A világháború előtt Nagybritannia egyrészről az európai államokétól lényegesen eltérő jogrendszere, másrészről sajátos jogintézményei miatt tartózkodott attól, hogy az európai államokkal polgári jogsegélyegyezményt kössön. Ez a magyarázata annak, hogy nem részese a polgári eljárásra vonatkozólag 1905. évi július hó 17-én Hágában kelt nemzetközi egyezménynek sem, amelyet az 1909. évi XIV. törvénycikk iktatott az ország törvényei közé.
Egyezmény hiányában Nagybritanniával szemben a polgári jogsegély irányadó szabályait eddig igazságügyminiszteri rendelet és közlemények ismertették a magyar bíróságokkal, tájékoztatva őket arról az eljárásról, amelynek útján magyar bírósági iratok kézbesítése vagy egyéb bírói jogsegély teljesítése a brit jogszabályok értelmében egyezmény nélkül is lehetséges volt.
A 28,631/1901. I. M. számú rendelet (1901. évi Magyarországi Rendeletek Tára 550. lap) szerint a kézbesítést Nagybritannia és Irhon, valamint a brit gyarmatok területén az illetékes osztrák-magyar konzuli hivatalok teljesítették posta útján, tehát a brit bíróságok vagy más brit hatóságok közreműködése nélkül, - a bizonyítás felvételére, elsősorban a felek és a tanúk kihallgatására irányuló magyar bírói megkeresések alakszerűségeit pedig a 12,106/1903. I. M. számú közlemény (1903. évi Igazságügyi Közlöny 133. lap) ismertette. E közlemény szerinti a megkeresésnek arra kellett irányulnia, hogy a megkeresett brit bíróság megbízottat rendeljen ki a bizonyításfelvétel foganatosítására, mégpedig olyan hatáskörrel, hogy a megbízott a tanút megjelenésre kényszeríthette és tőle az esküt a törvényes jogkövetkezmények terhe mellett vehette ki.
Magyar állampolgárnak eskü nélküli kihallgatását vagy egyszerű felvilágosítások beszerzését azonban az ottani osztrák-magyar konzuli hivatalok is teljesíthették.
Az alól az általános szabály alól, hogy a megkeresés foganatosításának költségeiről a megkereső bíróság köteles gondoskodni, kivételt tett a 27,110/1923. I. M. szám alatt (1923. évi Igazságügyi Közlöny 315. lap) megjelent újabb közlemény, amely szerint a brit bíróságok külföldi bíróságoktól diplomáciai úton érkező megkeresésre egyes esetekben díjtalanul maguk gondoskodnak a bizonyítás felvételéről.
A perbeli biztosítékra (Pp. 124. §) vonatkozó szabályokat a 34,000/1930. I. M. számú közlemény (1930. évi Igazságügyi Közlöny 107. lap) ismertette utalással arra, hogy ebben a kérdésben Nagybritanniával sem államszerződés, sem viszonosság nem áll fenn.
A világháború befejezése után a brit kormány 17 állammal polgári jogsegélyegyezményt kötött. Minthogy pedig a polgári jogsegélyforgalom Magyarország és Nagybritannia között nemzetközi megállapodással eddig szabályozva nem volt, a brit kormány a magyar kormánynak is javaslatot tett polgári jogsegélyegyezmény kötése iránt.
A törvényjavaslatot a m. kir. Igazságügyminiszter 1935. évi október hó 17-én nyujtotta be. - A képviselőház igazságügyi és külügyi bizottságának jelentése 1935. évi november hó 26-án kelt. - Képviselőházi tárgyalása 1935. évi december hó 11-én tartott 72-ik ülésében, harmadszori olvasása pedig 1935. évi december hó 12-én a képviselőház 73-ik ülésében volt. - A felsőház bizottságának jelentése 1935. évi december hó 17-én kelt. - Felsőházi tárgyalása 1935. évi december hó 20-án tartott 17-ik ülésében volt.
A brit kormány javaslatát elfogadtuk és az 1934. évi december havában Londonban tartott tárgyalások eredményeképpen sikerült olyan egyezménytervezetet létrehozni, amely a magyar polgári eljárási szabályoknak mindenben megfelel és alig tér el az 1909:XIV. törvénycikkbe iktatott hágai polgári jogsegélyegyezménytől, amelynek az európai államok nagyrésze már tagja.
Az egyezmény öt részből áll.
Az I. részben elhelyezett 1. és 2. Cikk a bevezető rendelkezéseket tartalmazza és az egyenlő elbánást biztosítja a szerződő államok polgárai és alattvalói javára a törvényes védelem és a bíróságok igénybevétele tekintetében. Ez a rendelkezés azonos az 1927:XVIII. törvénycikkbe iktatott magyar-brit kereskedelmi és hajózási szerződés 4. Cikkének 2. bekezdésében foglalt szabállyal és kölcsönössé teszi a trianoni szerződés 212. Cikkében foglalt azt a rendelkezést, amely a Szövetséges és Társult Hatalmak állampolgárai javára egyoldalúan biztosította a bíróságok igénybevételének jogát.
A két állam polgárainak és alattvalóinak bíróságok előtti egyenjogusítását a perköltségbiztosíték (Pp. 124. §), a szegénységi jog (Pp. 112. §) és a személyfogság tekintetében az egyezmény IV. részében foglalt rendelkezések (12-14. Cikkek) valósítják meg.
Az egyezmény tulajdonképpeni tárgyát, a nemzetközi jogsegély szabályait a II. és III. rész (3-11. Cikkek) foglalja magában, mégpedig akként, hogy a II. rész az iratok kézbesítésére, a III. rész pedig a bizonyítás felvételére irányuló megkeresések szabályait tartalmazza.
Mindkét irányban az egyezmény a hosszadalmas diplomáciai út kiküszöbölésével a megkeresések továbbításának azt a módját valósítja meg, amelyet a hágai polgári jogsegélyegyezmény (1909:XIV. tc.) 1. és 9. Cikke rendszeresített s amely abból áll, hogy a kézbesítésre vagy más jogsegélyre irányuló megkeresést a megkereső állam ama diplomáciai vagy konzuli hatósága útján kell továbbítani, amely a jogsegély teljesítésének helyén a megkereső állam érdekeinek képviseletét ellátja.
Ez a diplomáciai vagy konzuli hatóság azután az iratokat megfelelő kérelem kíséretében ahhoz a hatósághoz küldi s a vonatkozó válaszokat is attól a hatóságtól kapja meg, amelyet erre a célra a másik állam kijelölt.
A hágai polgári jogsegélyegyezményben részes államokkal szemben Magyarországra nézve a 9000/1909. I. M. számú rendelet (1909. évi Magyarországi Rendeletek Tára 785. lap) a m. kir. igazságügyminisztériumot jelölte ki s ennek megfelelően az egyezmény is erre az útra tereli a brit bírói hatóságoktól érkező kézbesítési iratokat és bizonyításfelvételre irányuló megkereséseket.
A bírói megkeresések teljesítésének eme rendes útján kívül azonban az egyezmény mind a kézbesítésekre, mind pedig az egyéb megkeresésekre nézve megengedi azt is, hogy ezek a helyi állam hatóságainak közreműködése nélkül a megkereső állam diplomáciai vagy konzuli hatósága útján nyerjenek közvetlen elintézést. Az elintézésnek módja az, hogy a megkereső állam diplomáciai vagy konzuli hatósága maga teljesíti a kézbesítést vagy a bizonyításfelvételt, de mindkét esetben csak akkor, ha nem a helyi állam polgárairól van szó (3. és 9. Cikk); ilyen esetekben azonban kényszereszközök alkalmazása teljesen ki van zárva.
Ez a rendszer szintén megfelel a hágai polgári jogsegélyegyezmény 6. Cikkének utolsó bekezdésében és 15. Cikkében foglalt rendelkezéseknek.
A kézbesítésre és a bizonyításfelvételre irányuló megkereséseknek az előadottakban ismertetett közös szabályán kívül mindkét irányban azonos rendelkezések irányadók (4. és 8. Cikk) a foganatosítás módjára nézve, nevezetesen abban a tekintetben,
hogy a nem illetékes hatósághoz érkezett megkeresést hivatalból kell áttenni a foganatosítási hely államának illetékes hatóságához;
hogy a megkeresést a megkeresett hatóságra irányadó szabályok szerint kell foganatosítani, hacsak a megkeresés olyan különös eljárást nem kíván, amely nem ellenkezik a megkeresett hatóságra kötelező törvényekkel;
hogy a megkeresés teljesítése megtagadható, ha az iratok hitelessége kétséges vagy a megkeresés teljesítése a megkeresett állam felségjogára vagy biztonságára sérelmes volna;
hogy a teljesítés megtagadásáról az ok közlésével a megkereső hatóságot értesíteni kell;
hogy végül a megkeresés teljesítésével járó költségről a megkereső hatóságnak kell gondoskodnia (6. és 11. Cikk), amelyeknek megtérítését a megkeresést teljesítő hatóságnak a válaszban kell kérnie.
Általános szabály, hogy a megkeresőlevelet és mellékleteit, beleértve a kézbesítési iratokat is, a megkeresett hatóság hivatalos nyelvén készült fordítással kell ellátni. Bírói iratok kézbesítése esetében nincs szükség ilyen fordításra, ha ezt a megkeresett hatóság nem kívánja, ebben az esetben azonban a megkeresett hatóság a megkeresés teljesítéseképpen arra szorítkozhatik, hogy a fordítással el nem látott iratot a címzettnek csak akkor adja át, ha az azt önként elfogadja. Ez a rendszer hasonló a hágai polgári jogsegélyegyezmény 2. és 3. Cikkében szabályozott eljáráshoz.
Az egyezmény IV. részében a 12. Cikk a perköltségbiztosíték alóli mentességet - eltérően a többi európai állammal kötött szokásos egyezményektől - a sajátos brit jogrendszer szellemében, nevezetesen annak figyelembevételével szabályozza, hogy ezek a jogszabályok megengedik azt, hogy brit bíróság brit állampolgárt vagy alattvalót is kötelezzen ilyen biztosítékra, mert a brit jog nem az állampolgárságot, hanem a lakóhelyet tekinti irányadónak.
Ezért volt szükség a 12. Cikk b) pontjában tüzetesen megszabni azokat a feltételeket, amelyeknek fennforgása esetén perköltségbiztosíték a másik állam polgárától nem követelhető.
A hágai polgári jogsegélyegyezménytől eltérően a szegénységi jog élvezetének feltételeit és alakiságát ez az egyezmény nem jelöli meg, mert a brit jognak a szegénységi jogra vonatkozó rendelkezései ebben a tekintetben is lényegesen eltérnek a többi európai államok jogrendszerétől. Ezért az egyezmény csak annak az általános szabálynak kimondására szorítkozik, hogy a másik fél polgárait és alattvalóit a belföldiekkel teljesen egyenlő elbánásban kell részesíteni, ami megfelel a 2. Cikkben biztosított jogegyenlőségnek.
Az V. részben foglalt általános rendelkezések az egyezmény területi hatályát, aláírását, megerősítését és a felmondást szabályozzák és részletes rendelkezéseket tartalmaznak az egyezmény hatályára és a csatlakozásokra nézve a Brit Birodalom ama részei tekintetében, amelyek közjogi önállóságuk folytán még nem válnak kötelezettekké az anyaország kormánya részéről megerősített nemzetközi egyezmények alapján.
A Brit Birodalomnak ezekre a részeire nézve, ideértve a gyarmatokat és a megbízásból igazgatott (mandatárius) területeket is, a brit kormány külön nyilatkozata szükséges, viszont ilyen nyilatkozattal az említett birodalomrészekre nézve az egyezmény külön is felmondható.
Az egyezmény magyar és angol nyelven jött létre, tehát mindkét szöveg egyaránt hiteles.
