Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2014.VIII.31.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.
Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2014.X.11. )

 

1994. évi XXXIV. törvény

a Rendőrségről1

Az Országgyűlés az Alaptörvénynek és Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek, valamint a jogállamiság követelményeinek megfelelően működő Rendőrség kialakítása érdekében a következő törvényt alkotja:2

I. Fejezet

A RENDŐRSÉG FELADATA, SZERVEZETE, JOGÁLLÁSA ÉS IRÁNYÍTÁSA

A Rendőrség feladata

1. § (1)3 A rendőrség feladata az Alaptörvényben meghatározott feladatok mellett a határforgalom ellenőrzése, a terrorizmus elleni küzdelem és az e törvényben meghatározott bűnmegelőzési, bűnfelderítési célú ellenőrzés, valamint a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése.

(2)4 A rendőrség az Alaptörvényben, az e törvényben és törvény felhatalmazása alapján más jogszabályban meghatározott bűnmegelőzési, bűnüldözési, államigazgatási és rendészeti feladatkörében:5

1.6 általános bűnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bűncselekmények megelőzését, megakadályozását és felderítését, valamint a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzését,

2. szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közreműködik a szabálysértések megelőzésében és felderítésében,

3. ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok előállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat,

4. közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el,

5. ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat,

6.7 gondoskodik a büntetőeljárásban részt vevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelméről, valamint a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország szempontjából - külön jogszabályban meghatározott - különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, őrzi a kijelölt létesítményeket,

7. engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet,

8. büntetés-végrehajtási feladatokat lát el,

9.8 ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közreműködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépő személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében,

10. őrzi az államhatárt, megelőzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését, ellátja a hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat,

11.9 ellenőrzi az államhatáron áthaladó személy- és járműforgalmat, a szállítmányokat - ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletben meghatározott vámellenőrzést -, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelőhelyek rendjét, valamint végzi a közúti határátkelőhelyek üzemeltetését, és a fenntartásukra és fejlesztésükre vonatkozó feladatok végrehajtását,

12. irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését,

13. megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztető konfliktushelyzet és a tömeges méretű migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekményeket,

14. elvégzi az e törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési célú ellenőrzést,

15.10 Magyarország területén

a) felderíti a terrorszervezeteket,

b) megelőzi, felderíti, illetve elhárítja magánszemélyek, csoportok, szervezetek terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvéseit és megakadályozza azt, hogy bűncselekményt kövessenek el,

c) megakadályozza, hogy magánszemélyek, csoportok, szervezetek terrorszervezet működését anyagi források biztosításával vagy más módon elősegítsék,

16. elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelező jogi aktusából vagy nemzetközi szerződésből eredő egyéb feladatokat, valamint

17. részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete keretében szervezett, vagy nemzetközi szerződés alapján a béketámogató és polgári válságkezelési feladatokban,

18.11 a fenntartó kezdeményezésére közreműködik az általános és középiskola rendjének fenntartásában,

19.12 ellátja a segélyhívó számok fogadásából eredő feladatokat.

2. § (1)13 A rendőrség védelmet nyújt az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot közvetlenül fenyegető vagy sértő cselekménnyel szemben, felvilágosítást és segítséget ad a rászorulónak. A rendőrség tiszteletben tartja és védelmezi az emberi méltóságot, óvja az ember jogait.

(2)14 A rendőrség a feladatának ellátása során

a) együttműködik az állami és a helyi önkormányzati szervekkel, a társadalmi és a gazdálkodó szervezetekkel, az állampolgárokkal és azok közösségeivel;

b) segítséget nyújt - jogszabályban meghatározott esetben - az állami és a helyi önkormányzati szervek hivatalos eljárásának zavartalan lefolytatásához;

c) támogatja a helyi önkormányzatoknak és az állampolgárok közösségeinek a közbiztonság javítására irányuló önkéntes tevékenységét.

(3)15 A rendőrség a feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el.

(4)16 A rendőrség külön törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés alapján együttműködik a külföldi és a nemzetközi rendvédelmi szervekkel, fellép a nemzetközi bűnözés ellen. Nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa alapján - rendészeti feladatai ellátása során - magyar rendőr külföldön, rendőrségi vagy határrendészeti feladatokat ellátó külföldi szerv tagja Magyarország területén törvényben, illetve nemzetközi szerződésben meghatározott rendőrségi jogosítványokat gyakorolhat.

2/A. §17

3. §18

A rendőrség szervezete és irányítása19

4. §20 (1) A rendőrség állami, fegyveres rendvédelmi szerv.

(2) A rendőrséget az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, valamint a terrorizmust elhárító szerv alkotja.

(3) A Kormány a rendőrséget a rendészetért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) útján irányítja.

4/A. §21 (1) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervre (a továbbiakban: központi szerv), megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra, rendőrkapitányságokra és kirendeltségekre tagozódik. Egyes feladatok ellátására törvény vagy kormányrendelet más rendőri szervet is létrehozhat.

(2) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és a terrorizmust elhárító szerv szervezeti egységeként kormányrendelet kirendeltséget hozhat létre.

(3)22 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya

a) hivatásos állományú rendőrökből,

b) kormánytisztviselőkből,

c) igazságügyi alkalmazottakból,

d) közalkalmazottakból, valamint

e) a munka törvénykönyvéről szóló törvény hatálya alá tartozó munkavállalókból

állhat.

(4)23 A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv személyi állománya hivatásos állományú rendőrökből, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervtől a hivatásos szolgálati viszonyra vonatkozó jogszabály szerint vezényelt rendőrökből, kormánytisztviselőkből, valamint közalkalmazottakból állhat.

(5)24 A terrorizmust elhárító szerv személyi állománya hivatásos állományú rendőrökből, vezényelt hivatásos állományúakból, kormánytisztviselőkből, valamint közalkalmazottakból állhat.

5. §25 A miniszter

a) szabályozza a rendőrség tevékenységét és működését,

b) irányítja az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervet, valamint a terrorizmust elhárító szervet,

c) törvényességi, szakszerűségi, pénzügyi és hatékonysági szempontból ellenőrzi a rendőrség tevékenységét,

d) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetője, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv vezetője, valamint a terrorizmust elhárító szerv vezetője javaslatára jóváhagyja az általuk vezetett szervek szervezeti és működési szabályzatát,

e)26 előterjesztést készít a miniszterelnök részére az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetőjének, valamint a terrorizmust elhárító szerv vezetőjének kinevezésére és felmentésére, az előterjesztéshez csatolja az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetőjére, valamint a terrorizmust elhárító szerv vezetőjére vonatkozóan az Országgyűlés feladatkörrel rendelkező bizottságának állásfoglalását,

f) gyakorolja az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, valamint a terrorizmust elhárító szerv vezetője felett - a kinevezés és a felmentés kivételével - a munkáltatói jogokat,

g) kinevezi és felmenti

ga) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetőjének helyetteseit, a rendőr-főkapitányságok vezetőit, valamint a külön jogszabályban meghatározott rendőri szervek vezetőit,

gb) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv vezetőjét és helyetteseit, valamint

gc) a terrorizmust elhárító szerv vezetőjének helyetteseit,

h) kinevezi és felmenti - a nemzetközi szerződések és a Kormány felhatalmazása alapján - az államhatárral kapcsolatos ügyek intézésére létrehozott szervek vezetőit, helyetteseit, tagjait és állandó szakértőit,

i) gyakorolja a külön jogszabályban hatáskörébe utalt személyügyi és munkáltatói jogokat,

j) törvény eltérő rendelkezése hiányában egyedi utasítást adhat ki feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására,

k) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetőjét, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szerv vezetőjét, valamint a terrorizmust elhárító szerv vezetőjét jelentéstételre vagy beszámolóra kötelezheti,

l) jóváhagyja az államhatár rendjének fenntartása érdekében a konfliktushelyzet és a tömeges méretű migráció kezelésére vonatkozó terveket,

m) gondoskodik az e törvényben meghatározott bűnmegelőzési, bűnfelderítési célú ellenőrzésről, valamint

n) dönt az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetője által irányított szervek, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, valamint a terrorizmust elhárító szerv közötti hatásköri összeütközésben.

6. §27 (1) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet az országos rendőrfőkapitány vezeti. Az országos rendőrfőkapitány

a) közvetlenül vezeti a központi szervet,

b) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv számára utasítást adhat ki,

c) javaslatot tesz az országos rendőrfőkapitány helyettesének vagy helyetteseinek, a rendőr-főkapitányságok vezetőinek, valamint a külön jogszabályban meghatározott rendőri szervek vezetőinek kinevezésére és felmentésére,

d) a miniszter jóváhagyását követően kiadja a központi szerv szervezeti és működési szabályzatát,

e) gyakorolja a külön jogszabályban hatáskörébe utalt személyügyi és munkáltatói jogokat a központi szerv állományába tartozó személyek felett,

f) irányítja a rendőr-főkapitányságok és a közvetlen alárendeltségébe tartozó más rendőri szervek vezetőinek tevékenységét,

g) a kinevezés és a felmentés kivételével gyakorolja a rendőr-főkapitányságok vezetői és az általa irányított más rendőri szervek vezetői felett a munkáltatói jogokat,

h) kinevezi és felmenti a rendőr-főkapitányságok és a közvetlen alárendeltségébe tartozó más rendőri szervek vezetőinek helyetteseit, valamint

i) jóváhagyja a rendőr-főkapitányságok és az általa irányított más rendőri szervek szervezeti és működési szabályzatát.

(2) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervet, valamint a terrorizmust elhárító szervet főigazgató vezeti. A főigazgató

a) az általa vezetett szerv számára kötelező utasítást adhat ki,

b) javaslatot tesz a helyettesének vagy helyetteseinek kinevezésére és felmentésére,

c) a miniszter jóváhagyását követően kiadja az általa vezetett szerv szervezeti és működési szabályzatát,

d) gyakorolja az általa vezetett szerv állományába tartozó személyek felett a külön jogszabályban hatáskörébe utalt személyügyi és munkáltatói jogokat,

e) irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó vezetők tevékenységét, valamint

f) a kinevezés és a felmentés kivételével gyakorolja a közvetlen alárendeltségébe tartozó vezetői felett a munkáltatói jogokat.

(3)28 Az országos rendőrfőkapitányt és a terrorizmust elhárító szerv főigazgatóját a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A kinevezést megelőzően az országos rendőrfőkapitány-jelöltet, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatói tisztségére jelölt személyt az Országgyűlés feladatkörrel rendelkező bizottsága meghallgatja és állást foglal az alkalmasságáról.

(4) Az országos rendőrfőkapitány és a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója együttesen - az államhatár rendjének fenntartása érdekében - jóváhagyásra a miniszter elé terjeszti a konfliktushelyzet és a tömeges méretű migráció kezelésére vonatkozó terveket.

(5) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet az országos rendőrfőkapitány, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervet a főigazgató, a terrorizmust elhárító szervet a főigazgató képviseli.

(6) A rendőrséget a két- vagy többoldalú nemzetközi egyezményeken, valamint a viszonosságon alapuló nemzetközi kapcsolatokban a 7/G. § (1)-(3) bekezdése alapján az országos rendőrfőkapitány képviseli. A miniszter két- vagy többoldalú nemzetközi egyezményen alapuló nemzetközi kapcsolatban a rendőrség képviseletére a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatóját vagy a terrorizmust elhárító szerv főigazgatóját kijelölheti.

A Független Rendészeti Panasztestület29

6/A. §30 (1) A Független Rendészeti Panasztestület (a továbbiakban: Testület)

a) a 92-93/A. § rendelkezései szerint vizsgálatot folytat,

b) működésének és eljárásainak tapasztalatairól háromévente beszámol az Országgyűlésnek, valamint évente tájékoztatja az Országgyűlés rendészeti, valamint emberi jogi ügyekben feladatkörrel rendelkező bizottságait,

c)31 az alapvető jogok tiszteletben tartása és hatékonyabb védelme érdekében javaslatot tehet az országos rendőrfőkapitánynak és a főigazgatóknak utasítás kiadására, módosítására vagy hatályon kívül helyezésére.

(2)32 A Testület öt tagját az Országgyűlés rendészeti, valamint emberi jogi ügyekben feladatkörrel rendelkező bizottságainak együttes javaslatára az Országgyűlés egyidejű, listás módon választja. A Testület tagjaira az alapvető jogok védelme érdekében tevékenységet folytató szervek és szervezetek a bizottságoknak javaslatot tehetnek.

(3)33 A Testület tagjának olyan, büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy választható meg, aki jogi végzettséggel és az alapvető jogok védelme területén kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik, és külön törvény szerinti nemzetbiztonsági ellenőrzése megtörtént.

(4)34 Nem választható meg a testület tagjává az, aki

a) a megválasztás időpontjában párt alkalmazottja vagy tisztségviselője,

b) a megválasztás időpontjában vagy az azt megelőző két évben állami vezető, polgármester,

c) a megválasztás időpontjában vagy az azt megelőző hat évben rendvédelmi szervvel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervével vagy nyomozó hatóságával, valamint a Magyar Honvédséggel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állt.

(5)35

(5)36 A Testület tagjának megbízatása a megválasztással keletkezik és hat évre szól. A Testület tagja újraválasztható.

(6) A Testület akkor határozatképes, ha három tagja jelen van. A Testület tagjai feladatuk ellátása során függetlenek, az e törvényben meghatározott feladatkörükben nem utasíthatóak.

6/B. §37 (1) A Testület tagjának megbízatása megszűnik:

a) megbízatása időtartamának leteltével,

b) lemondással,

c) összeférhetetlenségi okból,

d) felmentéssel,

e) a tisztségtől való megfosztással,

f) a tag halálával.

(2)38 A Testület tagja megbízatásának megszűnését az (1) bekezdés b), valamint f) pontja esetében az Országgyűlés elnöke állapítja meg és hirdeti ki. Az (1) bekezdés c)-e) pontja esetében a megbízatás megszűnésének kérdésében az Országgyűlés határoz.

(3) A lemondást írásban kell közölni az Országgyűlés elnökével, aki köteles azt elfogadni.

(4) Összeférhetetlenségi okból szűnik meg a megbízatása annak a tagnak, aki a jelölését követően bekövetkezett körülmény folytán nem felel meg a megválasztáshoz szükséges feltételeknek.

(5)39 Ha a Testület tagjának tevékenysége során összeférhetetlenségi ok merül fel, azt meg kell szüntetnie. Az összeférhetetlenség fennállását az Országgyűlés határozatban állapítja meg. Ha a Testület tagja az összeférhetetlenségi okot e határozat meghozatalától számított tíz napon belül nem szünteti meg, az Országgyűlés - bármely képviselő indítványára - határozatban állapítja meg a Testület tagja megbízatásának megszűnését. Az összeférhetetlenségi ok fennállását megállapító országgyűlési határozat meghozatalának időpontjától az összeférhetetlenségi ok megszüntetéséig vagy a megbízatás e miatt történő megszűnését megállapító országgyűlési határozat meghozataláig a Testület tagja e tisztségéből eredő jogkörét nem gyakorolhatja.

(6) Felmentéssel szűnik meg a megbízatás, ha a Testület tagja neki fel nem róható okból száznyolcvan napnál hosszabb ideig nem képes eleget tenni a testületi tagságból eredő feladatainak. A felmentést bármely képviselő indítványozhatja.

(7) Tisztségtől való megfosztással szűnik meg a megbízatás, ha a Testület tagja neki felróható okból kilencven napnál hosszabb ideig nem tesz eleget a testületi tagságból eredő feladatainak. A tisztségtől való megfosztást az arra alapot adó okok vizsgálatát követően az Országgyűlés összeférhetetlenségi ügyekkel foglalkozó bizottsága indítványozhatja.

(8) A Testület tagja megbízatásának az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból történő megszűnése esetén a megbízatás megszűnését megelőző harmincadik napig, az (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott okból történő megszűnését követő harminc napon belül kell az új tagot megválasztani.

6/C. §40 (1) A Testület saját tagjai közül elnököt választ. Az elnököt akadályoztatása esetén az általa kijelölt tag teljes jogkörben helyettesíti.

(2) A Testület működésének részletes szabályait ügyrendjében állapítja meg.

(3) A Testület működését titkárság segíti, amely az Országgyűlés munkaszervezetében működik, azonban a Titkárságon foglalkoztatott személyek tekintetében a munkáltatói jogkört a Testület elnöke gyakorolja.

(4)41 A Testület elnöke havonta a közigazgatási államtitkári illetmény nyolcvan százalékával, a Testület többi tagja a közigazgatási államtitkári illetmény ötvenöt százalékával megegyező összegű tiszteletdíjra jogosult.

6/D. §42 A Testület elhelyezéséről és működésének feltételeiről - az államháztartásért felelős miniszter bevonásával - az Országgyűlés elnöke gondoskodik.

II. Fejezet43

A BELSŐ BŰNMEGELŐZÉSI ÉS BŰNFELDERÍTÉSI FELADATOKAT ELLÁTÓ SZERV ÉS A TERRORIZMUST ELHÁRÍTÓ SZERV, VALAMINT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS44

A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv45

7. §46 (1)47 A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv kizárólagos hatáskörrel ellátja az 1. § (2) bekezdés 14. pontjában meghatározott feladatokat. Ennek keretében:

a) a vonatkozó jogszabályok alapján ellátja a hivatásos állományba jelentkezőknél, valamint a hivatásos állomány tagjánál a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényben meghatározott kifogástalan életvitel ellenőrzését,

b)48 elvégzi

ba) a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti, az (1a) bekezdésben meghatározott feladatkörrel rendelkező kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők,

bb) a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományú tagjai, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos állomány Nemzeti Biztonsági Felügyelethez (a továbbiakban: NBF) és a Szervezett Bűnözés elleni Koordinációs Központhoz vezényelt tagjai,

bc) a bb) alpontban meghatározott szervek, az idegenrendészeti hatóság, a menekültügyi hatóság, az állampolgársági ügyekben eljáró szerv, valamint a Kormány által rendeletben meghatározott befogadó állomás kormánytisztviselői, köztisztviselői, valamint közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjai,

bd) az NBF kivételével a bb) és bc) alpontban meghatározott szervek irányítását ellátó minisztériumok a bb) és bc) alpontban meghatározott szervek irányításával, ellenőrzésével kapcsolatos szervezeti egységeinek, továbbá az NBF kivételével a bb) és bc) alpontban meghatározott szervek bűnüldözési és államigazgatási adatkezelését, pénzügyi és gazdasági ellátását, kiképzését és oktatását végző szervek rendeltetésszerű működése körében eljáró kormánytisztviselői, köztisztviselői és közalkalmazottai, továbbá

be) a Kormány által a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény alapján nemzetbiztonsági célból létrehozott kabinet, valamint az annak munkáját segítő testület - politikai vezetőnek nem minősülő - tagjai, továbbá a tagok helyettesítésére jogosult és a titkársági feladatokat ellátó személyek

[(a ba)-be) alpontban meghatározottak a továbbiakban együtt: védett állomány) megbízhatósági vizsgálatát,]

c)49 felderíti a b) pontban megjelölt védett állománnyal összefüggő, külön jogszabályban meghatározott bűncselekményeket.

(1a)50 Megbízhatósági vizsgálat alá az a kormánytisztviselő és kormányzati ügykezelő vonható, aki döntés előkészítésére, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult

a) állampolgársági eljárással, menekültügyi eljárással, idegenrendészeti eljárással, szabálysértési eljárással, koncessziós eljárással, kisajátítási eljárással, építésügyi hatósági eljárással, munkavédelmi hatósági eljárással, munkaügyi ellenőrzéssel, ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárással összefüggő ügyben,

b) közbeszerzési eljárás során,

c) feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében,

d) egyedi állami támogatásról való döntésre irányuló eljárás lefolytatása során, vagy

e) állami támogatások felhasználásának vizsgálata vagy a felhasználással való elszámoltatás során.

(2) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv nyomozóhatósági jogkört nem gyakorol.

(3) Ha a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv feladatai ellátása során bűncselekmény elkövetésének gyanúját észleli, haladéktalanul feljelentést tesz a nyomozás teljesítésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóságnál vagy az ügyésznél és átadja az általa összegyűjtött adatokat.

(4) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv az általa tett feljelentés miatt indított büntetőeljárás során felkérésre - a rendelkezésre álló erőkkel és eszközökkel - közreműködik a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései alapján a bíró által engedélyezett, a nyomozás teljesítésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóság vagy az ügyész által végzett titkos adatszerzésben.

Megbízhatósági vizsgálat51

7/A. §52 (1) A megbízhatósági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az azzal érintett eleget tesz-e a jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének. Ennek megállapítása érdekében a megbízhatósági vizsgálatot végző szerv a munkakör ellátása során a valóságban is előforduló vagy feltételezhető élethelyzeteket hoz mesterségesen létre. A megbízhatósági vizsgálat során feltárt jogsértés alapján fegyelmi vagy szabálysértési eljárás nem indítható.

(2) A megbízhatósági vizsgálatot a szükségességének indokolásával a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv vezetője határozattal rendeli el. A megbízhatósági vizsgálat elrendeléséről és befejezéséről - az arra vonatkozó határozat, valamint elrendelés esetén a részletes terv megküldésével - az ügyészt haladéktalanul tájékoztatni kell. A határozat és a megbízhatósági vizsgálat végrehajtásáról szóló részletes terv alapján az ügyész a megbízhatósági vizsgálat elrendelését 2 munkanapon belül jóváhagyja, vagy a jóváhagyást megtagadja.

(2a)53 A megbízhatósági vizsgálat befejezéséről szóló határozat kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül az ügyész megvizsgálja annak törvényességét, majd visszaküldi az elrendelő szervnek. Jogszabálysértés megállapítása esetén írásba foglalt indokolt határozatával új határozat hozatalára utasítja a megbízhatósági vizsgálatot folytató szervet, ha pedig azt állapítja meg, hogy a megbízhatósági vizsgálat végrehajtására a részletes tervtől eltérően került sor, felelősségre vonást is kezdeményez.

(3) A védett állomány megbízhatósági vizsgálattal érintett tagját a megbízhatósági vizsgálat megindításáról nem, befejezéséről három munkanapon belül kell tájékoztatni.

(4) A védett állomány tagjára vagy tagjaira vonatkozóan megbízhatósági vizsgálatot elrendelni naptári évenként legfeljebb három alkalommal lehet, a megbízhatósági vizsgálat időtartama alkalmanként nem haladhatja meg a 15 napot. A megbízhatósági vizsgálat során végzett tevékenységeket dokumentálni kell.

7/B. §54 (1) A megbízhatósági vizsgálat során a VII. Fejezetben írt módon - a bírói engedélyhez kötött információgyűjtés kivételével, az elrendelő határozat indokolásában írt cél megtartásával - titokban információ gyűjthető. Az alkalmazni kívánt titkos információgyűjtő eszközt az elrendelő határozatnak és a részletes tervnek tartalmaznia kell. Ha a titkos információgyűjtés alkalmazni kívánt eszközéhez ügyészi engedély szükséges, a megbízhatósági vizsgálat csak az erre vonatkozó ügyészi engedély birtokában végezhető.

(2)55 A megbízhatósági vizsgálatot a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv tagja a következők szerint végezheti:

a)56 polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértést, valótlan bejelentés szabálysértést, vámszabálysértést, vámszabálysértés elkövetőjének segítése szabálysértést, vámorgazdaság szabálysértést, minősített adat biztonságának megsértése szabálysértést, külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértést, közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése szabálysértést, közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést, víziközlekedési szabályok megsértése szabálysértést, valamint olyan közlekedési szabályszegést követhet el, amelynek esetén közigazgatási bírság kiszabásának van helye,

b)57 nem követhet el

ba) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) X. fejezetében, XI. fejezetében, XII. fejezetében - a magánlaksértés (1978. évi IV. törvény 176. §) kivételével -, XIII. fejezetében, XIV. fejezetében, XV. fejezetében - a hivatali visszaélés (1978. évi IV. törvény 225. §), a hamis vád (1978. évi IV. törvény 233. §), a hatóság félrevezetése (1978. évi IV. törvény 237. §), valamint a III. címben és a VII. címben foglaltak kivételével -, XVI. fejezetében - a III. címben foglaltak kivételével -, XVII. fejezetében - az áru hamis megjelölése (1978. évi IV. törvény 296. §), valamint a III. címben foglaltak kivételével -, XVIII. fejezetében - a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (1978. évi IV. törvény 329/A. §) kivételével -, XIX. fejezetében és XX. fejezetében meghatározott bűncselekményt,

bb) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.) meghatározott bűncselekményt, a magánlaksértés (Btk. 221. §), a minősített adattal visszaélés (Btk. 265. §), a hamis vád (Btk. 268. §), a hatóság félrevezetése [Btk. 271. § (1) bekezdés], a hivatali visszaélés (Btk. 305. §), az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás (Btk. 375. §), a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (Btk. 385. §), a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása (Btk. 392. §), a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés (Btk. 393. §), a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése (Btk. 394. §), a versenytárs utánzása (Btk. 419. §), illetve a Btk. XXVII., XXXIII. és XXXIX. Fejezetében felsorolt bűncselekmények kivételével,

c) elkövetheti a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 114. §-ában jövedéki bírság kiszabásával szankcionált cselekményt.

(3)58 A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szerv megbízhatósági vizsgálatot végző tagja technikai eszközök segítségével titokban rögzítheti

a) az ügyész által jóváhagyott végrehajtási tervben szereplő mesterségesen létrehozott helyszínen, valamint a védett szervek hivatali helyiségeiben, gépjárműveiben történteket, továbbá

b) a 7/A. § (1) bekezdésében meghatározott célból létrehozott mesterséges élethelyzetben résztvevő, valamint a megbízhatósági vizsgálat alá vont személy vagy személyek tevékenységét, magatartását, előadását.

(4)59 A rögzítést haladéktalanul meg kell szüntetni, ha

a) a célját elérte, vagy

b) az ügyész által jóváhagyott végrehajtási tervben a mesterséges élethelyzet végrehajtására meghatározott határidő lejárt.

(5)60 A megbízhatósági vizsgálat célja szempontjából érdektelen adatot, valamint az ügyben nem érintett személy adatait a rögzítést követő 3 napon belül törölni kell.

7/C. §61 (1) Ha a megbízhatósági vizsgálat során bűncselekmény gyanújára utaló adat merül fel, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv a megbízhatósági vizsgálat befejezését követően haladéktalanul feljelentést tesz a hatáskörrel rendelkező szervnél.

(2)62 Ha a megbízhatósági vizsgálat során nem merül fel az (1) bekezdésben meghatározott adat, akkor a megbízhatósági vizsgálattal összefüggésben keletkezett iratokat, ideértve a 7/B. § (3) bekezdése alapján technikai eszközzel rögzítetteket is - a megbízhatósági vizsgálat elrendeléséről és befejezéséről szóló irat kivételével - a megbízhatósági vizsgálat befejezését követő 30 napon belül meg kell semmisíteni.

(3) A megbízhatósági vizsgálat befejezéséről szóló határozatot annak meghozatalát követő 2 év elteltével kell selejtezni. A megbízhatósági vizsgálat befejezéséről szóló határozat tartalmazza a vizsgálat minden lényeges adatát, így különösen az ügyész törvényességi felügyelet gyakorlásához, valamint az eljárás alá vont érdekeinek védelme szempontjából jelentőséggel bíró adatot.

(4)63 Az ügyész az e törvényben foglalt jogosítványok mellett a megbízhatósági vizsgálat törvényességének ellenőrzése során az ügyészségről szóló törvényben szabályozott jogokat gyakorolja.

(5) A megbízhatósági vizsgálatra vonatozó részletes eljárási szabályokat a Kormány rendeletben szabályozza.

A feljelentés elutasítása vagy a nyomozás megszüntetése a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv tagjával szemben64

7/D. §65 Bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén az ügyész a feljelentést határozattal elutasítja, vagy a nyomozást megszünteti, ha a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv 7/B. § szerint eljáró tagja által elkövetett bűncselekmény bűnmegelőzési, bűnfelderítési érdeket szolgál.

A terrorizmust elhárító szerv66

7/E. §67 (1) A terrorizmust elhárító szerv nem gyakorol nyomozóhatósági jogkört. A terrorizmust elhárító szerv

a) ellátja az 1. § (2) bekezdés 15. pontjában meghatározott feladatot, amelynek keretében

aa)68 jogszabályban meghatározottak szerint végzi

1. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §), a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (1978. évi IV. törvény 262. §),

2. a terrorcselekmény (Btk. 314-316. §), a terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §), a terrorizmus finanszírozása (Btk. 318. §), a jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §),

valamint az azokkal összefüggésben elkövetett más bűncselekmények megelőzését, felderítését, megszakítását, az elkövetők elfogását,

ab)69 végzi

1. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti emberrablás (1978. évi IV. törvény 175/A. §), valamint az azzal összefüggésben elkövetett,

2. az emberrablás (Btk. 190. §), az emberrablás feljelentésének elmulasztása (Btk. 191. §), valamint az azokkal összefüggésben elkövetett

más bűncselekmények megszakítását, az elkövetők elfogását,

ac)70 végzi

1. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti emberrablással (1978. évi IV. törvény 175/A. §),

2. az emberrablással (Btk. 190. §)

összefüggésben elkövetett bűncselekményeket elkövető személyekkel, csoportokkal, szervezetekkel szembeni megelőzési, felderítési feladatokat,

ad) a terrorizmus elleni küzdelem keretében - Magyarország nemzetbiztonsági érdekei érvényesítésének elősegítése érdekében - megelőzi, felderíti és elhárítja azokat a törekvéseket, amelyek Magyarország területén terrorcselekmény elkövetésére irányulnak,

b) a jogszabályban meghatározottak szerint kizárólagos hatáskörrel - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal esetében annak felkérésére - végzi egyes veszélyes személyek elfogását,

c) a - jogszabályban meghatározott - kiemelten védett vezetők tekintetében személyvédelmi feladatokat lát el,

d) a rendészetért felelős miniszternek a külpolitikáért felelős miniszter egyetértésével meghozott döntése alapján - a hatályos nemzetközi normák betartásával - közreműködik a magyar állampolgárok életét, testi épségét Magyarország területén kívül közvetlenül fenyegető háborús cselekmények, fegyveres konfliktusok, valamint terrorista és túszejtő akciók esetén a bajba jutott magyar állampolgárok mentésében, hazatérésük biztosításában, az evakuálás végrehajtásában, e célból együttműködik az Európai Unió tagállamaival és szerveivel, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szerveivel, illetve az érintett nemzetközi szervezetekkel, valamint az érintett külföldi állam hatóságaival, valamint

e) megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a d) pontban meghatározott feladat ellátásához szükséges, a külföldre vonatkozó, valamint külföldi eredetű információkat.

f) a rendészetért felelős miniszternek a külpolitikáért felelős miniszter egyetértésével meghozott döntésében meghatározott időtartamra - a hatályos nemzetközi normák betartásával - ellátja a kijelölt

fa) magyar külképviseletek és azok diplomáciai személyzete, valamint

fb) a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar szervek (intézmények) és létesítmények

személy- és létesítményvédelmét, e célból együttműködik az Európai Unió tagállamaival és szerveivel, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szerveivel, illetve az érintett nemzetközi szervezetekkel, valamint az érintett külföldi állam hatóságaival.

(2) A terrorizmust elhárító szerv az (1) bekezdés a) pont aa)-ac) alpontjában, valamint c) pontjában meghatározott feladatai ellátása érdekében a VII. fejezetben szabályozott módon titokban információt gyűjthet.

(3) A terrorizmust elhárító szerv az (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában, valamint e) pontjában meghatározott feladata ellátása érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) 53-60. §-ának megfelelő alkalmazásával titokban információt gyűjthet, amelynek ellátása során az Nbtv. 38-52. §-a szerint jogosult adatok igénylésére és kezelésére. Az Nbtv. 56. § a)-e) pontjában meghatározott titkos információgyűjtést az igazságügyért felelős miniszter engedélyezi.

(4) A terrorizmust elhárító szerv, ha bűnüldözési tevékenysége során bűncselekmény elkövetésének gyanúját észleli, haladéktalanul feljelentést tesz a nyomozás teljesítésére külön jogszabály alapján hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóságnál vagy az ügyésznél, és átadja az általa összegyűjtött adatokat. Nem köteles feljelentést tenni és átadni az adatokat, ha azzal veszélyeztetné az (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában, valamint e) pontjában meghatározott feladata ellátását.

(5) A terrorizmust elhárító szerv (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában, valamint e) pontjában meghatározott tevékenységére az Nbtv. 11. § (5) bekezdését, 14. § (1)-(2) bekezdését, (4) bekezdés a)-f) pontját, (5) bekezdését, 15. § (3) bekezdését, 16. §-át, 18. §-át, valamint 27. § (4) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

Az együttműködés71

7/F. §72 (1) Az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv nyilvántartásaiból a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó és a terrorizmust elhárító szerv - feladatainak teljesítéséhez - a VIII. Fejezet szerint kérhet adatot. Az adattovábbítás jogszerűségéért és pontosságáért az a szerv felel, amelyik az adatot továbbította.

(2)73 Ha az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a terrorizmust elhárító szerv vagy a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv feladatellátása során hatáskörébe nem tartozó bűncselekményre utaló információ birtokába jut, azt haladéktalanul köteles átadni a hatáskörrel rendelkező szervnek. A terrorizmust elhárító szerv nem köteles az információt átadni, ha azzal veszélyeztetné a 7/E. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában, valamint e) pontjában meghatározott feladata ellátását.

(3)74 A terrorizmust elhárító szerv részére a 7/E. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában, valamint e) pontjában meghatározott feladata ellátásával összefüggésben a külföldi titkosszolgálatok által továbbított adatok, információk kizárólag azon külföldi titkosszolgálat előzetes hozzájárulásával továbbíthatók más adatkezelő részére, amelytől az információ származik.

7/G. §75 (1) A központi szerv képviseli a rendőrséget a nemzetközi rendvédelmi szervezetekben, különösen a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezetében (Interpol), az Európai Rendőrségi Hivatalban (Europol), valamint - ha a miniszter másként nem rendelkezik - a két- és többoldalú nemzetközi szerződéseken alapuló rendészeti tárgyú nemzetközi kapcsolatokban.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem akadálya annak, hogy a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, valamint a terrorizmust elhárító szerv - külön jogszabályban meghatározottak szerint - az Interpollal és az Europollal, bármely Europol tagállam, illetve két- vagy többoldalú nemzetközi szerződés, vagy viszonosság alapján bármely más állam rendvédelmi szervével közvetlenül kapcsolatot tartson a központi szerv egyidejű tájékoztatása mellett.

(3) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és a terrorizmust elhárító szerv - külön törvényben meghatározottak szerint - önállóan jogosultak a tevékenységükkel összefüggő feladatokat ellátó társszervekkel való együttműködésre, kapcsolattartásra, valamint e szervek nemzetközi szervezetei tevékenységében való közvetlen részvételre.

III. Fejezet

A RENDŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE76

8. § (1)77 A rendőrkapitányság, a határrendészeti kirendeltség és a más helyi rendőri szerv létesítéséhez és megszüntetéséhez előzetesen ki kell kérni az érintett települési, Budapesten a fővárosi kerületi önkormányzat képviselő-testületének, illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat közgyűlésének a véleményét.

(2)78 A rendőrkapitányság, a határrendészeti kirendeltség és a más helyi rendőri szerv vezetőjének kinevezését megelőzően a kinevezési jogkör gyakorlója kikéri az illetékességi területen működő települési - Budapesten a fővárosi kerületi - önkormányzatok képviselő-testületének, illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat közgyűlésének a véleményét. Rendőrfőkapitány esetében a megyei (fővárosi) önkormányzat képviselő-testületének véleményét kell kérni. A szükségessé váló felmentésről az illetékes önkormányzatokat - az érintettel történő közléssel egyidejűleg - tájékoztatni kell.

(3) Ha a települési önkormányzatok többsége, illetve a megyei (fővárosi) önkormányzat a kinevezéssel szemben foglal állást, és a kinevezési jogkör gyakorlója nem állít újabb jelöltet, döntése szakmai indokairól az érintett önkormányzatokat állásfoglalásban tájékoztatja.

(4)79 A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese évente beszámol a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. A megyei (fővárosi) önkormányzat felkérésére évente a rendőrfőkapitány vagy kijelölt helyettese számol be.

(5)80 Ha a beszámolót a települési önkormányzatok többsége, illetőleg a megyei (fővárosi) önkormányzat nem fogadja el, három hónapon belül újabb beszámolót kell tartani. Ismételt elutasítás esetén a települési önkormányzatok többsége a megyei (fővárosi) rendőrfőkapitányhoz, a megyei (fővárosi) önkormányzat közgyűlése az országos rendőrfőkapitányhoz fordulhat. A megyei (fővárosi) rendőrfőkapitány, illetőleg az országos rendőrfőkapitány köteles az önkormányzatok által meghatározott kérdésekre is kiterjedő átfogó vizsgálatot tartani, ennek keretében a rendőri vezető felelősségét, illetőleg alkalmasságát megvizsgálni. A vizsgálat eredményéről az önkormányzatokat tájékoztatni kell. A megyei (fővárosi) rendőrfőkapitány, az országos rendőrfőkapitány köteles a közbiztonsági feladatok ellátása érdekében a vizsgálat szerint szükséges szolgálatszervezési, szervezeti, személyi és belső irányítási intézkedéseket megtenni.

(6)81 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a (4) bekezdésben foglaltakon kívül is tájékoztatja az önkormányzatot, ha a lakosság széles körét érintő rendőri intézkedést tervez végrehajtani, feltéve, hogy ezzel nem veszélyezteti az intézkedés eredményességét.

(7)82 A (4) bekezdésben foglaltakon kívül a határrend és határőrizet helyzetéről, valamint a határforgalom alakulásáról

a) a határterülettel érintett területi önkormányzatok és megyei jogú városok közgyűlését a rendőrfőkapitány vagy kijelölt helyettese évente,

b) az illetékességi területén lévő települési önkormányzat képviselő-testületét a rendőrkapitány, a határrendészeti kirendeltség vezetője vagy kijelölt helyettese felkérésre tájékoztatja.

(8)83 A rendőrfőkapitány a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetőjét, a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala vezetőjét, a területi önkormányzat közgyűlésének elnökét (főpolgármestert), a területi katasztrófavédelmi szerv vezetőjét, az Alkotmányvédelmi Hivatal területi szervének vezetőjét; a rendőrkapitány vagy a határrendészeti kirendeltség vezetője a települési önkormányzat polgármesterét tájékoztatja84

a) a lakosságot a szomszédos állam területéről fenyegető veszélyről;

b) a tömegesen menekülő, illetve ideiglenes menedéket kérő személyek várható érkezéséről;

c) az ország területére betört fegyveres csoportról, a lakosság védelme érdekében tett és javasolt intézkedésekről, a fegyveres csoport felszámolásáról;

d) a határterületen az e törvény alapján bevezetett minden korlátozásról, ha annak előzetes bejelentésére a késedelem veszélye miatt nem volt lehetőség;

e) a környezet szennyezéséről, illetve annak veszélyéről vagy a természeti értékek és területek károsításáról.

(9)85 A rendőrfőkapitány haladéktalanul tájékoztatja

a) a (8) bekezdés a), c) és d) pontjában foglaltakról a Honvéd Vezérkar főnökét;

b) a (8) bekezdés a), b) és d) pontjában foglaltakról a vámhatóságot;

c) a (8) bekezdés b) pontjában foglaltakról a menekültügyi hatóságot;

d) a (8) bekezdés e) pontjában foglaltakról a környezetvédelmi hatóságot, a természetvédelmi hatóságot és a vízügyi hatóságot.

(10)86 A (4), (8) és (9) bekezdésben említett szervek vezetői a rendőrség illetékes szervei részére tájékoztatást adnak a feladatkörükben tudomásukra jutott - a rendőrség tevékenységét érintő - tényekről és körülményekről.

(11)87 Ha az önkormányzat képviselő-testülete a külön törvény szerinti felterjesztési jogával élve a rendőrség - külön jogszabály rendelkezése alapján meg nem támadható - döntésével, intézkedésével vagy annak elmulasztásával kapcsolatban indokolást tartalmazó észrevételt tesz, azt az illetékes rendőri szerv tizenöt napon belül megvizsgálja, és a vizsgálat eredményéről tájékoztatja az önkormányzatot. Ha az illetékes rendőri szerv az észrevétellel nem ért egyet, a vizsgálat lezárását követően azt haladéktalanul megküldi a felettes rendőri szervnek. A felettes rendőri szerv vezetője az észrevételt megvizsgálja, és a vizsgálat eredményéről - tizenöt napon belül - az önkormányzatot tájékoztatja.

9. § (1)88 A települési önkormányzat szerződést köthet a közigazgatási illetékességi területén működő rendőrkapitányság, vagy határrendészeti kirendeltség vezetőjével - rendőrségi kötelezettségvállalás esetén a rendőrfőkapitány előzetes egyetértésével - különösen a helyi közbiztonságot érintő feladatok ellátása, a rendőrség és az önkormányzati szervek tevékenységének összehangolása, valamint az illetékességi területén működő rendőri szerv létesítésének, bővítésének és fejlesztésének elősegítése érdekében. A szerződés megkötésétől a rendőrség elzárkózhat, ha az jogszabályt sért vagy ellentétes a felettes rendőri szerv vezetőjének rendelkezésével, illetve, ha annak pénzügyi, anyagi fedezete nem biztosított vagy tartalma szakmailag megalapozatlan.

(2)89 Az (1) bekezdés szerinti szerződés teljesítéséről, a juttatott eszközök felhasználásáról a rendőrség és az önkormányzat képviselő-testülete egymást kölcsönösen tájékoztatja. A szerződésben vállalt kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az önkormányzat a felettes rendőri szervhez fordulhat.

10. § (1)90 A rendőrkapitány, a megyék (főváros) tekintetében a rendőrfőkapitány és az illetékességi területen működő önkormányzatok, a közbiztonsággal összefüggő feladatok ellátásának társadalmi segítésére és ellenőrzésére - a közbiztonság fenntartásában érintett állami és egyesületek bevonásával - bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságot hozhatnak létre. A bizottság elnökét, tagjait együttesen bízzák meg az önkormányzat képviselő-testülete megbízatásának időtartamára.

(2)91 A bizottság maga állapítja meg működésének részletes eljárási szabályait. A működéséhez szükséges költségeket a rendőrség és az önkormányzatok külön megállapodásban rögzített arányban viselik.

(3) A bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságnak a település közbiztonságának helyzetével, valamint az annak fenntartásában érintett szervek tevékenységével kapcsolatos állásfoglalását a bizottság elnöke megküldi az (1) bekezdésben említett rendőri szerv vezetőjének, továbbá a települési önkormányzat képviselő-testületének. A bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság és a rendőri szerv vezetője vagy a polgármester közötti véleményeltérés esetén az érintettek kérhetik a felettes rendőri szerv vezetőjének állásfoglalását. Az állásfoglalást - a vitában érintett rendőri szerv vezetője útján - meg kell küldeni a bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságnak és a települési önkormányzat képviselő-testületének.

(4) Ha a települési önkormányzat képviselő-testülete a saját szervezetén belül közbiztonsági ügyekkel foglalkozó bizottságot hoz létre, a rendőrkapitány, a fővárosi önkormányzat esetében a rendőrfőkapitány, a bizottság munkáját - a titok- és az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések figyelembevételével - a feladatai ellátásához szükséges tájékoztatás megadásával köteles elősegíteni.

IV. Fejezet

A RENDŐRSÉG MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS ELVEI ÉS SZABÁLYAI

A rendőri feladatok ellátásának és az utasítás teljesítésének kötelezettsége

11. § (1)92 A rendőr köteles a szolgálati beosztásában meghatározott feladatait a törvényes előírásoknak megfelelően teljesíteni, az elöljárója utasításainak - az e törvényben foglaltak figyelembevételével - engedelmeskedni, a közbiztonságot és a közrendet, ha kell, élete kockáztatásával is megvédeni.

(2)93 A rendőrség a belső szervezetét és működésének részletes szabályait, az utasítás kiadás rendjét úgy kell kialakítani, hogy az utasítás kiadójának és végrehajtójának egyéni felelőssége mindenkor megállapítható legyen.

12. § (1) A rendőr a feladata teljesítése során köteles végrehajtani a szolgálati elöljáró utasításait. Meg kell tagadnia az utasítás végrehajtását, ha azzal bűncselekményt követne el.

(2) A rendőr a szolgálati elöljáró jogszabálysértő utasításának teljesítését - az (1) bekezdésben foglalt kivétellel - nem tagadhatja meg, de az utasítás jogszabálysértő jellegére, ha az számára felismerhető, haladéktalanul köteles az elöljáró figyelmét felhívni. Ha az elöljáró az utasítást fenntartja, azt az utasított kérelmére köteles írásba foglalva kiadni. Az írásba foglalás megtagadása vagy elmaradása az utasítást adó közvetlen felettesénél bejelenthető, e jog gyakorlásának azonban az utasítás teljesítésére nincs halasztó hatálya.

(3)94 Ha a törvény rendelkezéseit a rendőr elöljárója sérti meg, a rendőr közvetlenül az elöljáró felettesénél, vagy ha a törvénysértést a rendőri szerv vezetője követi el, a rendőri szerv felettes szervénél, illetőleg a miniszternél bejelentheti. A bejelentéssel megkeresett szerv vezetője a törvénysértést köteles kivizsgáltatni, és a bejelentőt a vizsgálat eredményéről, a tett intézkedésről - a bejelentés kézhezvételétől számított - 8 napon belül tájékoztatni.

(4) A törvénysértés bejelentése miatt a bejelentőt hátrány nem érheti, az alaptalanul tett bejelentés esetén felelősségre vonás kezdeményezhető.

Az intézkedési kötelezettség

13. § (1)95 A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak. Ez a kötelezettség a rendőrt halaszthatatlan esetben szolgálaton kívül is terheli, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában intézkedésre alkalmas állapotban van.

(2) A rendőr köteles a törvény rendelkezésének megfelelően, részrehajlás nélkül intézkedni.

(3)96 Ha a rendőrt az intézkedés megtételében tárgy akadályozza, azt eltávolíthatja, vagy az akadályt más módon elháríthatja, az ezzel okozott kárért a rendőrségnek az intézkedés alapjául szolgáló cselekményben vétlen károsultat kártalanítania kell.

14. § A rendőr közreműködik a közbiztonságot fenyegető veszélyhelyzet elhárításában. Ha a veszélyhelyzet elhárítása más szerv feladatkörébe tartozik, de beavatkozására csak késedelmesen van lehetőség, a rendőr haladéktalanul gondoskodik a veszély elhárításáért felelős hatóság vagy más szerv értesítéséről.

Az arányosság követelménye

15. § (1) A rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.

(2) Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

A kényszerítő eszközök alkalmazásának követelményei

16. §97 (1) A rendőr kényszerítő eszközt csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, az arányosság elvének figyelemben tartásával alkalmazhat úgy, hogy az nem okozhat aránytalan sérelmet az intézkedés alá vontnak. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört, és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható.

(2)98 A rendőrségnél alkalmazható kényszerítő eszköz rendszeresítésének szabályait rendelet útján a Kormány állapítja meg.

(3)99 A miniszter rendeletben állapítja meg a rendőrségnél rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusát, fajtáját. A rendőrségnél csak olyan kényszerítő eszköz rendszeresíthető, amelynek szabályszerű használata a törvényes intézkedés céljának elérésére alkalmas, megfelel a vonatkozó élet-, egészség- és balesetvédelmi előírásoknak.

(4) A rendőr nem alkalmazhat kínzást, kényszervallatást, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot, az erre vonatkozó utasítást köteles megtagadni. A rendőr az ilyen magatartás tanúsítójával szemben, annak megakadályozása érdekében, a szolgálati beosztására, a rendfokozatára, személyére tekintet nélkül köteles intézkedni.

Az intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásának közös elvei és szabályai

17. § (1)100 A rendőrség a feladatának ellátása során a testi épséghez, a személyes szabadsághoz, a magánlakás, a magántitok és a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint a tulajdonhoz fűződő jogokat a törvényben foglaltak szerint korlátozhatja.

(2) A rendőri intézkedés során a kényszerítő eszköz alkalmazása esetén lehetőleg kerülni kell a sérülés okozását, az emberi élet kioltását. Az intézkedés folytán megsérült személy részére - amint ez lehetséges - segítséget kell nyújtani, szükség esetén a rendőr gondoskodik arról, hogy a sérültet orvos elláthassa, kórházi elhelyezése esetén a hozzátartozó vagy más, a sérülttel kapcsolatban álló személy erről értesüljön.

18. § (1)101 A fogvatartott részére biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy egy hozzátartozóját vagy más személyt értesítsen, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az intézkedés célját. Ha a fogvatartott nincs abban a helyzetben, hogy e jogával élhessen, az értesítési kötelezettség a rendőrséget terheli. Ha a fogvatartott fiatalkorú vagy gondnokság alá helyezett, haladéktalanul értesíteni kell törvényes képviselőjét vagy gondnokát.

(2)102 A rendőrség gondoskodik a fogvatartott elhelyezéséről, a fogvatartás miatt bekövetkezhető egészségkárosodás megelőzéséhez szükséges ellátásáról. A sérült, beteg vagy más okból sürgős orvosi ellátásra szoruló fogvatartottat orvosi ellátásban kell részesíteni.

(3) A fogvatartott jogait csak annyiban lehet korlátozni, amennyiben az a szökés vagy elrejtőzés, a bizonyítási eszközök megváltoztatásának vagy megsemmisítésének megakadályozását, újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését, illetőleg az őrzés biztonságát, a fogda rendjének megtartását szolgálja.

(4)103 A rendőrségi fogdába történő befogadáskor, amennyiben a rendelkezésre álló adatokra, illetve a befogadás körülményeire vagy a fogvatartott viselkedésére tekintettel alapos okkal feltételezhető, hogy a fogvatartott saját vagy más életének, testi épségének veszélyeztetésére alkalmas tárgyat tart magánál, az élet, testi épség védelme, továbbá a bűncselekmény megelőzése érdekében a fogvatartott testét, erre vonatkozó előzetes figyelmeztetést követően - a testüregekre is kiterjedően - át kell vizsgálni.

(5)104 A fogvatartott testének átvizsgálása nem történhet szeméremsértő módon, és az átvizsgálás alatt más fogvatartott, illetve a fogvatartottal ellentétes nemű személy nem lehet jelen.

(6)105 A testüregek átvizsgálását csak orvos végezheti, amelynek során a vizsgálatot végző orvoson kívül a vizsgálat elvégzésében közreműködő egészségügyi dolgozó, valamint a vizsgált személlyel azonos nemű rendőr lehet jelen.

19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha törvény vagy nemzetközi megállapodás másként nem rendelkezik - mindenki köteles magát alávetni, és a rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható.

(2) A rendőr jogszerű intézkedésének való ellenszegülés esetén az e törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazhatók.

20. §106 (1) A rendőrt az intézkedés során

a) az egyenruhája és azon elhelyezett azonosító jelvénye vagy

b) szolgálati igazolványa és azonosító jelvénye

igazolja.

(2)107 A rendőr az intézkedés megkezdése előtt - ha az a rendőri intézkedés eredményességét veszélyezteti, az intézkedés befejezésekor - köteles nevét, azonosító számát, valamint az intézkedés tényét és célját szóban közölni. Az V. és VI. fejezetben foglalt intézkedések, illetve kényszerítő eszközök alkalmazását követően a rendőr köteles az intézkedés alá vont személyt tájékoztatni az e törvény szerinti panasz lehetőségéről és előterjesztésére nyitva álló határidőről.

(3) A rendőr köteles - ha az a rendőri intézkedés eredményességét nem veszélyezteti - intézkedése megkezdése előtt szolgálati igazolványát vagy azonosító jelvényét felmutatni. Ha a rendőr szolgálati igazolványának vagy azonosító jelvényének felmutatása az intézkedés megkezdése előtt veszélyeztetné az intézkedés eredményességét, úgy azt az intézkedés befejezésekor köteles felmutatni.

(4) Ha a rendőr egyenruhát visel, de az intézkedés során azonosító jelvénye nem látható, vagy azt nem viseli, akkor a ruházatán azonosító jelvényének számát jól láthatóan fel kell tüntetni.

Titoktartási kötelezettség

21. § A rendőr a birtokába került titkot köteles megtartani. A titoktartási kötelezettség alól törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály rendelkezése, ennek hiányában magántitok esetében az érintett adhat felmentést.

Fegyverviselési jog

22. § A rendőr szolgálati fegyver viselésére jogosult. A szolgálati fegyver viselésével és tárolásával kapcsolatos szabályokat külön jogszabály állapítja meg.

23. §108

A rendőrség segítségnyújtási kötelezettsége109

24. § (1) A rendőr köteles a feladatkörébe tartozó segítséget, illetőleg a hozzáfordulónak a tőle elvárható felvilágosítást megadni.

(2)110 A magánérdekek védelme e törvény alapján csak akkor tartozik a rendőrség hatáskörébe, ha a törvényes védelem az adott körülmények között más módon nem biztosítható, vagy ha a rendőri segítség nélkül a jog érvényesíthetősége meghiúsulna vagy számottevően megnehezülne.

(3) A segítségnyújtás csak halaszthatatlan szolgálati érdekből tagadható meg, közvetlen életveszély esetén csak akkor, ha a segítségnyújtás miatt több ember élete kerülne közvetlen veszélybe.

(4)111 A rendőrt a jogainak érvényesítése végett bárki felkérheti más személy igazoltatására. Ha az igazoltatást kérő valószínűsíti, hogy az igazoltatáshoz jogos érdeke fűződik, és a személyazonosságát igazolja, a rendőr a kérést teljesíti. Az igazoltatott adatait - a 24/A. § (1) bekezdésében foglaltakat kivéve - a rendőrkapitányság adja ki az igazoltatást kérőnek, ha az adatokhoz fűződő jogosultságát hitelt érdemlően igazolja.

(5) Ha az igazoltatást kérő az igazoltatást követő 8 napon belül az adatok kiadását nem kéri, vagy a jogosultságát nem igazolja, az igazoltatottnak a (4) bekezdés alapján felvett adatait meg kell semmisíteni.

(6) Az adatok kiadásáról az igazoltatott személyt írásban értesíteni kell. Az értesítésben közölni kell az igazoltatást kérő igényének indokait. Ha az igazoltatott kéri, az igazoltatást kérő személyazonosító adatait vele közölni kell.

24/A. §112 (1)113 A rendőrt a feladatkörében eljáró, a Btk.-ban meghatározottak szerinti hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy (a továbbiakban együtt: igazoltatást kérő) felkérheti más személy igazoltatására, feltéve, ha az igazoltatást kérő e minőségét igazolja. Ha az igazoltatást kérő igazolja, hogy az adatok a hivatali vagy közfeladatának teljesítéséhez szükségesek, úgy a rendőr az igazoltatást követően a helyszínen átadja részére az igazoltatott személy személyazonosító adatait, valamint - amennyiben az igazoltatott személy ehhez hozzájárul - a lakcímére, értesítési címére vonatkozó adatokat.

(2) Ha az igazoltatást kérő az adatokhoz fűződő jogosultságát a helyszínen igazolja, azonban az igazoltatott személy személyazonosságának megállapítása a helyszínen nem lehetséges, úgy a rendőrkapitányság köteles az igazoltatásra való felkérést követő 8 napon belül kiadni az igazoltatott személy személyazonosító adatait az igazoltatást kérőnek vagy az igazoltatást kérőt foglalkoztató szervezetnek.

(3) Az adatok (2) bekezdés szerinti kiadásáról az igazoltatott személyt írásban értesíteni kell. Az értesítésben közölni kell az igazoltatást kérő igényének indokait. Ha az igazoltatott személy kéri, az igazoltatást kérőt foglalkoztató szervezet megnevezését és címét, valamint az igazoltatást kérő nevét, beosztását vagy munkakörét közölni kell vele.

Közreműködő igénybevétele

25. §114 A rendőrség feladatai ellátásához - a hatósági jogkörében hozott határozatai és intézkedései kivételével - szerződés alapján közreműködőt vehet igénybe.

Segítség és eszközök igénybevétele a rendőrségi feladatok ellátásához

26. § (1)115 A rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzése, megakadályozása, bűncselekmény felderítése, az elkövető elfogása, a közbiztonság védelme érdekében - ha a törvényben meghatározott kötelezettsége más módon nem teljesíthető, és törvény másként nem rendelkezik - kérheti és igénybe veheti a magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet segítségét és a birtokában lévő eszközt. A segítségnyújtás csak akkor tagadható meg, ha az a felkért személy életét, egészségét vagy testi épségét nyilvánvalóan veszélyezteti, továbbá, ha a kért segítség teljesítéséhez szükséges tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre.

(2)116 A segítő által a segítségnyújtással közvetlen összefüggésben harmadik személynek okozott kárt, illetve személyiségi jogsértést úgy kell tekinteni, mintha a kárt, illetve a személyiségi jogsértést a rendőrség okozta volna.

(3)117 A segítőnek a segítség igénybevételével közvetlen összefüggésben keletkezett, más forrásból meg nem térülő kárát - az elmaradt vagyoni előny kivételével - a rendőrség a Polgári Törvénykönyv szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályai szerint megtéríti, valamint a segítő az őt ért személyiségi jogsértés esetén sérelemdíjat is követelhet.

Díjkitűzés

27. § (1)118 A rendőrség a 91/A. § (1) bekezdés e) pontjában felsorolt bűncselekmények és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy felderítése, a rejtőzködő vagy szökésben lévő elkövető elfogásának elősegítése, eltűnt személy megtalálásának érdekében a nyomozás eredményességét, illetőleg a szükséges rendőri intézkedést közvetlenül elősegítő személy részére előzetesen és nyilvánosan díjat tűzhet ki.

(2) A kitűzött díjra nem tarthat igényt az a személy, akit jogszabály alapján feljelentési kötelezettség terhel, valamint az elkövető, továbbá az, aki a korábban tett tanúvallomásában a nyomozás szempontjából fontos tényt vagy körülményt elhallgatott, illetőleg valótlan adatot közölt.

(3)119 Nincs helye a díj kifizetésének, ha a rendőrség az információnyújtás időpontjában a díjfizetés ellenében szolgáltatott információval már rendelkezik.

(4)120 Díjkitűzés esetén a személyi jövedelemadó-levonási és -befizetési kötelezettséget az anyagi előnyt nyújtó rendőri szerv teljesíti.

28. § (1)121 A rendőrség - a külön jogszabályban megállapított feltételek szerint - hatósági engedélyt ad az egyéni és a társas vállalkozás keretében folytatandó személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre.

(2) Az (1) bekezdésben említett hatósági engedély nélkül személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre egyéni vállalkozói igazolványt kiadni, társasvállalkozást a cégnyilvántartásba bejegyezni, továbbá e tevékenységeket folytatni nem lehet.

V. Fejezet

RENDŐRI INTÉZKEDÉSEK

Igazoltatás

29. §122 (1)123 A rendőr a feladata ellátása során

a) igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát a közrend, a közbiztonság védelme érdekében, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célból, a tartózkodása jogszerűségének megállapítása céljából, közlekedésrendészeti ellenőrzés során, továbbá az igazoltatott vagy más természetes, illetve jogi személy és egyéb szervezet jogainak védelme érdekében kell megállapítani,

b) az igazoltatott személyt lakcímének, tartózkodási helyének - az igazoltatott választása szerint - a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal vagy más alkalmas dokumentummal történő igazolására, vagy a lakcímre, tartózkodási helyre vonatkozó nyilatkozattételre kérheti fel, valamint

c) amennyiben a 24/A. § (1) bekezdésében meghatározott személy felkérése alapján igazoltat, úgy az igazoltatott személyt a b) pontban megjelölt adatok igazolására, vagy ezen adatokra vonatkozó nyilatkozattételre kéri fel.

(2) Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosságot - a személyazonosító igazolványon túl - minden olyan hatósági igazolvány igazolja, amely tartalmazza a személyazonosításhoz szükséges adatokat. Az igazoltatott kizárólag ezen okmányok egyikének bemutatására kötelezhető. A rendőr más jelen lévő, ismert személyazonosságú személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(3)124 Ha további intézkedéshez, eljáráshoz szükséges, vagy egyéb körülmények ezt indokolják, az igazoltatás során rögzíteni kell az igazoltatott személyazonosító adatait, az igazolvány sorozatát és számát, az igazoltatás helyét, idejét és okát, valamint - az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felkérés teljesítése esetén - az igazoltatott személy lakóhelyét, tartózkodási helyét.

(4) A személyazonosság igazolásának megtagadása esetén az igazoltatott a személyazonosság megállapítása céljából feltartóztatható, a személyazonosság megállapításának sikertelensége esetén előállítható, ha a személyazonosítás megállapítása más módon nem biztosítható, a személyazonosság megállapítása céljából az igazoltatottól ujjnyomat vehető, az igazoltatottról fényképfelvétel készíthető, továbbá a külső testi jegyek észlelés és mérés alapján rögzíthetők.

(5) A igazoltatás vagy a személyazonosság megállapításának sikertelensége esetén az előállítás csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat.

(6) A rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítása, a közrendet, a közbiztonságot fenyegető veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi.

(7) Az igazoltatás során rögzített adatokat - kivéve, ha ezek büntető- vagy szabálysértési eljárásban kerülnek felhasználásra - az intézkedés befejezését követő száznyolcvanadik napon meg kell semmisíteni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 24. § (4) bekezdése szerinti igazoltatás során rögzített adatok 24. § (5) bekezdésében meghatározott törlési idejére.

(8) E § alkalmazásában személyazonosító adaton az érintett személy nevét, születési helyét, születési idejét és anyja születési családi és utónevét kell érteni.

29/A. §125 (1) Ha az igazoltatott személyazonossága a 29. § (2) bekezdése alapján nem állapítható meg, - a 29. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl - a 2004/512/EK tanácsi határozattal létrehozott vízuminformációs rendszerben (a továbbiakban: Vízuminformációs Rendszer) tárolt adatokkal történő összevetés céljából a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet) szóló, 2008. július 9-i 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: VIS rendelet) 20. cikke alapján történő ellenőrzés céljából az igazoltatottól ujjnyomat vehető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célból rögzített ujjnyomat-adat - a 29. § (7) bekezdésétől eltérően - kizárólag a VIS rendelet 20. cikke szerinti keresés elvégzéséhez, annak befejezéséig kezelhető, ezt követően haladéktalanul törölni kell.

Fokozott ellenőrzés, ruházat, csomag és jármű átvizsgálása

30. § (1)126 A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott nyilvános helyen vagy a közterület kijelölt részén az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatja.

(2)127 A rendőrség az (1) bekezdésben írt cél elérése érdekében épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhat.

(3)128 A rendőrség a rendezvény, az esemény, továbbá a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, illetőleg az üzemeltető által előírt feltételek megtartását ellenőrizheti, a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetőleg azoknak a rendezvény, esemény helyszínére való bevitelét megtilthatja.

(4)129 A rendőrség a nyilvános forgalom számára nyitva álló helyen őrizetlenül hagyott, a közbiztonságra veszélyt jelentő tárgyat szükség esetén az elvárható gondossággal eltávolíthatja, megsemmisítheti.

31. § (1) Akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak, annak ruházatát a rendőr a támadásra vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele végett, előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja.

(2) A ruházat átvizsgálását - halaszthatatlan eset kivételével - az intézkedés alá vonttal azonos nemű személy végezheti. Az intézkedés nem történhet szeméremsértő módon.

Felvilágosítás kérés

32. § A rendőr a feladatának ellátása során bárkihez kérdést intézhet, felvilágosítást kérhet, ha alaposan feltehető, hogy a megkérdezett olyan közlést tehet, amely a rendőri feladatok teljesítéséhez szükséges. A felvilágosítás kérésének idejére a kérdezett személy feltartóztatható. Akitől a rendőr felvilágosítást kér - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az általa ismert tényekkel, adatokkal kapcsolatos válaszadást nem tagadhatja meg.

Elfogás és előállítás

33. § (1) A rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt,

a) akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek;

b)130 aki ellen elfogatóparancsot, nemzetközi elfogatóparancsot, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki;

c) akinek őrizetbe vételét, előzetes letartóztatását rendelték el, vagy akinek ideiglenes kényszergyógykezelését, illetőleg elmeállapotának megfigyelését rendelték el;

d)131 aki az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kiadatási letartóztatás, a kiadatási letartóztatás, az ideiglenes átadási letartóztatás, az átadási letartóztatás, az ideiglenes végrehajtási letartóztatás, a szabadságvesztés vagy az elzárás végrehajtása során megszökött, vagy a fogvatartás helyéről engedéllyel eltávozva oda nem tért vissza, a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, valamint a távoltartás szabályait megszegte, illetőleg, aki az ideiglenes kényszergyógykezelés, az elmeállapotának megfigyelése, a kényszergyógykezelés vagy a javítóintézeti nevelés alól magát kivonta;

e) akinek előállítását külön törvényben meghatározott feltételek alapján elrendelik;

f)132 aki az ország területén jogellenesen tartózkodik.

(2) A rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt,133

a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja;

b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható;

c)134 akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés, valamint közúti közlekedéssel kapcsolatban kiszabható, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés bizonyítása érdekében vizeletvétel vagy véralkohol-vizsgálat céljából vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel szükséges;

d)135 aki a szülői felügyelet vagy a gyámság, valamint a nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban történő elhelyezésének hatálya alól engedély nélkül kivonja magát, és azt a gyermeket, akinek a felkutatását és előállítását gyermek átadására irányuló bírósági végrehajtás során rendelték el;

e)136 aki a pártfogó felügyelet - külön törvényben meghatározott és a rendőrség hatáskörébe tartozó - szabályait megszegi;

f) aki a szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás után is folytatja, illetőleg akivel szemben az eljárás azonnal lefolytatható, továbbá akitől tárgyi bizonyítási eszközt kell megszerezni, vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani;

g)137 akivel szemben ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésének van helye;

h)138 akit a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett figyelmeztető jelzés alapján védelem alá kell helyezni.

(3)139 A rendőrség az előállítással a személyi szabadságot csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozhatja. Ha az előállítás célja még nem valósult meg, indokolt esetben ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője egy alkalommal 4 órával meghosszabbíthatja. Az előállítás időtartamát a rendőri intézkedés kezdetétől kell számítani.

(4)140 Az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról részére igazolást kell kiállítani.

(5)141 Nemzetközi szerződés rendelkezése alapján elfogott, illetőleg előállított külföldi személy személyi szabadsága legfeljebb az abban meghatározott időtartamig korlátozható.

Elővezetés

34. § (1)142 A rendőr az elővezetést elrendelő határozatban vagy végzésben megjelölt személyt az abban megjelölt helyre kíséri vagy oda útba indítja.

(2)143 Ha az elővezetés másként nem teljesíthető, az elővezetett személyt a rendőrségen a szükséges ideig - legfeljebb 12 óra időtartamra - vissza lehet tartani. A visszatartás időtartamának számítására az előállításra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az elővezetés elrendelésének törvényességéért az elrendelő a felelős.

Intézkedés a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett foglalkozástól engedély nélkül távolmaradó, vagy onnan engedély nélkül eltávozó 14. életévét be nem töltött tanulóval szemben144

34/A. §145 (1)146 A rendőr - a nevelési-oktatási intézménnyel történt előzetes egyeztetést követően - a nevelési-oktatási intézmény vezetőjéhez kísérheti azt a 14. életévét be nem töltött tanulót, aki a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól nagykorú kísérete nélkül úgy marad távol, hogy a távolmaradását nem tudja hitelt érdemlően igazolni.

(2) E § alkalmazásában hitelt érdemlő igazoláson a nevelési-oktatási intézmény, az orvos, valamint a 14. életévét be nem töltött tanuló szülője, törvényes képviselője által kiállított írásbeli igazolást kell érteni.

Idegenrendészeti intézkedés147

35. §148 (1)149 A rendőrség nemzetközi szerződés alapján végrehajtja a személyek államhatáron történő átadását, átvételét, valamint más államok között átadásra kerülő személyeknek az átadás helyére kíséréssel történő átszállítását, valamint részt vesz az Európai Unió tagállamai által közösen, kísérővel végrehajtott hazatérésekben.

(2)150 A rendőrség az idegenrendészeti hatáskörben elrendelt személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket a tranzitterületen is alkalmazhatja.

Határforgalom-ellenőrzés151

35/A. §152 (1)153 A rendőrség a határátlépésnek az Európai Unió kötelező jogi aktusaiban és jogszabályokban meghatározott feltételeit ellenőrzi, ennek során jogosult az államhatár átlépésére jelentkező személyek személyazonosságát megállapítani, úti okmányát ellenőrizni, a személy tárgyait és járművét átvizsgálni.

(2)154 A rendőrség a tranzitterületen is jogosult a tranzitterületen tartózkodó személyek személyazonosságát megállapítani, az úti okmányukat ellenőrizni, a tranzitterületre történő be- és kilépés, valamint az ott tartózkodás jogszerűségét ellenőrizni.

(3)155 A rendőrség a határforgalom ellenőrzése során engedélyezi a határátlépés jogszabályban meghatározott feltételeivel rendelkező személyek határátlépését, illetve megtagadja a határátlépés feltételeivel nem rendelkező személyek határátléptetését.

35/B. §156 (1) A Rendőrség a határforgalom-ellenőrzés során a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK rendelet - az 562/2006/EK rendeletnek a vízuminformációs rendszer (VIS) Schengeni határ-ellenőrzési kódex keretében való alkalmazása tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. január 14-i 81/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított - 7. cikk (3) bekezdése szerinti ellenőrzések lefolytatása céljából a vízumbélyeg sorszáma ellenőrzésével végez keresést a Vízuminformációs Rendszerben.

(2) A Rendőrség az (1) bekezdés szerinti ellenőrzések lefolytatása céljából a vízumbélyeg sorszámának és a vízumbirtokos ujjnyomatának együttes ellenőrzésével is végezhet keresést a Vízuminformációs Rendszerben.

35/C. §157

36. §158

36/A. §159

Biztonsági intézkedés

37. § A rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése érdekében

a) megteszi a veszélyhelyzet elhárításához, megszüntetéséhez haladéktalanul szükséges, a feladatkörébe tartozó intézkedéseket;

b) intézkedik az önmagát vagy mást veszélyeztető állapotban lévő személy orvosi vizsgálatára, és közreműködik az egészségügyi intézetbe történő szállításában;

c) intézkedik az öngyilkosság lehetőség szerinti megakadályozására;

d) közterületen vagy nyilvános helyen - ha az élet vagy a testi épség védelme megkívánja - intézkedik a magatehetetlen, önkívületben lévő, illetve erősen ittas vagy bódult személynek a lakására vagy kijózanító állomásra, egészségügyi intézetbe kíséréséről, illetőleg szállíttatásáról;

e) területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.

Közbiztonsági őrizet

38. § (1)160 A rendőrség az előállított személyt 24 óra időtartamra jogosult közbiztonsági őrizetbe venni, ha az őrizetbe vételt a személyazonosság megállapítása szükségessé teszi. Az őrizet időtartamába az előállítás ideje beszámít.

(2)161 A rendőrség azt a feltételes szabadságra bocsátott elítéltet, illetve a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátottat, akit pártfogó felügyelet alá helyeztek, ha a pártfogolt a hatóság elől elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell, 72 óra időtartamra őrizetbe veheti.

Intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen

39. § (1) A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve

a) segélyhívás esetén vagy öngyilkosság megakadályozása céljából;

b)162 bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása vagy büntetőeljárás terheltjének elfogása és előállítása céljából;

c) közveszély, továbbá az életet vagy testi épséget fenyegető közvetlen veszély elhárítása, illetőleg az ilyen veszélyben lévők kimentése érdekében;

d) rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére;

e)163 végrehajtási eljárás lefolytatása, illetve az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről szóló törvényben meghatározott szakértői vizsgálat biztonságos és eredményes végrehajtásának biztosítása céljából, ha az abban való közreműködés - jogszabály alapján - a rendőrség számára kötelező;

f) az elővezetés végrehajtása érdekében;

g)164 a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott, a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz telepítése, ellenőrzése, karbantartása, valamint eltávolítása céljából;

h) a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából;

i) személy- és létesítménybiztosítási intézkedés [46. § (1) bekezdés c) pont] végrehajtására;

j) ha ez előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból szükséges.

(2) A végrehajtási eljárásban a rendőr kirendelésének törvényességéért a végrehajtást elrendelő szerv vezetője a felelős.

(3)165 A birtokos távollétében történt behatolást követően - a végrehajtási eljárásban való közreműködés kivételével - a rendőrség köteles a birtokost tájékoztatni, és a vagyonvédelem érdekében szükséges intézkedést megtenni.

(4) A magánlakásban való tartózkodás csak a feladat végrehajtásához szükséges ideig tarthat.

40. § A rendőr a feladata ellátása során - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - beléphet a magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre, és ott az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben tartásával intézkedhet.

Műszeres ellenőrzés

41. §166 A rendőrség a büntetőeljárásban vagy körözött személy felkutatásakor az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselőjének írásos hozzájárulásával, műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával is ellenőrizheti. Fiatalkorú gyanúsított esetében a műszeres (poligráfos) vizsgálatot alkalmazni nem lehet.

Képfelvétel, hangfelvétel, kép- és hangfelvétel készítése167

42. §168 (1)169 A rendőrség a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetéről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt (a továbbiakban: felvétel) készíthet.

(2)170 A rendőrség közterületen, ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(3)171 A (2) bekezdés alapján elhelyezésre kerülő képfelvevő szükségességéről, a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről a rendőrség előterjesztésére az illetékes települési önkormányzat dönt. A képfelvevő elhelyezési és üzemeltetési költségeinek biztosítására az önkormányzat és az illetékes rendőrkapitányság az e törvényben meghatározott keretek között megállapodást köthet. A rendőrség a képfelvevők elhelyezésére, a megfigyelt területre vonatkozó adatokat a központi szerv honlapján közzéteszi.

(4) A képfelvevő által megfigyelt területre belépő személyek tájékoztatását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az adatkezelés tényéről.

(5)172 A rendőrség a határátkelőhely őrzése, a határforgalom ellenőrzése és a határátkelőhely rendjének fenntartása céljából képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(5a)173 A rendőrség a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott őrzött szállás területén - a lakóhelyiségek, a tisztálkodás céljára szolgáló helyiségek és a WC-k kivételével - bűnmegelőzési, valamint az őrzésbiztonsági feltételek ellenőrzése céljából képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(5b)174 A rendőrség a segélyhívások fogadásával összefüggésben, a segítségnyújtási kötelezettség teljesítése, a segélyhívás alapján szükséges intézkedések megtétele céljából a fogadott segélyhívásokról felvételt készíthet.

(6)175 Az

a) (1), (2) és (5) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat csak a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény, szabálysértés vagy a közlekedés szabályainak megsértése miatt indult büntető-, szabálysértési vagy más hatósági eljárás során, körözött személy vagy tárgy azonosítása vagy a rendőri intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében

b) (5a) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat csak a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás során vagy a rendőri intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében

c)176 (5b) bekezdés alapján készített felvétel, illetve az abban szereplő személyes adat a segélyhívó számon fogadott hívással összefüggésben elkövetett, a segélyhívás során említett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás során vagy a segélyhívást követő intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében

használható fel.

(7) Ha a (6) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb célból azokra nincs szükség,

a) az (1) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő harminc nap elteltével,

b) a (2) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő öt munkanap elteltével,

c)177 az (5) és (5a) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő három munkanap elteltével,

d)178 az (5b) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő egy év elteltével

törölni kell.

(8)179 A szabálysértési vagy büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából - ha ilyen cselekmény elkövetésére utaló adat vagy információ a (7) bekezdés szerinti időtartamon belül merül fel - az adatkezelő rendőri szerv a (2) és (5) bekezdés alapján rögzített adatok kezelésének határidejét legfeljebb harminc napig meghosszabbíthatja. Ha ezen időtartamon belül nem indul olyan szabálysértési vagy büntetőeljárás, amelyben a felvételek felhasználhatók, az adatokat haladéktalanul törölni kell.

(9) Ha a felvétel felhasználására a (6) bekezdés szerinti eljárásokban kerül sor, az adatok kezelésére az alapul szolgáló eljárás szabályait kell alkalmazni.

42/A. §180 (1)181 A 42. § (7) és (8) bekezdésében meghatározott határidőn belül a 42. § (1), (2), (5), (5a) és (5b) bekezdése szerint rögzített felvételből - jogszabályban meghatározott szabálysértési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, valamint nemzetbiztonsági feladatok ellátása céljából - a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, az ügyészség, a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorizmust elhárító szerv, a közlekedés szabályainak megsértése miatt közigazgatási hatósági eljárást folytató hatóság, nemzetközi jogsegély keretében külföldi hatóság, jogainak gyakorlása érdekében az érintett, valamint a jogszabály alapján eljárás kezdeményezésére irányuló jogának gyakorlása érdekében harmadik személy igényelhet adatot.

(1a)182 A rendőrség a segélyhívást követő intézkedés lefolytatása céljából az intézkedés lefolytatására feladat- és hatáskörrel rendelkező egészségügyi szervet, hivatásos katasztrófavédelmi szervet a segélyhívásokkal kapcsolatban a rendőrség által kezelt adatok továbbításával értesíti.

(2)183 A rendőrség a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.

(3) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel rögzítése érinti, a 42. § (6) bekezdésében megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb cél érdekében kérheti, hogy az adatot annak kezelője az adat továbbításáig, de legfeljebb harminc napig ne törölje.

(4) A (3) bekezdés szerinti kérelem benyújtására a felvétel rögzítésétől számított, a 42. § (7) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerinti harminc napon, a 42. § (7) bekezdés b) pontjában meghatározottak szerinti öt, illetve a 42. § (7) bekezdés c) pontjában meghatározottak szerinti három munkanapon belül, a jog vagy jogos érdek valószínűsítésével van lehetőség.

(5) Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a rögzített felvételt haladéktalanul meg kell küldeni. Ha a (3) bekezdés szerinti kérelem benyújtásától számított harminc napon belül nem kerül sor megkeresésre, a rögzített felvételt törölni kell.

A helyszín biztosítása

43. § A rendőr a feladata ellátása során jogosult megtiltani, illetőleg megakadályozni, hogy valamely bűncselekmény, szabálysértés, baleset, egyéb esemény helyszínét megváltoztassák.

Közlekedésrendészeti intézkedés

44. § (1) A rendőr az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározott közlekedésrendészeti feladatának ellátása során

a) a közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti;

b) a közlekedési rendszabályok megtartását, a járműhasználat szabályszerűségét, az okmányokra és a felszerelésekre vonatkozó előírások megtartását, a jármű birtoklásának jogszerűségét, az üzemben tartó, illetőleg a használó személyazonosító adatait, a jármű közlekedésbiztonsági állapotát és adatait a forgalomban és a telephelyen - a jogszabályban meghatározottak alapján - ellenőrizheti;

c)184 a jármű vezetőjét a rendszeresített eszközzel légzésminta, ha nála a vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása vagy alkoholfogyasztás miatt bűncselekmény vagy szabálysértés, illetve a közúti közlekedéssel kapcsolatban kiszabható, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés elkövetésének gyanúja merül fel, az egészségügyi szolgálat igénybevételével vér-, vizelet- és műtétnek nem minősülő módon egyéb minta adására kötelezheti;

d)185 a járművezetésre jogosító engedélyt (okmányt), a jármű üzemben tartására vonatkozó hatósági engedélyt (okmányt), a rakományhoz tartozó okmányokat, valamint a jármű hatósági jelzését - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - a helyszínen elveheti;

e) a forgalomban való részvételt megtilthatja, ha a jármű vagy vezetőjének állapota a közúti forgalom biztonságát veszélyezteti, és a további jogellenes járműhasználat megakadályozása céljából a jármű kulcsait elveheti, illetőleg a járművet más módon mozgásában korlátozhatja vagy elszállíttathatja.

(2)186

45. § (1)187 A rendőrség, valamint a rendőr a feladata ellátása során jogosult - a külön jogszabályban meghatározott módon - a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet elszállíttatni vagy egyéb módon eltávolíttatni, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. Ha a tulajdonos (üzemben tartó) nem állapítható meg, vagy a felszólítás ellenére az elszállított, eltávolított járművet nem veszi birtokba, és a tárolás költsége aránytalanul magas, a rendőrség a járművet értékesítheti, vagy más módon hasznosíthatja. Ha az elszállított, eltávolított jármű ismeretlen tulajdonosa a jármű értékesítése után 60 napon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, a tárolási költséggel csökkentett ellenértéket ki kell fizetni.

(2) Ha a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű baleseti veszélyt nem jelent, illetőleg, ha az a jármű biztonsága vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt szükséges, rögzítésére a jármű elszállításáig vagy további intézkedésig kerékbilincs alkalmazható.

(3)188 Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazásának költsége a jármű tulajdonosát, vagy az üzemben tartóját, vagy a használóját terheli. A jármű elszállítása vagy a kerékbilincs alkalmazása során a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett kárért a rendőrséget nem terheli kártalanítási kötelezettség.

45/A. §189 (1) A 44. § (1) bekezdés b) pontjában és a 45. §-ban meghatározott közlekedésrendészeti intézkedés céljából a rendőr - az Európai Unió kötelező jogi aktusa alapján - a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény alapján kijelölt nemzeti kapcsolattartó pont (a továbbiakban: nemzeti kapcsolattartó pont) útján a gépjármű, annak tulajdonosa, valamint üzembentartója adataira vonatkozóan az Európai Unió más tagállamának gépjárműadat-nyilvántartásaiban a felhasználási cél megjelölésével automatizált keresést végeztethet. A nemzeti kapcsolattartó pont a keresés eredményéről haladéktalanul tájékoztatja a rendőrt.

(2) A rendőrség az (1) bekezdés alapján átadott személyes adatokat kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott célból kezelheti. Bármilyen más célból való felhasználás csak az átadással érintett adatállományt kezelő tagállam előzetes engedélyével lehetséges.

(3) E § alkalmazásában az Európai Unió más tagállama alatt mindazon államokat is érteni kell, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, de amelyekkel az Európai Unió Tanácsa határozattal jóváhagyta a 2008/615/IB tanácsi határozat, valamint a 2008/616/IB tanácsi határozat és melléklete egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló megállapodás megkötését és alkalmazását.

Személy- és létesítménybiztosítási intézkedés

46. § (1)190 A rendőrség, valamint a rendőr a védett személy [1. § (2) bek. g) pont] biztonsága érdekében a 13. és a 30. §-ban meghatározottakon túlmenően

a) útvonalat, közterületet a forgalom elől elzárhat, a forgalmat korlátozhatja,

b) nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozhatja,

c) magánlakásba - külön írásos utasítás birtokában - ellenőrzés, a helyszín megfigyelése és biztosítása céljából beléphet, és ott tartózkodhat,

d) területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.

(2)191 A védett személyeket - a nemzetközi jogi kötelezettségek és a viszonossági gyakorlat figyelembevételével - a Kormány rendeletben jelöli ki. A Kormány rendeletében ki nem jelölt személy ideiglenes védelmét a miniszter rendeli el. Az ideiglenes védelem tartama a 12 hónapot nem haladhatja meg.

(3)192 A rendőrség a védett középületek és az abban tartózkodók biztonsága érdekében az (1) bekezdés a) és d) pontjában meghatározottakon túl a be- és kilépésre az ott elhelyezett szerv vezetőjével egyetértésben szabályokat állapíthat meg.

(4)193 A rendőrség a védett személy vagy létesítmény biztonsága érdekében technikai ellenőrzést alkalmazhat, elrendelheti a jogszerűen birtokban tartott veszélyes tárgyak kötelező letétbe helyezését.

(5)194 Az (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti intézkedést az elrendelő rendőri szerv vezetője - függetlenül az előzetesen meghatározott időtartamtól - ötnaponként felülvizsgálja, és annak eredményéről a (3) bekezdésben meghatározott vezetőt tájékoztatja. Ha az (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti intézkedés időtartama a tizenöt napot meghaladja, az intézkedést az országos rendőrfőkapitány, valamint a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója felülvizsgálja. Ha az (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti intézkedés időtartama a harminc napot meghaladja, az intézkedést az országos rendőrfőkapitány, valamint a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója legalább harminc naponként felülvizsgálja. Az intézkedés indokoltságáról, tartalmának jogszerűségéről az országos rendőrfőkapitány, valamint a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója három munkanapon belül határozattal dönt. A határozatot a központi szerv, valamint a terrorizmust elhárító szerv honlapján közzé kell tenni.

(6)195 Ideiglenes védelemben részesíthető az a személy, akit közéleti tevékenysége miatt személye vagy közvetlen környezete ellen irányuló erőszakos bűncselekménnyel fenyegettek meg, illetve egyéb alapos okból védelme szükséges.

A személyi védelemmel, illetve Védelmi Programmal kapcsolatos intézkedés196

46/A. §197 A rendőrség a büntetőeljárásban résztvevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmét, valamint a Védelmi Program végrehajtásával összefüggő feladatokat külön jogszabály szerint látja el. A Védelmi Program végrehajtásához közvetlenül kötődő személyi és tárgyi vonatkozású kiadások speciális működési kiadásoknak tekintendők. Az ilyen kiadások fedezésére szolgáló elkülönített előirányzatra, annak kezelésére a 68/A. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezést kell alkalmazni.

Rejtett ellenőrzés elrendelése198

46/B. §199 A rendőrség bűnmegelőzési, bűnüldözési és bűnfelderítési célból rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését rendelheti el a Schengeni Információs Rendszerben

a) arra a személyre, akiről

aa) megalapozottan feltehető, hogy az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 1. melléklete által meghatározott súlyos bűncselekményt fog elkövetni (készít elő),

ab) okkal feltételezhető, hogy az a) pont aa) alpontjában meghatározott bűncselekményt követ el a Schengeni Információs Rendszert alkalmazó állam területén, különös tekintettel az általa elkövetett múltbeli bűncselekményekre,

b) az a) pontban meghatározott személlyel kapcsolatba hozható, a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény 10. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott tárgyakra.

A Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása200

46/C. §201 (1) Ha a rendőr az e fejezetben meghatározott valamely más intézkedése során megállapítja, hogy az intézkedéssel érintett személy vagy tárgy azonos a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés szerinti személlyel vagy tárggyal, a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása során az e fejezetben meghatározott intézkedéseket foganatosíthatja.

(2) A rendőr - a rejtett ellenőrzésre történő utalás és a rejtett ellenőrzés céljának veszélyeztetése nélkül - kizárólag annak az intézkedésnek a tényét és célját közölheti, amelynek során a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtására sor kerül.

(3) A rendőr a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtásakor az intézkedése során rögzítendő adatokon túl - ha ez a rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtásának célját nem veszélyezteti - az alábbi adatokat rögzítheti és továbbíthatja a jogszabályban meghatározott szerven keresztül az adott rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzést kibocsátó hatóságnak:

a) az intézkedéssel érintett személy vagy jármű megtalálásának ténye, körülményei,

b) az intézkedés helye, ideje, indoka,

c) az utazás útvonala és az úti cél,

d) az intézkedéssel érintett személyt kísérő, illetve az intézkedéssel érintett járműben utazó személyek természetes személyazonosító adatai,

e) a használt jármű azonosításához szükséges adatok és

f) a szállított tárgyakra vonatkozó adatok.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott adatok megszerzése érdekében kényszerítő eszköz nem alkalmazható.

Közös műveletek202

46/D. §203 (1) A rendőrség a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint bűncselekmények megelőzése érdekében az Európai Unió más tagállamának kijelölt, rendészeti feladatokat ellátó hatóságával írásbeli megállapodás alapján közös műveleteket folytathat az Európai Unió kötelező jogi aktusa alapján.

(2)204 A közös műveletek során - ha erről az írásbeli megállapodás kifejezetten rendelkezik - a magyar rendőr az Európai Unió más tagállamának területén, az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának tagja Magyarország területén intézkedési jogosultsággal rendelkezhet.

(3) Közös művelet különösen közös járőrözés révén folytatható.

(4)205 Magyarország területén folytatott közös műveletet a magyar rendőrség irányítja. Az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának a közös művelet során Magyarország területén eljáró tagja a magyar rendőr utasításait köteles betartani. A közös műveletet irányító magyar rendőr az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának a közös művelet során Magyarország területén eljáró tagja részére ugyanazt a védelmet és segítségnyújtást biztosítja, mint a közös műveletben részt vevő magyar rendőrnek.

(5)206 Az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának a közös művelet során Magyarország területén eljáró tagja intézkedési jogosultságára a magyar jog az irányadó, valamint intézkedési jogosultságát kizárólag a rendőrség felügyelete mellett és - szándékos bűncselekmény elkövetése esetén tetten ért személy elfogását kivéve - a magyar rendőr jelenlétében gyakorolhatja. Az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának a közös művelet során Magyarország területén eljáró tagja az elfogott személyt az elfogást követően haladéktalanul köteles a rendőrség részére átadni.

Nagy tömegeket vonzó eseményekkel, katasztrófákkal és súlyos balesetekkel kapcsolatos segítségnyújtás207

46/E. §208 (1) A rendőrség az Európai Unió más tagállamának kijelölt, rendészeti feladatokat ellátó hatóságával kötött írásbeli megállapodás alapján segítséget nyújthat, illetve segítséget kérhet a nagy tömegeket vonzó események, jelentős rendezvények biztosítása érdekében, valamint a katasztrófahelyzetek vagy súlyos balesetek következményeinek rendészeti kezelésével összefüggésben azáltal, hogy törekszik megelőzni a bűncselekményeket, és fenntartani a közrendet és a közbiztonságot

a) a tagállam lehető leghamarabb történő értesítésével a határokon átnyúló hatásokkal járó eseményekről, valamint a vonatkozó információk cseréjével,

b) saját területén a szükséges rendőri intézkedések meghozatalával és összehangolásával a határokon átnyúló hatásokkal járó események esetén,

c) lehetséges mértékben szakértők küldésével, valamint felszerelés biztosításával azon tagállam kérelmére, amelynek területén az esemény bekövetkezett.

(2) A 46/D. § és e § alkalmazásában az Európai Unió más tagállama alatt mindazon államokat is érteni kell, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, de amelyekkel az Európai Unió Tanácsa határozattal jóváhagyta a 2008/615/IB tanácsi határozat, valamint a 2008/616/IB tanácsi határozat és melléklete egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló megállapodás megkötését és alkalmazását.

VI. Fejezet

A KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK

Testi kényszer

47. § A rendőr - intézkedése során - az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat.

Bilincs

48. § A rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy

a) önkárosításának megakadályozására,

b) támadásának megakadályozására,

c) szökésének megakadályozására,

d) ellenszegülésének megtörésére.

Vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása

49. § (1) A rendőr a szolgálatban rendszeresített, vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, illetőleg rendőrbotot vagy kardlapot alkalmazhat

a) a mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására,

b) a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére.

(2) A rendőr a szolgálatban rendszeresített gumilövedéket, illetve pirotechnikai eszközt, könnygázgránátot, elfogó hálót, ingerlőgázt, továbbá vízágyút alkalmazhat a mások vagy saját élete, testi épsége, illetőleg a vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetésének elhárítására, vagy ha a lőfegyverhasználat feltételei (54. §) fennállnak.

Szolgálati kutya alkalmazása

50. § (1) A rendőr szájkosárral ellátott szolgálati kutyát - pórázon vagy anélkül - kényszerítő eszközként akkor alkalmazhat, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei (47. §) fennállnak.

(2) A rendőr szájkosár nélküli szolgálati kutyát pórázon vezetve alkalmazhat, ha a jogellenesen összegyűlt tömeg enyhébb (47-49. §) kényszerítő eszközzel nem oszlatható szét, illetve, ha az a közbiztonságot súlyosan veszélyeztető csoportosulás szétoszlatásához vagy a rendőri intézkedéssel szembeni tevőleges ellenállás leküzdéséhez szükséges.

(3) A rendőr szájkosár és póráz nélküli szolgálati kutyát alkalmazhat

a) súlyos sérüléssel fenyegető támadás elhárítására;

b) súlyos bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy elfogására;

c) a személye ellen intézett támadás vagy az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására.

Útzár, megállásra kényszerítés209

51. §210 (1)211 A rendőrség közút forgalmának korlátozását vagy közút lezárását rendelheti el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogására és a külön jogszabályban kijelölt létesítmények védelmére, ennek során - a közlekedés biztonságát is figyelembe véve, külön jogszabályban meghatározott feltételekkel - útzárat telepíthet.

(2)212 Útzár alkalmazása során a rendőrség járművek áthaladását torlaszszerűen vagy más módon lassító, megakadályozó építményt, technikai berendezést vagy ezek hiányában bármilyen eszközt telepíthet, amellyel a rendőri intézkedés foganatosítása elől járművel menekülő személyek feltartóztatása, elfogása elérhető.

(3)213 A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében - ha járművel menekül - a rendőrség mások személyét és biztonságát nem veszélyeztetve a járművet követheti és megállásra kényszerítheti.

Lőfegyverhasználat

52. § (1) A rendőrt a lőfegyverhasználati jog - a jogos védelem és a végszükség esetein kívül - az e törvényben foglaltak szerint illeti meg.

(2) A lőfegyverhasználat saját elhatározásból vagy utasításra történhet. Csapaterő zárt alakzatban történő alkalmazása esetén csak utasításra használható lőfegyver.

53. § (1) Lőfegyverhasználatnak csak a szándékosan, személyre leadott lövés minősül.

(2) Ha e törvény szerint a lőfegyverhasználat feltétele fennáll, a rendőr bármely dolgot fegyverként használhat. A lőfegyver használatára vonatkozó szabályokat ebben az esetben is értelemszerűen alkalmazni kell.

(3)214 E törvény alkalmazása szempontjából nem minősül lőfegyverhasználatnak a rendfenntartás céljára rendszeresített gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy az e célra szolgáló egyéb kilövő eszközzel történő célbajuttatása.

(4) A (3) bekezdésben nem említett, egyéb célra rendszeresített műanyagból készült lövedék használatára csak abban az esetben kerülhet sor, ha - az eset összes körülményeire figyelemmel - enyhébb kényszerítő eszközzel az alkalmazás törvényes célja nem érhető el, vagy az nem vezet eredményre. A műanyagból készült lövedék használatára a lőfegyverhasználat szabályait értelemszerűen kell alkalmazni.

54. § (1)215 A rendőr lőfegyvert használhat

a) az élet elleni közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítására;

b) a testi épséget súlyosan veszélyeztető közvetlen támadás elhárítására;

c)216 a terrorcselekmény (Btk. 314-316. §), a jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §) vagy a közveszély okozása (Btk. 322. §) bűncselekmények megakadályozására vagy megszakítására;

d) bűncselekmény lőfegyverrel, robbanóanyaggal vagy az élet kioltására alkalmas más eszközzel való elkövetésének megakadályozására;

e) lőfegyver, illetőleg robbanóanyag jogosulatlan, erőszakos megszerzésére irányuló cselekmény megakadályozására;

f) az állam működése vagy a lakosság ellátása szempontjából kiemelkedően fontos létesítmény ellen felfegyverkezve intézett támadás elhárítására;

g) az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására;

h)217

i)218 azzal szemben, aki a nála lévő fegyver vagy élet kioltására alkalmas más eszköz letételére irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, és magatartása a fegyver vagy más az élet kioltására alkalmas eszköz ember elleni közvetlen felhasználására utal;

j)219 az elfogott, bűncselekmény elkövetése miatt őrizetbe vett, vagy bírói döntés alapján fogva tartott személy erőszakos kiszabadításának megakadályozására, az azt megkísérlővel szemben;

k) a saját élete, testi épsége, személyes szabadsága ellen intézett támadás elhárítására.

(2)220 Nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa alapján más állam területén szolgálatot ellátó rendőr a nemzetközi szerződésben vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott esetekben és módon használhat lőfegyvert.

(3)221 Rendőrségi vagy határrendészeti feladatokat ellátó külföldi szerv tagja Magyarország területén e törvényben, a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvényben, nemzetközi szerződésben vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa alapján meghatározott esetben és módon használhat lőfegyvert.

55. § Nincs helye lőfegyverhasználatnak - a fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett támadás, fegyveres ellenállás leküzdése, illetőleg a tömegben lévő személlyel szembeni használat (57. §) kivételével - ha

a) olyan személy életét vagy testi épségét veszélyezteti, akivel szemben a lőfegyverhasználat feltételei nem állnak fenn;

b) a rendőri intézkedés célja tárgyra vagy állatra leadott lövéssel is elérhető.

56. § (1) A lőfegyverhasználatot a következő sorrendben meg kell előznie

a) felhívásnak, hogy a felhívott a rendőri intézkedésnek engedelmeskedjék;

b) más kényszerítő eszköz alkalmazásának;

c) figyelmeztetésnek, hogy lőfegyverhasználat következik;

d) figyelmeztető lövésnek.

(2) A lőfegyverhasználatot megelőző intézkedések részben vagy teljesen mellőzhetők, ha az eset összes körülményei folytán a megelőző intézkedésekre már nincs idő, és a késedelem az intézkedés eredményességét, a rendőr vagy más személy életét, testi épségét közvetlenül veszélyezteti.

Lőfegyver használata tömegben lévő személlyel szemben

57. § (1) Lőfegyverhasználatnak tömegben, csoportosulásban lévő személlyel szemben nincs helye, kivéve, ha az egyes személy elleni fegyverhasználat feltételei (54. §) fennállnak. A lőfegyverhasználatnak az egyes személy ellen kell irányulnia.

(2)222 Nem állapítható meg a lőfegyverhasználat jogellenessége, ha a szabályos lőfegyverhasználat során olyan személyt ér találat, aki a helyszínt a rendőrség felszólítása ellenére nem hagyta el.

(3) A tömegben, csoportosulásban lévő személlyel szemben történő lőfegyverhasználatot a következő sorrendben meg kell előznie.

a) a tömeg vagy a csoportosulás szétoszlatására, illetőleg a jogellenes magatartás megszüntetésére való felhívásnak;

b) a tömeg vagy a csoportosulás szétoszlatására irányuló egyéb kényszerítő eszköz alkalmazásának;

c) figyelmeztetésnek, hogy lőfegyverhasználat következik;

d) figyelmeztető lövésnek.

(4) A tömegben, csoportosulásban lévő személlyel szembeni lőfegyverhasználatot megelőző intézkedések mellőzésére az egyes személyek elleni lőfegyverhasználat szabályai az irányadók.

A csapaterő alkalmazása

58. § (1) A rendőrök csapaterőben alkalmazhatók

a)223 az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása (Btk. 254. §), a lázadás (Btk. 256. §), illetve a rombolás (Btk. 257. §) bűncselekmények elkövetése esetén;

b) a személyek élet- és vagyonbiztonságát tömegesen veszélyeztető események megszüntetésére vagy az ilyen következményekkel járó erőszakos cselekmények megakadályozására és az elkövetők elfogására;

c) súlyos bűncselekményt elkövető, szökésben lévő fegyveres személy felkutatására, elfogására;

d) terrorcselekmény felszámolására, a túszok kiszabadítására;

e) eltűnt személy vagy tárgy felkutatására;

f) katasztrófa megelőzésére és következményeinek elhárítására;

g) a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó vagy más jelentős rendezvény rendjének biztosítására;

h) védett személy, veszélyes szállítmány vagy az állam működése, vagy a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítmény őrzésére, védelmére;

i) nagy területű helyszín biztosítására;

j) törvényben meghatározott más esetben.

(2)224 Csapaterő alkalmazása során a rendőrség a 17. § (1) bekezdésben írt jogokat indokolt mértékben korlátozhatja, területet személy- és járműforgalom elől elzárhat.

Tömegoszlatás

59. § (1)225 Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a rendőrség az e fejezetben szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazása mellett a tömeggel szemben a következő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:

a) vízágyút,

b) pirotechnikai eszközt,

c) ingerlőgázt,

d) elfogó hálót,

e) lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást.

(2) Az (1) bekezdésben említett eszköz alkalmazására a tömeget előzetesen figyelmeztetni kell.

(3) Tilos a tömeget korlátozni a helyszínről történő eltávozásban.

(4) Tilos a tömegoszlatásra lőfegyvert használni.

60. § (1) A csapaterő alkalmazása során a rendőr a csapaterő parancsnokának utasítása szerint köteles eljárni.

(2)226 A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterő alkalmazása során a rendőrség a helyszínen lévők egyéni felelősségét nem vizsgálja.

Közös szabályok

61. § (1) A kényszerítő eszköz alkalmazására az érintettet - ha az eset körülményei lehetővé teszik - előzetesen figyelmeztetni kell.

(2) A testi kényszer és a bilincs kivételével kényszerítő eszköz - a jogos védelem esetét kivéve - nem alkalmazható a láthatóan terhes nővel és a gyermekkorúval szemben.

(3) Ha a rendszeresített kényszerítő eszköz nem áll rendelkezésre, vagy a használatára nincs lehetőség, a rendőr a bilincs, a rendőrbot vagy az útzár helyett más eszközt is igénybe vehet, ha a helyettesített eszköz alkalmazásának törvényi feltételei fennállnak és az, az azzal elérni kívánt törvényes cél megvalósítására alkalmas.

(4)227 A rendőrségnél rendszeresített robbanófegyverek a lőfegyverrel esnek egy tekintet alá.

62. § (1) A kényszerítő eszköz alkalmazását jelenteni kell a szolgálati elöljárónak.

(2) A lőfegyverhasználatot - annak következményétől függetlenül - az intézkedést követően haladéktalanul jelenteni kell a szolgálati elöljárónak.

Külföldi szerv határrendészeti feladatokat ellátó tagjára vonatkozó rendelkezések228

62/A. §229 (1) A gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljárás tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és hatáskörei szabályozásáról szóló, 2007. július 11-i 863/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet alkalmazó állam határrendészeti feladatokat ellátó szervének tagja Magyarország területén kizárólag:230

a) a 47. § rendelkezése szerint testi kényszert, a 48. § rendelkezése szerint bilincset, illetve a 49. § (1) bekezdése szerint rendőrbotot alkalmazhat,

b) szolgálati fegyverét tarthatja magánál, azt azonban kizárólag jogos védelmi helyzetben, illetve végszükségben használhatja,

c)231 az ország területén jogellenesen tartózkodó személyt foghatja el, köteles azonban az elfogott személyt haladéktalanul a rendőrségnek átadni.

(2)232 Az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján a határrendészeti feladatokat ellátó szerv tagja a szolgálati helye szerinti államban rendszeresített kényszerítő eszközt vagy lőfegyvert alkalmazhat, ha annak Magyarország területén történő alkalmazását jogszabály nem tiltja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásának feltételeire a külföldi állam határrendészeti feladatokat ellátó szervének tagját ki kell oktatni.

(4)233 Az (1) bekezdés szerinti állam határrendészeti feladatokat ellátó szervének tagja Magyarország területén történő átutazása esetén is magánál tarthatja kényszerítő eszközét, illetve szolgálati fegyverét.

(5)234 Az (1) bekezdésben meghatározott határrendészeti feladatokat ellátó szerv tagja Magyarország területén a gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljárás tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és hatáskörei szabályozásáról szóló, 2007. július 11-i 863/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (8) bekezdésében, valamint az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló, 2004. október 26-i 2007/2004/EK tanácsi rendelet 10. cikk (8) bekezdésében meghatározott keretek között hozzáférhet

a) a Schengeni Információs Rendszerhez, valamint

b) a Vízuminformációs Rendszerhez.

Az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának közös műveletben részt vevő tagjára vonatkozó rendelkezések235

62/B. §236 (1) A 46/D. § alapján folytatott közös művelet során az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának Magyarország területén eljáró tagja237

a) egyenruháját viselheti, a számára rendszeresített lőfegyvert és az ahhoz tartozó lőszert, valamint egyéb felszerelési tárgyait magánál tarthatja,

b) kényszerítő eszközt - a (2) bekezdésben, valamint a 46/D. § (2), (4) és (5) bekezdésében foglalt korlátozásokat figyelembe véve - alkalmazhat,

c) lőfegyvert kizárólag jogos védelmi helyzetben, valamint végszükségben használhat.

(2)238 Az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján a feladatot ellátó a szolgálati helye szerinti államban rendszeresített kényszerítő eszközt vagy lőfegyvert alkalmazhat, ha annak Magyarország területén történő alkalmazását jogszabály nem tiltja.

(3)239 Az intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásának feltételeire a közös művelet megkezdését megelőzően a közös művelet során az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának Magyarország területén eljáró tagját ki kell oktatni.

Az Európai Unió más tagállama különleges intervenciós egységének tagjára vonatkozó rendelkezések240

62/C. §241 (1) Magyarország területén az Európai Unió más tagállama különleges intervenciós egységének tagja (a továbbiakban: beavatkozó személy)242

a) a 47. § rendelkezése szerint testi kényszert, a 48. § rendelkezése szerint bilincset, valamint a 49. § (1) bekezdése szerint rendőrbotot alkalmazhat,

b) szolgálati lőfegyverét magánál tarthatja, azt azonban kizárólag jogos védelmi helyzetben vagy végszükségben használhatja, és

c) terrorcselekmény, vagy azzal összefüggő bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt foghat el.

(2)243 Az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján a beavatkozó személy a szolgálati helye szerinti államban rendszeresített kényszerítő eszközt vagy lőfegyvert alkalmazhat, ha annak Magyarország területén történő alkalmazását jogszabály nem tiltja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásának feltételeire a beavatkozó személyt ki kell oktatni.

(4)244 A beavatkozó személy Magyarország területén történő átutazása esetén is magánál tarthatja kényszerítő eszközét, valamint szolgálati lőfegyverét.

Kártérítés és sérelemdíj245

62/D. §246 (1)247 Ha a 46/E. §, a 62/B. § és a 62/C. § alapján feladatot végrehajtó személy (a továbbiakban: feladatot végrehajtó személy) eljárása során Magyarország területén kárt, illetve személyiségi jogsértést okoz, a károsulttal, illetve a sérelmet szenvedett féllel szemben a 26. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a rendőrség felel, illetve áll helyt. Ha a kárt, illetve személyiségi jogsértést a feladatot végrehajtó személy a szolgálati viszonyából eredő kötelesség szándékos megszegésével okozta, akkor a miniszter az érintett tagállamtól kérheti azon összeg megtérítését, amelyet eljárása miatt a sértettnek vagy a nevében eljárni jogosult személynek kifizettek.

(2)248 A Magyarország területén eljáró feladatot végrehajtó személy szolgálati viszonyára, különös tekintettel fegyelmi felelősségére vonatkozóan a tagállam jogát kell alkalmazni.

Tájékoztatási kötelezettség249

62/E. §250 Az állampolgárok tájékoztatása érdekében a központi szerv honlapján közzé kell tenni azokat a jogszabályokat vagy nemzetközi együttműködési megállapodásokat, amelyek alapján az Európai Unió tagállama rendészeti feladatot ellátó hatóságának tagja a magyar rendőrséggel együttműködve Magyarország területén rendészeti feladatokat hajthat végre, továbbá az intézkedési jogosultságot.

Értelmező rendelkezések251

62/F. §252 A 62/C. § alkalmazása szempontjából:

a) különleges intervenciós egység: az Európai Unió tagállamának olyan bűnüldöző egysége, amelynek szakterülete a válsághelyzetek kezelése,

b)253 válsághelyzet: bármely olyan helyzet, amikor az Európai Unió tagállamának illetékes hatósága joggal feltételezi, hogy egy bűncselekmény súlyos, közvetlen fizikai fenyegetést jelent az érintett tagállamban tartózkodó személyekre, az ott található vagyontárgyakra, infrastruktúrára vagy intézményekre, ideértve különösen a Btk.-ban meghatározott terrorcselekményt.

VII. Fejezet

TITKOS INFORMÁCIÓGYŰJTÉS

63. § (1)254 A rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzése, megakadályozása, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, körözött személy felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása, bizonyítékok megszerzése, a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése, valamint a büntetőeljárásban részt vevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak, az igazságszolgáltatással együttműködő személyek védelme, valamint az e törvényben meghatározott költségvetési szervek bűnmegelőzési, bűnfelderítési célú ellenőrzése érdekében - törvény keretei között - titokban információt gyűjthet.

(2)255

(3) Az (1)-(2) bekezdés alapján tett intézkedések, az abban érintett természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek adatai nem hozhatók nyilvánosságra.

(4)256

(5)257 A rendőrség erre felhatalmazott szerve, valamint a beszerzett adat és az információgyűjtés ténye tekintetében az ügyész és a bíró a titkos információgyűjtés során külön engedély nélkül megismerheti a minősített adat tartalmát. A (2) bekezdésben meghatározott adatok és információk nemzetközi egyezmény, nemzetközi szerződés vagy megállapodás, ennek hiányában viszonosság alapján, ha a továbbítás súlyos és közvetlen veszély elhárításához, vagy súlyos bűncselekmény megelőzéséhez szükséges - amennyiben a személyes adatok kezelésének feltételei a külföldi adatkezelőnél minden egyes adat tekintetében teljesülnek - nemzetközi és külföldi bűnüldöző, igazságszolgáltatási szervek részére átadhatók.

Bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés

64. § (1)258 A rendőrség a 63. § (1) bekezdésében meghatározott bűnüldözési feladatának teljesítése érdekében

a)259 informátort, bizalmi személyt vagy a rendőrséggel titkosan együttműködő más személyt vehet igénybe;

b)260 az eljárás céljának leplezésével (puhatolás) vagy a kilétét leplező fedett nyomozó igénybevételével információt gyűjthet, adatot ellenőrizhet;

c)261 saját személyi állománya, valamint a vele együttműködő személy és rendőri jelleg leplezésére, védelmére fedőokiratot állíthat ki, használhat fel, fedőintézményt hozhat létre, és tarthat fenn;

d)262 a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható és vele kapcsolatban lévő személyt, valamint a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható helyiséget, épületet és más objektumot, terep- és útvonalszakaszt, járművet, eseményt megfigyelhet, arról információt gyűjthet, az észlelteket hang, kép, egyéb jel vagy nyom rögzítésére szolgáló technikai eszközzel (a továbbiakban: technikai eszköz) rögzítheti;

e) a bűncselekmény elkövetőjének leleplezésére vagy a bizonyítás érdekében - sérülést vagy egészségkárosodást nem okozó - csapdát alkalmazhat;

f)263 mintavásárlás végzése érdekében informátort, bizalmi személyt, a rendőrséggel titkosan együttműködő más személyt vagy fedett nyomozót, továbbá - az ügyész engedélyével - álvásárlás, bizalmi vásárlás, bűnszervezetbe való beépülés, illetve - a 2. § (4) bekezdésére is figyelemmel - ellenőrzött szállítás folytatása érdekében fedett nyomozót alkalmazhat;

g)264 ha a bűncselekmény megelőzésére, magakadályozására, felderítésére, az elkövető elfogására, kilétének megállapítására nincs más lehetőség, a sértettet szerepkörében - életének, testi épségének megóvása érdekében - rendőr igénybevételével helyettesítheti;

h)265 hírközlési rendszerekből és egyéb adattároló eszközökből információt gyűjthet.

(1a)266 A rendőrség a vagyon-visszaszerzési eljárás során a bűncselekményből származó vagyon felderítése érdekében

a) a 64. § (1) bekezdés a)-c) és f)-g) pontjában foglaltakat alkalmazhatja;

b) a bűncselekményből származó vagyonnal kapcsolatban lévő személyt, valamint a bűncselekményből származó vagyonnal kapcsolatba hozható helyiséget, épületet és más objektumot, terep- és útvonalszakaszt, járművet, eseményt megfigyelhet, arról információt gyűjthet, az észlelteket technikai eszközzel rögzítheti;

c) sérülést vagy egészségkárosodást nem okozó csapdát alkalmazhat.

(2)267 Az (1)-(1a) bekezdésben foglaltak teljesítésére a rendőrség a természetes személyekkel, a jogi személyekkel vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel titkos együttműködési megállapodást köthet. Ennek keretében a rendőrség kezdeményezheti a bűnüldözés szempontjából különleges fontosságú ilyen szervezetek munkatársával hivatásos szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszony, illetve munkajogviszony (a továbbiakban: munkaviszony) létesítését.

(3)268 Az e törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében a rendőrség - külön megállapodás alapján meghatározott időtartamra - munkaviszonyt kezdeményezhet a (2) bekezdés hatálya alá tartozó szervezeteknél.

(4)269 A rendőrség nem kezdeményezhet munkaviszonyt bíróságnál, ügyészségnél, az Alkotmánybíróságnál, az Állami Számvevőszéknél, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalánál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál és az Országgyűlés Hivatalánál.

(5)270 A foglalkoztatás rendőri jellegével kapcsolatos speciális szabályokat - a hatályos jogszabályok keretei között - a rendőrség és az érintett szervezet külön megállapodása tartalmazza.

(6)271 Az életet, a testi épséget, a vagyont veszélyeztető fenyegetés, zsarolás, bűncselekményre való felbujtás esetén a rendőrség a használó írásbeli kérelmére a használatában lévő készüléken folytatott telefonbeszélgetés útján továbbított közlés tartalmát a kérelemben foglalt időhatáron belül megismerheti, azt technikai eszközzel rögzítheti. Az ügyben keletkezett és rögzített érdektelen információt haladéktalanul meg kell semmisíteni.

(7)272 Rendvédelmi szerv és nemzetbiztonsági szolgálat fedőintézményként, okmánya fedőokmányként csak az illetékes miniszter és az érintett szervezet országos vezetőjének tájékoztatásával alkalmazható.

(8)273 A rendőrség az informátor, a bizalmi személy, a rendőrséggel titkosan együttműködő más személy, a fedett nyomozó, valamint a fedőokirat és a fedőintézmény védelme érdekében a közigazgatási nyilvántartásokban, így különösen a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, a személyi igazolvány nyilvántartásban, az anyakönyvben, az úti okmány nyilvántartásban, a gépjárművezetői engedély és gépjármű nyilvántartásban, az ingatlan-nyilvántartásban, a cégnyilvántartásban fedőadatokat helyezhet el. A fedőadatokat törölni kell, ha az elhelyezés alapjául szolgáló bűnüldözési érdek megszűnt.

(9)274 Az informátor, a bizalmi személy, a rendőrséggel titkosan együttműködő más személy által a titkos információgyűjtés keretében harmadik személynek okozott kár megtérítésére, valamint személyiségi jogsértés esetén a sérelemdíj érvényesítésére a 67. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

Fedővállalkozás létrehozása, fenntartása és megszüntetése

65. §275

Az együttműködők díjazása

66. § (1)276 A rendőrség a vele együttműködők tevékenységéért anyagi ellenszolgáltatást nyújthat.

(2)277

A feljelentés elutasításának vagy a nyomozás megszüntetésének kilátásba helyezése278

67. § (1)279 A rendőrség az ügyész hozzájárulásával a feljelentés elutasításának vagy a nyomozás megszüntetésének kilátásba helyezésével információszolgáltatásban állapodhat meg a bűncselekmény elkövetőjével, ha a megállapodással elérhető bűnüldözési célhoz fűződő érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdek.

(2)280 Az (1) bekezdés szerinti megállapodás létrejötte esetén a rendőrség az elkövető által a sértettnek okozott kárt megtéríti, illetve a személyiségi jogsértés esetén a sérelemdíjat megfizeti, az ehhez szükséges fedőokiratot elkészítheti, illetve titoktartási megállapodás megkötését kezdeményezheti.

(3)281 Nem köthető megállapodás azzal a személlyel, aki olyan bűncselekményt követett el, amellyel más életét szándékosan kioltotta.

A feljelentés elutasítása vagy a nyomozás megszüntetése a fedett nyomozóval szemben282

67/A. §283 (1) Bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén az ügyész a feljelentést határozattal elutasítja, vagy a nyomozást megszünteti, ha a 64. § (1) bekezdésének f) pontja szerint a bűnszervezetbe beépült fedett nyomozó által a szolgálati feladata teljesítése közben elkövetett bűncselekmény bűnüldözési érdeket szolgál, és az jelentősen meghaladja az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdeket.284

(2)285 A fedett nyomozó által a sértettnek okozott kár megtérítésére, illetve a személyiségi jogsértésért járó sérelemdíj megfizetésére, az ehhez szükséges fedőokirat elkészítésére, illetve a titoktartási megállapodás megkötésének kezdeményezésére a 67. § (2) bekezdésében írt rendelkezést kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a fedett nyomozó olyan bűncselekményt követett el, amellyel más életét szándékosan kioltotta.

Adatkérés

68. §286 (1)287 A rendőrség titkos információgyűjtésre felhatalmazott nyomozó szervének vezetője az ügyész jóváhagyásával a kétévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény felderítése, valamint a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése érdekében az üggyel összefüggő adatok szolgáltatását igényelheti az adóhatóságtól, valamint a vámhatóságtól; a szolgáltatást nyújtó postai szolgáltatótól, elektronikus hírközlési szolgáltatótól; az egészségügyi és a hozzá kapcsolódó adatot kezelő szervtől; továbbá a banktitoknak, fizetési titoknak, értékpapírtitoknak, pénztártitoknak, a biztosítási titoknak és az üzleti titoknak minősülő adatot kezelő szervtől. A nyomozó szerv az adatszolgáltatás teljesítésére határidőt jelölhet meg. Az adatszolgáltatás ingyenes és nem tagadható meg. Az így kapott információ csak a megjelölt célra használható fel.

(1a)288 A rendőrség

a) belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve a 7. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint

b) terrorizmust elhárító szerve a 7/E. § (1) bekezdés a) pont aa)-ac) alpontjában és c) pontjában

meghatározott feladatai ellátása során, a kétévi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény felderítése érdekében az ügyész jóváhagyásával adatok szolgáltatását igényelheti az (1) bekezdésben meghatározott adatkezelő szervektől.

(1b)289 A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, valamint a terrorizmust elhárító szerv az adatszolgáltatás teljesítésére határidőt jelölhet meg. Az adatszolgáltatás ingyenes és nem tagadható meg. Az így kapott információ csak a megjelölt célra használható fel.

(2)290 Halaszthatatlan intézkedésként, ha a késedelem veszéllyel jár és az ügy kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal, illegális fegyverkereskedelemmel, pénzmosással vagy szervezett bűnözéssel függ össze, az adatigényléshez az ügyész előzetes jóváhagyása nem kell, és azt haladéktalanul teljesíteni kell. Ez esetben a megkeresést „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel kell ellátni. Az ügyész jóváhagyása iránt a megkereséssel egyidejűleg intézkedni kell. Ha az ügyész a jóváhagyását megtagadja, a rendőrség az így beszerzett adatokat haladéktalanul megsemmisíti.

(3)291 A biztonsági követelmények érvényesítése érdekében a társadalombiztosítási, egészségügyi, adóelszámolási, költségvetési, pénzügyi, statisztikai adatszolgáltatással, a maradandó irat védelme érdekében végzett levéltári ellenőrzéssel, valamint a speciális működési költségek körébe tartozó valutafelhasználással kapcsolatos eljárási szabályokat - a törvényi előírások keretei között - a rendőrség és a tárgykör szerint illetékes szervezetek külön megállapodásban rögzíthetik.

A titkos információgyűjtéssel kapcsolatos sajátos gazdálkodási szabályok292

68/A. §293 (1) A rendőrség költségvetésében az alaptevékenységgel összefüggő speciális működési kiadásaik fedezésére elkülönített előirányzatot szerepeltethetnek. A speciális működési kiadásokat összevontan - az általános számviteli szabályoktól eltérően - egy összegben kell szerepeltetni.

(2) Speciális működési kiadásnak minősülnek a rendőrség titkos információgyűjtő tevékenységéhez, a titkos információgyűjtés eszközeinek és módszereinek alkalmazásához közvetlenül kötődő személyi és tárgyi vonatkozású kiadások.

(3) A rendőrségnek a fedőintézményben szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagjának a szolgálati jogviszonya alapján kifizetett jövedelméből az adott évi adótábla legmagasabb adókulcsa alkalmazásával kell az adót levonni és befizetni az adóhatóságnak. Az érintettnek ezt a jövedelmet nem kell az összevont adóalapjába beszámítania, azt nem kell bevallania, a kifizetőnek pedig nem kell erről személyre szólóan adatot szolgáltatnia, illetőleg az érintett részére igazolást kiadnia.

(4) A rendőrség által az együttműködő (66. §) magánszemély részére nyújtott díjazás esetén a személyi jövedelemadó-levonási és -befizetési kötelezettséget az anyagi előnyt nyújtó rendőri szerv teljesíti. A kifizetett összegből 20%-os forrásadót kell levonni és befizetni az adóhatóságnak. E jövedelemnek az összevont adóalapba történő beszámítására, a jövedelem bevallására, a kifizető adatszolgáltatására, az igazolás kiadására a (3) bekezdésben foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

68/B. §294 (1) A rendőrség feladatai teljesítése érdekében - a fedésül szolgáló intézmény típusára vonatkozó jogszabályok előírásai szerint - fedőintézményt hozhat létre, és tarthat fenn. Fedőintézményként költségvetési szerv nem hozható létre.

(2) A fedőintézmény létrehozása és - szükség esetén - fenntartása a rendőrség költségvetéséből történik. Az ehhez szükséges kiadások speciális működési kiadásnak minősülnek. A szükséges pénzügyi eszközök forrását a titkosság megtartása mellett kell biztosítani.

(3) Ha a fedőintézmény megszűnik, vagyona a rendőrséget illeti.

(4)295 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései a fedőintézményre nem vonatkoznak.

68/C. §296 A rendőrség a 68/A. § (2) bekezdésében meghatározott körben külön korlátozás nélkül valutát kezelhet.

68/D. §297 (1) A rendőrség speciális működési kiadása felhasználásának külső szerv által történő ellenőrzése kizárólag törvényességi szempontból történhet. E körben célszerűségi és eredményességi szempont szerinti ellenőrzés - az 5. § (1) bekezdése c) pontját kivéve - nem végezhető.

(2) A rendőrség gazdálkodásának külső szerv által történő ellenőrzése során az ellenőrzést végző szerv birtokába nem kerülhet olyan adat, amely a titkos információgyűjtés során keletkezett információra, forrására, illetve az alkalmazott titkos információgyűjtő módszer konkrét jellegére utal.

(3) A rendőrség a biztonsági követelmények érvényesítése érdekében a társadalombiztosítási, egészségügyi, adóelszámolási, költségvetési, pénzügyi, statisztikai adatszolgáltatással, a maradandó értékű irat védelme érdekében végzett levéltári ellenőrzéssel, valamint a speciális működési költségek körébe tartozó valutafelhasználással kapcsolatos eljárási szabályokat - a törvényi előírások keretei között - az illetékes szervezetekkel külön megállapodásban rögzítik.

68/E. §298

Értelmező rendelkezések299

68/F. §300 A 64. § (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása szempontjából

a) mintavásárlás: az informátor, a bizalmi személy, a Rendőrséggel titkosan együttműködő más személy vagy a fedett nyomozó által végrehajtott olyan leplezett ügylet, amelynek célja, hogy a bűncselekmény felderítése érdekében a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható anyagok, tárgyak, eszközök vagy ezek mintái, alkatrészei további vizsgálat céljából a Rendőrség birtokába kerüljenek, illetve a bűncselekmény történeti tényállása megismerhető legyen;

b) álvásárlás: a fedett nyomozó színlelt vételi szándékán alapuló, a bűncselekmény elkövetőjének elfogása, továbbá a bűncselekmény tárgyi bizonyítékának biztosítása érdekében e dolog vételére irányuló leplezett megállapodás, és annak teljesítése;

c) bizalmi vásárlás: a fedett nyomozónak jogellenes kereskedelmi ügyletként megjelenő olyan leplezett tevékenysége, amelynek során a bűncselekmény tárgyi bizonyítási eszközét képező dolgot vásárol az eladó bizalmának erősítése, a későbbi álvásárlás elősegítése érdekében;

d) ellenőrzött szállítás: a nyomozó hatóság olyan leplezett tevékenysége, amelynek során - a nemzetközi együttműködés keretében, folyamatos és fokozott ellenőrzés mellett - lehetővé teszi a megfigyelés alatt álló elkövető számára az általa birtokolt, a bűncselekménye tárgyi bizonyítási eszközét képező dolognak az ország területére történő behozatalát, más ország területére irányuló kivitelét, az ország területén történő átszállítását annak érdekében, hogy a bűncselekmény elkövetői a lehető legszélesebb körben felderíthetők legyenek, a nemzetközi bűncselekmény tényállása megállapíthatóvá váljék;

e) fedett nyomozó: a titkos információgyűjtés keretében eljáró, a kilétét leplező rendőr.

Bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés

69. § (1)301 A rendőrség bírói engedéllyel a 63. § (1) bekezdésében meghatározott bűnüldözési célból a súlyos bűncselekmények esetében, valamint a (3) bekezdésben felsorolt esetekben a nyomozás elrendeléséig

a) magánlakást titokban átkutathat, az észlelteket technikai eszközökkel rögzítheti,

b) a magánlakásban történteket technikai eszközök segítségével megfigyelheti és rögzítheti,

c) postai küldeményt, valamint beazonosítható személyhez kötött zárt küldeményt felbonthat, ellenőrizheti, és azok tartalmát technikai eszközzel rögzítheti,

d) elektronikus hírközlési szolgáltatás útján továbbított kommunikáció tartalmát megismerheti, az észlelteket technikai eszközzel rögzítheti, valamint

e) számítástechnikai eszköz vagy rendszer útján továbbított, vagy azon tárolt adatokat megismerheti, rögzítheti és felhasználhatja.

(2)302 Az (1) bekezdés c)-e) pontjában meghatározott eszközök alkalmazása során gyűjtött, a titkos információgyűjtés alapjául szolgáló eljárásban nyilvánvalóan nem érintett személyekre vonatkozó adatokat haladéktalanul meg kell semmisíteni, azok a továbbiakban nem kezelhetők és nem használhatók fel.

(3)303 A rendőrség az (1) bekezdésben felsorolt titkos információgyűjtésre szolgáló eszközöket és módszereket (a továbbiakban: különleges eszközök) az ott meghatározottak szerint alkalmazhatja a bűncselekmény gyanúja miatt körözött személy felkutatására, továbbá

a)304 a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti lelkiismereti és vallásszabadság megsértése (1978. évi IV. törvény 174/A. §), kitartottság (1978. évi IV. törvény 206. §), hivatali visszaélés (1978. évi IV. törvény 225. §), visszaélés új pszichoaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 283/B. §), illetve az új pszichoaktív anyaggal visszaélés (Btk. 184. §), a kitartottság (Btk. 202. §), a gyermekprostitúció kihasználása [Btk. 203. § (3) bekezdés], a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése (Btk. 215. §), a hivatali visszaélés (Btk. 305. §),

b) az (1) bekezdésben nem említett, üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény,

c)305 a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti emberkereskedelem (1978. évi IV. törvény 175/B. §), tiltott pornográf felvétellel visszaélés (1978. évi IV. törvény 204. §), kerítés (1978. évi IV. törvény 207. §), embercsempészés (1978. évi IV. törvény 218. §), bűnpártolás (1978. évi IV. törvény 244. §), visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 221. §), visszaélés bizalmas minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 222. §), visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 222/A. §), vesztegetés (1978. évi IV. törvény 250. §), vesztegetés nemzetközi kapcsolatban (1978. évi IV. törvény 255/B. §), környezetkárosítás (1978. évi IV. törvény 280. §), természetkárosítás (1978. évi IV. törvény 281. §) és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése (1978. évi IV. törvény 281/A. §) bűncselekmények három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alakzata, illetve az egészségügyi termék hamisítása (Btk. 186. §), az emberkereskedelem (Btk. 192. §), a kerítés (Btk. 200. §), a gyermekpornográfia (Btk. 204. §), a környezetkárosítás (Btk. 241. §), a természetkárosítás (Btk. 242-243. §), a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése (Btk. 248. §), az ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés (Btk. 249. §), a minősített adattal visszaélés (Btk. 265. §), a bűnpártolás (Btk. 282. §), a hivatali vesztegetés elfogadása (Btk. 294. §), az embercsempészés (Btk. 353. §) bűncselekmények három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alakzata,

d) az (1) bekezdésben vagy az a)-c) pontban meghatározott bűncselekmény kísérlete, valamint - ha az előkészületet a törvény büntetni rendeli - előkészülete

felderítése során.

(4)306 Az alábbi bűncselekmények esetében a bűncselekmény felderítése a nyomozás elrendeléséig a nemzetbiztonsági szolgálatok hatáskörébe tartozik:

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti állam elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény X. fejezet), az emberiség elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XI. fejezet), továbbá a külföldre szökés (1978. évi IV. törvény 343. §), a zendülés (1978. évi IV. törvény 352. §) és a harckészültség veszélyeztetése (1978. évi IV. törvény 363. §),

b) az emberiesség elleni bűncselekmények (Btk. XIII. Fejezet), a háborús bűncselekmények (Btk. XIV. Fejezet), az állam elleni bűncselekmények (Btk. XXIV. Fejezet) továbbá a külföldre szökés (Btk. 434. §), a zendülés (Btk. 442. §) és a készenlét fokozásának veszélyeztetése (Btk. 454. §).

(5)307 Az alábbi bűncselekmények felderítése a rendőrség hatáskörébe tartozik:

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti rombolás (1978. évi IV. törvény 142. §) és terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §),

b) a rombolás (Btk. 257. §), a terrorcselekmény (Btk. 314-316. §), a terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §) és a terrorizmus finanszírozása (Btk. 318. §).

(6)308 Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak teljesítéséhez a távközlési, illetőleg postai szervezet köteles a feladatkörébe tartozó esetben a segítséget megadni.

(7)309 Az (1) bekezdés a)-b) pontjának alkalmazása során magánlakásnak minősül - a 97. § (1) bekezdés c) pontján túl - a nyilvános vagy a közönség részére nyitva álló helyen kívül minden más helyiség vagy terület, továbbá - a közösségi közlekedési eszköz kivételével - a jármű is. Az (1) bekezdés b) pontjának a 7/A. § (1) bekezdésében meghatározott megbízhatósági vizsgálat keretében történő alkalmazása során nem minősül magánlakásnak a védett állomány tagját foglalkoztató szerv hivatali helyisége, gépjárműve, továbbá a megbízhatósági vizsgálat végrehajtása során létrehozott mesterséges helyszín.

70. § (1)310 A különleges eszköz alkalmazása iránti kérelmet a rendőrség hatáskörrel és illetékességgel rendelkező felderítő szervének vagy nyomozó hatóságának vezetője (a továbbiakban: nyomozó hatóság) terjeszti elő.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell

a) a különleges eszköz alkalmazásának helyét, az alkalmazással érintett nevét, illetőleg az azonosításra alkalmas - rendelkezésre álló - adatot,

b) az alkalmazni kívánt különleges eszköz megnevezését,

c) az alkalmazás tervezett kezdetét és végét napban és órában meghatározva,

d) az alkalmazás törvényi feltételeinek meglétére vonatkozó indokolást.

71. § (1)311 A különleges eszköz alkalmazását az engedélyt kérő nyomozó hatóság székhelye szerint illetékes járásbíróságnak a törvényszék elnöke által kijelölt bírája (a továbbiakban: bíró) engedélyezi.

(2) A bíró a különleges eszköz engedélyezése iránti kérelem benyújtásától számított 72 órán belül indokolt végzéssel határoz, a kérelemnek helyt ad, vagy azt a törvényi feltételek hiánya miatt elutasítja.

(3) A bíró a különleges eszköz alkalmazását, illetve az eszköz igénybevételét esetenként legfeljebb 90 napra engedélyezheti, illetőleg - a 70. § (2) bekezdése szerinti kérelemre - 90 nappal ismételten meghosszabbíthatja.

72. § (1) Ha a különleges eszköz alkalmazásának engedélyezése olyan késedelemmel járna, amely az adott ügyben nyilvánvalóan sértené a bűnüldözés eredményességéhez fűződő érdeket, a nyomozó hatóság vezetője elrendelheti a titkos kutatást, illetőleg 72 óra időtartamra a különleges eszköz alkalmazását (sürgősségi elrendelés).

(2) A sürgősségi elrendelés esetén az engedélyezés iránti kérelmet egyidejűleg be kell nyújtani. A kérelem elutasítása esetén sürgősségi elrendelésnek ugyanabból a célból, változatlan indok vagy tényállás alapján ismételten nincs helye.

73. § (1) A nyomozó hatóság vezetője haladéktalanul elrendeli a különleges eszköz alkalmazásának megszüntetését, ha

a) az engedélyben meghatározott célját elérte,

b) az engedélyben megállapított határidő lejárt,

c) nyilvánvaló, hogy további alkalmazásától nem várható eredmény,

d) a sürgősséggel elrendelt alkalmazást a bíró nem engedélyezte.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja esetében a különleges eszköz alkalmazásával rögzített információt haladéktalanul meg kell semmisíteni.

(3) A különleges eszközzel végzett megfigyelés befejezését követő 8 napon belül meg kell semmisíteni a megfigyelés célja szempontjából érdektelen rögzített információt vagy az ügyben nem érintett személy adatait.

74. § A külön engedélyhez kötött titkos információgyűjtés során szerzett és rögzített adatokat az engedélyező bíró bármikor megismerheti.

75. §312

VIII. Fejezet

A RENDŐRSÉG ADATKEZELÉSE

Értelmező rendelkezések313

76. §314 E törvény adatkezelési rendelkezései alkalmazásában

1.315 rendőrségi adat: a rendőrség által e törvény hatálya alá tartozó tevékenység során kezelt személyes adat,

2.316 rendőrségi adatkezelő szerv: az a rendőrségi szervezeti egység, amely az e törvény hatálya alá tartozó adatok tekintetében - törvény, a végrehajtására kiadott jogszabályok, valamint a miniszter, az országos rendőrfőkapitány, valamint a főigazgatók intézkedése figyelembevételével - az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza.

A rendőrségi adatkezelés és adatfeldolgozás általános szabályai317

77. §318 (1) A rendőrség feladatai ellátása során319

a)320 bűnmegelőzési, felderítési, bűnüldözési (a továbbiakban együtt: bűnüldözési) feladatai ellátásához szükséges személyes adatokat,

b) rendészeti és határrendészeti feladatainak ellátásához szükséges személyes adatokat,

c) az általa lefolytatott közigazgatási eljárásban részt vevők személyes adatait,

d)321 a segélyhívások fogadása keretében megismert személyes adatokat,

e)322 a körözési eljárás lefolytatásához szükséges adatokat

kezeli.

(2) A rendőrségi adatok kezelésének célja a bűnüldözés, a bűnmegelőzés, valamint a közrend, a közbiztonság és az államhatár rendjének, az érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme.

78. §323 (1) Az e törvényben meghatározott központi rendőrségi adatállományokat

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél az országos rendőrfőkapitány,

b) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél a főigazgató, valamint

c) a terrorizmust elhárító szervnél a főigazgató

által kijelölt szervezeti egység kezeli és dolgozza fel.

(2) A kirendeltség adatait a kirendeltség vezetője, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság adatait a rendőrfőkapitány, a rendőrkapitányság, határrendészeti kirendeltség adatait a rendőrkapitány, valamint a határrendészeti kirendeltség vezetője által kijelölt szervezeti egység kezeli és dolgozza fel.

(3) A rendőrség szervei a hatáskörükbe és illetékességükbe tartozó bűnfelderítési, bűnüldözési, rendészeti, határrendészeti és közigazgatási ügyekben adatkezelést végeznek.

79. §324 A bűnüldözési, a rendészeti, a határrendészeti és a közigazgatási, valamint a belső igazgatási feladatokhoz kapcsolódó adatokat elkülönítetten kell kezelni, illetőleg feldolgozni.

80. §325 (1) A rendőrségi adatkezelő szerv, illetőleg a megbízási szerződés keretei között az adatfeldolgozó szerv [91/A. § (2) bekezdés] vezetője felelős a személyes adatok körében a jogosulatlan hozzáférés, adattovábbítás, nyilvánosságra hozatal, megváltoztatás vagy törlés megelőzését, illetőleg megakadályozását biztosító személyi és technikai védelem biztosításáért.

(2) A rendőrségi adatkezelő szerv, illetőleg a megbízási szerződés keretei között az adatfeldolgozó szerv [91/A. § (2) bekezdés] vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a személyes adatok védelmének biztosítása érdekében

a)326 az érintett - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott módon -

aa) a rendőri szerv által kezelt, illetve továbbított személyes adatairól kérelmére tájékoztatást kapjon, valamint

ab) gyakorolhassa a helyesbítéshez, illetve a kötelező adatkezelés kivételével a törléshez és a zároláshoz való jogát,

b) a helytelen adatok kijavításra kerüljenek,

c)327 a tárolt adatokat töröljék, ha azok kezelése jogellenes, az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, illetve a törlést a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.

(3)328

(4)329 A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott jogok gyakorlásának megtagadását vagy korlátozását írásban indokolni kell. Az indokolás csak akkor mellőzhető, ha azt e törvény lehetővé teszi. Az érintett a korlátozás vagy az indokolás mellőzésének indokolatlanságára tekintettel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz vagy a bírósághoz fordulhat. Erről az érintettet tájékoztatni kell.

A rendőrségi feladatok ellátásához szükséges adatok köre330

81. §331 A Rendőrség az intézkedéssel érintett természetes személy személyazonosító adatait - nem magyar állampolgár esetében állampolgárságát is -, lakcímét, értesítési címét, az üggyel összefüggő adatait, továbbá a bűnüldözési célú adatkezelésekben a bűncselekményhez kapcsolódó kriminalisztikai jellegű adatokat kezeli. A Rendőrség törvény rendelkezése alapján azonosító kódokat használhat.

81/A. §332 A rendőrség kezeli az általa fogadott segélyhívások esetén a hívó fél által megadott adatokat és a hívó fél által használt telefonállomás azonosított adatait a segélyhívás fogadásától számított egy évig.

82. §333 (1)334 A rendőrség a különleges adatok közül kezeli

a) a büntetett előéletre vonatkozó adatot, valamint

b) bűnüldözési tevékenysége során egyéb bűnügyi személyes adatot és az elkövetőnek vagy a sértettnek a bűncselekménnyel összefüggő egészségügyi adatát, továbbá

c) a külön törvényben szabályozott közigazgatási feladatköréhez kapcsolódóan az ott meghatározott különleges adatokat,

d)335 a segélyhívások fogadása keretében megismert egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adatokat.

(2)336 A rendőrség kezelheti azokat a különleges adatokat, amelyeknek kezeléséhez az érintett megfelelő tájékoztatás után írásban hozzájárult.

83. §337 A rendőrség az e törvény alapján kezelhető személyes adatokat az alábbi forrásból gyűjti:338

a) állampolgár bejelentése, kérelme, valamint feljelentés, panasz,

b) igazoltatás, képfelvétel, hangfelvétel, kép- és hangfelvétel,

c) DNS- és ujjnyomat minta elemzése,

d) bíróság, ügyészség, más hatóság vagy egyéb szerv értesítése,

e) törvény alapján más szervek által vagy külföldről továbbított adatok átvétele,

f) titkos információgyűjtés,

g) a jogszerűen, nyilvánosságra hozatal céljából készített és nyilvánosságra hozott adatállományban, név- és címjegyzékben - így különösen telefonkönyv, szaknévsor, statisztikai névjegyzék - szereplő adat,

h) az általa lefolyatott büntető-, szabálysértési vagy közigazgatási eljárásban gyűjtött adat.

84. §339 (1)340 A rendőrség szervei az e törvényben meghatározott adatkezelési célból más rendőri, bűnüldöző, nemzetbiztonsági, igazságszolgáltatási és közigazgatási szervtől, valamint - törvény rendelkezése alapján - az adattal rendelkező más szervtől, a felhasználás céljának és jogalapjának megjelölésével adatokat vehetnek át. Az adatátvétel tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell.

(2)341 A rendőrség a törvényben meghatározott feladatai teljesítése érdekében térítés nélkül adatot kérhet az alábbi nyilvántartásokból:

a) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából,

b) a személyi igazolvány nyilvántartásból,

c)342 az anyakönyvi nyilvántartások rendszeréből,

d) az útiokmány-nyilvántartásból (külföldre utazásban korlátozott személyekre vonatkozó nyilvántartás, útlevélre vonatkozó nyilvántartás),

e) a társadalombiztosítási nyilvántartásból,

f) az adóhatóság által vezetett nyilvántartásból,

g)343 a közúti közlekedési nyilvántartásokból (az engedély-nyilvántartás, a járműnyilvántartás, a származás-ellenőrzési nyilvántartás, az okmánytár, a parkolási igazolvány nyilvántartás, a díjköteles útszakaszok díjmentes használatára jogosultak nyilvántartása és az előzetes eredetiségvizsgálati nyilvántartás),

h)344 törvényben meghatározottak szerint a bűnügyi nyilvántartási rendszer nyilvántartásaiból, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásaiból,

i) a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak nyilvántartásából,

j) a központi idegenrendészeti nyilvántartásból,

k) a menekültügyi nyilvántartásból,

l)345 az autópályák, autóutak és főutak használatának megtett úttal arányos díjáról szóló törvény alapján az UD Rendszerben kezelt jogosulatlan úthasználók adatbázisából,

m) a személyszállítást végző légi fuvarozóknak a légi közlekedésről szóló törvény alapján kezelt adatokat tartalmazó adatbázisából,

n) az ügyészség büntetőeljárási szakterületének ügyviteli nyilvántartásából,

o)346 a bíróságok által vezetett nyilvántartásokból (cégnyilvántartás, civil szervezetek és alapítványok nyilvántartása, gondnokoltak névjegyzéke),

p) a bírósági ügyviteli nyilvántartásból,

r) az ingatlan-nyilvántartásból,

s) az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók nyilvántartásából,

t)347 a közjegyzői zálogjogi nyilvántartásból és a hitelbiztosítéki nyilvántartásból,

u)348 a szabálysértési nyilvántartásból,

v)349 központi közlekedési közigazgatási és ellenőrzési bírságnyilvántartásból.

(3) Az általános munkarend korlátaitól függetlenül kérhető adat a (2) bekezdés a), d), i),j), k) és m) pontjaiban felsorolt nyilvántartásokból, a közúti közlekedési nyilvántartások közül az engedély-nyilvántartásból és a járműnyilvántartásból, valamint a bűnügyi nyilvántartások közül a bűntettesek nyilvántartásából. Az adatkéréseket hiányos és töredékadatok esetén is teljesíteni kell.

(4)350 A rendőrség által történő adatátvétel, valamint adatfelhasználás jogszerűségéért az átvevő rendőri szerv vezetője tartozik felelősséggel. Az adattovábbítás tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell.

85. §351 (1)352 A rendőrségnek a bűnügyi és egyéb rendőrségi statisztika készítésére felhatalmazott szerve a rendőrségi adatokat - kivéve a titkos információgyűjtésben érintett személyek, a fedett nyomozók, a védett tanúk és egyéb közreműködők adatait - statisztikai célra felhasználhatja. A személyazonosításra alkalmas adatokat a statisztikai feldolgozás befejezésekor, az adatok teljességének és összefüggésének ellenőrzését követően, de legkésőbb a tárgyidőszakot követő egy éven belül törölni kell.

(2)353 A rendőrség a Központi Statisztikai Hivatal részére az (1) bekezdésben meghatározott adatokat statisztikai célra személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatja.

(3)354 A rendőrségnek a bűnügyi és egyéb rendőrségi kriminalisztikai tudományos kutatás végzésére felhatalmazott szerve a rendőrségi adatokat - kivéve a titkos információgyűjtésben érintett személyek, a fedett nyomozók, a védett tanúk és egyéb közreműködők adatait - tudományos kutatási célra a személyes adatok tudományos kutatás céljára való kezelésére vonatkozó törvényi előírások figyelembevételével felhasználhatja. A személyazonosításra alkalmas adatokat a kriminalisztikai kutatás befejezésekor törölni kell.

86. §355 (1) Rendőrségi adat az Európai Unió tagállamai, valamint az Európai Unió által létrehozott nemzetközi bűnüldöző szervezetek részére az Európai Unió jogi aktusának végrehajtását szolgáló törvény, illetve két- vagy többoldalú nemzetközi szerződés alapján az e törvényben meghatározott célból adható át.

(2) Amennyiben lehetséges, az adattovábbítás esetén csatolni kell azon információkat, amelyek lehetővé teszik az átvevő számára, hogy megítélje az adatok pontosságát, teljességét, naprakészségét és megbízhatóságát.

(3) Az adattovábbítás során utalni kell a rendőrségi adat

a) vonatkozásában fennálló, a tájékoztatáshoz, a helyesbítéshez, a törléshez és a zároláshoz való jog korlátozására, valamint

b) kezelésének a rendőrségi adatkezelő szerv által meghatározott lehetséges időtartamára.

87. §356 (1) A (2) bekezdésben meghatározott körbe nem tartozó rendőrségi adat harmadik ország, valamint a 86. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi szervezeteken kívüli nemzetközi szervezet részére nemzetközi szerződés alapján az e törvényben meghatározott célból az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén is csak akkor továbbítható, ha a harmadik ország átvevő hatósága vagy az átvevő nemzetközi szerv feladata bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása.

(2) Az Európai Unió tagállamának illetékes hatósága, az Európai Unió által létrehozott nemzetközi bűnüldöző szervezet, illetve harmadik ország illetékes hatóságai, valamint a 86. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi szervezeteken kívüli más nemzetközi szervezet által továbbított vagy hozzáférhetővé tett rendőrségi adat harmadik ország, valamint a 86. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi szervezeteken kívüli nemzetközi szervezet részére az (1) bekezdésben meghatározott feltételek megléte esetén akkor továbbítható, ha az adatot átadó hatóság, szervezet - nemzeti jogának, illetve nemzetközi szerződésben foglaltaknak megfelelően - hozzájárult az adat átadásához.

87/A. §357 (1) A 86. § (1) bekezdésében és a 87. § (1) bekezdésében meghatározott országtól, illetve szervezettől átvett vagy az általa hozzáférhetővé tett rendőrségi adat az e törvényben foglalt feltételek fennállása esetén jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek vagy magánszemélynek akkor továbbítható, ha

a) az adatot átadó hatóság, szervezet - nemzeti jogának, illetve nemzetközi szerződésnek megfelelően - hozzájárult az adat átadásához és

b) az adattovábbítás nem ütközik az érintett jogos érdekével.

(2) Az adatok továbbításakor meg kell jelölni az adatok felhasználásának lehetséges célját.

88. §358 (1)359 A rendőrségi adatkezelő az adatátadásokról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározottak szerint adattovábbítási nyilvántartást vezet.

(2) Az adattovábbítási nyilvántartás tartalmazza:

a) az adattovábbítás célját, jogalapját, időpontját,

b) az adatigénylő szerv és személy azonosító adatait,

c) az adattovábbítással érintett személy azonosításához szükséges adatokat,

d) a továbbított adatfajták megnevezését.

(3) Az adattovábbítási nyilvántartásból adat továbbítható:

a) az érintettnek saját adata tekintetében, kivéve, ha a törvény a tájékoztatást kizárta vagy korlátozta,

b)360 a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak,

c) az adatvédelmi ellenőrzésre feljogosított szerv képviselőjének,

d) az adatkezelő szerv vezetőjének,

e) az adatátvevő szerv vezetőjének a szerv részéről adatátvételt végzők tevékenységének ellenőrzése céljából,

f) bűnüldöző szerveknek a jogosulatlan adatkezelés miatt folytatott büntetőeljárás során a tényállás tisztázása céljából.

(4) Az adattovábbítási nyilvántartásba való betekintést és az abból történő adattovábbítást dokumentálni kell.

(5) Az adattovábbítási nyilvántartást húsz év után meg kell semmisíteni.

89. §361 A rendőrség ügyviteli célból az eljárásban részt vevők személyazonosító- és lakcímadatait, értesítési címét, továbbá az ügy azonosító adatait az eljárás megindításától az alapul szolgáló irat selejtezéséig kezeli.

A rendőrség bűnüldözési adatkezelése362

90. §363 (1)364 A rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt személyes adatokat - ha törvény eltérően nem rendelkezik - csak bűnüldözési célra lehet felhasználni. Személyes adatok kezelését bűnüldözési célra azokra az adatokra kell korlátozni, amelyek tényleges veszély elhárításához, illetőleg meghatározott bűncselekmény megelőzéséhez, felderítéséhez, bizonyításához szükségesek.

(2)365 A rendőrség más szervektől, illetőleg külföldről bűnüldözési célból átvett adatot attól eltérő célra nem használhatja fel és nem továbbíthatja. Az adatátvétel tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell.

(3) A faji eredetre, vallási meggyőződésre, szexuális magatartásra és politikai véleményre utaló különleges adat csak akkor kezelhető, ha az bűnüldözési tevékenység során felmerülő bűncselekmény tényállási eleméhez tartozik, vagy ahhoz az érintett írásban hozzájárult.

(4) A rendőrség a bűnüldözési feladatai ellátása során a személyi azonosítót és az adóazonosító jelet az alábbiak szerint kezelheti:366

a) bűnüldözési adatkezeléseihez a személyi azonosítót az érintettől kérheti, annak használatával a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból igényelheti a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben meghatározott adatokat, továbbá - ha a személyi azonosító használatának jogszabályban előírt feltételei e hatóságnál fennállnak - továbbíthatja más nyomozó hatóságnak,

b) az adóazonosító jelet - ha annak segítségével az adózással kapcsolatos adatok megismerése az adózással összefüggő büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása céljából szükséges - kérheti az érintettől, az adóhatóságtól, illetőleg más nyomozó hatóságtól.

91. §367 A bűnüldözési adatkezelés során a tényeken alapuló adatokat meg kell különböztetni a következtetésen, véleményen, elemzésen vagy becslésen alapuló adatoktól. A bűnüldözési adatok különböző fajtáit helyes és megbízható voltuk mértékére utaló jelzéssel kell ellátni. A jelzés módjának részletes szabályait a miniszter állapítja meg.

91/A. §368 (1) A rendőrségi adatkezelő szerv az e törvényben meghatározott bűnüldözési feladatok ellátása céljából bűnüldözési adatállományban kezeli az alábbi adatokat:

a) a felderítetlenül maradt bűncselekmény kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit a bűncselekmény elkövetőjének felderítéséig vagy - ennek hiányában - a bűncselekmény büntethetőségének elévüléséig;

b)369 a bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokat, anyagmaradványokat, eszközöket a c) pontban meghatározott ideig;

c)370 a szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott személy adatait, személyleírását, fényképét, hangmintáját, valamint az elvégzett kriminalisztikai szakértői vizsgálatok adatait a bűncselekmény büntethetőségének elévülésétől vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítéstől számított húsz évig;

d)371 a rendőrségen fogvatartott, a házi őrizet, illetve a lakhelyelhagyási tilalom alá helyezett és azon személyek adatait, akikkel szemben távoltartást rendeltek el, valamint akiknek óvadék vagy biztosíték letétbe helyezését engedélyezték, a bűncselekmény büntethetőségének elévüléséig vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig;

e)372 súlyos bűncselekmény esetén, vagy ha a bűncselekmény

1. élet, testi épség, emberi szabadság és vagyon elleni erőszakos bűntett, illetve az emberkereskedelem és az embercsempészet három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alakzata,

2. nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alakzata,

3. gyermekkorú személy sérelmére elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett,

4. üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény,

5. kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, kóros szenvedélykeltés, kábítószer készítésének elősegítése, kábítószer-prekurzorral visszaélés, új pszichoaktív anyaggal visszaélés, radioaktív anyaggal visszaélés, nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés, atomenergia alkalmazásával visszaélés,

6. pénzhamisítás elősegítése, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, pénzmosás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, a korrupciós bűncselekmények öt évet el nem érő szabadságvesztéssel büntetendő alakzata,

a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek és kapcsolataik adatait, kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit húsz évig vagy a nemzetközi kötelezettségvállalásban meghatározott ideig;

f) a nemzetközi kötelezettségvállalás alapján mindazon személyek, cselekményeik, valamint kapcsolataik adatait, akikkel szemben nemzetközi bűnüldözési vagy egyéb nyomozási intézkedéseket kell foganatosítani, a büntethetőség elévüléséig vagy a nemzetközi kötelezettségvállalásban meghatározott ideig;

g) a szervezett bűnözésre utaló cselekményekben érintett, illetőleg a bűnözői csoportban résztvevő vagy azzal együttműködő személyek, valamint kapcsolataik adatait és kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit az érintett személyre vonatkozóan keletkezett utolsó adatot követő húsz évig;

h) az egyes bűncselekmények nyomozása során a felderítés és a bizonyítás kapcsán keletkező iratokban szereplő személyekről, azok kapcsolatairól, eljárási helyzetéről, a hozzá fűződő nyomozási adatokról az ügyben hozott jogerős ítéletig vagy a nyomozás megszüntetése esetén a bűncselekmény büntethetőségének elévüléséig;

i)373 a 73. § (3) bekezdése alá tartozók kivételével a titkos információgyűjtés alkalmazásával érintett személyek adatait és az alkalmazás eredményeként keletkezett adatokat,

ia) ha büntetőeljárás nem indul, a titkos információgyűjtés lezárását követő legfeljebb két évig,

ib) büntetőeljárás lefolytatása esetén a büntethetőség elévüléséig,

ic) elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig, de legfeljebb húsz évig;

j)374 a rendőrséggel titkosan együttműködő személyek, valamint a fedett nyomozók személyes adatait és az alkalmazás eredményét az együttműködés, illetve a fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított húsz évig;

k)375 a szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott személy szagmintáját, valamint az ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekmény ügyében lefolytatott büntetőeljárás során rögzített helyszíni szagmaradványokat a rögzítésüktől számított három évig.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatállományok tekintetében adatfeldolgozóként csak államigazgatási szervvel köthető megbízási szerződés.

91/B. §376 A rendőrségi adatkezelő szerv vezetője a 91/A. § (1) bekezdés e)-h) pontjában meghatározott adatok tekintetében - ha bűnüldözési célból elengedhetetlen, továbbá ha az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében szükséges - az érintett személy tájékoztatáshoz, helyesbítéshez, törléshez és zároláshoz való jogának gyakorlását - írásban, a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségére vonatkozó tájékoztatást is tartalmazó indokolással ellátva - megtagadhatja vagy korlátozhatja. Az indokolás mellőzhető, ha az a rendőrség bűnüldözési feladatának ellátását akadályozza, vagy mások jogainak sérelmével jár. Az indokolás mellőzése esetén a megtagadás okaként az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 19. §-ában foglalt rendelkezés mellett e §-ra kell hivatkozni. A tájékoztatáshoz, helyesbítéshez, törléshez és zároláshoz való jog korlátozása nem érinti a büntetőeljárásban résztvevőknek a büntetőeljárásról szóló törvényben biztosított jogainak gyakorlását.

91/C. §377 (1)378 A rendőrség bűnüldözési célból és körözési eljárás során jogosult átvenni és az egyedi ügyhöz kapcsolódóan kezelni a 84. § (2) bekezdés h) pontja szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat, valamint a hatáskörébe tartozó üggyel összefüggésben a 84. § (2) bekezdésében foglaltakon túlmenően egyéb, általa jogszerűen kezelhető adatot igényelhet bármely adatkezelő szervtől. A rendőrség az adatszolgáltatás teljesítésére határidőt jelölhet meg. A megkeresett adatkezelő szerv - ha törvény eltérően nem rendelkezik - köteles a rendőrség jogszerű adatszolgáltatás iránti igényét teljesíteni.

(2)379 A rendőrség a bűnüldözési feladatai ellátása céljából - körözési eljárás során, illetőleg lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet elrendelése vagy biztosíték letétbe helyezésének engedélyezése esetén, továbbá nemzetközi kötelezettségvállalás alapján - jelzés elhelyezését rendelheti el az alábbi nyilvántartásokban:

a) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása,

b) az országos gépjármű- és gépjárművezetői nyilvántartás,

c) a külföldre utazásban korlátozott személyekre és az útlevélre vonatkozó nyilvántartás,

d) a bűntettesek (bíróság által jogerősen elítéltek) nyilvántartása,

f) a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak nyilvántartása,

g)380

h) az ingatlan-nyilvántartás, és

i) a cégnyilvántartás.

(3)381 A jelzés elrendelésekor a kért intézkedés vagy adatszolgáltatás célját meg kell jelölni. A jelzésben a rendőri szerv az érintett feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását kérheti. A jelzéssel érintett nyilvántartást kezelő szerv a rendőrség megkeresésében foglaltakat köteles teljesíteni.

(4)382 A rendőrség a jelzés elhelyezését köteles megszüntetni, illetőleg a megszüntetést kezdeményezni, ha az elhelyezés elrendelésének jogalapja megszűnt, illetőleg a kért intézkedés vagy adatszolgáltatás teljesült.

(5) A jelzés elhelyezésének elrendeléséért és megszüntetéséért, illetve a kért intézkedésért a jelzés elhelyezését kérő rendőri szerv vezetője a felelős.

(6)383 Ha A rendőrség más adatállományból bűnüldözési célból adatot vesz át, erről az érintett tájékoztatására - a (2) bekezdés szerinti jelzéselhelyezés kivételével - a 91/B. § rendelkezései az irányadóak. A jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett intézkedésről - a rendőrség bűnüldözési feladata teljesítésének biztosítása érdekében - a rendőrség és a jelzést tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet nem tájékoztathatja. A tájékoztatási korlátozásról a rendőri szerv köteles az adatigényléssel, illetőleg a jelzés elhelyezésével egyidejűleg tájékoztatni az adatszolgáltatót.

(7)384 A Rendőrség a Vízuminformációs Rendszerhez a Büntető Törvénykönyvben meghatározott terrorcselekmény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény 1. számú melléklete által meghatározott bűncselekmények megelőzése, felderítése és nyomozása céljából, meghatározott egyedi ügyben betekintés céljából történő hozzáférést kezdeményezhet. A kezdeményezést a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat (a továbbiakban: 2008/633/IB tanácsi határozat) szerint kijelölt nemzeti központi hozzáférési ponthoz kell megtenni.

(8)385 Az (1) bekezdés szerinti betekintés céljából történő hozzáférést írásban vagy elektronikus úton abban az esetben lehet kezdeményezni, ha

a) a kezdeményező rendelkezésére álló adatok alapján alaposan feltehető, hogy a betekintés céljából történő hozzáférés útján megismerhető adat nélkül a (7) bekezdésben meghatározott valamely bűncselekmény megelőzése, felderítése vagy a bűncselekmény nyomozásának eredményessége érdemben nem biztosítható és

b) a betekintés céljából történő hozzáférésre a (7) bekezdésben meghatározott bűncselekmények körébe tartozó valamely bűncselekmény megelőzésére, felderítésére vagy nyomozására irányuló egyedi eljárásban van szükség.

(9)386 A Vízuminformációs Rendszerhez betekintés céljából történő hozzáférésre irányuló, a 2008/633/IB tanácsi határozat szerint kijelölt nemzeti központi hozzáférési pont útján történő adatszolgáltatási kezdeményezésnek a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) a (8) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel igazolására vonatkozó adatok,

b) az eljáró hatóság megnevezése, az egyedi ügy ügyiratszáma, a kezdeményezésre jogosult neve és a VIS nemzeti központi hatóság által biztosított azonosító kódja,

c) a kezdeményezés alapjául szolgáló bűncselekmény minősítése, továbbá

d) a kezdeményezéssel igényelt adat megnevezése és minden egyes igényelt adat tekintetében az arra vonatkozó indokolás, hogy fennáll a (8) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel.

(10)387 A kezdeményezésben a (9) bekezdés d) pontjában foglaltak szerinti adatok megismeréséhez meg kell jelölni az alábbi adatkörök közül azt, amelyre a betekintés útján való hozzáférés történik:

a) családi név, születéskori családi név (korábbi családi név); utónevek; nem; születési idő, hely és ország,

b) jelenlegi állampolgárság és a születéskori állampolgárság,

c) az úti okmány típusa és száma, a kiállító hatóság, valamint a kiállítás és a lejárat időpontja,

d) fő úti cél és a tartózkodás tervezett időtartama,

e) az utazás célja,

f) az érkezés és az indulás tervezett időpontja,

g) az első belépés szerinti tervezett határ vagy tranzitútvonal,

h) lakóhely,

i) ujjnyomatok,

j) a vízum típusa és a vízumbélyeg száma,

k) a meghívólevelet kibocsátó, illetve a tartózkodás ideje alatt a megélhetési költségeket fedező személy adatai.

(11)388 A kezdeményezés alapján hozzáféréssel a Vízuminformációs Rendszerből nem vehető át és nem továbbítható adat, ha a (8)-(10) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek. Ha a kezdeményezés alapján a 2008/633/IB tanácsi határozat szerinti, kijelölt nemzeti központi hozzáférési pont hozzáféréssel a kezdeményezést teljesíti és a hozzáférés a Vízuminformációs Rendszerben találatot eredményez, a Rendőrség részére a kezdeményezésben igényelt adatokon túlmenően továbbíthatók:

a) a vízumkérdőívről származó egyéb adat,

b) a fénykép és

c) bármely - korábban kiadott, elutasított, megsemmisített, visszavont vagy meghosszabbított - vízummal kapcsolatos adat.

(12)389 A betekintés céljából történő hozzáférés kezdeményezésére csak az a személy jogosult, akinek a feladatköre alapján az országos rendőr-főkapitány erre felhatalmazást adott, és erről a VIS nemzeti központi hatóságot értesítette. A (9) bekezdés b) pontja szerinti azonosító kódot az értesítést követően a VIS nemzeti központi hatóság bocsátja a kezdeményezésre jogosult személy rendelkezésére. Vissza kell vonni a felhatalmazását annak - és erről a VIS nemzeti központi hatóságot értesíteni kell -, akinek a felhatalmazás alapjául szolgáló feladatköre megszűnt.

91/D. §390 A rendőrség bűnüldözési adatállományába csak a rendőrség hozzáférési jogosultsággal rendelkező munkatársa, a rendőrség működését ellenőrző szerv erre felhatalmazott tagja, az irányító minisztériumnak a miniszter által kijelölt munkatársa, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, elnökhelyettese és köztisztviselője, az ügyész, továbbá törvény által feljogosított más szerv képviselője tekinthet be, kérhet felvilágosítást vagy értesítést.

91/E. §391 (1) A bűnüldözési adatállományból más bűnüldöző szerv részére - kérelemre - az adatigénylő hatáskörébe és illetékességébe tartozó feladatai ellátásához szükséges és törvény alapján általa kezelhető adatok továbbíthatók.

(2) A rendőri szervek között bűnüldözési adat csak akkor továbbítható, ha az adat az igénylő rendőri szerv hatáskörébe és illetékességébe tartozó feladat ellátásához törvény alapján szükséges. Az adatátvételre vonatkozó korlátozásokat és egyéb rendelkezéseket ebben az esetben is alkalmazni kell.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakon kívül - törvényben meghatározott feladataik teljesítéséhez - bűnüldözési, nemzetbiztonsági, illetőleg honvédelmi célra bűnüldözési adatok továbbíthatók:

a) a bíróság,

b) az ügyészség,

c) a nemzetbiztonsági szolgálatok,

d)392 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósága,

e) a honvédelmi igazgatás szervei,

f) a büntetés-végrehajtás szerve, továbbá

g) az igazságügyért felelős minisztérium nemzetközi bűnügyi együttműködésért felelős szerve

részére.

(4) Bűnüldözési adat - a (2) és (3) bekezdésben foglaltakon kívül - továbbítható más közigazgatási szerveknek, továbbá magánszemélynek, más jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, feltéve, ha

a) a kérelmező az igényelt adat kezelésére bűnüldözéssel, bűnmegelőzéssel vagy büntetés-végrehajtással közvetlenül összefüggő célból törvény alapján jogosult, továbbá,

b) az a) pontban foglaltaktól eltérő célra is, ha a továbbítás a közbiztonságot súlyosan vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges, továbbá,

c) ha az adattovábbításra minden kétséget kizáróan az érintett érdekében kerül sor, és ahhoz hozzájárult.

91/F. §393 (1)394 A rendőrség bűnüldözési adatot az Európai Unió tagállamának bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervei részére bűnüldözési, bűnmegelőzési és büntetés-végrehajtási célból, valamint továbbfelhasználás céljából a 91/E. § (4) bekezdésében foglaltak szerint továbbíthat.

(2)395 A rendőrség bűnüldözési adatot harmadik ország részére bűnüldözési, bűnmegelőzési vagy büntetés-végrehajtási célból - a 87. §-ban meghatározottak alapján - továbbíthat.

91/G. §396 A bűnüldözési adatok továbbítását az adatkezelőnél írásban kell kérelmezni. A kérelemnek tartalmaznia kell az igénylő szerv - ezen belül a felhatalmazott személy - nevét, az adatkérés célját és indokát.

91/H. §397 A rendőrség a törvényben meghatározott bűnüldözési feladatai teljesítése érdekében az adott bűncselekmény felderítése és nyomozása során bűnüldözési adatállományait közigazgatási adatállományaival, illetőleg más bűnüldözési adatállománnyal összekapcsolva egyedi adatkezelést végezhet. Az összekapcsolást az adott üggyel kapcsolatos eljárás befejezése után meg kell szüntetni. Az összekapcsolás során keletkezett olyan új adatokat, amelyek a büntetőeljárás során nem kerülnek felhasználásra, haladéktalanul törölni kell.

91/I. §398 (1) A rendőrségi adatállományokban tárolt bűnüldözési adatok időszerűségét, a tárolási cél fennállását és a tárolási határidők lejártát évente felül kell vizsgálni.

(2) A bűnüldözési adatokat a 80. § (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben javítani vagy törölni kell. A javítást vagy törlést legkésőbb az éves felülvizsgálatkor, illetőleg ezt megelőzően a következő továbbításkor vagy feldolgozáskor kell elvégezni.

(3) A bűnüldözési célból kezelt személyes adatok kijavítását és törlését - törvény eltérő rendelkezése hiányában - úgy kell elvégezni, hogy az eredeti adatok az azok megőrzésére irányadó időtartam lejártáig felismerhetők maradjanak.

(4) A bűnüldözési adatok tárolási határidejébe nem számít be az az év, amelynek napján az adat felvétele, illetőleg nyilvántartásba vétele történt.

A rendészeti adatkezelés399

91/J. §400 (1) A rendőrség kezeli

a) a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvények törvényben meghatározott bejelentési adatait, illetve a gyülekezési jog hatálya alá nem tartozó, rendőri biztosítást igénylő rendezvények rendezőire, szervezőire vonatkozó adatokat két évig,

b)401 a sportról szóló törvényben meghatározott sportrendészeti nyilvántartás hatálya alá tartozó, valamint a külföldi hatóságok és egyéb szervek azonos célú nyilvántartásában szereplő személyek családi és utónevét, születési helyét és idejét, anyja születési családi és utónevét, az elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés megnevezését és minősítését, a sportrendezvények látogatásától eltiltás, a kitiltás vagy a sportrendezvényen történő részvételből való kizárás időtartamát, valamint a sportlétesítmények megnevezését és a sportrendezvények körét, amelyre a sportrendezvények látogatásától eltiltás, a kitiltás vagy a sportrendezvényen történő részvételből való kizárás hatálya kiterjed.

(2) A (1) bekezdés b) pontja szerinti adatállományból a rendőrség a közrend és közbiztonság, az erőszak és a rendzavarás megelőzése, a nemzetközi rendőrségi együttműködési kötelezettségek teljesítése, továbbá mások jogainak védelme céljából a külföldi rendőri szerv részére, valamint a rendezvények biztonságának védelme, a sportrendezvény látogatásának, továbbá a jegyértékesítés megtagadásának céljából a sportrendezvény szervezőjének, rendező alkalmazása esetén a rendezőnek, valamint a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személynek továbbíthat adatot.

A határrendészeti adatkezelés402

91/K. §403 (1)404 A rendőrség a határforgalom ellenőrzése során, az államhatáron átlépő harmadik ország állampolgárai által bemutatott okmányok, valamint a határátlépés során használt gépjármű adatait összeveti az alábbi nyilvántartások adataival:

a) beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt állók nyilvántartása,

b)405 körözési nyilvántartási rendszer,

c) kényszerintézkedés hatálya alatt állók nyilvántartása,

d) útiokmány-nyilvántartás,

e) személyiadat- és lakcímnyilvántartás,

f) személyazonosító igazolványokra vonatkozó nyilvántartás,

g) közúti közlekedési nyilvántartás, járműnyilvántartás,

h) Schengeni Információs Rendszer,

i) a szabálysértésekről vezetett nyilvántartás.

(2) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek államhatáron történő átlépésekor az (1) bekezdésben felsorolt nyilvántartásokban történő ellenőrzést szúrópróbaszerűen alkalmazzák.

(2)406 A Rendőrség a határforgalom ellenőrzése során az államhatáron átlépő vízumkötelezett harmadik országbeli állampolgár által bemutatott okmányok adatait és e személy ujjnyomatát összeveti a Vízuminformációs Rendszerrel.

91/L. §407 (1)408 A rendőrség a jogszerű tartózkodás időtartamának ellenőrzése céljából a határátlépéstől számított öt évig a határrendészeti adatállományban kezeli a határon átlépő, külön törvény szerinti harmadik országbeli állampolgárok

a) családi és utónevét,

b) születési idejét (év, hó, nap),

c) nemét,

d) állampolgárságát,

e) úti okmányának számát, típusát és

f) vízumának számát, típusát.

(2)409 A rendőrség az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásból törvényben meghatározott feladat teljesítése érdekében adatot szolgáltat a bíróságnak, az ügyészségnek, a nyomozó hatóságnak, az idegenrendészeti hatóságnak, a menekültügyi hatóságnak, továbbá a nemzetbiztonsági szolgálatoknak.

(3)410 A rendőrség a határrendészeti adatállományból a 86. § és 87. § figyelembevételével külföldre határrendészeti, bűnüldözési, bűnmegelőzési célból, valamint az érintett vagy mások jogának védelme céljából továbbíthat adatot.

91/M. §411 (1)412 A rendőrség a határforgalom-ellenőrzés során - az illegális bevándorlás elleni intézkedések elősegítése céljából - az utasok repülésre történő bejelentkezése befejezésének időpontjától jogosult a személyszállítást végző légi fuvarozótól a (2) bekezdésben felsorolt adatokat kérni azokról az utasokról, akiket nem az Európai Unió valamely tagállamának vagy a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretében történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv 6. cikke alapján az Európai Unió Tanácsával kötött, a schengeni vívmányok végrehajtásában, alkalmazásában és fejlesztésében való részvételről szóló megállapodásban részes állam területéről szállít a személyszállítást végző légi fuvarozó Magyarország területére.

(2)413 A rendőrség az (1) bekezdés alapján a következő adatokat kezeli:

a) az utas családi és utónevét, születési idejét, állampolgárságát, illetve a hontalan státuszát, úti okmányának számát és típusát, az indulási állomást,

b) a légi járművön szállított utasok létszámát,

c)414 a Magyarország területére történő beutazási határátkelőhelyet,

d) a tervezett indulási és a célállomásra történő érkezési időt.

(3)415 A rendőrség a (2) bekezdésben felsorolt adatokat a határforgalom-ellenőrzés végrehajtásának céljából nyilvántartja. A nyilvántartott adatot az utas beléptetését vagy beléptetésének megtagadását követően, de legkésőbb az adatok átvételétől számított huszonnégy órán belül törli, kivéve, ha arra határrendészeti feladatainak végrehajtásához, illetve büntető- vagy szabálysértési eljárás lefolytatásához szüksége van. A határrendészeti feladat végrehajtását követően, illetve a büntető- vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezésekor a nyilvántartott adatot haladéktalanul törölni kell.

(4)416 A hajó kapitánya vagy annak hiányában a hajótulajdonost a hajó felszerelésére vonatkozó kötelességével kapcsolatos minden ügyben képviselő személy vagy társasága a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet VI. melléklete 3.1.2. és 4.3. pontja szerinti előzetes tájékoztatást ad a rendőrségnek a vízi közlekedésben részt vevő azon utasok (6) bekezdésben meghatározott adatairól, akik csoportosan szándékoznak átlépni Magyarország schengeni külső határait.

(5)417 A fuvarozók vagy az utazásszervezők - az utasok hozzájárulása alapján - előzetes tájékoztatást adhatnak a rendőrségnek a közúti, vasúti közlekedésben részt vevő azon utasok (6) bekezdésben meghatározott adatairól, akik csoportosan szándékoznak átlépni Magyarország schengeni külső határait.

(6)418 A rendőrség a (4) és (5) bekezdés alapján - az (1) bekezdésben meghatározott célokból - a következő adatokat kezelheti:

a) az utas családi és utónevét, születési idejét, állampolgárságát, illetve hontalan státuszát, úti okmányának számát és típusát,

b) a járművön szállított utasok létszámát,

c) a közúti járművek típusát és rendszámát, a vonatszámot, a vízi járművek típusát és - ha rendelkezésre áll - nyilvántartási számát,

d) a Magyarország schengeni külső határának átlépéséhez tervezett határátkelőhelyre vonatkozó adatot, valamint

e) a határátlépés tervezett időpontját, a járművön utazók kiinduló állomását és tervezett úticélját.

(7)419 A (4)-(6) bekezdés szerint a rendőrség részére átadott adatok nyilvántartására a (3) bekezdést kell alkalmazni.

91/N. §420 A rendőrség a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Közösségi Kódex) II. melléklete szerinti adatokat egy évig kezeli.

91/O. §421 (1) A rendőrség a határellenőrzési feladatok folyamatos ellátása érdekében elektronikus úton technikai másolatot vehet át az alábbi nyilvántartásokból:

a) a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt állók nyilvántartása,

b) a vízumnyilvántartás,

c)422 a körözési nyilvántartási rendszer, valamint

d) a Schengeni Információs Rendszer.

(2) A technikai másolatot elektronikus úton folyamatosan frissíteni kell, a technikai másolat alapján állandó adatállomány nem hozható létre.

(3) Ha az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartások üzemzavar miatt elektronikus úton nem elérhetők, a rendőrség - jogszabályban meghatározottak szerint - a technikai másolatból végezhet lekérdezéseket. A másolatból csak az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartások adatállományához hozzáférési joggal rendelkező személy végezhet adatlekérdezést.

(4) A technikai másolat alkalmazásának tényét az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartások központi adatkezelő szervénél, illetve a technikai másolatot alkalmazó rendőrségi szervnél is dokumentálni kell.

(5) A másolatból lekérdezést végző szerv a technikai másolat naplóadatait, illetve a (4) bekezdés szerinti egyedi lekérdezést végző szerv az erre vonatkozó naplóadatokat naponta köteles a központi nyilvántartást vezető szervnek átadni.

A közlekedési adatkezelés423

91/P. §424 (1)425 A rendőri intézkedéssel járó közúti baleset során az érintett kérheti a balesetben érintett többi személy név és lakcímadatát, értesítési címét, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezését, székhelyének (telephelyének) címét, a jármű hatósági jelzésének adatát, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvény számát és a biztosítóintézet megnevezését. Az intézkedő rendőr az adatokat az érintettel a helyszínen közli.

(2)426 A rendőrség a közúti balesettel érintett írásos kérelmére igazolást ad a baleset idejéről, helyéről, továbbá az (1) bekezdésben felsorolt adatokról.

(3) A (2) bekezdésben megjelölt adatokat az eljáró rendőri szerv a balesettel érintett, illetve a biztosítóintézet kérelmére a kárrendezési eljárás lefolytatásához a biztosítóintézetnek megküldi.

A közigazgatási adatkezelés427

91/Q. §428 (1) A rendőrség a közigazgatási feladatainak ellátása céljából - a külön törvény alapján kezelhető adatokon kívül - kezeli:429

a)430 a nukleáris, a radioaktív anyag, az ionizáló sugárzást létrehozó berendezés, a kábítószer, a pszichotróp anyag, a kábítószer-prekurzor, a polgári felhasználású robbanóanyag, a pirotechnikai termék (a továbbiakban együtt: közbiztonságra veszélyes anyag és eszköz) gyártására, kereskedelmére, az ország területére történő behozatalára, kivitelére, átszállítására, megszerzésére, felhasználására, tárolására, szállítására, a haditechnikai termékek gyártására és a kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó engedéllyel rendelkezők, ezzel kapcsolatban bejelentést tevők adatait, a nukleáris létesítményekben foglalkoztatott személyek személyazonosító és lakcímadatait, értesítési címét, a közbiztonságra veszélyes anyaggal és eszközzel tevékenységet végző személyek személyazonosító és lakcímadatait, értesítési címét az engedélyben, valamint a bejelentésben szereplő, a közbiztonságra veszélyes anyag és eszköz gyártó és tároló helyét, továbbá a gyártási engedéllyel rendelkezők adatait, valamint az engedély kiadásának, illetőleg visszavonásának feltételeit igazoló adatokat a határozatban szereplő jogosultság megszűnésétől számított tíz évig,

b)431 a pártfogó felügyelet alatt állók és a bíróság által kitiltottak adatait, továbbá a foglalkozástól, a járművezetéstől eltiltottak adatait azokban az esetekben, amikor a foglalkozás gyakorlásához szükséges engedély kiadása a rendőrség hatáskörébe tartozik öt évig, illetőleg ezek hatályának lejártáig,

c)432 külön jogszabályban meghatározottak szerint a rendőrség által kiadott engedély alapján, illetve a rendőrség hatósági ellenőrzési jogkörébe tartozó tevékenységet folytató személyek azonosításához szükséges, továbbá az engedély tárgyával, illetve az ellenőrizendő tevékenységgel összefüggő adatokat az engedély időtartamának lejártától, illetve visszavonásától számított tíz évig, illetőleg a külön jogszabályban meghatározott ideig,

d)433 a rendkívüli halálesetek jellemzőit a holttest azonosításáig, illetve a holttest megtalálásától vagy a haláleset bekövetkezésétől számított húsz évig,

e)434 a szakhatósági és engedélyezési nyilvántartási rendszerben a kiadott engedély és szakhatósági hozzájárulás alapján az engedéllyel és szakhatósági hozzájárulással érintett személy személyazonosító és lakcímadatát, értesítési címét, továbbá az engedély tárgyával, illetve a szakhatósági hozzájárulással folytatott tevékenységgel összefüggő adatokat az engedély időtartamának lejártától, illetve a visszavonástól számított két évig,

f)435 a hozzátartozók közötti erőszak alapján hozott ideiglenes megelőző távoltartó határozattal érintett személyek természetes személyazonosító adatait, lakcímadatait, értesítési címét, a hozzátartozók közötti erőszakot megvalósító cselekmény jellemzőit, a hozzátartozók közötti erőszak megállapítását igazoló adatokat, az erre utaló bizonyítékokat, eszközöket az ideiglenes megelőző távoltartó határozat hatályának megszűnésétől számított egy évig.

(2)436 A rendőrség az (1) bekezdés a) pontja alapján vezetett nyilvántartásban szereplő személyek személyazonosító és lakcímadatainak, továbbá értesítési címének megállapításához, illetőleg egyeztetéséhez a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben meghatározott adatokat - a személyi azonosító használatával - igényelheti a személyi adat- és lakcímnyilvántartás szervétől, valamint a személyi azonosítót e nyilvántartásaiban belső azonosítóként használhatja.

(3)437 A rendőrség adatkezelő szerve a közigazgatási adatállományaiból adatot adhat át azoknak a közigazgatási, igazságszolgáltatási, nemzetbiztonsági szerveknek, amelyek törvény alapján jogosultak az igényelt adat kezelésére. Adatot továbbíthat továbbá - feltéve, ha az adattovábbítást más törvény nem zárja ki, valamint, ha az érintett érdekét vagy a rendőrség bűnüldözési, illetőleg közrendvédelmi tevékenységét nem veszélyezteti - annak a jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek vagy magánszemélynek, aki az adat felhasználásához fűződő jogát vagy jogos érdekét igazolja.

(4)438 A rendőrség adatkezelő szerve az (1) bekezdésben meghatározott közigazgatási adatállományban keletkezett adatokat külföldre - a 86. § és 87. § alapján - az eredeti adatkezelési célból, továbbá bűnüldözés, bűnmegelőzés vagy büntetés-végrehajtás céljából, a közrend és a közbiztonság, valamint az érintett és mások jogának védelme céljából továbbíthat.

91/R. §439 A 91/Q. § (1) bekezdés szerinti adatállományokat az országos rendőrfőkapitány által kijelölt szerv dolgozza fel.

Belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési célú adatkezelés440

91/S. §441 (1) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv kezeli azokat az adatokat, amelyek a 7. § és 7/C. § szerint meghatározott feladatai ellátásához - bűnmegelőzési és bűnfelderítési célból - szükségesek.

(2) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv hivatásos állományú tagja a kifogástalan életvitel ellenőrzése, valamint a megbízhatósági vizsgálat során - a feladatai ellátása, a vizsgálat lefolytatása céljából - betekinthet a védett állomány tagját foglalkoztató szerv személyügyi nyilvántartásának törvényben meghatározott adataiba. Az ellenőrzés, valamint a vizsgálat lefolytatását követően a keletkezett adatokat törölni kell.

(3) A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv megbízhatósági vizsgálat során keletkezett adataiba betekinthet, felvilágosítást vagy értesítést kérhet - a 91/D. §-ban meghatározottakon túl - a vizsgálattal érintett foglalkoztatását végző szerv vezetője a munkáltatói jogkörébe tartozó feladatai ellátása céljából.

A terrorizmust elhárító szerv adatkezelése442

91/T. §443 A terrorizmust elhárító szerv kezeli azokat az adatokat, amelyek a 7/E. § szerint meghatározott feladatai ellátásához - megelőzési, felderítési, felszámolási, személyvédelmi célból - szükségesek.

IX. Fejezet

JOGORVOSLAT

92. §444 (1)445 Akinek a IV-V. Fejezetben - a 46/A-46/C. § kivételével -, valamint a VI. Fejezetben meghatározott kötelezettség megsértése, a rendőri intézkedés, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: intézkedés) alapvető jogát sértette, választása szerint

a) panasszal fordulhat az intézkedést foganatosító rendőri szervhez vagy

b) kérheti, hogy - amennyiben a panasz elintézése nem tartozik más eljárás hatálya alá - panaszát a Testület által lefolytatott vizsgálatot követően, az érintett rendőri szerv kilététől függően

ba) az országos rendőrfőkapitány,

bb) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója vagy

bc) a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója

bírálja el.

(2) Akinek az intézkedés jogát vagy jogos érdekét érintette, panasszal fordulhat az intézkedést foganatosító rendőri szervhez.

(3)446 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott esetekben a cselekvőképtelen személy helyett törvényes képviselője jár el, korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy cselekvőképességében bármely ügycsoportban korlátozott nagykorú személy helyett törvényes képviselője vagy meghatalmazottja is eljárhat. A panasz meghatalmazott vagy jogi képviselő útján is előterjeszthető. Jogi képviselőként jogvédelemmel foglalkozó egyesület vagy alapítvány, nemzetiségi önkormányzat, jogi oktatatást végző egyetem állam- és jogtudományi doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktatója is eljárhat.

(4) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott eljárások tárgyi költségmentesek.

93. §447 (1)448 A Testülethez a panaszt az intézkedéstől, ha pedig a panasz előterjesztője az őt ért jogsérelemről később szerzett tudomást, ettől az időponttól számított húsz napon belül lehet előterjeszteni.

(2) A Testület az alapvető jogot nem sértő, valamint az alapvető jogot csekély mértékben sértő intézkedéssel szemben előterjesztett panaszt az intézkedést foganatosító szerv vezetőjéhez átteszi, illetve ha az áttétel ellen a panaszos panaszában előzetesen tiltakozott, az eljárást megszünteti.

(3)449 A Testület a rendőri szerveknél előterjesztett panaszokról felvilágosítást kérhet, és amennyiben a 92. § (1) bekezdése szerinti eljárásának feltételei fennállnak, erről a panaszost, illetve az eljáró rendőri szervet értesíti. A panaszos az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül kérheti, hogy panaszát az országos rendőrfőkapitány, vagy a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója a Testület által lefolytatott vizsgálatot követően bírálja el. Az eljáró rendőri szerv a Testülettől kapott értesítés kézhezvételekor köteles az eljárását felfüggeszteni.

(4)450 Amennyiben a panaszos a (3) bekezdés szerint határidőben kéri, hogy panaszát az országos rendőrfőkapitány, vagy a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója a Testület által lefolytatott vizsgálatot követően bírálja el, a rendőri szerv köteles a panaszt a Testülethez áttenni. Amennyiben a Testület az eljáró rendőri szervet arról értesíti, hogy a határidő eredménytelenül eltelt, a rendőri szerv köteles az eljárását folytatni.

(5) A Testület tagja az adott panasz kivizsgálásában, illetve az azzal összefüggő állásfoglalás kialakításában nem vehet részt, ha az ügy elintézéséből a közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozó törvény rendelkezései szerint ki lenne zárva.

(6)451 A 92. § alapján a rendőri szervekhez benyújtott panaszokról - a Testület által meghatározott adattartalommal - az országos rendőrfőkapitány, valamint a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója havonta tájékoztatást küld a Testület számára.

93/A. §452 (1)453 A Testület a vizsgálata során a rendőrségtől felvilágosítást kérhet. A Testület az összes olyan iratba betekinthet, illetve iratról másolatot kérhet, adatot, körülményt, tényt, eljárást megismerhet, ami a vizsgált intézkedéssel összefügghet.

(2)454 A Testület (1) bekezdés szerinti tevékenységére az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Ajbtv.) 27. § (1) bekezdését kell alkalmazni.

(3)455 A Testület az (1) bekezdés szerinti tevékenysége során a minősített adatnak minősülő adatokat az Ajbtv. 23. § (3) bekezdésének, a 27. § (2) bekezdésének, valamint a 28. § (3) bekezdésének megfelelő alkalmazásával ismerheti meg.

(4)456 A Testület tagjának a rendőrség helyiségeibe történő belépésére az Ajbtv. 22. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni.

(5) A Testület felhatalmazása alapján a Testület tagja a Testület nevében az (1)-(4) bekezdésben meghatározott vizsgálati cselekményeket elvégezheti.

(6)457 A Testület a panaszt kilencven nap alatt vizsgálja meg, amely határidőbe nem számít bele a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő. A Testület az állásfoglalását külső befolyástól mentesen alakítja ki. A Testület az állásfoglalását megküldi az országos rendőrfőkapitány, valamint a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója és a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója számára.

(7)458 Az országos rendőrfőkapitány a panaszról az állásfoglalás kézhezvételét követő harminc napon belül közigazgatási hatósági eljárásban dönt. Ha az országos rendőrfőkapitány, valamint a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója határozatban eltér a Testület állásfoglalásától, ezt köteles megindokolni.

(8)459 Az országos rendőrfőkapitány, valamint a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója határozatának meghozatalát követően a Testület az állásfoglalását - a személyazonosító adatoktól megfosztva - honlapján közzéteszi, kivéve, ha a közzététel ellen a panaszos panaszában előzetesen tiltakozott.

(9)460 Az országos rendőrfőkapitány, valamint a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója határozata ellen a közigazgatási eljárásban fellebbezésnek helye nincs, az ellen közvetlenül bírósági felülvizsgálatnak van helye.

(10)461 Az országos rendőrfőkapitány, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója, illetve az intézkedést foganatosító szerv vezetője döntéseinek megküldésével tájékoztatja a Testületet azokban az ügyekben, amelyekben a Testület állásfoglalást alakított ki.

93/B. §462 (1) Az intézkedést foganatosító szervhez benyújtott panaszt az intézkedést foganatosító szerv vezetője közigazgatási hatósági eljárásban bírálja el.

(2) A panaszt az intézkedést követő harminc napon belül lehet előterjeszteni és a beérkezéstől, illetve az áttételtől számított harminc napon belül kell elbírálni.

(3)463 A fellebbezést az intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetője felett irányítási jogkört gyakorló személy bírálja el. Ha a panaszt első fokon az országos rendőrfőkapitány, vagy a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv főigazgatója, illetve a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója bírálták el, a határozat ellen a közigazgatási eljárásban fellebbezésnek helye nincs, az ellen közvetlenül bírósági felülvizsgálatnak van helye.

X. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

94. §464 A határőrség általános jogutódja a rendőrség.

95. §465

96. §466

Értelmező rendelkezések

97. § (1) E törvény alkalmazásában

a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet és a miniszteri rendelet;

b) ruházat: az intézkedéssel érintett személy testén viselt, illetőleg az intézkedés helyszínén nála lévő, vagy a közvetlen felügyelete alatt, illetve rendelkezésére álló ruházat, csomag és tárgy;

c) magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy a lakás céljára használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz tartozó nem lakás céljára szolgáló helyiség, létesítmény, bekerített terület;

d) csoportosulás: 3-10 főből álló, egységes akaratelhatározással fellépő csoport;

e) tömeg: 10 főt meghaladó csoportosulás;

f)467 automatizált keresés: másik szerv automatizált állományaihoz való közvetlen hozzáférés, amely során a válasz is teljesen automatizált módon érkezik;

g)468

h) fogvatartott: akit törvény, illetőleg törvény alapján kiadott hatósági határozat alapján a szabad mozgáshoz és tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogában korlátoznak (őrizetbe vett, előzetesen letartóztatott, közbiztonsági őrizetben lévő, elfogott és előállított, elővezetett);

i) súlyos bűncselekmény: az a bűntett, amelyet a törvény 5 évi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyeget;

j)469 határterület: a határvonaltól számított az a területsáv, amelyet a Kormány rendeletében meghatározott települések közigazgatási területe alkot, továbbá a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőtér, vasútállomás és kikötő (kikötőhely) külön-külön meghatározott területe;

k)470 határellenőrzés: a rendőrségnek a Közösségi Kódex 2. cikk 9. pontjában meghatározott tevékenysége;

l)471 határforgalom-ellenőrzés: a rendőrségnek a Közösségi Kódex 2. cikk 10. pontjában meghatározott tevékenysége;

m)472 határőrizet: a rendőrségnek a Közösségi Kódex 2. cikk 11. pontjában meghatározott tevékenysége;

n)473 tömeges méretű migráció: a szomszéd állam területéről személyek tömeges menekülése, amely közvetlenül veszélyezteti az államhatár rendjét, és rendkívüli intézkedés bevezetését teszi szükségessé;

o)474 tranzitterület: egyes nemzetközi határátkelőhelyen az üzemeltető által - a rendőrség, valamint a vámhatóság egyetértésével - kijelölt terület, amely a személyek várakozására szolgál;

p)475 légifuvarozó: az, aki a légiközlekedésről szóló törvényben meghatározott gazdasági célú légi közlekedési tevékenység végzésére jogosult.

(2)476

98. §477

99. §478

Felhatalmazó rendelkezések

100. § (1)479 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a)480 kijelölje az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervét,481

b)482 rendőr-főkapitányságokat, rendőrkapitányságokat, kirendeltségeket, valamint szükség szerint más rendőri szerveket hozzon létre vagy szüntessen meg,483

c) meghatározza a rendőrség szerveinek feladatát és hatáskörét,484

d)485 meghatározza a közbiztonságra veszélyt jelentő egyes eszközök és anyagok, valamint a polgári felhasználású robbanóanyagok gyártására, forgalmazására, szállítására, tárolására, birtoklására és használatára vonatkozó szabályokat,486

e) meghatározza a személyes javak rendőri intézkedés keretében történő igénybevételével és a kártalanítással kapcsolatos eljárás szabályait,

f)487 meghatározza a rendőrség ellenérték fejében végezhető szolgáltató tevékenységének körét,

g) meghatározza a megelőző-védelemmel, személybiztosítással és objektumvédelemmel kapcsolatos szabályokat,488

h)489 kijelölje a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervet, a terrorizmust elhárító szervet, valamint meghatározza a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és a terrorizmust elhárító szerv hatáskörének, továbbá feladataik ellátásának a részletes szabályait,490

i) meghatározza a határterülethez tartozó településeket, valamint a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőtér, vasútállomás és kikötő (kikötőhely) határterületnek minősülő területeit,491

j) állapítsa meg a határátkelőhely területére nem határátlépés céljából történő belépés és tartózkodás rendjét,492

k)493 állapítsa meg a kényszerítő eszközök rendszeresítésére vonatkozó szakmai követelményeket és eljárási szabályokat,494

l)495 állapítsa meg a kerékbilincs alkalmazásával, a járművek elszállításával, valamint az ezen intézkedések során felmerült költségekkel kapcsolatos szabályokat,

m)496 állapítsa meg a belső bűnmegelőzési célú ellenőrzés és a megbízhatósági vizsgálat részletes szabályait,497

n)498 megállapítsa a segélyhívásokat fogadó szerv hatáskörét, feladatait, feladatai ellátásának részletes szabályait, továbbá kijelölje azon szerveket, szervezeteket, gazdasági társaságokat, amelyek együttműködésre kötelezettek a segélyhívásokat fogadó szervvel vagy a készenléti szervekkel és megállapítsa ezen együttműködés rendjét.

(2)499

(3)500 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy megállapítsa a rendőrség fedőintézmény létrehozásával, fenntartásával kapcsolatos eljárásának részletes szabályait.

101. §501 (1) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendelettel állapítsa meg

a)502 a rendőrség szerveinek illetékességi területét,503

b) a rendőr képesítési és egyéb alkalmassági követelményeit, valamint az alkalmassági feltételek ellenőrzésének szabályait,504

c) a rendőrségi fogdák rendjét,505

d)506

e)507 a rendőrség szolgálati szabályzatát, ennek részeként a határrendészeti feladatok, a rendőri intézkedések, a kényszerítő eszközök, a lőfegyverhasználat és a csapaterő alkalmazásának részletes eljárási szabályait, a rendőrségnek a terrorcselekmények elhárításával, személy- és objektumvédelemmel, a polgári repülés biztonságával összefüggő feladatait, a szolgálati formákat, az elöljárói és feljebbvalói viszonyt, a rendőri magatartás szabályait, az egyenruha viselésének rendjét,

f)508 a rendőrség feladatait a polgárőrséggel és más önvédelmi szervezetekkel történő együttműködésben,

g)509 a rendőrségi adatok kezelésére jogosult szervek feladatait, az adatok kezelésének és feldolgozásának technikai szabályait, valamint a bűnüldözési adatok helyessége, megbízhatósága és felhasználhatósága jelölésének módját,

h)510 a különleges eszközök és módszerek engedélyezésével, igénybevételével kapcsolatos szabályokat,511

i) az állam működése, illetőleg a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítmények körét,512

j)513

k)514 a rendőrség feladatai ellátásának rendjét a fontosabb közúti, vasút, vízi- és légi szállításokkal kapcsolatban, valamint a rendőrség légi közlekedésrendészeti és repülésbiztonsági, repülésvédelmi feladatait,515

l) a belföldi állami futárszolgálat tevékenységét,516

m)517 a kényszerítő eszközök típusát, fajtáját,518

n)519 a rendőrség határellenőrzési feladatokat ellátó szerve által a 91/O. § (3) bekezdése alapján a 91/O. § (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott nyilvántartásokról készült technikai másolatból végzendő lekérdezés részletes szabályait.

(2)520 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a)521 az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg

aa) az elővezetés és a kísérés végrehajtásával kapcsolatban felmerült költségek mértékét, valamint megtérítésének részletes szabályait,522 továbbá

ab) az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről szóló törvényben meghatározott szakértői vizsgálat biztonságos és eredményes végrehajtásának biztosítása céljából történő rendőri közreműködés nyomán felmerült költségek mértékét, valamint megtérítésének részletes szabályait,

b) a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a katonai alakulatok és szállítmányok államhatáron történő átléptetésének rendjét,523

c) a közlekedésért felelős miniszterrel és az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben jelölje ki azokat a vasútvonalakat és vízi utakat, amelyeken a menet közbeni ellenőrzés végezhető,524

d) az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a határátlépés ellenőrzésének szabályait a nemzetközi forgalom számára ideiglenesen megnyitott repülőtéren,525

e)526 az államháztartásért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg a végrehajtási eljárásban ellenszegülés megszüntetése érdekében történő rendőri közreműködéssel, valamint a gyermek átadására irányuló bírósági végrehajtás során szükséges előállítással kapcsolatban felmerült költségek mértékét, valamint megtérítésének részletes szabályait,527

f)528 az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényekkel összefüggő rendőrségi eljárás és a rendezvények biztosításával kapcsolatos rendőrségi feladatok végrehajtásának részletes szabályait.

(3)529 A VII. Fejezet szerinti titkos információgyűjtés eszközei, módszerei alkalmazásának részletes szabályait a miniszter utasításban állapítja meg.

(4)530 A terrorizmust elhárító szerv főigazgatója a miniszter jóváhagyásával utasításban meghatározza a 7/E. § (3) bekezdése szerinti titkos információgyűjtés belső eljárási és engedélyezési szabályait.

102. §531

Hatálybalépés

103. § (1) Ez a törvény - a (2)-(3) bekezdésben foglaltak kivételével - a kihirdetése hónapját követő 6. hónap első napján lép hatályba.532

a)-h)533

i)534

(2) 1994. május 1-jén

a) lép hatályba a törvény 94., 95., 96., 100., 101., 107. és 111. §-ában foglalt rendelkezések,

b)535

(3)536

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés537

103/A. §538 E törvény

a) 1-2. §-a,

b) 4. §-a,

c) 4/A. § (1) és (2) bekezdése,

d) 5-6. §-a,

e) 7-74. §-a, valamint

f) 92-101. §-a

az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

Az Európai Unió jogának való megfelelés539

104. §540 E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a)541 a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlament és tanácsi rendelet 7. és 16. cikke,

b) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk (4) bekezdése,

c) a gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljárás tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és hatáskörei szabályozásáról szóló, 2007. július 11-i 863/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet által módosított, az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló, 2004. október 26-i 2007/2004/EK tanácsi rendelet 10. cikk (2) bekezdése,

d)542 az Európai Parlament és a Tanács 1168/2011/EU rendelete (2011. október 25.) által módosított, az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló, 2004. október 26-i 2007/2004/EK tanácsi rendelet 11. és 11c. cikke [91/L. § (3) bekezdése],

e) a fuvarozóknak az utasokkal kapcsolatos adatok közlésére vonatkozó kötelezettségéről szóló, 2004. április 29-i 2004/82/EK tanácsi irányelv 3. cikke és a 6. cikk (1) bekezdése,

f) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

g) a gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljárás tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és hatáskörei szabályozásáról szóló, 2007. július 11-i 863/2007/EK európai parlament és tanácsi rendelet 6. cikk (8) bekezdése, valamint e rendelet által módosított, az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló, 2004. október 26-i 2007/2004/EK tanácsi rendelet 10. cikk (8) bekezdése,

h) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 9. pontja,

i) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 10. pontja,

j) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 11. pontja,

k)543

l)544 a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2007. június 12-i 2007/533/IB tanácsi határozat 36. és 37. cikkei [46/B-46/C. §],

m)545 a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat 3-5. és 16. cikke [91/C. §],

n)546 a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet) szóló, 2008. július 9-i 767/2008/EK rendelet 18. és 20. cikke [29/A. §, 62/A. §, 84. §, 91/K. §],

o)547 az 562/2006/EK rendeletnek a vízuminformációs rendszer (VIS) Schengeni határ-ellenőrzési kódex keretében való alkalmazása tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. január 14-i 81/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikk 1. pontja [35/B. §],

p)548 az Európai Unió tagállamainak különleges intervenciós egységei közötti együttműködés javításáról válsághelyzetekben szóló, 2008. június 23-i 2008/617/IB tanácsi határozat 2-4. cikke,

q)549 a különösen a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló, 2008. június 23-i 2008/615/IB tanácsi határozat 12. és 17-23. cikkei, valamint e határozat végrehajtásáról szóló, 2008/616/IB tanácsi határozat 17. cikke,

r)550 a Tanács határozata (2009. szeptember 21.) egyrészről az Európai Unió, másrészről Izland és Norvégia között a különösen a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló, 2008/615/IB tanácsi határozat, valamint a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló, 2008/615/IB tanácsi határozat végrehajtásáról szóló 2008/616/IB tanácsi határozat és melléklete egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő aláírásáról és a megállapodás egyes rendelkezéseinek ideiglenes alkalmazásáról,

s)551 a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló, 2008. november 27-i 2008/977/IB tanácsi kerethatározat.

105. §552

106. §553

107. §554

108. §555

109. §556

110. §557

111. §558



1  Kihirdetve: 1994. IV. 20.


2  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 1.


3  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (1). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


4  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 8. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


5  Módosítva: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 2. alapján.


6  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (2). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


7  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 4.


8  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 1. § (2). Hatályos: 2012. I. 5-től.


9  Megállapította: 2013. évi CC. törvény 345. §. Hatályos: 2014. I. 1-től.


10  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 1. § (3). Hatályos: 2012. I. 5-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 5.


11  Beiktatta: 2012. évi CXX. törvény 28. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


12  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (1). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


13  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


14  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


15  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


16  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 2. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 6.


17  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


18  A korábbi megelőző alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


19  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 3. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


20  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 9. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


21  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 10. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


22  Megállapította: 2013. évi CCXLIII. törvény 3. § (1). Hatályos: 2014. III. 1-től.


23  Módosította: 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) a).


24  Módosította: 2012. évi CCXIV. törvény 110. § (5).


25  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 11. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


26  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 2. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


27  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 12. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


28  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 3. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


29  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 6. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től. A Független Rendészeti Panasztestület tagjait első ízben 2008. január 1-jéig kell megválasztani. Az Országgyűlés elnöke az államháztartásért felelős miniszter bevonásával gondoskodik a Független Rendészeti Panasztestület elhelyezéséről és működésének feltételeiről.


30  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 6. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től. A Független Rendészeti Panasztestület tagjait első ízben 2008. január 1-jéig kell megválasztani. Az Országgyűlés elnöke az államháztartásért felelős miniszter bevonásával gondoskodik a Független Rendészeti Panasztestület elhelyezéséről és működésének feltételeiről.


31  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


32  Megállapította: 2014. évi XIV. törvény 80. § (1). Hatályos: az országgyűlési képviselők következő általános választását követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napjától, 2014. V. 6-tól. Lásd: 157/2014. (IV. 18.) KE határozat.


33  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 7.


34  Megállapította: 2013. évi CCXLIII. törvény 3. § (2). Hatályos: 2013. XII. 31-től.


35  Hatályon kívül helyezte: 2012. évi XXXI. törvény 37. § 15. a). Hatálytalan: 2012. IV. 15-től.


36  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 4. § (2). Hatályos: 2012. I. 5-től.


37  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 6. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


38  Megállapította: 2014. évi XIV. törvény 80. § (2). Hatályos: az országgyűlési képviselők következő általános választását követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napjától, 2014. V. 6-tól. Lásd: 157/2014. (IV. 18.) KE határozat.


39  Megállapította: 2014. évi XIV. törvény 80. § (3). Hatályos: az országgyűlési képviselők következő általános választását követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napjától, 2014. V. 6-tól. Lásd: 157/2014. (IV. 18.) KE határozat.


40  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 6. §. Hatályos: 2007. IX. 1-től.


41  Módosította: 2010. évi LVIII. törvény 73. § b).


42  Beiktatta: 2012. évi LXXVI. törvény 27. § (1). Hatályos: 2012. VI. 27-től.


43  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


44  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


45  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


46  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


47  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 5. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


48  Megállapítva: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (2) alapján. Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


49  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.


50  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (3). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


51  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


52  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


53  Beiktatta: 2011. évi CLXIII. törvény 49. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.


54  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


55  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 6. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


56  Megállapította: 2012. évi XXXI. törvény 7. § (1). Hatályos: 2012. IV. 15-től.


57  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (3). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


58  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 6. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


59  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 6. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


60  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 6. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


61  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


62  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 7. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


63  Megállapította: 2011. évi CLXIII. törvény 49. § (2). Hatályos: 2012. I. 1-től.


64  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


65  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


66  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


67  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 8. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


68  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (4). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


69  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (4). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


70  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (4). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


71  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


72  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


73  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 9. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


74  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 9. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


75  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 13. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


76  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 7. § (1). Hatályos: 2008. I. 1-től.


77  Módosította: 2007. évi XC. törvény 22. § (1) a), 2013. évi CXXVIII. törvény 8. § a).


78  Módosította: 2007. évi XC. törvény 22. § (1) a), 2013. évi CXXVIII. törvény 8. § b).


79  Módosította: 2007. évi XC. törvény 22. § (1) a).


80  Módosította: 2007. évi XC. törvény 22. § (1) a).


81  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


82  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 7. § (2). Hatályos: 2008. I. 1-től.


83  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 7. § (3). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 58. §, 2010. évi CXLVIII. törvény 56. §.


84  Módosította: 2012. évi XCIII. törvény 25. § a)-b).


85  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 7. § (3). Hatályos: 2008. I. 1-től.


86  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 7. § (3). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


87  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 7. § (3). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


88  Módosította: 2007. évi XC. törvény 22. § (1) a), 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


89  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


90  Módosította: 2011. évi CLXXV. törvény 98. § a).


91  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


92  Módosította: 2007. évi CLXXI. törvény 17. § (7) a).


93  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


94  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


95  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 1. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


96  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


97  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 2. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


98  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


99  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


100  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


101  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


102  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


103  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 1. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


104  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 1. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


105  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 1. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


106  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 3. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


107  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 8.


108  A korábbi megelőző alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


109  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


110  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


111  Módosította: 2012. évi CXX. törvény 28. § (4).


112  Beiktatta: 2012. évi CXX. törvény 28. § (3). Hatályos: 2013. I. 1-től.


113  Módosította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (13) a), 2013. évi XCIII. törvény 18. § a).


114  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


115  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


116  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (2). Hatályos: 2014. III. 15-től.


117  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (2). Hatályos: 2014. III. 15-től.


118  Módosította: 2010. évi XL. törvény 53. § (1), 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


119  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


120  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (8). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


121  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


122  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 5. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


123  Megállapította: 2012. évi CXX. törvény 28. § (5). Hatályos: 2013. I. 1-től.


124  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 10. § (2). Hatályos: 2012. I. 5-től.


125  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 2. §. Hatályos: az Európai Közösségek Bizottsága által a 2004/512/EK tanácsi határozattal létrehozott vízuminformációs rendszer működésének kezdeti időpontjaként megjelölt, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett naptól, 2011. X. 11-től. Lásd: 2010. évi XL. törvény 52. § (3).


126  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


127  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


128  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


129  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


130  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 8. § (1). Hatályos: 2008. I. 1-től.


131  Megállapította: 2012. évi CLXXX. törvény 180. § (4). Hatályos: 2013. I. 1-től.


132  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 8. § (2). Hatályos: 2008. I. 1-től.


133  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 6. § (2). Hatályos: 2008. I. 1-től.


134  Megállapította: 2011. évi LXXIII. törvény 1. §. Hatályos: 2011. VII. 1-től.


135  Megállapította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (4). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


136  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


137  Megállapította: 2010. évi XL. törvény 3. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


138  Beiktatta: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (1). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


139  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


140  Megállapította: 1999. évi LXXV. törvény 69. §. Hatályos: 1999. IX. 1-től.


141  Beiktatta: 2002. évi LIV. törvény 44. § (1). Hatályos: 2003. IV. 1-től.


142  Módosította: 2007. évi XC. törvény 20. § (3), 2010. évi CXXVI. törvény 58. §.


143  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


144  Beiktatta: 2012. évi CXX. törvény 28. § (6). Hatályos: 2013. I. 1-től.


145  Beiktatta: 2012. évi CXX. törvény 28. § (6). Hatályos: 2013. I. 1-től.


146  Megállapította: 2013. évi XCIII. törvény 16. §. Hatályos: 2013. VII. 1-től.


147  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 9. § (1). Hatályos: 2008. I. 1-től.


148  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 9. § (2). Hatályos: 2008. I. 1-től.


149  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


150  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


151  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 10. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


152  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 10. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


153  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


154  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


155  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


156  Megállapította: 2010. évi XL. törvény 4. §. Hatályos: az Európai Közösségek Bizottsága által a 2004/512/EK tanácsi határozattal létrehozott vízuminformációs rendszer működésének kezdeti időpontjaként megjelölt, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett naptól, 2011. X. 11-től. Lásd: 2010. évi XL. törvény 52. § (3).


157  Megsemmisítette: 47/2003. (X. 27.) AB határozat. Hatálytalan: 2003. X. 27-től.


158  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2007. évi CLXXI. törvény 17. § (4). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


159  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi CLXXI. törvény 17. § (4). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


160  Módosítva: 65/2003. (XII. 18.) AB határozat alapján. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


161  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


162  Megállapította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (5). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


163  Megállapította: 2013. évi XXXIV. törvény 16. § (1). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


164  Megállapította: 2013. évi CLXXXVI. törvény 75. § (1). Hatályos: 2014. I. 1-től.


165  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


166  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


167  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 7. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


168  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 7. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


169  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


170  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


171  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


172  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


173  Beiktatta: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


174  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (6). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


175  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (3). Hatályos: 2013. I. 1-től.


176  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (7). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


177  Módosította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (10) b).


178  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (8). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


179  Módosította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (10) c).


180  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 8. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


181  Megállapította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (9). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


182  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (10). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


183  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


184  Megállapította: 2011. évi LXXIII. törvény 2. §. Hatályos: 2011. VII. 1-től.


185  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 9. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


186  Hatályon kívül helyezte: 2003. évi XIX. törvény 23. § (3). Hatálytalan: 2003. IV. 19-től.


187  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


188  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


189  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 14. §. Hatályos: 2011. VIII. 26-tól.


190  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


191  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 11. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


192  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


193  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


194  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 15. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


195  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 10. § (2). Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (2) a).


196  Beiktatta: 2001. évi LXXXV. törvény 43. § (2). Hatályos: 2002. IV. 1-től.


197  Beiktatta: 2001. évi LXXXV. törvény 43. § (2). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


198  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (4). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


199  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (4). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


200  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (4). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


201  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (4). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


202  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 16. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


203  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 16. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


204  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


205  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 10.


206  Az első-második mondat szövegét módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


207  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 16. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


208  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 16. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


209  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 11. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


210  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 11. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


211  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


212  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


213  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


214  Módosította: 2007. évi CLXXI. törvény 17. § (4).


215  Számozását módosította: 2007. évi XC. törvény 12. §.


216  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (5). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


217  Megsemmisítette: 9/2004. (III. 30.) AB határozat. Hatálytalan: 2004. III. 30-tól.


218  Megállapította: 2005. évi I. törvény 33. § (1). Hatályos: 2005. III. 8-tól.


219  Megállapította: 2005. évi I. törvény 33. § (2). Hatályos: 2005. III. 8-tól.


220  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 12. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


221  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 12. §. Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


222  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


223  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (6). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


224  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


225  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 13. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


226  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


227  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


228  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 12. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


229  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 12. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


230  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


231  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


232  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 17. §. Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


233  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 6. § (2). Módosította: 2012. évi LXXVI. törvény 28. §.


234  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 6. § (2). Módosította: 2012. évi LXXVI. törvény 28. §.


235  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 18. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


236  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 18. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


237  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


238  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


239  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


240  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 19. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


241  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 19. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


242  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 11.


243  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


244  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


245  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (3). Hatályos: 2014. III. 15-től.


246  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 20. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


247  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (3). Hatályos: 2014. III. 15-től.


248  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 5.


249  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 21. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


250  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 21. §. Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


251  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 22. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


252  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 22. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


253  Módosította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (13) b).


254  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 23. §. Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 12., 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (13) c).


255  Hatályon kívül helyezte: 2006. évi XIV. törvény 13. §. Hatálytalan: 2006. II. 17-től.


256  Hatályon kívül helyezte: 1999. évi LXXV. törvény 61. § (6) b). Hatálytalan: 1999. IX. 1-től.


257  Megállapította: 1999. évi LXXV. törvény 38. § (2). Az első mondat szövegét megállapította: 2003. évi LIII. törvény 15. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


258  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


259  Megállapította: 1999. évi LXXV. törvény 70. § (1). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


260  Megállapította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


261  Megállapította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


262  Megállapította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


263  Beiktatta: az 1999. évi LXXV. törvény 63. § (1) bekezdésével megállapított 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


264  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 13.


265  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 24. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


266  Beiktatta: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (7). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


267  Megállapította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Módosította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (13) d).


268  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


269  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Módosította: 2011. évi CXII. törvény 88. § (1), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 14.


270  A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 2006. évi XIV. törvény 13. §. Hatálytalan: 2006. II. 17-től.


271  Számozását módosította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


272  Beiktatta: 1995. évi CXXV. törvény 89. § (1). Hatályos: 1996. III. 27-től. Számozását módosította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (9).


273  A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 2006. évi XIV. törvény 13. §. Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján. Módosította: 2013. évi LXXVI. törvény 93. § a).


274  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (4). Hatályos: 2014. III. 15-től.


275  Hatályon kívül helyezte: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatálytalan: 1999. IX. 1-től. Ismételten hatályon kívül helyezte: 1999. évi LXXV. törvény 61. § (6) b).


276  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


277  Hatályon kívül helyezte: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatálytalan: 1999. IX. 1-től. Ismételten hatályon kívül helyezte: 1999. évi LXXV. törvény 61. § (6) b).


278  Módosította: 2010. évi XL. törvény 53. § (1).


279  Megállapította: 1995. évi CXXV. törvény 89. § (2). Módosította: 2010. évi XL. törvény 53. § (1). Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


280  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (5). Hatályos: 2014. III. 15-től.


281  Beiktatta: 1995. évi CXXV. törvény 89. § (2). Hatályos: 1996. III. 27-től.


282  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (10). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


283  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (10). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


284  1999. XII. 31-ig, ahol a bekezdés szövege bűncselekmény megalapozott gyanúját említi, azon alapos gyanút, ahol a feljelentés határozattal történő elutasítását említi, azon a nyomozás megtagadását kell érteni az 1999. évi LXXV. törvény 61. § (5) alapján.


285  Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 70. § (6). Hatályos: 2014. III. 15-től.


286  Megállapította: 1999. évi LXXV. törvény 40. §. Hatályos: 1999. IX. 1-től.


287  Megállapította: 2005. évi I. törvény 34. §. Módosította: 2009. évi LXXXV. törvény 85. §, 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 15., 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (13) e).


288  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 12. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


289  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 12. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


290  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


291  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


292  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


293  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


294  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


295  Módosította: 2011. évi CXCV. törvény 113. § (3).


296  Megállapította: 2001. évi XCIII. törvény 16. §. Hatályos: 2002. I. 1-től.


297  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


298  Hatályon kívül helyezte: 2001. évi XCIII. törvény 6. § (1) t). Hatálytalan: 2002. I. 1-től.


299  Beiktatta: 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


300  Beiktatta: az a) és e) pontokat az 1999. évi LXXV. törvény 63. § (2) bekezdésével megállapított 1998. évi XIX. törvény 605. § (11). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


301  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 25. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


302  Beiktatta: 1999. évi LXXV. törvény 41. § (2). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


303  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 25. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


304  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (8). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


305  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (9). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


306  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (10). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


307  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (10). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


308  Számozását módosította: 1999. évi LXXV. törvény 41. § (2).


309  Megállapította: 2013. évi CLXXXVI. törvény 75. § (2). Hatályos: 2014. I. 1-től.


310  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 26. §. Hatályos: 2011. I. 1-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


311  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 16., 2012. évi CCXI. törvény 15. §.


312  Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXLVII. törvény 110. § (1) a). Hatálytalan: 2011. I. 1-től.


313  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


314  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


315  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


316  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


317  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


318  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


319  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


320  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


321  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (11). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


322  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (12). Hatályos: 2014. I. 1-től.


323  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 27. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


324  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


325  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


326  Megállapította: 2011. évi CL. törvény 37. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


327  Módosította: 2011. évi CXII. törvény 88. § (1).


328  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CL. törvény 45. §. Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


329  Módosította: 2011. évi CXII. törvény 88. § (1).


330  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


331  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2). Módosította: 2013. évi XCIII. törvény 18. § b).


332  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (13). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


333  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


334  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


335  Beiktatta: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (14). Hatályos: 2013. VII. 20-tól.


336  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


337  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


338  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


339  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


340  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


341  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


342  Módosította: 2013. évi LXXVI. törvény 93. § b).


343  Módosította: 2013. évi LXVII. törvény 39. § (3).


344  Megállapította: 2010. évi XL. törvény 7. § (1). Hatályos: 2010. III. 24-től.


345  Megállapította: 2013. évi LXVII. törvény 39. § (1). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


346  Módosította: 2011. évi CLXXV. törvény 98. § b).


347  Megállapította: 2013. évi CCXXI. törvény 36. §. Hatályos: 2014. III. 15-től.


348  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 7. § (2). Módosította: 2012. évi XXXI. törvény 37. § 15. b).


349  Beiktatta: 2013. évi LXVII. törvény 39. § (2). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


350  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


351  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


352  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


353  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


354  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CXII. törvény 88. § (1).


355  Megállapította: 2011. évi CL. törvény 38. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


356  Megállapította: 2011. évi CL. törvény 39. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


357  Beiktatta: 2011. évi CL. törvény 40. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


358  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


359  Megállapította: 2011. évi CL. törvény 41. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


360  Módosította: 2011. évi CXII. törvény 88. § (1).


361  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2013. évi XCIII. törvény 18. § c).


362  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


363  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


364  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


365  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


366  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


367  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


368  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


369  Módosította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (11) a).


370  Módosította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (10) e).


371  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


372  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (11). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


373  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 14. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


374  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 14. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


375  Beiktatta: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (5). Hatályos: 2013. I. 1-től.


376  Megállapította: 2011. évi CL. törvény 42. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


377  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


378  Módosította: 2010. évi XL. törvény 53. § (1). Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján. Módosította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (15).


379  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján. Módosította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (16).


380  Hatályon kívül helyezte: 2010. évi XL. törvény 54. § (1) a). Hatálytalan: 2010. III. 24-től.


381  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


382  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


383  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


384  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 8. §. Hatályos: az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott naptól, 2013. IX. 1-től. Lásd: a Tanács 2013/392/EU határozata 1. cikk.


385  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 8. §. Hatályos: az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott naptól, 2013. IX. 1-től. Lásd: a Tanács 2013/392/EU határozata 1. cikk.


386  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 8. §. Hatályos: az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott naptól, 2013. IX. 1-től. Lásd: a Tanács 2013/392/EU határozata 1. cikk.


387  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 8. §. Hatályos: az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott naptól, 2013. IX. 1-től. Lásd: a Tanács 2013/392/EU határozata 1. cikk.


388  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 8. §. Hatályos: az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott naptól, 2013. IX. 1-től. Lásd: a Tanács 2013/392/EU határozata 1. cikk.


389  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 8. §. Hatályos: az Európai Unió Tanácsának a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat alkalmazásának kezdetét megállapító, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett közleményében meghatározott naptól, 2013. IX. 1-től. Lásd: a Tanács 2013/392/EU határozata 1. cikk.


390  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CXII. törvény 88. § (1).


391  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


392  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 17.


393  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


394  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CL. törvény 44. §.


395  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


396  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


397  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


398  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


399  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


400  Megállapította: 2011. évi CIV. törvény 2. § (1). Hatályos: 2011. IX. 1-től.


401  Megállapította: 2012. évi CCXXIII. törvény 258. § (12). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


402  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


403  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 28. §. Hatályos: 2011. I. 1-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


404  Végre nem hajtható módosítására lásd: 2010. évi XL. törvény 9. §.


405  Módosította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (19).


406  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 9. §. Hatályos: az Európai Közösségek Bizottsága által a 2004/512/EK tanácsi határozattal létrehozott vízuminformációs rendszer működésének kezdeti időpontjaként megjelölt, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett naptól, 2011. X. 11-től. Lásd: 2010. évi XL. törvény 52. § (3).


407  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


408  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 29. §. Hatályos: 2011. I. 1-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


409  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


410  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


411  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


412  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 9.


413  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


414  Módosította: 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 5.


415  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


416  Beiktatta: 2013. évi XCIII. törvény 17. §. Hatályos: 2013. VII. 1-től.


417  Beiktatta: 2013. évi XCIII. törvény 17. §. Hatályos: 2013. VII. 1-től.


418  Beiktatta: 2013. évi XCIII. törvény 17. §. Hatályos: 2013. VII. 1-től.


419  Beiktatta: 2013. évi XCIII. törvény 17. §. Hatályos: 2013. VII. 1-től.


420  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


421  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (6). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


422  Módosította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (19).


423  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


424  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


425  Módosította: 2013. évi XCIII. törvény 18. § d).


426  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


427  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


428  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


429  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


430  Módosította: 2013. évi XCIII. törvény 18. § e).


431  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


432  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


433  Megállapította: 2013. évi LXXXVIII. törvény 34. § (17). Hatályos: 2014. I. 1-től.


434  Módosította: 2013. évi XCIII. törvény 18. § f).


435  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 10. §. Módosította: 2013. évi XCIII. törvény 18. § g).


436  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján. Módosította: 2013. évi XCIII. törvény 18. § h).


437  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


438  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján.


439  Beiktatta: 2007. évi CLXXI. törvény 14. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 110. § (1) a).


440  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 30. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


441  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 30. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


442  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 30. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


443  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 30. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


444  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 15. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


445  Megállapította: 2012. évi CCXIV. törvény 97. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.


446  Módosította: 2011. évi CLXXV. törvény 98. § c), 2011. évi CLXXIX. törvény 193. §, 2013. évi CCLII. törvény 70. § (7).


447  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 15. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


448  Módosította: 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) c).


449  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) d).


450  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) d).


451  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) e).


452  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 16. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


453  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


454  Megállapította: 2011. évi CCVII. törvény 16. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


455  Módosította: 2009. évi CLV. törvény 43. § (6), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 19.


456  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (1) 20.


457  Megállapította: 2012. évi CCXIV. törvény 97. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.


458  Módosítva: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2) alapján. Módosította: 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) e).


459  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) e).


460  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) e).


461  Beiktatta: 2012. évi CCXIV. törvény 97. § (3). Hatályos: 2013. I. 1-től.


462  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 16. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


463  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2012. évi CCXIV. törvény 109. § (4) d).


464  Megállapította: 2012. évi LXXVI. törvény 27. § (2). Hatályos: 2012. VI. 27-től.


465  Hatályon kívül helyezte: 1998. évi XIX. törvény 605. § (8). Hatálytalan: 1999. IX. 1-től. Ismételten hatályon kívül helyezte: 1999. évi LXXV. törvény 61. § (6) b).


466  Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXLVII. törvény 110. § (1) a). Hatálytalan: 2011. I. 1-től.


467  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 31. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.


468  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


469  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


470  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


471  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


472  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


473  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


474  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


475  Beiktatta: 2007. évi XC. törvény 17. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


476  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


477  Hatályon kívül helyezte: 1997. évi XXXII. törvény 86. § b). Hatálytalan: 1997. XI. 1-től.


478  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


479  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 18. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


480  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 32. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


481  Lásd: 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet.


482  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 32. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


483  Lásd: 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, 181/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet, 232/2010. (VIII. 19.) Korm. rendelet, 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 1-6. §, 10-13. §.


484  Lásd: 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, 208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet, 181/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet, 232/2010. (VIII. 19.) Korm. rendelet, 351/2013. (X. 4.) Korm. rendelet 7. § (2).


485  Módosította: 2010. évi XL. törvény 54. § (1) a).


486  Lásd: 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet, 66/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet.


487  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


488  Lásd: 232/2010. (VIII. 19.) Korm. rendelet, 63/2011. (IV. 13.) Korm. rendelet, 78/2011. (V. 12.) Korm. rendelet.


489  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 32. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


490  Lásd: 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 1-6. §, 10-13. §, 295/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet.


491  Lásd: 330/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, 181/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet.


492  Lásd: 330/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, 181/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet.


493  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 15. § (1). Hatályos: 2008. I. 1-től.


494  Lásd: 384/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet.


495  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 11. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


496  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 32. § (3). Hatályos: 2011. I. 1-től.


497  Lásd: 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 1-6. §, 10-13. §.


498  Megállapította: 2013. évi CXCVIII. törvény 2. § (1). Hatályos: 2013. XI. 29-től.


499  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


500  Megállapította: 1998. évi XIX. törvény 605. § (12). Hatályos: 1999. IX. 1-től.


501  Módosította: 2006. évi CIX. törvény 169. § d).


502  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 19. § (1). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


503  Lásd: 67/2007. (XII. 28.) IRM rendelet, 47/2012. (X. 4.) BM rendelet 8. §.


504  Lásd: 9/1997. (II. 12.) BM rendelet.


505  Lásd: 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet.


506  Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXVIII. törvény 47. § (5) b). Hatálytalan: 2013. VII. 20-tól.


507  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 15. § (2). Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2), 2011. évi CCVII. törvény 18. § (2) b).


508  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


509  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 15. § (3). Hatályos: 2008. I. 1-től.


510  Megállapította: 1999. évi LXXV. törvény 72. §. Módosítva az 51/2003. (XI. 5.) AB végzéssel javított 47/2003. (X. 27.) AB határozat alapján.


511  Lásd: 18/1994. (X. 1.) BM rendelet, 26/1999. (VIII. 13.) BM rendelet, 28/1999. (VIII. 13.) BM rendelet.


512  Lásd: 24/1997. (III. 26.) BM rendelet.


513  Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXVIII. törvény 47. § (5) c). Hatálytalan: 2014. I. 1-től.


514  Módosította: 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (2).


515  Lásd: 54/2004. (IX. 22.) BM rendelet, 25/2007. (V. 31.) IRM rendelet, 19/2009. (VI. 18.) IRM rendelet.


516  Lásd: 44/1998. (X. 14.) BM rendelet.


517  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 15. § (4). Hatályos: 2008. I. 1-től.


518  Lásd: 63/2007. (XII. 23.) IRM rendelet, 32/2009. (VIII. 19.) IRM rendelet.


519  Beiktatta: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (7). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


520  Megállapította: 2007. évi XC. törvény 19. § (3). Hatályos: 2008. I. 1-től.


521  Megállapította: 2013. évi XXXIV. törvény 16. § (2). Hatályos: 2013. VII. 1-től.


522  Lásd: 35/2008. (XII. 31.) IRM-PM együttes rendelet.


523  Lásd: 68/2007. (XII. 28.) IRM rendelet.


524  Lásd: 68/2007. (XII. 28.) IRM rendelet.


525  Lásd: 68/2007. (XII. 28.) IRM rendelet.


526  Beiktatta: 2011. évi CLXXX. törvény 86. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


527  Lásd: 10/2012. (III. 14.) BM rendelet.


528  Beiktatta: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (8). Hatályos: 2013. I. 1-től.


529  Megállapította: 2012. évi XXXI. törvény 7. § (2). Hatályos: 2012. IV. 15-től.


530  Beiktatta: 2012. évi XXXI. törvény 7. § (3). Hatályos: 2012. IV. 15-től.


531  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


532  Módosította: 2007. évi XC. törvény 20. § (3).


533  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 161. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től. Hatályon kívül helyezte továbbá: 2007. évi XC. törvény 20. § (3).


534  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


535  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


536  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi XC. törvény 20. § (3). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


537  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 17. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


538  Beiktatta: 2011. évi CCVII. törvény 17. §. Hatályos: 2012. I. 5-től.


539  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 16. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


540  Megállapította: 2007. évi CLXXI. törvény 16. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


541  Megállapította: 2010. évi CXLVII. törvény 33. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.


542  Megállapította: 2012. évi LXXXVI. törvény 32. § (1). Hatályos: 2012. VII. 1-től.


543  Hatályon kívül helyezte: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (11) b). Hatálytalan: 2013. IV. 9-től.


544  Megállapította: 2012. évi CLXXXI. törvény 48. § (9). Hatályos: 2013. IV. 9-től.


545  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 12. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


546  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 12. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


547  Beiktatta: 2010. évi XL. törvény 12. §. Hatályos: 2010. III. 24-től.


548  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 33. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


549  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 33. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


550  Beiktatta: 2010. évi CXLVII. törvény 33. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


551  Beiktatta: 2011. évi CL. törvény 43. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


552  Hatályon kívül helyezte: 1999. évi LXXXV. törvény 64. § a). Hatálytalan: 2000. III. 1-től.


553  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 161. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


554  Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII. törvény 2. § 161. Hatálytalan: 2007. VII. 1-től.


555  Hatályon kívül helyezte: 2001. évi XL. törvény 103. § (8) q). Hatálytalan: 2001. XII. 23-tól.


556  Hatályon kívül helyezte: 1996. évi CXII. törvény 221. § (2) g). Hatálytalan: 1997. I. 1-től.


557  Hatályon kívül helyezte: 1997. évi CXLV. törvény 61. § (1). Hatálytalan: 1998. VI. 16-tól.


558  Beépítve: 1993. évi LXXXVI. törvény 37. § (3)-(4). Hatályos: 1994. V. 1-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!