A négy évnél tovább tartott világháború és az azt követett események következtében úgy állami költségvetésünk, mint a külállamokkal való fizetési mérlegünk súlyos deficitbe került. Ezen deficiteknek a megszüntetése képezi az előfeltételét gazdasági és pénzügyi talpraállásunknak. Az erre irányuló törekvéseknek azonban mindaddig meddőknek kellett maradniok, amíg egyrészt nem áll a pénzügyi kormányzat rendelkezésére megfelelő tőke, amellyel a pénz értékének a stabilitása a költségvetés egyensúlyának a helyreállításához szükséges átmeneti idő alatt biztosítható és amíg másrészt - a reparációs kérdés megoldásának eddig volt bizonytalansága folytán - nincs meg az a bizalom, amely a megfelelő tőkeimportok útján a fizetési mérleg hiányait ellensúlyozhatná.
A népszövetséggel egyetértőleg megállapított szanálási programm és a jóvátételi bizottságnak a jelen indokoláshoz mellékelt határozata immár a fentebb jelzett mindkét előfeltételt megadja ahhoz, hogy az államháztartási helyzet és ezzel pénzünk értékállandósága is szilárd és állandó alapokon biztosíttassék. A szóbanforgó programm végrehajtásához szükséges felhatalmazásokat kívánja biztosítani a jelen törvényjavaslat.
A törvényjavaslatban részletezett felhatalmazások főleg a javaslathoz csatolt b) mellékleten ismertett költségvetési eredmények elérésének és ezen úton a budget állandó egyensúlyba hozatalának az eszközeit kivánják megadni. Az e célra kilátásba vett intézkedéseknek az ismertetése előtt elsősorban is arra kívánok rámutatni, hogy a kormány már eddig is igyekezett mindent megtenni úgy a kiadások apasztása, mint a bevételek fokozása terén, ami a költségvetési egyensúly biztosításához szükséges, úgy hogy a most e részben foganatba veendő intézkedések tulajdonképen csak a már folyamatban levő munka rendszeres folytatását fogják képezni (itt az Indokolás részletesen felsorolja az eddigi intézkedéseket).
Sem a kiadások apasztása, sem a bevételek fokozása azonban nem vezethet teljes eredményre addig, amíg a pénz értékének állandóságát szilárd alapon biztosítani nem sikerül. Ennek módját pedig csak a reparáció kérdésének elintézése és egy külföldi kölcsön felvételének a lehetősége adhatta meg. A végleges megoldás útja a dolog természete szerint csak akkor nyilhatott meg, amikor újból lehetővé vált, hogy az ország a saját erőforrásait a saját boldogulásának a szolgálatába állíthassa.
Ezt a lehetőséget óhajtottuk megszerezni a külföldi kölcsön érdekében megindított tárgyalásokkal. Minthogy a trianoni békeszerződés 180. Cikke szerint Magyarország minden vagyona és jövedelme rangsorbeli elsőbbséggel szavatol a jóvátételi követelések megfizetéseért és azokért az egyéb terhekért, amelyek a békeszerződésből vagy az ezt kiegészítő szerződésekből és egyezményekből vagy pedig azokból a megállapodásokból származnak, amelyeket Magyarország a Szövetséges és Társult Hatalmakkal az 1918. évi november hó 3-án aláírt fegyverszünet ideje alatt kötött s ez alól a szavatosság alól az idézett cikk értelmében csak a Jóvátételi Bizottság engedélyezhet kivételeket: mindenekelőtt szükséges volt a Jóvátételi Bizottságnak ilyen engedélyét kieszközölni. E célból 1923. évi május hó 4-én a Jóvátételi Bizottsághoz előterjesztést intéztünk, amelyben a kormány a pénzügyi rekonstrukció céljaira szolgáló kölcsön felvételének és az önálló jegybank felállításának a lehetővé tétele érdekében szükséges zálogjogi elsőbbségek engedélyezését kérte.
A Jóvátételi Bizottság 1923. évi május hó 23-án hozott határozata - bár elvileg a kérelmet nem tagadta meg - a további intézkedések számára nem nyujtott kellő alapot. A tárgyalások tehát elhúzódtak és csak ezen tárgyalások befejeztével, az 1924. évi február hó 21-én hozta meg a reparációs bizottság - a mellékletként ide csatolt - azt a határozatát, amely az időközben a népszövetséggel végleg megállapított és letárgyalt pénzügyi rekonstrukciós terv megvalósítására a szükséges alapokat biztosítja.
Ez a pénzügyi rekonstrukciós terv a jelen törvényjavaslat 1. §-ával becikkelyezni kívánt I. és II. számú jegyzőkönyvekben és abban a jelentésben foglaltatik, amelyet a népszövetség pénzügyi bizottsága a magyar kérdésben a népszövetség tanácsához intézett.
A II. számú jegyzőkönyv II. Cikke szerint a magyar kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa által erre a célra kiküldendő bizottsággal egyetértőleg megállapítja az államháztartás egyensúlyának helyreállítására szükséges intézkedések programmját. Ezen az alapon állíttatott össze a jelen törvényjavaslatnak a) mellékletét képező részletezése azoknak az intézkedéseknek, amelyek az államháztartás egyensúlyának helyreállítása céljából kilátásba vétettek, valamint a jelen törvényjavaslat b) mellékletét képező és az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló féléves költségvetések.
Az említett a) mellékletben kilátásba vett intézkedéseknek a pontos végrehajtásával és a b) mellékletben megadott kereteknek szem előtt tartásával remélhetjük, hogy államháztartásunk az öt féléves szanálási időtartam alatt tényleg egyensúlyba jön és hogy közgazdasági viszonyaink is tartósan javulni fognak. Ezek olyan célok, amelyek érdekében a nemzetnek saját jól felfogott érdekében a legsúlyosabb áldozatoktól sem szabad visszariadni, mert ha ez a szanálás nem történik meg, illetőleg ha az annak keresztülvitelére szükséges felhatalmazások a kormány részére meg nem adatnak, akkor fel kell hagyni azzal a reménnyel, hogy a háborús és forradalmi megpróbáltatások és idestova egy évtizedes szenvedések után végre rendezett, nyugodt viszonyok közé - normális eszközökkel - visszavezethessük az országot.
A költségvetési egyensúlynak a jelzett terv szerint fokozatos biztosítása megszünteti a pénz labilis voltának alapokát és egyben megteremti azt a bizalmat is a külföldön az országgal szemben, amely szükséges, hogy ide megfelelő tőkék jőjjenek, amelyek előmozdítják és fokozzák a produkciót és a fizetési mérleg egyensúlyát biztosítják.
A Nemzetek Szövetségének Tanácsa közbenjöttével megállapított II. számú jegyzőkönyv V. Cikke az újjáépítési időszakban jelentkező államháztartási hiányokat 250 millió aranykoronával fedezhetőknek tartván, Magyarország részére egy tisztán 250 millió aranykoronát eredményező kölcsön felvételét ajánlotta. A kölcsön felvételének lehetővé tétele érdekében azonban szükséges volt, hogy azok a zálogjogok, amelyek a trianoni békeszerződés 180. Cikkének rendelkezései folytán Magyarország vagyonára és bevételeire a jóvátételi kötelezettségek biztosítékául fennállanak, feloldassanak azokra a bevételi forrásokra nézve, amely bevételek lekötése nélkül a külföldi hitelezők nem volnának abban a helyzetben, hogy az országnak kölcsönt nyujthassanak.
A Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága által kidolgozott magyar pénzügyi újjáépítési tervezet szerint - eltérően az osztráktól - külföldi államok nem vállalnak garanciákat a felveendő kölcsön szolgálatának ellátása tekintetében, minélfogva a hitelezők követelésének biztosítására oly közjövedelmek lekötése vétetett tervbe, amely jövedelmek állandósága és nagysága magában véve is kellő biztosítékot nyujthat a külföldi hitelezőknek arra, hogy a nyujtandó kölcsön kamat- és tőketörlesztési szolgálata pontosan el fog láttatni. A II. számú jegyzőkönyv a X. és XI. Cikkeiben foglaltak értelmében a kölcsön szolgálatára szükséges összegeknek elsőrendű zálogjoggal kell birniok a határvámjövedékből, a cukoradó és a cukor után fizetendő kincstári részesedésből, valamint a dohányjövedékből eredő összes (nyers) bevételekre és a sójövedék tiszta bevételére. Az ezekből az állami jövedelmi forrásokból eredő bevételeket közvetlenül és azonnal, amint befolynak, külön számlára kell befizetni, amely számla felett a Nemzetek Szövetsége Tanácsa által kinevezett főbiztos, illetőleg megbízatásának lejártával a Nemzetek Szövetsége Tanácsa által kijelölt bizalmiférfiak rendelkeznek.
A trianoni békeszerződés rendelkezéseiből folyólag Magyarországot terhelő kötelezettségek rendelkezése tárgyában folyamatba tett tárgyalások részben még nem nyertek befejezést, részben azonban már egyezmények kötésére vezettek. A létrejött egyezmények közül egyesek a törvényhozás által már jóváhagyást nyertek. Így a brit állampolgárokkal szemben fennálló, a trianoni békeszerződés 231. Cikke alá eső magyar tartozások rendezése tárgyában a Brit Egyesült királysággal 1921. évi december hó 20-án kötött egyezmény az 1922. évi XVI. törvénycikkel; a francia állampolgárokkal szemben fennálló, a trianoni békeszerződés 231. Cikke alá eső magyar tartozások rendezése tárgyában a Francia köztársasággal 1921. évi január hó 31-én kötött egyezmény pedig az 1922. évi XXVIII. törvénycikkel iktatott be az ország törvényei közé. A háború előtt kibocsátott és külföldön elhelyezett némely magyar államadósság jövőbeni szolgálatának ellátása tárgyában 1923. évi június hó 29-én Innsbruckban kötött jegyzőkönyvi megállapodás becikkelyezése iránt törvényjavaslat terjesztetett e törvényhozás elé, mely törvényjavaslat azonban eddig nem került tárgyalásra. Ezidőszerint a clearing tartozások rendezése tárgyában a francia clearing-hivatallal és a francia kötvénybirtokosok egyesületével létesített újabb megállapodások várnak jóváhagyásra, amely tárgyban külön törvényjavaslat terjesztetik a nemzetgyűlés elé. Ennek a külön törvényjavaslatnak az indokolásában lett ismertetve az újabban az angol clearing-egyezmény módosítására nézve kötött egyezmény is.
A jelen indokoláshoz csatoltatnak mellékletként azok az egyezmények, amelyeket a kormány a külföldi kölcsön biztosítását célzó tárgyalásainak a során egyrészt a Jugoszláv állammal és másrészt Romániával kötött.
A békeszerződés 168. Cikkéből folyó restituciós kötelezettségek rendezése iránt eddig Olaszországgal, a Szerb-Horvát-Szlavon királysággal és Franciaországgal jött létre egyezmény, melyeket a kormány jóváhagyott.
A békeszerződésből folyó kötelezettségek rendezése iránt más tárgyalások is vannak még folyamatban további egyezmények létesítése céljából.
E kötelezettségek sokoldalúsága, továbbá annak szükségessége, hogy a létesített megegyezéseknek az ország érdekében való mielőbbi sürgős végrehajtása biztosíttassék, kívánatossá teszik azt, hogy a törvényhozás által a kormány részére az ebben a pontban foglalt felhatalmazás megadassék.
A kormány a jelen törvényjavaslatot abban a meggyőződésben terjeszti elő, hogy az annak 2. §-ában említett felhatalmazások alapján megtehető intézkedések alkalmasak lesznek arra, hogy a b) mellékleten ismertetett költségvetési eredmények elérését biztosítsák. Számolni kell azonban azzal is, hogy előre nem látható körülmények miatt a kívánt cél elérése az eddig ismertetett rendelkezések és felhatalmazások alapján esetleg nem lenne biztosítható. Ilyen eshetőség pedig, amely az addig kifejtett nagy erőfeszítéseket is kárbaveszettekké teheti, feltétlenül kizárandó és így a 4. §-ban módot kell adni arra, hogy a kormány ez esetre megtehessen minden olyan intézkedést, amely a kívánt cél elérésére okvetlenül szükséges. Egyben azonban gondoskodás történik a javaslatban arról is, hogy a kormány mindenkor rendes költségvetéseket terjesszen a nemzetgyűlés elé továbbá, hogy a jelen törvény alapján kibocsátandó olyan rendelkezések, amelyek az ország alkotmánya értelmében a törvényhozás hatáskörébe tartoznak, a nemzetgyűlés bizottságának előzetesen bejelentessenek és így a nemzetgyűlésnek módja legyen az intézkedésekről kellő időben tájékoztatást szerezni.
A (2) bekezdésben azok a törvényes rendelkezések vannak felsorolva, amelyek az a) mellékletben felsorolt intézkedésekkel részben ellentétben vannak, részben azok folytán feleslegessé válnak. Ezeket kívánatosnak tartottam külön felsorolni, ami azonban nem zárja ki azt, hogy az egyes közszolgáltatásokra vonatkozó egyéb szabályok a törvényjavaslat értelmében kért felhatalmazások alapján módosíthatók ne legyenek.
Az A) mell. 3. pontjához
Az állami közigazgatás szervezetének egyszerűsítése érdekében teendő intézkedések közül különös fontossággal bír a pénzügyi közigazgatás szervezetének újból való szabályozása.
Az állampénztárak most két főirányban működnek. Ők végzik egyrészt a pénzkezelést és másrészt bizonyos határon belül adóügyi igazgatási teendőket végeznek. Az adóügyi igazgatás lényeges részét azonban a most érvényben lévő törvények a pénzügyigazgatóság hatáskörébe utalják. Minthogy az új adórendszer, különösen a jövedelem- és vagyonadó, továbbá a forgalmi adó az adózók számát a békebeli állapottal szemben rendkívüli mértékben megnövelte és minthogy mind a két adónem kívánatossá teszi, hogy a kivetés a viszonyokkal minél közelebbről ismerős hivatalos szervek által történjék, okvetlenül rá kell térni arra az elvre, hogy az adók elsőfokú kivetésével ne a központi hatóságok foglalkozzanak. Ezért szükséges, hogy az állampénztárak elsőfokú pénzügyi hatósággá alakíttassanak át, amelyek nemcsak az illeték, hanem minden más adó kivetésével is megbizassanak. Ily módon egy-egy elsőfokú hatóság hatásköre elég kis területre, egy-egy járás területére fog csak kiterjedni, ami egyrészt lehetővé teszi azt, hogy a kivetések aránylag rövid idő készüljenek el, másrészt biztosítja azt, hogy a kivetéssel foglalkozó tisztviselők az egyes adózók viszonyait személyes tapasztalat alapján helyesebben állapíthassák meg, tehát a helyes, arányos és igazságos megadóztatás kivánalmainak is jobban meg tudjanak felelni. Az állampénztáraknak elsőfokú adóhatósággá való átalakítása természetesen maga után vonja a pénzügyigazgatóság szervezetének és munkakörének megváltoztatását is, úgy, hogy a pénzügyigazgatóságok csaknem teljesen másodfokú felügyeleti hatóságokká - adóinspektorátusokká - lesznek átalakíthatók.
Minthogy a jövőben a felállítandó jegybank fogja az állampénztáraknak szerepét betölteni, kívánatos, hogy a jegybanknak ezzel a szerepével kapcsolatban a pénzkezelés olyan módon szabályoztassék, hogy az állami bevételek lehetőleg közvetlenül folyjanak be a jegybankhoz és ily módon a kétszeres elszámolás és az ezzel járó munka és költségtöbblet megtakaríttassék. A pénzkezelésének az állampénztáraktól való elvétele képessé fogja tenni őket arra, hogy a fentebb megjelölt feladatokat elvégezhessék.
A fentieknek szükségszerű folyománya egyrészt, hogy az állami számvitel, amely nem ismeri a bankszerű pénzkezelést, megfelelően módosíttassék, másrészt, hogy a pénzügyi törvényekről és szabályokról olyan utasítások adassanak ki, amelyek a szervezetben keresztülvezetendő változásokkal számoljanak és hogy e téren úgy az adózók, mint a pénzügyi hatóságok teljesen világos képet kapjanak az új eljárási szabályokról.
A B) mell 3. pontjához
A fogyasztási adó alá eső tárgyak után járó kincstári árrészesedések tételeinek időnkint történő felemelése alkalmával a szabad forgalomba már átment készletek árai rendszerint a kincstári árrészesedés felemelését meghaladó mérvben felemeltetnek. Ily módon a szóban levő készletek birtokosai, illetőleg az azok eladásával foglalkozó kereskedők megokolatlan nyereségre tesznek szert. Szükségesnek látszik, tehát, hogy a szóban levő nyereségnek az a része, amely a felemelt árrészesedésnek felel meg, az államkincstár részére biztosítható legyen.
A Nemzetek Szövetsége pénzügyi bizottsága által a Tanácshoz intézett jelentés szerint helyénvaló lesz megfontolni, hogy nem volna-e megfelelőbb a mostani sóegyedárúság helyébe meghatározott illetéket (adót) léptetni.
Tudvalevőleg a trianoni békeszerződés értelmében mindazok a területek, amelyeken sóbányáink voltak, Magyarországtól leváltak; újabb sótelepek feltalálása iránt folytatott kutatásaink pedig eddig nem jártak eredménnyel s így jelenleg összes sószükségletünket az állam által, illetve annak megbízásából külföldről behozott sóval fedezzük.
Ha Magyarország területén újabb sóbányákat feltárni a jövőben sem sikerül és a külföldről való sóbeszerzés a külforgalmi viszonyok javulásával annyira könnyebbé válik, hogy az e téren most kifejtett állami tevékenység az ellátás megzavarásának veszélye nélkül a magánvállalkozásnak lesz átengedhető, akkor esetleg helyénvaló lesz az egyedárúságot adóztatással, illetve a külföldről behozandó só után a vámmal együttesen beszedendő illeték fizetésével helyettesíteni, amely esetben az államkincstár a sójövedék fenntartásával járó dologi és személyi kiadásoktól mentesül. Ennek lehetővé tételére van hivatva a jelen pont (2) bekezdésében foglalt rendelkezés.
Számos közszolgáltatás, s különösen a különböző büntetések az egyes törvényekben meghatározott papirkorona összegekben vannak megállapítva. Meg kell tehát adni a módot az illetékes miniszternek arra, hogy az ilyen tételeket a korona értékében bekövetkezett romlással arányosan felemelhesse. Az erre szükséges felhatalmazásokat tartalmazzák a jelen pontok (3) és (4) bekezdései.
A C) melléklethez
A (3) bekezdés felvételét az a körülmény indokolja, hogy számos lakás és más helyiség az 1917. évi november 1. napján különböző okokból vagy egyáltalán nem volt, vagy pedig az abban az időben általában fizetett béreknél aránytalanul több vagy kevesebb bér mellett volt bérbeadva. Az egyenlő elbánás elve megköveteli, hogy ezekben az esetekben ne az esetleg évek mulva bekövetkezett bérbeadás alkalmával kikötött, illetőleg az aránytalanul magas vagy alacsony bér vétessék irányadóul, mert ez vagy egyik, vagy másik félre aránytalanul súlyos és a méltányossággal össze nem egyeztethető hátrányt jelentene.
A régebbi lakásrendeletek a nagyobb és kedvező vagyoni helyzetben levő bérlők által bérelt lakások és az üzleti helyiségek bérének emelését tágabb keretekben engedték meg, s az utóbbi rendeletek is a korábbi béremeléseket bizonyos mértékben figyelembe vették. Az ilyen esetekben a törvény, mely fokozatosan akarja emelni a béreket önmagával jutna ellentétbe, ha az általa választott kiindulási alapnál magasabb béreket leszállítaná. De előfordulhatnak magasabb bérek annak következtében is, hogy a felek közös megegyezéssel a mindenkori lakásrendeletektől eltérően állapították meg valamely lakás vagy más helyiség bérét. Különösen határozott időre szóló hosszabb lejáratú bérleti szerződések esetében történtek ilyen esetek. A javaslat úgy a határozott, mint a határozatlan időre ekként kötött szerződések között nem tesz különbséget s mindegyiknél irányadóul azt az elvet állítja fel, hogy a szerződésileg kikötött bér változatlanul érvényben marad mindaddig, amíg az nagyobb értéket jelent az esedékessé vált egyes bérhányadoknál, ellenben amely bérnegyedben a megállapított bérhányad jelentene nagyobb bérösszeget, a szerződés a bér összegét illetőleg önmagától megszűnik és a szerződésileg kikötött bér helyébe a törvény által megállapított bérhányad lép.
Az (5) bekezdés különbséget tesz a törvény életbelépése előtt és után kötött szerződések között. Ez a szerződési szabadságból folyik s e mellett nem veszélyezteti a bérlők érdekeit sem. Mindaddig ugyanis, amíg a béremelési és a felmondási korlátozások fennállanak, a bérbeadónak nem áll módjában bérlőjét a törvényileg megengedettnél magasabb bér fizetésére kényszeríteni. Ha tehát a bérlő bármely okból önként magasabb bér fizetésére vállal kötelezettséget, nincs kellő jogalap arra, hogy az ő kötelezettségvállalása hatálytalannak tekintessék.
A törvény életbelépése előtt kötött bérleti szerződések tekintetében azonban különbséget kell tenni a szerint, amikor a bér:
1. koronára szóló államjegyben, vagy
2. bizonyos dolog természetben való szolgáltatásában vagy annak mindenkori egyenértékében állapíttatott meg.
Az első esetre nézve a (4) bekezdés az irányadó, a második esetre pedig a szabály az, hogy a szerződést ez a törvény nem érinti. Különösen vidéken szokásos a pénz értékének ingadozása óta a bért bizonyos mennyiségű búza, vagy más a koronánál biztosabb értékmérőnek tartott dolog természetbeni szolgáltatásában, vagy az illető dolog mindenkori egyenértékének megfelelő váltakozó összegben állapítani meg. Ilyen szerződés esetében nincs ok arra, hogy a törvényhozás az ilyen szerződések érvényességét hatálytalanítsa.
A javaslat a szabad forgalomra való áttérés időpontját annak feltételezése mellett állapítja meg, hogy a tervbe vett időpontokra a lakásinség már annyira fog egyrészt a fokozatos béremelések és másrészt az időközi építkezések folytán enyhülni, hogy a szabad forgalomba való áttérés nagyobb zökkenések és zavarok nélkül lehetséges lesz.
Az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvényjavaslat indokolásához a következő mellékletek vannak csatolva:
1. sz. mell. A jóvátételi bizottságnak 1924. évi február hó 21-én hozott döntése bizonyos meghatározott vagyontételeknek egy magyar kölcsön céljaira való felszabadítása tárgyában és a jóvátételi bizottságnak 1924. évi február hó 21-én hozott döntése ama kötelezettségek összegéről, amelyek a békeszerződés következtében Magyarországra húsz éven át kirovandók; függelék a jóvátételi bizottságnak 1924. évi február hó 21-én hozott döntéséhez az 1924. évi január hó 1-jétől 1943. évi december hó 31-éig Magyarország terhére kirótt természetbeni szolgáltatásokról vagy készpénzfizetésekről.
2. sz. mell. A Szerb-Horvát-Szlovén királyság kormányával 1924. évi február hó 3-án kötött egyezmény a trianoni szerződés VIII. részéhez tartozó V. melléklet 1. Cikkének negyedik bekezdésében, valamint 168. Cikkében foglalt rendelkezések végrehajtása tárgyában.
3. sz. mell. A m. kir. miniszterelnök úr átirata Titulescu Miklós román rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter úrhoz, az 1919. és 1920. években történt hadműveletekből kifolyólag Magyarország részéről Romániával szemben és Románia részéről Magyarországgal szemben támasztott követeléseknek kölcsönös elengedése tárgyában.
4. sz. mell. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa pénzügyi bizottságának 1923. évi december hó 20-án kelt jelentése a Nemzetek Szövetségének Tanácsához Magyarország pénzügyi helyreállításáról. - Az 1924:IV., V. és VI. törvénycikkhez tartozó irományok külön is közzététettek, amely közzététel az 1924:IV. tc. indokolásának 1-4. sz. mellékletén felül idevonatkozólag következő irományokat tartalmazza: A jóvátételi bizottságnak 1924. évi február hó 21-én hozott döntése a Szerb-Horvát-Szlovén állam és Magyarország között 1924. évi február hó 3-án létrejött egyezmény jóváhagyása tárgyában. - Az 1919. és 1920. években történt hadműveletekből kifolyólag támasztott követeléseknek kölcsönös elengedése tárgyában Románia és Magyarország között 1924. évi március hó 14-én létrejött megállapodás. - A jóvátételi bizottságnak 1924. évi április hó 17-én hozott döntése az 1919. és 1920. években történt hadműveletekből kifolyólag támasztott követeléseknek kölcsönös elengedés tárgyában Románia és Magyarország között 1924. évi március hó 14-én létrejött megállapodás jóváhagyása tárgyában. - A Nemzetek Szövetségének Tanácsa pénzügyi bizottságának válasza a Tanács magyar bizottsága által a pénzügyi bizottság 1923. évi december hó 20-án kelt jelentésének hét pontjára vonatkozólag kért felvilágosítások tárgyában.
