Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005. (IV. 4.) önkormányzati rendelete * 

a szociális szolgáltatásokról

Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. § (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 11a. pontjában, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 59. § (1) bekezdésében és 92/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

A rendelet célja és hatálya

1. § *  E rendelet célja, hogy az Szt.-ben foglalt elvek és feladatok figyelembevételével szabályozza az Önkormányzat által biztosított szociális illetve egyes lakossági szolgáltatások formáit, az ellátások igénybevételének rendjét, az ellátásokért fizetendő térítési díjakat és az intézmények, szolgáltatók szakmai munkájának ellenőrzését.

2. § *  E rendelet hatálya az Önkormányzat által fenntartott és e rendeletben felsorolt szociális intézményekben ellátott személyekre terjed ki.

A szociális szolgáltatások formái

3. § (1) *  Az Önkormányzat az általa fenntartott szociális intézményekben a következő szociális szolgáltatásokat biztosítja: * 

a) szociális alapszolgáltatások:

aa) * 

ab) *  a szociális étkeztetés,

ac) a házi segítségnyújtás,

ad) a családsegítés,

ae) * 

af) az utcai szociális munka,

ag) *  a nappali ellátás (nappali melegedő, idősek és demens betegek nappali ellátása, fogyatékosok napközi otthonai),

b) szakosított ellátások:

ba) átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény (idősek gondozóháza)

(2) *  Az Önkormányzat által ellátási szerződés útján biztosított szociális szolgáltatások a következők:

a) szociális alapszolgáltatások:

aa) pszichiátriai illetve szenvedélybetegek közösségi alap-ellátása,

ab) pszichiátriai és szenvedély-betegek nappali ellátása,

b) szakosított ellátások:

ba) hajléktalan családok átmeneti és hajléktalanok éjjeli szállása,

bb) pszichiátriai és szenvedély-betegek átmeneti otthoni ellátása.

(3) *  Az Önkormányzat a Budapest XV. ker., Zsókavár utca 24–26. szám alatt kialakított szociális étkezdéjében („Pajtás”), kedvezményes térítés ellenében, lakossági szolgáltatásként közösségi étkeztetést (napi egyszeri ebédet) biztosít.

A szociális szolgáltatást nyújtó intézmények és működési rendjük

4. § (1) *  Az Önkormányzat által fenntartott Göncz Árpád Szociális Intézmény (a továbbiakban: GÁSZI) alapszolgáltatási központ, melynek szociális, gyermekvédelmi és lakossági szolgáltatást nyújtó telephelyeit e rendelet 1. mellékletének 1. pontja tartalmazza.

(2) *  Az Önkormányzat által fenntartott szociális szolgáltatást nyújtó intézmények működésének részletes szabályait az GÁSZI szervezeti és működési szabályzata rögzíti.

(3) * 

(4) *  Az ellátási szerződés útján biztosított szociális szolgáltatást nyújtó szervezet megnevezését és a szolgáltatásnyújtás székhelyeit e rendelet 1. mellékletének 2. pontja tartalmazza.

Az ellátás igénybevétele

5. § (1) A személyes gondoskodás (ellátás) igénybevételére irányuló kérelmet az Önkormányzat által fenntartott intézmények esetében az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani.

(2) A kérelemről az intézmény vezetője dönt, és írásban értesíti a kérelmezőt.

(3) Amennyiben az intézményvezető nem dönt a személyes gondoskodással összefüggő ellátás biztosításáról, vagy az igénylő az intézményvezető döntését vitatja, 8 napon belül a polgármesterhez fordulhat, aki határozattal dönt a beutalás kérdéséről.

(4) *  Az ellátás igénybevételének megkezdésekor az intézmény vezetője az ellátást igénylővel írásban megállapodást köt.

(5) * 

(6) *  Az (1)–(4) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a 3. § (3) bekezdése szerinti közösségi étkeztetés (a továbbiakban: közösségi étkeztetés) a szolgáltatás helyszínén előadott szóbeli kérelemre biztosítható.

(7) *  A közösségi étkeztetés igénybevételének feltétele az igénylő személyazonosító igazolványának és lakcímet igazoló hatósági igazolványának a bemutatása.

Az intézményvezető külön eljárása * 

5/A. § *  (1) Az Önkormányzat által fenntartott intézmény vezetője (a továbbiakban: intézményvezető) külön eljárás nélkül, térítésmentesen köteles étkeztetést nyújtani

a) a család- és gyermekjóléti központ vezetőjének írásbeli javaslata alapján, napi egyszeri meleg étel formájában azok számára, akik önmaguk illetve eltartottjuk napi egyszeri meleg étkezéséről átmeneti jelleggel nem képesek gondoskodni,

b) ún. krízisétkezés formájában azok számára, akiknek az életét vagy testi épségét veszélyezteti az azonnali étkezés hiánya.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti étkeztetés a javaslatot tevő igazolása alapján 12 hónapon belül 2 hónapig vehető igénybe, mely időtartam egy alkalommal – az intézményvezető kérelmére a polgármester által lefolytatott jövedelemvizsgálatot követően – hosszabbítható meg, további legfeljebb 2 hónappal, amennyiben a rászorultság feltételei továbbra is fennállnak.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti étkeztetést legfeljebb 5 napig, tartós élelmiszer formájában kell biztosítani, gondoskodva arról, hogy azt a rászoruló ténylegesen igénybe is vegye.

Az ellátások megszűnése * 

6. § *  (1) Az intézményi jogviszony megszűnik az Szt-ben meghatározott esetekben. A megszűnésről az ellátottat az intézményvezető az Szt. szerinti tartalommal írásban értesíti.

(2) Az intézményvezető megszünteti az ellátást, ha

a) az ellátott ellátásra való jogosultsága megszűnt,

b) azt az ellátott vagy törvényes képviselője írásban kéri,

c) az ellátott a házirendet mások életét, testi épségét veszélyeztető módon megsérti,

d) az ellátottal kapcsolatos térítési díj fizetési kötelezettség nem teljesül,

e) az ellátott további intézményi elhelyezése nem indokolt, vagy másik intézményben történő elhelyezése indokolt,

f) azt az Szt. előírja.

(3) Az intézményvezető megszüntetheti az ellátást, ha

a) az ellátott a házirendet a (2) bekezdés c) pontján kívüli esetben súlyosan vagy többször megsérti,

b) az ellátott az ellátása tekintetében nem együttműködő, vagy ellátását akadályozza.

(4) A házirend súlyos megsértésének minősül különösen

a) a többi ellátott nyugalmának vagy az ellátást nyújtó személyek munkájának indokolatlan zavarása,

b) az intézményben történő dohányzás, alkoholfogyasztás,

c) az intézményben vagy az intézményen kívüli ellátás során történő indokolatlan hangoskodás, fenyegető, agresszív viselkedés.

(5) Az ellátás megszüntetését írásban kell közölni az ellátottal vagy törvényes képviselőjével, annak tartalmaznia kell a megszüntetés indokait valamint a jogorvoslat lehetőségéről szóló tájékoztatatást.

(6) Az ellátás a megszüntetés közlésétől számított 15. napon, a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig a kérelem benyújtásától számított 15. napon szűnik meg.

Intézményi és személyi térítési díj megállapítása és mértéke

7. § * 

8. § *  (1) *  Szociális étkeztetésben azok részesülhetnek, akik 65. életév feletti életkoruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai- vagy szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk, jövedelmi, vagyoni viszonyaik miatt önmaguk illetve eltartottjuk napi egyszeri meleg étkezéséről tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek gondoskodni.

(2) Az (1) bekezdés vonatkozásában az a személy minősül

a) * 

b) fogyatékkal élőnek, aki a fogyatékossági ellátás megállapítását és folyósítását igazoló okiratot vagy ennek hiányában a fogyatékosság fennállását igazoló szak-véleményt bemutatja,

c) pszichiátriai vagy szenvedély-betegnek, akinek állapotát pszichiáter vagy neurológus szakvéleménye igazolja,

d) hajléktalannak, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti, feltéve, hogy szokásos tartózkodási helye Budapest Főváros XV. kerületében van.

(3) * 

(4) *  A Fejlesztő Gondozó Központban, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában és az idősek valamint a demens betegek nappali ellátása keretében a nappali ellátásért és az étkezésért kell térítési díjat fizetni.

(5) * 

(6) *  A Fejlesztő Gondozó Központban a nappali rendszerű oktatásban résztvevő ellátottak étkezésére a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény gyermekétkeztetésre vonatkozó szabályai az irányadóak, további kedvezmények pedig az önkormányzat települési támogatásait szabályozó rendelete gyermekélelmezésre vonatkozó szabályai szerint vehetők igénybe.

(7) * 

(8) Az Önkormányzat által biztosított szociális szolgáltatások intézményi illetve személyi térítési díjainak konkrét összegét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(9) * 

(10) Valamennyi ellátott részére ingyenes a 3. § (1) bekezdés a) pontjának ad), af) alpontjában és a 3. § (2) bekezdésében foglalt szolgáltatás valamint a hajléktalanok nappali ellátása.

(11) *  A közösségi étkeztetés személyi térítési díja a mindenkori bruttó beszerzési árral azonos.

A személyi térítési díj közlése és befizetése

9. § (1) *  A szociális szolgáltatásért fizetendő személyi térítési díj összegéről – a közösségi étkeztetés kivételével – az intézmény vezetője írásban értesíti az igénybevevőt.

(2) *  A személyi térítési díjat – a házi segítségnyújtás, az idősek klubjában étkezés igénybevétele nélküli napközbeni tartózkodás és a közösségi étkeztetés kivételével – havonta, egy havi időtartamra előre, minden hónap 14. és 20. napja között kell megfizetni.

(3) *  A személyi térítési díj intézményi felülvizsgálata során megállapított új személyi térítési díjat a megállapítást követő hónap 10. napjáig kell megfizetni.

(4) *  A közösségi étkeztetés személyi térítési díját a helyszínen a szolgáltatás igénybevétele előtt kell megfizetni. A szolgáltatás megrendelhető több alkalomra előre is. A megrendelés részletes szabályait a GÁSZI szervezeti és működési szabályzata tartalmazza.

A személyi térítési díj csökkentése, elengedése, törlése

10. § * 

A szociális szolgáltatást nyújtó szociális intézmény szakmai ellenőrzése

11. § *  (1) A szociális ellátásokkal összefüggő feladatokat ellátó bizottság a GÁSZI vonatkozásában * 

a) minden év március 31-ig jóváhagyja az előző évről szóló szakmai beszámolót, a tárgyévre vonatkozó munkatervet és annak ütemezését, valamint a beszámoló alapján ellenőrzi, és értékeli a szakmai munka eredményességét,

b) ellenőrzi a működés törvényességét.

(2) *  A szociális ellátásokkal összefüggő feladatokat ellátó bizottság minden évben az ellátási szerződés szerinti időpontokig jóváhagyja az ellátási szerződés alapján végzett tevékenységről szóló szakmai és pénzügyi beszámolót.

Orvosi ellátás * 

12. § * 

13. § *  A GÁSZI a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben – orvossal kötött külön megállapodás szerint – orvosi ellátást biztosít.

Záró rendelkezés

14. § (1) E rendelet 2005. április 5-én lép hatályba.

(2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 37/2002. (XII. 6.) ök. rendelet hatályát veszti.

Dr. Nagy Antal sk. Hajdu László sk.
jegyző polgármester

1. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) önkormányzati rendelethez * 

1. A Göncz Árpád Szociális Intézmény szociális és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó telephelyei

A B
telephely megnevezése telephely címe
1 Gondozó Ház 1157 Budapest, Erdőkerülő u. 34.
2 Házi Gondozó Szolgálat,
Időseket Segítő Szolgálat
1158 Budapest, Klebelsberg K. u. 20/A.
3 Időseket Segítő Szolgálat 1154 Budapest, Arany J. u. 51.
4 Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálat,
Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat,
1156 Budapest, Kontyfa u. 3.
5 Fejlesztő Gondozó Központ 1158 Budapest, Molnár V. u. 94–96.
6 „FIÓKA” Család- és Gyermekjóléti Központ 1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/b.
7 „FIÓKA” Család- és Gyermekjóléti Központ 1158 Budapest, Pestújhelyi út 32.
8 Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ,
Mentálhigiénés Tanácsadó (MenTa),
Szociális Konyha,
Időseket Segítő Szolgálat
1157 Budapest, Zsókavár u. 24–26.

2. Ellátási szerződés szerinti szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások

A B C
2.1 szolgáltató megnevezése szolgáltatás megnevezése szolgáltatásnyújtás helye
2.2 Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (Szociális Gondozási Központ) hajléktalan családok átmeneti és hajléktalanok éjjeli szállása 1152 Bp., Aporháza u. 63.
2.3 Félúton Alapítvány pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali és átmeneti ellátása 1172 Bp., Liget sor 26.
2.4 Humán Sztráda K Ft.
pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása 1172 Bp., Liget sor 26.

2. melléklet a 7/2005. (IV.4.) önkormányzati rendelethez * 

Intézményi és személyi térítési díjak
1. Szociális étkeztetés – intézményi térítési díj normál vagy diétás ebéd
A B
1. Étkeztetés módja Intézményi térítési díj
2. Ebéd elvitellel 2 220 Ft/nap
3. Ebéd házhozszállítással 1 660 Ft/nap
4. Ebéd helyben fogyasztással 2 245 Ft/nap
2. Szociális egyszeri étkeztetés (normál vagy diétás ebéd) – személyi térítési díj elvitel,
házhozszállítás, helyben fogyasztás
A B
1. Ellátott havi nettó jövedelme Személyi térítési díj
2. –60 000 Ft 200 Ft/nap
3. 60 001 Ft – 80 000 Ft 450 Ft/nap
4. 80 001 Ft – 120 000 Ft 600 Ft/nap
5. 120 001 Ft – 160 000 Ft 800 Ft/nap
6. 160 001 Ft – 200 000 Ft 1 000 Ft/nap
7. 200 000 Ft felett 1 300 Ft/nap
8. De legfeljebb a szolgáltatást igénybevevő rendszeres havi jövedelmének a 30%-a
3. Házi segítségnyújtás – intézményi térítési díj
A B
1. Házi segítésnyújtás módja Intézményi térítési díj
2. Szociális segítés 3 985 Ft/óra
3. Személyi gondozás 3 695 Ft/óra
4. Házi segítségnyújtás – személyi térítési díj
A B C D
1. Ellátott havi jövedelme Szociális segítés Személyi gondozás
2. –28 500 Ft 100 Ft/óra 150 Ft/óra
3. 28 501 Ft – 60 000 Ft 200 Ft/óra 300 Ft/óra De legfeljebb a szolgáltatást
4. 60.001 Ft – 75 000 Ft 400 Ft/óra 500 Ft/óra igénybevevő rendszeres havi
5. 75 001 Ft – 110 000 Ft 600 Ft/óra 700 Ft/óra jövedelmének a 25%-a
6. 110 001 Ft – 140 000 Ft 800 Ft/óra 900 Ft/óra
7. 140 001 Ft – 160 000 Ft 1 000 Ft/óra 1 100 Ft/óra
8. 160 001 Ft – 180 000 Ft 1 200 Ft/óra 1 300 Ft/óra
9. 180 000 Ft felett 1 500 Ft/óra 1 600 Ft/óra
5. Gondozó Ház intézményi térítési díj
A B C
1. Intézményi térítési díj bentlakásos ellátás és ötszöri normál vagy diétás étkezés
(reggeli + tízórai + ebéd + uzsonna + vacsora)
2. Étkezés Bentlakásos ellátás Összesen
3. 4 285 Ft/nap 11 120 Ft/nap 15 405 Ft/nap
6. Gondozó Ház személyi térítési díj
A B C
1. Személyi térítési díj bentlakásos ellátás és ötszöri normál vagy diétás étkezés (reggeli + tízórai + ebéd + uzsonna + vacsora)
2. Étkezés Bentlakásos ellátás Összesen
3. 2 500 Ft/nap 5 000 Ft/nap 7 500 Ft/nap
4. De legfeljebb az ellátott havi jövedelmének 60%-a
7. Időskorúak nappali ellátása intézményi térítési díj
A B
1. Intézményi térítési díj 705 Ft/nap
8. Időskorúak nappali ellátása személyi térítési díj
A B
1. Ellátott havi jövedelme
2. –60 000 Ft 40 Ft/nap
3. 60 001 Ft – 100 000 Ft 60 Ft/nap
4. 100 001 Ft – 150 000 Ft 100 Ft/nap
5. 150 000 Ft felett 150 Ft/nap
6. De legfeljebb az ellátott havi jövedelmének a 15%-a az étkezés igénybevétele nélküli napközbeni tartózkodás, és 30%-a a napközbeni tartózkodás és az étkezés együttes igénybevétele esetén
9. Demens személyek nappali ellátása intézményi térítési díj
A B C
1. Intézményi térítési díj nappali ellátás és egyszeri normál vagy diétás étkezés (ebéd)
2. Étkezés Nappali ellátás Összesen
3. 1 975 Ft/nap 3 265 Ft/nap 5 240 Ft/nap
4. Intézményi térítési díj nappali ellátás és kétszeri normál vagy diétás étkezés (reggeli + ebéd)
5. Étkezés Nappali ellátás Összesen
6. 2 640 Ft/nap 3 265 Ft/nap 5 905 Ft/nap
10. Demens személyek nappali ellátás – Személyi térítési díj nappali ellátás és egyszeri normál vagy diétás étkezés (ebéd)
A B C D E
1. Ellátott havi nettó jövedeleme Nappali ellátás Egyszeri (ebéd) étkezés Nappali ellátás és 1 x étkezés De legfeljebb az ellátott havi
2. –80 000 Ft térítésmentes 650 Ft/nap 650 Ft/nap nettó
3. 80 001 Ft – 120 000 Ft 750 Ft/nap 750 Ft/nap jövedelmének
4. 120 000 Ft felett 850 Ft/nap 850 Ft/nap 30%-a
11. Demens személyek nappali ellátás – Személyi térítési díj nappali ellátás és kétszeri normál vagy diétás étkezés (reggeli + ebéd)
A B C D E
1. Ellátott havi nettó jövedeleme Nappali ellátás Kétszeri (reggeli + ebéd) étkezés Nappali ellátás és 2 x étkezés
De legfeljebb az ellátott havi
2. –80 000 Ft térítésmentes 700 Ft/nap 700 Ft/nap nettó
3. 80 001 Ft – 120 000 Ft 800 Ft/nap 800 Ft/nap jövedelmének
4. 120 000 Ft felett 900 Ft/nap 900 Ft/nap 30%-a
12. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona intézményi térítési díj
A B C
1. Intézményi térítési díj nappali ellátás és kétszeri normál vagy diétás étkezés (reggeli + ebéd)
2. Étkezés Nappali ellátás Összesen
3. 2 750 Ft/nap 15 905 Ft/nap 18 655 Ft/nap
13. Értelmi Fogyatékosak Napközi Otthona személyi térítési díj nappali ellátás és kétszeri normál vagy diétás étkezés
A B C D E
1. Ellátott havi nettó jövedeleme Nappali ellátás Kétszeri (reggeli + ebéd) étkezés Nappali ellátás és 2 x étkezés
De legfeljebb az ellátott havi
2. –80 000 Ft 200 Ft/nap 700 Ft/nap 900 Ft/nap nettó
3. 80 001 Ft – 120 000 Ft 300 Ft/nap 800 Ft/nap 1 100 Ft/nap jövedelmének
4. 120 000 Ft felett 400 Ft/nap 900 Ft/nap 1 300 Ft/nap 30%-a
14. Fejlesztő Gondozó Központ intézményi térítési díj
A B C
1. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt nem vevő személy esetében kétszeri normál vagy diétás étkezés (reggeli + ebéd)
2. Étkezés Nappali ellátás Összesen
3. 3 095 Ft/nap 19 605 Ft/nap 22 700 Ft/nap
4. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt nem vevő személy esetében kétszeri normál vagy diétás étkezés (ebéd + uzsonna)
5. Étkezés Nappali ellátás Összesen
6. 2 985 Ft/nap 19 605 Ft/nap 22 590 Ft/nap
7. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt nem vevő személy esetében háromszori normál vagy diétás étkezés (reggeli + ebéd + uzsonna)
8. Étkezés Nappali ellátás Összesen
9. 3 635 Ft/nap 19 605 Ft/nap 23 240 Ft/nap
10. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetében kétszeri normál étkezés (reggeli + ebéd) esetén
11. Étkezés Nappali ellátás Összesen
12. 1 295 Ft/nap 19 605 Ft/nap 20 900 Ft/nap
13. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetében kétszeri normál étkezés (ebéd + uzsonna) esetén
14. Étkezés Nappali ellátás Összesen
15. 1 310 Ft/nap 19 605 Ft/nap 20 915 Ft/nap
16. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetében háromszori normál étkezés (reggeli + ebéd + uzsonna) esetén
17. Étkezés Nappali ellátás Összesen
18. 1 560 Ft/nap 19 605 Ft/nap 21 165 Ft/nap
19. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetében kétszeri diétás étkezés (reggeli + ebéd) esetén
20. Étkezés Nappali ellátás Összesen
21. 1 940 Ft/nap 19 605 Ft/nap 21 545 Ft/nap
22. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetében kétszeri diétás étkezés (ebéd + uzsonna) esetén
23. Étkezés Nappali ellátás Összesen
24. 1 970 Ft/nap 19 605 Ft/nap 21 575 Ft/nap
25. Intézményi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetében háromszori
diétás étkezés (reggeli + ebéd + uzsonna) esetén
26. Étkezés Nappali ellátás Összesen
27. 2 340 Ft/nap 19 605 Ft/nap 21 945 Ft/nap
15. Fejlesztő Gondozó Központ személyi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy esetén
A B
1. Nappali rendszerű oktatásban részt vevő személy nappali ellátás 200 Ft/nap
16. Fejlesztő Gondozó Központ személyi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt nem vevő személy normál vagy diétás kétszeri étkezés esetén
A B C D E
1. Ellátott havi nettó jövedeleme Nappali ellátás Kétszeri étkezés (reggeli+ebéd vagy ebéd+uzsonna) Nappali ellátás és 2 x étkezés


De legfeljebb az ellátott havi
2. –80 000 Ft 200 Ft/nap 700 Ft/nap 900 Ft/nap nettó
3. 80 001 Ft – 120 000 Ft 300 Ft/nap 800 Ft/nap 1 100 Ft/nap jövedelmének
4. 120 000 Ft felett 400 Ft/nap 900 Ft/nap 1 300 Ft/nap 30%-a
17. Fejlesztő Gondozó Központ személyi térítési díj nappali rendszerű oktatásban részt nem vevő személy normál vagy diétás háromszori étkezés esetén
A B C D E
1. Ellátott havi nettó jövedeleme Nappali ellátás Háromszori étkezés (reggeli+ebéd+
uzsonna)
Nappali ellátás és 3 x étkezés

De legfeljebb az ellátott havi
2. –80 000 Ft 200 Ft/nap 750 Ft/nap 950 Ft/nap nettó
3. 80 001 Ft – 120 000 Ft 300 Ft/nap 850 Ft/nap 1 150 Ft/nap jövedelmének
4. 120 000 Ft felett 400 Ft/nap 950 Ft/nap 1 350 Ft/nap 30%-a

3. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelethez * 

4. melléklet a 7/2005. (IV. 4.) ök. rendelethez * 

Az Idősek Klubjában igényelhető Klubtagsági Kártya megjelenése

Elölnézet:

Klub neve, címe, bélyegző 1. A klubtagsági kártya tulajdonosa jogosult az ESZI Területi Gondozás Idősek Klubjainak programjain részt venni.
KLUBTAGSÁGI KÁRTYA 2013
XV. Arany János u. 51. Tel.: 307–6326
Klubtag neve: XV. Kontyfa u. 3. Tel.: 419–0007
XV. Klebelsberg Kunó u. 20/a
Tel.: 418–1713
Klubtag lakcíme:

Hátulnézet:

Klubvezető aláírása:

Befizetések

Január


Február Március Április
Május


Június Július Augusztus
Szeptember


Október November December