Végezetül: habár Ő császári és királyi felsége, mind a hitelt érdemlő jelentésből, mind pedig abból a két rendbeli kérésből, a melyeket azok, a kik magukat Magyarország karai és rendei többségének nevezik, a fennebb emlitett fenséges fejedelem: Mátyás, ausztriai főherczeg, sat., az ő igen kedvelt testvére utján terjesztettek föl, mint eddigelő még szokatlan és épen uj dolgot csodálkozással és kedvetlenül értette meg:
1. § Azt, a mit azok az ő vallásuk megháboritásáról, templomaik és jövedelmeik elvételéről, papjaik vagy prédikátoraik elmozditásáról ő fenségének ugy irásban, mint szóval előterjesztettek és fölfejtettek:
2. § És ezenfölül ő fenségének a szentséges császári felség előtt való közbenjárását alázattal a végett sürgették, hogy Ő felsége mindazokat nekik visszaadja, hogy vallásuknak szabad gyakorlatában maradhassanak, avval élhessenek s annak örvendhessenek:
3. § De ő fenségének a megkeresésére és figyelmeztetésére, sem kérvényükre azok, a kik annak részesei lenni szándékoztak, saját nevüket aláirni nem akarták, sem azt, hogy melyik valláshoz tartoznak, be nem vallották, sem azt, hogy a miért panaszoltak, hogy mely templomokat és jövedelmeket vettek el tőlük, előadni nem akarták:
4. § Hanem csak általánosságban maradva, a föltett szándékuktól magukat egykönnyen eltántorittatni nem engedték, és ez által ezen országgyülés közönséges tárgyalásait nem kevéssé hátráltatták, és az ország többi hü rendeinek is botrányt okoztak és rossz példát szolgáltattak.
5. § A mi ugyanis, a miképpen Ő császári és királyi felségének kedvére nem lehet, éppen ugy Ő felsége sem emlékezhetik arra, hogy Ő felsége nekik a felhozott vallásukra nézve valami méltatlanságot okozott volna, vagy valamely templomot, avagy ennek jövedelmét (főképpen a saját ősi fekvőjószágukból) elvette volna.
6. § Ő császári felsége ezeknek a homályos követelésére nézve semmiképpen magát el nem határozhatja, főképpen azért, mivel ugy hiszi, hogy azok az uj vallás gyakorlatának az előtérbe tolásában, az ország szabad városaival (a melyek a szent koronának és Ő császári felségének, mint nemes Magyarország királyának a tulajdonai) némileg összejátszanak.
7. § Minthogy pedig a császári és királyi szent felség, a boldog emlékü néhai felséges őseinek és elődeinek, ugy a római császároknak, mint a magyar királyoknak a példájára, a szentséges római katholikus hitet és vallást őszintén vallja és azt országaiban és tartományaiban is, főképpen e Magyarországában az annyi tévtanoktól és felekezetektől megtisztitva, a mindenható Isten dicséretére és dicsőségére mindenütt felvirágoztatni és terjeszteni óhajtja és uralkodói köteles tiszténél fogva azt tehetségéhez képest megoltalmazni és megvédelmezni törekszik:
8. § Ezért Ő szent felsége önkéntes elhatározásából és királyi teljes hatalmánál fogva, ugy Szent István királynak, a magyar nemzet apostolának, valamint a többi összes néhai felséges magyar királyoknak, az Ő felsége elődeinek az emlitett szent római katholikus hitre és vallásra vonatkozólag, bármely időben dicsőségesen és kegyesen kiadott és kihirdetett decretumait, végzéseit és czikkelyeit, éppen ugy, mintha azok a jelen levelébe szóról-szóra beiktatva és beirva volnának, eme különös czikkelyével kegyelmesen helybenhagyja és megerősiti:
9. § És hogy ezutánra, főképpen az ország közönséges gyülésein és ennek fontos tárgyalásain, senki a vallásügyet a közös tárgyalások késleltetésére és félbeszakitására, bármely szin és ürügy alatt büntetlenül napirendre ne hozhassa, kegyelmesen megállapitotta és komolyan elhatározta, hogy az ilyen nyugtalankodók és uj dolgok után kapkodók ellenében, a felséges néhai magyar királyoknak decrétumaiban és czikkelyeiben megszabott büntetés szerint azonnal eljárjanak és azokat másoknak való példaadás végett mulhatatlanul megbüntessék.