Indokolás

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 26/2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró, az alapellátásért felelős országos módszertani intézet, - védőnői ellátás esetén az országos tisztifőorvos - valamint a működési engedély kiadására hatáskörrel rendelkező egészségügyi államigazgatási szerv véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros XVI. kerület közigazgatási területén (a továbbiakban: ellátási terület) területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, védőnőkre, továbbá az ügyeleti- és az iskola egészségügyi ellátásban résztvevőkre.

2. Háziorvosi körzetek

2. § (1) Az ellátási területen 30 háziorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(2) Az I-XXX-ig terjedő háziorvosi körzetekhez tartozó háziorvosok névsorát a függelék, a feladat-ellátási helyek címét és a közterületek felsorolását az 1. számú melléklet tartalmazza.

3. Házi gyermekorvosi körzetek

3. § (1) *  Az ellátási területen 14 házi gyermekorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(2) *  Az I-XIV-ig terjedő házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó házi gyermekorvosok névsorát a függelék, a feladatellátási helyek címét és a közterületek felsorolását a 2. számú melléklet tartalmazza.

4. Felnőtt és gyermek fogorvosi körzetek

4. § (1) Az ellátási területen 14 felnőtt fogorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(2) Az I-XIV-ig terjedő felnőtt fogorvosi körzetekhez tartozó felnőtt fogorvosok névsorát a függelék, a feladatellátási helyek címét és a közterületek felsorolását a 3. számú melléklet tartalmazza.

5. § (1) Az ellátási területen 7 gyermek fogorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(2) Az I-VII-ig terjedő gyermek fogorvosi körzetekhez tartozó gyermek fogorvosok névsorát a függelék, a feladatellátási helyek címét és a közterületek felsorolását a 4. számú melléklet tartalmazza.

5. Alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás

6. § (1) Az ellátási területen 1 alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátási körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(2) A háziorvosi ügyeleti ellátás napi 24 órás ellátás keretében, közreműködői szerződés alapján, a 1165 Budapest Benő utca 3. szám alatt biztosított.

(3) A házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás esetében az éjszakai és hétvégi / ünnepnapi ügyelet közreműködői szerződés alapján, a 1086 Budapest Üllői út 86. szám alatt; az egyéb, rendelési időn kívüli ügyeleti ellátás feladatellátási szerződések alapján, a 2. számú melléklet szerinti házi gyermekorvosi rendelőkben beosztás szerint biztosított.

(4) A fogorvosi ügyeleti ellátás területi ellátási kötelezettség alapján, a 1088 Budapest Szentkirályi utca 40. szám alatt biztosított.

6. Védőnői körzetek

7. § (1) Az ellátási területen 22 védőnői körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(2) Az I-XXII-ig terjedő védőnői körzetekhez tartozó területi védőnők névsorát a függelék, a feladatellátási helyek címét és a közterületek felsorolását az 5. számú melléklet tartalmazza.

7. Iskola-egészségügyi ellátási körzetek

8. § (1) Az ellátási területen 4 orvosi iskola-egészségügyi ellátási körzet működik területi ellátási kötelezettséggel. Az iskola-egészségügyi ellátás körzete az ellátási területen elhelyezkedő minden köznevelési intézményre kiterjed.

(2) Az I-IV-ig terjedő orvosi iskola-egészségügyi ellátás körzeteihez tartozó iskolák és óvodák nevét és címét a 6. melléklet 6.1. pontja tartalmazza.

(3) Az ellátási területen 9 védőnői iskola-egészségügyi ellátási körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(4) Az I-IX-ig terjedő védőnői iskola-egészségügyi ellátás körzeteihez tartozó iskolák nevét és címét a 6. melléklet 6.2. pontja tartalmazza.

(5) A Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat fenntartásában működő óvodák iskola-egészégügyi ellátásának védőnői feladatait az óvodák földrajzi elhelyezkedésének megfelelően, az 5. számú melléklet szerinti körzetek területi ellátási kötelezettségét végző védőnő látja el.

(6) Az ellátási területen 6 fogászati iskola-egészségügyi ellátási körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.

(7) Az I-VI-ig terjedő fogászati iskola-egészségügyi ellátás körzeteihez tartozó iskolák és óvodák nevét és címét a 6. melléklet 6.3. pontja tartalmazza.

8. Záró rendelkezések

9. § A működtetési jog alapján önálló orvosi tevékenység - a törvényben meghatározott kivétellel - csak e rendelet mellékleteiben meghatározott körzetben folytatható.

10. § E rendelet 2020. március 1. napján lép hatályba. A hatálybalépéssel egyidejűleg hatályát veszti a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi, házi gyermekorvosi, felnőtt fogorvosi, gyermek fogorvosi és területi védőnői körzetek meghatározásáról szóló 25/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelete.

Kovács Péter
polgármester
Dr. Csomor Ervin
jegyző

1. számú melléklet a 26/2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez

Háziorvosi körzetek közterület jegyzéke és térképe, a feladatellátási helyek címei

1. Háziorvosi körzetek közterület jegyzéke és a feladatellátási helyek címei

I. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Délceg utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Árpádföldi út 104-150 Páros
1162 Asztag utca 2-12 Páros
1162 Asztag utca 1-11 Páratlan
1162 Biztató út 49 Páratlan
1164 Biztató út 25-47 Páratlan
1164 Budapesti út 177-187 Páratlan
1162 Cserhida utca 2-22 Páros
1162 Cserhida utca 1-37 Páratlan
1162 Cserkút utca 2-60 Páros
1162 Cserkút utca 1-51 Páratlan
1164 Csillagösvény utca 2-20 Páros
1164 Csillagösvény utca 1-21 Páratlan
1162 Csömöri út 275-337 Páratlan
1162 Dezsőfia utca 2-36 Páros
1162 Dezsőfia utca 1-37 Páratlan
1162 Etelka utca 2-36 Páros
1162 Etelka utca 1-35 Páratlan
1164 Etelköz utca 1-21 Páratlan
1162 Fahéj utca 2-50 Páros
1162 Fahéj utca 1-49 Páratlan
1162 Felcsúti utca 2-54 Páros
1162 Felcsúti utca 1-81 Páratlan
1162 Fertály utca 2-26 Páros
1162 Fertály utca 1-29 Páratlan
1162 Formás utca 2-34 Páros
1162 Formás utca 1-45 Páratlan
1164 Hétvezér utca 2-34 Páros
1164 Hétvezér utca 1-23 Páratlan
1164 Honfoglaló utca 2-12 Páros
1162 Irha utca 2-58 Páros
1162 Irha utca 1-71 Páratlan
1162 Istráng utca 2-40 Páros
1162 Istráng utca 1-33 Páratlan
1162 Katymár köz 2-12 Páros
1162 Katymár köz 1-11 Páratlan
1162 Katymár utca 2-18 Páros
1162 Katymár utca 1-29 Páratlan
1164 Kerecsen utca 2-16 Páros
1164 Kerecsen utca 1-17 Páratlan
1162 Legenda utca 2-22 Páros
1162 Legenda utca 1-21 Páratlan
1164 Magtár utca 50-100 Páros
1164 Magtár utca 69-89 Páratlan
1162 Mazsola utca 2-12 Páros
1162 Mazsola utca 1-17 Páratlan
1162 Péterke utca 2-54 Páros
1162 Péterke utca 1-59 Páratlan
1162 Rendelő utca 2-80 Páros
1162 Rendelő utca 1-75 Páratlan
1162 Rozsos utca 2-42 Páros
1162 Rozsos utca 1-35 Páratlan
1162 Szlovák út 88-118 Páros
1162 Szög utca 10-14 Páros
1162 Szög utca 11-13 Páratlan
1162 Timur utca 2-102 Páros
1164 Vérszerződés utca 2-24 Páros
1164 Vérszerződés utca 1-33 Páratlan
1162 Zúgó köz 2-8 Páros
1162 Zúgó köz 1-11 Páratlan
II. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Délceg utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Ábra utca 2-8 Páros
1162 Ábra utca 1-5 Páratlan
1162 Ágota utca 2-12 Páros
1162 Ágota utca 1-9 Páratlan
1162 Ákos utca 2-80 Páros
1162 Ákos utca 1-71 Páratlan
1162 Állás utca 2-70 Páros
1162 Állás utca 1-67 Páratlan
1162 Árpádföldi út 50-102 Páros
1162 Bekecs utca 40-102 Páros
1162 Bekecs utca 41-91 Páratlan
1162 Délceg utca 2-66 Páros
1162 Délceg utca 1-63 Páratlan
1162 Kajszi utca 10-16 Páros
1162 Kajszi utca 9-15 Páratlan
1162 Kendermag utca 34-98 Páros
1162 Kendermag utca 41-97 Páratlan
1162 Menyhért utca 12-48 Páros
1162 Menyhért utca 21-57 Páratlan
1162 Monoki utca 2-88 Páros
1162 Muzsika utca 30-62 Páros
1162 Muzsika utca 27-93 Páratlan
1162 Páty utca 2-6 Páros
1162 Páty utca 1-3 Páratlan
1162 Pemete tér 1-11
1162 Pemetefű utca 2-18 Páros
1162 Pemetefű utca 1-15 Páratlan
1162 Simándi tér 1-8
1162 Simándi utca 2-64 Páros
1162 Simándi utca 1-61 Páratlan
1162 Szlovák út 120-144 Páros
1162 Szög utca 2-10 Páros
1162 Szög utca 1-9 Páratlan
1162 Timur utca 1-105 Páratlan
1162 Vadruca utca 2-74 Páros
1162 Vadruca utca 1-67 Páratlan
1162 Zöldséges utca 10-20 Páros
1162 Zöldséges utca 9-15 Páratlan
1162 Zrínyiász utca 2-6 Páros
1162 Zrínyiász utca 1-3 Páratlan
III. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Délceg utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1164 Alsómalom utca 8-22 Páros
1162 Árpádföldi tér 3-11
1162 Árpádföldi út 2-48 Páros
1162 Árpádföldi út 1-21 Páratlan
1164 Asztalos utca 2-14 Páros
1164 Asztalos utca 1-13 Páratlan
1164 Bányász utca 2-26 Páros
1164 Bányász utca 1-11 Páratlan
1162 Bekecs utca 2-38 Páros
1162 Bekecs utca 1-39 Páratlan
1164 Biztató út 58-68 Páros
1164 Bóbitás út 52-60 Páros
1164 Bóbitás út 49-63 Páratlan
1162 Budapesti út 200-282 Páros
1164 Budapesti út 151-175;189 Páratlan
1162 Cékla utca 2-26 Páros
1162 Cékla utca 1-21 Páratlan
1162 Cibakháza utca 2-80 Páros
1162 Cibakháza utca 1-63 Páratlan
1162 Csitári utca 2-34 Páros
1162 Csitári utca 1-23 Páratlan
1162 Csoport utca 2-44 Páros
1162 Csoport utca 1-41 Páratlan
1162 Csöbör utca 2-20 Páros
1162 Csöves utca 2-10 Páros
1162 Csöves utca 1-7 Páratlan
1162 Csutora utca 2-10 Páros
1162 Csutora utca 1-13 Páratlan
1162 Csűr utca 2-48 Páros
1162 Csűr utca 1-43 Páratlan
1164 Etelköz utca 2-12 Páros
1162 Fácánkert utca 2-18 Páros
1162 Fácánkert utca 1-17 Páratlan
1164 Felsőmalom utca 2;6-20 Páros
1164 Felsőmalom utca 1-29 Páratlan
1162 Fürge utca 1-55 Páratlan
1164 Gesztenye utca 2-12 Páros
1164 Gesztenye utca 1-15 Páratlan
1162 Hangos utca 2-6 Páros
1162 Hangos utca 1-7 Páratlan
1164 Honfoglaló utca 14-16 Páros
1162 Kajszi utca 2-8 Páros
1162 Kajszi utca 1-7 Páratlan
1162 Kémény utca 2-4 Páros
1162 Kémény utca 1-5 Páratlan
1162 Kendermag utca 2-32 Páros
1162 Kendermag utca 1-39 Páratlan
1164 Kovács utca 2-14 Páros
1164 Kovács utca 1-9 Páratlan
1164 Lakatos utca 2-10 Páros
1164 Lakatos utca 1-13 Páratlan
1164 Levedi utca 1;2;3;4-6 Páros
1164 Levedi utca 5-9 Páratlan
1164 Malomkerék tér 1-3
1162 Margitháza utca 2-18 Páros
1162 Margitháza utca 1-19 Páratlan
1162 Menyhért utca 2-10 Páros
1162 Menyhért utca 1-19 Páratlan
1162 Monoki utca 1-99 Páratlan
1162 Muzsika utca 2-28 Páros
1162 Muzsika utca 1-25 Páratlan
1164 Olló utca 14-28 Páros
1164 Olló utca 11-23 Páratlan
1162 Paradicsom utca 2-6 Páros
1162 Paradicsom utca 1-5 Páratlan
1162 Suba utca 2-12 Páros
1162 Suba utca 1-19 Páratlan
1164 Szakács utca 2-14 Páros
1164 Szárnyaskerék út (118242) Páratlan
1162 Szlovák út 146-152 Páros
1164 Tarsolylemez utca 1-9 Páratlan
1164 Vágás utca 50-62 Páros
1164 Vágás utca 39-41 Páratlan
1162 Vecseház utca 1-45 Páratlan
1162 Vezekény köz 2-4 Páros
1162 Vezekény köz 1 Páratlan
1162 Vezekény utca 2-50 Páros
1162 Vezekény utca 1-45 Páratlan
1164 Vízesés utca 2-60 Páros
1164 Vízesés utca 1-39 Páratlan
1162 Zöldséges utca 2-8 Páros
1162 Zöldséges utca 1-7 Páratlan
IV. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Centenáriumi sétány 24.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Budapesti út 119-121 Páratlan
1165 Centenárium sétány 2-14 Páros
1165 Centenárium sétány 1-5 Páratlan
1165 Corvin utca 28-42 Páros
1165 Csipkés köz 2-8 Páros
1165 Csipkés köz 1-9 Páratlan
1165 Erkel utca 2-14 Páros
1165 Erkel utca 1-13 Páratlan
1165 Hilda utca 1 Páratlan
1165 Margit utca 88-100 Páros
1165 Margit utca 99-111 Páratlan
1165 Molnár István sétány 1 Páratlan
1165 Olga utca 2-52 Páros
1165 Olga utca 15-39 Páratlan
1165 Ólom utca 12 Páros
1165 Ólom utca 7 Páratlan
1165 Összefogás sétány 4-6 Páros
1165 Összefogás sétány 1-11 Páratlan
1165 Sasvár utca 112-116 Páros
1165 Sasvár utca 105 Páratlan
1165 Szabadság utca 30-44 Páros
1165 Szabadság utca 31-47 Páratlan
1165 Thaly Kálmán utca 4-18 Páros
1165 Vak Bottyán utca 28-48 Páros
1165 Vak Bottyán utca 27-45 Páratlan
V. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Centenáriumi sétány 24.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Budapesti út 115 Páratlan
1165 Budapesti út 117 Páratlan
1165 Centenárium sétány 16-24 Páros
1165 Centenárium sétány 7-9 Páratlan
1165 Dóra tér 1-11
1165 Futórózsa utca 2-126 Páros
1165 Futórózsa utca 33-95 Páratlan
1165 Gizella tér 1-9
1163 Katóka utca 1-55 Páratlan
1165 Linda tér 1-8
1163 Lőcs utca 1-21 Páratlan
1163 Margit utca 86 Páros
1163 Margit utca 85-87 Páratlan
1165 Margit utca 89-97 Páratlan
1165 Mátyásdomb tér 1-7
1165 Molnár István sétány 2 Páros
1165 Orsika tér 1-11
1165 Összefogás sétány 2 Páros
1163 Rovás utca 1-35 Páratlan
1165 Rutafa utca 1-19 Páratlan
1163 Sasvár utca 95 Páratlan
1165 Sasvár utca 104-110 Páros
1165 Sasvár utca 97-103 Páratlan
1165 Thaly Kálmán utca 2 Páros
1163 Veres Péter út 90 Páros
1165 Veres Péter út 92 Páros
VI. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Géza utca 55.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Arany János utca 2-16;20-108 Páros
1165 Arany János utca 1-57 Páratlan
1165 Baross Gábor utca 2-86 Páros
1165 Baross Gábor utca 1-97 Páratlan
1165 Bátony utca 2-34 Páros
1165 Bátony utca 1-3 Páratlan
1165 Benő utca 2-20 Páros
1165 Benő utca 1-21 Páratlan
1165 Blaha Lujza utca 2-26 Páros
1165 Blaha Lujza utca 1-23 Páratlan
1165 Budapesti út 123-139;147 Páratlan
1165 Céltábla utca 2-24 Páros
1165 Céltábla utca 1-23 Páratlan
1165 Corvin utca 1-51 Páratlan
1165 Demeter utca 2-38 Páros
1165 Demeter utca 1-5 Páratlan
1165 Dióskál utca 2-6 Páros
1165 Dióskál utca 1-9 Páratlan
1165 Emma utca 2-18 Páros
1165 Emma utca 1-15;19-21 Páratlan
1165 Fábián utca 2-28 Páros
1165 Fábián utca 1-27 Páratlan
1165 Géza utca 2-100 Páros
1165 Géza utca 1-81 Páratlan
1165 Gida utca 2-4 Páros
1165 Gida utca 1-5 Páratlan
1165 Gyula utca 2-12 Páros
1165 Gyula utca 1-15 Páratlan
1165 Hangulat utca 2-18 Páros
1165 Hangulat utca 1-19 Páratlan
1165 Hárskút utca 2-6 Páros
1165 Hárskút utca 1-5 Páratlan
1165 Hilda utca 2-16 Páros
1165 Hilda utca 3-7 Páratlan
1165 István Király utca 2-26 Páros
1165 István Király utca 3-53 Páratlan
1165 Kalitka utca 2-10 Páros
1165 Kalitka utca 1-11 Páratlan
1165 Károly utca 2-12 Páros
1165 Károly utca 1-9 Páratlan
1165 Lakat utca 2-24 Páros
1165 Lakat utca 1-19 Páratlan
1165 László utca 2-48 Páros
1165 László utca 1-61 Páratlan
1165 Lőpor utca 2-30 Páros
1165 Lőpor utca 1-25 Páratlan
1165 Lőtér utca 2
1165 Lőtér utca 1-23 Páratlan
1165 Margit utca 102-130 Páros
1165 Margit utca 113-135;139-151 Páratlan
1165 Miklós utca 2-40 Páros
1165 Miklós utca 1-27 Páratlan
1165 Olga utca 1-13;41-43 Páratlan
1165 Ólom utca 2-10 Páros
1165 Ólom utca 1-5 Páratlan
1165 Sarjú út 2-52;58-70 Páros
1165 Sasvár utca 118-130 Páros
1165 Sasvár utca 107-123 Páratlan
1165 Tölgyfa utca 2-4 Páros
1165 Tölgyfa utca 1-3 Páratlan
1165 Töltény utca 2-26 Páros
1165 Töltény utca 1-29 Páratlan
1165 Veres Péter út 114-210 Páros
1165 Zrínyi utca 2-12 Páros
1165 Zrínyi utca 1-11 Páratlan
VII. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Hunyadvár utca 43/B.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Bökényföldi út 17-45 Páratlan
1165 Diósy Lajos utca 18-30 Páros
1165 Diósy Lajos utca 35-45 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 37-45 Páratlan
1165 Koronafürt utca 42-48 Páros
1165 Koronafürt utca 41-43 Páratlan
1165 Légcsavar utca 5 Páratlan
1165 Prodám utca 22-24 Páros
1165 Rezgőfű utca 1-13 Páratlan
1163 Újszász utca 39-43 Páratlan
1165 Újszász utca 90-108 Páros
1165 Újszász utca 45-47 Páratlan
VIII. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Hunyadvár utca 43/B.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Aranyfürt utca 2-6 Páros
1165 Aranyfürt utca 1-7 Páratlan
1165 Bökényföldi út 1-15 Páratlan
1165 Diósy Lajos utca 2-16 Páros
1165 Diósy Lajos utca 1-33 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 24-62 Páros
1165 Hunyadvár utca 3-35 Páratlan
1165 Imre utca 2-6 Páros
1165 Imre utca 1-7 Páratlan
1163 Jókai Mór utca 25 Páratlan
1165 Jókai Mór utca 18-36 Páros
1165 Koronafürt utca 2-40 Páros
1165 Koronafürt utca 1-39 Páratlan
1165 Májusfa utca 2-18 Páros
1165 Májusfa utca 1-15 Páratlan
1165 Mátyás király tér 1-8
1165 Mészáros József utca 8-40 Páros
1165 Mészáros József utca 5-33 Páratlan
1165 Nagyvázsony utca 2-20 Páros
1165 Nagyvázsony utca 1-21 Páratlan
1165 Paulheim József tér 1
1165 Pilóta utca 2-34 Páros
1165 Pilóta utca 1-39 Páratlan
1165 Prodám utca 2-20 Páros
1165 Prodám utca 1-13 Páratlan
1165 Rezgőfű utca 2-16 Páros
1165 Szilágyi Mihály utca 2-16 Páros
1165 Szilágyi Mihály utca 1-19 Páratlan
1165 Táncsics utca 2-6 Páros
1165 Táncsics utca 1-5 Páratlan
1165 Újszász utca 60-88 Páros
1165 Veres Péter út 109-163 Páratlan
1165 Zsélyi Aladár utca 2-36 Páros
1165 Zsélyi Aladár utca 19-35 Páratlan
IX. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Géza utca 55.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Borotvás utca 14-24 Páros
1165 Corvin utca 2-26 Páros
1163 Enikő utca 2-12 Páros
1163 Enikő utca 1-11 Páratlan
1165 Futórózsa utca 1-31 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 2-22 Páros
1163 Jókai Mór utca 1-23 Páratlan
1165 Jókai Mór utca 2-16 Páros
1163 Kolozs köz 1-9 Páratlan
1163 Kolozs utca 33-41 Páratlan
1165 Mészáros József utca 2-6 Páros
1165 Mészáros József utca 1-3 Páratlan
1165 Szabadság utca 2-28 Páros
1165 Szabadság utca 1-29 Páratlan
1163 Tekla utca 2 Páros
1165 Testvériség utca 2-16 Páros
1165 Testvériség utca 1-11 Páratlan
1165 Thaly Kálmán utca 1-15 Páratlan
1165 Vak Bottyán utca 2-26 Páros
1165 Vak Bottyán utca 1-25 Páratlan
1165 Veres Péter út 94-112 Páros
1165 Veres Péter út 99-107 Páratlan
1165 Villő utca 2-12 Páros
1165 Zsélyi Aladár utca 1-17 Páratlan
X. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Hunyadvár utca 43/B.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Ajak utca 2-12 Páros
1165 Ajak utca 1-21 Páratlan
1165 Album köz 2-6 Páros
1165 Album köz 1-7 Páratlan
1165 Album utca 2-48 Páros
1165 Album utca 1-45 Páratlan
1165 Andocs tér 1-4
1165 Andocs utca 2-60 Páros
1165 Andocs utca 1-61 Páratlan
1165 Anilin utca 2-48 Páros
1165 Anilin utca 1-59 Páratlan
1165 Atlasz utca 2-34 Páros
1165 Atlasz utca 1-41 Páratlan
1165 Bácskai utca 2-46 Páros
1165 Bácskai utca 1-41 Páratlan
1165 Csinszka utca 2-114 Páros
1165 Farkasbab utca 2-68 Páros
1165 Farkasbab utca 1-67 Páratlan
1163 Farkasfa utca 1 Páratlan
1165 Farkasfa utca 2-68 Páros
1165 Farkasfa utca 1-67 Páratlan
1165 Farkasfog utca 2-68 Páros
1165 Farkasfog utca 1-67 Páratlan
1165 Farkashalom utca 2-94 Páros
1165 Farkashalom utca 1-99 Páratlan
1165 Farkasszőlő utca 2-68 Páros
1165 Farkasszőlő utca 1-67 Páratlan
1165 Fátra utca 2-12 Páros
1165 Fátra utca 1-11 Páratlan
1165 Gábor Áron utca 2-46 Páros
1165 Gábor Áron utca 1-47 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 78-100 Páros
1165 Hunyadvár utca 63-105 Páratlan
1165 Irinyi János utca 2-28 Páros
1165 Irinyi János utca 1-27 Páratlan
1165 Katona József utca 2-16 Páros
1165 Katona József utca 1-17 Páratlan
1165 Mátra utca 2-16 Páros
1165 Mátra utca 1-15 Páratlan
1165 Nógrádverőce út 2-4 Páros
1165 Nógrádverőce út 1-73 Páratlan
1165 Papír utca 2-68 Páros
1165 Papír utca 1-67 Páratlan
1165 Táncsics utca 20-38 Páros
1165 Táncsics utca 19-35 Páratlan
1165 Újszász utca 128-180 Páros
1165 Újszász utca 93-127 Páratlan
1165 Veres Péter út 181-203 Páratlan
1165 Verőce köz 2-6 Páros
1165 Verőce köz 1-7 Páratlan
1165 Zsarnó utca 2-20 Páros
1165 Zsarnó utca 1-15 Páratlan
1165 Zselic utca 48-70 Páros
1165 Zselic utca 47-69 Páratlan
1165 Zsemlékes út 38-90 Páros
1165 Zsenge utca 52-74 Páros
1165 Zsenge utca 47-69 Páratlan
XI. Háziorvosi körzet
1165 Budapest Hunyadvár utca 43/B.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Becő utca 2-48 Páros
1165 Becő utca 1-47 Páratlan
1165 Bökényföldi út 2-108 Páros
1165 Bökényföldi út 47-103 Páratlan
1165 Bőszénfa utca 4 Páros
1165 Bőszénfa utca 3-5 Páratlan
1165 Csenkesz utca 2-60 Páros
1165 Csenkesz utca 1-63 Páratlan
1165 Csinszka utca 1-109 Páratlan
1165 Ezerjó utca 2-62 Páros
1165 Ezerjó utca 1-57 Páratlan
1165 Gálosfa utca 4-6 Páros
1165 Gálosfa utca 3-5 Páratlan
1165 Gyűszűvirág utca 2-48 Páros
1165 Gyűszűvirág utca 1-45 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 64-76 Páros
1165 Hunyadvár utca 47-61 Páratlan
1165 Huszár utca 2-30 Páros
1165 Huszár utca 1-31 Páratlan
1165 Ibafa útja 1 Páratlan
1161 Iharfa utca 18-20 Páros
1165 Íjász utca 2-66 Páros
1165 Íjász utca 1-59 Páratlan
1165 Írisz utca 2-14 Páros
1165 Írisz utca 1-15 Páratlan
1165 Kardosfa utca 2-12 Páros
1165 Lepkevirág utca 2-12 Páros
1165 Lepkevirág utca 1-11 Páratlan
1165 Léva utca 2-40 Páros
1165 Léva utca 1 Páratlan
1165 Natasa utca 2-20 Páros
1165 Natasa utca 1-19 Páratlan
1165 Nebántsvirág utca 2-6 Páros
1165 Nebántsvirág utca 1-13 Páratlan
1165 Nyílhegy utca 2-38 Páros
1165 Nyílhegy utca 1-37 Páratlan
1165 Nyílpuska utca 2-8 Páros
1165 Nyílpuska utca 1-5 Páratlan
1165 Nyílvessző utca 2-48 Páros
1165 Nyílvessző utca 1-47 Páratlan
1165 Papucsvirág utca 2-14 Páros
1165 Papucsvirág utca 1-13 Páratlan
1165 Perjés utca 4-18;22-64 Páros
1165 Perjés utca 1-61 Páratlan
1165 Petúnia utca 2-16 Páros
1165 Petúnia utca 1-13 Páratlan
1165 Rajka utca 2-14 Páros
1165 Rajka utca 1-11 Páratlan
1165 Simonfa utca 4-6 Páros
1165 Táncsics utca 8-18 Páros
1165 Táncsics utca 7-17 Páratlan
1165 Tatjána utca 2-32 Páros
1165 Tatjána utca 1-31 Páratlan
1165 Tűlevél utca 1-5 Páratlan
1165 Újszász utca 112-126 Páros
1165 Újszász utca 49-91 Páratlan
1165 Veres Péter út 165-179 Páratlan
1165 Zselic utca 2-46 Páros
1165 Zselic utca 1-45 Páratlan
1165 Zsemlékes út 2-36 Páros
1165 Zsenge utca 2-50 Páros
1165 Zsenge utca 1-45 Páratlan
XII. Háziorvosi körzet
1163 Budapest Margit utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Ágoston Péter utca 2-12 Páros
1163 Ágoston Péter utca 1-15 Páratlan
1163 Békéshalom utca 2-26 Páros
1163 Békéshalom utca 1-25 Páratlan
1163 Borda utca 2-22 Páros
1163 Borda utca 1-21 Páratlan
1163 Bronz utca 2-6 Páros
1163 Bronz utca 1-9 Páratlan
1163 Fizika utca 2-10 Páros
1163 Fizika utca 1-7 Páratlan
1163 Galgahévíz utca 2-56 Páros
1163 Galgahévíz utca 1-51 Páratlan
1163 Gálic utca 2-12 Páros
1163 Gálic utca 1-17 Páratlan
1163 Garat utca 2-8 Páros
1163 Garat utca 1-5 Páratlan
1163 Gárda utca 2-66 Páros
1163 Gárda utca 1-57 Páratlan
1163 Gerenda utca 2-28 Páros
1163 Gerenda utca 1-29 Páratlan
1163 Gondnok utca 2-26 Páros
1163 Gondnok utca 1-23 Páratlan
1163 Gordonka köz 2-10 Páros
1163 Gordonka köz 1-7 Páratlan
1163 Gordonka utca 2-70 Páros
1163 Gordonka utca 39-83 Páratlan
1163 Gumó utca 2-6 Páros
1163 Gumó utca 1-9 Páratlan
1163 Guzsaly utca 2-56 Páros
1163 Guzsaly utca 1-49 Páratlan
1163 Gyémánt utca 1-41 Páratlan
1163 Hősök fasora 2-52 Páros
1163 Hősök fasora 1-67 Páratlan
1163 Lobbanó utca 2-28 Páros
1163 Lobbanó utca 1-41 Páratlan
1163 Máté utca 43 Páratlan
1163 Pesti határút 2-26 Páros
1163 Pesti határút 1-27 Páratlan
1163 Pósa Lajos utca 44-66 Páros
1163 Pósa Lajos utca 43-67 Páratlan
1163 Szérű utca 1-55 Páratlan
1163 Új Kőbánya utca 2-34 Páros
1163 Új Kőbánya utca 3-27 Páratlan
1163 Újszász utca 2-8 Páros
1163 Újszász utca 1-7 Páratlan
1163 Veres Péter út 25-53 Páratlan
1163 Verespatak utca 2-16 Páros
1163 Verespatak utca 1-19 Páratlan
1163 Vulkán utca 2-54 Páros
1163 Vulkán utca 1-47 Páratlan
XIII. Háziorvosi körzet
1163 Budapest Margit utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Aldebrő utca 2-6 Páros
1163 Aldebrő utca 1-7 Páratlan
1163 András utca 2-58 Páros
1163 András utca 1-63 Páratlan
1163 Bem apó utca 2-6 Páros
1163 Bem apó utca 1-11 Páratlan
1163 Farkashida utca 6-50 Páros
1163 Farkashida utca 1-41 Páratlan
1163 Gordonka utca 1-37 Páratlan
1163 Gyöngyhalász utca 2-8 Páros
1163 Gyöngyhalász utca 1-7 Páratlan
1163 Kartal utca 2-10 Páros
1163 Kartal utca 1-7 Páratlan
1163 Kövirózsa utca 2-10 Páros
1163 Kövirózsa utca 1-13 Páratlan
1163 Lakó utca 2-4 Páros
1163 Lakó utca 1-5 Páratlan
1163 Lándzsa utca 4-30 Páros
1163 Lándzsa utca 1-25 Páratlan
1163 Legény utca 2-22 Páros
1163 Legény utca 1-41 Páratlan
1163 őrhalom utca 2-12 Páros
1163 Őrhalom utca 1-9 Páratlan
1163 Pirosrózsa utca 2-8 Páros
1163 Pirosrózsa utca 1-7 Páratlan
1163 Pósa Lajos utca 2-42 Páros
1163 Pósa Lajos utca 1-41 Páratlan
1163 Sárgarózsa utca 2-20 Páros
1163 Sárgarózsa utca 1-21 Páratlan
1163 Thököly út 2-16 Páros
1163 Tolnay Károly utca 2-14 Páros
1163 Tolnay Károly utca 1-17 Páratlan
1163 Vámosgyörk utca 2-60 Páros
1163 Védő utca 2-6 Páros
1163 Védő utca 1-3;7-9 Páratlan
1163 Veres Péter út 1;2;3 Páros
1163 Veres Péter út 5-23 Páratlan
1163 Vívó utca 2 Páros
1163 Vívó utca 1-3 Páratlan
XIV. Háziorvosi körzet
1163 Budapest Margit utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Ágoston Péter utca 14-38 Páros
1163 Ágoston Péter utca 17-39 Páratlan
1163 Bábos utca 2-24 Páros
1163 Bábos utca 1-25 Páratlan
1163 Ballada utca 2-52 Páros
1163 Ballada utca 1-19 Páratlan
1163 Bársony István utca 2-10 Páros
1163 Bársony István utca 1-11 Páratlan
1163 Bársonyos utca 2-12 Páros
1163 Bársonyos utca 1-21 Páratlan
1163 Bodnár utca 2-58 Páros
1163 Bodnár utca 1-53 Páratlan
1163 Borotvás utca 2-54 Páros
1163 Borotvás utca 1-67 Páratlan
1163 Bronz utca 8-32 Páros
1163 Bronz utca 11-35 Páratlan
1163 Döbröce utca 2-52 Páros
1163 Döbröce utca 1-13;17-63 Páratlan
1163 Emlékkő utca 2-12 Páros
1163 Fuvallat utca 2-60 Páros
1163 Fuvallat utca 1-59 Páratlan
1163 Gyémánt utca 2-36 Páros
1163 Hófehérke utca 2-6 Páros
1163 Holdfény utca 2-6 Páros
1163 Holdfény utca 1-3 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 1 Páratlan
1163 Katalin utca 2-10 Páros
1163 Katalin utca 1-5 Páratlan
1163 Kolozs utca 2-36 Páros
1163 Kolozs utca 1-31 Páratlan
1163 Őrvezető utca 2-30 Páros
1163 Őrvezető utca 1-29 Páratlan
1163 Pesti határút 28-42 Páros
1163 Pesti határút 29-43 Páratlan
1163 Prohászka Ottokár utca 2-22 Páros
1163 Prohászka Ottokár utca 1-47 Páratlan
1163 Szertár utca 2-14 Páros
1163 Szertár utca 1-17 Páratlan
1163 Szérű utca 2-12;16-64 Páros
1163 Tekla utca 1-7 Páratlan
1163 Tiszakömlő utca 2-56 Páros
1163 Tiszakömlő utca 1-59 Páratlan
1163 Újszász utca 10-58 Páros
1163 Újszász utca 9-39 Páratlan
1163 Üzbég utca 2-46 Páros
1163 Üzbég utca 1-41 Páratlan
1163 Veres Péter út 55-97 Páratlan
XV. Háziorvosi körzet
1163 Budapest Margit utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Albán utca 2-28 Páros
1163 Albán utca 1-31 Páratlan
1163 Batsányi János út 2-78 Páros
1163 Batsányi János út 71-95 Páratlan
1163 Budapesti út 37-51;55-83 Páratlan
1163 Elemi utca 2-8 Páros
1163 Elemi utca 1 Páratlan
1163 Főhadnagy utca 2-24 Páros
1163 Grúz utca 2-8 Páros
1163 Grúz utca 1-7 Páratlan
1163 Havashalom utca 2-42 Páros
1163 Havashalom utca 1-53 Páratlan
1163 Jászhalom utca 2-46 Páros
1163 Jászhalom utca 1-45 Páratlan
1163 Jenőhalom utca 2-10 Páros
1163 Jenőhalom utca 1-9 Páratlan
1163 Karát utca 2-4;16-24 Páros
1163 Karát utca 1-33 Páratlan
1163 Kézbesítő utca 2-26 Páros
1163 Kézbesítő utca 1-39 Páratlan
1163 Könyvtár utca 2-32 Páros
1163 Könyvtár utca 1-31 Páratlan
1163 Lipcse utca 2-12 Páros
1163 Lipcse utca 1-11 Páratlan
1163 Lipót utca 2-10 Páros
1163 Lipót utca 1-11 Páratlan
1163 Margit utca 2-28 Páros
1163 Margit utca 1-37 Páratlan
1163 Mátészalka utca 2-24 Páros
1163 Mátészalka utca 1-25 Páratlan
1163 Mátrafüred utca 2-14 Páros
1163 Mátrafüred utca 1-9 Páratlan
1163 Metró utca 2-24 Páros
1163 Metró utca 1-13 Páratlan
1163 Romhány utca 2-40 Páros
1163 Romhány utca 1-41 Páratlan
1163 Sashalmi köz 2-8 Páros
1163 Sashalmi köz 1-5 Páratlan
1163 Sashalmi sétány 2-64 Páros
1163 Sashalmi sétány 1-33 Páratlan
1163 Sashalmi tér 2-8
1163 Sasvár utca 2-70 Páros
1163 Sasvár utca 1-39 Páratlan
1163 Somoskő utca 2-20 Páros
1163 Somoskő utca 1-23 Páratlan
1163 Színjátszó utca 2-12 Páros
1163 Színjátszó utca 1-17 Páratlan
1163 Talpfa utca 1-9 Páratlan
1163 Thorma János utca 2-20 Páros
1163 Thorma János utca 1-19 Páratlan
1163 Thököly út 1-75 Páratlan
1163 Veres Péter út 4-38 Páros
1163 Vörösmajor utca 2-10 Páros
1163 Vörösmajor utca 1-9 Páratlan
XVI. Háziorvosi körzet
1163 Margit utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Aranycsillag utca 2-28 Páros
1163 Aranycsillag utca 1-31 Páratlan
1163 Bányai Elemér utca 2-30 Páros
1163 Bányai Elemér utca 1-11 Páratlan
1163 Bőség utca 2-34 Páros
1163 Bőség utca 1-35 Páratlan
1163 Budapesti út 1-35 Páratlan
1163 Cziráki utca 2-32 Páros
1163 Cziráki utca 1-33 Páratlan
1163 Devecseri utca 2-16 Páros
1163 Edit utca 2-50 Páros
1163 Edit utca 1-49 Páratlan
1163 Egyenes utca 2-22 Páros
1163 Egyenes utca 1-25 Páratlan
1163 Feldebrő utca 2-36 Páros
1163 Feldebrő utca 1-33 Páratlan
1163 Kányavár utca 2-12 Páros
1163 Kerepesi út 164-202 Páros
1163 Kicsi utca 2-10 Páros
1163 Kicsi utca 1-13 Páratlan
1163 Kisterenye utca 2-60 Páros
1163 Kisterenye utca 1-53 Páratlan
1163 Kocs utca 2-38 Páros
1163 Kocs utca 1-47 Páratlan
1163 Magyarvár utca 2-44 Páros
1163 Magyarvár utca 1-49 Páratlan
1163 Mátéháza utca 2-36 Páros
1163 Mátéháza utca 1-39 Páratlan
1163 Őrmester utca 2-38 Páros
1163 Őrmester utca 1-37 Páratlan
1163 Pirosrózsa utca 10-42 Páros
1163 Pirosrózsa utca 9-41 Páratlan
1163 Remény utca 56 Páros
1163 Remény utca 47-61 Páratlan
1163 Szolnoki út 2-16 Páros
1163 Szolnoki út 1-15 Páratlan
1163 Thököly út 18-94 Páros
1163 Vámosgyörk utca 1-61 Páratlan
1163 Zalavár utca 2-6 Páros
1163 Zalavár utca 1-9 Páratlan
XVII. Háziorvosi körzet
1163 Budapest Margit utca 33.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Batsányi János út 1-69 Páratlan
1165 Batsányi János utca 102 Páros
1163 Budapesti út 85-113 Páratlan
1163 Datolya utca 2-48 Páros
1163 Datolya utca 1-47 Páratlan
1163 Fehérsas utca 2-26 Páros
1163 Fehérsas utca 1-35 Páratlan
1163 Főhadnagy utca 1-23 Páratlan
1163 Gutenberg utca 2-24 Páros
1163 Gutenberg utca 1-23 Páratlan
1163 Katóka utca 2-60 Páros
1163 Keringő utca 2-18 Páros
1163 Keringő utca 1-13 Páratlan
1163 Kishalom utca 2-38 Páros
1163 Kishalom utca 1-35 Páratlan
1163 Kőszál utca 2-14 Páros
1163 Kőszál utca 1-27 Páratlan
1163 Kőszirt utca 2-30 Páros
1163 Kőszirt utca 1-27 Páratlan
1163 Ládháza utca 2-26 Páros
1163 Ládháza utca 1-25 Páratlan
1163 Lillafüred utca 2-78 Páros
1163 Lillafüred utca 1-77 Páratlan
1163 Lombos utca 2-38 Páros
1163 Lombos utca 1-49 Páratlan
1163 Lőcs utca 2-28 Páros
1163 Lucfenyő utca 2-38 Páros
1163 Lucfenyő utca 1-31 Páratlan
1163 Margit utca 30-84 Páros
1163 Margit utca 39-83 Páratlan
1163 Máté utca 2-56 Páros
1163 Máté utca 1-59 Páratlan
1163 Metró utca 26-54 Páros
1163 Metró utca 15-39 Páratlan
1163 Rovás utca 2-32 Páros
1163 Sasfészek utca 2-42 Páros
1163 Sasfészek utca 1-49 Páratlan
1163 Sasszem utca 2-38 Páros
1163 Sasszem utca 1-41 Páratlan
1163 Sasvár utca 72-100 Páros
1163 Sasvár utca 41-93 Páratlan
1163 Szabadszó utca 2-42 Páros
1163 Szabadszó utca 1-51 Páratlan
1163 Színjátszó utca 14-52 Páros
1163 Színjátszó utca 19-51 Páratlan
1163 Veres Péter út 40-88 Páros
XIII. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Csömöri út 177.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Anna utca 2-24 Páros
1162 Anna utca 1-29 Páratlan
1162 Aradi utca 2-10 Páros
1162 Aradi utca 1-9 Páratlan
1162 Aranyfa utca 2-16 Páros
1162 Avarszállás utca 2-44 Páros
1162 Avarszállás utca 1-45 Páratlan
1161 Baross utca 230-258 Páros
1161 Baross utca 239-253 Páratlan
1162 Baross utca 260-290 Páros
1162 Baross utca 255-307 Páratlan
1162 Bártfa utca 2-14 Páros
1162 Bártfa utca 1-15 Páratlan
1162 Béla utca 222-238 Páros
1162 Béla utca 193-211 Páratlan
1162 Besztercebányai utca 2-8 Páros
1162 Besztercebányai utca 1-9 Páratlan
1162 Bianka utca 2-12 Páros
1162 Bianka utca 1-7 Páratlan
1162 Budapesti út 190-196 Páros
1162 Csallóközi utca 1-9 Páratlan
1162 Csömöri út 288-366 Páros
1162 Csömöri út 263-273 Páratlan
1162 Erdős utca 2-8 Páros
1162 Ferenc utca 76-154 Páros
1162 Ferenc utca 81-149 Páratlan
1161 Gusztáv utca 121 Páratlan
1162 Gusztáv utca 114-132 Páros
1162 Gusztáv utca 107-153 Páratlan
1162 Hámfa utca 2-12 Páros
1162 Hámfa utca 1-21 Páratlan
1162 Hermina út 80-114 Páros
1162 Hermina út 75-109 Páratlan
1162 Ida utca 106-110 Páros
1162 Ida utca 119 Páratlan
1162 Istráng utca 42-96 Páros
1162 Istráng utca 35-81 Páratlan
1162 Kassai utca 10-20 Páros
1162 Kassai utca 1-23 Páratlan
1162 Kistelek utca 2-16 Páros
1162 Kistelek utca 1-19 Páratlan
1162 Komáromi utca 2-16 Páros
1162 Komáromi utca 1-13 Páratlan
1162 Kötőfék utca 2-22 Páros
1162 Kötőfék utca 1-17 Páratlan
1162 Máramarosi utca 2-18 Páros
1162 Máramarosi utca 1-17 Páratlan
1162 Mezősas utca 2-10 Páros
1162 Mezősas utca 1-11 Páratlan
1162 Mókus utca 2-20 Páros
1162 Nagyvárad utca 4-30 Páros
1162 Nagyvárad utca 3-37 Páratlan
1162 Paripa utca 2-14 Páros
1162 Paripa utca 1-11 Páratlan
1162 Patkószeg utca 2-12 Páros
1162 Patkószeg utca 1-11 Páratlan
1162 Pejkó utca 2-32 Páros
1162 Pejkó utca 1-45 Páratlan
1162 Pozsonyi utca 2-34 Páros
1162 Pozsonyi utca 1-23;27-39 Páratlan
1162 Rákosi út 250-278 Páros
1162 Rákosi út 223-277 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 179-185 Páratlan
1162 Ránki utca 2-14 Páros
1162 Ránki utca 1-13 Páratlan
1162 Rimaszombat utca 2-12 Páros
1162 Rimaszombat utca 1-7 Páratlan
1162 Rozsos utca 44-88 Páros
1162 Rozsos utca 37-63 Páratlan
1162 Sarkad utca 1-53 Páratlan
1162 Szent Imre utca 156-166 Páros
1162 Szent Imre utca 137-149 Páratlan
1162 Szent korona utca 258-284 Páros
1162 Szent korona utca 245-271 Páratlan
1162 Szilaj utca 2-46 Páros
1162 Szilaj utca 1-45 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 2-8;14-28 Páros
1162 Szlovák út 2-86 Páros
1162 Szlovák út 81-127 Páratlan
1162 Temesvári utca 26-36 Páros
1162 Temesvári utca 25-35 Páratlan
1162 Temető utca 2 Páros
1162 Temető utca 1-5 Páratlan
1162 Újarad utca 2-14 Páros
1162 Újarad utca 1-17 Páratlan
1162 Vép utca 2-12 Páros
1162 Vép utca 1-9 Páratlan
1162 Vízgát utca 4-22 Páros
XIX. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Csömöri út 177.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Attila utca 86-146 Páros
1162 Attila utca 83-145 Páratlan
1161 Baross utca 143-235 Páratlan
1162 Béla utca 140-192 Páros
1161 Csömöri út 160-200 Páros
1162 Csömöri út 202-286 Páros
1162 Csömöri út 205-261 Páratlan
1162 Damjanich utca 2-24 Páros
1162 Damjanich utca 1-15 Páratlan
1162 Diófa utca 83-145 Páratlan
1162 Ferenc utca 2-66 Páros
1162 Ferenc utca 1-67 Páratlan
1162 György utca 2-36 Páros
1162 György utca 1-23 Páratlan
1162 Háromszéki utca 2-14 Páros
1162 Háromszéki utca 1-17 Páratlan
1162 Jávorfa utca 80-130 Páros
1162 Jávorfa utca 87-143 Páratlan
1162 Kassai utca 2-8 Páros
1161 Kenéz utca 2-28 Páros
1161 Kenéz utca 1-25 Páratlan
1162 Késmárki utca 2-24 Páros
1162 Késmárki utca 1-17 Páratlan
1162 Ködös utca 2-32 Páros
1162 Ködös utca 1-31 Páratlan
1162 Mátyás király utca 70-116 Páros
1162 Mátyás király utca 81-129 Páratlan
1162 Párta utca 74-126 Páros
1162 Párta utca 65-111 Páratlan
1162 Rákosi út 224-248 Páros
1162 Sarkad utca 82-130 Páros
1162 Sarkad utca 55-109 Páratlan
1162 Segesvár utca 1-37 Páratlan
1162 Szénás utca 78-128 Páros
1162 Szénás utca 79-131 Páratlan
1162 Szent Imre utca 96-154 Páros
1162 Szent Imre utca 99-135 Páratlan
1162 Szent korona utca 192-256 Páros
1162 Szent korona utca 179-229 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 30-58 Páros
1162 Temesvári utca 2-24 Páros
1162 Temesvári utca 1-23 Páratlan
1161 Udvarhelyi utca 2 Páros
1162 Udvarhelyi utca 4-14 Páros
1162 Udvarhelyi utca 1-13 Páratlan
1161 Viola utca 20 Páros
1162 Viola utca 2-18;22-64 Páros
1162 Viola utca 1-77 Páratlan
1162 Wesselényi utca 70-120 Páros
1162 Wesselényi utca 69-123 Páratlan
XX. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Csömöri út 177.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Bács utca 2-68 Páros
1161 Bács utca 1-63 Páratlan
1161 Baross utca 38-104 Páros
1161 Baross utca 51-141 Páratlan
1161 Bercsényi utca 18-74 Páros
1161 Bercsényi utca 11-61 Páratlan
1161 Csömöri út 72-158 Páros
1161 Erik utca 4 Páros
1161 Erik utca 1-3 Páratlan
1161 Érsekújvári utca 2-22 Páros
1161 Érsekújvári utca 1-19 Páratlan
1161 Hársfavirág utca 2-22 Páros
1161 Hársfavirág utca 1-25 Páratlan
1161 Hunyadi utca 2-28 Páros
1161 Hunyadi utca 1-29 Páratlan
1161 Iskola utca 2-30 Páros
1161 Iskola utca 1-35 Páratlan
1161 János utca 124-156 Páros
1161 János utca 131-159 Páratlan
1161 József utca 100-170 Páros
1161 József utca 117-135 Páratlan
1161 Madách utca 2-44 Páros
1161 Madách utca 1-55 Páratlan
1161 Petőfi utca 30-84 Páros
1161 Petőfi utca 29-83 Páratlan
1161 Rákóczi út 110-166 Páros
1161 Rákóczi út 91-141 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 39-97 Páratlan
1161 Rigó utca 1-41 Páratlan
1161 Sas utca 2-22 Páros
1161 Sas utca 1-19 Páratlan
1162 Segesvár utca 2-16 Páros
1161 Szabadkai utca 2-42 Páros
1161 Szabadkai utca 1-41 Páratlan
1161 Szilágyi Dezső utca 2-22 Páros
1161 Szilágyi Dezső utca 1-23 Páratlan
1161 Thököly utca 52-126 Páros
1161 Thököly utca 73-133 Páratlan
XXI. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Csömöri út 177.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Attila utca 2-84 Páros
1162 Attila utca 1-81 Páratlan
1162 Béla utca 97-153 Páratlan
1162 Budapesti út 136-188 Páros
1162 Diófa utca 2-76 Páros
1162 Diófa utca 1-81 Páratlan
1162 Hársfa utca 1-69;73-87 Páratlan
1162 Hermina út 26-78 Páros
1162 Hermina út 27-73 Páratlan
1162 Ida utca 50-104 Páros
1162 Ida utca 55-117 Páratlan
1162 Jávorfa utca 2-78 Páros
1162 Jávorfa utca 1-85 Páratlan
1162 Mátyás király utca 2-68 Páros
1162 Mátyás király utca 1-79 Páratlan
1162 Párta utca 2-72 Páros
1162 Párta utca 1-63 Páratlan
1162 Rákosi út 166-222 Páros
1162 Rákosi út 175-221 Páratlan
1162 Sarkad utca 2-80 Páros
1162 Szénás utca 2-76 Páros
1162 Szénás utca 1-77 Páratlan
1162 Wesselényi utca 2-68 Páros
1162 Wesselényi utca 1-67 Páratlan
XXII. Háziorvosi körzet
1162 Budapest Csömöri út 177.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Aulich utca 2-22;30-48 Páros
1161 Aulich utca 1-25 Páratlan
1162 Aulich utca 24-28 Páros
1162 Aulich utca 27-57 Páratlan
1161 Aurél utca 2-14 Páros
1161 Aurél utca 1-13 Páratlan
1161 Baross utca 106-228 Páros
1161 Dobó utca 2-24 Páros
1161 Dobó utca 1-29 Páratlan
1162 Dobó utca 26-64 Páros
1162 Dobó utca 31-67 Páratlan
1161 Gusztáv utca 2-86 Páros
1161 Gusztáv utca 1-73 Páratlan
1161 György utca 38-84 Páros
1161 György utca 25-65 Páratlan
1161 Hársfavirág utca 24-56 Páros
1161 Hársfavirág utca 27-57 Páratlan
1161 Iglói utca 2-28 Páros
1161 Iglói utca 1-23 Páratlan
1161 Iskola utca 32-56 Páros
1161 Iskola utca 37-65 Páratlan
1161 János utca 158-196 Páros
1161 János utca 161-189 Páratlan
1161 József utca 137-179 Páratlan
1161 Kenéz utca 30-74 Páros
1161 Kenéz utca 27-73 Páratlan
1162 Kenéz utca 64 Páros
1161 Knézits utca 2-30 Páros
1161 Knézits utca 1-21 Páratlan
1162 Marcell utca 2-62 Páros
1162 Marcell utca 1-89 Páratlan
1161 Nap utca 2-58 Páros
1161 Nap utca 1-63 Páratlan
1161 Nonn János utca 1-5 Páratlan
1161 Nyitra utca 2-24 Páros
1161 Nyitra utca 1-27 Páratlan
1161 Pál utca 2-82 Páros
1161 Pál utca 1-81 Páratlan
1162 Piski utca 2-12 Páros
1162 Piski utca 1-13 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 99-177 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 60-92 Páros
1162 Szlovák út 1 Páratlan
1161 Vörösmarty utca 2-44 Páros
1161 Vörösmarty utca 1-59 Páratlan
XXIII. Háziorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Batthyány utca 49-55 Páratlan
1161 Béla utca 34-90 Páros
1161 Béla utca 29-57 Páratlan
1161 Brassói út 2-18 Páros
1161 Brassói út 1-19 Páratlan
1161 Budapesti út 76-84 Páros
1161 Csömöri út 93-133 Páratlan
1161 Homokdomb utca 4-6 Páros
1161 Homokdomb utca 1-13 Páratlan
1161 Hősök tere 1-7
1161 Iharfa utca 2-26 Páros
1161 Iharfa utca 1-33 Páratlan
1161 József utca 6-10;30-60 Páros
1161 József utca 51-81 Páratlan
1161 Kornél utca 2-16 Páros
1161 Köztársaság útja 2-56 Páros
1161 Köztársaság útja 1-29 Páratlan
1161 Krenedits Sándor utca 2-40 Páros
1161 Krenedits Sándor utca 1-37 Páratlan
1161 Mária utca 52-86 Páros
1161 Mária utca 59-85 Páratlan
1161 Milán utca 2-26 Páros
1161 Milán utca 1-37 Páratlan
1161 Ottó utca 2-42 Páros
1161 Ottó utca 1-37 Páratlan
1161 Pálfi János tér 1-3
1161 Petra utca 2-10 Páros
1161 Petra utca 1-9 Páratlan
1161 Rákóczi út 48-58 Páros
1161 Rákóczi út 1-89 Páratlan
1161 Rákosi út 80-116 Páros
1161 Rákosi út 79-107 Páratlan
1161 Regele János utca 2-44 Páros
1161 Regele János utca 1-45 Páratlan
1161 Róbert utca 2-14 Páros
1161 Róbert utca 1 Páratlan
1161 Rózsabimbó utca 2 Páros
1161 Rózsabimbó utca 1-7 Páratlan
1161 Sajtó utca 2-8 Páros
1161 Sajtó utca 1-7 Páratlan
1161 Sándor utca 62-78 Páros
1161 Sashalom utca 2-40 Páros
1161 Sashalom utca 1-33 Páratlan
1161 Széchenyi utca 2-8 Páros
1161 Széchenyi utca 1-7 Páratlan
1161 Szent Imre utca 2-26 Páros
1161 Szent Imre utca 1-31 Páratlan
1161 Szent korona utca 90-114 Páros
1161 Szent korona utca 71-115 Páratlan
1162 Szent Korona utca 117-121 Páratlan
1161 Templom tér 1-7
1161 Templom utca 30-46 Páros
1161 Templom utca 27-47 Páratlan
1161 Zombori utca 2-10 Páros
1161 Zombori utca 1-9 Páratlan
XXIV. Háziorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
Állomás utca 2-18 Páros
1161 Állomás utca 1-15 Páratlan
1161 Bercsényi utca 2-16 Páros
1161 Csömöri út 2-24 Páros
1161 Csömöri út 1-29 Páratlan
1161 Eperjesi utca 2-20 Páros
1161 Körvasút sor 28-42 Páros
1161 Körvasút sor 28-43 Páratlan
1161 Mályvarózsa utca 2-22 Páros
1161 Nefelejcs utca 2-32 Páros
1161 Nefelejcs utca 1-15 Páratlan
1161 Pálya utca 129-141 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 15-37 Páratlan
1161 Rigó utca 30-42 Páros
1161 Rózsa utca 60-86 Páros
1161 Szalmarózsa tér 1-9
1161 Szalmarózsa utca 2-12 Páros
1161 Szalmarózsa utca 1-21 Páratlan
1161 Szent Korona utca 2-26 Páros
1161 Tavirózsa tér 1-9
1161 Tavirózsa utca 2 Páros
1161 Tavirózsa utca 1-11 Páratlan
1161 Thököly utca 1-27 Páratlan
1161 Tulipánfa utca 2-10 Páros
1161 Tulipánfa utca 1-7 Páratlan
XXV. Háziorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Baross utca 2-36 Páros
1161 Baross utca 1-49 Páratlan
1161 Batthyány utca 58-92 Páros
1161 Batthyány utca 57-91 Páratlan
1161 Bercsényi utca 1-9 Páratlan
1161 Csömöri út 26-70 Páros
1161 Csömöri út 31-91 Páratlan
1161 Eperjesi utca 1-19 Páratlan
1161 Kinizsi Pál utca 2-30 Páros
1161 Kinizsi Pál utca 1-27 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 58-102 Páros
1161 Kossuth Lajos utca 61-105 Páratlan
1161 Körvasút sor 44-66 Páros
1161 Körvasút sor 45-65 Páratlan
1161 Matild utca 2-18 Páros
1161 Matild utca 1-21 Páratlan
1161 Nefelejcs utca 34-46 Páros
1161 Nefelejcs utca 17-33 Páratlan
1161 Pálya utca 68-160 Páros
1161 Pálya utca 59-127 Páratlan
1161 Petőfi utca 2-28 Páros
1161 Petőfi utca 1-27 Páratlan
1161 Rákóczi út 60-108 Páros
1161 Rákospalotai határút 1-13 Páratlan
1161 Rigó utca 2-28 Páros
1161 Rózsa utca 69-103 Páratlan
1161 Szent korona utca 28-44;50-88 Páros
1161 Szepesi utca 2-12;16-36 Páros
1161 Szepesi utca 1-37 Páratlan
1161 Thököly utca 2-50 Páros
1161 Thököly utca 29-71 Páratlan
1161 Tordai utca 2-28 Páros
1161 Tordai utca 1-27 Páratlan
1161 Zrínyi Ilona utca 2-30 Páros
1161 Zrínyi Ilona utca 1-31 Páratlan
XXVI. Háziorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Árpád utca 2-34 Páros
1161 Árpád utca 1-39 Páratlan
1161 Batthyány utca 2-56 Páros
1161 Batthyány utca 1-47 Páratlan
1161 Béla utca 2-32 Páros
1161 Béla utca 1-27 Páratlan
1161 Budapesti út 2-74 Páros
1161 Csillag utca 2-30 Páros
1161 Csillag utca 1-31 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 2-56 Páros
1161 Kossuth Lajos utca 1-59 Páratlan
1161 Körvasút sor 2-26 Páros
1161 Körvasút sor 1-27 Páratlan
1161 Nádor utca 2-54 Páros
1161 Nádor utca 1-61 Páratlan
1161 Pálya utca 2-66 Páros
1161 Pálya utca 1-57 Páratlan
1161 Rákóczi út 2-46 Páros
1161 Rákosi út 2-78 Páros
1161 Rákosi út 1-77 Páratlan
1161 Rózsa utca 2-58 Páros
1161 Rózsa utca 1-67 Páratlan
1161 Szatmári utca 2-20 Páros
1161 Szatmári utca 1-17 Páratlan
1161 Szent István utca 2-50 Páros
1161 Szent István utca 1-49 Páratlan
1161 Szent korona utca 1-69 Páratlan
1161 Templom utca 2-28 Páros
1161 Templom utca 1-25 Páratlan
1161 Ungvári utca 2-20 Páros
1161 Ungvári utca 1-17 Páratlan
1162 Wesselényi utca 110 Páros
XXVII. Háziorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 2-68 Páros
1162 Akácfa utca 1-79 Páratlan
1161 Béla utca 59-67 Páratlan
1162 Béla utca 69-95 Páratlan
1161 Budapesti út 86-102 Páros
1162 Budapesti út 104-134 Páros
1161 Gáspár utca 2-24 Páros
1161 Gáspár utca 1-23 Páratlan
1162 Hársfa utca 2-70 Páros
1162 Hermina út 2-24 Páros
1162 Hermina út 1-25 Páratlan
1161 Ida utca 2-10;14-16 Páros
1161 Ida utca 1-11 Páratlan
1162 Ida utca 12;18-48 Páros
1162 Ida utca 13-53 Páratlan
1162 Ilona utca 2-52 Páros
1162 Ilona utca 1-57 Páratlan
1162 János utca 2-74 Páros
1162 János utca 1-73 Páratlan
1161 József utca 2-4;12-28 Páros
1161 József utca 1-49 Páratlan
1161 Kornél utca 1-15 Páratlan
1162 Lajos utca 2-68 Páros
1162 Lajos utca 1-69 Páratlan
1161 Mária utca 2-50 Páros
1161 Mária utca 1-57 Páratlan
1161 Milán utca 28-34 Páros
1161 Pálfi János tér 4-12
1161 Rákosi út 118-126 Páros
1161 Rákosi út 109-145 Páratlan
1162 Rákosi út 128-164 Páros
1162 Rákosi út 147-171 Páratlan
1161 Róbert utca 3-11 Páratlan
1161 Sándor utca 2-60 Páros
1161 Sándor utca 1-57 Páratlan
1161 Széchenyi utca 10-16 Páros
1161 Széchenyi utca 9-15 Páratlan
XXVIII. Háziorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 70-112 Páros
1162 Akácfa utca 81-137 Páratlan
1161 Béla utca 96-98 Páros
1162 Béla utca 92-94;100-138 Páros
1161 Csömöri út 135-167 Páratlan
1162 Csömöri út 169-203 Páratlan
1162 Diófa utca 78-140 Páros
1162 Hársfa utca 72-128 Páros
1162 Hársfa utca 89-147 Páratlan
1161 Hősök tere 9-12
1161 Ilona utca 98 Páros
1162 Ilona utca 54-96 Páros
1162 Ilona utca 59-105 Páratlan
1161 János utca 122 Páros
1162 János utca 76-120 Páros
1162 János utca 75-129 Páratlan
1161 József utca 62-98 Páros
1161 József utca 83-115 Páratlan
1161 Köztársaság útja 31-55 Páratlan
1161 Lajos utca 114 Páros
1162 Lajos utca 70-112 Páros
1162 Lajos utca 71-119 Páratlan
1161 Mária utca 88-120 Páros
1161 Mária utca 87-117 Páratlan
1161 Pálfi János tér 13;14
1161 Sándor utca 80-110 Páros
1161 Sándor utca 59-111 Páratlan
1161 Szent Imre utca 28-46 Páros
1161 Szent Imre utca 33-53 Páratlan
1162 Szent Imre utca 48-94 Páros
1162 Szent Imre utca 55-97 Páratlan
1161 Szent korona utca 116-136 Páros
1162 Szent Korona utca 138-190 Páros
1162 Szent korona utca 123-177 Páratlan
XXIX. Háziorvosi körzet
1164 Budapest Szabadföld út 18.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1164 Alsómalom utca 1-55 Páratlan
1164 Avas utca 2-24 Páros
1164 Avas utca 1-25 Páratlan
1164 Barátság utca 2-8 Páros
1164 Barátság utca 1-9 Páratlan
1164 Batthyány Ilona utca 2-10 Páros
1164 Begónia utca 2-10 Páros
1164 Begónia utca 1-7 Páratlan
1164 Bény utca 2-4 Páros
1164 Bény utca 1-5 Páratlan
1164 Biztató út 2-56 Páros
1164 Biztató út 1-23 Páratlan
1164 Bóbitás út 2-50 Páros
1164 Bóbitás út 1-47 Páratlan
1164 Bugac tér 1-9
1164 Buják utca 2-22 Páros
1164 Buják utca 1-5 Páratlan
1164 Caprera utca 2-24 Páros
1164 Caprera utca 1-5 Páratlan
1164 Cement utca 2-10 Páros
1164 Cement utca 1-9 Páratlan
1164 Cica utca 24-30 Páros
1164 Cica utca 25-29 Páratlan
1164 Cinke utca 2-52 Páros
1164 Cinke utca 1-65 Páratlan
1164 Csépa utca 2-4 Páros
1164 Csépa utca 1-5 Páratlan
1164 Csillám utca 2-6 Páros
1164 Csillám utca 1-13 Páratlan
1164 Csobaj utca 2-10 Páros
1164 Csobaj utca 1-27 Páratlan
1164 Csókakő utca 2-16 Páros
1164 Csókakő utca 1-35 Páratlan
1164 Csücsök utca 2-16 Páros
1164 Csücsök utca 1-15 Páratlan
1164 Édesvíz utca 2-18 Páros
1164 Édesvíz utca 1-15 Páratlan
1164 Fenőkő utca 2-4 Páros
1164 Fenőkő utca 1-7 Páratlan
1164 Foszlány utca 2-70 Páros
1164 Fürdőhely utca 2-10 Páros
1164 Fürdőhely utca 1-9 Páratlan
1164 Georgina utca 2-20 Páros
1164 Georgina utca 1-21 Páratlan
1164 Kétlovas utca 2-28 Páros
1164 Kétlovas utca 1-25 Páratlan
1164 Kocsmáros utca 2-8 Páros
1164 Kocsmáros utca 1-7 Páratlan
1164 Kopáncs utca 2-10 Páros
1164 Kopáncs utca 1-5 Páratlan
1164 Kőműves utca 2-16 Páros
1164 Kőműves utca 1-15 Páratlan
1164 Kukoricás utca 1-9 Páratlan
1164 Lassú utca 29 Páratlan
1164 Lengő utca 2-4 Páros
1164 Lengő utca 1-7 Páratlan
1164 Lila utca 2-6 Páros
1164 Lila utca 1-3 Páratlan
1164 Locsoló utca 2-12 Páros
1164 Locsoló utca 1-13 Páratlan
1164 Lucernás köz 2-4 Páros
1164 Lucernás köz 1-3 Páratlan
1164 Lucernás utca 2-32 Páros
1164 Lucernás utca 1-43 Páratlan
1164 Műkő utca 2-20 Páros
1164 Műkő utca 1-25 Páratlan
1164 Művezető utca 2-26 Páros
1164 Négylovas utca 1-15 Páratlan
1164 Olló utca 2-12 Páros
1164 Olló utca 1-9 Páratlan
1164 Ostorhegy utca 1-37 Páratlan
1164 Ostoros út 2-50 Páros
1164 Ostoros út 1-77 Páratlan
1164 Rádió utca 2-38 Páros
1164 Rádió utca 1-45 Páratlan
1164 Simongát utca 1-19 Páratlan
1164 Sóderos utca 2-12 Páros
1164 Sóderos utca 1-13 Páratlan
1164 Somkút utca 2-10 Páros
1164 Somkút utca 1-17 Páratlan
1164 Szabadföld út 2-22 Páros
1164 Szabadföld út 3-21 Páratlan
1164 Szabó utca 2-16 Páros
1164 Szabó utca 1-15 Páratlan
1164 Szakács utca 1-15 Páratlan
1164 Szakoly utca 2-30 Páros
1164 Szakoly utca 1-41 Páratlan
1164 Szántó utca 2-16 Páros
1164 Szántó utca 1-15 Páratlan
1164 Szárnyaskerék út 2-6 Páros
1164 Szárnyaskerék út 1-7 Páratlan
1164 Szűcs utca 2-16 Páros
1164 Szűcs utca 1-15 Páratlan
1164 Tabódy Ida tér 1
1164 Takács utca 2-16 Páros
1164 Takács utca 1-15 Páratlan
1164 Tervező utca 2-26 Páros
1164 Tervező utca 1-27 Páratlan
1164 Tóköz utca 2-70 Páros
1164 Tóköz utca 1-69 Páratlan
1164 Tópart utca 2-10 Páros
1164 Tópart utca 1-9 Páratlan
1164 Vágás utca 2-48 Páros
1164 Vágás utca 1-37 Páratlan
1164 Varró utca 2-18 Páros
1164 Varró utca 1-17 Páratlan
1164 Vidámvásár utca 2-72 Páros
1164 Vidámvásár utca 1-139 Páratlan
XXX. Háziorvosi körzet
1164 Budapest Szabadföld út 18.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1164 Bánya köz 2-4 Páros
1164 Bánya köz 1-3 Páratlan
1164 Barátság utca 10-26 Páros
1164 Barátság utca 11-23 Páratlan
1164 Batthyány Ilona utca 12-54 Páros
1164 Batthyány Ilona utca 1-65 Páratlan
1164 Begónia utca 12-24 Páros
1164 Begónia utca 9-21 Páratlan
1164 Beniczky Tamás utca 2-40 Páros
1164 Beniczky Tamás utca 1-53 Páratlan
1164 Cica utca 2-22 Páros
1164 Cica utca 1-23 Páratlan
1164 Cinkotakert utca 2-14 Páros
1164 Cinkotakert utca 1-19 Páratlan
1164 Cukornád köz 2-4 Páros
1164 Cukornád köz 1-3 Páratlan
1164 Cukornád utca 2-76 Páros
1164 Cukornád utca 1-65 Páratlan
1164 Décsi József utca 2-24 Páros
1164 Décsi József utca 1-21;27-33 Páratlan
1164 Garmada utca 2-28 Páros
1164 Garmada utca 1-27 Páratlan
1164 Gazdaság út 2-16 Páros
1164 Gazdaság út 1-27 Páratlan
1164 Georgina utca 22-60 Páros
1164 Georgina utca 23-71 Páratlan
1164 Gödölye utca 2-22 Páros
1164 Gödölye utca 1-19 Páratlan
1164 Jövendő utca 2-6 Páros
1164 Jövendő utca 1-5 Páratlan
1164 Lapát utca 2-18 Páros
1164 Lapát utca 1-29 Páratlan
1164 Lapos köz 2-32 Páros
1164 Lapos köz 1-15 Páratlan
1164 Lapos utca 2-8 Páros
1164 Lapos utca 1-15 Páratlan
1164 Lassú utca 2-26 Páros
1164 Lassú utca 1-25 Páratlan
1164 Lóca utca 2-14 Páros
1164 Lóca utca 1-17 Páratlan
1164 Magtár utca 2-48 Páros
1164 Magtár utca 1-67 Páratlan
1164 Meszes utca 2-12 Páros
1164 Meszes utca 1-9 Páratlan
1164 Mokány utca 2-26 Páros
1164 Mokány utca 1-21 Páratlan
1164 Műszerész utca 2-18 Páros
1164 Műszerész utca 1-25 Páratlan
1164 Művezető utca 1-25 Páratlan
1164 Négylovas utca 2-4 Páros
1164 Rózsalevél utca 2-72 Páros
1164 Rózsalevél utca 1-31;37-57 Páratlan
1164 Simongát utca 2-34 Páros
1164 Simongát utca 21-111 Páratlan
1164 Simongáti köz 2-6 Páros
1164 Simongáti köz 1-19 Páratlan
1164 Szabadföld út 24-80 Páros
1164 Szabadföld út 23-81 Páratlan
1164 Tátraszirt sor 2-12 Páros
1164 Tátraszirt sor 1-11 Páratlan
1164 Vidámvásár utca 74-108 Páros
1164 Vidámverseny utca 2-82 Páros
1164 Vidámverseny utca 1-57;61-77 Páratlan

2. Háziorvosi körzetek térképe

2. számú melléklet a 26/2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez * 

Házi gyermekorvosi körzetek közterület jegyzéke és térképe, a feladatellátási helyek címei

1. Házi gyermekorvosi körzetek közterület jegyzéke és a feladatellátási helyek címei

I. Házi gyermekorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 20-86 Páros
1162 Akácfa utca 17-99 Páratlan
1161 Árpád utca 22-34 Páros
1161 Árpád utca 27-39 Páratlan
1162 Attila utca 44-100 Páros
1162 Attila utca 49-101 Páratlan
1161 Batthyány utca 2-56 Páros
1161 Batthyány utca 1-59 Páratlan
1161 Béla utca 22-96 Páros
1161 Béla utca 17-57 Páratlan
1162 Béla utca 98-186 Páros
1162 Béla utca 53-149 Páratlan
1161 Budapesti út 60-92 Páros
1162 Diófa utca 20-98 Páros
1162 Diófa utca 49-103 Páratlan
1161 Gáspár utca 1-14 Páros
1161 Gáspár utca 1-15 Páratlan
1162 Gáspár utca 16-24 Páros
1162 Gáspár utca 17-23 Páratlan
1162 Hársfa utca 20-88 Páros
1162 Hársfa utca 25-69;73-107 Páratlan
1162 Hermina út 2-38 Páros
1161 Homokdomb utca 4-6 Páros
1161 Homokdomb utca 1-13 Páratlan
1161 Hősök tere 4-9
1161 Ida utca 2-10 Páros
1161 Ida utca 1-13 Páratlan
1162 Ida utca 12-98 Páros
1162 Ida utca 15-65 Páratlan
1161 Iharfa utca 2 Páros
1161 Iharfa utca 1 Páratlan
1162 Ilona utca 18-68 Páros
1162 Ilona utca 17-73 Páratlan
1162 János utca 26-90 Páros
1162 János utca 19-95 Páratlan
1162 Jávorfa utca 42-94 Páros
1162 Jávorfa utca 47-105 Páratlan
1161 József utca 2-64 Páros
1161 József utca 1-83 Páratlan
1161 Kornél utca 2-16 Páros
1161 Kornél utca 1-15 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 49-59 Páratlan
1161 Köztársaság útja 2-30 Páros
1161 Köztársaság útja 1-29 Páratlan
1161 Krenedits Sándor utca 2-32 Páros
1161 Krenedits Sándor utca 1-31 Páratlan
1162 Lajos utca 22-84 Páros
1162 Lajos utca 25-85 Páratlan
1161 Mária utca 2-4;8-70;74-88 Páros
1161 Mária utca 21-87 Páratlan
1162 Mátyás király utca 46-82 Páros
1162 Mátyás király utca 49-93 Páratlan
1161 Milán utca 2-34 Páros
1161 Milán utca 1-37 Páratlan
1161 Ottó utca 2-42 Páros
1161 Ottó utca 1-37 Páratlan
1161 Pálfi János tér 1-9
1162 Pálfi János tér 10-14
1162 Párta utca 38-88 Páros
1162 Párta utca 39-77 Páratlan
1161 Petra utca 2-10 Páros
1161 Petra utca 1-5;9 Páratlan
1161 Rákóczi út 2-66 Páros
1161 Rákóczi út 1-5;9-65 Páratlan
1161 Rákosi út 66-86 Páros
1161 Rákosi út 67-145 Páratlan
1162 Rákosi út 128-218 Páros
1162 Rákosi út 147-171;175-215 Páratlan
1161 Regele János utca 2-44 Páros
1161 Regele János utca 1-45 Páratlan
1161 Róbert utca 2-14 Páros
1161 Róbert utca 1-11 Páratlan
1161 Rózsabimbó utca 2 Páros
1161 Rózsabimbó utca 1-7 Páratlan
1161 Sajtó utca 2-8 Páros
1161 Sajtó utca 1-7 Páratlan
1161 Sándor utca 20-82 Páros
1161 Sándor utca 19-77 Páratlan
1162 Sándor utca 59-61 Páratlan
1161 Sashalom utca 2-40 Páros
1161 Sashalom utca 1-33 Páratlan
1161 Széchenyi utca 2-16 Páros
1161 Széchenyi utca 1-15 Páratlan
1162 Szénás utca 36-94 Páros
1161 Szent István utca 40-50 Páros
1161 Szent István utca 35-49 Páratlan
1161 Szent korona utca 78-130 Páros
1161 Szent korona utca 59-133 Páratlan
1162 Szent korona utca 127-223 Páratlan
1161 Templom tér 1-7
1161 Templom utca 16-46 Páros
1161 Templom utca 15-47 Páratlan
1162 Wesselényi utca 44-82 Páros
1162 Wesselényi utca 45-81 Páratlan
1161 Zombori utca 2-10 Páros
1161 Zombori utca 1-9 Páratlan
II. Házi gyermekorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 88-112 Páros
1162 Akácfa utca 101-137 Páratlan
1162 Attila utca 102-146 Páros
1162 Attila utca 103-145 Páratlan
1161 Aulich utca 2-20 Páros
1161 Aulich utca 1-23 Páratlan
1162 Aulich utca 22-48 Páros
1162 Aulich utca 25-57 Páratlan
1161 Aurél utca 2-14 Páros
1161 Aurél utca 1-13 Páratlan
1161 Baross utca 116-228 Páros
1161 Baross utca 123-213 Páratlan
1162 Baross utca 215-235 Páratlan
1161 Csömöri út 140-198 Páros
1161 Csömöri út 151-167 Páratlan
1162 Csömöri út 200-270 Páros
1162 Csömöri út 169-261 Páratlan
1162 Damjanich utca 2-24 Páros
1162 Damjanich utca 1-15 Páratlan
1162 Diófa utca 100-140 Páros
1162 Diófa utca 105-145 Páratlan
1161 Dobó utca 2-24 Páros
1161 Dobó utca 1-25 Páratlan
1162 Dobó utca 26-64 Páros
1162 Dobó utca 27-67 Páratlan
1161 Erik utca 4 Páros
1161 Erik utca 1-3 Páratlan
1161 Érsekújvári utca 1-19 Páratlan
1162 Ferenc utca 2-66 Páros
1162 Ferenc utca 1-67 Páratlan
1161 Gusztáv utca 2-86 Páros
1161 Gusztáv utca 1-73 Páratlan
1161 György utca 38-84 Páros
1161 György utca 25-65 Páratlan
1162 György utca 2-36 Páros
1162 György utca 1-23 Páratlan
1162 Háromszéki utca 2-14 Páros
1162 Háromszéki utca 1-17 Páratlan
1162 Hársfa utca 90-128 Páros
1162 Hársfa utca 109-147 Páratlan
1162 Ilona utca 70-98 Páros
1162 Ilona utca 75-105 Páratlan
1161 Iskola utca 2-36 Páros
1161 Iskola utca 1-43 Páratlan
1161 János utca 124-164 Páros
1161 János utca 131-187 Páratlan
1162 János utca 92-122 Páros
1162 János utca 97-189 Páratlan
1162 Jávorfa utca 96-130 Páros
1162 Jávorfa utca 107-143 Páratlan
1162 Kassai utca 2-8 Páros
1162 Kassai utca 1-9 Páratlan
1161 Kenéz utca 4-36;40-62;66-74 Páros
1161 Kenéz utca 3-31;35-73 Páratlan
1162 Kenéz utca 2;38;64 Páros
1162 Kenéz utca 1;33 Páratlan
1162 Késmárki utca 2-24 Páros
1162 Késmárki utca 1-17 Páratlan
1161 Knézits utca 2-30 Páros
1161 Knézits utca 1-21 Páratlan
1162 Ködös utca 2-32 Páros
1162 Ködös utca 1-31 Páratlan
1161 Lajos utca 114 Páros
1162 Lajos utca 86-112 Páros
1162 Lajos utca 87-119 Páratlan
1162 Marcell utca 2-62 Páros
1162 Marcell utca 13-89 Páratlan
1162 Mátyás király utca 84-116 Páros
1162 Mátyás király utca 95-129 Páratlan
1161 Nap utca 18-58 Páros
1161 Nap utca 1-63 Páratlan
1161 Nyitra utca 1-7 Páratlan
1161 Pál utca 2-80 Páros
1161 Pál utca 1-79 Páratlan
1162 Pál utca 82 Páros
1162 Pál utca 81 Páratlan
1162 Párta utca 90-126 Páros
1162 Párta utca 79-111 Páratlan
1161 Piski utca 12 Páros
1161 Piski utca 1;13 Páratlan
1162 Piski utca 2-10 Páros
1162 Piski utca 3-11 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 111-163 Páratlan
1161 Sándor utca 79-111 Páratlan
1162 Sarkad utca 98-130 Páros
1162 Sarkad utca 93-109 Páratlan
1162 Segesvár utca 2-16 Páros
1162 Segesvár utca 1-37 Páratlan
1162 Szénás utca 96-128 Páros
1162 Szénás utca 97-131 Páratlan
1161 Szent Imre utca 44-46 Páros
1161 Szent Imre utca 51-53 Páratlan
1162 Szent Imre utca 48-154 Páros
1162 Szent Imre utca 55-135 Páratlan
1161 Szent korona utca 132-136 Páros
1162 Szent korona utca 138-268 Páros
1162 Szilaspatak utca 26-92 Páros
1162 Temesvári utca 2-24 Páros
1162 Temesvári utca 1-23 Páratlan
1161 Udvarhelyi utca 2 Páros
1162 Udvarhelyi utca 4-14 Páros
1162 Udvarhelyi utca 1-13 Páratlan
1162 Viola utca 2-64 Páros
1162 Viola utca 1-77 Páratlan
1161 Vörösmarty utca 18-44 Páros
1161 Vörösmarty utca 17-59 Páratlan
1162 Wesselényi utca 84-120 Páros
1162 Wesselényi utca 83-123 Páratlan
III. Házi gyermekorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Bács utca 2-68 Páros
1161 Bács utca 1-63 Páratlan
1161 Baross utca 2-114 Páros
1161 Baross utca 1-11;15-121 Páratlan
1161 Bercsényi utca 2-74 Páros
1161 Bercsényi utca 1-61 Páratlan
1161 Érsekújvári utca 12-22 Páros
1161 Hársfavirág utca 12-56 Páros
1161 Hársfavirág utca 15-57 Páratlan
1161 Hunyadi utca 2-28 Páros
1161 Hunyadi utca 1-29 Páratlan
1161 Iglói utca 2-28 Páros
1161 Iglói utca 1-23 Páratlan
1161 Iskola utca 38-56 Páros
1161 Iskola utca 45-65 Páratlan
1161 János utca 166-196 Páros
1161 József utca 110-170 Páros
1161 József utca 125-179 Páratlan
1161 Kinizsi Pál utca 2-30 Páros
1161 Kinizsi Pál utca 1-27 Páratlan
1161 Körvasút sor 44-66 Páros
1161 Körvasút sor 45-65 Páratlan
1161 Madách utca 2-44 Páros
1161 Madách utca 1-55 Páratlan
1161 Matild utca 2-18 Páros
1161 Matild utca 1-21 Páratlan
1161 Nap utca 2-16 Páros
1161 Nonn János utca 1-5 Páratlan
1161 Nyitra utca 2-24 Páros
1161 Nyitra utca 9-27 Páratlan
1161 Pálya utca 118-160 Páros
1161 Pálya utca 99-141 Páratlan
1161 Rákóczi út 110-166 Páros
1161 Rákóczi út 103-141 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 1-109 Páratlan
1161 Rigó utca 2-42 Páros
1161 Rigó utca 1-41 Páratlan
1161 Sas utca 2-22 Páros
1161 Sas utca 1-19 Páratlan
1161 Szabadkai utca 2-42 Páros
1161 Szabadkai utca 1-41 Páratlan
1161 Szepesi utca 2-12;16-36 Páros
1161 Szepesi utca 1-37 Páratlan
1161 Szilágyi Dezső utca 12-22 Páros
1161 Szilágyi Dezső utca 11-23 Páratlan
1161 Thököly utca 2-126 Páros
1161 Tordai utca 2-28 Páros
1161 Tordai utca 1-27 Páratlan
1161 Vörösmarty utca 2-16 Páros
1161 Vörösmarty utca 1-15 Páratlan
1161 Zrínyi Ilona utca 2-30 Páros
1161 Zrínyi Ilona utca 1-31 Páratlan
IV. Házi gyermekorvosi körzet
1162 Budapest Délceg utca 35.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Aranyfa utca 2-16 Páros
1162 Árpádföldi út 104-150 Páros
1162 Asztag utca 2-12 Páros
1162 Asztag utca 1-11 Páratlan
1162 Avarszállás utca 2-44 Páros
1162 Avarszállás utca 1-45 Páratlan
1162 Baross utca 239-307 Páratlan
1162 Bártfa utca 2-14 Páros
1162 Bártfa utca 1-15 Páratlan
1162 Béla utca 228-238 Páros
1162 Béla utca 199-211 Páratlan
1162 Besztercebányai utca 2-8 Páros
1162 Besztercebányai utca 1-9 Páratlan
1162 Cserhida utca 2-22 Páros
1162 Cserhida utca 1-37 Páratlan
1162 Cserkút utca 2-60 Páros
1162 Cserkút utca 1-51 Páratlan
1162 Csömöri út 288-366 Páros
1162 Csömöri út 263-337 Páratlan
1162 Délceg utca 2-24 Páros
1162 Dezsőfia utca 2-36 Páros
1162 Dezsőfia utca 1-37 Páratlan
1162 Erdős utca 2-8 Páros
1162 Etelka utca 2-36 Páros
1162 Etelka utca 1-35 Páratlan
1162 Fahéj utca 2-50 Páros
1162 Fahéj utca 1-49 Páratlan
1162 Felcsúti utca 2-54 Páros
1162 Felcsúti utca 1-81 Páratlan
1162 Ferenc utca 76-154 Páros
1162 Ferenc utca 81-149 Páratlan
1162 Fertály utca 2-26 Páros
1162 Fertály utca 1-29 Páratlan
1162 Formás utca 2-34 Páros
1162 Formás utca 1-45 Páratlan
1161 Gusztáv utca 121 Páratlan
1162 Gusztáv utca 114-132 Páros
1162 Gusztáv utca 107-153 Páratlan
1162 Hámfa utca 2-12 Páros
1162 Hámfa utca 1-21 Páratlan
1162 Irha utca 2-58 Páros
1162 Irha utca 1-71 Páratlan
1162 Istráng utca 2-96 Páros
1162 Istráng utca 1-81 Páratlan
1162 Kassai utca 10-20 Páros
1162 Kassai utca 11-23 Páratlan
1162 Katymár köz 2-12 Páros
1162 Katymár köz 1-11 Páratlan
1162 Katymár utca 2-18 Páros
1162 Katymár utca 1-29 Páratlan
1162 Kistelek utca 2-16 Páros
1162 Kistelek utca 1-19 Páratlan
1162 Kötőfék utca 2-22 Páros
1162 Kötőfék utca 1-17 Páratlan
1162 Legenda utca 2-22 Páros
1162 Legenda utca 1-21 Páratlan
1162 Máramarosi utca 2-18 Páros
1162 Máramarosi utca 1-17 Páratlan
1162 Mazsola utca 2-12 Páros
1162 Mazsola utca 1-17 Páratlan
1162 Menyhért utca 40-48 Páros
1162 Menyhért utca 49-57 Páratlan
1162 Mezősas utca 2-10 Páros
1162 Mezősas utca 1-11 Páratlan
1162 Mókus utca 2-20 Páros
1162 Muzsika utca 54-62 Páros
1162 Nagyvárad utca 18-30 Páros
1162 Nagyvárad utca 19-37 Páratlan
1162 Paripa utca 2-14 Páros
1162 Paripa utca 1-11 Páratlan
1162 Patkószeg utca 2-12 Páros
1162 Patkószeg utca 1-11 Páratlan
1162 Pejkó utca 2-32 Páros
1162 Pejkó utca 1-45 Páratlan
1162 Pemete tér 1-5;11
1162 Pemetefű utca 14-18 Páros
1162 Pemetefű utca 13-15 Páratlan
1162 Péterke utca 2-54 Páros
1162 Péterke utca 1-59 Páratlan
1162 Pozsonyi utca 20-34 Páros
1162 Pozsonyi utca 27-39 Páratlan
1162 Rákosi út 262-278 Páros
1162 Rákosi út 265-277 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 165-177 Páratlan
1162 Rákospalotai határút 179-185 Páratlan
1162 Rendelő utca 2-80 Páros
1162 Rendelő utca 1-75 Páratlan
1162 Rimaszombat utca 2-12 Páros
1162 Rimaszombat utca 1-7 Páratlan
1162 Rozsos utca 2-88 Páros
1162 Rozsos utca 1-63 Páratlan
1162 Szent Imre utca 156-166 Páros
1162 Szent Imre utca 137-149 Páratlan
1162 Szent Korona utca 270-284 Páros
1162 Szent korona utca 257-271 Páratlan
1162 Szilaj utca 2-46 Páros
1162 Szilaj utca 1-45 Páratlan
1162 Szlovák út 2-128 Páros
1162 Szlovák út 81-127 Páratlan
1162 Szög utca 2-14 Páros
1162 Szög utca 1-13 Páratlan
1162 Temesvári utca 26-36 Páros
1162 Temesvári utca 25-35 Páratlan
1162 Temető utca 2;6 Páros
1162 Temető utca 1-5 Páratlan
1162 Timur utca 2-102 Páros
1162 Timur utca 1-75 Páratlan
1162 Újarad utca 2-14 Páros
1162 Újarad utca 1-17 Páratlan
1162 Vadruca utca 2-74 Páros
1162 Vadruca utca 1-67 Páratlan
1162 Vép utca 2-12 Páros
1162 Vép utca 1-9 Páratlan
1162 Zúgó köz 2-8 Páros
1162 Zúgó köz 1-11 Páratlan
V. Házi gyermekorvosi körzet
1162 Budapest Délceg utca 35.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Ábra utca 2-8 Páros
1162 Ábra utca 1-5 Páratlan
1162 Ágota utca 2-12 Páros
1162 Ágota utca 1-9 Páratlan
1162 Ákos utca 2-80 Páros
1162 Ákos utca 1-71 Páratlan
1162 Állás utca 2-70 Páros
1162 Állás utca 1-67 Páratlan
1162 Árpádföldi tér 1-11
1162 Árpádföldi út 2-102 Páros
1162 Árpádföldi út 1-21 Páratlan
1162 Bekecs utca 2-102 Páros
1162 Bekecs utca 1-91 Páratlan
1164 Bóbitás út 60 Páros
1162 Budapesti út 200-282 Páros
1164 Budapesti út 151-161 Páratlan
1162 Cékla utca 2-26 Páros
1162 Cékla utca 1-21 Páratlan
1162 Cibakháza utca 2-80 Páros
1162 Cibakháza utca 1-63 Páratlan
1162 Csitári utca 2-34 Páros
1162 Csitári utca 1-23 Páratlan
1162 Csoport utca 2-44 Páros
1162 Csoport utca 1-41 Páratlan
1162 Csöbör utca 2-20 Páros
1162 Csöves utca 2-10 Páros
1162 Csöves utca 1-7 Páratlan
1162 Csutora utca 2-10 Páros
1162 Csutora utca 1-13 Páratlan
1162 Csűr utca 2-48 Páros
1162 Csűr utca 1-43 Páratlan
1162 Délceg utca 26-66 Páros
1162 Délceg utca 1-63 Páratlan
1162 Fácánkert utca 2-18 Páros
1162 Fácánkert utca 1-17 Páratlan
1164 Felsőmalom utca 6-20 Páros
1162 Fürge utca 1-55 Páratlan
1164 Gesztenye utca 8 Páros
1164 Gesztenye utca 1-15 Páratlan
1162 Hangos utca 2-6 Páros
1162 Hangos utca 1-7 Páratlan
1162 Kajszi utca 2-16 Páros
1162 Kajszi utca 1-15 Páratlan
1162 Kémény utca 2-4 Páros
1162 Kémény utca 1-5 Páratlan
1162 Kendermag utca 2-98 Páros
1162 Kendermag utca 1-97 Páratlan
1162 Margitháza utca 2-18 Páros
1162 Margitháza utca 1-19 Páratlan
1162 Menyhért utca 2-38 Páros
1162 Menyhért utca 1-47 Páratlan
1162 Monoki utca 2-88 Páros
1162 Monoki utca 1-99 Páratlan
1162 Muzsika utca 2-52 Páros
1162 Muzsika utca 1-93 Páratlan
1162 Paradicsom utca 2-6 Páros
1162 Paradicsom utca 1-5 Páratlan
1162 Páty utca 2-6 Páros
1162 Páty utca 1-3 Páratlan
1162 Pemete tér 6-10
1162 Pemetefű utca 2-12 Páros
1162 Pemetefű utca 1-11 Páratlan
1162 Simándi tér 1-;8
1162 Simándi utca 2-64 Páros
1162 Simándi utca 1-61 Páratlan
1162 Suba utca 2-12 Páros
1162 Suba utca 1-19 Páratlan
1162 Szlovák út 130-152 Páros
1162 Timur utca 77-105 Páratlan
1164 Vágás utca 56-62 Páros
1164 Vágás utca 47 Páratlan
1162 Vecseház utca 1-45 Páratlan
1162 Vezekény köz 2-4 Páros
1162 Vezekény köz 1 Páratlan
1162 Vezekény utca 2-50 Páros
1162 Vezekény utca 1-45 Páratlan
1162 Zöldséges utca 2-20 Páros
1162 Zöldséges utca 1-15 Páratlan
1162 Zrínyiász utca 2-6 Páros
1162 Zrínyiász utca 1-3 Páratlan
VI. Házi gyermekorvosi körzet
1164 Budapest Szabadföld út 18.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Ajak utca 2-12 Páros
1165 Ajak utca 1-21 Páratlan
1165 Album köz 2-6 Páros
1165 Album köz 1-7 Páratlan
1165 Album utca 2-48 Páros
1165 Album utca 1-45 Páratlan
1164 Alsómalom utca 12-22 Páros
1164 Alsómalom utca 1-55 Páratlan
1165 Andocs tér 1-4
1165 Andocs utca 2-60 Páros
1165 Andocs utca 1-61 Páratlan
1165 Anilin utca 2-48 Páros
1165 Anilin utca 1-59 Páratlan
1164 Asztalos utca 2-12 Páros
1164 Asztalos utca 1-11 Páratlan
1165 Atlasz utca 2-34 Páros
1165 Atlasz utca 1-41 Páratlan
1165 Bácskai utca 22-46 Páros
1165 Bácskai utca 17-41 Páratlan
1164 Bányász utca 2-26 Páros
1164 Bányász utca 1-11 Páratlan
1164 Biztató út 10-12 Páros
1164 Bóbitás út 2-58 Páros
1164 Bóbitás út 1-63 Páratlan
1164 Budapesti út 163-173 Páratlan
1164 Bugac tér 1-9
1164 Buják utca 2-22 Páros
1164 Buják utca 1-5 Páratlan
1164 Cinke utca 2-52 Páros
1164 Cinke utca 1-65 Páratlan
1164 Csókakő utca 2-16 Páros
1164 Csókakő utca 1-35 Páratlan
1165 Farkasbab utca 22-68 Páros
1163 Farkasfa utca 2 Páros
1165 Farkasfa utca 4-68 Páros
1165 Farkasfa utca 1-67 Páratlan
1165 Farkasfog utca 2-68 Páros
1165 Farkasfog utca 1-67 Páratlan
1165 Farkashalom utca 2-94 Páros
1165 Farkashalom utca 1-99 Páratlan
1165 Farkasszőlő utca 2-68 Páros
1165 Farkasszőlő utca 21-67 Páratlan
1165 Fátra utca 2-12 Páros
1164 Felsőmalom utca 2;5-7 Páros
1164 Felsőmalom utca 1-29 Páratlan
1164 Fenőkő utca 2-4 Páros
1164 Fenőkő utca 1-7 Páratlan
1164 Foszlány utca 2-70 Páros
1165 Gábor Áron utca 18-46 Páros
1165 Gábor Áron utca 15-47 Páratlan
1164 Gesztenye utca 2-12 Páros
1165 Hunyadvár utca 98-100 Páros
1165 Hunyadvár utca 83-105 Páratlan
1165 Irinyi János utca 2-28 Páros
1164 Kocsmáros utca 2-6 Páros
1164 Kocsmáros utca 1-5 Páratlan
1164 Kopáncs utca 2-10 Páros
1164 Kopáncs utca 1-5 Páratlan
1164 Kovács utca 2-12 Páros
1164 Kovács utca 1-9 Páratlan
1164 Kőműves utca 2-14 Páros
1164 Kőműves utca 1-13 Páratlan
1164 Lakatos utca 2-10 Páros
1164 Lakatos utca 1-11 Páratlan
1164 Lengő utca 2-4 Páros
1164 Lengő utca 1-7 Páratlan
1164 Lucernás utca 2-6 Páros
1164 Malomkerék tér 1-3
1165 Nógrádverőce út 2-4 Páros
1165 Nógrádverőce út 5-73 Páratlan
1164 Olló utca 2-28 Páros
1164 Olló utca 1-23 Páratlan
1164 Ostorhegy utca 1-37 Páratlan
1164 Ostoros út 10-50 Páros
1164 Ostoros út 19-77 Páratlan
1164 Somkút utca 1-17 Páratlan
1164 Szabadföld út 2-18 Páros
1164 Szabadföld út 3-17 Páratlan
1164 Szabó utca 2-14 Páros
1164 Szabó utca 1-13 Páratlan
1164 Szakács utca 2-12 Páros
1164 Szakács utca 1-13 Páratlan
1164 Szántó utca 2-14 Páros
1164 Szántó utca 1-13 Páratlan
1164 Szűcs utca 2-14 Páros
1164 Szűcs utca 1-13 Páratlan
1164 Takács utca 2-14 Páros
1164 Takács utca 1-13 Páratlan
1165 Táncsics utca 38 Páros
1165 Táncsics utca 33-35 Páratlan
1164 Tervező utca 6-26 Páros
1164 Tervező utca 3-27 Páratlan
1164 Tóköz utca 2-70 Páros
1164 Tóköz utca 1-69 Páratlan
1165 Újszász utca 142-180 Páros
1165 Újszász utca 105-127 Páratlan
1164 Vágás utca 2-54 Páros
1164 Vágás utca 1-41 Páratlan
1164 Varró utca 2-16 Páros
1164 Varró utca 1-17 Páratlan
1165 Veres Péter út 197-203 Páratlan
1164 Vidámvásár utca 1-39 Páratlan
1164 Vízesés utca 2-60 Páros
1164 Vízesés utca 1-39 Páratlan
1165 Zsarnó utca 2-20 Páros
1165 Zsarnó utca 1-15 Páratlan
1165 Zselic utca 56-70 Páros
1165 Zselic utca 55-69 Páratlan
1165 Zsemlékes út 46-90 Páros
1165 Zsenge utca 64-74 Páros
1165 Zsenge utca 55-69 Páratlan
VII. Házi gyermekorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/a.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Ágoston Péter utca 2-38 Páros
1163 Ágoston Péter utca 1-39 Páratlan
1162 Árpádföldi út 63 Páratlan
1163 Bábos utca 2-24 Páros
1163 Bábos utca 1-25 Páratlan
1163 Ballada utca 4-52 Páros
1163 Ballada utca 1-19 Páratlan
1163 Bársony István utca 2-10 Páros
1163 Bársony István utca 1-11 Páratlan
1163 Bársonyos utca 2-12 Páros
1163 Bársonyos utca 1-21 Páratlan
1165 Becő utca 2-48 Páros
1165 Becő utca 1-47 Páratlan
1163 Bodnár utca 2-58 Páros
1163 Bodnár utca 1-53 Páratlan
1163 Borotvás utca 8-54 Páros
1163 Borotvás utca 1-67 Páratlan
1165 Bőszénfa utca 4 Páros
1165 Bőszénfa utca 3-5 Páratlan
1163 Bronz utca 2-32 Páros
1163 Bronz utca 1-35 Páratlan
1163 Döbröce utca 2-52 Páros
1163 Döbröce utca 1-63 Páratlan
1163 Emlékkő utca 2-12 Páros
1163 Fizika utca 2-10 Páros
1163 Fizika utca 1-7 Páratlan
1163 Fuvallat utca 2-60 Páros
1163 Fuvallat utca 1-59 Páratlan
1163 Galgahévíz utca 2-56 Páros
1163 Galgahévíz utca 1-51 Páratlan
1163 Gálic utca 2-12 Páros
1163 Gálic utca 1-17 Páratlan
1165 Gálosfa utca 4-6 Páros
1165 Gálosfa utca 3-5 Páratlan
1163 Garat utca 2-8 Páros
1163 Garat utca 1-5 Páratlan
1163 Gordonka utca 66-70 Páros
1163 Gordonka utca 77-83 Páratlan
1163 Gumó utca 2-6 Páros
1163 Gumó utca 1-9 Páratlan
1163 Gyémánt utca 2-36 Páros
1163 Gyémánt utca 1-41 Páratlan
1163 Holdfény utca 2-6 Páros
1163 Holdfény utca 1-3 Páratlan
1163 Hősök fasora 2-52 Páros
1163 Hősök fasora 67 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 1 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 2-4 Páros
1165 Ibafa útja 1 Páratlan
1161 Iharfa utca 18-20 Páros
1165 Íjász utca 2-66 Páros
1165 Íjász utca 1-59 Páratlan
1165 Írisz utca 1-15 Páratlan
1165 Kardosfa utca 2-12 Páros
1163 Katalin utca 2-10 Páros
1163 Katalin utca 1-5 Páratlan
1163 Kolozs köz 1-9 Páratlan
1163 Kolozs utca 2-34 Páros
1163 Kolozs utca 1-37 Páratlan
1165 Légcsavar utca 5 Páratlan
1165 Léva utca 2-40 Páros
1165 Léva utca 1 Páratlan
1163 Lobbanó utca 2-28 Páros
1163 Lobbanó utca 1-41 Páratlan
1165 Nyílhegy utca 2-38 Páros
1165 Nyílhegy utca 1-37 Páratlan
1165 Nyílvessző utca 2-48 Páros
1165 Nyílvessző utca 1-47 Páratlan
1163 Őrvezető utca 2-30 Páros
1163 Őrvezető utca 1-29 Páratlan
1165 Papucsvirág utca 2-14 Páros
1165 Papucsvirág utca 1-13 Páratlan
1163 Pesti határút 8-42 Páros
1163 Pesti határút 7-43 Páratlan
1163 Prohászka Ottokár utca 2-22 Páros
1163 Prohászka Ottokár utca 1-47 Páratlan
1165 Simonfa utca 4-6 Páros
1163 Szertár utca 2-14 Páros
1163 Szertár utca 1-17 Páratlan
1163 Szérű utca 2-12;16-64 Páros
1163 Szérű utca 1-55 Páratlan
1163 Tiszakömlő utca 2-56 Páros
1163 Tiszakömlő utca 1-59 Páratlan
1163 Új Kőbánya utca 2-34 Páros
1163 Új Kőbánya utca 3-27 Páratlan
1163 Újszász utca 2-58 Páros
1163 Újszász utca 1-43 Páratlan
1165 Újszász utca 45-63 Páratlan
1163 Üzbég utca 2-46 Páros
1163 Üzbég utca 1-41 Páratlan
1163 Veres Péter út 47-95 Páratlan
1163 Verespatak utca 2-16 Páros
1163 Verespatak utca 1-19 Páratlan
1163 Vulkán utca 1-47 Páratlan
1165 Zselic utca 2-18 Páros
1165 Zselic utca 1-17 Páratlan
1165 Zsemlékes út 2-10 Páros
1165 Zsenge utca 2-20 Páros
1165 Zsenge utca 1-17 Páratlan
VIII. Házi gyermekorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/a.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Aranyfürt utca 2-6 Páros
1165 Aranyfürt utca 1-7 Páratlan
1165 Bácskai utca 2-20 Páros
1165 Bácskai utca 1-15 Páratlan
1165 Bökényföldi út 2-108 Páros
1165 Bökényföldi út 1-103 Páratlan
1165 Csenkesz utca 2-60 Páros
1165 Csenkesz utca 1-63 Páratlan
1165 Csinszka utca 2-114 Páros
1165 Csinszka utca 1-109 Páratlan
1165 Diósy Lajos utca 2-28 Páros
1165 Diósy Lajos utca 1-45 Páratlan
1165 Ezerjó utca 2-62 Páros
1165 Ezerjó utca 1-57 Páratlan
1165 Farkasbab utca 2-20 Páros
1165 Farkasbab utca 1-67 Páratlan
1165 Farkasszőlő utca 1-19 Páratlan
1165 Fátra utca 1-11 Páratlan
1165 Gábor Áron utca 2-16 Páros
1165 Gábor Áron utca 1-13 Páratlan
1165 Gyűszűvirág utca 2-48 Páros
1165 Gyűszűvirág utca 1-45 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 36-96 Páros
1165 Hunyadvár utca 21-81 Páratlan
1165 Huszár utca 2-30 Páros
1165 Huszár utca 1-31 Páratlan
1165 Imre utca 2-6 Páros
1165 Imre utca 1-7 Páratlan
1165 Irinyi János utca 1-27 Páratlan
1165 Írisz utca 2-14 Páros
1165 Katona József utca 2-16 Páros
1165 Katona József utca 1-17 Páratlan
1165 Koronafürt utca 2-48 Páros
1165 Koronafürt utca 1-43 Páratlan
1165 Lepkevirág utca 2-12 Páros
1165 Lepkevirág utca 1-11 Páratlan
1165 Májusfa utca 2-18 Páros
1165 Májusfa utca 1-15 Páratlan
1165 Mátra utca 2-16 Páros
1165 Mátra utca 1-15 Páratlan
1165 Mátyás király tér 1-8
1165 Mészáros József utca 20-40 Páros
1165 Mészáros József utca 19-33 Páratlan
1165 Natasa utca 2-20 Páros
1165 Natasa utca 1-19 Páratlan
1165 Nebántsvirág utca 2-6 Páros
1165 Nebántsvirág utca 1-13 Páratlan
1165 Nógrádverőce út 1-3 Páratlan
1165 Nyílpuska utca 2-8 Páros
1165 Nyílpuska utca 1-5 Páratlan
1165 Papír utca 2-68 Páros
1165 Papír utca 1-67 Páratlan
1165 Perjés utca 2-64 Páros
1165 Perjés utca 1-61 Páratlan
1165 Petúnia utca 2-16 Páros
1165 Petúnia utca 1-13 Páratlan
1165 Prodám utca 2-24 Páros
1165 Rajka utca 2-14 Páros
1165 Rajka utca 1-11 Páratlan
1165 Rezgőfű utca 2-16 Páros
1165 Rezgőfű utca 1-13 Páratlan
1165 Táncsics utca 2-36 Páros
1165 Táncsics utca 1-31 Páratlan
1165 Tatjána utca 2-32 Páros
1165 Tatjána utca 1-31 Páratlan
1165 Tűlevél utca 1-5 Páratlan
1165 Újszász utca 90-140 Páros
1165 Újszász utca 65-103 Páratlan
1165 Veres Péter út 127-195 Páratlan
1165 Verőce köz 2-6 Páros
1165 Verőce köz 1-7 Páratlan
1165 Zselic utca 20-54 Páros
1165 Zselic utca 19-53 Páratlan
1165 Zsemlékes út 12-44 Páros
1165 Zsenge utca 22-62 Páros
1165 Zsenge utca 19-53 Páratlan
IX. Házi gyermekorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/a.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Arany János utca 2-56 Páros
1165 Arany János utca 1-51 Páratlan
1165 Baross Gábor utca 2-24 Páros
1165 Baross Gábor utca 1-23 Páratlan
1165 Bátony utca 2-34 Páros
1166 Bátony utca 1-3 Páratlan
1163 Batsányi János út 1-27 Páratlan
1165 Benő utca 2-20 Páros
1165 Benő utca 1-21 Páratlan
1165 Blaha Lujza utca 2-26 Páros
1165 Blaha Lujza utca 1-23 Páratlan
1163 Borotvás utca 2-6 Páros
1165 Céltábla utca 2-24 Páros
1165 Céltábla utca 1-23 Páratlan
1165 Corvin utca 2-26 Páros
1165 Corvin utca 1-25 Páratlan
1165 Demeter utca 2-38 Páros
1165 Demeter utca 1-5 Páratlan
1165 Dióskál utca 2-6 Páros
1165 Dióskál utca 1-9 Páratlan
1165 Diósy Lajos utca 30 Páros
1165 Emma utca 2-18 Páros
1165 Emma utca 1-15;19-21 Páratlan
1163 Enikő utca 2-12 Páros
1163 Enikő utca 1-11 Páratlan
1165 Fábián utca 2-28 Páros
1165 Fábián utca 1-27 Páratlan
1163 Fehérsas utca 2-26 Páros
1163 Fehérsas utca 1-35 Páratlan
1165 Futórózsa utca 2-66 Páros
1165 Futórózsa utca 1-31 Páratlan
1165 Géza utca 2 Páros
1165 Géza utca 1-31 Páratlan
1165 Gida utca 2-4 Páros
1163 Gutenberg utca 2-24 Páros
1163 Gutenberg utca 1-23 Páratlan
1165 Gyula utca 2-12 Páros
1165 Gyula utca 1-15 Páratlan
1165 Hangulat utca 2-18 Páros
1165 Hangulat utca 1-19 Páratlan
1165 Hárskút utca 2-6 Páros
1165 Hárskút utca 1-5 Páratlan
1163 Hófehérke utca 2-6 Páros
1165 Hunyadvár utca 6-34 Páros
1165 Hunyadvár utca 3-19 Páratlan
1165 István király utca 2-26 Páros
1165 István király utca 3-53 Páratlan
1163 Jókai Mór utca 1-25 Páratlan
1165 Jókai Mór utca 2-36 Páros
1165 Kalitka utca 2-10 Páros
1165 Kalitka utca 1-11 Páratlan
1165 Károly utca 2-12 Páros
1165 Károly utca 1-9 Páratlan
1163 Katóka utca 2-60 Páros
1163 Katóka utca 1-55 Páratlan
1163 Kishalom utca 2-38 Páros
1163 Kishalom utca 1-35 Páratlan
1163 Kolozs utca 36 Páros
1163 Kolozs utca 39-41 Páratlan
1165 László utca 2-48 Páros
1165 László utca 1-61 Páratlan
1163 Lillafüred utca 2-38 Páros
1163 Lillafüred utca 1-37 Páratlan
1163 Lombos utca 2-38 Páros
1163 Lombos utca 1-49 Páratlan
1165 Lőpor utca 2-30 Páros
1165 Lőpor utca 1-25 Páratlan
1165 Lőtér utca 2 Páros
1165 Lőtér utca 1-23 Páratlan
1163 Margit utca 39-87 Páratlan
1165 Margit utca 89-91;125-151 Páratlan
1163 Máté utca 2-56 Páros
1163 Máté utca 1-59 Páratlan
1165 Mészáros József utca 2-18 Páros
1165 Mészáros József utca 1-17 Páratlan
1165 Miklós utca 2-40 Páros
1165 Miklós utca 1-27 Páratlan
1165 Nagyvázsony utca 2-20 Páros
1165 Nagyvázsony utca 1-21 Páratlan
1165 Paulheim József tér 1
1165 Pilóta utca 2-34 Páros
1165 Pilóta utca 1-39 Páratlan
1165 Prodám utca 1-13 Páratlan
1165 Sarjú út 2-52 Páros
1163 Sasszem utca 2-38 Páros
1163 Sasszem utca 1-41 Páratlan
1165 Szabadság utca 2-28 Páros
1165 Szabadság utca 1-29 Páratlan
1165 Szilágyi Mihály utca 2-16 Páros
1165 Szilágyi Mihály utca 1-19 Páratlan
1163 Tekla utca 2 Páros
1163 Tekla utca 1-7 Páratlan
1165 Testvériség utca 2-16 Páros
1165 Testvériség utca 1-11 Páratlan
1165 Thaly Kálmán utca 1-15 Páratlan
1165 Tölgyfa utca 2-4 Páros
1165 Tölgyfa utca 1-3 Páratlan
1165 Töltény utca 2-26 Páros
1165 Töltény utca 1-29 Páratlan
1165 Újszász utca 60-88 Páros
1165 Vak Bottyán utca 2-26 Páros
1165 Vak Bottyán utca 1-25 Páratlan
1163 Veres Péter út 40-90 Páros
1163 Veres Péter út 97-103 Páratlan
1165 Veres Péter út 92-210 Páros
1165 Veres Péter út 105-125 Páratlan
1165 Villő utca 2-12 Páros
1165 Zsélyi Aladár utca 2-36 Páros
1165 Zsélyi Aladár utca 1-35 Páratlan
X. Házi gyermekorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/a.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Albán utca 2-28 Páros
1163 Albán utca 1-31 Páratlan
1163 Aldebrő utca 2-6 Páros
1163 Aldebrő utca 1-7 Páratlan
1163 András utca 2-58 Páros
1163 András utca 1-63 Páratlan
1163 Aranycsillag utca 2-28 Páros
1163 Aranycsillag utca 1-31 Páratlan
1163 Bányai Elemér utca 2-30 Páros
1163 Bányai Elemér utca 1-11 Páratlan
1163 Batsányi János út 2-32 Páros
1163 Békéshalom utca 2-26 Páros
1163 Békéshalom utca 1-25 Páratlan
1163 Bem apó utca 2-6 Páros
1163 Bem apó utca 1-11 Páratlan
1163 Borda utca 2-22 Páros
1163 Borda utca 1-21 Páratlan
1163 Cziráki utca 2-32 Páros
1163 Cziráki utca 1-33 Páratlan
1163 Devecseri utca 2-16 Páros
1163 Egyenes utca 6-22 Páros
1163 Egyenes utca 1-25 Páratlan
1163 Elemi utca 2-8 Páros
1163 Elemi utca 1 Páratlan
1163 Farkashida utca 6-50 Páros
1163 Farkashida utca 1-41 Páratlan
1163 Feldebrő utca 2-36 Páros
1163 Feldebrő utca 1-33 Páratlan
1163 Gárda utca 2-66 Páros
1163 Gárda utca 1-57 Páratlan
1163 Gerenda utca 2-28 Páros
1163 Gerenda utca 1-29 Páratlan
1163 Gondnok utca 2-26 Páros
1163 Gondnok utca 1-23 Páratlan
1163 Gordonka köz 2-10 Páros
1163 Gordonka köz 1-7 Páratlan
1163 Gordonka utca 2-64 Páros
1163 Gordonka utca 1-75 Páratlan
1163 Grúz utca 2-8 Páros
1163 Grúz utca 1-7 Páratlan
1163 Guzsaly utca 2-56 Páros
1163 Guzsaly utca 1-49 Páratlan
1163 Gyöngyhalász utca 2-8 Páros
1163 Gyöngyhalász utca 1-7 Páratlan
1163 Havashalom utca 2-10 Páros
1163 Havashalom utca 1-9 Páratlan
1163 Hősök fasora 1-65 Páratlan
1163 Jászhalom utca 2-46 Páros
1163 Jászhalom utca 1-45 Páratlan
1163 Kányavár utca 2-12 Páros
1163 Kartal utca 2-10 Páros
1163 Kartal utca 1-7 Páratlan
1163 Kerepesi út 164-202 Páros
1163 Kézbesítő utca 2-26 Páros
1163 Kézbesítő utca 1-39 Páratlan
1163 Kicsi utca 2-10 Páros
1163 Kicsi utca 1-13 Páratlan
1163 Kisterenye utca 2-30 Páros
1163 Kisterenye utca 1-27 Páratlan
1163 Kocs utca 2-38 Páros
1163 Kocs utca 1-47 Páratlan
1163 Könyvtár utca 1-31 Páratlan
1163 Kövirózsa utca 2-10 Páros
1163 Kövirózsa utca 1-13 Páratlan
1163 Lakó utca 2-4 Páros
1163 Lakó utca 1-5 Páratlan
1163 Lándzsa utca 4-30 Páros
1163 Lándzsa utca 1-25 Páratlan
1163 Legény utca 2-22 Páros
1163 Legény utca 1-41 Páratlan
1163 Lipcse utca 2-12 Páros
1163 Lipcse utca 1-11 Páratlan
1163 Margit utca 2-28 Páros
1163 Margit utca 1-37 Páratlan
1163 Máté utca 43 Páratlan
1163 Mátéháza utca 2-36 Páros
1163 Mátéháza utca 1-39 Páratlan
1163 őrhalom utca 2-12 Páros
1163 Őrhalom utca 1-9 Páratlan
1163 Őrmester utca 2-38 Páros
1163 Pesti határút 2-6 Páros
1163 Pesti határút 1-5 Páratlan
1163 Pirosrózsa utca 2-26 Páros
1163 Pirosrózsa utca 1-25 Páratlan
1163 Pósa Lajos utca 2-66 Páros
1163 Pósa Lajos utca 1-67 Páratlan
1163 Remény utca 47-61 Páratlan
1163 Sárgarózsa utca 2-20 Páros
1163 Sárgarózsa utca 1-21 Páratlan
1163 Sashalmi köz 2-8 Páros
1163 Sashalmi köz 1-5 Páratlan
1163 Sashalmi sétány 2-28 Páros
1163 Sashalmi sétány 1-19 Páratlan
1163 Sasvár utca 1-7 Páratlan
1163 Somoskő utca 2-6 Páros
1163 Somoskő utca 1-9 Páratlan
1163 Szolnoki út 1-16
1163 Talpfa köz 1 Páratlan
1163 Talpfa utca 1-9 Páratlan
1163 Thorma János utca 2-20 Páros
1163 Thorma János utca 1-19 Páratlan
1163 Thököly út 2-58 Páros
1163 Thököly út 1-33 Páratlan
1163 Tolnay Károly utca 2-14 Páros
1163 Tolnay Károly utca 1-17 Páratlan
1163 Vámosgyörk utca 2-60 Páros
1163 Vámosgyörk utca 1-61 Páratlan
1163 Védő utca 2-6 Páros
1163 Védő utca 1-3;7-9 Páratlan
1163 Veres Péter út 2-38 Páros
1163 Veres Péter út 1-45 Páratlan
1163 Vívó utca 2 Páros
1163 Vívó utca 1-3 Páratlan
1163 Vulkán utca 2-54 Páros
1163 Zalavár utca 2-8 Páros
1163 Zalavár utca 1-9 Páratlan
XI. Házi gyermekorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Állomás utca 2-18 Páros
1161 Állomás utca 1-15 Páratlan
1161 Árpád utca 2-20 Páros
1161 Árpád utca 1-25 Páratlan
1161 Batthyány utca 14;58-92 Páros
1161 Batthyány utca 61-91 Páratlan
1161 Béla utca 2-20 Páros
1161 Béla utca 1-15 Páratlan
1163 Bőség utca 2-34 Páros
1163 Bőség utca 1-35 Páratlan
1161 Brassói út 2-18 Páros
1161 Brassói út 1-19 Páratlan
1161 Budapesti út 2-58 Páros
1163 Budapesti út 1-35 Páratlan
1161 Csillag utca 2-30 Páros
1161 Csillag utca 1-31 Páratlan
1161 Csömöri út 2-138 Páros
1161 Csömöri út 1-149 Páratlan
1163 Edit utca 2-50 Páros
1163 Edit utca 1-49 Páratlan
1161 Eperjesi utca 2-20 Páros
1161 Eperjesi utca 1-19 Páratlan
1161 Érsekújvári utca 2-10 Páros
1161 Hársfavirág utca 2-10 Páros
1161 Hársfavirág utca 1-13 Páratlan
1161 Hősök tere 1-3;10-12
1161 Iharfa utca 4-26 Páros
1161 Iharfa utca 3-33 Páratlan
1161 József utca 66-108 Páros
1161 József utca 85-123 Páratlan
1163 Kisterenye utca 32-60 Páros
1163 Kisterenye utca 29-53 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 2-102 Páros
1161 Kossuth Lajos utca 1-47;61-105 Páratlan
1161 Körvasút sor 4-42 Páros
1161 Körvasút sor 1-43 Páratlan
1161 Köztársaság útja 32-56 Páros
1161 Köztársaság útja 31-55 Páratlan
1161 Krenedits Sándor utca 34-40 Páros
1161 Krenedits Sándor utca 33-37 Páratlan
1163 Magyarvár utca 2-44 Páros
1163 Magyarvár utca 1-49 Páratlan
1161 Mályvarózsa utca 2-22 Páros
1161 Mária utca 90-120 Páros
1161 Mária utca 89-117 Páratlan
1161 Nádor utca 2-54 Páros
1161 Nádor utca 1-61 Páratlan
1161 Nefelejcs utca 2-46 Páros
1161 Nefelejcs utca 1-33 Páratlan
1163 őrmester utca 1-37 Páratlan
1161 Pálya utca 2-116 Páros
1161 Pálya utca 1-97 Páratlan
1161 Petőfi utca 2-84 Páros
1161 Petőfi utca 1-83 Páratlan
1163 Pirosrózsa utca 28-42 Páros
1163 Pirosrózsa utca 27-41 Páratlan
1161 Rákóczi út 68-108 Páros
1161 Rákóczi út 67-101 Páratlan
1161 Rákosi út 2-64 Páros
1161 Rákosi út 1-63 Páratlan
1163 Remény utca 56 Páros
1161 Rózsa utca 2--86 Páros
1161 Rózsa utca 1-103 Páratlan
1161 Sándor utca 84-110 Páros
1161 Szalmarózsa tér 1-9
1161 Szalmarózsa utca 2-12 Páros
1161 Szalmarózsa utca 1-21 Páratlan
1161 Szatmári utca 2-20 Páros
1161 Szatmári utca 1-17 Páratlan
1161 Szent Imre utca 2-42 Páros
1161 Szent Imre utca 1-49 Páratlan
1161 Szent István utca 2-38 Páros
1161 Szent István utca 1-35 Páratlan
1161 Szent Korona utca 2-76 Páros
1161 Szent Korona utca 1-57 Páratlan
1161 Szilágyi Dezső utca 2-10 Páros
1161 Szilágyi Dezső utca 1-9 Páratlan
1161 Tavirózsa tér 1-9
1161 Tavirózsa utca 2 Páros
1161 Tavirózsa utca 1-11 Páratlan
1161 Templom utca 2-14 Páros
1161 Templom utca 1-13 Páratlan
1161 Thököly utca 1-133 Páratlan
1163 Thököly út 60-94 Páros
1161 Tulipánfa utca 2-10 Páros
1161 Tulipánfa utca 1-7 Páratlan
1161 Ungvári utca 2-20 Páros
1161 Ungvári utca 1-17 Páratlan
XII. Házi gyermekorvosi körzet
1165 Budapest Centenáriumu sétány 24.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 2-18 Páros
1162 Akácfa utca 1-15 Páratlan
1165 Baross Gábor utca 26-44 Páros
1165 Baross Gábor utca 25-57 Páratlan
1163 Batsányi János út 34-78 Páros
1163 Batsányi János út 29-95 Páratlan
1161 Budapesti út 94-102 Páros
1162 Budapesti út 104-134 Páros
1163 Budapesti út 37-51;55-83 Páratlan
1165 Centenárium sétány 6-24 Páros
1165 Centenárium sétány 3-9 Páratlan
1165 Corvin utca 28-42 Páros
1165 Corvin utca 27-51 Páratlan
1165 Csipkés köz 2-8 Páros
1165 Csipkés köz 1-9 Páratlan
1163 Datolya utca 2-48 Páros
1163 Datolya utca 1-47 Páratlan
1165 Erkel utca 2-14 Páros
1165 Erkel utca 1-13 Páratlan
1163 Főhadnagy utca 2-24 Páros
1165 Futórózsa utca 68-90 Páros
1165 Futórózsa utca 33-81 Páratlan
1165 Géza utca 4-26 Páros
1165 Gida utca 1-5 Páratlan
1165 Gizella tér 1-9
1162 Hársfa utca 2-18 Páros
1163 Havashalom utca 12-42 Páros
1163 Havashalom utca 11-53 Páratlan
1162 Hermina út 1-25 Páratlan
1162 Ilona utca 2-16 Páros
1162 Ilona utca 1-15 Páratlan
1162 János utca 2-24 Páros
1162 János utca 1-17 Páratlan
1163 Jenőhalom utca 2-10 Páros
1163 Jenőhalom utca 1-9 Páratlan
1163 Karát utca 2-4;16-24 Páros
1163 Karát utca 1-33 Páratlan
1163 Könyvtár utca 2-32 Páros
1163 Ládháza utca 2-26 Páros
1163 Ládháza utca 1-25 Páratlan
1162 Lajos utca 2-20 Páros
1162 Lajos utca 1-23 Páratlan
1163 Lillafüred utca 40-78 Páros
1163 Lillafüred utca 39-77 Páratlan
1165 Linda tér 1-8
1163 Lipót utca 2-10 Páros
1163 Lipót utca 1-11 Páratlan
1163 Lucfenyő utca 2-38 Páros
1163 Lucfenyő utca 1-31 Páratlan
1163 Margit utca 30-86 Páros
1165 Margit utca 88-98 Páros
1165 Margit utca 93-123 Páratlan
1161 Mária utca 1-19 Páratlan
1163 Mátészalka utca 2-24 Páros
1163 Mátészalka utca 1-25 Páratlan
1163 Mátrafüred utca 2-14 Páros
1163 Mátrafüred utca 1-9 Páratlan
1163 Metró utca 2-24 Páros
1163 Metró utca 1-13 Páratlan
1165 Molnár István sétány 2 Páros
1165 Molnár István sétány 1 Páratlan
1165 Olga utca 14 Páros
1163 Romhány utca 2-40 Páros
1163 Romhány utca 1-41 Páratlan
1163 Rovás utca 2-32 Páros
1163 Rovás utca 1-35 Páratlan
1161 Sándor utca 2-18 Páros
1161 Sándor utca 1-17 Páratlan
1163 Sasfészek utca 2-42 Páros
1163 Sasfészek utca 1-49 Páratlan
1163 Sashalmi sétány 30-64 Páros
1163 Sashalmi sétány 21-33 Páratlan
1163 Sasvár utca 2-70 Páros
1163 Sasvár utca 9-95 Páratlan
1165 Sasvár utca 97-103 Páratlan
1163 Somoskő utca 8-20 Páros
1163 Somoskő utca 11-23 Páratlan
1165 Szabadság utca 30-44 Páros
1165 Szabadság utca 31-47 Páratlan
1163 Szabadszó utca 2-42 Páros
1163 Szabadszó utca 1-51 Páratlan
1163 Színjátszó utca 2-12 Páros
1163 Színjátszó utca 1-17 Páratlan
1165 Thaly Kálmán utca 2-18 Páros
1163 Thököly út 35-75 Páratlan
1165 Vak Bottyán utca 28-48 Páros
1165 Vak Bottyán utca 27-45 Páratlan
1163 Vörösmajor utca 2-10 Páros
1163 Vörösmajor utca 1-9 Páratlan
XIII. Házi gyermekorvosi körzet
1165 Budapest Centenáriumu sétány 24.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Anna utca 2-24 Páros
1162 Anna utca 1-29 Páratlan
1162 Aradi utca 2-10 Páros
1162 Aradi utca 1-9 Páratlan
1165 Arany János utca 58-108 Páros
1165 Arany János utca 53-57 Páratlan
1162 Attila utca 2-42 Páros
1162 Attila utca 1-47 Páratlan
1165 Baross Gábor utca 46-86 Páros
1165 Baross Gábor utca 59-97 Páratlan
1162 Béla utca 188-226 Páros
1162 Béla utca 151-197 Páratlan
1162 Bianka utca 2-12 Páros
1162 Bianka utca 1-7 Páratlan
1162 Budapesti út 136-196 Páros
1163 Budapesti út 85-115 Páratlan
1165 Budapesti út 117-147 Páratlan
1165 Centenárium sétány 2-4 Páros
1165 Centenárium sétány 1 Páratlan
1162 Csallóközi utca 1-9 Páratlan
1162 Diófa utca 2-20 Páros
1162 Diófa utca 1-47 Páratlan
1165 Dóra tér 1-11
1163 Főhadnagy utca 1-23 Páratlan
1165 Futórózsa utca 92-126 Páros
1165 Futórózsa utca 83-95 Páratlan
1165 Géza utca 28-100 Páros
1165 Géza utca 33-81 Páratlan
1162 Hársfa utca 1-23 Páratlan
1162 Hermina út 40-114 Páros
1162 Hermina út 27-105 Páratlan
1165 Hilda utca 2-16 Páros
1165 Hilda utca 1-7 Páratlan
1162 Ida utca 100-110 Páros
1162 Ida utca 67-119 Páratlan
1162 Jávorfa utca 2-40 Páros
1162 Jávorfa utca 1-45 Páratlan
1163 Keringő utca 2-18 Páros
1163 Keringő utca 1-13 Páratlan
1162 Komáromi utca 2-16 Páros
1162 Komáromi utca 1-13 Páratlan
1163 Kőszál utca 2-14 Páros
1163 Kőszál utca 1-27 Páratlan
1163 Kőszirt utca 2-30 Páros
1163 Kőszirt utca 1-27 Páratlan
1165 Lakat utca 2-24 Páros
1165 Lakat utca 1-19 Páratlan
1163 Lőcs utca 4-28 Páros
1163 Lőcs utca 1-21 Páratlan
1165 Lőcs utca 2 Páros
1165 Margit utca 100-130 Páros
1162 Mátyás király utca 2-44 Páros
1162 Mátyás király utca 1-47 Páratlan
1165 Mátyásdomb tér 1-7
1163 Metró utca 26-54 Páros
1163 Metró utca 15-39 Páratlan
1162 Nagyvárad utca 4-16 Páros
1162 Nagyvárad utca 3-17 Páratlan
1165 Olga utca 2-52 Páros
1165 Olga utca 1-43 Páratlan
1165 Ólom utca 2-12 Páros
1165 Ólom utca 1-7 Páratlan
1165 Orsika tér 1-11
1165 Összefogás sétány 2-6 Páros
1165 Összefogás sétány 1-11 Páratlan
1162 Párta utca 2-36 Páros
1162 Párta utca 1-37 Páratlan
1162 Pozsonyi utca 2-18 Páros
1162 Pozsonyi utca 1-23 Páratlan
1162 Rákosi út 220-260 Páros
1162 Rákosi út 217-263 Páratlan
1162 Ránki utca 2-14 Páros
1162 Ránki utca 1-13 Páratlan
1165 Rutafa utca 1-19 Páratlan
1165 Sarjú út 58-70 Páros
1162 Sarkad utca 2-96 Páros
1162 Sarkad utca 1-69 Páratlan
1163 Sasvár utca 72-100 Páros
1165 Sasvár utca 102-130 Páros
1165 Sasvár utca 105-123 Páratlan
1162 Szénás utca 2-34 Páros
1162 Szénás utca 1-95 Páratlan
1162 Szent korona utca 225-255 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 2-24 Páros
1163 Színjátszó utca 14-52 Páros
1163 Színjátszó utca 19-51 Páratlan
1162 Vízgát utca 4-22 Páros
1162 Wesselényi utca 2-42 Páros
1162 Wesselényi utca 1-43 Páratlan
1165 Zrínyi utca 2-12 Páros
1165 Zrínyi utca 1-11 Páratlan
XIV. Házi gyermekorvosi körzet
1165 Budapest Szabadföld út 18.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1164 Asztalos utca 14 Páros
1164 Asztalos utca 13 Páratlan
1164 Avas utca 2-24 Páros
1164 Avas utca 1-25 Páratlan
1164 Bánya köz 2-4 Páros
1164 Bánya köz 1-3 Páratlan
1164 Barátság utca 2-24 Páros
1164 Barátság utca 1-23 Páratlan
1164 Batthyány Ilona utca 2-54 Páros
1164 Batthyány Ilona utca 1-65 Páratlan
1164 Begónia utca 2-24 Páros
1164 Begónia utca 1-21 Páratlan
1164 Beniczky Tamás utca 2-40 Páros
1164 Beniczky Tamás utca 1-53 Páratlan
1164 Bény utca 2-4 Páros
1164 Bény utca 1-5 Páratlan
1164 Biztató út 2-68 Páros
1164 Biztató út 1-49 Páratlan
1164 Budapesti út 175-189 Páratlan
1164 Caprera utca 2-24 Páros
1164 Caprera utca 1-5 Páratlan
1164 Cement utca 2-10 Páros
1164 Cement utca 1-9 Páratlan
1164 Cica utca 2-30 Páros
1164 Cica utca 1-29 Páratlan
1164 Cinkotakert utca 2-14 Páros
1164 Cinkotakert utca 1-19 Páratlan
1164 Cukornád köz 2-4 Páros
1164 Cukornád köz 1-3 Páratlan
1164 Cukornád utca 2-76 Páros
1164 Cukornád utca 1-65 Páratlan
1164 Csépa utca 2-4 Páros
1164 Csépa utca 1-5 Páratlan
1164 Csillagösvény utca 2-20 Páros
1164 Csillagösvény utca 1-21 Páratlan
1164 Csillám utca 2-6 Páros
1164 Csillám utca 1-13 Páratlan
1164 Csobaj utca 2-10 Páros
1164 Csobaj utca 1-27 Páratlan
1164 Csücsök utca 2-16 Páros
1164 Csücsök utca 1-15 Páratlan
1164 Décsi József utca 2-24 Páros
1164 Décsi József utca 1-33 Páratlan
1164 Édesvíz utca 2-18 Páros
1164 Édesvíz utca 1-15 Páratlan
1164 Etelköz utca 2-12 Páros
1164 Etelköz utca 1-21 Páratlan
1164 Fürdőhely utca 2-10 Páros
1164 Fürdőhely utca 1-9 Páratlan
1164 Gabonaszem utca Páros
1164 Gabonaszem utca Páratlan
1164 Garmada utca 2-28 Páros
1164 Garmada utca 1-27 Páratlan
1164 Gazdaság út 2-16 Páros
1164 Gazdaság út 1-27 Páratlan
1164 Georgina utca 2-60 Páros
1164 Georgina utca 1-71 Páratlan
1164 Gödölye utca 2-22 Páros
1164 Gödölye utca 1-19 Páratlan
1164 Hétvezér utca 2-34 Páros
1164 Hétvezér utca 1-23 Páratlan
1164 Honfoglaló utca 2-16 Páros
1164 Jövendő utca 2-6 Páros
1164 Jövendő utca 1-5 Páratlan
1164 Kerecsen utca 2-16 Páros
1164 Kerecsen utca 1-17 Páratlan
1164 Kétlovas utca 2-28 Páros
1164 Kétlovas utca 1-25 Páratlan
1164 Kocsmáros utca 8 Páros
1164 Kocsmáros utca 7 Páratlan
1164 Kovács utca 14 Páros
1164 Kőműves utca 16 Páros
1164 Kőműves utca 15 Páratlan
1164 Kukoricás utca 1-9 Páratlan
1164 Lakatos utca 13 Páratlan
1164 Lapát utca 2-18 Páros
1164 Lapát utca 1-29 Páratlan
1164 Lapos köz 2-32 Páros
1164 Lapos köz 1-15 Páratlan
1164 Lapos utca 2-8 Páros
1164 Lapos utca 1-15 Páratlan
1164 Lassú utca 2-26 Páros
1164 Lassú utca 1-29 Páratlan
1164 Levedi utca 2-6 Páros
1164 Levedi utca 1-9 Páratlan
1164 Lila utca 2-6 Páros
1164 Lila utca 1-3 Páratlan
1164 Lóca utca 2-14 Páros
1164 Lóca utca 1-17 Páratlan
1164 Locsoló utca 2-12 Páros
1164 Locsoló utca 1-13 Páratlan
1164 Lucernás köz 2-4 Páros
1164 Lucernás köz 1-3 Páratlan
1164 Lucernás utca 8-32 Páros
1164 Lucernás utca 1-43 Páratlan
1164 Magtár utca 2-100 Páros
1164 Magtár utca 1-89 Páratlan
1164 Meszes utca 2-12 Páros
1164 Meszes utca 1-9 Páratlan
1164 Mokány utca 2-26 Páros
1164 Mokány utca 1-21 Páratlan
1164 Műkő utca 2-20 Páros
1164 Műkő utca 1-25 Páratlan
1164 Műszerész utca 2-18 Páros
1164 Műszerész utca 1-25 Páratlan
1164 Művezető utca 2-26 Páros
1164 Művezető utca 1-25 Páratlan
1164 Négylovas utca 2-4 Páros
1164 Négylovas utca 1-15 Páratlan
1164 Ostoros út 2-8 Páros
1164 Ostoros út 1-17 Páratlan
1164 Rádió utca 2-38 Páros
1164 Rádió utca 1-45 Páratlan
1164 Rózsalevél utca 2-72 Páros
1164 Rózsalevél utca 1-57 Páratlan
1164 Simongát utca 4-34 Páros
1164 Simongát utca 1-111 Páratlan
1164 Simongáti köz 2-6 Páros
1164 Simongáti köz 1-19 Páratlan
1164 Sóderos utca 2-12 Páros
1164 Sóderos utca 1-13 Páratlan
1164 Somkút utca 2-10 Páros
1164 Szabadföld út 20-80 Páros
1164 Szabadföld út 19-81 Páratlan
1164 Szabó utca 16 Páros
1164 Szabó utca 15 Páratlan
1164 Szakács utca 14 Páros
1164 Szakács utca 15 Páratlan
1164 Szakoly utca 2-30 Páros
1164 Szakoly utca 1-41 Páratlan
1164 Szántó utca 16 Páros
1164 Szántó utca 15 Páratlan
1164 Szárnyaskerék út 2-6 Páros
1164 Szárnyaskerék út 1-7 Páratlan
1164 Szűcs utca 16 Páros
1164 Szűcs utca 15 Páratlan
1164 Tabódy Ida tér 1
1164 Takács utca 16 Páros
1164 Takács utca 15 Páratlan
1164 Tarsolylemez utca 1-9 Páratlan
1164 Tátraszirt sor 2-12 Páros
1164 Tátraszirt sor 1-11 Páratlan
1164 Tervező utca 2-4 Páros
1164 Tervező utca 1 Páratlan
1164 Tópart utca 2-10 Páros
1164 Tópart utca 1-9 Páratlan
1164 Varró utca 18 Páros
1164 Vérszerződés utca 2-22 Páros
1164 Vérszerződés utca 1-33 Páratlan
1164 Vidámvásár utca 2-108 Páros
1164 Vidámvásár utca 41-139 Páratlan
1164 Vidámverseny utca 2-82 Páros
1164 Vidámverseny utca 1-77 Páratlan

2. Házi gyermekorvosi körzetek térképe

3. számú melléklet a 26/2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez

Felnőtt fogorvosi körzetek közterület jegyzéke és térképe, a feladatellátási helyek címei

1. Felnőtt fogorvosi körzetek közterület jegyzéke és a feladatellátási helyek címei

I. Felnőtt fogorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Állomás utca 2-18 Páros
1161 Állomás utca 1-15 Páratlan
1161 Bács utca 2-68 Páros
1161 Bács utca 1-63 Páratlan
1161 Baross utca 2-130 Páros
1161 Baross utca 1-11;15-139 Páratlan
1161 Bercsényi utca 2-74 Páros
1161 Bercsényi utca 1-61 Páratlan
1161 Csömöri út 2-154 Páros
1161 Eperjesi utca 2-20 Páros
1161 Eperjesi utca 1-19 Páratlan
1161 Erik utca 4 Páros
1161 Erik utca 1-3 Páratlan
1161 Érsekújvári utca 2-22 Páros
1161 Érsekújvári utca 1-19 Páratlan
1161 Gusztáv utca 2-86 Páros
1161 György utca 66-84 Páros
1161 György utca 47-65 Páratlan
1161 Hársfavirág utca 2-56 Páros
1161 Hársfavirág utca 1-57 Páratlan
1161 Hunyadi utca 2-28 Páros
1161 Hunyadi utca 1-29 Páratlan
1161 Iglói utca 2-28 Páros
1161 Iglói utca 1-23 Páratlan
1161 Iskola utca 2-56 Páros
1161 Iskola utca 1-65 Páratlan
1161 János utca 124-196 Páros
1161 János utca 177-189 Páratlan
1161 József utca 100-134;138-170 Páros
1161 József utca 117-179 Páratlan
1161 Kenéz utca 54-74 Páros
1161 Kenéz utca 49-73 Páratlan
1162 Kenéz utca 64 Páros
1161 Kinizsi Pál utca 2-30 Páros
1161 Kinizsi Pál utca 1-27 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 92-102 Páros
1161 Kossuth Lajos utca 93-105 Páratlan
1161 Körvasút sor 40-66 Páros
1161 Körvasút sor 39-65 Páratlan
1161 Madách utca 2-44 Páros
1161 Madách utca 1-55 Páratlan
1162 Marcell utca 2-62 Páros
1162 Marcell utca 1-89 Páratlan
1161 Matild utca 2-18 Páros
1161 Matild utca 1-21 Páratlan
1161 Nap utca 2-16 Páros
1161 Nap utca 1-17 Páratlan
1161 Nonn János utca 1-5 Páratlan
1161 Nyitra utca 2-24 Páros
1161 Nyitra utca 1-27 Páratlan
1161 Pál utca 2-82 Páros
1161 Pál utca 1-81 Páratlan
1161 Pálya utca 98-160 Páros
1161 Pálya utca 89-141 Páratlan
1161 Petőfi utca 2-84 Páros
1161 Petőfi utca 1-83 Páratlan
1161 Rákóczi út 94-166 Páros
1161 Rákóczi út 91-141 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 1-163 Páratlan
1161 Rigó utca 2-42 Páros
1161 Rigó utca 1-41 Páratlan
1161 Sas utca 2-22 Páros
1161 Sas utca 1-19 Páratlan
1161 Szabadkai utca 2-42 Páros
1161 Szabadkai utca 1-41 Páratlan
1161 Szepesi utca 2-12;16-36 Páros
1161 Szepesi utca 1-37 Páratlan
1161 Szilágyi Dezső utca 2-22 Páros
1161 Szilágyi Dezső utca 1-23 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 72-92 Páros
1161 Thököly utca 2-126 Páros
1161 Thököly utca 1-133 Páratlan
1161 Tordai utca 2-28 Páros
1161 Tordai utca 1-27 Páratlan
1161 Vörösmarty utca 2-16 Páros
1161 Vörösmarty utca 1-15 Páratlan
1161 Zrínyi Ilona utca 2-30 Páros
1161 Zrínyi Ilona utca 1-31 Páratlan
II. Felnőtt fogorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 54-112 Páros
1162 Akácfa utca 63-137 Páratlan
1162 Aradi utca 2-10 Páros
1162 Aradi utca 1-9 Páratlan
1162 Attila utca 68-146 Páros
1162 Attila utca 63-145 Páratlan
1161 Aulich utca 2-48 Páros
1161 Aulich utca 1-25 Páratlan
1162 Aulich utca 24-28 Páros
1162 Aulich utca 27-57 Páratlan
1161 Aurél utca 2-14 Páros
1161 Aurél utca 1-13 Páratlan
1161 Baross utca 132-228 Páros
1161 Baross utca 141-235 Páratlan
1162 Béla utca 108-226 Páros
1162 Béla utca 71-197 Páratlan
1161 Csömöri út 156-200 Páros
1162 Csömöri út 202-270 Páros
1162 Csömöri út 169-261 Páratlan
1162 Damjanich utca 2-24 Páros
1162 Damjanich utca 1-15 Páratlan
1162 Diófa utca 60-140 Páros
1162 Diófa utca 65-145 Páratlan
1161 Dobó utca 2-24 Páros
1161 Dobó utca 1-29 Páratlan
1162 Dobó utca 26-64 Páros
1162 Dobó utca 31-67 Páratlan
1161 Ferenc utca 23 Páratlan
1162 Ferenc utca 2-66 Páros
1162 Ferenc utca 1-67 Páratlan
1161 Gusztáv utca 1-73 Páratlan
1161 György utca 38-64 Páros
1161 György utca 25-45 Páratlan
1162 György utca 2-36 Páros
1162 György utca 1-23 Páratlan
1162 Háromszéki utca 2-14 Páros
1162 Háromszéki utca 1-17 Páratlan
1162 Hársfa utca 58-128 Páros
1162 Hársfa utca 73-147 Páratlan
1161 János utca 131-175 Páratlan
1162 János utca 57-129 Páratlan
1162 Jávorfa utca 58-130 Páros
1162 Jávorfa utca 69-143 Páratlan
1162 Kassai utca 2-8 Páros
1162 Kassai utca 1-9 Páratlan
1161 Kenéz utca 2-52 Páros
1161 Kenéz utca 1-47 Páratlan
1162 Késmárki utca 2-24 Páros
1162 Késmárki utca 1-17 Páratlan
1161 Knézits utca 2-30 Páros
1161 Knézits utca 1-21 Páratlan
1162 Ködös utca 2-32 Páros
1162 Ködös utca 1-31 Páratlan
1162 Mátyás király utca 58-116 Páros
1162 Mátyás király utca 67-129 Páratlan
1161 Nap utca 18-58 Páros
1161 Nap utca 19-63 Páratlan
1162 Párta utca 54-126 Páros
1162 Párta utca 55-111 Páratlan
1162 Piski utca 2-12 Páros
1162 Piski utca 1-13 Páratlan
1162 Pozsonyi utca 2-18 Páros
1162 Pozsonyi utca 1-23 Páratlan
1162 Rákosi út 142-260 Páros
1162 Sarkad utca 58-130 Páros
1162 Sarkad utca 55-109 Páratlan
1162 Segesvár utca 2-16 Páros
1162 Segesvár utca 1-37 Páratlan
1162 Szénás utca 56-128 Páros
1162 Szénás utca 55-131 Páratlan
1162 Szent Imre utca 58-154 Páros
1162 Szent Imre utca 67-135 Páratlan
1162 Szent Korona utca 150-268 Páros
1162 Szent korona utca 139-255 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 14-70 Páros
1162 Temesvári utca 2-24 Páros
1162 Temesvári utca 1-23 Páratlan
1161 Udvarhelyi utca 2 Páros
1162 Udvarhelyi utca 4-14 Páros
1162 Udvarhelyi utca 1-13 Páratlan
1161 Viola utca 20 Páros
1162 Viola utca 2-64 Páros
1162 Viola utca 1-77 Páratlan
1161 Vörösmarty utca 18-44 Páros
1161 Vörösmarty utca 17-59 Páratlan
1162 Wesselényi utca 58-120 Páros
1162 Wesselényi utca 57-123 Páratlan
III. Felnőtt fogorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1161 Batthyány utca 36-92 Páros
1161 Batthyány utca 37-91 Páratlan
1161 Béla utca 2-98 Páros
1161 Béla utca 1-67 Páratlan
1162 Béla utca 92-106 Páros
1162 Béla utca 1-69 Páratlan
1161 Brassói út 2-18 Páros
1161 Brassói út 1-19 Páratlan
1161 Csillag utca 2-30 Páros
1161 Csillag utca 1-31 Páratlan
1161 Csömöri út 1-167 Páratlan
1161 Hősök tere 1-12
1161 Iharfa utca 2-26 Páros
1161 Iharfa utca 1-33 Páratlan
1161 Ilona utca 98 Páros
1162 Ilona utca 50-96 Páros
1162 Ilona utca 53-105 Páratlan
1161 János utca 122 Páros
1162 János utca 60-120 Páros
1161 József utca 30-98 Páros
1161 József utca 51-115 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 34-90 Páros
1161 Kossuth Lajos utca 35-91 Páratlan
1161 Körvasút sor 16-38 Páros
1161 Körvasút sor 13-37 Páratlan
1161 Köztársaság útja 2-56 Páros
1161 Köztársaság útja 1-55 Páratlan
1161 Krenedits Sándor utca 2-40 Páros
1161 Krenedits Sándor utca 1-37 Páratlan
1161 Lajos utca 114 Páros
1162 Lajos utca 54-112 Páros
1162 Lajos utca 57-119 Páratlan
1161 Mályvarózsa utca 2-22 Páros
1161 Mária utca 52-120 Páros
1161 Mária utca 55-117 Páratlan
1161 Nádor utca 24-54 Páros
1161 Nádor utca 27-61 Páratlan
1161 Nefelejcs utca 2-46 Páros
1161 Nefelejcs utca 1-33 Páratlan
1161 Pálfi János tér 1-14
1161 Pálya utca 32-96 Páros
1161 Pálya utca 29-87 Páratlan
1161 Rákóczi út 34-92 Páros
1161 Rákóczi út 41-89 Páratlan
1161 Rákosi út 2-126 Páros
1162 Rákosi út 128-140 Páros
1161 Regele János utca 24-44 Páros
1161 Regele János utca 23-45 Páratlan
1161 Rózsa utca 32-86 Páros
1161 Rózsa utca 33-103 Páratlan
1161 Rózsabimbó utca 2 Páros
1161 Rózsabimbó utca 1-7 Páratlan
1161 Sajtó utca 2-8 Páros
1161 Sajtó utca 1-7 Páratlan
1161 Sándor utca 56-110 Páros
1161 Sándor utca 53-111 Páratlan
1161 Szalmarózsa tér 1-9
1161 Szalmarózsa utca 2-12 Páros
1161 Szalmarózsa utca 1-21 Páratlan
1161 Szatmári utca 2-20 Páros
1161 Szatmári utca 1-17 Páratlan
1161 Szent Imre utca 2-46 Páros
1161 Szent Imre utca 1-53 Páratlan
1162 Szent Imre utca 48-56 Páros
1162 Szent Imre utca 55-65 Páratlan
1161 Szent korona utca 2-136 Páros
1161 Szent Korona utca 1-115 Páratlan
1162 Szent korona utca 138-148 Páros
1162 Szent Korona utca 117-137 Páratlan
1161 Tavirózsa tér 1-9
1161 Tavirózsa utca 1;2;3 Páros
1161 Tavirózsa utca 5-11 Páratlan
1161 Templom tér 1-7
1161 Templom utca 2-46 Páros
1161 Templom utca 1-47 Páratlan
1161 Tulipánfa utca 2-10 Páros
1161 Tulipánfa utca 1-7 Páratlan
1161 Ungvári utca 2-20 Páros
1161 Ungvári utca 1-17 Páratlan
IV. Felnőtt fogorvosi körzet
1161 Budapest Hősök tere 7-8.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Aranyfa utca 2-16 Páros
1162 Árpádföldi út 104-150 Páros
1162 Asztag utca 2-12 Páros
1162 Asztag utca 1-11 Páratlan
1162 Avarszállás utca 2-44 Páros
1162 Avarszállás utca 1-45 Páratlan
1161 Baross utca 230-258 Páros
1161 Baross utca 239-253 Páratlan
1162 Baross utca 260-290 Páros
1162 Baross utca 255-307 Páratlan
1162 Bártfa utca 2-14 Páros
1162 Bártfa utca 1-15 Páratlan
1162 Béla utca 228-238 Páros
1162 Béla utca 199-211 Páratlan
1162 Besztercebányai utca 2-8 Páros
1162 Besztercebányai utca 1-9 Páratlan
1162 Cserhida utca 2-22 Páros
1162 Cserhida utca 1-37 Páratlan
1162 Cserkút utca 2-60 Páros
1162 Cserkút utca 1-51 Páratlan
1162 Csömöri út 288-366 Páros
1162 Csömöri út 263-337 Páratlan
1162 Délceg utca 2-66 Páros
1162 Dezsőfia utca 2-36 Páros
1162 Dezsőfia utca 1-37 Páratlan
1162 Erdős utca 2-8 Páros
1162 Etelka utca 2-36 Páros
1162 Etelka utca 1-35 Páratlan
1162 Fahéj utca 2-50 Páros
1162 Fahéj utca 1-49 Páratlan
1162 Felcsúti utca 2-54 Páros
1162 Felcsúti utca 1-81 Páratlan
1162 Ferenc utca 76-154 Páros
1162 Ferenc utca 81-149 Páratlan
1162 Fertály utca 2-26 Páros
1162 Fertály utca 1-29 Páratlan
1162 Formás utca 2-34 Páros
1162 Formás utca 1-45 Páratlan
1161 Gusztáv utca 121 Páratlan
1162 Gusztáv utca 114-132 Páros
1162 Gusztáv utca 107-153 Páratlan
1162 Hámfa utca 2-12 Páros
1162 Hámfa utca 1-21 Páratlan
1162 Irha utca 2-58 Páros
1162 Irha utca 1-71 Páratlan
1162 Istráng utca 2-96 Páros
1162 Istráng utca 1-81 Páratlan
1162 Kassai utca 10-20 Páros
1162 Kassai utca 11-23 Páratlan
1162 Katymár köz 2-12 Páros
1162 Katymár köz 1-11 Páratlan
1162 Katymár utca 2-18 Páros
1162 Katymár utca 1-29 Páratlan
1162 Kistelek utca 2-16 Páros
1162 Kistelek utca 1-19 Páratlan
1162 Kötőfék utca 2-22 Páros
1162 Kötőfék utca 1-17 Páratlan
1162 Legenda utca 2-22 Páros
1162 Legenda utca 1-21 Páratlan
1162 Máramarosi utca 2-18 Páros
1162 Máramarosi utca 1-17 Páratlan
1162 Mazsola utca 2-12 Páros
1162 Mazsola utca 1-17 Páratlan
1162 Menyhért utca 32-48 Páros
1162 Menyhért utca 43-57 Páratlan
1162 Mezősas utca 2-10 Páros
1162 Mezősas utca 1-11 Páratlan
1162 Mókus utca 2-20 Páros
1162 Muzsika utca 48-62 Páros
1162 Nagyvárad utca 18-30 Páros
1162 Nagyvárad utca 19-37 Páratlan
1162 Paripa utca 2-14 Páros
1162 Paripa utca 1-11 Páratlan
1162 Patkószeg utca 2-12 Páros
1162 Patkószeg utca 1-11 Páratlan
1162 Pejkó utca 2-32 Páros
1162 Pejkó utca 1-45 Páratlan
1162 Pemete tér 1-11
1162 Pemetefű utca 14-18 Páros
1162 Pemetefű utca 13-15 Páratlan
1162 Péterke utca 2-54 Páros
1162 Péterke utca 1-59 Páratlan
1162 Pozsonyi utca 20-34 Páros
1162 Pozsonyi utca 27-39 Páratlan
1162 Rákosi út 262-278 Páros
1162 Rákosi út 265-277 Páratlan
1161 Rákospalotai határút 179-185 Páratlan
1162 Rendelő utca 2-80 Páros
1162 Rendelő utca 1-75 Páratlan
1162 Rimaszombat utca 2-12 Páros
1162 Rimaszombat utca 1-7 Páratlan
1162 Rozsos utca 2-88 Páros
1162 Rozsos utca 1-63 Páratlan
1162 Szent Imre utca 156-166 Páros
1162 Szent Imre utca 137-149 Páratlan
1162 Szent Korona utca 270-284 Páros
1162 Szent korona utca 257-271 Páratlan
1162 Szilaj utca 2-46 Páros
1162 Szilaj utca 1-45 Páratlan
1162 Szlovák út 2-128 Páros
1162 Szlovák út 81-127 Páratlan
1162 Szög utca 2-14 Páros
1162 Szög utca 1-13 Páratlan
1162 Temesvári utca 26-36 Páros
1162 Temesvári utca 25-35 Páratlan
1162 Temető utca 2 Páros
1162 Temető utca 1-5 Páratlan
1162 Timur utca 2-102 Páros
1162 Timur utca 1-75 Páratlan
1162 Újarad utca 2-14 Páros
1162 Újarad utca 1-17 Páratlan
1162 Vadruca utca 2-74 Páros
1162 Vadruca utca 1-67 Páratlan
1162 Vép utca 2-12 Páros
1162 Vép utca 1-9 Páratlan
1162 Zúgó köz 2-8 Páros
1162 Zúgó köz 1-11 Páratlan
V. Felnőtt fogorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/A.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Baross Gábor utca 2-44 Páros
1163 Budapesti út 101-115 Páratlan
1165 Budapesti út 117 Páratlan
1165 Centenárium sétány 2-24 Páros
1165 Centenárium sétány 1-9 Páratlan
1165 Corvin utca 2-42 Páros
1165 Corvin utca 1-51 Páratlan
1165 Csipkés köz 2-8 Páros
1165 Csipkés köz 1-9 Páratlan
1165 Dióskál utca 2-6 Páros
1165 Dióskál utca 1-9 Páratlan
1165 Erkel utca 2-14 Páros
1165 Erkel utca 1-13 Páratlan
1165 Futórózsa utca 2-126 Páros
1165 Futórózsa utca 1-81 Páratlan
1165 Gida utca 2-4 Páros
1165 Gida utca 1-5 Páratlan
1165 Gizella tér 1-9
1163 Gutenberg utca 16-24 Páros
1163 Gutenberg utca 15-23 Páratlan
1165 Hárskút utca 2-6 Páros
1165 Hárskút utca 1-5 Páratlan
1165 Kalitka utca 2-4 Páros
1165 Kalitka utca 1-3 Páratlan
1163 Katóka utca 2-60 Páros
1163 Katóka utca 1-55 Páratlan
1163 Kőszál utca 1-27 Páratlan
1163 Kőszirt utca 2-30 Páros
1163 Kőszirt utca 1-27 Páratlan
1163 Ládháza utca 10-26 Páros
1163 Ládháza utca 9-25 Páratlan
1163 Lillafüred utca 1-77 Páratlan
1165 Linda tér 1-8
1163 Lőcs utca 2-28 Páros
1163 Lőcs utca 1-21 Páratlan
1163 Lucfenyő utca 2-38 Páros
1163 Lucfenyő utca 1-31 Páratlan
1163 Margit utca 68-86 Páros
1163 Margit utca 75-87 Páratlan
1165 Margit utca 88-100 Páros
1165 Margit utca 89-119 Páratlan
1163 Máté utca 2-56 Páros
1163 Máté utca 1-59 Páratlan
1163 Metró utca 42-54 Páros
1163 Metró utca 33-39 Páratlan
1165 Molnár István sétány 2 Páros
1165 Molnár István sétány 1 Páratlan
1165 Olga utca 2-28 Páros
1163 Rovás utca 2-32 Páros
1163 Rovás utca 1-35 Páratlan
1163 Sasvár utca 86-100 Páros
1163 Sasvár utca 77-95 Páratlan
1165 Sasvár utca 102-104 Páros
1165 Sasvár utca 97-105 Páratlan
1165 Szabadság utca 2-44 Páros
1165 Szabadság utca 1-47 Páratlan
1163 Színjátszó utca 34-52 Páros
1163 Színjátszó utca 33-51 Páratlan
1165 Testvériség utca 2-16 Páros
1165 Testvériség utca 1-11 Páratlan
1165 Thaly Kálmán utca 2-18 Páros
1165 Thaly Kálmán utca 1-15 Páratlan
1165 Tölgyfa utca 2-4 Páros
1165 Tölgyfa utca 1-3 Páratlan
1165 Vak Bottyán utca 2-48 Páros
1165 Vak Bottyán utca 1-45 Páratlan
1163 Veres Péter út 80-90 Páros
1165 Veres Péter út 92-122 Páros
VI. Felnőtt fogorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/A.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Ábra utca 2-8 Páros
1162 Ábra utca 1-5 Páratlan
1162 Ágota utca 2-12 Páros
1162 Ágota utca 1-9 Páratlan
1162 Ákos utca 2-80 Páros
1162 Ákos utca 1-71 Páratlan
1162 Állás utca 2-70 Páros
1162 Állás utca 1-67 Páratlan
1164 Alsómalom utca 8-22 Páros
1164 Alsómalom utca 1-55 Páratlan
1162 Árpádföldi tér 1-11
1162 Árpádföldi út 2-102 Páros
1162 Árpádföldi út 1-21 Páratlan
1164 Asztalos utca 2-14 Páros
1164 Asztalos utca 1-13 Páratlan
1164 Bányász utca 2-26 Páros
1164 Bányász utca 1-11 Páratlan
1162 Bekecs utca 2-102 Páros
1162 Bekecs utca 1-91 Páratlan
1164 Biztató út 32-68 Páros
1164 Bóbitás út 2-60 Páros
1164 Bóbitás út 1-63 Páratlan
1162 Budapesti út 200-282 Páros
1164 Budapesti út 151-175 Páratlan
1164 Bugac tér 7-9
1164 Buják utca 2-22 Páros
1164 Buják utca 1-5 Páratlan
1162 Cékla utca 2-26 Páros
1162 Cékla utca 1-21 Páratlan
1162 Cibakháza utca 2-80 Páros
1162 Cibakháza utca 1-63 Páratlan
1162 Csitári utca 2-34 Páros
1162 Csitári utca 1-23 Páratlan
1164 Csókakő utca 2-16 Páros
1164 Csókakő utca 1-35 Páratlan
1162 Csoport utca 2-44 Páros
1162 Csoport utca 1-41 Páratlan
1162 Csöbör utca 2-20 Páros
1162 Csöves utca 2-10 Páros
1162 Csöves utca 1-7 Páratlan
1162 Csutora utca 2-10 Páros
1162 Csutora utca 1-13 Páratlan
1162 Csűr utca 2-48 Páros
1162 Csűr utca 1-43 Páratlan
1162 Délceg utca 1-63 Páratlan
1162 Fácánkert utca 2-18 Páros
1162 Fácánkert utca 1-17 Páratlan
1164 Felsőmalom utca 2;6-20 Páros
1164 Felsőmalom utca 1-29 Páratlan
1164 Fenőkő utca 2-4 Páros
1164 Fenőkő utca 1-7 Páratlan
1162 Fürge utca 1-55 Páratlan
1164 Gesztenye utca 2-12 Páros
1164 Gesztenye utca 1-15 Páratlan
1162 Hangos utca 2-6 Páros
1162 Hangos utca 1-7 Páratlan
1162 Kajszi utca 2-16 Páros
1162 Kajszi utca 1-15 Páratlan
1162 Kémény utca 2-4 Páros
1162 Kémény utca 1-5 Páratlan
1162 Kendermag utca 2-98 Páros
1162 Kendermag utca 1-97 Páratlan
1164 Kocsmáros utca 2-8 Páros
1164 Kocsmáros utca 1-3 Páratlan
1164 Kovács utca 2-14 Páros
1164 Kovács utca 1-9 Páratlan
1164 Kőműves utca 2-16 Páros
1164 Kőműves utca 1-15 Páratlan
1164 Lakatos utca 2-10 Páros
1164 Lakatos utca 1-13 Páratlan
1164 Lengő utca 2 Páros
1164 Lengő utca 1-7 Páratlan
1164 Malomkerék tér 1-3
1162 Margitháza utca 2-18 Páros
1162 Margitháza utca 1-19 Páratlan
1162 Menyhért utca 2-30 Páros
1162 Menyhért utca 1-41 Páratlan
1162 Monoki utca 2-88 Páros
1162 Monoki utca 1-99 Páratlan
1162 Muzsika utca 2-46 Páros
1162 Muzsika utca 1-93 Páratlan
1164 Olló utca 2-28 Páros
1164 Olló utca 1-23 Páratlan
1164 Ostorhegy utca 1-37 Páratlan
1164 Ostoros út 2-50 Páros
1164 Ostoros út 19-77 Páratlan
1162 Paradicsom utca 2-6 Páros
1162 Paradicsom utca 1-5 Páratlan
1162 Páty utca 2-6 Páros
1162 Páty utca 1-3 Páratlan
1162 Pemete tér 6-9
1162 Pemetefű utca 2-12 Páros
1162 Pemetefű utca 1-11 Páratlan
1162 Simándi tér 1-8
1162 Simándi utca 2-64 Páros
1162 Simándi utca 1-61 Páratlan
1162 Suba utca 2-12 Páros
1162 Suba utca 1-19 Páratlan
1164 Szabó utca 2-16 Páros
1164 Szabó utca 1-15 Páratlan
1164 Szakács utca 2-14 Páros
1164 Szakács utca 1-15 Páratlan
1164 Szántó utca 2-16 Páros
1164 Szántó utca 1-15 Páratlan
1162 Szlovák út 130-152 Páros
1164 Szűcs utca 2-16 Páros
1164 Szűcs utca 1-15 Páratlan
1164 Takács utca 2-16 Páros
1164 Takács utca 1-15 Páratlan
1164 Tervező utca 2-24 Páros
1164 Tervező utca 1-27 Páratlan
1162 Timur utca 77-105 Páratlan
1164 Vágás utca 2-62 Páros
1164 Vágás utca 1-41 Páratlan
1164 Varró utca 2-6 Páros
1164 Varró utca 1-17 Páratlan
1162 Vecseház utca 1-45 Páratlan
1162 Vezekény köz 2-4 Páros
1162 Vezekény köz 1 Páratlan
1162 Vezekény utca 2-50 Páros
1162 Vezekény utca 1-45 Páratlan
1164 Vízesés utca 2-60 Páros
1164 Vízesés utca 1-39 Páratlan
1162 Zöldséges utca 2-20 Páros
1162 Zöldséges utca 1-15 Páratlan
1162 Zrínyiász utca 2-6 Páros
1162 Zrínyiász utca 1-3 Páratlan
VII. Felnőtt fogorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/A.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Békéshalom utca 22-26 Páros
1163 Békéshalom utca 19-25 Páratlan
1163 Bodnár utca 2-58 Páros
1163 Bodnár utca 1-53 Páratlan
1163 Borotvás utca 2-54 Páros
1163 Borotvás utca 1-67 Páratlan
1163 Döbröce utca 2-52 Páros
1163 Döbröce utca 1-13;17-63 Páratlan
1163 Enikő utca 2-12 Páros
1163 Enikő utca 1-11 Páratlan
1163 Fuvallat utca 2-60 Páros
1163 Fuvallat utca 1-59 Páratlan
1163 Galgahévíz utca 2-56 Páros
1163 Galgahévíz utca 1-51 Páratlan
1163 Garat utca 2-8 Páros
1163 Garat utca 1-5 Páratlan
1163 Gárda utca 2-66 Páros
1163 Guzsaly utca 50-56 Páros
1163 Guzsaly utca 43-49 Páratlan
1163 Hófehérke utca 2-6 Páros
1163 Holdfény utca 2-6 Páros
1163 Holdfény utca 1-3 Páratlan
1163 Hősök fasora 2-52 Páros
1163 Hősök fasora 1-65 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 2-22 Páros
1165 Hunyadvár utca 1-13 Páratlan
1163 Jókai Mór utca 1-25 Páratlan
1165 Jókai Mór utca 2-36 Páros
1163 Kolozs köz 1-9 Páratlan
1163 Kolozs utca 2-36 Páros
1163 Kolozs utca 1-41 Páratlan
1165 Mészáros József utca 2-6 Páros
1165 Mészáros József utca 1-3 Páratlan
1165 Nagyvázsony utca 2-8 Páros
1165 Nagyvázsony utca 1-7 Páratlan
1163 Őrvezető utca 2-30 Páros
1163 Őrvezető utca 1-29 Páratlan
1163 Pósa Lajos utca 64-66 Páros
1163 Pósa Lajos utca 65-67 Páratlan
1163 Szérű utca 2-12;16-64 Páros
1163 Szérű utca 1-55 Páratlan
1165 Szilágyi Mihály utca 2-8 Páros
1165 Szilágyi Mihály utca 1-9 Páratlan
1163 Tekla utca 2 Páros
1163 Tekla utca 1-7 Páratlan
1163 Tiszakömlő utca 2-56 Páros
1163 Tiszakömlő utca 1-59 Páratlan
1163 Újszász utca 2-58 Páros
1165 Újszász utca 60-68 Páros
1163 Üzbég utca 2-46 Páros
1163 Üzbég utca 1-41 Páratlan
1163 Veres Péter út 41-97 Páratlan
1165 Veres Péter út 99-107 Páratlan
1165 Villő utca 2-12 Páros
1163 Vulkán utca 48-54 Páros
1165 Zsélyi Aladár utca 1-35 Páratlan
VIII. Felnőtt fogorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/A.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1165 Aranyfürt utca 2-6 Páros
1165 Aranyfürt utca 1-7 Páratlan
1165 Bácskai utca 2-46 Páros
1165 Bácskai utca 1-41 Páratlan
1165 Bökényföldi út 2-52 Páros
1165 Bökényföldi út 1-45 Páratlan
1165 Csinszka utca 2-48 Páros
1165 Csinszka utca 1-39 Páratlan
1165 Diósy Lajos utca 2-30 Páros
1165 Diósy Lajos utca 1-45 Páratlan
1165 Farkashalom utca 2-28 Páros
1165 Farkashalom utca 1-31 Páratlan
1165 Fátra utca 2-12 Páros
1165 Fátra utca 1-11 Páratlan
1165 Gábor Áron utca 2-46 Páros
1165 Gábor Áron utca 1-47 Páratlan
1165 Hunyadvár utca 24-100 Páros
1165 Hunyadvár utca 15-105 Páratlan
1165 Huszár utca 2-30 Páros
1165 Huszár utca 1-31 Páratlan
1165 Imre utca 2-6 Páros
1165 Imre utca 1-7 Páratlan
1165 Irinyi János utca 2-28 Páros
1165 Irinyi János utca 1-27 Páratlan
1165 Katona József utca 2-16 Páros
1165 Katona József utca 1-17 Páratlan
1165 Koronafürt utca 2-48 Páros
1165 Koronafürt utca 1-43 Páratlan
1165 Májusfa utca 2-18 Páros
1165 Májusfa utca 1-15 Páratlan
1165 Mátra utca 2-16 Páros
1165 Mátra utca 1-15 Páratlan
1165 Mátyás király tér 1-8
1165 Mészáros József utca 8-40 Páros
1165 Mészáros József utca 5-33 Páratlan
1165 Nagyvázsony utca 10-20 Páros
1165 Nagyvázsony utca 9-21 Páratlan
1165 Nógrádverőce út 2-4 Páros
1165 Nógrádverőce út 1-33 Páratlan
1165 Paulheim József tér 1
1165 Petúnia utca 2-16 Páros
1165 Petúnia utca 1-13 Páratlan
1165 Pilóta utca 2-34 Páros
1165 Pilóta utca 1-39 Páratlan
1165 Prodám utca 2-24 Páros
1165 Prodám utca 1-13 Páratlan
1165 Rajka utca 2-14 Páros
1165 Rajka utca 1-11 Páratlan
1165 Rezgőfű utca 2-16 Páros
1165 Rezgőfű utca 1-13 Páratlan
1165 Szilágyi Mihály utca 10-16 Páros
1165 Szilágyi Mihály utca 11-19 Páratlan
1165 Táncsics utca 2-38 Páros
1165 Táncsics utca 1-35 Páratlan
1165 Újszász utca 70-180 Páros
1165 Veres Péter út 109-203 Páratlan
1165 Verőce köz 2-6 Páros
1165 Verőce köz 1-7 Páratlan
1165 Zsélyi Aladár utca 2-36 Páros
IX. Felnőtt fogorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/A.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1162 Akácfa utca 2-52 Páros
1162 Akácfa utca 1-61 Páratlan
1162 Anna utca 2-24 Páros
1162 Anna utca 1-29 Páratlan
1161 Árpád utca 2-34 Páros
1161 Árpád utca 1-39 Páratlan
1162 Attila utca 2-66 Páros
1162 Attila utca 1-61 Páratlan
1161 Batthyány utca 2-34 Páros
1161 Batthyány utca 1-35 Páratlan
1162 Bianka utca 2-12 Páros
1162 Bianka utca 1-7 Páratlan
1161 Budapesti út 2-102 Páros
1162 Budapesti út 104-196 Páros
1162 Csallóközi utca 1-9 Páratlan
1162 Diófa utca 2-58 Páros
1162 Diófa utca 1-63 Páratlan
1161 Gáspár utca 2-24 Páros
1161 Gáspár utca 1-23 Páratlan
1162 Hársfa utca 2-56 Páros
1162 Hársfa utca 1-69 Páratlan
1162 Hermina út 2-114 Páros
1162 Hermina út 1-105 Páratlan
1161 Homokdomb utca 4-6 Páros
1161 Homokdomb utca 1-13 Páratlan
1161 Ida utca 2-16 Páros
1161 Ida utca 1-11 Páratlan
1162 Ida utca 18-110 Páros
1162 Ida utca 13-119 Páratlan
1162 Ilona utca 2-48 Páros
1162 Ilona utca 1-51 Páratlan
1162 János utca 2-58 Páros
1162 János utca 1-55 Páratlan
1162 Jávorfa utca 2-56 Páros
1162 Jávorfa utca 1-67 Páratlan
1161 József utca 2-28 Páros
1161 József utca 1-49 Páratlan
1162 Komáromi utca 2-16 Páros
1162 Komáromi utca 1-13 Páratlan
1161 Kornél utca 2-16 Páros
1161 Kornél utca 1-15 Páratlan
1161 Kossuth Lajos utca 2-32 Páros
1161 Kossuth Lajos utca 1-33 Páratlan
1161 Körvasút sor 2-12 Páros
1161 Körvasút sor 1-11 Páratlan
1162 Lajos utca 2-52 Páros
1162 Lajos utca 1-55 Páratlan
1161 Mária utca 2-50 Páros
1161 Mária utca 1-53 Páratlan
1162 Mátyás Király utca 2-56 Páros
1162 Mátyás király utca 1-65 Páratlan
1161 Milán utca 2-34 Páros
1161 Milán utca 1-37 Páratlan
1161 Nádor utca 2-22 Páros
1161 Nádor utca 1-25 Páratlan
1162 Nagyvárad utca 4-16 Páros
1162 Nagyvárad utca 3-17 Páratlan
1161 Ottó utca 2-42 Páros
1161 Ottó utca 1-37 Páratlan
1161 Pálya utca 2-30 Páros
1161 Pálya utca 1-27 Páratlan
1162 Párta utca 2-52 Páros
1162 Párta utca 1-53 Páratlan
1161 Petra utca 2-10 Páros
1161 Petra utca 1-9 Páratlan
1161 Rákóczi út 2-32 Páros
1161 Rákóczi út 1-39 Páratlan
1161 Rákosi út 1-145 Páratlan
1162 Rákosi út 147-171;175-263 Páratlan
1162 Ránki utca 2-14 Páros
1162 Ránki utca 1-13 Páratlan
1161 Regele János utca 2-22 Páros
1161 Regele János utca 1-21 Páratlan
1161 Róbert utca 2-14 Páros
1161 Róbert utca 1-11 Páratlan
1161 Rózsa utca 2-30 Páros
1161 Rózsa utca 1-31 Páratlan
1161 Sándor utca 2-54 Páros
1161 Sándor utca 1-51 Páratlan
1162 Sarkad utca 2-56 Páros
1162 Sarkad utca 1-53 Páratlan
1161 Sashalom utca 2-40 Páros
1161 Sashalom utca 1-33 Páratlan
1161 Széchenyi utca 2-16 Páros
1161 Széchenyi utca 1-15 Páratlan
1162 Szénás utca 2-54 Páros
1162 Szénás utca 1-53 Páratlan
1161 Szent István utca 2-50 Páros
1161 Szent István utca 1-49 Páratlan
1162 Szilaspatak utca 2-8 Páros
1162 Vízgát utca 4-22 Páros
1162 Wesselényi utca 2-56 Páros
1162 Wesselényi utca 1-55 Páratlan
1161 Zombori utca 2-10 Páros
1161 Zombori utca 1-9 Páratlan
X. Felnőtt fogorvosi körzet
1163 Budapest Jókai Mór utca 5/A.
Irsz Közterület név Jelleg Hsz Oldal
1163 Albán utca 2-28 Páros
1163 Albán utca 1-31 Páratlan
1163 András utca 2-58 Páros
1163 András utca 1-63 Páratlan
1163 Aranycsillag utca 2-28