A stabilizáció megvalósításával és a forintérték bevezetésével egyidejűleg a kormányzt a gazdasági rend büntetőjogi védelméről szóló 8800/1946. M. E. rendelet kibocsátása által rendkívül szigorú - egészen a halálbntetésig és a teljes vagyonelkobzásig terjedő - büntetőjogi szabályokat szegezett szembe az árdrágítókkal és általában a közellátás érdekét veszélyeztető üzelmek elkövetőivel. Az azóta eltelt több mint egy esztendő tapasztalatai azonban arra mutatnak, hogy még e kivételesen súlyos büntető rendelkezések sem törték le a gazdasági rend ellenségeinek erejét. A kormányzat ugyan tisztában van azzal, hogy az árszínvonal mindinkább emelkedő irányzata, különösen pedig az elsőrendű életszükségleti cikkek árának állandóan fokozódó növekvése nem kizárólag bűnös kezek munkájának, hanem a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulásának is következménye, az általános életszínvonal megőrzése érdekében mindamellett kötelességének érzi, hogy a szükséges gazdasági rendszabályokon felül az igazságszolgáltatás körében is megtegyen minden olyan intézkedést, amely a büntetőjogi megtorlás hatásosságának fokozására alkalmasnak mutatkozik. Minthogy pedig a fennálló anyagi büntetőjogi szabályok a büntetőjogi védelem túlfeszítése nélkül már nem súlyosbíthatók, a szabályok gyakorlati alkalmazásánál, közelebbről a szóbanlévő bűncselekmények feletti ítélkezésnél látszik célravezetőnek elhatározó jelentőségű lépést tenni.
A gazdasági rend sérelmére elkövetett bűncselekmények elbírálása ezidőszerint tudvalevőleg az 1920. évben életrehívott uzsorabíróságok hatáskörébe tartozik. Az uzsorabíróságok a súlyosabb beszámítás alá eső cselekmények tárgyában két szakbíróból és egy, az őstermelés, az ipar és a kereskedelem képviselői köréből behívott ülnökből alakított háromtagú tanácsban járnak el, míg az enyhébb bűncselekmények esetében egy szakbíró, mint egyesbíró ítélkezik. Ítéleteik ellen egyfokú fellebbvitelnek van helye az ítélőtáblákhoz. A gazdasági bűncselekmények felett a döntés ezek szerint jelenleg elsőfokon túlnyomórészt, másodfokon pedig kizárólag a szakbírák kezében van és az uzsorabíróság tanácsában helyetfoglaló laikus tag: az ülnök is nem annyira a szóbanforgó bűncselekmények által sértett gazdasági rend érdekének képviselőjeként, hanem inkább mint a vádlott foglalkozási köréhez tartozó szakértő vesz részt az ítélkezésben.
Márpedig a kormányzatnak meggyőződése, hogy a gazdasági élet kártevői ellen folytatott harc csak akkor lehet igazán eredményes, ha a felettük való ítélkezésbe a fogyasztóközönség, tehát az ilyen bűncselekmények által elsősorban érintett és sújtott néprétegek képviselői is döntő szóval befolyhatnak.
Ezen az elgondoláson alapszik a jelen törvényjavaslat, amely ha nem is valamennyi gazdasági bűncselekmény, de legalább az árszínvonal megingatására a leginkább alkalmas bűncselekmények elbírálására az ítélőtáblai székhelyeken - szükséghez képest pedig a törvényszéki székhelyeken is - ipari munkavállalók bevonásával uzsorabírósági különtanácsot szervez.
Hogy a fogyasztóközönség széles rétegei közül egyedül az ipari munkásságra esett a választás, annak oka egyfelől az, hogy ennek a társadalmi osztálynak a tagjai kizárólag a fogyasztóközönség táborához tartoznak és foglalkozásuk természeténél fogva a leküzdendő visszaélések elkövetésének lehetőségétől is távol állnak, a fogyasztók érdekeit tehát elsősorban hívatottak képviselni, másfelől az, hogy a mezőgazdasági munkásságnak és a parasztságnak egyelőre még nincsenek olyan szervezetei, amelyek az ítélkezésben résztvevő képviselőik kiválasztását megfelelően elvégezhetnék. Az értelmiség külön képviseletéről pedig a törvényjavaslat felfogása szerint nem szükséges gondoskodni, mert ezt a szerepet az uzsorabírósági különtanácsban tanácselnökként helyetfoglaló szakbíró megfelelő súllyal elláthatja.
Amikor a kormányzat az uzsorabírósági különtanácsokról szóló törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjeszti és azt elfogadásra ajánlja, abban a szilárd meggyőződésben van, hogy az ipari munkásság olyan bírákat küld majd az uzsorabíróságokba, akik a gazdasági élet kártevőivel teljes mértékben éreztetik a törvény szigorát, másfelől azonban az anyagi igazság és - ha ennek helye lehet - a méltányosság szempontjait is teljes tárgyilagossággal és maradéktalanul érvényre juttatják.
Az előrebocsátottakhoz képest a törvényjavaslat 1. §-a szerint az uzsorabírósági különtanács hatáskörébe tartozik az árdrágító visszaélés és a közellátás érdekét veszélyeztető bűntett abban az esetben, ha az elkövető hasonló bűncselekmény miatt már meg volt büntetve vagy cselekményét üzletszerűen követte el vagy pedig a cselekménnyel jelentős nyereséget ért el avagy törekedett elérni, illetőleg a cselekményt jelentős árumennyiség tekintetében követte el (8800/1946. M. E. rendelet 9. § (2) bek.), amely esetekben a büntetés tíz évig terjedhető fegyház. A különtanács hatáskörébe tartozik az ilyen cselekmény abban az esetben is, ha az a gazdasági rend érdekeit súlyosan sértette (8800/1946. M. E. rendelet 9. § (4) bek.), amikor is a büntetés halál. A közszükségleti cikkek engedély nélkül külföldre szállítása pedig abban az esetben esik a törvényjavaslat értelmében a különtanács eljárása alá, ha a cselekmény a közellátás érdekét súlyosan sértette vagy veszélyeztette, avagy ha a cselekményt üzletszerűen követték el (9480/1945. M. E. rendelet 1. § (2) bek.), amely esetekben a büntetés szintén halál. A felsorolt esetek ugyanis azok, amelyek a törvényjavaslat felfogása szerint a legsúlyosabb támadást jelentik az árszínvonal, egyben az általános életszínvonal ellen.
A törvényjavaslat 1. §-ának (2) bekezdése értelmében az őstermelők a saját termelvényeik tekintetében elkövetett cselekményük miatt abban az esetben állíthatók az uzsorabírósági különtanács elé, ha az árdrágítás útján elért vagy elérni kívánt vételár összege, illetőleg a termelvény értéke meghaladja az ott megszabott ötezer forintos értékhatárt. Ennek a kivételnek az indoka az, hogy az őstermelő cselekményéért csak abban az esetben legyen kénytelen munkahelyétől többnyire távoleső bírósági székhelyen helytállani és így rendes munkájától csak abban az esetben legyen elvonható, ha a vád tárgyává tett bűncselekmény valóban súlyos beszámítás alá esik.
Az uzsorabírósági különtanács a törvényjavaslat 2. §-a szerint öt tagból alakul. A tanács az igazságügyminiszter által kijelölt szakbíró, tagjai pedig munkásbírák, akiket az igazságügyminiszter az egyes tanácsokba az üzemi bizottságok által időnkint összeállított névjegyzékből sorshúzás útján oszt be.
A munkásbírák jegyzékét a budapesti ítélőtábla kerületében minden legalább kétezer munkavállalót foglalkoztató ipari üzem, a vidéki ítálőtáblák kerületében legalább minden ötszáz munkavállalót foglalkoztató ipari üzem üzemi bizottsága állítja össze az ózemben alkalmazott testi munkások közül akként, hogy minden száz munkavállalóra egy munkásbíró jelölt essék.
A kisorsolt munkásbírák megbizatása három hónapig tart. A megbizatásnak ez a viszonylag rövid tartama egyfelől biztosítja az ítélkezésben részvételre hívatott munkavállalók állandó kicserélődését és így a nagyközönség szélesebb körének közreműködését, másfelől annak meggátlására irányul, hogy a munkásbíró tulajdonképpeni hivatásától túlságosan hosszú időre elvonassék.
A törvényjavaslat egyébként az uzsorabírósági különtanács szervezetét az uzsorabírósági eljárás tekintetében irányadó szempontok figyelembevételével állapítja meg; különösen áll ez a 2. § (4) bekezdésének a munkásbírószemélyi kellékeire, a 3. §-nak a munkásbíró közhivatalnoki jellegére, valamint az eskü (fogadalom) letételére, úgyszintén az 5. §-nak a munkásbíró kizárására, illetőleg mellőzésére vonatkozó és külön megvilágítást nem igénylő rendelkezésekre.
A munkásbíró - a 4. § értelmében - bírói működésének idejére a munkáltatótól nem követelhet munkabért, de munkabérével egyenlő összegű díjazásban részesül az államkincstár terhére, sőt ha állandó lakóhelye nem a bíróság székhelyén van, ezenfelül őt a népbírósági napidíj is megilleti. E rendelkezés a munkásbíró anyagi függetlenségének biztosítását célozza.
A 6. § értelmében a munkásbírót ugyanolyan jogok illetik meg az eljárásban, mint általában a szakbírót, a tanácskozásban és a szavazásban tehát a munkásbíró ugyanolyan jogkörrel vesz részt, mint más ítélőbíró. A szavazás sorrendje tekintetében a törvényjavaslat a népbíráskodásban bevált azt a rendszert alkalmazza, hogy legelőször a munkásbírák szavaznak, mégpedig életkor szerint, utoljára pedig a szakbíró adja le szavazatát. Tekintve, hogy a munkásbírák az eléjük tárt bűnügy elbírálására különleges szakértelemmel nem rendelkeznek, a törvényjavaslat kötelezővé teszi, hogy az ügynek szavazásra bocsátása előtt a szakbíró az ügy állását, mind a ténykérdések, mind pedig a jogkérdések feltüntetésével összegezni köteles. A törvényjavaslat mentesíti a munkásbírákat az írásbeli munka alól és azt a szakbíró feladatává teszi.
A törvényjavaslat 7. §-a az 1. § rendelkezését egészíti ki olyan értelemben hogy ha az 1. §-ban megjelölt bűncselekménnyel összefüggésben más bűncselekményt is el követtek és azok együttes elbírálása látszik helyénvalónak, a különtanács az államügyészség indítványára ez utóbbi bűncselekményt is elbírálásának körébe vonhatja. Ezt a rendelkezést a hasonló természetű ügyek együttes elbírálásához fűződő érdek okolja meg. Hogy pedig a különtanács ne legyen kénytelen az ügyet az uzsorabíróság rendes tanácsa vagy a rendőri büntetőbíróság elé utalni és ezzel ez eljárást tetemesen meghosszabbítani minden olyan esetben, amikor a különtanács megítélése szerint a vád tárgyává tett cselekmény enyhébb minősítés alá esik - pl. enyhébb minősítés alá tartozó árdrágítás vagy közellátási kihágás tényálladékát valósítja csak meg -, a § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a különtanács ilyen esetekben is eljárhasson és ítéletet hozhasson.
Az ítélkezés szakszerűségének emelése érdekében a törvényjavaslat 8. §-a kötelezővé teszi az uzsorabírósági eljárásban egyébként már ismeretes és rendszerint jelenleg is alkalmazásra kerülő szabályt, hogy a tárgyalás során döntés előtt szakértőt kell meghallgatni. Hogy azonban a szakértő véleményét minden külső befolyásolástól mentesen adhassa meg a különtanács tagjainak, valamint hogy a különtanács tagjaival folytatott beható és fesztelen megbeszélés alapján nyilváníthassa véleményét a döntés alá kerülő szakkérdésekről, a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a szakértő meghallgatása zárt tanácskozás keretében is megtörténhessék. Az ellenőrző szakértő kötelező meghallgatására vonatkozó rendelkezés viszont a védelem szabadságát kívánja biztosítani.
A törvényjavaslat 9. §-a kizárja az uzsorabírósági különtanács határozatai ellen a rendes perorvoslatok emelésének lehetőségét. E rendelkezést nem csupán az ilyen ügyek mielőbbi végleges eldöntéséhez fűződő elsőrendű fontosságú érdekek indokolják, hanem az a szempont is, hogy a munkásbírák által hozott ítéletnek szakbíróság által való felülvizsgáltatása visszásnak mutatkozik, a felsőbíráskodás körében viszont a laikus bíráskodás megvalósítása egyelőre leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Az esetleges törvénysértések másrészről a különtanács eljárásában is megengedett rendkívüli perorvoslatok útján a vádlott javára amúgy is orvosolhatók. A törvényjavaslat értelmében ugyanis helye van a különtanács ítéletei és más határozatai ellen újrafelvételnek és jogegység érdekében használható perorvoslatnak. Újrafelvétel esetében az eljárást a törvényjavaslat szintén különtanácsi elintézésre utalja, az elfogulatlan elbírálás biztosítása végett azonban az újrafelvételi eljárásból az alapeljárás során közreműködött tanácselnököt és munkásbírákat kizárja.
A törvényjavaslat 10. §-a a halálbüntetés kiszabása esetében követendő eljárást szabályozza, nagyrészt a bűnvádi perrendtartás szabályainak megfelelően, mégis azzal a különbséggel, hogy a bűnügyi iratokat nem a Kúrián keresztül, - amely az ítéletek felülvizsgálatát egyéb vonatkozásban sem végzi - hanem közvetlenül kell az igazságügyminiszterhez a kegyelem kérdésében való állásfoglalás végett felterjeszteni.
A különtanács eljárásában egyébként - a 11. § értelmében - az uzsorabírósági eljárásra irányadó szabályokat kell alkalmazni. Kiemelésre szorul, hogy a különtanács eljárására is irányadó lesz ezekszerint a 23.710/1945. M. E. rendeletnek a tárgyalás befejezésére vonatkozó rendelkezése. Kizárja viszont a törvényjavaslat a különtanács előtti eljárásból a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930:XXXIV. tc. 113. §-ának alkalmazását, amely az elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletek indokolásának és a tárgyalási jegyzőkönyv elkészítésének mellőzésére nyújt lehetőséget. Ennek a lehetőségnek a fenntartása ugyanis a különtanács eljárásában - figyelemmel a hatáskörébe utalt cselekmények súlyára és jelentőségére - visszás következményeket vonna maga után.
A 12. § a szokásos hatálybaléptetési és végrehajtási záradékon felül az átmenet tekintetében azt a szabályt foglalja magába, hogy a törvény hatálybalépése napjáig az uzsorabíróság elé nem került ügyekben már az új törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
