Az örökösödési eljárásról szóló 1894:XVI. törvénycikk csekélyebb módosításokkal és kiegészítésekkel ma is hatályban van. Most sem volna célszerű a mélyebbre menő revizió, mert az örökösödési eljárás az anyagi öröklési joggal szoros összefüggésben van és így a magánjogi törvénykönyv megalkotása előtt időelőtti volna az általánosságban különben is sikerültnek mondható törvény gyökeresebb átdolgozása.
A bíróság tehermentesítése érdekében szükséges azonban az eljárás egyes részleteinek novelláris oly módosítása, amely módosítás az anyagi öröklési jogot nem érinti.
A mellékelten bemutatott törvényjavaslat főleg két ponton javasol újítást:
1. korlátozni kívánja a halálesetfelvételek számát és
2. tehermentesíteni akarja a bíróságot az örökösödési eljárás során felmerülő tennivalók egy része alól.
1. Többször kifejezésre jutott már az a vélemény, hogy felesleges minden egyes halálozásról halálesetfelvételi ívet készíteni. A halálesetfelvételi ív úgyis egyszerűen a bíróság irattárába kerül olyan esetekben ha vagyon nem maradt, vagy maradt ugyan, de örökösödési eljárásra nincs szükség. Magyarországon évenkint körülbelül 160,000-en halnak meg, örökösödési eljárás ellenben csak 50-60,000 indul. Tehát a halálesetfelvételi ívek kétharmadrésze, évenkint több mint 100,000 darab feleslegesnek bizonyul, hiába dolgozik vele a községi jegyző, a bírósági iroda, a bíró, az árvaszék stb.
A törvényjavaslat a felmerült messzebbmenő javaslatokkal szemben a halálesetfelvételt csak a hét éven aluli korban elhaltak eseteiben kívánja korlátozni.
Magyarországon a halálesetek egész számából mintegy 25-28% esik az egy éven aluli halottakra a hét éven aluli halottak száma pedig a haláleseteknek mintegy 35%-a. Az ilyen halottak után a legritkább esetben marad hagyaték. Az igazságügyminisztérium egyik előadója több mint 200 befejezett hagyatéki ügyet vizsgál át a budapesti központi járásbíróság irattárában, de egyetlen esetet sem talált, amikor hét éven aluli gyermek elhalálozása folytán indult meg az örökösödési eljárás. Az ilyen kis gyermek halála esetében tehát a halálesetfelvételi ív készítése majdnem minden esetben kárba veszett fáradság s így annak hivatalból való elkészítését nyugodtan mellőzni lehet, különösen akkor, ha a községi előljáróság semmit sem tud róla, hogy a gyermeknek vagyona volt és ha e mellett a meghalt kis gyermeknek mind a két szülője él, mert ebben az esetben alig van lehetőség arra, hogy a kis halott rövid életében vagyonhoz jutott és ha a legkivételesebb esetekben mégis van a községi előljáróság tudtán kívül vagyona: azt is szülei öröklik s így hivatalból indítandó örökösödési eljárásnak rendszerint úgy sincs helye. Mindezek alapján nyugodtan javasolhatom azt, hogy a hét éven aluli korban meghalt egyénekről halálesetfelvételi ívet csak akkor kelljen készíteni, ha valamelyik szülője már előtte meghalt, vagy ha feltehető, hogy utána vagyon maradt, egyébként pedig csak akkor, ha bárki kéri. Ezzel a 160,000 halálesetfelvételi ívből mintegy 56,000, tehát az évi 100,000 felesleges halálesetfelvételi ívnek több mint a fele megtakarítható, ami több hatóságot jelentékeny mennyiségű - főleg kezelési - munkától mentesítene.
A fennt mondottaknak megfelelő rendelkezést a 2. § tartalmazza.
2. A törvényjavaslat másik lényegesebb újítása az, hogy a községi közeg közvetlenül terjeszti be a halálesetfelvételi ívet és a hagyatéki leltárt a hagyaték tárgyalására hivatott kir. közjegyzőhöz.
Közjegyzők állandóan sürgetik ugyan, hogy az egész hagyatéki eljárás elejétől végig a kir. közjegyző ügykörébe utaltassék, ez ellen a javaslat ellen azonban több oldalról aggodalom merült fel. Ezért a tervezet ilyen irányú rendelkezést nem tartalmaz. Mentesíteni akarja azonban a bíróságot attól a - mondhatnók: pusztán közvetítő - tevékenységtől, amely abban áll, hogy a községi jegyzőktől hozzáérkezett ügyekben a közjegyzőt a hagyatéki tárgyalás megtartásával megbízza.
Ma ugyanis az a helyzet, hogy a községi jegyző a halálesetfelvételi ívet és a leltárt a bírósághoz terjeszti, a bíróság pedig azokban az ügyekben, amelyekben hivatalból vagy a felek kérelmére örökösödési eljárásnak van helye, az iratokat a hagyatéki tárgyalás megtartása végett a közjegyzőnek adja ki. Minthogy azonban mind a hivatalból indítandó eljárás eljárás esetei, mind az eljárás meginditásának kérelmezésére jogosultak köre oly módon van szabályozva, hogy egyes esetekben alig merülhet fel kétség, helyesebbnek látszik, ha a községi jegyző az iratokat közvetlenül a közjegyzőhöz terjeszti s a közjegyző - amikor annak helye van - külön megbízás nélkül megtartja a hagyatéki eljárást. Ez az eljárási mód a bíróságot jelentékeny kezelési munkától mentesítené. Azokban az esetekben, amikor bírói intézkedésre - kivételesen szükség van: a közjegyző lesz köteles az iratokat a járásbíróság elé terjeszteni.
Ezt az újítást és a vele kapcsolatos rendelkezéseket a törvényjavaslat 3. és következő §-ai tartalmazzák.
Ezenfelül a közjegyzőre kíván bízni a javaslat egyes olyan tennivalókat, amelyeket eddig a bíróság végzett, de amelyeknek a közjegyzőre bízása nem aggodalmas.
Szerkezetileg a törvényjavaslat az 1894:XVI. törvénycikkhez símul, ezért némely rendelkezése a fennállónak egyszerű átvétele.
Minthogy a fennt előadottak szerint a közjegyző ezentúl nem esetről-esetre kapott bírói megbízás alapján fog eljárni: szükségessé vált a közjegyzői illetékesség szabályozása.
A 2. és 3. §-okhoz
A 2. és 3. §-ban foglalt rendelkezések indokait az általános indokolás tartalmazza.
A 4. § arról gondoskodik, hogy a községi közegtől a közjegyzőhöz beterjesztett ügyiratok a bíróság elé kerüljenek az olyan esetekben, amikor bírói intézkedésre van szükség.
Az 5. § a végrendelet kihirdetését bízza a közjegyzőre olyan esetben, amikor a végrendelet már úgy is nála van. Ez egyrészt a bíróság munkáját csökkenti, másrészt egyes esetekben olcsóbbá is teszi a kihirdetést.
A 6. § a közjegyzőre bízza a hagyaték leltározása iránti intézkedést az olyan esetekben, amikor a fennálló szabályok szerint a községi közegnek nem kell hivatalból elkészítenie a leltárt. Ezen felül a § lehetővé kívánja tenni, hogy az egyik községi előljáróság akkor is közvetlenül keresse meg leltározás végett a másikat, ha különböző járásbíróságok területén vannak. Végül megengedi a törvényjavaslat, hogy a közjegyző maga leltározzon - a helyszíni felvétel mellőzésével - olyankor, amikor úgy látja, hogy ezt a felek előadása alapján megteheti, ami főleg olyankor fordul elő, ha csupán ingatlan vagyon maradt.
A 8. § módot ad arra, hogy a leltárhoz szükséges telekkönyvi kivonatok elkészítését és esetleg más iratok beszerzését a belügyi és az igazságügyi miniszter közjegyzőre bízza, ami a telekkönyvi hatóságok tehermentesítésére és az eljárás gyorsítására fog vezetni.
A 9. §.hoz
A 9. § az (1894:XVI. tc. 50. §-án csak olyan változtatásokat tesz, amelyek a bírói megbízás elmaradása folytán szükségesek.
A 10. § a közjegyzőnek adandó bírói megbízásra vonatkozó §-t helyezi hatályon kívül s így az általános indokolásban foglaltakon felül külön indololásra nem szorul.
A 12. § és s köv. §-ok örökösödési és hagyományi bizonyítvány kibocsátásával járó tennivalók legnagyobb részét a bíróságról a közjegyzőre hárítják át. Ennek oka az, hogy az iratok úgyis a közjegyzőnél vannak s így legcélszerűbb, ha az örökösödési vagy hagyományi bizonyítvány iránti kérelmet a közjegyzőnél adják be s a közjegyző mindját meg is teszi a bizonyítvány kiadásához szükséges, bírói határozat jellegével nem bíró előkészítő intézkedéseket, a bírósághoz pedig csak akkor terjeszti be az iratokat, amikor az ügy a bizonyítvány kiadására érett.
A 12. § kimondja, hogy a végrendelet nélküli elhalálozást külön igazolni rendszerint nem kell. Ezt ezért kell kimondani, mert egyes bíróságok eddig ellenkező gyakorlatot folytattak, holott az ilyen negatív körülmény igazolása rendkívül nehéz.
A 13. § szabályozza a közjegyző tennivalóit abban az esetben, ha örökösödési vagy hagyományi bizonyítvány iránti kérvényt adtak be nála. Mint már előadtam, a törvényjavaslat szándéka az, hogy a bizonyítvány kiadásának előkészítését levegye a bíróság válláról és a közjegyzőre hárítsa. Mindazonáltal abban az esetben, ha a közjegyző úgy vélekedik, hogy bizonyítvány kiadásának nincs helye s az iratokat elutasító tervezettel terjeszti a bíróság elé, a bíróság pedig ellenkező véleményen van: a bíróság nem küldi vissza az iratokat a közjegyzőhöz azzal az utasítással, hogy álláspontjának megváltoztatásával készítse elő a bizonyítvány kiadását, hanem az előkészítést maga teljesíti. Ennek indoka az, hogy ha már az iratok a bírósághoz kerültek, nem érdemes az előkészítés csekély munkájának a bíróságtól a közjegyzőre hárítása végett az iratokat a közjegyzőhöz visszaküldeni, aki azokat az előkészítés után a bizonyítvány kiadása végett ismét a bírósághoz volna köteles beterjeszteni.
