Indokolás

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (VI. 20.) önkormányzati rendelete

Lakóépület magánerős felújításának önkormányzati támogatásáról

A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet célja

1. § A rendelet célja, hogy e rendelet 2. §-a szerinti lakóépületek állagának javítása, korszerűsítésének, felújításának elősegítése, a városkép javítása önkormányzati támogatással kiegészülve valósuljon meg.

A rendelet hatálya

2. § A rendelet hatálya a Budapest XVI. kerület közigazgatási területén található magánszemély tulajdonában lévő családiházra, lakásra, valamint vegyes tulajdonban lévő családi házra, társasházra, lakásszövetkezeti épületre (továbbiakban: épület) és azok tulajdonosaira (a továbbiakban: Pályázó) terjed ki.

Hatásköri rendelkezés

3. § *  A lakóépületek magánerős felújításának önkormányzati támogatásával kapcsolatos valamennyi hatáskört a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság gyakorolja. A pályázatok elbírálását megelőzően ki kell kérni a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság véleményét.

A támogatás formája

4. § (1) A támogatás visszatérítendő, kamatmentes kölcsön (továbbiakban: támogatás).

(2) A támogatás épületenként négy évente egy alkalommal nyújtható.

(3) A támogatás éves keretösszegét az Önkormányzat költségvetéséről szóló rendelet határozza meg. A pályázatot a költségvetés elfogadástól számított 30 napon belül kell kiírni. Amennyiben az éves keretösszeg a pályázati eljárás során nem kerül teljes mértékben felosztásra, úgy a tárgyévben a keretösszeg erejéig további pályázatot lehet kiírni.

(4) A felújítás összköltségeként a pályázati kiírásban rögzített felújítási munka és járulékos költségeinek általános forgalmi adót is tartalmazó összege vehető figyelembe.

Pályázható munkák köre

5. § *  A támogatás az alábbi a)-d) pontokban meghatározott munkákra nyújtható:

a) utólagos hőszigetelési munkák:

Többlakásos épületeknél az egyes munkák csak a teljes épületre vonatkozóan és egységesen készülhetnek, kivéve a 3. pontot.

1. nyílászáró-szigetelése és cseréje lépcsőházakban, közös helyiségekben

2. homlokzatok hőszigetelése

3. nyílászáró szigetelése és cseréje (+ ahhoz kapcsolódó szakipari fal cseréjével együtt), többlakásos épületeknél feltétel a városképi szempontból egységes külső megjelenés

4. külső végfalak hőszigetelése

5. lapostetőnél tetőfelület hő- és vízszigetelése, magastetőnél utolsó fűtött lakószint feletti födém hőszigetelése, tetőtér kialakítása során történő hőszigetelés

6. első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése

b) épületgépészeti és villamos rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos felújítása:

1. központi fűtési berendezések, rendszerek, fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakarékosra történő cseréje

2. melegvíz-ellátási rendszerek berendezések, rendszerek korszerűsítése, cseréje

3. közös részek villamos kapcsoló-, biztosító-, főelosztó berendezések, elosztó- és világítási hálózat cseréje

4. felvonók korszerűsítése, cseréje

5. szellőző rendszer felújítása

6. fűtési rendszerek fogyasztás-szabályozás feltételének biztosítása, hálózat átalakítása:

6.1. radiátorok, szelepek cseréje

6.2. lakásonkénti hőfogyasztás mérésére alkalmas mérőeszközök beszerelése

6.3. fűtési rendszer fentiekhez szükséges átalakítása

6.4. strangszabályozó szelepek cseréje

6.5. egycsöves helyett kétcsöves fűtési rendszer

7. *  hideg és meleg víz fogyasztásnak lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő órák beszerelése, valamint az ahhoz tartozó gépészeti munkák.

c) *  gázművekkel közösen támogatott gázfűtésre történő átállás és fűtéskorszerűsítés.

d) *  Gázüzemű tüzelőberendezések falazott kéményeinek a bekötött tüzelőberendezés műszaki paramétereinek és az érvényes műszaki előírásoknak megfelelő anyagú és keresztmetszetű belső szigetelése. A szigetelés (bélelés) csak az ÉMI által elfogadott és a 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelősségi igazolással rendelkező anyaggal történhet. A szigetelés megtörténtét és szakszerűségét a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. szakvéleménnyel kell igazolni a pályázónak.

Pályázati eljárás

6. § (1) A támogatást nyilvános pályázati eljárás alapján lehet odaítélni. A pályázati felhívást az Önkormányzat lapjában közzé kell tenni.

(2) *  A pályázatot magyar nyelven, az (5) bekezdésben meghatározott dokumentumok csatolásával, egy példányban, zárt borítékban, „Lakóépület magánerős felújításának önkormányzati támogatása” jeligére kell benyújtani személyesen a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodáján.

(3) A pályázatot a pályázati kiírást követő 30 napon belül lehet benyújtani.

(4) A pályázatot a pályázat benyújtását követő 30 napon belül kell elbírálni.

(5) *  A pályázatot egy-két lakásos ingatlan esetén e rendelet 1. számú mellékletét képező összefoglaló adatlapon, többlakásos, nem társasházi vagy szövetkezeti formában működő ingatlan esetén a rendelet 2. számú mellékletét képező összefoglaló adatlapon, társasház, illetve lakásszövetkezet esetén a rendelet 3. számú mellékletét képező összefoglaló adatlapon kell benyújtani. Valamennyi pályázat esetén: költségvetést, vagy árajánlatot, szükség szerint tervrajzot, építési és egyéb engedélyt, minőségi tanúsítványt kell benyújtani.

(6) *  A pályázatok benyújtási határidejének lejártát követő 15 napon belül hiánypótlásnak van helye. A hiánypótlás formai hiányosságokra, az alkalmassággal kapcsolatos igazolások, nyilatkozatok, a pályázatban előírt iratok utólagos csatolására vonatkozik. A hiánypótlási felhívás kibocsátása a Vagyongazdálkodási Iroda feladata.

(7) A pályázat elbírálása során előnyben kell részesíteni azt a Pályázót, aki közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb lakásonkénti fajlagos költséggel végzi a felújítást.

(8) A szerződést az eredményhirdetést követő 30 napon belül kell megkötni. A szerződést határidőben alá nem író Pályázó a támogatást elveszíti.

7. § (1) *  Támogatás iránti pályázat személyi tulajdonban lévő családi ház, házrész, lakás esetén egyénileg nyújtható be. Társasház, lakászövetkezet, közös tulajdonban lévő részek esetén közgyűlés által jóváhagyott pályázat nyújtható be.

(2) Nem nyújtható támogatás annak, aki:

a) a pályázatot a pályázati felhívásban meghatározott határidőn túl nyújtotta be, vagy

b) a pályázathoz a hiánypótlási felhívás ellenére sem csatolja a pályázati felhívásban foglalt dokumentumot, vagy

c) a Pályázónak az Önkormányzat felé adó, vagy adók módjára behajtható köztartozása, vételár tartozása, valamint lejárt kölcsöntartozása áll fenn, vagy

d) ugyanezen tárgyban korábban kiírt pályázat során a törlesztő részleteket nem, vagy késedelmesen, többszöri felszólításra teljesíti vagy

e) a Pályázó a pályázatot nem e rendelet 1-3. számú mellékleteit képező formanyomtatványokon nyújtja be vagy

f) a vonatkozó építési szabályokat nem tartja be.

A támogatás mértéke

8. § *  A támogatás mértéke e rendelet 1. §-ában meghatározott célok megvalósítása érdekében végzett beruházások elismerhető bekerülési költségének 50%-a, de

a) az 1-3 lakásos lakóépületnél legfeljebb 400 000 Ft/lakás;

b) a 3 lakás feletti lakóépületnél legfeljebb 200 000 Ft/lakás.

Pénzügyi rendelkezések

9. § (1) *  A Pályázónak a támogatás összegét legfeljebb 48 hónapon belül egyenlő részletekben, kamatmentesen kell visszafizetnie a támogatási szerződésben megjelölt önkormányzati bankszámlaszámra. A legkisebb törlesztő részlet mértéke 8000 Ft/hónap.

(2) A munkálatok megkezdését és befejezését a Polgármesteri Hivatalnál be kell jelenteni, az átadás-átvételre a Polgármesteri Hivatal képviselőjét meg kell hívni.

(3) *  A támogatás kifizetésére utólag, a Polgármesteri Hivatal műszaki ellenőre által jóváhagyott számla alapján közvetlenül a Pályázó bankszámlájára történő átutalással, bankszámla hiányában postai úton történő kifizetéssel kerül sor.

(4) A támogatást azonnal, egyösszegben a Ptk. szerinti késedelmi kamatokkal együtt vissza kell fizetni, ha

a) hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a Pályázó a pályázatban vagy az ahhoz csatolt dokumentumban valótlan adatokat közölt, vagy

b) hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a pályázat útján elnyert támogatást nem a pályázatban megjelölt célra fordította, vagy

c) a Pályázó kéthavi törlesztő-részlet megfizetésével késedelemben van.

Értelmező rendelkezések

10. § (1) Felújítás összköltsége: az egyidejűleg elvégezni tervezett munkálat - felújítás, beruházás, korszerűsítés, csere - általános forgalmi adót is magában foglaló költségei, beleértve a pályázat által nem támogatott ráfordításokat is.

(2) Saját erő: a meglévő felújítási alap, a tulajdonos saját pénzeszközei, az abból finanszírozott előkészítési és tervezési munkák, a társasház részéről megpályázott és a támogatási szerződés megkötéséig elnyert támogatások, tulajdonosok által felvett hitelek, hitelt kiváltó állami támogatások.

(3) Elismerhető bekerülési érték: az igazolt tervezési, szakértői, engedélyezési, pályázati költségek, kivitelezés költségek, műszaki ellenőrzés, átadás-átvétel költségei, valamint ezek általános forgalmi adója. Önerős (saját kivitelezésben végzett) felújítás esetén a számlával igazolt anyagköltségek önállóan is támogathatóak.

(4) Nem minősül vételár-tartozásnak, ha a Pályázó a vételárat az adásvételi szerződésben foglaltak szerint részletekben teljesíti

Záró rendelkezés

11. § (1) *  E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, azzal, hogy egyidejűleg a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat lakóépületek magánerős felújításának önkormányzati támogatásáról szóló 19/2006. (VI. 20.) rendelete hatályát veszti.

(2) *  E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Ancsin László
jegyző
Kovács Péter
polgármester

1. számú melléklet a 18/2007. (VI. 20) önkormányzati rendelethez * 

ÖSSZEFOGLALÓ ADATLAP
Egy-két lakásos ingatlan tulajdonos pályázó esetén

I. Pályázó neve:________________________________________________________

Pályázó címe:__________________________________________________________

Pályázó azonosító adatai:

Adószám: _____________________________________________________________

Számlavezető pénzintézet neve: ____________________________________________

Bankszámlaszáma: ______________________________________________________

A Pályázó képviseletére jogosult személy (amennyiben van):

Név:__________________________________________________________________

Címe: ________________________________________________________________

Telefonszám: __________________________________________________________

Telefax:_____________________________________________________________

E-mail cím: _________________________________________________________

II. A pályázat műszaki tartalma (Jelölje aláhúzással!)

a) A pályázat utólagos hőszigetelési munkák elvégzésére vonatkozik (Lásd: Rendelet 5. § a) pont)

b) A pályázat épületgépészeti és villamos rendszerek korszerűsítésére, energiatakarékos felújítására, vonatkozik (Lásd: Rendelet 5. § b) pont)

c) gázművekkel közösen támogatott gázfűtésre történő átállás és fűtéskorszerűsítés, (Lásd: Rendelet 5. § c) pont)

d) Gázüzemű tüzelőberendezések falazott kéményeinek a bekötött tüzelőberendezés műszaki paramétereinek és az érvényes műszaki előírásoknak megfelelő anyagú és keresztmetszetű belső szigetelése. A szigetelés (bélelés) csak az ÉMI által elfogadott és a 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelősségi igazolással rendelkező anyaggal történhet. A szigetelés megtörténtét és szakszerűségét a Fővárosi Kéményseprőipari Kft szakvéleménnyel kell igazolni a pályázónak, (Lásd: Rendelet 5. § d) pont)

III. A tervezett program támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költségének pénzügyi adatai:

a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: __________________ Ft

ebből:

1. önkormányzati támogatás: ____________________________________ Ft

2. saját erő: ___________________________________________________ Ft

Saját erő megoszlása

Összetétel FT
1. Saját pénzeszköz:
2. Tervezett hitelvétel:
3. Meglévő felújítási alap:
4. A tulajdonos saját pénzeszközeiből finanszírozott előkészítés és tervezési munkák:
5. Tulajdonosok által felvett hitel:
6. Hitelt váltó állami támogatások:
ÖSSZESEN:

Saját erő: a tulajdonos saját pénzeszközei, az abból finanszírozott előkészítési és tervezési munkák, a tulajdonos által felvett hitelek, hitelt kiváltó állami támogatások.

IV. Az épület felújításának, korszerűsítésének tervezett kezdete és befejezése

kezdési időpont: _____________ év __________________ hónap ______ nap

befejezési időpont: ___________ év __________________ hónap ______ nap

V. A pályázó nyilatkozatai és kötelezettségvállalásai

a) kijelentem, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek;

b) büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az Önkormányzat felé adó, vagy adók módjára behajtható köztartozásom, vételártartozásom, valamint lejárt kölcsöntartozásom nem áll fenn;

c) kijelentem, hogy a pályázati támogatás elnyerése esetén a pályázati támogatás felhasználására vonatkozó szabályokat magamra nézve kötelezőnek elismerem;

d) hozzájárulok, hogy a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat a törvény keretei között személyes adataimat, melyet a támogatás elbírálásához kért, jogosult kezelni és nyilvántartani;

e) hozzájárulok a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat, valamint a jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez;

f) tudomásul veszem, és egyben hozzájárulok, hogy a részemre nyújtott támogatás tényét, annak összegszerűségével egyetemben Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata a támogatás nyújtásnak évében zárszámadásában szerepeltesse, valamint hogy a támogatási szerződés Államháztartási törvény által meghatározott tartalmát illetékes szervei útján közzétegye.

VI. Az épület általános adatai:

Az épület címe:

Irányítószám: ___________ település: ______________________________

_____________________________út / utca / tér ______ házszám ____emelet

Helyrajzi szám:_____________________________________________________

Az épület építési éve: ____________

Az épületben lévő lakások száma: ___________ db

A pályázat szerinti programmal érintett lakások száma: __________db

VII. Az épület építési módja (Jelölje aláhúzással, illetve töltse ki!)

- hagyományos téglafalas szerkezet

- panel szerkezet

- blokkos építési rendszer

- öntött fal technológia

- alagútzsalus technológia

- vasbetonvázas szerkezet kitöltő falazattal

- egyéb: _________________________________________________________

VIII. Szintek száma (Jelölje aláhúzással, illetve töltse ki!)

a. pince

b. fogadószint

c. földszint

d. ________ emelet

e. tetőtér

IX. Közmű ellátottság (Jelölje aláhúzással!)

a. víz

b. csatorna

c. villany

d. gáz

e. távfűtés

X. A tulajdon jellege (Jelölje aláhúzással!)

a. magán

b. vegyes

XI. A pályázat szerinti teljes bekerülési költség részletezése (az összeg meg kell, hogy egyezzen a III. pontban megadottakkal)

Megnevezés Teljes felújítási költség
Ft
Tervezési, szakértői díjak
_____________________________________________________________

Tervezett felújítás

Műszaki ellenőrzés

Egyéb (részletezve)

Összesen

XII. Fűtési rendszer

A fűtési rendszer típusa (Jelölje aláhúzással!)

egyedi

központi

távfűtés

Az enegiahordozó típusa (egyedi és központi fűtéseknél) (Jelölje aláhúzással!)

gáz

olaj

elektromos áram

szilárd

ezen belül __________________________________________________________

Fűtési rendszer kialakítása

Egyedi fűtés esetén (jelölje aláhúzással!)

etage

konvektor

cserépkályha

kályha

Központi és távfűtés esetén (jelölje aláhúzással!)

kétcsöves

egycsöves átfolyós

egycsöves

átkötő szakaszos

egyéb

Kazánházi és hőközponti berendezések

Megnevezés *  Típusa Névleges teljesítménye Száma
kW db.
Kazán
Melegvíztároló
Hőmennyiségmérő
Szivattyú

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Hőközponti szerelvények, szabályzók

Megnevezés *  Típusa Száma
db.

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

Radiátorok

Típusa *  Mérete Száma

ELZÁRÓ ÉS SZABÁLYOZÓ SZELEPEK

Gázüzemű tüzelőberendezés kémények szigetelése/bélelése

Kémény mérete Darabszám Kéményszigetelés/bélelés fajtája, típusa

Az adatlap kiállításának időpontja:

____________________, ___________év. ________ hó _______ nap

_____________________
Pályázó aláírása

2. számú melléklet a 18/2007. (VI. 20) önkormányzati rendelethez * 

ÖSSZEFOGLALÓ ADATLAP
Kettőnél több lakásos, nem társasházi, vagy szövetkezeti formában működő ingatlan esetén

I. Pályázó neve:____________________________________________________________

Pályázó címe:______________________________________________________________

Pályázó azonosító adatai:

Adószám: _________________________________________________________________

Számlavezető pénzintézet neve: _______________________________________________

Bankszámlaszáma: _________________________________________________________

A Pályázó képviseletére jogosult személy (amennyiben van):

Név:_____________________________________________________________________

Címe: ___________________________________________________________________

Telefonszám: _____________________________________________________________

Telefax:_________________________________________________________________

E-mail cím: ______________________________________________________________

II. A pályázat műszaki tartalma (Jelölje aláhúzással!)

a) A pályázat utólagos hőszigetelési munkák elvégzésére vonatkozik (Lásd: Rendelet 5. § a) pont)

b) A pályázat épületgépészeti és villamos rendszerek korszerűsítésére, energiatakarékos felújítására, vonatkozik (Lásd: Rendelet 5. § b) pont)

c) gázművekkel közösen támogatott gázfűtésre történő átállás és fűtéskorszerűsítés, (Lásd: Rendelet 5. § c) pont)

d) Gázüzemű tüzelőberendezések falazott kéményeinek a bekötött tüzelőberendezés műszaki paramétereinek és az érvényes műszaki előírásoknak megfelelő anyagú és keresztmetszetű belső szigetelése. A szigetelés (bélelés) csak az ÉMI által elfogadott és a 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelősségi igazolással rendelkező anyaggal történhet. A szigetelés megtörténtét és szakszerűségét a Fővárosi Kéményseprőipari Kft szakvéleménnyel kell igazolni a pályázónak, (Lásd: Rendelet 5. § d) pont)

III. A tervezett program támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költségének pénzügyi adatai:

a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: _________________ Ft

ebből:

1. önkormányzati támogatás: ___________________________________ Ft

2. saját erő: __________________________________________________ Ft

Saját erő megoszlása

Összetétel FT
i. Saját pénzeszköz:
2. Tervezett hitelvétel:
3. Meglévő felújítási alap:
4. A tulajdonos saját pénzeszközeiből finanszírozott előkészítés és tervezési munkák:
5. Tulajdonosok által felvett hitel:
6. Hitelt váltó állami támogatások:
ÖSSZESEN:

Saját erő: a tulajdonos saját pénzeszközei, az abból finanszírozott előkészítési és tervezési munkák, a tulajdonos által felvett hitelek, hitelt kiváltó állami támogatások.

IV. Az épület felújításának, korszerűsítésének tervezett kezdete és befejezése

kezdési időpont: _____________ év __________________ hónap ______ nap

befejezési időpont: ___________ év __________________ hónap ______ nap

V. A pályázó nyilatkozatai és kötelezettségvállalásai

a) kijelentem, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek;

b) büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az Önkormányzat felé adó, vagy adók módjára behajtható köztartozásom, vételártartozásom, valamint lejárt kölcsöntartozásom nem áll fenn;

c) kijelentem, hogy a pályázati támogatás elnyerése esetén a pályázati támogatás felhasználására vonatkozó szabályokat magamra nézve kötelezőnek elismerem;

d) hozzájárulok, hogy a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat a törvény keretei között személyes adataimat, melyet a támogatás elbírálásához kért, jogosult kezelni és nyilvántartani;

e) hozzájárulok a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat, valamint a jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez;

f) tudomásul veszem, és egyben hozzájárulok, hogy a részemre nyújtott támogatás tényét, annak összegszerűségével egyetemben Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata a támogatás nyújtásnak évében zárszámadásában szerepeltesse, valamint hogy a támogatási szerződés Államháztartási törvény által meghatározott tartalmát illetékes szervei útján közzétegye.

VI. Az épület általános adatai:

Az épület címe:

Irányítószám: ___________ település: ______________________________

_____________________________út / utca / tér ______ házszám ____emelet

Helyrajzi szám:_____________________________________________________

Az épület építési éve: ____________

Az épületben lévő lakások száma: ___________ db

A pályázat szerinti programmal érintett lakások száma: __________db

VII. Az épület építési módja (Jelölje aláhúzással, illetve töltse ki!)

a. hagyományos téglafalas szerkezet

b. panel szerkezet

c. blokkos építési rendszer

d. öntött fal technológia

e. alagútzsalus technológia

f. vasbetonvázas szerkezet kitöltő falazattal

g. egyéb: _________________________________________________________

VIII. Szintek száma (Jelölje aláhúzással, illetve töltse ki!)

a. pince

b. fogadószint

c. földszint

d. ________ emelet

e. tetőtér

IX. Közmű ellátottság (Jelölje aláhúzással!)

f. víz

g. csatorna

h. villany

i. gáz

j. távfűtés

X. A tulajdon jellege (Jelölje aláhúzással!)

k. magán

l. vegyes

XI. A pályázat szerinti teljes bekerülési költség részletezése az összeg meg kell, hogy egyezzen a III. pontban megadottakkal)

Megnevezés Teljes felújítási költség
Ft
Tervezési, szakértői díjak
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Tervezett felújítás
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Műszaki ellenőrzés
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Egyéb (részletezve)
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Összesen

XII. Fűtési rendszer

A fűtési rendszer típusa (Jelölje aláhúzással!)

egyedi

központi

távfűtés

Az enegiahordozó típusa (egyedi és központi fűtéseknél) (Jelölje aláhúzással!)

gáz

olaj

elektromos áram

szilárd

ezen belül _______________________________________________________

Fűtési rendszer kialakítása

Egyedi fűtés esetén (jelölje aláhúzással!)

etage

konvektor

cserépkályha

kályha

Központi és távfűtés esetén (jelölje aláhúzással!)

kétcsöves

egycsöves átfolyós

egycsöves

átkötő szakaszos

egyéb

ezen belül ________________________________________________________

Kazánházi és hőközponti berendezések

Megnevezés *  Típusa Névleges teljesítménye Száma
kW db.
Kazán
Melegvíztároló
Hőmennyiségmérő
Szivattyú

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Hőközponti szerelvények, szabályzók

Megnevezés *  Típusa Száma
db.

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Radiátorok

Típusa *  Mérete Száma
db.

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

ELZÁRÓ ÉS SZABÁLYOZÓ SZELEPEK

Típusa *  Mérete Száma
db.

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Gázüzemű tüzelőberendezés kémények szigetelése/bélelése

Kémény mérete Darabszám Kéményszigetelés/bélelés fajtája, típusa

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Az adatlap kiállításának időpontja:

______________,________év ______ hó _____ nap

________________________
Pályázó aláírása

3. számú melléklet a 18/2007. (VI. 20) önkormányzati rendelethez * 

ÖSSZEFOGLALÓ ADATLAP
társasház, lakásszövetkezet pályázó esetén

I. Pályázó társasház/lakásszövetkezet neve:___________________________________

Pályázó címe:____________________________________________________________

Pályázó azonosító adatai:

Számlavezető pénzintézet neve: _____________________________________________

Bankszámlaszáma: _______________________________________________________

Pályázó képviseletére jogosult személy:

Név:___________________________________________________________________

Címe: __________________________________________________________________

Telefonszám: ____________________________________________________________

Telefax:_________________________________________________________________

E-mail cím: _____________________________________________________________

II. A pályázat műszaki tartalma (Jelölje aláhúzással!)

a) A pályázat utólagos hőszigetelési munkák elvégzésére vonatkozik (Lásd: rendelet 5. § a) pont)

b) A pályázat épületgépészeti és villamos rendszerek korszerűsítésére, energiatakarékos felújítására, vonatkozik (Lásd: rendelet 5. § b) pont)

c) gázművekkel közösen támogatott gázfűtésre történő átállás és fűtéskorszerűsítés, (Lásd: Rendelet 5. § c) pont)

d) Gázüzemű tüzelőberendezések falazott kéményeinek a bekötött tüzelőberendezés műszaki paramétereinek és az érvényes műszaki előírásoknak megfelelő anyagú és keresztmetszetű belső szigetelése. A szigetelés (bélelés) csak az ÉMI által elfogadott és a 3/2003. (I.25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelősségi igazolással rendelkező anyaggal történhet. A szigetelés megtörténtét és szakszerűségét a Fővárosi Kéményseprőipari Kft szakvéleménnyel kell igazolni a pályázónak, (Lásd: Rendelet 5. § d) pont)

III. A tervezett program támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költségének pénzügyi adatai:

a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: __________________ Ft

ebből:

1. önkormányzati támogatás: _______________________________________ Ft

2. lakástulajdonosok saját ereje: ____________________________________ Ft

Saját erő megoszlása

Összetétel FT
1. Saját pénzeszköz:
2. Tervezett hitelvétel:
3. Meglévő felújítási alap:
4. A tulajdonos saját pénzeszközeiből finanszírozott előkészítés és tervezési munkák:
5. Tulajdonosok által felvett hitel:
6. Hitelt váltó állami támogatások:
7. A társasház, lakásszövetkezet részéről megpályázott és a támogatási szerződés megkötéséig elnyert támogatás összeg:
ÖSSZESEN:

Saját erő: a meglévő felújítási alap, a tulajdonos saját pénzeszközei, az abból finanszírozott előkészítési és tervezési munkák, a társasház, lakásszövetkezet részéről megpályázott és a támogatási szerződés megkötéséig elnyert támogatások, tulajdonosok által felvett hitelek, hitelt kiváltó állami támogatások.

IV. Az épület felújításának, korszerűsítésének tervezett kezdete és befejezése

kezdési időpont: _____________ év __________________ hónap ______ nap

befejezési időpont: ___________ év __________________ hónap ______ nap

V. A Pályázó nevében törvényes képviselője nyilatkozatai és kötelezettségvállalásai:

a) kijelentem, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek;

b) büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az Önkormányzat felé adó, vagy adók módjára behajtható köztartozásom, vételártartozásom, valamint lejárt kölcsöntartozásom nem áll fenn;

c) hogy a pályázati támogatás elnyerése esetén a pályázati támogatás felhasználására vonatkozó szabályokat magamra nézve kötelezőnek elismerem;

d) hozzájárulok, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat a törvény keretei között személyes adatunkat, melyet a támogatás elbírálásához kért, jogosult kezelni és nyilvántartani;

e) hozzájárulok a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat, valamint a jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez;

f) tudomásul veszem, és egyben hozzájárulok, hogy a részemre nyújtott támogatás tényét, annak összegszerűségével egyetemben Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata a támogatás nyújtásnak évében zárszámadásában szerepeltesse, valamint hogy a támogatási szerződés Államháztartási törvény által meghatározott tartalmát illetékes szervei útján közzétegye.

VI. Az épület általános adatai.

Az épület címe:

Irányítószám: ___________ település: ___________________________________

_____________________________út / utca / tér ______ házszám ____emelet

Helyrajzi szám:_____________________________________________________

Az épület építési éve: ____________

Az épületben lévő lakások száma: ___________ db

A pályázat szerinti programmal érintett lakások száma: __________db

VII. Az épület építési módja (Jelölje aláhúzással, illetve töltse ki!)

a. hagyományos téglafalas szerkezet

b. panel szerkezet

c. blokkos építési rendszer

d. öntött fal technológia

e. alagútzsalus technológia

f. vasbetonvázas szerkezet kitöltő falazattal

g. egyéb: _________________________________________________________

VIII. Szintek száma (Jelölje aláhúzással, illetve töltse ki!)

a. pince

b. fogadószint

c. földszint

d. ________ emelet

e. tetőtér

IX. Közmű ellátottság (Jelölje aláhúzással!)

a. víz

b. csatorna

c. villany

d. gáz

e. távfűtés

X. A tulajdon jellege (Jelölje aláhúzással!)

a. társasház

b. szövetkezeti

XI. A pályázat szerinti teljes bekerülési költség részletezése: az összeg meg kell, hogy egyezzen a III. pontban megadottakkal)

Megnevezés Teljes felújítási költség
Ft
Tervezési, szakértői díjak
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Tervezett felújítás
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Műszaki ellenőrzés
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Egyéb (részletezve)
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Összesen

XII. Személyfelvonó

Felvonó berendezés

Típusa: _________________________________________________________________

Mennyisége __________________________________________________________ db.

Vezérlése: ______________________________________________________________

Teherbírása: __________________________________________________________ kg

Emelőmagassága: ______________________________________________________ m

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Felvonó gépház

Elhelyezkedése (Jelölje aláhúzással!)

alsó

felső

Emelő berendezés: ______________________________________________________

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

XIII. Fűtési rendszer

A fűtési rendszer típusa (Jelölje aláhúzással!)

egyedi

központi

távfűtés

Az enegiahordozó típusa (egyedi és központi fűtéseknél) (Jelölje aláhúzással!)

gáz

olaj

elektromos áram

szilárd

ezen belül __________________________________________________________

Fűtési rendszer kialakítása

Egyedi fűtés esetén (jelölje aláhúzással!)

etage

konvektor

cserépkályha

kályha

Központi és távfűtés esetén (jelölje aláhúzással!)

kétcsöves

egycsöves átfolyós

egycsöves

átkötő szakaszos

egyéb

ezen belül __________________________________________________________

Kazánházi és hőközponti berendezések

Megnevezés *  Típusa Névleges teljesítménye Száma
kW db.
Kazán
Melegvíztároló
Hőmennyiségmérő
Szivattyú

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Hőközponti szerelvények, szabályzók

Megnevezés *  Típusa Száma
db.

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Radiátorok

Típusa *  Mérete Száma
db.

Jelenlegi állapot ismertetése: _______________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Tervezett beavatkozás ismertetése ___________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

Szabályzó és elzáró szelepek

Társasházi / lakásszövetkezeti közgyűlési jegyzőkönyv-kivonat

A lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról szóló közgyűlési határozat:

1. Az épület helyrajzi száma: * ______________________________________________

2. Az épület pontos természetbeni címe:

irányító szám: ___________ település: ________________________________________

_____________________________________________ út / utca / tér ____________ hsz.

3. A tervezett munkálatok műszaki tartalmának és volumenének pontos meghatározása:

_______________________________________________________________________

_______________________________________________________________________

A tervezett felújítás

teljes bekerülési költsége: ________________________________________________ Ft

támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége: ______________________ Ft

4. Az igényelt önkormányzati támogatás számszerű összege: ____________________ Ft

5. A lakások tulajdonosai által vállalt saját erő számszerű összege: _______________ Ft

ebből: saját forrás: ___________________________________ Ft

hitel: ________________________________________ Ft

6. A társasház / lakásszövetkezet képviseletére jogosult közös képviselő / intézőbizottság elnöke / igazgatósági tag neve, telefon- és telefaxszáma: ______________________________

7. A lakástulajdonosok kötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy a támogatás elnyerése esetén a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítják.

8. A közgyűlés ezen határozatát ______/ ______ tulajdoni hányad alapján számított szavazataránnyal fogadta el.

A határozat kelte: __________________________________

_________________________________________
közös képviselő / intézőbizottság elnöke / igazgatóság elnöke
__________________________________
hitelesítő tulajdonostárs/tag
__________________________________
hitelesítő tulajdonostárs/tag

Az adatlap kiállításának időpontja:

____________________, _______év ________ hó _______ nap

Tulajdonostársak neve és aláírása (a sorok száma a tulajdonosok számának megfelelően bővíteni kell)