Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II. 5.) *  önkormányzati rendelete

a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (1) bekezdésében, 26. §-ában, 32. § (3) bekezdésében, 48. § (4) bekezdésében, 132. § (4) bekezdés g) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. § (2) bekezdésében, 29. § (2) bekezdés e) pontjában és 148. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 11a. pontjában, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2. §-ában és a 25. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

A rendelet célja

1. § E rendelet célja, hogy a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén élő egyének és családok szociális biztonságának megőrzése, elősegítése érdekében megállapítsa a települési támogatás keretében nyújtott támogatások formáit, az azokra való jogosultság feltételeit, kifizetésének, folyósításának és ellenőrzésének szabályait.

A rendelet hatálya * 

2. § *  E rendelet hatálya a Budapest XV. kerületében bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen is a Budapest XV. kerületében lakó személyekre terjed ki.

A rendeletben szabályozott ellátási formák és az eljáró hatóságok

3. § (1) Az önkormányzat a szociálisan rászoruló személyek, családok részére települési támogatást biztosít az e rendeletében meghatározottak szerint.

(2) Települési támogatás keretében igényelhető ellátások:

a) Palota lakhatási támogatás,

b) Palota ápolási támogatás,

c) Palota gyógyszertámogatás,

d) Palota adósságcsökkentési támogatás,

e) Palota temetési támogatás,

f) *  Palota gyermekétkeztetési kedvezmény;

g) Palota szociális kamatmentes kölcsön,

h) Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás,

i) Palota rendkívüli települési támogatás.

j) *  Palota időskorúak támogatása,

k) *  Palota egészségügyi támogatás,

l) *  Palota iskoláztatási támogatás,

m) *  Palota karácsonyi támogatás.

n) *  Palota biztonsági berendezés támogatás,

o) *  Palota kiegészítő támogatás.

(3) *  A Palota lakhatási-, a Palota adósságcsökkentési-, a Palota gyógyszertámogatás és a Palota gyermekétkeztetési kedvezmény kizárólag természetbeni formában, míg a többi ellátás természetbeni és pénzbeli formában is nyújtható, az eljáró hatóság döntése alapján.

(4) *  A (2) bekezdés a)–d), f) és o) pontjai szerinti ellátások havi rendszerességgel nyújtott ellátások (a továbbiakban együtt: rendszeres ellátások), míg a (2) bekezdés e) és g)–n) pontja szerinti ellátások eseti ellátások.

(5) * 

(6) * 

(7) *  Az e rendeletben meghatározott szociális feladat és hatásköröket a polgármester és a szociális ellátásokkal összefüggő feladatokat ellátó bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – a továbbiakban együtt: önkormányzati szociális hatóság –gyakorolja.

(8) *  A Szoctv. 4. § (2) bekezdése szerinti hajléktalan személyek – a Palota gyermekétkeztetési kedvezmény és a Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás kivételével – nem jogosultak az e rendeletben szabályozott ellátásokra.

(9) * 

3/A. § * 

Általános eljárási rendelkezések

4. § (1) *  Az e rendeletben szabályozott ellátások megállapítása, – a (6) bekezdésben és a 11/A. §-ban meghatározott kivétellel – kérelemre történik, melyet papír alapon vagy az e-Papír alkalmazáson keresztül az e célra rendszeresített, formanyomtatványon vagy elektronikusan az E-önkormányzat portálon megtalálható űrlapon keresztül kell előterjeszteni.

(1a) *  A kérelemhez csatolni kell

a) a család vagy a háztartás jövedelmi viszonyairól szóló igazolásokat és nyilatkozatokat az önkormányzat által erre a célra rendszeresített formanyomtatványon a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. §-ában meghatározottak szerint,

b) nyilatkozatot a kérelmező és a családjában élők számáról,

c) *  a 16. életévét betöltött személy iskolalátogatási igazolását annak a tanévnek a végét követően, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti,

d) vagyonnyilatkozatot az önkormányzatnál rendszeresített formanyomtatványon az 5. §, a 8. §, a 12. § és a 13. §-ban meghatározott ellátások esetében,

e) az egyes ellátásokra való jogosultság megállapításához szükséges egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat.

(2) *  A kérelmet – ha e rendelet másként nem rendelkezik – postai úton a Polgármesteri Hivatal postacímére címezve, személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán vagy elektronikus úton lehet benyújtani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványok beszerezhetőek a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, valamint letölthetőek az önkormányzat honlapjáról (www.bpxv.hu).

(4) A kérelem benyújtására az ellátás igénylője, annak törvényes képviselője vagy meghatalmazottja jogosult.

(5) *  Rendszeres ellátás iránti kérelmet legkorábban az adott ellátásra való jogosultság időtartama lejáratának hónapjában lehet benyújtani, mely esetben az új jogosultság kezdő időpontja a korábbi jogosultság lejártát követő nap.

(6) Palota rendkívüli gyermekvédelmi és Palota rendkívüli települési támogatás hivatalból is megállapítható, különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más családvédelemmel foglalkozó intézmény, és természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére.

(7) *  A kérelemben foglaltak ellenőrzése céljából az eljáró hatóság ügyintézője környezettanulmányt végezhet, valamint a gyermeket nevelő családoknál e célra a gyermekjóléti szolgálat, a védőnő, és a gyermek- és családvédelemmel foglalkozó szervek javaslata, környezettanulmánya is felhasználható. Nem jogosult a kérelmezett ellátásra, aki a kérelmére indult eljárás során nem teszi lehetővé a környezettanulmány elvégzését.

(8) Az önkormányzati szociális hatóság – a hatáskörébe tartozó ellátás felhasználásának ellenőrzése céljából – a felhasználást igazoló dokumentumok bemutatására kötelezheti a jogosultat.

(9) A rendszeres ellátásokat utólag minden hónap 5-éig, az eseti ellátásokat a megállapítást követő 15 napon belül kell folyósítani.

(10) *  A pénzbeli ellátások folyósítása postai úton, vagy – a számlaszám igazolása mellett – lakossági folyószámlára utalással történik a jogosult, vagy törvényes képviselője részére. Kivételes esetben a polgármester házipénztárban történő kifizetést engedélyezhet. A (6) bekezdés szerinti esetben, a polgármester döntése alapján a támogatást a kezdeményező képviselője is átveheti, aki az ellátás jogosult részére történt átadását vagy a jogosult érdekében történt felhasználását 30 napon belül átvételi elismervénnyel vagy számlával köteles igazolni.

(11) *  A rendszeres ellátásra való jogosultságot meg kell szüntetni, ha:

a) *  a jogosultság feltételei nem állnak fenn, vagy jogosultságot kizáró körülmény következett be,

b) a jogosult azt kéri,

c) a jogosult meghalt,

d) a jogosult a támogatással érintett lakásból elköltözött,

e) a jogosult személy akadályozza az eljárást a jogosultság feltételeinek felülvizsgálatára irányuló eljárásban,

f) az e rendeletben meghatározott egyéb okból.

(12) *  A (11) bekezdés szerinti megszüntetés időpontja az a), b) és d)f) pont esetében a megszüntetésre okot adó körülmény bekövetkezésének a napja, a c) pont esetében az elhalálozás hónapjának utolsó napja.

(13) *  A rendszeres ellátásra való jogosultság megszűnése esetén a jogosultat a megszűnés napja szerinti hónapra jutó ellátás teljes havi összege megilleti.

(14) A Szoctv-ben, a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendeletben és az e rendeletben meghatározott feltételek hiányában vagy e jogszabályok megsértésével nyújtott ellátásra való jogosultságot meg kell szüntetni, továbbá az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevevőt kötelezni kell

a) a pénzbeli ellátás visszafizetésére,

b) természetben nyújtott ellátás esetén a pénzegyenérték megfizetésére.

(15) *  Ha a rendszeres ellátásra való jogosultság a (14) bekezdés alapján szűnt meg, a jogosult a döntés véglegessé válásától számított egy évig, rosszhiszemű igénybevétel esetén két évig nem jogosult a megszüntetettel azonos típusú rendszeres ellátásra.

(16) A lakáshoz kapcsolódó rendszeres ellátások vonatkozásában a (15) bekezdés szerinti korlátozás kiterjed a lakásban élő valamennyi személyre.

(16a) *  A rendszeres ellátás összegére kiható körülményváltozás esetén a rendszeres ellátás összegét felül kell vizsgálni, és a bejelentés vagy a hivatalos tudomásszerzés napját követő hónap 1. napjától módosítani kell.

(17) Ha az önkormányzati szociális hatóság a hatáskörébe tartozó ellátás megtérítését rendeli el, a megtérítés összegét, vagy pénzegyenértékét és a kamat összegét – amennyiben annak megfizetése a kötelezett megélhetését súlyosan veszélyeztetné – a Bizottság méltányosságból

a) elengedheti,

b) csökkentheti, vagy

c) részletfizetést engedélyezhet.

(18) E rendeletben szabályozott azon ellátásoknál, ahol a jogosultság megállapítása a Bizottság hatáskörébe tartozik, az eljárás során felmerült – az ügy érdemét nem érintő – egyéb kérdésben a polgármester dönt.

(19) Az e rendeletben nem szabályozott fogalmak, kérdések vonatkozásában a magasabb rendű szociális, gyermekre tekintettel megállapított ellátás vonatkozásában pedig a magasabb rendű szociális és gyermekvédelmi tárgyú jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

(20) *  Nem jogosult települési támogatásra, aki érvényes tartási szerződés kötelezettje vagy jogosultja.

(21) *  Az e rendeletben meghatározott, személyes adatok kezelését végző szervek és intézmények tevékenységük során a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016/679. számú általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek megfelelően kötelesek eljárni, kiemelt figyelmet fordítva a GDPR 24. és 25. cikkeiben hivatkozott, adatvédelmi kockázatokkal arányos technikai és szervezési intézkedések végrehajtására, felülvizsgálatára és szükség szerinti naprakésszé tételére.

Palota lakhatási támogatás

5. § (1) A polgármester Palota lakhatási támogatásra való jogosultságot állapít meg a szociálisan rászoruló személyek részére a háztartásuk tagjai által lakott lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez.

(2) *  Palota lakhatási támogatás villanyáram-, víz- és gázfogyasztás, távhőszolgáltatás, csatornahasználat és szemétszállítás díjához, lakbérhez és közös költséghez nyújtható.

(3) *  A Palota lakhatási támogatást a lakásfenntartási kiadással érintett szolgáltató részére és a lakásfenntartással összefüggő azon rendszeres kiadáshoz kell nyújtani, amely megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti. Az önkormányzati bérlakásban élők esetében a Palota lakhatási támogatást a lakbérhez kell nyújtani, és annak összegét az önkormányzat tulajdonában álló lakások megbízott kezelője részére kell átutalni.

(4) *  Palota lakhatási támogatásra jogosult az a személy,

a) aki a kérelemben megjelölt lakásban bejelentett lakcímmel rendelkezik, abban életvitelszerűen lakik, és annak tulajdonosa, bérlője, haszonélvezője vagy – az önkényes lakásfoglaló kivételével – az önkormányzat tulajdonában álló lakásnak jogcím nélküli használója, és

b) akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg

ba) egyedül élő esetében a 200.000 forintot,

bb) nem egyedül élő esetén a 180.000 forintot, és

c) akinek háztartása egyik tagjának sincs vagyona, és

d) aki a szolgáltató által kibocsátott havi számlalevéllel vagy a szolgáltató által kiadott, éves fogyasztási igazolással igazolja a kérelem benyújtását megelőző hónap lakásfenntartási költségét.

(5) *  Nem jogosult Palota lakhatási támogatásra, akinek a támogatással érintett lakás hasznosításából jövedelme származik.

(6) *  A Palota lakhatási támogatás összegét, valamint az annak alapjául szolgáló jövedelemsávokat a 4. melléklet tartalmazza, azzal, hogy az nem haladhatja meg a kérelem benyújtását megelőző hónap vagy az éves fogyasztás egy havi átlagának, a kérelemben megjelölt egy szolgáltató felé teljesítendő, lakásfenntartási költségét.

(7)–(12) * 

(13) *  A Palota lakhatási támogatást egy évre kell megállapítani, és a jogosultság kezdő napja a kérelem benyújtását követő hónap első napja.

(13a) *  A lakásfenntartási költség összegében bekövetkezett változás esetén a lakhatási támogatás összegét évente legfeljebb egy alkalommal a szolgáltató által kiadott éves fogyasztási igazolás alapján lehet felülvizsgálni.

(14) Palota lakhatási támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától.

(15) *  A (14) bekezdés alkalmazásában külön lakásnak kell tekinteni a jogerős bírói határozattal megosztott lakás lakrészeit.

(16) * 

(17) *  Palota lakhatási támogatás tárgyában a polgármester köthet együttműködési megállapodást a szolgáltatókkal.

Palota biztonsági berendezés támogatás * 

5/A. § *  (1) A Polgármester Palota biztonsági berendezés támogatásra való jogosultságot állapít meg a szociálisan rászoruló személyek részére az általuk lakott hagyományos vagy gázfűtésű lakásban szénmonoxid érzékelő rendszer vásárlásához legfeljebb 12.000,- Ft összegben.

(2) Palota biztonsági berendezés támogatásra jogosult az a személy,

a) aki a kérelemben megjelölt lakásban bejelentett lakcímmel rendelkezik, abban életvitelszerűen lakik, és annak tulajdonosa, bérlője, haszonélvezője vagy – az önkényes lakásfoglaló kivételével – az önkormányzat tulajdonában álló lakásnak jogcím nélküli használója, és

b) *  akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg

ba) egyedül élő esetében a 142 500 forintot,

bb) nem egyedül élő esetén 114 000 forintot.

(3) *  A Palota biztonsági berendezés támogatásra való jogosultság megállapítása iránti kérelemhez mellékelni kell a szénmonoxid érzékelő eszköz megvásárlásáról szóló, a jogosult nevére kiállított, 3 hónapnál nem régebbi számlát. A támogatás összege nem haladhatja meg az eszköz megvásárlásáról szóló számla összegét.

(4) A támogatás lakásonként 7 évente igényelhető.

Palota ápolási támogatás

6. § (1) A polgármester Palota ápolási támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a nagykorú és cselekvőképes személynek, aki

a) 18. életévét betöltött, tartósan beteg,

b) Budapesten lakcímmel rendelkező, és életvitelszerűen is Budapesten lakó hozzátartozója gondozását végzi.

(2) Hozzátartozó a Ptk. szerinti hozzátartozó, a jegyes kivételével.

(3) Tartósan beteg az a személy, aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti tényt az ápolt személy háziorvosa igazolja az önkormányzat által erre a célra rendszeresített formanyomtatványon. A Polgármesteri Hivatal, mint adatkezelő, a Palota ápolási támogatást igénylő magánszemélyeknek, illetve az általuk megadott magánszemélyeknek a formanyomtatványban rögzített, valamint a benyújtott igazolásokban szereplő – egészségügyi adatokat is magába foglaló – személyes adatait a támogatás elbírálása, a támogatásra való jogosultság ellenőrzése és folyósítása érdekében, a Palota ápolási támogatásra vonatkozó mindenkori adatkezelési tájékoztatóban meghatározott ideig kezeli. Az önkormányzat házi segítségnyújtást végző intézménye mint harmadik fél, a (6) bekezdés szerinti tevékenysége keretében önálló adatkezelőként jár el. A személyes adatokhoz a GDPR 4. cikke szerinti további címzettek, harmadik felek nem rendelkeznek hozzáféréssel.

(5) Nem jogosult Palota ápolási támogatásra a hozzátartozó, ha

a) ápolási díjban részesül,

b) *  családjában az egy főre jutó havi jövedelem meghaladja az 57 000 forintot,

c) az ápolt személy két hónapot meghaladóan fekvőbeteg-gyógyintézeti, valamint nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos szociális intézményi ellátásban részesül,

d) rendszeres pénzellátásban részesül vagy az arra való jogosultság megállapításához szükséges feltételekkel rendelkezik,

e) nappali rendszerű képzés keretében folytat tanulmányokat,

f) keresőtevékenységet folytat.

(6) Az ápolási és gondozási feladatok teljesítését – az eljáró hatóság felkérésére – az önkormányzat házi segítségnyújtást végző intézménye évente ellenőrzi.

(7) Az ápolást végző személynek – a polgármesterhez benyújtott kérelmére – a házi segítségnyújtás keretében segítség nyújtható, illetve az ápolt személy átmenetileg, évente legfeljebb egy hónapos időtartamban ellátható, ha

a) az ápolt személy egészségi állapota ezt indokolja,

b) az ápolást végző személy akadályoztatása miatt az ápolási tevékenységet nem tudja ellátni.

(8) A Palota ápolási támogatásra való jogosultságot – a megszüntetésre okot adó körülmény bekövetkezése hónapjának utolsó napjával – meg kell szüntetni, ha * 

a) az ápolt személy állapota az állandó ápolást már nem teszi szükségessé,

b) az ápolást végző személy a kötelezettségét nem teljesíti,

c) az ápolt személy kéri,

d) az ápolt személy meghal,

e) az ápolást végző vagy az ápolt személy tartózkodási joga megszűnt vagy tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott,

f) az ápolást végző a Palota ápolási támogatásra való jogosultsága felülvizsgálatára irányuló eljárásban az eljáró hatóság felhívásának nem tesz eleget,

g) az önkormányzat házi segítségnyújtást végző intézménye egymást követő két alkalommal sem tudja ellenőrizni az ápolási, gondozási feladatok teljesítését,

h) * 

(9) Az ápolási tevékenység nem teljesítésének minősül, ha az ápolást végző személy több egymást követő napon – ide nem értve a (7) bekezdésben foglalt esetet – nem gondoskodik az ápolt személy alapvető gondozási, ápolási igényének kielégítéséről, az ellátott és lakókörnyezete megfelelő higiénés körülményének biztosításáról, az esetleges vészhelyzet kialakulásának megelőzéséről.

(10) *  A Palota ápolási támogatás havi összege megegyezik a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszeggel.

(11) * 

(12) *  A Palota ápolási támogatásra való jogosultság megállapítása határozatlan időre történik, és a jogosultság kezdő napja a kérelem benyújtását követő hónap első napja.

(13) A polgármester a Palota ápolási támogatásra való jogosultság feltételeinek fennállását évente legalább egyszer felülvizsgálja, és ha a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy a feltételek továbbra is fennállnak, az ellátás további folyósításáról dönt.

(14) *  Amennyiben az ápolási támogatásra való jogosultság a (8) bekezdés f) pontja alapján került megszüntetésre, a döntés véglegessé válásától számított hat hónapon belül ismételten nem állapítható meg.

Palota kiegészítő támogatás * 

6/A. § *  (1) A polgármester Palota kiegészítő támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a személynek, aki ápolási díjban, vagy időskorúak járadékában részesül.

(2) A Palota kiegészítő támogatás havi összege 20 000 forint.

(3) A Palota kiegészítő támogatásra való jogosultságot egy év időtartamra kell megállapítani és a jogosultság kezdő napja a kérelem benyújtását követő hónap első napja.

Palota gyógyszertámogatás

7. § (1) *  A polgármester Palota gyógyszertámogatásra való jogosultságot állapít meg annak a nagykorú személynek, akinek esetében a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége (a továbbiakban: gyógyszerköltség) legalább 2.000 Ft, és családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg

a) *  családban élő esetében a 180 000 Ft-ot,

b) *  egyedül élő esetében a 200 000 Ft-ot.

(2) Nem jogosult Palota gyógyszertámogatásra, aki közgyógyellátásra jogosult.

(3) * 

(4) *  A gyógyszerköltséget a háziorvos igazolja. Az igazolás tartalmazza a kérelmező természetes személyazonosító adatait, lakóhelyét és tartózkodási helyét, Társadalombiztosítási Azonosító Jelét, a tartósan fennálló betegségének a betegségek nemzetközi osztályozása szerinti kódját (BNO kód), az alkalmazandó terápiához szükséges gyógyszer megnevezését, annak a kívánt terápiás hatás eléréséhez szükséges napi mennyiségét és adagolását, a kérelmező által fizetendő térítési díj mértékét, a háziorvos aláírását, bélyegzőjének lenyomatát. A kérelmező által fizetendő térítési díj mértéke gyógyszertár által is igazolható, amennyiben azt a háziorvosi igazolás nem tartalmazza.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti háziorvosi igazoláson kizárólag a kérelmező személyes szükségletének kielégítéséhez szükséges gyógyszereket lehet feltüntetni. A Polgármesteri Hivatal, mint adatkezelő, a Palota gyógyszertámogatást igénylő magánszemélyeknek és az általuk megadott magánszemélyeknek a 4. melléklet szerinti formanyomtatványban rögzített, valamint a benyújtott igazolásokban szereplő – egészségügyi adatokat is magába foglaló – személyes adatait a támogatás elbírálása, a támogatásra való jogosultság ellenőrzése és folyósítása érdekében, a Palota gyógyszertámogatásra vonatkozó mindenkori adatkezelési tájékoztatóban meghatározott ideig kezeli. A személyes adatokhoz a GDPR 4. cikke szerinti címzettek, harmadik felek nem rendelkeznek hozzáféréssel.

(6) A Palota gyógyszertámogatás összegét, valamint az annak alapjául szolgáló jövedelemsávokat a 4. melléklet tartalmazza, azzal, hogy az nem haladhatja meg a gyógyszerköltség összegét.

(7) *  A Palota gyógyszertámogatásra való jogosultságot egy év időtartamra kell megállapítani, és a jogosultság kezdő napja a kérelem benyújtását követő hónap első napja.

(7a) * 

(8) *  A Palota gyógyszertámogatás (6) bekezdés szerint megállapított összege Palota Gyógyszerkártyára kerül feltöltésre, melyet a jogosult a Budapest XV. kerületében működő, az önkormányzattal szerződésben álló gyógyszertárakban tud felhasználni.

Palota egészségügyi támogatás * 

7/A. § *  (1) *  A Polgármester orvosi javaslat alapján gyógyászati segédeszköz vásárlásához, mozgásszervi injekció terápiához, fogmegtartó és fogpótló fogászati ellátáshoz, táplálékallergiája vagy más alapbetegsége miatt speciális diétára szoruló kérelmezőnek egészségi állapotához igazodó étkezés biztosításához naptári évenként legfeljebb 40 000 Ft összegben Palota egészségügyi támogatást állapíthat meg annak a személynek, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg

a) családban élő esetében a 130 000 Ft-ot,

b) egyedül élő esetében a 150 000 Ft-ot.

(2) *  A Polgármester orvosi javaslat alapján tüdőgyulladás elleni védőoltás költségeinek támogatására naptári évenként egy alkalommal legfeljebb 15 000 Ft összegben Palota egészségügyi támogatást állapíthat meg annak a 65 év feletti személynek, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg

a) családban élő esetében a 130 000 Ft-ot,

b) egyedül élő esetében a 150 000 Ft-ot.

(3) *  A Palota egészségügyi támogatásra való jogosultság megállapítása iránti kérelemhez mellékelni kell az eszköz, a szolgáltatás, a termék vagy oltóanyag megvásárlásáról szóló, a jogosult nevére kiállított, 3 hónapnál nem régebbi számlát, az orvosi javaslatot vagy az oltás beadásáról szóló igazolást. A Polgármesteri Hivatal, mint adatkezelő, a Palota egészségügyi támogatást igénylő magánszemélyeknek és az általuk megadott magánszemélyeknek a benyújtott kérelemben, valamint igazolásokban szereplő – egészségügyi adatokat is magába foglaló – személyes adatait a támogatás elbírálása, a támogatásra való jogosultság ellenőrzése és folyósítása érdekében, a Palota egészségügyi támogatásra vonatkozó mindenkori adatkezelési tájékoztatóban meghatározott ideig kezeli. A személyes adatokhoz a GDPR 4. cikke szerinti címzettek, harmadik felek nem rendelkeznek hozzáféréssel.

Palota adósságcsökkentési támogatás

8. § (1) A polgármester Palota adósságcsökkentési támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a személynek,

a) akinek

aa) *  az egy szolgáltatónál nyilvántartott adóssága meghaladja az ötvenezer forintot, de nem haladja meg a négyszázezer forintot, és a (4) bekezdésben meghatározott adósságok valamelyikénél fennálló tartozása legalább három havi, vagy

ab) akinek a közüzemi díjtartozása miatt a szolgáltatást kikapcsolták,

továbbá

b) *  akinek háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 150 000 forintot, egyedül élő vagy gyermekét egyedül nevelő személy, 3 vagy több gyermeket nevelő család, illetve rokkant vagy súlyos fogyatékos személy esetében a 165 000 forintot, valamint

c) *  aki az 4. mellékletben rögzített méltányolható lakásnagyságot meg nem haladó lakásban lakik, feltéve, hogy

d) az adóssággal érintett lakásban bejelentett lakcímmel rendelkezik, abban életvitelszerűen lakik, és annak tulajdonosa, bérlője vagy – az önkényes lakásfoglaló kivételével – az önkormányzat tulajdonában álló lakásnak jogcím nélküli használója.

(2) A Palota adósságcsökkentési támogatás az (1) bekezdésben rögzített feltételek megléte esetén is csak akkor adható, ha

a) az igénylő és családtagjai egyike sem rendelkezik vagyonnal,

b) a hitelező és Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat között – kivéve az (1) bekezdés a) pontjának ab) alpontjában foglalt esetet – az adósságkezelésre vonatkozóan érvényes megállapodás van, és

c) az igénylő vállalja

ca) az adósság és a megállapított Palota adósságcsökkentési támogatás különbözetének és a jövőbeni közüzemi díjak megfizetését,

cb) az (5) bekezdés szerinti együttműködést,

cc) előrefizetős mérőóra felszereltetését gáz illetve elektromos áram tartozás esetén.

(3) Palota adósságcsökkentési támogatás ugyanazon lakásra vonatkozóan csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. Külön lakásnak kell tekinteni a társbérletet, az albérletet és a jogerős bírói határozattal megosztott lakás lakrészeit.

(4) A Palota adósságcsökkentési támogatás az alábbi adósságtípusok rendezéséhez nyújtható:

a) vezetékes gázdíj tartozás,

b) áramdíj tartozás,

c) távhőszolgáltatási díjtartozás,

d) víz- és csatornahasználati díjtartozás,

e) szemétszállítási díjtartozás,

f) több lakást tartalmazó lakóépületeknél, háztömböknél központi fűtés díjtartozás,

g) közösköltség-hátralék,

h) lakbérhátralék.

(5) A Palota adósságcsökkentési támogatásra való jogosultság időtartama alatt az adós köteles együttműködni az önkormányzat családsegítő szolgálatának adósságkezelési tanácsadójával (a továbbiakban: tanácsadó). Az együttműködés során köteles

a) hozzájárulni az adósságára vonatkozó adatok és információk tanácsadó általi megismeréséhez és nyilvántartásához,

b) aktívan közreműködni az adósságcsökkentési megállapodás kidolgozásában,

c) havonta legalább egy alkalommal a tanácsadóval személyesen találkozni és tájékoztatni az adósságkezelési megállapodásban foglaltak végrehajtásáról.

(6) A (2) bekezdés c) pontjának ca) alpontjában meghatározott különbözet megfizetéséről a Palota adósságcsökkentési támogatásról szóló jogerős határozat birtokában kell az adósnak a hitelezővel szerződést kötni.

(7) *  A Palota adósságcsökkentési támogatásra való jogosultság időtartama az önkormányzat családsegítő szolgálatának adósságkezelési tanácsadójának javaslata alapján legalább három és legfeljebb tizenkét hónap. A jogosultság kezdő napja a kérelem benyújtását követő hónap első napja.

(8) A Palota adósságcsökkentési támogatást az adósságkövetelés jogosultjának kell folyósítani, havi részletekben, az adós vállalásától függően.

(9) A jogosultság időtartama alatt kifizetett Palota adósságcsökkentési támogatás mértéke nem haladhatja meg az adósságkezelés körébe bevont adósság 75%-át, és összege legfeljebb háromszázezer forint.

(10) Ugyanazon személy vagy háztartásának tagja a Palota adósságcsökkentési támogatás lejártától számított 24 hónapon, illetve a (14) bekezdés szerinti megszüntetésétől számított 48 hónapon belül nem részesülhet újabb Palota adósságcsökkentési támogatásban.

(11) Ha az adós egyidejűleg többféle adósságtípus kezelését kéri, akkor a Palota adósságcsökkentési támogatást a kezelt adósságok arányának figyelembevételével kell meghatározni.

(12) Amennyiben a többféle kezelendő adósságok együttes összege az ötszázezer forintot meghaladja, az adós csak ahhoz az adósságtípushoz kaphat Palota adósságcsökkentési támogatást, amely leginkább veszélyezteti az adós lakhatási feltételeit.

(13) A Palota adósságcsökkentési támogatásra való jogosultságot meg kell szüntetni, ha a támogatással érintett lakás egészét bérbe adják, használatra átengedik, illetőleg egyéb módon hasznosítják.

(14) A Palota adósságcsökkentési támogatásra való jogosultságot meg kell szüntetni, és a kifizetett adósságcsökkentési támogatás összegét vissza kell térítenie a jogosultnak, ha:

a) az adósságkezelési tanácsadást nem veszi igénybe, vagy

b) az általa vállalt adósságtörlesztést –részletfizetés esetén annak egymást követő három havi részletét – nem teljesíti, vagy a részletfizetési szerződést meg sem köti, vagy

c) az adósságkezelési szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a lakásfenntartási kiadásokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségének egymást követő három hónapig nem tesz eleget.

(15) A (14) bekezdés szerinti visszafizetést legfeljebb olyan összegű részletekben lehet elrendelni, mint amilyen összegben az adós az adósságcsökkentési támogatást kapta. A visszafizetés időtartama legfeljebb 24 hónap.

(16) A Bizottság a (14) bekezdés szerint visszafizetendő összeget – amennyiben annak megfizetése a kötelezett megélhetését súlyosan veszélyeztetné – méltányosságból elengedheti vagy csökkentheti.

(17) Az adósságkezelési tanácsadást az önkormányzat családsegítő szolgálatának adósságkezelési tanácsadója végzi.

(18) Az adósságkezelési tanácsadás keretében a tanácsadó köteles

a) tájékoztatni az adóst a Palota adósságcsökkentési támogatás feltételeiről, illetve az általa igénybe vehető egyéb önkormányzati, állami, alapítványi támogatásokról, ellátásokról,

b) az adós hozzájárulásával megvizsgálni az adós háztartásának gazdálkodását, fizetési kapacitását és készségét, személyi és anyagi körülményeit, és ennek alapján írásbeli javaslatot tenni a polgármester felé

ba) a Palota adósságcsökkentési támogatás megállapítására, vagy

bb) * 

bc) amennyiben úgy látja, hogy az adós a vállalt kötelezettségeket nem lesz képes teljesíteni, a Palota adósságcsökkentési támogatás iránti kérelem elutasítására,

c) az adósság rendezésének feltételeiről az adóssal írásos megállapodást (továbbiakban: adósságcsökkentési megállapodást) kötni,

d) a Palota adósságcsökkentési támogatásra való jogosultság időtartama alatt az adóssal kapcsolatot tartani és legalább havonta egy alkalommal személyes találkozás útján folyamatosan figyelemmel kísérni az adósságkezelési megállapodásban foglaltak betartását,

e) a polgármestert írásban tájékoztatni az adósságkezelés lezárásáról.

(19) A tanácsadó az adósságcsökkentési megállapodás megkötése előtt az adós lakásán környezettanulmányt készít.

(20) Az adóssal történő havonkénti kapcsolattartásra sor kerülhet a tanácsadó hivatalos helyiségében és az adós lakásán egyaránt.

(21) *  A Palota adósságcsökkentési támogatás iránti kérelmeket – az önkormányzat által erre a célra rendszeresített formanyomtatványon – Göncz Árpád Szociális Intézmény Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központjánál (1157 Bp., Zsókavár u. 24–26.) kell benyújtani. A kérelmeket – a szükséges mellékletekkel és javaslattal együtt – a tanácsadó továbbítja a polgármesterhez.

(22) A (2) bekezdés b) pontja szerinti adósságkezelési megállapodást a polgármester köti meg.

Palota temetési támogatás

9. § (1) A polgármester Palota temetési támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a személynek

a) aki meghalt – Ptk. szerinti –hozzátartozója eltemettetéséről gondoskodott, és

b) *  családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem összege nem haladja meg a 200 000 Ft-ot.

(2) Nem jogosult Palota temetési támogatásra, aki az eltemettetésre – ellenszolgáltatás fejében – szerződésben vállalt kötelezettséget.

(3) *  Palota temetési támogatás eseti jelleggel állapítható meg, összege

a) 100 000 Ft, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem a 90 000 Ft-ot nem haladja meg,

b) 70 000 Ft, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem a 90 000 Ft-ot meghaladja, de a 150 000 Ft-ot nem haladja meg,

c) 50 000 Ft, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem a 150 000 Ft-ot meghaladja, de a 200 000 Ft-ot nem haladja meg.

(4) * 

(5) *  Palota temetési támogatás iránti kérelmet az elhalálozás napjától számított 6 hónapos, jogvesztő határidőn belül kell benyújtani és mellékelni a kérelmező nevére kiállított temetési számla eredeti példányát, valamint a halotti anyakönyvi kivonatot.

(6) A Palota temetési támogatás összegét vagy a kérelem elutasításának tényét az arról szóló határozat számával együtt a temetési számlára rá kell vezetni és a számlát a kérelmező részére vissza kell adni.

Palota gyermekétkeztetési kedvezmény

10. § (1) *  A Gyvt. 21. § (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti intézményekben a gyermek a gyermekétkeztetés személyi térítési díjából a (2)–(3) bekezdésekben foglaltak szerint Palota intézményi gyermekétkeztetési kedvezményre jogosult.

(2) *  A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, de ingyenes étkezésben nem részesülő gyermek esetében a kedvezmény mértéke 40%.

(3) *  Ha az egyéb jogcímen étkezési térítési díjkedvezményben nem részesülő 1–8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló családjában az egy főre jutó havi jövedelem a 130 000 forintot nem haladja meg, a gyermek 20% térítési díj kedvezményben részesül.

(3a) *  A (3) bekezdés szerinti kedvezmény mértéke 25%, az egyedülálló szülő által nevelt gyermek esetében.

(4) *  Palota szünidei gyermekétkeztetési kedvezmény keretében az iskolás gyermek

a) az évközi szünetekben és nyári szünetben ingyenesen veheti igénybe a napi egyszeri déli meleg főétkezést, amennyiben rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül vagy nevelésbe vették, és nem minősül hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetűnek, továbbá

b) ugyanazt a Gyvt. szerinti normatív és az (2)–(3) bekezdések szerinti kedvezményt veheti igénybe, amire a tanév során jogosult

ba) az önkormányzat által fenntartott gyermektáborokban napi ötszöri étkezéshez,

bb) az önkormányzati nyári napközis táborban és az iskolai felügyelet ideje alatt napi háromszori étkezéshez,

bc) az évközi szünetekben az iskolai felügyeleten kívül napi egyszeri meleg főétkezéshez,

bd) * 

(4a) *  Palotai szünidei gyermekétkeztetési kedvezmény keretében az óvodás gyerek is jogosult a (4) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti kedvezményre.

(5) *  A Palota gyermekétkeztetési kedvezmények iránti kérelmeket a polgármester bírálja el, és a jogosultságot egy nevelési- vagy tanévre – azon belül a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek részére legfeljebb a rendszeres gyermekvédelmi jogosultság időtartamára – állapítja meg. A Palota szünidei gyermekétkeztetési kedvezmény iránti kérelmet legkésőbb az érintett szünet vagy tábor kezdetét megelőző 5. napig lehet benyújtani, mely határidő jogvesztő.

(6) *  Azokban az intézményekben, ahol a gyermekétkeztetésről az önkormányzat gondoskodik, a (2)–(3) bekezdések szerinti kedvezményekről a Gazdasági Működtetési Központ (a továbbiakban: GMK) a tárgyév első félévére vonatkozóan július 15-ig, a második félévre vonatkozóan január 10-ig írásban tájékoztatja a polgármestert. A (4) bekezdés szerinti kedvezmények összegét, a gyermektáborok és iskolai felügyelet vonatkozásában a GMK, egyebekben pedig a Göncz Árpád Szociális Intézmény (továbbiakban: GÁSZI) összesíti és terjeszti a polgármester elé a polgármester elszámolást kérő levelében megjelölt időpontig. Az összesített igényekről a polgármester dönt, és a jogos igényeket az GÁSZI vagy a GMK részére, elszámolás alapján, utólag megtéríti.

(7) Az (6) bekezdés szerinti intézményekben a kedvezményekről vezetett nyilvántartást és annak mellékleteit egy évig meg kell őrizni.

(8) A nem az önkormányzat által működtetett intézménybe beíratott jogosult részére megállapított kedvezmény, az arról hozott határozat kiküldésével egyidejűleg kerül folyósítására, a gyermekétkeztetést biztosító intézmény számlájára történő átutalással.

(9) Egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén a (2)–(3) bekezdések szerinti kedvezmény annak a fiatal felnőttnek is megállapítható, aki középfokú nappali oktatás munkarendje szerint folytat tanulmányokat és 23. életévét még nem töltötte be.

(10) *  A kedvezményre való jogosultság megállapítása iránti kérelemhez mellékelni kell az iskolalátogatási igazolást valamint a Gyvt. szerinti normatív kedvezményre való jogosultság igazolását.

Palota szociális kamatmentes kölcsön

11. § (1) *  A Polgármester Palota szociális kamatmentes kölcsönt (a továbbiakban: kölcsön) állapít meg az alábbi célokra:

a) vízóra felszereléséhez,

b) elemi vagy bűncselekményből származó kár mérsékléséhez, ha a károsult a bekövetkezett kár vonatkozásában biztosítással nem rendelkezik,

c) OKJ-s tanfolyam, képzés, vagy előírt továbbképzés elvégzéséhez,

d) gyógyászati segédeszköz vásárlásához,

e) fűtőberendezés, tűzhely, mosógép, hűtőgép javításához, cseréjéhez,

f) rendkívüli élethelyzetből (pl. kórházi ellátásból, súlyos betegségből) eredő költségek mérsékléséhez,

g) temetési költségre (annak, aki elhunyt – Ptk. szerinti – hozzátartozója eltemettetéséről gondoskodik).

(2) *  Kölcsön csak azok részére nyújtható, akik a kérelem benyújtásakor (igazolt) rendszeres havi jövedelemmel rendelkeznek, és családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelmük meghaladja a 60 000 Ft-ot, de nem haladja meg a 180 000 Ft-ot.

(3) A kölcsön egy családon belül csak egy személynek állapítható meg.

(4) *  A kölcsönre való jogosultság megállapítása iránti kérelemhez mellékelni kell mindazokat az iratokat, amelyek a kérelemben megjelölt cél szerinti felhasználást hitelt érdemlően igazolják.

(5) A Bizottság a kölcsönből hátralévő törlesztő részletek összegét kérelemre – egészben vagy részben – elengedheti, amennyiben a jogosult

a) a visszafizetés ideje alatt elhalálozik, vagy

b) életkörülményeiben előre nem látható krízishelyzet, méltányolható jelentős negatív változás következik be, vagy

c) munkaviszonya önhibáján kívül legalább két hónapja megszűnt.

(6) *  Az (5) bekezdés szerint elengedett törlesztő részletek együttes összege beszámít a bizottsági Palota rendkívüli települési támogatás maximálisan adható tárgyévi összegébe, továbbá sem a jogosult, sem családjának egyéb tagja nem kaphat újabb kölcsönt a tárgyévet követő évben.

(7) *  A kölcsön összege nem haladhatja meg a 100 000 Ft-ot, az (1) bekezdés g) pont szerinti esetben a 200.000 Ft-ot.

(8) A kölcsön futamideje legfeljebb 12 hónap, mely időtartam a jogosultság megállapítása hónapját követő második hónap első napján kezdődik. A havi törlesztő részlet összege a kölcsönösszeg és a futamidő hónapjai számának hányadosa.

Palota időskorúak támogatása

11/A. § *  (1) A Polgármester hivatalból Palota időskorúak támogatására való jogosultságot állapít meg a tárgyévben a 85., 90., 95., 100., életévet betöltött, és a 100. életév betöltését követően évenként a Budapest XV. kerület közigazgatási területén bejelentett lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgár részére.

(2) A szépkorú személy

a) 85., a 90., a 95. életévének betöltésekor 20 000 Ft,

b) 100. életévének betöltésekor 100 000 Ft,

c) 100. életévének betöltése után évenként 20 000 Ft

támogatásra jogosult.

Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

12. § (1) A polgármester Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a kiskorú vagy nagykorúvá vált gyermeket nevelő személynek, akinek a családja időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került.

(2) Elsősorban azokat a családokat kell Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíteni, akiknek az ellátásáról más módon nem lehet gondoskodni, illetve az alkalmanként jelentkező többletkiadások különösen – betegség, gyermek étkeztetése, iskoláztatása, ruházattal ellátása – miatt anyagi segítségre szorulnak.

(3) A Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság további feltétele, hogy a család

a) nem rendelkezik vagyonnal, és

b) *  az egy főre jutó havi jövedelmének összege nem haladja meg a 180 000 Ft-ot.

(4) A Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás eseti jelleggel, gyermekenként havonta legfeljebb egy, egy naptári évben legfeljebb négy alkalommal állapítható meg. Az alkalmanként adható Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás összegét, valamint az annak alapjául szolgáló jövedelemsávokat a 10. melléklet tartalmazza.

(5) Az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén a Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható a családnak, ha a gyermek

a) középfokú nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy

b) felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és 25. életévét még nem töltötte be,

feltéve, hogy önálló keresőtevékenységet nem folytat.

(6) * 

(7) Az (5) bekezdésben meghatározott nagykorúvá vált gyermek vonatkozásában a szülő is benyújthatja a kérelmet, a nagykorúvá vált gyermek írásbeli hozzájárulásával.

Palota iskoláztatási támogatás * 

12/A. § *  (1) *  A polgármester Palota iskoláztatási támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a gyermeket nevelő személynek, akinek gyermeke az adott év szeptemberében egy köznevelési intézményben nappali tagozaton az első, ötödik, kilencedik, illetve a középfokú tanulmányainak utolsó évfolyamát kezdi meg.

(2) A Palota iskoláztatási támogatásra az a gyermekkel azonos bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő vagy gyám (a továbbiakban együtt: szülő) jogosult, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem összege nem haladja meg a 250 000 forintot.

(3) A Palota iskoláztatási támogatás összege 25 000 forint, mely gyermekenként, az első, az ötödik, a kilencedik, valamint a középfokú tanulmányok utolsó évfolyamának megkezdésekor egyszer adható pénzbeli ellátás.

(4) A Palota iskoláztatási támogatásra való jogosultság megállapítása iránti kérelmet június 15. és szeptember 30. közötti jogvesztő határidőn belül kell benyújtani abban az évben, amikor a gyermek a köznevelési intézményben az első, ötödik, kilencedik, illetve középfokú tanulmányainak utolsó évfolyamát kezdi meg. A kérelemhez mellékelni kell a tanulói jogviszony igazolását, melyből megállapítható, hogy a gyermek melyik évfolyamot kezdi meg szeptemberben.

Palota rendkívüli települési támogatás

13. § (1) Palota rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy,

a) aki létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd, és önmaga, illetve családja létfenntartásáról más módon nem tud gondoskodni vagy

b) alkalmanként jelentkező többletkiadások, így különösen betegséghez, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásához, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások miatt anyagi segítségre szorulnak.

(2) A polgármester Palota rendkívüli települési támogatást állapíthat meg eseti jelleggel, családonként havonta legfeljebb egy, egy naptári évben legfeljebb négy alkalommal. Az alkalmanként adható Palota rendkívüli települési támogatás összegét, valamint az annak alapjául szolgáló jövedelemsávokat a 10. melléklet tartalmazza.

(3) Nem jogosult Palota rendkívüli települési támogatásra, aki

a) kiskorú vagy – a 12. § (5) bekezdése szerinti – nagykorúvá vált gyermeket nevel,

b) vagy akinek családtagja vagyonnal rendelkezik.

(4) *  A Palota rendkívüli települési támogatásra való jogosultság megállapításának további feltétele, hogy az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladja meg

a) *  egyedül élő esetén a 200 000 Ft-ot,

b) *  nem egyedül élő esetén a 180 000 Ft-ot.

(5) *  Élelmiszervásárlásra jogosító vásárlási utalvány – a (2)–(4) bekezdések szerinti feltételekre tekintet nélkül – akár szóban előadott kérelemre, átvételi elismervény ellenében, soron kívül nyújtható, ha annak hiánya a rászoruló életét, testi épségét közvetlenül veszélyezteti. Vásárlási utalvány egy hónapban, egy családnak legfeljebb 10 000 forint értékben adható. Az átvételi elismervényen fel kell tüntetni az átvevő személyének azonosításához szükséges adatokat, és azt egy évig meg kell őrizni.

(6) A polgármester naptári évenként egy alkalommal méltányosságból eltekinthet a (2)–(4) bekezdésekben foglaltaktól és * 

a) elemi kár vagy más, előre nem látható, rendkívüli esemény bekövetkeztekor legfeljebb háromszázezer forint,

b) *  különös méltánylást érdemlő, halasztást nem tűrő élethelyzetben legfeljebb százötvenezer forint

pénzbeli vagy természetbeni méltányos Palota rendkívüli települési támogatást állapíthat meg.

(7) *  A Bizottság méltányosságból eltekinthet a (2)–(4) bekezdésekben foglaltaktól és naptári évenként összesen legfeljebb százötvenezer forint bizottsági Palota rendkívüli települési támogatást állapíthat meg

a) többletkiadással járó hosszantartó betegség, baleset, munkahely elvesztése esetén,

b) gyógyászati segédeszköz vagy a háztartásban nélkülözhetetlen berendezés pótlásához, valamint

c) különös méltánylást érdemlő egyéb helyzetben.

(8) * 

(9) * 

(10) * 

Palota karácsonyi támogatás * 

13/A. § *  (1) A polgármester évente egy alkalommal Palota karácsonyi támogatást állapít meg annak az öregségi nyugdíjban, időskorúak járadékában, rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, özvegyi nyugdíjban és rokkantsági járadékban részesülő személynek, akinek a havi összes jövedelme nem haladja meg a 200 000 Ft-ot.

(2) Palota karácsonyi támogatás megállapítása iránti kérelmet évente október 15. és november 30. napja közötti jogvesztő határidőn belül lehet benyújtani.

(3) Palota karácsonyi támogatás összege

a) 25 000 Ft, ha a kérelmező havi összes jövedelme nem haladja meg a 60 000 Ft-ot,

b) 20 000 Ft, ha a kérelmező havi összes jövedelme a 60 000 Ft-ot meghaladja, de a 100 000 Ft-ot nem haladja meg,

c) 15 000 Ft, ha a kérelmező havi összes jövedelme a 100 000 Ft-ot meghaladja, de a 120 000 Ft-ot nem haladja meg,

d) 12 000 Ft, ha a kérelmező havi összes jövedelme a 120 000 Ft-ot meghaladja, de a 150 000 Ft-ot nem haladja meg

e) 10 000 Ft, ha a kérelmező havi összes jövedelme a 150 000 Ft-ot meghaladja, de a 200 000 Ft-ot nem haladja meg.

(4) A megállapított Palota karácsonyi támogatást december 1. napját követően kell folyósítani.

Köztemetés

14. § (1) A Szoctv. 48. §-a szerinti köztemetésekről a polgármester gondoskodik.

(2) *  A Bizottság különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a köztemetés költségének megtérítése alól részben vagy egészben mentesítheti a kötelezettet, vagy részletfizetést engedélyezhet.

Palota utazási bérlettámogatás * 

14/A. § * 

Palota veszélyhelyzeti támogatás * 

14/B. § * 

Átmeneti és záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet 2015. március 1. napján lép hatályba.

16. § * 

17. § * 

dr. Lamperth Mónika s.k. Hajdu László s.k.
jegyző polgármester

1. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

2. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

3. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

4. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

I. A Palota lakhatási támogatás havonta adható maximális összegei és az annak alapjául szolgáló jövedelemsávok

1. Egyedül élők

A B
Jövedelemhatár Havonta adható maximális összeg
1 60 000 Ft alatt 20 000 Ft
2 60 001 Ft – 100 000 Ft 15 000 Ft
3 100 001 Ft – 150 000 Ft 12 000 Ft
4 150 001 Ft – 180 000 Ft 10 000 Ft
5 180 001 Ft – 200 000 Ft 7 000 Ft

2. Nem egyedül élők

A B
Jövedelemhatár Havonta adható maximális összeg
1 60 000 Ft alatt 16 000 Ft
2 60 001 Ft – 100 000 Ft 13 000 Ft
3 100 001 Ft – 130 000 Ft 10 000 Ft
4 130 001 Ft – 160 000 Ft 8 000 Ft
5 160 001 Ft – 180 000 Ft 5 000 Ft

II. A Palota gyógyszer támogatás havonta adható maximális összegei és az annak alapjául szolgáló jövedelemsávok

1. Egyedül élők

A B
Jövedelemhatár Havonta adható maximális összeg
1 60.000,- Ft alatt 10 000 Ft
2 60.001,- Ft – 90.000,- Ft 9 000 Ft
3 90.001,- Ft – 120.000,- Ft 8 000 Ft
4 120.001,- Ft – 150.000,- Ft 7 000 Ft
5 150.001,- Ft – 180.000,- Ft 6 000 Ft
6 180.001,- Ft – 200.000,- Ft 5 000 Ft

2. Nem egyedül élők

A B
Jövedelemhatár Havonta adható maximális összeg
1 50.000,- Ft alatt 9 000 Ft
2 50.001,- Ft – 80.000,- Ft 8 000 Ft
3 80.001,- Ft – 100.000,- Ft 7 000 Ft
4 100.001,- Ft – 130.000,- Ft 6 000 Ft
5 130.001,- Ft – 160.000,- Ft 5 000 Ft
6 160.001,- Ft – 180.000,- Ft 4 000 Ft

III. Palota adósságcsökkentési támogatásnál figyelembe vehető méltányolható lakásnagyság

A B
1 Lakás típusa A lakásban lakó személyek száma
2 1 szobás, 1+félszobás lakás, tetszőleges
3 2 szobás, 1+2 félszobás lakás legalább 2 fő
4 2+félszobás, 1+3 félszobás lakás legalább 3 fő
5 2+2 félszobás, 3 szobás lakás legalább 4 fő
6 előző pontokban ismertetettnél nagyobb lakás legalább 5 fő

5. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

6. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

7. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

8. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

9. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

10. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

I. A Palota rendkívüli települési támogatás alkalmanként adható összegei és az annak alapjául szolgáló jövedelemsávok

1. Egyedül élők

A B
Jövedelemhatár Egy alkalommal adható maximális
összeg
1. 60 000 Ft alatt 14 000 Ft
2. 60 001 Ft – 80 000 Ft 13 000 Ft
3. 80 001 Ft – 100 000 Ft 12 000 Ft
4. 100 001 Ft – 120 000 Ft 11 000 Ft
5. 120 001 Ft – 150 000 Ft 10 000 Ft
6. 150 001 Ft – 180 000 Ft 8 000 Ft
7. 180 001 Ft – 200 000 Ft 6 000 Ft

2. Nem egyedül élők

A B
Jövedelemhatár Egy alkalommal adható maximális összeg
1. 60 000 Ft alatt 12 000 Ft
2. 60 001 Ft – 80 000 Ft 11 000 Ft
3. 80 001 Ft – 100 000 Ft 10 000 Ft
4. 100 001 Ft – 130 000 Ft 9 000 Ft
5. 130 001 Ft – 160 000 Ft 7 000 Ft
6. 160 001 Ft – 180 000 Ft 6 000 Ft

II. A Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás alkalmanként adható összegei és az annak alapjául szolgáló jövedelemsávok

A B
Jövedelemhatár Egy alkalommal adható maximális összeg
1. 60 000 Ft alatt 14 000 Ft
2. 60 001 Ft – 80.000 Ft 13 000 Ft
3. 80 001 Ft – 100 000 Ft 12 000 Ft
4. 100 001 Ft – 130 000 Ft 11 000 Ft
5. 130 001 Ft – 160 000 Ft 9 000 Ft
6. 160 001 Ft – 180 000 Ft 6 000 Ft

11. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

12. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

13. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

14. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

15. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

16. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez * 

17. melléklet az 5/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelethez *