Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (III. 29.) *  önkormányzati rendelete

az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek részére nyújtható támogatásokról

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az Önkormányzat területén működő egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek pénzbeni és természetbeni támogatási rendjének szabályozására a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

Általános rendelkezések

I. Fejezet

1. § (1) Az Önkormányzat kinyilvánítja, hogy a helyi demokrácia megvalósításában partneri kapcsolatok kialakítására és együttműködésre törekszik a kerület polgárainak hitéletét gondozó egyházakkal, felekezetekkel és vallási közösségekkel.

(2) Az Önkormányzat elismeri és megbecsüli az egyházak helyi közéletre gyakorolt hatását, a hitélet-, az erkölcsi nevelés -, a kultúra a közművelődés, a nevelés - oktatás, a szociális-, egészségügyi-, a karitatív tevékenység, a gyermekek üdültetése és táboroztatása, az arra rászorulók támogatása, továbbá az esélyegyenlőség megteremtése terén végzett munkálkodását.

(3) A kölcsönös megbecsülés és egyetértés alapján az Önkormányzat az egyházak részére a pénzbeni és természetbeni támogatást e rendelet keretei között azonos feltételekkel biztosítja.

II. Fejezet

A rendelet célja

2. § A rendelet célja az egyházak társadalmi szerepvállalásának segítése, növelése, az Önkormányzattal való partneri kapcsolat előmozdítása.

A rendelet hatálya

3. § E rendelet értelmében támogatható az a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 7. § (1) bekezdésében meghatározott egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban: egyház), amelyet

a) e rendelet hatálybalépése előtt legalább 15 évvel hoztak létre és

b) az Önkormányzat területén ingatlanhoz kötött székhellyel, önálló képviseleti szervvel (pl: egyházközség) rendelkezik és

c) a nyilvántartásba vételével megegyező folyamatos hitéletet folytat.

MÁSODIK RÉSZ

Az Önkormányzat által nyújtott támogatások

III. Fejezet

A természetbeni támogatás

4. § Hitéleti tevékenységük elősegítése céljából az egyházak részére természetbeni támogatás nem lakás célú önkormányzati helyiség határozott időre szóló, térítésmentes használatba adásával biztosítható.

5. § (1) Az egyházak természetbeni támogatásra irányuló kérelmüket minden évben szeptember 30-ig nyújthatják be az e rendelet 1. mellékletében szereplő nyomtatványon.

(2) *  A természetbeni támogatás biztosításáról a Pénzügyi Bizottság, valamint a kérelemben megjelölt tevékenységi kör szerint hatáskörrel rendelkező bizottság javaslatára a Képviselő-testület dönt.

(3) A természetbeni támogatásról rendelkező határozat alapján a kérelmezővel a polgármester köti meg a szerződést a határozat meghozatalától számított 15 napon belül.

IV. Fejezet

A pénzbeni támogatás

6. § (1) Az Önkormányzat anyagi lehetőségeitől függően pénzügyileg is támogatja az egyházaknak az Önkormányzat céljait elősegítő közösségteremtő és értékhordozó, közcélú tevékenységét.

(2) *  Az Önkormányzat mindenkori éves költségvetési rendeletében elkülönítve biztosítja az egyház részére nyújtható, feladatalapú, valamint felhalmozási célú vissza nem térítendő pénzbeni támogatás keretösszegét.

(3) *  A (2) bekezdésben meghatározott keretösszegek felosztásáról a polgármester dönt.

(4) Az egyház akkor részesíthető támogatásban, ha azt olyan közcélú tevékenységre kívánja fordítani, amely a kerület lakosságának érdekeit szolgálja.

(5) Nem nyújtható támogatás az egyház üzletszerű gazdasági tevékenységére.

A feladatalapú pénzbeni támogatások * 

7. § (1) *  Feladatalapú pénzbeni támogatást (a továbbiakban: működési támogatás) e rendelet keretei között pályázat benyújtása útján lehet igényelni.

(1a) * 

(2) *  Feladatalapú támogatásban részesíthető - pályázati kiírás szerint - az egyház

a) gyermekek, családok üdültetésére, táboroztatására irányuló,

b) kulturális és közművelődési,

c) nevelési-oktatási,

d) ifjúsági, sport,

e) szociális-egészségügyi,

f) karitatív

tevékenysége és ezen tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó működése.

(3) *  A feladatalapú támogatást a (2) bekezdésben felsorolt tevékenységekhez nem közvetlenül kapcsolódó közüzemi kiadásokra (rezsiköltség) nem lehet nyújtani, ilyen célra a támogatás nem használható fel.

(4) *  Feladatalapú támogatásra szolgáló pályázat kiírására évente egy alkalommal, az Önkormányzat költségvetési rendeletének hatályba lépését követően kerül sor.

(5) *  A pályázatot a polgármester írja ki, egyben meghatározza a pályázati feltételeket.

8. § (1) Az egyház pályázhat egyidejűleg e rendelet 7. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek közül egy vagy több tevékenység támogatására is.

(2) Több tevékenységre irányuló pályázat egyidejű benyújtása esetén a pályázatokat külön-külön kell benyújtani a kiírásban meghatározott határidőig.

9. § *  (1) *  A támogatás iránti pályázatot az e rendelet 2. mellékletét képező, „PÁLYÁZAT FELADATALAPÚ TÁMOGATÁS ELNYERÉSÉRE” című nyomtatványon kell benyújtani, amelyhez az ott felsorolt mellékleteket is csatolni kell.

(2) Amennyiben a pályázó a pályázatot hiányosan nyújtja be, a polgármester egy alkalommal írásban hiánypótlásra szólítja fel. A hiányt a felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül, jogvesztés terhe mellett pótolni kell, a mulasztás a pályázat elutasításával jár.

10. § *  (1) *  A polgármester a támogatásról a pályázat lezárását követő 30 napon belül határozattal dönt.

(2) * 

A felhalmozási célú pénzbeni támogatások

11. § (1) *  Az egyházak ingatlan karbantartására, felújítására, ahhoz kapcsolódó beruházásra pályázaton kívül, az Önkormányzat költségvetési rendeletének a hatályba lépését követően, május 15-ig igényelhetnek felhalmozási célú támogatást, a költségvetési rendeletben e célra biztosított keretösszeg erejéig, amelyről a polgármester 60 napon belül dönt.

(1a) *  2013. évben az egyházak ingatlan karbantartására, felújítására, ahhoz kapcsolódó beruházásra pályázaton kívül november 30-ig igényelhetnek felhalmozási célú támogatást.

(2) A kérelmet az e rendelet 3. mellékletét képező „KÉRELEM FELHALMOZÁSI CÉLÚ TÁMOGATÁS ELNYERÉSÉRE” című nyomtatványon kell benyújtani, amelyhez az ott felsorolt mellékleteket is csatolni kell.

(3) Amennyiben a kérelmező a kérelmet hiányosan nyújtja be és a hiányt felhívásra sem pótolja 8 napon belül, azt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

(4) * 

(5) * 

V. Fejezet

A pénzbeni támogatások igénylésének és elszámolásának közös szabályai

12. § * 

13. § *  (1) A támogatás csak az e rendelet 7. § (2) bekezdésében, illetve 11. § (1) bekezdésében meghatározott, a pályázatban vagy kérelemben megjelölt, és a határozatban meghatározott célra használható fel.

(2) *  A támogatás felhasználását a polgármester ellenőrzi.

(3) * 

14. § * 

15. § * 

16. § (1) *  A támogatási szerződésben foglalt elszámolási határidő lejártakor a polgármester a benyújtott elszámolásokat szakmai és pénzügyi szempontok szerint ellenőrzi.

(2) * 

17. § * 

18. § *  A polgármester a támogatásokról, valamint azok elszámolásáról a képviselő-testület a következő év március havi rendes ülésén tájékoztatja.

HARMADIK RÉSZ

VI. Fejezet

A közpénz felhasználásának nyilvánossága

19. § *  A polgármester az egyház részére biztosított támogatásról, valamint a támogatott célokról a döntést követő 30 napon belül tájékoztatja a nyilvánosságot a helyben szokásos, valamint jogszabályban meghatározott módon.

VII. Fejezet

Értelmező rendelkezés

20. § E rendelet alkalmazásában egyház: a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény 7. § (1) bekezdésében meghatározott egyház, vallásfelekezet, vallási közösség.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba,

(2) E rendelet rendelkezéseit első alkalommal a 2012. évi pályázatok esetén kell alkalmazni.

(3) * 

Juhászné dr. Baráth Márta s.k.
jegyző
László Tamás s.k.
polgármester

1. melléklet a 9/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelethez

KÉRELEM
az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek részére nyújtható természetbeni támogatás iránt

I. A kérelmező adatai:

1) egyház (vagy annak területi egysége) neve:..........................................................

..................................................................................................................

2) székhely, képviselet címe:................................................................................

..................................................................................................................

3) nyilvántartási száma:.....................................................................................

4) képviselőjének neve:.....................................................................................

5) képviselőjének levelezési címe:........................................................................

II. Kérelmező milyen célra kívánja használni a helyiséget:

...........................................................................................................................................

III. A kérelem tárgyát képező helyiség adatai:

a) Amennyiben a kérelem konkrét helyiség használatba vételére irányul.:

A kérelem tárgyát képező helyiség pontos címe:........................................................

..................................................................................................................

b) Amennyiben a kérelem nem konkrét helyiség használatba vételére irányul:

az igényelt helyiség alapterülete:............................................................................

egyéb igények:...............................................................................................

...................................................................................................................

IV. Az igényelt helyiség tervezett használatba vételének kezdő és végső időpontja, annak időtartama: ..................................................................................................

Budapest, .......................................

..........................................
Kérelmező képviselője

2. melléklet a 9/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelethez * 

A pályázat sorszáma: ...................................

(az Önkormányzat tölti ki)

PÁLYÁZAT FELADATALAPÚ TÁMOGATÁS ELNYERÉSÉRE * 

1. A pályázó egyház adatai

1.1. Az egyház megnevezése:

.....................................................................................................................................................

1.2. Az egyház címe:

1.3. Az egyház elérhetősége (telefon/e-mail):

1.4. Az egyház képviselőjének neve:

1.5. Az egyház képviselőjének elérhetősége (telefon/e-mail:

.....................................................................................................................................................

1.6. Az egyház pénzintézeti számlaszáma:

1.7. Az egyház adószáma

2. A pályázat tartalma:

2.1. A pályázat jogcíme/tárgyának rövid megnevezése:

.....................................................................................................................................................

2.2. A kérelmezett támogatás felhasználásának egyszerű leírása:

2.3. A kérelmezett támogatás összege:

2.4. A támogatni kívánt cél megvalósításához rendelkezésre álló pénzeszközök/állóeszközök:

2.5. A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni:

1. NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenségről, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról

2. KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti érintettségről

3. Egyéb, megjegyzések:

.....................................................................................................................................................

Kelt: ..............................................

A pályázó egyház képviselőjének aláírása:

............................................
Cégszerű aláírás
(PH)

...........................................................................................................

NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény
szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról

I. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE * :

A./ A pályázó természetes személy:
Neve:
Lakcíme:
Születési helye, ideje:
B./ A pályázó gazdasági társaság:
Cégneve:
Székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:
C./ A pályázó egyéb szervezet:
Neve:
Székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vételi okiratának száma:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

II. ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 6. § (1) bekezdése értelmében nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban

a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,

b) a kizárt közjogi tisztségviselő,

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,

f) az az egyesület, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége,

fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal,

fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,

g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a honlapon közzétették.

NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.)

6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség

1. nem áll fenn vagy

2. fennáll az ...pont alapján

Az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmény leírása:

..................................................................................................................

..................................................................................................................

Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:

III. ÉRINTETTSÉG

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 8. § (1) bekezdése értelmében, ha a pályázó

a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,

b) nem kizárt közjogi tisztségviselő,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyház vagy szakszervezet, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy az egyesület ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,

köteles kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét a pályázat benyújtásával egyidejűleg.

8. § (1) bekezdése szerinti érintettség

1. nem áll fenn vagy

2. fennáll az ...pont alapján

Az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

..................................................................................................................

...............................................................................................................

Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.

Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.

Amennyiben az érintettséget megalapozó körülmény a pályázat benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a változástól számított 8 munkanapon belül kezdeményezem e körülménynek a honlapon történő közzétételét.

Kelt, .................... 20... .................

....................................
Aláírás/Cégszerű aláírás

KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés
szerinti érintettségéről
(Csak érintettség fennállása esetén töltendő ki!)

I. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE * :

A./ A pályázó természetes személy:
Neve:
Lakcíme:
Születési helye, ideje:
B./ A pályázó gazdasági társaság:
Cégneve:
Székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:
C./ A pályázó egyéb szervezet:
Neve:
Székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vételi okiratának száma:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert

a) pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!).
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): .................................................................................
..................................................................................................................
b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indoklás:
Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó):
köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei
c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indoklás:
- Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak.
- Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő.
(A kívánt rész aláhúzandó!)
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér
d) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!).
Indoklás:
Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): ............................................
..................................................................................................................
Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó):
..................................................................................................................
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér
e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert
o vezető tisztségviselője
o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője,
o vagy az egyesület ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja
a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója
Indokolás:
Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):
..................................................................................................................
A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):

Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):
köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér

Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.

Kelt, .................... 20... ...............

Aláírás/Cégszerű aláírás:......................................

3. melléklet a 9/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelethez * 

A kérelem sorszáma: ...................................

A kérelem beérkezésének dátuma: ...................

(az Önkormányzat tölti ki)

KÉRELEM FELHALMOZÁSI CÉLÚ TÁMOGATÁS ELNYERÉSÉRE

1. A kérelmező egyház adatai

1.1. Az egyház megnevezése:

.....................................................................................................................................................

1.2. Az egyház címe:

....................................................................................................................................................

1.3. Az egyház elérhetősége (telefon/e-mail):

....................................................................................................................................................

1.4. Az egyház képviselőjének neve:

....................................................................................................................................................

1.5. Az egyház képviselőjének elérhetősége (telefon/e-mail):

....................................................................................................................................................

1.6. Az egyház pénzintézeti számlaszáma:

....................................................................................................................................................

1.7. Az egyház adószáma:.............................................................................

2. A kérelem tartalma:

2.1. A kérelem jogcíme/tárgyának rövid megnevezése:

....................................................................................................................................................

2.2. A kérelmezett támogatás felhasználásának egyszerű leírása:

....................................................................................................................................................

....................................................................................................................................................

....................................................................................................................................................

2.3. A kérelmezett támogatás összege:

....................................................................................................................................................

....................................................................................................................................................

2.4. A támogatni kívánt cél megvalósításához rendelkezésre álló pénzeszközök/állóeszközök:

....................................................................................................................................................

....................................................................................................................................................

2.5. A kérelemhez csatolni kell:

1. NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról

2. KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény . § (1) bekezdés szerinti érintettségéről

3. Egyéb, megjegyzések:

....................................................................................................................................................

Kelt: ..............................................

Az egyház képviselőjének aláírása:

..............................................
Cégszerű aláírás (PH)

NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény
szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról

I. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE * :

A./ A pályázó természetes személy:
Neve:
Lakcíme:
Születési helye, ideje:
B./ A pályázó gazdasági társaság:
Cégneve:
Székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:
C./ A pályázó egyéb szervezet:
Neve:
Székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vételi okiratának száma:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

II. ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 6. § (1) bekezdése értelmében nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban

a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,

b) a kizárt közjogi tisztségviselő,

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,

f) az az egyesület, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége,

fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal,

fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,

g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a honlapon közzétették.

NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.)

6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség

1. nem áll fenn vagy .............................

2. fennáll az ...pont alapján

Az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmény leírása:

..................................................................................................................

..................................................................................................................

Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:

..................................................................................................................

III. ÉRINTETTSÉG

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 8. § (1) bekezdése értelmében, ha a pályázó

a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,

b) nem kizárt közjogi tisztségviselő,

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyház vagy szakszervezet, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy az egyesület ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,

köteles kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét a pályázat benyújtásával egyidejűleg.

NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.)

8. § (1) bekezdése szerinti érintettség

1. nem áll fenn vagy ............................

2. fennáll az ...pont alapján

Az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

..................................................................................................................

...............................................................................................................

Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.

Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.

Amennyiben az érintettséget megalapozó körülmény a pályázat benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a változástól számított 8 munkanapon belül kezdeményezem e körülménynek a honlapon történő közzétételét.

Kelt, .................... 20... .................

....................................
Aláírás/Cégszerű aláírás

KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés
szerinti érintettségéről
(Csak érintettség fennállása esetén töltendő ki!)

I. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE * :

A./ A pályázó természetes személy:
Neve:
Lakcíme:
Születési helye, ideje:
B./ A pályázó gazdasági társaság:
Cégneve:
Székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:
C./ A pályázó egyéb szervezet:
Neve:
Székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vételi okiratának száma:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert

f) pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!).
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): .................................................................................
..................................................................................................................
g) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indoklás:
Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó):
köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei
h) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!)
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indoklás:
- Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak.
- Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő.
(A kívánt rész aláhúzandó!)
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér
i) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!).
Indoklás:
Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): ............................................
..................................................................................................................
Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó):
..................................................................................................................
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér
j) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert
o vezető tisztségviselője
o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője,
o vagy az egyesület ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja
a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója
Indokolás:
Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):
..................................................................................................................
A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):
..................................................................................................................
Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):
köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér

Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.

Kelt, .................... 20... ...............

Aláírás/Cégszerű aláírás:......................................

4. melléklet a 9/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelethez *