I. A fiatalkorúak büntetőjogának átalakulása s mai állása. A büntetőjognak azt a rendszerét, amely az előző korszakok embertelen és önkényes jogszolgáltatásával szemben a természetjogi irók tanai és különösen a XVIII. század bölcsészeti irodalma nyomán a forradalom izzó tüzében kiépült s a franczia törvényhozáson keresztül a XIX. század folyamán az egész művelt világon uralkodóvá lett, az utolsó négy évtizedben heves támadások érték és alapjában megrenditették. A büncselekmények számának emelkedése s a társadalom egyes rétegeiben sokhelyt mutatkozó erkölcsi züllés a büntettes osztályokra és a fennálló büntetőjogi rendszerek birálatára terelte a gondolkozók figyelmét. Egyfelől kiváló orvosok és természettudósok, másfelől a társadalmi élet buvárai beigazolták, hogy a bűncselekmény nem vizsgálható csupán egyoldaluan a jog szempontjából, hanem azt mint társadalomélettani jelenséget is szemügyre kell venni. E jelenséget csak a társadalom életével s a büntettes egyéniségével való összefüggésében lehet jól megtériteni, megfelelően értékelni s ellene csak a környezetben és az egyéniségben rejlő előmozditó tényezőinek elnyomásával lehet sikeresen megküzdeni. Az új tanok hirdetői mélyen bevilágitottak a társadalmi élet mélységeibe s rámutattak azokra a nagy különbségekre is, amelyek a büntettesek egyes osztályai s az ezen osztályokba tartozó egyes büntettesek közt felismerhetők.
Az évtizedeken át folytatott kutatások és vizsgálódások eredményei mellett nem állhatott meg továbbra is változatlanul a régi büntetőjog, amely az emberiesség és az egyéni szabadság védelme szempontjából nagy haladást jelentett ugyan az előző korszakok jogrendszereivel szemben, de amely a bűncselekmények valamely önmagában megitélhető önkényes gonoszságot látva, sem a cselekmény társadalmi gyökereivel, sem a büntettes osztályok közt fennforgó jelentékeny különbségekkel nem törődött. A büntetőjog gyökeres átalakitásához azonban még hosszú út vezet. A jognak ez az ága, amelynek mikénti rendezésétől egyfelől a társadalmi renddel összeütközésbe jutott emberek tizezreinek élete és szabadsága függ, amely másfelől a nagy társadalom millióinak összes javait védelmezi, merész kisérletekkel nem bolygatható meg. A régi jog nagy általánosságban és legfőbb alapvonalaiban még az egész világon fennáll, s a forrongó eszméknek legbátrabb előharczosai is ma még csak azt vitatják, hogy a büntetőjog átalakulásának átmeneti korszakában élünk. Vannak azonban a büntetőjog új irányainak olyan leszürt eredményei is, amelyeknek gyakorlati sikere többé nem kétséges, amelyeknek a törvényhozás, a közigazgatás és a társadalom utján való megvalósitásától minden kétség nélkül remélhetjük a büncselekmények számának apadását, számottevő társadalmi rétegek anyagi és erkölcsi regeneráczióját, végeredményében a társadalom hatályosabb oltalmát, a nemzet erejének megőrzését és gyarapitását. Ilyenek kétségtelenül az új irányoknak azok a megállapitásai, amelyek az erkölcsi veszedelemben forgó, züllésnek indult és a büncselekményt elkövető gyermekekre és fiatalkorúakra vonatkozóan különleges intézkedéseknek vetették meg alapját.
A magyar törvényhozás jelentékeny haladást tett ezen a téren. Az állami gyermekvédelmet megalapozó 1901:VIII. és XXI. tc. céltudatosan és megfelelő pedagógiai módszerrel végrehajtva, néhány évtized alatt az elhagyott és veszélyeztetett gyermekek százezreit lesz hivatva megmenteni az anyagi és az erkölcsi elzülléstől. Az 1908:XXXVI. törvénycikkbe iktatott Büntető Novella (Bn.) pedig a fiatalkorú bűntettesekre vonatkozólag azokat a reformgondolatokat juttatta érvényre, amelyek az északamerikai Egyesült-Államokban szerzett kedvező tapasztalatokon okulva, a fiatalkoru buntettesekre vonatkozó anyagi jogszabályok átalakitására vezettek.
Az uj jogszabályok elvi alapjai a következők. A társadalom rendjét és az egyének jogilag védett érdekeit a legnagyobb veszedelem azok részéről fenyegeti, akiknek testi, értelmi és erkölcsi fejlesztését gyermekkorukban és fiatalságuk idején elhanyagolták, vagy éppen károsan befolyásolták és hátráltatták. Az erkölcsi veszedelemben forgó, züllésnek indult és a büncselekményt elkövetett gyermekek és fiatalkorúak többnyire önhibájukon kivül jutnak összeütközésbe a társadalmi és a jogrenddel. Az összeütközés okát legtöbbször környezetük hibáiban és egyéniségük fogyatkozásaiban kell keresnünk. Egyrészük testileg satnya és a normális társadalmi életre ezért képtelen; másik részükből hiányzik az értelmi erő azon foka, amely nélkül az életküzdelmet megengedett rendes fegyverekkel megvívni alig lehet; legnagyobb részükből pedig hiányzik az erkölcsi szabadság, amely az emberekben energiát feltételez, hogy a külső ingerekkel és az ösztönszerüen ható erőkkel szemben az erkölcsi képzetek diadalát biztositsa. Minthogy kevés kivétellel minden emberen megvan a lehetőség, hogy jókor kezdett, kellő gondozás mellett testileg egészséges, értelmileg művelt és erkölcsileg erős legyen: e lehetőségeket valósággá, virtuális erővé kell kifejleszteni a veszélyeztetett gyermekekben és fiatalkorúkban is. A megtorló büntetéseknek, a büncselekmény sulyának megfelelő arányát kereső jogszolgáltatás tehát e téren nem érhet czélt. A gyermekeket és a fiatalkorút egyaránt nevelni kell, akár normális viszonyok között él, akár erkölcsileg veszélyeztetett vagy züllésnek indult, akár pedig büncselekményt követett el. Ez a büncselekmény nem itélhető meg teljes különállással; az csak külső nyilvánulása az elkövető egyéniségének.
Ez a gondolat magyarázza meg, hogy mindazokban az államokban, ahol az uj eszmeáramlat tért hóditott, az összes veszélyeztetett - tehát elhagyott és büncselekményt elkövető - gyermekekkel és fiatalkorúakkal szemben a megmentés és a nevelés gondolata lépett előtérbe s velük szemben csekély eltérésekkel azonos intézkedéseket lehet tenni. A mozgalom vezéremberei egyetértenek abban, hogy a fiatalkorúak uj büntetőjoga lényegében az általános népnevelésnek egyik ágává vált. A Bn. egész rendszere ezeken az alapgondolatokon épült fel, amit legélénkebben e törvény 18. §-a juttat kifejezésre, amikor elrendeli, hogy a biróságnak a megengedett intézkedések közül azt kell alkalmaznia, amelyik a fiatalkorú terhelt jövőbeni magaviselete és fejlődése szempontjából kivánatosnak mutatkozik. Mindazok az intézkedések, amelyeket a Bn. felsorol, ennek a gondolatnak a szolgálatában állanak; a megtorlás régi gondolata e törvényműből ki van küszöbölve. Tehát még a szorosabb értelemben vett büntetés szinében jelentkező egyes intézkedések is, mint a dorgálás, fogház-, államfogház- és elzárásbüntetés, elsősorban nevelő természetüek.
Ez a röviden vázolt álláspont korántsem jelenti azonban azt, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó büntető jogszabályokban a kiegyenlitő igazságosság eszméje helyt nem foghat. A Bn. éppen utóbb emlitett intézkedései mutatják, hogy törvényhozásunk az elkövetett büncselekménynek, az erkölcsileg kifogásolható rossznak kárhoztatását, tehát a bünösség megállapitását s igy a fiatalkorú terheltnek erkölcsi felelősségre vonását is bizonyos esetekben megkivánja, mert a fiatalkorúakra ettől az eljárástól gyakran nevelő hatást vár s a büntettes fiatalkorúak megmentését koczkáztatni s a jogrendet veszélyeztetni ezen nevelőérték feladásával nem óhajtja. Csak azért, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó büntető jogszabályok távolról se keltsék a megtorló intézkedések jellegét és az intézkedések külsőségeiben is megőrizzék a kizárólag nevelő funkcziók külszinét: az igazságosság évezredes eszméjében rejlő nagy nevelőértéket törvényhozásunk nem áldozta fel.
Amikor tehát törvényhozásunk mindenkép a fiatalkorúak megmentésének czélját szolgálja, fenntartja a bünősség, az erkölcsi felelősség, az igazságosság és a büntetés régi fogalmait is és bizonyos megszoritásokkal nevelési érdekből helyt ad a szorosabb értelemben vett büntetés alkalmazásának. Az igazságosság eszméje, a rossznak a tudata a gyermeklélekben is él. A társadalmi szokások, a családi és az iskolai nevelés, a valláserkölcsi oktatás mind beleneveli az igazságosság és az erkölcsi felelősség érzetét; az állam minden intézményének arra is kell törekednie, hogy ezek az erkölcsi értékek minél erőteljesebben kialakuljanak. Mi lenne különben a gyermekből férfi korában erkölcsi felelősségérzete és az igazságosság szeretete nélkül? Helyesen utaltak e részben arra, hogy az igazságosság mindenkor a leginkább visszatartó hatást gyakorolja, legjobb eszköz a büncselekmények megelőzésére, s ezt a felfogást ma már általánosnak lehet tekinteni. Hogy bizonyos esetekben a bünösség megállapitásának mi is milyen értéket tulajdonitunk a nevelőhatás szempontjából, azt a legszembetünőbben fejezte ki a Bn. első tervezete, amely megengedte, hogy pl. a javitó nevelést a biróság éppen ugy kiszabhassa a bünösség megállapitásával, mint anélkül. Ez a megkülönböztetés átment a törvény szerkezetébe is, ami kitünik a 16. és 17. §-ok egybevetéséből. Azonban ezek a büntetés szinében megjelenő intézkedések is nevelő czélzatnak és azoktól nevelő hatást várunk. A javitó nevelésnél ezt külön megemliteni nem is szükséges; de fogházainknak sem szabad törvényünk szelleme szerint másoknak lenniök, mint szigorubb természetü javitó iskoláknak.
A Bn.-ban kifejezésre jutott eszmeáramlat tehát a büncselekményt elkövető gyermekekkel és fiatalkorúakkal szemben a büntetőjognak teljes átalakulását idézte elő. Ezt az átalakulást természetszerüen kisérte s részben meg is előzte egyfelől a törvényhozás és közigazgatás, másfelől a társadalom számos gyermekvédő intézkedése; de nyomon kell kisérnie különösen egy oly törvénynek, amely az uj jogszabályok alkalmazására a mainál inkább megfelelő eljárást létesit és az eljárásra külön e czélból alkotott szervet jogosit fel.
II. A fiatalkorúak bűnügyeiben követendő eljárás módosításának szüksége, rendeltetése és alapelvei. A bünvádi eljárási jognak önálló czélja nincs; feladata, hogy a benne foglalt jogszabályok felhasználásával a biróság megfelelően alkalmazhassa az anyagi jognak tételeit. A XIX. század büntető perjogának rendeltetése ehhez képest első sorban az volt, hogy lehetővé tegye e század anyagi büntetőjogának megfelelő alkalmazását; de ez a perjog természetszerüen magán viseli ama kor eszméinek bélyegét is, amely korban az anyagi büntetőjoggal egyidejüleg keletkezett.
Az 1896:XXXIII. törvénycikkbe iktatott magyar bünvádi perrendtartás, mint Európának számos büntető perjoga, évszázados lassu fejlődés terméke, amely részben a XVIII. század végéig Angliában kifejlődött birói szervezet és eljárási jog, másfelől az ugyanekkor Francziaországban kialakult jogszabályok alapeszméi tükrözteti vissza. Ez a vegyes természetü perjog egyfelől természetes reakcziót jelent a XVIII. század végét megelőző biráskodás önkényével és embertelenségével szemben és garancziákat keres hasonló önkénynek és embertelenségeknek megelőzésére. Másfelől önként érthető rendeltetéséhez képest a XIX. század folyamán kialakult anyagi büntetőjog olyan alkalmazását van hivatva biztositani, amely ezen anyagi jog alapeszméinek megfelel. E vezéreszmék, mint ismeretes, a következők voltak: a) a törvényhozás elvileg csak külső tettek miatt állapithat meg büntetést; b) a biróság csak olyan külső tettet büntetheti, a melyet a törvényhozás elkövetése előtt büncselekménynek nyilvánitott; c) a büntetésnek arányosnak kell lennie az elkövetett büncselekménynyel. A büntető eljárásnak a főfeladatai ehhez képest a következők voltak: a) messzemenő pontossággal meg kell állapitani az elkövetett büncselekményt és kideriteni a tényállás minden apró részletét; b) ki kell deriteni ugyancsak apró részletességgel a terhelt szerepét az elkövetett cselekményben; megállapitani, hogy megvannak-e a bünvádi eljárás és a büntethetőség összes előfeltételei; meg kell határozni a terhelt szerepének figyelemmel tartását a büncselekmény törvényes minösitését; mert azoktól függ, hogy a törvény szerint a tettes ellen milyen büntetést kell alkalmazni; c) végül el kell dönteni a bünösség kérdését s ha a bünösség megállapitható, alkalmazni kell az anyagi jogszabályokat. Az anyagi büntetőjog vezéreszméivel összefüggő ezen feladatok mellett a XIX. század büntető perjoga a fentebb emlitett reakczió természetes hatásaként fontos alkotmányjogi s az egyéni szabadság védelme érdekében fekvő garancziális szempontok érvényesitésére is hivatott.
A büncselekmények üldözését, illetően a legalitás elvének uralma a tulnyomó. A királyi ügyészségnek minden hivatalból üldözendő büncselekmény miatt, ha a terhelt büntetőjogi felelősséggel tartozik, vádat emelni kötelessége. Viszont azonban a biróság nem teheti eljárása tárgyává olyan, bárha veszélyeztetett fiatalkorú vagy közveszélyes ember ügyét, aki a törvény szerint büncselekményt nem követett el. Az eljárás ura a vádló s a biróság, bármily szükségesnek látná, akár a terhelt oltalma, akár a társadalom védelme érdekében, nem tehet semmiféle intézkedést az oly büntettessel szemben, aki ellen vádat nem emeltek vagy aki ellen a vádat elejtették. Az eljárásnak nyilvánosan kell lefolynia, hogy eleje vétessék minden birói önkénynek. Hasonló czélt szolgál a védelem tág körre kiterjesztése, és az ügyfélegyenlőség. Az eljárást érdemleges határozattal befejezni néhány kivételtől eltekintve, csak a szóbeliség és közvetlenség alapelvei alapján tartott főtárgyaláson lehet.
Ezzel szemben, minthogy a büncselekményt elkövető gyermekekre és fiatalkorúakra vonatkozó uj alapgondolatok és jogszabályok a biróságra az eddigitől teljesen eltérő uj feladatok ruháznak, könnyü megérteni, hogy a büntető perjognak más anyagi jog alkalmazására hivatott elveit és tételeit fiatalkorúak és gyermekek ügyeiben gyökeresen át kell alakitani. Amint az uj anyagi jogszabályok a fősulyt a büncselekményt elkövetett gyermekek és fiatalkorúak nevelésére fektetik, ugy az alaki jogszabályoknak sem feladata többé, hogy a birót egy-egy vád tárgyává tett tényállás minden apró részletének felderitésére kötelezzék. A főczél itt a cselekménynyel való vonatkozásban az egyéniség megismerése, életviszonyainak tanulmányozása lesz, hogy a biró kellően tájékozva legyen, hogy nem a cselekmény megtorlására, hanem a gyermek vagy fiatalkorú megmentése érdekében milyen intézkedést tegyen. Gyakran fontos ugyan a cselekmény egyes részleteinek megállapitása is, de csak azért, mert az egész cselekménynek a büntettes egyéniségének megitélése szempontjából jelentősége van. Annál nagyobb sulyt kell helyezni az eljárás szabályozásában a fiatalkorú személyét és egyéniségét illető minden adat felderitésére; de egyuttal már az eljárás meginditásától kezdve arra is, hogy őt minden káros befolyástól távol tartsuk. Az egyéni szabadságnak és az alkotmányjognak követelményei épen ezért nem maradnak oly döntő jelentőségüek, mint amilyenekül a XIX. század általános perjogi rendelkezéseiben szerepeltek. Kétségtelen ugyanis az, hogy a korlátlan szabadság, az a féktelenség, melyben kivált a nagy városokban az elhagyott gyermekek és fiatalkorúak mindazt elkövethetik, amit ösztöneik, ingereik, érzékiségük kiván, mennyi bajnak, pusztulásnak és büncselekménynek okozója: a megfelelő felügyelet, a jó ellenőrzés és a féktelen kicsapongások korlátozása épen ugy hozzátartozik a gyermekvédelem és a fiatalkorúak mentésének sikeréhez, mint a megfelelő nevelés. Ha a törvényhozás, a kormányzat és a társadalom és fiatalkorúak korlátlan kicsapongásának vagy állandó henyélésének meggátlására ezeknek szabadságát megszoritja, ezzel nem gyülöletes dolgot művel, hanem épen a fiatalkorúak érdekében fog eljárni. Mihelyt tehát a fiatalkorúak birája arról értesül, hogy a korlátlan szabadság meghagyása esetében a fiatalkorú ezen szabadsággal visszaélne, hivatása lesz a megfelelő intézkedéseket megtenni. Az egyéni szabadságnak ez a korlátozása természetszerüen nem jelentkezhetik a vizsgálati fogság és előzetes letartóztatás önkényes alkalmazásában; sőt ellenkezőleg iparkodni kell arra, hogy a gyermeket és a fiatalkorút előzetes letartóztatásban egyáltalán ne tartsák. Nem jelentkezhetik azoknak a garancziáknak lerontásában sem, amelyeket a független birói szervezet nyujt. De nélkülözhetetlenné teszi, hogy a biró számos esetben eltekintsen azoktól a perjogi alakiságoktól, amelyeket a felnőttek ügyeire a bünvádi perrendtartásban foglalt jogszabályok előirnak.
Az uj alapelvek és vezéreszmék mellett csökken a legalitás elvének és vádelvének fontossága is. Nem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonitani annak, hogy minden a törvényben meghatározott cselekmény elkövetése miatt a fiatalkorú ellen bünvádi eljárást folytassanak le, ha ezt az eljárást az ő megmentésének és igy egyuttal a társadalom érdeke nem kivánja. Ellenben módot kell nyujtani, hogy oly esetekben is lehessen a gyermek vagy a fiatalkorú hatályos oltalmáról gondoskodni, amikor erkölcsi veszedelme nyilvánvaló, bár büncselekményt még nem követett el vagy az elkövetett büncselekmény miatt vádat nem emeltek. A reformgondolatok egyes hivei még arra sem fektetnek sulyt, hogy a vádnak az eljárásban bármily szerepe legyen; ily radikális szervezeti és eljárási ujitásra azonban a hazai viszonyok figyelembe vételével ma még egyelőre gondolni nem lehet.
Meg kell változnia az uj eljárásban a védelem szerepének is. A terhelt gyermeknek vagy fiatalkorúnak nem az az igazi érdeke, hogy felmentsék vagy minél kisebb büntetést szabjanak ki rá, hanem hogy olyan intézkedést tegyenek vele szemben, amelyet értelmi és erkölcsi fejlődése megkiván. Sokan osztják ma már azt a véleményt, amely az amerikai gyermekbiróságok előtt gyakorlatilag is megvalósult, hogy védelemre a fiatalkorúak ügyeiben egyáltalán nincs is szükség, mert védeni tulajdonképen azt kell, akivel valami rosszat akarnak tenni; de mi a fiatalkorúaknak csak javát akarjuk; a biró atyáskodó, gyámkodó szerepet végez érdekében, mirevaló tehát külön védeni őt. A javaslat nem csatlakozik ehhez a felfogáshoz. Az uj jogszabályok jelentőségét és valódi értelmét átérző védő ugyanis épen ugy, mint a vád képviselője, véleménynyilvánitásával, tanácsaival, a gyermek vagy fiatalkorú megmentésének előkészitésével ezen eljárás során is hasznos munkát végezhet. A magyar ügyvédi kar számos tagja már eddig is bizonyitékát adta annak, hogy e nagy társadalmi kérdés iránt megfelelő érzéke van; remélni lehet tehát, hogy a különösen arra hivatott férfiak jelentkezése utján sikerülni fog a gyermekek és fiatalkorúak részére olyan védői kart biztositani, a mely az uj jogszabályok czéltudatos alkalmazását mindenben előmozditja.
A nyilvánosság elvét, amelyre a XIX. század perjoga az előző korok visszaéléseire való visszahatásként oly különös sulyt fektetett, a fiatalkorúak ügyeiben folytatott eljárásnál szintén át lehet és át is kivánatos törni. A fiatalkorúak bünügyeinek nyilvános tárgyalása ugyanis ellentétben áll nevelésük érdekével. A nyilvános tárgyalás gyakran hiuvá teszi büncselekményére a terheltet, a ki a napilapok hasábjain olvasva nevét, cselekményeiben könnyen dicsőséget lát; gyakran viszont a nyilvános tárgyalás okozta megszégyenités gyakorol káros befolyást a fiatalkorú lelkületére. Sajnálatosan lehet tapasztalni azt is, hogy különösen a nagyobb városokban a birói tárgyalások hallgatóinak zöme az erkölcsi züllés örvényében forgó, idejüket gyakran semmittevéssel töltő fiatalkorúakból kerül ki, akik a nyilvános tárgyalásokon a büncselekmények elkövetésének, a birói intézkedések elkerülésének, sőt bünszövetségek alakitásának módozatait találják fel. Azok az okok, amelyek az 1789-iki franczia nemzetgyülést és ennek nyomán más törvényhozásokat a nyilvánosság elvének tulhajtására vezettek, a mai független és jól képzett, emberszeretettől áthatott birói testület működése mellett, amelyet még a vád és védelem is támogat, többé nem forognak fenn. Nincs semmi akadálya annak sem, hogy a fiatalkorúak érdekében eljáró biró a szóbeliség és közvetlenség elvi alapjain nyugvó tárgyalást mellőzhesse s a bizonyitékok együttes és közvetlen felvétele nélkül is megtehesse a szükséges nevelő intézkedést, ha meggyőződött annak elkerülhetetlen szükségéről.
III. A fiatalkorúak külön bíróságainak szüksége és feladatai általában. A veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak megmentésére irányuló uj anyagi jogszabályok czéltudatos és sikeres alkalmazása nemcsak az eljárási jognak gyökeres átalakitását követeli, hanem még annál is sürgetőbben külön birói szerv alakitását. Büntető hatáskörrel felruházott mai biróságaink a XIX. században uralkodó büntetőjogi alapelvek szellemében nőttek fel és végzik az itélkezést. Megszokták, hogy itélkezésük sulypontjának az elkövetett büncselekmény megitélésére kell esnie, hogy feladatuk a tárgyi igazság megismerése után a bünösség megállapitása és a büncselekmény sulyával arányban álló büntetés kiszabása. A felnőttek bünügyeiben az itélkezés a jövőre is nagyrészt ebben a mederben marad meg. Társas biróságaink, a kir. törvényszék és az esküdtbiróság már a dolog természeténél fogva a jövőben is szigoru perjogi formák szerint járnak el. E biróságok tagjait egyéb tennivalók elvonják attól, hogy teljes munkaerejükkel tanulmányozzák azokat a kérdéseket, amelyeknek helyes felismerése nélkül a veszélyeztetett gyermekek és fiatalkoruak egyéniségét és életviszonyait helyesen meg nem itélhetik.
A rendes biróságok nem mutatkoznak alkalmasnak arra sem, hogy itélkezésük kihatását állandóan figyelemmel kisérjék, pedig e nélkül a gyermekek és fiatalkorúak megfelelő nevelésének ellenőrzése és igy sikere nem remélhető. De mindenekfelett az az elvi álláspont, hogy a gyermekekkel és a fiatalkorúakkal szemben nem a megtorló igazságosság, hanem merőben nevelési szempontok irányadók, teszik szükségessé, hogy a mai büntetőbiróságoktól lényegileg különböző szerv alkottassék ezeknek az ügyeknek elintézésére. Szükséges ez annál is inkább, mert az előbb vázolt eszmeáramlat szerint alig lehet különbséget tenni az erkölcsileg elhagyott és a büntettes gyermekek és fiatalkorúak megmentése érdekében teendő intézkedések közt; e két kategória egymással nemcsak összefügg, hanem rendszerint össze is folyik; már pedig az a biróság, amely állandóan szem előtt tartja a nulla poena sine lege elvét, nem lehet alkalmas arra, hogy a büntetendő cselekményt még el nem követett gyermekek és fiatalkorúak ügyében is eljárjon.
A svájczi szocziálpolitikusok és gyermekbarátok között sokan vannak olyanok, a kik az összes veszélyeztetett, tehát még a büncselekményt elkövető gyermekekkel és fiatalkorúakkal szemben is szükséges hatósági szervezet merőben, már külső megjelenésében is nevelő, gyámkodó hatóságnak kivánják tekinteni. Ha ez az irány, amelynek egyébként más államokban is számos követője van, győzelemre jutna, ugy a fiatalkorúak külön biróságának helyét „gyermekeket és fiatalkorúakat védő bizottságok” foglalják el, amelynek tagjai jogászok, orvosok, pedagógusok közül kerülnének ki, a kik között nők is helyet foglalnának. Ezt a megoldást azonban e felfogás hivei is csak a távolabbi jövő fejlődésének várható eredményéül tekintik s a fiatalkorúak biróságainak külön szervezetével jelenleg még ők is beérik. Az ilyen irányu követelményekkel szemben fenn kell tartani azt az alapgondolatot, hogy a büncselekményt elkövetett gyermekek és fiatalkorúak ügyében külön birói szervnek kell eljárnia. Mert bármily nevet is adjunk annak a hatóságnak, amely ezekben az ügyekben eljárni hivatott, az ugy a köztudatban, mint az eléje került gyermek és fiatalkorú előtt biróság marad. A társadalom látni fogja, hogy ez a hatóság büncselekmények miatt jár el, tehát biróságnak fogja tekintetni; a gyermek és a fiatalkorú, aki eléje kerül, érezni fogja, hogy e hatóság az ő egyéni szabadságát korlátozza, tehát külsőleg olyan intézkedést tesz, mint a milyet a büntető biróságok szoktak tenni. De fenn kell tartani ezekre az ügyekre a birói szervek hatáskörét alkotmányjogi szempontokból és főleg azon elvi álláspont miatt is, amelyből a büncselekményt elkövetett fiatalkorúakkal szemben a cselekmény rosszalásának, a birói határozatban rejlő erkölcsi értékitéletnek, a szorosabb értelemben vett igazságszolgáltatásnak a fentebb kifejtett értelemben jelentékeny nevelő hatást kell tulajdonitani.
A fiatalkorúak amerikai biróságai, ha nem is mint nevelő hatóságok, hanem mint biróságok szerepelnek, lényegükben mégis megegyeznek a fentebb érintett radikálisabb irányu követelmények természetével. E biróságok ugyanis szorosabb értelemben vett büntetést nem szabhatnak ki a fiatalkorúak ellen; hanem az ilyen büntetést indokoltnak tartanak, a fiatalkorút a rendes biróság elé utasitják. Hasonló álláspontja van több kontinentális javaslatnak is. E rendszernek az az alapgondolata, hogy a fiatalkorúak birája a maga nevelő intézkedésével a fiatalkorúra vonatkozólag kizárhatja a rendes büntetőbiró eljárását és itélkezését és hogy az utóbbi csak akkor jár el a fiatalkorúval szemben, ha ellene a büntető igazságszolgáltatásnak rendes megtorló eszközeit kell alkalmazni s e végből őt a fiatalkorúak birája a rendes biróság elé állitja, a Bn. rendszerének nem felel meg.
Bn.-ánk nem ismeri a nevelő intézkedéseket és a büntetések bifurkáczióját, mert az utóbbiakat szintén csak a nevelés és javitás eszközeül tekinti, amelyek között az individualizáczió elvének megfelelően szabad választást enged a fiatalkorúval foglalkozó minden birónak. Ennélfogva ha a fiatalkorú büntettesek ügyeinek ellátása végett az amerikai elvnek megfelelően a gyermekbiróságban, lenne az bár esetleg maga a gyámhatóság, oly külön szerv állapittatnék is meg, amely a bütetés kivételével minden más intézkedést alkalmazhatna s a rendes biró elé csak akkor kerülne a fiatalkorú, a ha őt a gyermekbiró neki átadja, ez nem jelentheti a rendes biró hatáskörének oly irányu korlátozását, hogy a büntető intézkedéseken kivül ne alkalmazhasson mást, ha ezt a fiatalkorú érdekében kivánatosabbnak találja. Arra utalni a rendes birót, hogy abban az esetben, ha büntetés alkalmazását nem látja helyénvalónak, a gyermekbirónak adja vissza a fiatalkorút, ez magában véve lehetséges volna ugyan, de sem az eljárás gyorsaságának és ökonomiájának, sem a Bn. intézkedései elvi egységének szempontjából nem lenne igazolható állásfoglalás. A fiatalkorúak birája ugyanis nem a cselekményeknek külső tekintetek szerint is elbirálható nagy sulya miatt, hanem csak azért tehetné át az ügyet a rendes birósághoz, mert megismerte a fiatalkorút s meggyőződött róla, hogy vele szemben egyszerü nevelő intézkedéssel eredményt elérni nem lehet: tehát csak akkor, amidőn már jól megismerte egyéniségét. Ámde ha ezt jól ismeri, ki lehet nálánál hivatottabb arra, hogy a szigorubb intézkedést is megtegye? Már csak erre való tekintetből is alig lehetne elfogadni azt a megoldást, hogy a gyámhatóság ruháztatnék fel a fiatalkorúak biróságának eme szerepével, mert azt, hogy gyámhatóságainktól függjön a fiatalkorú büntető eljárás alá vonása vagy ő alkalmazzon ellene büntetést is, ezt jogrendszerünkben a fentebb érintett elvek feláldozása nélkül keresztülvinni nem lehet. Ennélfogva nálunk a Bn. intézkedéseinek alkalmazására jogosult olyan külön szervre van szükség, a mely önálló feladatkörben jár el, de a birósági szervezettel szoros kapcsolatban marad. A rendes biróság itélkezését ezzel szemben csakis arra az esetre indokolt fenntartani, ha a cselekmény különleges természetére tekintettel, nevezetesen a sajtódeliktumoknál, nem kivánatos a fiatalkorút a rendes biróságtól elvonni, a mely nagy közjogi garancziát képvisel a sajtószabadság elvének védelmében, vagy ha a cselekmény már külső megjelenésében oly rendkivüli nagy sulyu, amelyre a fiatalkorúakra vonatkozó büntető jogszabályaink szerint is 10 évi vagy jelen törvényjavaslat szerint éppen 15 évi büntetés alkalmazható.
IV. A fiatalkorúak biróságainak hivatása. Az igy alakitott külön birói szervnek valósággal társadalommentő és nemzeterősitő feladat jut osztályrészül.
Amerikában összekötő kapocsnak tekintik azt a gyermekvédelem és a büntető jogszabályok közt, Lindsey, a fiatalkoruak denveri birája e biróságot inkább iskolának, mint törvényszéknek mondja. Hivatása szerint a fiatalkorúak birósága valójában nem szorosan vett itélkező biróság, hanem a büncselekményt elkövető gyermekek és fiatalkorúak megmentésére hivatott hatóság. Az amerikai törvények többsége a fiatalkorút nem tekinti büntettesnek, csak bünelkövető, veszélyeztetett és ezért oltalomra szoruló ifjunak; a biróság pedig, amely az ilyen ifju ügyében eljár, nem más, mint az általános népnevelés különleges szerve. A fiatalkorúak biróságának ezt a jellegét és hivatását már azok az anyagi jogi szabályok is megállapitják, amelyek kötelességévé teszik, hogy eljárásában a gyermek és a fiatalkorú erkölcsi és értelmi fejlődését tartsa szem előtt. Ugyancsak erősen kidomboritják e jelleget az eljárásnak azok a szabályai, amelyek a nevelési érdeket állandóan előtérbe állitják. De legfőképen a biró egyénisége s a gyermekekkel és a fiatalkorúakkal állandó szeretetteljes érintkezése, tett intézkedéseinek állandó ellenőrzése teszi majd e birót valósággal a veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak védelmének leghatásosabb szervévé. Ha a törvényhozás nem akar félmunkát végezni, nem érheti be azzal, hogy e birót a büncselekményt elkövető gyermekek és fiatalkorúak erkölcsi megmentésére jogositja fel. Tovább kell mennie abban az irányban, amelyet az északamerikai jogfejlődés elénk tár; lehetővé kell tenni, hogy a sürgős intézkedéseket a fiatalkorúak birája a büncselekményt el nem követő, de erkölcsi züllésnek indult gyermekekkel és fiatalkorúakkal szemben is megtehesse. Másfelől fel kell őt jogositani, hogy minden eléje tartozó gyermek és fiatalkorú érdekében ideiglenes hatálylyal addig is megfelelő intézkedéseket tehessen, amig véghatározatát meghozhatja. Végül módot kell nyujtani arra, hogy az a biróság a gyermekeket és a fiatalkorúakat szüleik és gondviselőik visszaélései ellen is megoltalmazza. E tekintetben nem lesz kielégitő a jelen törvényjavaslatban tervezett néhány jogszabály, hanem ki kell majd egésziteni az anyagi büntetőjogot is, és büncselekménynek nyilvánitani a szülők és gondviselők számos oly visszaélését, amely mai jogszabályaink szerint büntetés alá még nem vonható.
Mindezen feladatok elvégzése emberek teljes munkaidejét követeli meg. A biró, akire e feladat megoldása vár, köteles lesz a hozzá beosztott pártfogó tisztviselővel és a társadalom patronage szervezeteivel karöltve megismerni a gyermekek és fiatalkorúak erkölcsi veszélyeit, elzüllésüknek általános előidéző tényezőit és kriminalitásukat a maga egész kiterjedésében, azon a területen, amelyre joghatóságuk kiterjed. Köteles lesz figyelemmel kisérni határozatainak végrehajtását, állandó érintkezés utján figyelemmel kisérni az elrendelt nevelő eszközök hatását. Csak így remélhető, hogy a rábizott feladatokat nemcsak forma szerint oldja meg, hanem hogy müködése kedvezően fog kihatni annak a városnak vagy vidéknek egész erkölcsi életére, amelyen működik. Az egyéni hajlandóságon, kötelességtudáson és jogászi készültségen kivül e czél elérésére a fiatalkorúak birájának társadalomtudományi, pedagógiai és pszichologiai ismeretekkel is rendeznie kell s jól kell ismernie mindazokat az intézményeket is, amelyeket feladatának megoldásánál igénybe vehet. Ezt a czélt a birói kar tagjainak továbbképzése, s nevezetesen a fiatalkoruak biráinak kiképzése végett az egész anyagot felölelő tanfolyam rendezésével fiatalkorúakal lesz szükséges előmozditani.
V. A fiatalkorúak biróságaira és a fiatalkorúak bűnügyeiben követendő eljárásra vonatkozó külföldi törvényhozás. A felvetett kérdések megoldásában a magyar törvényhozás előtt immár számos külföldi példa áll. Amint az anyagi jogszabályok előbb vázolt átalakulása több évtizedre terjedő fejlődés eredménye volt, amelyben a magyar törvényhozást az Észak-Amerikában és részben az Angliában szerzett tapasztalatok irányitották, ugy a szervezeti és eljárási kérdések tekintetében is már nemcsak készülő törvényjavaslatokra és megalkotott törvényekre, hanem hosszabb időn keresztül gyüjtött gyakorlati tapasztalatokra is támaszkodhatunk. A külföldi jogfejlődést és a külföldi törvényhozások mai állását a főbb államokban a következő ismertetés tünteti fel: (a M. i. itt tüzetesen ismerteti az északamerikai, a nagybritanniai, a franczia, az olasz, a belga, a német és az ausztriai törvényhozást).
VI. A jelen javaslat előkészitése, rendszere és alapelvei. Az igazságügyi kormány már a Bn. előmunkálatainak meginditása alkalmából átlátta, hogy a tervezett uj anyagi jogi szabályok és az eddigi eljárási jogszabályok közt mélyreható elvi eltérések vannak. Ezért már 1908-ban elhatározta és a Bn. indokolásában be is jelentette megfelelő birói szervet alkotó s az eljárást az uj jogszabályok alapelveivel összhangzatosan rendező törvényjavaslat kidolgozásának munkábavételét. Egyelőre pedig addig is, amig az uj eljárási szabályok megalkottatnak, szükségesnek látta a Bn. és a Bp. között fennálló ellentét áthidalásának előkészitését. Az 1908. évi augusztus hó 17-én 20.003/1998. I. M. szám alatt kelt rendelet 1909. évi január hó 1-én kezdődő hatálylyal, majd az 1909. évi deczember hó 16-án 27.100/1909. I. M. szám alatt kibocsátott rendelet 1910. évi január hó 1-én kezdődő hatálylyal szabályozta a Bp. rendelkezéseinek keretében a fiatalkorúak bünügyeiben követendő eljárást.
E rendeletek azonban nem változtathattak a Bp. elvi jelentőségü rendelkezésein és jelentőségük főleg abban merült ki, hogy a rendeleti uton meg nem változtatható törvényszabályok keretében az eljárásnak nélkülözhetetlenül megoldást kivánó kérdéseiben kisegitő szabályul szolgáltak A magyar jogászközönség is több alkalommal hangoztatta a fiatalkorúak bűnügyeiben követendő eljárás szabályozásának szükségét. Különösen kifejezésre jutott ez az 1911. év őszén tartott kassai patronagekongresszuson és az országos jogászgyülésen. Az alkotandó törvény alapelvei értekezleti megbeszélés tárgyául szolgáltak s azok alapján egy szakférfiu megbizást nyert a törvénytervezet kidolgozására. E törvénytervezet, amely a jelen javaslatnak elkészitésénél alapul szolgált, több átdolgozáson ment át, ami már magában véve is hosszabb időt vett igénybe. Az igazságügyi kormány ezenfelül bevárni óhajtotta azoknak a nemzetközi kongresszusoknak tárgyalásait, amelyeket az elmult évek folyamán többfelé, így különösen Párisban, Antwerpenben, és Washingtonban tartottak. E kongresszusok tanácskozásai és megállapitása, amig egyfelől értékes tárgyalási anyagot szolgáltattak a törvényjavaslat előkészitő munkálatai számára, addig másfelől megerősitették az igazságügyi kormányt a szem előtt tartott alapelvek tekintetében, amelyeken ez a törvényjavaslat felépült.
A megoldásnak ama sokféle variácziójában, amelyet a fentebb főbb vonásokban vázolt külföldi törvényhozási művek feltüntetnek, ez a javaslat minden irányban egyikhez sem csatlakozhatott. A Bn. elvi álláspontja ugy a fiatalkorúak biróságainak, mint az eljárásnak önálló szempontokból való szabályozását kivánja. Az amerikai gyermekbirósági rendszer alapgondolata, hogy a büntettes fiatalkorúval szemben a gyermekbiró a maga nevelő intézkedésével kizárhatja a rendes büntetőbiró eljárását és itélkezését és hogy az utóbbi csak akkor jár el a fiatalkorúval szemben, ha ellene a büntető igazságszolgáltatásnak rendes megtorló eszközét kell alkalmazni, mint már fentebb érintve volt, a Bn. rendszerének nem felel meg. A Bn.-ban megállapitott intézkedések elvi egységéhez, mely a nevelő és a büntető jellegü intézkedések rendszeri elkülönitését nem ismeri, kétségtelenül legközelebb a legujabb belga törvény álláspontja áll, amely a fiatalkorúval szemben alkalmazható összes intézkedésekre az egyesbiróként eljáró gyermekbiróban egészen külön szervet és külön eljárást létesit. A tervezet azonban ehhez a megoldáshoz sem csatlakozhatott teljesen.
Azt, hogy a fiatalkoru büntettes ügyével lehetőleg egyesbiró foglalkozzék, maga a tervezet is oly követelménynek tekinti ugyan, a melyet a legszélsőbb határig megvalósitani kiván, mindazonáltal a tervezet a fiatalkorúak bünügyeit a Bn. rendelkezéseire tekintettel minden esetben nem találta ily egyesbiró elé utalhatónak. A Bn. 26. §-a szerint ugyanis fiatalkorú ellen a legsulyosabb esetekben, amidőn nevezetesen a törvény a cselekményre halált vagy fegyházbüntetést szab, ha a fiatalkorú a cselekmény elkövetésekor már 15-ik életévét betöltötte, tiz évig terjedhető fogházbüntetés is állapitható meg. Alig lehet számitani arra, hogy a jogászi közvélemény hazánkban megnyugvással fogadná azt, hogy az egyesbiró hatásköre ily sulyos intézkedések alkalmazására is ki legyen terjesztve. Ily esetekben a cselekmény objektiv sulya már magában aggályossá teszi, hogy ezek a cselekmények egyáltalán a fiatalkorúak egyes birájának hatáskörébe tartozhassanak. Az esküdbiróság hatáskörébe utalt sajtóügyeknek az esküdbiróságtól elvonása pedig a sajtószabadság szempontjából kelthetne könnyen aggodalmakat. Bár ezek az aggodalmak a fiatalkorúak bünügyei tekintetében elvileg kevesebb igazolható alappal birnak is, mint a felnőttek ügyeiben birhatnának, a tervezet mégis azokra tekintettel óvakodott a fiatalkorúak egyes birájának érdemleges intézkedési jogkörét a belga törvénynek megfelelően a fiatalkorúak összes ügyeire kiterjeszteni, annyival is inkább, mert a szem előtt tartandó érdekek szempontjából az egyesbirói hatáskörnek ily nagymértékü kiterjesztését mellőzhetetlenül szükségesnek nem is találta.
Az olasz javaslatnak rendelkezései ellen, melyek alapelvük tekintetében az amerikai gyermekbiróság eszméjén sarkallanak, az ebben az irányban fentebb felhozott megfontolások szólnak, bár magának a javaslatnak szerkezetében és elveiben a tervezet több tekintetben követésre méltó példát talált. A franczia törvény, mely szabályozásában a sulyt a 13 évesnél fiatalabb büntettesekre helyezi, az idősebb fiatalkorúak tekintetében pedig csupán a rendes biróságok előtti eljárásnak némely részletkérdésére terjeszkedik ki, a tervezet rendelkezéseire nézve, amelynek a Bn. szab irányt, különösebb figyelembe nem jöhetett. Ami végül a németbirodalmi és az osztrák javaslatokat illeti, ezeknek az az alapgondolata, hogy a büntettes fiatalkorúakkal való elbánás a nevelőintézkedések szempontjából az erre hivatott gyámi biróságokkal való kapcsolat révén oldandó meg, hazai viszonyaink között, tekintettel különösen árvaszékeinknek különálló, autonom szervezetére, valamint eljárásuknak nehézkességére, alig kecsegtethetne a sikeres megoldás reményével, nem is tekintve azt, hogy az intézkedéseknek ily szétválasztása a Bn. álláspontjának époly kevéssé felelne meg, mint a fiatalkorúak birósága és a rendes biróság közt való ily irányu felosztásuk.
Ezekre tekintettel a tervezet a különféle megoldási módozatok között oly közbenső utat választott, amely egyfelől szorosan simulni kiván a Bn.-ban lefektetett anyagi jogi elvekhez, másfelől a legujabb büntetőpolitikai követelményeket eljárásban annyiban kivánja érvényre emelni, amennyiben ez sajátos viszonyaink között gyakorlati eredményre nyit kilátást. A javaslat szerint a fiatalkorúak birája a biróság tagja közül kerül ki és működése birói funkczió marad, bárha tartalma jelentékenyen különbözik a régi, megszokott értelemben vett itélkezéstől. A fiatalkorúak birósága mint egyesbiró jár el. Igy érhető el legkönnyebben, hogy a biróság határozataiban a fiatalkorú magatartásának hosszabb ideig tartó közvetlen megfigyelése alapján kialakult meggyőződés jusson kifejezésre. A fiatalkorú teljes kiismerését, teljes odaadást és bizonyos mértékig szerencsés invencziót igénylő, de egyszersmind bonyolult szellemi munkát egy rátermett biró jobban végezheti el, mint a kollegiális szervezet, amely az előkészitő eljárásban szerezhető benyomásokat nélkülözné. Egyes biró nagyobb közvetlenséggel is érintkezhetik a fiatalkorúval s nagyobb bizalmat ébreszthet benne maga iránt, mint egy oly testület, amely már külső megjelenésében is a gyermek vagy fiatalkorú lelkében bizonyos félelmet gerjeszt. A fiatalkorúak biróságának joghatósága kevés kivétellel (56. §) kiterjed minden oly büntetendő cselekményre, amelyet fiatalkorú követett el s amelyet a törvény a királyi biróságok hatáskörébe utalt; ehhez képest a fiatalkorúak birósága elé fog tartozni minden fiatalkorú, a ki a 15-ik életévének betöltése előtt bármily olyan büncselekményt követett el, amely a törvény szerint a kir. biróság hatáskörébe tartozik, továbbá a 15-18. év között ily büncselekményt elkövető fiatalkorúak azoknak kivételével, akik a cselekményt nyomtatvány utján követték el vagy a kik olyan büncselekményt követtek el, amelyre a törvény halál- vagy fegyházbüntetést állapit meg. A közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások közül a fiatalkorúak biróságának hatósága ki fog terjedni azokra, amelyek a fiatalkorú erkölcsi veszedelmét szokták jelezni (3. § 2. és 3. pontja); kiterjed továbbá e joghatóság a szülők vagy gondviselők oly vétségeire és kihágásaira, amelyekkel a reájuk bizott gyermekek vagy fiatalkorúak erkölcsiségét, testi épségét vagy egyébb érdekét sértik vagy veszélyeztetik (3. § 4. pontja). Végül a fiatalkorúak biróságai lesznek hivatva intézkedni a büncselekményt elkövető gyermekek, ugyszintén a környezetükben erkölcsi veszedelemnek kitett vagy züllésnek indult gyermekek és fiatalkoruak érdekében is (VI. fejezet). A joghatóságnak ilyen szabályozásával a fiatalkorúak birósága valóban a czéltudatos társadalompolitika és a nemzeterősités egyik leghatályosabb szerve lesz, mert kezében összpontositja az anyagi és erkölcsi gyermekvédelem minden szálát.
A fiatalkorúak összes biróságának hatásköre azonos lesz. Miután a Bn. a büncselekmények közötti különbségeknek néhány különösen sulyos természetü cselekmény kivételével csak szimptomatikus jelentőséget tulajdonit, nincs arra ok, hogy az egyes ily biróságok hatásköre közt különbségeket tegyünk (1. § 4. bekezdése). A fiatalkoruak birósága ebben a hatáskörben mindazokat az intézkedéseket megteheti, amelyeket az anyagi jogszabályok megengednek. E tekintetben ugyan felmerült kétféle aggály. Egyfelől attól féltek, hogy a hosszabb ideig tartó (egy évet meghaladó) fogházbüntetés kiszabása az egyesbirák kezében az egyéni szabadság veszélyeztetése lehet; másfelől felmerült az az aggodalom, hogy egyes, a gyámhatóságok jogkörébe tartozó intézkedések megtételére való feljogositás összeütközésekre vezethet. Azonban egyik aggály sem jogosult. Ha a fiatalkorúak biróságait a határozatlan ideig s rendszerint 3-4 évig, esetleg tovább is terjedhető javitó nevelés elrendelésére alkalmasnak itéltük, nem kell attól sem félni, hogy a fogházbüntetés alkalmazásával visszaélhetnének, amelyet a fiatalkorúak biróságai hatáskörükbe tartozó ügyekben a Bn. 26. §-ához képest legfeljebb öt évi tartamban fognak kiszabhatni. Nem szabad elfeledni, hogy a fiatalkorúak birósága ezt az intézkedést is nem megtorlásképen, hanem nevelési érdekből alkalmazza: tehát intézkedésében a fiatalkorú érdekét kell szem előtt tartania. A mi a gyámhatósággal való összeütközés lehetőségét illeti, a fiatalkorúak biróságának ide tartozó intézkedéseit a javaslat csak mint ideiglenes intézkedéseket adja a biró kezébe s a végzetes elhatározás joga a gyámhatóságnál marad.
A területi beosztás kérdését a javaslat olyképpen oldja meg, hogy fiatalkorúak birósága minden törvényszék székhelyén fog megalakulni. A járásbiróságoknál vagy több járásbiróságból alakitott körzeteknél csak kivételesen, akkor, ha fontos okból az igazságügyminiszter szükségesnek tartja. Ez az összpontositás egyrészt a biróságnak és a társadalmi szerveknek a fiatalkorúak ügyeiben oly fontos érintkezését könnyiti meg, másrészt lehetővé teszi kiválóan gyakorlott és csupán a gyermekek és fiatalkorúak erkölcsi oltalmával foglalkozó biráknak kiképzését. Emellett ez azért is szükséges, hogy a biróság mellé az ügyésznek annyira fontos feladatára megfelelően kiválasztott személy legyen biztositható, ami csak a törvényszék mellett működő kir. ügyészség utján lesz rendszerint elérhető. Az ügyeknek nagyobb területekre kiterjedő ez az összpontositása azzal az ellenvetéssel találkozott, hogy a fiatalkorú lakóhelyétől gyakran távolabb eső birósági székhelylyel való érintkezés terhessé válik az eljárásban kihallgatandó személyekre, ami különösen csekélyebb sulyu cselekmények jelentőségével nem áll arányban. Ez az ellenvetés azonban nem tekinthető eléggé alaposnak. Mindenekelőtt az élet azt mutatja, hogy a fiatalkorúak kriminalitása nagyobb számban az ipari központul szolgáló városokban, tehát éppen ott jelentkezik, ahol a biróságnak székhelye lesz. A vidéken ritkábban előforduló büntettes fiatalkoruak ügyeinek pedig csupán egy része az, amely már ma is nem a törvényszék hatáskörébe tartoznék. De még, ha azokban a kisebb jelentőségü büncselekmények eseteiben is, amelyek ma a járásbiróság hatáskörébe tartoznak, a törvényszék székhelyén alakitandó biróság fog eljárni, ez a Bn. intézkedéseit tekintve alapos kifogás alá nem eshetik, mert a Bn. intézkedéseinek alkalmazása nem a cselekmény büntetőjogi minősitésétől függ, hanem attól, hogy mit kiván a fiatalkoru megmentésének és jövő fejlődésének érdeke, ez pedig, bármily csekély cselekmény miatt kerül a fiatalkorú a biró elé, minden esetben megéri azt az áldozatot és kényelmetlenséget, amelylyel a távolabb eső törvényszéki székhelylyel való közlekedés együtt jár. Egyébiránt az, hogy a fiatalkoruak birósága rendszerint csak a törvényszék székhelyén alakul meg, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fiatalkorú ügyében mindent neki és éppen a törvényszék székhelyén kell végeznie. A fiatalkorúak birája ugyanis a javaslat 14. §-ának 2. bekezdésében nyert jogánál és bizonyitékok beszerzésében igénybe fogja vehetni a járásbiróság és más helyi hatóság közremüködésében igénybe fogja vehetni a járásbiróság és más helyi hatóság közremüködését; indokolt esetekben maga is kiszállhat a helyszinére, s belátásától függ az is, hogy kit s mennyiben idézzen székhelyére. S ha a nehézségek ily uton sem hárithatók el, segiteni lehet végül a bajon azzal, hogy valamelyik közeleső, nagyobb forgalmu vidéki járásbiróságnál alakittatik meg a fiatalkorúak birósága. Az illetékesség kérdésében a javaslat arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ügyben gyakran czélszerübben jár el az a biróság, melynek kerületében a fiatalkorú törvényes képviselőjének vagy gondozójának lako- vagy állandó tartózkodóhelye van, vagy esetleg az, ahol a fiatalkorú tartózkodik, mint a tett elkövetési helyének birósága, amely a Bp. szerint az eljárásra rendszerint illetékes lenne. Az előbbi helyen ugyanis könnyebben lehet megszerezni a terhelt környezetére és személyes viszonyaira vonatkozó adatokat. Ugyanez az álláspont fokozott mértékben igazolt a védő- és nevelőintézkedések foganatositásánál.
A javaslat szerint módosul a vád és a vádló szerepe. A rendes bünvádi per az előzetes eljáráson tul a felek között foly le s a biró a vádló által érvényesitett büntető igény felől a felek által szolgáltatott biztositási anyag alapján itél. A biró feladata tehát a büncselekmény megállapitása s következményeinek alkalmazására szoritkozik. Ezzel szemben már a Bn. 16. §-ában érvényesül az az elv, hogy a biró, ha szükségesnek látja, a büntetőjogilag felelősségre nem vonható fiatalkorúval szemben is tehet nevelőintézkedéseket, habár a vád a terhelt értelmi és erkölcsi fejletlensége miatt nem érvényesülhet. Ezzel a biró kilép a bünper által megszabott igazságszolgáltató szerepéből s a nyomozó eljáráshoz közeledve, a fiatalkoruval szemben gyámhatósági természetü jogkört nyer. A tervezet ezt az elvet tovább fejlesztve, kiterjeszti az összes nevelőintézkedésekre, tehát azokra is, amelyek a Bn. 17. §-a alá eső fiatalkorúakra vonatkoznak. A tervezet ennélfogva a nevelőintézkedések alkalmazását egészen kiveszi a vád elvének uralma alól. A nevelőintézkedések alkalmazását attól tenni függővé, hogy a vádló a büntető igényt érvényesiteni kivánja-e vagy sem, elvileg nem volna helyes. A büntetendő cselekmény tulajdonképpen csak alkalmi ok arra, hogy a biró a fiatalkorúval foglalkozzék s ha ugy találja, hogy a fiatalkorú megmentése érdekében intézkednie kell, erre jogositva kell lennie akkor is, ha a büntetőjog általános elvi szempontjából erre nem lenne szükség. Minthogy azonban a nevelőintézkedés alkalmazása nem a büntetőjog követelményeit kivánja szolgálni, hanem a fiatalkorú érdekét, annak oly formában kell történnie, amely mellett a büncselekmény legfeljebb az intézkedés alkalmi okaként szerepel. De a nevelőintézkedéseknek a vád elvének uralma alól felszabaditása azért is szükséges, mert a tervezet VI. fejezete a birónak beavatkozásra olyan esetekben is jogot ad, amidőn büncselekmény nem is forog fenn; igy az eljárás elveinek összhangzatos kiépitése az érintett álláspontnak általános érvényre emelését kivánja.
A vádelv fogalma a fiatalkorúak ügyeiben csak akkor mutatkozik igazoltnak, ha a fiatalkorú felelősségre vonása szorosabb értelemben vett büntetés alkalmazása végett történik. Ide tartoznak tehát azok az esetek, amidőn a fiatalkorúak birája a bünösség kimondásával dorgálást, fogház-, államfogház, elzárás vagy a javaslat 69. §-a értelmében pénzbüntetést kiván alkalmazni. A felsorolt büntetések természete is megkivánja, hogy az intézkedés épugy mint más büntetteseknél, legalább alakilag a megállapitott büncselekményen alapuló büntetőigény jogi következményeként jusson kifejezésre. Minthogy azonban még az érintett esetekben is a fiatalkorú nevelésének érdeke áll előtérben, a vádelv érvényre emelésében a Bp. szabályaitól több tekintetben el kell térni. Mindenekelőtt a Bp.-ban általában érvényre emelt legalitás elve alól kivételt kell tenni az opportunitás elve javára abban az irányban, hogy az ügyészség a vád emelésétől elállhasson vagy a vádat elejthesse, ha meggyőződése szerint a fiatalkorúnak a cselekmény elkövetésekor a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettsége nem volt meg, vagy ha az elkövetett büntetendő cselekmény elenyészően csekély sulyu vétség vagy kihágás és a terhelt jövőbeni magaviselete és erkölcsi fejlődése érdekében semmiféle intézkedés elrendelését nem tartja kivánatosnak. A vádlónak ebben a terjedelemben befolyást kell engedni arra, hogy a dorgálást, a fogház-, államfogház-, elzárás- és pénzbüntetés alkalmazását kizárhassa, ha általa képviselt bütetőjogi érdekek szempontjából annak mellőzését tartja czélszerünek, a fiatalkorú érdeke pedig a vád mellőzését kivánja.
A vád szerepének az érintett szempontok szerint történt szabályozása mellett az ügyészség szerepe és feladata is lényegesen megváltozik. Az eljárás kezdetétől minden esetben megilleti az ellenőrzés és irányitás abban a tekintetben, hogy az eljárásban mind a büncselekmények elbirálásához, mind a fiatalkorú jövő fejlődéséhez füződő közérdek érvényesülhessen; semmi esetre sem lesz az üldözés, a megtorlás képviselő organuma, hanem a birósággal a fiatalkorú és a társadalom érdekében együttmüködő tényező. E különleges feladatra tekintettel, szükséges a fiatalkorúak ügyeiben közremüködő külön kir. ügyész és kivételesen ügyészi megbizott kijelölése is (fiatalkorúak ügyésze 5. §).
A fiatalkorúak birósága előtt lefolytatott egész eljárás során a nevelés és megmentés gondolatának kell uralkodnia. Ezért a javaslat különös sulyt helyez az előzetes védő- és óvóintézkedésekre (19. §), a pártfogó közremüködésére s arra, hogy az intézkedések végrehajtása hatályos legyen, vagy a szükséghez képest módosittassék. (46-54. §.) Az eljárás során alig van res judicata; a dorgálás már a Bn. 19. §-a értelmében megváltoztatható, illetöleg más alkalmas intézkedéssel helyettesithető; a javaslat erősen ruganyossá teszi a próbára bocsátás alkalmazását (51. §), az elrendelt javitónevelés vagy utólagos javitónevelés mellőzését (53. §), vagy a Bn. 28. §-ával egyetértően a kiszabott fogházbüntetés mellé a később szerzett tapasztalatok alapján utólagos javitónevelés elrendelését (54. §).
A javaslat áttöri a nyilvánosság elvét; nemcsak azzal, hogy lehetővé teszi az eljárásnak alakszerü tárgyalás nélkül való befejezését (23. §), hanem azzal is, hogy a tárgyaláson a nyilvánosság korlátozását elrendeli s annak kizárását a biró belátására bizza (26. §). A szóbeliség és közvetlenség elve is bizonyos korlátozást szenvednek; a védelem hivatása átalakul, a minek intézményszerü biztositékát a javaslat külön közvetitői intézmény létesitésében keresi.
Az előadott vezérelvek alapján az eljárás menete a fiatalkorúak birósága előtt a következően alakul.
Ha annak a bonyolult és nehéz lélektani problémának a megoldását, amely a biróság elé állitott minden fiatalkorú személyében összpontosul, lehetőleg meg akarjuk könnyiteni, a XIX. század büntető perjogának csak vázát tarthatjuk meg. A Bn.-ban megállapitott változatos sora a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedéseknek, amelyeket e javaslat még további intézkedésekkel egészit ki, csaknem teljesen kizárják azt, hogy a fiatalkoruak ügyeiben a biró a Bp. szorosan megszabott formái szerint járjon el. Szigoru alakszerü eljárás, mely a biró kezét az anyagi igazság kideritése és a vádlott személyes szabadságának lehető kimélete érdekében oly perjogi elvekhez köti, amelyek az ő perjogi állását ugyszólván csak a jog kiszolgáltatására korlátozzák, nem lehet alkalmas arra, hogy a birót a fiatalkorú érdekében a gyámhatóságokéhoz hasonló aktiv beavatkozásra képesitse. Emellett e gyakran hosszadalmas alakszerü eljárás lefolytatása csak azért, hogy a biró fiatalkorú érdekében már ily eljárás nélkül is előre látott, enyhe nevelőintézkedést tegyen, semmi igazolt érdek védelmére nem szükséges. Ellenkezőleg, a fiatalkorú védelmének és megmentésének érdeke egyenesen azt követeli, hogy lehetőleg gyorsan alkalmazzák azt az intézkedést, amely megmentésére szükséges. A perjogi formák megtartása csakis ott lehet indokolva, ahol a fiatalkorú ellen szorosan vett büntető jellegü intézkedés alkalmazása kivánatos, mert ilyen esetben az intézkedés jellege kivánja, hogy az eljárásban a fiatalkorú ugyanazokat a garancziákat élvezze, mint bárki más, akivel szemben hasonló intézkedést kell alkalmazni. E szempontokra tekintettel a tervezet a fiatalkorúak biróságának eljárását a perjogi formák alól lehetőleg felszabaditva, akként szabályozza, hogy a birónak módot nyujt arra, hogy a fiatalkorú érdekében az enyhébb jellegü intézkedéseket egészen alaktalan, a vizsgálathoz és a gyámhatósági eljáráshoz hasonló eljárás alapján alkalmazhassa, mely eljárás csak az intézkedés szempontjából lényeges tények kideritésére szoritkozik.
Több mint egy évszázaddal a franczia forradalom utáni az egyéni szabadságnak a Bp.-ban lefektetett biztositékai már annyira átmentek a birói nemzedék vérébe, hogy a birónak adminisztrativ vagy politikai nyomás alatt álló önkényétől éppen a fiatalkorúak ügyeiben már csak az ellenük alkalmazható intézkedések nyomás alatt álló önkénytől éppen a fiatalkorúak ügyében már csak az ellenül alkalmazható intézkedések természete miatt is alig lehet okunk tartani. Ebben az eljárásban az előzetes eljárás és a határozathozatal szálainak a fiatalkorúak birájának kezéhez kell épugy összefutniok, mint az a nyomozó per folyamán történt, mert csak igy nyerhet teljes képet a biró a fiatalkorúról és személyi viszonyairól. Az eljárás meginditásától a véghatározatig gyüjtött benyomásainak komplexumából lehet csak helyesen következtetnie, mily intézkedés felel meg legjobban a fiatalkorú jellemének, értelmi és erkölcsi fejlődésének. Ebből az elvből következik, hogy az előkészitő eljárás nem az ügyészség vagy a nyomozó hatóságnak, hanem a fiatalkorúak birájának feladata (14. §); az előkészitő eljárásnak legfontosabb momentuma a fiatalkorú életviszonyaira, egyéniségére, értelmi és erkölcsi fejlődésére vonatkozó adatok beszerzésére (15-17. §). Kizárja a javaslat a bünvádi perrendtartásban szabályozott előzetes letartóztatást és vizsgálati fogságot (21. §) s e helyett más megfelelő elhelyezést ir elő, a kivételes esetekben azonban az azzal analog természetü őrizetben tartást is megengedi. Az ügyek egyesitése és elkülönitése kérdésében a javaslat sulyt fektet arra, hogy felnőttek ügyeivel együtt a fiatalkorú ügyét csak nagyon kivételes esetekben tárgyalják (9. §), ellenben a fiatalkorú összes bünügyeit, mint egyéniségének mindmegannyi szimptomáját, egyesitve tárgyalják és intézzék el (10. §).
Nagy fontosságu rendelkezése a javaslatnak, hogy az alakszerü tárgyalást, amely külsőségeivel, izgalmaival és a terheltnek bizonyos fokig nyilvános szereplésével a fiatalkorú lelki fejlődését esetleg hátrányosan befolyásolja, s amelyre főleg csak a tényállás apróbb részleteinek megállapitása végett van szükség, a lehetőségig mellőzni kivánja (23. §). Ha a biró az előkészitő eljárásból tiszta képet nyert a fiatalkorúról s arról, hogy érdekében milyen intézkedés szükséges, a javaslat lehetővé teszi, hogy a bünösség kimondásától a biró tekintsen el s az eljárást alakszerü tárgyalás nélkül fejezze be. Csak a bünösség kimondásával kapcsolatos dorgálás, fogház-, államfogház-, elzárás- vagy pénzbüntetés lehet kizárólag tárgyaláson megállapitani (31. §). A tárgyalás a lehetőségig szintén egyszerü formák közt lehetőleg a nyilvánosság kizárásával folyik le s a felnőttek ügyeiben tartott tárgyalástól főképen abban különbözik, hogy meg kell állapitani azokat a körülményeket, amelyekből a fiatalkorú egyéniségére, értelmi és erkölcsi fejlettségének fokára és életviszonyaira következtetni s igy azt is eldönteni lehet, hogy a terhelt jövőbeli magaviselete s erkölcsi fejlődése érdekében mily intézkedés mutatkozik a legalkalmasabbnak (28-30. §-ok). A tervezet ahhoz, hogy a fiatalkorúak biráinak bizonyos intézkedések alkalmazására a vizsgálatnak megfelelő alakszerütlen előzetes eljárás alapján is jogot ad, mig ellenben fogház-, államfogház-, elzárás- és pénzbüntetés és dorgálás alkalmazásához tárgyalás tartását kivánja meg, a fiatalkorú büntettesek ellen alkalmazható intézkedések belső természetéből meritette az alapot. Azoknál az intézkedéseknél ugyanis, amelyeket a Bn. 16. §-a a büntetőjogilag felelősségre nem vonható fiatalkorúakkal szemben megenged, ugyszintén a fogház-, államfogház-, elzárásbüntetés és a dorgálást kivéve, azoknál az intézkedéseknél, amelyeknek a Bn. 17. §-a és 33. §-a értelmében a büntetőjogilag felelősségre vonható fiatalkorúakkal szemben helye van, praedominál a nevelés czélja s azért ezeket e jellegüknél fogva helyesen lehet a fogház-, államfogház- és elzárásbüntetéssel és a dorgálással szembeállitani, amelyek habár szintén a nevelés czélját szolgálják, de már elnevezésük s intenzivebb belső erejök szerint is a büntetésnek erősebb eszközeként kivánnak a fiatalkorú lelkületére és akaratára hatni. Az a megkülönböztetés is, amelyet a Bn. 16. és 17. §-a az értelmi és erkölcsi fejlettség alapján a büntetőjogi felelősségre nem vonható fiatalkorúak körét, akikkel szemben büntető jellegü intézkedés alkalmazása is indokolt lehet s a között tesz, tulajdonképen csak abban találhatja helyes indokát, hogy a Bn. az intézkedések czéljára és belső természetére tekintettel, el kivánta határolni a fejlettségnek ama magasabb fokán álló fiatalkorúak körét, akikkel szemben büntető jellegü intézkedés alkalmazása is indokolt lehet s a próbárabocsátás és javitónevelés inkább nevelő czélu intézkedéseit csakis azért kapcsolta ehhez, mert ez intézkedéseket is, mint büntetéspótló intézkedéseket, alkalmazhatónak kivánta kijelenteni.
A fiatalkorúaknak az értelmi és erkölcsi fejlettség alapján czélzott osztályozása ennélfogva a Bn. szerint nem jelentette a próbárabocsátás és javitónevelés intézkedéseinek büntetőjellegü intézkedésekké minősitését, a mint ezt a Bn. 17. §-ának utolsó bekezdése világosan kifejezésre is juttatja. Az érintett osztályozás csupán a biró munkáját könnyiti meg oly direktiva felállitásával, amely őt az intézkedés megválasztásában támogatja, anélkül, hogy az értelmi és erkölcsi fejlettség kérdését a beszámitási képesség kérdésével egyenlő jelentőségüvé tenné. Erre való tekintettel a Bn. érintett osztályozása nem áll utjában annak sem, hogy a Bn. 17. §-a alá eső fiatalkorúakra nézve még további nevelőjellegü intézkedések is állapittassanak meg, amelyekre különösen a pénzbüntetéssel büntetendő s más csekélyebb sulyu vétségek és kihágások eseteiben a gyakorlat által élénken érzett szükség van. Az érintett keretben a tervezet a fiatalkorúak eljárására a főbb vonásokban teljes szabályozást nyujt. Egyes kérdések azonban emellett megoldatlanul maradnak; mert egy minden irányban kimeritő szabályozásra a Bp. rendelkezései mellett nincs szükség. A tervezet 8. §-a a Bp.-a, mint szubszidiárius jogforrásra, ennélfogva egyenesen reá utal; de a fiatalkorúak biráinak eljárása tekintetében épp a szabályozásnak főbb vonásokban teljessége és a szabályozás alapelveinek sajátlagos természete Bp. rendelkezéseinek érvényesülését csak igen szük keretben engedi meg.
VII. A perorvoslatok. A Bp.-nak a perorvoslatokat tárgyazó része az, amely legkevésbbé illik a fiatalkorúak ügyeire s amelynek reformjára ép azért ebben az irányban a legégetőbb szükség van. Különösen a semmiségi okok elvére fektetett fellebbviteli perorvoslatok azok, amelyek mellett a Bn. rendelkezései a maguk teljes hatályukban alig emelhetők érvényre. Ép azért a tervezet a semmiségi okok rendszerét a fiatalkorúak ügyeiben egészen mellőzi, ugy a fiatalkorúak biráinak, mint a rendes eljárásban eljárt törvényszéknek véghatározatai ellen mind a tényállásra, mind a jogi részre kiterjedően egyfoku fellebbezést enged a tervezet az érdekelteknek. Abban a kivételes esetben, a midőn a fiatalkorú sajtóvétség miatt az esküdtbiróság elé kerül, a tervezet érintetlenül tartja fenn a semmisségi panasz perorvoslatát a kir. Kúriához, mert ebben a gyakorlatilag kevéssé jelentős kérdésben a fennálló szabályok módositását nem tartotta szükségesnek. A perorvoslat elintézésének módjára nézve is tág teret enged a tervezet a fellebbviteli biróságnak, módot nyujtván arra, hogy a fellebbviteli biróság is a lehetőség szerint közvetlen benyomásokat nyerhessen a fiatalkorú viszonyairól, a kinek ügyében határoznia kell. A fellebviteli fórumok kijelölésében a javaslat általában birói szervezetükhöz alkalmazkodva az itélkezésre hivatott tanácsok lehető specializációjával kivánja az itélkezés szakszerüségét biztositani.
VIII. Egyéb rendelkezések. A javaslat külön fejezetekben foglalkozik még a fiatalkorúak bünügyeiben rendes biróságok előtt folyó eljárással (IV. fejezet), a közigazgatási hatóságok eljárásával (V. fejezet), a büncselekményt elkövető gyermekek, valamint az erkölcsi veszedelemben forgó és züllésnek indult gyermekek és fiatalkorúak ügyeiben teendő intézkedésekkel (VI. fejezet), végül vegyes és zárórendelkezéseket tartalmaz. (VII. fejezet.)
A javaslat csak a kir. törvényszéki székhelyen kiván kötelezően ily biróságot alakitani. A büntető hatáskörrel felruházott kir. törvényszékeket e részben azért kell kiemelni, mert jelenlegi birói szervezetünk szerint a budapesti kir. törvényszéknek és a váltó- és kereskedelmi törvényszéknek nincs büntetőbirósági hatásköre, a fiatalkorúak bünügyeinek természete pedig megkivánja, hogy az ellátásukra alakitandó biróság a büntető biróságokkal maradjon szerves kapcsolatban. Budapesten e rendelkezés szerint csupán a budapesti kir. büntető törvényszéknél és a pestvidéki kir. törvényszéknél lesz fiatalkorúak birósága. V. ö. az ált. ind. III., IV. és VI. részét (28., 29., 30. 1.).
Járásbiróságoknál ily biróság alakitását a javaslat csakis kivételes, csak a feltétlen szükség által igazolható intézkedésnek tekinti. A büntettes és az erkölcsi veszélyben forgó fiatalkorúaknak a törvényszéki székhelyeken kivül levő egyes vidéki városokban előfordulható nagyobb száma, a törvényszéki székhelylyel való közlekedésnek netán tetemes nehézségei lehetnek főként az ily szervezést szükségessé tevő körülmények. Emellett azonban önként érthetőleg a szervezésnek szükséges előfeltétele lesz az is, hogy ugy az ügyészi, mint a birói állás ellátásához meg legyen szerezhető a szükséges külön képesitésü személyzet és az illető vidék társadalmában meg legyen található az eljárás sikere érdekében kivánatos közremüködési készség a pártfogói tennivalókra. Ezek nélkül ugyanis a fiatalkorúak biróságának nagy hatáskörét és a hozzáfüzött különleges feladatokat alig lehetne megnyugvással az alakitandó biróságra bizni.
Következménye az érintett szervezetnek, hogy a törvényszéknél felállitott fiatalkorúak biróságának hatósága rendszerint a törvényszék egész területére fog kiterjedni. A járásbiróság mellett szervezett biróságé csak az illető járásbiróság területére terjed ki, azonban éppen a biróság speczializácziójának nézőpontjából indokolt, hogy az igazságügyminiszter a kir. járásbiróságnál alakitott fiatalkorúak biróságának hatóságát az ugyanazon törvényszéki kerületbe tartozó egy vagy több szomszédos járásbiróságnak területére is kiterjeszthesse. Amely törvényszék területén a kir. járásbiróságnál ily biróság fog szerveztetni, ott, tekintettel arra, hogy a fiatalkorúak biróságának a járásbiróságnál is azonos hatásköre lesz, a törvényszék hatósági területe a járásbiróságnál szervezett biróság területével kisebbedni fog.
Már a javaslat általános indokolása (I. 31. I. 1. bek.) reá mutatott azokra az okokra, a melyek a fiatalkorúak eljárásában az egyesbirói rendszer elfogadását az intézmény czéljánál fogva szükségessé teszik.
Sarkpontja a fiatalkorúak ügyeiben működő biróságnak a birói személyének speczializácziója, a mely biztositékát egyrészt abban találja, hogy a fiatalkorúak birája kizárólag ily ügyekkel foglalkozik s igy azok elintézésében különös jártasságra tehet szert, másrészt már eleve abban, hogy erre az állásra egyéniségüknél és képzettségüknél fogva különösen alkalmas birák szemeltessenek ki. Addig is, mig a fiatalkorúak birájának sajátos szakszerü kiképzése biztositható, a biró személyének külön kijelölése fogja a czélt megvalósithatni.
Következik a biróság sajátos természetéből, hogy ott, ahol egynél több biró működik mint fiatalkorúak birósága, legalább is egy biró kizárólag a fiatalkorúak ügyeivel foglalkozzék.
Szabály szerint a fiatalkorúak biróságának hatásköre kiterjed a fiatalkorúaknak minden bünügyére, amely kir. biróság (esküdbiróság, kir. törvényszék, kir. járásbiróság) hatáskörébe tartoznék (1897:XXXIV. tc. 15-18. §) ha a tettes a büntetendő cselekmény elkövetésekor nem lett volna fiatalkorú. E szabály (1. pont) alól az 56. § állapitja meg a kivételeket, amelyeket részben a fiatalkorú terhelt magasabb életkora, részben pedig a büntetendő cselekmény nagyobb sulya, vagy sajátos természete (nyomtatvány utján elkövetett büncselekmény) indokol. Noha tehát a fiatalkorúak biróságának hatásköre már e szabály alapján is elég tág, ugy mégis az intézmény alapgondolata, amely az ügyek szakszerü összpontositásának eszméjét uralja, elkerülhetetlenül szükségessé teszi, hogy a fiatalkorúak biróságának hatásköre más oly ügyekre is kiterjesztessék, amelyekben a fiatalkorú részint mint terhelt, részint mint sértett szerepel, vagy amelyek bár a bünvádi eljárás körén kivül esnek, a fiatalkorúak birájának közremüködését a züllésnek indult, vagy erkölcsi romlás veszélyében forgó fiatalkorúak és a büntetőjogilag felelősségre nem vonható büntettes gyermekek megmentése érdekében szükségessé teszik.
Különösen fontosnak mutatkozik, hogy a fiatalkorú csavargók és koldusok ügyeiben a fiatalkorúak birósága járhasson el, minthogy a csavargás és koldulás szimptomatikus jelentősége a fiatalkorúak kriminalitásában sokkal nagyobb, mint a más, bár sulyosabban büntetendő cselekményeké. Minthogy a fiatalkorúak birájának működése csak akkor járhat sikerrel, ha működésének területén a büntettes hajlandóságu gyermekeket és fiatalkorúakat megismeri és tekintet nélkül az általuk elkövetett büntetendő cselekmények jogi megitélésére, erkölcsi állapotukról magának megfelelő képet tud alkotni, a csavargás és koldulást mint e képnek legjellemzőbb vonását hatásköréből kivonni nem lehet (2. pont).
Már a Bn. 33. §-ának utolsó bekezdéséből következik, hogy a fiatalkorúak biróságának kell eljárni akkor is, ha a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó kihágási ügyben a fiatalkorú javitónevelésének elrendelése válik szükségessé (3. pont).
Fontos gyakorlati tekintetek indokolják, hogy a fiatalkorúak biróságának hatásköre kiterjedjen a fiatalkorúak és gyermekek felügyeletével megbizott személyeknek ama csekélyebb sulyu büncselekményeire is, amelyeket a gyermek és fiatalkorú személye ellen követtek el. Az ily cselekmények miatt a felnőtt tettesre kiszabott büntetés ugyanis egyszersmind eszköze a züllésnek indult gyermek vagy fiatalkorú megmentésének s különösen az u. n. enfants martyrs esetében a szülő vagy gyám cselekményeinek birói megállapitása nélkül a fiatalkorúak birósága alig juthatna abba a helyzetbe, hogy a gyermek vagy fiatalkorú megmentése érdekében szükséges intézkedést megtehesse (4. pont).
A fiatalkorúak biróságának alapgondolatából az következnék, hogy a büntetőbirói és gyámhatósági jogkör egy kézben lenne egyesitendő. Ezt a javaslat mai jogrendszerünkben keresztülvihetőnek nem találta ugyan, de mégis a feltétlen szükség eseteire, a mikor fiatal egyének megmentése érdekében sürgősen kell intézkedni feljogositotta a fiatalkorúak biróságát arra is, hogy a bünvádi eljárás alá ugyan nem tartozó, de erkölcsi veszélyben forgó kiskorúak védelmére ideiglenes védő- és óvóintézkedéseket tehessen. A fiatalkorúak biróságának a javaslat által e részben biztositott hatáskörére vonatkozó rendelkezéséről részletesen a VI-ik fejezet kapcsán lesz szó.
A Bp. illetékességi szabályai (Bp. 15-18. §) némi módositásra szorulnak a fiatalkorúak bünvádi eljárásában. Minthogy az eljárásnak egyik főczélja a fiatalkorú személyi körülményeinek megállapitása, a forum delicti commissival egyenlő jelentőségünek kellett tekinteni a forum domiciliit és pedig ugy a fiatalkorú törvényes képviselőjének vagy gondozójának lakóhelyét, mint a fiatalkorú tartózkodási helyét. A fiatalkorúnak, vagy az eljárás sikerének az áttételt indokló érdeke különösen akkor lesz megállapitható, ha az a biróság, amelyhez az ügyet át kell tenni, a fiatalkorú megmentése érdekében teendő intézkedéseket az eljárás lefolytatásának nagyobb nehézsége nélkül könnyebben foganatosithatja vagy az eljárást gyorsabban fejezheti be.
Mindazoknak az igazságügyi tényezőknek, amelyek a fiatalkorúak eljárásában résztvesznek, harmonikusan kell együtt működniök, hogy az eljárás czélja elérhető legyen. Nem elég tehát az eljáró biró speczializácziója, ezt ki kell egésziteni a közvád képviseletében eljáró kir. ügyész speczializácziójának is, mert a fiatalkorúak eljárásában a kir. ügyész sem üldöző közeg, hanem a biró segitő társa, aki noha elsősorban a társadalom érdekeit tartja szem előtt, mégsem hagyja figyelmen kivül a fiatalkorú érdekeit, amelyek ebben az eljárásban a társadalom érdekeivel összeesnek. V. ö. Ált. ind. 33. l.
Fiatalkorúak ügyészéül ügyészségi megbizott csak akkor jelölhető ki, ha az ügyészségi megbizottak között e nehéz feladatra különösen alkalmas és megfelelő szakképzettséggel rendelkező egyén akad.
Miként a közvádló ugy a védő is a fiatalkorúak eljárásában nem az ügyfél egyoldalu érdekeit, hanem a fiatalkorúnak a társadaloméval egybevágó érdekeit képviseli, de a széles jogkör, a melyet a tc. a fiatalkorúak birájának biztosit, szükségessé teszi, hogy védő közreműködése minden esetben biztosittassék. E czél legmegfelelőbben a közvédői intézmény szervezése által érhető el.
Azok a sajátos feladatok, amelyek a fiatalkorúak eljárásában a fiatalkorúak birájára hárulnak, ugy határozatának előkészitésében, mint annak sikeres végrehajtásában nélkülözhetetlenné teszik a pártfogó tisztviselőnek vagy a társadalmi pártfogónak közreműködését. A pártfogó nemcsak segitő társa a birónak, hanem egyszersmind az a kapocs, amely a büntettes, az elhagyott vagy züllésnek indult fiatalkorúak ügyeiben az állam és társadalom együttműködését biztositja. Ezért a pártfogói intézmény megfelelő szervezése ugyszólván sarkpontja és próbaköve a fiatalkorúak eljárásának.
A pártfogói tisztviselők kinevezésére előre láthatólag a fiatalkorúak ama biróságai mellett lesz szükség, amelyeknek működési területén a büntettes és züllött fiatalkorúak nagyobb száma a pártfogói teendőket annyira megszaporitja, hogy az ellenszolgáltatás nélkül működő társadalmi pártfogók méltánytalan megterhelésével járna a teendők ellátása. Ez a munkamegosztás azonban nem zárja ki, hogy a társadalmi pártfogók munkája a fiatalkorúak oly biróságainál is igénybe vehető legyen, ahol kinevezett pártfogó tisztviselő müködik. Minthogy a pártfogó tisztviselői állás betöltésénél elsősorban az élettapasztalat, az önfeláldozó ügybuzgalom és az emberszeretet biztositják a személyi minősültséget, a javaslat nem kiván egyéb személyi qualifikácziót, mint hogy a kinevezendő a pártfogói tennivalókban jártas legyen. Tekintve, hogy az emlitett személyi tulajdonságok tapasztalás szerint a női nemben kiválóan fellelhetők s tekintettel továbbá arra, hogy a női nemhez tartozó fiatalkorúak ügyeiben a női pártfogók közreműködése elengedhetetlenül szükséges, a javaslat szerint pártfogó tisztviselőül ugy férfiak, mint nők kinevezhetők.
A javaslat egyébként a pártfogó tisztviselői állást nem rendes hivatali állásként kivánja szervezni, mert ez az állás nem mindenik hatóságnál lenne esetleg megfelelő elfoglaltságot nyujtó munkakörrel összekapcsolható, hanem inkább csupán tiszteletdijas tisztviselői személyzetre gondol, amelynek szolgálati viszonyait majd a kiadandó rendelet fogja szabályozni.
Minthogy a fiatalkorúak birósága úgy a törvényszéknél, mint a járásbiróságnál, mint egyesbiróság jár el, a Bp. szubszidiárisan alkalmazható rendelkezései alatt reá nézve azokban a kérdésekben, amelyekre nézve a javaslatban eltérő rendelkezés nincs megállapitva, azokat a szabályokat kell érteni, amelyek a kir. járásbiróság előtti eljárására vonatkoznak (Bp. 521-560. §). Ezt kimondani inkább csak félreértés elháritása végett szükséges, nehogy abból, hogy a fiatalkorúak birósága szabályszerint a kir. törvényszékeknél van szervezve, ellenkező következtetés legyen levonható. Azokban az ügyekben, amelyekben a fiatalkorúak birósága előtt felnőttek szerepelnek, mint terheltek (3. § 4. pont), a jelen javaslatnak eljárási szabályai a dolog természete szerint nem lehetnek irányadók, hanem kizárólag a Bp.-nak a járásbiróság előtti eljárásra vonatkozó szabályai nyernek alkalmazást.
Ez a szabály következik a fiatalkorúak ügyeiben követendő eljárásnak sajátos természetéből. Egyrészt ugyanis e kérdéseknek ellenkező megoldása, amelyet a franczia törvény 18. §-a fogadott el, a fiatalkorút azoknak a veszélyeknek teszi ki, amelyektől a külön biróság és a külön eljárás szervezésével megkivánjuk óvni, másrészt a rendes biróság és a rendes eljárás nélkülözi ama pozitiv előnyöket, amelyeket a birósági eljárás speczializacziója biztositani kiván. Ez a körülmény indokolja, hogy a fiatalkorú ügye összefüggés esetében is lehetőleg elkülönittessék. Igy rendelkezik a belga törvény 20. §-a is.
Az a szabály, amelyet az ügyek egyesitésére vonatkozólag a Bp. 19. §-a facultative állit fel, a fiatalkorúak ügyeiben módositásra szorul. Minthogy a fiatalkorú által elkövetett büntetendő cselekmények megitélése egyszersmind szimptomatikus jelentőségü a fiatalkorú terhelt egyéniségének megállapitására s maguk az intézkedések is olyan természetüek, hogy megválasztásukra nézve mindenkor az összes körülményeket kell tekintetbe venni, az ügyek egyesitésének kötelező elrendelése szükséges. Midőn ugyanis a fiatalkorúak birája az egyik büntetendő cselekmény alapján a fiatalkorúra vonatkozólag teendő intézkedést megállapitja, nem nélkülözheti azokat az adatokat sem, amelyeket a fiatalkorú egyéniségének megismeréséhez az általa elkövetett egyéb büntetendő cselekmények nyujtanak.
Az e §-ban felállitott szabály önként érthetőleg nem jelenti azt, hogy a fiatalkorúak birájának a rendes biróság előtt folyó eljárás lefolyását be kellene várnia, sőt ellenkezőleg a fiatalkorú ügye mindig sürgősebb természetü lévén, mint a felnőttek bünügye, a fiatalkorúak birájának az eléje tartozó ügyet az érintett okból függőben tartania nem szabad, hacsak nem okvetlenül szükséges.
Mig a bünvádi eljárásban általában a nyilvánosságnak, mint fontos eljárási garancziának szükségképeni következménye, hogy az eljárásnak a nyilvánosság előtt lefolyt részei a sajtóban is közzétehetők legyenek, addig a fiatalkorúak eljárásában e szabály a fiatalkorú jövője érdekében korlátozásra szorul. Eltekintve tehát azoktól a közleményektől, amelyek az eljárás érdekében szükségesek, a fiatalkorúak büncselekményeiről még a nyilvánosságra szánt közlést is csak a terhelt megjelölése nélkül szabad közzétenni. Ez a tilalom, amely az 1897:XXXIV. törvénycikk 20. §-ában és amennyiben beadványok vagy iratok közzétételéről volna szó, az 1912:LIV. tc. 96. § 2. pontjában megállapitott büntetőkövetkezmények hatálya alatt áll, kiterjed nemcsak a fiatalkorúak ügyeiben folyamatba tett eljárás minden szakára, hanem az eljárás befejezése utáni időre is.
Rendkivül fontos, hogy a fiatalkorú személyére vonatkozólag a fiatalkorúak birája mielőbb megtehesse ennek megóvása érdekében a szükséges intézkedéseket. Ezeknek az intézkedéseknek a megtétele az eljárás érdemét tekintve nagyobb jelentőségü, mint a feljelentés alakszerü elintézése. Noha tehát a biróság a feljelentést a fiatalkorúak ügyészével közli, az utóbbi inditványának előterjesztése előtt is már esetleg intézkednie kell s ezért gyakorlatilag az egyedüli helyes megoldásnak az látszik, hogy a gyanusitott fiatalkorú ügye mindenekelőtt a fiatalkorúak birája elé kerüljön. L. a 42. 1. 3. jegyzetét.
Midőn a fiatalkorúak biráját a Bp. ama nehéz feladat elé állitja, hogy a fiatalkorú egyéniségének és életviszonyainak teljes ismerésével állapitsa meg a fiatalkorú megmentése érdekében szükséges intézkedést, az eljárási szabályoknak módot kell nyujtaniok arra, hogy a fiatalkorúak birája az eljárás meginditásától a határozathozatalig egységes képet nyerhessen a fiatalkorú egyéniségéről, minthogy pedig a fiatalkorú lélektani sajátosságának megitélése áll homloktérben, ami nem mindig alapitható külsőleg is megrögzithető adatokra, az egész eljárást végképen az eljáró biró kezében kellett összpontositani.
Minthogy a fiatalkorúak biróságának hatásköre felöleli a rendes eljárásban törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyeket is, a fiatalkorúak biróságát a vizsgálóbiró részére biztositott jogokkal is fel kellett ruházni és pedig minthogy a fiatalkorúak ügyében alárendeltebb jelentőségü az a kérdés, hogy az eljárás milyen sulyu cselekmény következményeként indul meg, egészben el kell tekinteni attól a megkülönböztetéstől, amelyet a Bp. a vizsgálóbiró jogait illetően, az eljárás tárgyát alkotó cselekmény sulyához képest tesz. Ennek a szélesebb jogkörnek az a körülmény, hogy fiatalkorúak birósága a kir. járásbiróságoknál is van tervezve, annál kevésbbé akadálya, minthogy a Bp. 109-110. §-ai szerint a járásbiróság nemcsak egyes vizsgálati cselekmények, hanem a vádtanács által egész vizsgálat teljesitésével a rendes törvényszéki eljárásban is megbizható.
Ezt a fiatalkorúak eljárásának sajátos természete és az kivánja meg, hogy az eljárást a fiatalkorúak birája kezében kell összpontositani.
Alig szorul indokolásra, hogy a fiatalkorúak birájának minden lehető eszközt rendelkezésére kell bocsátani, amelylyel a tényállást felderitheti és a fiatalkorú egyéniségének értelmi és erkölcsi fejlettsége fokának s életviszonyainak megismerése, valamint az alkalmazandó intézkedések helyes megválasztása szempontjából szükséges adatokat megszerezheti. Midőn tehát a § felsorolja azokat a személyeket, akiktől a fiatalkorúak birája e tekintetben felvilágositást kérhet, csupán exemplificativ utmutatásra szoritkozik anélkül, hogy ezáltal a fiatalkorúak birája a tájékozódás és a felvilágosítás egyéb módjától vagy eszközeitől elzárná. Az a szerep, amely a pártfogó tisztviselőknek és a pártfogóknak (7. §) a fiatalkorúak eljárásában jut, önként érthetővé teszi, hogy a fiatalkorú egyéniségére és életviszonyaira vonatkozó adatok beszerzésében a pártfogó a fiatalkorúak birájának legfontosabb segédszerve.
Minthogy a fiatalkorúak eljárásának középpontjában magának a fiatalkorúnak a személye áll, az eljárás egyik lépése magának a fiatalkorúnak a biró elé állitása. Rendszerint a fiatalkorú érdeke azt kivánja, hogy az törvényes képviselőjének, szülőjének vagy annak kiséretében jelenjen meg a biró előtt, akinek háztartásában él. Ezenfelül szabály szerint elsősorban a törvényes képviselő, szülő stb. lesz abban a helyzetben, hogy a fiatalkorú egyéniségéről és életviszonyairól a fiatalkorúak biróságának megfelelő tájékoztatást nyujtson. Lehetnek azonban esetek, amelyekből már eleve az tünik ki, hogy a fiatalkorú érdekei ellentétesek annak érdekeivel, akinek gondozásában áll, vagy éppen a gondozójával való együttléttől kell őt megóvni s ily esetekben vagy az elkövetett cselekmény sulyossága vagy a fiatalkorú veszélyes természete stb. miatt a biró a fiatalkorú megidézésére vonatkozólag természetesen másként is intézkedhetik. Csupán szükség esetére van a birónak joga, hogy a fiatalkorú előállitása végett a rendőri hatóság segitségét vegye igénybe; mert a fiatalkorú előállitásának ez a módja felel meg legkevésbbé az eljárás sajátos természetének.
Ez a rendelkezés utal arra a lehetőségre, hogy a fiatalkorú kriminalitásának, vagy erkölcsi züllöttségének oka nemcsak a társadalmi tényezők kedvezőtlensége, hanem a fiatalkorú testi vagy szellemi degenerácziójából eredő hajlam is lehet. Éppen azoknak a fiatalkorúaknak érdekében, akiknek nevelése lehetséges, szükséges, hogy a fiatalkorúak birósága már lehetőleg az eljárás korai szakában felismerje azokat, akiknél az egyéniségben mélyen gyökeredző hajlam a nevelés lehetőségét eleve kizárja. Éppen azért a fiatalkorúak ügyeiben az orvosszakértő megfigyelésnek az eljárás czéljánál fogva egészen más jelentősége van, mint a felnőttek ügyeiben, ami szükségessé teszi, hogy ha a fiatalkorúnak testi vagy lelki állapota felől kétség merül fel, a biró a kétséget orvosszakértői megfigyelés és vizsgálat utján felderiteni törekedjék. Amennyiben az orvosszakértői vélemény oly testi vagy szellemi fogyatkozást állapit meg, amely a fiatalkorúra vonatkozólag különleges eljárást tesz szükségessé, ezt a körülményt a véghatározat indokolásában azért kell külön kiemelni, hogy főként az intézkedés végrehajtása czéljára a fiatalkorúnak e sajátossága szembeötlő s a figyelmet előre felhivó módon kitüntetve legyen.
A bárminő okból elfogott, vagy bekisért fiatalkorút lehetőleg haladék nélkül a fiatalkorúak birósága elé állitsák. Tekintve azonban,hogy ez a rendelkezés esetleg fizikai akadályok miatt mégsem hajtható végre, másrészt pedig fontos okok - a fiatalkorú személyes körülményei, a terhére rótt büntetendő cselekményt sulya stb. - kizárják azt, hogy a fiatalkorú szabad lábon maradhasson, a javaslat a rendőri hatóságot és a rendes biróságot, amely elé a fiatalkorú került, feljogositja, hogy azt kivételesen addig is őrizetben tarthassa, amig a fiatalkorúak illetékes birósága elé állitható.
Nemleges irányban a fiatalkorúak eljárására vonatkozó rendelkezéseknek legfontosabb kelléke, hogy a fiatalkorút megóvja attól a hátránytól, amely személyére a bünvádi eljárásból háramolhatnék. Már az eljárás meginditásakor a fiatalkorúak biróságának meg kell tehát tenni azokat a védő- és óvóintézkedéseket, amelyek avégből szükségesek, hogy a fiatalkorú legalább is a további erkölcsi romlástól megóvassék és a fiatalkorú személyére vonatkozó végleges intézkedés sikere biztosittassék. Ez az ideiglenes intézkedés, amely a bünvádi eljárás tartalmára szól, az eset egyedi sajátossága szerint különböző lehet. Ha a fiatalkorú eddig környezete megfelelő, a biróság a fiatalkorút környezetében meghagyhatja, de ha szükséges, emellett részére pártfogót rendelhet, aki nevelését ellenőrzi és reá felügyel. Ha azonban a fiatalkorunak eddigi környezete annak testi vagy erkölcsi jólétét veszélyeztetné, akkor a biróságot arra is fel kell jogositani, hogy a fiatalkorút e környezetből kiragadja s megbizható személy vagy megfelelő intézet gondozására bizza. (19. §.) Ennek az intézkedésnek ideiglenes jellegéből következik, hogy a fiatalkorúak birósága azt a szükséghez képest az eljárás egész tartama alatt módosithatja, illetve a már elrendelt intézkedés helyett más intézkedést tehet.
Nem szorul bővebb bizonyitásra, hogy az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság ugy, miként azt a Bp. szabályozza, a fiatalkorúak eljárásában megfelelő intézkedésnek nem tekinthető, nemcsak ama káros befolyások miatt, amelyekkel e kényszerintézkedések végrehajtása a fiatalkorúra járhat, hanem azért sem, mert a fiatalkorú megmentése érdekében a személyére vonatkozó intézkedés szüksége akkor is felmerülhet, ha az előzetes letartóztatásnak, vagy vizsgálati fogságnak a Bp.-ban megállapitott feltételei nem is forognak fenn. Másrészt azonban lehetséges, hogy a fiatalkorú személyére vonatkozólag a 19. §-ban megjelölt intézkedések megfelelő egyének vagy intézmények hiányában vagy azért, mert ezek az intézkedések a fiatalkorúak kora, romlottságának vagy veszélyességének nagy foka miatt nem megfelelők, végre nem hajthatók. Intézkedésre ily esetben is szükség van. Ezért a 21. § a fiatalkorú személyére vonatkozó subsidiaris kényszereszközül a fiatalkorúnak őrizet alá helyezését állitja fel. Ennek leghosszabb tartama rendszerint megfelel az előzetes letartóztatás szabályszerü (Bp. 147. §) tartamának; sulyosabb esetekben azonban a fiatalkorúak törvényszéki tanácsa az őrizet tartamát esetről-esetre egy-egy hónappal meghosszabbithatja. (V. ö. Bp. 159. §.)
A büntetőjog klasszikus és ujabb iránya közötti ellentét legélesebben abban a kérdésben nyilvánul meg, hogy az állam bizonyos esetekben eltekinthet-e a büntetendő cselekmények megtorlásától, ha ez czélszerüségi okokból kivánatosnak mutatkozik. A legalitás elve a fiatalkorúak eljárásában messzebbmenő korlátozást igényel, mint aminőt a Bp. lehetővé tesz. A legalitási elv korlátozása ellen alig merülhet fel aggály, mert egyrészt a vádképviselet megtagadása ellen használható folyamodás és a pótmagánvád (Bp. 42. §) eléggé megóvja a sértettnek érdekeit, másrészt nevelő jellegü intézkedések a fiatalkorú ellen vád hiányában is elrendelhetők (23. § utolsó el. bekezdés).
A vádra vonatkozó ezek a szabályok, önként érthetőleg nem érintik sem a fő-, sem a pótmagánvád kérdését. Az ügyész szerepe azonban az egész eljárásban kötelező, még az u. n. főmagánvádas ügyekben is a közérdek megóvása végett mindig részt kellene vennie.
Fiatalkorúak bünügyeiben a terhelt szereplésével, esetleg izgalmakkal járó alakszerü tárgyalásnak a megtartása némileg ellenkezik azzal a nevelő alapgondolattal, amelyet az eljárás szolgál. Ha tehát a biró már az előkészitő eljárásból teljesen kimeritő képet nyert a fiatalkorúról és az ennek érdekében álló intézkedésről, ezenfelül pedig eleve tisztában van azzal, hogy az adott esetben a bünősség megállapitása és büntetés alkalmazása nem mutatkozik kivánatosnak, czélszerünek látszik, hogy a fiatalkorúak birósága az eljárást alakszerü tárgyalás nélkül végzés alakjában hozott véghatározattal befejezhesse. Azok a nevelő jellegü intézkedések, amelyeket a fiatalkorúak birósága a javaslat szerint az ügyész és a fiatalkorú meghallgatása után elrendelhet, a Bn. 16. §-a szerint abban állhatnak, hogy a fiatalkorút ennek törvényes képviselője, hozzátartozója, vagy más alkalmas egyén házi felügyelet alatt tartsa, hogy a fiatalkorú házi vagy iskolai fenyitésben részesüljön, de szükség esetében a fiatalkorúnak javitónevelése is elrendelhető. Ily nevelő intézkedésnek kellett tekinteni a próbára bocsátást is, amely mint természeténél fogva ideiglenes jellegü határozat, alakszerü tárgyalás megtartását nem igényli. Hogy a fiatalkorúak birósága által tárgyalás nélkül alkalmazott nevelő intézkedés az eljárás megszüntetésében is állhat, ha a büntetendő cselekmény elenyészően csekély sulyu, az önként következik az ügyésznek ugyanez feltétellel biztositott vádképviselet megtagadási vagy vádelejtési jogából. Önként érthető s a biró e rendeltetési jogának külön kiemelése azért szükséges, mert az eljárás megszüntetése ebben az esetben nem a vád hiányának a következménye, hanem nevelő intézkedés, tehát anyagi jogi természetü rendelkezés, amelyet a biró még vád emelésével szemben is megtehet.
Uj nevelő intézkedést állapitott meg a 3. pont a nappali őrizetben-tartással, amelyet a fiatalkorúak birósága 3 órától 12 óráig terjedhető időre az élelmezés korlátozásával vagy elvonásával rendelhet el és a biróságnak valamely alkalmas helyiségében hajtat végre. Ily őrizetbentartás elrendelése, amely főleg oly fiatalkorúaknál, akiknél az iskolai elzárás nem foganatositható, mert már nem járnak iskolába, ennek pótlására alkalmas nevelő eszköznek mutatkozik, különösen azokban az enyhébb esetekben lesz helyén való, amelyekben nyomatékosabb intelemmel a nevelő czél elérhető, más intézkedés pedig vagy tulenyhe vagy tulszigoru lenne, vagy egyéb okból nem alkalmazható. Önként érthető, hogy ez az intézkedés csak ott lesz alkalmazható, ahol a biróság helyisége annak végrehajtására alkalmas. A Bn.-ban megállapitott nevelő intézkedéseknek ily kiegészitése megfelel a Bn. alapgondolatának, amely a fiatalkorúak ügyeiben az egyéniesités lehető legteljesebb érvényesülését követeli meg.
Abban az esetben, ha a javitó-nevelés, vagy szabadságvesztés büntetés végrehajtása alatt álló fiatalkorú ellen csekély sulyu vétség, vagy kihágás miatt kell határozatot hozni, a 23. § lehetővé teszi, hogy a fiatalkorúak birósága tárgyalás mellőzésével e cselekmény miatt oly fegyelmi fenyiték alkalmazását rendelje el, amelyet az intézet szabályai megengednek. Ez a rendelkezés nemcsak megfelel a jogrendszerünkben már elfogadott hasonló szabálynak (1880:XXXVII. tc. 37. §), hanem egyszersmind logikai következménye a fiatalkorúak eljárásában uralkodó nevelő gondolatnak, amelylyel ellenkeznék, hogy a javitó-nevelés, vagy az ugyancsak nevelő jellegü szabadságvesztésbüntetés jelentéktelen büntetendő cselekmény miatt tartandó birósági tárgyalással félbeszakittassék és a folyamatos végrehajtás sikere koczkáztassék.
A fiatalkorú ügyében alakszerü tárgyalást tartani csak akkor kell, ha az előzetes eljárás alapján alakszerü tárgyalás nélkül intézkedni nem lehet. Ez akkor fog előfordulhatni, ha vagy a rendszerint csak rövidre szabott előzetes eljárás adatai nem nyujtottak kellő biztos támpontot a biró állásfoglalására vagy őt arról győzték meg, hogy a fiatalkorú érdekében oly intézkedést kell alkalmaznia, amelyet a kontradiktorius megvitatásban rejlő perjogi biztositék nélkül alakszerü tárgyalás mellőzésével elrendelni nem lehet. Ez áll nevezetesen a dorgálásra, a fogház-, elzárás- és pénzbüntetésre, amely utóbbit a 69. § kihágások eseteiben kivételesen alkalmazhatónak nyilvánit.
A dorgálást már a Bn. oly intézkedésnek tekinteni, amely mint az elkövetett cselekménynek ünnepélyes erkölcsi rosszalása, várt hatásának egyik tényezőjét épen abban találja, hogy a bünösség megállapitásával, nyilvános tárgyaláson ünnepélyes komoly intelemként intéztessék a fiatalkorúhoz. A fogház-, államfogház-, elzárás- és pénzbüntetés pedig büntetőjellegü intézkedések lévén kivánatos, hogy ugyanazon perjogi tárgyalás alakiságok között alkalmaztassanak, mint a felnőttek ellen rendszerint alkalmaztatnak.
A fiatalkorúak ügyeiben különös suly fekszik a fiatalkorú előéletére, egyéniségére, fejlettsége fokára, családi és egyéb életviszonyaira vonatkozó adatok tüzetes megállapitásán; miért is szükséges, hogy a tárgyaláson törvényes képviselője vagy helyette valamelyik közeli hozzátartozója, s az, akinek gondozása alatt áll, mindenkor jelen legyen s rajtuk kivül, amennyiben erre még az előzetesen beszerzett adatok mellett szükség lenne, más oly egyének is jelen legyenek, akik az érintett körülményekre nézve felvilágositást adhatnak.
Hogy a 24. §-ban megnevezetteken kivül még kiket kell megidézni, ezt a Bp. mondja meg. Ez áll nevezetesen a magánvádló, a sértett, a magánfél, a tanuk és a szakértők megidézésére.
A tárgyaláson az ügyésznek és a terheltnek mindig jelen kell lennie, bármily jelentéktelen büncselekmény miatt folyik is az eljárás. A fiatalkorú ügye ugyanis a terhelő intézkedések czélja és sokfélesége miatt, de a perorvoslatoknak a 33. § harmadik bekezdésében megállapitott korlátozása is mindig megkivánja, hogy a tárgyalás az ügyész jelenlétében és ellenőrzése alatt folyjék. A fiatalkorú jelenlétét pedig a közvetlenségnek itt nélkülözhetetlen érvényesülése teszi szükségessé. E közvetlenség azonan ép fiatalkorú érdekében korlátozásra is szorul annyiban, amennyiben bizonyos kérdéseknek a fiatalkorú jelenlétében való tárgyalása reá esetleg hátrányos befolyást gyakorolhatna; ez áll különösen azoknak a személyeknek kihallgatására, akiknek a fiatalkorú egyéniségéről tett tapasztalataikról szabadon kell nyilatkozniok és a védelem előterjesztésére, amely eltérőleg a felnőttek ügyeiben való feladatáról nem irányulhatván arra, hogy a biróságot minél egyhébb jellegü intézkedés alkalmazására birja, a fiatalkorú jelenléte által valódi feladatának teljesitésében könnyen feszélyezve lehetne, másfelől meg a mentő és enyhitő körülmények felsorolása által a fiatalkorúban cselekményének erkölcsi megitélése tekintetében sokszor téves fogalmakat kelthetne. Épen azért a javaslat megengedi, hogy valahányszor ily eredménytől lehet tartani, a biró a fiatalkorút a tárgyalásról eltávolithatja; s a biró feladatává teszi azt, hogy az ekként foganatositott kihallgatás és bizonyitás eredményét, a szükséghez képest a fiatalkorúval utólag közölje. (27. §.) Abból, hogy pénzbüntetést csak tárgyalás alapján lehet megállapitani, önként következik, hogy fiatalkorú ellen büntetőparancs kibocsátásának nincs helye. A fiatalkorúak ellen alkalmazandó intézkedések természete vonja magával, hogy a tárgyalásnak bár a bünvádi per alakiságai között, de az itt az intézkedés megválasztása szempontjából különös sulylyal biró személyes viszonyok felderitésére is irányzottan kell folytatnia. Az evégből szükséges külön rendelkezéseket állapitja meg a 28. §.
A Bp. 205. §-ának 1. pontja a tanuzás kötelessége alól felmenti a terheltnek ott tüzetesen megjelölt közeli hozzátartozóit. E rendelkezés alapgondolata nyilván az, hogy a terhelt közeli hozzátartozójától a büncselekményre vonatkozóan nem lehet követelni igazmondást, nevezetesen azt, hogy az erkölcsi kötelességek amaz összeütközésében, amelybe a hozzátartozó a terhelthez való rokoni viszonyánál fogva mint tanu kerül, a terheltre hátrányos tudomásáról is számot adjon. Más a helyzet a fiatalkorú ügyében azoknak az adatoknak és körülményeknek közlésére nézve, a melyeknek ismerete a fiatalkorú egyéniségének, értelmi és erkölcsi fejlettsége fokának és életviszonyainak megállapitásához szükséges, mert amig egyfelől ugyszólván egyedül tőlük várhatni ebben az irányban megnyugtató felvilágositást, addig másfelől ebben a kérdésben, mely a terhelt bünösségének kérdésével nem áll összefüggésben, hanem kizárólag az intézkedés helyes megválasztása szempontjából merül fel, a hozzátartozó a való tényállás felderitésével nem jut rokoni érzésével összeütközésbe, mert hisz az, hogy a fiatalkorú ellen az ő jövője érdekében leghelyesebb intézkedés választassék ki, neki ép ugy érdeke, mint magának a fiatalkorúnak s az e végből ellene folyó eljárásnak. Ép azért a 29. § a hozzátartozónak a Bp. 205. § 1. pontjában adott mentességet a vallomásnak erre a részére nézve megszünteti. Még az érintett személyes viszonyok tekintetében sem kivánja azonban a javaslat vallomásra szoritani a hozzátartozót akkor, ha abból reá vagy az ő hozzátartozójára jelentékeny kár vagy szégyen hárulna; mert ugyanazok az okok, amelyek a Bp. 208. §-ának idevágó rendelkezését igazolják, a fiatalkorúak ügyében is általában állanak.
A Bp.-nak megfelelő itélet hozatala csakis ott van helyén, ahol a bünösség kimondása és dorgálás vagy büntetés alkalmazása szükséges, vagy ha a vádlottat a vád alól fel kell menteni. (1. p.) Minden más esetben a végzés alakja felel meg a biró intézkedésének, annál is inkább, mert egyes ily intézkedéseket a biró már a Bp. szerint is, de a 23. § szerint is ily határozattal rendelhet el.
Ugy itt, mint más helyeken is véghatározatnak nevezi a javaslat a birónak azt a határozatát, tekintet nélkül alakjára, amelyben az ügyet érdemlegesen befejező intézkedést tesz. Ennek a végzést és az itéletet egyaránt átölelő műszónak használata főként a perorvoslatok szabályozása tekintetében törvénytechnikai okokból kivánatos.
A Bp.-nak főként perorvoslati része az, amely a fiatalkorúak bünügyeire vonatkozólag a leginkább módositásra szorul. A fellebbviteli perorvoslatoknak az alaki és anyagi semmisségi okok tüzetes, taxativ felsorolásán alapuló, valamint a felsőbiróság intézkedési jogkörének, a vádlott terhére és javára szolgáló intézkedések szerint történő szabályozása a fiatalkorúak bűnügyei és az alkalmazható intézkedések természetének nem felel meg. Azért e részben már a birói gyakorlat is kénytelen volt a Bp. rendelkezéseitől több irányban eltérni és az anyagi törvény rendelkezéseihez simulva uj jogelveket megállapitani. (L. Ált. ind. VII. 34. 1.)
Az érdemi intézkedéseket megállapitó véghatározatok ellen (23. és 31. §) tekintet nélkül arra, hogy végzés vagy itélet formájában hozatnak, egyaránt fellebbezésnek van helye; mert a véghatározat érdemlegesen fejezvén be az ügyet, ugyanolyan érdemleges felülvizsgálatra szorul, mint a Bp. szerint az itélet. A fellebbezés alapjául a javaslat a ténybeli megállapitásokon felül az okok tüzetesen felsorolása helyett általában a törvény lényeges rendelkezésének sérelmét jelöli meg (34. §), a felsőbiróság megitélésére bizván azt, hogy az eset körülményeihez képest mely törvényes szabály sérelme esetében látja indokoltnak a fiatalkorú érdekében szükséges beavatkozást. A fiatalkorú érdekének szempontja igazolja azt, hogy ebben az irányban a felsőbiró belátásának szabad tér engedtessék, mert eleve általános szabályban alig állapitható meg az, hogy mi által szenvedhet sérelmet a fiatalkorú érdeke. A fellebbezésnek ily tág körben megengedése szükségessé teszi, hogy az eljárás gyorsasága érdekében elkerülhetetlen korlátozás más alapon állapittassék meg. Ha az ügyész az ügynek enyhe nevelő jellegü intézkedéssel való elintézésében a fiatalkorú érdeke szempontjából megnyugvást talál, ily intézkedés ellen más jogosultnak ne legyen joga a felsőbiróság határozatát provokálni. A 33. § ennélfogva ily esetben a fiatalkorúak biróságának határozata ellen fellebbezést másnak nem enged. A közvetlenül érdekelt fiatalkorú és a védelmére hivatott jogosultak feltétlen fellebbezési jogot csakis akkor nyernek, ha a biró a személyes szabadságot sulyosabban érintő intézkedést tesz vagyis javitónevelést vagy szabadságvesztés-büntetést rendel el (33. § második bekezdése). Hogy a magánjogi igény s a határozatnak egyéb mellékrendelkezése tekintetében a fellebbezést a javaslat ettől függetlenül engedi meg, ez azért van, mert az a fiatalkorú jövőjét közvetlenül érintő intézkedés végrehajtását nem érinti. Ezt a jogot sem adja meg azonban a javaslat a magánfélnek, aki a reá nézve kedvezőtlen határozat ellen a rendes biróságnál kereshet orvoslást. A felsőbiróságnak lehető szabadságot biztosit a javaslat az elintézés módjára nézve is, tárgyalást és a fiatalkorúval való közvetlen érintkezés feltétlenül csakis akkor kivánván meg, amikor a felsőbiróság az alsóbiróság határozatától eltérően szabadságvesztés-büntetést kiván alkalmazni vagy ennek tartalmát fel akarja emelni, ügyelvén arra is, hogy a fiatalkorú ügyeinek helyes ellátására nézve az alsóbirósági eljárás tekintetében megállapitott elvek a fellebbviteli tárgyaláson is érvényesüljenek.
A fiatalkoruak törvényszéki tanácsának véghatározatai ellen további perorvoslatként a javaslat semmisségi panaszt csak jogi okokból a törvény lényeges sérelme miatt és ebből az okból is az ügyészen kivül másnak csak akkor enged, ha a törvényszék a fiatalkorú személyes szabadságát sulyosabban érintő javitónevelést, fogház- vagy államfogházbüntetést állapit meg. (39. §.) E semmisségi panasz felülvizsgálatát a javaslat az 1907:XVIII. tc. 2. §-ának megfelelően a kir. itélőtábla hatáskörébe utalja, ahol azonban a szakszerüség biztositása végett erre a czélra külön állandó tanács alakitását rendeli. A kir. itélőtábla eljárására a Bp.-nak a semmisségi panaszt tárgyazó rendelkezései az 1907:XVIII. tc. 2. §-ához képest lesznek irányadók. (41. §.)
A felsőbiróság az érintett szabályok következtében szabad kezet fog nyerni különösen az alkalmazandó intézkedések megválasztásában is, függetlenül a Bp.-nak azoktól a szabályaitól, amelyek az alsóbiróság határozatának a vádlott terhére vagy javára szóló megváltoztatását bizonyos előfeltételekhez kötik. Minthogy a Bn. szerint alkalmazandó intézkedések általában mindig a fiatalkorú érdekét és javát kivánják szolgálni s közöttük sulyuk szerint sem lehet olyan fokozatbeli megkülönböztetést tenni, mint a Btk. büntetési nemei között, ebből önként foly az, hogy a Bp.-nak érintett szabályai a fiatalkorúak ügyeire nem illenek. Csakis a fogház- és államfogház-büntetést lehet oly intézkedésnek tekinteni, amelynél bizonyos mértékig fenn lehet tartani a Bp.-nak azt az álláspontját, hogy az alsófoku biróság határozatának szigoritása csak a vádló kérelmére foghat helyet. (42. §.)
A fiatalkorúak bünügyeiben hozott véghatározatoknak nem mindegyike fejezi be véglegesen az ügyet. Igy a próbárabocsátó határozat után még a fiatalkorúnak a próbaidő alatt tanusitott magaviseletéhez képest uj érdemleges határozat hozatala válhatik szükségessé. Erre tekintettel, meg kellett mondani, hogy a bünügyi költség és a magánjogi igény felől melyik határozatban rendelkezzék a biró. A fiatalkorúak ügyeiben követendő eljárás a felnőttek bünügyeitől eltér abban is, hogy a biró csekélyebb sulyu vétségek és kihágások miatt folyó eljárást megszüntethet akkor is, ha kétségtelenül bebizonyult, hogy a fiatalkorú a cselekményt elkövette. (23. § 4. p.) Pozitiv rendelkezés hiányában ilyenkor kétséges lehetne, vajjon a bünügyi költség kinek terhére állapitandó meg. A 44. § szerint ha a fiatalkorú a cselekményt elkövette, habár az eljárást ellene a biróság erkölcsi fejlődése érdekében megszüntette is, az általa okozott költséget neki kell viselnie.
A fiatalkorúak bünügyében folyó eljárást lehetőleg mentesiteni kell a mellékkérdések, különösen az érvényesitett magánjogi igény tárgyalásától. Azért is a javaslat jogot ad a biróságnak arra, hogy a magánjogi igényt az eljárásból belátása szerint bármikor kikapcsolhassa, ha tárgyalása az eljárást hátráltatná.
Magánvádra vagy magáninditvány alapján folyó eljárást a Bp. 482. §-a szerint meg kell szüntetni és a költségekben a magánvádlót vagy a magáninditványra jogosultat kell elmarasztalni, ha vádját elejtette vagy inditványát visszavonta. Ez a szabály nem illik a fiatalkorúak ügyeiben követendő eljárásra, mert a biróság a magánvád elejtése vagy a magáninditvány visszavonása esetében is tehet nevelőintézkedést a fiatalkorú érdekében (23. §). A magánvádlót vagy a magáninditványt tevőt tehát csakis akkor lehet jogszerüen marasztalni az okozott eljárási költségekben, ha kitünt, hogy a fiatalkorút teljesen alaptalanul vitte a biróság elé.
A Bn. a próbárabocsátást csakis fővonásaiban szabályozza. Ez az intézkedés tulajdonképeni jelentőségét a helyes végrehajtásában nyeri. Ezért is a javaslat ebben az irányban több szabállyal egésziti ki az anyagi jog rendelkezéseit. A próbárabocsátás foganatositása és a próbárabocsátott felett gyakorlandó felügyelet a fiatalkorúak birájának egyik legsajátosabb feladata, melynek segélyével a próbárabocsátott fiatalkorú erkölcsi nevelésének irányitása az ő kezébe jut. Helyes végrehajtással ez az intézkedés a fiatalkorúak büntető jogrendszerében egyik leghatásosabb nevelő eszközzé válhatik. Ezt a czélt tartja szem előtt a javaslat különösen abban az irányban, hogy a fiatalkorúak biráját a Bn. 23. §-ában megjelölt intézkedéseken tulmenőleg a fiatalkorú egyéniségéhez és az esetek körülményeihez jobban alkalmazható tágkörü egyéb nevelő czélu intézkedésekre is feljogositja (50. §) s ezt a szükséges eljárási szabályokkal egésziti ki, annak szem előtt tartásával, hogy a pusztán enyhe nevelő jellegü intézkedéseket a biró lehetőleg egyszerü, alakszerütlen és gyors eljárás utján alkalmazhassa (51. §).
A javitó nevelés különleges természete kivánja, hogy az idejekorán foganatba vétessék, mert eredmény attól csak ugy várható, ha a fiatalkorú még oly korban van, amikor még nevelhető s ha az elrendelésnél fennforgó viszonyok is még lényeges változáson nem mentek át. Minthogy pedig idővel a fiatalkorú viszonyaiban lényeges s nevezetesen oly változások állhatnak be, amelyek között a javitónevelés végrehajtása immár czélzatlan lenne vagy a fiatalkorú érdekét többé nem szolgálná, a javaslat módot kiván nyujtani arra, hogy a biró a változott viszonyoknak jobban megfelelő intézkedést tehessen. Ugyanez áll arra az esetre is, ha a biróság fogházbüntetés mellett a Bn. 28. §-a értelmében utólagos javitó nevelést rendelt el. Ezekre az esetekre vonatkozólag a javaslat a javitó nevelés mellőzése tárgyában megfelelő eljárási szabályokat állapit meg.
Ámbár a törvény a fiatalkorúak bünügyeinek elintézését általában a fiatalkorúak külön biróságaira bizza s azon az állásponton van, hogy ezeket az ügyeket teljes hozzáértéssel csak az erre kiválóan alkalmas, szakképzett és egész munkaerejét a veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak védelmének szentelő férfiu intézheti el, kivételesen mégis elkerülhetetlennek tartja a fiatalkorúak bünügyeiben a rendes hatáskörükben eljáró biróság által való elintézését. Ezek az esetek a következők:
1. ha a terhelt a cselekményt nyomtatvány utján, élete tizenötödik évének betöltése után követte el. Ezzel a kivételes rendelkezéssel a sajtószabadság biztositékainak óvatos fentartását czélozza. A sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények legnagyobb része egyébként oly természetü, hogy azok elkövetőivel szemben nevelési rendszabályok csak nagyon kivételesen lesznek alkalmazhatók. Annál inkább megokolt tehát, hogy ezekben az ügyekben ne az elhagyott és erkölcsileg veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak birósága, hanem az a sajátos természetü biróság járjon el, amelyet alkotmányjogunk és a közfelfogás a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények elbirálására leginkább alkalmasnak tart. Azonban e téren is korlátozni kivánja a törvény a rendes biróság hatáskörét s a tizenöt évesnél fiatalabb terheltet ezen ügyekben is a fiatalkorúak birósága elé állitja. Ezekkel a gyermekkor határán levő gyermekekkel szemben, ha netán kivételesen előfordulna az, hogy valamely cselekményt sajtó utján követnék el, abban, hogy az eljárás ilyen esetben elvonatik a rendes sajtóbiróságtól, az érintett alkotmányjogi szempontok nem lehetnek érintve, az ily fiatalkorút illetően pedig nem lehet más szempont irányadó, mint nevelésük, megmentésük érdeke. Ennek az érdeknek a szolgálatára pedig legalkalmasabb a fiatalkorúak külön birósága.
A 2. p. az 1896:XXXIII. tc. 19. §-ának s a törvény 10. §-ának természetes folyománya, mert önként érthető, hogyha a fiatal korban és a felnőtt korban elkövetett büntetendő cselekményeket együttesen kell elintézni, erre az elintézésre csak az általánosabb és rendszerint nagyobb hatáskörü biróság lehet hivatva. Hogy ezen ügyek egyesitése mennyiben foghat helyt, a Bp. 19. és 20. §-ai határozzák meg. A Bp. 20. §-át azonban ezen ügyekre való vonatkozásában jelentékenyen módositja a törvény 59. §-a.
3. Nem a fiatalkorúak biróságának hatáskörébe tartozik végül a fiatalkorúak oly büncselekményeinek elbirálása, amelyekre a törvény halál- vagy fegyházbüntetést állapit meg, ha a terhelt a cselekmény elkövetésekor életének tizenötödik évét már betöltötte. Ezek azok a cselekmények, amelyeknek a Bn. 26. §-a oly kivételesen nagy objektiv sulyt tulajdonit, hogy azokra tiz évig terjedhető fogház kiszabását is megengedi. A halálbüntetéssel fenyegetett büntetendő cselekményeket illetően ezt a maximális határt a 68. § a közrend érdekében még magasabbra, tizenöt évre emeli. Ily rendkivüli sulyos büntetések alkalmazását, amelyek kiszabása előtt már a tárgyi tényállás legapróbb részleteinek kideritése is különösen jelentős, már nem bizhatja a javaslat az alakszerüségek lehető mellőzésével eljáró egyes biróra s ezen cselekmények elbirálását a kollegiális biróságra ruházza át.
A rendes biróságok joghatóságát a fentebb elősorolt esetekre is a Bp. általános rendelkezései szabályozzák. Csupán abban tesz a javaslat kivételt, hogy az esküdtbirósági eljárást a lehetőségig mellőzni kivánja. Különös indokolásra nem szorul, hogy a különös ünnepélyességgel, nagy nyilvánosság mellett eljáró, sokban szinpadias természetü esküdtbirósági eljárási legkevésbbé sem alkalmas annak a nevelő czélnak a szolgálatára, amely a fiatalkorúakkal szemben a lehetőségig mindig irányadó marad. A sajtószabadság Európaszerte elismert garancziáinak épségben tartására nem kivánja a javaslat még sem érinteni az esküdtbiróság hatáskörét a már emlitett sajtóügyekben (1. p.) s nem érintheti ott sem, ahol a személyi összefüggés elkerülhetetlenné teszi (2. p.). Ellenben a törvényszéknek fiatalkorúak ügyeiben eljáró tanácsa van hivatva az ügy elintézésére a 3. p. alatt emlitett sulyosabb, de közönséges természetü bűnügyekben, bárha az általános hatásköri szabályok szerint az esküdtbiróság hatáskörébe tartoznak is.
Előfordulhat, hogy valamely rendes biróság elnézésből oly ügyben jár el, amely ezen javaslat rendelkezései szerint a fiatalkorúak biróságának hatáskörébe tartoznék. Ez kétségkivül szabálytalan eljárás lesz, amelyet a lehetőségig kerülni kell. Minthogy azonban a fiatalkorúak birósága nem teljesen különálló szervezet, hanem rendes birói funkczió végzésére az általános birói szervezetben elhelyezkedő intézmény, azt az eljárást, amelyet helyette a rendes biróság végez, mégsem lehet semmisnek, hatálytalannak tekinteni. A javaslat ugyan sulyt vet rá, hogy a fiatalkorúak bünügyeit az egész munkaerejét ennek szentelő biró intézze el; azonban az eljárás ökonomiája szempontjából a most emlitett tekintetekre való figyelemmel is, ki kellett mondani, hogy ha a rendes biróság a jelen szakaszban meghatározott eseteken kivül jár el oly ügyben, amely a jelen törvény szerint a fiatalkorúak biróságának hatáskörébe tartozott volna, ez a körülmény az eljárás érvényét nem érinti.
A rendes biróságok eljárását ezen biróságok természetéből kifolyóan, nagy általánosságban a Bp. szabályozza. A fiatalkorú bünügyeinek elintézésénél irányadó elvek, a megmentés és nevelés szempontjai azonban természetszerüen utat törnek a rendes biróságok előtt folyamatban lévő eljárásra is, amennyire azt a Bp. eljárási szabályainak természete megengedheti. A javaslat nem sorolja fel pontonként azokat a jogszabályokat, amelyeket a jelen törvényjavaslat értelmében a fiatalkoruval szemben a rendes biróságok alkalmazni kötelesek; ezt a biróság az általában irányadó elvek szemmeltartásával esetenként kell, hogy megállapitsa; csak azon különös rendelkezésekre utal rá az 57. § második bekezdése, amelyekben a jelen törvény rendelkezései a Bp. rendelkezéseitől a fiatalkorú érdekében jelentékeny eltérést mutatnak fel. Ilyenek az eljárás általános szabályain (8-13. §) felül a fiatalkorú érdekében szükséges védő- és óvóintézkedések (19., 21. §), a vád képviseletének megtagadása vagy a vád elejtése (22. §), a fiatalkorú egyéniségének és életviszonyainak megállapitása (16-18., 28., 29., 30. §), továbbá a véghatározat (23. és 31. §) végül a perorvoslatok (32-43. §). Az utóbbiak kérdésében a dolog természetéből kifolyólag fenn kellett azonban tartani a birói szervezeten nyugvó hatásköri rendezést, ugyszintén az esküdtbiróság előtti eljárásban irányadó sajátos külön szabályok.
Ismételten hangsulyozni kell még, hogy a fiatalkorú érdekében fekvő ezen javaslatban felsorolt egyéb jogszabályokat is, amennyiben a Bp. rendelkezéseivel ellentétben nem állanak, a rendes biróság szintén alkalmazni fogja.
Minthogy a rendesbiróság eljárását a javaslat nem a fiatalkorú egyéniségére való tekintettel s nem az ő erkölcsi fejlődése szempontjából, hanem egyéb okból tartja szükségesnek, a fiatalkoruak biráját ilyen esetekben sem kivánja kizárni abból a munkakörből, amely őt a fiatalkorú érdekében tehető intézkedések végrehajtásánál s azoknak a fiatalkorú megmentése érdekében fekvő módositásánál megilleti. Ha egyszer a rendes biróság az eljárás lefolytatása után érdemlegesen határozott, a rendelkezés végrehajtásának s a fiatalkorú állandó szemmeltartásának, a szükséges nevelő intézkedések módositásának joga és kötelessége legczélszerübben a fiatalkorúak birájának kezébe tehető le. Ehhez képest a fiatalkoruak birósága fogja foganatositani a próbárabocsátást és teszi meg a 49. és 50. §-ban foglalt intézkedéseket; ez helyezi hatályon kivül a végrehajtani nem kivánt javitónevelést és tesz helyette más intézkedést, feltéve, hogy az ügy nem haladja meg hatáskörét; ez rendeli el a fogházbüntetés végrehajtása alatt szükségesnek mutatkozó utólagos javitónevelést, vagy mondja ki a már elrendelt ily utólagos javitónevelés mellőzését. Önként érthető azonban, hogy ha a próbárabocsátott fiatalkorú felett olyan büncselekmény miatt kell ujabb határozatot hozni, amely a fiatalkorúak biróságának hatáskörét meghaladja (56. §) az eljárásra és intézkedésre a rendes biróság lesz hivatott.
Minthogy ebben az esetben a terhelt már a rendes büntetőjogi szabályok szerint is felelős, vele szemben a már rendes büntető biráskodás elvei jutnak rendszerint érvényre s a fiatal korban elkövetett cselekményt a biróságnak csak járulékosan kell figyelembe vennie. A törvény azonban nem kivánja utját állani annak sem, hogy oly esetekben, amikor ez indokoltnak mutatkozik, különösen, ha a fiatal korban elkövetett cselekmény sulyosabb természetü, semhogy a később elkövetett cselekményre alkalmazható büntetés keretében megfelelően sujtható lenne, a biróság a Bn.-ban foglalt valamely intézkedést, főként a fogházbüntetést alkalmazhassa. E szempontokat juttatja kifejezésre az 59. § második bekezdése.
Oly esetekben, ha a rendes biróság előtt folyó eljárásban a fiatalkorú bünügyében fiatalkorú terhelt nem szerepel, vagy ha ellene az eljárás a felnőtt terhelt-társtól elkülönitve folyik, a jelen törvény alapelvei még erőteljesebben érvényesülhetnek és számos oly rendelkezés is alkalmazást nyerhet, amelytől el kellene tekinteni, ha a bünügyben felnőtt terheltek is szerepelnének. A törvény ezeknek a rendelkezéseknek a megfelelő alkalmazását a javaslat alapelveinek érvényrejuttatása érdekében elrendeli. Ezeket a rendelkezéseket a 60. § 1-6. pontjai sorolják fel. E rendelkezések alkalmazását külön megokolni csak a 3. és 4. pont esetében szükséges. E két utóbb emlitett rendelkezés jogosultságát a fiatalkorúnak az az érdeke adja meg, hogy a jövőbeni fejlődése érdekében szükséges lépéseket a lehető legsürgősebben kell megtenni, e sürgősségnek pedig a rendes közbeeső eljárás akadálya volna. Az illetékességre, a vád képviseletére, a külön főtárgyalási tanács kijelölésére, ugyszintén a nyilvánosság kizárására és korlátozására vonatkozó rendelkezések ilyen esetekben a rendes biróság előtt is érvényesülhetnek, miért is a fiatalkorúak érdekében a javaslat azokat a rendes biróság előtt is megfelelően érvényre emeli.
Az a fontos érdek, hogy megfelelő esetekben a tárgyalás külsőségeitől és más káros behatásától a fiatalkorút megoltalmazzuk s az érdekében szükséges intézkedést a biróság sürgősen megtehesse, teszi megokolttá azt a rendelkezést, hogy a vádtanács a fiatalkorú bünügyében nem nyilvános ülésben a 23. § szerint véghatározatot hozhat. Ez a rendelkezés egyébként megfelel a 60. § 3. pontjában foglalt rendelkezésnek.
Állást kellett foglalni abban a kérdésben is, hogy a fiatalkorúak kihágási ügyeiben a közigazgatási hatóságok biráskodási joga a jövőben fenntartható-e. Az ötödik fejezet a közigazgatási hatóságok hatásköréből a fiatalkorúak birájának hatásköréből a fiatalkorúak birájának hatáskörébe csupán a csavargás és a koldulás kihágásának eseteit utalja át, amelyek a fiatalkorúak erkölcsi megmentése szempontjából nagyobb jelentőségüek s többnyire oly energikusabb intézkedéseket kivánnak, amelyeket közigazgatási hatóságok nem alkalmazhatnak. Egyéb kihágások tekintetében a rendőri büntetőbiróságok hatáskörét a fiatalkorúak ügyeiben is érintetlenül hagyja. Ezek a kihágások ugyanis többnyire oly természetüek, hogy amig egyfelől a közigazgatási hatóságok közigazgatási feladataival szorosan összefüggenek, addig másfelől a fiatalkorúak erkölcsi állapota szempontjából többnyire kevésbbé aggasztó tünetek, a melyek ellen a közigazgatási hatóságoknak rendelkezésére álló nevelőintézkedések is a legtöbb esetben czélravezetők lehetnek éppen azért azokat e hatóságok büntető hatásköréből elvonni a közigazgatás szempontjából nem kivánatos, a fiatalkorúak érdekében pedig nem feltétlenül szükséges. Az ily kihágással gyanusitott fiatalkorúak tekintetében csakis akkor lesz szükség a fiatalkorúak biráinak beavatkozására, ha környezetükben vagy züllésnek indult erkölcsi állapotukban nagyobb foku veszély tünete jelentkezik s a közigazgatási hatóság nevelő eszközei velük szemben elégteleneknek mutatkoznak, amikor is a rendőri büntetőbiró köteles lesz a fiatalkorút eljárás és intézkedés végett a fiatalkorúak birájának átadni.
A § második bekezdése lényegében nem tartalmaz uj szabályt, csak minden kétség elkerülésére megállapitja, hogy a Bn. 15. §-a értelmében szükséges intézkedéseket a rendőri büntetőbiróság is megteheti, ha a gyermek eléje kerül és az intézkedés halaszthatatlanul szükséges.
Éppen úgy, mint a rendes biróság eljárására a Bp., a közigazgatási hatóság mint rendőri büntetőbiróság eljárására általánosságban a rendőri büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni. Mindaz, ami e tekintetben az 57. §-nál a rendes biróság eljárására felemlíttetett, az intézmény természetéből folyó eltérésekkel a rendőri büntetőbiróságra is érvényes.
A 63. § 3. bekezdése nemcsak a Bn. 33. §-ában foglalt jogszabály végrehajtásának módját szabályozza, hanem egyuttal azt is kifejezi, hogy a 19. §-ban a fiatalkorúak birósága részére biztositott az a jog, hogy a fiatalkorút ideiglenesen javitóintézetben is elhelyezheti, a közigazgatási hatóságot nem illeti meg.
Hogy a fiatalkorúak kihágási ügyeiben eljáró rendőri büntetőbiró is ezen ügyek iránt különös érzékkel rendelkező, lehetőleg szakképzett férfiu legyen s hogy a lehetőségig biztosittassanak azok az egyéb előnyök is, amelyek más ügyekben a fiatalkorúak külön biróságának szervezéséből folynak, a § elrendeli, hogy oly rendőri büntetőbiróságoknál, amelyeknél a fiatalkorúak kihágásai nagyszámnak, ezen ügyek ellátására külön birót kell kijelölni. Községekben és kisebb városokban alig merül majd fel ennek szüksége, sőt csak lehetősége is; nagy városokban, különösen Budapesten azonban e külön birónak igen tágkörü s a társadalomvédelem szempontjából nagyjelentőségü funkczió jut majd osztályrészül, amelyet a fiatalkorúak biróságával összhangban kell természetszerüen végezni.
A fiatalkorúak kriminalitása elleni társadalmi védekezésnek csupán végső eszköze az, a midőn a birónak már a büntető jogszabályokkal is összeütközésbe jött egyénnel kell foglalkoznia. A védekezésnek főeszközeit inkább azokban a megelőző gyermekvédelmi intézkedésekben kell keresnünk, amelyek a fiatal egyének erkölcsi fejlődését veszélyeztető tényezők elháritását és leküzdését czélozzák. A környezetnek romboló befolyása és az elhanyagolt vagy helytelen irányu nevelés káros hatása az, amelyből később a fiatalkorúak és a felnőttek kriminalitása bőségesen fakad. Ezt a megelőző czélt szolgálja már a Bn. 15. §-a is, amidőn a büntető jogszabályba ütköző cselekményt elkövető, tizenkét éven aluli gyermekek ellen is védő- és nevelőintézkedéseket rendel. Erre irányulnak gyermekvédelmi szabályaink, amidőn az állami védelmet ennek törvényes határáig a tizenötödik életévig kiterjesztik az erkölcsileg elhagyott, nevezetesen a környezetünkben erkölcsi romlás veszélyének kitett vagy züllésnek indult gyermekekre általában, ha büncselekményt nem követtek is el. Ugyanennek a czélnak szolgálatában a polgári törvénykönyvben és gyámi jogunk reformjában is szükséges lesz a gyámhatóságok jogkörét jelentékenyen kibőviteni a gyermek védelmét czélzó intézkedésekkel. mindezek az intézkedések azonban a czélra nem elégségesek. Már maga az a tény, hogy az állami gyermekvédelem gondozása csak a tizenötödik életév betöltéséig terjed és hogy az állami gyermekvédelem eszközei különösen éppen a züllésnek indult kiskoruakkal szemben nem eléggé hatályosak, reá utal a védelmi szabályok fejlesztésének szükségességére. A törvény ennek a czélnak szolgálatába a fiatalkorúak biráit vonja be, oly módon, hogy a Bn. 15. §-ában emlitett gyermekekkel szemben szükséges intézkedéseken felül, sürgős esetekben ideiglenes védőintézkedésekre jogositja fel őket a tizennyolcz éves kor határáig oly kiskorúak érdekében is, akik büncselekményt nem követtek ugyan pl, de környezetünkben az erkölcsi romlás veszélyének vannak kitéve vagy züllésnek indultak.
Igaz, hogy a fiatalkorúak biráinak tulajdonképpeni feladata s magának a törvénynek is tulajdonképpeni tárgya a büncselekménnyel gyanusitott fiatalkorúakkal való elbánás; s az is igaz, hogy a gyermekvédelmi intézkedések büncselekmény esetein kivül szorosan véve a gyámhatóságok feladatkörébe tartoznak: mindazonáltal az a szoros kapcsolat, amelyben a gyermek erkölcsi fejlődését veszélyeztető tényezők a kriminalitással állanak, elvileg kellően igazolja azt, hogy a fiatalkorúak biráinak hatásköre legalább a sürgős szükség eseteiben a gyámhatóságok végleges intézkedései jogkörének érintése nélkül egyes megelőző intézkedésekre is kiterjesztetik. Erre mai hatósági szervezetünk mellett egyenes szükség is van. A gyámhatóság mai szervezetében a kiskorút fenyegető veszély elháritása halaszthatatlanul sürgős esetekben nem képes megfelelően intézkedni. Éppen azért ilyen esetekben eddig többnyire a rendőri hatóság beavatkozását kellett igénybe venni, ami azonban törvényes alap hiányában csak a legszükebb s csak a legszükségesebb intézkedésekre érvényesülhetett. Ily természetü sürgős intézkedéseket törvényes szabályozás mellett nagyobb megnyugvással lehet a különben is rokontermészetü ügykörben működő biróra bizni. A sürgős szükség által követelt s csupán ideiglenes hatályu intézkedések alkalmazása egyáltalán nem érinti a gyámhatóságok hatáskörét, a melyek a kiskorúak érdekében ilynemü működést eddig nem is fejtettek ki, a kiskorú védelmére szükséges végleges intézkedéseket pedig ezentul is hivatva lesznek megtenni.
Maguk az alkalmazható intézkedések csupán a szükség által követelt enyhe védőintézkedések, a melyek, amennyiben sulyosabb veszély esetében némileg a szülői jogok korlátozásával is járnak, kellően igazolva vannak azáltal, hogy a szülői jogokat a gyermek érdekében adja a törvény a szülőnek; ennélfogva, ha szülő e jogaival visszaél s a gyermek érdeke ellen gyakorolja azokat, e jogoknak korlátozása a törvény alapgondolatának teljesen megfelel. A fiatalkorúak biráinak eljárása ilyen esetekben egyébiránt a dolog természetéből folyó eltérésekkel megfelelően ugyanaz, mint a bűntettes fiatalkorúakkal szemben szükséges nevelőintézkedések alkalmazásánál. Határozatai ellen azonban, a mennyiben az alkalmazott intézkedés csak ideiglenes hatályu, nincs fellebbvitelnek helye s az ügy érdemében véglegesen a gyámhatóság lesz hivatva határozni.
Ami ezeknek az intézkedéseknek költségeit illeti, a törvény erről a kérdésről nem rendelkezik; mert az itt szóban forgó ideiglenes jellegü védelmi intézkedések oly természetüek, hogy ellátásukat a jó részben a társadalmi jótékonyságtól lehet várni; amennyiben pedig az állami gyermekvédelem vagy a javitó nevelés körében oldandók meg, ezek költségvetési tételeiben és a fennálló jogszabályok szerint találhatnak fedezetet.
A 66. § a Bn. 15. §-ában foglalt jogszabály végrehajtásának mikéntjét irja elő és a rendőri büntető biróságok eljárására is irányadó.
Oly intézkedésül, amelyet az erkölcsi veszedelemben forgó vagy züllésnek indult gyermek vagy más, életének tizennyolczadik évét még be nem töltött kiskoru egyén érdekében a fiatalkorúak birósága sürgős esetekben megtehet, a törvény mindenek előtt a szülők és gondviselők megfelelő figyelmeztetését, illetőleg utasitását irja elő. Ennek az intézkedésnek következménye, hogy a biróság az oly szülőt vagy gondviselőt, aki utasitásának igazolatlanul eleget nem tesz, kihágás miatt száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetheti, még pedig ha figyelmeztetés nem jár kellő sikerrel, ismételten több alkalommal is.
E rendelkezések még csak nem is érintik a gyámhatóság jogkörét, hanem csupán az első lépést jelentik a kiskorúaknak szüleikkel és gondviselőikkel szemben szükséges büntetőjogi védelme terén, a melynek szabályozása már fenntebb sürgős feladatnak volt jelezve.
Bizonyos gyámhatósági természetü intézkedéseket tehet azonban a biróság a szakasz 3. pontja alapján, amely a nem bűntettes gyermekekkel és fiatalkorúakkal szemben is megengedi a 19. § alkalmazását, tehát a szülőktől való elvételt, állami menhelybe vagy javitó nevelőintézetbe való ideiglenes elhelyezést.
E sulyosabb természetü intézkedéseket a 67. § 2. és 3. bekezdése alapján a gyámhatóságnak módja lesz esetleg megváltoztatni; mert addig, mig a törvényhozás e kérdéseket pragmatikusan másként nem rendezi, a javaslat szerint joga van a szokásos gyámhatósági eljárás lefolytatásával a birói intézkedést fenntartani vagy megszüntetni. A gyámhatóság ily megszüntető határozatának hatálya azonban csak jogerőre emelkedése után lehet.
A 68-70. §-okhoz
A javaslat tulajdonképpeni rendeltetésén kivül a Bn. egyes rendelkezéseit is megváltoztatja, illetőleg kiegésziti. Az igazságügyi kormány már a Bn. előterjesztése alkalmából is tisztában volt azzal, hogy a gyakorlati élet annak egyes fogyatkozásait fogja kideriteni, ami minden uttörő törvényműnél természetszerüen bekövetkezni szokott. Amint a jelen törvény sem kivánja a benne szabályozott kérdéseket véglegesen megoldani, hanem a gyakorlati élet tűzpróbájának kiállása után egyes rendelkezéseiben módositható lesz, ugy a Bn. alkotói is szükségesnek vélik, hogy a törvénynek a gyakorlatban felismert egyes fogyatkozásai a lehetőségig már most kiküszöböltessenek. A 68. § intézkedése a főbenjáró bűntettekre nézve az előrehaladottabb fiatalkorúakkal szemben egyes esetekben szükséges lehet s aggályt annál kevésbbé kelthet, mert a feltételes szabadonbocsátásának a fiatalkorúaknál jelentékeny kedvezménye a kiszabott büntetés enyhitését indokolt esetekben lehetővé teszi. A 69. §-t illetőleg a Bn. alkalmazásánál szerzett tapasztalatok az igazolták, hogy a kihágások felett itélkező biróság, különösen a közigazgatási hatóság a maga szükebb intézkedési jogkörében bizonyos kihágások ellen (kéjnők kihágásai, cselédügyi kihágások, bérkocsisok kihágásai stb.) a rend fenntartása érdekében a pénzbüntetés alkalmazását nem nélkülözheti. Ily büntetés alkalmazása, ha a tettesnek valamelyes vagyona vagy keresete van, gyakran a legjobb eredménnyel jár s különösen sokszor inkább helyénvaló, mint az elzárásbüntetés, amelynek csakis szükség esetében lesz ilyenkor helye, ha az elitélt a kiszabott pénzbüntetést önként le nem fizette. A 70. § hatályon kivül helyezi a Bn. 35. §-át, amely szerint a kir. járásbiróságnak, ha a fiatalkorúval szemben egy évet meghaladó fogházbüntetés alkalmazását tartotta helyénvalónak, az ügyet elintézés végett a kir. törvényszékhez kellett áttennie. A Bn. 35. §-ának hatályon kivül helyezésével a Bp. életbeléptetéséről szóló 1897:XXXIV. tc. 18. §-ának utolsóelőtti bekezdése önként érthetően ujból hatályba lép.
A Bn. a fiatalkorúak által elkövetett büncselekmények tekintetében sem a bünvádi eljárásnak, sem a kiszabott büntetésnek elévüléséről nem rendelkezett. Ennélfogva erre jelenleg a Btk. általános rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. E rendelkezések értelmében a fiatalkoruak által elkövetett minden olyan büncselekmény miatt, amely a törvényben megállapitott minősitése szerint bűntett vagy vétség, tekintettel arra, hogy a Bn. 18. §-ának második bekezdése szerint a fiatalkorúaknál az intézkedéssel a bűntett is vétséggé minősül, a kir. Kuria 59. sz. teljesülési határozata értelmében az elévülés a bünvádi eljárás meginditását minden esetben három év alatt (Btk. 160. § utolsó bekezdése), a kiszabott büntetés végrehajtását pedig öt év alatt (Btk. 120. § utolsó bekezdése) zárja ki. Minthogy a legsulyosabb bűntettek és büntetések eseteiben ez az elévülési idő tulrövidnek látszik, a törvény ezek tekintetében az elévülés idejét arányosan felemelte. A sajtójogi elévülésnek külön törvényben megállapitott idejét az általános jellegü rendelkezés nem érintvén s minthogy az a fiatalkorúak sajtóvétségei természetének különben is megfelel, a javaslat kétség elháritására kifejezetten is kimondja, hogy a sajtójogi elévülés ideje érintetlen marad. (72. §.) A törvény csak a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elévülési idejéről rendelkezik. A Bn.-ban és a törvény 23. §-ában foglalt jogszabályok szerint alkalmazható egyéb intézkedések tekintetében az elévülés kérdéséről rendelkezni nem szükséges, mert ezen intézkedések végrehajtásának feltételei és korlátait részben már az intézkedés természete szabja meg, részben pedig mint a javitónevelésnél, a végrehajtásra nézve a törvény külön szabályokat állapit meg.
Rendelkezést vett fel a javaslat a próbárabocsátás kérdésében arra nézve, hogy a próbaidőnek az elévülés idejének számitásánál minő jelentőséget kell tulajdonitani. Minthogy a próbárabocsátással az eljárás csak feltételesen nyert befejezést, azzal a feltétellel, t. i. ha a próbárabocsátott a próbaidő alatt kifogástalanul viseli magát, abból a czélból, nehogy ellenkező esetben a próbárabocsátott ellen a Bn. 23. §-a értelmében szükséges intézkedések megtételét a közbejött elévülés kizárhassa, a törvény kimondja, hogy a próbaidő alatt az elévülés nyugszik s ennélfogva azt az elévülés idejébe nem lehet beszámitani.
A Kbtk. 62. §-a a csavargás büntetését attól teszi függővé, hogy a csavargáson talált egyén a hatóság által kitüzött határidő alatt a fenntartására szolgáló eszközöket és azt, hogy azok tisztességes megszervezésére törekszik, kimutatni nem képes. Fiatalkoruaknál, ahol ezt a cselekményt szabadabban kell méltatni, gyakran a fennforgó körülményekből e határidő kitüzése és bevárása nélkül is megállapitható, hogy a fiatalkorú csavargó életmódot folytat s igy vele szemben érdemleges intézkedésnek van helye. A törvény meg akarja kimélni a határidő kitüzésével járó időt s ezért a fiatalkoru érdekében áll ama rendelkezése, hogy a Kbtk. 62. §-ában emlitett határidő kitüzése a fenntebb jelzett esetben nem szükséges.
Az anyagi büntető jogszabályok és a bünvádi eljárás egyes rendelkezései Kbtk. 64. és 66. § Bp. 56. § 3. pontja) a tizenhat éven aluli bűntettesekre vonatkozólag kivételes szabályokat állapitanak meg. E korhatárt, amely szorosan összefüggött a feltételes büntetőjogi felelősségre nézve a Btk.-nak most már hatályon kivül helyezett 84. §-ában megállapitott korhatárral, megfelelően módositani kellett, miután a Btk.-ben elfogadott tizenhat évet a Bn. tizennyolcz évre emelte fel.
