62/2017. (III. 23.) KÖKT határozat

a kőbányai önkormányzati fenntartású intézmények alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

(14 igen, egyhangú szavazattal)

1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 38.) alapító okiratát az 1. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 2. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

2. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gépmadár Óvoda (1106 Budapest, Gépmadár utca 15.) alapító okiratát a 3. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 4. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

3. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gyöngyike Óvoda (1101 Budapest, Salgótarjáni utca 47.) alapító okiratát az 5. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 6. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Hárslevelű Óvoda (1106 Budapest, Hárslevelű utca 5.) alapító okiratát a 7. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 8. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

5. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Mocorgó Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 30.) alapító okiratát a 9. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 10. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

6. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ (1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78.) alapító okiratát a 11. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 12. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

7. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Egyesített Bölcsődék (1102 Budapest, Kőrösi Csoma sétány 8.) alapító okiratát a 13. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 14. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

8. * 

9. Ez határozat 2017. március 24-én lép hatályba.

A határozat 1-12. melléklete mindenben megegyező az előterjesztésben szereplővel.

1. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Csupa Csoda Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15523/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Barabás utca, Bihari út 12-től és 19-től végig, Csákó köz, Doba utca, Fokos utca, Gép utca, Hajlék utca, Hargita sétány, Hidas köz, Horog utca, Jegenye utca, Kisbacon utca, Kistorony park, Kismartoni út, Kőbányai út 45/A A, B, C, D-1, D-2 egység, 47 és 40-54-ig, Lencse utca, Luca köz, Mázsa tér, Mázsa utca, Monori utca, Nyerő utca, Platán sor, Pongrác köz, Pongrác út 15-től végig, Szállás köz, Szalonka köz, Száva utca 9-től és 14-től végig, Szita köz, Vaskő utca, Vasláb utca, Vécs köz, Vika köz.”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

3. Az alapító okirat 7. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. március „.......”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

2. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csupa Csoda Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 38.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. február 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Barabás utca, Bihari út 12-től és 19-től végig, Csákó köz, Doba utca, Fokos utca, Gép utca, Hajlék utca, Hargita sétány, Hidas köz, Horog utca, Jegenye utca, Kisbacon utca, Kismartoni út, Kistorony park, Kőbányai út 45/A A, B, C, D-1, D-2 egység, 47 és 40-54-ig, Lencse utca, Luca köz, Mázsa tér, Mázsa utca, Monori utca, Nyerő utca, Platán sor, Pongrác köz, Pongrác út 15-től végig, Szállás köz, Szalonka köz, Száva utca 9-től és 14-től végig, Szita köz, Vaskő utca, Vasláb utca, Vécs köz, Vika köz.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 38. 38924/9 használati jog óvoda

Kelt: Budapest, 2017. március „...........”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 2017. március. ... napján kelt, ........................ napjától alkalmazandó K/...//2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

3. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gépmadár Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15525/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

7. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Dorogi utca, Dömsödi utca, Erdősi utca, Fehér út páros oldal, Gépmadár park, Gépmadár utca, Gyakorló köz, Gyakorló utca, Gyógyszergyári utca, Halas utca, Határmalom utca, Hatház utca, Heves utca, Hortobágyi utca, Juhász utca, Kabai utca, Kerepesi út 49-től végig, Keresztúri út 1-146-ig, Ladányi utca, Malomárok utca, Méhes utca, Nagyicce utca, Nemes utca, Örs vezér tér Kőbányai oldal, Paprika utca, Pilisi utca, Pesti Gábor utca, Pogány utca, Rákász utca, Rákos-MÁV-telep, Rákosvölgyi köz, Rákosvölgyi út, Sárgarózsa utca, Terebesi utca, Tölcsér utca, Váltó utca, Vízimalom utca, Vízkerék utca.”

8. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

9. Az alapító okirat 7. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. március „..........”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

4. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gépmadár Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gépmadár Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest, Gépmadár utca 15.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Dorogi utca, Dömsödi utca, Erdősi utca, Fehér út páros oldal, Gépmadár park, Gépmadár utca, Gyakorló köz, Gyakorló utca, Gyógyszergyári utca, Halas utca, Határmalom utca, Hatház utca, Heves utca, Hortobágyi utca, Juhász utca, Kabai utca, Kerepesi út 49-től végig, Keresztúri út 1-146-ig, Ladányi utca, Malomárok utca, Méhes utca, Nagyicce utca, Nemes utca, Örs vezér tér Kőbányai oldal, Paprika utca, Pilisi utca, Pesti Gábor utca, Pogány utca, Rákász utca, Rákos-MÁV-telep, Rákosvölgyi köz, Rákosvölgyi út, Sárgarózsa utca, Terebesi utca, Tölcsér utca, Váltó utca, Vízimalom utca, Vízkerék utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. gyakorolja Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Gépmadár Óvoda 179 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Gépmadár utca 15. 39210/45 használati jog óvoda

Kelt: Budapest, 2017. március „............”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gépmadár Óvoda 2017. március .... napján kelt, ................ napjától alkalmazandó K///2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

5. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gyöngyike Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15548/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

7. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Albertirsai út, Albertirsai köz, Csilla utca, Fehér út 1-13-ig, Gyöngyike utca, Hős utca, Hungária körút 1-3-ig, Kerepesi út 47., MÁV-telep, Pongrác út 1-13-ig, Salgótarjáni utca, Zách utca.”

8. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

9. Az alapító okirat 7. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. március „............”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

6. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyöngyike Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gyöngyike Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Albertirsai út, Albertirsai köz, Csilla utca, Fehér út 1-13-ig, Gyöngyike utca, Hős utca, Hungária körút 1-3-ig, Kerepesi út 47., MÁV-telep, Pongrác út 1-13-ig, Salgótarjáni utca, Zách utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. gyakorolja Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Gyöngyike Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1102 Budapest, Salgótarjáni út 47. 38911/2 használati jog. óvoda

Kelt: Budapest, 2017. március „............”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gyöngyike Óvoda 2017. március ... napján kelt, ................ napjától alkalmazandó K///2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

7. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Hárslevelű Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/397/8/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

7. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bársonyvirág utca, Bojtocska utca, Borsika utca, Csillagvirág utca, Dombhát utca, Eszterlánc utca, Ezüstfa utca, Hárslevelű utca, Jászberényi út 71-től és 94-től végig, Keresztúri út 148-210-ig Köszméte utca, Lángvirág utca, Legényrózsa utca, Lovasvölgyi utca, Magyarfalu utca, Napmátka utca, Rézvirág utca, Sulyom utca, Szellőrózsa utca, Túzok köz, Túzok utca, Tündérfürt utca, Vadszőlő utca, Vörösfenyő utca, Zöldpálya utca.”

8. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

9. Az alapító okirat 7. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. március „.............”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

8. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Hárslevelű Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Hárslevelű Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1106 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bársonyvirág utca, Bojtocska utca, Borsika utca, Csillagvirág utca, Dombhát utca, Eszterlánc utca, Ezüstfa utca, Hárslevelű utca, Jászberényi út 71-től és 94-től végig, Keresztúri út 148-210-ig Köszméte utca, Lángvirág utca, Legényrózsa utca, Lovasvölgyi utca, Magyarfalu utca, Napmátka utca, Rézvirág utca, Sulyom utca, Szellőrózsa utca, Túzok köz, Túzok utca, Tündérfürt utca, Vadszőlő utca, Vörösfenyő utca, Zöldpálya utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. gyakorolja Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Hárslevelű Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5. 42526/371 használati jog
óvoda

Kelt: Budapest, 2017. március „..........”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Hárslevelű Óvoda 2017. március ....... napján kelt, ................ napjától alkalmazandó K///2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

9. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Mocorgó Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15558/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

7. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Hungária körút 5-7., Kőbányai út 30., 43/A, 43/B, 45/A F-1, F-2, G, J-1, J-2, H-1, H2, K-1, K-2 egység, Könyves Kálmán körút páratlan oldal, Lengyel sétány, Vajda Péter utca páros oldal.”

8. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

9. Az alapító okirat 7. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. március „..............”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

10. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mocorgó Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Mocorgó Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 30.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

i) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

j) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

k) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

l) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

m) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe fokban látáscsökkent, halláscsökkent, mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

n) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

o) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

p) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Hungária körút 5-7., Kőbányai út 30., 43/A, 43/B, 45/A F-1, F-2, G, J-1, J-2, H-1, H2, K-1, K-2 egység, Könyves Kálmán körút páratlan oldal, Lengyel sétány, Vajda Péter utca páros oldal.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Mocorgó Óvoda 150 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 30. 38920 használati jog óvoda

Kelt: Budapest, 2017. március „...........”

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Mocorgó Óvoda 2017. március ...... napján kelt, ................ napjától alkalmazandó K///2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

11. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/15880/./2017/IV

Módosító okirat

A Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott K/751/9/2016/IV alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 86. § (1) bekezdés b), c) és e) pontja, a (2) bekezdés a) és b) pontja által meghatározott feladatok, illetve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés b) és d) pontja által meghatározott szolgáltatások biztosítása, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi alapellátás biztosítása.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 889900 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) A beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével, rendszeres, alkalomszerű feladatok ellátása.

b) A napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével összefüggő feladatok ellátása.

c) Az egészségügyi alapellátás körében megszervezett fogorvosi alapellátással összefüggő feladatok ellátása.

d) A fogorvosi szakellátásokkal összefüggő feladatok ellátása.

e) Munkát végző személy egészségének a megóvása, munkahelyi betegségek kialakulásának a megelőzése érdekében alkalmazott egészségügyi alapellátásokkal összefüggő feladatok.

f) Az anya és a 0-3 éves gyermek védőnői gondozásával összefüggő feladatok ellátása.

g) Az iskola-egészségügyi ellátással, a védőnői gondozásával, a 3-18 éves korú gyermekek egyéb ifjúság-egészségügyi gondozásával összefüggő feladatok ellátása.

h) A kábítószer-megelőzés tevékenységeivel, programjaival, koordinációjával összefüggő feladatok ellátása.

i) A valamely tevékenység végzéséhez jogszabályban előírt kötelező felkészítő képzésekkel (olyan oktatással és képzéssel összefüggő feladatok ellátása, amelyek nem adnak hivatalosan elismert oklevelet, diplomát, a felnőttképzési törvény szerint szakmai képzésnek minősülnek) összefüggő feladatok ellátása.

j) Az óvodai ellátottak és a köznevelési intézményben tanuló ellátottak részére biztosított étkezéssel összefüggő feladatok ellátása.

k) A rászoruló gyerekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének biztosításával összefüggő feladatok ellátása.

l) A saját otthonukban élő, idős koruk vagy demenciájuk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmagukról való gondoskodásra részben képes személyek intézményi napközbeni ellátásával, annak támogatásával összefüggő feladatok ellátása, a gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátásával összefüggő feladatok ellátása.

m) A család- és gyermekjóléti szolgáltatási feladatok, valamint a családsegítési feladatok, illetve a család- és gyermekjóléti központhoz tartozó feladatok ellátása.

n) A gyermekjóléti központ keretében végzett kórházi szociális munkával, utcai, lakótelepi szociális munkával, a kapcsolattartási ügyelettel, a gyermekjóléti szolgálat által végzett iskolai szociális munkával összefüggő feladatok ellátása.

o) Az életvitelszerű szálláshasználat és szociális munka segítségével önellátásra képes hajléktalan személy átmeneti szálláson történő ellátásával, valamint az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személy éjszakai pihenését lehetővé tevő, valamint krízishelyzetben szállást biztosító szolgáltatással és azok támogatásával összefüggő feladatok ellátása.

p) A koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai vagy szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezés biztosítására nem képes személyeknek nyújtott legalább napi egyszeri meleg étkezésével összefüggő feladatok ellátása, kifizetések teljesítése.

q) A legfeljebb napi négy órás gondozási igényű személy részére nyújtott, alapvető gondozási, ápolási feladatokat, önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, a vészhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást magában foglaló házi segítségnyújtással összefüggő feladatok ellátása.

r) A saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, segélyhívó készülék megfelelő használatára képes személyek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátással összefüggő feladatok ellátása.

s) A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek és családok számára az ilyen helyzethez vezető okok, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatással összefüggő feladatok ellátása.

t) A szociális szolgáltatások igazgatásával összefüggő feladatok ellátása.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 072111 Háziorvosi alapellátás
2 072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás
3 072311 Fogorvosi alapellátás
4 072313 Fogorvosi szakellátás
5 074011 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás
6 074031 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
7 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás
8 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
9 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
10 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
11 102031 Idősek nappali ellátása
12 104012 Gyermekek átmeneti ellátása
13 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
14 104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások
15 104043 Család és gyermekjóléti központ
16 107013 Hajléktalanok átmeneti ellátása
17 107051 Szociális étkeztetés
18 107052 Házi segítségnyújtás
19 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
20 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület közigazgatási területe”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

3. Az alapító okirat 6. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017.

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

12. melléklet a 63/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/IV

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv

1.1.1. megnevezése: Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ

1.1.2. rövidített neve: Bárka

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78.

1.2.2. telephelyei:

telephely megnevezése telephely címe
1 Család- és Gyermekjóléti Központ 1104 Budapest, Mádi utca 86.
2 Gyermekek Átmeneti Otthona,
Pongrác Idősek Klubja,
Orvosi rendelő
1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.
3 Pongrác Közösségi Ház 1101 Budapest, Gyöngyike utca 4.
4 LÉLEK-Pont 1108 Budapest, Maglódi út 143.
5 Őszirózsa Idősek Klubja 1105 Budapest, Román utca 4.
6 Borostyán Idősek Klubja 1106 Budapest, Keresztúri út 6/a
7 Együtt-egymásért Idősek Klubja 1106 Budapest, Hárslevelű utca 17/a
8 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 40. „A” szekció földszint 006.
9 Orvosi rendelő 1106 Budapest, Hárslevelű utca 19.
10 Orvosi rendelő 1105 Budapest, Gergely utca 26.
11 Orvosi rendelő 1106 Budapest, Kerepesi út 67.
12 Orvosi rendelő 1101 Budapest, Hungária körút 1-3.
13 Orvosi rendelő 1108 Budapest, Újhegyi sétány13-15.
14 Orvosi rendelő 1107 Budapest, Üllői út 128.
15 Orvosi rendelő 1107 Budapest, Üllői út 136.
16 Orvosi rendelő 1105 Budapest, Zsivaj utca 2.
17 Védőnői Szolgálat 1105 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 43-51.
18 Gyermekfogászati rendelő 1101 Budapest, Kőbányai út 47.
19 Fogászati rendelő 1101 Budapest, Kőbányai út 45.
20 Foglalkozás-egészségügyi rendelő,
Központi ügyelet,
Orvosi rendelő
1101 Budapest, Pongrác út 19.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2014. január 1.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

megnevezése székhelye
1 Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ 1104 Budapest, Mádi utca 86.
2 Kőbányai Egészségügyi Szolgálat 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 40. „A” szekció földszint 006.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.6. A költségvetési szerv közfeladata: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 86. § (1) bekezdés b), c) és e) pontja, a (2) bekezdés a) és b) pontja által meghatározott feladatok, illetve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés b) és d) pontja által meghatározott szolgáltatások biztosítása, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi alapellátás biztosítása.

4.7. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 889900 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül

4.8. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) A beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével, rendszeres, alkalomszerű feladatok ellátása.

b) A napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével összefüggő feladatok ellátása.

c) Az egészségügyi alapellátás körében megszervezett fogorvosi alapellátással összefüggő feladatok ellátása.

d) A fogorvosi szakellátásokkal összefüggő feladatok ellátása.

e) Munkát végző személy egészségének a megóvása, munkahelyi betegségek kialakulásának a megelőzése érdekében alkalmazott egészségügyi alapellátásokkal összefüggő feladatok.

f) Az anya és a 0-3 éves gyermek védőnői gondozásával összefüggő feladatok ellátása.

g) Az iskola-egészségügyi ellátással, a védőnői gondozásával, a 3-18 éves korú gyermekek egyéb ifjúság-egészségügyi gondozásával összefüggő feladatok ellátása.

h) A kábítószer-megelőzés tevékenységeivel, programjaival, koordinációjával összefüggő feladatok ellátása.

i) A valamely tevékenység végzéséhez jogszabályban előírt kötelező felkészítő képzésekkel (olyan oktatással és képzéssel összefüggő feladatok ellátása, amelyek nem adnak hivatalosan elismert oklevelet, diplomát, a felnőttképzési törvény szerint szakmai képzésnek minősülnek) összefüggő feladatok ellátása.

j) Az óvodai ellátottak és a köznevelési intézményben tanuló ellátottak részére biztosított étkezéssel összefüggő feladatok ellátása.

k) A rászoruló gyerekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének biztosításával összefüggő feladatok ellátása.

l) A saját otthonukban élő, idős koruk vagy demenciájuk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmagukról való gondoskodásra részben képes személyek intézményi napközbeni ellátásával, annak támogatásával összefüggő feladatok ellátása, a gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátásával összefüggő feladatok ellátása.

m) A család- és gyermekjóléti szolgáltatási feladatok, valamint a családsegítési feladatok, illetve a család- és gyermekjóléti központhoz tartozó feladatok ellátása.

n) A gyermekjóléti központ keretében végzett kórházi szociális munkával, utcai, lakótelepi szociális munkával, a kapcsolattartási ügyelettel, a gyermekjóléti szolgálat által végzett iskolai szociális munkával összefüggő feladatok ellátása.

o) Az életvitelszerű szálláshasználat és szociális munka segítségével önellátásra képes hajléktalan személy átmeneti szálláson történő ellátásával, valamint az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személy éjszakai pihenését lehetővé tevő, valamint krízishelyzetben szállást biztosító szolgáltatással és azok támogatásával összefüggő feladatok ellátása.

p) A koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai vagy szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezés biztosítására nem képes személyeknek nyújtott legalább napi egyszeri meleg étkezésével összefüggő feladatok ellátása, kifizetések teljesítése.

q) A legfeljebb napi négy órás gondozási igényű személy részére nyújtott, alapvető gondozási, ápolási feladatokat, önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, a vészhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást magában foglaló házi segítségnyújtással összefüggő feladatok ellátása.

r) A saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, segélyhívó készülék megfelelő használatára képes személyek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátással összefüggő feladatok ellátása.

s) A szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek és családok számára az ilyen helyzethez vezető okok, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatással összefüggő feladatok ellátása.

t) A szociális szolgáltatások igazgatásával összefüggő feladatok ellátása.

4.9. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 072111 Háziorvosi alapellátás
2 072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás
3 072311 Fogorvosi alapellátás
4 072313 Fogorvosi szakellátás
5 074011 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás
6 074031 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
7 074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás
8 074052 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
9 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
10 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
11 102031 Idősek nappali ellátása
12 104012 Gyermekek átmeneti ellátása
13 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
14 104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások
15 104043 Család és gyermekjóléti központ
16 107013 Hajléktalanok átmeneti ellátása
17 107051 Szociális étkeztetés
18 107052 Házi segítségnyújtás
19 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
20 109010 Szociális szolgáltatások igazgatása

4.10. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület közigazgatási területe

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 5 év határozott időtartamra bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

Budapest, 2017.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ 2017. ........ napján kelt, 2015. január 01. napjától alkalmazandó K/15880/./2017/IV okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Budapest,

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár

13. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/IV

Módosító okirat

A Kőbányai Egyesített Bölcsődék a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. december 21. napján kiadott K/16282/25/2016/IV. alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján - a .../2017. (III. 23.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Egyesített Bölcsődék

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1102 Budapest, Kőrösi Csoma sétány 8.

1.2.2. telephelyei:

telephely megnevezése telephely címe
1 Kőbányai Fecskefészek Bölcsőde 1106 Budapest, Gépmadár utca 15.
2 Kőbányai Napsugár Bölcsőde 1104 Budapest, Mádi utca 127.
3 Kőbányai Apraja Falva Bölcsőde 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.
4 Kőbányai Gyermeksziget Bölcsőde 1108 Budapest, Újhegyi sétány 15-17.
5 Kőbányai Gyöngyike Bölcsőde 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.
6 Kőbányai Manóvár Bölcsőde 1103 Budapest, Vaspálya utca 8-10.
7 Kőbányai Apró Csodák Bölcsőde 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3.
8 Kőbányai Szivárvány Bölcsőde 1106 Budapest, Maglódi út 29.
9 Kőbányai Bem József Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1101 Budapest, Hungária körút 5-7.
10 Kőbányai Fekete István Általános -Iskola tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1108 Budapest, Harmat utca 196-198.
11 Kőbányai Harmat Általános Iskola -tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1104 Budapest, Harmat utca 88.
12 Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1105 Budapest, Kápolna tér 4.
13 Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tagintézménye - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1101 Budapest, Üllői út 118.
14 Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1103 Budapest, Kada utca 27-29.
15 Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1106 Budapest, Keresztúri út 7-9.
16 Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1106 Budapest, Jászberényi út 89.
17 Kőbányai Szent László Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1102 Budapest, Szent László tér 1.
18 Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1101 Budapest, Kőbányai út 38.
19 Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
20 Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1107 Budapest, Gém utca 5-7.
21 Kőbányai Szent László Gimnázium - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete legfeljebb öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

3. Az alapító okirat 6. pontja törlésre kerül.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017.

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

14. melléklet a 62/2017. (III. 23.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K///2017/IV

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Kőbányai Egyesített Bölcsődék alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Egyesített Bölcsődék

1.2. A költségvetési szerv

1.2.1. székhelye: 1102 Budapest, Kőrösi Csoma sétány 8.

1.2.2. telephelyei:

telephely megnevezése telephely címe
1 Kőbányai Fecskefészek Bölcsőde 1106 Budapest, Gépmadár utca 15.
2 Kőbányai Napsugár Bölcsőde 1104 Budapest, Mádi utca 127.
3 Kőbányai Apraja Falva Bölcsőde 1108 Budapest, Újhegyi sétány 5-7.
4 Kőbányai Gyermeksziget Bölcsőde 1108 Budapest, Újhegyi sétány 15-17.
5 Kőbányai Gyöngyike Bölcsőde 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.
6 Kőbányai Manóvár Bölcsőde 1103 Budapest, Vaspálya utca 8-10.
7 Kőbányai Apró Csodák Bölcsőde 1105 Budapest, Zsivaj utca 1-3.
8 Kőbányai Szivárvány Bölcsőde 1106 Budapest, Maglódi út 29.
9 Kőbányai Bem József Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1101 Budapest, Hungária körút 5-7.
10 Kőbányai Fekete István Általános -Iskola tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1108 Budapest, Harmat utca 196-198.
11 Kőbányai Harmat Általános Iskola -tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1104 Budapest, Harmat utca 88.
12 Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1105 Budapest, Kápolna tér 4.
13 Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tagintézménye - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1101 Budapest, Üllői út 118.
14 Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1103 Budapest, Kada utca 27-29.
15 Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1106 Budapest, Keresztúri út 7-9.
16 Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1106 Budapest, Jászberényi út 89.
17 Kőbányai Szent László Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1102 Budapest, Szent László tér 1.
18 Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1101 Budapest, Kőbányai út 38.
19 Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
20 Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1107 Budapest, Gém utca 5-7.
21 Kőbányai Szent László Gimnázium - tálalókonyha és a hozzá kapcsolódó helyiségek 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1982. január 1.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 94. § (3) bekezdés a) pontja által meghatározott szolgáltatás biztosítása.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 889110 Bölcsődei ellátás

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Gyermekek napközbeni ellátása

a) Más költségvetési szerv részére végzett szolgáltatásokkal összefüggő feladatok ellátása.

b) Felnőtteknek szervezett oktatással, képzéssel összefüggő feladatok ellátása.

c) Az óvodai és a bölcsődei ellátásban részt vevők részére biztosított étkezéssel összefüggő feladatok ellátása.

d) Az intézményekben dolgozók étkezésével összefüggő feladatok ellátása.

e) A korai fejlesztés szakmai és működtetési feladatainak ellátása.

f) A bölcsődei ellátással, az időszakos gyermekfelügyelettel, a játszóházzal, a játékkölcsönzéssel kapcsolatos feladatok ellátása.

g) Az ellátottak részére biztosított étkezéssel összefüggő feladatok ellátása.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások
2 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
3 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
4 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
5 098023 Korai fejlesztés és fejlesztő nevelés tevékenység szakmai feladatai
6 098024 Korai fejlesztés és fejlesztő nevelés tevékenység működtetési feladatai
7 104031 Gyermekek bölcsődei ellátása
8 104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében
9 104036 Munkahelyi étkeztetés bölcsődében
10 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros X. kerület közigazgatási területe

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje:

Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 5 év határozott időtartamra bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

Kelt: Budapest, 2017.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Egyesített Bölcsődék 2017. ........ napján kelt, ................ napjától alkalmazandó K/658/./2017/IV okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_________________________
Magyar Államkincstár