78/2016. (III. 24.) KÖKT határozat

a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

(17 igen, egyhangú szavazattal)

1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Aprók Háza Óvoda (1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.) alapító okiratát az 1. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 2. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

2. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Bóbita Óvoda (1102 Budapest, Halom utca 7/b) alapító okiratát a 3. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 4. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

3. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Csodafa Óvoda (1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19.) alapító okiratát az 5. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 6. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Csodapók Óvoda (1104 Budapest, Mádi u. 127.) alapító okiratát a 7. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 8. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

5. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 38.) alapító okiratát a 9. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 10. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

6. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gépmadár Óvoda (1106 Budapest, Gépmadár u. 15.) alapító okiratát a 11. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 12. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

7. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gesztenye Óvoda (1106 Budapest, Maglódi út 8.) alapító okiratát a 13. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 14. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

8. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gézengúz Óvoda (1107 Budapest, Zágrábi út 13/a) alapító okiratát a 15. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 16. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

9. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda (1103 Budapest, Kada utca 27-29.) alapító okiratát a 17. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 18. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

10. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gyöngyike Óvoda (1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.) alapító okiratát a 19. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 20. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

11. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Hárslevelű Óvoda (1106 Budapest, Hárslevelű u. 5.) alapító okiratát a 21. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 22. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

12. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Kékvirág Óvoda (1107 Budapest, Kékvirág u. 5.) alapító okiratát a 23. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 24. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

13. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Kincskeresők Óvoda (1105 Budapest, Mádi utca 4-6.) alapító okiratát a 25. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 26. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

14. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Kiskakas Óvoda (1104 Budapest, Mádi utca 86-94.) alapító okiratát a 27. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 28. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

15. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Mászóka Óvoda (1105 Budapest, Ászok u. 1-3.) alapító okiratát a 29. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 30. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

16. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Mocorgó Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 30.) alapító okiratát a 31. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 32. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

17. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Rece-fice Óvoda (1105 Budapest, Bánya utca 32.) alapító okiratát a 33. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 34. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

18. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Zsivaj Óvoda (1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3.) alapító okiratát a 35. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 36. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

19. Ez a határozat 2016. március 25-én lép hatályba.

1. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15506/5/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Aprók Háza Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5972/11/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Aprók Háza Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.

1.2.2. telephelye:

telephely megnevezése telephely címe
1 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bányató utca, Gergely utca 95-től és 114-től végig, Gőzmozdony utca, Gyömrői út 96-tól és 99-től végig, Lenfonó utca, Mélytó utca, Oltó utca, Pára utca, Sütőde utca, Szövőszék utca, Tavas utca, Újhegyi sétány, Újhegyi út 1-23-ig és 2-18-ig.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Aprók Háza Óvoda 200
2 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. 131

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe
ingatlan
helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7. 42309/73 használati jog óvoda
2 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. 42309/111 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

2. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15506/6/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Aprók Háza Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Aprók Háza Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.

1.2.2. telephelye:

telephely megnevezése telephely címe
1 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bányató utca, Gergely utca 95-től és 114-től végig, Gőzmozdony utca, Gyömrői út 96-tól és 99-től végig, Lenfonó utca, Mélytó utca, Oltó utca, Pára utca, Sütőde utca, Szövőszék utca, Tavas utca, Újhegyi sétány, Újhegyi út 1-23-ig és 2-18-ig.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Aprók Háza Óvoda 200
2 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. 131

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7. 42309/73 használati jog óvoda
2 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. 42309/111 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, a 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Aprók Háza Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ......................... napjától alkalmazandó K/15506/5/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

3. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15508/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Bóbita Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5975/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Bóbita Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1102 Budapest, Halom utca 7/b”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Állomás utca, Bánya utca 1-9-ig, Endre utca, Füzér utca, Halom utca 1-15-ig és 2-30-ig, Hölgy utca, Kolozsvári utca 1-23-ig, Korponai utca, Kőrösi Csoma sétány 2-től és 7-től végig, Liget utca 1-25-ig, 2-28-ig, Szent László tér 1-6-ig, 17-től végig, Vásárló utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Bóbita Óvoda 157 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1102 Budapest, Halom utca 7/b 39068/2 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

4. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15508/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Bóbita Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Bóbita Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1102 Budapest, Halom utca 7/b

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Állomás utca, Bánya utca 1-9-ig, Endre utca, Füzér utca, Halom utca 1-15-ig és 2-30-ig, Hölgy utca, Kolozsvári utca 1-23-ig, Korponai utca, Kőrösi Csoma sétány 2-től és 7-től végig, Liget utca 1-25-ig, 2-28-ig, Szent László tér 1-6-ig, 17-től végig, Vásárló utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Bóbita Óvoda 157 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1102 Budapest, Halom utca 7/b 39068/2 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Bóbita Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ........................ napjától alkalmazandó K/15508/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

5. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15513/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Csodafa Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5976/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Csodafa Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, gyengén látó sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Agyagfejtő utca, Andezit utca, Bazalt utca, Dolomit utca 1-19-ig, 2-20-ig, Dombtető utca, Hang utca, Harmat utca 113-tól 129-ig és 168-200-ig, 231, Korall utca páratlan oldal, Kővágó utca, Mádi utca 172-től és 173-tól végig, Szőlővirág utca, Tóvirág utca, Újhegyi út 20-38-ig, Zsombék utca 34-től végig.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Csodafa Óvoda 218 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19. 42309/19 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

6. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15513/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csodafa Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Csodafa Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, gyengén látó sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Agyagfejtő utca, Andezit utca, Bazalt utca, Dolomit utca 1-19-ig, 2-20-ig, Dombtető utca, Hang utca, Harmat utca 113-tól 129-ig és 168-200-ig, 231, Korall utca páratlan oldal, Kővágó utca, Mádi utca 172-től és 173-tól végig, Szőlővirág utca, Tóvirág utca, Újhegyi út 20-38-ig, Zsombék utca 34-től végig.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Csodafa Óvoda 218 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1108 Budapest, Újhegyi sétány 17-19. 42309/19 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Csodafa Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ................................... napjától alkalmazandó K/15513/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

___________________________
Magyar Államkincstár

7. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15514/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Csodapók Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5977/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Csodapók Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1104 Budapest, Mádi utca 127.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Bodza utca 1-43-ig, 2-38-ig, Dóczy József utca, Farkasalma utca, Harmat utca 84-166-ig, és 83-111-ig, Kada utca 117-145-ig, Lavotta utca 1-15-ig, 2-38-ig, Mádi utca 117-149-ig, 116-146-ig, Noszlopy utca 64-től és 65-től végig, Sorház utca, Sörgyár utca 53-77-ig.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Csodapók Óvoda 108 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1104 Budapest, Mádi utca 127. 41160/6 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

8. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15514/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csodapók Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Csodapók Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1104 Budapest, Mádi utca 127.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Bodza utca 1-43-ig, 2-38-ig, Dóczy József utca, Farkasalma utca, Harmat utca 84-166-ig, és 83-111-ig, Kada utca 117-145-ig, Lavotta utca 1-15-ig, 2-38-ig, Mádi utca 117-149-ig, 116-146-ig, Noszlopy utca 64-től és 65-től végig, Sorház utca, Sörgyár utca 53-77-ig.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Csodapók Óvoda 108 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1104 Budapest, Mádi utca 127. 41160/6 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Csodapók Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ........................... napjától alkalmazandó K/15514/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

9. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15523/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Csupa Csoda Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. március 27. napján kiadott, K/5978/6/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Csupa Csoda Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 38.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. február 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Barabás utca, Bihari út 12-től és 19-től végig, Csákó köz, Doba utca, Fokos utca, Gép utca, Hajlék utca, Hargita sétány, Hidas köz, Horog utca, Jegenye utca, Kisbacon utca, Kistorony park, Kőbányai út 1-45 A, B, C, D, K-1, K-2, az Irodaház és 2-30-ig, Lencse utca, Luca köz, Mázsa tér, Mázsa utca, Monori utca, Nyerő utca, Platán sor, Pongrác köz, Pongrác út 15-től végig, Szállás köz, Szalonka köz, Száva utca 9-től és 14-től végig, Szita köz, Vaskő utca, Vasláb utca, Vécs köz, Vika köz.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 38. 38924/9 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

10. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15523/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Csupa Csoda Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 38.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. február 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Barabás utca, Bihari út 12-től és 19-től végig, Csákó köz, Doba utca, Fokos utca, Gép utca, Hajlék utca, Hargita sétány, Hidas köz, Horog utca, Jegenye utca, Kisbacon utca, Kistorony park, Kőbányai út 1-45 A, B, C, D, K-1, K-2, az Irodaház és 2-30-ig, Lencse utca, Luca köz, Mázsa tér, Mázsa utca, Monori utca, Nyerő utca, Platán sor, Pongrác köz, Pongrác út 15-től végig, Szállás köz, Szalonka köz, Száva utca 9-től és 14-től végig, Szita köz, Vaskő utca, Vasláb utca, Vécs köz, Vika köz.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 38. 38924/9 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ............................... napjától alkalmazandó K/15523/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

11. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15525/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gépmadár Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5981/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gépmadár Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1106 Budapest, Gépmadár utca 15.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Dorogi utca, Dömsödi utca, Erdősi utca, Fehér út páros oldal, Gépmadár park, Gépmadár utca, Gyakorló köz, Gyakorló utca, Gyógyszergyári utca, Halas utca, Határmalom utca, Hatház utca, Heves utca, Hortobágyi utca, Juhász utca, Kabai utca, Kerepesi út 121-től végig, Keresztúri út 1-146-ig, Ladányi utca, Malomárok utca, Méhes utca, Nagyicce utca, Nemes utca, Örs vezér tér Kőbányai oldal, Paprika utca, Pilisi utca, Pesti Gábor utca, Pogány utca, Rákász utca, Rákos-MÁV-telep, Rákosvölgyi köz, Rákosvölgyi út, Sárgarózsa utca, Terebesi utca, Tölcsér utca, Váltó utca, Vízimalom utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gépmadár Óvoda 179 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Gépmadár utca 15. 39210/45 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

12. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15525/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gépmadár Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gépmadár Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1106 Budapest, Gépmadár utca 15.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Dorogi utca, Dömsödi utca, Erdősi utca, Fehér út páros oldal, Gépmadár park, Gépmadár utca, Gyakorló köz, Gyakorló utca, Gyógyszergyári utca, Halas utca, Határmalom utca, Hatház utca, Heves utca, Hortobágyi utca, Juhász utca, Kabai utca, Kerepesi út 121-től végig, Keresztúri út 1-146-ig, Ladányi utca, Malomárok utca, Méhes utca, Nagyicce utca, Nemes utca, Örs vezér tér Kőbányai oldal, Paprika utca, Pilisi utca, Pesti Gábor utca, Pogány utca, Rákász utca, Rákos-MÁV-telep, Rákosvölgyi köz, Rákosvölgyi út, Sárgarózsa utca, Terebesi utca, Tölcsér utca, Váltó utca, Vízimalom utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gépmadár Óvoda 179 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Gépmadár utca 15. 39210/45 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gépmadár Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ........................... napjától alkalmazandó K/15525/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

13. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15530/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gesztenye Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. április 28. napján kiadott, K/5982/8/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gesztenye Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1106 Budapest, Maglódi út 8.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Akna utca, Algyógyi utca, Álmos köz, Álmos utca, Árkos utca, Bodza utca 45-től és 40-től végig, Bogáncsvirág utca, Bögre utca, Csucsor utca, Dolomit utca 21-től és 22-től végig, Fagyal utca, Fátyolka utca, Felsőcsatári út, Ferihegyi reptérre vezető út kőbányai szakasza, Fűz utca, Gitár utca 27-től és 32-től végig, Grafit utca, Gránátos utca, Gumigyár utca, Gyalog utca, Hangár utca, Harangláb utca, Harmat utca 131-től és 202-től végig, Indóház utca, Jászberényi út 1-69-ig és 2-92-ig, Juhar utca, Kada utca 142-től és 147-től végig, Kiskert utca, Kocka utca 6-tól és7-től végig, Korall utca páros oldal, Korall köz, Korányi Frigyes erdősor, Korányi Frigyes utca, Kovakő utca, Kozma utca, Lavotta utca 17-től és 40-től végig, Mádi utca 148-170-ig és 151-171-ig, Maglódi út, Meténg utca, Olaj utca, Ökrös köz, Ökrös utca, Pázsitfű utca, Porcelán utca, Sellő utca, Serpenyő köz, Serpenyő utca, Sibrik Miklós út, Sírkert utca, Sörgyár utca páros oldal és 79-től végig, Szegély utca, Szentimrey utca, Szőlőtelep utca, Takarék utca, Tarkarét utca, Tárna utca, Téglavető utca 33-tól és 38-tól végig, Tűzálló utca, Újház utca, Újhegyi út 25-től és 40-től végig, Venyige utca, Zsombék utca 2-32-ig.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gesztenye Óvoda 120 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Maglódi utca 8. 40997 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

14. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15530/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gesztenye Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gesztenye Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1106 Budapest, Maglódi út 8.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Akna utca, Algyógyi utca, Álmos köz, Álmos utca, Árkos utca, Bodza utca 45-től és 40-től végig, Bogáncsvirág utca, Bögre utca, Csucsor utca, Dolomit utca 21-től és 22-től végig, Fagyal utca, Fátyolka utca, Felsőcsatári út, Ferihegyi reptérre vezető út kőbányai szakasza, Fűz utca, Gitár utca 27-től és 32-től végig, Grafit utca, Gránátos utca, Gumigyár utca, Gyalog utca, Hangár utca, Harangláb utca, Harmat utca 131-től és 202-től végig, Indóház utca, Jászberényi út 1-69-ig és 2-92-ig, Juhar utca, Kada utca 142-től és 147-től végig, Kiskert utca, Kocka utca 6-tól és7-től végig, Korall utca páros oldal, Korall köz, Korányi Frigyes erdősor, Korányi Frigyes utca, Kovakő utca, Kozma utca, Lavotta utca 17-től és 40-től végig, Mádi utca 148-170-ig és 151-171-ig, Maglódi út, Meténg utca, Olaj utca, Ökrös köz, Ökrös utca, Pázsitfű utca, Porcelán utca, Sellő utca, Serpenyő köz, Serpenyő utca, Sibrik Miklós út, Sírkert utca, Sörgyár utca páros oldal és 79-től végig, Szegély utca, Szentimrey utca, Szőlőtelep utca, Takarék utca, Tarkarét utca, Tárna utca, Téglavető utca 33-tól és 38-tól végig, Tűzálló utca, Újház utca, Újhegyi út 25-től és 40-től végig, Venyige utca, Zsombék utca 2-32-ig.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.).

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gesztenye Óvoda 120 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Maglódi utca 8. 40997 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. augusztus 31. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2015. március 27. napján kelt, K/5982/5/2015/II okiratszámú alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gesztenye Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ...................... napjától alkalmazandó K/15530/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

15. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15537/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gézengúz Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5985/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gézengúz Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1107 Budapest, Zágrábi út 13/a”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Árpa utca páratlan oldal, Basa utca, Ceglédi út 15-től és 28-tól végig, Fogadó utca, Gém utca, Hízlaló tér, Iringó köz, Kőér utca 2-18-ig, Repce utca, Somfa köz páratlan oldal, Somfa utca páratlan oldal, Szárnyas utca, Száva utca 1-7-ig, 2-12-ig, Üllői út 124-től végig a kőbányai szakaszon, Zágrábi utca 5-től végig.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gézengúz Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1107 Budapest, Zágrábi út 13/a 38315/50 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

16. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15537/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gézengúz Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gézengúz Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1107 Budapest, Zágrábi út 13/a

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Árpa utca páratlan oldal, Basa utca, Ceglédi út 15-től és 28-tól végig, Fogadó utca, Gém utca, Hízlaló tér, Iringó köz, Kőér utca 2-18-ig, Repce utca, Somfa köz páratlan oldal, Somfa utca páratlan oldal, Szárnyas utca, Száva utca 1-7-ig, 2-12-ig, Üllői út 124-től végig a kőbányai szakaszon, Zágrábi utca 5-től végig.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gézengúz Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1107 Budapest, Zágrábi út 13/a 38315/50 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gézengúz Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ........................ napjától alkalmazandó K/15537/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

17. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15545/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2015. március 27. napján kiadott, K/5990/5/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1103 Budapest, Kada utca 27-29.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2012. július 01.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

megnevezése székhelye
1 Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola és Gyermekek Háza Óvoda 1103 Budapest, Kada utca 27-29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Alkér köz, Alkér utca 1-65-ig és 2-58-ig, Cserkesz utca 51-től és 52-től végig, Diósgyőri utca, Gergely utca 45-93-ig és 48-112-ig, Gyömrői út 11-97-ig és 6-94-ig, Gyula utca, Hollóháza utca, Kada utca 1-81-ig és 2-102-ig, Kemence utca, Kerámia utca, Kisgergely utca, Márga utca páratlan oldal, Medveszőlő utca, Noszlopy utca 1-63-ig, 2-62-ig, Óhegy köz, Óhegy utca 34-től és 35-től végig, Petrőczy utca 39-től és 40-től végig, Sárosi utca, Szacsvay utca, Száraz utca páratlan oldal, Székfűvirág utca, Szlávy utca 1-75-ig, 2-52-ig, Vasgyár utca, Vaspálya utca 27-től végig.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda 94 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1103 Budapest, Kada utca 27-29. 41671/1 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

18. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15545/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1103 Budapest, Kada utca 27-29.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2012. július 01.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

megnevezése székhelye
1 Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola és Gyermekek Háza Óvoda 1103 Budapest, Kada utca 27-29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Alkér köz, Alkér utca 1-65-ig és 2-58-ig, Cserkesz utca 51-től és 52-től végig, Diósgyőri utca, Gergely utca 45-93-ig és 48-112-ig, Gyömrői út 11-97-ig és 6-94-ig, Gyula utca, Hollóháza utca, Kada utca 1-81-ig és 2-102-ig, Kemence utca, Kerámia utca, Kisgergely utca, Márga utca páratlan oldal, Medveszőlő utca, Noszlopy utca 1-63-ig, 2-62-ig, Óhegy köz, Óhegy utca 34-től és 35-től végig, Petrőczy utca 39-től és 40-től végig, Sárosi utca, Szacsvay utca, Száraz utca páratlan oldal, Székfűvirág utca, Szlávy utca 1-75-ig, 2-52-ig, Vasgyár utca, Vaspálya utca 27-től végig.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda 94 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1103 Budapest, Kada utca 27-29. 41671/1 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda 2016. március „...” napján kelt, .................... napjától alkalmazandó K/15545/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

19. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15548/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gyöngyike Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5991/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gyöngyike Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Albertirsai út, Albertirsai köz, Csilla utca, Fehér út 1-13-ig, Gyöngyike utca, Hős utca, Hungária körút 1-3-ig, Kerepesi út 47-119-ig, Pongrác út 1-13-ig, Salgótarjáni utca, Zách utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gyöngyike Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1102 Budapest, Salgótarjáni út 47. 38911/2 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

20. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15548/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyöngyike Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Gyöngyike Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Albertirsai út, Albertirsai köz, Csilla utca, Fehér út 1-13-ig, Gyöngyike utca, Hős utca, Hungária körút 1-3-ig, Kerepesi út 47-119-ig, Pongrác út 1-13-ig, Salgótarjáni utca, Zách utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Gyöngyike Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1102 Budapest, Salgótarjáni út 47. 38911/2 használati jog. óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gyöngyike Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ..................... napjától alkalmazandó K/15548/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_______________________
Magyar Államkincstár

21. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/397/7/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Hárslevelű Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5992/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Hárslevelű Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1106 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bársonyvirág utca, Bojtocska utca, Borsika utca, Csillagvirág utca, Dombhát utca, Eszterlánc utca, Ezüstfa utca, Hárslevelű utca, Jászberényi út 71-től és 94-től végig, Keresztúri út 148-210-ig Köszméte utca, Lángvirág utca, Legényrózsa utca, Magyarfalu utca, Napmátka utca, Régi vám utca, Rézvirág utca, Sulyom utca, Szellőrózsa utca, Túzok köz, Túzok utca, Tündérfürt utca, Vadszőlő utca, Vörösfenyő utca, Zöldpálya utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Hárslevelű Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5. 42526/371 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

22. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/397/8/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Hárslevelű Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Hárslevelű Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1106 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bársonyvirág utca, Bojtocska utca, Borsika utca, Csillagvirág utca, Dombhát utca, Eszterlánc utca, Ezüstfa utca, Hárslevelű utca, Jászberényi út 71-től és 94-től végig, Keresztúri út 148-210-ig Köszméte utca, Lángvirág utca, Legényrózsa utca, Magyarfalu utca, Napmátka utca, Régi vám utca, Rézvirág utca, Sulyom utca, Szellőrózsa utca, Túzok köz, Túzok utca, Tündérfürt utca, Vadszőlő utca, Vörösfenyő utca, Zöldpálya utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Hárslevelű Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5. 42526/371 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Hárslevelű Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ......................... napjától alkalmazandó K/397/7/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

______________________
Magyar Államkincstár

23. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15491/4/2015/II

Módosító okirat

A Kőbányai Kékvirág Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5994/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Kékvirág Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1107 Budapest, Kékvirág utca 5.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Árpa utca páros oldal, Balkán utca, Belényes utca, Bihari út 1-17-ig, 2-10-ig, Ceglédi út 1-13-ig és 2-26-ig, Derecskei utca, Érsemlyéni utca, Fertő utca, Ifjúsági sétány, Kékvirág utca, Könyves Kálmán körút 17-25., Makk utca, Somfa köz páros oldal, Somfa utca páros oldal, Teherkocsi utca, Üllői köz, Üllői út 104-122-ig, Vajda Péter utca páratlan oldal, Zágrábi köz, Zágrábi utca 1-3.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Kékvirág Óvoda 172 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1107 Budapest, Kékvirág utca 5. 38315/88 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

24. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15491/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kékvirág Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Kékvirág Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1107 Budapest, Kékvirág utca 5.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Árpa utca páros oldal, Balkán utca, Belényes utca, Bihari út 1-17-ig, 2-10-ig, Ceglédi út 1-13-ig és 2-26-ig, Derecskei utca, Érsemlyéni utca, Fertő utca, Ifjúsági sétány, Kékvirág utca, Könyves Kálmán körút 17-25., Makk utca, Somfa köz páros oldal, Somfa utca páros oldal, Teherkocsi utca, Üllői köz, Üllői út 104-122-ig, Vajda Péter utca páratlan oldal, Zágrábi köz, Zágrábi utca 1-3.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Kékvirág Óvoda 172 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1107 Budapest, Kékvirág utca 5. 38315/88 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Kékvirág Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ........................ napjától alkalmazandó K/15491/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

__________________________
Magyar Államkincstár

25. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15555/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Kincskeresők Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. március 27. napján kiadott, K/5994/6/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Kincskeresők Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Mádi utca 4-6.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Csősz köz, Csősztorony utca, Fehér köz, Fehér út 15-től végig, Gitár utca 2-30-ig, Harmat köz, Harmat utca 18-46-ig, Ihász köz, Kőrösi Csoma Sándor út 43-tól végig, Mádi utca 1-53-ig és 2-52-ig, Maláta köz, Maláta utca, Nyitra utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Kincskeresők Óvoda 131 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Mádi utca 4-6. 41369/2 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

26. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15555/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kincskeresők Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Kincskeresők Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Mádi utca 4-6.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Csősz köz, Csősztorony utca, Fehér köz, Fehér út 15-től végig, Gitár utca 2-30-ig, Harmat köz, Harmat utca 18-46-ig, Ihász köz, Kőrösi Csoma Sándor út 43-tól végig, Mádi utca 1-53-ig és 2-52-ig, Maláta köz, Maláta utca, Nyitra utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Az intézmény vezetőjét a Budapest munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Kincskeresők Óvoda 131 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Mádi utca 4-6. 41369/2 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Kincskeresők Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ...................... napjától alkalmazandó K/15555/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

27. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15556/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Kiskakas Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. március 27. napján kiadott, K/5997/6/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Kiskakas Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1104 Budapest, Mádi utca 86-94.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. február 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Alkér utca 60-tól és 67-től végig, Csombor utca, Dér utca 42-től végig, Gitár utca 1-25-ig, Harmat utca 48-82-ig és 63-81-ig, Kada köz, Kada utca 83-115-ig és 104-140-ig, Kéknyelű utca, Kissörgyár utca, Kocka utca 1-5-ig, 2-4-ig, Mádi köz, Mádi utca 54-114-ig és 55-115-ig, Olajliget köz, Olajliget utca, Oliva köz, Őzláb utca, Pántlika utca, Sörgyár utca 1-51-ig, Sörös utca, Száraz utca páros oldal, Szlávy utca 77-től végig, Szőlőhegy utca, Tarló utca, Téglavető köz, Téglavető utca 1-31-ig, 2-36-ig, Vörösdinka utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Kiskakas Óvoda 194 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1104 Budapest, Mádi utca 86-94. 41203/7 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

28. melléklet a 43/2016. (II. 18.) KÖK T határozathoz

Okirat száma: K/15556/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Kiskakas Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Kiskakas Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1104 Budapest, Mádi utca 86-94.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. február 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Alkér utca 60-tól és 67-től végig, Csombor utca, Dér utca 42-től végig, Gitár utca 1-25-ig, Harmat utca 48-82-ig és 63-81-ig, Kada köz, Kada utca 83-115-ig és 104-140-ig, Kéknyelű utca, Kissörgyár utca, Kocka utca 1-5-ig, 2-4-ig, Mádi köz, Mádi utca 54-114-ig és 55-115-ig, Olajliget köz, Olajliget utca, Oliva köz, Őzláb utca, Pántlika utca, Sörgyár utca 1-51-ig, Sörös utca, Száraz utca páros oldal, Szlávy utca 77-től végig, Szőlőhegy utca, Tarló utca, Téglavető köz, Téglavető utca 1-31-ig, 2-36-ig, Vörösdinka utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Kiskakas Óvoda 194 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1104 Budapest, Mádi utca 86-94. 41203/7 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Kiskakas Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ............................... napjától alkalmazandó K/15556/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

29. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15557/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Mászóka Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5998/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Mászóka Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Ászok utca 1-3.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Ászok utca, Bánya utca 11-től végig, Dér utca 2-40-ig, Halom köz, Halom utca 17-től és 32-től végig, Harmat utca 25-61-ig, Havas Ignác utca, Ihász utca 17-től, 20-26-ig, Kápolna köz, Kápolna tér, Kápolna utca 16-tól és 27-től végig, Kelemen utca 21-től és 18-tól végig, Kőér köz, Kőér utca 9-től és 36-tól végig, Kőrösi Csoma Sándor út 9-19-ig, 21-33-ig, Márga köz, Márga utca páros oldal, Óhegy utca 1-33-ig és 2-32-ig, Petrőczy utca 1-37-ig és 2-38-ig, Salamon utca, Szent László tér 7-16-ig, Szlávy utca 54-től végig, Veszprémi utca, 144 utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Mászóka Óvoda 160 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Ászok utca 1-3. 41446 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

30. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15557/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mászóka Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Mászóka Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Ászok utca 1-3.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Ászok utca, Bánya utca 11-től végig, Dér utca 2-40-ig, Halom köz, Halom utca 17-től és 32-től végig, Harmat utca 25-61-ig, Havas Ignác utca, Ihász utca 17-től, 20-26-ig, Kápolna köz, Kápolna tér, Kápolna utca 16-tól és 27-től végig, Kelemen utca 21-től és 18-tól végig, Kőér köz, Kőér utca 9-től és 36-tól végig, Kőrösi Csoma Sándor út 9-19-ig, 21-33-ig, Márga köz, Márga utca páros oldal, Óhegy utca 1-33-ig és 2-32-ig, Petrőczy utca 1-37-ig és 2-38-ig, Salamon utca, Szent László tér 7-16-ig, Szlávy utca 54-től végig, Veszprémi utca, 144 utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Mászóka Óvoda 160 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Ászok utca 1-3. 41446 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Mászóka Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ............................. napjától alkalmazandó K/15557/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_______________________
Magyar Államkincstár

31. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15558/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Mocorgó Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. május 29. napján kiadott, K/5999/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Mocorgó Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 30.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe fokban látáscsökkent, halláscsökkent, mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Hungária körút 5-7., Kismartoni utca, Kőbányai út 30., 43/A-43/C, 45/A TARA F, G, J, H, Karéj T1 és T2 egységek, Könyves Kálmán körút páratlan oldal, Lengyel sétány, Vajda Péter utca páros oldal.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Mocorgó Óvoda 150 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 30. 38920 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

32. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15558/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mocorgó Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Mocorgó Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 30.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe fokban látáscsökkent, halláscsökkent, mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Hungária körút 5-7., Kismartoni utca, Kőbányai út 30., 43/A-43/C, 45/A TARA F, G, J, H, Karéj T1 és T2 egységek, Könyves Kálmán körút páratlan oldal, Lengyel sétány, Vajda Péter utca páros oldal.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Mocorgó Óvoda 150 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 30. 38920 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. június 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Mocorgó Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ................................ napjától alkalmazandó K/15558/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

33. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/586/5/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Rece-fice Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. április 28. napján kiadott, K/6000/9/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Rece-fice Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Bánya utca 32.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1981. január 30.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bolgár utca, Cserkesz utca 1-49-ig és 2-50-ig, Gergely utca 1-43-ig és 2-46-ig, Gutor tér, Gutor utca, Gyömrői út 1-9-ig és 2-4-ig, Ihász utca 1-15-ig, 2-14-ig, Kápolna utca 1-25-ig és 2-14-ig, Kelemen utca 1-19-ig, 2-16-ig, Kerecseny utca, Kirgiz utca, Kőér utca 1-7-ig és 20-34-ig, Kőrösi Csoma sétány 1-5-ig, Kőrösi Csoma Sándor út 1-7-ig, 2-16-ig, Lámpagyár utca, Liget tér, Martinovics tér, Mongol utca, Örmény utca, Román utca, Szállás utca, Ugor utca, Várgede utca, Vaspálya utca 1-25-ig és a páros oldal, Verebély utca, Zsadány utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Rece-fice Óvoda 102 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Bánya utca 32. 41411 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

34. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/586/6/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Rece-fice Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Rece-fice Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Bánya utca 32.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1981. január 30.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bolgár utca, Cserkesz utca 1-49-ig és 2-50-ig, Gergely utca 1-43-ig és 2-46-ig, Gutor tér, Gutor utca, Gyömrői út 1-9-ig és 2-4-ig, Ihász utca 1-15-ig, 2-14-ig, Kápolna utca 1-25-ig és 2-14-ig, Kelemen utca 1-19-ig, 2-16-ig, Kerecseny utca, Kirgiz utca, Kőér utca 1-7-ig és 20-34-ig, Kőrösi Csoma sétány 1-5-ig, Kőrösi Csoma Sándor út 1-7-ig, 2-16-ig, Lámpagyár utca, Liget tér, Martinovics tér, Mongol utca, Örmény utca, Román utca, Szállás utca, Ugor utca, Várgede utca, Vaspálya utca 1-25-ig és a páros oldal, Verebély utca, Zsadány utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Rece-fice Óvoda 102 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Bánya utca 32. 41411 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. augusztus 31. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2015. március 27.. napján kelt, K/6000/6/2015/II alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Rece-fice Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ............................... napjától alkalmazandó K/586/5/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

________________________
Magyar Államkincstár

35. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15560/4/2016/II

Módosító okirat

A Kőbányai Zsivaj Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete által 2015. március 27. napján kiadott, K/6001/6/2015/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló .../2016. (III. 24.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Zsivaj Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3.”

2. Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

3. Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.”

4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető hallássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bánya utca páros oldal végig, Bebek utca, Előd köz, Előd utca Liget utca 27-től és 30-tól végig, Harmat utca 1-23-ig és 2-16-ig, Ihász utca 28-tól végig, Kolozsvári utca 25-től végig, Kőrösi Csoma Sándor út 35-41-ig, és 18-tól végig, Ónodi köz, Ónodi utca, Zsivaj utca.”

5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény”

6. Az alapító okirat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Zsivaj Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3. 41400/3 használati jog óvoda”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

36. melléklet a 78/2016. (III. 24.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15560/5/2016/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Zsivaj Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Kőbányai Zsivaj Óvoda

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető hallássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bánya utca páros oldal végig, Bebek utca, Előd köz, Előd utca Liget utca 27-től és 30-tól végig, Harmat utca 1-23-ig és 2-16-ig, Ihász utca 28-tól végig, Kolozsvári utca 25-től végig, Kőrösi Csoma Sándor út 35-41-ig, és 18-tól végig, Ónodi köz, Ónodi utca, Zsivaj utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyébmunkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyigazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-,
tanulólétszám
1 Kőbányai Zsivaj Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi
száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3. 41400/3 használati jog óvoda

7. Záró rendelkezés

Jelen alapító okiratot 2015. április 15. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. szeptember 1. napján kelt, 412/2014. (VIII. 28.) KÖKT határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom.

Kelt: Budapest, 2016. március „...”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Zsivaj Óvoda 2016. március „...” napján kelt, ........................ napjától alkalmazandó K/15560/4/2016/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

______________________
Magyar Államkincstár