Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2022. (XII. 16.) önkormányzati rendelete

a Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út, Előd utca, Bebek utca, Harmat utca, Olajliget utca, Dausz Gyula park, Kőér köz, Óhegy utca, Kápolna tér, Kápolna utca, Halom utca, Ászok utca, Bánya utca és Szent László tér által határolt terület kerületi építési szabályzatáról

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében és a 14/A. § (2) bekezdés c) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 6. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 33. § (5) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pest Megye Önkormányzata, Pest Megyei Kormányhivatal, Budapest Főváros Kormányhivatala, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Honvédelmi Minisztérium, Budapesti Rendőr-főkapitányság, Országos Atomenergia Hivatal és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

Általános rendelkezések

I. Fejezet

A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya Budapest X. kerület Kőrösi Csoma Sándor út, Előd utca, Bebek utca, Harmat utca, Olajliget utca, Dausz Gyula park, Kőér köz, Óhegy utca, Kápolna tér, Kápolna utca, Halom utca, Ászok utca, Bánya utca és Szent László tér által határolt területére (a továbbiakban: Terület) terjed ki.

(2) A Területre vonatkozó szabályozási tervet az 1. melléklet határozza meg.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) általános szintterületi mutató: az építési övezetben megengedett összes rendeltetés számára felhasználható szintterületimutató-érték, a szintterületi mutató parkolási szintterületi mutató értéke nélküli része;

b) fa élettere: a fa egészséges fejlődéséhez szükséges, a faegyed növekedésével fokozatosan bővülő, felszín alatt és felett elhelyezkedő, a fa lombkoronájával és gyökérzetével lehatárolt térrész;

c) háromszintes növényállományú zöldfelület: azon terület, amelynek minden 100 m2-ére számítva legalább egy nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa, legalább 20 lombhullató vagy örökzöld cserje és a fennmaradó felületen gyep vagy talajtakaró cserje található;

d) kialakult állapot: az e rendelet hatálybalépésekor fennálló, jogszerűen létrejött állapot;

e) környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági tevékenység: olyan gazdasági tevékenység, amely védőterületet vagy védőtávolságot nem igényel, környezethasználati engedélyhez, valamint környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez nem kötött;

f) levegőtisztaság-védelmi szempontból érzékeny objektum: az egészségügyi, oktatási, köznevelési, gyermekjóléti, szociális intézmény, rekreációs terület, sporttelep, közhasználatú park, kert, valamint ökológiailag sérülékeny terület, közjóléti erdő, mezőgazdasági és természetvédelem alá vont terület;

g) parkolási szintterületi mutató: a kizárólag épületen belül elhelyezett parkoló rendeltetés és annak kiszolgáló közlekedési területe számára felhasználható szintterületimutató-érték, a szintterületi mutató általános szintterületi mutató értéke nélküli része;

h) zöldhomlokzat: az épület azon homlokzati felülete, amelyre közvetlenül vagy azzal párhuzamosan segédszerkezettel növényt telepítettek;

II. Fejezet

A telekalakítás és a magánút

1. A telekalakítás

3. § (1) A szabályozási vonal végrehajtása érdekében a telekalakítás akkor is megengedett,

a) ha a telekterület az építési övezetben vagy övezetben megengedett legkisebb érték alá csökken, vagy

b) ha annak eredményeként a telken már meglevő beépítés alapján a beépítettség, illetve a szintterületi mutató meghaladja az övezeti határértéket.

(2) Az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott szabályozási terven (a továbbiakban: Szabályozási Terv) meghatározott „Építési övezet, övezet határa” jel menti telekalakítás végrehajtása érdekében a telekalakítás akkor is megengedett,

a) ha a telekterület az építési övezetben vagy övezetben megengedett legkisebb érték alá csökken, vagy

b) ha annak eredményeként a telken már meglevő beépítés alapján a beépítettség, illetve a szintterületi mutató meghaladja az övezeti határértéket.

(3) Olyan telek, amely több építési övezetbe vagy övezetbe tartozik – az egyes építési övezetekre, illetve övezetekre vonatkozó előírásokban meghatározott kivétellel – nem alakítható ki.

(4) Nyúlványos telek kizárólag a tömbbelsőben önálló mélygarázs vagy zöldterület létesítésére alakítható ki.

(5) A sajátos építményfajta számára az építési övezeti, illetve övezeti előírásoktól eltérő, műszakilag szükséges méretű telek is kialakítható.

(6) A közterület ütemezetten is kialakítható.

(7) A Szabályozási Terven „Javasolt, feltételhez kötött szabályozási vonal” jellel jelölt szabályozási vonalat az érintett közterület tulajdonosa és a csatlakozó ingatlan tulajdonosa megegyezése esetén lehet végrehajtani.

2. A magánút

4. § (1) Beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút csak közforgalom elől el nem zárt magánútként alakítható ki az alábbiak szerint:

a) magánút – eltérő rendelkezés hiányában – csak a Vi építési övezetben alakítható ki,

b) e rendeletnek a telek kialakítható legkisebb méretére, a szélességére és hosszára vonatkozó rendelkezéseit a magánút telkére vonatkozóan figyelmen kívül lehet hagyni,

c) közforgalom elől el nem zárt magánút kiszolgálóút, kerékpárút vagy gyalogút hálózati szerepet tölthet be, és közterülethez vagy közforgalom elől el nem zárt magánúthoz kell csatlakoznia,

d) a közforgalom elől el nem zárt magánút telkének minimális szélessége

da) kiszolgálóút hálózati szerep esetén 12 méter,

db) gyalogút, illetve kerékpárút hálózati szerep esetén 4 méter,

e) a közforgalom elől el nem zárt magánút által kiszolgált telket úgy kell kialakítani és azon építményt elhelyezni, mintha a magánút közterület lenne,

f) a 30 méternél hosszabb, közforgalom elől el nem zárt magánút zsákutcaként történő kialakítása esetén a magánút telkén belül, annak végén a tehergépjárművek számára visszafordulási lehetőséget kell kialakítani, a zsákutcaként kialakítható útszakasz hossza legfeljebb 250 méter lehet,

g) a gyalogút és a kerékpárút kivételével a kétoldali fasor létesítéséhez szükséges helyigényt legalább 1,5–1,5 méter széles zöldsávval biztosítani kell, valamint

h) gyalogos járdát minden építési telekkel határos szakaszon biztosítani kell.

(2) A magánút felőli építési határvonal és a telek homlokvonala közötti területsáv előkertnek minősül.

(3) A magánút területén épület nem helyezhető el.

III. Fejezet

A közlekedés és a járművek tárolása

3. Az ingatlanok gépjárművel történő kiszolgálása

5. § Az építési telek közúti vagy közforgalom elől el nem zárt magánúti kapcsolatát az alábbiak szerint kell biztosítani:

a) minden megkezdett négyszáz személygépjármű-férőhelyig egy útkapcsolat létesíthető,

b) teherforgalom esetén a személygépjárművek és a tehergépjárművek számára önálló útkapcsolat létesíthető,

c) a Vi építési övezetben a gépjárműbehajtást szolgáló behajtók, kapuk és garázskapuk szélessége az ingatlanhoz tartozó utcaszakaszonként összesen nem haladhatja meg a 7 métert, valamint

d) az építési telek közúti vagy közforgalom elől el nem zárt magánúti kapcsolatát – amennyiben az több útról is biztosítható – az alacsonyabb hálózati szerepet betöltőről kell biztosítani.

6. § Helikopter-leszállóhely kizárólag honvédelmi, rendőrségi, katasztrófavédelmi, egészségügyi, illetve államigazgatási rendeltetés elhelyezése esetén létesíthető.

4. Személygépjárművek tárolása

7. § (1) Az építmény, önálló rendeltetési egység és terület rendeltetésszerű használatához a szükséges személygépjármű-tárolóhelyet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – telken belül kell elhelyezni a következők szerint:

a) egy személygépjármű-tárolóhelyet kell biztosítani telken belül minden lakás önálló rendeltetési egység után,

b) lakó rendeltetés esetében a létesítendő személygépjármű-tárolóhelyek 100%-át épületben vagy terepszint alatt kell elhelyezni a bányászati módszerrel kialakított pincével érintett telek kivételével,

c) zártsorú beépítési mód esetén a létesítendő személygépjármű-tárolóhelyek legalább 90%-át épületben vagy terepszint alatt kell elhelyezni,

d) szabadonálló beépítési mód esetén a létesítendő személygépjármű-tárolóhelyek legalább 50%-át épületben kell biztosítani a szállás, felsőfokú oktatás, közösségi szórakoztató, kulturális, sport-, igazgatási, iroda, valamint a fekvőbeteg-ellátó egészségügyi rendeltetés esetében, valamint

e) bővítés, átalakítás és rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többletszemélygépjármű-elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tárolóhely-mennyiség megtartása mellett.

(2) Az előírt számú személygépjármű-tárolóhely az építési telek határától mért 500 méter gyaloglási távolságon belüli más telken is biztosítható a személygépjárműtárolóhely-biztosítási kötelezettség tényének az ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzése mellett, ha

a) az építési telekre a behajtás a közút forgalomtechnikai adottságai vagy az építési telek meglévő beépítése miatt nem lehetséges,

b) az építési telek legnagyobb szélessége nem éri el a 10 métert,

c) az építési telken lévő, jogszabályban védett épület, védett fás szárú növény vagy a Szabályozási Terven „Megtartandó fa” vagy „Megtartandó növényállomány” jellel jelölt fa, illetve növényállomány miatt a telken belül személygépjármű-tárolóhely nem helyezhető el,

d) a parkolási létesítmény rámpájának minimális területe meghaladná a telek területének 25%-át, vagy

e) a parkolási létesítmény terepszint alatt nem helyezhető el a bányászati módszerrel kialakított pincék miatt.

(3) Személygépjármű-tárolóhely céljára csak burkolt felület vehető igénybe.

(4) Mobil, illetve nem független parkolást biztosító emelőszerkezetes parkolóberendezés csak a rendeltetésszerű használathoz szükséges személygépjármű-férőhelyszámon felül alkalmazható.

5. Kerékpárok tárolása

8. § (1) Az építmény, önálló rendeltetési egység és terület rendeltetésszerű használatához legalább a 3. mellékletben meghatározott számú kerékpár-tárolóhelyet kell elhelyezni.

(2) Új beépítés esetén a kerékpárok telken belüli elhelyezési lehetőségét a lakó, szállás, valamint oktatási rendeltetés esetében épületben kell biztosítani. Bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén a meglévő állapothoz képest többletként biztosítandó tárolót a közterületen is el lehet helyezni.

(3) A kerékpár elhelyezését biztosító épületen belüli tárolóhely a földszinten vagy az első pinceszinten helyezhető el.

(4) Közterületen újonnan létesített legalább 20 férőhelyszámú személygépjármű-tárolóhely esetében minden 5 tárolóhely után legalább 2 kerékpár vagy közösségi kerékpár elhelyezését kell biztosítani.

6. Tehergépjárművek tárolása

9. § (1) Az építmény, önálló rendeltetési egység és terület rendeltetésszerű használatához a szükséges tehergépjármű-tárolóhelyeket telken belül egyedi méretezés alapján kell kialakítani.

(2) Bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén csak a keletkező többlettehergépjármű-elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tárolóhely-mennyiség megtartása mellett.

(3) Zártsorú beépítési módú területen bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén – amennyiben nincs előkert, vagy az nem megfelelő méretű – a rendszeres áruszállítást igénylő, 100 m2 bruttó alapterületnél kisebb kereskedelmi-szolgáltató létesítmény ellátása közterületen lévő, koncentrált rakodóhelyről is biztosítható.

(4) Tehergépjármű-tárolóhely céljára csak burkolt felület vehető igénybe.

7. Autóbuszok tárolása

10. § (1) Az építmény, önálló rendeltetési egység és terület rendeltetésszerű használatához egy autóbusz telken belüli elhelyezését kell biztosítani

a) az 50 vendégszobát meghaladó szállás rendeltetési egységnél minden megkezdett 200 férőhely után,

b) a 150 férőhelyet meghaladó kulturális és közösségi szórakoztató rendeltetési egységnél minden megkezdett 200 férőhely után,

c) a 300 munkavállalónál többet foglalkoztató üzemi vagy raktározási rendeltetésű telephelyen minden megkezdett 200 fő munkavállalói létszám után, valamint

d) az 500 férőhelyet meghaladó lelátóval rendelkező sportlétesítménynél minden megkezdett 200 férőhely után.

(2) Bővítés vagy rendeltetésmódosítás során csak a keletkező többletautóbusz-elhelyezési kötelezettséget kell biztosítani a meglévő tárolóhely-mennyiség megtartása mellett.

(3) Autóbusz-tárolóhely céljára csak burkolt felület vehető igénybe.

(4) Üzemi vagy raktározási rendeltetetés kivételével a keletkező autóbusztárolóhely-létesítési kötelezettség az ingatlannal határos közútszakaszon is teljesíthető, ha

a) bővítés vagy rendeltetésmódosítás esetén az építési telekre az autóbuszbehajtás a közút forgalomtechnikai adottságai vagy az építési telek meglévő beépítése miatt nem lehetséges, vagy

b) az építési telken lévő, jogszabályban védett épület, védett fa vagy a Szabályozási Terven „Megtartandó fa” vagy „Megtartandó növényállomány” jellel jelölt fa, illetve növényállomány megőrzése miatt telken belül autóbusz-tárolóhely nem helyezhető el.

IV. Fejezet

A közművek

11. § (1) Épületet elhelyezni kizárólag teljes közművesítettség esetén lehet.

(2) Eltérő rendelkezés hiányában a szennyvíz elvezetése kizárólag csatornában történhet.

(3) Eltérő rendelkezés hiányában mind a tisztított, mind a tisztítatlan szennyvizek szikkasztása tilos.

(4) A keletkező szenny- és csapadékvizek elvezetésére elválasztott rendszerű csatornahálózatot kell kiépíteni.

(5) Ipari technológiai szennyvizet vagy nem kommunális jellegű szennyvizet csak megfelelő előtisztítás után szabad a közcsatornába vezetni. Az előtisztítást a keletkezés helyén, telken belül kell elvégezni.

(6) A közművek elrendezésénél a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét biztosítani kell.

12. § (1) Korlátozott mennyiséget befogadni képes egyesített rendszerű közcsatorna vagy elválasztott rendszerű csapadékcsatorna esetén a többletcsapadékvíz-mennyiséget telken belül vissza kell tartani.

(2) A 400 m2-t meghaladó alapterületű új épület esetében a tetőfelületekről lefolyó esővíz a telken belül, terepszint alatt vagy épületben létesített ciszternában gyűjtendő, amely tárolókapacitásának alkalmasnak kell lennie arra, hogy a 10 perc alatt keletkező, 255,17 l/sha mértékadó fajlagos csapadékvízhozam esetén számított csapadékvíz-mennyiséget befogadja.

(3) A keletkező csapadékvizeket közvetlenül burkolt közterületre kivezetni és a szomszédos telekre átvezetni tilos.

(4) Csapadékvíz elválasztott rendszerű szennyvízcsatornába nem vezethető.

(5) A Vi–2/4, Vi–2/5, Vi–2/6, Vi–2/7, Vi–2/8 és Vi–2/9 építési övezetekben új épület létesítése esetén a többletcsapadékvíz csak késleltetett módon kerülhet elvezetésre.

(6) Telken belül elszikkasztani csak a megfelelően előtisztított, szennyezetlen csapadékvizet lehet.

(7) Hordalékkal szennyezett csapadékvizet a telken belül létesítendő hordalékfogón keresztül kell megtisztítani, majd ezt követően vezethető a befogadóba.

(8) A 400 m2-nél nagyobb parkolóból lefolyó csapadékvizet olaj- és iszapfogón keresztül lehet a befogadóba vezetni.

(9) Bányászati módszerrel kialakított pincével érintett telken a csapadékvíz szikkasztása tilos.

V. Fejezet

Fenntarthatóságot szolgáló előírások

8. A beépítéssel kapcsolatos fenntarthatósági előírások

13. § (1) Az 500 m2 alapterületet meghaladó új épületnél

a) lapostető létesítése esetén az épület legfelső építményszintje zárófödéme napkollektor vagy napelem által igénybe nem vett részének legalább a felét legalább extenzív zöldtetőként kell kialakítani, vagy

b) a 300 m2-nél nagyobb, nyílászárók által nem tagolt, egybefüggő homlokzatfelület legalább ötödét – a telekhatáron álló tűzfal kivételével – zöldhomlokzatként kell kialakítani.

(2) Zárt csapadékvíz-tározó tartály kialakítása esetén a csapadékvíz-tározó tartály alapterületével a terepszint alatt beépíthető legnagyobb alapterület megnövelhető.

(3) A 2. mellékletben meghatározott szintterületi mutató alapján számított kialakítható szintterület a zártsorúan beépíthető területen lakásonként legfeljebb 15 m2-rel, a szabadonállóan beépíthető területeken lakásonként legfeljebb 30 m2-rel, de legfeljebb összesen 120 m2-rel növelhető gépészeti helyiség számára, ha ebben a helyiségben vagy az építési helyen belül a lakások fenntartható üzemeltetését segítő gépészeti berendezés kerül elhelyezésre.

9. A környezeti elemek védelme

14. § (1) A Területen közterületi gépjármű-tárolóhely számára víz- és légáteresztő burkolat nem alkalmazható.

(2) A Területen – eltérő rendelkezés hiányában – hulladékgazdálkodási tevékenység nem végezhető, kivéve a megengedett rendeltetéshez kapcsolódó tevékenység során a helyben keletkező hulladék átmeneti tárolását és előkezelését. Az előkezelés kizárólag zárt térben végezhető, és csak a hulladék szétválasztására, darabosítására, tömörítésére és bálázására terjedhet ki.

10. Bányászati módszerekkel kialakított alápincézett területek

15. § (1) A bányászati módszerekkel kialakított alápincézett területen

a) az új épület meglévő és megtartandó pinceszellőzőtől mért távolsága legalább 10 méter,

b) az új épület területére eső meglévő és átépítendő pinceszellőzőt a tető fölé elvezetést biztosító megoldással kell kialakítani,

c) az új pinceszellőző levegőtisztaság-védelmi szempontból védendő objektumtól, lakó rendeltetést is tartalmazó épülettől, valamint a beépítetlen építési telek határától legalább 20 méter távolságban helyezhető el.

(2) Ha a területen védendő objektum vagy lakó rendeltetés van, a pincehasznosítás – a lakó rendeltetés kivételével – csak olyan tevékenységgel lehetséges, amely az övezeti előírás alapján a felszínen is végezhető lenne.

(3) A pincében tilos az alábbi rendeltetések elhelyezése:

a) a környezetihatásvizsgálat-köteles és az egységes környezethasználati eljáráshoz kötött tevékenység,

b) a telepengedély-köteles tevékenység,

c) a vegyi, robbanó, tűzveszélyes és környezetszennyező termék vagy hulladék raktározása, valamint

d) híradástechnikai termék, készülék gyártása, műszergyártás, nyersanyag visszanyerése hulladékból, üzemanyag-kereskedelem és nagykereskedelem.

11. Közterületi zöldfelületekre vonatkozó előírások

16. § (1) Az úthálózati elemek létesítése vagy teljes keresztmetszetet érintő felújítása esetén a közlekedés és a közműlétesítmények helyigényének biztosításával fasort kell telepíteni a Szabályozási Terven „Telepítendő fasor” és „Tervezett, szerkezeti jelentőségű fasor” jellel jelölt szakaszon. A Szabályozási Terven „Megtartandó fasor” és „Megtartandó, szerkezeti jelentőségű fasor” jellel jelölt szakaszon a fasor megtartandó, illetve kiegészítendő.

(2) A fát a fa életterének közműmentes biztosításával kell ültetni.

(3) A Szabályozási Terven „Közterület zöldfelületként fenntartandó része” jellel jelölt területen

a) a játszókert, illetve pihenőkert kialakítása megengedett,

b) a zöldfelületek aránya rekreációs rendeltetés elhelyezése esetén legalább 50%, egyéb esetben 70%.

12. Építési övezetek zöldfelületeire vonatkozó előírások

17. § (1) A teleknek a Szabályozási Terven „Megtartandó növényállomány” jellel jelölt részén épületet elhelyezni nem lehet, az egyéb építmény, illetve burkolat legfeljebb a jelölt terület 15%-át foglalhatja el. A területen fát kivágni kizárólag életvédelmi, illetve növény-egészségügyi okból lehet.

(2) A Szabályozási Terven „Telek zöldfelületként fenntartandó része” jellel jelölt területen

a) új építmény nem helyezhető el, kivéve a lakó rendeltetés elhelyezését megengedő építési övezeteket, ahol tároló kivételével egyéb kerti építmény létesítése megengedett,

b) a zöldfelületek aránya rekreációs rendeltetés elhelyezése esetén legalább 60%, egyéb esetben legalább 80%.

(3) A (2) bekezdés szerinti terület közhasználatát biztosítani kell.

(4) A Szabályozási Terven jelölt „Megtartandó fa” törzsétől számított 3 méter sugarú körben 0,5 méternél mélyebb alapozási munkát és a gyökérzónát érintő tereprendezési munkát végezni nem lehet. A fa lombkoronájának terepszinti vetületén belül új építmény – út-, illetve térburkolat kivételével – nem létesíthető, új közműlétesítmény elhelyezése vagy meglévő felújítása során a fa életterét biztosítani kell. A fa törzsétől számított 1,5 méter sugarú körben vízzáró burkolat nem létesíthető.

VI. Fejezet

Építmények elhelyezése

13. Általános előírások

18. § (1) A melléképítmények közül – eltérő rendelkezés hiányában – minden építési övezetben elhelyezhető

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) hulladéktartály-tároló,

c) kerti építmény, valamint

d) zászlótartó oszlop.

(2) Kizárólag építési helyen belül építhető

a) víz- és fürdőmedence, kerti tető, épített tűzrakóhely, valamint

b) gépjármű- és egyéb tároló.

(3) Az előkertben – eltérő rendelkezés hiányában – kizárólag

a) kerítés,

b) hulladéktartály-tároló,

c) közmű-becsatlakozási műtárgy,

d) előlépcső, valamint

e) akadálymentes közlekedést biztosító rámpa

helyezhető el.

(4) A saroktelekre vonatkozó szabályozási határértéket akkor lehet alkalmazni, ha a telektömb több mint 4 telekre tagolódik.

(5) Ha egy telek egynél több építési övezetbe vagy övezetbe tartozik, az övezethatár által elválasztott telekrészekre vonatkozó előírásokat külön-külön kell figyelembe venni.

(6) A kerti építmény legmagasabb pontja az 5 métert nem haladhatja meg.

19. § Az épület homlokzatfelületéhez hozzászámítandó építményrész legmagasabb pontja a legnagyobb épületmagasság értékétől – eltérő rendelkezés hiányában – legfeljebb annak harmadával térhet el.

14. A szabadon álló beépítési mód

20. § (1) Szabadon álló beépítési mód esetén az előkert mérete 5 méter, a hátsókert mérete legalább 6 méter.

(2) Szabadon álló beépítési mód esetén az oldalkert mérete az építési övezetben megengedett legnagyobb épületmagasság fele, de legalább 3 méter.

15. Az üzemanyagtöltő állomás és a gépkocsimosó

21. § (1) Önálló üzemanyagtöltő állomás és azt kiszolgáló gépkocsimosó nem létesíthető.

(2) Nem önálló üzemanyagtöltő állomás vagy gépkocsimosó csak a Vi építési övezetben, önálló többszintes parkolóház, P+R parkoló, irodaház vagy 6000 m²-nél nagyobb kereskedelmi létesítmény részeként helyezhető el.

(3) Üzemanyagtöltő állomást nem lehet elhelyezni olyan telken, amely Kt-Zkp vagy Kt-Zkk övezet, avagy lakó, egészségügyi, szociális, oktatási, illetve nevelési rendeltetésű épület telkével határos.

(4) Ha a (3) bekezdésben meghatározott rendeltetésű épület az üzemanyagtöltő állomás telkével nem közvetlenül határos, az épület építési helye és az üzemanyagtöltő állomás telke közötti távolság 50 méternél kevesebb nem lehet.

(5) Közforgalmat szolgáló mobil üzemanyagtöltő állomás nem helyezhető el.

(6) Új gépkocsimosó önállóan nem létesíthető.

(7) Elektromosgépjármű-töltőpont valamennyi övezetben és építési övezetben elhelyezhető.

MÁSODIK RÉSZ

A beépítésre szánt területek

16. Kiemelt jelentőségű helyi központ területe (Vt-H)

22. § (1) A Vt-H építési övezetekben kizárólag

a) igazgatási, iroda,

b) kiskereskedelmi, szolgáltató, kereskedelmi célú szállásjellegű,

c) hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális,

d) kulturális, közösségi szórakoztató és

e) sport

rendeltetés, illetve annak építménye helyezhető el.

(2) Az építési övezetek telkein a fő rendeltetésű épületeken kívül egyéb, azokat kiszolgáló vagy kiegészítő funkciójú önálló épület nem helyezhető el.

(3) A Vt-H építési övezet határértékeit a 2. melléklet 1. pontja határozza meg.

17. Az intézményterület (Vi)

23. § (1) A Vi építési övezetek területe több önálló rendeltetési egységet magában foglaló, elsősorban igazgatási, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális rendeltetést tartalmazó épületek elhelyezésére szolgál.

(2) Az intézményterületen – eltérő rendelkezés hiányában – kizárólag

a) igazgatási, iroda,

b) kereskedelmi, szolgáltató, szállásjellegű,

c) kulturális, közösségi szórakoztató,

d) hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális,

e) sport,

f) üzemanyagtöltő állomás,

g) lakó és

h) parkolóház

rendeltetés, illetve annak építménye helyezhető el.

(3) A Vi építési övezetekben a kereskedelmi célú bruttó szintterület telkenként nem haladhatja meg a 10 000 m2-t.

(4) Ha az építési övezetben lakás rendeltetés létesíthető, a lakások száma telkenként legfeljebb a lakáscélra igénybe vett bruttó szintterület 100-zal való osztásából adódó lefelé kerekített egész szám lehet.

24. § (1) A Vi–2 építési övezet intézményi, jellemzően szabadonálló beépítésű terület.

(2) A Vi–2/4, Vi–2/5, Vi–2/6, Vi–2/7, Vi–2/8 és Vi–2/9 építési övezetben a bányászati módszerrel kialakított pince szintterületét a megengedett szintterület értékébe nem kell beleszámítani.

(3) A Vi–2 építési övezetek határértékeit a 2. melléklet 2. pontja határozza meg.

18. Vízkezelési terület (K–Vke)

25. § (1) A K–Vke építési övezet területén kizárólag az ivó- és iparivíz-szolgáltatási tevékenységgel összefüggő rendeltetés helyezhető el.

(2) A K–Vke építési övezet határértékeit a 2. melléklet 3. pontja határozza meg.

HARMADIK RÉSZ

A beépítésre nem szánt területek övezeti előírásai

VII. Fejezet

A közlekedési területek

19. I. rendű főút területe (KÖu–2)

26. § (1) A KÖu–2 övezet az I. rendű főútvonalak, ezek szervizútjai, csomópontjai, műtárgyai, csapadékvíz-elvezető rendszere, valamint parkoló, kerékpáros- és gyalogosinfrastruktúra-elem, közúti-vasúti pálya, közmű és hírközlési építmény, valamint zöldfelületi elem elhelyezésére szolgál.

(2) Az övezet területén lévő főútról a határos beépítésre szánt területen lévő ingatlan közvetlen gépjármű-kiszolgálása csak akkor biztosítható, ha az ingatlan alsóbbrendű útvonallal nem határos, vagy e célra külön szervizsáv, szervizút létesül.

(3) Autóbusz-megállóhely csak autóbuszöbölben létesíthető.

(4) A KÖu–2 övezet területén épület nem helyezhető el.

20. Kerületi jelentőségű közutak területe (Kt-Kk)

27. § (1) A Kt-Kk övezet a településszerkezeti jelentőségű gyűjtőutak közé nem tartozó gyűjtőutak, a kiszolgáló és lakóutak, ezek csomópontjai, műtárgyai, csapadékvíz-elvezető rendszere, valamint parkoló, kerékpáros- és gyalogosinfrastruktúra-elem, közmű és hírközlési építmény, valamint zöldfelületi elem elhelyezésére szolgál.

(2) A településszerkezeti jelentőségű gyűjtőutak közé nem tartozó gyűjtőút a Harmat utca és a Kápolna utca.

VIII. Fejezet

A zöldterületek

21. Általános előírások

28. § A zöldterületek területén – eltérő rendelkezés hiányában – kizárólag a

a) játszókert, sportkert, kutyafuttató,

b) közműlétesítmény,

c) terület fenntartásához szükséges építmény, valamint

d) közbiztonsági okból elhatárolandó terület

keríthető le.

22. Közpark (Zkp/Kp)

29. § (1) A Zkp/Kp övezetbe az egy hektárnál nagyobb rekreációs zöldterületek tartoznak.

(2) Az övezet területén – eltérő rendelkezés hiányában -

a) vendéglátó rendeltetést tartalmazó épület,

b) szabadidő eltöltését, pihenést, testedzést szolgáló épületnek nem minősülő építmény,

c) ismeretterjesztés építménye,

d) a terület fenntartásához szükséges építmény,

e) nyilvános illemhely és

f) terepszint alatti építmény

helyezhető el.

(3) Az övezetek területének minden 200 m2-e után legalább egy előnevelt, nagy lombkoronát növelő lombos fa telepítendő.

(4) A Szabályozási Terven „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló terület” jellel jelölt terület lezárható, az övezetek egyéb területeit kizárólag közbiztonsági okból, sötétedés utáni időszakban lehet elzárni.

(5) A Szabályozási Terven „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló terület” jellel jelölt területen kizárólag sport és kiegészítő rendeltetései helyezhetők el.

(6) A Zkp/Kp övezetek határértékeit a 2. melléklet 4. pontja határozza meg.

NEGYEDIK RÉSZ

Záró rendelkezések

30. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

31–32. § * 

D. Kovács Róbert Antal
polgármester
Dr. Szabó Krisztián
jegyző

1. melléklet a 29/2022. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez

A szabályozási terv

I. Szabályozási terv – a szabályozás alap-, másodlagos és tájékoztató elemei

II. Szabályozási terv – a szabályozás védelmi, korlátozási és kötelezettségi elemei

2. melléklet a 29/2022. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez

Az építési övezetek és övezetek határértékei

1. Kiemelt jelentőségű helyi központ területe (Vt-H)

A B C D E F G H I J

1


Építési övezet jele

Kialakítható legkisebb telekterület


Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke
Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (m2) (%) Legkisebb Legnagyobb (%) (%) Általános Parkolásra fordítható
3 Vt-H/1 7000 SZ 55 4,5 12 35 65 1 0,5
4 Vt-H/2 2000 SZ 45 3 15 35 - 2,7 1
5 Vt-H/3 2000 SZ 45 3 15 35 - 1,5 0,5

2. Intézményi, jellemzően szabadonálló jellegű terület (Vi–2)

A B C D E F G H I J

1


Építési övezet jele

Kialakítható legkisebb telekterület


Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke
Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (m2) (%) Legkisebb Legnagyobb (%) (%) Általános Parkolásra fordítható
3 Vi–2/1 1000 SZ 35 4,5 10 35 60 1 0,35
4 Vi–2/2 2000 SZ 40 6 12 35 60 2 0,8
5 Vi–2/3 500 SZ 20 3 12 50 30 0,5 -
6 Vi–2/4 1000 SZ 40 3 15 40 0,7 0,4
7 Vi–2/5 2000 SZ 45/80* 3 15 35/10* 1,5 1
8 Vi–2/6 5000 SZ 45 3 15 40 1,5 0,5
9 Vi–2/7 2000 SZ 45/80* 3 15 35/10* 1,5 0,8
10 Vi–2/8 10000 SZ 30 3 15 40 1,5 0,6
11 Vi–2/9 50000 SZ 35 3 15 40 1,0 0,35
12 * parkolási létesítmény építése esetén

3. Vízkezelési terület (K–Vke)

A B C D E F G H I J

1


Építési övezet jele

Kialakítható legkisebb telekterület


Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke
Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (m2) (%) Legkisebb Legnagyobb (%) (%) Általános Parkolásra fordítható
3 K–Vke/1 20000 SZ 10 3 6 50 40 0,1 -

4. Közpark (Zkp/Kp)

A B C D E F G H I J

1


Övezet
jele

Kialakítható legkisebb telekterület


Beépítési
mód
Megengedett legnagyobb beépítettség mértéke
Épületmagasság
(m)
Zöldfelület legkisebb mértéke Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
(m
2/m2)
2 (m2) (%) Legkisebb Legnagyobb (%) (%) Általános Parkolásra fordítható
3 Zkp/Kp–1 10000 SZ 2 - 4,5 65 0 0,02
4 Zkp/Kp–2 K SZ 3 - 4,5 70 0 0,03

3. melléklet a 29/2022. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez

Az építmények rendeltetésszerű használatához szükséges, elhelyezendő kerékpárok száma

A B
1 Funkció Kerékpárok száma
2 Lakás, üdülőegység Minden lakás és üdülőegység minden megkezdett 40 m2 alapterülete után 1 db
3 Kereskedelmi egység 0–1000 m2-ig Az árusítótér minden megkezdett 40 m2 alapterülete után 1 db
4 Kereskedelmi egység 1000 m2 feletti része Az árusítótér minden megkezdett 250 m2 alapterülete után 2 db
5 Szálláshely-szolgáltató egység Minden megkezdett 15 vendégszoba egysége után 2 db
6 Vendéglátó egység A fogyasztótér minden megkezdett 75 m2 alapterülete után 2 db
7 Alsó- és középfokú nevelési-oktatási egység A foglalkoztató, illetve tanterem 50 m2 alapterülete után 2 db
8 Felsőfokú oktatási egység Oktatási és kutatási helyiségek 50 m2 alapterülete után 2 db
9 Egyéb közösségi szórakoztató kulturális egység (színház, bábszínház, filmszínház stb.) Minden megkezdett 50 férőhely után 5 db
10 Egyéb művelődési egység (múzeum, művészeti galéria, levéltár stb.) A kiállítótér vagy kutatótér minden megkezdett 500 m2 alapterülete után 5 db, de maximum 50 db
11 Sportolás, strand célját szolgáló egység Minden megkezdett 20 férőhely után 2 db
12 Igazgatási, ellátó, szolgáltató, nem fekvőbeteg-ellátó, iroda egység Az iroda- vagy ellátó terület minden megkezdett 100 m2 alapterülete után 1 db vagy 20 munkahely után 1 db a két követelmény közül a szigorúbbat alkalmazva
13 Fekvőbeteg-ellátó gyógykezelő egység Minden megkezdett 50 ágy után 1 db
14 Ipari, üzemi egység Minden megkezdett 10 munkahely után 1 db
15 Raktározási, logisztikai egység Minden megkezdett 20 munkahely után 1 db
16 Közösségi helyközi közlekedési végállomás A tervezett vagy mért napi utasszám 5%-ával azonos darabszám
17 Közösségi helyközi közlekedés vasúti megállóhelyei és állomásai Megállóhelyenként minimum 5 db