Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 16/2019. (IV. 24.) önkormányzati rendelete

a partnerségi egyeztetés szabályairól

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése

az 1-24. § tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (1) bekezdésben, valamint a (4) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében

a 25. § tekintetében az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében

eljárva a következőket rendeli el:

I. fejezet

Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya Budapest Főváros településfejlesztési koncepciójának, integrált településfejlesztési stratégiájának, településrendezési eszközeinek, településképi arculati kézikönyvének és településképi rendeletének készítése vagy módosítása során a 2. § szerinti partnerekre és a partnerségi egyeztetés szabályaira terjed ki.

2. § A partnerségi egyeztetésben partner Budapest közigazgatási területén

a) állandó lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy ingatlantulajdonnal rendelkező természetes személy;

b) működő vallási közösség;

c) működő bejelentett országos vagy budapesti hatáskörű érdekképviseleti és civil szervezet, amely tevékenységi köre kiterjed a településfejlesztéssel kapcsolatos vagy a településrendezési eszközök tervezetének, valamint a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet tervezeteinek véleményezésére;

d) tevékenykedő gazdálkodó szervezet, amely ingatlantulajdonnal vagy telephellyel rendelkezik.

3. § Partnerségi egyeztetésre

a) a településfejlesztési koncepció

aa) készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban és munkaközi tájékoztató szakaszban,

ab) módosítása esetén a munkaközi tájékoztató szakaszban;

b) az integrált településfejlesztési stratégia

ba) készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban és munkaközi tájékoztató szakaszban,

bb) módosítása esetén a munkaközi tájékoztató szakaszban;

c) a településrendezési eszköz

ca) teljes eljárásban történő készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban, valamint a véleményezési szakaszban,

cb) teljes eljárásban történő módosítása esetén a véleményezési szakaszban,

cc) egyszerűsített eljárásban történő készítése és módosítása esetén a véleményezési szakaszban,

cd) tárgyalásos eljárásban történő készítése és módosítása esetén a végső szakmai véleményezési szakasz megkezdése előtt

ce) állami főépítészi eljárásban történő készítése és módosítása esetén a záró szakmai vélemény megkérése előtt;

d) a településképi arculati kézikönyv

da) készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban és munkaközi tájékoztató szakaszban,

db) módosítása esetén a munkaközi tájékoztató szakaszban;

e) a településképi rendelet

ea) készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban és munkaközi tájékoztató szakaszban,

eb) módosítása esetén a munkaközi tájékoztató szakaszban

kerül sor.

II. fejezet

A partnerek tájékoztatásának módja

1. A településfejlesztési koncepció készítése és módosítása

4. § (1) Településfejlesztési koncepció (a továbbiakban: koncepció) készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban a főpolgármester

a) az előzetes javaslatokat a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) Fővárosi Önkormányzat honlapja: www.budapest.hu (a továbbiakban: honlap) főoldalán és

ac) a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (1052 Budapest, Bárczy István u. 1-3.) elhelyezett hirdetőtábláján (a továbbiakban: Ügyfélszolgálati Irodában)

közzéteszi és

b) lakossági fórumon az előzetes javaslatokról tájékoztatót tart.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

(4) Az elkészült koncepció tervezetét a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(5) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 15 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(6) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

5. § (1) A koncepció módosításakor a tervezetet a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) a honlap főoldalán és

ab) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 15 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

2. Az integrált településfejlesztési stratégia készítése és módosítása

6. § (1) Integrált településfejlesztési stratégia (a továbbiakban: stratégia) készítése esetén az előzetes tájékoztató szakaszban a főpolgármester

a) az előzetes javaslatokat a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon az előzetes javaslatokról tájékoztatót tart.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, illetve a fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

(4) Az elkészült stratégia tervezetét a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(5) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, illetve a fórumtól számított 15 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(6) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

7. § (1) A stratégia módosításakor a tervezetet a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) a honlap főoldalán és

ab) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 15 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

3. A településrendezési eszközök készítése és módosítása

8. § (1) A településrendezési eszközök teljes eljárásban történő készítése esetén a főpolgármester az egyeztetés előzetes tájékoztató szakaszában

a) az előzetes tájékoztatót a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon előzetes tájékoztatót tart.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 30 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

(4) Az elkészült településrendezési eszköz tervezetét a főpolgármester az egyeztetés véleményezési szakaszában munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(5) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(6) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

9. § (1) A településrendezési eszközök teljes eljárásban történő módosítása esetén az elkészült településrendezési eszköz tervezetét a főpolgármester az egyeztetés véleményezési szakaszában munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

10. § (1) A településrendezési eszközök egyszerűsített eljárásban történő készítése esetén az elkészült településrendezési eszköz tervezetét a főpolgármester az egyeztetés véleményezési szakaszában munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és,

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

11. § (1) A településrendezési eszközök egyszerűsített eljárásban történő módosítása esetén az elkészült településrendezési eszköz tervezetét a főpolgármester az egyeztetés véleményezési szakaszában munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

12. § (1) A településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő készítésekor az elkészült településrendezési eszköz tervezetét az egyeztetés végső véleményezési szakaszának kezdeményezése előtt a főpolgármester munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

13. § (1) A településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő módosításakor az elkészült tervezetet a végső véleményezési szakasz kezdeményezése előtt a főpolgármester munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

14. § (1) Amennyiben a településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő készítésére vagy módosítására a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet esetén, az érintett településen a veszélyhelyzet következményeinek a felszámolása vagy a további, közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megelőzése miatt kerül sor,

akkor az elkészült, illetve a módosított településrendezési eszköz tervezetét a főpolgármester

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) a honlap főoldalán és

ab) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

15. § (1) A településrendezési eszközök állami főépítészi eljárásban történő készítésekor és módosításakor a tervezetet a főpolgármester a záró szakmai vélemény megkérése előtt munkaközi tájékoztató formájában

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) a honlap főoldalán és

ab) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

4. A településképi arculati kézikönyv készítése és módosítása

16. § (1) A településképi arculati kézikönyv (a továbbiakban: Kézikönyv) készítése esetén a főpolgármester az előzetes tájékoztató szakaszban

a) az előzetes javaslatot a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon az előzetes javaslatokról tájékoztatót tart.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

(4) Az elkészült Kézikönyv tervezetét a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(5) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(6) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

17. § (1) A Kézikönyv módosításakor a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban az elkészült tervezetet

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) a honlap főoldalán, és

ab) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

5. A településkép védelméről szóló rendelet készítése és módosítása

18. § (1) A településkép védelméről szóló rendelet (a továbbiakban: Rendelet) készítése esetén a főpolgármester az előzetes tájékoztató szakaszban

a) az előzetes javaslatot a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon az előzetes javaslatokról tájékoztatót tart.

(2) Az észrevételeket, javaslatokat a lakossági fórumon szóban, illetve a fórumot követő 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

(4) A Rendelet tervezetét a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) közterületen elhelyezett hirdetőfelületen,

ab) a honlap főoldalán és

ac) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(5) Az észrevételeket, javaslatokat a lakossági fórumon szóban, illetve a fórumot követő 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(6) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

19. § (1) A Rendelet módosítása esetén a főpolgármester a munkaközi tájékoztató szakaszban az elkészült rendelet tervezetét

a) a lakossági fórum időpontját legalább 8 nappal megelőzően

aa) a honlap főoldalán és

ab) az Ügyfélszolgálati Irodában

közzéteszi és

b) lakossági fórumon ismerteti.

(2) Az észrevételt, javaslatot a lakossági fórumon szóban, valamint a fórumtól számított 8 napon belül a 20. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lehet megtenni.

(3) A fórumon elhangzottakról jegyzőkönyv készül.

6. A javaslatok, vélemények beküldésének és dokumentálásának, nyilvántartásának módja

20. § (1) A partner az egyes eljárási szakaszokban meghatározottak szerint javaslatot, észrevételt nyújthat be

a) a tájékoztatóban meghatározott e-mail-címre elektronikus levélben történő megküldéssel, vagy

b) papír alapon, postai úton a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) vagy az Ügyfélszolgálati Irodán személyesen leadva.

(2) A beérkezett javaslatot, észrevételt iktatás után a Főpolgármesteri Hivatal szakmai szervezeti egysége (a továbbiakban: Főpolgármesteri Hivatal) kezeli.

(3) Az elfogadott, illetve el nem fogadott vélemények jogi és szakmai szempontokon alapuló indokolását a Főpolgármesteri Hivatal összesíti, és táblázatos formában feldolgozza az adott dokumentációra vonatkozó ügyirat részeként.

III. fejezet

A beérkezett javaslatok, vélemények feldolgozása

21. § (1) Az előzetes és a munkaközi tájékoztató szakaszban lefolytatott partnerségi egyeztetés tájékoztatójában meghatározott határidő lejártát követő első munkanapon a Főpolgármesteri Hivatal a beérkezett partnerségi javaslatokat, észrevételeket, azok érkeztetési időpontját és iktatószámát jegyzőkönyvben összesíti.

(2) A Főpolgármesteri Hivatal az előzetes tájékoztató szakaszban beérkező partnerségi javaslatokat, észrevételeket és azok összesítő táblázatát megküldi a koncepció, a stratégia, a településrendezési eszköz és a Kézikönyv készítésével megbízott tervezőnek a dokumentáció kidolgozásához. A Rendelet tervezetét a Főpolgármesteri Hivatal készíti elő.

(3) A Főpolgármesteri Hivatal a munkaközi tájékoztató szakaszban beérkező javaslatokat, észrevételeket és azok összesítő táblázatát megküldi a koncepció, a stratégia, a településrendezési eszköz és a Kézikönyv készítésével megbízott tervezőnek, aki szakmai javaslatot ad az egyes észrevételek, illetve vélemények elfogadhatóságáról. A rendelettervezethez beérkezett javaslatokat, észrevételeket a Főpolgármesteri Hivatal értékeli.

(4) A lakossági fórumról készült jegyzőkönyv 5 munkanapon belül közzétételre kerül a honlapon.

(5) A teljes eljárás véleményezési szakaszában, továbbá az egyszerűsített, a tárgyalásos és az állami főépítészi eljárás lefolytatásakor a tervezői szakmai javaslat alapján a Főpolgármesteri Hivatal előterjesztést készít a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII. 12.) Főv. Kgy. rendeletben a Fővárosi Közgyűlés átruházott hatáskörében eljáró szerve részére a beérkezett észrevételek, vélemények elfogadására, illetve elutasítására és az elutasítások indoklására irányuló döntés érdekében.

(6) A beérkezett vélemények, észrevételek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról szóló döntés honlapon történő közzétételével, vagy a véleményezésre rendelkezésre álló határidő eredménytelen elteltével kapcsolatos tájékoztatás közzétételével a partnerségi egyeztetés lezárul.

(7) A Főpolgármesteri Hivatal a koncepció vagy stratégia elfogadására irányuló előterjesztést készít elő a Fővárosi Közgyűlés számára, amely tartalmazza a beérkezett véleményeket, az el nem fogadott véleményeket és azok indokolását.

(8) A Főpolgármesteri Hivatal a Kézikönyv vagy a Rendelet elfogadására irányuló előterjesztést készít elő a Fővárosi Közgyűlés számára, amelyben ismerteti a beérkezett véleményeket, az el nem fogadott véleményeket és azok indokolását.

IV. fejezet

Az elfogadott koncepció, stratégia, településrendezési eszközök, településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet nyilvánosságát biztosító intézkedések

22. § Az elfogadást követően a főpolgármester rövid, közérthető összefoglaló kíséretében gondoskodik a honlapon az elfogadott koncepció, stratégia, településrendezési eszköz, Kézikönyv és a Rendelet teljes terjedelmében történő közzétételéről, és erről külön tájékoztató megjelentetéséről a honlapon és nyomtatásban az Ügyfélszolgálati Irodán.

7. Adatkezelés a partnerségi egyeztetés során

23. § A partnerségi egyeztetés során felmerülő adatkezelésre vonatkozó lényeges információkat (így különösen az adatkezelés célját, jogalapját, a kezelt adatok körét, az adatkezelés időtartamát, az érintett jogait, jogorvoslati lehetőségeit) egyedi adatkezelési tájékoztató, a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal ezzel összefüggő adatkezelésének általános szabályait pedig - a vonatkozó európai uniós és magyar jogszabályok keretei között - a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal adatvédelméről, adatbiztonságáról és a közérdekű adatok szolgáltatásának rendjéről szóló normatív utasítás tartalmazza, amelyek az önkormányzat honlapján bárki számára hozzáférhetők.

V. fejezet

Záró rendelkezések

24. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

25-26. § * 

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester