1747. évi erdélyi VII. törvénycikk

azokról a parasztokról vagy jobbágyokról, a kik a földesurukkal való előzetes kiegyezés mellett bányászatot üzni kivánnak

Az alattvalókat vagy jobbágyokat földesuraik beleegyezése és az ezekkel előzetesen megkötött és felmutatott egyezség nélkül a bánya anyakönyvekbe vagy lajstromokba be ne vezessék. Ugyanezt kell érteni a valóságos, zsellérekről is, vagyis az olyanokról, a kik földeket és területi javadalmakat birtokolnak vagy birtokolni kivánnak, a kik csak ugy, mint a jobbágyok, ha földesuraikkal kiegyeztek, a bányaanyakönyvbe bevezethetők, és a rendkivüli terhek alól, a szabad bányászokkal együttesen, menteseknek tekintendők lesznek, de személyük után adófejében évenként egy forintot fizessenek; de ezen egy forint fizetése alól, fennebb a III-ik czikkelyben mondottakhoz képest, a jövevény, idegen bányamivelők, bányászok és munkások mentesek legyenek; nehogy ezen teher miatt az idegenek, a kiknek a munkájára Erdélyben a bányászatnak igen nagy szüksége van, a bevándorlástól elrettenjenek. Az ő állataik és javaik után pedig a többi adózók módjára adózzanak; kivevén a teherhordó lovakat, a melyek a feljebb mondottak szerint lényegesen a bányamiveléshez tartoznak.