I. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:IV. törvénycikk 9. §-ának negyedik bekezdése elrendeli azt, hogy az úgynevezett szabad foglalkozású élethivatások körében működők részére szervezett önkormányzati testületekben, így az ügyvédi kamarákban is, az önkormányzat irányításában, tehát a kamara tisztikarában és választmányában zsidó csak a felvétel tekintetében a törvény általános rendelkezésében megszabott arányban, azaz csak hat százaléknak megfelelő számban vehet részt. A törvényhozás - az 1939:IV. törvénycikk miniszteri javaslatának indokolása szerint - a szóbanlevő kamarák nagy közéleti jelentőségére tekintettel indokoltnak és szükségesnek tartotta azt, hogy a zsidók arányszáma tekintetében a törvényben meghatározott általános korlátozás a törvény hatálybalépésekor nyomban érvénybe jusson, tekintet nélkül arra, hogy a kamarai tagok létszáma tekintetében a százalékos arányt a törvény rendelkezései értelmében mikor lehet elérni.
1. A törvény szóbanlevő alapgondolatát voltaképpen olyan értelmű rendelkezés juttatta volna következetesen és teljesen érvényre, amely a zsidókra meghatározott százalékos korlátozást nem csupán a tisztségek tekintetében valósította volna meg nyomban a törvény hatálybalépésekor, hanem a kamarai választási jog tekintetében is. Kétségtelen ugyanis, hogy az önkormányzati testület működésének irányításában nem csupán az önkormányzati testület akaratának megvalósításában közreműködő szerv - tehát az illető testületnek választmány vagy egyéb megnevezésű igazgató szerve és tisztikara - vesz részt, hanem a testületnek azok a tagjai is résztvesznek az irányításban, kik a szóbanlevő szervek kiválasztásában működnek közre. Voltaképpen a választási jog esetenkint jelentkező gyakorlásának szelleme és iránya határozza meg az illető önkormányzati testület működésének szellemét és irányát. Az 1939:IV. törvénycikk 9. §-ának negyedik bekezdésében meghatározott rendelkezés alapjául szolgáló törvényhozói akarat nem is jut gyakorlati értékű megvalósulásra olyan rendelkezés hiányában, amely a választásra jogosult zsidó kamarai tagok számát nem korlátozza nyomban arra a mértékre, a mely mértékben a törvényhozás zsidóknak az illető hivatáskörben való működését megengedhetőnek tartotta.
Ez a követelmény különös nyomatékkal jelentkezik az ügyvédi kamarai önkormányzat tekintetében, amely az ügyvédi működés erkölcsi elemeinél, társadalmi és közéleti, úgyszintén gazdasági jelentőségénél fogva kiemelkedő helyet foglal el a magyar nemzeti közélet szellemének meghatározásában.
Mellőzhetetlenül szükség van ezeknél fogva olyan értelmű törvényi rendelkezésre, amely addig is, amíg az ügyvédi kamara zsidó tagjainak száma az összes kamarai tagok hat százalékának megfelelő számra nem csökken, kamarai választási jogot csak a kamarai tagok hat százalékának megfelelő számú zsidó kamarai tagnak biztosít és az 1939:IV. törvénycikk 9. §-ának negyedik bekezdésében kifejezett alapgondolatot az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet önkormányzati szervezete tekintetében is megfelelően érvényre juttatja.
Ilyenértelmű szabályozás alkotásának szükségét kellőképpen indokolja egymagában az a tény, hogy az 1940. év végén működő 20 ügyvédi kamara tagjai közül csupán 3 ügyvédi kamarában, mégpedig a kecskeméti (27.3%), a komáromi (28.6%) és a szombathelyi (29.8%) ügyvédi kamarában nem éri el a zsidó ügyvédek száma az összes kamarai tagok harminc százalékának számát, ellenben öt ügyvédi kamarában, köztük a legnagyobb jelentőségű budapesti kamarában a zsidó ügyvédek száma az összes kamarai tagok számának ötven százalékát is meghaladja.
2. A zsidók gazdasági térfoglalásának korlátozására vonatkozó törvényhozói akarat szellemében továbbfejlesztésre szorulnak a zsidó ügyvédek működésének korlátozására vonatkozó rendelkezések a tömeggondnoki, vagyonfelügyelői, házasságvédői, közvédői, zárgondnoki, ügygondnoki megbízatásban, az úgynevezett közmegbízatásokban való részesítés tekintetében is. A szóbanlevő közmegbízatások alapján végzett tennivalók voltaképpen igazságügyi hatósági vonatkozású közjogi természetű cselekmények; abból a törvényhozói alapgondolatból, amely a zsidókat teljesen kizárja a közhatalmi természetű működésekből, következetesen folyik olyan rendelkezés is, amely a zsidóknak az igazságszolgáltatás körébe tartozó szóbanlevő közmegbízásokban való részesítését legalább is a törvényben meghatározott általános százalékos aránynak megfelelő mértékre korlátozza. Ilyen értelmű rendelkezés elő fogja mozdítani a megélhetési nehézségekkel küzdő s ennélfogva közérdekű támogatásra különösen rászoruló kiskeresetű keresztény ügyvédek megsegítését annak következtében, hogy a zsidókra vonatkozó tervezett korlátozás következtében nagyobb mértékben lehet őket az ügyvédi kereset némi fokozását jelentő szóbanlevő közmegbízatásban részesíteni.
3. Az előbbiekben ismertetett megfontolásokból szükségszerűen következik, hogy a zsidó ügyvédek önkormányzati működését korlátozó rendelkezések hatályát ki kell terjeszteni azokra a zsidókra is, akiket az 1939:IV. törvénycikk 2. §-a mentesít a zsidókra vonatkozó bizonyos korlátozások alól.
II. Az ismertetett megfontolások alapján szükséges rendelkezések az ügyvédi rendtartás körébe tartozó jogszabályok módosítása, illetőleg kiegészítése útján valósíthatók meg. Ezt az alkalmat célszerűen fel lehet használni az ügyvédi rendtartás megalkotása óta szerzett tapasztalatok alapján felmerült, méltánylást érdemlő kívánságok teljesítésére.
1. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1937:IV. törvénycikk 47. §-ának rendelkezései értelmében az ügyvédek névjegyzékébe való felvételnek évenkint kétszer, január és július hónapban van helye. Ezt a rendelkezést - még a zsidók térfoglalását korlátozó jogszabályok megalkotása előtt - az ügyvédi pálya zsúfoltsága következtében előálló hátrányok csökkentésére irányuló törekvés tette az ügyvédi rendtartás megalkotásakor szükségessé, kapcsolatban az ügyvédek felvételének általános korlátozására vonatkozó rendelkezésekkel. Az 1937:IV. törvénycikk megalkotása óta azonban lényegesen megváltoztak a szóbanlevő rendelkezés alapjául szolgáló körülmények. A zsidók felvételének korlátozására vonatkozó rendelkezések, főképpen pedig az ország területének örvendetes megnagyobbodása, ennek egyik következményeképpen nagyszámú ügyvédnek más pályákon elhelyezkedése, az ügyvédi pálya zsúfoltságát nagy mértékben csökkentette, úgyhogy az ügyvédi rendtartásnak az a rendelkezése, amely lehetővé tette a felvétel korlátozásának elrendelését, nem is került gyakorlati alkalmazásra. Nincs tehát már szükség arra, hogy a felvételi korlátozás alá nem eső - tehát nemzsidó - ügyvédjelöltek tekintetében továbbra is hatályban tartassék az a rendelkezés, amely felvételnek évenkint csak kétszer enged helyet. E helyett olyan értelmű rendelkezés felel meg a gyakorlati követelményeknek, aminő a többi kamara (orvosi, mérnöki, sajtó -, színművészeti és filmművészeti kamara) tekintetében az 1938:XV. törvénycikk végrehajtása óta máris hatályban van s amely szerint felvételnek - június és december hónap kivételével - az év egész folyamán helye van, zsidót azonban csak január és július hónapban lehet továbbra is felvenni.
2. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1937:IV. törvénycikk 58. §-a rendelkezik arról, hogy az ügyvédek névjegyzékéből törlést elrendelő határozatot a törlés egyes eseteiben kikkel kell közölni. A törvény szóbanlevő 58. §-a azonban nem állapít meg kifejezett rendelkezést olyan esetre, amikor az az ügyvéd, akinek a névjegyzékből törlését rendelték el, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy ha neki a törlést elrendelő határozatot huzamosabb időn át fennálló egyéb akadály okából nem lehet kézbesíteni. Szükség van tehát ebben a körben olyan rendelkezésre, amely - egyfelől az érdekelt ügyvéd jogos érdekének megóvása céljából, másfelől abból a célból, hogy az indokolt törlést foganatosítani is lehessen - elrendeli, hogy ilyen esetben a határozatot az ügyvédi kamara választmánya által kirendelt ügygondnoknak kell kézbesíteni.
3. Az 1937:IV. törvénycikk 70. §-ának rendelkezései értelmében az ügyvédjelölti gyakorlat célja azoknak az ismereteknek a megszerzése, amelyek az egységes bírói és ügyvédi vizsga letételéhez szükségesek. Az ügyvédképzés nagyfontosságú igazságügyi vonatkozású közérdeke, ezenfelül általános szociális követelmények is szükségessé teszik annak biztosítását, hogy az ügyvédjelöltek az őket alkalmazó ügyvédek érdekében kifejtett munkájuk alapján olyan díjazásban részesüljenek, amelyből magukat fenn tudják tartani s a jövendő élethivatásukon szükséges gyakorlati ismereteket az élet nyugodt folyamatát kizáró megélhetési gondok nélkül meg tudják szerezni. Arra az esetre, ha a megfelelő dijazás az alkalmazó ügyvéd és az ügyvédjelölt szabad megegyezése alapján nem volna biztosítható, helyénvalónak látszik az ügyvédség szervezetére és működésére vonatkozó szabályozás szerkezetébe foglalt olyan rendelkezés, amely felhatalmazza az igazságügyminisztert arra, hogy az ügyvédjelöltek díjazásának legkisebb mértékét, munkaidejét és a fizetéses szabadságidőt a joggyakorlatban eltöltött idő és a helyi viszonyok figyelembevétele alapján a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1937:XXI. törvénycikk irányadó elvei szerint rendelettel szabályozhassa.
4. Az 1937:IV. törvénycikk 129. §-a szerint a fegyelmi eljárást megelőző kamarai felügyeleti vizsgálatot a kamara elnöke, vagy a választmánynak a kamara elnöke által kijelölt tagja teljesíti. Ez a rendelkezés - főképpen azokban a kamarákban, amelyeknek választmánya a tagok kisebb létszámánál fogva a törvény értelmében kevesebb tagból áll - olyan nagy terhet ró a választmány tagjaira, hogy a miatt az önkormányzati tennivalók zavartalan ellátása veszélynek van kitéve. Célszerűnek mutatkozik tehát olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi azt, hogy a kamara elnöke a vizsgálóbiztost ne csak a kamarai választmány tagjai közül jelölhesse ki.
III. Az ismertetett megfontolások alapján szükségesnek vélt rendelkezéseket foglalja magában - az ügyvédi rendtartásról szóló 1937:IV. törvénycikk módosított, illetőleg kiegészített rendelkezéseinek szerkezeti rendjében - az ügyvédekre, az ügyvédjelöltekre és az ügyvédi önkormányzatra vonatkozó egyes rendelkezéseket tartalmazó törvényjavaslat.
A § rendelkezése megfelel annak a szabálynak, amelyet az orvosi, a mérnöki, a sajtó- és a színművészeti és filmművészeti kamarába felvétel tekintetében a 7720/1939. M. E. számú rendelet 22. §-ában foglalt rendelkezés értelmében a hatályos jog tartalmaz.
A zsidókra vonatkozó korlátozást indokolja az, hogy a hatályos jogszabályok szerint zsidókat csak meghatározott százalékos arányú korlátozással lehet felvenni az ügyvédi kamarába, a százalékos arány meghatározása pedig elvi és gyakorlati tekintetből megfelelőbb két részletben félévi időközökben foganatosított felvételek számához viszonyítva, mint elaprózódó egyes esetek számához arányosítva. A félévek végén egy-egy hónapi felvételi szünet gyakorlati tekintetekből indokolt, főképpen a zsidók felvétele szempontjából a százalékos arány pontos meghatározása céljából szükséges igazgatási intézkedések előkészítése érdekében.
A munkaviszony kérdésének szabályozásáról szóló 1937:XXI. törvénycikk 7. §-a lehetővé teszi azt, hogy az illetékes miniszter az érdekelt munkaadók és munkavállalók képviselőinek, illetőleg gazdasági egyesületeinek meghallgatása után meghatározza azt, hogy a legkisebb munkabéreket mely termelési foglalkozási ágra, illetőleg az egyes termelési ágak vagy foglalkozások mely részére, milyen területi hatállyal kell megállapítani. A törvény szóbanlevő §-ának további rendelkezései értelmében a legkisebb munkabéreket erre a célra alakított szervezet határozza meg, melyben az érdekelt munkaadóknak és munkavállalóknak egyenlő számban és az egyenjogúság alapján kell résztvenniök.
Az 1937:XXI. törvénycikk 7. §-ának említett rendelkezése alapján is megvolna tehát a lehetősége annak, hogy az ügyvédjelöltek „munkabér”-ének legkisebb mértéke - az említett törvényben meghatározott módozatok szerint - megállapíttassék, tekintve azt, hogy a törvény 1. §-ának rendelkezése szerint az 1937:XXI. törvénycikk hatálya kiterjed a szolgálati viszonyra, akár természetes, akár jogi személy a munkaadó, ha üzlete, üzeme, egyéb vállalata vagy kereső foglalkozása körében másnak akár testi, akár szellemi munkáját ellenérték fejében igénybe veszi. Az ügyvédjelöltek díjazására vonatkozó rendelkezés azonban - az ügyvédjelölt működésének és a működés ellenértékének természetét figyelembevéve - szervesen beleillik az ügyvédi (ügyvédjelölti) szervezetre és működésre vonatkozó külön szabályozás rendjébe, annál is inkább, mert az ügyvédjelölt és az őt alkalmazó ügyvéd szolgálati viszonyának különleges jelentőséget ad az a körülmény, hogy az ügyvédjelölti gyakorlat voltaképpeni célja az egységes bírói és ügyvédi vizsga letételéhez szükséges ismeretek megszerzése. Ennek következtében az ügyvédjelölt munkaviszonyában a gazdasági elem mellett túlnyomó az igazságügyi vonatkozású előkészítő kiképzés eleme. Ez a szerkezeti szempont is kellőképpen indokolja a javaslat álláspontját, amely szerint az ügyvédekre, az ügyvédjelöltekre és az ügyvédi önkormányzatra vonatkozó kérdések szabályozásáról szóló törvényjavaslat körébe kell iktatni az ügyvédjelöltek díjazása tekintetében szükségesnek vélt megfelelő rendelkezést. Az ügyvédjelöltek működésének és díjazásának említett különleges természete hozza magával azt is, hogy a díjazás mértékének megfelelő megállapítását legcélravezetőbben nem az 1937. évi XXI. törvénycikk 7. §-ában említett vegyes összetételű bizottságra, hanem az igazságügyminiszterre kell bízni. Természetesen nemcsak hogy akadálya nem lesz annak, hogy az igazságügyminiszter a szolgálati viszony által érintett ügyvédi és ügyvédjelölti érdekeltség közreműködésével állapítsa meg a díjazás legkisebb mértékét, hanem a szóbanlevő közreműködés igénybevétele kívánatos is a szabályozás célravezető volta érdekében. Ezt a javaslat 3. §-a ki is fejezi azáltal, hogy a rendeleti szabályozásra felhatalmazás kapcsán utal az 1937:XXI. törvénycikk irányadó elveinek megfelelő figyelembevételére s ezáltal kifejezésre juttatja azt is, hogy az ügyvédjelöltek díjazásának mértékére vonatkozó szabályozás szólhat az ország egész területére vagy annak csak meghatározott részére.
A díjazás mértékének meghatározása kapcsolatos lehet az évenkinti fizetéses szabadság legkisebb mértékének, valamint a munkaidőnek szabályozásával is. A javaslat ezért a felhatalmazás körébe vonja a munkaidőnek, valamint a fizetéses szabadság legrövidebb tartamának igazságügyminiszteri rendelettel szabályozását is s ezáltal az ügyvédjelölt szolgálati viszonyára vonatkozó szabályozást az ügyvédi szervezet és működés rendjét meghatározó különleges jogszabályok szerkezetébe illeszti.
Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet szervezetében az ügyvédi testületi önkormányzat érvényesül. Ebből szükségképpen következik, hogy azoknak a rendelkezéseknek hatályát, amelyek hivatva vannak a keresztény és nemzeti szellem érvényesülését az ügyvédi önkormányzat működésében biztosítani, ki kell terjeszteni az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet szervezetére is.
