Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

a kerületi lakosok közösségi célú igényeinek teljesítését vállaló civil szervezetek támogatásáról

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 6. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) A Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) kinyilvánítja, hogy a helyi demokrácia megvalósításában partneri kapcsolatok kialakítására törekszik a kerület polgárai által alkotott, valamint a kerületi lakosok közösségi célú igényeinek teljesítését vállaló, önszerveződő közösségekkel (továbbiakban: helyi civil szervezet).

(2) Az Önkormányzat elismeri, megbecsüli a civil szervezetek helyi közéletre gyakorolt hatását és támogatja a kultúra, a közművelődés, a polgárok közéletbe való bevonása, a kerület fejlesztése és szépítése, a környezetvédelem, a hagyományok ápolása, a nevelés-oktatás, a szociális és karitatív tevékenység, az arra rászorulók megsegítése, az egészséges életmód és a sportolás feltételeinek megteremtése, a természeti és épített környezet megóvása, a közrend és vagyonvédelem, továbbá az esélyegyenlőség megteremtése terén végzett tevékenységét.

(3) Az Önkormányzat anyagi lehetőségeitől függően támogatja az Önkormányzat közigazgatási területén működő, az Önkormányzat céljait elősegítő, a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény alapján, Magyarországon nyilvántartásba vett helyi civil szervezetek programjait és működését.

(4) A kölcsönös megbecsülés és egyetértés, valamint az esélyegyenlőség elve alapján az Önkormányzat a Magyarországon bíróság által nyilvántartásba vett helyi civil szervezetek részére a támogatásokat e rendelet keretei között azonos feltételek mellett biztosítja.

1. A rendelet célja

2. § E rendelet célja, hogy az Önkormányzat a helyi civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, növelése, az Önkormányzattal való partneri kapcsolat előmozdítása érdekében, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv.), az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) előírásainak megfelelően szabályozza a helyi civil szervezetek támogatását.

2. A rendelet hatálya

3. § (1) E rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat mindenkori éves költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: költségvetés) meghatározott forrásokból nyújtott pénzbeli támogatásokra, továbbá az Önkormányzat által természetben nyújtott támogatásokra, függetlenül attól, hogy a támogatást pályázati úton vagy egyedi kérelemre nyújtották.

(2) *  E rendelet hatálya alá tartozó támogatásokból e rendelet szabályai szerint az Ectv. hatálya alá tartozó helyi civil szervezetek részesülhetnek, amennyiben:

a) kizárólag fejlesztési célú támogatás esetén Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló ingatlant érintő fejlesztést tervez a tulajdonossal egyetértve;

b) nem kizárólag fejlesztési célú - működési vagy vegyes jellegű - támogatás esetén

ba) bejegyzett székhelyük a XVI. kerület közigazgatási területén van, vagy

bb) bejegyzett országos vagy regionális szervezetük a XVI. kerület közigazgatási területén szervezeti egységgel rendelkezik, vagy

bc) tevékenységüket kizárólag vagy elsősorban a XVI. kerületi lakosság érdekében végzik.

(3) *  E rendelet hatálya nem terjed ki:

a) az Önkormányzat kötelező vagy önként vállalt feladatát feladat-ellátási szerződés, közoktatási megállapodás, közművelődési megállapodás alapján átvállaló szervezetek feladatellátására,

b) az önkormányzati fenntartású költségvetési intézmények támogatására,

c) az Önkormányzat által alapított, vagy annak részesedésével működő szervezetet létrehozó okiratban meghatározott tevékenységek ellátásához biztosított források átadására,

d) más önkormányzati rendelet alapján biztosított támogatásokra,

e) az Önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletének céljelleggel nyújtott támogatásokat tartalmazó mellékletében, Polgármesteri és Alpolgármesteri támogatási keretként meghatározott keretből nyújtott támogatásokra,

f) a Knyt. 1. § (2) bekezdésében meghatározott támogatásokra.

II. Fejezet

A támogatások típusai, valamint a támogatás nyújtásának elvei

4. § (1) A helyi civil szervezetek részére önkormányzati támogatás (a továbbiakban: támogatás) az e rendeletben meghatározott feltételekkel

a) pályázati úton, pályázati eljárás keretében vagy

b) egyedi támogatás formájában, kérelem alapján

nyújtható.

(2) *  Az e rendelet alapján nyújtott támogatás formája szerint:

a) vissza nem térítendő, pénzbeli vagy

b) vissza nem térítendő, közvetett támogatás formájában nyújtott, pénzbeli vagy

c) természetbeni formában nyújtott

támogatás.

(3) Csak az a helyi civil szervezet részesíthető támogatásban, amely megfelel a költségvetési támogatásban részesíthető személyekre vonatkozóan az Áht. és a Knyt. előírásainak, és vele szemben nem áll fenn semmilyen e jogszabályok szerinti kizáró ok, továbbá amelyeket a bíróság nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és amelyek beszámolójukat, valamint - közhasznú szervezet esetén - a közhasznúsági jelentésüket az Országos Bírósági Hivatal részére benyújtották, letétbe helyezték.

(4) Támogatás a szervezet tevékenységi körével, céljával összefüggő tevékenységhez, programhoz nyújtható.

(5) Nem nyújtható támogatás a kérelmezőnek, ha azt üzleti gazdasági tevékenységre kívánja felhasználni.

5. § A támogatás odaítélése az alábbi elvek alapján történik:

a) a kérelemre történő támogatás nyújtás esetén elsősorban a kerület érdekében végzett tevékenység támogatására kell törekedni;

b) önkormányzati támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a pályázati kiírásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot, illetve egyedi kérelem esetén írásos kérelmet nyújt be, és valamennyi szükséges mellékletet csatolja ahhoz.

3. Természetben nyújtott támogatások

6. § (1) Az Önkormányzat a tulajdonát képező 105736 hrsz-ú, Budapest, Táncsics u. 10., 116826/0/A/1 és 116826/0/C/1 hrsz-ú Budapest, Rádió u 32. szám alatti, valamint a 110241/0/A/1 hrsz-ú Budapest, Rákosi u 71. szám alatti ingatlanok nyitvatartási idején belül, a kiemelt (hétköznap délután 16-20 óráig és hétvégén 8-23 óráig) és általános (hétköznap 8-16 óráig) üzemidejének 25-25%-ának megfelelő óraszámban természetbeni támogatásként térítésmentes ingatlanhasználatot biztosít a helyi civil szervezetek feladatának ellátásához, és szervezett rendezvényeihez.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott ingatlanok adott naptári évre vonatkozó nyitvatartási idejéről a Polgármester dönt.

(3) A természetbeni támogatás odaítélése történhet pályázati úton, illetve egyedi támogatásként kérelemre is.

(4) A nyitvatartási időn belül az (1) bekezdésben meghatározott természetbeni támogatási órakeret odaítélésének módjáról, illetve szükség esetén a pályázat kiírásáról, a benyújtott kérelmek elbírálásáról és a pályázat értékeléséről e rendelet figyelembevételével a Kulturális és Sport Bizottság dönt.

(5) A természetbeni támogatás támogatástartalma az (1) bekezdésben meghatározott valamennyi ingatlan esetében 1000 Ft/óra.

4. *  Közvetlen-közvetett pénzbeli támogatások

7. § *  (1) A pénzben nyújtott támogatásokról kizárólag a költségvetésben meghatározott támogatási keretek terhére, azok összegéig, a költségvetésben meghatározott döntéshozó (továbbiakban: döntéshozó) dönt.

(2) A döntéshozó dönt arról, hogy a támogatási keret felhasználására pályázatot ír ki, vagy egyedi kérelem alapján dönt a felhasználásról. Ennek keretében a támogatási keret összegét meg is oszthatja a támogatás odaítélésének módja alapján.

(3) Az alapítványi formában működő helyi civil szervezet részére biztosított támogatás nyújtásáról át nem ruházható hatáskörben a Képviselő-testület dönt.

7/A. § *  (1) E rendelet alapján nyújtott civil jellegű közvetett támogatás alapján az Önkormányzat az őt megillető bevételről részlegesen lemond. Az egy évben nyújtható közvetett támogatás keretösszegét a Képviselő-testület a költségvetésében állapítja meg, és ekkor dönt a közvetett támogatási keretről rendelkező döntéshozó személyéről is. A költségvetési rendelet megalkotásakor a Képviselő-testület a keretösszeg elfogadásával egyidejűleg jogosult a közvetett támogatás odaítéléséről, vagy odaítélésének módjáról dönteni, ezekben az esetekben a rendelet szerinti döntéshozónak a Képviselő-testület tekintendő. Más jellegű közvetett támogatás nyújtására az Önkormányzat a hatályos vagyonrendelet szabályai alapján jogosult.

(2) A Képviselő-testület dönthet úgy is, hogy a közvetett támogatást önkormányzati költségvetési szervén, illetve önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságán keresztül nyújtja. Ez esetben a kiesett bevételét a szervezetnek illetve társaságnak a jogszabályok által meghatározott módon pótolja.

(3) Az igénybe vett közvetett támogatásokról a vagyon kezelője naprakész nyilvántartást köteles vezetni. A közvetett támogatás tényét, összegszerűségét, a támogatás alapjául szolgáló szerződéssel együtt a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) illetékes szervezeti egysége, illetve önkormányzati költségvetési szerv vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vezetője a döntést követően legkésőbb 20 napon belül a Költségvetési és Pénzügyi Iroda részére köteles eljuttatni.

(4) A közvetett támogatások tervezett és megvalósult összegét, kedvezményezettjét, a támogatás jellegét - különösen bérleti díjcsökkentés, elengedés, kedvezmény - a vagyon kezelésével megbízott köteles a zárszámadás elkészítéséhez a Költségvetési és Pénzügyi Iroda részére írásban eljuttatni, a tárgyévet követő január 20-ig. Amennyiben a közvetett támogatás nem a Polgármesteri Hivatal által kezelt vagyonelem használatával valósul meg, úgy a Polgármester jogosult szerződésben, illetve határozatában más beszámolási időpontot is megállapítani.

III. Fejezet

A támogatás odaítélése

5. A pályázat kiírása

8. § (1) A döntéshozó az Önkormányzat költségvetésének hatálybalépését követően írja ki a pályázatot, amelyben részletesen meghatározza a pályázati feltételeket.

(2) A pályázatot a XVI. Kerületi Újságban, valamint az Önkormányzat hirdetőtábláján és internetes honlapján kell közzétenni.

(3) A pénzbeli támogatás nyújtására vonatkozó pályázati kiírásnak az államháztartásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott tartalmi elemekkel kell rendelkeznie, a természetbeni támogatás nyújtására vonatkozó pályázati kiírás tartalmi elemeit, a jogszabályban meghatározott követelmények figyelembevételével a döntéshozó határozza meg.

(4) A pénzbeli támogatás nyújtására vonatkozó pályázatot e rendelet 1. függelékét képező pályázati adatlapon kell benyújtani, amelyhez az ott felsorolt mellékleteket is csatolni kell.

(5) Több pályázat egyidejű benyújtása esetén a pályázatokat külön-külön kell benyújtani a pályázati kiírásban meghatározott határidőre.

(6) Több civil szervezet is benyújthat közös pályázatot közös programra, ilyen esetben egyértelműen meg kell jelölni a végrehajtásért és elszámolásért felelős szervezetet.

6. A pályázat elbírálása

9. § (1) A pályázatot a Polgármesternek kell benyújtani. A jogszabály szerinti befogadó nyilatkozat kiadására, illetve az érdemi elutasításról szóló döntés meghozatalára a Polgármester jogosult.

(2) Amennyiben a pályázó a pályázatot hiányosan nyújtja be, és a pályázati kiírás hiánypótlásra lehetőséget ad, a polgármester egy alkalommal írásban, a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett, hiánypótlásra szólítja fel. A hiányt a felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül, jogvesztés terhe mellett pótolni kell, a mulasztás a pályázat elutasításával jár.

(3) A pályázatokról a döntéshozó a pályázati határidő leteltét követő 30 napon belül dönt.

7. Egyedi támogatás

10. § (1) A döntéshozó dönthet úgy is, hogy a források figyelembevételével támogatást nyújt egyedi kérelem alapján. Ez esetben a támogatási kérelmet a döntéshozó felé kell benyújtani.

(2) Az egyedi támogatási kérelemnek tartalmaznia kell pénzbeli támogatásra irányuló kérelem esetén, e rendelet 1. függeléke szerint kitöltött adatlapot és az abban felsorolt mellékleteket is.

(3) A döntéshozatalt megelőzően vizsgálni kell, hogy a szervezet, a kérelemben megjelölt célra költségvetési éven belül részesült-e már támogatásban.

(4) El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha:

a) a kérelem nem tartalmazza a (2) bekezdésben meghatározottakat és azt a kérelmező a döntés meghozataláig nem pótolja, illetve

b) a szervezet a döntéshozatalt megelőző két naptári éven belül a részére nyújtott támogatással nem, vagy nem megfelelően számolt el, illetve a kapott támogatást előzetes hozzájárulás nélkül a jóváhagyott céltól eltérően használta fel.

(5) A kérelem/pályázatok elbírálása a döntéshozó soron következő rendes ülésén történik, de legfeljebb 80 napon belül.

8. A támogatásról szóló döntés

11. § (1) A pénzügyi támogatásról szóló határozat tartalmazza:

a) a támogatásban részesülő helyi civil szervezet pontos megnevezését,

b) a támogatás pontos célját,

c) a támogatás forrásának megjelölését,

d) a támogatás összegét,

e) a támogatás kifizetésének módját, ütemezését (egy összegben vagy meghatározott ütemezéssel),

f) a támogatás elszámolásának határidejét.

(2) A természetbeni támogatásról szóló döntés tartalmazza:

a) az igénybevétel pontos időpontját, az igénybevétel kezdetét és végét,

b) a természetbeni támogatás összegét,

c) a támogatásban részesülő helyi civil szervezet nevét és a támogatás pontos célját.

9. Támogatási szerződés megkötése

12. § (1) Támogatás odaítélése esetén támogatási szerződést kell megkötni a támogatásban részesülő helyi civil szervezettel (továbbiakban: Támogatott). A támogatási szerződést a Polgármester írja alá.

(2) A Támogatottnak a támogatási szerződésben vállalnia kell, hogy a nyilvánosság előtt megjelenő eseményein, valamint annak eredményeképpen létrejövő elektronikus vagy nyomtatott kiadványokon az Önkormányzat megnevezésével a nyilvánosság tudomására hozza az önkormányzati támogatás tényét.

(3) A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a Támogatott, a támogatási szerződés megszegéséből fakadó fizetési kötelezettségeinek biztosítására, a támogatás összegének megfelelő azonnali beszedési megbízást (inkasszó jogot) biztosítson az Önkormányzat javára valamennyi bankszámlájára vonatkozóan.

10. A pénzügyi támogatás felhasználása és elszámolása

13. § *  (1) Az Önkormányzat a támogatás összegét - a közvetett támogatás kivételével - a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követő 15 munkanapon belül fizeti ki a helyi civil szervezet számára, elsősorban a pénzintézetnél vezetett számlájára való átutalással. Közvetett támogatás nyújtásának módja a döntéshozó által meghatározott módon és ütemezésben történik.

(2) A Támogatott - a közvetett támogatás kivételével - a támogatás összegének felhasználásáról, a pályázatban meghatározott program megvalósításáról, valamint a támogatási összeg felhasználásáról a támogatási szerződésben meghatározott határidőig köteles elszámolni, és a támogatási összeg felhasználását igazoló számlákat és kifizetést igazoló bizonylatokat benyújtani. Amennyiben az elszámolási kötelezettségének az arra nyitva álló határidőn belül nem tesz eleget, köteles a támogatás teljes összegét visszafizetni. A közvetett támogatás esetén az elszámolás bizonylata a közvetett támogatás kötelezettségvállalójának részletes elszámolása.

(3) Az elszámolás a mindenkor hatályos számviteli szabályok szerint történik, amelynek elfogadásáról a Polgármester dönt. Az elszámolás elutasítható, ha a támogatást a helyi civil szervezet nem a pályázati célnak megfelelően használta fel. Ilyen esetben a (2) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséget kell megállapítani.

(4) Amennyiben visszafizetési kötelezettség keletkezik, azt az erről hozott döntést követő 15 napon belül kell teljesíteni oly módon, hogy a támogatási összeghez a kifizetés és a visszafizetés közötti időre eső, az államháztartásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott késedelmi kamatot is hozzá kell számítani.

(5) A Polgármester a támogatás felhasználására meghatározott határidőt kérelemre, egy alkalommal meghosszabbíthatja.

(6) A támogatás összegéről való elszámolás részletes szabályait e rendelet 2. függeléke tartalmazza.

(7) A pályázati céltól eltérő felhasználás megállapítása esetén az erre vonatkozó döntés meghozatalát, az elszámolás vagy a visszafizetés elmulasztása esetén a határidő elmulasztását követő két évben a Támogatott nem nyújthat be pályázatot.

11. A támogatás nyilvánossága

14. § *  (1) A döntéshozó a támogatásról, valamint a támogatott célokról a döntését követő 30 napon belül tájékoztatja a nyilvánosságot a helyben szokásos, valamint az államháztartásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályban meghatározott módon.

(2) A közvetett támogatás összegét az Önkormányzat zárszámadásában kimutatja.

IV. Fejezet

Csekély összegű támogatásra vonatkozó rendelkezések

15. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(9) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról az e rendelet 3. függeléke szerinti nyomtatványon.

(10) Amennyiben a végső kedvezményezettként vállalkozásnak nyújt az Önkormányzat támogatást, az önkormányzati támogatási szerződés kötelező tartalmi elemét képezi a (8) bekezdésben meghatározott - és e rendelet 3. függeléke szerinti - nyilatkozat.

V. Fejezet

Záró rendelkezések

16. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet szabályait a hatályba lépését követően benyújtott kérelmekre és pályázatokra kell alkalmazni.

Ancsin László
jegyző
Kovács Péter
polgármester

1. számú függelék a 15/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

1. számú melléklet az 1. függelékhez

2. számú melléklet az 1. függelékhez

3. számú melléklet az 1. függelékhez

4. számú melléklet az 1. függelékhez

2. számú függelék a 15/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

Az elszámolás rendje

Az elszámolást postán vagy személyesen, magyar nyelven kell benyújtani. Az idegen nyelvű bizonylatokhoz hiteles magyar fordítást kell mellékelni.

Az elszámolás három részből áll:

I. Szakmai beszámoló

II. Pénzügyi-számviteli bizonylatok

III. Összesítő táblázat

I. A rövid írásos szakmai beszámoló tartalmazza a támogatás céljának megfelelő, az adott időszakban, a támogatási összeg felhasználásával végzett tevékenységek leírását.

II. A pénzügyi-számviteli bizonylatok köréből az alábbiak szükségesek az elszámoláshoz:

A Támogatott köteles a támogatási összeg és a saját forrás mértéke együttes összegével elszámolni.

A támogatási összeg erejéig az eredeti számlára kerüljön rávezetésre, mely támogatási keret felhasználására vonatkozik (záradékolás).

Az elszámolásban az igazolt és záradékolt számlákról, a pénzforgalmi bizonylatokról, a felhasználást illetve a használatbavételt igazoló bizonylatokról készült fénymásolatokat kell benyújtani. Minden számla másolatára rá kell vezetni, hogy „a bizonylat az eredetivel mindenben megegyezik”, melyet a Támogatott aláírásával és bélyegzőlenyomatával hitelesít.

1. Számlák

Az elszámolás során csak a számviteli jogszabályoknak megfelelően kiállított számlák fogadhatóak el. Az eredeti számlákra felvezetve a jogosult személynek igazolnia kell a támogatás céljának megfelelő felhasználást. Az eredeti számlákra a jogosult személynek fel kell vezetni a „Kifizetve a XVI. ker. Önkormányzattól ..... számú megállapodás/...számú határozat alapján kapott támogatás terhére” záradékot és a számlázás alapjául szolgáló szerződés számát is. Ha a bizonylat adataiból nem derül ki egyértelműen a gazdasági művelet tartalma, akkor azt a jogosultnak bizonyító erejű dokumentummal igazolnia kell.

2. Pénzforgalmi bizonylatok

Pénzforgalmi bizonylattal igazolni kell az elszámolásra benyújtott számla kifizetését (csekk, átutalási bizonylat, pénztárbizonylat, naplófőkönyv). Az elszámolásban a pénzforgalmi bizonylat másolatát a hozzá tartozó számla másolatához kell tűzni.

3. Egyéb a felhasználást, illetve a használatba vételt igazoló bizonylatok

A felhasználást, illetve a használatbavételt igazoló bizonylatra azért van szükség, hogy nyomon követhető legyen a támogatásból vásárolt áru, szolgáltatás felhasználása.

A Támogatott a támogatott tevékenység megvalósítása során a támogatási összeg terhére az egyszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet.

Amennyiben a támogatási összeg felhasználása során valamely szolgáltatásra irányuló írásos megállapodás jön létre, - ideértve a fenti értékhatárt el nem érő eseteket is - a szolgáltatási számlára fel kell vezetni a számlázás alapjául szolgáló szerződés számát. Az eredeti szerződésekre minden esetben fel kell vezetni a „Kifizetve a XVI. ker. Önkormányzattól ..... számú megállapodás/...számú határozat alapján kapott támogatás terhére” záradékot. Térítésmentes átadás esetén (pl. ajándék, vendéglátás) szükséges az átadásról jegyzőkönyvet felvenni, melyből visszakereshető módon megállapítható a kedvezményezett személyek kiléte, majd a jegyzőkönyvet csatolni kell az elszámoláshoz. A befektetett eszközök esetén a támogatásból vásárolt immateriális jószág, illetve tárgyi eszköz használatba vételéről kiállított, a számviteli szabályok szerinti dokumentumot kell az elszámoláshoz mellékelni.

III. Összesítő táblázat

Az elszámoláshoz mellékelni kell egy összesítő táblázatot a támogatás céljának megfelelő és elszámolásra benyújtott számlákról. A táblázatnak tartalmaznia kell a sorszámot, a számla számát, a szállító (számla kiállító) nevét, a számla kiállításának dátumát, a gazdasági művelet rövid leírását, a bruttó számlaértéket, a teljesítés dátumát és a számlák összértékét.

ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZAT

3. számú függelék a 15/2015. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez


  Vissza az oldal tetejére