Országunk megcsonkítása és az úgynevezett utódállamok nemzetiségi politikája a világháborút követő időben arra kényszerítette a megszállott területek magyar értelmiségét, hogy százezrével tóduljon a csonka országba és itt keressen elhelyezkedést. Ugyanakkor a harctérről vagy a hadifogságból öt évfolyam egyetemi és főiskolai ifjúsága tért haza, hogy folytassa és befejezze tanulmányait. Az egyetemi és főiskolai ifjúság példátlan összetorlódása és az a reménytelennek látszó helyzet, amely az értelmiségi pályákon az elhelyezkedés tekintetében fennállott, az alkotmányosság helyreállítása után arra késztette a kormányt, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók felvételének korlátozása tárgyában törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé.
E törvényjavaslat alapján alkotta meg a nemzetgyűlés a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920:XXV. törvénycikket. Ez a törvénycikk korlátozó intézkedést tartalmazott az egyetemekre és a jogakadémiákra felvehető hallgatók száma tekintetében és megállapította a felvétel feltétlenül a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményét.
A szóbanlévő törvénycikk azonban ezeken a rendelkezéseken felül megfelelő módon gondoskodni kívánt arról is, hogy az értelmiségi pályákra aggasztó mértékben tóduló zsidóság számát az egyetemek és főiskolák padjai között olyan mértékre szorítsa vissza, amely a zsidóság országos arányszámának megfelel. Ez az utóbbi rendelkezés az 1914-1918. évi háború után világszerte az első törvényes védekező intézkedés volt a zsidóság veszedelmes térhódításával szemben. Csak természetes, hogy az akkor Magyarországon kívül mindenütt erejének teljességében uralkodó szabadelvű világnézet és politikai felfogás szemében a zsidóság korlátlan érvényesülését és hatalmi túlterjeszkedését érintő ez a szabály gyűlöletesnek látszott. A nyugati, sőt a tengerentúli államok is nemzetközi támadások sorozatával válaszoltak erre a védekező lépésre. A megcsonkított ország a támadások hatását a legkülönbözőbb tereken volt kénytelen elviselni. A nemzetközi ellenséges összefogás hatása a gazdasági és hitelélet terén volt a legerősebb. A titkos erők nemzetközi együttérzése azonban önvédelmi intézkedésünket a világ közvéleménye előtt arra is felhasználta, hogy Magyarországot úgy állítsa be, mintha nem tartotta volna meg az úgynevezett trianoni békeszerződésnek a kisebbségek védelméről szóló VI. fejezetében foglalt rendelkezéseket. Azt híresztelték, hogy Magyarország igazságtalanul bánik a csonka országban élő kisebbségekkel és ez a híresztelés ürügyül szolgált arra is, hogy az utódállamokban élő magyarság sorsát még elviselhetetlenebbé tegyék.
A folyton súlyosbodó nemzetközi gazdasági nyomás és a külföldi közvéleményben egyre fenyegetőbben fellépő ellenséges érzés nyomasztó hatása alatt a kormány kénytelen volt az 1927. év végén olyan törvényjavaslatot terjeszteni az országgyűlés elé, hogy az 1920:XXV. törvénycikknek a zsidókra vonatkozó korlátozó rendelkezéseit alaki hatállyal szüntessék meg. A most említett törvényjavaslat alapján megalkotott 1928:XIV. tc. a további közvetlen védekezés érdekében kimondta, hogy az egyetemi felvételre vonatkozó engedély megadásánál a tanulmányi eredményeken és a szellemi képességeken felül arra kell figyelemmel lenni, „hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok között is igazságosan osztassék fel.”
Az 1928:XIV. tc. végrehajtásában mindamellett hivatali elődeim a zsidóság egyetemi és főiskolai felvételének korlátozását esetről-esetre kiadott intézkedésekkel lényegében továbbra is fenntartották mindaddig, amíg ez a kérdés az 1939:IV. tc. megalkotásával újabb és átfogóbb törvényes szabályozáshoz jutott. Az újabb törvényes szabályozás a zsidóság egyetemi és főiskolai felvételének korlátozását kiemelte az eddigi szabályozás köréből és ezt a kérdést is a zsidóság társadalmi és gazdasági helyzetének megoldására irányuló egységes és rendszeres szabályozás körébe utalta.
Ilyen jogi helyzetben az 1920:XXV. tc. és az 1928:XIV. tc. rendelkezései ma már több tekintetben időszerűtlenek és az eredetileg kitűzött cél további szolgálatára nem alkalmasak.
Az a kitűzött cél, hogy a hallgatók felvétele az egyetemekre és főiskolákra a zsidókérdéstől függetlenül továbbra is tervszerűen irányíttassék, az adott viszonyok között is teljes mértékben helyesnek látszik. A nemzeti társadalom egészséges életműködése és az értelmiségi foglalkozásokkal kapcsolatos közfeladatok zavartalan ellátása ugyanis azt kívánja, hogy egyfelől a szükséges értelmiségi munkaerőből megfelelő készlet és tartalék álljon a nemzet rendelkezésére, másfelől, hogy az átmeneti viszonyok múló hatása alatt egyes értelmiségi foglalkozási ágakban túltermelés ne keletkezzék. A nemzet értelmiségi munkaerejével való tervszerű gazdálkodás követelményei mellett, természetesen figyelembe kell venni az egyetemi és főiskolai intézetek befogadóképességének határait. Ezeket a határokat az eredményes oktatás színvonalának veszélyeztetése nélkül nem lehet túllépni; viszont nemzeti és államháztartási érdek az is, hogy a meglévő intézetek befogadóképességét ki is merítsük. Ezeknek a szempontoknak összhangzatos érvényesülése a változó viszonyokhoz símuló állandó szabályozást kíván.
Erre az állandó szabályozásra azonban az 1920:XXV. tc. és az 1928:XIV. tc. rendelkezései nem teljesen alkalmasak, elsősorban azért, mert nem valamennyi főiskolára terjednek ki.
Így például nem vonatkozik a szabályozás a művészeti és a kereskedelmi főiskolákra, továbbá a gazdasági akadémiákra sem. Egységes és tervszerű szabályozás pedig csak úgy lehetséges, ha az valamennyi egyetemet és főiskolát felöleli.
Nem lehet korszerűnek tekinteni az 1928:XIV. tc. 1. §-ának azt a sok félreértésre okot adó rendelkezését sem, amely a felvételek egyik szempontjául azt jelölte ki, hogy elsőbbségük van a közalkalmazottak gyermekeinek, továbbá azt sem, amely a szülők foglalkozásának jelentőségét és az e foglalkozáshoz tartozók számát is irányadó szempontnak nyilvánította.
Ezek a rendelkezések közvetlen kényszermegoldást jelentettek olyan körülmények között, amikor az elől már ismertetett nemzetközi helyzetben közvetlen törvényes intézkedés nem volt célszerű a zsidóságnak az értelmiségi pályákra özönlésével szemben. Ezért kellett akkor a zsidóság nyilt megnevezése helyett az egyetemi és főiskolai ifjúság felvételi sorrendjében - nem egészen szerencsés körülírással - előtérbe állítani azoknak a társadalmi rétegnek gyermekeit, amelyek a zsidóság terjeszkedésével szemben leginkább védelemre szorultak; tehát a köztisztviselők mellett elsősorban a földművesek és iparosok gyermekeit kellett kiemelni. Minthogy azonban a zsidókérdés rendezése már kiemelkedett a szabályozásnak ebből a részletéből, a közvetett védekezésnek erre az eszközére szükség nincs. Ilyen körülmények között az egyetemi és főiskolai felvételek kérdésében döntő szempont csak az arravalóság és ennek külső kifejezése: az elért tanulmányi eredmény lehet.
Bár az egyetemi és főiskolai hallgatók felvétele tekintetében az egyetemi és főiskolai hatóságok által követett gyakorlat eddig is az arravalóságot és ennek külső kifejezéseként az elért tanulmányi eredményt fogadta el döntő szempontnak, mégis az esetleges félreértések megszüntetése végett kívánatosnak látszik, hogy mindazok a többé nem időszerű egyéb szempontok, amelyeket a felvételi kérelmek elbírálásánál a törvény annakidején kijelölt, tételes törvényes rendelkezéseink köréből kiküszöböltessenek. E részben csupán egy szempont az, amelynek az elért tanulmányi eredményeknél is súlyosabb jelentősége van és amelyet feltétlenül időállónak kell tekintenünk: ez a magyar nemzethez és a magyar államhoz való hűségnek és az erkölcsi megbízhatóságnak a következménye. Erről a követelményről a nemzet vezetésére hivatott ifjúság kiválasztása alkalmával lemondani nem lehet.
A kifejtett szempontok időszerűvé és szükségessé tették az egyetemi és főiskolai felvételek újabb törvényes szabályozását.
Az 1. § meghatározza az egyetemi karokra, illetőleg főiskolákra felvehető hallgatók számának megállapítására irányadó két szempontot. Az egyik szempont: az egyetemi és főiskolai intézetek befogadóképességének helyes kihasználása; a másik az illető tudományszakkal kapcsolatban előreláthatóan felmerülő értelmiségi munkaerőszükséglet mértéke.
Az egyetemi és főiskolai intézetek befogadóképességének helyes kihasználását szükség esetében olyan rendelkezéssel is biztosítani lehet, amely az egyetemi és főiskolai ifjúságot a területi elv segítségével köti egyik vagy másik felső tanintézethez. Ilyen módon a túlzsúfolt tanintézeteket tehermentesíteni, a kevésbbé látogatottakat pedig a befogadóképesség felső határáig gazdaságosan kihasználni lehet.
Ezeknek a szempontoknak a változó viszonyokhoz és szükségletekhez mért érvényesítését a javaslat a vallás- és közoktatásügyi miniszterre, a gazdasági akadémiákkal kapcsolatban pedig a földmívelésügyi miniszterre bízza.
A 2. § a felvétel alapfeltételéül a magyar nemzet és a magyar állam iránt való hűséget és az erkölcsi megbízhatóságot jelöli ki. Ez a rendelkezés a nemzet vezető rétegének helyes kiválasztását kívánja szolgálni. A felvétel kérdésében való határozást - az eddig fennállott helyzetnek megfelelően - a tanári karra bízza.
A 3. § az egyetemi és főiskolai ifjúsági egyesületek szervezetének és működési körének szabatos meghatározását kívánja előmozdítani. Erre az erők összefogása és az egyesületi élet eredményes működésének biztosítása végett van szükség. Ennek a feladatnak az ellátására a tárcájának gondozására bízott érdekeknél fogva a vallás- és közoktatásügyi minisztert kell jogosultnak tekinteni. A hatáskörök teljes tisztázása érdekében ez a javaslat határozottan ki is mondja. A nevelés eredményességének biztosítása végett a javaslat arról is gondoskodik, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter megállapítja azokat a feltételeket, amelyek mellett az egyetemi és főiskolai ifjúság egyetemi és főiskolai hatóság alatt nem álló egyesületek életében részt vehet.
Az erők egyesítésére és a rendelkezésre álló források gazdaságos kihasználására az egyetemi és főiskolai ifjúság jóléti gondozásának körében is feltétlenül szükség van. A jóléti gondozás munkája csak akkor lehet eredményes, ha azt megfelelően átgondolt és egységesen irányított szervezet fejti ki. Ebben a szervezetben megfelelő szerepkört kell biztosítani magának az ifjúságnak is. A központi szervezés és irányítás munkáját a javaslat a vallás- és közoktatásügyi miniszter feladatává teszi.
A 4. § utal arra, hogy a zsidók egyetemi és főiskolai felvételére külön törvényes rendelkezések irányadók. Ugyanez a § a fenti szabályozás folytán hatálytalanná váló 1920:XXV. törvénycikk és az 1928:XIV. törvénycikk hatályának megszűnését határozott rendelkezéssel is kimondja. A § utolsó bekezdése hatálybalépési és végrehajtási rendelkezéseket tartalmaz.
