A betegség és baleset esetén való ellátás kérdése nemcsak minálunk, hanem általában a többi országokban is eltérő módon szabályoztatott egyfelől az ipari, másfelől a gazdasági munkásokra nézve. A gazdák, különösen az állandóan alkalmazott gazdasági munkásaikkal, vagyis a gazdasági cselédeikkel szemben - a köztük fennforgó szorosabb kapcsolatnál fogva - a régi időkben törvényes kényszer nélkül gondoskodtak azok betegségeiben, szerencsétlenségeiben s az e téren Európaszerte hozott első kényszeritő törvények, melyek a gazdák ellátási kötelezettségét kimondták, tulajdonképen nem tettek egyebet, mint a fennálló szokásjogot sanctionálták. Más volt az ipari munkások ellátásánál az a jogforrás, amelyből utóbb a törvényes gondoskodás kifejlődött. Ezeknél a kölcsönös segélyezés volt az alap, amelyen a törvényes intézkedések felépültek. Hogy tehát az államok a gazdasági munkásokról inkább a gazdák gyógyitási és ellátási kötelezettségének kimondása utján, az ipari munkásokról ellenben a biztositás formája utján gondoskodtak, annak oka elsősorban a történeti fejlődés volt. Emellett kétségkivül közrejátszott az a különbség is, mely a gazdasági és egyéb foglalkozások keresetének minősége között mutatkozik. A gazdasági munkások az ő időszaki keresetükkel nehezen illeszthetők bele a biztositásnak az ipari foglalkozásokra mért kereteibe, hol a munkások általában egész éven át egyformán keresnek. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagynunk különösen a betegség esetére való biztositás szempontjából azt a legfontosabb körülményt sem, hogy mig az ipari munkások tulnyomólag a góczpontokban nyernek alkalmazást, hol a gyógyitás mindennemü eszközei rendelkezésre állanak, addig a gazdasági munkásokat foglalkozásuk a periferiákhoz köti, hol épen elsősorban a gyógyitási eszközök hiánya miatt nemcsak nálunk, de más államokban is, egységes biztositás behozatala nagy nehézségekkel jár. Ezek a körülmények eredményezték nálunk is, hogy mig egyrészt a gazdasági munkások betegség esetén való ellátása a legujabb törvényekben is közvetlenül a gazdák, illetőleg munkaadók kötelességévé tétetett, baleset esetére való kötelező biztositásukra pedig az ipari munkásokat hét évvel megelőzőleg külön intézmény állittatott fel, addig másrészt az ipari munkások betegség és baleset esetén való segélyezése egészben a biztositási kötelezettség formájában szintén külön intézmény felállitása utján szabályoztatott.
A törvényhozásnak tehát az volt az intentiója, hogy a kétféle foglalkozás igényeit egymástól teljesen függetlenül szabályozza s a felállitott szabályokat egymástól különválasztva bocsássa a természetes fejlődés utjára. Az idevonatkozó törvények gyakorlati alkalmazása körül azonban nézeteltérések merültek fel a tekintetben, hogy az alkalmazottak egyes kategóriái a gazdasági vagy az ipari alkalmazottak körébe tartoznak-e, s nevezetesen kisérletek történtek a gazdasági alkalmazottak egyes kategóriáinak az ipari biztositás körébe való bevonására, ami következményeiben arra vezetett, hogy az illető érdekeltség minden szükség nélkül kétszeresen lett megterhelve. Előfordultak panaszok gazdasági cselédek s ezek között különösen az ugynevezett szegődményes iparosok bevonása miatt is, de elsősorban a gazdasági gépmunkásoknak az ipari biztositásba való bevonása volt az, ami az ujabbi időben a legtöbb panaszra okot adott. Tekintve, hogy az 1907:XIX. tc. értelmében az ilynemü konkrét kérdések eldöntése több különféle fórum elé kerülhet, melyeknek minden egyes esetben különböző felfogása érvényesülhet, ezen a téren jogbiztonság az adott körülmények között csakis ugy érhető el, ha minden kétséget kizáró rendelkezésekkel vonjuk meg azt a határvonalat, amelyen belül a gazdasági foglalkozások baleset és betegség esetén való ellátása külön törvényekkel van szabályozva. Ezért kell elsősorban törvény utján kimondatni, hogy az 1907:XIX. törvénycikkben előirt betegség és baleset esetére való biztositási kötelezettség alá nem vonhatók a gazdasági cselédek még abban az esetben sem, ha az illető gazdaság számára ipari munkát teljesitenek, tehát a szegődményes iparosok sem. Ugyancsak nem vonhatók ezen kötelezettségek alá a gazdasági gépmunkások még abban az esetben sem, ha az illető gazdasági gépnek tulajdonosa gépével nem a saját gazdaságában, hanem mint vállalkozó másnak gazdaságában végeztet munkát. De ezenkivül a tv. arról is gondoskodik, hogy az eddig előfordultakhoz hasonló, ma még nem ismert, de a jövőben felmerülhető kétségek esetén azoknak káros következményei ujabb törvényhozási intézkedés nélkül elhárithatók legyenek.
Az 1. § a gazdasági munkások biztositására szolgáló intézmény hivatalos elnevezését röviditi, e röviditéssel, mely az intézményt a hasonló hangzásu névvel biró másik országos pénztártól élesebben különbözteti meg, elejét kivánja venni azon utóbb mind sürübben előfordult zavaroknak is, melyek a két intézmény nevének összetévesztéséből állottak elő.
Az e §-ban foglalt „gazdasági alkalmazott” kifejezés alatt a mezőgazdaságnál, erdőgazdaságnál stb. alkalmazott összes cselédeket, munkásokat, napszámosokat s általában azokat a személyeket kell érteni, akikre vonatkozó törvények végrehajtása a m. kir. földmivelésügyi minister hatáskörébe tartozik.
