Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2000. (V. 5.) *  önkormányzati rendelete

a lakossági kezdeményezésű, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről

A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1), valamint a közúti közlekedésről szóló módosított 1988. évi I. törvény 31. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a lakossági kezdeményezésű önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről az alábbi rendeletet alkotja:

1. § A rendelet célja a lakossági pénzeszközök bevonásával megvalósuló útépítési beruházások támogatásának szabályozása, a lakossági kezdeményezések elősegítése, az elhatározott beruházások megvalósulásának biztosítása érdekében.

2. § A rendelet hatálya a Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) közigazgatási területén ingatlannal rendelkező természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok hozzájárulásával megvalósuló útépítésekre (a továbbiakban: útépítésekre) terjed ki.

3. § (1) Az Önkormányzat az útépítések beruházási költségeinek fedezetét évente a költségvetésben e célra elkülönített keretösszegből biztosítja.

(2) Amennyiben a kiépítendő út mellett önkormányzati tulajdonú ingatlan van, az Önkormányzat, mint tulajdonos, minden esetben vállalja az önrész megfizetését.

4. § (1) A lakossági kezdeményezésű útépítés önkormányzati beruházásban történő megvalósítása feltétele, hogy

a) *  a kiépítendő út az adott területre vonatkozó szabályozási terv előírásaival összhangban legyen,

b) *  a kiépítendő út burkolata alatt a városrendezési, területfelhasználási övezethez előírt egyéb közművek megépültek, illetve megépítésük folyamatban van,

c) *  az útépítést kezdeményezők száma (részvételi aránya) a kiépítendő útszakasz mentén haladja meg az ingatlantulajdonosok számának 2/3-át.

(2) az ingatlantulajdonosok útépítési kezdeményezésének érvényességi feltétele, hogy

a) *  az Önkormányzattal kötendő szerződést nyilatkozat aláírásával kezdeményezzék,

b) az építkezést kezdeményezők az útépítési beruházás bonyolítói feladatainak ellátásával az önkormányzatot bízzák meg,

c) *  az útépítési vállalkozói szerződések megkötésétől számított két hónapon belül az ingatlanok tulajdonosai az Önkormányzattal a szerződést megkössék és az e rendelet alapján meghatározott útépítési hozzájárulásuk szerződésben foglalt hányadát az ott vállalt határidőben befizessék, illetve a részletfizetési kötelezettségük teljesítését megkezdjék.

(3) *  Az útépítési hozzájárulás mértéke:

a) az ingatlan utcai telekhatárának méterben meghatározott hossza, szorozva 3.200 Ft-tal, de legfeljebb 80.000 Ft, vagy

b) az utca teljes hosszára - mindkét oldal figyelembe vételével, méterenként 3200,- Ft-tal - számított összeg, amennyiben annak megfizetésére valamennyi tulajdonos, egymás között egyenlő, vagy bármely más arányban elosztva, írásban megállapodik.

5. § (1) *  Amennyiben az útépítési beruházásban érdekelt tulajdonosok legalább 2/3-a vállalja az R. 4. § (3) bekezdésében meghatározott útépítési hozzájárulás megfizetését, illetve valamennyi érdekelt tulajdonos az útépítési hozzájárulás megfizetésében más arányban írásban megállapodik, úgy az útépítési hozzájárulás megfizetését nem vállaló, tulajdonosokat az Önkormányzat határozattal útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezi.

(2) Az útépítésben érdekeltnek kell tekinteni azt, akinek ingatlantulajdona az útépítéssel érintett közterülettel határos, vagy szolgalmi jog gyakorlásával onnan közelíthető meg ingatlana.

6. § (1) *  Az útépítési beruházás kezdeményezésére a nyilatkozatot is tartalmazó kérelmeket az Önkormányzathoz kell benyújtani. A Önkormányzat a kérelmeket érkezési sorrendben nyilvántartásba veszi.

(2) *  A kérelemnek tartalmaznia kell:

a rendelet 4. § (2) a) és b) pontjában, valamint a (3) bekezdésben meghatározott feltételek vállalására vonatkozó nyilatkozatokat.

7. § (1) A kérelem elbírálásának szempontjai:

a) a kerületi Városrendezési és Építési Szabályzattal, valamint a kerületi közlekedésfejlesztési célkitűzésekkel való összhang

b) az útépítést kezdeményezőknek az adott útszakasz mentén ingatlan-tulajdonnal rendelkezőkhöz viszonyított aránya (részvételi arány),

c) a kérelem beérkezésének időpontja,

d) a műszaki vagy az útépítés sürgősségét indokló más szempontok,

e) a kezdeményezett önkormányzati beruházás költségének mértéke,

(2) Amennyiben az ingatlantulajdonosok 100%-a támogatja a beruházást, az érintett utca, vagy utca szakasz az útépítések sorrendjének megállapításánál elsőbbséget élvez.

(3) *  Az útépítési beruházás kezdeményezésére irányuló kérelmekről az (1)-(2) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével a polgármester dönt.

8. § (1) *  Az a szerződést kötő ingatlantulajdonos, aki e rendelet alapján meghatározott útépítési hozzájárulását egy összegben megfizetni nem tudja, kérelmére a teljes összeget legfeljebb 24 havi kamatmentes egyenlő részletekben fizetheti meg.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti kedvezményben az az ingatlantulajdonos részesíthető, akinél az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát.

(3) *  Amennyiben a kedvezményben részesült ingatlantulajdonos az ingatlant vagy az ingatlanon fennálló tulajdoni hányadát elidegeníti, a fennmaradó útépítési hozzájárulása egy összegben esedékessé válik.

(4) *  A részletfizetésre vonatkozó kérelmét a szerződéskötési felhívástól számított 30 napon belül terjesztheti elő az ingatlantulajdonos.

(5) *  Az az ingatlantulajdonos, aki e rendelet alapján meghatározott útépítési hozzájárulását egyösszegben megfizetni nem tudja és a 9/1998 (IV. 15.) ök. rendelet hatálya alá tartozó közműépítésben vett részt, az útépítési hozzájárulás részleteinek befizetését kérelmére a közműépítési hozzájárulás fizetési határidejének lejártát követően kezdheti meg.

(6) *  Az e paragrafusban meghatározott kedvezmények elbírálására a polgármester jogosult.

9. § (1) *  Az útépítést kezdeményező ingatlantulajdonosokkal a polgármester megköti a szerződést, amely tartalmazza az útépítési hozzájárulás megfizetésének módját és feltételeit.

(2) A szerződésben ki kell kötni a lakossági érdekeltségi hozzájárulás azonnali egyösszegű megfizetését, és a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti kamat megtérítését, ha a részletfizetési kedvezményben részesített:

a) a kérelem elbírálásához szükséges tényről, adatról nem a valóságnak megfelelően nyilatkozott;

b) *  a hozzájárulás havi törlesztő részleteit írásbeli felszólítás ellenére sem fizeti be 30 napon belül.

Záró rendelkezések * 

10. § (1) *  A 8. § szerinti kamatmentes részletfizetési kedvezményre való jogosultság megállapítása során a mindenkor hatályos szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló önkormányzati rendelet eljárási szabályait kell alkalmazni.

(2) A korábban lakossági hozzájárulással megvalósult útépítési beruházás során -igazolt módon- útépítési érdekeltségi hozzájárulást fizetett ingatlantulajdonos ugyanazon útszakasz tekintetében megvalósuló beruházás során érdekeltségi hozzájárulás fizetésére nem kötelezhető.

(3) *  Ha a saroktelek ingatlan tulajdonosa lakossági hozzájárulással megvalósuló útépítési beruházás során az egyik érintett útszakasz megépítéséért megfizette az útépítési érdekeltségi hozzájárulást, az 5 éven belül megvalósuló másik érintett útszakasz után nem kell útépítési hozzájárulást megfizetnie.

(4) E rendelet 2000. május 5-én lép hatályba. Rendelkezései a folyamatban lévő azon útépítésekre is alkalmazandóak, ahol a kivitelezési szerződés még nem került megkötésre.

(5) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata képviselő-testületének a lakossági kezdeményezésű útépítések önkormányzati támogatásáról szóló 5/1997. (III. 19.) ök. rendelete.

Dr. Nagy Antal sk. Hajdu László sk.
jegyző polgármester

Melléklet a 25/2000. (V. 5.) ök. rendelethez * 

Függelék a 25/2000. (V. 5.) ök. rendelethez * 

Szerződés száma: /2008. Témafelelős: Városüzemeltetési Osztály
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata

SZERZŐDÉS ÚTÉPÍTÉSI HOZZÁJÁRULÁS EGY ÖSSZEGBEN TÖRTÉNŐ MEGFIZETÉSÉRŐL

amely létrejött egyrészről a

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat
(1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.)
képviseli: Hajdu László polgármester

(a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről

NÉV
ANYJA NEVE SZÜLETÉSI HELYE, IDEJE
IRÁNYÍTÓSZÁM HELYSÉG UTCA/ÚT/TÉR HÁZSZÁM

alatti lakos, mint a lakossági kezdeményezésű, önkormányzati beruházású útépítéshez kapcsolódó

IRÁNYÍTÓSZÁM* Budapest XV. UTCA/ÚT/TÉR* HÁZSZÁM*

* Csak abban az esetben kell kitölteni, ha nem egyezik meg a lakcímmel

ingatlan tulajdonosa (a továbbiakban: Tulajdonos) között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

1. Az Önkormányzat vállalja, hogy a

Budapest, XV. kerület, ______________________________________ utca/út/tér

______________________________________________________________utcák

közötti szakaszán lakossági kezdeményezésű önkormányzati beruházású útépítést (szilárd burkolatú utat) valósít meg.

2. Az Önkormányzat teljes körűen ellátja az útépítés beruházói teendőit e tervezéstől kezdődően az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatásáig.

3. A közút várható üzembe helyezésének időpontja:

___________ év _____________________hó _________nap

4. Az elkészült közút az Önkormányzat tulajdonába kerül. Üzemeltetését az Önkormányzat által megbízott szervezet végzi.

5. Tulajdonos vállalja, hogy a 25/2000. (V. 5.) ök. rendelet alapján meghatározott, általa befizetendő útépítési hozzájárulás összegét,

____________________________ Ft-ot, azaz

____________________________________________________________forintot,

egy összegben, ______________év ________________________hó __________napjáig

befizeti az Önkormányzat 11784009-15515005-00930000 számú „Társadalmi Összefogással Megvalósuló Közműépítés”-i számlájára.

6. Tulajdonos tudomásul veszi, hogy a szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén a hozzájárulás megfizetésére - egyszeri felszólítást követően - az Önkormányzat határozatban kötelezi.

7. Szerződő Felek a szerződésből eredő jogvitáikat megkísérlik elsősorban egyeztetés útján rendezni. Ennek sikertelensége esetére a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróság illetékességét kötik ki.

8. A szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk-ban, valamint Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének a lakossági kezdeményezésű, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről szóló 25/2000. (V. 5.) ök. rendeletében foglaltak az irányadók.

9. Jelen szerződés 3 egymással mindenben megegyező eredeti példányban készült, amit a Szerződő Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírtak.

Kelt: Budapest, _____________________________________

Bp. Főv. XV. ker. Önkormányzat
képviseletében
Ingatlan-tulajdonos
Hajdu László
polgármester


Ellenjegyezte:



dr. Nagy Antal
jegyző
Tanúk:
1.

2.
név

név
lakcím

lakcím
aláírás
aláírás

Szerződés száma: /2008. Témafelelős: Városüzemeltetési Osztály
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata

SZERZŐDÉS ÚTÉPÍTÉSI HOZZÁJÁRULÁS
RÉSZLETEKBEN TÖRTÉNŐ MEGFIZETÉSÉRŐL

amely létrejött egyrészről a

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat
(1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.)
képviseli: Hajdu László polgármester

(a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről

NÉV
ANYJA NEVE SZÜLETÉSI HELYE, IDEJE
IRÁNYÍTÓSZÁM HELYSÉG UTCA/ÚT/TÉR HÁZSZÁM

alatti lakos, mint a lakossági kezdeményezésű, önkormányzati beruházású útépítéshez kapcsolódó

IRÁNYÍTÓSZÁM* Budapest XV. UTCA/ÚT/TÉR* HÁZSZÁM*

* Csak abban az esetben kell kitölteni, ha nem egyezik meg a lakcímmel

ingatlan tulajdonosa (a továbbiakban: Tulajdonos) között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételekkel:

1. Az Önkormányzat vállalja, hogy a

Budapest, XV. kerület, _____________________________________________ utca/út/tér

________________________________________________________________ utcák

közötti szakaszán lakossági kezdeményezésű önkormányzati beruházású útépítést (szilárd burkolatú utat) valósít meg.

2. Az Önkormányzat teljes körűen ellátja az útépítés beruházói teendőit e tervezéstől kezdődően az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatásáig.

3. A közút várható üzembe helyezésének időpontja:

___________ év _____________________hó _________nap

4. Az elkészült közút az Önkormányzat tulajdonába kerül. Üzemeltetését az Önkormányzat által megbízott szervezet végzi.

5. Tulajdonos vállalja, hogy a 25/2000. (V. 5.) ök. rendelet alapján meghatározott, útépítési hozzájárulás összegét a 6. pontban részletezettek

szerint _____________év ___________________hó _________napjáig befizeti az

Önkormányzat 11784009-15515005-00930000 számú „Társadalmi Összefogással Megvalósuló Közműépítés”-i számlájára.

6. Az útépítési hozzájárulás megfizetése 24 hónap alatt, kamatmentes részletekben történik, melynek összege:

1 x ______________________Ft (első havi részlet), továbbá

23 x ______________________Ft = _________________________Ft,

Összesen: _________________________Ft, azaz

_____________________________________________________________________forint.

Tulajdonos jelen szerződés megkötésével egyidejűleg köteles az egy főre jutó havi nettó jövedelméről kiállított igazolást csatolni.

7. Tulajdonos tudomásul veszi, hogy a 6. pontban megjelölt kamatmentes részleteket köteles megfizetni, de jogosult vállalt fizetési kötelezettségét előbb is teljesíteni.

8. Tulajdonos vállalja, hogy az 5. pontban megjelölt számlára a 6. pont szerinti havi törlesztő részletet minden naptári hónap 15. napjáig befizeti, valamint, hogy az ingatlan tulajdonjogában bekövetkezett változást, 30 napon belül az Önkormányzatnak bejelenti.

9. Tulajdonos tudomásul veszi, hogy amennyiben nem a valóságnak megfelelően nyilatkozott, illetőleg a havi törlesztő részletet 30 napon belül felszólítás ellenére sem fizeti meg, úgy a még fennálló tartozás a Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározottak alapján a kamatokkal együtt egy összegben esedékessé válik.

10. Szerződő Felek a szerződésből eredő jogvitáikat megkísérlik elsősorban egyeztetés útján rendezni. Ennek sikertelensége esetére a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróság illetékességét kötik ki.

11. A szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk-ban, valamint Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének a lakossági kezdeményezésű, és lakossági hozzájárulással önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről szóló 25/2000. (V. 5.) ök. rendeletében foglaltak az irányadók.

12. Jelen szerződés 3 egymással mindenben megegyező eredeti példányban készült, amit a Szerződő Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírtak.

Kelt: Budapest, ___________________________

Bp. Főv. XV. ker. Önkormányzat
képviseletében
Ingatlan-tulajdonos
Hajdu László
polgármester

Tanúk:









Ellenjegyezte:

1.
név

lakcím

aláírás

2.
dr. Nagy Antal
jegyző
név

lakcím

aláírás