A postatakarékpénztárra vonatkozó két alaptörvénynek - az 1885:IX. törvénycikknek és az 1889:XXXIV. törvénycikknek - rendelkezései a gazdasági élet fejlődésével kapcsolatban az elmult évek során több módosításon mentek keresztül, illetőleg kiegészítésre szorultak, amely módosító rendelkezések célja és indoka a változott viszonyokhoz való alkalmazkodásban található.
A háború után bekövetkezett gazdasági események, különösen pedig az államháztartás egyensúlyának helyreállítása céljából folyamatba tett intézkedések ismét szükségessé teszik, hogy a postatakarékpénztárra vonatkozó alaptörvények egyes rendelkezései módosíttassanak, illetőleg kiegészíttessenek, a nélkül azonban, hogy ezek a rendelkezések az intézmény eredeti rendeltetését lényegében érintenék vagy megváltoztatnák.
A tárgyalás alatt álló törvényjavaslat rendelkezései röviden összefoglalva arra irányulnak, hogy a postatakarékpénztár a pénzügyminiszter alá rendeltessék, a postatakarékpénztár pénzei meghatározott mértékben a jövőben miképpen gyümölcsöztetendők és hogy a postatakarékpénztár rendelkezésre álló tőkéinek fennmaradó része a Magyar Nemzeti Banknál kamatmentes giroszámlán helyeztessék el, továbbá hogy a megszüntetett postatakarékpénztári Tanács helyébe a postatakarékpénztár mellé javasoló, ellenőrző és felügyelő szerv legyen létesíthető és végül hogy a postatakarékpénztári tartalékalap megfelelően felemeltessék.
A m. kir. postatakarékpénztár, mint állami kezelés és jótállás alatt álló pénzintézet, az intézmény szervezetéből kifolyólag az 1885:IX. tc. 1. §-a szerint a kereskedelemügyi miniszter alá rendeltetett. Abból a célból azonban, hogy a pénzügyi tárcát érintő kérdésekben a pénzügyminiszter befolyása megfelelően biztosíttassék, úgy az idézett 1885:IX. tc., valamint a postatakarékpénztárra vonatkozó későbbi törvények akként rendelkeztek, hogy a pénzügyi tárcát érintő törvényes rendelkezések a kereskedelemügyi miniszter által a pénzügyminiszterrel egyetértőleg hajtassanak végre.
Az államháztartás egyensúlyának helyreállítása céljából folyamatba tett intézkedések keretében az állami pénztárak (adóhivatalok) pénzkezelése teljesen megszűnt és azóta az állami pénzkezelés a postatakarékpénztár csekk- és ealcringforgalmában nyer lebonyolítást olyképpen, hogy az állami jövedelmek a Magyar Nemzeti Banknál vezetett gyüjtőszámlákra a postatakarékpénztár útján folynak be és a postatakarékpénztár útján történnek a kiutalványozások is. A postatakarékpénztár tehát átvette az állami pénztárak szerepét és ezáltal oly feladatot lát el, amely a legnagyobb mértékben pénzügyi természetű. Ily körülmények között a postatakarékpénztár ügyvitelének súlypontja az utóbbi években a kereskedelmi érdekek mellett a pénzügyi természetű érdekekre helyeződött át és teljes mértékben indokolt, hogy ennek az állami intézetnek a működése a pénzügyminiszter által irányíttassék. Ennek a lehetővé tétele céljából a jelen törvényjavaslat a postatakarékpénztárnak a pénzügyminiszter alá való rendelését tervezi, amely rendelkezés kidomborítása annak, hogy a postatakarékpénztár legfőképen állami pénzintézet, amelynek ügyvitelében a pénzügyi szempontoknak döntő szerepük van.
Szükségessé teszi a törvényes intézkedést továbbá az a körülmény, hogy az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924:IV. tc. 1. §-ában foglalt második genfi jegyzőkönyv szellemében, illetőleg a Magyar Nemzeti Banknak az 1924:V. törvénycikkkel becikkelyezett alapszabályai 51. Cikke értelme szerint - a valuta védelmének hatályosabbá tétele céljából - az összes állami pénzeknek a Magyar Nemzeti Banknál való összpontosítása terveztetik. Ezzel kapcsolatban kívánatos nemcsak a szorosan vett állami pénzeknek, hanem az állami üzemek fölös pénzeinek is a Magyar Nemzeti Banknál vezetett giroszámlákon való kezelése. A postatakarékpénztár az 1885:IX. tc. 5. §-a és az 1889:XXXIV. tc. 4. §-a értelmében az ott elhelyezett takarék- és csekkbetéteknek a folyószükségletet meghaladó összegeit az intézet mobilitásának szem előtt tartása mellett megfelelő arányban kamatozó államadóssági kötvényekbe és állami sorsjegyekbe, valamint e célra kijelölt, kamatozó záloglevelekbe fektette, részben pedig a kereskedelemügyi miniszter és a pénzügyminiszter által egyetértőleg kijelölt jóhitelű pénzintézeteknél kamatozó folyószámlákon helyezte el. A valuta védelmének hatályosabbá tétele céljából indokoltnak mutatkozik, hogy a jövőben a postatakarékpénztár összes fölös pénzei egyedül a Magyar Nemzeti Banknál kezeltessenek és meghatároztassék az, hogy a jövőben a postatakarékpénztár rendelkezésére jutó tőkékből mily rész helyezhető el gyümölcsözőleg és mely rész kezelendő a Magyar Nemzeti Banknál giroszámlán. E végből egységesen szabályoztatik a törvényjavaslat 2. §-ában a postatakarékpénztár tőkéinek elhelyezési módja. Ezzel kapcsolatban megjegyezni kívánom, hogy a postatakarékpénztári alaptörvényekben a gyümölcsöző elhelyezési módok tekintetében megszabott rendelkezések a takarék-, valamint a csekk- és clearingforgalomból eredő betétek tekintetében a jelen törvényben új, egységes szabályozást nyernek. Az eddigi gyümölcsöző elhelyezések köre kibővíttetik a pénzügyminiszter által kijelölendő kamatozó kötvényekkel és lehetővé tétetik, hogy a zálogházi üzletágban a postatakarékpénztári pénzekből forgótőke céljaira megfelelő rész felhasználható legyen. Eme rendelkezések folyományakép a jövőben nem lesz lehetséges a postatakarékpénztári pénzeket jóhitelű pénzintézeteknél folyószámlán elhelyezni, csupán az tétetik továbbra is lehetővé, hogy az 1918:XXII. tc. alapján tisztviselői kölcsönök céljaira megfelelő tőkék bocsáttassanak a Pénzintézeti Központ rendelkezésére.
Az 1885:IX. tc. 3. §-ának az 1925:IX. tc. 23. §-ával történt hatályon kívül helyezése folytán szükségesnek mutatkozik a postatakarékpénztár mellé egy javasoló, felügyelő és ellenőrző szervezetnek a létesítése, amely szervezet a megszüntetett postatakarékpénztári Tanács szerepét volna hivatva a változott viszonyoknak megfelelően pótolni. E célra egy bizottság szervezését vettem tervbe, amely bizottság összetételét és ügykörét rendelettel kívánom szabályozni.
A zálogházaknak a postatakarékpénztárba való beolvasztása indokolttá teszi azt, hogy a postatakarékpénztárt érhető veszteségek fedezésére alakított tartalékalap megfelelően növeltessék. Ennélfogva a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatban a postatakarékpénztári tartalékalap növelése is tervbe vétetik, amely növelés céljára a zálogházi alap javára mutatkozó ingó és ingatlan értékek fognak szolgálni.
Az általános indokolásban foglaltakhoz e helyütt azt kívánom még hozzáfűzni, hogy a postatakarékpénztárnak a pénzügyminiszter alá való rendelése önérthetőleg nem jelenti azt, hogy a kereskedelmi természetű kérdésekben a kereskedelemügyi miniszter befolyása a jövőben nem érvényesülhetne, mert a törvényjavaslatban gondoskodás történik arról, hogy a kereskedelemügyi tárcát érintő rendelkezések a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg hajtassanak végre.
Az 1885:IX. tc. 5. §-a és az 1889:XXXIV. tc. 4. §-a egyenként részletesen felsorolták azokat a módozatokat, amelyek között a postatakarékpénztár kezelése alatt álló pénzek gyümölcsözőleg elhelyezhetők. Amint azt az általános indokolásban már kifejtettem, a valutavédelem hatályosabbá tétele érdekében újból egységesen kellett szabályozni azt, hogy a postatakarékpénztár a jövőben hogyan kezelheti a nála elhelyezett takarék-, illetve a csekk- és clearingforgalomból eredő betéteket. A postatakarékpénztár az eddig fennálló törvényes rendelkezések szerint a folyószükségletet meghaladó takarékbetéteket (1885:IX. tc. 5. §) és a csekk- és clearingforgalomból eredő betétösszegeket (1889:XXXIV. tc. 4. §) részben kamatozó kincstári utalványokban, állampapirokban és állami sorsjegyekben vagy a minisztérium által kijelölendő magyar záloglevelekben helyezhette el, illetőleg a kereskedelemügyi miniszter és a pénzügyminiszter által egyetértőleg kijelölt jóhitelű pénzintézeteknél folyószámlán gyümölcsöztethette. A fix kamatozású értékpapirok a korona értékének időközben bekövetkezett nagymérvű csökkenése folytán elértéktelenedtek és új kibocsátásra a régi alapon hosszabb idő óta nem volt meg a lehetőség. A háború után külön törvényben történt gondoskodás arról, hogy egyes teljes biztonságot nyujtó fix kamatozású értékpapirok alkalmasnak nyilváníttassanak arra, hogy azokban a postatakarékpénztár fölös pénzei gyümölcsözőleg elhelyezhetők legyenek. Így az 1920:XXX. tc. 35. §-a értelmében az Országos Központi Hitelszövetkezet által kibocsátott kamatozó kötvények, az 1922:XVII. tc. 6. §-a értelmében a búzaértékre szóló záloglevelek és az 1925:XV. tc. 1. §-a értelmében a mezőgazdasági hitel megszerzésének megkönnyítésére a hitel- és pénzintézetekből mint tagokból alakult szövetkezet által kibocsátandó záloglevelek már az illető törvénycikkekben alkalmasnak nyilváníttattak arra, hogy ezekben a postatakarékpénztárnak a folyó szükségletet meghaladó takarékbetétei és a csekk- és clearingforgalomból befolyó összegek gyümölcsözőleg elhelyeztessenek. Amiképpen lehetőség kínálkozott arra, hogy a záloglevél-kibocsátás ismét meginduljon, éppúgy a valuta szilárdsága remélhetőleg lehetővé fogja tenni a kamatozó kötvények kibocsátást is, minélfogva kívánatos, hogy az utóbbiak minél szélesebb körben elhelyezést találjanak. Indokolt ennélfogva, hogy a postatakarékpénztár fölös pénzei részben kamatozó kötvényekben elhelyezhetők legyenek azzal, hogy annak az elbírálása, hogy az ily kötvények közül melyekben legyenek a postatakarékpénztár pénzei részben elhelyezhetők, a pénzügyminiszternek tartassék fenn. Ezért a gyümölcsöző elhelyezések köre a kamatozó kötvényekkel bővíttetik, ellenben az a lehetőség, hogy a postatakarékpénztár pénzei részben jóhitelű pénzintézeteknél legyenek gyümölcsözőleg elhelyezhetők, a jövőben megszűnik, s az ilykép felszabaduló tőkék a Magyar Nemzeti Banknál giroszámlán fognak elhelyeztetni. A törvény mindazonáltal lehetőséget nyujt arra, hogy az 1918:XXII. tc. alapján a tisztviselői kölcsönök folyósítása céljára a Pénzintézeti Központnak tőkék bocsáttassanak rendelkezésre. A törvény szabályozza azt a mértéket, hogy a postatakarékpénztári betétek álladékának mily aránya helyezhető el a fentiekhez képest gyümölcsözőleg, illetőleg fektethető be az 1925:IX. tc. 23. §-ának rendelkezései következtében a zálogházi üzletágban forgótőke céljaira.
Ami a postatakarékpénztári fölös pénzeknek a Nemzeti Banknál vezetett giroszámlára való elhelyezését illeti, arra nézve megjegyzem, hogy a postatakarékpénztárnak a multban is állandóan volt a jegybanknál giroszámlája, amely számlán a pénztári szükséglet céljára szolgáló összegek helyeztettek el. Az állami pénzkezelés reformja óta a postatakarékpénztárnak kötelessége volt, hogy legalább ugyanoly összeget tartson a Magyar Nemzeti Banknál vezetett giroszámláján, amely összeg a nála vezetett állami csekkszámlák követeléseinek egyenlegeként mutatkozott. Az egyéb gyümölcsöztetési módoktól eltekintve az utóbbi időben a postatakarékpénztár összes fölös pénzeit a Pénzintézeti Központnál és az Országos Központi Hitelszövetkezetnél kamatozó folyószámlákon helyezte el, amely pénzintézetek eme betétek ellenében közérdekű hiteleket nyujtottak. Az ilykép a postatakarékpénztár által elhelyezett összegek kamatjövedelmei a postatakarékpénztár kiadásainak fedezésére szolgáltak és kétségtelen, hogy ama tény folytán, hogy a jövőben a postatakarékpénztár összes fölös pénzei a Magyar Nemzeti Banknál kamatozatlan giroszámlán fognak kezeltetni, a postatatakarékpénztár jövedelmei a legnagyobb mértékben le fognak csökkenni. Gondoskodni kell ennélfogva a jövőben arról, hogy a postatakarékpénztár költségvetési egyensúlya fenntartassék. Ennek lehetővé tétele céljából vétetett fel a 2. § (3) bekezdésében az a rendelkezés, hogy abban az esetben, ha a meghatározott tőkeelhelyezésekből származó bevételek nem elegendők a postatakarékpénztár kiadásainak fedezésére, úgy a különbözetnek az állam egyéb bevételeiből való megtérítéséről a pénzügyminiszter gondoskodik. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal megállapodás létesíttetett aziránt, hogy az államnak a Magyar Nemzeti Banknál fennálló függő adóssága után ezideig fizetett évi 2 1/2%-os kamat helyett a jövőben évi 1%-os kamat fog csak a Magyar Nemzeti Banknak fizettetni. Az ilykép előálló kamatmegtakarítás a kincstár részéről részben a postatakarékpénztár elmaradt kamatjövedelmeinek beszámítására fog fordíttatni.
Az 1885:IX. tc. 3. §-ával rendszeresített postatakarékpénztári Tanácsnak az 1925:IX. tc. 23-ával történt megszüntetése óta hiányzik a postatakarékpénztárnál az a szervezet, amely a magánpénzintézeteknél működő igazgatóságok, illetőleg felügyelőbizottságok ügyköréhez hasonlóan javasoló, felügyelő és ellenőrző hivatást töltene be. A postatakarékpénztárnál rendszeresített elnöki értekezlet lényegében nem helyettesíti a megszüntetett Tanácsot, minélfogva a postatakarékpénztár mellé bizottság szervezését tartom szükségesnek, amely a változott viszonyoknak megfelelően bizonyos felügyelő és ellenőrző ügykörrel volna megbizandó. Ennek a bizottságnak a szervezetét és ügykörét rendelettel kívánom szabályozni.
A postatakarékpénztárt érhető veszteségek fedezésére az 1885:IX. tc. 7. §-ában foglaltak szerint tartalékalap képzése rendeltetett el. A postatakarékpénztár üzletkörének és forgalmának növekedésével kapcsolatban az eredetileg 1 millió forintban megállapított tartalékalap összege fokozatosan, utoljára az 1912:XXXIX. törvénycikkkel 12 millió koronára emeltetett fel. Ennek a tartalékalapnak a vagyona a postatakarékpénztár céljaira szolgáló ingatlanokon kívül kamatozó magyar államadóssági kötvényekben és záloglevelekben van elhelyezve.
A postatakarékpénztárnak a kézizálogkölcsön üzlettel való kibővítése szükségessé teszi, hogy eme új üzletágban érhető veszteségek fedezésére a postatakarékpénztár tartalékalapja megfelelően felemeltessék. E felemelés a postatakarékpénztárral egyesített budapesti királyi zálogházak alapjának a postatakarékpénztári tartalékalapba való beolvasztása által történik.
A budapesti királyi zálogházak alapja már Mária Terézia királyné idejében keletkezett s a VI. kerület Eötvös-utca 3. számú telken és házon kívül az 1900:XIII. tc. megalkotása előtt a belvárosi zálogházi telek és épületből állott. Az 1900:XIII. törvénycikkben foglalt rendelkezések alapján az állam által nyujtott előlegekből a IX. kerület Kinizsi-utca 2. szám alatt új zálogház építtetett azzal a kikötéssel, hogy a régi belvárosi zálogházi épület az alap által eladandó, az így befolyó összeg az előleg törlesztésére fordítandó s a még fennmaradó tartozás a zálogházak jövedelméből 30 év alatt fizetendő vissza. A tartozás azonban ezidőszerint is teljes egészében fennáll, mert sem a belvárosi régi zálogházi épület nem adatott el, sem pedig a zálogházak üzleti eredménye nem nyujtott módot a törlesztésre. Tekintettel arra, hogy az eladásra szánt épület az állam időközben birtokába vette s a közgazdasági egyetem céljaira nagy költségekkel átalakíttatta s az épület ezidőszerint is e célra szolgál, annak eladása nem indokolt. A kérdés megoldására sokkal helyesebbnek tartom azt, hogy a telekkönyvileg még mindig a zálogházi alap tulajdonát alkotó eladásra szánt ingatlan, valamint a budapesti királyi zálogházak céljára rendelt és ugyancsak a zálogházi alap tulajdonát alkotó Eötvös-utca 3. számú ingatlan - amely ingatlan már nem eredeti rendeltetésének céljára szolgál - az állam tulajdonába engedtessenek át, viszont ezzel szemben a zálogházi alapnak az állammal szemben fennálló tartozása töröltessék.
A budapesti királyi zálogházi alapnak a vagyoni viszonyai ekként rendeztetvén, az alap javára fennmaradó IX. kerületi Kinizsi-utca 2. számú ingatlan, valamint a zálogházi berendezések és felszerelések a postatakarékpénztár tartalékalapjának vagyonába adatnak át és annak növelésére fordíttatnak.
Megjegyzem még, hogy a VI. kerület Eötvös-utca 3. számú ház zálogház céljaira már nem használtatik s annak idején a zálogházi alap tulajdonjogának fenntartása mellett használatra a népjóléti és munkaügyi miniszter felügyelete alatt álló Népegészségügyi Múzeumnak, illetőleg a Népegészségügyi és Munkásvédelmi Szövetségnek engedtetett át.
