Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdése d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A rendelet területi hatálya kiterjed Budapest Főváros XV. kerület közigazgatási területére, rendelkezéseit az e rendeletbe ütköző cselekményeket a Budapest Főváros XV. kerület közigazgatási határain belül elkövető természetes személyekkel, jogi személyekkel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel, valamint gépjárművek üzembentartóival szemben kell alkalmazni.
2. § A közösségi együttélés alapvető szabályai az e rendeletben a közösség érdekében meghatározott szabályok, amelyek biztosítják a békés együttélést és a lakosság nyugalmát, továbbá amelyeket magasabb szintű jogszabály nem minősít szabálysértésnek vagy bűncselekménynek és, amelyekre nézve közigazgatási bírság kiszabását magasabb szintű jogszabály nem rendeli el.
3. § E rendelet alkalmazásában a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartás az a cselekmény vagy mulasztás, amely a rendeletben meghatározott közösségi együttélés szabályaiba ütközik.
4. § E rendelet alkalmazásában:
a) közterület: a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 27. § a) pontjában meghatározott terület,
b) * műtárgy: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény szerinti műtárgy,
c) közhasználatú létesítmény: az olyan építmény (építményrész), amely a kerület ellátását szolgáló funkciót tartalmaz és használata nem korlátozott, illetve nem korlátozható, továbbá használata meghatározott esetekben kötelező, illetve elkerülhetetlen, valamint, amelyet törvény vagy kormányrendelet közhasználatúként határoz meg,
d) zöldfelület: minden olyan közterület, amelyet növényzet borít, vagy amelyet olyan célból alakítottak ki, hogy növényzet borítsa. A fák törzsének közvetlen közelében a zöldfelület méretét az el nem burkolt gyökérzóna, fasori fák esetében a szabadon hagyott, burkolattal nem fedett gyökérzóna területe adja,
e) zöldterület: a kerület beépítésre nem szánt területeinek részben vagy egészben állandóan növényzettel fedett, más területfelhasználási egységhez nem tartozó közterülete, kivételesen közhasználat céljára átadott területe (közparkok, közkertek),
f) * gépjármű: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben meghatározott eszköz,
g) * üzemképtelen gépjármű: minden olyan gépjármű, amely hatósági engedéllyel nem rendelkezik, és a közúti forgalomban ezek hiányában nem vehet részt, illetve az a gépjármű is, amely látható sérülése miatt alkalmatlanná vált a közúti közlekedésre,
h) * roncs jármű: minden olyan ingó dolog, amely rendeltetését tekintve nyilvánvalóan a közúti közlekedésben való részvétel célját szolgálta, és amely látható állapotát tekintve a forgalomba való visszahelyezésre már alkalmatlan,
i) * reklámhordozó: a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény szerinti reklámhordozó,
j) * játszótér: közterületen elhelyezkedő, gyermekek szabadidejének eltöltésére alkalmas, játszóeszközökkel felszerelt park, közterület vagy tér.
5. § (1) Aki a Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló 35/2013. (IX. 30.) önkormányzati rendeletében foglalt előírásokat megszegi és:
a) * a közterületet rendeltetésétől eltérően, a jogszabályban előírt engedély, hozzájárulás vagy megállapodás nélkül, illetve attól eltérő módon, vagy azt meghaladó mértékben használja, illetve
b) a közterület-használati tevékenységével annak ellenére nem hagy fel, hogy a közterületi hozzájárulását visszavonták,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
(2) Aki
a) a közterületen elhelyezett emlékművön, köztéri műalkotáson, utcabútorzaton, egyéb műtárgyon, valamint lépcsőn, szökőkúton, templomok előtti lépcsővel határolt részen gördeszkázik, görkorcsolyázik, kerékpározik, rollerezik,
b) közterületen a közhasználatú létesítményeket, berendezéseket, játszótéri játék felszereléseket a rendeltetéstől eltérő módon használ vagy beszennyez,
c) * gépjárművet közterületen
ca) javít, tisztít, vagy
cb) az általa folytatott iparszerű gépjárműjavítás szolgáltatáshoz kapcsolódóan tárol,
d) a körülkerített és zárható kapuval ellátott játszótereket vagy sportterületeket nyitvatartási időn kívül igénybe veszi,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
e) * közterületen - nem a saját tulajdonában vagy üzemben tartásában lévő - gépjárművet haszonszerzés céljából tárol,
f) * közterületen járművek parkolását, illetve közlekedését akadályozó tárgyakat engedély nélkül elhelyez,
g) * az üzemben tartásában lévő üzemképtelen gépjárművet vagy roncs járművet közterület-használati hozzájárulás nélkül közterületen 10 napot meghaladóan tárolja.
(3) Aki reklámhordozót *
a) úgy helyez el, hogy azzal akadályozza a közterület más részei és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, illetve a közterület fenntartási munkáit,
b) helyez el
ba) közterületi út, járda, gyalogút, kerékpárút, szilárd burkolatára festett kivitelben,
bb) közparkban,
bc) középületek falain,
bd) közterületen álló fákon, padokon,
be) emlékműveken,
bf) szobrokon,
bg) egyéb közterületi műtárgyon, a lakossági hirdetőtábla kivételével
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
6. § Aki
a) hozzájárulás nélkül a zöldterületet, közterületi zöldfelületet csökkenti,
b) az önkormányzat tulajdonában lévő zöldterületen, közterületi zöldfelületen lévő fa lombozatában kárt tesz vagy ágait úgy megcsonkolja, hogy ezzel a fa újra hajtásának lehetőségét veszélyezteti,
c) zöldterület fenntartását akadályozó tevékenységet folytat,
d) a közterületen lévő növényzetet (fák, cserjék, virágok, gyep) és a zöldfelületek egyéb elemeit, tartozékait, felszerelési tárgyait bármilyen módon szakszerűtlenül kezeli, gondatlanul megrongálja, károsítja vagy elpusztítja,
e) közterületi öntözőberendezést, ivókutat, díszkutat, közkifolyót rendeltetésétől eltérően használ,
f) szökőkútban fürdik vagy állatot fürdet,
g) * közparkban vagy más zöldterületen, illetve közterületi zöldfelületen arra ki nem jelölt helyen járművel megáll, várakozik, oda behajt, vagy ott egyéb módon közlekedik,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
7. § * Aki a tulajdonában vagy a felügyelete alatt álló ebet
a) játszótérre, sportterületre vagy egyéb táblával tiltott helyre beenged, vagy bevisz,
b) bekerítetlen ingatlanon szabadon tart,
c) közterületen úgy sétáltatja, hogy nem tart magánál az állat ürülékének feltakarítására és gyűjtésére alkalmas eszközt,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
8. § (1) Aki a Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat jelképei, valamint a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota név használatáról szóló 31/1999. (XI. 1.) ök. rendeletében foglaltaktól eltérően:
a) Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata címerét engedély nélkül használja,
b) Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata zászlaját (lobogóját) engedély nélkül
ba) kereskedelmi forgalomba hozza, valamint ajándék és emléktárgyként sokszorosítja,
bb) védjegy elemeként használja,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
(2) Aki „Rákospalota”, „Pestújhely” „Újpalota” nevet, valamint ezek ragozott formáját szervezete elnevezéséhez, tevékenysége gyakorlásához, vagy működése folytatásához engedély nélkül használja, a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
8/A. § * (1) Aki az előre meghirdetett lomtalanítás időszakában
a) a közterületre kihelyezett lomhulladékot válogatja, abban turkál, azt széthordja, vagy azt sajátjaként őrzi,
b) a lomot nem a lomtalanításról szóló hirdetményben közzétett módon, időpontban és helyszínen helyezi ki,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
(2) Aki közterületen
a) szelektív hulladékgyűjtő edényből hulladékot válogat,
b) szennyező módon állatot etet, különösen lakókörnyezetben nem fogságban élő galambot, ide nem értve az énekesmadarak madáretetőből történő etetését,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
(3) Ha a kereskedelmi egység üzemeltetője az üzlet épületének határvonalától számított 5 méteren belüli közterületet nem tartja tisztán, vagy nem tesz meg minden tőle elvárhatót annak megakadályozása érdekében, hogy azt az üzlet vendégei rendeltetésüktől eltérő módon, a környezetet zavaró módon - különösen szeszesital fogyasztás céljából - használják, a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
(4) Az ingatlantulajdonos, aki nem gondoskodik
a) az ingatlana vagy az ingatlana előtti járda és a kocsiút közötti terület gyommentesítéséről,
b) az ingatlana előtti járdán a hó eltakarításról és síkosság mentesítésről,
c) az ingatlanáról a közterületre kinyúló ágak és bokrok olyan mértékű visszavágásáról, hogy az a közterületen történő közlekedést ne akadályozza, illetve a járdát ne szennyezze,
a közösségi együttélés alapvető szabályait megsérti és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
9. § A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeivel kapcsolatban a jegyző átruházott hatáskörben jár el.
10. § (1) * Az eljárás szabályaira az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartás miatti eljárás hivatalból indul:
a) bejelentés alapján,
b) a hatóság részéről eljáró személy észlelése és bizonyítékkal alátámasztott írásbeli jelzése alapján.
(2a) * Az engedély nélkül közterületen tárolt üzemképtelen gépjárművön vagy roncs járművön a közterület-felügyelő értesítést helyez el, amely tartalmazza az 5. § (2) bekezdés g) pontja szerinti szabályszegésről és az annak jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatást.
(2b) * A közterület-felügyelő a (2a) bekezdés szerinti értesítés elhelyezésétől számított 10 napot követően kezdeményezheti a szabályszegés miatti hatósági eljárás megindítását, ha az érintett jármű továbbra is közterületen található.
(3) A (2) bekezdésben foglalt eljárás a jogsértővel szemben a közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegését, illetve ezek elmulasztását követő 30 napon belül indítható meg.
(4) * Az e rendeletben meghatározott közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegése vagy megsértése miatt a közterület-felügyelő ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki.
(5) Helyszíni bírság kiszabásának 18. életévét be nem töltött személlyel szemben nincs helye.
(6)-(7) *
(8) Amennyiben a közösségi együttélés szabályait sértő magatartás folyamatos mulasztás formájában valósul meg, a bírság ugyanazon magatartás miatt több alkalommal is kiszabható.
(9) A kiszabott közigazgatási bírságot, illetve helyszíni bírságot a jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül átutalással vagy postai készpénzátutalási megbízással kell megfizetni.
11. § * (1) A 6. § g) pontjában foglalt szabályszegésért a gépjármű üzembentartója felel.
(2) A gépjármű üzembentartója mentesül az (1) bekezdése szerinti felelőssége alól, ha az eljáró hatóság eljárást megindító értesítését követő 8 napon belül
a) igazolja, hogy a gépjármű - a szabályszegés időpontját megelőzően - jogellenesen került ki a birtokából, és a jogellenességgel összefüggésben - a szabályszegést megelőzően - kezdeményezte a hatáskörrel rendelkező hatóság eljárását,
b) nyilatkozik, hogy a gépjárművet - a szabályszegés időpontját megelőzően - más személy használatába adta, és ezt
ba) a használatba vevő személlyel a használat tárgyában létrejött kétoldalú megállapodással, vagy ennek hiányában a használatba vevő személy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatával igazolja,
bb) menetlevéllel vagy fuvarlevéllel igazolja azon gépjárművek esetében, melyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban csak ilyen dokumentumokkal vehetnek részt.
(3) A (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti nyilatkozatnak tartalmaznia kell
a) a gépjármű hatósági jelzését (rendszámát),
b) a természetes személy üzembentartó és használatba vevő nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő személy esetén annak megnevezését és székhelyének címét, valamint
c) dátumszerűen a használat időtartamát.
(4) A (2) bekezdés szerinti esetben a gépjármű használója felel a 6. § g) pontja szerinti szabályszegésért.
12. § (1) Ez a rendelet 2015. december 1. napján lép hatályba.
(2) E rendeletben foglaltakat a hatálybalépést követően elkövetett cselekményekre kell alkalmazni.
dr. Lamperth Mónika s.k. jegyző | Hajdu László s.k. polgármester |