116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozat

a kőbányai önkormányzati fenntartású óvodák alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

(14 igen, egyhangú szavazattal)

1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 38.) alapító okiratát az 1. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 2. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

2. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gépmadár Óvoda (1106 Budapest, Gépmadár utca 15.) alapító okiratát a 3. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 4. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

3. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Gyöngyike Óvoda (1101 Budapest, Salgótarjáni utca 47.) alapító okiratát az 5. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 6. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Hárslevelű Óvoda (1106 Budapest, Hárslevelű utca 5.) alapító okiratát a 7. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 8. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

5. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Mocorgó Óvoda (1101 Budapest, Kőbányai út 30.) alapító okiratát a 9. mellékletben foglalt tartalommal módosítja, és a 10. melléklet szerint kiadja az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

9. Ez a határozat 2017. április 28-án lép hatályba.

1. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17868//2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Csupa Csoda Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15523/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (IV. 27.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Barabás utca, Bihari út 12-től és 19-től végig, Csákó köz, Doba utca, Fokos utca, Gép utca, Hajlék utca, Hargita sétány, Hidas köz, Horog utca, Jegenye utca, Kisbacon utca, Kismartoni út, Kistorony park, Kőbányai út 45/A A, B, C, D-1, D-2 egység, 47. és 40-54-ig, Lencse utca, Luca köz, Mázsa tér, Mázsa utca, Monori utca, Nyerő utca, Platán sor, Pongrác köz, Pongrác út 15-től végig, Szállás köz, Szalonka köz, Száva utca 9-től és 14-től végig, Szita köz, Vaskő utca, Vasláb utca, Vécs köz, Vika köz..”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. május „.........”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

2. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17868//2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Csupa Csoda Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 38.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. február 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

2. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

2.1. A költségvetési szerv irányító szervének

2.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

2.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

2.2. A költségvetési szerv fenntartójának

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv tevékenysége

3.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

3.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

3.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

a) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

b) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

c) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

d) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

e) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

f) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

g) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

h) tehetségpontként működhet.

3.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

3.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Barabás utca, Bihari út 12-től és 19-től végig, Csákó köz, Doba utca, Fokos utca, Gép utca, Hajlék utca, Hargita sétány, Hidas köz, Horog utca, Jegenye utca, Kisbacon utca, Kismartoni út, Kistorony park, Kőbányai út 45/A A, B, C, D-1, D-2 egység, 47. és 40-54-ig, Lencse utca, Luca köz, Mázsa tér, Mázsa utca, Monori utca, Nyerő utca, Platán sor, Pongrác köz, Pongrác út 15-től végig, Szállás köz, Szalonka köz, Száva utca 9-től és 14-től végig, Szita köz, Vaskő utca, Vasláb utca, Vécs köz, Vika köz.

4. A költségvetési szerv szervezete és működése

4.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

4.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

5. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

5.1. A köznevelési intézmény

5.1.1. típusa: óvoda

5.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

5.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

5.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 100 fő

5.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 38. 38924/9 használati jog
óvoda

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 2017. május ... napján kelt, ................... napjától alkalmazandó K/17868/.../2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

_______________________
Magyar Államkincstár

3. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17869//2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gépmadár Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15525/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (IV. 27.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Dorogi utca, Dömsödi utca, Erdősi utca, Fehér út páros oldal, Gépmadár park, Gépmadár utca, Gyakorló köz, Gyakorló utca, Gyógyszergyári utca, Halas utca, Határmalom utca, Hatház utca, Heves utca, Hortobágyi utca, Juhász utca, Kabai utca, Kerepesi út 49-től végig, Keresztúri út 1-146-ig, Ladányi utca, Malomárok utca, Méhes utca, Nagyicce utca, Nemes utca, Örs vezér tér Kőbányai oldal, Paprika utca, Pilisi utca, Pesti Gábor utca, Pogány utca, Rákász utca, Rákos-MÁV-telep, Rákosvölgyi köz, Rákosvölgyi út, Sárgarózsa utca, Terebesi utca, Tölcsér utca, Váltó utca, Vízimalom utca, Vízkerék utca.”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. május „..........”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

4. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17869/ /2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gépmadár Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gépmadár Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest, Gépmadár utca 15.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

i) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

j) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

k) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

l) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

m) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető beszédfogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

n) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

o) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

p) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest X. kerület Dorogi utca, Dömsödi utca, Erdősi utca, Fehér út páros oldal, Gépmadár park, Gépmadár utca, Gyakorló köz, Gyakorló utca, Gyógyszergyári utca, Halas utca, Határmalom utca, Hatház utca, Heves utca, Hortobágyi utca, Juhász utca, Kabai utca, Kerepesi út 49-től végig, Keresztúri út 1-146-ig, Ladányi utca, Malomárok utca, Méhes utca, Nagyicce utca, Nemes utca, Örs vezér tér Kőbányai oldal, Paprika utca, Pilisi utca, Pesti Gábor utca, Pogány utca, Rákász utca, Rákos-MÁV-telep, Rákosvölgyi köz, Rákosvölgyi út, Sárgarózsa utca, Terebesi utca, Tölcsér utca, Váltó utca, Vízimalom utca, Vízkerék utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Gépmadár Óvoda 179 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Gépmadár utca 15. 39210/45 használati jog óvoda

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gépmadár Óvoda 2017. május... napján kelt, ........................ napjától alkalmazandó K/17869/.../2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

___________________________
Magyar Államkincstár

5. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17870//2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Gyöngyike Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15548/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (IV. 27.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Albertirsai út, Albertirsai köz, Csilla utca, Fehér út 1-13-ig, Gyöngyike utca, Hős utca, Hungária körút 1-3-ig, Kerepesi út 47., MÁV-telep, Pongrác út 1-13-ig, Salgótarjáni utca, Zách utca.”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. május „............”

P.H.

Kovács Róbert

polgármester

6. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17870//2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Gyöngyike Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Gyöngyike Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 47.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

q) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

r) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

s) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

t) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

u) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

v) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

w) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

x) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
5 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
7 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
8 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
9 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
10 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Albertirsai út, Albertirsai köz, Csilla utca, Fehér út 1-13-ig, Gyöngyike utca, Hős utca, Hungária körút 1-3-ig, Kerepesi út 47., MÁV-telep, Pongrác út 1-13-ig, Salgótarjáni utca, Zách utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Gyöngyike Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1102 Budapest, Salgótarjáni út 47. 38911/2 használati jog. óvoda

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Gyöngyike Óvoda 2017. május ... napján kelt, napjától alkalmazandó K/17870/.../2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

___________________________
Magyar Államkincstár

7. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17872//2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Hárslevelű Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/397/8/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (IV. 27.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bársonyvirág utca, Bojtocska utca, Borsika utca, Csillagvirág utca, Dombhát utca, Eszterlánc utca, Ezüstfa utca, Hárslevelű utca, Jászberényi út 71-től és 94-től végig, Keresztúri út 148-210-ig Köszméte utca, Lángvirág utca, Legényrózsa utca, Lovasvölgyi utca, Magyarfalu utca, Napmátka utca, Rézvirág utca, Sulyom utca, Szellőrózsa utca, Túzok köz, Túzok utca, Tündérfürt utca, Vadszőlő utca, Vörösfenyő utca, Zöldpálya utca.”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. május „.............”

P. H.

Kovács Róbert

polgármester

8. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17872//2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Hárslevelű Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1 A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Hárslevelű Óvoda

1.1. A költségvetési szerv székhelye: 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1106 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

y) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

z) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

aa) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

bb) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

cc) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, integráltan nevelhető középsúlyos értelmi fogyatékos Down szindrómával élő sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

dd) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

ee) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

ff) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082093 Közművelődés - egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Bársonyvirág utca, Bojtocska utca, Borsika utca, Csillagvirág utca, Dombhát utca, Eszterlánc utca, Ezüstfa utca, Hárslevelű utca, Jászberényi út 71-től és 94-től végig, Keresztúri út 148-210-ig Köszméte utca, Lángvirág utca, Legényrózsa utca, Lovasvölgyi utca, Magyarfalu utca, Napmátka utca, Rézvirág utca, Sulyom utca, Szellőrózsa utca, Túzok köz, Túzok utca, Tündérfürt utca, Vadszőlő utca, Vörösfenyő utca, Zöldpálya utca.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Hárslevelű Óvoda 100 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1106 Budapest, Hárslevelű utca 5. 42526/371 használati jog óvoda

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Hárslevelű Óvoda 2017. május ... napján kelt, napjától alkalmazandó K/17872/.../2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

___________________________
Magyar Államkincstár

9. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17874//2017/II

Módosító okirat

A Kőbányai Mocorgó Óvoda a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete által 2016. március 31. napján kiadott, K/15558/5/2016/II számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján - a .../2017. (IV. 27.) KÖKT határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom:

1. Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Hungária körút 5-7., Kőbányai út 30., 43/A, 43/B, 45/A F-1, F-2, G, J-1, J-2, H-1, H2, K-1, K-2 egység, Könyves Kálmán körút páratlan oldal, Lengyel sétány, Vajda Péter utca páros oldal.”

2. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.”

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni.

Kelt: Budapest, 2017. május „..............”

P.H.

Kovács Róbert

polgármester

10. melléklet a 116/2017. (IV. 27.) KÖKT határozathoz

Okirat száma: K/17874//2017/II

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján a Kőbányai Mocorgó Óvoda alapító okiratát a következők szerint adom ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kőbányai Mocorgó Óvoda

1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest, Kőbányai út 30.

2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések

2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1980. május 15.

2.2. A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

2.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

2.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

3.1. A költségvetési szerv irányító szervének

3.1.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

3.1.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

3.2. A költségvetési szerv fenntartójának

3.2.1. megnevezése: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

3.2.2. székhelye: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

4. A költségvetési szerv tevékenysége

4.1. A költségvetési szerv közfeladata: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján ellátja a helyi óvodai nevelést és a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését.

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:

szakágazat száma szakágazat megnevezése
1 851020 Óvodai nevelés

4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:

gg) nevelési feladatok ellátása a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig, legalább napi négy óra biztosítása az óvodai nevelésre kötelezett gyermekek számára a nevelési év kezdő napjától,

hh) a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások biztosítása, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermekek napközbeni ellátása, az óvoda zárva tartásának ideje alatti a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének biztosítása,

ii) a pedagógiai program végrehajtása során együttműködés más nevelési-oktatási intézményekkel,

jj) különleges bánásmódot igénylő gyermekek, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása,

kk) az illetékes szakértői bizottság szakértői véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető-oktatható autizmus spektrum zavarral küzdő, enyhe fokban látáscsökkent, halláscsökkent, mozgássérült sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása,

ll) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján,

mm) speciális tehetséggondozó programok szervezése hátrányos helyzetű gyermekek részére,

nn) tehetségpontként működhet.

4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
2 066010 Zöldterület-kezelés
3 082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése
4 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
5 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
6 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
7 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
8 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
9 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
10 104060 A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
11 107080 Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok

4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest, X. kerület Hungária körút 5-7., Kőbányai út 30., 43/A, 43/B, 45/A F-1, F-2, G, J-1, J-2, H-1, H2, K-1, K-2 egység, Könyves Kálmán körút páratlan oldal, Lengyel sétány, Vajda Péter utca páros oldal.

5. A költségvetési szerv szervezete és működése

5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időre bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézmény vezetőjét a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete menti fel. Az egyéb munkáltatói jogkört Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat polgármestere gyakorolja. Az intézmény vezetője a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyba kerül kinevezésre.

5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:

foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály
1 közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

6. A köznevelési intézményre vonatkozó rendelkezések

6.1. A köznevelési intézmény

6.1.1. típusa: óvoda

6.1.2. alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése: óvodai nevelés, a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

6.1.3. gazdálkodásával összefüggő jogosítványok: a költségvetési szerv pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Kőbányai Polgármesteri Hivatal (1102 Budapest, Szent László tér 29.) látja el.

6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény

feladatellátási hely megnevezése tagozat megjelölése maximális gyermek-, tanulólétszám
1 Kőbányai Mocorgó Óvoda 150 fő

6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:


ingatlan címe

ingatlan helyrajzi száma
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga
az ingatlan funkciója, célja
1 1101 Budapest, Kőbányai út 30. 38920 használati jog óvoda

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Kőbányai Mocorgó Óvoda 2017. május ... napján kelt, napjától alkalmazandó K/17874/.../2017/II okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.

Kelt:

P. H.

___________________________
Magyar Államkincstár