| A jogszabály mai napon hatályos állapota |
89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet
a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról
1. § E rendelet hatálya
a) munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) hatálya alá tartozó munkáltatókra - ide nem értve a honvédség, a rendőrség, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltóság, a polgári védelem, a büntetés-végrehajtás szerveit, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat -, és
b) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényben, továbbá végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásával összefüggésben a megyei (fővárosi) munkaügyi központokra és kirendeltségeire, valamint a települési önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatással összefüggésben a települési önkormányzatokra, és
c) a szakképzést folytató intézményekre - ide nem értve a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjai szerinti intézményeket (a továbbiakban: szakképző intézmény) -, és
d) a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtókra terjed ki.
2. § (1) A Mvt. 58. §-a szerinti foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás nyújtása a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok (a továbbiakban: szolgálat) feladatkörébe tartozik.
(2) A munkáltató - a magánszemély munkáltató kivételével - a működése megkezdését követő két hónapon belül köteles az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségének (a továbbiakban: munkavédelmi felügyelőség) bejelenteni
a) székhelyének és telephelyeinek címét,
b) tevékenységeit,
c) a számára foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtó szolgáltató nevét és címét,
d) a foglalkoztatott, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásban részesülő munkavállalók számát és foglalkozás-egészségügyi osztályba sorolását.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott munkáltató a (2) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változást éves rendszerességgel, minden év február 15. napjáig köteles bejelenteni a munkavédelmi felügyelőséghez.
(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a munkáltató
a) a közte és a foglalkozás-egészségügyi szolgáltató között a szolgáltatás nyújtására létrejött megállapodás hatályának megszűnését a megszűnés időpontjának megjelölésével, valamint
b) a szolgáltatást nyújtó orvos személyében bekövetkezett változást annak kezdő időpontjának feltüntetésével
a változás megtörténtétől számított három munkanapon belül köteles bejelenteni a munkavédelmi felügyelőséghez.
(5) A foglalkozás-egészségügyi szolgáltató, illetve a szolgáltatást nyújtó orvos személyében bekövetkezett változás esetén a szolgáltatást korábban nyújtó szolgáltató, illetve orvos köteles a foglalkozás-egészségügyi feladatok ellátásához szükséges dokumentumokat - egészségügyi adatok esetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezéseire figyelemmel - a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást biztosító szolgáltató részére átadni.
(6) Azok a munkáltatók, akik nem tartanak fenn szolgálatot, továbbá a munkaügyi központok, a települési önkormányzatok és a szakképző intézmények a külön jogszabályban meghatározott vizsgálatok elvégzése ellenében - eltérő megállapodás hiányában - az 1. számú mellékletben meghatározott térítési díjat fizetik a szolgáltatást nyújtónak.
(7) Ha a szakmai alkalmassági vizsgálatra beutalt munkanélküli vizsgálata alkalmatlan minősítéssel zárul, és emiatt a foglalkoztathatóság vizsgálatára kerül sor, a munkaügyi központ - eltérő megállapodás hiányában - a foglalkoztathatóság vizsgálatának a megállapodásuk szerinti térítési díját köteles megfizetni.
(8) Az egészségkárosító kockázatok meghatározásához és nyomon követéséhez szükséges, az 1. melléklet 1.2. pontja szerinti munkahigiénés vizsgálatért fizetendő térítés összegéről a megrendelő és a vizsgálatot végző megállapodik.
3. §
4. § (1) A szolgálat vezetője a szolgálat fenntartójának egyidejű tájékoztatás mellett a szolgálat székhelye szerint illetékes munkavédelmi felügyelőségnek jelenti
a) minden év június 30-ig, illetve december 31-ig a 2. számú melléklet szerinti adatokat - személyazonosításra alkalmatlan módon - az ellátott munkavállalókról, munkáltatók szerinti bontásban,
b) a tevékenysége megkezdését, megszűnését, átmeneti szünetelését, a változást követő nyolc munkanapon belül.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatok alapján a munkavédelmi felügyelőség a munkáltató kérelmére tájékoztatást ad a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás igénybevételének helyi lehetőségeiről.
(3) A szolgálat alapfeladatainak ellátásához - a 3. mellékletben meghatározott létszámok esetén - legalább egy, teljes munkaidőben rendelkezésre álló orvost és ápolót kell biztosítani.
5. § (1) A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást elsősorban a munkavégzés helyén vagy annak közelében kell biztosítani.
(2) Amennyiben egy munkahelyen az „A” és „B” foglalkozás-egészségi osztályba tartozó munkavállalók száma egy műszakban 300 fő feletti, a munkahely szerint illetékes munkavédelmi felügyelőség foglalkozás-egészségügyi szakápolói ellátásnak helyszíni biztosítását - beleértve az elsősegélynyújtás feltételeit is - írhatja elő.
6. § (1) A foglalkozás-egészségi osztályba történő besorolás szempontrendszerét a 4. melléklet tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdés szerinti besorolást a munkáltató a szolgálat vagy a munkavédelmi felügyelőség véleményének figyelembevételével készíti el.
(3) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat biztosításával kapcsolatos hatósági ellenőrzési jogkört az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség gyakorolja.
7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2)
1. melléklet a 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelethez
1.1. A 2. § (3) bekezdése szerinti díjak
1.1.1. A munkáltató által eltérő megállapodás hiányában fizetendő díjak:
| „D” | foglalkozás-egészségügyi osztály esetében | 5 000 Ft/fő/év |
| „C” | foglalkozás-egészségügyi osztály esetében | 6 800 Ft/fő/év |
| „B” | foglalkozás-egészségügyi osztály esetében | 8 400 Ft/fő/év |
| „A” | foglalkozás-egészségügyi osztály esetében | 10 000 Ft/fő/év |
1.1.2. A munkaügyi központ, valamint a szakképző intézmény által - eltérő megállapodás hiányában - fizetendő díjak:
A munkaügyi központ, valamint a szakképző intézmény által beutalt személy
1. munkaköri alkalmassági vizsgálata a közhasznú munka előkészítése érdekében 1800 Ft/fő/eset;
2. szakmai alkalmassági vizsgálata beiskolázás előkészítése érdekében 2500 Ft/fő/eset;
3. szakmai alkalmassági vizsgálata munkaközvetítés előkészítése érdekében 2800 Ft/fő/eset;
4. foglalkoztathatóságának szakvéleményezése 3000 Ft/fő/eset.
1.1.3. A települési önkormányzat által a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak közcélú foglalkoztatása esetén a beutalt személy munkaköri alkalmassági vizsgálatának díja - eltérő megállapodás hiányában - 1900 Ft/fő/eset.
1.2. Munkahigiénés vizsgálatok
1.2.1. Munkakörnyezeti műszeres vizsgálatok:
a) munkahelyi kémiai kóroki tényezők (gázok, gőzök, aerosolok, porok okozta légszennyeződés)
- mennyiségi,
- minőségi
vizsgálata;
b) munkahelyi fizikai kóroki tényezők közül
- zajszint,
- infra- és ultrahang szintek
- (egész test) rezgésterhelés,
- kéz-kar rezgésterhelés,
- a megvilágítás világítástechnikai jellemzőinek,
- elektromágneses tér jellemzői,
- magas légköri nyomáson végzett munka,
- ionizáló és nem ionizáló sugárzásszintek
meghatározása;
c) zárt, telepített munkahelyeken a klímatényezők meghatározása;
d) fizikai megterhelés-igénybevétel vizsgálata.
1.2.2. Biológiai expozíciós mutatók vizsgálata a külön jogszabályban meghatározott expozíciós mutatók alapján:
| Biológiai expozíciós mutató |
| Vegyi anyag | vizeletben | vérben |
| Anilin | p-aminofenol | met Hb. |
| Arzén | arzén |
| Benzon | fenol |
| Dimetilformamid | N-metil-formamid |
| Etil-benzol | mandulasav |
| Fenol | fenol |
| Fluorid vegyületek | fluorid |
| Halotán | halotán |
| trifluorecetsav |
| Higany (szervetlen) | higany |
| Kadmium | kadmium | kadmium |
| Króm | króm |
| Kobalt | kobalt |
| n-Hexán | 2,5-hexán-dion |
| Nikkel | nikkel |
| Nitrobenzol | p-nitrofenol |
| Ólom (szervetlen) | D-ALA | ólom |
| ZPP |
| Pentaklórfenol | pentaklórfenol |
| Szelén | szelén |
| Szén-monoxid | CO Hb |
| Szerves foszforsavészter tart. peszticidek | vörösvérsejt vagy teljes vér acetil-kolineszteráz |
| Sztirol | mandulasav |
| Toluol | hippursav |
| o-krezol |
| Triklóretilén | triklórecetsav |
| Xilol | metilhippursavak |
2. melléklet a 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelethez
Jelentés a munkavállalói létszámról
Foglalkozás-egészségügyi szolgálat
neve:
címe:
| orvosok száma: | főállású: |
| részállású: |
ápolók száma:
alkalmazott egyéb személyek száma:
| Osztály | Jelenleg ellátott létszám 199... év ..... hó ... naptól ..... hó ... napig | Várható növekedés (+), illetve csökkenés (-) 199... év ..... hó ... naptól ..... hó ... napig |
| A |
| B |
| C |
| D |
| szabad kapacitás (fő) | várható kapacitás (fő) |
Kelt: ........................................
...................................
a szolgálat vezetője
3. melléklet a 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelethez
A foglalkozás-egészségügyi szolgálat által ellátandó munkavállalói létszámok
A főműszak-időben biztosítani kell a szolgálatban egy orvos és egy ápoló jelenlétét:
a) „A” foglalkozás-egészségi osztály esetén az 1000 munkavállalónként,
b) „B” foglalkozás-egészségi osztály esetén az 1200 munkavállalónként,
c) „C” foglalkozás-egészségi osztály esetén az 1500 munkavállalónként,
d) „D” foglalkozás-egészségi osztály esetén a 2000 munkavállalónként.
Ha az ellátandó munkavállalók egynél több foglalkozás-egészségi osztályból kerülnek ki, az egy szolgálat által ellátható létszámot a következő képlet segítségével kell kiszámítani:

ahol: Ae, Be, Ce, De az ellátandó munkavállalók száma az A-D foglalkozás-egészségi osztályokból, A, B, C, D az A-D foglalkozás-egészségi osztály létszámhatárainak számértékei.
Ha F=100±20, akkor egy főműszakidőben rendelkezésre álló orvost és egy ápolót kell biztosítani.
4. melléklet a 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelethez
A tevékenységek foglalkozás-egészségi osztályba sorolása
„A” foglalkozás-egészségi osztály
| gazdasági tevékenységek | ágazati számjelek |
| 1. Bányászat | C 10-14 |
| 2. Kohászat | D 27 |
fizikai munkakörei, valamint azon nem fizikai munkakörök munkavállalói, akik az „A” foglalkozás-egészségi osztályt indokló munkakörnyezetben töltik munkaidejük több mint 50%-át.
3. Ugyanebbe a foglalkozás-egészségi osztályba sorolandó:
3.1. rákkeltőkkel exponáltak,
3.2. sugárzó anyagokkal,
3.3. ismeretlen (mérgező hatásuk szempontjából kivizsgálatlan) anyagokkal dolgozók,
3.4. állatkísérletes munkakörökben foglalkoztatottak,
3.5. korkedvezményre jogosító munkakörökben foglalkoztatottak,
3.6. munkaidő-kedvezményre jogosító expozícióban alkalmazott munkavállalók,
3.7. a vasúti közlekedésben a forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő, a légi és vízi közlekedésben szakszolgálati vizsgához kötött munkakörökben alkalmazott munkavállalók,
függetlenül a tevékenység ágazati osztályától.
„B” foglalkozás-egészségi osztály
| gazdasági tevékenységek | ágazati számjelek |
| 1. | Mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás | A 01-02 |
| 2. | Építőipar | F 45 |
| 3. | Élelmiszerek és italok gyártása | D 15 |
| 4. | Dohánytermékek gyártása | D 16 |
| 5. | Textíliák gyártása | D 17 |
| 6. | Ruházati termékek gyártása, szőrmekikészítés és -festés | D 18 |
| 7. | Bőrkikészítés, bőrtermékek és lábbeli gyártása | D 19 |
| 8. | Fafeldolgozás | D 20 |
| 9. | Kőolaj-feldolgozás és kokszgyártás | D 23 |
| 10. | Vegyi alapanyagok és termékek gyártása | D 24 |
| 11. | Gumi és műanyag termékek gyártása | D 25 |
| 12. | Nemfém ásványi termékek gyártása | D 26 |
| 13. | Nyersanyag visszanyerése hulladékból | D 37 |
| 14. | Szárazföldi és csővezetékes szállítás | I 60 |
| 15. | Vízi szállítás | 161 |
| 16. | Légi szállítás | I 62 |
| 17. | Bútorgyártás | D 361 |
| 18. | Egészségügyi és szociális ellátás | N 85 |
| 19. | Állategészségügyi tevékenység | N 852 |
| 20. | Nyomdaipari termékek gyártása | D 2221 |
fizikai munkakörei, valamint azon nem fizikai munkakörök munkavállalói, akik a „B” foglalkozás-egészségi osztályt indokló munkakörnyezetben töltik munkaidejük több mint 50%-át.
„C” foglalkozás-egészségi osztály
Ebbe a foglalkozás-egészségi osztályba sorolandók az „A” foglalkozás-egészségi osztályba nem tartozó ág, ágazat, alágazat, szakágazat
1. ipari,
2. szolgáltató,
3. kutató,
4. számítástechnikai tevékenységgel kapcsolatos
fizikai munkakörei, valamint azon nem fizikai munkakörök munkavállalói, a „C” foglalkozás-egészségi osztályt indokló munkakörnyezetben töltik munkaidejük több mint 50%-át.
„D” foglalkozás-egészségi osztály
Ebbe a foglalkozás-egészségi osztályba sorolandók a
1. kutatás-szervezési,
2. kulturális,
3. oktatási,
4. egyéb adminisztratív
tevékenységet végző munkavállalók, továbbá az „A”, a „B” és a „C” foglalkozás-egészségi osztályba sorolt tevékenységek nem fizikai munkaköreiben dolgozó, más osztályokba nem sorolt munkavállalói.
