A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

27/1996. (VIII. 28.) NM rendelet

a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 64. §-ának (4) bekezdésében, valamint az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 37. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a Magyar Köztársaság területén

a) a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 9. §-ának (1) bekezdése és 87. §-ának 9. pontja szerinti szervezett munkavégzésre (a továbbiakban: szervezett munkavégzés),

b)

(2) E rendelet szerint kell bejelenteni a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező munkáltató magyar állampolgárságú munkavállalója külföldi munkavégzése során elszenvedett foglalkozási megbetegedését is.

(3) A rendkívüli munkavégzési körülmények esetén (pl. mentés, katasztrófa-elhárítás), illetve a fegyveres erőknél, rendvédelmi szerveknél és nemzetbiztonsági szolgálatoknál munkavégzésre irányuló, valamint a büntetés-végrehajtási jogviszonyban álló személyek foglalkozási betegségeinek bejelentésére, nyilvántartására és kivizsgálására az illetékes miniszter által - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel egyetértésben - kiadott külön jogszabály az irányadó.

(4)

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

a) foglalkozási megbetegedés: a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben bekövetkezett olyan heveny és idült, valamint a foglalkozás gyakorlását követően megjelenő vagy kialakuló idült egészségkárosodás,

aa) amely a munkavégzéssel, a foglalkozással kapcsolatos, a munkavégzés, a munkafolyamat során előforduló fizikai-, kémiai-, biológiai-, pszichoszociális- és ergonómiai kóroki tényezőkre vezethető vissza,

ab) illetve amely a munkavállalónak az optimálisnál nagyobb vagy kisebb igénybevételének a következménye;

b) fokozott expozíció: a munkavállaló szervezetében a munkavégzés során a foglalkozás gyakorlása közben vagy azzal összefüggésben az 1. számú mellékletben meghatározott biológiai határértékeket meghaladó koncentrációja vagy mértéke, illetve zaj esetében 4000 Hz-en a 30 dB halláscsökkenés bármely fülön;

c) biológiai expozíciós (hatás) mutató: azok a paraméterek, amelyekkel a vegyi anyagok és a szervezet közötti kölcsönhatások mennyiségileg jellemezhetők;

d) bejelentő orvos: bármely orvosi gyakorlatot folytató orvos, aki a foglalkozási megbetegedést (fokozott expozíciót) vagy annak gyanúját megállapította;

e) különösen bonyolult eset:

ea) ha mintavétel és laboratóriumi vizsgálatok vagy mérések elvégzése szükséges,

eb) a munkavállaló részvételi jogainak érvényesítése érdekében a vizsgálatokba történő bevonása,

f) halálos foglalkozási megbetegedés: olyan halálhoz vezető megbetegedés, ahol a halál oka a foglalkozási megbetegedés vagy annak szövődménye.

A foglalkozási betegségek és fokozott expozíciók bejelentése

3. § (1) Az orvosi tevékenység körében észlelt, a 2. számú mellékletben szereplő foglalkozási betegséget, foglalkozási eredetű heveny vagy idült mérgezést (a továbbiakban: foglalkozási betegség), valamint a külön jogszabályban meghatározott vegyi anyagok, továbbá zaj okozta fokozott expozíciós esetet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban: OMMF) munkáltató székhelye szerint illetékes munkavédelmi felügyelőségéhez be kell jelenteni, ki kell vizsgálni és elfogadásuk esetén nyilvántartásba kell venni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentést a 3. számú mellékletben foglaltak figyelembevételével

a) a foglalkozási betegség kórisméjét vagy annak gyanúját megállapító orvosnak a diagnózis felállítását követő 24 órán belül,

b) halálos kimenetelű, illetőleg ugyanazon munkahelyen 5, vagy több munkavállalót érintő azonos, egy időben kialakult heveny (a továbbiakban tömeges) foglalkozási betegség esetén az elsőként észlelő orvosnak szóban azonnal és írásban legkésőbb 24 órán belül,

c) fokozott expozíció esetén az érintett személyt vizsgálatra beküldő foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosának a lelet kézhezvételétől számított 24 órán belül

a 4. számú melléklet szerinti bejelentőlapon kell megtennie.

(3) A bejelentést meg kell ismételni, ha a korábban keresőképesként bejelentett személy keresőképtelenné vált. Tanulói, illetve hallgatói jogviszonyban lévő személy esetén, a gyakorlati képzés helyén működő foglalkozás-egészségügyi orvos végzi a bejelentést, aki ezzel egy időben értesíti az oktatási intézményt.

(4) Az első észlelő orvosnak lehetősége van a munkavállalót további vizsgálatok végzésére a munkáltató telephelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó helyre vagy az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetbe (a továbbiakban: OMFI) beutalnia. A beutalóra rá kell vezetni a „Bejelentve nincs!” megjegyzést.

(5) Ha a (4) bekezdés szerinti foglalkozás-egészségügyi szakellátóhely a kórisme felállításához szükséges feltételekkel nem rendelkezik, vagy ha egyéb okból indokoltnak tartja, kezdeményezi a hozzá beutalt munkavállaló beutalását az OMFI-ba. Ebben az esetben a beutalóra rá kell vezetni a „Bejelentve nincs!” megjegyzést.

(6) A tüdőfibrózist okozó porok esetében a diagnózist felállító Baranya megyei Tüdőgyógyintézet, illetve az OMFI végzi a bejelentést.

4. § (1) Ha a munkahelyen halálos kimenetelű vagy tömeges foglalkozási megbetegedés fordult elő, a munkáltató - az észlelő orvos bejelentési kötelezettségétől függetlenül - azonnal értesíti az OMMF területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségét (a továbbiakban: munkavédelmi felügyelőség), amely azonnal értesíti az OMFI-t.

(2) Az 1. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a munkáltató foglalkozási megbetegedés észlelésekor értesíti az OMMF munkáltató székhelye szerint illetékes munkavédelmi felügyelőségét.

(3) Amennyiben a betegellátó az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüak.) 15. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a foglalkozási eredetű megbetegedéssel vagy fokozott expozícióval kapcsolatos bejelentését az érintett lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint illetékes munkavédelmi felügyelőséghez továbbította, a munkavédelmi felügyelőség a tudomására jutott bejelentést haladéktalanul továbbítja az érintett munkahelye szerint illetékes munkavédelmi felügyelőségéhez, a bejelentőlap egyidejű megküldésével. A bejelentés átadásáról a betegellátót írásban értesíti.

A foglalkozási betegség és a fokozott expozíciós eset körülményeinek kivizsgálása

5. § (1) A foglalkozási megbetegedés és a fokozott expozíciós eset keletkezésének körülményeit a munkavédelmi felügyelőség a (2) bekezdés szerinti személyek és szervek bevonásával vizsgálja ki. Amennyiben a munkáltató jogutód nélkül megszűnt, és a külön jogszabályban előírtak alapján a munkakörülmények rekonstruálásához szükséges dokumentumok nem kerültek elhelyezésre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes intézeténél, illetve a munkavédelmi felügyelőségnél, a foglalkozási eredetet a munkavédelmi felügyelőség saját hatáskörben bírálja el.

(2) A foglalkozási megbetegedés, illetve fokozott expozíciós eset körülményeinek kivizsgálásába a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosát, a munkáltatót vagy annak képviselőjét és a munkavállalók érdekképviseletét (munkavédelmi képviselőt) is be kell vonni, valamint a vizsgálat során a megbetegedés és az expozíció okainak feltárása érdekében más hatóság, illetve intézmény is megkereshető.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vizsgálatot a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül meg kell kezdeni, valamint a bejelentés napjától számított legkésőbb 30 napon - különösen bonyolult esetekben 60 napon - belül intézkedni kell a további foglalkozási megbetegedések megelőzése érdekében.

(4) A kivizsgálás során figyelembe kell venni az Eüak. 4. §-ának (4) bekezdésében, illetve 33. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.

(5) Halálos kimenetelű vagy tömeges foglalkozási megbetegedés kivizsgálásába a munkavédelmi felügyelőség az (1)-(2) bekezdésekben foglaltakon túl bevonja

a) növényvédő szer vagy termésnövelő anyag okozta megbetegedés esetén az FVM Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területileg illetékes megyei szervét;

b) a biológiai kóroki tényező okozta megbetegedés esetén az ÁNTSZ területileg illetékes intézetét;

c) állatról emberre terjedő fertőzés okozta megbetegedés esetén az FVM Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területileg illetékes megyei szervét;

d) a bányászatban észlelt megbetegedés esetén a területileg illetékes bányakapitányságot.

(6) A foglalkozási megbetegedés, illetve a fokozott expozíció körülményeinek vizsgálatáról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek egy-egy másolati példányát a vizsgálatban részt vevőknek át kell adni.

(7) A kivizsgálás vezetője az 5. számú melléklet szerinti vizsgálati lapot hat példányban állítja ki. A vizsgálati lap egy példányát a munkavédelmi felügyelőség megőrzi, egyet a bejelentőlappal együtt az OMFI részére továbbít.

(8) A bejelentés teljeskörűségét, szakmai megalapozottságát az OMFI bírálja el, és ennek során jogosult:

a) saját hatáskörben - betegség esetén - további vizsgálatokat végezni, egyes vizsgálatokat megismételni;

b) szükség esetén a munkavállalót más intézménybe vizsgálatra beutalni, illetve vizsgálatát kezdeményezni;

c) kiegészítő adatokat, információkat kérni, további munkahigiénés vizsgálatokat kezdeményeztetni a munkavédelmi felügyelőség útján;

d) külső szakértőt igénybe venni.

(9) Betegség esetén, annak foglalkozási megbetegedésként történő elfogadásáról az OMFI 30 napon belül tájékoztatja a munkavédelmi felügyelőséget. A munkavédelmi felügyelőség a 6. számú melléklet szerinti nyomtatványon értesíti a társadalombiztosítási kifizetőhelyet, ennek hiányában az illetékes megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztárt (kirendeltséget). A kifogásolt eseteket az OMFI ismételt vizsgálatra, adatkiegészítésre, illetve törlésre visszaküldi a munkavédelmi felügyelőségnek.

(10) A munkavédelmi felügyelőség az OMFI (9) bekezdés szerinti tájékoztatásának kézhezvétele után a vizsgálati lap egy-egy példányát a munkáltatónak, a munkavállalónak (halált okozó foglalkozási megbetegedés esetén a hozzátartozónak), a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosának, továbbá taj-számmal ellátva és a bejelentőlappal, valamint az OMFI tájékoztatásával együtt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részére küldi meg.

(11) Amennyiben a bejelentés nem a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosától érkezett, a vizsgálat vezetője köteles értesíteni a bejelentő orvost a kivizsgálás eredményéről.

6. § A munkaegészségügyi szabálytalanságok megszüntetésére, a hasonló esetek előfordulásának megelőzésére a munkavédelmi felügyelőség szükség esetén intézkedik. Közegészségügyi-járványügyi szabálytalanság észlelése esetén a munkavédelmi felügyelőség értesíti az ÁNTSZ területileg illetékes intézetét.

A helyi feladatok meghatározása

7. § A munkáltató köteles

a) a munkavállaló megbetegedésével, fokozott expozíciós esetével összefüggő munkahelyre, munkakörülményekre vonatkozó információkat, adatokat a vizsgálat vezetőjének a rendelkezésére bocsátani;

b) a kivizsgálást elősegíteni, a kórisme felállításához szükséges orvosi és higiénés vizsgálatok elvégeztetéséről, a 6. §-ban említett intézkedések végrehajtásáról gondoskodni;

c) halálos, tömeges foglalkozási betegség, tömeges fokozott expozíció, illetve ugyanazon kóroki tényezőre visszavezethető, ugyanazon tevékenységgel kapcsolatosan ismételten előforduló fokozott expozíciók esetén az Mvt. 23. §-ának (2) bekezdése szerinti soron kívüli ellenőrzést lefolytatni, és az 54. §-ának (3) bekezdése szerinti soron kívüli kockázatértékelést elvégezni.

Hatálybalépés

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(2)

(3) Ez a rendelet nem érinti a munkabalesetek és a fertőző betegségek bejelentéséről és nyilvántartásáról szóló külön jogszabályban meghatározott bejelentési kötelezettséget.

(4) E rendelet a foglalkozási megbetegedések európai jegyzékéről szóló 2003/670/EK ajánlásnak való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelethez

2. számú melléklet a 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelethez

Bejelentendő foglalkozási megbetegedések jegyzéke

EU kód Kód

1 A) KÉMIAI KÓROKI TÉNYEZŐK

100 A1 Akrilnitril által okozott betegségek

101 A2 Arzén és vegyületei által okozott betegségek

102 A3 Berillium és vegyületei által okozott betegségek

103.01 A4 Szén-monoxid által okozott betegségek

103.02 A5 Foszgén által okozott betegségek

104.01 A6 Hidrogén-cianid által okozott betegségek

104.02 A7 Cianidok és vegyületei által okozott betegségek

104.03 A8 Izocianátok által okozott betegségek

105 A9 Kadmium és vegyületei által okozott betegségek

106 A10 Króm és vegyületei által okozott betegségek

107 A11 Higany és vegyületei által okozott betegségek

108 A12 Mangán és vegyületei által okozott betegségek

109.01 A13 Salétromsav által okozott betegségek

109.02 A14 Nitrogén oxidok által okozott betegségek

109.03 A15 Ammónia által okozott betegségek

110 A16 Nikkel és vegyületei által okozott betegségek

111 A17 Foszfor és vegyületei által okozott betegségek

112 A18 Ólom és vegyületei által okozott betegségek

113.01 A19 Kén-oxidok által okozott betegségek

113.02 A20 Kénsav által okozott betegségek

113.03 A21 Szén-diszulfid (szénkéneg) által okozott betegségek

114 A22 Vanádium és vegyületei által okozott betegségek

115.01 A23 Klór által okozott betegségek

115.02 A24 Bróm által okozott betegségek

115.04 A25 Jód által okozott betegségek

115.05 A26 Fluor és vegyületei által okozott betegségek

116 A27 Benzinekből (kőolaj-eredetű, alacsony forráspontú szénhidrogén elegyekből) származó alifás és aliciklikus szénhidrogének által okozott betegségek

A28 Vinilklorid által okozott betegségek

A29 Triklór-etilén által okozott betegségek

117 A30 Tetraklór-etilén által okozott betegségek

A31 Egyéb alifás és aromás szénhidrogének halogén származékai által okozott betegségek

118 A32 Butil-, metil- és izopropil-alkohol által okozott betegségek

119 A33 Etilén-glikol, dietilén-glikol, 1,4-butándiol, valamint glikolok és glicerin nitro származékai által okozott betegségek

120 A34 Metil-éter, etil-éter, izopropil-éter, vinil-éter, diklór-izopropiléter, gvajakol, az etilénglikol metil-étere és etil-étere által okozott betegségek

121 A35 Aceton klóraceton, brómaceton, hexafluoraceton, metil-etil-keton, metil-n-butil-keton, etil-izobutil-keton, diaceton-alkohol, mezitil-oxid, 2-metilciklohexanon által okozott betegségek

A36 Egyéb alkoholok, glikolok, ketonok, aldehidek, észterek által okozott betegségek

122 A37 Szerves foszforsav-észterek, karbamát inszekticidek által okozott betegségek

123 A38 Szerves savak által okozott betegségek

124 A39 Formaldehid által okozott betegségek

125 A40 Nitro-glicerin és más alifás nitroszármazékok által okozott betegségek

A41 Benzol által okozott betegségek

126.01 A42 Toluol által okozott betegségek

A43 Xilol által okozott betegségek

A44 Egyéb benzol homológ által okozott betegségek

126.02 A45 Naftalin vagy a naftalin megfelelői (a naftalin megfelelőit a CnH2n-12 összegképlet jellemzi) által okozott betegségek

126.03 A46 Sztirol és divinilbenzol által okozott betegségek

127 A47 Aromás szénhidrogének halogénezett származékai által okozott betegségek

128.01 A48 Fenolok és megfelelőik vagy halogénezett származékaik által okozott betegségek

128.02 A49 Naftol és megfelelői vagy halogénezett származékai által okozott betegségek

128.03 A50 Alkil-aril-oxidok halogénezett származékai által okozott betegségek

128.04 A51 Alkil-aril-szulfonátok halogénezett származékai által okozott betegségek

128.05 A52 Benzokinonok által okozott betegségek

129.01 A53 Aromás aminok vagy aromás hidrazinok vagy ezek halogénezett, fenolos, nitrifikált, nitrált vagy szulfonált származékai által okozott betegségek

129.02 A54 Alifás aminok és halogénezett származékaik által okozott betegségek

130.01 A55 Aromás szénhidrogének nitrált származékai által okozott betegségek

130.02 A56 Fenolok és megfelelőik nitrált származékai által okozott betegségek

131 A57 Antimon és vegyületei által okozott betegségek

132 A58 Salétromsav-észterek által okozott betegségek

A59 Nitro-glicerin és más salétromsavas észterek által okozott betegségek

133 A60 Kén-hidrogén által okozott betegségek

135 A61 Szerves oldószerek által okozott encephalopathiák, amelyek más címszó alá nem tartoznak

136 A62 Szerves oldószerek által okozott polyneuropathiák, amelyek más címszó alá nem tartoznak

A63 Dioxán (dietilén oxid) által okozott betegségek

A64 Minden egyéb a munkavégzés, foglalkozás közben használt és a munkavállaló testfelületére, szervezetébe jutó vegyi anyag (beleértve az egyéb növényvédő szereket) által okozott betegségek

201.01 A65 Korom által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.02 A66 Bitumen által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.03 A67 Kátrány által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.04 A68 Szurok által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.05 A69 Antracén és vegyületei által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.06 A70 Ásványi és egyéb olajok által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.07 A71 Nyers paraffin által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.08 A72 Karbazol és vegyületei által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.09 A73 Szén desztilláció melléktermékei által okozott bőrbetegségek és bőrrák

202 A74 Vegyianyagok által okozott kontakt irritatív dermatitisz

A75 Vegyianyagok által okozott kontakt allergiás dermatitisz

A76 Vegyianyagok által okozott egyéb bőrbetegségek (pl. olajakne) és nyálkahártya betegségek

A77 Egyéb bőrbetegségek és bőrrákok

301.11 A78 Szilikózis

301.12 A79 Tüdő tuberkulózissal kombinált szilikózis

301.21 A80 Azbesztózis

301.22 A81 Azbesztpor belégzését követő mesothelioma

301.31 A82 Egyéb pneumokoniózisok

302 A83 Azbeszt szövődménye hörgőrák formájában

303 A84 Szinterezett (zsugorított) fémek pora által okozott hörgő-tüdő-betegségek

304.04 A85 Kobalt, ón, bárium és grafit porának belégzése által okozott légzőrendszeri betegségek

A86 Kemény fém által okozott tüdőfibrózisok

304.05 A87 Sziderózis

304.06 A88 Tudományosan igazolt kémiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás asztma

304.07 A89 Tudományosan igazolt kémiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás rinitisz

305.01 A90 Fapor által okozott felsőlégúti daganatos betegségek

306 A91 A pleura azbeszt által okozott, légzési restrikcióval járó fibrózisa

307 A92 Mélyszíni bányában dolgozó bányászok krónikus obstruktív hörghurutja és emfizémája

308 A93 Azbesztpor belégzése által okozott tüdőrák

309 A94 Alumínium és vegyületei által okozott betegségek

310 A95 Lúgos salak pora által okozott bronchopulmonáris betegségek

B) FIZIKAI KÓROKI TÉNYEZŐK

502.01 B1 Ultraibolya, infravörös, egyéb nem ionizáló sugárzás által okozott betegségek (kivéve elektroophthalmia)

502.02 B2 Elektroophthalmia

503 B3 Zaj által okozott halláskárosodások

504 B4 Túlnyomás alatti munkavégzés által okozott betegségek

505.01 B5 Helyileg ható vibráció által okozott betegség

505.02 B6 Egésztest vibráció által okozott betegségek (beleértve az ágyéki gerinc porckorong betegségeit)

B7 Foglalkozással kapcsolatos egyéb fizikai kóroki tényező által okozott betegségek

508 B8 Ionizáló sugárzás által okozott betegségek

C) BIOLÓGIAI KÓROKI TÉNYEZŐK

401 C1 Egyéb zoonózisok

402 C2 Tetanusz

403 C3 Brucellózis

C4 Ornitózis

C5 Kullancs-enkefalitisz

C6 Atrax

C7 Leptospirózis

C8 Q-láz

C9 Tularémia

C10 Borelliózis (Lyme-kór)

C11 Trichofitiázis

404 C12 Foglalkozással kapcsolatban keletkezett hepatitiszek

405 C13 Foglalkozással kapcsolatban keletkezett tuberkulózis

406 C14 Amőbiázis

407 C15 Fertőző betegségek által okozott idült egészségkárosodás, ha az a foglalkozással kapcsolatban keletkezett

C16 Hivatalos külszolgálat során szerzett trópusi betegségek

C17 Gennykeltők által okozott bőrbetegségek

C18 Gombák által okozott bőrbetegségek

304.01 C19 Exogen (extrinsic) allergiás alveolitisz

304.02 C20 Gyapot, len, kender, juta, szizál és cukornád porok és rostok belégzése által okozott tüdőbetegségek

C21 Foglalkozással kapcsolatos biológiai kóroki tényezők által okozott egyéb betegségek

304.06 C22 Tudományos igazolt biológiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás asztma

304.07 C23 Tudományos igazolt biológiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás rinitisz

D) NEM OPTIMÁLIS IGÉNYBEVÉTEL, PSZICHOSZOCIÁLIS ERGONÓMIAI KÓROKI TÉNYEZŐK

506.10 D1 A periartikuláris tömlők nyomás miatti betegsége

506.11 D2 Prae-patelláris és sub-patelláris bursitis

506.12 D3 Olecranon bursitis

506.13 D4 Váll bursitis

506.21 D5 Az ínhüvely túlerőltetés által okozott betegségek

506.22 D6 A peritendineum-túlerőltetés által okozott betegség

506.23 D7 Az izom és ín tapadási helyek túlerőltetés által okozott betegségek

506.30 D8 Térdízületi meniszkusz sérülése

506.40 D9 Nyomás eredetű perifériás idegkárosodás

506.45 D10 Carpal tunnel (kéztő alagút) szindróma

507 D11 Bányászok nystagmusa (szemtekerezgése)

D12 Az ágyéki gerinc porckorong tehermozgatás által okozott betegségei

D13 A nyaki gerinc szakasz porckorong tehermozgatás által okozott betegségei

D14 Csontok, ízületek, izmok, inak túlzott, illetve egyoldalú igénybevétele által okozott betegségei

D15 Pszichoszociális kóroki tényezők

D16 Ergonómiai kóroki tényezők által okozott betegségek

D17 A munkavégzéssel vagy a munkakörnyezettel kapcsolatos egyéb betegségek

3. számú melléklet a 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelethez

A foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek jelentési és nyilvántartási rendje

I. A bejelentés

1. A bejelentést az erre a célra rendszeresített nyomtatványon a kitöltési utasítás szerint kell megtenni. A bejelentőlapot zárt borítékban kell postára adni.

2. A bejelentés megtörténtét és keltét - a kórisme feltüntetésével - a munkavállalóról vezetett egészségügyi nyilvántartásban rögzíteni kell.

3. A munkavédelmi felügyelőség a bejelentést nyilvántartásba veszi, és erről a bejelentőt 3 napon belül értesíti.

4. Ha a bejelentés nem a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosától érkezett, a munkavédelmi felügyelőség a bejelentőlap másolatát is megküldi az érintett foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak.

II. Az esetek nyilvántartása

1. A munkavédelmi felügyelőség a bejelentett foglalkozási betegségekkel, fokozott expozíciós esetekkel kapcsolatos vizsgálati lapokat, jegyzőkönyveket munkáltatók szerint, továbbá e rendelet mellékleteiben foglalt jegyzékek szerint külön-külön az alábbi csoportosításban tartja nyilván:

- a bejelentés dátuma,

- diagnózis,

- halálos vagy tömeges foglalkozási betegség,

- keresőképtelenséggel járó foglalkozási betegség,

- keresőképtelenséggel nem járó foglalkozási betegség,

- fokozott expozíció (anyagonként),

- kiváltó ok, munkakörülmény, rendelkezésre álló higiénés adat.

2. A munkavédelmi felügyelőség a bejelentett foglalkozási betegségekkel, fokozott expozíciós esetekkel kapcsolatos, az 1. pont szerinti csoportosításban nyilvántartott adatokat folyamatosan megküldi az OMFI-nak. Az OMFI az 5. § (8) bekezdésében leírtak szerint vizsgálja a bejelentés szakmai megalapozottságát, a vizsgálat teljeskörűségét.

3. Az OMFI az Országos Statisztikai Adatszolgáltatási Program (OSAP) által előírt jelentési rendnek megfelelően évenként országos összesítő jelentést készít.

4. számú melléklet a 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelethez

Bejelentés foglalkozási megbetegedésről (mérgezésről), fokozott expozícióról

Régió:

Megye: Bejelentésazonosító: □□□□□-□□-□□□

Bejelentő:

1 - Foglalkozás-egészségügyi alapszolgálat orvosa

2 - Foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely orvosa

3 - OMFI

4 - egyéb orvos

Bejelentő orvos neve: .........................................................................

Bejelentés dátuma: 20□□□□□□

A bejelentett eset: 1 - foglalkozási megbetegedés

2 - fokozott expozíció

Keresőképesség: 1 - keresőképes

2 - keresőképtelen

3 - halálos

Diagnózis (Csak foglalkozási megbetegedés esetén kell kitölteni!):


Előfordulás jellege: 1 - egyedi

2 - tömeges

Munkáltató neve (központi telephely):

Adószám: □□□□□□□□-□-□□

Adóazonosító jel: □□□□□□□□

Szakágazati kód: □□□□

Telephely címe (a bejelentés helye szerint):


A megbetegedéssel/ fokozott expozícióval kapcsolatos munkakör:




Munkavállaló neve: ............................................................................................................................................................

taj-szám: □□□□□□□□□

Neme: 1 - férfi

2 - nő

Születési dátuma: □□□□□□□□

Születési helye: .........................................................................................................

Anyja neve: .........................................................................................................

Lakcíme: ......................................................................................................... □□□□

Jelenlegi munkaköri tevékenysége:

FEOR kód: □□□□

Korábbi munkakörei jelenlegi és előző munkáltatóknál (a felsorolásnál jelölendő a munkáltató neve, címe; a munkakör, amelyet betöltött; és a mettől-meddig időtartam. Ha nem tudja, vagy nem emlékszik: n.e.-vel jelölendő):




A megbetegedéssel (fokozott expozíciós esettel) kapcsolatos
jelenlegi munkakörben töltött expozíciós idő (hónap):
□□

A megbetegedéssel (fokozott expozíciós esettel) kapcsolatos
munkakörben összesen eltöltött expozíciós idő (hónap)
□□

A fokozott zaj expozíciós eset bejelentésének alapjául szolgáló audiometriás vizsgálat eredményei:


A fokozott vegyi expozíciós eset bejelentésének alapjául szolgáló biológiai paraméter(ek) laboratóriumi vizsgálati eredményei (Csak a kivizsgálást követően töltendő ki):

Vérben Vizeletben

paraméter érték mértékegység paraméter érték mértékegység

A munkavédelmi felügyelőség véleménye:


A bejelentés: 1 - elfogadva

2 - módosítva

3 - elutasítva

4 - kiegészítésre visszaküldve

Elfogadott foglalkozási megbetegedés: □□□

Elfogadott fokozott expozíció: □□□

Diagnózis:




Bejelentést indokoló, csatolt orvosi dokumentumok száma: □□

Dátuma: □□□□□□□□

P. H.

................................................
aláírás

Kódlista és kitöltési utasítás a bejelentéshez

EU kód Kód

1 A) KÉMIAI KÓROKI TÉNYEZŐK

100 A1 Akrilnitril által okozott betegségek

101 A2 Arzén és vegyületei által okozott betegségek

102 A3 Berillium és vegyületei által okozott betegségek

103.01 A4 Szén-monoxid által okozott betegségek

103.02 A5 Foszgén által okozott betegségek

104.01 A6 Hidrogén-cianid által okozott betegségek

104.02 A7 Cianidok és vegyületei által okozott betegségek

104.03 A8 Izocianátok által okozott betegségek

105 A9 Kadmium és vegyületei által okozott betegségek

106 A10 Króm és vegyületei által okozott betegségek

107 A11 Higany és vegyületei által okozott betegségek

108 A12 Mangán és vegyületei által okozott betegségek

109.01 A13 Salétromsav által okozott betegségek

109.02 A14 Nitrogén oxidok által okozott betegségek

109.03 A15 Ammónia által okozott betegségek

110 A16 Nikkel és vegyületei által okozott betegségek

111 A17 Foszfor és vegyületei által okozott betegségek

112 A18 Ólom és vegyületei által okozott betegségek

113.01 A19 Kén-oxidok által okozott betegségek

113.02 A20 Kénsav által okozott betegségek

113.03 A21 Szén-diszulfid (szénkéneg) által okozott betegségek

114 A22 Vanádium és vegyületei által okozott betegségek

115.01 A23 Klór által okozott betegségek

115.02 A24 Bróm által okozott betegségek

115.04 A25 Jód által okozott betegségek

115.05 A26 Fluor és vegyületei által okozott betegségek

116 A27 Benzinekből (kőolaj-eredetű, alacsony forráspontú szénhidrogén elegyekből) származó alifás és aliciklikus szénhidrogének által okozott betegségek

A28 Vinilklorid által okozott betegségek

A29 Triklór-etilén által okozott betegségek

117 A30 Tetraklór-etilén által okozott betegségek

A31 Egyéb alifás és aromás szénhidrogének halogén származékai által okozott betegségek

118 A32 Butil-, metil- és izopropil-alkohol által okozott betegségek

119 A33 Etilén-glikol, dietilén-glikol, 1,4-butándiol, valamint glikolok és glicerin nitro származékai által okozott betegségek

120 A34 Metil-éter, etil-éter, izopropil-éter, vinil-éter, diklór-izopropiléter, gvajakol, az etilén-glikol metil-étere és etil-étere által okozott betegségek

121 A35 Aceton, klóraceton, brómaceton, hexafluoraceton, metil-etil-keton, metil-n-butil-keton, metil-izobutil-keton, diaceton-alkohol, mezitil-oxid, 2-metilciklohexanon által okozott betegségek

A36 Egyéb alkoholok, glikolok, ketonok, aldehidek, észterek által okozott betegségek

122 A37 Szerves foszforsav-észterek, karbamát inszekticidek által okozott betegségek

123 A38 Szerves savak által okozott betegségek

124 A39 Formaldehid által okozott betegségek

125 A40 Nitro-glicerin és más alifás nitroszármazékok által okozott betegségek

A41 Benzol által okozott betegségek

126.01 A42 Toluol által okozott betegségek

A43 Xilol által okozott betegségek

A44 Egyéb benzol homológ által okozott betegségek

126.02 A45 Naftalin vagy a naftalin megfelelői (a naftalin megfelelőit a CnH2n-12 összegképlet jellemzi) által okozott betegségek

126.03 A46 Sztirol és divinilbenzol által okozott betegségek

127 A47 Aromás szénhidrogének halogénezett származékai által okozott betegségek

128.01 A48 Fenolok és megfelelőik vagy halogénezett származékaik által okozott betegségek

128.02 A49 Naftol és megfelelői vagy halogénezett származékai által okozott betegségek

128.03 A50 Alkil-aril-oxidok halogénezett származékai által okozott betegségek

128.04 A51 Alkil-aril-szulfonátok halogénezett származékai által okozott betegségek

128.05 A52 Benzokinonok által okozott betegségek

129.01 A53 Aromás aminok vagy aromás hidrazinok vagy ezek halogénezett, fenolos, nitrifikált, nitrált vagy szulfonált származékai által okozott betegségek

129.02 A54 Alifás aminok és halogénezett származékaik által okozott betegségek

130.01 A55 Aromás szénhidrogének nitrált származékai által okozott betegségek

130.02 A56 Fenolok és megfelelőik nitrált származékai által okozott betegségek

131 A57 Antimon és vegyületei által okozott betegségek

132 A58 Salétromsav-észterek által okozott betegségek

A59 Nitro-glicerin és más salétromsavas észterek által okozott betegségek

133 A60 Kén-hidrogén által okozott betegségek

135 A61 Szerves oldószerek által okozott encephalopathiák, amelyek más címszó alá nem tartoznak

136 A62 Szerves oldószerek által okozott polyneuropathiák, amelyek más címszó alá nem tartoznak

A63 Dioxán (dietilén oxid) által okozott betegségek

A64 Minden egyéb a munkavégzés, foglalkozás közben használt és a munkavállaló testfelületére, szervezetébe jutó vegyi anyag (beleértve az egyéb növényvédő szereket) által okozott betegségek

201.01 A65 Korom által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.02 A66 Bitumen által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.03 A67 Kátrány által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.04 A68 Szurok által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.05 A69 Antracén és vegyületei által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.06 A70 Ásványi és egyéb olajok által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.07 A71 Nyers paraffin által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.08 A72 Karbazol és vegyületei által okozott bőrbetegségek és bőrrák

201.09 A73 Szén desztilláció melléktermékei által okozott bőrbetegségek és bőrrák

A74 Vegyianyagok által okozott kontakt irritatív dermatitisz

202 A75 Vegyianyagok által okozott kontakt allergiás dermatitisz

A76 Vegyianyagok által okozott egyéb bőrbetegségek (pl. olajakne) és nyálkahártya betegségek

A77 Egyéb bőrbetegségek és bőrrákok

301.11 A78 Szilikózis

301.12 A79 Tüdő tuberkulózissal kombinált szilikózis

301.21 A80 Azbesztózis

301.22 A81 Azbesztpor belégzését követő mesothelioma

301.31 A82 Egyéb pneumokoniózisok

302 A83 Azbeszt szövődménye hörgőrák formájában

303 A84 Szinterezett (zsugorított) fémek pora által okozott hörgő-tüdő-betegségek

304.04 A85 Kobalt, ón, bárium és grafit porának belégzése által okozott légzőrendszeri betegségek

A86 Kemény fém által okozott tüdőfibrózisok

304.05 A87 Sziderózis

304.06 A88 Tudományosan igazolt kémiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás asztma

304.07 A89 Tudományosan igazolt kémiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás rinitisz

305.01 A90 Fapor által okozott felsőlégúti daganatos betegségek

306 A91 A pleura azbeszt által okozott, légzési restrikcióval járó fibrózisa

307 A92 Mélyszíni bányában dolgozó bányászok krónikus obstruktív hörghurutja és emfizémája

308 A93 Azbesztpor belégzése által okozott tüdőrák

309 A94 Alumínium és vegyületei által okozott betegségek

310 A95 Lúgos salak pora által okozott bronchopulmonáris betegségek

B) FIZIKAI KÓROKI TÉNYEZŐK

502.01 B1 Ultraibolya, infravörös, egyéb nem ionizáló sugárzás által okozott betegségek (kivéve elektroophthalmia)

502.02 B2 Elektroophthalmia

503 B3 Zaj által okozott halláskárosodások

504 B4 Túlnyomás alatti munkavégzés által okozott betegségek

505.01 B5 Helyileg ható vibráció által okozott betegség

505.02 B6 Egésztest vibráció által okozott betegségek (beleértve az ágyéki gerinc porckorong betegségeit)

B7 Foglalkozással kapcsolatos egyéb fizikai kóroki tényező által okozott betegségek

508 B8 Ionizáló sugárzás által okozott betegségek

C) BIOLÓGIAI KÓROKI TÉNYEZŐK

401 C1 Egyéb zoonózisok

402 C2 Tetanusz

403 C3 Brucellózis

C4 Ornitózis

C5 Kullancs-enkefalitisz

C6 Antrax

C7 Leptospirózis

C8 Q-láz

C9 Tularémia

C10 Borelliózis (Lyme-kór)

C11 Trichofitiázis

404 C12 Foglalkozással kapcsolatban keletkezett hepatitiszek

405 C13 Foglalkozással kapcsolatban keletkezett tuberkulózis

406 C14 Amőbiázis

407 C15 Fertőző betegségek által okozott idült egészségkárosodás, ha az a foglalkozással kapcsolatban keletkezett

C16 Hivatalos külszolgálat során szerzett trópusi betegségek

C17 Gennykeltők által okozott bőrbetegségek

C18 Gombák által okozott bőrbetegségek

304.01 C19 Exogen (extrinsic) allergiás alveolitisz

304.02 C20 Gyapot, len, kender, juta, szizál és cukornád porok és rostok belégzése által okozott tüdőbetegségek

C21 Foglalkozással kapcsolatos biológiai kóroki tényezők által okozott egyéb betegségek

304.06 C22 Tudományos igazolt biológiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás asztma

304.07 C23 Tudományos igazolt biológiai allergének által kiváltott és munkával kapcsolatos allergiás rinitisz

D) NEM OPTIMÁLIS IGÉNYBEVÉTEL, PSZICHOSZOCIÁLIS ERGONÓMIAI KÓROKI TÉNYEZŐK

506.10 D1 A periartikuláris tömlők nyomás miatti betegsége

506.11 D2 Prae-patelláris és sub-patelláris bursitis

506.12 D3 Olecranon bursitis

506.13 D4 Váll bursitis

506.21 D5 Az ínhüvely túlerőltetés által okozott betegségek

506.22 D6 A peritendineum-túlerőltetés által okozott betegség

506.23 D7 Az izom és ín tapadási helyek túlerőltetés által okozott betegségek

506.30 D8 Térdízületi meniszkusz sérülése

506.40 D9 Nyomás eredetű perifériás idegkárosodás

506.45 D10 Carpal tunnel (kéztő alagút) szindróma

507 D11 Bányászok nystagmusa (szemtekerezgése)

D12 Az ágyéki gerinc porckorong tehermozgatás által okozott betegségei

D13 A nyaki gerinc szakasz porckorong tehermozgatás által okozott betegségei

D14 Csontok, ízületek, izmok, inak túlzott, illetve egyoldalú igénybevétele által okozott betegségei

D15 Pszichoszociális kóroki tényezők

D16 Ergonómiai kóroki tényezők által okozott betegségek

D17 A munkavégzéssel vagy a munkakörnyezettel kapcsolatos egyéb betegségek

Régió: 01 - OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelősége (Budapest)

02 - OMMF Dél-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége (Pécs)

03 - OMMF Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége (Veszprém)

04 - OMMF Nyugat-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége (Szombathely)

05 - OMMF Dél-alföldi Munkavédelmi Felügyelősége (Kecskemét)

06 - OMMF Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelősége (Debrecen)

07 - OMMF Észak-magyarországi Munkavédelmi Felügyelősége (Miskolc)

Megye 01 - Budapest 11 - Komárom-Esztergom

02 - Baranya 12 - Nógrád

03 - Bács-Kiskun 13 - Pest

04 - Békés 14 - Somogy

05 - Borsod-Abaúj-Zemplén 15 - Szabolcs-Szatmár-Bereg

06 - Csongrád 16 - Jász-Nagykun-Szolnok

07 - Fejér 17 - Tolna

08 - Győr-Moson-Sopron 18 - Vas

09 - Hajdú-Bihar 19 - Veszprém

10 - Heves 20 - Zala

Bejelentésazonosító: az első öt számjegy a bejelentő orvos pecsétszáma, a 6. és 7. számjegy a bejelentés éve (évszázad nélkül), az utolsó 3 számjegy a bejelentő orvos által adott sorszám

Diagnózis: a megbetegedések jegyzékében a megbetegedést okozó tényező betűjele és a megbetegedés előtti arab számok

Adószám: a munkáltatónál fellelhető

Szakágazati kód:
(KSH)
TEÁOR alapján

FEOR kód:
(KSH)
Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (Korszerűsített jegyzék) FEOR-93

5. számú melléklet a 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelethez

Vizsgálati lap

Bejelentésazonosító: □□□□□-□□-□□□

taj-szám: □□□□□□□□□

1. Jelen bejelentést indokoló kóroki tényezővel kapcsolatban korábbi munkahelyein előfordult-e:

Fokozott expozíció Nem

Ha igen, mikor (év) □□□□

Megbetegedés Nem

Ha igen, mikor (év) □□□□

2. Jelen bejelentés tárgyát képező megbetegedést vagy fokozott expozíciót okozó kóroki tényezők műszeres vizsgálata:

Vizsgálatok nem történtek

Vizsgálatok történtek (több mérés esetén valamennyi eredményt ismertetni, vagy a mérési jegyzőkönyveket mellékelni kell)

Mérések iránya:

Mérések időpontja (év, hónap): □□□□□□
□□□□□□
□□□□□□
□□□□□□

Mérések eredményei: □□□□
□□□□
□□□□

Hozott intézkedések: □□□□
□□□□
□□□□
□□□□

3. A megbetegedés, fokozott expozíció oka (több válasz is adható):

Műszaki megelőzés Teljes hiánya

Részleges jellege

Elégtelen hatékonyság

Egyéb:

Egyéni védelem Teljes hiánya

Nem megfelelő mennyisége

Nem megfelelő minősége

Használatának elmulasztása

Egyéb (szövegesen ismertetendő):

4. Előzetes orvosi alkalmassági vizsgálatok történtek:

Igen

Gyakorisága (hónapokban): □□

Nem

5. Időszakos orvosi alkalmassági vizsgálatok:

Igen

Gyakorisága (hónapokban): □□

Nem

6. A munkavállaló magatartásával hozzájárult-e a megbetegedés (fokozott expozíció) kialakulásához?

Igen

Nem

7. A kivizsgálást követő intézkedés formája:

Intézkedési terv

Határozati intézkedés

Bírságolás (és összege)

Egyéb

Nem történt intézkedés (ebben az esetben indokolás is szükséges) Indokolás:

8. A kivizsgálás során hozott intézkedés tartalmi ismertetése:




9. Az esemény körülményeinek és a kivizsgálás tapasztalatainak részletes ismertetése:




Kitöltési utasítás a vizsgálati laphoz

Bejelentésazonosító: Az első 5 számjegy a bejelentő orvos pecsétszáma, a 6. és a 7. a bejelentés éve (évszázad nélkül), az utolsó 3 számjegy a bejelentő orvos által adott sorszám.

A megbetegedést (mérgezést) vagy fokozott expozíciót előidéző kóroki tényezők műszeres vizsgálata

Mérések: 1 vegyi anyag

2 por

3 rost

4 zaj

5 lokális rezgés

6 egyéb

Mérések eredményei: 1 igazolták a bejelentést

2 nem igazolták a bejelentést

3 nem ítélhető meg a korábbi munkahelyi szituáció

4 ismételt mérés szükséges

6. számú melléklet a 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelethez

OMMF ................................................................................ Munkavédelmi Felügyelősége

Értesítés

Cím: ...................................................................................................................................

Értesítem, hogy .......................................................................................................... (név)

(tajszám) □□□□□□□□□

.............................................................................................................. (születési hely, idő)

........................................................................................................................ (anyja neve)

.............................................................................................................................. (lakcím)

Munkáltató neve (központi telephely): ..................................................................................

Adószám: □□□□□□□□-□-□□

Adóazonosító jel: □□□□□□□□

Telephely címe (a bejelentés helye szerint): ...........................................................................

Bejelentett és kivizsgált foglalkozási betegsége elfogadást nyert.

A megbetegedés baleseti ellátásra jogot adó betegség

Igen □

Sorszáma:

Nem □

Dátum: ..........................................................

...............................................
aláírás, pecsét