1. A Kormány
a) a Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló 126/2008. (XII. 4.) OGY határozat 1. számú mellékleteként elfogadott, 2008–2028. évekre vonatkozó Nemzeti Tehetség Programban meghatározott célkitűzések végrehajtása érdekében a 2015–2016. évekre
aa) egységes, komplex, nemzeti tehetségazonosítási, kiválasztási és az egyéni fejlesztésen alapuló tehetséggondozó rendszer kialakítását;
ab) a rendelkezésre álló források költséghatékony felhasználását, a források felhasználásának összehangolását, a magyar tehetségsegítés eredményeinek hazai, az Európai Unió tagállamaival és más államokkal való megismertetését;
ac) a tehetségsegítő programok folyamatos működtetését, a tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását, a hazai, a hazai nemzetiségi és a határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek nemzeti együttműködésének segítését;
ad) hosszú távú, kiszámítható és komplex tehetségfejlesztő programok megvalósításának elősegítését;
ae) a tehetségfelismerés és tehetséggondozás szervezeti rendszeréhez való hozzáférés különbségeinek feltárását és a hozzáférés esélyeinek javítását, különös tekintettel a roma tanulók, a fogyatékossággal élők, és a hátrányos helyzetű kistérségekben élő tehetséges fiatalok tehetségsegítő programokba történő bevonására;
af) a kiemelkedő tehetségek támogatását;
ag) a tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet biztosítását, a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítését és annak elősegítését, hogy a tehetséges magyar fiatalok tudásukat és tehetségüket hosszú távon Magyarországon kamatoztassák;
ah) a külföldi programokban részt vevő tehetséges magyar fiatalok hazatérésének ösztönzését;
ai) a tehetséggondozásban érintett szereplők szakmai tevékenységének fejlesztését, a tehetségfejlesztési programok eredményességének és hatékonyságának vizsgálatát; továbbá
aj) a tehetségsegítő személyek és szervezetek fokozottabb megbecsülését
jelöli meg a cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként;
b) elfogadja az 1. mellékletben foglalt, 2015–2016. évekre vonatkozó cselekvési programot, melyet a rendelkezésre álló források figyelembevételével kell végrehajtani;
c) felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek közre a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásában.
2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
3. *
I.1. Támogatni kell
a) a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítését segítő programokat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 200 támogatott program |
b) a köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programokat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 200 támogatott köznevelési program, amelyből legalább 20 kisiskolai összefogással valósul meg | |
legalább 50 támogatott kulturális program |
c) hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programokat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 150 támogatott program |
d) a tehetséges fiatalok felkészítését végző művészetoktatási intézmények tehetséggondozó programjait;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 150 támogatott program |
e) a sportágválasztó rendezvényeket;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 100 támogatott program |
f) a szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozását és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működését;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 50 támogatott program |
g) a fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat támogató, integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő programokat, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok tehetségsegítő programokban való részvételét;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább támogatott 60 program |
h) a tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósítását, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, továbbá a roma fiatalok tehetségsegítővé válását;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 80 támogatott program |
i) a tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulókat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 600 fő támogatása |
j) az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV), a Szakmacsoportos szakmai előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV) és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megszervezését, továbbá a nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyeket;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 80 verseny és konferencia |
k) a tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi és művészeti versenyeken, diákolimpiákon való részvételét;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 100 támogatott program |
l) a hazai és a határon túli Tudományos Diákkörök műhelyeit és rendezvényeit, továbbá a hallgatók és oktatóik részvételét az Országos Tudományos Diákköri Konferencián;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 1500 támogatott hallgató és oktató | |
legalább 50 támogatott műhely |
m) a felsőoktatási intézményekben megvalósuló komplex tehetséggondozó programokat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 10 támogatott program |
n) az Oktatási Hivatal által nyilvántartott szakkollégiumokat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 100 támogatott pályázat |
o) a fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programokat;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 50 támogatott program |
p) a tehetséges magyar fiatalok munkavállalását, a külföldi programokban résztvevő magyar tehetségek hazatérését, gyakornoki tevékenységét.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 25 fiatal támogatása |
I.2. A minősített tehetséggondozó műhely címmel rendelkezők számára biztosítani kell a folyamatos támogatást.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 60 támogatott minősített műhely |
I.3. Egyedi fejlesztéssel és speciális, akár ösztöndíj típusú támogatással kell segíteni a kiemelkedően tehetséges fiatalokat.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 400 támogatott tehetség |
II.1. Támogatni kell
a) szakmai elismerés révén a kiemelkedő tehetséggondozó személyeket, szervezeteket, közösségeket, programokat és megjelenésüket a médiában, valamint a tehetséges fiatalok médián keresztüli megismertetését;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 200 szakmai elismerés | |
legalább 50 médiamegjelenés |
b) a tehetséggondozó szakemberek és pedagógusok képzését határon innen és túl;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 500 fő képzése |
c) a hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsokat, tehetségfejlesztő szervezeteket és közösségeket, továbbá a tehetségsegítő szervezetek hálózatainak kialakulását.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | június 30. | |
Indikátor: | legalább 60 támogatás |
II.2. Családoknak szóló, helyi, szemléletformáló programok támogatásával elő kell segíteni a tehetséget felismerő és elismerő, a tehetség kibontakozását támogató családi háttér kialakulását, valamint támogatni kell a tehetséges gyermekek családi hátterének megerősítését.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 180 támogatott program | |
legalább 1280 család támogatása |
III.1. Működtetni kell a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumot.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | folyamatos | |
Indikátor: | 4 ülés |
III.2. A tehetséggondozó programok támogatását a tanév rendjéhez kell igazítani.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2015. szeptember 30., ezt követően folyamatosan | |
Indikátor: | – |
III.3. Létre kell hozni és működtetni kell a tehetségazonosítás és tehetséggondozás koordinációját, valamint a tehetségkövetést támogató információs rendszert.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | létrehozás határideje: 2016. március 31. | |
működtetés: 2017. június 30. | ||
Indikátor: | az információs rendszer kialakításra kerül |
III.4. Támogatni kell
a) a Budapesti Európai Tehetségközpont működését, stratégiai továbbfejlesztését, valamint európai tehetséghálózati munkáját;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | folyamatos | |
Indikátor: | 1 nemzetközi konferencia; | |
Európai Tehetségközpontként 25 Európai Tehetségpont akkreditálása |
b) a Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő rendezvényeket, kiadványokat, tanulmányok megjelenését;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 2 tanulmánykötet | |
legalább 20 rendezvény |
c) a tehetséggondozáshoz kapcsolódó szakmai párbeszédet.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | legalább 4 konferencia |
III.5. Ki kell dolgozni
a) a tehetséggondozásban érintett szereplők szakmai tevékenysége vizsgálatának, a tehetségfejlesztési programok eredményességének és hatékonyságának mérési rendszerét, és felmérést kell készíteni ezen programok helyzetéről. Elő kell segíteni a tehetséggondozásban érintett szereplők szakmai tevékenységének fejlesztését, támogatni kell a jó gyakorlatok széleskörű elterjesztését;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | 1 módszertani kiadvány | |
1 felmérés | ||
2 kiadvány a jó gyakorlatokról | ||
szakmai fejlesztő-tréningen részt vevő szakemberek száma (legalább 400 fő) |
b) a minősített tehetséggondozó műhely cím feltételrendszerét;
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2015. december 31. | |
Indikátor: | kidolgozott javaslat a címbirtokosság akkreditációs rendjére |
c) az egységes, nemzeti, komplex tehetségazonosítási rendszert az országos mérésekkel összhangban, és le kell folytatni a tehetségazonosítás pilot szakaszát.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | az egységes nemzeti komplex tehetségazonosítási rendszer kidolgozása: 2016. május 31. | |
a tehetségazonosítás pilot szakaszának lefolytatása: 2017. június 30. | ||
Indikátor: | kidolgozott komplex tehetségazonosítási keretrendszer | |
a pilot szakaszban 200 tehetségazonosítás |
III.6. Fel kell tárni a tehetséggondozás szervezeti rendszeréhez való hozzáférés különbségeit és javaslatot kell tenni annak rendszerszintű javítására.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2016. június 30. | |
Indikátor: | kidolgozott javaslat a tehetséggondozás rendszerének fejlesztésére |
III.7. Be kell vezetni a matematikai tehetségazonosítást legalább egy évfolyamon.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2017. június 30. | |
Indikátor: | tehetségazonosítás a teljes köznevelési rendszer egy évfolyamán |
III.8. Népszerűsíteni kell a hazai tehetséggondozási rendszert külföldön, és támogatni kell a külföldi jó gyakorlatok hazai megismertetését és elterjesztését.
Felelős: | emberi erőforrások minisztere | |
Határidő: | 2016. december 31. | |
Indikátor: | legalább 1 angol nyelvű kiadvány a hazai tehetséggondozási rendszerről | |
legalább 2 nemzetközi konferencia |