Törvényeinknek és alkotmányos gyakorlatunknak megfelelően a költségvetés kiadásait és bevételeit felölelő felhatalmazási (appropriációs) törvényjavaslat terjesztendő elő. Ennek a kötelezettségnek teszek eleget a törvényjavaslat benyujtásával.
Az 1. § az 1947/48. évi költségvetési év tartamát az előző költségvetési év időtartamával egyezően állapítja meg s így további indokolást nem igényel.
A 4. § az állandóan követett gyakorlatnak megfelelően a kiadások és bevételek végösszegét és egyenlegét tünteti fel.
Az 5. §-ban foglaltak a tulajdonképpeni felhatalmazásra vagy megajánlásra (appropriációra) vonatkoznak. A bevételek megajánlása természetes következménye az előző §-ban foglaltaknak.
A 6. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a jövedelmek és bevételek csak a törvényben megállapított kiadásokra fordíthatók és hitelátruházásnak az egyes fejezetek, címek és rovatok között nincsen helye. Ez a rendelkezés megfelel az 1897:XX. törvénycikknek, mely szerint a költségvetés fejezetei, címei vagy rovatai között csak annyiban van helye átruházásnak, ha azt a törvényhozás kifejezetten megengedi.
A (2) bekezdésben foglaltak szerint hitelátruházás lehetősége csak a nemzetközi kötelezettségek fejezet 1-4. címein belül az egyes rovatokra vonatkozóan biztosíttatik, ezeknél a rovatoknál is azonban azzal a korlátozással, hogy hitelátruházásokat, a pénzügyminiszter előzetes állásfoglalása után, csak a minisztertanács engedélyezhet.
A (3) bekezdés a korábbi gyakorlattól eltérően a hitelátruházás lehetőségét a Személyi járandóságok elnevezésű rovatok alrovatai között is kizárja, illetőleg a minisztertanács engedélyéhez köti.
A gyakorlatban ezek a hitelátruházások eddig a pénzügyminiszter által engedélyeztettek, ez a rendelkezés tehát tulajdonképpen az eddig követett gyakorlatnak megszigorítása, figyelemmel arra, hogy a szóbanforgó hitelátruházásokhoz jövőben a minisztertanács engedélye szükséges.
Célszerű, hogy az 1947/48. költségvetési évben is a megállapított kiadásokra nézve az 1915:XII. tc. 2. §-ában a tárgyéven túl terjedő időre biztosított felhasználás lehetősége kizárassék.
A 8. §-ban foglalt rendelkezések szorosan összefüggnek a költségvetési év kezdetének 1947. év augusztus 1. napjában, illetőleg a költségvetési év végének 1948. évi július hó 31. napjában való megállapításával és kimondják, hogy a költségvetési évre vonatkozó pénzkezelési kimutatásokat meddig kell a Legfőbb Állami Számvevőszék részére megküldeni, illetőleg hogy a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke az 1947/48. költségvetési évre vonatkozó zárszámadást mikor köteles a minisztertanáccsal közölni.
Az állami, valamint az állam igazgatása és kezelése alatt álló alapok pénzkezelése tekintetében a jelenlegi jogszabályok nem tartalmaznak korlátozást abban az irányban, hogy az alapok költségvetési előirányzatuknak megfelelően kötelesek gazdálkodni. Ennek következtében az alapok költségvetési előirányzatának komolysága hiányzik, szükség van tehát ennek a visszásságnak megszüntetése érdekében az alapokat is arra kötelezni, hogy az előirányzatuknak megfelelően gazdálkodjanak, ami egyben azt is jelenti, hogy az egyes rovatok között hitelátruházásnak, túlkiadás vagy előirányzat nélküli kiadás teljesítésének s az esetleges többletbevétel felhasználásának csak, a pénzügyminiszter előzetes állásfoglalása után a minisztertanács engedélye alapján van helye.
A Legfőbb Állami Számvevőszék által félévenként előterjesztett ú. n. hiteleltérési jelentéseknek az volt a céljuk, hogy a hiteleltérésekről (túlkiadásokról és előirányzat nélküli kiadásokról), valamint a hitelátruházásokról az országgyűlés már az évi zárszámadások tárgyalása előtt tudomást szerezzen.
A költségvetési év első feléről készült jelentéseknek gyakorlati értékét azonban lerontotta az a körülmény, hogy ezekben a félévi kezelés az egész évi hitellel került szembeállításra s így azokban az országgyűlést közelebbről érdeklő számottevő eltérések alig fordultak elő. A második félévi jelentések előterjesztése pedig nem sokkal előzte meg a zárszámadást és emellett nem foglalták magukban a számadó hivatalok által saját hatáskörükben foganatosított kiadások és bevételek, valamint az év végén a számadások rendezésével kapcsolatos könyvileges átvezetések legnagyobb részét sem, úgyhogy az évi zárszámadások eredményétől eltérő adatokat tartalmazó ezek a jelentések a költségvetési év kezeléséről hű képet nem adhattak.
A tapasztalat szerint a megszüntetni kívánt ezek a hiteleltérési jelentések az országgyűlésben sem keltettek soha különösebb érdeklődést, mert a kormány gazdálkodásának parlamenti bírálatára az évi zárszámadások - a bennük foglalt mindenre kiterjedő és áttekinthető adatközlés folytán - természetesen sokkal megfelelőbbeknek bizonyultak. Éppen ezért a hiteleltérési jelentések az állandósult gyakorlat szerint a vonatkozó évi zárszámadásokkal együtt kerültek csak alkotmányos tárgyalásra.
Mindezek alapján indokolt, hogy a gyakorlatilag értéktelen hiteleltérési jelentések elkészítése és előterjesztése alól a Legfőbb Állami Számvevőszék mentesíttessék.
Az (1) bekezdés az 1920:XXVIII. tc. 7. §-ának helyébe lép, nagyobbrészben a hatályon kívül helyezendő rendelkezéssel azonos rendelkezéseket tartalmaz.
A (2) bekezdés szerint a minisztertanács a pót- és rendkívüli hitel engedélyezését az érdekelt tárca költségvetési hitelének keretében elérendő megtakarítástól teheti függővé.
Ennek a rendelkezésnek felvételét indokolja az a körülmény, hogy a tárcák igen sok pót- és rendkívüli hitel iránti igényt terjesztenek elő. Ezeknek az igényeknek teljes egészében kielégítése az államháztartás egyensúlyát is veszélyeztetheti. Indokolt ezért korlátot állítani, illetőleg lehetőséget biztosítani arra, hogy a minisztertanács a hitelek engedélyezését más rovaton elérendő megtakarítástól tehesse függővé.
A (3) bekezdés felhatalmazást biztosít a pénzügyminiszter részére ahhoz, hogy a 3. §-ban megjelölt jövedelmekből és bevételekből nem fedezhető pót- és rendkívüli hitelek összegét hitelműveletek útján fedezhesse.
Erre a felhatalmazásra azért van feltétlen szükség, mert a költségvetési év folyamán mindig merülhetnek fel olyan kiadások, amelyekre a költségvetési előirányzat elkészítésénél számítani nem lehetett (pl. katasztrófális időjárás, árvíz stb.), viszont kielégítésükről feltétlenül gondoskodni kell. Az előirányzott bevételi felesleg nem olyan jelentős összegű, hogy abból minden ilyen kiadás fedezhető legyen, ezért szükséges olyan rendelkezés felvétele, mely lehetővé teszi, hogy ilyen esetben a bevételekből esetleg nem fedezhető kiadásokra szükséges összeg hitelműveletek útján fedeztessék.
Az 1947:XVII. törvénycikk értelmében a hároméves gazdasági terv végrehajtása az Országos Tervhivatal feladata. Indokolt tehát, hogy a tervhitelek terhére vonatkozó vagyoni kötelezettségvállalások az Országos Tervhivatal előzetes hozzájárulásától tétessenek függővé. Az előző költségvetési évben tervberuházásokra még nem volt fedezet előirányozva, a tervberuházások első alkalommal való előirányzásával kapcsolatban válik tehát szükségessé ennek a rendelkezésnek a felvétele.
Az államkincstár nevében 100.000 Ft-ot elérő, vagy ezt meghaladó vagyoni kötelezettségvállalás tekintetében az 1947:XIV. tc. 9. §-ának (4) bekezdése szerint a pénzügyminiszternek az írásbeli közlés hozzáérkezésétől számított 4 nap alatt kellett nyilatkoznia.
Tekintettel arra, hogy ez az idő a gyakorlatban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a pénzügyminiszter a vagyoni kötelezettségvállalásra vonatkozóan az államkincstár elsőrendű érdekeire figyelemmel megnyugtatóan nyilatkozhasson (igen sok esetben több hatóságtól szakvélemény bekérése válhat szükségessé), feltétlen indokolt a nyilatkozásra megállapított időnek 8 napban való megállapítása.
Az 1947:XIV. tc. 10. és 11. §-aiban foglalt rendelkezések szerint a közszállítások ellenőrzésével, illetőleg ezek végszámláival kapcsolatban az ellenőrzés az 1945:V. törvénycikkbe iktatott fegyverszüneti egyezmény alapján teljesített szállításokra és az ezekkel kapcsolatos végszámlákra is kiterjesztetett.
Tekintettel a békeszerződés megkötésére, szükséges a szóbanforgó rendelkezéseket az 1947:XVIII. törvénycikkel becikkelyezett békeszerződés végrehajtásával kapcsolatos közszállításokra és végszámlákra is kiterjeszteni.
Egyes esetekben elkerülhetetlen, hogy állami ingatlanok értékesíttessenek, főképpen oly célból, hogy a céljaiknak már meg nem felelő ingatlanok értékesítése útján az állam oly ingatlanok tulajdonába jusson, amelyek állami célok elérésének biztosítására szükségesek. E §-ban a kormány az ilyen, általában csekély jelentőségű, elidegenítésekhez kéri a törvényhozás jóváhagyását.
Megjegyzendő, hogy a zárszámadás során a Legfőbb Állami Számvevőszék a törvényhozást ezekről az ingatlan elidegenítésekről utólag részletesen tájékoztatja.
