Indokolás

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1997. (VI. 13.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál dolgozó köztisztviselők, az intézményeinél dolgozó közalkalmazottak lakásépítésének (-vásárlásának) visszatérítendő támogatásáról

Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az önkormányzatnál foglalkoztatottak - a közszolgálati érdekegyeztetésre jogosult érdekképviseleti szerv és az Érdekegyeztető Tanács állásfoglalásának figyelembevételével - lakásépítésének és -vásárlásának támogatására vonatkozó szabályokat az alábbiak szerint állapítja meg:

A rendelet hatálya

1. § *  E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőkre és a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottakra, az Önkormányzat intézményeinél foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálattal megbízási vagy közreműködői szerződés alapján jogviszonyban álló orvosokra és egészségügyi szakdolgozói feladatot ellátó személyekre, továbbá a XVI. Kerületi Újság szerkesztőségének dolgozóira (a továbbiakban: munkavállalók).

A lakásépítési alap

2. § A képviselő-testület kamatmentes kölcsön céljára a költségvetésből lakásépítési alapot képez az adott évi költségvetésből, a korábbi évek pénzmaradványaiból, a visszafizetett törlesztések összegéből, a felszámított késedelmi kamatból, az új munkáltató által megtérített támogatási összegből, az idő előtti visszafizetés és rendkívüli törlesztés összegéből.

A lakásépítési támogatás

3. § (1) *  A munkáltató kamatmentes kölcsönt nyújthat a lakásépítési alap mértékéig:

a) lakás építéséhez,

b) lakás újjáépítéséhez,

c) lakás vásárlásához,

d) lakás cseréjéhez,

e) *  lakástulajdon - legalább egy szobával való bővítéséhez,

f) *  lakástulajdon korszerűsítéséhez,

g) *  lakástulajdon közművesítéséhez,

h) *  hitelkiváltáshoz.

(2) *  A támogatás mértéke munkavállalónként legfeljebb 2 000 000 Ft.

(3) A kölcsön összegét úgy kell megállapítani, hogy az arányban legyen a munkavállaló által vállalt építési, vásárlási terhekkel és igazodjon a munkavállaló szociális, vagyoni és jövedelmi viszonyaihoz.

(4) A támogatás csak egyféle címen igényelhető.

(5) *  Támogatás csak olyan munkavállaló részére folyósítható, aki a közhiteles ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkezik a kérelmezett ingatlan tekintetében.

(6) *  Újabb támogatás az előző támogatás visszafizetéséig nem igényelhető.

(7) *  A támogatás mértékének meghatározásakor figyelemmel kell lenni a kérelmezett ingatlanra már bejegyzett terhek mértékére.

(8) *  A támogatás megítélésénél a mindenkor hatályos személyi jövedelemadóról szóló törvény vonatkozó előírásait kell alkalmazni.

4. § (1) A támogatás odaítélésénél figyelembe kell venni a munkavállaló:

a) lakáskörülményeit,

b) lakásigényének mértékét,

c) első vagy további lakásszerzésben érdekelt-e,

d) jövedelmi, vagyoni helyzetét,

e) szociális körülményeit.

(2) A támogatás mértékének meghatározásánál előnyben kell részesíteni azt a munkavállalót, aki:

a) első lakását építi vagy vásárolja,

b) jelenlegi munkahelyén 2 éves vagy ennél hosszabb munkaviszonnyal rendelkezik,

c) kettő vagy ennél több gyermeket nevel,

d) gyermekét (gyermekeit) egyedül neveli,

e) alacsony jövedelmű.

A támogatás igénylésének, elbírálásának és folyósításának rendje

5. § (1) A lakáscélú támogatás iránti kérelmek a polgármesternél terjeszthetők elő, a melléklet szerinti nyomtatványon.

(2) A kérelemnek tartalmazni kell: az igény előterjesztésnek részletes indokolását és a jelenlegi élet- és lakáskörülmények bemutatását. A kérelemben részletesen ki kell térni a kölcsönfelhasználás módjára, az igényelt kölcsön pontos összegére, az építeni, vásárolni kívánt lakás adataira, a lakásba költöző személyek számára.

(3) A támogatás mértékéről és a törlesztés időtartalmáról a polgármester dönt minden negyedév utolsó hetében, illetve rendkívül indokolt esetben azonnal.

(4) A támogatást kapott munkavállaló és a döntést hozó a támogatás biztosításának feltételeiről írásbeli megállapodást köteles kötni.

(5) *  A munkavállaló a kölcsönt a pénzintézet (OTP Hitelszámla Kezelő Fiók) útján, kamatmentesen, havi részletekben, legfeljebb 8 év alatt köteles visszafizetni. A kölcsöntartozás késedelmes visszafizetése esetén a munkavállaló a Ptk. 6:48. §-ának (1) bekezdésében foglalt mértékű kamatot köteles megfizetni. Ha a munkavállaló a ráháruló kötelezettségeit neki fel nem róható nyomós okból nem teljesítette, a kölcsön visszafizetésére halasztás adható. A munkavállaló tulajdonába kerülő ingatlan a ki nem egyenlített munkáltatói kölcsön fedezetéül szolgál. A munkáltató szerv jelzálogjogát a pénzintézetet követő rangsorban a kölcsönt folyósító pénzintézetnek kell az ingatlan nyilvántartásba bejegyeztetni.

(6) A lakást a tartozás fennállásának ideje alatt csak a pénzintézet és a döntést hozó együttes hozzájárulásával szabad elidegeníteni, vagy megterhelni.

6. § (1) A munkáltatói kölcsönt vissza kell vonni attól a munkavállalótól aki annak felhasználását a pénzintézethez történő átutalástól számított 60 napon belül nem kezdte meg. E rendelkezéstől egyedi mérlegelés alapján csak rendkívül indokolt esetben lehet eltérni.

(2) A szerződést írásban kell felmondani akkor, ha a munkavállaló, havi törlesztésfizetési kötelezettségének írásbeli felhívás ellenére 30 napon belül - neki felróható okból - nem tesz eleget.

(3) Felmondás esetén a még vissza nem fizetett kölcsön egy összegben esedékessé válik. A felmondást a munkavállaló és az illetékes pénzintézet részére meg kell küldeni.

A jogviszony megszűnésének esetére vonatkozó eljárás * 

7. § (1) *  Ha a jogviszony a munkavállaló részéről történő lemondással, felmondással büntető bíróság ítéletével, fegyelmi büntetés következtében vagy a munkaügyi szabályok megsértése, orvosi etikai szabályok megsértése miatt szűnik meg, a kölcsön ki nem egyenlített részét egy összegben kell megtéríteni.

(2) Ha a támogatásban részesült munkavállaló munkaviszonya a munkáltató részéről történt felmentéssel, felmondással - beleértve az öregségi és rokkantsági nyugdíjazás esetét is - szűnik meg, a dolgozó a kölcsön ki nem egyenlített összegét változatlan feltételek mellett törlesztheti.

(3) Ha a munkaviszony a munkavállaló halála folytán szűnik meg, az örökös a kölcsön ki nem egyenlített összegét változatlan feltételek mellett törlesztheti.

Egyéb rendelkezések

8. § (1) A munkáltató támogatásra felhasználható pénzeszközeit az OTP Kereskedelmi Bank Rt XVI. kerületi Fióknál vezetett, Polgármesteri Hivatal Munkáltatói Kölcsön Alap elnevezésű, 11716008-21602061 számú számlán kell kezelni.

(2) A támogatás összegét a kölcsönt nyújtó pénzintézethez kell átutalni, a megállapodás megkötésétől számított 15 napon belül folyósítás céljából.

(3) A munkáltatói kölcsön kamatmentes, a pénzintézet által felszámított kezelési költség a Munkáltatói Kölcsön Alapot terheli.

(4) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit a még el nem bírált, folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

dr. Tuboly Marianna
jegyző
Kovács Attila
polgármester

Melléklet a 13/1997. (VI. 13.) önkormányzati rendelethez * 

Munkáltatói kölcsön

KÉRELEM

Dolgozó neve:...............................................................................................................

Születési név:................................................................................................................

Anyja születési neve:......................................................................................................

Születési hely, idő:.........................................................................................................

Személyi azonosító igazolvány típusa, száma:...................................................................

Adóazonosító jel: ..........................................................................................................

Személyi szám (teljes 11 karakter):..................................................................................

Állandó lakcím:..............................................................................................................

Vezetékes telefon:..........................................................................................................

Mobil telefon:................................................................................................................

E-mail:..........................................................................................................................

Munkahelye:..................................................................................................................

Beosztása:......................................................................................................................

Munkaviszony kezdete: ..............év .........................hó .........nap

Jövedelem:

1. Munkabér:.....................................................................nettó Ft/hó

2. GYED, GYES:...................................................................... Ft/hó

3. Egyéb jövedelem:................................................................... Ft/hó

A hitel felhasználásának célja: * 

1. lakásépítés

2. lakás újjáépítés

3. lakás vásárlás

4. lakás csere

5. lakástulajdon egy szobával való bővítése

6. lakástulajdon korszerűsítése

7. lakástulajdon közművesítése

8. hitelkiváltás

Fedezetül szolgáló ingatlan címe, helyrajzi száma:................................

A kölcsön igénylő tulajdoni hányada:...................................................

Az igényelt munkáltatói kölcsön összege:.......................................... Ft

A visszatérítés vállalt időtartama:......................................................év

Jelenleg fennálló anyagi kötelezettségei:

Munkáltatói kölcsön: …......................... Ft/hó

Jelzálog hitel: ….................................... Ft/hó

Személyi hitel: ….................................. Ft/hó

Áruvásárlási hitel: ….........................… Ft/hó

Közmű hitel: …................................… Ft/hó

Letiltás: ….......................................… Ft/hó

Egyéb: …........................................… Ft/hó

Az első törlesztés esedékessége: ..............év .........................hó .........nap

Az igény előterjesztésnek részletes indokolása és a jelenlegi élet- és lakáskörülmények bemutatása:

...........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Budapest, ........... év ..................... hó ...... nap

Igénylő házastársa Igénylő

A munkáltató javaslata: Támogatom/Nem támogatom

Részletes indoklás: ...............................................................................................................

...........................................................................................................................................

A munkáltató aláírása:......................................................

Engedélyezem:

polgármester