Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I. 26.) önkormányzati rendelete

a kerületi egyházak, felekezetek, vallási közösségek támogatásáról

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 6. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) A Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) kinyilvánítja, hogy a helyi demokrácia megvalósításában partneri kapcsolatok kialakítására és együttműködésre törekszik a kerületi egyházakkal, vallásfelekezetekkel és vallási közösségekkel (a továbbiakban: Egyház).

(2) Az Önkormányzat elismeri és megbecsüli az Egyházak helyi közéletre gyakorolt hatását, az erkölcsi nevelés, a kultúra, a közművelődés, a hagyományok ápolása, a nevelés-oktatás, a szociális és karitatív tevékenység, az arra rászorulók megsegítése, a gyermekek üdültetése, táboroztatása, az esélyegyenlőség megteremtése, a családsegítés, az időskorúak gondozása, valamint a határon átnyúló egyházi kapcsolatok építése terén végzett tevékenységét.

(3) Az Önkormányzat elismeri, hogy az egyes egyházi épületek kiemelkedő kultúrtörténeti, illetve városképi jelentőséggel bírnak.

(4) Az Önkormányzat anyagi lehetőségeitől függően támogatja a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) által elismert és nyilvántartásba vett egyházak és belső egyházi jogi személyek programjait és működését.

(5) A kölcsönös megbecsülés és egyetértés, valamint az esélyegyenlőség elve alapján az Önkormányzat a Magyarországon nyilvántartásba vett egyházak és belső egyházi jogi személyek részére a támogatásokat e rendelet keretei között azonos feltételek mellett biztosítja.

1. A rendelet célja

2. § E rendelet célja az egyházak társadalmi szerepvállalásának elősegítése, megerősítése, az egyházak és az Önkormányzat közötti partneri kapcsolat előmozdítása, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseinek megfelelően.

2. A rendelet hatálya

3. § (1) E rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat mindenkori éves költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: költségvetés) meghatározott forrásból nyújtott pénzbeli támogatásra, amely lehet működési és fejlesztési támogatás.

(2) E rendelet hatálya alá tartozó támogatásokból e rendelet szabályai szerint az Ehtv. hatálya alá tartozó Egyházak részesülhetnek, amennyiben:

a) bejegyzett székhelyük Budapest XVI. kerület közigazgatási területén van, vagy

b) bejegyzett országos vagy regionális szervezetük Budapest XVI. kerület közigazgatási területén szervezeti egységgel rendelkezik.

II. Fejezet

A támogatások típusai, valamint a támogatás nyújtásának elvei

4. § (1) Az egyházak részére önkormányzati támogatás (a továbbiakban: támogatás) az e rendeletben meghatározott feltételekkel:

a) működési támogatás címen, vagy

b) fejlesztési támogatás címen

nyújtható.

(2) Az e rendelet alapján nyújtott támogatás formája szerint egyedi, vissza nem térítendő, pénzbeli támogatás.

3. A támogatás odaítélésének elvei

5. § (1) Támogatható az az Egyház, amely a kérelem benyújtását megelőző 2 évben a kerületben folyamatosan, dokumentálhatóan működik és alapszabályának megfelelő, folyamatos hitéletet folytat.

(2) Támogatás az Egyház működéséhez, ingó és ingatlan tulajdonának bővítéséhez, felújításához, fejlesztéséhez nyújtható.

(3) Nem nyújtható támogatás a kérelmezőnek, ha azt üzleti gazdasági tevékenységre kívánja felhasználni.

(4) Támogatásban csak az az Egyház részesülhet, aki e rendelet 1. számú függeléke szerinti kérelmet nyújt be, és valamennyi szükséges mellékletet csatolja ahhoz.

(5) Fejlesztési támogatásban csak az az Egyház részesülhet, aki a fejlesztéshez a támogatási igényének összegével megegyező összegű saját forrást biztosít (1+1 Ft támogatás).

(6) Támogatás abban az esetben nyújtható, ha az Egyház az előző naptári évben, azonos címen és célra kapott támogatásával maradéktalanul elszámolt.

4. A támogatás forrásai

6. § Az Egyházak részére

a) működési támogatás a KIGYB döntése alapján az egyházi jogi személynek egyéb működési célú támogatások kerete terhére, vagy

b) fejlesztési támogatás a polgármester döntése alapján az egyházi jogi személynek egyéb felhalmozási célú támogatások kerete terhére

nyújtható.

III. Fejezet

A támogatás odaítélése

7. § (1) A támogatásokról kizárólag a 6. §-ban meghatározott támogatási keretek terhére, azok összegéig, a költségvetésben meghatározott döntéshozó dönt:

a) működési támogatás esetén a KIGYB;

b) fejlesztési támogatás esetén a polgármester

(a továbbiakban: döntéshozó).

(2) Működési támogatás esetén az egyházügyi tanácsnok az Egyházak képviselőivel és a polgármesterrel történő egyeztetést követően megállapítja az alaptámogatás fix összegét, amely minden Egyház számára egyenlő mértékű. Az alaptámogatás összegéhez hozzáadódik az egyház tulajdonában és fenntartásában lévő ingatlanok hasznos alapterülete után járó összeg.

(3) A támogatási kérelmet, valamint a támogatásról szóló elszámolást a döntéshozó felé kell benyújtani.

(4) A döntéshozó a támogatási kérelem elbírálásáról határozatot hoz, melyről tájékoztatni köteles az Egyházat.

5. A támogatásról szóló döntés

8. § A támogatásról szóló határozat tartalmazza:

a) a támogatásban részesülő Egyház pontos megnevezését,

b) a támogatás pontos célját,

c) a támogatás forrásának megjelölését,

d) a támogatás összegét,

e) a támogatás kifizetésének módját, ütemezését (egy összegben vagy meghatározott ütemezéssel),

f) a támogatás elszámolásának határidejét.

6. Támogatási szerződés megkötése

9. § (1) A támogatásról szóló határozathozatalt követő 30 napon belül az Egyházzal (a továbbiakban: Támogatott) támogatási szerződést kell kötni. A támogatási szerződést a polgármester írja alá.

(2) A Támogatottnak a támogatási szerződésben vállalnia kell, hogy a nyilvánosság előtt megjelenő eseményein, valamint annak eredményeképpen létrejövő elektronikus vagy nyomtatott kiadványokon az Önkormányzat megnevezésével a nyilvánosság tudomására hozza az önkormányzati támogatás tényét.

(3) A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a Támogatott, a támogatási szerződés megszegéséből fakadó fizetési kötelezettségeinek biztosítására, a támogatás összegének megfelelő azonnali beszedési megbízást (inkasszó jogot) biztosítson az Önkormányzat javára valamennyi bankszámlájára vonatkozóan.

7. A támogatás felhasználása és elszámolása

10. § (1) Az Önkormányzat a támogatás összegét a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követő 15 munkanapon belül fizeti ki a Támogatott számára, a pénzintézetnél vezetett számlájára való átutalással.

(2) A Támogatott a támogatás összegének felhasználásáról, a kérelemben meghatározott tevékenység megvalósításáról, valamint a támogatási összeg felhasználásáról a támogatási szerződésben meghatározott módon, e rendelet 2. számú függeléke szerinti formanyomtatványon, határidőben köteles elszámolni, és a támogatási összeg felhasználását igazoló számlákat és kifizetést igazoló bizonylatokat benyújtani. Amennyiben az elszámolási kötelezettségének az arra nyitva álló határidőn belül nem tesz eleget, köteles a támogatás teljes összegét visszafizetni.

(3) Az elszámolás a mindenkor hatályos számviteli szabályok szerint történik, amelynek elfogadásáról a döntéshozó dönt. Az elszámolás elutasítható, ha a támogatást a Támogatott nem a kérelemben megjelölt célnak megfelelően használta fel. Ilyen esetben a (2) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettséget kell megállapítani.

(4) Amennyiben visszafizetési kötelezettség keletkezik, azt az erről hozott döntést követő 15 napon belül kell teljesíteni oly módon, hogy a támogatási összeghez a kifizetés és a visszafizetés közötti időre eső, az államháztartásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott késedelmi kamatot is hozzá kell számítani.

(5) A fejlesztési támogatás esetén a polgármester a támogatás felhasználására meghatározott határidőt kérelemre, egy alkalommal meghosszabbíthatja.

8. A támogatás nyilvánossága

11. § A döntéshozó a támogatásról, valamint a támogatott célokról a döntését követő 30 napon belül tájékoztatja a nyilvánosságot a helyben szokásos, valamint az államháztartásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályban meghatározott módon.

IV. Fejezet

Csekély összegű támogatásra vonatkozó rendelkezések

12. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen fejezet vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(9) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról az e rendelet 1. függelékének 5. melléklete szerinti nyomtatványon.

(10) Amennyiben a végső kedvezményezettként vállalkozásnak nyújt az Önkormányzat támogatást, az önkormányzati támogatási szerződés kötelező tartalmi elemét képezi a (8) bekezdésben meghatározott - és e rendelet 1. függelékének 5. melléklete szerinti - nyilatkozat.

V. Fejezet

Záró rendelkezések

13. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet szabályait a hatályba lépését követően benyújtott kérelmekre kell alkalmazni.

Ancsin László
jegyző
Kovács Péter
polgármester

1. számú függelék az 1/2018. (I. 26.) önkormányzati rendelethez

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSI KÉRELEM

Kérelmező egyház neve:

A kérelem célja:

Beküldendő:

a) Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármestere

Cím: 1163 Budapest, Havashalom u. 43.

b) Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat

Köznevelési, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság

Cím: 1163 Budapest, Havashalom u. 43. (Intézményi Iroda)

1. Kérelmező egyház adatai:

1.1 Az egyház hivatalos megnevezése:

.............................................................................................................

1.2 Az egyház székhelye:

.............................................................................................................

1.3 Az aláírásra jogosult képviselő(k) neve, címe:

.............................................................................................................

.............................................................................................................

1.4 Az egyház adószáma:

.............................................................................................................

1.5 Az egyház és az aláírásra jogosult képviselő(k) elérhetősége

telefonszám: .......................................................................................

e-mail cím: .........................................................................................

1.6 Az egyház pénzintézeti számlaszámai:

.............................................................................................................

.............................................................................................................

2. Előző támogatási elszámolás benyújtásának dátuma: .....................................

3. A megvalósítandó cél érdekében folytatott tevékenység leírása részletesen:

.............................................................................................................

.............................................................................................................

.............................................................................................................

.............................................................................................................

.............................................................................................................

4. A támogatás felhasználásának tervezett ütemezése:

- kezdő időpont:

- befejező időpont:

5. A támogatási igényhez kapcsolódó bevételek, kiadások tervezete:

5.1. A cél megvalósításának teljes költségigénye: Ft
5.2. Saját forrás összege: Ft
5.3. Önkormányzati támogatási igény összege: Ft
5.4. Megvalósításhoz szükséges egyéb forrás összege: Ft

6. A KÉRELEMHEZ a következő mellékleteket kell csatolni:

1. sz. melléklet: A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról szóló NYILATKOZAT

2. sz. melléklet: Átláthatósági nyilatkozat

3. sz. melléklet: Rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének teljesüléséről, valamint a kérelmező támogatásra vonatkozó adólevonási jogáról szóló NYILATKOZAT (Központosított illetmény-számfejtési rendszer alá tartozó költségvetési szerv esetében nem kell csatolni.)

4. sz. melléklet: Nyilatkozat gazdasági tevékenység végzésére vonatkozóan

5. sz. melléklet: Amennyiben gazdasági tevékenységet végez: Nyilatkozat az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.) szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás esetén

A Kérelemhez csatolni kell továbbá:

- A kérelmező nevében aláírásra jogosult személy(ek) közjegyző által hitelesített aláírás mintája.

Az aláírási címpéldány(ok) a kiállítását követő három évig elfogadható(ak), amennyiben a kérelmező írásban nyilatkozik arról, hogy az abban szereplő adatokban változás nincs.

- Az egyház létesítő okiratát vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratát.

A benyújtandó dokumentumok kiállításnak dátuma nem lehet a támogatási igény benyújtásától számított 30 napnál régebbi.

Nyilatkozat:

Alulírott nyilatkozom, hogy rendezetlen köztartozásom (NAV, önkormányzat, stb.) nincs.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a támogatást nem a megjelölt célra fordítom, illetve nem a megjelölt módon, vagy határidőben számolok el a kapott támogatással, úgy a támogatás összege az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerint a mindenkor érvényes kamatokkal együtt visszafizetendő.

Tudomásul veszem, hogy a támogatás csak a ...... évben és csak a kérelemben megfogalmazott tevékenységre használható fel, továbbá az elnyert támogatással és a vállalt önrésszel a határidőn belül köteles vagyok elszámolni, a tevékenység megvalósulásáról tömör írásos beszámolót készíteni. Az elszámolási határidő be nem tartása a következő évi önkormányzati támogatás megvonását vonja maga után.

Vállalom, hogy a nyilvánosság előtt megjelenő eseményeken, valamint annak eredményeképpen létrejövő elektronikus vagy nyomtatott kiadványokon a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat megnevezésével a nyilvánosság tudomására hozom az önkormányzati támogatás tényét.

Alulírott nyilatkozom, hogy a 20... év ........... hó ..... napján kiállított és az Önkormányzat részére 20... év ........ hó ..... napján támogatási igény céljából rendelkezésre bocsátott és az Önkormányzat részéről elfogadott aláírási címpéldány okiratban foglalt adatok nem változtak.

P.H.

Dátum: 20.... ................................. ..............................................
kérelmező aláírása

1. számú melléklet az 1. sz. függelékhez

NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény
szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról

A Támogatott neve:

Természetes személy lakcíme:

Születési helye, ideje:

Gazdasági társaság esetén székhelye:

Cégjegyzékszáma:

Adószáma:

Képviselőjének neve:

Egyéb szervezet esetén székhelye:

Képviselőjének neve:

Nyilvántartásba vételi okirat száma:

Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a támogatottként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.)

- 6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség

1. nem áll fenn vagy

2. fennáll az ...pont alapján

- 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség

1. nem áll fenn vagy

2. fennáll az ...pont alapján

Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

.............................................................................................................

.............................................................................................................

Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:

.............................................................................................................

.............................................................................................................

Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.

Kijelentem, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (továbbiakban: Áht.) 48/B. §-ában meghatározott kizáró okok egyike sem áll fenn velem szemben.

Kelt:

..............................................

Knyt. 6. § (1) Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban

a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,

b) a kizárt közjogi tisztségviselő,

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,

f) az az egyesület vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, valamint az egyházi jogi személy

fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),

fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,

g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a 13. § alapján a honlapon közzétették.

8. § (1) Ha a pályázó

a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,

b) nem kizárt közjogi tisztségviselő,

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy az egyesület ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja, köteles kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét a pályázat benyújtásával egyidejűleg.

Áht. 48/B. § (1) Nem lehet a támogatási jogviszonyban kedvezményezett

a) az, aki a támogatási döntést meghozta vagy aki a támogatási döntés meghozatalában döntés-előkészítőként részt vett,

b) az, aki a támogatási döntés időpontjában a Kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, polgármester, regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője,

c) az a) és b) pont szerinti személlyel közös háztartásban élő hozzátartozó,

d) - a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével - az a) és b) pont szerinti személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) - az állam, a helyi önkormányzat, illetve a köztestület legalább 50%-os közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő gazdasági társaság, valamint a sportegyesület és a sportszövetség kivételével - az olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont szerinti személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja.

2. számú melléklet az 1. sz. függelékhez

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSRÓL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXCV. TÖRVÉNY (ÁHT.) 50. § (1) BEKEZDÉS C) PONTJA ÉS A NEMZETI VAGYONRÓL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXCVI. TÖRVÉNY (NVT.) 3. § (1) BEKEZDÉS 1. PONTJA ALAPJÁN

Támogatott adatai:

Név: .......................................................................................................................................

Székhely: ...............................................................................................................................

Cégjegyzékszám/nyilvántartási szám: .................................................................................

Adószám: ...............................................................................................................................

Képviseletében eljár: ............................................................................................................

Alulírott ................, mint a ........................................(nyilatkozatot tevő szervezet) képviseletére jogosult az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pontja és az Áht. 50. § (1) bekezdés c) pontja alapján felelősségem tudatában az alábbi átláthatósági nyilatkozatot teszem.

(A nyilatkozat I., II. és III. részből áll. Minden nyilatkozatot tevő szervezetnek csak a rá vonatkozó, azaz vagy az I., vagy a II., vagy a III. részt kell kitöltenie.)

I.

Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek, mert megfelelnek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1.a) pontja szerint átlátható szervezetnek minősülnek. (A megfelelő aláhúzandó!)

a) az állam,

b) a költségvetési szerv,

c) a köztestület,

d) a helyi önkormányzat,

e) a nemzetiségi önkormányzat,

f) a társulás,

g) az egyházi jogi személy,

h) az olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat külön-külön vagy együtt 100%-os részesedéssel rendelkezik,

i) a nemzetközi szervezet

j) a külföldi állam,

k) a külföldi helyhatóság,

l) a külföldi állami vagy helyhatósági szerv és az

m) Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam szabályozott piacára bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaság.

II.

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

1. Az általam képviselt szervezet Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. b) pontja szerint átlátható szervezetnek minősül, az alábbiak szerint:

a) az általam képviselt szervezet olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek:

aa) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyről a II. 2. pontban nyilatkozom, és

ab) az állam, amelyben az általam képviselt gazdálkodó szervezet adóilletőséggel rendelkezik:

- az Európai Unió valamely tagállama:

= Magyarország

= egyéb: .............................., vagy

- az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam: ..................., vagy

- a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállama: ........................, vagy

- olyan állam, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van: .......................

(A megfelelő aláhúzandó, illetve amennyiben nem Magyarország, kérjük az országot megnevezni!)

ac) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, amelyről a II. 3. pontban nyilatkozom és

ad) az általam képviselt gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az aa), ab) és ac) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyről a II. 4. pontban nyilatkozom.

2. Nyilatkozat tényleges tulajdonosról

Az általam képviselt szervezetnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja alapján a következő természetes személy(ek) a tényleges tulajdonosa(i):

Ssz. Tényleges tulajdonos Születési hely és idő Anyja neve Részesedés mértéke %-ban

3. Nyilatkozat a külföldi ellenőrzött társasági minősítésről:

Az általam képviselt szervezet magyarországi székhellyel rendelkezik, így nem ellenőrzött külföldi társaság;

vagy

Az általam képviselt szervezet nem rendelkezik magyarországi székhellyel.

(A megfelelő aláhúzandó!)

Amennyiben a nyilatkozattevő által képviselt szervezet nem magyarországi székhelyű, úgy felmerül annak kérdése, hogy ellenőrzött külföldi társaságnak minősül-e, ezért szükséges az ellenőrzött külföldi társaságnak minősítéssel kapcsolatos következő rész kitöltése.

Az általam képviselt szervezet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 11. pontjában meghatározott feltételek figyelembe vételével

nem minősül a társasági és az osztalékadóról szóló törvény szerinti meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak

vagy

a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak minősül.

(A megfelelő aláhúzandó!)

4. Nyilatkozat a közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró államháztartáson kívüli jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet átláthatóságáról

4.1. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben a közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal (továbbiakban: részesedés mértéke) bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet(ek) és adóilletőségük:

Ssz. Gazdálkodó szervezet neve Szervezet adószáma Részesedés mértéke %-ban Adóilletősége

4.2. Az általam képviselt gazdálkodó szervezetben a közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek tényleges tulajdonosa(i):

Ssz. Gazdálkodó szervezet neve Tényleges tulajdonos(ok) Születési hely és idő Anyja neve Részesedés mértéke %-ban

4.3. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 11. pontja szerinti ellenőrzött külföldi társaságnak minősül / nem minősül (megfelelő rész aláhúzandó).

III.

Civil szervezetek, vízitársulatok

1. Az általam képviselt szervezet (A megfelelő aláhúzandó!)

- civil szervezet vagy

- vízitársulat

átlátható szervezetnek minősül az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. c) pontja szerint.

a) Az általam képviselt szervezet vezető tisztségviselői:

Ssz. Vezető tisztségviselő Születési hely és idő Anyja neve

b) Az általam képviselt szervezet, valamint az III. 1. a) pont szerinti vezető tisztségviselői az alábbi szervezet(ek)ben rendelkeznek 25%-ot meghaladó részesedéssel:

Ssz. Vezető tisztségviselő Szervezet neve Szervezet adószáma Részesedés mértéke %-ban

c) A III. 1. b) pont szerinti szervezet(ek) átlátható szervezetek, azaz

ca) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyről a III. 2. pontban nyilatkozom.

cb) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van, amelyről a III. 3. pontban nyilatkozom.

cc) nem minősül(nek) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak.

cd) a szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében a ca), cb) és cc) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyről a III. 4. pontban nyilatkozom.

2. Nyilatkozat tényleges tulajdonosról

A III. 1. b) pont szerinti szervezetnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja alapján a következő természetes személy(ek) a tényleges tulajdonosa(i):

Ssz. Gazdálkodó szervezet neve Tényleges tulajdonos Születési hely és idő Anyja neve Részesedés mértéke %-ban

3. Nyilatkozat a III. 1. b) pont szerinti szervezet átláthatóságáról

3.1. A III. 1. b) pont szerinti szervezet(ek) adóilletősége

Ssz. Gazdálkodó szervezet neve Szervezet adószáma Részesedés mértéke %-ban Adóilletősége

3.2. A III.1. b) szerinti szervezetek ellenőrzött külföldi társasági minősítése

A b) pont szerinti szervezetek közül a következők minősülnek ellenőrzött külföldi társaságnak(ha egyik szervezet sem minősül ellenőrzött gazdasági társaságnak, akkor kérem kihúzni):

.............................................................................................................

.............................................................................................................

4. Nyilatkozat azoknak a szervezeteknek az átláthatóságáról, amelyek közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal rendelkeznek olyan gazdálkodó szervezetben, amelyben a civil szervezet, vízitársulat vagy ezek vezető tisztségviselői 25%-ot meghaladó részesedéssel rendelkeznek

Ssz. Gazdálkodó szervezet neve Adószám Részesedés mértéke %-ban Adóilletősége tényleges tulajdonos(ok) tényleges tulajdonos születési helye és ideje

A fenti táblázatban felsorolt szervezetek közül a következők minősülnek ellenőrzött külföldi társaságnak (ha egyik szervezet sem minősül ellenőrzött gazdasági társaságnak, akkor kérem kihúzni):

.............................................................................................................

.............................................................................................................

Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet alapító (létesítő) okirata, illetve külön jogszabály szerinti nyilvántartásba vételt igazoló okirata alapján jogosult vagyok a szervezet képviseletére (és cégjegyzésére).

Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a vonatkozó jogszabályokat megismertem, amelyek alapján társaságom átlátható szervezetnek minősül.

Kijelentem, hogy amennyiben jelen nyilatkozatban közölt adatok tekintetében bármilyen változás áll be, akkor a módosult adatokkal kiállított átláthatósági nyilatkozatot a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül megküldöm a Támogató részére, vagy amennyiben az általam képviselt szervezet már nem minősül átláthatónak, úgy azt haladéktalanul bejelentem.

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a nyilatkozatban megadott adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt, .............................

...............................................
törvényes képviselő neve

...............................................
cégszerű aláírás

3. számú melléklet az 1. sz. függelékhez

NYILATKOZAT

A támogatást igénylő adatai:

név:

székhely:

képviselő neve:

nyilvántartási szám:

nyilvántartást vezető szerv neve:

adószám:

bankszámlaszám és számlavezető pénzintézet:

Alulírott, ......................................................, mint a támogatást igénylő szervezet képviseletére jogosult személy a támogatást igénylő szervezet nevében az alábbiakról nyilatkozom:

1. *  az általam képviselt szervezet megfelel az Áht. 50. § (1) a) pontjában a rendezett munkaügyi kapcsolatok vonatkozásában meghatározott feltételeknek, valamint az Áht. 50. § (1) bekezdése szerint vizsgálandó jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet adatait rendelkezésre bocsátja.

VAGY

az általam képviselt szervezet vonatkozásában az Áht. 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelménye - munkavállaló foglalkoztatásának hiányában - nem értelmezhető;

VAGY

az általam képviselt szervezetre Magyarországon történő foglalkoztatás hiányában az Áht. 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelménye nem terjed ki;

2. *  a támogatási igényben foglalt cél tekintetében az általam képviselt szervezetet

adólevonási jog megilleti, illetve az adóterhet másra áthárítja;

VAGY

adólevonási jog nem illeti meg, és az adóterhet másra nem hárítja át;

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat a valóságnak megfelel.

Kelt,

.....................................................

4. számú melléklet az 1. sz. függelékhez

Nyilatkozat
- gazdasági tevékenység végzésére vonatkozóan -

Alulírott ............................................................, mint a.................................................................................. (szervezet) vezető tisztségviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a ...................................... napján a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzathoz benyújtott adatlappal igényelt, ......................................................................................... tárgyú támogatás nem minősül az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatásnak mivel a ....................................................................................... (szervezet) gazdasági tevékenységet nem végez.

Budapest, 20............

............................................
(cégszerű aláírás)

Alulírott ............................................................., mint a ..................................................................................... (szervezet) vezető tisztségviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy .................................. napján a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzathoz benyújtott adatlappal igényelt, ................................................................................................. tárgyú a támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatásnak minősül mivel a ....................................................................................... (szervezet) gazdasági tevékenységet végez.

Budapest, 20............

..............................................
(cégszerű aláírás)

5. számú melléklet az 1. sz. függelékhez

NYILATKOZAT
az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107.
és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.) szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás esetén

1. Kedvezményezett adatai
Név:
Adószám:
Elérthetőség:
Aláírásra jogosult képviselő:
E-mail cím:
(jelölje X-szel)
□ (Egyesülés a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során
□ (Szétválás a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során
Egyesülés, szétválás ideje: _________ ___________ _________
(év) (hónap) (nap)

Ezúton nyilatkozom, hogy a folyó pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év során a kedvezményezett, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a kedvezményezett az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése alapján egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, a következő csekély összegű támogatás(ok)ban részesültek.

Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a kedvezményezett, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a kedvezményezett egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, milyen csekély összegű támogatás(ok)ra nyújtottak be támogatási kérelmet (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).

Nyilatkozatom a 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8)-(9) bekezdéseiben írtak betartásához szükséges adatokat is tartalmazzák. * 

2. Csekély összegű támogatások * 
Sorszám Támogatás jogalapja (bizottsági rendelet száma) Támogatást nyújtó szervezet Támogatás kedvezményezettje és célja A támogatást ellenszolgáltatás fejében végzett közúti kereskedelmi árufuvarozáshoz vette igénybe? Kérelem benyújtásának dátuma *  Odaítélés dátuma Támogatás összege Támogatás bruttó támogatástartalma * 
Forint Euró Forint Euró
3. Adatok az egy és ugyanazon vállalkozásokról
Nyilatkozom, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése értelmében a kedvezményezett az alábbi vállalkozásokkal minősül egy és ugyanazon vállalkozásnak.
Vállalkozás neve Adószáma

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint csekély összegű támogatás nem halmozható kockázatfinanszírozási célú (kockázatitőke-támogatás) intézkedéssel vagy azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság határozatában meghatározott maximális támogatási intenzitást vagy összeget. Ennek megfelelően a kedvezményezett vonatkozásában az alábbiakról nyilatkozom. * 

Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a kedvezményezett milyen kockázatfinanszírozási célú intézkedésre vonatkozó, vagy a jelen pályázattal érintett csekély összegű támogatás elszámolható költségeivel azonos elszámolható költséget tartalmazó állami támogatásra nyújtott be támogatási kérelmet (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).

4. Adatok a kockázatfinanszírozási célú intézkedések vagy azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatásokra
Sorszám Támogatás jogalapja
(uniós állami támogatási szabály)
Támogatást nyújtó szervezet Támogatási kategória
(pl. regionális beruházási támogatás)
Kérelem benyújtásának dátuma *  Odaítélés dátuma Kockázatfinanszírozási célú intézkedés teljes összege jelentértéken / azonos elszámolható költségek teljes összege jelentértéken Kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatás bruttó támogatástartalma / azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatás bruttó támogatástartalma *  Maximális támogatási intezitás (%) vagy maximális támogatási összeg
Forint Euró Forint Euró * 

Nyilatkozom, hogy a kedvezményezett aláírásra jogosult képviselője vagyok és a fent megadott adatok helyesek.

Hozzájárulok ahhoz, hogy a fenti adatokat a tárgyban illetékes szerveknek az adatkezelő átadja.

Kelt:

...................................
Kedvezményezett
(aláírás, pecsét)

2. számú függelék az 1/2018. (I. 26.) önkormányzati rendelthez

ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZAT
az önkormányzati közpénzből juttatott .............................. határozatszámú támogatás elszámolásához

Sorszám Számla száma Kibocsátó megnevezése Számla kiállítás dátuma Gazdasági művelet megnevezése Számla bruttó értéke
(Ft)
Kifizetés dátuma
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
Összesen:

Kelt: Budapest, 20........

..........................
aláírás

Nyilatkozat

1. Alulírott kijelentem, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat ................................... keretéből.................................................................... ................................................................. célra kapott bruttó ....................... Ft összegű támogatást célhoz kötötten használtam fel.

2. A felhasználás során a hatályos számviteli jogszabályok rendelkezései szerint jártam el.

Budapest, 20....

...........................
aláírás

név:..........................................................

cím/székhely............................................

adószám/ adóazonosító jel:....................


  Vissza az oldal tetejére