Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2003. (III. 20.) önkormányzati rendelete

Budapest X., Harmat utca - Újhegyi út - Bányató utca - Tavas utca által határolt terület Kerületi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének jóváhagyásáról

Budapest Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdés, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, módosított 1997. évi LXXVIII. tv. 7. § (3) bekezdés c) pontjában foglaltak felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya és alkalmazása

1. § (1) A rendelet területi hatálya kiterjed Budapest X. kerület, Harmat utca - Újhegyi út - Bányató utca - Tavas utca által határolt területre.

(2) Jelen előírások a mellékelt szabályozási tervvel együtt érvényesek.

(3) *  A rendelet hatálya alá tartozó területen (továbbiakban: a terv területe) területet felhasználni, építési telket, építési területet kialakítani, meglévő épület rendeltetését megváltoztatni, építési tevékenységet folytatni, valamint ilyen célra hatósági engedélyt kiadni csak az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK), a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: FSZKT), a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: BVKSZ), a Fővárosi településrendezési eszközök összhangjához szükséges követelményekről szóló 48/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet és az általános érvényű rendelkezéseknek, hatósági előírásoknak és szabványoknak, illetve jelen rendelet előírásaiban és a szabályozási tervlapon e rendelet előírásaiban foglaltaknak megfelelően szabad.

(4) * 

(5) A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden a területen állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, tevékenységet folytató magánszemélyekre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre nézve kötelező előírásokat tartalmaz (amelyek alól az elsőfokú építési hatóság - jegyző - csak azon a területen és csak abban a körben biztosíthat eseti eltérést, ahol és amely tárgyat érintően erre az önkormányzati rendelet kifejezetten feljogosítja).

A szabályozás elemei

2. § (1) *  A szabályozási tervben kötelezőnek kell tekinteni

a) a szabályozási vonalat,

b) az építési övezet és övezet határait, valamint azok jellemzőit,

c) az építési hely határát, valamint

d) a létesítmények védőterületeit (védősávok és védőövezetek).

(2) A kötelezőnek jelölt elemek megváltoztatása csak a szabályozási terv módosításával lehetséges.

(3) * 

Területfelhasználás, keretövezeti besorolás

3. § (1) Az 1. § (1) bekezdésben lehatárolt terület beépítésre szánt területre (ezen belül intézményi, jelentős zöldfelületű intézményi), valamint beépítésre nem szánt (keretövezetbe nem sorolt közterületre, közparkra) tagolódik.

(2) A beépítésre szánt területek az FSZKT szerint az alábbi keretövezetekbe tartoznak:

„I” Intézményterületek keretövezet az intézmények elsősorban közösségi, igazgatási, ellátási és irodai funkcióinak elhelyezésére szolgál.

„IZ” Jelentős zöldfelületet igénylő intézmények elhelyezésére, illetve olyan intézményi épületek elhelyezésére alkalmas terület, amely a városszerkezetben való elhelyezkedése miatt jelentős zöldfelület biztosítását igénylik.

(2) A beépítésre nem szánt területek az FSZKT szerint a következők:

keretövezetbe nem sorolt közterületek, melyek a (42309/23) hrsz.-ú Harmat utca, (42443) hrsz.-ú Újhegyi út, (42309/59) hrsz.-ú Bányató utca, (42309/58) hrsz.-ú Tavas utca.

„Z-KP” Közparkok területbe tartoznak az 1 ha-nál nagyobb, de 10 ha-nál kisebb zöldfelületi létesítmények, melyeknek legkisebb oldalmérete legalább 80 méter. hrsz.-ú: (42360/1)

Beépítésre szánt területek

Általános építési előírások

4. § (1) * 

(2) A telekalakítás irányadó jelleggel a szabályozási terv iránymutatásainak megfelelően engedélyezhető, attól eltérő módon csak a hatályos jogszabályok, illetve építésügyi előírások betartásával lehetséges.

(3) Az 1. § (1) bekezdésben lehatárolt terület régészeti érdekeltségű terület. Ezért a kivitelezési munkák földmunkáinak megkezdését a beruházónak be kell jelentenie a Budapesti Történeti Múzeumnak, hogy az említett szerv a földmunkákat figyelemmel kísérhesse, és az esetleges mentő feltárást, annak szakszerű dokumentálását elvégezhesse.

(4) *  hirdetés, reklámhordozó, hirdetőtábla és cégér az ingatlanon folyó tevékenységhez kapcsolódóan, rendeltetési egységenként egy, kizárólag az épület közterületről látható homlokzatán helyezhető el úgy, hogy szervesen illeszkedjék a meglévő és tervezett épület vízszintes és függőleges homlokzati tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához, és együttesen összhangban legyen az épület építészeti részletképzésével, kialakításával, színezésével.

(5) A terepszint alatti beépítés mértéke az övezetre megengedett maximum beépítési mértéket + 5%-kal haladhatja meg a (tervezett) épületkontúron kívül.

Az I-X/SZ jelű építési övezetre meghatározott előírások

5. § (1) A szabályozás paraméterei:

A szabályozási tervlapon alkalmazott jelölés:

I-X/SZ SZ 35% 2,4 m2/m2
3,0 m-15,0 m 3000 m2 35%

- legnagyobb megengedett beépítési mérték: 35%,

- legnagyobb megengedett szintterületi mutató: 2,4 m2/m2,

- legkisebb megengedett építménymagasság: 3,0 m,

- legnagyobb megengedett építménymagasság: 15,0 m,

- a beépítés módja: szabadonálló beépítés

- kialakítható legkisebb telekterület mérete: 3000 m2,

- legkisebb zöldfelületi mérték: 35%,

- közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség

(2) Az épületek rendeltetésére vonatkozó előírások:

Az építési övezetekben a BVKSZ 36. § (3) bekezdésében szereplő funkciók helyezhetőek el, parkolóház kivételével.

Az övezeten belül az elsődleges rendeltetést kiegészítő, kiszolgáló épületek a BVKSZ 13. sz. mellékletének 24. pontjában szereplők közül az állattartás céljára szolgáló építmények, színek, valamint fészerek kivételével helyezhetőek el.

Az övezeten belül az elsődleges rendeltetést kiegészítő, kiszolgáló melléképítmények az OTÉK 1. számú mellékletének 54. pontjában szereplőek helyezhetők el a c), i), j), k), l) pontok kivételével.

Az ingatlanokon - szabályozási tervlapon jelölt építési helyeken belül - több fő rendeltetési módú épület is elhelyezhető.

Az IZ-X/SZ jelű építési övezetre meghatározott előírások

6. § (1) A szabályozás paraméterei:

A szabályozási tervlapon alkalmazott jelölés:

IZ-X/SZ SZ 35% 2,4 m2/m2
3,0 m-15,0 m 5000 m2 50%

- legnagyobb megengedett beépítési mérték: 35%,

- legnagyobb megengedett szintterületi mutató: 2,4 m2/m2,

- legkisebb megengedett építménymagasság: 3,0 m,

- legnagyobb megengedett építménymagasság: 15,0 m,

- a beépítés módja: szabadonálló beépítés

- kialakítható legkisebb telekterület mérete: 5000 m2,

- legkisebb zöldfelületi mérték: 50%,

- közművesítettség mértéke: teljes közművesítettség

(2) Az épületek rendeltetésére vonatkozó előírások:

Az építési övezetekben a BVKSZ 36. § (3) bekezdésében szereplő funkciók helyezhetőek el, parkolóház kivételével.

Az övezeten belül az elsődleges rendeltetést kiegészítő, kiszolgáló épületek a BVKSZ 13. sz. mellékletének 24. pontjában szereplők közül az állattartás céljára szolgáló építmények, színek, valamint fészerek kivételével helyezhetőek el.

Az övezeten belül az elsődleges rendeltetést kiegészítő, kiszolgáló melléképítmények az OTÉK 1. számú mellékletének 54. pontjában szereplőek helyezhetők el a c), i), j), k), l), n) pontok kivételével.

A parkolást telken belül, terepszinten fásított parkolókban, terepszint alatt vagy az épületen belül kell megoldani.

Az ingatlanokon - szabályozási tervlapon jelölt építési helyeken belül - több fő rendeltetési módú épület is elhelyezhető.

Beépítésre nem szánt területek

A Z-KP-X jelű övezetre meghatározott előírások

7. § (1) A terület olyan 1 ha-nál nagyobb komplex használatot biztosító közpark övezete, amelynek legkisebb oldalmérete legalább 80 méter.

(2) Az övezetben

- vendéglátó épület,

- pihenést, testedzést szolgáló építmény,

- ismeretterjesztés építményei,

- területfenntartásához szükséges építmények,

- nyilvános illemhelyek,

helyezhetőek el.

(3) Az Újhegy park a BVKSZ 15. § (3) bek. értelmében védett közpark.

(4) A park területén telket alakítani nem lehet.

(5) A legnagyobb megengedett beépítési mérték 1%.

(6) *  A park területén épület a szabályozási tervlapon jelölt építési helyen építhető. A park területén nyilvános illemhely építménye bárhol elhelyezhető a vízfelület és a vízilétesítmények területét kivéve.

(7) A területen a legkisebb zöldfelület mértéke nem lehet kevesebb 75%-nál.(Melynél a tó vízfelülete is bele számít.)

(8) A közhasználat elől elzárt terület a közpark összterületének 10%-át nem haladhatja meg.

(9) Terepszint alatti létesítmény nem alakítható ki.

(10) A park területén köztárgyak - reklámhordozó kivételével - elhelyezhetőek.

(11) A közpark meglévő növényállományának felmérésére karbantartási tervet kell készíteni, melynek tartalmaznia kell fafelmérést fajták, törzsátmérő, életkor, egészségügyi állapot meghatározásával.

Közlekedés területei

Keretövezetbe nem sorolt közterületek

8. § (1) A (42309/23) hrsz.-ú Harmat utca, (42309/58) hrsz.-ú Tavas utca gyűjtő utak jelenlegi szabályozási szélessége megtartandó.

(2) A (42443) hrsz.-ú Újhegyi út szabályozási szélessége a szabályozási tervlapon jelöltek szerint változik.

(3) A (42309/59) hrsz.-ú Bányató utca lakóút szabályozási szélessége megtartandó.

(4) A gyalogos közlekedésre szolgáló közterületek építése, felújítása, korszerűsítése során biztosítani kell az akadálymentesség követelményeit.

(5) *  Az Újhegyi úton a Harmat utcánál gyalogos átkelőhely létesítendő a közeli buszmegállók között lévő gyalogos átkelőhelyekkel összhangban.

(6) Az építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához szükséges járműveket telekingatlanon, a szabályozási tervlapon jelölt építési helyen belül kell elhelyezni az OTÉK 42. §-ának megfelelő mértékben.

(7) *  A közterületeken a köztárgyak közül utcabútor, közvilágítási, közlekedésirányítási, távközlési, postai műtárgy, az önálló reklámhordozók közül legfeljebb 1 méter átmérőjű hirdetőoszlop, valamint geodéziai jel helyezhető el.

(8) Az új útcsatlakozások, közúti csomópontok kiépítéséről az érdekelt tulajdonos köteles gondoskodni.

(9) A közterület rendeltetésétől eltérő használatához a tulajdonos hozzájárulása szükséges.

(10) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni.

(11) * 

(12) A közterületeken pavilon építése, elhelyezése nem megengedett.

(13) A (7) bekezdésben foglalt köztárgyak, illetve berendezések, korlátok a gyalogossáv és az úttest felőli biztonsági sáv közötti berendezési sávban csak akkor létesíthetők, ha a gyalogossáv visszamaradó szélessége minimum 2,0 méter, rendeltetésszerű használatuk a közlekedést, közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem zavarja, illetve nem veszélyezteti.

(14) A meglévő és új utak kialakításánál biztosítani kell az útpályával párhuzamos kétoldali zöldfelület (fasor) kialakítását.

Közműellátás

9. § (1) *  Új épületet, építményrészt építeni vagy meglévő épületet átalakítani, bővíteni, rendeltetési módját megváltoztatni csak teljes közművesítettség esetén lehet.

(2) Közműnyomvonal kiépítését, közműlétesítmény elhelyezését, közműbekötéseket a vonatkozó szabványoknak, ágazati és eseti üzemeltetői előírásoknak megfelelően kell végrehajtani.

(3) *  Az újonnan létesítendő közművezetéket térszint alatt kell elhelyezni.

(4)-(6) * 

(7) A területen a tűzoltási és felvonulási utakat, valamint a tüzivíz-szerzési helyeket biztosítani kell.

(8) Az 1. § (1) bekezdésben lehatárolt területen húzódó távfűtővezeték környezetében történő építésekre vonatkozó egyedi előírások:

a) A távfűtő védőcsatorna feletti burkolatbontást üzemzavar vagy felépítési munkák esetén lehetővé kell tenni, ezt a vezetékszakasz által érintett terület beépítésénél figyelembe kell venni.

b) A fedlapok mozgatásához szükséges darus kocsi felvonulási útját, a vezetékszakaszhoz való hozzáférés lehetőségét a terület beépítésénél figyelembe kell venni.

c) A védőcsatorna közelében végzett munkáknál a munkavégzés alatt a védőcsatorna mechanikai védelméről gondoskodni kell.

d) A védőcsatorna által érintett területen folytatott építkezések ideje alatt a vezetékek nyomvonalának hozzáférhetőségét biztosítani kell, rajta anyag, munkagép ideiglenesen sem tárolható.

e) A távfűtővezetékre - annak magántulajdonból való kiváltásáig - szolgalmi jogot kell bejegyeztetni.

(9) A tervezési területet határoló Tavas utcában húzódó 120 kV-os légvezeték biztonsági övezete által érintett területre a következők érvényesek:

a) *  a biztonsági övezet terjedelme a vezeték mindkét oldalán a szélső, nyugalomban lévő áramvezetőktől vízszintesen és a nyomvonalukra merőlegesen mért 13 méter távolságra lévő síkokig terjed.

b) Amennyiben az előző feltétel nem tartható, úgy az e szempontból kritikus munkák idejére feszültségmentesítést és szakfelügyeletet kell az ELMŰ-től megrendelni, a munkák megkezdése előtt minimum 15 nappal. Az érintett távvezetékek feszültségmentesíthetősége az ELMŰ Rt. főelosztó hálózatának aktuális üzemviteli állapotától függ.

c) Karbantartás, üzemzavar megelőzés és üzemzavar elhárítás céljából a távvezeték nyomvonal megközelíthetőségét az áramvezető sodronyok esetlegesen szükségessé váló leengedését minden időpontban lehetővé kell tenni. Az érintett oszlopok tehergépkocsival, illetve daruval történő megközelíthetőségét minden időpontban biztosítani kell. A távvezeték biztonsági övezetben végzett kivitelezési munkák megkezdése előtt minimum egy héttel a kezdésről értesíteni kell a Budapesti Elektromos Műveket.

d) A távvezeték feszültség alatt álló sodronyait semmilyen körülmények között, sem géppel, sem eszközzel nem szabad 4 m-nél jobban megközelíteni.

(10) Az Újhegyi út - Harmat utca sarkán lévő 3733/10-es számú transzformátorállomást a szabályozási terven jelölt szabályozás végrehajtásakor át kell helyezni, a BVKSZ 5. § (3) bekezdés szerint az övezeti, építési övezeti előírásoktól eltérő, műszakilag szükséges méretű telekre.

a) A transzformátorállomások elhelyezésére a létesítendő épületekben vagy közvetlen közelükben egy - egy 5 x 4 méter alapterületű, szállítójárművel közterületről közvetlenül megközelíthető helyiséget, azokhoz szabad bejárást és díjtalan használati jogot kell biztosítani, illetve

b) az övezeti, építési övezeti előírásoktól eltérő, műszakilag szükséges méretű telkek kialakíthatók.

c) A fejlesztések függvényében a 3733/10-es számú transzformátor 100 kVA-re fejleszthető, további transzformátorok elhelyezésének szükségessége esetén azok az a.) és b.) szerinti telepítéssel lehetséges.

(11) *  A szennyvizet közcsatornába kell vezetni.

(12) A rendelet hatálya alá tartozó területen a szennyvíz elszikkasztása, zárt szennyvíztároló építése, valamint közműpótló berendezések alkalmazása nem lehetséges.

(13) A szennyvízcsatorna hálózat tervezésénél a gravitációs csatornarendszer kialakítására kell törekedni.

(14) * 

(15) * 

(16) A Harmat utcában, az utca melletti létesítmények - fejlesztések esetén szükségessé váló - oltóvíz igényének kielégítésére NA 200 mm-es vezetéket kell építeni az Újhegyi út és a Tavas utca között, megfelelő számú földfeletti tűzcsap telepítésével.

(17) A csapadékvizet a területen kiépített csatornarendszerbe kell elvezetni. A területen történő csatorna munkálatok kapcsán törekedni kell az elválasztott rendszerű csatornahálózat kiépítésére.

(18) * 

(19) * 

(20) Telefonfülke elhelyezése esetén annak helyét a járda berendezési sávjában kell biztosítani.

Zöldfelület

10. § (1) A területen fakivágás csak engedéllyel lehetséges, pótlási kötelezettség mellett. A kivágott fák pótlását az engedélyező hatóság által előírt mennyiségben és módon kell teljesíteni.

(2) A telkek be nem épített és közlekedésre igénybe nem vett részét zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani, az építési övezetekben meghatározott zöldfelületi minimum értékek betartása mellett.

(3) * 

(4) * 

(5) Minden 10 gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó-(parkoló)-helyet fásítani kell. A fásítást minden megkezdett 4 db várakozó-(parkoló-) hely után egy darab, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, túlkoros fa telepítésével kell megoldani.

(6) A zöldfelületek kialakítása során részben honos, a speciális környezeti feltételeket kedvelő fajokat kell használni a várostűrő fajok mellett. A zöldfelületeket többszintűen, intenzíven kell kialakítani.

Vízgazdálkodás

11. § * 

Környezetvédelem

Zaj- és rezgés elleni védelem

12. § *  (1) Az I és IZ jelű építési övezetben a jogszabály szerinti „vegyes területek”, a Z jelű övezetben a „zöldterületek” zajtól védendő területi kategóriák szerinti zajhatárértékeknek kell teljesülniük.

(2) A Harmat utca és az Újhegyi út mentén új épületek építése, valamint a meglévő épületek átalakítása esetén a közlekedési zaj ellen passzív akusztikai védelmet kell biztosítani.

(3) Az Újhegyi út mentén éjszakai zajvédelmet igénylő funkció nem helyezhető el.

(4) Kontakt talajszennyezést okozó tevékenység nem folytatható.

(5) A szennyvízcsatornába csak a jogszabály előírásainak megfelelő víz vezethető, szükség esetén előkezelőt kell építeni. Az előkezelőben felfogott szennyezést a hulladékkezelés szabályai szerint kell gyűjteni.

(6) A csapadékcsatornába csak a jogszabály előírásainak megfelelő víz vezethető, szükség esetén előkezelőt kell építeni. Az előkezelőben felfogott szennyezést a hulladékkezelés szabályai szerint kell gyűjteni.

(7) A korábbi tevékenységekből keletkezett hulladékot az építtetőnek a jogszabály szerint el kell távolítania az új beépítés megkezdéséig.

Levegőminőség védelem

(4) A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet és a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékéről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet előírásait kell alkalmazni.

Talaj-és felszín alatti vízminőség védelem

(5) A rendelet hatálya alá tartozó területen kontakt talajszennyezést okozó tevékenység nem folytatható.

(6) A felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. (III. 17.) Korm. rendeletben foglaltak betartása kötelező.

(7) A 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet Területek szennyeződés érzékenységi besorolását megállapító 2/1. számú melléklete szerint jelen rendelet 1. § (1) bekezdésben lehatárolt terület a „B” érzékeny területek kategóriába sorolt, ahol az intézkedési szennyezettségi határérték „Ci” = „C2”.

(8) Területfeltöltés csak a Fővárosi Közgyűlés 39/1998. (VII. 16.) sz. határozata szerint végezhető.

Közművek

(9) A szennyvízcsatornába csak a 204/2001. (X. 26.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő víz vezethető, szükség esetén előkezelőt kell építeni. Ez esetben a felfogott szennyezést a hulladékkezelés szabályai szerint kell gyűjteni.

(10) A csapadékcsatornába csak a 203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő víz vezethető, szükség esetén előkezelőt kell építeni. Ez esetben a felfogott szennyezést a hulladékkezelés szabályai szerint kell gyűjteni.

Hulladékkezelés

(11) A korábbi tevékenységekből keletkezett hulladékot az építtetőnek el kell távolítania a vonatkozó jogszabályok szerint az új beépítés megkezdéséig.

(12) Jelen rendelet hatálya által érintett területen a hulladékok égetése tilos.

(13) Jelen rendelet hatálya által érintett területen veszélyes hulladék keletkezése esetén a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletben foglaltak betartandók.

(14) Jelen rendelet által érintett területen keletkező kommunális és ipari hulladékot ellenőrzött módon és korszerű műszaki színvonalon kell gyűjteni, szállítani a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. rendelkezései szerint.

Sajátos jogintézmények

Telekalakítás szabályai

13. § *  (1) Telket alakítani csak úgy lehet, hogy az a terület rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas legyen, továbbá annak alakja, mérete, beépítettsége a szabályozási tervnek és a telekalakításról szóló egyéb jogszabályoknak megfeleljen.

(2) A szabályozási terven jelölt telekalakítások nem kötelezőek.

Záró rendelkezések

Hatálytalanítás

14. § Jelen építési előírások jóváhagyásával a Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 132.553/2/73. számú határozatával jóváhagyott R-20451/A-E tt. számú Részletes Rendezési Terv hatályát veszti.

Hatálybalépés

15. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit ezen időponttól induló ügyekben kell alkalmazni.

E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. * 

Andó Sándor dr. Neszteli István
polgármester jegyző

A kihirdetés napja: Budapest, 2003. március 21.

Melléklet a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2003. (III. 20.) önkormányzati rendeletéhez * 


  Vissza az oldal tetejére