Szerzői jogunk, amelyet az 1884:XVI. törvénycikk kodifikált, régóta reformra szorul. A most említett törvény megalkotása óta lefolyt három évtized alatt a szerzői jog alapelvei és különös szabályai világszerte nagyarányú fejlődésen mentek keresztül. Időközben a hazai irodalmi és művészeti viszonyok is sok tekintetben megváltoztak. Ennek tulajdonítható, hogy a szerzői jognak az 1884:XVI. törvénycikk rendelkezéseiben biztosított védelme, amely legnagyobbrészt az 1870. évi, régen hatályon kivül helyezett német szerzői jogi törvény szabályaival volt egyenlő, ma már sem a szerzői jog nemzetközi fejlődésének, sem a hazai különös viszonyoknak követelményeit nem elégíti ki.
Az irodalmi és a művészeti művek védelmére alakult berni nemzetközi Unióba való belépésünk is szükségessé teszi szerzői jogunk ujabb szabályozását.
Ha ugyanis Magyarországnak a berni nemzetközi szerzői jogi Unióba belépésével kapcsolatban az 1884:XVI. törvénycikk egyes rendelkezései változatlanul maradnának, az a helyzet állana elő, hogy az Unió hatálya alá eső külföldi művek a magyar állam területén az Unió szabályai értelmében szélesebb körű jogokat élveznének, mint a hazai művek, amelyekre azontúl is az 1884:XVI. törvénycikknek a szerzőkre hátrányosabb rendelkezései maradnának hatályban.
Mindezekből az okokból készült a jelen törvényjavaslat, amely a szerzői jogról szóló 1884:XVI. törvénycikk rendelkezéseit a szerzői jog ujabb fejlődésének és a hazai viszonyoknak figyelembe vételével módosítja és kiegészíti, és pedig oly irányban is, hogy minazokat az előnyöket, amelyek a berni nemzetközi Unióhoz csatlakozásunk folytán az Unió alá eső nemzetközi forgalomban a szerzők javára érvényesülni fognak, teljes egészükben kiterjeszti a belföldi forgalomra is. A törvényjavaslat az Unió szabályait - lehetőleg eredeti szövegükben - az 1884:XVI. törvénycikk rendszerébe illeszti bele s a modern jogfejlődés egyéb eredményeit is figyelembe veszi, amennnyire ez a régi törvény rendszerének felforgatása nélkül lehetségesnek mutatkozik.
A törvényjavaslat szövege célszerűségi okokból nem csupán azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek az 1884:XVI. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítását vagy kiegészitését foglalják magukban, hanem megismétli az 1884:XVI. törvénycikk változatlanul megmaradó részeit is. Ezen azzal az előnnyel jár, hogy a szerzői jog szabályai ezentúl is egységes szövegben maradnak egybefoglalva. Az sem hagyható figyelmen kivül, hogy ha a törvényjavaslat pusztán a módosítások és kiegészítések szövegét tartalmazná, a törvényjavaslat szerkezete a módosítások és kiegészítések nagyobb számánál és gyakran aprólékos jellegénél fogva szerfelett bonyolulttá válnék. Azonfelül az új rendelkezéseknek és a régi törvény meghagyott rendelkezéseinek egybeszerkesztését e nehéz joganyagban a törvény alkalmazóira bízni a jogegység szempontjából sem volna ajánlatos.
Megkülönböztetésül a törvényjavaslatnak azok a részei, amelyek az 1884:XVI. törvénycikkben nem fordulnak elő vagy annak szövegétől eltérnek, dűlt betűkkel vannak szedve. Ez a szedési mód, amely pusztán a törvényjavaslat tanulmányozásának megkönnyítését célozza, természetesen a törvényjavaslat alapján alkotandó törvény szövegének nyomtatásánál már nem érvényesülne.
Ezek után áttérek a törvényjavaslat ama rendelkezéseinek ismertetésére, amelyek az alapul vett 1884:XVI. törvénycikk idevágó rendelkezéseivel szemben nem csupán stiláris eltérést mutatnak.
Fontosabb újítások: A szerző fokozottabb védelemben részesül (3. § 2. és 3. bek.). A többszörösités fogalma módosul (5. § 2. bek.). A mű címe is védelemben részesül (6. § 8. p.). A fordítási jog fenntartása nem szükséges (7. §). A fordítási jog addig tart, míg általában a szerzői jog (11-17. §-ok). A szerző a bitorlótól nem vagyoni kárának megtérítését is követelheti (18. §).
Az 1884:XVI. tc. 1. §-ának első bekezdésében használt „gépi többszörözés” kifejezés helyett, amely a technika mai fejlődésének többé meg nem felel, a törvényjavaslat a sajtóról szóló 1914:XIV. törvénycikk terminológiáját is figyelembevéve „többszörösítés”-t említ. Hogy mit kell többszörösítés alatt érteni, azt az 5. § 2. bekezdése határozza meg.
„Közzététel” alatt a mű nyilvánosságra hozásának bárminő módját kell érteni, pl. a mű nyilvános előadását vagy közszemléretételét. Külömbözik a közzétételtől a megjelenés, amely közzétételen kívül forgalombahelyezési célzatot is foglal magában (77. §).
Az 1884:XVI. tc. 1. §-ának második bekezdése szerint: ha a műnek több szerzője van és az egyes szerzők részére el nem különíthetők, ellenkező megállapodás hiányában a mű többszörösítésére, közzétételére és forgalombahelyezésére a többieknek előzetesen adandó kárpótlás mellett a szerzők mindegyike feljogosítottnak tekintendő. E méltánytalan megoldás helyett, amely több szerzőtársa egyidejű, de egymástól eltérő intézkedésének esetében fölösleges bonyodalmakat idézhetett elő, a törvényjavaslat összhangban az 1884:XVI. tc. alapjául szolgált törvényjavaslat első szövegével és az újabb szerzői jogi törvényalkotásokkal, valamennyi szerzőtárs közös elhatározásához köti a szerzői jog gyakorlását.
E § gyüjteményes műveknél a szerkesztői tevékenységet a módosított berni egyezmény 2. Cikke 2. bekezdésének szellemében részesíti védelemben. Az, hogy a gyüjteményes mű egy vagy több szerzőnek adalékaiból áll-e, a szerkesztő szerzői jogánál különbséget nem tehet. Ugyancsak közömbös a szerkesztőt megillető szerzői jog szempontjából, hogy a gyüjtemény alkotó részei még meg nem jelent, de nem védett régi művek (u. n. inediták) voltak-e vagy nem.
Az 1884:XVI. tc. 3. §-ától csak szabatosabb szövegezésével tér el, de érdemben azzal megegyezik. Abban, hogy a mű szerzői joga korlátozva is átruházható, a tartalmi és időbeli korlátozáson felül a területi korlátozásnak (pl. csupán a Spanyolország területén gyakorolható jogok átruházásának) lehetősége is bennfoglaltatik. A szerző megalkotandó művének (1875:XXXVII. tc. 515. §-a) jövőbeli szerzői jogáról az általános magánjog szabta kereteken belül szintén érvényesen rendelkezhetik.
A szerzői jog átruházása annyiban mindig korlátozottnak tekinthető, hogy a szerző személyiségétől elválaszthatatlan jogok alanya továbbra is a szerző marad.
A 3. § 2. és 3. bekezdése a szerzőnek fokozottabb védelmét kívánja biztosítani.
Az 1884:XVI. tc. 4. §-ának rendelkezéseit szabatosabb alakban ismétli meg. A szerző vagy örököse vagy hagyományosa a műből nem csupán a forgalombahelyezés és a nyilvános előadás következtében szerezhet - esetleg bírói úton - vagyoni előnyt, hanem pl. a mű fordításának (7. §) vagy a mű különféle felhasználásainak (6. § 9-10. p.) megengedéséből is. Az 1884:XVI. tc. 4. §-ának második bekezdése tehát helyreigazításra szorul.
Az első bekezdésben a „vagy” szónak használata arra utal, hogy akár a többszörösítés, akár a közzététel, akár a forgalombahelyezés egymagában is elégséges a szerzői jog bitorlásához.
Az 1884:XVI. tc. 5. §-ának első bekezdésével szemben, amely ehelyütt a „jogosult” beleegyezését említette, a törvényjavaslat a módosított berni egyezmény terminológiáját követve a „szerző” szót következetesen a szerzői jog alanyának, tehát átruházás esetében a szerző jogutódának megjelölésére használja (így pl. a „szerző beleegyezése nélkül”, a „szerző beleegyezésével”, „az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül” stb.), mert a jogutódok külön megemlítése fölösleges és stiláris szempontból nehézkes lett volna.
A második bekezdés a „gépi” többszörösítés elavult fogalmát elejti és a modern jogfejlődéshez alkalmazkodva határozza meg a szerző beleegyezésétől függő többszörösítést. A szerző beleegyezése nélkül létrejött többszörösítésnél nem tesz különbséget a használt eljárás (nyomtatás, kőnyomás, fényképezés, grammofonfelvétel, gépírás, kézi másolás stb.). A példányok számának is csak annyiban van jelentősége, hogy oly egyes példány ingyenes előállítása, amely nem üzletszerű használatra van szánva, nincs a szerző beleegyezéséhez kötve. Több példánynak előállítása, úgyszintén egyes példánynak díjazás fejében végzett előállítása, továbbá egyes példánynak ingyenesen, de üzletszerű használatra szánt előállítása, ha a szerző beleegyezése hiányzik, egyenkint is megállapítja a szerzői jog bitorlását. Üzletszerű használat alatt a magánélet körét túlhaladó és jövedelmező vagy üzleti célra szolgáló használatot kell érteni, aminő pl. valamely szinházi vállalat előadásához szükséges használat vagy a használat valamely üzlet kirakatában.
A szerző beleegyezésével többszörösített és forgalombahelyezett példányoknak bérbeadását (kölcsönkönyvtár) a szerzői jog természetesen nem gátolja.
E § tartalma az 1884:XVI. tc. 6. §-ával szemben lényegesen megbővült.
1. pont. „Még meg nem jelent kézirat” helyett, „még meg nem jelent mű”, mert a „kézirat” szó használata már csak a gépírás mai elterjedtsége miatt is félreértésekre adhatna okot. A még meg nem jelent mű mellett ez a pont általában a közzé nem tett művet is védi az itt meghatározott bitorlás ellen. Az újabb jogfejlődés nyomán a szerző védelmet nyer továbbá műve lényeges tartalmának nyilvános közlése ellen is mindaddig, míg a lényeges tartalom az ő beleegyezésével közzétéve nincsen.
2. pont. „Mulatság” helyett szabadotsabban „szórakozás”.
3. pont. „Jelentet meg” tekintettel a 77. §-ra.
4. pont. „Előállítása” a helytelen „kiállítása” helyett.
6. pont. „Összejöveteleken” a teljesség kedvéért, mert pl. a temetéseknél elmondott gyászbeszédek vagy az egyházi szónoklatok is idetartoznak. Az 1884:XVI. tc. megfelelő rendelkezése csak a különböző alkalommal különböző tárgyak felett tartott beszédeknek gyűjteményes kiadását tekintette a szerzői jog bitorlásának. A javaslat a védelmet oly beszédek gyűjteményes kiadására is kiterjeszti, amelyeket a szónok, bár ugyanarról a tárgyról, de különböző alkalmakkor tartott. A szerzői jog elveivel nem egyeztethető össze, hogy bárki is a szónok beleegyezése és anyagi részeltetése nélkül annak, bár ugyanarról a tárgyról, de különböző alkalmakkor tartott beszédeiről gyűjteményes kiadást rendezzen.
7. pont. A kőnyomatos napisajtó termékeinek mennél hathatósabb megvédése végett mellőzi a javaslat az 1884:XVI. tc. ugyane pontjában foglalt azt a korlátozást, hogy a kérdéses táviratoknak és tudósításoknak pusztán „valamely hirlapba történt” jogosulatlan átvétele szerzői jogi bitorlás.
8. pont. A mű közzétett eredeti címét védi a közönség megtévesztésére irányuló elsajátítások ellen. Ezt a rendelkezést, amely az 1884:XVI. törvénycikknek sokszor érzett hiányát pótolja, lényegében magában foglalta már az 1844. évi Szemere Bertalan-féle magyar szerzői jogi törvényjavaslat ily szövegezésben: „sőt álkiadásként büntettetik az is, ha a közönség megtévesztése végett egy már más munkát jelölő oly cím vétetik föl, mely az újabb munkának megjelölésére nem elkerülhetetlen” 8(13. § l) pontja). Ez a rendelkezés a hirlapok egyes rovatainak címére is alkalmazást nyer.
9. pont. A módosított berni egyezmény 13. Cikke 1. bekezdésének 1. pontjában foglalt rendelkezést veszi át.
10. pont. A mozifényképészeti mű céljára szolgáló felhasználásról szóló rendelkezés a módosított berni egyezmény 14. Cikke 1. bekezdésével áll összhangban. Felhasználás alatt itt is oly felhasználást kell érteni, amely alapjában a kérdéses művet reprodukálja csak lényegtelen módosításokkal és anélkül, hogy új eredeti művet alkotna. A felhasználás mozgófényképészeti mű céljára lehet közvetett, amikor a felhasznált mű tartalmából még csak filmszövegkönyv készül, vagy közvetlen, amikor a felhasznált mű tartalma már mozgófényképészeti műbe van foglalva. A mozgófényképészeti műveket rendszeresen a törvényjavaslat hetedik fejezete (73-76. §-ok) tárgyalja.
A 10. pontnak többi rendelkezése a módosított berni egyezmény 12. Cikkének szabályát ülteti át - lehetőleg kimerítő szövegezésben - hazai jogunkban.
A 10. pontban említett felhasználások természetesen csak akkor állapíthatják meg a szerzői jogi bitorlást, ha a szerző beleegyezése nélkül a többszörösítés, a közzététel, vagy a forgalombahelyezés stádiumába jutottak.
Valamely mű egyes elemeinek oly felhasználása, amely a felhasznált műtől lényegében különböző, tehát új eredeti mű alkotásával kapcsolatos, nem tekinthető a szerzői jog bitorlásának.
Az 1884:XVI. tc. 7. §-a a szerzőnek kizárólagos fordítási jogát föltételekhez és alakszerűségekhez kötötte, amelyeket a módosított berni egyezmény 4. Cikkében foglalt rendelkezésekhez képest el kellett ejteni.
Az új szöveg világosan kifejezésre juttatja azt is, hogy nem a fordításnak készítése (a lefordítás), hanem a fordításnak többszörösítése, közzététele vagy forgalombahelyezése az, ami a szerző beleegyezésétől van függővé téve. A törvényjavaslat 82. §-ának 1. pontja idevágó átmeneti rendelkezést tartalmaz.
A módosított berni egyezmény 2. Cikkének 2. bekezdésében foglalt rendelkezéshez képest a fordítások részére eddig is nyujtott védelmet kiterjeszti a javaslat a mű egyéb alkalmazásaira, átalakításaira és felhasználásaira, továbbá a gyűjteményes művekre is, amelyeknek szerkesztőiről már a 2. §-ban volt szó. A módosított berni egyezmény 2. Cikke 2. bekezdésének felsorolásában csupán „zenei átdolgozások (arrangement)” említtetnek, valószínűleg azért, mert épen a zenei összeállitások voltak régebben kétség tárgyai; a jelen törvényjavaslat általánosságban egyéb átdolgozásokra is kifejezetten kiterjeszti a védelmet, ami nyilván összhangban van az uniószabályok szellemével.
Az, hogy a fordítás, alkalmazás, átalakítás stb. jogosult-e vagy nem, a védelem tekintetében különbséget nem tesz. A felhasznált egy vagy több mű szerzőjének jogai természetesen érintetlenül maradnak, de harmadik személyekkel szemben a jogosulatlan fordító, alkalmazó, átalakító stb. a saját műve tekintetében éppen úgy részesül védelemben, mint valamely eredeti mű szerzője.
Mechanikai előadás céljaira szolgáló alkalmazások csak akkor fognak e § alá eső védelmet élvezni, ha az alkalmazás művészi tevékenység eredménye. Művészi tevékenységről írói művek alkalmazásánál akkor lehet szó, ha az alkalmazás a felhasznált művet valamely előadónak - mint az alkalmazás szerzőjének - személyes művészi előadásában tükrözteti vissza grammofon vagy hasonló készülék útján.
1. pont. A „szószerint” idézés helyett „hű” idézést kiván, ami jobban megfelel a szerző személyisége védelmének, mert, míg a „szószerint” semmi újat nem csatolt az idézés fogalmához, addig a „hű” jelző használata a szerző személyiségi jogát sértő, pl. elferdített, célzatosan kiragadott vagy mesterkélten összeállított idézések kizárását célozza. A 9. § 1. pontjának új szövege megfelel annak az értelmezésnek, amelyet az élet és a bírói gyakorlat az 1884:XVI. tc. vonatkozó rendelkezésének szóhangzata ellenére adott. Az 1884:XVI. tc. csak „kisebb dolgozatokat” említ. Dolgozatok alatt verses műveket nem szoktunk érteni, holott különösen irodalomtörténeti műveknél éppen ezeknek átvétele indokolt. Az 1884:XVI. tc. 9. §-ában foglalt ez a kitétel: „korlátolt terjedelemben” az új szövegbe nem lett átvéve, mert félreértésre adhat okot, és nem azt akarja mondani és nem is magyarázható olykép, mintha kisebb műveket is csak csonkán lehetne átvenni; ez a gyakorlati szükségleteknek nem felelne meg. Kisebb versek és dolgozatok, ha az átvétel indokolt, egész terjedelmükben közölhetők. Meg kellett azonban engedni nagyobb művek kisebb részeinek indokolást átvételét is, amit az eddigi törvényszöveg szóhangzata kizárt.
Az 1884:XVI. törvénycikk 9. §-ában foglalt az a rendelkezés, hogy egyházi, iskolai és oktatási használatra készült gyűjteményes munkák részére az átvétel meg van engedve, a gyakorlatban félremagyarázásra és visszaélésekre is szolgáltatott alkalmat. Nyilvánvalóan a nagyközönség részére olvasmányul készült anthológiák a szövegbe iktatott néhány magyarázó jegyzettel próbálták elérni azt, hogy a műnek oktató színt adjanak és a szerzők hozzájárulása nélkül átvették azok költeményeit vagy elbeszélésit. E visszaéléseknek elejét kívánja venni a „kizárólag egyházi vagy iskolai használatra” szavak használatával.
2. pont. Átveszi a módosított berni egyezmény 9. Cikkének 2. bekezdéséből mindazt, ami a szerző részére kedvező (pusztán hirlapi cikkek átvételének megengedése csakis más hirlapba, forrás és szerző megnevezése), de megtartja az 1884:XVI. tc. 9. §-ának 2. pontjából azt, ami túlmegy az uniószabály minimumán (nem csupán a tárcaregényeknek és elbeszéléseknek, hanem általában a szépirodalmi dolgozatoknak és azonfelül a tudományos dolgozatoknak feltétlen védelme).
3. pont. A módosított berni egyezmény 9. Cikkének 3. bekezdésével egyezik meg.
4. pont. Megfelel az 1884:XVI. tc. 9. §-a 3. pontjának.
5. pont. Megfelel az 1884:XVI. tc. 9. §-a 4. pontjának, de figyelembe veszi a javaslat 6. §-a 6. pontjának új szövegezését.
Az 1884:XVI. tc. 9. §-ának 5. pontja a 2. § új szövegéhez képest tárgytalanná vált.
Az 1884:XVI. tc. 10. §-a szerint: „A törvények és rendeletek kiadása tekintetében az 1880:LIII. törvénycikk intézkedik.” Sem a „kiadás” kifejezés használata, sem az 1880:LIII. törvénycikk idézése sem volt megfelelő. Az új szöveg ugyanazt a gondolatot szabatosan fejezi ki.
Lényegében az 1884:XVI. tc. 11. §-a a módosított berni egyezmény 7. Cikke 1. bekezdéséhez simuló szövegezésben.
Az 1884:XVI. tc. 12. §-ának harmadik bekezdésében ez a kifejezés „a 6-ik § 6. pontjában említett gyüjteményes művek nem volt szabatos, mert a 6. § 6. pontjában csak „az illető szónok beleegyezése nélkül történt gyüjteményes kiadás”-ról mint meg nem engedett dologról volt szó, holott a 12. § harmadik bekezdésének elején természetesen a szónok megbizásából vagy az ő beleegyezésével megjelent gyüjtemény védelmét is kellett érteni. Az új szöveg szabatosan rendelkezik.
Az az eddigi rendelkezés, hogy ily beszédek gyüjteményének kiadásához a szónok halálától számított rövid öt év eltelte után, ha addig a gyüjtemény meg nem jelent, a jogutódok beleegyezése nem szükséges, méltánytalannak mutatkozott, mert termékeny szónokok (pl. egy Kossuth, egy Eötvös) beszédeinek gyüjteményes kiadása oly feladat, amelynek alapos teljesítésére öt évi idő sok esetben nem lesz elégséges. Ezért a törvényjavaslat az öt évi különleges védelmi időt tíz évre emeli fel.
Az 1884:XVI. törvénycikk 13. §-ának első és második bekezdése elmaradt, mert e rendelkezések, minthogy a védelmet alakszerűséghez kötötték, a módosított berni egyezmény 4. Cikkének 2. bekezdésével ellentétben állottak.
Az új szövegből világosan kitűnik, hogy a törvényjavaslat értelmében a szerző „neve” alatt nemcsak szorosan vett családi nevét, hanem közismert írói (művészi) nevét is kell érteni s hogy ennélfogva a szerző közismert írói (művészi) neve (Vas Gereben, Sipulusz stb.) alatt megjelent vagy szerzett művek nem tartozhatnak az álnév alatt megjelent vagy szerzett művek (28., 55., 75. §-ok) közé.
A törvényjavaslat a névtelen vagy álnevű művek részére továbbra is lehetővé teszi a szerző nevének beiktatását avégből, hogy a védelem a szerző életére és a szerző halála után ötven évre biztosíttassék, de e beiktatással egyenlő hatályuvá teszi újabb törvények példájára és az 1884:XVI. tc. 55. §-a harmadik bekezdésének hasonszerűségére azt is, ha a mű első megjelenésétől számított ötven év alatt a szerző neve alatt jelent meg.
Érdemben változatlan; „kiadott” helyett „megjelent” a 77. § tartalmára való tekintettel.
Nem változtat az 1884:XVI. tc. 15. §-ának lényegén, de szabatosabban fejezi ki ugyanazt a gondolatot s útmutatást tartalmaz arra, hogy minő esetekben kell a megjelölt jogi személyeket és intézeteket valamely mű szerzőjének tekinteni.
Az 1884:XVI. tc. 16. §-ában olykép rendelkezik, hogy abban az esetben, ha az egyes részek megjelenése között 3 évnél hosszabb idő telt el, az előbb megjelent részek önálló műnek tekintendők. A 3 évi idő azonban nagyobb tudományos munkáknál rövidnek mutatkozik, mert gyakran jóval hosszabb idő telik el az egyes kötetek megjelenése közt. A javaslat ezért ezt az időtartamot tíz évre emeli fel.
Régi 17. § Az 1884:XVI. tc. 17. §-a, amely a fordítás tilalmát öt évi időtartamra szorította, elmaradt, mert a módosított berni egyezmény 8. Cikkéhez képest a szerző kizárólagos fordítási joga az eredeti műre fennálló szerzői jog egész tartama alatt biztosítandó. Abból, hogy a törvényjavaslat a fordítási jog tekintetében külön védelmi időtartamot nem tartalmaz, az következik, hogy a fordítási jog védelmi időtartamára is - a 82. § 1. pontjában foglalt átmeneti rendelkezésektől eltekintve - a 11-17. §-ok rendelkezései irányadók.
(Régi 18. §) Az 1884:XVI. tc. 18. §-ának rendelkezését tartja fenn szabatosabb alakban.
Ez az alfejezet az 1884:XVI. tc. I. fejezetének „3. Büntetések” feliratú alfejezetével szemben lényeges eltéréseket tüntet fel, úgymint:
1. A pénzbüntetési tételeket a javaslat a szerzői jog hathatósabb védelme végett jelentékenyen felemeli.
2. A szerző védelme azzal is fokozódik, hogy - a sajtóról szóló 1914. XIV. tc. 39. §-ának és a becsület védelméről szóló 1914:XLI: tc. 28. §-ának nyomán - a bitorló a bitorlással okozott vagyoni kár megtérítésén felül a nem vagyon (eszmei) kárért is megfelelő pénzbeli elégtételt köteles adni.
A bitorlásokra nézve a törvényjavaslat 87. §-a átmeneti rendelkezést foglal magában.
(Régi 19. §) Az első bekezdés világos kijelentéssel helyettesíti az 1884:XVI. tc. 19. §-a első bekezdésének ugyane 19. § harmadik bekezdéséből következtethető ama rejtett gondolatát, hogy a bitorló szándékosság vagy gondatlanság esetében saját jogtalan gazdagodásának pénzbeli értékét a szerző részére feltétlenül kiszolgáltatni köteles.
A kártérítési kötelezettségből származó követelés a magánjog szabályainak megfelelően az örökösöket is terheli. Ugyancsak a magánjog szabályai irányadók abban a tekintetben is, hogy a gazdagodás erejéig való felelősség fennáll-e akkor, ha a bitorló a gazdagodás értékén időközben túladott.
(Régi 20. §) Szabatosabban ismétli meg az 1884:XVI. tc. 20. §-ának rendelkezéseit.
(Régi 21. §) Az 1884:XVI. tc. 21. §-ának anyagát gondosabb szövegben és gyakorlati szükségből fakadt kiegészítésekkel tükrözhetik vissza.
(Régi 22. §) Az 1884:XVI. tc. 22. §-ának második bekezdésével szemben, amely szerint „a többszörözés puszta megkísérlése sem büntetést, sem kártérítést nem von maga után”, a törvényjavaslat azt a méltányos megoldást tartalmazza, hogy kísérlet esetében büntetésnek ugyan nincs, de kártérítésnek - ideértve mindíg a nem vagyoni kárért járó pénzbeli elégtételt is - van helye.
Helyes óhajt elégít ki az a rendelkezés, hogy kísérlet esetében nemcsak az esetleges példánytöredékek, hanem a bitorlás előkészítésére szolgáló eszközök és készülékek is elkoboztatnak.
(Régi 23. §) Az 1884:XVI. tc. 23. §-ának anyagát szabatosabb szövegezésben tartalmazza. Figyelemben részesültek az 5. § második bekezdésének új szövege és a módosított berni egyezmény 16. Cikkének 2. bekezdésében érintett azok az esetek, amikor külföldről származó oly példányokról van szó, amelyek származási helyükön nem voltak jogosulatlanok; ezekre a külföldi vonatkozású cselekményekre a 79. § kifejezett rendelkezést is tartalmaz.
(Régi 24. §) Az 1884:XVI. tc. 24. §-ának anyagán kívül szabályozza a javaslat azt az esetet is, amikor a szerző nevének megjelölése az ő akarata ellenére elmaradt.
A kártérítés (elégtétel) és az elkobzás a 23. § esetében is indokolt s arra nincsen elfogadható ok, hogy e bitorlások esetében a pénzbüntetés ne legyen szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatható.
(Régi 19. § 2. bek.) E § az 1884:XVI. tc. 19. §-ának második bekezdésében foglalt hiányos rendelkezések helyett szabatosan rendelkezik a behajthatatlan pénzbüntetéseknek elzárására átváltoztatása tárgyában.
A második bekezdésben foglalt szabály, amely fölöslegessé teszi a pénzbüntetés helyébe lép elzárás meghatározását, a gyakorlatban érzett hiányt szüntet meg.
„Magánjogi igények”-et említ a javaslat a régi törvény „kártérítési” igényei helyett, mert a szorosan vett kártérítési igényeken felül egyéb magánjogi, így pl. a bitorlás abbanhagyására irányuló, igények is idetartoznak.
Ez a § csak az alapvető illetékességi okokat tartalmazza; további illetékességi okok megállapítása a bírói eljárás részletes szabályairól szóló rendeletekben lesz helyén.
A 27-30. §-okhoz
Szabatosabb alakban tartalmazzák az 1884:XVI. tc. 27-30. §-ának anyagát.
A 27. § utolsó bekezdése lehetővé teszi egyes szakértők szóbeli meghallgatását is, ami egyes esetekben megfelelőbb lehet az állandó szakértő bizottság meghallgatásánál és egyébként is összhangban van a perrendtartás alapelveivel.
A 28. § a biztosításra vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket eddig az eljárási rendelet tartalmazott, a törvénybe veszi fel.
Uj a 30. §-ban a bírói ítéletnek belföldi időszaki lapban való közzétételére vonatkozó rendelkezés, amely méltányos, akár bitorlás fennforgását, akár bitorlás hiányát állapította meg a bíróság.
A törvényjavaslat fenntartja az állandó szakértő bizottságnak a gyakorlatban bevált intézményét.
A 32. § 1. bekezdése - tekintettel arra, hogy a szerzői jogi szakértő bizottság a bíróságok működését van hivatva támogatni - a szerzői jogi szakértő bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak kinevezését az igazságügyminiszter közreműködéséhez köti.
A kártérítés összege szintén szerzői jogi vonatkozású kérdés és így arra nézve is hivatott véleményt adni a bizottság.
A törvényjavaslat 36. §-a az 1884:XVI. tc. 36. §-át szabatosabb és kimerítőbb szövegezésben mutatja s egyuttal a 23. § alá eső cselekmény miatt indítható eljárás elévülési idejét, amely eddig az 1884:XVI. tc. 40. §-ához képest csak három hónap volt, szintén három évre emeli fel.
A harmadik bekezdés a kiszabott büntetés elévülési idejét, amely rendesen még hosszabb is szokott lenni mint az eljárás megindításának elévülési ideje, kifejezett rendelkezéssel az utóbbi elévülési idővel egyenlő tartamban állapítja meg.
A 37-39. §-okhoz
Lényegesebb eltérést az eddigi rendelkezésektől nem tüntettek föl.
Ez a § a 23. § szerint büntetendő cselekményre a 36. §-ban foglalt három évi elévülési időn belül szintén három hónapos magánindítványi határidőt állapít meg.
Átveszi az 1884:XVI. tc. 41. §-ának szabályát, de összeegyezteti a törvényjavaslat 24. §-ának második bekezdésében foglalt általános utalással.
A törvényjavaslat a beiktatást a 13., 55., 65. és 75. §-okhoz képest csupán az álnevű és a névtelen műveknél a szerző nevének bejelentésével kapcsolatban tartja fenn s azonkívül átmeneti rendelkezésként a 82. §-ban említett művek tekintetében rendeli el.
Ellenben a fordítás megkezdésének és befejezésének bejelentésével kapcsolatos eddigi beiktatások (1884:XVI. tc. 7. § utolsóelőtti bek.) - amint az a törvényjavaslat 7. §-ának szövegéből és indokolásából is kitűnik - a jövőben elesnek.
A beiktatásokról az iktatókönyvet a m. kir. szabadalmi hivatal fogja vezetni, amelynél más eszmei javak tekintetében is vezetnek nyilvántartást.
43. és 44. § Az eddigi rendelkezéseket tartják fenn.
Fontosabb újítások: A többszörösítés fogalma módosul: (5. § 2. bek., 46. §) A mű címe is védelemben részesül (6. § 8. p., 46. §) A szerző a bitorlótól nem vagyoni kárának megtérítését is követelheti (18. és 48. §)
Célszerűnek látszott a zeneművek védelmének legalább főszabályát egyszerű utalás helyett (1884:XVI. tc. 45. §-a) kifejezett rendelkezés alakjában szövegezni.
(Régi 45. §) A 46. § a szerzői jog tartalmára az írói műveknél megállapított szabályokat, amennyiben erre alkalmasak, megfelelően kiterjeszeti a zeneművekre is. Az 1. § első bekezdését zeneműveknél a 45. § rendelkezése helyettesíti. A 7. § rendelkezése tartalmánál fogva nem alkalmazható zeneművekre. A 9. § 1. pontját zeneműveknél a 47. § rendelkezései helyettesítik. A 9. § 2-5. pontjai és a 10. § nem alkalmasak arra, hogy zeneművekre is kiterjesztessenek.
Zeneműveknek mechanikai előadás céljára szolgáló alkalmazásainál a 46. §-ban idézett 8. § alá eső védelemhez megkívánt művészi tevékenység nyilvánulhat vagy a 8. § indokolásában említett előadói művészi működésben vagy pedig a hangok átviteléhez használt eljáráshoz (hézagolt tekercsek, fogazott hengerek stb. előállításához) szükség művészi munkában (pianola, fonola stb.); utóbbi esetben az átviteli alappéldányt (matrix stb.) létrehozó művész lesz az alkalmazás szerzője.
Régi 46. § Az 1884:XVI. tc. 46. § rendelkezései helyett ezentúl a törvényjavaslat 5. és 6. §-ainak, különösen a 6. § 9. és 10. pontjának, a zeneművekre is kiterjesztett rendelkezései fogják a zeneművek szerzőit az eddiginél hathatósabb mértékben megvédeni a jogosulatlan feldolgozások, kivonatok, átdolgozások (arrangement), mechanikai előadás céljára szolgáló alkalmazások stb. ellenében.
A törvényjavaslat 47. §-a az 1884:XVI. tc. 47. §-ának rendelkezéseit veszi át a törvényjavaslat 9. §-ának 1. pontjához alkalmazkodó szövegezésben. A szerző beleegyezése nélkül zeneműveknek egyházi használatra szerkesztett gyűjteményekbe való felvételét a törvényjavaslat az 1884:XVI. tc. 47. §-ában megegyezően ezentúl sem engedi meg.
A 2. bekezdés több külföldi újabb törvényhozással egybehangzóan lehetővé teszi, hogy a hangverseny közönsége az előadott zenedarab szövegét olvasással kisérhesse, ami az előadó megértését elősegíti és élvezetét fokozza. A szöveg szerzője művének ily egyes alkalmakra korlátolt kinyomatása által nem szenved kárt, mert az ily alkalomszerű lenyomatok csakis mint műsorpéldányok kizárólag a hangverseny közönsége részére készülnek és rendes forgalomba nem hozhatók.
(Régi 45. §) A védelem időtartamára, a bitorlás jogkövetelményeire, a bírói eljárásra, a szerzői jogi szakértő bizottságra, az elévülésre és a beiktatásra az irói műveknél megállapított rendelkezéseket megfelelően kiterjeszti a zeneművekre is.
Régi 48. § Az 1884:XVI. tc. 48. §-a megengedte a nem zeneszerzés céljából készült, már megjelent írói műnek zenemű szövegéül felhasználást az írói mű szerzőjének beleegyezése nélkül. A törvényjavaslat az 1884:XVI. tc. 48. §-ának rendelkezéseit elejtette, mert azokat a módosított berni egyezménynek szellemével összhangban nem állóknak találta. Legnagyobb mértékben méltánytalan azt kívánni, hogy a költő egyrészt tűrje, hogy versét még akarata ellenére is bárki megzenésíthesse, de másrészt a zenemű anyagi eredményéből, amely gyakran a vers kedveltségének köszönhető, ne vegye ki az őt jogosan megillető részt.
Az 1884:XVI. tc. 48. §-ában foglalt rendelkezések elhagyása folytán valamely már megjelent írói műnek zenemű szövegéül az írói mű szerzőjének beleegyezése nélkül való felhasználása is, amennyiben nem esik a 83. §-ban foglalt átmeneti rendelkezés alá, a törvényjavaslat 6. §-a 10. pontjának rendelkezései alá fog esni.
Fontosabb újítás: Zeneműveknél az előadási jog fenntartása nem szükséges (49. §) Megjelent zenés színművekből zenerészek szinpadon kivül sem adhatók elő szabadon (5. § 1. bek. és 54. §). A szerző nem vagyoni kárának megtérítését is követelheti (18. és 57. §).
A szövegezés alkalmazkodik az 1. és a 45. § szófűzéséhez. A törvényjavaslat 84. §-a idevágó rendelkezéseket tartalmaz.
A módosított berni egyezmény 2. Cikkének 1. és 3. bekezdései szerint védelemben kell részesíteni a többi között „azokat a koreográfiai műveket és némajátékokat, amelyek szinrehozásának módja írásban vagy másként meg nem örökítve”.
Minthogy a törvényjavaslat az 1884:XVI. törvénycikk fentartott rendszeréhez képest nem tartalmazza a védelemben részesülő művek összes fajainak kimerítő felsorolását, ennélfogva a némajátékokról és koreografiai művekről, amelyek lényegükben színművek, a törvényjavaslat a módosított berni egyezmény adta védelem kifejezett biztosítása végett közvetlenül a színművek első megemlítése (48. §) után az 50. §-ban rendelkezik.
E rendelkezés nem újítás, mert kifejezett rendelkezés hiányában sem merült fel nálunk eddig kétség aziránt, hogy a némajátékok és a koreográfiai művek minden vonatkozásban védett művek és hogy nyilvános előadásuk szempontjából a színművekkel, ha pedig zenéjük is van, a zenés színművekkel egyenlő védelemben részesülnek. A módosított berni egyezménynek német indítványból eredt az a kikötése, hogy e művek színrehozásának módja írásban vagy másként meg legyen örökítve, hazai szempontból figyelmen kívül hagyható, mert a magyar szerzői jogban a védelemnek általában nem érvényességi kelléke az, hogy az írói mű írásban legyen megörökítve s mert a „másként”, tehát valamiféle módon történt megörökítés oly természetes követelmény, amelyet e helyütt külön kiemelni fölösleges volna.
Régi 50. és 51. § Az 1884:XVI. tc. 50. és 51. §-ában foglalt rendelkezéseket a törvényjavaslat egészen mellőzte a következő okokból:
Az 1884:XVI. tc. 50. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezés a törvényjavaslat 49. §-ának általános szabálya mellett teljesen fölösleges. Ezt a rendelkezést már az 1884:XVI. tc. megalkotása idejében is csak annak az ósdi jogállapotnak visszhangja tette indokolttá, amely szerint a „nyomtatásban megjelent” és „árúba bocsátott” színművek és zenés színművek szabadon előadhatók voltak.
Az 1884:XVI. tc. 50. §-ának második bekezdéséhez képest: színpadon kívül a „nyomtatásban megjelent” és „árúba bocsátott” zenés színművekből nyitányok, felvonásközi és „egyéb zenerészek” a jogosult beleegyezése nélkül is előadhatók voltak akkor is, ha a szerző az előadási jogot az 1884:XVI. tc. 51. §-ának megfelelően fentartotta. Ez a méltánytalan rendelkezés a zenés színművek zeneszerzőit színpadon kívül kizárólagos előadási joguk javarészétől fosztotta meg és nem nyujtott nekik módot annak kikényszerítésére, hogy megjelent zenés színműveiket akaratuk ellenére nyilvánosan ne játszhassák valamely városban addig, amíg a zenés színmű abban a városban színre nem került. Ez a rendelkezés akkor is rászolgálna a törlésre, ha nem állana ellentétben a módosított berni egyezmény 11. Cikkének rendelkezéseivel.
Az 1884:XVI. tc. 51. §-a megjelent zeneművek nyilvános előadásának kizárólagos jogát csak abban az esetben adta meg a zeneszerzőnek, ha a mű címlapján vagy a mű elején az előadási jog a szerző részére volt fentartva. Ezt a rendelkezést azért kellett mellőzni, mert a módosított berni egyezmény 11. Cikkének 3. bekezdése szerint: a szerzők avégből, hogy az egyezmény 11. Cikkének megfelelő védelmet élvezzék, nem kötelesek műveik megjelenésekor nyilvános előadásukat megtiltani. A törvényjavaslat 85. §-a idevágó átmeneti rendelkezést tartalmaz.
(Régi 53. és 54. §) A törvényjavaslat 51. §-a az 1884:XVI. tc. 53. és 54. §-ában foglalt rendelkezéseket helyettesíti és a nyilvános előadás kizárólagos jogát az idézett törvény 53. és 54. §-ában említett fordításokon és átdolgozásokon kívül a 8. §-ban felsorolt összes egyéb művek nyilvános előadására is kiterjeszti, amennyiben e műveket színműveknek, zenés színműveknek vagy zeneművekek lehet tekinteni. Az; hogy a fordítás, átdolgozás, alkalmazás stb. jogosult-e vagy nem, a nyilvános előadás jogánál sem tesz különbséget. Természetesen oly színműveknél vagy zeneműveknél, amelyek nem tekinthetők eredeti műveknek, a nyilvános előadáshoz - éppen úgy mint a többszörösítéshez, közzétételhez stb. - nemcsak az előadandó mű szerzőjének, hanem egyúttal a felhasznált egy vagy több eredeti mű szerzőjének beleegyezése is szükséges és pedig akkor is, ha a felhasznált eredeti mű nem volt színmű, zenés színmű vagy zenemű.
A nyilvános előadásnál nem tesz különbséget, hogy a színmű, zenés színmű vagy zenemű közvetlenül vagy mechanikai készülékekkel közvetített módon kerül a hallgató vagy néző közönség elé.
Ezért a törvényjavaslat - a zeneműveket illetően tekintettel a módosított berni egyezmény 13. Cikke 1. bekezdésének 2. pontjában foglalt rendelkezésre is - kifejezetten kiterjeszti a nyilvános előadás jogát a 6. § 9. pontjában említett mechanikai előadásra is.
Az 52. §-ban a mozgófényképezési eljárásra (a 6. § 10. pontjára) utalni nem kellett, mert az 51. §-ban, a 8. §-ban és a 6. § 10. pontjában foglalt rendelkezések egybevetéséből kitűnik, hogy a mozgófényképészeti eljárással közvetített nyilvános előadáshoz, mint mozgófényképészeti mű céljára szolgáló felhasználásnak nyilvános eladásához a felhasznált eredeti színmű szerzőjének beleegyezése is szükséges.
(Régi 52. §) Az 1884:XVI. tc. 52. §-a szerint szöveges zeneművek előadásához, ideértve a zenés színműveket is, elég volt a zeneszerző beleegyezése.
A jelen törvényjavaslat 1. §-ának második bekezdése - az 1884:XVI. tc. 1. §-ának második bekezdésétől eltérően - a szerzői jog gyakorlását általában valamennyi szerzőtárs közös elhatározásához kötötte. A zenés színművek nyilvános előadására vonatkozó jog gyakorlásánál ezt a szabályt a szövegíró rovására megváltoztatni nem látszott indokoltnak, mert zenés színműveknél a szövegíró szerepe rendesen hasonló súlyú a zeneszerző szerepével.
Ellenben a többi szöveges zeneművek tekintetében, amelyeknél a zeneszerző rendesen túlsúlyban van, fenntarthatónak mutatkozott az 1884:XVI. tc. 52. §-ának az a szabálya, hogy előadásukhoz a zeneszerző beleegyezése elégséges, feltéve persze, hogy a szöveg szerzője a beleegyezést művének megzenésítéséhez megadta.
Ha a költő átengedte versét nem színpadi zenemű szövegéül, bizonyára a zenemű nyilvános előadása is megfelelt akaratának, mert ily zeneműveknél a nyilvános előadás az érvényesülésnek legfontosabb módja.
Az 1884:XVI. tc. 52. §-ának az a rendelkezése, hogy „az ilyen műveknek zene nélkül előadásához a zeneszerző beleegyezése nem szükséges”, a törvényjavaslat 53. §-ából elmaradt, mert az az 53. § mostani szövegével nem állna összhangban annak következtében, hogy megjelent írói művek nyilvános előadása - a színművektől eltekintve - általában nincs az írói mű szerzőjének beleegyezéséhez kötve.
(Régi 59. §) A szerzői jog tartalmára nézve az írói műveknél megállapított szabályokat, amennyiben erre alkalmasak, megfelelően kiterjeszti a nyilvános eladás jogára is.
és 56. § Az 1884:XVI. tc. 55. és 56. §-át tartják fenn gondosabb szövegezésben.
Ez a § az 1884:XVI. tc. 57. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezéseket szabatos szövegben foglalja magában. „A szerző beleegyezése” alatt a törvényjavaslat 8. §-ában felsorolt műveknél mind a felhasznált eredeti mű szerzőjének, mind az előadandó mű szerzőjének és jogutódaiknak beleegyezését kell érteni.
Az 1884:XVI. tc. 57. §-ának második bekezdése fölöslegessé vált, „mert az előadás eszközlője” a törvényjavaslat 57. §-ának egyetlen bekezdésében már figyelemben részesült („aki ..... nyilvánosan ..... előadat”).
Régi 58. § az 1884:XVI. tc. 58. §-át el kellett ejteni, mert a jogosulatlan előadás eszközlője részéről fizetendő kártérítés összegének megállapításánál a bíró szabad mérlegelését korlátozta célszerűtlennek bizonyult szabályokkal, amelyek gyakorlati okokból különben is csupán hosszabb színpadi művek előadására nyerhettek alkalmazást.
A törvényjavaslat 58. §-a a bitorlás jogkövetkezményeire vonatkozó rendelkezéseket megfelelően kiterjeszti a nyilvános előadás jogára is. A 22. § rendelkezései ide nem vágnak. A 23. § abban az esetben lesz megfelelően alkalmazható, hogy nyilvános előadással kapcsolatban pl. az előadást hirdető jelentésben (56. §) a szerző nevét akarata ellenére megjelölik vagy mellőzik.
Ez a § a bíró eljárásra, a szerzői jogi szakértő bizottságra, az elévülésre és a beiktatásra az írói műveknél megállapított szabályokat, amennyiben erre alkalmasak, megfelelően kiterjeszti a nyilvános előadás jogára is.
Fontosabb ujítások: A szerzői jog tartalmak kibővül a mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatás jogával (60. §). A védelem kiterjed az építészeti alkotásokra (60. §) és az iparművészet alkotásaira is (66. §).
A módosított berni egyezmény 2. Cikkének 1. és 3. bekezdései értelmében „a művészet minden termékét, tekintet nélkül külső megjelenésének módjára vagy alakjára, úgymint ..... a rajz, festés, építészet, szobrászat, metszés és kőnyomás alkotásait” védelemben kell részesíteni.
Az 1884:XVI. tc. 60. §-a sem az építészet, sem a kőnyomás alkotásait nem említette, hanem pusztán a rajz, metszés, festés, szobrászat alkotásairól emlékezett meg; az 1884:XVI. tc. 66. §-a pedig kifejezetten akként rendelkezett, hogy „az építészeti művekre a jelen törvény (1884:XVI. tc.) rendelkezései nem alkalmazhatók.”
A törvényjavaslat 60. §-ának első bekezdése a módosított berni egyezmény idézett rendelkezésére való tekintettel kifejezetten felsorolja a képzőművészet alkotásaiként az „építészet” és a „kőnyomás” alkotásait is, de egyúttal a „kőnyomás” szó után következő „stb” jelzéssel annak óhajt kifejezést adni, hogy a kérdéses felsorolás nem kimeritő. A 60-66. §-ok rendelkezései ugyanis a képzőművészet minden alkotására kiterjednek, tekintet nélkül külső megjelenésük módjára vagy alakjára, tehát tekintet nélkül a műnemre (rajz, festés, szobrászat, építészet stb.), tekintet nélkül a műfajra (torzrajz, tájképfestés, kisplasztika, templomépítészet stb.), tekintet nélkül az alkalmazott technikai eljárásra (szénrajz, tollrajz, tűrajz, pasztel, fametszés, rézmetszés, linoleummetszés, kőnyomás, szines kőnyomás, vízfestés, olajfestés, tempera, freskó, mozaik, mintázás, faragás, öntés, kovácsolás, építés stb.) és tekintet nélkül a használt anyagra (papiros, vászon, fa, üveg, kő, csont, viasz, fém, növények stb.).
A 66. § rendelkezéséhez és indokolásához képest az sem tesz különbséget a védelem tekintetében, hogy a mű csupán esztétikai célok szolgálatában áll-e vagy egyúttal iparkészítmény vagy használati tárgy is (iparművészeti alkotás).
Közömbös a védelem szempontjából természetesen az is, hogy a képzőművész egyéni alkotása már a szerző részéről szem előtt tartott végleges alakjában vagy még csak a közbenső alkotási stádiumok valamelyikében (terv, vázlat, agyagminta stb.) van meg.
Az építészeti műveknél az Unióhoz tartozó némely országok szerzői jogi törvényeikben a védelmet ahhoz kötötték, hogy az építészeti művek „művészi célokat szolgáljanak” (1907. évi német művészi szerzői jogi törvény 2. §-a), vagy hogy az építészeti mű „természeténél és elrendezésénél fogva művészi épület vagy építmény legyen (1911. évi brit szerzői jogi törvény 31. Cikkének 1. p., 6. bek.). Ezeket a példákat követni nem látszott indokoltnak, mert képzőművészeti alkotásokról lévén szó, a hazai jog szempontjából a törvényjavaslat 60. §-ának szövegezése mellett nem lehet kétséges, hogy a nyujtandó szerzői jogi védelemnek csak az építőművészet termékei, tehát művészi alkotásoknak művészi elemei (külső és belső kiképzés, alaprajz stb.) részesülnek, de nem terjed ki ez a védelem művészietlen, sablonos építési termékekre. Az építészeti mű (alkotás) fogalma nem szorítkozik pusztán az építményekre, mint ingatlanok alkotórészeire, hanem ide eshetnek a földfelülettel össze nem függő építőművészeti termékek is (pl. vasuti díszkocsi, úszó alkotmány, légi járómű, ünnepi sátor stb.).
A 60. § a többszörösítés mellett, amely a változatlan többszörösítésen kívül az utánképzést és az tánépítést is magában foglalja, továbbá a közzététel és forgalombahelyezés mellett még új jogosítványként a mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatását is a mű szerzőjének kizárólagos jogává teszi.
Ez az új jogosítvány, amely először az 1907. évi német művészei szerzői jogi törvény 15. §-ában nyert törvényes szabályozást, bizonyos analógiát mutat a színművek, zenés színművek és zeneművek nyilvános előadási jogával. Ez az új jog arra szolgál, hogy már közzétett képzőművészeti alkotások - első sorban híresekké vált festmények és szobrok - vetítő- és hasonló készülékek segélyével üzleti célokra szolgáló mutatványok tárgyai a szerző beleegyezése nélkül ne lehessenek. Egyrészt az ilyen mutatványokban rejlő jövedelemforrás joggal illeti meg a szerzőt, másrészt pedig a szerző személyiségi jogából folyó érdekek is megkövetelik, hogy a kérdéses bemutatás a szerző ellenőrzését - ha a szerző ily ellenőrzést gyakorolni kíván - ne nélkülözze. Hogy az üzletszerűen bemutatott példány, többszörösítés, vagy másolat jogosan vagy jogosulatlanul van-e a bemutatónak birtokában, az a szerző kizárólagos bemutatási joga szempontjából teljesen közömbös. A bemutatásra használt készülék lehet csupán optikai készülék (sztereoszkop, mikroszkop stb.) vagy egyúttal mechanikai is (szkioptikon stb.) vagy pedig pusztán mechanikai készülék.
A törvényjavaslat a képzőművészetre vonatkoztatva az „alkotás” szót, - éppen úgy, mint az 1884. XVI. törvénycikk - csak a jóhangzás kedvéért használja egyes szófűzésekben (pl. a képzőművészet alkotása) a vele egyenértékűnek tekintett „mű” szó helyett.
Az 1884:XVI. tc. 61. §-ának első bekezdését adja a 60. §-ból folyó szövegezésben.
Az 1884:XVI. tc. 61. §-ának második bekezdése (1-5. p.) elmaradt, mert tartalma részben fölöslegessé vált, részben pedig a 65. §-ban foglalt rendelkezéssel nyert elintézését.
Az 1884:XVI. tc. 62. §-ának rendelkezéseit helyettesíti oly szöveggel, amely a szerzői jogot az eddiginél kisebb mértékben korlátozza.
Az 1884:XVI. tc. 62. §-ának 1. pontja szerint nem tekintendő a szerzői jog bitorlásának az olyan szabad feldolgozás, amely által az eredeti műtől különböző új mű állíttatik elő. E szabály a törvényjavaslat 65. §-ának rendelkezése folytán a képzőművészeti alkotásokra is a 6. § 10. pontjának megfelelő alkalmazásához képest fog érvényesülni s ezért az 1884:XVI. tc. 62. §-ának 1. pontjában foglaltaknak megfelelő szöveg elmaradt.
1. pont. Az 1884:XVI. tc. 62. §-ának 2. pontjánál több tekintetben szabatosabb. Csak ingyenesen készült egyes másolatok állíthatók elő, még pedig nem terjesztés céljából és ezeket sem szabad kiállítani vagy üzletszerűen használni (5. § 2. bek., 65. §). Építészeti műveket utánépíteni ingyenesen sem szabad; utánépítés alatt természetesen érteni kell nemcsak a már felépített építészeti műnek utánképzését, hanem az oly építést is, amely a még fel nem épített mű terveinek felhasználásával jött létre.
2. pont. Az 1884:XVI. tc. 62. §-ának 3. pontjánál szűkebb körben mozog. Csak képes ábrázolásban lehet a szerző beleegyezése nélkül a közönsége részére nyitva álló helyeken a szabadban maradandólag felállított képzőművészeti alkotásokat többszörösíteni. Eszerint pl. nem esnek e rendelkezés alá, tehát a szerzői jog oltalma alatt állanak, a nyilvános utcákon kiragasztot művészi plakátok, a kirakatokban látható műtárgyak, ideiglenesen felállított szoborművek stb. Építészeti műveknél csak a szabadból látható külső látkép egy síkban való ábrázolása van megengedve.
3. pont. Az 1884:XVI. tc. 62. §-a 4. pontjának rendelkezését a törvényjavaslat 9. §-ának 1. pontjával összhangba állítva mutatja. Csak nagyobb és önálló tudományos vagy ismeretterjesztő műbe vagy pedig kizárólag iskolai használatra többek műveiből szerkesztett gyüjteménybe szabad a megjelölt művek hű többszörösítését (utánképzését) a cél által indokolható korlátolt terjedelemben a szerző beleegyezése nélkül, de mindig a forrás és a szerző világos megnevezésével felvenni.
A többszörösítés hűségét nem érintheti az eredeti mű méreteinek arányos módosítása (kisebbítés, nagyítás) vagy a használt technikai eljárás miatt elkerülhetetlen egyszerűsítés. „Ismeretterjesztő” művek alatt a közművelődés előmozdítására szolgáló, tehát elsősorban az ú. n. népszerűen tudományos műveket kell érteni; nem tartoznak ide a nem kizárólag iskolai használatra szerkesztett gyűjteményes művek, pl. folyóiratok vagy az üzleti célokra szolgáló összeállítások, pl. katalógusok, még pedig akkor sem, ha írói mű alakjában vagy írói művel kapcsolatban mutatkoznak.
4. pont. E pont felvétele azért szükséges, mert a javaslat a képzőművészeti alkotások védelmét azoknak mechanikai és optikai készülékekkel való üzletszerű előadására kiterjeszti. Gyakori eset, hogy iskolák számára, vagy egyébként tartott előadások alkalmával az előadás tárgyának szemléltetése végett művészeti alkotásokat, vagy más képeket, illetve fényképészeti másolataikat mutatják be vetítéssel. Méltányos, hogy az iskolai célzatú művek javára megállapított kedvezmény tudományos, ismeretterjesztő vagy iskolai célzatú előadásokra is megfelelően kiterjesztessék.
(Régi 64. §) Az 1884:XVI. tc. 64. §-a első bekezdésének első mondatát és második bekezdését mint együvétartozó rendelkezéseket adja a törvényjavaslat 63. §-a szabatosabb szövegezésben, amely világosan kifejezésre juttatja, hogy a mű egyetlen vagy egyik példánya tulajdonának átruházása magában véve nem jelenti sem a többszörösítés jogának, sem a szerzői jog bármely más részének átruházását.
A megrendelt arcképek s szoborképmások megrendelőjének jogáról az 1884:XVI. tc. 64. §-ának első bekezdése a második mondatban akként rendelkezett, hogy a megrendelt arcképeknél és szoborképmásoknál az „utánképzés” joga a megrendelőt illeti.
A törvényjavaslat célszerűbbnek találta az arckép vagy szoborképmás megrendelőjének jogkörét szabályozó rendelkezéseket külön §-ba foglalni.
A szabályozás tartalmánál egyrészt az a cél lebegett a törvényjavaslat előtt, hogy a szerző jogai lehetőleg megóvassanak, másrészt pedig a megrendelő jogos érdekei is kielégítést nyerjenek.
Evégből a szerzői jog megrendelt arcképeknél és szoborképmásoknál is elvben a szerzőnél hagyatott meg, de azzal a korlátozással, hogy a szerző ilyen mű tekintetében szerzői jogát csak a megrendelő beleegyezésével gyakorolhatja. Eszerint a megrendelő - ideértve azt is, aki a megrendelő helyett az ő személyiségi jogainak védelmére hivatva lehet - a megrendelt mű tekintetében a neki bármely okból nem tetsző többszörösítést, közzétételt, forgalombahelyezést vagy üzletszerű bemutatást megakadályozhatja azzal, hogy mindezekhez vagy ezek bármelyikéhez hozzájárulás a szerzői jog alanyától megtagadja. Ha a szerző vagy jogutóda ily esetben szerzői jogát a megrendelő beleegyezése nélkül vagy a megrendelő kifejezett akarata ellenére gyakorolja, a 65. § második bekezdésében foglalt jogkövetkezményekkel felel.
Másrészt a megrendelő a mű hű többszörösítésének jogát - úgy, amint azt az 1884:XVI. tc. 64. §-a első bekezdésének második mondatához képest eddig tehette - továbbra is önállóan gyakorolhatja, de csak nem üzletszerű célra.
Nem szükséges, hogy az arckép vagy szoborkép más megrendelője azonos legyen az ábrázolt egyénnel.
Az ábrázolt egyénnek a saját képmására vonatkozó személyiségi jogai tulajdonképen az általános magánjog körébe tartoznak, de ezeket a jogokat újabban több szerzői jogi törvény részletes szabályozás tárgyává tette azon a címen, hogy e jogok is a szerzői jog korlátozását jelentik és azzal az indokolással, hogy célszerű az arckép megrendelőjének és az arcképen ábrázolt egyénnek személyiségi jellegű jogaira vonatkozó rendelkezéseket ugyanabba a keretbe foglalni. Így tett az 1907. évi német művészi szerzői jogi törvény (22-24. §-ok), az 1912. évi németalföldi szerzői jogi törvény (19-22. Cikkek), az 1912. évi dán szerzői jogi törvény (27. §). Minthogy az ábrázolt egyén személyiségi jogairól az 1884:XVI. törvénycikkben sem volt szó s e jogok szabályozása a külföldön előkészítés után is mindenütt élénk vitákra adott okot, célszerűbbnek mutatkozott e részben az 1884:XVI. törvénycikk kereteit fenntartani és a képmáson ábrázolt egyén jogainak szabályozását, mint különben is inkább a polgári törvénykönyvbe tartozó joganyagot, e törvényjavaslatban mellőzni.
Az első bekezdés az 1884:XVI. tc. 65. §-ában foglalt rendelkezést szabatosabb szövegezésben mutatja oly kiegészítéssel, amely az építészeti művek védelem alá helyezésének következménye. E bekezdés szerint építményeket, bárha a szerzői jog bitorlásával jöttek is létre, az ingatlannal való összefüggésük miatt nem lehet a 20. § rendelkezései alapján megsemmisíteni vagy előállításuk áráért a szerzői jog alanyának tulajdonába bocsátani s károsító alakjuktól is csak állaguk lényeges sérelme nélkül lehet azokat megfosztani; önként érthető, hogy a sértettet illető kártérítés (elégtétel) összegének megállapításánál ily esetekben figyelemmel kell lenni arra az esetleges sérelemre is, amely az építmény bitorlásos alakjának fennmaradásában mutatkozik.
A második bekezdés a 64. §-ban a megrendelő javára megállapított jogoknak megsértését helyezi magánjogi és büntetőjogi szankció alá. E rendelkezéshez képest az, aki megrendelt arckép vagy szoborképmás tekintetében a szerzői jogot a megrendelő beleegyezése nélkül bitorolja, mind a szerzőnek, mind a megrendelőnek kártérítéssel (elégtétellel) tartozik.
Az 1884:XVI. tc. 65. §-ának második bekezdése a törvényjavaslat 13. §-ának szövegéhez képest fölöslegessé vált.
Az 1884:XVI. tc. 66. §-a szerint iparkészítményekre és az iparkészítményeken alkalmazott képzőművészeti alkotásokra az 1884:XVI. törvénycikk intézkedései nem alkalmazhatók.
Egyrészben az 1884:XVI. törvénycikk alapjául szolgált törvényjavaslat miniszteri indokolása a következő kijelentéseket tartalmazta: „Nem részesíti azonban a javaslat védelemben sem az iparkészítményeket, sem a műipar termékeit, mert azok természetüknél fogva az iparszabadalmak kérdésével együtt különnemű intézkedéseket igényelnek. Hasonlókép nem részesülhetnek védelemben oly képzőművészeti alkotások, amelyek iparkészítményekre alkalmaztattak.”
Ez az álláspont összhangban volt az akkori közfelfogással és a mintául vett német törvényhozás akkori állapotával.
Azóta a viszonyok gyökeresen megváltoztak s ma már a jelentőségben egyre gyarapodó iparművészet alkotásai a kulturállamok legnagyobb részében a képzőművészet egyéb ágaival egyenlő rangú védelmet vívtak ki maguknak.
Így a Németbirodalomban, amelynek 1907. évi művészi szerzői jogi törvények 2. §-ában kimondja: „A műipar termékei a képzőművészet alkotásai közé tartoznak.” Az e törvény alapjául szolgált törvényjavaslat indokolása kiemelte, hogy az előbbi német jogállapot, amely az iparművészeti alkotásokat a képzőművészet egyéb műveinek védelméből kizárta, közfelfogás szerint nem felel meg többé a modern iparművészet fejlődésének és igényeinek. „Amióta - úgymond az indokolás - a művészet egyre fokozódó mértékben foglalkozik ama feladattal, hogy a mindennapi élet tárgyait is nemesebbekké tegye és esztétikailag hatásos formákban céltudatosan fejlessze, azóta a törvényjavaslat felfogása szerint nem lehet többé fenntartani azt az álláspontot, amely a művészetet külömböző bánásmódban részesíti ahhoz képest, hogy szolgálatába szegődött-e az iparnak vagy nem. A „magas” művészet (hohe Kunst) és az „alkalmazott” művészet (angewandte Kunst) egyenrangúsága már a külföld legtöbb törvényében is érvényre jutott. De e törvények kedvezőbb védelmi eszközeiben a németek nem részesedhetnek a külföldön, ha hazai joguk e védelmet megtagadja (lásd az 1886. évi berni egyezmény 2. Cikkét). A javaslat tehát az alkalmazott művészetet meg akarja szabadítani a jelenleg érvényes jog korlátozásaitól és a szerzői jog tekintetében a magas művészettel egyenlő elbánásban óhajtja részesíteni.”
A berni nemzetközi szerző jogi Unió 1908. évi berlini konferenciáján, amely a módosított berni egyezményt alkotta meg, a német kormány indítványozta az iparművészeti alkotások kötelező védelmének az unióegyezménybe iktatását, utalva arra, hogy „több jelentékeny állam legújabb törvényalkotása a művek e faját kifejezetten a képzőművészet alkotásaival egyenlő védelem alá helyezte, amit helyeselni kell, mert az iparművészet hatalmas fejlődése folytán azokat a mesterkélt határokat, amelyeket a tiszta művészet és a mindennapi élet szolgálatában álló művészet közé vontak, sem elméleti, sem gyakorlati okokból nem lehet továbbra is fenntartani.” Ez indítványt a francia, a belga és az olasz kiküldöttek melegen pártolták, de a brit kiküldöttek ellenzése folytán a német indítvány nem járt sikerrel s kompromisszumként pusztán a módosított berni egyezmény 2. Cikke utolsó bekezdésének megfelelő szöveg volt elérhető, amely szerint: „Az iparművészet alkotásai annyiban részesülnek védelemben, amennyiben az egyes országok saját törvényei azt megengedik.”
A módosított berni egyezmény alkotása óta két unióállam: Dánország és Németalföld 1912-ben hozott szerzői jogi törvényeiben nem késett az iparművészeti termékeket a képzőművészeti alkotásokkal egyenlő védelembe fogadni.
Attól kezdve, hogy a magyar államnak a berni nemzetközi szerzői jogi Unióhoz való csatlakozásával a közélet különböző tényezői behatóbban kezdtek foglalkozni, mind erősebben hangzott fel nemcsak hazai művészeti, de hazai irodalmi képviseleteinek részéről is az a kivánság, hogy az Unióhoz csatlakozással kapcsolatban az iparművészet alkotásait szintén a védett művek közé kell sorozni. „Mióta a képzőművészet hazánkban fellendült - fejtette ki egyik művészeti testületünk emlékiratában - és különösen mióta képzőművészetünk iparkodott lábát ép a magyar nemzeti szellem talaján megvetni, az iparművészet szellemi életünk egyik jelentős tényezője lett. Képzőművészetinek sorából az iparművészet egész gárdája került ki és számos képzőművészünk tehetségének és tudásának javát fordítja szorosan vett képzőművészeti tevékenység mellett iparművészeti alkotások megteremtésére. Viszont iparművészeink ugyanazon tehetségek sorából kerülnek ki, mint képzőművészeink. Iparművészetünk mai fejlettségi foka mellett immár lehetetlen megkülömböztetést tenni aközött, hogy valamely jelesebb hazai iparművészeti alkotás képzőművészeti tehetségnek, vagy speciális iparművészeti tehetségnek megnyilvánulása-e. Számos képzőművésztehetség nyert kifejezést, kibontakozást, valósággal kivirágzást iparművészeti alkotásokban. Iparművészetünk fejlődése az utóbbi harminc évben annyira összeforrott a képzőművészettel, hogy vakmerő kísérlet volna megkülömböztetést tenni abban az irányban, hogy a képzőművészet mestereinek, különösen szobrászainak és építkezéseinek egyes munkái szorosan vett képzőművészeti vagy iparművészeti alkotások-e?”
A törvényjavaslat ily körülmények között ugyanakkor, amidőn az épitészeti műveket a védett művek közé emeli és a fényképészeti művek védelmét is a modern jogfejlődés irányában fokozza, a hazai iparművészet további kivánatos fejlesztésének érdekében nem zárkózhatott el ama korszerű felfogás érvényesítésétől, hogy a képzőművészet alkotásai akkor is megérdemlik a szerzői jogi teljes védelmet, ha egyúttal iparkészítmények vagy használati tárgyak vagy ilyeneknek alkotórészei.
Ezért a törvényjavaslat 66. §-a kifejezetten kiterjeszti a törvény védelmét az iparművészeti alkotásokra.
Abból, hogy a 60. § nem tartalmazza a képzőművészet alkotásainak kimerítő felsorolását és abból, hogy a 66. § iparművészeti termékeket is képzőművészeti alkotásoknak enged minősíteni, az következik, hogy a törvényszabta keretben a bíró lesz hivatva a felmerült eset körülményeihez és az iparművészet akkori fejlődéséhez képest megítélni: vajjon a védelmet igénylő iparművészeti termék csakugyan tekinthető-e oly egyéni műnek, amely méltó a képzőművészeti alkotásokat megillető szerzői jogi védelemre.
Az iparművészeti alkotásoknak a képzőművészeti alkotások közé sorolásánál a javaslat a képzőművészeteknek azt az általánosabb fogalmát tartotta szem előtt, amely szerint a képzőművészetek körében a művészeteknek mindazok az ágai tartoznak, amelyek látható anyaggal dolgoznak, ellentétben pl. a zenével. Eszerint az iparművészeti alkotások nemcsak az esetre részesülnek védelemben, ha a 60. §-ban felsorolt, vagy azokkal rokon képzőművészeti ágak körében mozognak (rajz, festészet, szobrászat), hanem védelemre tarthatnak számot pl. az ötvösművészet, kerámia, textilművészet stb. körébe tartozó iparművészeti termékek is, ha a művészeti alkotás színvonalát elérik.
A törvényjavaslat negyedik fejezetében, de különösen a most tárgyalt 66. §-ban foglalt rendelkezések természetesen semmiben sem érinthetik az iparkészítmények mintaoltalmára vonatkozó jogszabályokat, mert az ipari munkák oltalma mind természetére, mind feltételeire nézve elütő és független a képzőművészeti alkotásoknak tekinthető iparművészeti termékek javára a törvényjavaslat 60. és 66. §-aihoz képest biztosítandó szerzői jogi védelemtől.
67. § Ez a § az 1884:XVI. tc. 67. §-ának rendelkezését a módosított berni egyezmény 2. Cikkének 1. bekezdésében foglalt terminológia figyelembevételével készült teljesebb szövegezésben mutatja.
Bár ezentúl a törvény védelme az építő művészet alkotásaira is ki fog terjedni, e §-ban az „építészeti” szó benmaradt, nehogy kétség támadhasson aziránt, hogy az 1-44. §-ok alapján esetleg oly építészeti tervek, rajzok stb. is védelmet nyerhetnek, amelyek rendeltetésüknél fogva képzőművészeti alkotásoknak nem tekinthetők.
Régi 68. § Ezt a §-t a törvényjavaslat 9. §-ának 1. pontjában és 62. §-ának 3. pontjában foglalt rendelkezések helyettesítik, amelyek a törvényjavaslat 67. §-ához képest rajzok és ábrák átvételére is irányadók lesznek.
Fontosabb ujítások: A védelem független az eddigi alakít feltételektől (68. §). A szerzői jog tartalma kibővül a mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatás jogával (68. §). A védelem időtartama öt év helyett tizenöt év (69. §).
68. § (Régi 69. §) A módosított berni egyezmény 3. Cikke értelmében az egyezmény alkalmazást nyer a fényképészeti művekre is és ezek védelme szintén kötelező. Eszerint a fényképészeti művekre is irányadó az egyezmény 4. Cikkének az a rendelkezése, hogy a szerzői jog élvezete és gyakorlása nem lehet semmiféle alakszerűséghez vagy feltételhez kötve.
E szabálynak megfelelően a fényképészeti művek védelmére az 1884:XVI. tc. 69. §-ának második bekezdésében megszabott feltételeket el kellett ejteni.
A 69. § új szövege tehát minden alakszerűség kikötése nélkül utalja a szerző kizárólagos jogkörébe a 60. § szövegét is figyelembevéve a fényképészeti műveknek többszörösítését, közzétételét, forgalombahelyezését és új jogosítványként: mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatását, amely utóbbinak éppen a fényképészeti műveknél van leginkább gyakorlati jelentősége.
A 68-71. §-ok a módosított berni egyezmény 3. Cikkének szövegével összhangban a „fényképészeti mű” kifejezést használják annak jelzésésül, hogy itt fényképezéssel előállított művekről, vagyis eredeti fényképfelvételekről és ezek többszörösítéseiről, felhasználásairól stb. van szó, nem pedig másfajta műveknek (pl. írói műveknek, térképeknek, tervrajzoknak stb.) fényképmásolatairól.
(Régi 70. §) A fényképészeti művek eddig csak öt évig tartó védelemben részesültek. A módosított berni egyezmény 3. Cikke csak általában a kötelező védelmet kívánja meg, de a védelem időtartamára nézve a 7. Cikk 3. bekezdése fényképészeti műveknél szabad kezet biztosít az egyes szerződő országoknak, mindössze azt a korlátozást mondván ki, hogy a fényképészeti mű a származási országnak - tehát meg nem jelent műveknél a szerző hazájának, megjelent műveknél az első megjelenés országának (4. Cikk 3. bek.) - védelmi időtartamánál hosszabb ideig tartó védelmet a többi szerződő országban sem élvezhet.
A fényképészeti művek az Unió legtöbb országában (így Belgiumban, Franciaországban, Haitiban, Luxemburgban, Monacoban, Nagybritanniában, Németalföldön, Olaszországban, Spanyolországban, Tuniszban) a képzőművészet alkotásaival egyenlő vagy hasonló ideig tartó védelemben részesülnek s azok az országok is, amelyekben csak öt évig tartó védelem volt, a védelmi időtartamot vagy már felemelték (Németország, Norvégország, Japán) vagy felemelését tervezik (Svájc).
Az érdekelt körök nálunk is a védelmi időnek legalább tizenöt évre való felemelését kérelmezték s a tizenöt éves védelmi időtartamot már az Unió 1896. évi párizsi konferenciáján elfogadott óhajt (voeu) valamennyi szerződő ország részére kívánatos minimumnak nyilvánította.
Ily körülmények között indokoltnak látszik, hogy a törvényjavaslat Magyarországnak az Unióba való belépésével kapcsolatban a fényképészeti művek védelmi időtartamának tizenöt évre felemelése mellett foglaljon állást.
A tizenöt évig tartó védelem - a 17. §-ban foglalt általános számításmód megtartásával - megjelent fényképészeti műveknél az első megjelenéstől kezdődik és meg nem jelent műveknél véget ér a szerző halálát követő tizenöt év elmultával.
A törvényjavaslat 86. §-a idevágó átmeneti rendelkezést foglal magában.
Az 1884:XVI. tc. 70. §-ának harmadik bekezdésében foglalt utalást a törvényjavaslat 71. §-a tartalmazza.
(Régi 71. §) Ez a § az 1884:XVI. tc. 71. §-át mutatja a törvényjavaslat 68. §-ának rendelkezéseiből folyó szövegezésben.
(Régi 75. §) Az 1884:XVI. tc. 75. §-ában foglalt anyagot foglalja magában gondosabb szövegezésben.
A módosított berni egyezmény 3. és 7. Cikke a fényképészeti művekkel együtt a fényképezéshez hasonló eljárásokkal előállított műveket is megemlíti.
Ennek megfelelően a törvényjavaslat is a fényképészeti művekre vonatkozó rendelkezéseket kiterjeszti a fényképezéshez hasonló eljárásokkal előállított művekre is.
Régi 72. § Ez a § fölöslegessé vált a törvényjavaslat 64. §-ának következtében, amelyet a 71. §-hoz képest a fényképészeti művekre is megfelelően alkalmazni kell.
Régi 73. § Ez a § a törvényjavaslat 71. §-ában foglalt utalások következtében fölöslegessé vált.
Régi 74. § Ezt a §-t a törvényjavaslat 7. §-ának és 60. §-a második bekezdésének rendelkezései helyettesítik, amelyeket a törvényjavaslat 71. §-a értelmében a fényképészeti művekre is megfelelően alkalmazni kell.
A törvényjavaslat első ízben viszi a magyar törvényhozás elé a mozgófényképezést, mint a szerző jog új és jelentékeny kútforrását.
A filmszalagos alakjában alig húsz éves mozgófényképészet különféle tárgyú és természetű termékeinek szerzői jogi oltalmáról kifejezetten és összefoglalva először a módosított berni egyezmény 14. Cikke gondoskodott és a nemzeti törvényhozások eddigelé e joganyagban nagyrészt csak a módosított berni egyezmény rendelkezéseinek átvételére szorítkoztak.
A jelen törvényjavaslat is természetesen a módosított berni egyezmény nyujtotta keretben szabályozza e termékek védelmét, de, amennyire ez a régi törvény rendszere mellett lehetséges volt, a módosított berni egyezmény sommás rendelkezéseit részletesebben kifejteni igyekezett.
A mozgófényképészeti mű fogalmát a törvényjavaslat 73. §-a írja körül. Oly termék az, amely mozgófényképmutatvány alakjában jelenik meg. A filmszövegkönyv, bár önmagában véve is lehet írói mű, még nem tekinthető mozgófényképészeti műnek mindaddig, amíg filmesített alakot nem ölt. A mozgófényképészeti mű testileg megörökített példányául a filmlevonatot vagy esetleg más képhordozó anyagból készült helyettesítőjét kell tekinteni, de a mozgófényképészeti mű tulajdonképpen abban a mutatványban rejlik, amely szemeink előtt a vetítőfelületen a filmszalag vagy más képhordozó leperegtetése közben kialakult.
Keletkezésének körülményeit tekintve a mozgófényképészeti mű vagy teljesen önálló alkotás, vagy pedig olyan, amely más mű felhasználásával jött létre. Az utóbbi esetben sincs természetesen kizárva, hogy a műnek mégis egyéni és eredeti jellege van és így ezen az alapon a 73. § alá esik. Ha azonban a felhasználással (utánkészítéssel) keletkezett mozgófényképészeti mű nem üti meg az új eredeti mű mértékét (6. § 10. p.), akkor nem a 73. §-nak, hanem a 8., 65. és 71. §-oknak rendelkezései lesznek a műre nézve irányadók és a védelem a felhasznált eredeti mű szerzőjét megillető jogokat nem fogja érinthetni.
Az eredeti mozgófényképészeti mű védelmének feltételeit a 73. § a módosított berni egyezmény 14. Cikke 2. bekezdésével lényegben megegyező módon, de tágabb körülírással állapítja meg, ami különösen azokra a mozgófényképészeti művekre való tekintettel volt szükséges, amelyek csak a fényképészeti művekkel egyenlő védelemre tarthatnak számot, mert ezeknél minden eredeti felvétel eredeti művet is hoz létre.
Akár eredeti, akár más mozgófényképészeti műről van szó, a biztosítandó védelem a műben rejlő mutatvány tartalma szerint alakul. A különbség csak az lesz, hogy a nem eredeti mozgófényképészeti műveknél - miként fent jelezve volt - a 8., a 65. és a 71. § rendelkezéseihez képest a védelem nem járhat a felhasznált egy vagy több eredeti írói mű, eredeti képzőművészeti alkotás vagy eredeti fényképészeti mű szerzőjét vagy szerzőit megillető jogoknak sérelmével.
A védelemre irányadó tartalom szempontjából nézve a mozgófényképészeti műveket, azok vagy a természetből és az életből, vagy pedig a költészet, a tudomány és a művészet birodalmából merítik tartalmukat.
Amikor a mozgófényképmutatvány a való életnek és az örök természetnek szabadon kinálkozó érdekes képeit - esetleg mások előbb keletkezett fényképészeti művének felhasználásával - tükrözteti vissza, amikor pl. vízesést, népünnepet, lóversenyt, háborús aktualitást ábrázoló (természeti film, filmtudósítás), akkor tartalmát fényképek összefüggő sorozata alkotja, amely oly védelmet érdemel és kap, mint a fényképészeti művek (68-72. §-ok).
Viszont ha a mozgófényképmutatvány költői, tudományos vagy művészeti alkotást tár elénk, ha mozgalmas drámai cselekményt, tréfás történetet, csodás mesét foglal magában (költői film) vagy ha mult események korhű rekonstrukcióját, hírneves emberek élete folyásának reprodukcióját, tudományos problémáknak igazi vagy képzelt megfejtését szemlélteti (tudományos film), vagy ha vonalakban és formákban nyilvánvaló szépnek ad művészi kifejezést (művészeti film): úgy az ilyen mozgófényképészeti mű az írói műveket vagy a képzőművészeti alkotásokat megillető védelemre (1-44. és 60-66. §-ok) tarthat számot.
Vegyes tartalmú mozgófényképészeti műveknél, aminő pedig a mozgófényképészeti művek nagy része, a mutatványnak mint egységes egészének túlnyomó tartalma lesz döntő a védelem egyik vagy másik fajtájának megállapításánál. A filmtudósítás tizenöt évig tartó fényképészeti védelem helyett nem fog az írói művekkel egyenlő ötven éves védelmet igényelhetni azért, mert abban mellékesen olyan mesterséges elemek is nyertek elhelyezést, amelyek írói ötletszámba mehetnek. Viszont a filmdráma vagy a tudományos film ötven éves védelmét nem fogja kétségessé tenni az a körülmény, hogy szabadon felvett természeti képek is előfordulnak egyik-másik részében. Az egész mű védelmében természetesen osztozik a műnek akárminő tartalmú bármely része is s pl. a filmdrámának természeti képei nem kapcsolhatók ki az írói műveket megillető védelemből azon az alapon, hogy azok önmagukban véve csak a fényképészeti művek védelmében részesülhettek volna.
Hogy kit kell a mozgófényképészeti mű szerzőjének tekinteni, arra nézve a törvényjavaslat nem tartalmaz rendelkezést, mert a régi törvény fenntartott rendszeréhez képest a törvényjavaslat másféle műveknél sem foglalkozik a szerző személyének megjelölésével.
Azoknál a mozgófényképészeti műveknél, amelyek a fentiekhez képest a fényképészeti művekkel egyenlő védelemben fognak részesülni, nem támadhat kétség a szerző személyére nézve. A szerző az lesz, aki a természet vagy az élet képeit a mozgófényképező géppel felvette és aki - ha eredeti mozgófényképészeti műről van szó - felvételének a bemutatandó események vagy ábrázolások csoportosításában (kiválasztásában, beállításában) vagy egyéb módon egyéni és eredeti jelleget adott.
Ellenben azoknál a mozgófényképészeti műveknél, amelyek mint a költészet, a tudomány vagy a művészet szerzeményei az írói művekkel vagy a képzőművészeti alkotásokkal egyenlő védelmet fognak élvezni, az alkotó tevékenységnek és közreműködésnek annyi változata lehetséges, hogy csak a konkrét eset körülményeiből lesz a legtöbb esetben megállapítható: kit vagy kiket kell a kérdéses mozgófényképészeti mű szerzőjének vagy társszerzőinek tekinteni.
Minthogy a mozgófényképészeti műnek érvényesülése a nyilvános előadásban összpontosul, ennélfogva a mozgófényképészeti műnél - hasonlóan a színművekhez és a zeneművekhez - a nyilvános előadás jogát a szerző kizárólagos jogkörébe kellett utalni, figyelem nélkül arra, vajjon tekinthető-e a mozgófényképészeti mű színműnek vagy nem.
Eszerint a mozgófényképészeti művek mindenféle faja - a törvényjavaslat 84. §-ának második bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezésektől eltekintve - csak a szerző beleegyezésével lehet nyilvános előadás tárgya s e nyilvános előadásra megfelelően alkalmazni kell azokat a szabályokat, amelyeket az 53-54. §-ok (az 1. § második és harmadik bekezdésének, továbbá a 2-9. §-okban idézésével) és az 56-59. §-ok a szinművek és a zenés szinművek előadására nézve tartalmaznak. Minthogy a törvényjavaslat 55. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelő alkalmazása a mozgófényképészeti műveknél a védelem időtartamára nézve kétségekre adhatott volna okot, a mozgófényképészeti művek védelmi ideje a 75. §-ban önállóan nyert meghatározást.
A nyilvános előadás a törvényjavaslat szóhasználata szerint különbözik a mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatástól (60. és 68. §-ok). Az előadásnál a szintér mozgó elevenséget tükröztet vissza, a bemutatásnál képzőművészeti alkotások vagy fényképészeti müvek nyugvó állapotban kerülnek szemeink elé. Mozgófényképészeti műveknél, amelyek a képzőművészeti alkotásokkal vagy a fényképészeti művekkel egyenlő védelemben részesülnek, a 74. §-ban megállapított nyilvános előadási jog mellett a mechanikai vagy optikai készülékek segélyével való üzletszerű bemutatásnak a megfelelően alkalmazandó 60. vagy 68. § szerint igényelheő joga sem látszik feleslegesnek, mert ily mozgófényképészeti művek egyes kiragadott képezi a kinematográfkészüléktől különböző valamely más mechanikai vagy optikai készülék segélyével nyugvó állapotban is bemutathatók s az ilyen bemutatás, ha üzletszerű, a szerző ellenőrzését éppen úgy megkívánja, mint általában a képzőművészeti alkotásoknál és a fényképészeti műveknél.
Az első bekezdés minden kétség eloszlatása végett az 55. § első bekezdésének átvétele helyett világosan rendelkezik oly irányban, hogy mozgófényképészeti műveknél a nyilvános előadás jogának védelmi ideje ugyanaddig tart, mint ameddig a mű általában - tartalma szerint ötven évig vagy tizenöt évig - védelemben részesül.
A második és harmadik bekezdés az 55. § második és harmadik bekezdésében foglalt rendelkezéseket a mozgófényképészeti művekre adaptált szövegezésben mutatja.
A módosított berni egyezmény 14. Cikkének utolsó bekezdése szerint a mozgófényképészeti utánképzésekre és termékekre vonatkozó rendelkezések alkalmazást nyernek a mozgófényképezéshez hasonló bármely más eljárással előállított utánképzésre vagy termékre is.
A törvényjavaslat 76. §-a ezt a rendelkezést ülteti át megfelelő szövegezésben a hazai törvénybe.
A módosított berni egyezmény 4. Cikkének utolsó bekezdése megjelent művek alatt az egyezmény értelmében a kiadott műveket kell érteni.
A törvényjavaslat 77. §-a ezzel összhangban határozza meg a hazai jog szempontjából is a megjelent művek fogalmát.
Ez a meghatározás a törvény szerint védett összes művekre egyaránt vonatkozik s különösen a képzőművészet alkotásainál, a fényképészeti műveknél és a mozgófényképészeti műveknél esetleg támadható kétségeknek eloszlatását célozza.
Megjelenéséről eszerint csak akkor lehet szó, ha a mű reprodukciókban áll készen a nyilvános forgalom céljaira, még pedig oly reprodukciókban, amelyek a szerző akaratából vagy a szerző hozzájárulásával jutnak nyilvános forgalomba. A szerző beleegyezése nélkül rendezett (bitorlásos) kiadás nem megy megjelenés számba s a meg nem jelent műveit nem teszi megjelent művé.
A törvényjavaslat 77. §-ában foglalt szabatos meghatározásból világosan kitűnik, hogy valamely mű nyilvános előadása vagy kiállítása a mű eredeti példányának elkészítése (kivitele, felépítése stb.), a mű egyetlen vagy egyik példánya tulajdonának átruházása (63. §) stb. nem tekinthető a mű megjelenésének. Ezért fölöslegesnek látszott a módosított berni egyezmény 4. Cikke utolsó bekezdésének második mondatában foglalt ily értelmű példálódzó kijelentést a törvényjavaslat szövegébe felvenni.
(Régi 79. §) A törvényjavaslat 78. §-a az 1884:XVI. tc. 79. §-ának rendelkezéseit adja szabatosabb szövegezésben.
Az első bekezdés szerint magyar állampolgárok műveire a hazai törvény alkalmazását nem gátolhatja az a körülmény, hogy az első megjelenés vagy közzététel nem belföldön, hanem bárhol a külföldön ment végbe. Eszerint pl. egy Braziliában állandóan lakó magyar állampolgár Chilében megjelent műve is igényelheti a hazai törvény védelmét, bár sem Braziliával, sem Chilével a magyar állam a szerzői jog tekintetében szerződéses viszonyban nincsen. Ha a műnek több szerzője van s a szerzőtársak közül legalább egyik magyar állampolgár, a mű természetesen a külföldi szerzőtárs javára is élvezni fogja a magyar törvény védelmét.
A második bekezdés szerint külföldi állampolgárok műveire a törvény rendelkezései akkor fognak kiterjedni, ha a már először a magyar állam területén jelent meg, ami megfelel a módosított berni egyezmény 6. Cikkében foglalt szabálynak; továbbá ki fognak terjedni a törvény rendelkezései ily művekre akkor is, ha a magyar államra nézve hatályos nemzetközi szerződés bizonyos vonatkozásokban külföldiek műveinek magyar állampolgárok műveivel egyenlő védelmet biztosítanak.
Ily nemzetközi szerződések lesznek a berni nemzetközi szerzői jogi Unióhoz csatlakozásunk után az Unió okmányai is és ezek között első sorban a módosított berni egyezmény.
Az 1884:XVI. tc. 79. §-a utolsó bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés, amely szerint az országban legalább két év óta állandóan lakó és itt folytonosan adót fizető külföldieknek nem belföldi kiadónál megjelent művei nemzetközi szerződés hiányában is védelemben részesültek, elmarad. Ennek a rendelkezésnek nem volt gyakorlati jelentősége s amellett, hogy az sem a módosított berni egyezmény rendszerével, sem az Unóországok ujabb törvényeivel nem áll összhangban, a méltányosság sem követel ily szabályt.
Minthogy azonban a törvényjavaslat szerzett javakat nem akar érinteni, a 78. § 2. bekezdése azokat a külföldi műveket, amelyek eddig is a belföldiekkel egyenlő elbánásban részesültek, ezentúl is ugyanilyen elbánásban kivánja részesíteni.
A törvényjavaslat 78. §-ának 3. bekezdése azonkívül meghagyja a szerzői jogi védelmet azoknak a külföldi állampolgároknak művei részére, akik előbb mint magyar állampolgárok részesültek abban az 1884:VI. tc. életbenléte idejében. A trianoni békeszerződés 247. Cikke értelmében ugyanis az elszakított területek lakói, tekintet nélkül állampolgárságukra, mindazoknak az irodalmi és művészeti tulajdonjogoknak élvezetében maradnak, amelyeknek a magyar törvényhozás értelmében az elszakítás pillanatában birtokosai voltak. A békeszerződés 257. Cikke ugyanezt a jogot biztosítja a magyar honosoknak az elszakított területeken. A békeszerződés értelmében tehát az elszakított részek lakói részére csupán azok a jogok lettek volna biztosítandók, amelyekben ezek az 1884:XVI. tc. értelmében részesültek. A javaslat ennél tovább menve, mindazokat a jogokat biztosítja az elszakított területek lakói részére, amelyek az új törvény rendelkezései szerint illetik meg a belföldieket.
(Régi 80. §) Ez a § arra a gyakori esetre vonatkozik, amikor valamely műnek külföldön nem jogosulatlanul keletkezett vagy terjesztett példányait, amelyeknek forgalombantartása azonban hazánkban a törvény rendelkezéseibe ütköznék, külföldről irányítják a törvényjavaslat 22. §-a alá eső terjesztés vagy használat céljából Magyarország területére. Ily esetben a cselekmény véghezvitele a külföldön kezdődött ugyan, de az eredmény a belföldön következett be és azért méltányos, hogy bitorlás elkövetésének helyéül az a belföldi hely tekintessék, amelyen a jogosulatlan terjesztés vagy használat bekövetkezett. Ezt óhajtja a 79. §-nak új rendelkezése kifejezetten biztosítani.
Ellenben elmaradt a jelen törvényjavaslatból az 1884:XVI. tc. 20. §-ában foglalt rendelkezés, amely szerint a hazai törvény alkalmazandó akkor is, ha magyar állampolgár azt, magyar állampolgár hátrányára külföldön szegi meg, mert ez a rendelkezés egyrészt nem állott teljes összhangban a nemzetközi büntetőjog és magánjog elveivel, másrészt méltánytalan is volt, mert tisztán a hazai jogrend szempontjából a külföldön elkövetett jogsértések tetteseinek külföldi állampolgársága nem csökkenti a jogsértés súlyát.
(Régi 76. § 2. bek.) A 80. § 1. bekezdése indokolásra nem szorul.
A 80. § 2. bekezdése a módosított berni egyezmény 18. Cikkének 1. bekezdésében és az 1884:XVI. tc. 76. §-ának második bekezdésében foglalt elvi állásponttal megegyezően a törvényjavaslat rendelkezéseiben foglal kedvezményeket általában kiterjeszti az új törvény életbelépése előtt keletkezett művekre is és ezt a szabályt a 81-87. §-okban csak annyiban korlátozza, amennyiben annak alkalmazása az eddigi jogállapot fejleményeit méltánytalanul sujtaná.
Eszerint az új törvény életbelépése előt keletkezett - megjelent vagy meg nem jelent, közzétett vagy közzé nem tett - művek a 81-87. §-okban foglalt korlátozásoktól és kívételektől eltekintve, akkor is élvezni fogják az új törvényben biztosított védelmet, ha a régi törvény szerint védelemben egyáltalán nem részesülhettek vagy ha a régi törvény szerint lehetséges védelem akár a megszabott alakszerűségek elmulasztása miatt, akár a korábbi védelmi idő lejárta miatt, akár más okból nem érvényesült vagy az új törvény életbelépése előtt már megszünt.
A 80. §-nak szabálya, amely a módosított berni egyezmény 18. Cikke szerint megkivánt védelem minimumát túlhaladja, különösen a legutóbbi évtizedek folyamán már ismertté vált hazai írók és művészek eddigi sikeres alkotásai javára állapít meg többféle vonatkozásban nagyon értékes kedvezményt.
(Régi 77. §) A törvényjavaslat 81. §-a az 1884:XVI. tc. 77. §-ának rendelkezéseit mutatja szabatosabb szövegezésben. Annak megfontolása, vajjon a 81. § alá eső eszközök és készülékek nyilvántartása szükséges-e és ha igen, minő módon történjék ez a nyilvántartás, a törvény végrehajtásának körébe fog tartozni.
A 82. § 1. bekezdése méltányos kivételt állapít meg a 80. §-ban foglalt szabály alól azokra a már megjelent vagy legalább is megkezdett fordításokra nézve, amelyek a régi törvény 7. és 17. §-ához képest nem voltak jogosulatlanok, de az új törvény rendelkezéseivel ellentétben állanak. Az új törvény életbelépése előtt keletkezett eredeti mű szerzője annak fejében, hogy műve tekintetében feltétlen (7. §) és teljes tartamú (11-17. §-ok) kizárólagos fordítása jogot nyer, méltán eltűrheti, hogy művének eddigi fordítója és ennek jogutódja (pl. kiadója), aki az eddigi jogállapot szerint jogsértés nélkül fektetett szellemi és esetleg anyagi tőkét a fordításba, továbbra élvezhesse az eredeti mű szerzőjével szemben is a fordítási tevékenység gyümölcseit. Az eddigi fordítótól különböző egyének azonban ugyanazon eredeti műnek akár ugyanazon nyelvű, akár bármely más nyelvű fordítására nézve ezentúl csak az eredeti mű szerzőjének beleegyezésével gyakorolhatják a többszörösítés, a közzététel vagy a forgalombahelyezés jogát (7. §).
A 82. § 2. bekezdése az 1. bekezdésnek a fordításokra vonatkozó szabályát kiterjeszti a 8. §-ban említett oly alkalmazásokra, átdolgozásokra, kivonatokra, feldolgozásokra, átalakításokra, felhasználásokra stb., amelyek a régi törvény értelmében esetleg nem voltak jogosulatlanok; de az új törvény szerint az eredeti mű szerzőjének jogait sértik.
Ez a § a zeneszerzőnek megengedi, hogy a régi törvény 48. §-a szerint az író beleegyezése nélkül nem jogosulatlanul már felhasznált zeneszöveget ugyanazon zenemű céljaira továbbra is szabadon használhassa. De ugyanazt az írói művet más zenemű céljaira akár ugyanaz a zeneszerző, akár más zeneszerző ezentúl már csak az írói mű szerzőjének beleegyezésével használhatja fel szövegül.
(Régi 78. §) Az első bekezdés az 1884:XVI. tc. 78. §-ában foglalt rendelkezést ismétli meg szabatosabb szövegezésben, amely az eddigi bírói gyakorlattal megegyező, világos kijelentést tartalmaz arra nézve, hogy a kérdéses színműveket, zenés színműveket és zeneműveket nemcsak azok adhatják elő szabadon, akik már 1884. évi július hó 1. napja előtt előadták, hanem bármely más egyén is.
A második bekezdés a hazai színpadok, zenészek és mozgófényképüzemek érdekében hasonló tartalmú méltányos kivételt állapít meg külföldi honosságú szerzőknek az 1884:XVI. törvénycikk hatálya idejében nem védett és már nyilvánosan előadott szinműveire, zenés szinműveire, zeneműveire és mozgófényképészeti műveire.
Az 1884:XVI. tc. 51. §-ában foglalt rendelkezés mellőzése folytán méltányosnak látszott az az átmeneti rendelkezés, amely a zenésznek vagy zeneelőadás rendezőjének a 84. §-ban biztosított előnyökön kívül további kedvezményképen megengedi, hogy oly zeneműveket, amelyek eddig fenntartás hiányában szabadon voltak nyilvánosan előadhatók és amelyek nem esnek a törvényjavaslat 84. §-ának első és második bekezdése alá, fenntartást nem tartalmazó hangjegypéldányok alapján ezentúl is nyilvánosan előadhasson vagy előadathasson a szerző beleegyezése nélkül.
A szöveg figyelemmel volt hazai népzenészeinkre, akik előadás közben hangjegyeket nem szoktak használni. Ezek a zenészek, ha az előadott zeneműről fenntartást nem tartalmazó oly hangjegypéldányuk van, amelyet ők a törvény életbelépte előtt szereztek meg, a hangjegypéldány alapján, bár azt az előadásnál nem is használják, szintén igénybevehetik a 85. §-ban foglalt kedvezményt.
Ez a § összhangban a módosított berni egyezmény 18. Cikkének rendelkezéseivel és a méltányosság követelményeivel az új törvény tizenöt évig tartó védelmét az életbelépése előtt már megjelent fényképészeti művek közül csak azokra terjeszti ki, amelyekre nézve az 1884:XVI. tc. 70. §-a szerint az első megjelenés naptári évének lefolyásától számított öt évi védelmi időtartam az új törvény életbelépésének időpontjában még le nem járt. Ezek a fényképészeti művek az új törvény kedvezményeiben akkor is fognak részesedni, ha az 1884:XVI. tc. 69. §-ában megkivánt alaki feltételeknek nem is felelnek meg.
Ez a § a régi törvény hatályának tartama alatt elkövetett szerzői jogi bitorlásokra nézve fenntartja a régi törvényben foglalt lényegben enyhébb rendelkezéseknak hatályát.
A háború ideje alatt és a háború befejezését közvetlenül követő időkben a szerzői jogok kellő kihasználását az általános gazdasági viszonyok jelentékenyen gátolták. A nyomdai és egyéb munkaerőknek, a papirosnak, festéknek, könyvkötőanyagnak stb. hiánya, a munkaerő, papiros, festék stb. árának mértéktelen drágulása lehetetlenné tették a szerzői művek rendszeres kiadását, különösen oly régibb nagyobb művek újra kiadását, melyek eladása nem gyorsan, hanem csak hosszabb idő alatt szokott történni. Számos értékes mű kiadása elfogyott és a kiadó tartózkodni kénytelen még ma is az újrakiadástól, mert a példányok előállítása - ha technikailag lehetséges volna is - túlságos költségbe kerülne és a közönség a példányok árát nem tudná megfizetni.
Az új kiadások elmaradása nagy károkat okoz a kiadóknak is, a szerzőknek is, különösen a szerzők jogutódainak (örökös, hagyományos), mert éveken át kiaknázatlanul marad a szerzői jogban rejlő gazdasági érték, mely a védelmi időtartam lejártával egészen elvész.
A francia törvényhozás példájára helyesnek mutatkozik tehát, hogy a szerzői művek védelmi idejét a törvényhozás méltányosan meghosszabbítja.
Oly művekre nézve, melyek szerzője még életben van, amelyeknek szerzői joga tehát még 50 évnél hosszabb időn át kiaknázható lesz, alig volna indokolt a védelmi határidő kivételes meghosszabbitása. Az ily művekben rejlő gazdasági érték kihasználására a még 50 évnél hosszabb védelmi idő elegendő alkalmat nyujthat. Ezért csak oly művekre nézve mutatkozott a meghosszabbítás indokoltnak, melyek szerzője a törvény életbeléptekor már nem él.
A meghosszabbítás időtartamául nyolc év látszik méltányosnak. Hét év már most is elmult a háború kitörése óta és nálunk a munka-, anyag- és árviszonyok olyan változására, hogy a rendes kiadói tevékenység lehetségessé válik, alig lehet a legközelebbi időben számítani.
A javaslat nem foglalt állást abban az irányban, hogy a védelem meghosszabbítása kinek váljék javára. Annak-e, aki a szerzői jogot (kiadóként színházi vállalkozóként stb.) megszerezte, vagy pedig a szerző jogutódainak (örökös, hagyományos). A kötelmi jogviszonyok olyan sokfélék és oly bonyolultak szerzők és kiadók közt, hogy e kérdés szabályozása terjedelmes modifikációs munkálatokat igényelne, különösen arra is tekintettel, hogy örökösödési jogi kérdések is belekapcsolódnak e jogviszonyokba.
Célszerűbbnek mutatkozott tehát a birói gyakorlatra bízni annak megállapítását, hogy a szerző, a szerző jogutódai és kiadó közt keletkezett szerződések és általános jogszabályok szerint adott esetben kinek javára fog szolgálni a védelmi határidő meghosszabbítása, még pedig annál is inkább, mert a vonatkozó kérdések esetleg csak évek vagy évtizedek mulva válnak időszerűekké, amikor az egyes művekre nézve a szerző halálától számított 50 év leteltével a meghosszabbítás ideje elkezdődik.
(Régi 81. §) Az 1884:XVI. tc. 81. §-ának rendelkezését adja szabatosabb szövegezésben.
(Régi 76. § 1. bek.) E § az új törvény életbelépése napjának megállapítását a minisztériumra bízza, főleg azért, hogy az új szerzői jogi törvény lehetőleg ugyanazon a napon legyen életbeléptethető, amikor Magyarországnak a berni nemzetközi szerzői jogi Unióhoz való csatlakozása hatályossá válik.
(Régi 82. §) E §-nak az új törvény végrehajtására vonatkozó általános rendelkezése kiegészíti a 34. § utolsó bekezdésében és a 44. § utolsó bekezdésében foglalt külön felhatalmazásokat.
