Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2019. évi összevont költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2)-(3) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzatra, a Polgármesterre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre, továbbá a támogatások tekintetében mindazon természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetőleg amelyek támogatásban részesülnek.

2. § (1) *  A Képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek együttes 2019. évi költségvetésének:

Költségvetési kiadások főösszegét 32 356 109 eFt-ban
Finanszírozási kiadások főösszegét 240 358 eFt-ban
Költségvetési és finanszírozási kiadások főösszegét 32 596 467 eFt-ban
Költségvetési bevételek főösszegét 21 741 238 eFt-ban
Finanszírozási bevételek főösszegét 10 855 229 eFt-ban
Költségvetési és finanszírozási bevételek főösszegét 32 596 467 eFt-ban
A hiány összegét 0 eFt-ban

határozza meg.

(2) *  A Képviselő-testület a 2019. évi költségvetés kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint határozza meg:

eFt
Költségvetési és finanszírozási bevételek együttes főösszege 32 596 467
Felhalmozási célú bevételek 3 107 303
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek 10 855 229
Működési célú bevételek 18 633 935
Működési célú finanszírozási bevételek 0
Költségvetési és finanszírozási kiadások együttes főösszege 32 596 467
Felhalmozási célú kiadások 15 098 240
ebből:
- beruházási kiadások 8 906 965
- felújítások 2 422 185
- egyéb felhalmozási célú kiadások 2 498 705
- fejlesztési tartalékok 1 270 385
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 240 358
Működési célú kiadások 17 257 869
ebből:
- személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok 6 844 490
- dologi kiadások 6 115 072
- ellátottak pénzbeli juttatásai 537 571
- egyéb működési célú kiadások 3 296 123
- működési tartalékok 464 613
Működési célú finanszírozási kiadások 0

(2) *  A Képviselő-testület a 2019. évi költségvetés kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint határozza meg:

eFt
Költségvetési és finanszírozási bevételek együttes főösszege 30 751 964
Felhalmozási célú bevételek 2 755 289
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek 10 550 616
Működési célú bevételek 17 446 059
Működési célú finanszírozási bevételek 0
Költségvetési és finanszírozási kiadások együttes főösszege 30 751 964
Felhalmozási célú kiadások 14 642 469
ebből:
- beruházási kiadások 9 151 931
- felújítások 1 652 304
- egyéb felhalmozási célú kiadások 1 325 977
- fejlesztési tartalékok 2 512 257
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 0
Működési célú kiadások 16 109 495
ebből:
- személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok 6 451 158
- dologi kiadások 5 502 398
- ellátottak pénzbeli juttatásai 442 383
- egyéb működési célú kiadások 2 836 711
- működési tartalékok 876 845
Működési célú finanszírozási kiadások 0

(2) *  A Képviselő-testület a 2019. évi költségvetés kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint határozza meg:

eFt
Költségvetési és finanszírozási bevételek együttes főösszege 30 751 964
Felhalmozási célú bevételek 2 755 289
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek 10 550 616
Működési célú bevételek 17 446 059
Működési célú finanszírozási bevételek 0
Költségvetési és finanszírozási kiadások együttes főösszege 30 751 964
Felhalmozási célú kiadások 14 642 469
ebből:
- beruházási kiadások 8 552 522
- felújítások 1 652 304
- egyéb felhalmozási célú kiadások 1 325 977
- fejlesztési tartalékok 3 111 666
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 0
Működési célú kiadások 16 109 495
ebből:
- személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok 6 451 158
- dologi kiadások 5 502 398
- ellátottak pénzbeli juttatásai 442 383
- egyéb működési célú kiadások 2 836 711
- működési tartalékok 876 845
Működési célú finanszírozási kiadások 0

(4) A Képviselő-testület az önkormányzatnál foglalkoztatott közhasznú foglalkoztatottak számított éves létszámát 250 főben állapítja meg.

3. § (1) A Képviselő-testület a köztisztviselői illetményalapot a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 60. § (1) és (6) bekezdése alapján 2019. február 28-ig 47 000 Ft-ban, 2019. március 1-től 52 000 Ft-ban határozza meg.

(2) A Képviselő-testület a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3), (4), és (6) bekezdése alapján a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők tárgyévi illetménykiegészítését 30%-ban, az érettségi végzettségű köztisztviselők illetménykiegészítését 20%-ban határozza meg.

4. § *  A Képviselő-testület az önkormányzat bevételeit és kiadásait mérlegszerűen az 1.b. számú mellékletének 7. és 15. „2019. IV. mód.” oszlopaiban rögzített összegekkel hagyja jóvá.

2. Az önkormányzat bevételei

5. § *  A Képviselő-testület a költségvetési és finanszírozási bevételek főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1 a. számú melléklet C. sorának 2. oszlopa, összegeit a „2019. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

6. § (1) *  Az 5. §-ban megállapított bevételek és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi bevételek tartalmát költségvetési a 2. számú melléklet A./1-8. sorai szerinti tartalommal, a „2019. IV. mód” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközeit az 5.b számú melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2019. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben hagyja jóvá.

3. Az önkormányzat kiadásai

7. § *  A Képviselő-testület a költségvetési kiadások és finanszírozási kiadások főösszege forrásonkénti megbontásának tartalmát az 1.a számú melléklet F. sorának 2. oszlopa, összegeit a „2019. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

8. § (1) *  A 7. §-ban megállapított kiadások és finanszírozási műveletek közül a Képviselő-testület az intézményi kiadások tartalmát költségvetési szervenként a 2. számú melléklet B./1-9. sorai szerinti tartalommal, a „2019. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(2) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei felújítási előirányzatait célonként a 3. számú melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, és a „2019. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben hagyja jóvá.

(3) *  A Képviselő-testület a beruházási kiadásokat feladatonként a 4. számú melléklet 2. oszlopa szerinti tartalommal, „2019. IV. mód.” oszlopai szerinti összegekben állapítja meg.

(4) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat működési és felhalmozási célú átadott pénzeszközeit az 5.a számú melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2019. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

(5) *  A Képviselő-testület az Önkormányzat tartalékait a 6. sz. melléklet 2. oszlopa szerinti célokra, a „2019. IV. mód.” oszlopa szerinti összegekben állapítja meg.

4. Egyéb kimutatások

9. § (1) Az Önkormányzat előirányzat felhasználási tervét havonkénti bontásban a 7. sz. melléklet tartalmazza.

(2) *  Az Önkormányzat többéves kihatással járó kötelezettségvállalásait, évenkénti bontásban, és összesítve jelen rendelet 7. sz. melléklete tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat - a támogatások szöveges indokolásával együtt - a 9. sz. melléklet tartalmazza.

(4) Az Önkormányzat saját bevételeinek, valamint a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegeit a 10. sz. melléklet tartalmazza.

5. A költségvetés végrehajtási szabályai

10. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerveknek az elemi költségvetésüket a rendelet 2., 2.a.1., 2.a.2., 2.a.2.1., 2.a.2.2., 2.b., 3., 4., 5., 6. számú mellékleteiben meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.

(2) Az Gazdasági Intézmény elemi költségvetése együttesen foglalja magába a saját, valamint a hozzárendelt költségvetési szervek és egyéb feladatok előirányzatait.

(3) A Képviselő-testület felhatalmazza az Önkormányzat költségvetési intézményeit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(4) A költségvetési intézményeknél, a tervezett bevételek elmaradása nem vonhatja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.

(5) A költségvetési szerv, beleértve a Polgármesteri Hivatalt is, a költségvetésben meghatározott előirányzat-csoportoktól, kiemelt és részelőirányzatoktól csak az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 17. számú mellékletében szereplő előírások figyelembe vételével térhet el.

(6) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.

(7) A költségvetési szervek az egyes felújítási és beruházási jogcímeken keletkező előirányzat-maradványok terhére új jogcímen kötelezettséget a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával vállalhatnak.

(8) A Képviselő-testület a költségvetési intézmények vezetőit a megállapított előirányzaton belül önálló létszám-, és bérgazdálkodási jogkörrel látja el.

(9) Az Önkormányzat az önkormányzat költségvetési intézményeinek költségvetési támogatását heti finanszírozási terv alapján biztosítja.

(10) A kötelezettségvállalásból eredő kifizetések rendjét az előző pontban írottak szerint kell szabályozni.

(11) A költségvetési szervek a 2b. melléklet szerinti személyi juttatás és járulék során szereplő összegeket a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatják fel.

(12) Az UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt. részére az 5.a melléklet I./B./5. és II./B./4. soraiban, az Újpesti Kulturális Központ (UKK) Nonprofit Kft. részére 5 .a. melléklet I./B./6. sorában, az Újpesti Városgondnokság 5.a melléklet I./B./7. és a II./B./5. soraiban meghatározott támogatási összegek társaságonként együttesen tartalmazzák a közszolgáltatási szerződésekben rögzített 10% tartalékkereteket. Ezen tartalékkeretek kizárólag a Polgármester külön írásbeli engedélyével használhatóak fel.

(13) A Képviselő-testület a 6. sz. mellékletben szereplő „Beruházási és felújítási céltartalék” előirányzatát keretösszegként kezeli.

(14) A Polgármester, a jelen rendelet hatályba lépését követő 45 napon belül előterjeszti a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak az önkormányzati tulajdonú intézményi ingatlanok 2019. évi felújításának tervezetét, figyelemmel az intézmények által benyújtott igényekre. A Polgármester egyúttal javaslatot tesz a szükséges felújítások sorrendjére. A Polgármester a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság véleményének figyelembe vételével dönt a felújításokról.

(15) A Képviselő-testület az Önkormányzat Beruházási és felújítási céltartalékáról úgy rendelkezik, hogy azt működési célú kiadásokra nem lehet fordítani.

(16) Az önkormányzati költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott működési előirányzatát kizárólag abban az esetben lépheti túl, ha az államháztartás más alrendszereitől, alapítványtól vagy saját tevékenységből származó nem tervezett bevételt ér el, vagy jóváhagyott pénzmaradvánnyal rendelkezik. Amennyiben jogszabály, vagy egyéb központi intézkedés fedezet nélkül kifizetést ír elő, ennek teljesítése jogszerű, a Képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett.

(17) A költségvetési szervek saját bevételszerző tevékenysége nem befolyásolhatja hátrányosan alaptevékenységük ellátását, kizárólag szabad kapacitásaik terhére tehetik meg.

(18) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek esetében a közbeszerzés útján megvalósuló beszerzések technikai bonyolítását és azok pénzügyi rendezését a Gazdasági Intézmény Központ végzi és adja át az gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerveknek.

6. Költségvetési előirányzatok változtatása

11. § (1) A költségvetési rendelet módosítását haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni, ha év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál.

(2) A költségvetési rendelet módosítására a Képviselő-testület döntése alapján, szükség szerint kerül sor, de legalább:

a) az első félévre vonatkozóan szeptember 30-ig,

b) a második félévre vonatkozóan legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja esetén a költségvetési rendelet módosításának tartalmaznia kell az alábbi okok hatását a költségvetésre:

a) a központi szervek által engedélyezett előirányzat módosítások,

b) a költségvetési szerveket érintő, felügyeleti szervi hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

c) a költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosítások,

d) a Képviselő-testület felhatalmazása alapján átruházott hatáskörben hozott átcsoportosítások,

e) az éves költségvetés főösszegét, illetve a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat eredményező képviselő-testületi döntések,

f) az önkormányzati többletbevételek előirányzatosítása.

7. Előirányzat módosítás a Képviselő-testület kizárólagos jogkörében, illetve az átruházott jogkörök szabályozása

12. § (1) A Képviselő-testület a 2019. évi költségvetésben jóváhagyott bevételi és kiadási főösszegének és kiemelt előirányzatainak tekintetében a 13. és a 18. §-ban előírtak kivételével a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát magának tartja fenn.

(2) Több év vagy a költségvetési éven túli év kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra a költségvetési év kiadási előirányzataival megegyező összegű kiadási előirányzatok szabad előirányzatának mértékéig kerülhet sor, amelynek fedezetét a kötelezettséget vállalónak a tervezésekor biztosítania kell.

13. § (1) A Képviselő-testület a helyi önkormányzat rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításának, kiadási előirányzatok egymás közötti átcsoportosításának jogát - két ülés között - az Áht. 34. § (2) bek. alapján átruházza a Polgármesterre.

(2) A Polgármester 13. § (1) bekezdésében foglalt intézkedéseiről a költségvetési rendelet soron következő módosításakor ad tájékoztatást a Képviselő-testületnek.

8. Előirányzat felhasználási, felosztási jogkörök

14. § (1) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet A., B./I. és C. sorainak tekintetében úgy rendelkezik, hogy kizárólag a felsorolt jogcímekre fordítható, felhasználásáról a Polgármester dönt. A keretösszegek az egyes jogcímek között csak a Képviselő-testület jóváhagyásával, a költségvetési rendelet módosításával csoportosíthatóak át.

(2) A Képviselő-testület a 6. számú melléklet B./II. soraiban szereplő bizottsági tartalékokról a megnevezett bizottság jogosult dönteni. A költségvetési rendelet ehhez kapcsolódó módosítását a Képviselő-testület hagyja jóvá.

(3) Alapítványok támogatására vonatkozó döntés nyomán a támogatás csak a Képviselő-testület jóváhagyásával folyósítható.

(4) Az Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek elszámolási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan a megkötött támogatási szerződés szerint. Az elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogató köteles a támogatást felfüggeszteni. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli. A költségvetési előirányzatok terhére az Önkormányzat által vagy a nevében kiírt pályázatoknak minden esetben tartalmazniuk kell a benyújtott pályázatokra vonatkozóan a kizárás, illetve az érvénytelenség feltételeit.

9. Előirányzat-módosítás az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményeknél

15. § (1) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a jóváhagyott költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét, kiemelt előirányzatait - a Képviselő-testület jóváhagyása mellett - felemelheti az eredeti, illetve a módosított (továbbiakban: jóváhagyott) intézményi működési bevétel főösszegét meghaladó többletbevételéből a (2) és (4) bekezdésekben foglaltakra figyelemmel.

(2) A végrehajtott előirányzat növelése tartós elkötelezettséggel és költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év(ek)ben nem járhat. A költségvetési szerv a kiemelt előirányzatait csak e rendelet előírásai szerint módosíthatja.

(3) A költségvetési szerv saját hatáskörben a jóváhagyott működési kiemelt előirányzatain belül a részelőirányzatoktól csak az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 17. számú mellékletében szereplő előírások figyelembe vételével térhet el.

(4) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az (1) bekezdés szerinti saját hatáskörű kiemelt előirányzat módosítását a meghatározott pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátását végző költségvetési szerv vezetőjén keresztül kezdeményezi, a változtatáshoz a Polgármester engedélye szükséges.

(5) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az önkormányzati költségvetési rendeletben jóváhagyott elemi költségvetési előirányzatai felett önállóan rendelkezik, az e rendelet korlátozásainak figyelembe vételével egyidejűleg.

10. A maradvány elszámolásának szabályai

16. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési maradványát - ezen belül a személyi juttatások maradványát - a Képviselő-testület hagyja jóvá. A Képviselő-testület dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.

(2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben foglaltak jóváhagyása és felosztása során az önkormányzati költségvetési intézmények 2018. évi személyi juttatások szabad maradványai terhére az önkormányzati költségvetési intézmények tekintetében átcsoportosítást hajthat végre.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények maradványa elszámolása során az Önkormányzatot illeti meg:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a meghatározott célra - kivéve pályázati forrásokból megvalósuló programokra - rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összegek maradványa,

c) a tárgyévben, évközben engedélyezett létszámnövekedéssel összefüggésben jóváhagyott előirányzat-növekményből az az összeg, amelyet az adott intézmény a létszám-feltöltés teljes vagy részleges elmaradása miatt nem használt fel,

d) a munkaadót terhelő járulékok előirányzatának támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának maradványához,

e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány.

(4) A maradvány terhére nem kezdeményezhető olyan tartós kötelezettség, amely a következő évben (években) támogatási többlettel járna.

(5) A NEAK által finanszírozott feladatok maradványának elszámolása során a Pénztár kezelőjének rendelkezése szerint kell eljárni.

(6) A Képviselő-testület az állami támogatások elszámolásához kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében az önkormányzati intézmények részére maradványt terhelő befizetési kötelezettséget írhat elő.

(7) A költségvetési szerv az előző évi maradvány jóváhagyását követően - az előirányzat felhasználását megelőzően - módosítja elemi költségvetését.

11. Vegyes rendelkezések

17. § (1) Az önkormányzati költségvetési intézmények csak a Képviselő-testület engedélyével hozhatnak létre társadalmi szervezetet.

(2) Az önkormányzati költségvetési intézmények társadalmi szervezethez csak a Képviselő-testület engedélyével csatlakozhatnak.

(3) Az önkormányzati költségvetési intézmények gazdasági társaságot, nonprofit gazdasági társaságot nem alapíthatnak, illetőleg nem szerezhetnek gazdasági társaságban, nonprofit gazdasági társaságban érdekeltséget.

(4) Az önkormányzati költségvetési intézmények pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.

(5) A közép és hosszú lejáratú hitelfelvétel, kötvény kibocsátás esetén a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásai szerint kell eljárni.

(6) Az önkormányzati költségvetési intézmények költségvetési elszámolási számláikon lévő szabad pénzeszközeiket - a központi költségvetésből származó állami támogatások kivételével - betétként kizárólag a számlavezető pénzintézetnél a költségvetési elszámolási számlához kapcsolódó alszámlán köthetik le, ha azzal nem veszélyeztetik az esedékes kiadások teljesítését.

(7) Az önkormányzati költségvetési szervek a jóváhagyott előirányzatokon belül az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 122. § (2) bekezdés alapján a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel kötelesek gazdálkodni.

(8) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit államilag garantált értékpapír vásárlására fordíthatja, illetve betétlekötési szerződést köthet. Az államilag garantált értékpapírt kizárólag az MNB engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatón keresztül lehet vásárolni. A tőkegarantált lekötés kamatait az önkormányzat pénzügyi befektetései során szabadon forgathatja. Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek befektetéséről a Gazdasági Főosztály vezetőjének javaslatára a Polgármester dönt.

(9) Az Önkormányzat gépjárműadó beszedési számláján az önkormányzatot illető részt, a következő hónap 8. napjáig kell az Önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára átutalni.

(10) Az Önkormányzat a helyi adó beszedési számláján, a pótlék és bírság beszedési számlán hó végén - kivéve június és december hónapot - rendelkezésre álló összeget legkésőbb a tárgyhót követő hónap 8. napjáig az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára át kell utalni. Az indokolt visszatérítéseket a következő időszakban a megfelelő adó, pótlék, bírság beszedési számláról kell teljesíteni. A visszatérítések miatt a beszedési számlán lévő 2 millió forint feletti összeget félévkor és évvégén köteles átutalni az önkormányzat költségvetési elszámolási számla javára.

(11) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkormányzat egyes pályázataihoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított - az önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja.

(12) A költségvetés végrehajtásáról, a korrigált bevételi és a korrigált kiadási főösszegek betartásáról a Polgármester a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési intézmények útján gondoskodik.

(13) Az Önkormányzat költségvetési szervei az egységes finanszírozási rendszer alkalmazása érdekében a Polgármester által meghatározottak szerint kötelesek adatot szolgáltatni.

(14) Az előirányzatok felhasználásáról a költségvetési szervek vezetőit - a hozzájuk rendelt költségvetési szervek vonatkozásában is - havonta, illetve negyedévente 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 169-170. § alapján adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

18. § (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörében a Polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti és a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

(3) Kizárólag a Képviselő-testület jogosult a költségvetési év folyamán adósságot keletkeztető ügylet megkötéséről dönteni a mindenkor hatályos Stabilitási törvény előírásai szerint.

19. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a mindenkori költségvetés 1.a. számú melléklet D. sora költségvetési kiadások összegének 0,1%-áig kezességet vagy garanciát vállaljon. A Képviselő testület felhatalmazza továbbá a Polgármestert, hogy az Önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Újpesti Vagyonkezelő Zrt. esetében a Vagyonkezelő által végzett fejlesztések zökkenőmentes biztosítása érdekében a mindenkori költségvetés 1.a. számú melléklet D. sora költségvetési kiadások összegének 15%-áig kezességet vagy garanciát vállaljon. Az Önkormányzat, a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok esetében a kezesség- illetve garanciavállalásért díjat nem számít fel.

12. A behajthatatlan követelés kivezetésének szabályai

20. § A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 10. pontjában foglaltakra tekintettel a behajthatatlan követelések, hitelezési veszteségként történő kivezetésének engedélyezésére, összeghatár nélkül:

- az intézményeket érintően az intézmény vezetője,

- az önkormányzatot érintően a Polgármester jogosult.

13. Záró rendelkezések

21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 1. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2019. január 1. napjától kell alkalmazni.

22. § A rendelet 1. §-ában meghatározott költségvetési szervek a 2020. január 1-je és a 2020. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépése közötti időszakban a 2019. évi költségvetési rendeletében meghatározott bevételi és kiadási előirányzatainak időarányos részével jogosultak gazdálkodni.

Dr. Tahon Róbert
jegyző
Wintermantel Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2019. február 28. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. terv 2019. terv Index (4/3)
1. 2. 3. 4. 5.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 288 834 3 630 033 110,4%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 3 115 589 3 482 068 111,8%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 0 0
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 876 444 1 890 968 100,8%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1 198 782 1 551 096 129,4%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 40 363 40 004 99,1%
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 173 245 147 965 85,4%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 1 097 561 1 483 733 135,2%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 1 097 561 1 483 733 135,2%
III. Közhatalmi bevételek 10 843 896 11 944 934 110,2%
1. Vagyoni típusú adók 3 250 000 3 480 000 107,1%
Építményadó 2 585 000 2 730 000 105,6%
Telekadó 570 000 650 000 114,0%
Magánszemélyek kommunális adója 95 000 100 000 105,3%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 7 251 626 8 077 224 111,4%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 7 251 626 8 077 224 111,4%
Gépjárműadó 220 000 240 000 109,1%
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 75 000 80 000 106,7%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 75 000 80 000 106,7%
Egyéb közhatalmi bevételek 47 270 67 710 143,2%
Egyéb települési adó 10 000 30 000 300,0%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 20 000 22 000 110,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 13 500 13 000 96,3%
Önkormányzat által beszedett talajterhelési díj 1 000
Egyéb bírságokat 3 770 1 710 45,4%
IV. Működési bevételek 1 559 366 1 786 421 114,6%
Szolgáltatások ellenértéke 215 734 203 191 94,2%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 179 479 164 655 91,7%
Tulajdonosi bevételek 10 000 12 000 120,0%
Ellátási díjak 510 154 584 262 114,5%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 211 572 216 363 102,3%
Általános forgalmi adó visszatérítése 93 427 245 700 263,0%
Kamatbevételek 310 000 328 250 105,9%
Egyéb működési bevételek 29 000 32 000 110,3%
V. Felhalmozási bevételek 474 610 903 556 190,4%
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 26 317 1 000 3,8%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 26 317 1 000 3,8%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 214 000 368 000 172,0%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 64 000 367 000 573,4%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 150 000 1 000 0,7%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 17 504 584 20 117 677 114,93%
B. Finanszírozási bevételek összesen 5 703 053 7 547 066 132,3%
Forgatási célú értékpapírok beváltása, értékesítése 4 981 113 5 650 000 113,4%
Maradvány igénybevétele 721 940 1 897 066 262,8%
C. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) 23 207 637 27 664 743 119,2%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 4 918 924 5 198 592 105,7%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 914 283 969 433 106,0%
III. Dologi kiadások 4 826 222 4 854 139 100,6%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 415 080 416 895 100,4%
V. Egyéb működési célú kiadások 2 362 828 2 729 738 115,5%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 608 642 740 742 121,7%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 754 186 1 988 996 113,4%
VI. Tartalékok 1 499 792 3 780 724 252,1%
VII. Beruházások 7 087 329 7 506 768 105,9%
VIII. Felújítások 409 493 1 053 138 257,2%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 773 686 1 155 316 149,3%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 3 000 3 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 770 686 1 152 316 149,5%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 23 207 637 27 664 743 119,2%
E./X. Finanszírozási kiadások összesen 0 0
F. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 23 207 637 27 664 743 119,2%
többlet/ hiány 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 7 897 864 8 258 093 104,6%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2017. tényadatok 2018. eredeti 2018. várható tényadatok 2019. terv Index (6/4) Sor-
sz.
Megnevezés 2017. tényadatok 2018. eredeti 2018. várható tényadatok 2019. terv Index (13/11)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 386 443 5 833 207 5 771 789 6 168 025 105,7% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 446 399 3 288 834 3 489 890 3 630 033 110,4%
2. Dologi kiadások 3 919 572 4 826 222 4 039 942 4 854 139 100,6% 2. Közhatalmi bevételek 10 580 076 10 843 896 11 428 859 11 944 934 110,2%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 256 552 415 080 248 159 416 895 100,4% 3. Működési bevételek 1 916 126 1 559 366 2 277 363 1 786 421 114,6%
4. Egyéb működési célú kiadások 2 547 294 2 362 828 2 567 201 2 729 738 115,5% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 95 754 26 317 28 208 1 000 3,8%
5. Működési tartalékok 0 1 040 792 0 941 530 90,5%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 109 861 14 478 129 12 627 091 15 110 327 104,4% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 16 038 355 15 718 413 17 224 320 17 362 388 110,5%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek
2. Külső finanszírozási kiadások 10 261 059 3 431 603 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 10 261 059 0 3 431 603 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 0 0 0
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 22 370 920 14 478 129 16 058 694 15 110 327 104,4% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 16 038 355 15 718 413 17 224 320 17 362 388 110,5%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 2 738 867 7 087 329 2 338 026 7 506 768 105,9% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 826 337 1 097 561 2 119 132 1 483 733 135,2%
2. Felújítások 876 418 409 493 693 413 1 053 138 257,2% 2. Felhalmozási bevételek 958 610 474 610 348 565 903 556 190,4%
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 909 428 773 686 1 790 436 1 155 316 149,3% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 215 280 214 000 118 723 368 000 172,0%
Felhalmozási tartalékok 459 000 0 2 839 194 618,6%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 4 524 713 8 729 508 4 821 875 12 554 416 143,8% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 000 227 1 786 171 2 586 420 2 755 289 154,3%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 256 631 721 940 1 373 585 1 897 066 262,8%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek 8 974 005 4 981 113 3 235 892 5 650 000 113,4%
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 10 230 636 5 703 053 4 609 477 7 547 066 132,3%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 4 524 713 8 729 508 4 821 875 12 554 416 143,8% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 12 230 863 7 489 224 7 195 897 10 302 355 137,6%
KIADÁSOK ÖSSZESEN (A + B): 26 895 633 23 207 637 20 880 569 27 664 743 119,2% BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A + B): 28 269 218 23 207 637 24 420 217 27 664 743 119,2%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Gazdasági Intézmény és intézményei Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 35 699 47 930 134,3% 16 150 0
- állami feladat 16 150 0
- kötelező feladat 35 699 47 930 134,3% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 3 770 1 710 45,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 3 770 1 710 45,36%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 927 226 936 518 101,0% 28 216 54 191 192,1%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 927 226 936 518 101,0% 27 645 38 625 139,7%
- önként vállalt feladatok 571 15 566 2726,1%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 962 925 984 448 102,2% 48 136 55 901 116,13%
8. Finanszírozási bevételek 6 296 871 6 548 175 104,0% 1 600 993 1 709 918 106,8%
- állami feladat
- kötelező feladat 6 296 871 6 548 175 104,0% 1 600 993 1 709 918 106,8%
- önként vállalt feladatok
A./II Finanszírozási bevételek összesen 6 296 871 6 548 175 104,0% 1 600 993 1 709 918 106,8%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 7 259 796 7 532 623 103,8% 1 649 129 1 765 819 107,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 520 876 3 730 121 105,9% 1 049 632 1 151 567 109,7%
- állami feladat 16 566 0
- kötelező feladat 3 520 876 3 730 121 105,9% 954 900 1 018 300 106,6%
- önként vállalt feladatok 78 166 133 267 170,5%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 660 390 698 586 105,8% 202 744 222 994 110,0%
- állami feladat 4 275 0
- kötelező feladat 660 390 698 586 105,8% 198 469 218 520 110,1%
- önként vállalt feladatok 0 4 474
3. Dologi kiadások 2 832 669 2 834 172 100,1% 283 546 302 234 106,6%
- állami feladat 2 909 0
- kötelező feladat 2 832 669 2 834 172 100,1% 263 515 286 382 108,7%
- önként vállalt feladatok 17 122 15 852 92,6%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0% 24 180 0 0,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 900 900 100,0% 24 180 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 16 000 36,7% 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 43 578 16 000 36,7% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
513 Tartalékok 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Beruházások 186 860 219 837 117,6% 89 027 89 024 100,0%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 186 860 219 837 117,6% 89 027 89 024 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0
7. Felújítások 14 523 33 007 227,3% 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 14 523 33 007 227,3% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 7 259 796 7 532 623 103,8% 1 649 129 1 765 819 107,08%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 7 259 796 7 532 623 103,8% 1 649 129 1 765 819 107,1%
Költségvetési létszámkeret 1 131 1 124 99,4% 204 204 100,00%
Intézmény Intézmények összesen Önkormányzat
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 51 849 47 930 92,4% 3 236 985 3 582 103 110,7%
- állami feladat 16 150 0 0 0
- kötelező feladat 35 699 47 930 134,3% 3 236 985 3 582 103 110,7%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 1 097 561 649 733 59,2%
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 1 097 561 649 733 59,2%
3. Közhatalmi bevételek 3 770 1 710 45,4% 10 840 126 11 943 224 110,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 3 770 1 710 45,4% 10 840 126 11 943 224 110,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 955 442 990 709 103,7% 603 924 795 712 131,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 954 871 975 143 102,1% 159 044 304 682 191,6%
- önként vállalt feladatok 571 15 566 2726,1% 444 880 491 030 110,4%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 474 610 903 556 190,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 474 610 903 556 190,4%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 26 317 1 000 3,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 22 000 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 4 317 1 000 23,2%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 214 000 1 202 000 561,7%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 150 000 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 64 000 1 202 000 1878,1%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 011 061 1 040 349 102,90% 16 493 523 19 077 328 115,67%
8. Finanszírozási bevételek 7 897 864 8 258 093 104,6% 5 703 053 7 547 066 132,3%
- állami feladat
- kötelező feladat 7 897 864 8 258 093 104,6%
- önként vállalt feladatok 5 703 053 7 547 066 132,3%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 897 864 8 258 093 104,6% 5 703 053 7 547 066 132,3%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 8 908 925 9 298 442 104,4% 22 196 576 26 624 394 119,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 570 508 4 881 688 106,8% 348 416 316 904 91,0%
- állami feladat 16 566 0 0 0
- kötelező feladat 4 475 776 4 748 421 106,1% 323 897 292 469 90,3%
- önként vállalt feladatok 78 166 133 267 170,5% 24 519 24 435 99,7%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 863 134 921 580 106,8% 51 149 47 853 93,6%
- állami feladat 4 275 0 0 0
- kötelező feladat 858 859 917 106 106,8% 47 754 45 853 96,0%
- önként vállalt feladatok 0 4 474 3 395 2 000 58,9%
3. Dologi kiadások 3 116 215 3 136 406 100,6% 1 710 007 1 717 733 100,5%
- állami feladat 2 909 0 0 0
- kötelező feladat 3 096 184 3 120 554 100,8% 1 427 904 1 360 927 95,3%
- önként vállalt feladatok 17 122 15 852 92,6% 282 103 356 806 126,5%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 25 080 900 3,6% 390 000 415 995 106,7%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 25 080 900 3,6% 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 390 000 415 995 106,7%
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 16 000 36,7% 2 319 250 2 713 738 117,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 43 578 16 000 36,7% 1 837 545 2 214 123 120,5%
- önként vállalt feladatok 0 0 481 705 499 615 103,7%
513 Tartalékok 0 0 1 499 792 3 780 724 252,1%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 1 499 792 3 780 724 252,1%
6. Beruházások 275 887 308 861 112,0% 6 811 442 7 197 907 105,7%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 275 887 308 861 112,0% 6 811 442 6 518 589 95,7%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 679 318
7. Felújítások 14 523 33 007 227,3% 394 970 1 020 131 258,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 14 523 33 007 227,3% 394 970 863 600 218,6%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 156 531
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 773 686 1 155 316 149,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 381 978 550 288 144,1%
- önként vállalt feladatok 0 0 391 708 605 028 154,5%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 8 908 925 9 298 442 104,37% 14 298 712 18 366 301 128,45%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 7 897 864 8 258 093 104,6%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0 7 897 864 8 258 093 104,6%
- önként vállalt feladatok 0 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 7 897 864 8 258 093 104,56%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 8 908 925 9 298 442 104,4% 22 196 576 26 624 394 119,9%
Költségvetési létszámkeret 1 335 1 328 99,48% 250 250 100,00%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 288 834 3 630 033 110,4%
- állami feladat 16 150 0
- kötelező feladat 3 272 684 3 630 033 110,9%
- önként vállalt feladatok 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 1 097 561 649 733 59,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 1 097 561 649 733 59,2%
3. Közhatalmi bevételek 10 843 896 11 944 934 110,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 10 843 896 11 944 934 110,2%
- önként vállalt feladatok 0 0
4. Működési bevételek 1 559 366 1 786 421 114,6%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 113 915 1 279 825 114,9%
- önként vállalt feladatok 445 451 506 596 113,7%
5. Felhalmozási bevételek 474 610 903 556 190,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 474 610 903 556 190,4%
- önként vállalt feladatok 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 26 317 1 000 3,8%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 22 000 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 4 317 1 000 23,2%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 214 000 1 202 000 561,7%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 150 000 0 0,0%
- önként vállalt feladatok 64 000 1 202 000 1878,1%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 17 504 584 20 117 677 114,93%
8. Finanszírozási bevételek 5 703 053 7 547 066 132,3%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 5 703 053 7 547 066 132,3%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 5 703 053 7 547 066 132,3%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 23 207 637 27 664 743 119,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 918 924 5 198 592 105,7%
- állami feladat 16 566 0
- kötelező feladat 4 799 673 5 040 890 105,0%
- önként vállalt feladatok 102 685 157 702 153,6%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 914 283 969 433 106,0%
- állami feladat 4 275 0
- kötelező feladat 906 613 962 959 106,2%
- önként vállalt feladatok 3 395 6 474 190,7%
3. Dologi kiadások 4 826 222 4 854 139 100,6%
- állami feladat 2 909 0
- kötelező feladat 4 524 088 4 481 481 99,1%
- önként vállalt feladatok 299 225 372 658 124,5%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 415 080 416 895 100,4%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 25 080 900 3,6%
- önként vállalt feladatok 390 000 415 995 106,7%
5. Egyéb működési célú kiadások 2 362 828 2 729 738 115,5%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 1 881 123 2 230 123 118,6%
- önként vállalt feladatok 481 705 499 615 103,7%
513 Tartalékok 1 499 792 3 780 724 252,1%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 0 0
- önként vállalt feladatok 1 499 792 3 780 724 252,1%
6. Beruházások 7 087 329 7 506 768 105,9%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 7 087 329 6 827 450 96,3%
- önként vállalt feladatok 0 679 318
7. Felújítások 409 493 1 053 138 257,2%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 409 493 896 607 219,0%
- önként vállalt feladatok 0 156 531
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 773 686 1 155 316 149,3%
- állami feladat 0 0
- kötelező feladat 381 978 550 288 144,1%
- önként vállalt feladatok 391 708 605 028 154,5%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 23 207 637 27 664 743 119,21%
9. Finanszírozási kiadások 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 23 207 637 27 664 743 119,2%
Költségvetési létszámkeret 1 585 1 578 99,56%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 136 709 144 130 105,4% 224 576 233 327 103,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 136 709 144 130 105,4% 224 576 233 327 103,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 136 709 144 130 105,4% 224 576 233 327 103,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 115 014 121 320 105,5% 189 121 196 675 104,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 115 014 121 320 105,5% 189 121 196 675 104,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 645 22 740 105,1% 35 415 36 552 103,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 21 645 22 740 105,1% 35 415 36 552 103,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 70 140,0% 40 100 250,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 70 140,0% 40 100 250,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 136 709 144 130 105,4% 224 576 233 327 103,9%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 100,0% 57,00 57,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 29,00 29,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 100,0% 28,00 28,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 131 859 149 399 113,3% 248 843 261 463 105,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 131 859 149 399 113,3% 248 843 261 463 105,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 131 859 149 399 113,3% 248 843 261 463 105,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 110 943 125 722 113,3% 209 345 220 149 105,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 943 125 722 113,3% 209 345 220 149 105,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 846 23 577 113,1% 39 378 41 064 104,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 846 23 577 113,1% 39 378 41 064 104,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 70 100 142,9% 120 250 208,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 70 100 142,9% 120 250 208,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 131 859 149 399 113,3% 248 843 261 463 105,1%
Költségvetési létszámkeret 37,50 38,00 101,3% 65,00 65,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 100,0% 35,00 35,00 100,0%
technikai létszámkeret 18,50 19,00 102,7% 30,00 30,00 100,0%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 125 338 131 790 105,1% 123 414 118 763 96,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 125 338 131 790 105,1% 123 414 118 763 96,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 125 338 131 790 105,1% 123 414 118 763 96,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 105 354 110 944 105,3% 103 826 100 031 96,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 105 354 110 944 105,3% 103 826 100 031 96,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19 924 20 786 104,3% 19 528 18 672 95,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 924 20 786 104,3% 19 528 18 672 95,6%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 60 60 100,0% 60 60 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 60 60 100,0% 60 60 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 125 338 131 790 105,1% 123 414 118 763 96,2%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 100,0% 33,00 31,00 93,9%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 17,00 15,00 88,2%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 16,00 16,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 128 781 125 648 97,6% 131 006 134 302 102,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 128 781 125 648 97,6% 131 006 134 302 102,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 128 781 125 648 97,6% 131 006 134 302 102,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 108 326 105 721 97,6% 110 182 112 975 102,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 108 326 105 721 97,6% 110 182 112 975 102,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 425 19 857 97,2% 20 794 21 257 102,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 425 19 857 97,2% 20 794 21 257 102,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 70 233,3% 30 70 233,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 70 233,3% 30 70 233,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 128 781 125 648 97,6% 131 006 134 302 102,5%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 33,50 33,50 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 18,00 18,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 15,50 15,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 123 293 130 992 106,2% 191 103 184 836 96,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 123 293 130 992 106,2% 191 103 184 836 96,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 123 293 130 992 106,2% 191 103 184 836 96,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 104 000 110 252 106,0% 160 773 155 637 96,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 104 000 110 252 106,0% 160 773 155 637 96,8%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19 248 20 660 107,3% 30 280 29 119 96,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 248 20 660 107,3% 30 280 29 119 96,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 45 80 177,8% 50 80 160,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 45 80 177,8% 50 80 160,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 123 293 130 992 106,2% 191 103 184 836 96,7%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 49,00 47,00 95,9%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 25,00 23,00 92,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 24,00 24,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 116 828 126 926 108,6% 183 760 204 652 111,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 116 828 126 926 108,6% 183 760 204 652 111,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 116 828 126 926 108,6% 183 760 204 652 111,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 98 323 106 816 108,6% 154 808 172 440 111,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 98 323 106 816 108,6% 154 808 172 440 111,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 18 475 20 060 108,6% 28 907 32 132 111,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 18 475 20 060 108,6% 28 907 32 132 111,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 30 50 166,7% 45 80 177,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 30 50 166,7% 45 80 177,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 116 828 126 926 108,6% 183 760 204 652 111,4%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 100,0% 53,00 53,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 100,0% 27,00 27,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 100,0% 26,00 26,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 111 540 104 979 94,1% 118 297 124 675 105,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 111 540 104 979 94,1% 118 297 124 675 105,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 111 540 104 979 94,1% 118 297 124 675 105,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 93 868 88 526 94,3% 99 437 104 887 105,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 93 868 88 526 94,3% 99 437 104 887 105,5%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 17 637 16 393 92,9% 18 835 19 728 104,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 17 637 16 393 92,9% 18 835 19 728 104,7%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 35 60 171,4% 25 60 240,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 35 60 171,4% 25 60 240,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 111 540 104 979 94,1% 118 297 124 675 105,4%
Költségvetési létszámkeret 30,00 27,00 90,0% 32,00 32,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 15,00 13,00 86,7% 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 14,00 93,3% 15,00 15,00 100,0%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
3. Közhatalmi bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
4. Működési bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
5. Felhalmozási bevételek -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
6. Működési célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök -
ebből: állami feladat -
kötelező feladat -
önkéntes feladat -
8. Finanszírozási bevételek 2 095 347 2 175 882 103,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 095 347 2 175 882 103,8%
önkéntes feladat -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 095 347 2 175 882 103,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 763 320 1 832 095 103,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 763 320 1 832 095 103,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 331 337 342 597 103,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 331 337 342 597 103,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 690 1 190 172,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 690 1 190 172,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások -
ebből: állami feladat
kötelező feladat -
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 095 347 2 175 882 103,8%
Költségvetési létszámkeret 556,50 550,00 98,8%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 289,00 283,00 97,9%
technikai létszámkeret 267,50 267,00 99,8%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 14 729 - 0,0% 20 970 47 930 228,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 14 729 0,0% 20 970 47 930 228,6%
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - - 602 298 650 675 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 602 298 650 675 108,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 14 729 0 0,0% 623 268 698 605 112,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 12 393 - 0,0% 525 693 583 003 110,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 12 393 0,0% 525 693 583 003 110,9%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 316 - 0,0% 97 495 107 677 110,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 316 0,0% 97 495 107 677 110,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 20 - 0,0% 80 7 925 9906,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 0,0% 80 7 925 9906,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 14 729 0 0,0% 623 268 698 605 112,1%
Költségvetési létszámkeret 15,00 - 0,0% 225,00 240,00 106,7%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 927 226 936 518 101,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 927 226 936 518 101,0%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 859 048 940 726 109,5% 2 740 178 2 780 892 101,5%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 859 048 940 726 109,5% 2 740 178 2 780 892 101,5%
önkéntes feladat - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 859 048 940 726 109,5% 3 667 404 3 717 410 101,4%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 724 270 793 450 109,6% 495 200 521 573 105,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 724 270 793 450 109,6% 495 200 521 573 105,3%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 134 628 147 006 109,2% 94 614 101 306 107,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 134 628 147 006 109,2% 94 614 101 306 107,1%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 150 270 180,0% 2 831 729 2 824 787 99,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 150 270 180,0% 2 831 729 2 824 787 99,8%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 16 000 36,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 43 578 16 000 36,7%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 186 860 219 837 117,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 186 860 219 837 117,6%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 14 523 33 007 227,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 14 523 33 007 227,3%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 859 048 940 726 109,5% 3 667 404 3 717 410 101,4%
Költségvetési létszámkeret 251,00 251,00 100,0% 83,25 83,25 100,0%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 35 699 47 930 134,3% 35 699 47 930 134,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 35 699 47 930 134,3% 35 699 47 930 134,3%
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek 927 226 936 518 101,0% 927 226 936 518 101,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 927 226 936 518 101,0% 927 226 936 518 101,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 4 201 524 4 372 293 104,1% 6 296 871 6 548 175 104,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 4 201 524 4 372 293 104,1% 6 296 871 6 548 175 104,0%
önkéntes feladat - - - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 5 164 449 5 356 741 103,7% 7 259 796 7 532 623 103,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 757 556 1 898 026 108,0% 3 520 876 3 730 121 105,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 1 757 556 1 898 026 108,0% 3 520 876 3 730 121 105,9%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 329 053 355 989 108,2% 660 390 698 586 105,8%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 329 053 355 989 108,2% 660 390 698 586 105,8%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 2 831 979 2 832 982 100,0% 2 832 669 2 834 172 100,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 831 979 2 832 982 100,0% 2 832 669 2 834 172 100,1%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0% 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 100,0% 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 16 000 36,7% 43 578 16 000 36,7%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 43 578 16 000 36,7% 43 578 16 000 36,7%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 186 860 219 837 117,6% 186 860 219 837 117,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 186 860 219 837 117,6% 186 860 219 837 117,6%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 14 523 33 007 227,3% 14 523 33 007 227,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 14 523 33 007 227,3% 14 523 33 007 227,3%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 5 164 449 5 356 741 103,7% 7 259 796 7 532 623 103,8%
Költségvetési létszámkeret 574,25 574,25 100,0% 1 130,75 1 124,25 99,4%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 156 156 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 156 156 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 444 2 638 76,6% 3 902 3 920 100,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 444 2 638 76,6% 3 902 3 920 100,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 444 2 638 76,6% 4 058 4 076 100,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 194 2 288 104,3% 3 538 3 576 101,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 194 2 288 104,3% 3 538 3 576 101,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 1 250 350 28,0% 520 500 96,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 250 350 28,0% 520 500 96,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 444 2 638 76,6% 4 058 4 076 100,4%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - 282 249 88,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 282 249 88,3%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 930 3 223 110,0% 4 590 4 609 100,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 930 3 223 110,0% 4 590 4 609 100,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 930 3 223 110,0% 4 872 4 858 99,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 630 2 472 94,0% 4 372 4 358 99,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 630 2 472 94,0% 4 372 4 358 99,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 300 751 250,3% 500 500 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 300 751 250,3% 500 500 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 930 3 223 110,0% 4 872 4 858 99,7%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 208 208 100,0% 83 82 98,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 208 208 100,0% 83 82 98,8%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 494 2 466 98,9% 4 517 3 079 68,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 494 2 466 98,9% 4 517 3 079 68,2%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 702 2 674 99,0% 4 600 3 161 68,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 132 2 104 98,7% 2 920 2 601 89,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 132 2 104 98,7% 2 920 2 601 89,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 570 570 100,0% 1 680 560 33,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 570 570 100,0% 1 680 560 33,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 702 2 674 99,0% 4 600 3 161 68,7%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 1 063 890 83,7% 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 063 890 83,7% 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 331 1 826 137,2% 3 195 2 857 89,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 331 1 826 137,2% 3 195 2 857 89,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 394 2 716 113,5% 3 218 2 880 89,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 1 951 2 166 111,0% 2 478 2 140 86,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 951 2 166 111,0% 2 478 2 140 86,4%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 443 550 124,2% 740 740 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 443 550 124,2% 740 740 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 394 2 716 113,5% 3 218 2 880 89,5%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 356 286 80,3% 57 175 307,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 356 286 80,3% 57 175 307,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 448 2 888 118,0% 4 273 3 607 84,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 448 2 888 118,0% 4 273 3 607 84,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 804 3 174 113,2% 4 330 3 782 87,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 304 2 374 103,0% 2 930 2 682 91,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 304 2 374 103,0% 2 930 2 682 91,5%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 800 160,0% 1 400 1 100 78,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 800 160,0% 1 400 1 100 78,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 804 3 174 113,2% 4 330 3 782 87,3%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 94 108 114,9% 547 715 130,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 108 114,9% 547 715 130,7%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 328 2 628 112,9% 3 373 3 205 95,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 328 2 628 112,9% 3 373 3 205 95,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 422 2 736 113,0% 3 920 3 920 100,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 022 2 236 110,6% 3 320 3 320 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 022 2 236 110,6% 3 320 3 320 100,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 400 500 125,0% 600 600 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 400 500 125,0% 600 600 100,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 422 2 736 113,0% 3 920 3 920 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 400 431 107,8% 91 23 25,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 400 431 107,8% 91 23 25,3%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 644 2 145 81,1% 2 320 2 759 118,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 644 2 145 81,1% 2 320 2 759 118,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 044 2 576 84,6% 2 411 2 782 115,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 304 2 076 90,1% 2 111 2 082 98,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 304 2 076 90,1% 2 111 2 082 98,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 740 500 67,6% 300 700 233,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 740 500 67,6% 300 700 233,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 044 2 576 84,6% 2 411 2 782 115,4%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
4. Működési bevételek 3 360 3 346 99,6%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 3 360 3 346 99,6%
önkéntes feladat 0 0
5. Felhalmozási bevételek 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
8. Finanszírozási bevételek 43 789 41 850 95,6%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 43 789 41 850 95,6%
önkéntes feladat 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 47 149 45 196 95,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
3. Dologi kiadások 37 206 36 475 98,0%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 37 206 36 475 98,0%
önkéntes feladat 0 0
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
6. Tartalékok 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
7. Beruházások 9 943 8 721 87,7%
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 9 943 8 721 87,7%
önkéntes feladat 0 0
8. Felújítások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0
ebből: állami feladat 0 0
kötelező feladat 0 0
önkéntes feladat 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 47 149 45 196 95,9%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Piac és Vásárcsarnok Szociális Intézmény
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 63 500 - 0,0% 125 760 129 400 102,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 63 500 0,0% 125 760 129 400 102,9%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek - - 35 920 41 675 116,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - 35 920 41 675 116,0%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 63 500 0 0,0% 161 680 171 075 105,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 40 459 - 0,0% 137 190 150 675 109,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 40 459 0,0% 137 190 150 675 109,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 22 608 - 0,0% 20 970 16 000 76,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 608 0,0% 20 970 16 000 76,3%
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 433 - 0,0% 2 620 3 500 133,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 433 0,0% 2 620 3 500 133,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 63 500 0 0,0% 161 680 171 075 105,8%
Intézmény Újpesti Bölcsődék Intézménye Gazdasági Intézmény Központ
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index % 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 34 395 39 922 116,1% 700 211 763 850 109,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 34 395 39 922 116,1% 700 211 763 850 109,1%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 29 473 28 934 98,2% 2 630 996 2 668 433 101,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 29 473 28 934 98,2% 2 630 996 2 668 433 101,4%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 63 868 68 856 107,8% 3 331 207 3 432 283 103,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 495 200 521 573 105,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 495 200 521 573 105,3%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 94 614 101 306 107,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 94 614 101 306 107,1%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 49 724 52 316 105,2% 2 567 150 2 585 321 100,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 49 724 52 316 105,2% 2 567 150 2 585 321 100,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - -
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 14 144 16 540 116,9% 159 720 191 076 119,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 14 144 16 540 116,9% 159 720 191 076 119,6%
önkéntes feladat
8. Felújítások 14 523 33 007 227,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 14 523 33 007 227,3%
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 63 868 68 856 107,8% 3 331 207 3 432 283 103,0%
Intézmény GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
3. Közhatalmi bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
4. Működési bevételek 923 866 933 172 101,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 923 866 933 172 101,0%
önkéntes feladat - -
5. Felhalmozási bevételek - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
8. Finanszírozási bevételek 2 696 389 2 739 042 101,6%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 696 389 2 739 042 101,6%
önkéntes feladat - -
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 620 255 3 672 214 101,4%
B. KIADÁSOK - -
1. Személyi juttatások 495 200 521 573 105,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 495 200 521 573 105,3%
önkéntes feladat - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 94 614 101 306 107,1%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 94 614 101 306 107,1%
önkéntes feladat - -
3. Dologi kiadások 2 794 523 2 788 312 99,8%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 2 794 523 2 788 312 99,8%
önkéntes feladat - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 900 900 100,0%
önkéntes feladat - -
5. Egyéb működési célú kiadások 43 578 16 000 36,7%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 43 578 16 000 36,7%
önkéntes feladat - -
6. Tartalékok - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
7. Beruházások 176 917 211 116 119,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 176 917 211 116 119,3%
önkéntes feladat - -
8. Felújítások 14 523 33 007 227,3%
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat 14 523 33 007 227,3%
önkéntes feladat - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
10. Finanszírozási kiadások - -
ebből: állami feladat - -
kötelező feladat - -
önkéntes feladat - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 620 255 3 672 214 101,4%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2019. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

e Ft-ban
Intézmény 2018. évi eredeti 2019. évi terv
Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 5 331 1 040 5 513 1 075
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 9 641 1 880 9 420 1 837
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 4 795 935 2 921 570
Bőrfestő Óvoda 11 340 2 211 9 373 1 828
Dalos Ovi Óvoda 3 159 616 4 670 788
Deák Óvoda 3 853 751 2 347 458
Homoktövis Óvoda 8 860 1 728 4 379 854
JMK Óvoda 7 848 1 530 6 961 1 357
Karinthy Frigyes Óvoda 3 166 617 5 463 1 065
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 8 218 1 603 4 900 955
Nyár Óvoda 3 723 726 5 723 1 116
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 6 053 1 180 7 053 1 375
Viola Óvoda 2 043 398 4 370 852
Virág Óvoda 2 497 487 5 445 1 062
Óvodák összesen 80 527 15 702 78 538 15 192
Szociális Intézmény 4 715 919 11 405 2 224
Újpesti Bölcsődék Intézménye 15 886 3 098 16 107 3 141
Egyéb intézmények összesen 20 601 4 017 27 512 5 365
Mindösszesen 101 128 19 719 106 050 20 557

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
Intézményi felújítási kiadások
1 Polgármesteri Hivatal
2 Gazdasági Intézmény mindösszesen 14 523 33 007 227,3%
A. Intézményi felújítás összesen (1+2) 14 523 33 007 227,3%
Önkormányzati felújítások
1 Utak és járdák felújítása 394 970 825 500 209,0%
2 VEKOP-6.2.1-15-2016-00001: „Újpest kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” 156 531
3 Székesdűlő sor felújítása 38 100
B. Önkormányzati felújítás összesen 394 970 1 020 131 258,3%
Felújítások mindösszesen: 409 493 1 053 138 257,2%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi eredeti 2019. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Informatikai eszközök beszerzése 20 257 19 749 97,5%
2 Hálózati rendszer fejlesztés 4 000 19 050 476,3%
3 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 3 810 3 810 100,0%
4 Kisértékű, egyéb eszközök beszerzése 3 175 5 394 169,9%
5 Szoftver vásárlás, fejlesztés 38 735 20 955 54,1%
6 Számítógépek és monitorok tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 12 700 13 716 108,0%
7 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 6 350 6 350 100,0%
I. Polgármesteri Hivatal összesen (1+....+7) 89 027 89 024 100,0%
1 Gazdasági Intézmény és intézményei beruházási keret 186 860 219 837 117,6%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 186 860 219 837 117,6%
A. Intézményi beruházás összesen (I. + II.) 275 887 308 861 112,0%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 72 390 72 390 100,0%
2 Járda és útépítés 222 504 310 896 139,7%
3 Játszóterek építése 58 420 139 700 239,1%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 1 561 807 1 877 245 120,2%
5 Közműépítés 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 59 055 59 055 100,0%
7 Közvilágítás 90 000 63 500 70,6%
8 Forgalomtechnika 107 950 177 800 164,7%
9 Játszótéri és közterületi ivókutak 6 350 6 350 100,0%
10 Közterületi öntözőkutak építése 38 100 31 750 83,3%
11 Térfigyelő kamerák telepítése 76 200 76 200 100,0%
12 Nagyértékű eszközök beszerzése a közhasznú foglalkoztatottak részére 2 090 900 43,1%
13 Intézményi játszóeszköz építés 19 050 19 050 100,0%
14 Polgármesteri Hivatal rekonstrukciója 121 920 79 058 64,8%
15 Szent István tér rehabilitációja, „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” pályázat megvalósítása 1 900 000 531 050 28,0%
16 Duna part megnyitása 133 500 0 0,0%
17 Bontási munkák 402 590 149 860 37,2%
18 Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések - VEKOP 5.3.-1-15-2016-00008 255 706 381 660 149,3%
19 Királykerti Óvoda tornaszoba építés és külső felújítás 80 000 0 0,0%
24 Nyár Óvoda felújítása 0 400 000
20 Szilágyi utcai sportfejlesztés - NFM 1 600 000 1 737 000 108,6%
21 Ingatlanvásárlás 0 130 286
22 Intézményi műfű telepítés 0 201 860
23 Okostantermek létesítése 0 50 000
25 VEKOP-6.2.1-15-2016-00001: „Újpest kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” 0 678 236
26 Szakrendelő eszközvásárlás közérdekű kötelezettségvállalásból 0 1 082
27 Elektromos töltőállomás létesítése (pályázat) 0 19 169
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen (1+....+27) 6 811 442 7 197 907 105,7%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 7 087 329 7 506 768 105,9%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2019. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Egyéb működési célú kiadások (A.+B.) 2 319 250 2 713 738 117,0%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre (1+...+5) 565 064 724 742 128,3%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 3 000 100,0%
2 Rendőrség támogatása 72 000 79 200 110,0%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 100,0%
4 Szolidaritási hozzájárulás 463 064 615 542 132,9%
5 Károlyi Sándor Kórház támogatása 24 000 24 000 100,0%
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre (1+....+23) 1 754 186 1 988 996 113,4%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. támogatása 165 000 155 000 93,9%
2 Helytörténeti Értesítő támogatása 4 040 4 040 100,0%
3 BEM Néptáncegyüttes támogatása 2 000 3 000 150,0%
4 Újpest-Megyeri Tigrisek Kosárlabda Klub támogatása 4 500 5 500 122,2%
5 Újpesti Haladás FC támogatása 3 000
6 Fővárosi Vízművek SK támogatása 3 000
7 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 55 000 56 335 102,4%
8 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 338 581 525 746 155,3%
9 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 863 500 898 800 104,1%
10 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 100,0%
11 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 100,0%
12 Magyar Civil Kutyás Szolgálat Egyesület támogatása 1 000 0 0,0%
13 Polgárőr szervezetek támogatása 6 000 6 000 100,0%
14 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 93 000 93 000 100,0%
15 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 13 000 13 000 100,0%
16 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 100,0%
17 MÁV Szimfonikusok támogatása 1 000 1 000 100,0%
18 UTE utánpótlás támogatása 128 165 140 875 109,9%
19 Közterületi kamerarendszer magánterületen elhelyezett kameráinak üzemeltetéséhez nyújtott támogatás 1 700 1 700 100,0%
20 UTE versenysport támogatása 36 000 36 000 100,0%
21 Lepke Múzeum támogatása 3 600 3 600 100,0%
22 Egyházak működési támogatása 15 000 15 000 100,0%
23 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 100,0%
24 Madárfészek Ökölvívó Akadémia Alapítvány támogatása 12 000 12 000 100,0%
25 Csibészek Fiatalokat Támogató Alapítvány támogatása 0 2 000
26 Szeretett Tanítvány Alapítvány támogatása 700 0 0,0%
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások (A.+B.) 773 686 1 155 316 149,3%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0 0
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre (1+......+17) 773 686 1 155 316 149,3%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 20 000 20 000 100,0%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 17 500 20 000 114,3%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 3 000 3 000 100,0%
4 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 220 628 260 834 118,2%
5 UV Zrt. Lekötött tartalékba befizetés 0 280 000
6 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 86 350 89 880 104,1%
7 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása 76 333 64 687 84,7%
8 Közvilágítás fejlesztések (BDK) 10 000 82 000 820,0%
9 MLSZ pályaépítési program önrész 10 000 0 0,0%
10 TAO pályázat önrész 254 875 0 0,0%
11 Templomok felújítási keret 30 000 30 000 100,0%
12 Önkormányzati lakások felújítása 45 000 45 000 100,0%
13 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 0 52 574
14 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 0 1 341
15 KLKS Basketball Kft. visszatérítendő támogatása 0 130 000
16 KLKS Basketball Kft. vissza nem térítendő támogatása 0 75 000
17 Bethlen Gábor Alapítvány támogatása 0 1 000
I.-II. Mindösszesen 3 092 936 3 869 054 125,1%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2019. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
I. Működési célú bevételek (A.+B.) 3 263 302 3 583 103 109,8%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről (1+2) 3 236 985 3 582 103 110,7%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 3 115 589 3 482 068 111,8%
2 Közhasznú foglalkoztatás 121 396 100 035 82,4%
B. Működési célú átvett pénzeszközök (1+2+3) 26 317 1 000 3,8%
1 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2017. évi támogatás visszafizetés 22 000 0 0,0%
2 Cseriti adományok 1 000 1 000 100,0%
3 Danza Tánccsoport Egyesület visszatérítendő támogatás visszafizetése 3 317 0 0,0%
II. Felhalmozási célú bevételek (A.+B.) 1 311 561 1 851 733 141,2%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről (1+....+11) 1 097 561 1 483 733 135,2%
1 Fővárosi Önkormányzat Értékvédelmi pályázat 7 500 0 0,0%
2 Rózsavirág tér III. ütem - Térköz II. pályázat 24 000 0 0,0%
3 Szilágyi úti sportfejlesztés - NFM 217 961 0 0,0%
4 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 100,0%
5 Térköz pályázat: A Szigeti József sétány funkcióbővítő megújítása 50 000 50 000 100,0%
6 Térköz pályázat: Innovatív közösségerősítés és életminőség javítás a Szilas Park komplex fejlesztésével 200 000 200 000 100,0%
7 Újpest Duna-sor nagyközönség részére történő megnyitása - tervezés - NFM 133 350 0 0,0%
8 Aradi utca felújítása - Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatás c. pályázat 50 000 0 0,0%
9 Homoktövis utcai park fejlesztése - támogatás 1717/2017. (X. 3.) Korm. határozat alapján 30 000 0 0,0%
10 Egészséges Budapest Program 834 000
11 Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések - VEKOP 5.3.-1-15-2016-00008 - tartalékkeret 14 983
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (1+....+5) 214 000 368 000 172,0%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 9 000 7 000 77,8%
2 UV Zrt. lekötött tartalékba teljesített pótbefizetés visszatérítése 150 000 0 0,0%
3 Hárompontos Sport Kft. visszatérítendő támogatás visszafizetése 55 000 100 000 181,8%
4 Adomány Szakrendelő eszközbeszerzésére 0 1 000
5 KLKS Basketball Kft. visszatérítendő támogatás visszafizetése 0 260 000
I.-II. Mindösszesen 4 574 863 5 434 836 118,8%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2018. évi terv 2019. évi terv Index
1. 2. 3. 4. 5.
A. Általános tartalék 700 000 600 000 85,7%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 340 792 341 530 100,2%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+19) 241 442 241 180 99,9%
1 Egészségügyi és szociális ágazati tartalék 100 000 100 000 100,0%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 5 000 6 000 120,0%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 100,0%
4 Újpesti Városnapok 22 000 25 000 113,6%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 2 000 4 000 200,0%
6 Testvértelepülési diáktábor 7 000 7 000 100,0%
7 Újpest Egészségéért Díj 4 200 4 200 100,0%
8 Sport támogatási keret 3 000 3 000 100,0%
9 Újpest kiváló tanulója, Újpest gyermekeiért díj 4 000 4 000 100,0%
10 Újpestért cím, díszpolgári cím 3 500 2 500 71,4%
11 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 5 000 100,0%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 100,0%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 4 000 100,0%
14 DHK díjtartozás 10 000 10 000 100,0%
15 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 100,0%
16 Bajnok Terasz 10 000 0 0,0%
17 Ovi - Sport Program 1 242 2 980 239,9%
18 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 26 500 29 500 111,3%
19 Tanoda Program támogatása 13 000 13 000 100,0%
II. Bizottsági tartalékok (1+...+8) 99 350 100 350 101,0%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 100,0%
4 Idősek hónapja 1 200 1 200 100,0%
5 Szociális munka díj 1 150 1 150 100,0%
6 TRÖK keret 12 000 12 000 100,0%
7 TRÖK rendezvények 10 000 12 000 120,0%
8 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 66 000 65 000 98,5%
Ebből: - DÖK támogatás 2 000 1 000 50,0%
- Gyermekvédelmi keret 6 000 6 000 100,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 12 000 12 000 100,0%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 100,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 100,0%
- Tehetséggondozási keret 2 000 2 000 100,0%
- Civil keret 14 000 14 000 100,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 100,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+9) 459 000 2 839 194 618,6%
1 Beruházási és felújítási céltartalék 400 000 1 230 000 307,5%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 100,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 20 000 20 000 100,0%
6 Informatikai tartalék és pályázati önrészek 10 000 10 000 100,0%
7 E-töltők pályázati önrész 4 000 0 0,0%
8 Egészséges Budapest Program 0 834 000
9 VEKOP-6.2.1-15-2016-00001: „Újpest kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” 0 720 194
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 1 499 792 3 780 724 252,1%

7. sz. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros Újpest Önkormányzat 2019. évi finanszírozási terve

Intézmény Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Mindösszesen
Előző havi záró pénzállomány 2 878 014 2 254 180 1 915 493 2 631 960 4 546 126 4 454 856 4 554 040 3 536 432 3 233 745 3 301 607 5 186 505 3 954 007 2 878 014
BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 375 649 274 387 272 581 273 562 274 137 274 337 309 443 335 333 305 874 299 982 297 310 337 436 3 630 033
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 50 000 834 000 200 000 384 750 14 983 1 483 733
3. Közhatalmi bevételek 22 290 70 692 1 623 781 2 743 498 196 756 578 128 127 816 115 111 1 655 775 3 224 940 244 127 1 342 019 11 944 934
4. Működési bevételek 13 821 59 021 42 283 43 993 80 107 3 735 34 255 378 888 49 444 399 916 354 305 326 652 1 786 421
5. Felhalmozási bevételek 102 029 186 917 250 000 110 000 2 305 250 000 2 305 903 556
6. Működési célú átvett pénzeszközök 120 20 15 10 20 20 35 20 40 100 100 500 1 000
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 51 583 584 583 583 50 584 130 583 583 584 583 583 130 584 583 368 000
8. Finanszírozási bevételek 628 922 628 922 628 922 628 922 628 922 628 922 628 922 628 923 628 922 628 922 628 922 628 923 7 547 066
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 1 092 386 1 033 626 2 670 194 3 927 485 2 314 526 1 725 725 1 301 054 1 461 165 2 640 639 5 189 194 1 655 348 2 653 401 27 664 743
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 537 970 392 951 390 366 391 769 392 594 392 880 443 154 480 233 438 045 429 607 425 779 483 244 5 198 592
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 151 115 54 757 44 508 42 701 100 386 49 723 134 869 50 708 73 559 69 172 97 607 100 329 969 433
3. Dologi kiadások 274 363 147 187 342 576 365 036 464 898 298 949 507 335 170 957 650 738 510 382 347 716 774 002 4 854 139
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 207 48 942 51 696 41 182 21 708 18 798 4 528 39 545 49 186 82 075 26 454 27 574 416 895
5. Egyéb működési célú kiadások 247 505 215 965 254 579 191 840 245 987 274 316 212 728 171 346 250 845 243 493 208 798 212 334 2 729 738
6. Tartalékok 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 060 315 064 3 780 724
7. Beruházások 70 192 104 231 474 234 484 000 642 063 136 825 487 310 296 914 602 513 1 339 455 1 291 484 1 577 547 7 506 768
8. Felújítások 107 172 13 682 54 727 99 145 3 685 56 999 176 923 176 151 91 043 207 611 61 851 4 150 1 053 138
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 7 637 79 537 25 982 82 587 219 415 82 991 36 755 62 935 101 788 107 442 113 098 235 149 1 155 316
10. Finanszírozási kiadások 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 1 716 221 1 372 313 1 953 728 2 013 319 2 405 796 1 626 541 2 318 662 1 763 851 2 572 777 3 304 296 2 887 846 3 729 394 27 664 743
Záró pénzkészlet 2 254 180 1 915 493 2 631 960 4 546 126 4 454 856 4 554 040 3 536 432 3 233 745 3 301 607 5 186 505 3 954 007 2 878 014 2 878 014

8. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának többéves kihatással járó kötelezettségei évenkénti bontásban és összesítve

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2020 2021 2022 2023 2024 összesen
1 Társasház felújítási pályázatok 44 717 70 000 70 000 70 000 70 000 324 717
2 Székesdűlő útépítés 400 000 400 000
3 Szilágyi szervizépület 50 000 50 000
2 Északi térrész rendezése 1 215 000 1 215 000
Összesen 1 709 717 70 000 70 000 70 000 70 000 1 989 717

9. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Hivatkozva az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény - a közvetett támogatásokat bemutató tájékoztatási kötelezettségről szóló -24. § (4) c) pontjára valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. § c) pontjára az alábbiakban tájékoztatom, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban Htv.) az önkormányzat helyi adó rendeleteiben meghatározott és a gépjárműadónál biztosított közvetett támogatások - adókedvezmények, adómentességek - továbbá a méltányossági eljárás keretében történt adóelengedések adónemenkénti alakulásáról.

Építmény és telekadó

A Htv. valamint a 2018 évben hatályos építmény és telekadóról szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendeletben (továbbiakban Ör.) adókedvezmény nem került meghatározásra sem az építményadó, sem a telekadó vonatkozásában.

Építményadó esetében adómentes

A Htv. 13. § értelmében a

a) a szükséglakás,

b) a kizárólag az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás céljára szolgáló helyiség,

c) az atomenergiáról szóló törvény szerint kizárólag

ca) a radioaktív hulladék elhelyezésére,

cb) a kiégett nukleáris üzemanyag tárolására használt építmény,

h) * az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló építmény vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló építmény (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az építményt az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja.

- A Htv. 13/A. § értelmében, ha a műemléki értékként külön jogszabályban védetté nyilvánított vagy önkormányzati rendelet alapján helyi egyedi védelem alatt álló épületet (a továbbiakban: műemléképületet) felújítják, akkor a felújításra kiadott építési engedély vagy örökségvédelmi engedély jogerőre emelkedését, véglegessé válását követő három egymást követő adóévben mentes az adó alól.

- az Ör. 3. § alapján - a Htv. 13. és 13/A. §-ában foglaltakon túlmenően - mentes az építményadó alól, a magánszemély (magánszemélyek) tulajdonában álló lakás. Magánszemély (magánszemélyek) tulajdonában álló lakásnak kell tekinteni azon a lakásszövetkezet tulajdonában álló lakást is, amelynek a lakásszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok szerinti állandó használati joga magánszemélyt (magánszemélyeket) illet meg.

Telekadó esetében adómentes:

- a Htv. 19. § értelmében

a) az épület, épületrész hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész,

b) a mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek,

c) az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50%-a,

d) az adóalany termék-előállító üzeméhez tartozó, jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított védő-biztonsági terület (övezet), feltéve, ha az adóalany adóévet megelőző adóévi, évesített nettó árbevétele legalább 50%-ban saját előállítású termék értékesítéséből származik.

- az Ör. 6. § alapján mentes a telekadó alól a Htv. 19. §-ában foglaltakon túlmenően

a) a magánszemély tulajdonában lévő lakóház építésére alkalmas, 1500 m2-t meg nem haladó nagyságú telektulajdon 2 évig. Ezen adómentesség az építési engedély kiadásának (bejelentéshez kötött épület esetében a bejelentés megtételének) évétől kezdődik és csak abban az esetben vehető igénybe, ha az építkezést az építési engedély érvényességi ideje alatt (bejelentéshez kötött épület esetében a bejelentés megtételéről számított 2 éven belül) megkezdik,

b) a magánszemély tulajdonában lévő lakóingatlanhoz tartozó, egyébként adóköteles telekrész 1000 m2-t meg nem haladó nagyságú része.

Ezen mentességek gyakorlatilag nem számszerűsíthetők, mivel az adómentes ingatlanokról jellemzően nem kellett bevallást / adatbejelentést benyújtani az adóalanyoknak, hatóságunkhoz feltételes adómentességre vonatkozó igénybejelentés (lásd például hivatkozott Htv. 13/A, Htv. 19. § d) illetve az Ör. 6. §) 2018 évben nem érkezett.

Magánszemélyek kommunális adója

A Htv. valamint a magánszemélyek kommunális adójáról szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 43/2003. (XII. 10.) önkormányzati rendelet adókedvezményt nem határozott meg.

A rendelet 5. §-a szabályozza a kommunális adó alól mentes lakások (lakásbérleti jogok) körét, de mivel a rendelet 6 § (2) bekezdés értelmében az adómentes lakásról nem kell bevallást tenni, ezek számáról információval ugyanúgy nem rendelkezünk, mint az építmény és telekadó hivatkozott mentességeinél.

Települési adó

A települési adóról szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 2018 évben hatályos szövege adókedvezményt nem tartalmazott, adómentességet azonban igen, a következők szerint:

4. § Mentes az adó alól

a) az az ingatlan, amelyet a földhasználati nyilvántartásban földhasználóként bejegyzett adóalany által az adóév első napján és az adóév egészében, annak teljes területére vonatkozóan, az ingatlan-nyilvántartásban feltűntetett művelési ágnak megfelelően tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll, azzal, hogy nem minősül mezőgazdasági művelésnek, ha az ingatlanon kizárólag a gyomnövények megtelepedésének és terjedésének megakadályozására alkalmas munkát (pl. gyommentesítés, kaszálás) végeznek. Az e pont szerinti adómentesség nem terjed ki az ingatlan-nyilvántartásban rét és legelő (gyep) művelési ágban nyilvántartott ingatlanokra.

b) az az ingatlan, amelynek teljes területe nem haladja meg az 50 m2-t.

E rendelkezésekből fakadó mentességek száma: 24 db

Az adómentes területek kivetési összege: 6.321.118 Ft

Gépjárműadó, ahol kizárólag a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (továbbiakban Gjt.) által biztosított mentességek, kedvezmények vehetők igénybe.

A Gjt. 8. § alapján (környezetvédelmi osztályba sorolás) 26.388 db adókedvezmény megállapítására került sor 34.696.250 Ft érintett *  összegben.

Gépjárműadó mentességben részesült 903 adózó összesen 26.682.579 Ft összegben az alábbi jogcímeken:

- 698 adózó 23.754.714 Ft érintett *  összegben a Gjt. 5. §-ban foglalt adómentesség alapján (súlyos mozgáskorlátozott, egyesület, alapítvány, költségvetési szerv, egyház)

- 205 adózó 2.927.865 Ft összegben az Okmányirodában bejelentett - de a járműnyilvántartásban nem, vagy csak a január 1.-ei határnapot követően rögzített - gépjármű tulajdonjog átruházás, illetve a rendőrség által igazolt birtokból való kikerülés alapján.

A 2018.01.01.-tól hatályos adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (továbbiakban új Art.) 199. §-a új eljárási elemként bevezette az automatikus részletfizetési kedvezményre vonatkozó rendelkezést, melynek értelmében a természetes személy adózó kérelmére az adóhatóság az általa nyilvántartott, legfeljebb ötszázezer forint összegű adótartozásra évente egy alkalommal legfeljebb tizenkettő havi pótlékmentes részletfizetést köteles engedélyezni a fizetési könnyítésre vonatkozó feltételek vizsgálata nélkül. Az egyéb fizetési könnyítések engedélyezésekor az adó megfizetésére az eredeti esedékességtől eltérő időben (fizetési halasztás) vagy részletekben került sor, ám az Art vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően, alapkamat felszámítása mellett.

Az új Art adómérséklésre vonatkozó 201. § alapján kérelemre, egyedi méltányossági eljárás lefolytatását követően 2018. évben magánszemélyek javára engedélyezett adómérséklések adatai a következők:

Építményadó

Adómérséklés: 17 db

Érintett összeg: 1.983.850 Ft

Telekadó

Adómérséklés: 0 db

Érintett összeg: 0 Ft

Magánszemélyek kommunális adója:

Adómérséklés: 2 db

Összege: 85.340 Ft

Települési adó

Adómérséklés: 33 db

Összege: 10.234.830 Ft

Ezekben az esetekben jellemzően annak a ténynek méltányosságból való figyelembe vétele történt meg, amely alapján 2019.01.01.-ei hatállyal a települési adóról szóló Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelet is módosításra került az új 4/A. § megalkotásával (tulajdonjog felajánlás a Magyar Állam vagy a felajánlás elfogadására jogosult állami szerv javára).

Talajterhelési díj:

Adómérséklés: 35 db

Összege: 27.257.954 Ft

A díjfizetési kötelezettség méltányosságból történő csökkentésének elsődleges célja, az érintett ingatlanok rákötésének ösztönzése a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára.

10. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (II. 28.) önkormányzati rendeletéhez

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának saját bevételeinek, valamint a stabilitási tv. 3§ (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összege

e Ft-ban
Saját bevételek 2019. év terv szám 2020. év várható terv szám 2021. év várható terv szám 2022. év várható terv szám
Helyi adóból származó bevétel 11 907 224 11 935 801 11 964 447 11 993 162
Önkormányzati vagyon és vagyonértékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel 898 946
Osztalék , koncessziós díj, hozambevétel 12 000 12 000 12 000 120 000
Tárgyi eszköz és immateriális jószág, részvény, részesedés értékesítéséből származó bevétel - - - -
Bírság, pótlék és díjbevétel 36 710 36 710 36 710 36 710
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülések - - -
Összesen 12 854 880 11 984 511 12 013 157 12 149 872
Adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei 2018. év terv szám 2019. év várható terv szám 2020. év várható terv szám 2021. év várható terv szám
Hitel, kölcsön felvétele, átvállalása a folyósítás napjától a végtörlesztés napjáig, és annak aktuális tőketartozása - - - -
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala a beváltás napjáig, kamatozó értékpapír esetén annak névértéke egyéb értékpapír esetén vételára - - - -
Váltó kibocsátása a beváltás napjáig - - - -
Pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a futamidő alatt, és a szerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege - - - -
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése a visszavásárlásig és a kikötött visszavásárlási ár - - - -
Szerződésben kapott, legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték - - - -
Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettségek - - - -
Összesen - - - -
Saját bevétel 50%-a: 6 427 440 5 992 256 6 006 579 6 074 936