Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2016.08.25.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2000. évi XLII. törvény

a víziközlekedésről * 

Az Országgyűlés a környezetkímélő és energiatakarékos víziközlekedés fejlődése, a közlekedéspolitikai célok megvalósítása érdekében, továbbá a hajózási tevékenységnek az egységesülő nemzetközi közlekedési rendszerbe illesztése, a nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítése céljából, a víziközlekedés állami és önkormányzati feladatairól, a tevékenység folytatásának személyi és tárgyi feltételeiről, valamint a víziközlekedés igazgatásáról az alábbi törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1) *  E törvény hatálya Magyarország területén

a) folytatott hajózási tevékenységre, az azt szolgáló vagy annak folytatását befolyásoló, a mederben és a parton lévő létesítményekre, az úszólétesítményekre, a vízi utakra és kikötőkre,

b) hajózási tevékenység folytatásában részt vevő természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetekre,

c) *  folytatott kedvtelési célú hajózásra, a kedvtelési célú hajózásban részt vevő személyekre

terjed ki.

(2) *  Az ország határain kívül magyar lobogó alatt vagy az ország területén nem magyar lobogó alatt közlekedő úszólétesítményekre, valamint az ezekkel folytatott hajózási tevékenységre és kedvtelési célú hajózásra a törvény rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

Az állam feladatai

2. § (1) Az állam feladata

a) a hajózás, a kikötők és a vízi utak fejlesztésére vonatkozó - az épített és a természetes környezet védelmére figyelemmel kialakított, az ország kiegyensúlyozott fejlődésének igényeivel összehangolt - koncepciók jóváhagyása;

b) az a) pontban említett koncepciók végrehajtásának szervezése;

c) a hajózással, a kikötőkkel és a vízi utakkal kapcsolatos hatósági feladatok ellátása;

d) nemzetközi kapcsolatokban a hajózással összefüggő nemzeti érdekek és kötelezettségek érvényesítése;

e) a víziközlekedés ágazati irányításához szükséges adatgyűjtés elrendelése;

f) *  a hajózási, víziúti és kikötői operatív információs rendszer - beleértve a folyami információs szolgáltatásokat - kiépítése, fejlesztése és működtetése, a folyami információs szolgáltatásokról szóló kormányrendeletben megállapított információs alapszolgáltatásoknak a felhasználóknak való térítésmentes rendelkezésre bocsátása;

g) a hajózás - nemzetközi követelményeknek megfelelő - rendjének meghatározása;

h) az állami tulajdonban lévő felszíni vizeken és vízi létesítményeken (mesterséges vízi út) (a továbbiakban együtt: állami tulajdonú hajózható vizek) a vízi út - nemzetközi kötelezettségekre is tekintettel történő - fenntartása, fejlesztése, továbbá az állami tulajdonú hajózható vizeken szükségkikötők létesítése, működtetése;

i) az országos közforgalmú kikötők és a határkikötők rendeltetésszerű működéséhez és fejlesztéséhez szükséges közúti és vasúti összeköttetések feltételeinek biztosítása;

j) a közforgalmú kikötők fejlesztéséhez kapcsolódó támogatási rendszer meghatározása;

k) a honvédelmi és a polgári védelmi feladatok során igénybe vehető úszólétesítmények körének meghatározása, rendelkezésre állásuk biztosítása;

l) a belvízi és a tengerhajózási szakemberek - nemzetközi képesítési követelményeknek is megfelelő - iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli képzési és továbbképzési feltételeinek meghatározása;

m) a hajózással kapcsolatos egészségügyi követelmények megállapítása;

n) a hajózással kapcsolatos munkabiztonsági követelmények megállapítása;

o) a hajózással kapcsolatos környezet- és természetvédelmi követelmények megállapítása;

p) a víziközlekedés baleset-megelőzéssel összefüggő feladatainak ellátása.

(2) Az (1) bekezdésnek

a) az a) és az e) pontjaiban rögzített feladatokat a Kormány,

b) *  az f) és a h) pontjaiban rögzített feladatokat a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: a miniszter),

c) *  a b) pontjában rögzített feladatot a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel és a gazdaságpolitikáért felelős miniszterrel együttesen,

d) *  a c) pontjában megállapított feladatot - feladatkörében - a miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter és az egészségügyért felelős miniszter,

e) *  a d) pontjában rögzített feladatot a miniszter a külpolitikáért felelős miniszterrel, valamint a külgazdasági ügyekért felelős miniszterrel egyetértésben,

f) * 

g) *  az i) pontjában rögzített feladatot a miniszter a gazdaságpolitikáért felelős miniszterrel és az államháztartásért felelős miniszterrel, a határkikötők tekintetében a határrendészetért felelős miniszterrel is együttesen,

h) *  a j) pontjában rögzített feladatot a miniszter a Kormány európai uniós források felhasználásáért felelős tagjával, a gazdaságpolitikáért felelős miniszterrel és az államháztartásért felelős miniszterrel együttesen,

i) *  a k) pontjában rögzített feladatot a honvédelemért felelős miniszter a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel együttesen, a miniszterrel és a gazdaságpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben,

j) *  az l) pontjában rögzített feladatot a miniszter a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel egyetértésben,

k) *  az m) pontjában rögzített feladatot a miniszter az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben,

l) *  az n) pontjában rögzített feladatot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a miniszterrel és az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben,

m) *  az o) pontjában rögzített feladatot a környezetvédelemért felelős miniszter, illetve a természetvédelemért felelős miniszter a miniszterrel egyetértésben,

n) *  a p) pontjában rögzített feladatot a miniszter a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel együttesen

látja el.

(3) *  A Kormány a rendeletében meghatározott összetétellel, feladat- és hatáskörrel Víziközlekedési Védelmi Bizottságot hoz létre.

Az önkormányzatok feladatai

3. § (1) *  A települési, a fővárosban a fővárosi önkormányzat feladata

a) a helyi közszolgáltatást megvalósító komp- és révközlekedés - önkormányzati hatáskörbe tartozó - működőképességének és fejlesztésének biztosítása,

b) a településrendezési eszközök készítésénél és elfogadásánál a létesítendő kikötő működtetéséhez szükséges és megfelelő parti terület kijelölése, az igénybevétel feltételeinek tervezhető módon, hosszú távra történő meghatározása, a megyei önkormányzat bevonásával.

(2) *  Személyforgalomban menetrend szerinti helyi közszolgáltatást végző hajózási engedélyes kiválasztására, a közszolgáltatásból eredő jogokat, kötelezettségeket, valamint a közszolgáltatás bevételekkel nem fedezett indokolt költségeihez nyújtott önkormányzati működési támogatásra vonatkozó közszolgáltatási szerződésre a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényt kell megfelelően alkalmazni.

A hajózás igazgatása

4. § (1) *  A hajózással, a vízi utakkal és a kikötőkkel összefüggő állami feladatok körében az igazgatási tevékenységet, a 2. § (2) bekezdésében megjelölt munkamegosztásra is figyelemmel, a miniszter - a (4) bekezdésben, továbbá az 5-6. §-okban megállapított kivétellel - az egységes közlekedési igazgatási szervezet útján végzi.

(2) *  Az egységes közlekedési igazgatási szervezeten belül működő hajózási igazgatási szervezet részei a miniszter által vezetett minisztérium, továbbá a hajózással összefüggő igazgatási feladatok ellátására létrehozott központi és területi szervek (a továbbiakban együtt: hajózási hatóságok).

(3) *  A hajózási hatóság eljárásáért miniszter rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(4) *  Az ország határain kívül Magyarország konzuli tisztviselője első fokú hajózási hatósági jogkörben jár el a képesítő okmányok, a szolgálati könyvek ideiglenes pótlása, meghosszabbítása, valamint - a külön jogszabályban meghatározott hajózási hatóság felkérésére - a hajóokmányok érvényességi idejének ideiglenes meghosszabbítása tekintetében. Ellátja továbbá a nemzetközi szerződésekben meghatározott, hajózással kapcsolatos egyéb konzuli feladatokat.

(5) *  A hajózási hatóságnál kezdeményezett eljárásokban a Kormány által rendeletben meghatározott dokumentum elektronikus úton nem terjeszthető elő.

(6) *  A kikötő létesítésével, fennmaradásával, továbbá az úszólétesítmény építési (átépítési) terveinek felülvizsgálatával és jóváhagyásával, valamint a komp- és révátkelőhely létesítésével és fennmaradásával, üzemben tartásával kapcsolatos ügyekben az ügyintézési határidő 30 nap.

5. § *  A hajózással kapcsolatos rendőrhatósági és határrendészeti tevékenységet a rendészetért felelős miniszter és a határrendészetért felelős miniszter - a rendőrség vízi rendészeti feladatokat ellátó szervei útján - a vízirendészettel és a víziközlekedéssel kapcsolatos rendőri feladatokról szóló jogszabályban foglaltak alapján látja el.

5/A. § *  (1) A veszélyes vagy szennyező áru belvízi szállításának hatósági ellenőrzését a veszélyes áruk belvízi szállításának ellenőrzésére vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint a hajózási hatóság, a rendőrség vízirendészeti szerve és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv látja el.

(2) Az (1) bekezdésben hivatkozott jogszabályokban meghatározottak mellett a katasztrófavédelmi szerv feladat- és hatáskörébe tartozik:

a) a veszélyes áruk belvízi szállítására történő előkészítésének, valamint a belvízi úton beérkezett veszélyes áruk továbbítására vonatkozó jogszabályi előírások betartásának ellenőrzése,

b) a veszélyes áruk kikötők területén végzett átrakásának, tárolásának ellenőrzése.

6. § *  (1) A hajózás egészségügyi és közegészségügyi-járványügyi hatósági felügyeletét az egészségügyért felelős miniszter - az egészségügyi államigazgatási szerv útján - látja el.

(2) A hajózási egészségi alkalmasság vizsgálatának felügyeletét az egészségügyi államigazgatási szervvel együttműködve a hajózási hatóság látja el.

(3) A tengerészek egészségi alkalmasságának vizsgálatára vonatkozó nemzetközi követelmények érvényesítése, továbbá a hajózási képesítésekkel rendelkezők egészségi alkalmasságának biztosítása érdekében a hajózási hatóság az egészségi alkalmasság vizsgálatát - a hajózási egészségi alkalmasság feltételeiről és vizsgálati rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint - végző orvosokról nyilvántartást vezet, amely a következő adatokat tartalmazza:

a) a nyilvántartásba-vételt tartalmazó határozat száma és kelte;

b) az orvos természetes személyazonosító adatai, egészségügyi tevékenység során használt neve, levelezési címe, telefonszáma;

c) az orvos működési nyilvántartási száma;

d) annak megjelölése, hogy az orvos belvízi vagy tengeri hajós szolgálatot ellátó személy egészségi alkalmasságának vizsgálatára jogosult.

(4) Az egészségi alkalmasság vizsgálatát végző orvosok nyilvántartása közhiteles nyilvántartásnak minősül, amelyet - az orvos nevét nem érintő természetes személyazonosító adatok kivételével - a hajózási hatóság a honlapján bárki számára ingyenesen és korlátozásmentesen megismerhető módon közzétesz.

(5) A hajózási hatóság a nyilvántartásában lévő természetes személyazonosító adatokat az orvos nyilvántartásból való törlését követő két évig kezeli.

Szakértői tevékenység * 

6/A. § *  (1) *  Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály víziközlekedési szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, - az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével - szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a víziközlekedési szakértői tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a hajózási hatóságnak vagy - a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében - a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara) bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(3) A hajózási hatóság, illetve a kamara a szakértői tevékenység végzésére jogosult, a (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(4) Ha hatósági eljárásban víziközlekedési szakkérdésben szakértő kirendelése szükséges, és jogszabály meghatározott szakértő igénybevételét nem írja elő, e § szerinti szakértőt, ennek hiányában az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértőt kell kirendelni.

(5) *  A hajózási hatóság vagy a kamara a szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, és a víziközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e. A hatósági ellenőrzés céljából a hajózási hatóság vagy a kamara adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a víziközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6) *  A hajózási hatóság vagy a kamara az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat

a) a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy

b) a víziközlekedési szakértői tevékenység folytatásának megtiltására irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY

I. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY NYILVÁNTARTÁSA

7. § (1) Az úszólétesítményt - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - nyilvántartásba kell venni.

(2) Nem kell nyilvántartásba venni:

a) csónakot a révcsónak kivételével,

b) a nem gépi hajtású vízi sporteszközt,

c) a gépnélküli kishajót, kivéve a vitorlás kishajót,

d) a lakótéri felépítmény nélküli, 25 m2-nél kisebb fedélzeti területű úszóművet,

e) az egyéb úszólétesítményt.

8. § (1) A nyilvántartásba vételre kötelezett úszólétesítményeket a hajózási hatóság az úszólétesítmény fajtájának megfelelően:

a) tengeri nagyhajó,

b) belvízi nagyhajó,

c) kishajó,

d) komp,

e) úszómunkagép,

f) úszómű

lajstromban tartja nyilván.

(2) A motoros vízi sporteszközt a hajózási hatóság a kishajók lajstromában tartja nyilván.

(3) A révhajót és révcsónakot a hajózási hatóság a kompok lajstromában tartja nyilván.

(4) A lajstromozási eljárást az köteles megindítani, aki ezáltal - a 14. §-ban meghatározottak kivételével - a tulajdonjog megszerzésére jogosulttá válik. Amennyiben az eljárás megindítására jogosult a nyilvántartásba vételi eljárást az úszólétesítmény birtokba vételét követő 15 napon belül nem indítja meg, az eljárást a hajózási hatóság - a mulasztásról történt tudomásszerzését követően - hivatalból indítja meg.

9. § (1) Az úszólétesítményt a lajstromból törölni kell, ha

a) üzemeltetését végleg megszüntetik,

b) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált,

c) elpusztult,

d) több mint egy éve eltűnt,

e) a törlést e törvény elrendeli [12. § (3) bekezdés], vagy azt az úszólétesítmény tulajdonosa egyéb okból kéri.

(2) A törlési eljárást az úszólétesítmény tulajdonosa kezdeményezi. Amennyiben a tulajdonos az eljárást az annak alapjául szolgáló esemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül nem kezdeményezi, az eljárást a hajózási hatóság - a mulasztásról történt tudomásszerzését követően - hivatalból indítja meg.

(3) *  A lajstromból törölt úszólétesítmény hajóokmányainak eredeti példányát az úszólétesítmény tulajdonosa legkésőbb a jogerős törlési döntés közlésétől számított 15 napon belül köteles az eljárást lefolytató hajózási hatóságnak átadni.

(4) A tulajdonos a lajstromból törölt úszólétesítményt köteles a vízi útról eltávolítani, vagy azt a hajózást és a környezetet nem veszélyeztető módon, továbbá a vizek fenntartási munkáinak sérelme és akadályoztatása nélkül úgy elhelyezni, hogy az a víziközlekedés résztvevői számára ne jelentsen akadályt vagy veszélyt.

10. § (1) A lajstrom nyilvánosan és közhitelesen tanúsítja a lajstromozott

a) úszólétesítmény állami hovatartozását;

b) *  az úszólétesítmény tulajdonosának természetes személyazonosító adatait és címét, illetve jogi személy esetén székhelyét, alapítójának nevét, a gazdasági társaság tagjának természetes személyazonosító adatait és címét, valamint tulajdoni arányát, a gazdasági társaság formáját és cégjegyzékszámát;

c) úszólétesítményhez kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket;

d) *  úszólétesítmény azonosító adatait.

(2) A lajstrom megtekintése során a tulajdonosról nevének, székhelyének (címének) kivételével egyéb azonosító adat nem juthat a betekintő tudomására. A lajstrom egyes részeiről kiadott másolaton a nevén és székhelyén (címén) kívül a tulajdonosról egyéb azonosító adat nem tüntethető fel.

10/A. § *  A katonai igazgatás területi szerve a technikai eszközök igénybevételének tervezése, igénybevételi célú kijelölése céljából a 10. § (1) a)-d) pontja szerinti adatokat igényelheti.

11. § (1) A nyilvántartásba vételre kötelezett úszólétesítmény tulajdonjogának átruházásához az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a tulajdonosváltozásnak a lajstromba történő bejegyzése is szükséges.

(2) Többszöri eladás esetén az a vevő követelheti a tulajdonjognak a lajstromba való bejegyzését, aki elsőnek jóhiszeműen birtokba lépett, ha pedig ilyen nincs, a korábbi vevő, kivéve, ha a későbbi vevő tulajdonjogát a lajstromba bejegyezték. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni többszöri ajándékozás esetén is.

(3) *  A lajstromba a következő, az úszólétesítményhez kapcsolódó - jogszabályon, bírósági vagy hatósági döntésen, valamint szerződésen alapuló - jogokat kell a vonatkozó okmányok benyújtásával bejegyeztetni:

a) tulajdonjog,

b) üzemben tartói jog,

c) bérleti jog,

d) *  jelzálogjog,

e) haszonélvezeti jog,

f) *  elő- vagy visszavásárlási jog, vételi és eladási jog,

g) végrehajtási jog.

(3a) *  Motoros vízi sporteszköz esetén - a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a tulajdonjogot és az üzembentartói jogot kell bejegyeztetni a kishajólajstromba.

(4) *  A lajstromba bejegyezhető tényeket és az úszólétesítményre vonatkozó - a 10. § (1) bekezdésében nem említett - egyéb adatokat az úszólétesítmények lajstromozásáról szóló jogszabály állapítja meg.

(5) A hajózási hatóság bejegyzése hozza létre átruházás esetén a tulajdonjogot, továbbá a szerződésen alapuló üzemben tartói jogot, haszonélvezeti jogot.

(6) * 

(7) Valamely jognak vagy ténynek a lajstromba való bejegyzését annak kell kérnie, aki a bejegyzéssel jogosulttá válik, vagy akinek ez a bejegyzett jogát érinti.

(8) *  A lajstromba vételről a hajózási hatóság az úszólétesítmények lajstromozásáról szóló jogszabályban meghatározott okmányt állít ki. A lajstromozási okmányt vagy más - a hajózási hatóság által kiállított - olyan okmányt, amely a lajstromozás tényét tanúsítja, az úszólétesítményen kell tartani.

(9) * 

12. § *  (1) *  Azt a belvízi hajót, tengeri hajót, illetve úszómunkagépet, amelynek üzemeltetése hajózási engedélyhez kötött, a hajózási hatóság - amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik - abban az esetben jegyzi be a magyar lajstromba, ha annak magyar vagy közösségi tulajdoni hányada az 50%-ot meghaladja, továbbá az úszólétesítményt más lajstromban nem tartják nyilván.

(2) *  A nyilvántartásbavételre kötelezett, több mint 50%-ban magyar tulajdonban lévő úszólétesítményt az Európai Unió tagállamának lajstromában kell nyilvántartásba vetetni.

(3) *  Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott úszólétesítmény magyar vagy közösségi tulajdoni hányada az ott meghatározott mérték alá csökken, a magyar lajstromban nyilvántartott úszólétesítményt a lajstromból törölni kell, kivéve, ha az úszólétesítmény további üzemeltetéséhez hajózási engedély nem szükséges. A magyar vagy közösségi tulajdoni hányad csökkenését a tulajdoni hányadát elidegenítő résztulajdonos a tulajdoni hányada átruházásától számított 15 napon belül köteles a hajózási hatóságnak bejelenteni.

(4) Ha a magyar, illetve a közösségi tulajdoni hányad az (1) bekezdésben meghatározott mérték alá csökkenése a hajózási hatóság tudomására jut, és a (3) bekezdés szerinti bejelentést az arra kötelezett 15 napon belül nem tette meg, a hajózási hatóság az úszólétesítményt a lajstromból hivatalból törli.

13. § *  (1) *  E törvény lajstromozási szabályainak alkalmazásában magyar, illetve közösségi tulajdon:

a) a magyar állampolgár, az Európai Unió tagállama vagy Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgára, illetve az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállású személy tulajdona;

b) *  olyan jogi személy tulajdona, amely Magyarországon, az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban, illetve olyan államban rendelkezik székhellyel, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez (a továbbiakban együtt: EGT-állam).

(2) A magyar, illetve a közösségi tulajdont okmányokkal kell igazolni.

(3) *  Gazdasági társaságot abban az esetben lehet magyar, illetve közösségi tulajdonúnak tekinteni, ha az EGT-államban székhellyel, illetve állampolgársággal nem rendelkező külföldit tagsági jogviszonya alapján megillető tulajdoni hányad, illetőleg az általa gyakorolt szavazati jog mértéke nem éri el az 50%-ot.

14. § (1) *  A magyarországi székhelyű jogi személy és gazdálkodó szervezet által személyzet nélkül bérelt, külföldi lajstromban nyilvántartott úszólétesítményt a hajózási hatóság a lajstromba - kérelemre - a bérleti szerződés időtartamára ideiglenesen bejegyzi, amennyiben azt a külföldi lajstromból ideiglenesen törölték. Az úszólétesítmény üzemképességét igazoló - külföldi hajózási hatóság által kiállított - okmányok érvényességük lejártáig, de legfeljebb 60 napig használhatók a magyar lobogó alatt történő üzemeltetés során.

(2) *  A külföldi székhelyű jogi személy és gazdálkodó szervezet által személyzet nélkül bérelt, magyar lajstromban nyilvántartott úszólétesítményt a hajózási hatóság - kérelemre - a bérleti szerződésben meghatározott időtartamra a lajstromból ideiglenesen törli. Amennyiben az úszólétesítményt jelzálog terheli, az ideiglenes törléshez a zálogjogosult hozzájárulása szükséges. Az ideiglenes törlés időtartamának lejártával - külön eljárás nélkül - a törlés előtti bejegyzés válik érvényessé.

(3) Az ideiglenes lajstromozás, illetőleg az ideiglenes törlés a lajstromba bejegyzett egyéb jogokat nem érinti.

15. § A magyar nyilvántartásban szereplő úszólétesítmények lajstromozási kikötője Budapest.

II. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY ÁLLAMI HOVATARTOZÁSA, LOBOGÓVISELÉS

16. § (1) Az állami felségjog jelképe a nemzeti lobogó.

(2) *  A nemzeti lobogót a személyzettel rendelkező nagyhajó és úszómunkagép farrészén vagy a kormányállás mögötti lobogórúdon kell elhelyezni.

(3) Magyar nemzeti lobogót viselő nagyhajó és úszómunkagép orr-részén - ha ezt nemzetközi szerződés, a parti állam jogszabálya vagy a gyakorlat megköveteli - más állam lobogója is kitűzhető.

III. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNYEK MŰSZAKI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZTONSÁGA

Hajózásra alkalmasság

17. § (1) Úszólétesítményt csak hajózásra alkalmas állapotban szabad üzemben tartani. A hajózásra alkalmas állapotban tartás az úszólétesítmény üzemben tartójának feladata.

(2) Az úszólétesítmény hajózásra alkalmas, ha a (3) bekezdésben foglaltak szerint üzemképes, továbbá rendelkezik

a) a biztonságos üzemeléshez szükséges, a hajózási hatóság által megállapított létszámú, összetételű és képesítésű személyzettel, valamint felszereléssel,

b) a tervezett út megtételéhez szükséges készletekkel,

c) az úszólétesítményre előírt érvényes hajóokmányokkal,

d) osztályozásra kötelezett úszólétesítmény esetén, érvényes osztályozási bizonyítvánnyal,

e) *  gazdasági célú tengeri hajózási tevékenységet folytató, 300 vagy ennél nagyobb bruttó tonnatartalmú hajó esetén biztosítási fedezet meglétéről szóló igazolással (a továbbiakban: biztosítási igazolás).

(3) *  Az úszólétesítmény üzemképes, ha rendeltetésének, továbbá az engedélyezett hajózási zónára, illetőleg hajózási körzetre vonatkozó - külön jogszabályban megállapított - műszaki, biztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfelel.

(4) *  A nyilvántartásba vételre kötelezett úszólétesítmény üzemképességét a hajózási hatóság hajóokmányban tanúsítja.

(5) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, nemzetközi szerződésben előírt hajóokmányt csak a hajózási hatóság adhat ki.

18. § *  A hajózási hatóság, továbbá külön jogszabályban meghatározott szerv az üzemben tartott úszólétesítmény hajózásra alkalmasságát ellenőrizheti. A hajózási hatóság az úszólétesítmény üzemeltetését - annak hajózásra alkalmatlansága esetén - korlátozza vagy megtiltja.

18/A. § *  Amennyiben a biztosítási igazolás hiánya miatt a hajózási hatóság a külföldi lobogójú hajó üzemeltetésének korlátozásáról vagy megtiltásáról dönt, köteles erről az Európai Bizottságot, a többi EGT-államot és a hajó lobogója szerint illetékes állam hatóságát értesíteni.

19. § (1) *  Az üzemben tartó a nyilvántartásba vételre kötelezett úszólétesítményt az üzembe helyezését megelőzően, továbbá üzemeltetése során, meghatározott időszakonként köteles az üzemképesség megállapítása céljából - a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról szóló 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendeletben [a továbbiakban: 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet] megállapított feltételek szerint - a hajózási hatóságnak bemutatni.

(2) Az üzemben tartónak a nyilvántartásba vételre kötelezett úszólétesítmény üzemképességének újbóli megállapítását kell a hajózási hatóságtól kérnie, ha az úszólétesítményben az üzemképességet érintő változás (sérülés, meghibásodás, illetve annak kijavítása) történt.

20. § *  A kedvtelési célú vízijárművek tervezéséről, építéséről és megfelelőségének tanúsításáról szóló jogszabályban meghatározott kedvtelési célú vízi járművet és motoros vízi sporteszközt kereskedelmi forgalomba hozni csak a megfelelőség tanúsításával lehet.

Biztonsági, egészségügyi, környezetvédelmi és munkavédelmi követelmények

21. § (1) *  Az úszólétesítmény üzemben tartója köteles gondoskodni az úszólétesítményen biztonsági, humán-, állat- és növény-egészségügyi, valamint környezetvédelmi követelmények, továbbá az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megtartásáról.

(2) *  A 20 tengeri mérföldnél hosszabb utakon közlekedő tengeri személyhajó és tengeri gyorsjáratú vízijármű, illetve az államhatárt átlépő belvízi személyhajó üzemben tartója köteles felkutatási és mentési, valamint hatósági feladatok végrehajtását biztosító célokra a hajón utazó személyek nevét, életkorát, nemét és állampolgárságát tartalmazó utasnyilvántartást vezetni, és azt szükség esetén a felkutató és mentőszolgálatok, valamint - a hatóság adatkérése esetén - a 48/A. § (1) bekezdésében megjelölt hatóságok rendelkezésére bocsátani.

(3) *  A hajózási hatóság - az indulási és érkezési kikötő szerinti állam hatóságának hozzájárulásával - felmentheti az utasnyilvántartás vezetése alól a védett tengeri területen, illetve egy óránál rövidebb utakon közlekedő tengeri személyhajót és tengeri gyorsjáratú vízi járművet.

(4) *  Az utasnyilvántartásban a személyes adatokat legalább az utazás időtartama alatt, illetve addig kell megőrizni, ameddig a felkutatás és a mentés tart, ezt követően azokat törölni kell.

Hajóosztályozás

22. § Az építtető vagy a tulajdonos osztályoztatni köteles:

a) a tengeri nagyhajót;

b) a gyorsjáratú belvízi személyhajót, a kishajó kivételével;

c) a veszélyes áruk szállítására szolgáló belvízi tartályhajót.

23. § *  (1) Az osztályozásra kötelezett hajót az építtető vagy a tulajdonos a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint külön jogszabályban meghatározott eljárás szerint elismert hajóosztályozó társasággal osztályoztathatja.

(2) A hajóosztályozó társaságok elismeréséhez a 391/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint külön jogszabályban előírt feltételek meglétét a hajózási hatóság ellenőrzi.

(3) A hajóosztályozó társaságok elismerésére és tevékenységére nem kell alkalmazni a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló törvény rendelkezéseit.

A biztosítás * 

24. § *  (1) Belföldi forgalomban személyhajó és áruszállító hajó, továbbá komp és gazdasági célból üzemeltetett egyéb vízi jármű csak abban az esetben vehet részt, ha az üzemben tartó a szerződésen kívüli kárra érvényes hajó-felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik.

(2) *  A külföldi lobogó alatt közlekedő - az (1) bekezdésben meghatározott - úszólétesítménynek Magyarország területére történő belépéséhez szükséges, hogy

a) az üzemben tartó érvényes felelősségbiztosítást igazoló nemzetközi bizonylattal rendelkezzék, vagy

b) Magyarország területére való belépésekor az üzemben tartó - határozott időre szóló - felelősségbiztosítási szerződést kössön.

(3) *  A külföldi lobogó alatt közlekedő - az (1) bekezdésben meghatározott - úszólétesítmények Magyarország területére történő belépésekor a vámhatóság ellenőrzi a (2) bekezdésben foglaltak meglétét, és ha annak hiányát állapítja meg, a beléptetést megtagadja.

(4) A hajó-felelősségbiztosítási szerződés megkötését tanúsító bizonylatot (kötvény, igazolólap) az úszólétesítmény vezetője köteles az úszólétesítményen tartani, és azt jogszabályban megállapított esetben felmutatni.

(5) *  Ha megállapítást nyer, hogy az (1) bekezdésben megjelölt úszólétesítményre nincs érvényes hajó-felelősségbiztosítási biztosítási szerződés, az üzemben tartó lakhelye (székhelye) szerinti illetékes hajózási hatóság tizenöt napon belül felhívja az üzemben tartót a biztosítási szerződés megkötésének igazolására. Amennyiben az üzemben tartó a felhívás kézhezvételétől számított nyolc napon belül a biztosítási szerződés fennállását nem igazolja, a hajózási hatóság a hajózási engedélyt visszavonja.

25. § *  (1) A biztosító az üzemben tartónak a felelősségbiztosítás általános feltételei szerinti biztosítási szerződés kötésére vonatkozó ajánlatát köteles elfogadni.

(2) Az a biztosító, amely az ajánlattevővel korábban már kötött biztosítási szerződést, és ezt a biztosítottnak súlyosan felróható okból felmondta, vagy a korábbi szerződés a díj nem fizetése miatt szűnt meg, a biztosítási időszak leteltét követő egy évig megtagadhatja újabb szerződés megkötését.

(3) A biztosító - amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik - a szerződés alapján összegszerű korlátozás nélkül köteles helytállni a károsulttal szemben.

(4) A károsult a biztosítási szerződés keretei között jogosult igényét közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíteni.

25/A. § *  (1) A magyar lajstromba bejegyzett, valamint a Magyarország területi vizeire érkező külföldi lobogójú, gazdasági célú tengeri hajózási tevékenységet folytató, 300 vagy ennél nagyobb bruttó tonnatartalmú hajó a víziközlekedésben csak abban az esetben vehet részt, ha az üzemben tartó a szerződésen kívüli kárra az adott hajóra vonatkozóan érvényes biztosítási igazolással rendelkezik.

(2) Az üzemben tartó a Londonban, 1976. november 19-én kelt, a tengeri követelésekkel összefüggő felelősség korlátozásáról szóló 1976. évi egyezmény és a Londonban, 1996. május 2-án kelt, az egyezmény módosításáról szóló 1996. évi jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényben meghatározott legnagyobb összegre köteles biztosítást kötni.

(3) A magyar jogszabály által kihirdetett, polgári jogi felelősségre vonatkozó nemzetközi egyezményben és az Európai Unió baleseti felelősségre vonatkozó kötelező erejű jogi aktusában létrehozott rendszereknek való megfelelés nem mentesíti az üzemben tartót az e törvényben és a tengeri hajók kötelező biztosításáról szóló kormányrendeletben foglalt biztosítási kötelezettségek teljesítése alól.

IV. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY SZEMÉLYZETÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

26. § (1) *  Úszólétesítményt csak hajózási képesítésekről szóló miniszteri rendeletben meghatározott képesítéssel rendelkező, egészségileg és a biztonságos munkavégzésre is alkalmas állapotban lévő személyzet működtethet.

(2) Úszólétesítményen képesítéshez kötött szolgálat csak a hajózási hatóság által kiadott, illetve honosított; továbbá nemzetközi szerződés alapján elismert képesítő okmány birtokában látható el.

(3) *  A hajózási hatóság által kiadott képesítő okmánnyal rendelkező személy nem végezheti a képesítő okmányban megnevezett képesítésnek megfelelő tevékenységet, ha büntetett előéletű, vagy ha hajózási képesítéshez kötött foglalkozásától vagy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

(4) *  A hajózási hatóság az általa kiadott hajózási képesítő okmányokról közhiteles hatósági nyilvántartást vezet.

(5) *  A hajózási hatóság statisztikai célra az Európai Bizottság számára évente személyazonosításra alkalmatlan módon elektronikus úton átadja a tárgyévet megelőző év december 31-éig nyilvántartásába vett tengerész képesítő okmányok következő adatait:

a) a tengerész születési dátuma,

b) a tengerész állampolgársága,

c) a tengerész neme,

d) a képesítő okmány bejegyzett száma,

e) a képesítő okmány kiadását igazoló érvényesítési száma,

f) szolgálati minőség,

g) a kiállítás dátuma vagy az újraérvényesítés legutóbbi dátuma,

h) a lejárat dátuma,

i) a képesítő okmányok státusa,

j) korlátozások,

k) elismert képesítések esetén

ka) az eredeti képesítő okmányt kiadó ország megnevezése,

kb) az eredeti képesítő okmány száma,

kc) az elismerést igazoló érvényesítés száma.

26/A. § *  (1)-(2) * 

(3) A hajózási hatóság hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a képesítő okmánnyal rendelkező személy büntetlen előéletű-e, és nem áll-e foglalkozástól vagy vízi jármű vezetésétől eltiltás hatálya alatt.

(4)-(5) * 

26/B. § *  (1) A külön jogszabályban meghatározott hatósági vizsgát a hajózási hatóság által megbízott vizsgabizottság előtt kell letenni.

(2) *  A vizsgabizottság tagja (a továbbiakban: vizsgabiztos) az lehet, akit a hajózási hatóság a Vizsgabiztosok Névjegyzékébe felvett. A Vizsgabiztosok Névjegyzéke a vizsgabiztosi tevékenységre vonatkozó adatok, valamint a vizsgatárgyakra és képesítésekre vonatkozó adatok tekintetében, amelyekre a vizsgabiztos kijelölhető, közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3) Nem vehető fel a Vizsgabiztosok Névjegyzékébe az a személy, aki büntetett előéletű.

(4)-(5) * 

(6) *  A hajózási hatóság a vizsgabiztosi tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a vizsgabiztos büntetlen előéletű-e.

27. § Az úszólétesítmény személyzete vezetőből - továbbá az úszólétesítmény méretétől és rendeltetésétől függően - tisztekből, legénységből és segédszemélyzetből áll.

28. § Az úszólétesítményen tartózkodó minden személy köteles végrehajtani az úszólétesítmény vezetőjének a biztonságra és a rend megtartására vonatkozó utasítását.

29. § (1) A lajstromozott úszólétesítmény rendeltetésszerű, biztonságos üzemben tartásához szükséges személyzetének megengedett legkisebb létszámát, továbbá a személyzet képesítés szerinti összetételét - az úszólétesítmény felszereltségének és működési feltételeinek figyelembevételével - a hajózási hatóság állapítja meg, és ezt az úszólétesítmény hajóokmányába bejegyzi.

(2) Ha a személyzet létszámának csökkenése következtében a hajózás biztonsága veszélyeztetetté válik, az úszólétesítménnyel a lehetséges legrövidebb időn belül meg kell állni a legközelebbi kikötőben vagy arra alkalmas veszteglőhelyen, illetőleg az úszómunkagép üzemét le kell állítani.

(3) A kikötőt vagy a veszteglőhelyet elhagyni, illetőleg az úszómunkagépet újból üzembe helyezni csak a személyzet kiegészítése után szabad.

(4) Indokolt esetben az úszólétesítmény rendeltetésétől eltérő üzemeltetéséhez a hajózási hatóság az (1) bekezdés szerint megállapított legkisebb megengedett létszámtól - átmenetileg - eltérést engedélyezhet.

30. § (1) Ha az úszólétesítményt pusztulás közvetlen veszélye fenyegeti, annak vezetője köteles a rajta tartózkodó személyeket és a hajóokmányokat biztonságba helyezni.

(2) Pusztulás közvetlen veszélye esetén az úszólétesítményt a személyzet csak az utasokat követően, annak vezetője pedig utolsó menthető személyként hagyhatja el.

31. § (1) A hajózási tevékenység körében foglalkoztatott munkavállalók egyenruha viselésére jogosultak.

(2) Személyhajón és kompon a fedélzeti szolgálatot ellátó személyzet - ha az úszólétesítményen utasok tartózkodnak - a munkáltató által biztosított egyenruhát köteles viselni.

31/A. § *  Úszólétesítményen - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik - az úszómű kivételével tizenhatodik életévét be nem töltött személy munkát nem végezhet. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy úszólétesítményen éjszakai munkát csak kivételesen - kiképzési célból, havária vagy más úszólétesítmény mentése esetén - végezhet. Úszóművön a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek éjszakai munkavégzésére az általános szabályok irányadóak.

32. § *  A magyar lobogó alatt közlekedő tengeri nagyhajón, továbbá Magyarország területét elhagyó belvízi nagyhajón alkalmazott munkavállaló javára a munkáltató élet- és balesetbiztosítást köteles kötni.

33. § A közforgalmú hajózási tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet munkavállalóját, nyugdíjasát és ezek hozzátartozóit - a saját üzemeltetésben lévő hajókon - utazási és fuvarozási kedvezmény illeti meg.

V. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY VEZETŐJE

34. § (1) Az úszólétesítmény vezetője az üzemben tartó által írásban megbízott, jogszabályban előírt képesítéssel rendelkező személy lehet.

(2) *  A tengeri nagyhajó, továbbá a gépi üzemű belvízi nagyhajó vezetője a hajóparancsnok.

(3) *  A nemzetközi forgalomban részt vevő magyar lobogót viselő belvízi, illetve tengeri nagyhajó parancsnoka és első helyettese az Európai Gazdasági Térség tagállamának állampolgára lehet.

(4) *  Nem lehet hajóparancsnok, aki

a) büntetett előéletű,

b) *  büntetlen előéletű, de akinek büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős ítéletében megállapította

ba) a 2011. december 31-ig hatályban volt csempészet,

bb) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény X. fejezetében meghatározott állam elleni bűncselekmény, XI. fejezetében meghatározott emberiség elleni bűncselekmény, emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, öngyilkosságban közreműködés, 170. § (2)-(6) bekezdése szerinti testi sértés, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, kényszerítés, lelkiismereti és vallásszabadság megsértése, közösség tagja elleni erőszak, egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése, személyi szabadság megsértése, emberrablás, emberkereskedelem, 176. § (2) bekezdés b) pontja, (3) és (4) bekezdése szerinti magánlaksértés, vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése, 189. § (2) bekezdése szerinti járművezetés tiltott átengedése, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, 207. § (3) bekezdés b) pontja szerinti kerítés, XV. fejezet IV. címében meghatározott hivatali bűncselekmény, V. címében meghatározott hivatalos személy elleni bűncselekmény, embercsempészés, visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal, visszaélés bizalmas minősítésű adattal, visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal, 259. § (1)-(3) bekezdés szerinti közveszélyokozás, közérdekű üzem működésének megzavarása, terrorcselekmény, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése, visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel, visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel, visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel, bűnszervezetben részvétel, a visszaélés radioaktív anyaggal, visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel, közveszéllyel fenyegetés, garázdaság, önbíráskodás, közokirat-hamisítás, visszaélés kábítószerrel, visszaélés kábítószer-prekurzorral, visszaélés új pszichoaktív anyaggal, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása, pénzhamisítás, pénzhamisítás elősegítése, költségvetési csalás, készpénz-helyettesítő eszköz hamisítása, visszaélés készpénz-helyettesítő eszközzel, lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, rablás, kifosztás, zsarolás, rongálás, orgazdaság, jármű önkényes elvétele miatt,

bc) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XIII. Fejezetében meghatározott emberiesség elleni bűncselekmény, XIV. Fejezetében meghatározott háborús bűncselekmény, emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, öngyilkosságban közreműködés, 164. § (3)-(8) bekezdése szerinti testi sértés, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, kóros szenvedélykeltés, kábítószer készítésének elősegítése, kábítószer-prekurzorral visszaélés, új pszichoaktív anyaggal visszaélés, emberrablás, emberrablás feljelentésének elmulasztása, emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, kényszerítés, szexuális erőszak, 200. § (4) bekezdés c) pontja szerinti kerítés, lelkiismereti és vallásszabadság megsértése, közösség tagja elleni erőszak, az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése, 221. § (2) bekezdés b) pontja vagy (3)-(4) bekezdése szerinti magánlaksértés, vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése, 238. § (2) bekezdése szerinti járművezetés tiltott átengedése, radioaktív anyaggal visszaélés, XXIV. Fejezetében meghatározott állam elleni bűncselekmény, minősített adattal visszaélés, XXVIII. Fejezetében meghatározott hivatali bűncselekmény, XXIX. Fejezetében meghatározott hivatalos személy elleni bűncselekmény, terrorcselekmény, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása, terrorizmus finanszírozása, jármű hatalomba kerítése, bűnszervezetben részvétel, 322. § (1)-(3) bekezdése szerinti közveszély okozása, közérdekű üzem működésének megzavarása, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása, haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés, kettős felhasználású termékkel visszaélés, közveszéllyel fenyegetés, garázdaság, közokirat-hamisítás, embercsempészés, rablás, kifosztás, zsarolás, önbíráskodás, lopás, rongálás, sikkasztás, csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, hűtlen kezelés, orgazdaság, jármű önkényes elvétele, pénzhamisítás, pénzhamisítás elősegítése, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, költségvetési csalás, információs rendszer vagy adat megsértése, információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása miatt,

bd) olyan bűntett miatt, amelyet bűnszervezet keretében követett el,

szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott foglalkozástól eltiltás vagy járművezetéstől eltiltás végrehajtása befejezésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől számított öt évig, gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott foglalkozástól eltiltás vagy járművezetéstől eltiltás végrehajtása befejezésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől számított három évig,

c) aki bűntett vagy háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel büntetendő vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll,

d) vízi jármű vezetésétől eltiltás hatálya alatt áll.

(5) *  A hajóparancsnokként alkalmazandó személy a hajóparancsnoki megbízást megelőzően az üzemben tartó részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy vele szemben a (4) bekezdésben meghatározott kizáró ok (a továbbiakban: kizáró ok) nem áll fenn.

(6) *  A megbízás időtartama alatt a hajóparancsnok az üzemben tartó írásbeli, a mulasztás jogkövetkezményeit ismertető felhívására, a felhívástól számított húsz napon belül - ha e határidőn belül a hajóparancsnokon kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul - hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy vele szemben a (4) bekezdésben meghatározott kizáró ok nem áll fenn.

35. § (1) A több úszólétesítményből álló kötelék vezetője a köteléket továbbító hajó vezetője.

(2) A kötelékben lévő úszólétesítmények vezetői kötelesek a kötelék vezetőjének utasításait követni, azonban utasítás nélkül is kötelesek megtenni az úszólétesítmény biztonságos közlekedéséhez és belső rendjének fenntartásához szükséges intézkedéseket.

36. § (1) Az úszólétesítmény vezetője felel az úszólétesítmény biztonságos, környezet- és természetkímélő üzemeléséért, a hajózás rendjének megtartásáért, az úszólétesítmény, valamint az azon lévő személyek és tárgyak biztonságáért és épségéért.

(2) * 

37. § Az úszólétesítmény vezetője köteles a hajózás biztonságát, az úszólétesítményt, a rajta tartózkodó személyeket, illetőleg a rajta lévő tárgyakat fenyegető veszély, továbbá kár elhárítása érdekében az adott helyzetben lehetséges minden intézkedést megtenni.

38. § (1) Az úszólétesítmény vezetője az úszólétesítményt, illetőleg a rajta tartózkodó személyeket fenyegető veszély elhárítása érdekében jogosult az úszólétesítményen tartózkodó bármely személyt a veszélyhelyzet elhárításához szükséges cselekmény végzésére utasítani. Az úszólétesítményen lévő bármely alkalmas tárgyat (ideértve a rakományt, továbbá az úszólétesítményen tartózkodó személyek használati tárgyait és élelmiszerkészletét is) az úszólétesítmény vezetője jogosult a veszély elhárítása érdekében igénybe venni, illetőleg - ha a veszély más ésszerű módon nem hárítható el - feláldozni.

(2) A veszély elhárítása érdekében szükséges cselekményekre elsősorban az úszólétesítmény személyzetének tagjai, másodsorban a rajta tartózkodó más munkaképes személyek kötelezhetők. Nők, valamint munkaképességükben koruk, betegségük vagy egyéb ok miatt korlátozott személyek végszükség esetében kötelezhetők - hajózási képesítést nem igénylő - munka végzésére.

39. § (1) Az úszólétesítmény vezetője köteles az úszólétesítményen megbetegedett, illetőleg balesetet szenvedett személy részére

a) tengeri nagyhajón lehetőség szerint egészségügyi ellátást,

b) más úszólétesítményeken elsősegélyt

nyújtani, valamint - szükség esetén - gondoskodni arról, hogy a beteg a legközelebbi alkalmas helyen, egészségügyi ellátásban részesülhessen.

(2) Ha a betegség az úszólétesítményen tartózkodó más személyt is veszélyeztet, a vezető köteles a beteg elkülönítéséről gondoskodni.

(3) Olyan kikötőben, ahol járványveszély van, kikötni csak végszükség esetén és a kellő óvintézkedések megtétele mellett szabad.

40. § (1) Hajón elkövetett bűncselekmény vagy annak alapos gyanúja esetén a hajó vezetője köteles a bűncselekmény nyomainak rögzítéséről és a bűncselekmény bizonyítására alkalmas tárgyak megőrzéséről gondoskodni, a bűncselekmény elkövetőjét feltartóztatni, és őt a bűncselekmény folytatásában megakadályozni. Az eljárás lefolytatására jogosult hatóságot a hajó vezetője haladéktalanul köteles további intézkedés végett értesíteni, és a feltartóztatott személyt a hatóságnak átadni.

(2) A külföldön tartózkodó magyar kereskedelmi hajón elkövetett bűncselekmény vagy annak alapos gyanúja esetén a hajóparancsnok a büntetőeljárás szabályai szerint jogosult a nyomozóhatóságokra vonatkozó rendelkezések alkalmazására, és köteles az eseményt az illetékes külföldi hatóságoknak is bejelenteni. A hajóparancsnokot e jogkörében fokozott büntetőjogi védelem illeti meg.

41. § (1) Az úszólétesítmény vezetője a hajón történt születésről, balesetről, eltűnésről, elhalálozásról és az ezekkel kapcsolatban tett intézkedésekről jegyzőkönyvet készít.

(2) Úszólétesítményen történt elhalálozás esetében a hajóparancsnok köteles az elhunytnak a hajón lévő okmányai és ingóságai megőrzéséről az illetékes hatóság részére történő átadásig gondoskodni. Tengeri hajón történt elhalálozás esetén, ha a hajó hosszabb ideig tartózkodik nyílt tengeren, és az egészségügyi követelmények sérelme nélkül a holttest megőrzésére lehetőség nincs, a hajóparancsnok jogosult a holttestet a tengerész szokások szerint a tengerbe bocsátani.

(3) A tengeri nagyhajó parancsnoka a nyílt tengeren a végrendelkező kívánságára köteles a hajón történő végrendelkezésben közreműködni.

(4) Az úszólétesítmény vezetője az (1) bekezdés szerinti jegyzőkönyvet és hagyatéki tárgyakról készített leltárjegyzéket, továbbá a tengeri nagyhajón a közreműködésével készített vagy részére átadott végrendeletet köteles a hajó útjába eső első, arra alkalmas kikötőben a magyar külképviselet konzuli tisztviselőjéhez eljuttatni.

(5) *  Az anyakönyvi események anyakönyvezésére a hazai anyakönyvezést végző hatóság rendelkezik hatáskörrel.

V/A. Fejezet * 

A KIZÁRÓ OKOK VIZSGÁLATA * 

41/A. § *  (1) Az üzemben tartó a megbízás időtartama alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményének ismertetésével felhívhatja a hajóparancsnokot annak igazolására, hogy a hajóparancsnokkal szemben nem áll fenn a 34. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró ok.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott felhívásra a hajóparancsnok igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn a 34. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró ok, az üzemben tartó az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a hajóparancsnok részére megtéríti.

(3) Az üzemben tartó a 34. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennállásának megállapítása céljából kezeli

a) a hajóparancsnokként alkalmazandó személy,

b) a hajóparancsnok

azon személyes adatait, amelyeket e kizáró ok fennállásának megállapítása céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott személyes adatokat az üzemben tartó a hajóparancsnoki megbízatásról meghozott döntés időpontjáig vagy - a hajóparancsnoki megbízatás esetén - a megbízatás megszűnéséig kezeli.

(5) A hajóparancsnoki megbízatást az üzemben tartó azonnali hatállyal megszünteti, ha

a) *  a hajóparancsnok a 34. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt kötelezettségének az ismételt szabályszerű felhívástól számított húsz napon belül sem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívül álló ok következménye, az ismételt felhívástól számított huszadik napon,

b) ha a 34. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennállását az üzemben tartó az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalma alapján megállapítja, e megállapításnak a hajóparancsnok részére történő kézbesítése napján.

(6) A hajóparancsnoki megbízatás (5) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetését írásban, az ok megjelölésével kell közölni a hajóparancsnokkal.

VI. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY SZEMÉLYZETÉNEK MUNKAIDEJE * 

42. § *  Az úszólétesítmény személyzetének munka- és pihenőidejére a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) (a továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit az e törvényben, az STCW Egyezményben és a Tengerészeti Munkaügyi Egyezményben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

43. § *  (1) *  A belvízi személyszállítási és árufuvarozási tevékenységet végző úszólétesítmény, a tengeri kereskedelmi hajó, a tengeri halászhajó, valamint a tengeren ásványi készletek kitermelésével összefüggő hajózási tevékenységet folytató úszólétesítmény személyzete tekintetében kollektív szerződés az Mt. munkaközi szünetre, a napi pihenőidőre, a heti pihenőnapra vagy pihenőidőre, a vasárnapi és a munkaszüneti napon történő munkavégzésre, valamint a rendkívüli munkavégzés éves mértékére vonatkozó rendelkezéseitől eltérhet, ezen túlmenően legfeljebb egy éves vagy legfeljebb ötvenkét heti munkaidőkeretet állapíthat meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkavállalók tekintetében kollektív szerződés a napi munkavégzés időtartamát legfeljebb tizennégy órában határozhatja meg, amelybe a rendes és a rendkívüli munkavégzés időtartama is beszámít.

44. § *  Tengeri kereskedelmi hajó személyzete tekintetében - munkaidőkeret alkalmazása esetén - kollektív szerződés az Mt. teljes napi munkaidő mértékére vonatkozó szabályaitól eltérhet, és a teljes napi munkaidő mértékét legfeljebb heti hat munkanap és napi nyolc óra munkaidő figyelembevételével állapíthatja meg.

44/A. § *  (1) Tengeri halászhajó és tengeri kereskedelmi hajó személyzete tekintetében kollektív szerződés az Mt. pihenőidőre vonatkozó szabályaitól eltérhet, de ebben az esetben

a) a napi pihenőidő tíz óránál, a napi és a heti pihenőidő együttes időtartama hetvenhét óránál kevesebb nem lehet;

b) bármely hét napos időszak vonatkozásában legalább hetvenhét óra pihenőidőt biztosítani kell, amelybe a napi és a heti pihenőidő számít be;

c) a napi pihenőidőt nem lehet kettőnél több részre osztani, ezek közül az egyiknek legalább hat óra tartamúnak kell lennie, továbbá a pihenőidő megszakításának időtartama a tizennégy órát nem haladhatja meg.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezésektől kollektív szerződés eltérhet, ha a munkavállaló évi rendes szabadságán túlmenően legalább évente egy hónap egybefüggő fizetett szabadságot biztosít. Ebben az esetben kollektív szerződés a napi pihenőidő minimális mértékét nyolc órában, a napi és a heti pihenőidő együttes mértékét legalább hetven órában állapíthatja meg.

(3) Az (1)-(2) bekezdés alkalmazásában napi pihenőidőnek minősül a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés közötti időtartam, továbbá a munkaidő-beosztás alapján az egy napon belüli, két munkával töltött időszak közötti időtartam is, amennyiben annak hossza az egy órát eléri.

44/B. § *  A hajók üzemképességi vizsgálatait, a tűzvédelmi és mentőcsónak gyakorlatokat, továbbá az egyéb gyakorlatokat úgy kell végezni, hogy azok a pihenőidőt a lehető legkisebb mértékben vegyék igénybe, és ne idézzenek elő kimerültséget.

44/C. § *  (1) Ha tengeri nagyhajón a készenlét alatt a személyzet számára munkavégzést rendeltek el, a készenlétet követően a munkavégzés időtartamával azonos tartamú pihenőidőt kell biztosítani.

(2) *  Ha tengeri nagyhajón a munkavállaló számára havária vagy más úszólétesítmény mentése esetén rendkívüli munkavégzést rendeltek el, a munkavállaló részére a normál üzemelési körülmények helyreállítását követően a 44/A. §-ban meghatározott pihenőidőt kell biztosítani.

44/D. § *  (1) Az úszólétesítmények személyzetének munkaidejét szabályozó jogszabályokat és kollektív szerződést a személyzet részére könnyen megközelíthető helyen elérhetővé kell tenni.

(2) *  Az úszólétesítményeken a munkarendre, a munkavállaló munkaidő-beosztására, valamint munkaidejére és pihenőidejére vonatkozó szabályok megtartását a hajózási hatóság ellenőrzi. A hajózási hatóság az ellenőrzés során feltárt szabálytalanság megszüntetése érdekében az úszólétesítmény üzemeltetését megtilthatja.

VII. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY ÉS SZEMÉLYZETÉNEK OKMÁNYAI

Hajónapló

45. § (1) A hajózási engedélyhez kötött tevékenységet végző úszólétesítmény és a tengeren közlekedő kishajó vezetője - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - az úszólétesítmény üzemeltetése során hajónaplót köteles vezetni.

(2) Az úszómű, a személyzet nélküli hajó, a komp, a révhajó és a révcsónak üzemeltetése során nem kell hajónaplót vezetni.

(3) A hajónapló közokirat.

46. § (1) A hajónaplóba folyamatosan be kell jegyezni:

a) a hajó indulási és érkezési helyét és időpontját;

b) az egyes hajóműveletek helyét és időpontját;

c) a parancsnoki hídon és a kormánynál szolgálatot teljesítő személyek nevét és a szolgálatváltások időpontját;

d) révkalauz igénybevétele esetén a révkalauz nevét, az általa végzett tevékenység kezdő és záró időpontját;

e) az utasok számát;

f) a be- és kirakott áruk megnevezését és mennyiségét;

g) a vontatott vagy tolt hajóra és az azon szállított árura vonatkozó adatokat;

h) a hajóút állapotára vonatkozó észrevételeket;

i) a meteorológiai viszonyokra vonatkozó adatokat;

j) a hajó személyzetére, a személyzet be- és kihajózására vonatkozó adatokat;

k) a hajó útja során történt fontosabb eseményeket (pl. hajózási baleset, folyamszabályozási műben és a kitűzőjelben okozott rongálás, hajózási akadály, hajózási korlátozásokra vonatkozó felhívás), a hajón történt születés, baleset, eltűnés és elhalálozás tényét és időpontját.

(2) Belvízi hajón az (1) bekezdés f)-i) pontjaiban meghatározott adatokat a hajónaplóba nem kell bejegyezni. A menetrend szerint közlekedő személyhajón az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott adatok hajónaplóba való bejegyzésénél elegendő a menetrendre utalni.

(3) A hajónaplóba bejegyzést a hajó vezetője, a személyzetnek a hajó vezetője által a hajónapló vezetésével megbízott tagja, a hajózási hatóság ellenőrzést végző szerve, illetve a rendőrhatóság ellenőrzést végző vízi rendészeti szerve tehet.

(4) A hajó vezetője felelős azoknak az adatoknak a valódiságáért, amelyeket ő vagy a személyzet általa megbízott tagja vezetett a hajónaplóba. A bejegyzéseket a hajó vezetőjének a napló minden oldalán aláírásával hitelesítenie kell.

(5) Hajónaplóként csak a hajózási hatóság által kiadott és hitelesített hajónapló használható.

Személyzeti jegyzék

47. § (1) *  Magyarország államhatárát átlépő, magyar lobogó alatt közlekedő hajó vezetője - a belvízi kedvtelési célú kishajó kivételével - a hajón szolgálatot teljesítő személyek nevét, születési helyét és születési időpontját, szolgálati beosztását, továbbá útiokmányának számát a hajózási hatóság által hitelesített személyzeti jegyzékbe köteles bejegyezni.

(2) A személyzeti jegyzékbe be kell jegyezni a személyzet tagjaival együtt utazó házastárs és gyermek nevét, születési helyét és születési időpontját, továbbá útiokmányának számát is.

(3) A személyzeti jegyzék közokirat.

47/A. § *  (1) Tengeri nagyhajókon könnyen megközelíthető helyeken ki kell függeszteni a munkaidő-beosztást, amelynek legalább az alábbi információt kell tartalmaznia:

a) a tengeri és kikötői szolgálati beosztásokat;

b) a magyar jogszabályok és a kollektív szerződés alapján lehetséges leghosszabb időtartamú munkaidőket vagy legrövidebb időtartamú pihenőidőket.

(2) A munkaidő-beosztást magyarul, angolul, illetve a munkavállalók által értett nyelven is ki kell függeszteni.

47/B. § *  (1) A tengeri nagyhajók munkavállalóinak napi munkaidejéről és pihenőidejéről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak a hajóparancsnok vagy megbízottja és a munkavállaló által aláírt másodpéldányát a munkavállaló rendelkezésére kell bocsátani.

(2) A nyilvántartást a 47/A. § (2) bekezdésében meghatározott nyelveken kell vezetni.

Szolgálati könyv

48. § (1) Azt a személyt, aki úszólétesítményen teljesít szolgálatot, vagy szolgálatot kíván teljesíteni - kérelmére - a hajózási hatóság szolgálati könyvvel látja el.

(2) Magyar lobogó alatt közlekedő úszólétesítményen szolgálat csak szolgálati könyv birtokában látható el. * 

(3) *  A kiadott szolgálati könyvekről a kiadó hajózási hatóság nyilvántartást vezet, amely nyilvántartás a hajón töltött szolgálati időre, a beosztásra és az egészségügyi alkalmasságra vonatkozó adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

Személyes adatok kezelése * 

48/A. § *  (1) *  Az úszólétesítmény tulajdonosa, üzemben tartója vagy vezetője a hajózási hatóság, a rendőrség, a vámhatóság, a határőrség és az egészségügyi államigazgatási szerv által hivatalból indított vagy folytatott eljárás esetén, a hatóság hatáskörébe tartozó eljárásban - a hatóságnak a folyami információs szolgáltatások központ útján megküldött kérésére - a hatóság döntéséhez szükséges adatokat, továbbá a 21. § (2) bekezdésében, valamint a 47. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott személyes adatokat átadja. Az átadás történhet a folyami információs szolgáltatások központ útján is.

(2) Az úszólétesítmény nemzetközi szerződés és az Európai Unió jogi aktusai alapján végzett biztonsági ellenőrzése során a hajózási hatóság az Európai Unió jogi aktusaiban felsorolt adatbázisokból személyes adatokat kérdezhet le és az ellenőrzés eredményeiről ezeknek az adatbázisoknak adatokat szolgáltathat.

(3) *  A folyami információs szolgáltatások központ a 21. § (2) bekezdésében, valamint a 47. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott adatokkal - a hatósági feladatok végrehajtásának biztosítása céljából - adatfeldolgozási tevékenységet végez.

(4) *  A hajózási hatóság az e törvényben és más jogszabályban meghatározott feladatkörében

a) a Vizsgabiztosok Névjegyzékében szereplő vizsgabiztos természetes személyazonosító adatait, képesítéssel kapcsolatos adatait, büntetett előéletre vonatkozó adatait,

b) a hajózási képesítő vizsgára jelentkező és a vizsgát tett személy természetes személyazonosító adatait, egészségi alkalmasságra vonatkozó adatait, képesítéssel kapcsolatos adatait, valamint arra vonatkozó adatokat, hogy büntetlen előéletű, továbbá hajózási képesítéshez kötött foglalkozásától vagy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt nem áll,

c) a hajózási engedélyes, vezető természetes személyazonosító és lakcím adatait, képesítéssel kapcsolatos adatait, valamint arra vonatkozó adatokat, hogy büntetlen előéletű, továbbá hajózási képesítéshez kötött foglalkozásától vagy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt nem áll,

d) a hajó- és úszómunkagép bizonyítványok jegyzékében szereplő tulajdonos természetes személyazonosító és lakcím adatait,

e) az úszólétesítmények lajstromába bejegyzett személy természetes személyazonosító és lakcím adatait,

f) a tengeri hajók engedélyezett felszereléseiről, illetve a visszavont vagy elutasított kérelmekről vezetett nyilvántartásban szereplő személy természetes személyazonosító adatait,

g) a hajózási hatóság által kiadott szolgálati könyvekről vezetett nyilvántartásban szereplő személy természetes személyazonosító adatait,

h) * 

kezeli.

(5) *  A hajózási hatóság a büntetett előéletre, a foglalkozástól eltiltásra vagy a járművezetéstől eltiltásra vonatkozóan kezelt adatot

a) a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a Vizsgabiztosok Névjegyzékéből való törlésig,

b) a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a vizsga letételéig,

c) a (4) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben az engedély visszavonásáig vagy hatályának lejártáig

kezeli.

(6) *  A hajózási hatóság a tengerészek jogszerű foglalkoztatásának biztosítása érdekében a tengerész munkaközvetítői és munkaerő-kölcsönzési tevékenység feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a tengerész munkaközvetítőkről és a tengerész kölcsönbeadókról nyilvántartást vezet, amely a következő adatokat tartalmazza:

a) a nyilvántartásba vételt tartalmazó határozat száma és kelte;

b) a tengerész munkaközvetítők és a tengerész kölcsönbeadók szervezeti formája, székhelye, telephelye, a képviseletre jogosult természetes személy természetes személyazonosító adatai;

c) az állami foglalkoztatási szervnek a tengerész munkaközvetítő és a tengerész kölcsönbeadó nyilvántartásba vételéről rendelkező határozatának száma és kelte;

d) a tengerész munkaközvetítő és a tengerész kölcsönbeadó Tengerészeti Munkaügyi Egyezménynek való megfelelését igazoló, a hajózási hatóság által kiadott bizonyítvány száma;

e) a tengerész munkaközvetítő és a tengerész kölcsönbeadó hajózási hatóság nyilvántartásából való törlésére, tevékenységének felfüggesztésére vonatkozó adatok.

(6a) *  A tengerész munkaközvetítők és a tengerész kölcsönbeadók nyilvántartása a természetes személyazonosító adatok kivételével közhiteles nyilvántartásnak minősül, amelyet a hajózási hatóság honlapján bárki számára ingyenesen és korlátozásmentesen megismerhető módon közzétesz.

(6b) *  A hajózási hatóság a nyilvántartásában lévő természetes személyazonosító adatokat a tengerész munkaközvetítő vagy a tengerész kölcsönbeadó nyilvántartásból való törlését követő két évig kezeli.

VII/A. Fejezet * 

HAJÓZÁSBIZTONSÁGI VAGY KÖZBIZTONSÁGI ÉRDEKET ÉRINTŐ ADAT KEZELÉSE * 

48/B. § *  (1) A 2. § (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott folyami információs szolgáltatás alkalmazása során hajózásbiztonsági és forgalomkönnyítési célokból rögzített adatok kezelésére, valamint a külföldi folyami információs szolgálatokkal folytatott adatcserére a folyami információs szolgáltatási központot működtető hajózási hatóság, illetve az általa a központ technikai üzemeltetésével megbízott szervezet jogosult.

(2) A folyami információs szolgáltatások alkalmazása során rögzített adatok forrását bármilyen felhasználás esetében fel kell tüntetni.

48/C. § *  (1) Abból a célból, hogy ellenőrizhetővé váljon, hogy az EGT-állam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmények csak egy európai hajóazonosító számot használnak, a hajózási hatóság a Bizottság elektronikus hajóadatbázisába a következő adatokat rögzíti:

1. a hajózási hatóság által kibocsátott egységes európai hajóazonosító szám;

2. a 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet 2. melléklet 1.02. cikk 1. és 2. pontjában meghatározott hajó

a) neve,

b) 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet 2. melléklet I. Rész 1. fejezete 1.01 cikk szerint meghatározott fajtája,

c) legnagyobb hossza (m), beleértve a kormányberendezést, a propulziós művet, a gépészeti és egyéb szerkezeteket,

d) szélessége (a hajótest legnagyobb szélessége a külhéj külső éléig mérve, beleértve az összes állandó szerkezeteket méterben),

e) merülése (T) (a hajótest legalsó pontja - a gerinc és a rögzített szerelvények figyelembevétele nélkül - és a legnagyobb merülési vonal között mért függőleges távolság méterben);

3. annak az okmánynak a megnevezése, amelyben az egységes európai hajóazonosító szám és a 2. pontban lévő adatok szerepelnek (közösségi bizonyítvány);

4. áruszállító hajók esetén, azok hordképessége;

5. nem áruszállító hajók esetén a hajó vízbe merült térfogata (m3);

6. tulajdonos neve;

7. az okmányt kiállító hatóság;

8. a közösségi belvízi hajóbizonyítvány száma;

9. a közösségi bizonyítvány érvényességének lejárata;

10. az adatbázis összeállítója;

11. a nemzeti azonosítószám;

12. a hajó - a folyami információs szolgáltatások szakmai és működtetési szabályairól szóló 45/2011. (VIII. 25.) NFM rendelet 2. § 1. pontja szerinti - AIS-készülékben rögzített típusa;

13. annak jelölése, hogy a hajótest egy- vagy kettős héjazatú (ADN szerint);

14. oldalmagasság (m), a hajótest legalsó pontja vagy a gerinc és a fedélzet legalsó pontja között a hajó oldalán mért legrövidebb függőleges távolság;

15. tengeri hajóknál

a) bruttó űrtartalom;

b) a Nemzetközi Tengerészeti Szervezettől származó azonosító szám (IMO-szám);

c) hívójel;

16. a nemzetközi rádióállomás-azonosító MMSI-szám (AIS-készülék felhasználójának mozgószolgálati azonosító száma);

17. a hajófedélzeti kommunikációs berendezés egyedi azonosító kódja, az ATIS-kód;

18. az egyéb bizonyítványok típusa, száma, kiállító hatósága és lejárati időpontja.

(2) Az adatokat az EGT-államok egységes európai hajóazonosító számot kiadó hatóságai

a) a biztonságos víziközlekedés,

b) a hajóazonosító szám bejegyzése,

c) hajóokmányok kiállítása, érvényességi idejének megállapítása, pótlása, ellenőrzése, adatainak módosítása, továbbá az

d) üzemképesség vizsgálatára irányuló szemlék lefolytatása

érdekében kezelhetik.

(3) A hajózási hatóság harmadik állam vagy nemzetközi szervezet számára személyes adatot a (2) bekezdésben meghatározott célból az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény külföldre történő adattovábbítás szabályai alapján adhat át.

VIII. Fejezet

AZ ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY IDEIGLENES IGÉNYBEVÉTELE

49. § (1) A hajózás biztonságát fenyegető veszély elhárítása, illetőleg megelőzése érdekében a hajózási hatóság bármely úszólétesítmény ideiglenes igénybevételét elrendelheti.

(2) Az igénybe vett úszólétesítmény használatáért térítés, az úszólétesítményben keletkezett kár esetén kártalanítás jár.

(3) Úszólétesítmény árvíz- és belvízvédekezéshez, vízminőségi kárelhárításhoz való igénybevételéről külön jogszabály rendelkezik.

HARMADIK RÉSZ * 

50. § * 

NEGYEDIK RÉSZ

A HAJÓZÁSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉNEK FELTÉTELEI

IX. Fejezet

A HAJÓZÁSI TEVÉKENYSÉG ENGEDÉLYEZÉSE

51. § (1) *  Hajózási tevékenység hajózási engedély birtokában végezhető.

(2) Nem kell hajózási engedély:

a) a nyilvántartásba vételre nem kötelezett úszólétesítményekkel végzett hajózási tevékenységhez,

b) a központi költségvetési szervek jogszabályban előírt feladatainak saját eszközökkel való ellátásához,

c) *  vízijármű kedvtelési célú használatához, ide nem értve az oktatási céllal folytatott hajózási tevékenységet,

d) úszómű szálláshelyként vagy kikötő, hajózási létesítmény elemeként történő üzemeltetéséhez, kivéve a gazdasági célból történő üzemeltetést,

e) *  az EGT-államok hajózási hatóságai által kiállított hajózási engedély alapján végzett hajózási tevékenységhez.

(3) A hajózási engedélyben meg kell határozni azt a tevékenységet és területet, amelyre az engedély vonatkozik, továbbá a tevékenység folytatásának feltételeit.

(4) *  A hajózási hatóság és a rendőrség vízirendészeti szerve jogosult ellenőrizni, hogy a Magyarország területén engedélykötelesnek minősített hajózási tevékenységet végző úszólétesítmény a tevékenység végzésére jogosító engedéllyel rendelkezik-e. Amennyiben az engedélyköteles tevékenységet végző úszólétesítmény a tevékenység végzésére jogosító engedéllyel nem rendelkezik, a rendőrség vízirendészeti szerve haladéktalanul értesíti a hajózási hatóságot.

(5) *  A hajózási hatóság a kiadott hajózási engedélyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:

a) a vezető nevét,

b) az engedélyezett hajózási tevékenységet,

c) az üzemeltetett úszólétesítmények lajstromszámát, nevét, illetve jelét,

d) azt a vízterületet (folyó, tó, folyamkilométer stb.), amelyen az engedélyezett hajózási tevékenység végezhető,

e) a hajózási engedély időbeli hatályát,

f) a kérelmező hajózási vállalkozás és a hajózási tevékenységhez használt úszólétesítmény magyar tulajdoni hányadának a megjelölését.

(6) *  A hajózási engedélyekről vezetett nyilvántartás az (5) bekezdésben foglalt adatok tekintetében - az (5) bekezdés a) pontjában foglalt adat kivételével - közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

52. § (1) *  Hajózási engedély az EGT-államban lajstromozott úszólétesítményt üzemben tartó, magyarországi székhelyű jogi személy és gazdálkodó szervezet részére adható.

(2) * 

(3) A részvénytársaság igazgatósága a részvényekről olyan részvénykönyvet vezet, amely legalább a következő adatokat tartalmazza: * 

a) a részvénytulajdonosok nevét, természetes személy esetén lakcímét, anyja nevét, állampolgárságát, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén pedig székhelyét,

b) ha a részvénynek több tulajdonosa van, akkor a tulajdonosok és a közös képviselő a) pontban meghatározott adatait,

c) a részvény értékpapírkódját, illetőleg sorozatát, sorszámát és névértékét,

d) a részvény fajtáját,

e) a részvényvásárlás időpontját,

f) a részvényvásárlás részvénykönyvbe történő bejegyzésének időpontját,

g) a felülbélyegzés időpontját,

h) a részvény bevonásának és megsemmisítésének időpontját.

(4) A részvénykönyvet úgy kell vezetni, hogy abból visszamenőlegesen is megállapítható legyen mindennemű változtatás, módosítás, törlés vagy javítás, illetőleg az adatot bejegyző személye, valamint a bejegyzés jogalapja és időpontja.

(5) A hajózási engedély kiadásának és visszavonásának feltételeiről külön jogszabály rendelkezik.

(6) *  Hajózási engedély annak a magyarországi székhelyű jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetnek adható, amelynek vezetője vagy hajózási üzemeltetési vezetője (a továbbiakban együtt: vezető) a hajózási hatóság részére igazolja személyes megbízhatóságát és szakmai alkalmasságát.

(7) *  A személyes megbízhatóság követelményének nem felel meg az a vezető,

a) aki büntetett előéletű,

b) aki vízi jármű vezetésétől eltiltás hatálya alatt áll, továbbá

c) akivel szemben a kérelem benyújtását megelőző öt évben hajózási bírságot szabtak ki.

(8) *  A személyes megbízhatóság követelményének nem felel meg az a vezető sem, akire nézve a (7) bekezdésben meghatározott kizáró okok valamelyike a kérelem benyújtását követően következik be.

52/A. § *  (1) *  A hajózási engedélyt a hajózási hatóság öt évre adja ki. A hajózási engedély érvényességi idejét - az érvényességi idő lejárta előtt benyújtott kérelem alapján - a hatóság meghosszabbítja, ha annak jogszabályi akadálya nincs, és a hajózási engedély kiadásához az e törvényben és a hajózási tevékenység engedélyezésére vonatkozó előírt feltételek továbbra is fennállnak.

(2) Az 52. § (1) bekezdésében meghatározott üzemben tartó, jogi személy vagy gazdálkodó szervezet vezetője a hajózási hatóság részére igazolja, hogy vele szemben az 52. § (7) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró ok nem áll fenn, valamint

a) hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy az 52. § (7) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, vagy

b) kéri, hogy az arra vonatkozó adatokat, amely szerint 52. § (7) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, a bűnügyi nyilvántartó szerv a hajózási hatóság részére - annak a hajózási engedély kiadása céljából benyújtott adatigénylése alapján - továbbítsa.

(3) A hajózási engedély érvényességi ideje alatt a hajózási hatóság hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy az 52. § (1) bekezdésében meghatározott üzemben tartó, jogi személy vagy gazdálkodó szervezet vezetőjével szemben fennáll-e az 52. § (7) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kizáró ok. A hatósági ellenőrzést folytató hajózási hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy az 52. § (1) bekezdésében meghatározott üzemben tartó, jogi személy vagy gazdálkodó szervezet vezetőjével szemben fennáll-e az 52. § (7) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kizáró ok.

(4) *  A hajózási hatóság az (2) és (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat

a) a hajózási engedély kiadása iránti eljárás jogerős befejezéséig vagy

b) a hajózási engedély kiadása esetén az engedély visszavonásáig

kezeli.

53. § (1) *  A közforgalmú hajózási tevékenységet folytató engedélyes szolgáltatásait közforgalmú hajózási tevékenységről rendelkező jogszabályban foglalt feltételekkel bárki igénybe veheti.

(2) *  Az engedélyes köteles szolgáltatását nyilvános internetes felületen, továbbá közforgalmú személyszállítási szolgáltatás esetén az általa igénybe vett kikötőkben - a közforgalmú hajózási tevékenységről rendelkező jogszabályban meghatározott tartalommal és módon - meghirdetni.

54. § *  (1) *  Az ország határain belül elhelyezkedő kikötők között nem az EGT-állam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmény által végzett

a) személyszállítás, árufuvarozás, továbbá ezekkel összefüggésben úszólétesítmények továbbítása,

b) úszómunkagéppel munkavégzésre irányuló tevékenység

(a továbbiakban az a) és b) pontban foglaltak együtt: kabotázs) engedélyköteles tevékenység.

(2) *  A hajózási hatóság a kabotázs-engedélyt - ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik - viszonosság esetén, továbbá abban az esetben adja ki, ha az EGT-államban lajstromozott úszólétesítmény nem áll rendelkezésre a tevékenység elvégzéséhez.

(3) *  Amennyiben az országba belépni vagy az országból kilépni kívánó úszólétesítmény árufuvarozásra vagy személyszállításra jogosító engedéllyel nem rendelkezik, a határvámhivatal haladéktalanul értesíti a hajózási hatóságot, és az árufuvarozásra, vagy a személyszállításra jogosító engedély megszerzéséig az úszólétesítmény, a személyzet, továbbá az úszólétesítményen lévő áru be- és kiléptetését megtagadja.

55. § * 

X. Fejezet

A HAJÓZÁSI TEVÉKENYSÉG KORLÁTOZÁSA

56. § (1) Azokban az időszakokban, amikor természeti körülmények vagy egyéb okok a hajózást akadályozzák, a hajózási hatóság biztonsági okokból - hivatalból vagy kérelemre - korlátozhatja a hajózási tevékenységet.

(2) *  A korlátozásról a hajózási hatóság döntésben rendelkezik, és arról a víziközlekedés résztvevőit hajósoknak szóló hirdetménnyel értesíti. Havaria következtében szükségessé váló korlátozás az érintettek részére a hajózás biztonsága érdekében szóban is kihirdethető.

(3) * 

(4) *  A korlátozás az elrendelő határozatban megállapított ideig, de legfeljebb 3 évig hatályos.

(5) A 8 órát meghaladó - a vízi út teljes keresztmetszetére kiterjedő - korlátozást (hajózási zárlat) legalább 5 nappal, a 24 órát meghaladó hajózási zárlatot legalább 10 nappal a zárlat kezdete előtt meg kell hirdetni. Ez a rendelkezés a havaria következtében szükségessé váló hajózási zárlatra nem vonatkozik.

(6) *  A Dunán és a Tiszán a 48 órát meghaladó időtartamú hajózási zárlatról a hajózási hatóság a víziközlekedés résztvevőit annak kezdete előtt legalább 30 nappal, a 72 órát meghaladó időtartamú hajózási zárlat esetén 60 nappal, a 15 napot meghaladó időtartamú hajózási zárlat esetén 180 nappal a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben tájékoztatja.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott hajózási zárlatról szóló értesítést a hajózási hatóság a hajózási zárlatot legalább 5 nappal megelőzően, hajósoknak szóló hirdetményben ismételten közzéteszi.

57. § (1) A hajóútnak a hajózási létesítmény és a hajózást befolyásoló vízi létesítmény karbantartása és egyéb előre tervezhető vízi munkák miatti elzárásának időtartamát a létesítmény fenntartója a lehető legrövidebb időre köteles korlátozni.

(2) A hajóútnak hajózási létesítmény és hajózást befolyásoló vízi létesítmény előre nem látható üzemzavara vagy meghibásodása, továbbá elemi csapás vagy havaria által okozott elzárása esetén, a létesítmény fenntartója a helyreállítást a lehető legrövidebb időn belül köteles megkezdeni, és a hajóút elzárását minden rendelkezésre álló eszköz felhasználásával a lehető legrövidebb időre korlátozni.

58. § (1) *  A Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó a víziközlekedés egyes belvízi utakon környezetvédelmi okokból való korlátozásáról és a korlátozás alá eső területeken kiadható üzemeltetési engedélyről szóló Kormány rendeletben meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos.

(2) *  Motoros vízi sporteszközt a hajózási hatóság által - az illetékes települési önkormányzat egyetértésével - kijelölt pálya kivételével tilos üzemeltetni. Az (1) bekezdésben feltüntetett belvízi utakon, továbbá a határvízen motoros vízi sporteszköz pályát kijelölni tilos.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem terjed ki:

a) a hajózási hatóság,

b) *  a rendőrség vízi rendészeti szervének, a Vám- és Pénzügyőrség, illetve a vámhatóság,

c) a katasztrófaelhárításban közreműködő szervezetek,

d) *  a víziút fenntartását, valamint a természet- és környezetvédelmi feladatot ellátó hatóság vízijárműveire,

e) *  a hajózási hatóság által a Kormány rendeletében kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművekre,

f) *  a Magyar Honvédség lőszerek, robbanótestek felkutatását, hatástalanítását és megsemmisítését végző katonai úszólétesítményeire.

X/A. Fejezet * 

BELVÍZI HAJÓZÁSI ALAPPROGRAM * 

58/A. § *  (1) A belvízi hajózás piaci működése egyensúlyának a fenntartása, a hajótér-kapacitás szabályozása, a hajók műszaki megújítása, a belvízi hajópark környezetvédelmet és biztonságot elősegítő korszerűsítése és szerkezetátalakítása, az ezzel összefüggő szociális intézkedések előmozdítása, a hajózás képzési rendszerének fejlesztése, valamint Európai Közösségek belvízi hajózási flottakapacitás-programjához való csatlakozás érdekében Belvízi Hajózási Alapprogramot (a továbbiakban: Alapprogram) kell létrehozni.

(2) *  Az Alapprogram fejezeti kezelésű előirányzat. Az Alapprogrammal a miniszter jogosult rendelkezni és azt a hajózási hatóság működteti.

(3) *  Az Alapprogrammal kapcsolatos döntéseket - ideértve az Alapprogramból történő kifizetésekre vonatkozó döntéseket is - a Belvízi Hajózási Alapkezelő Tanács (a továbbiakban: Tanács) hozza meg. A Tanács nyolctagú; elnöke a miniszter, további hét tagja közül három tagot a miniszter, egy tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, három tagot a hajózási engedélyesek delegálnak.

(4) A miniszter által meghirdetett súlyos piaci zavar időszakára az Alapprogramon belül intervenciós fedezetet kell létrehozni. Az intervenciós fedezetből a súlyos piaci zavar időszakában történhet kifizetés és kizárólag az Európai Közösségek Bizottsága által megjelölt jogcímen. A miniszter a súlyos piaci zavar fennállását, annak kezdő és befejező időpontját, az Európai Közösségek Bizottságának döntése alapján hirdeti meg.

XI. Fejezet

HAJÓZÁSI BÍRSÁG

59. § * 

60. § *  (1) A jogszabályban előírt

a) lajstromozásra, osztályozásra, biztosításra,

b) képesítésre,

c) vízi út és hajóút használatára, hajóút felszabadítására,

d) adatszolgáltatásra, tájékoztatásra, bejelentésre,

e) úszólétesítmény szükséghelyzetben való igénybevételére, hajózási tevékenység korlátozására,

f) úszólétesítmény megfelelőségére és üzemben tartására,

g) hajózási létesítmény létesítésére és üzemben tartására,

h) víziközlekedés forgalmának irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jelek létesítésére, üzemeltetésére és megszüntetésére,

i) hajózási tevékenység végzésére,

j) belvízi utakon közlekedési korlátozás alá eső területen üzemeltetett belsőégésű motorral hajtott kishajó, csónak és motoros vízi sporteszköz használatára,

k) úszólétesítmény rendeltetésszerű üzemeltetéséhez előírt személyzet létszámára és képesítésére

vonatkozó rendelkezések megsértőit a hajózási hatóság - a hajózási bírság mértékéről és kivetésének szabályairól szóló kormányrendeletben előírtak szerint - bírság megfizetésére kötelezheti.

(2) A bírság összege legfeljebb 1 000 000 forint.

(3) A hajózási hatóság a hajózási bírság összegét a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott mérlegelési szempontok alapján állapítja meg, figyelembe véve

a) a jogsértés víziközlekedés biztonságára gyakorolt hatását,

b) a jogsértő vagyoni helyzetét jövedelmi viszonyait,

c) a jogsértő magatartás felróhatóságát, valamint a jogsértő személy korábbi jogsértő magatartását,

d) a jogsértő magatartás emberi életet és testi épséget veszélyeztető jellegét.

(4) A hajózási bírság ugyanazon cselekményért ismételten is kiszabható, ha a kötelezett a jogsértő tevékenységgel nem hagy fel, vagy a jogsértő állapotot nem szünteti meg.

(5) Nincs helye a hajózási bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta két év eltelt.

60/A. § *  (1) Ha a veszélyes áruk belvízi szállításáról szóló törvényben meghatározott előírások megsértőivel szemben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv az ellenőrzése során jogszabálysértést állapít meg, a külön jogszabályban foglaltak szerinti intézkedést és 50 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot alkalmaz.

(2) Az e § alapján tett jogszerű intézkedésből eredő kárért a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a jogszabálysértővel szemben felelősséggel nem tartozik.

(3) Ugyanazon jogszabálysértésért a hajózási, a vízirendészeti hatóság és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv bírságot nem szabhat ki.

60/B. § *  (1) Nincs helye a hivatásos katasztrófavédelmi szerv általi bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta két év eltelt (elévülés).

(2) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiszabott bírság kivetésével és behajtásával kapcsolatos hatósági eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) * 

XII. Fejezet

VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET SZAKMAI VIZSGÁLATA

61. § (1) *  A víziközlekedési baleset és a víziközlekedési esemény szakmai vizsgálata a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényben meghatározottak szerint történik.

(2) * 

(3) *  A vizsgálat célja az (1) bekezdésben hivatkozott törvényben meghatározott víziközlekedési baleset vagy víziközlekedési esemény okának és körülményeinek megállapítása, és a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések megtétele.

(4) A szakmai vizsgálat a munkabaleset kivizsgálására, továbbá a havaria és a környezeti káreset vizsgálatára vonatkozó rendelkezéseket nem érinti.

62. § *  (1) *  A vizsgálatot - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - a közlekedésbiztonsági szerv vagy a 61. § (1) bekezdésében szereplő törvényben meghatározott üzembentartói vizsgálat lefolytatására felhívott vezető végzi.

(2) *  A víziközlekedési balesetet az úszólétesítmény üzemben tartója haladéktalanul jelenteni köteles a hajózási hatóságnak is. A víziközlekedési eseményről az úszólétesítmény üzemben tartója a hajózási hatóságot tájékoztatni köteles.

(3) *  Ha magyar úszólétesítményt külföldön víziközlekedési baleset ér, azt az úszólétesítmény üzemben tartója haladéktalanul köteles a magyar hajózási hatóságnak is bejelenteni, és a hajózási hatóság által - a balesettel kapcsolatban - kért adatokat szolgáltatni.

(4) *  A honvédség, a rendvédelmi szervek vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek úszólétesítményeivel való közlekedés során bekövetkezett víziközlekedési balesetekkel és víziközlekedési eseményekkel kapcsolatos szakmai vizsgálat az illetékes üzemben tartó által kijelölt szakmai bizottság feladata.

(5) A (4) bekezdés szerinti szakmai bizottság létrehozására, tagjaira, valamint a bizottság eljárására vonatkozó szabályokat külön jogszabály állapítja meg.

62/A. § *  (1) Az üzembentartói vizsgálatot a víziközlekedési balesettel és a víziközlekedési eseménnyel érintett hajózási vállalkozás - e törvény 52. § (6) bekezdésében meghatározott -vezetője végzi.

(2) A hajózási hatóság - a 61. § (1) bekezdésében meghatározott szakmai vizsgálattal összefüggésben történő kapcsolattartás biztosítása céljából - tájékoztatja a közlekedésbiztonsági szervet az általa kibocsátott hajózási engedélyek jogosultjairól és az 52. § (6) bekezdésében meghatározott vezető személyéről.

(3) Az 52. § (6) bekezdésében meghatározott vezetőnek a víziközlekedési balesetek és víziközlekedési események vizsgálatával kapcsolatos feladatait a víziközlekedési balesetek és víziközlekedési események vizsgálatának részletes szabályairól szóló rendelet állapítja meg.

63. § A hajóútban, a kikötőben, illetőleg ezek létesítményeiben, a környezetben, továbbá más úszólétesítményekben okozott kár, továbbá testi sérüléssel vagy halállal járó baleset, valamint a hajózás biztonságának veszélyeztetése esetén, a felelősség tisztázása érdekében az eseményben részt vevő úszólétesítményt a rendőrhatósági, a határőrizeti vagy a vámszervek feltartóztathatják.

XIII. Fejezet

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS MENTÉS

64. § (1) Ha az úszólétesítmény vezetője tudomást szerez arról, hogy a vízen emberélet került veszélybe, továbbá, ha a hajóút elzárása vagy az elzárás veszélye áll fenn, köteles segítséget nyújtani.

(2) Összeütközés esetében az úszólétesítmények vezetői kötelesek minden rendelkezésre álló eszközzel egymásnak segítséget nyújtani.

(3) A segítségnyújtás módját - ha arra lehetőség van - az úszólétesítmények vezetői együttesen határozzák meg.

65. § A segítséget kérő úszólétesítmény üzemben tartója köteles a segítségnyújtónak a kár elhárításához szükséges segítségnyújtása következtében keletkezett kárát megtéríteni.

66. § A 64. § (1) és (2) bekezdése alá nem tartozó segítségnyújtás esetén a segélykérés teljesítésére az érintettek megállapodása alapján kerül sor.

67. § (1) A 66. § szerint nyújtott segítségért - amennyiben az eredménnyel járt - a megmentett vagyon értékével arányos térítés (a továbbiakban: mentési díj) jár.

(2) A mentési díj összege nem haladhatja meg a megmentett vagyon értékét.

(3) A 66. § szerinti segítségnyújtás esetén a segítséget nyújtó úszólétesítmény üzemben tartója a mentési díjból a segítségnyújtásban részt vevő személyeknek közreműködésük arányában jutalmat köteles fizetni.

XIV. Fejezet

KÖZÖS HAJÓKÁR

68. § (1) A hajót és rakományát együttesen közvetlenül fenyegető rendkívüli veszély elhárítása érdekében szándékosan és ésszerűen okozott károk és ráfordított költségek a hajót, a rakományt és a fuvardíjat értékarányosan, együttesen terhelik (a továbbiakban: közös hajókár).

(2) A közös hajókár elszámolására abban az esetben kerül sor, ha azt valamelyik érdekelt fél kezdeményezi.

(3) Az elszámolás módjára és feltételeire a közös hajókárt kiváltó esemény bekövetkezésének helyén általánosan alkalmazott nemzetközi szabály az irányadó.

ÖTÖDIK RÉSZ

VÍZI ÚT, HAJÓÚT

69. § (1) A miniszter az állam tulajdonában lévő hajózható vizeket - a vízi utak osztályba sorolása és nyilvántartása szabályainak megállapításával - rendeletben vízi úttá nyilvánítja.

(2) Vízi utat nemzetközi vízi úttá nemzetközi szerződés nyilváníthat.

(3) A miniszter a nem állami tulajdonban lévő hajózható vizeket a tulajdonos kérelmére, rendelettel vízi úttá nyilváníthatja.

(4) Azokat az állami tulajdonban lévő felszíni vizeket, amelyek hajózásra alkalmassá tehetők (tervezett vízi út), a miniszter rendeletben határozza meg.

70. § (1) A vízi úttá nyilvánítás során a miniszter meghatározza:

a) a vízi út osztályba sorolását;

b) a vízi út hullámjellemzők szerinti hajózási zónába sorolását;

c) az adott vízi útszakaszon vagy a vízi út egészén létesítendő szükségkikötők legkisebb számát;

d) a vízi úton a hajóút jellemző méreteit, beleértve a legkisebb és legnagyobb hajózási vízszintet.

(2) A vízi utak nyilvántartását a hajózási hatóság végzi.

71. § (1) A vízi utat folyamatosan olyan állapotban kell tartani, hogy az alkalmas legyen az osztályának megfelelő úszólétesítmények rendeltetésszerű közlekedésére.

(2) *  A nagyhajók rendszeres közlekedésére alkalmas vízi úton a hajóutat ki kell tűzni.

(3) A vízi út és a szükségkikötők rendeltetésre alkalmas állapotban tartása, fejlesztése, a hajóút kijelölése és kitűzése a vízi út fenntartójának feladata. A zárt öbölben vagy medencében elhelyezkedő kikötőhöz csatlakozó vízterületen a hajóút fenntartása, kijelölése és kitűzése - a szükségkikötő kivételével - a kikötő üzemben tartójának feladata. Zárt öbölben vagy medencében elhelyezkedő több kikötő esetében a bejárat, a fordítóhely és a közösen használt vízterületek fenntartásáról, kitűzéséről a kikötők üzemben tartói együttesen gondoskodnak.

(4) *  A hajóút kijelölését és kitűzését a vízügyi hatóság engedélyezi.

(5) *  A hajózást irányító jelek elhelyezéséről a hajózási hatóság rendelkezik, illetve azt engedélyezi.

(6) A vízi utat érintő létesítményeken a (4)-(5) bekezdések szerinti jelzések elhelyezése és üzemeltetése a létesítmény tulajdonosának feladata.

72. § *  (1) A 2. § (1) bekezdésének f) pontjában foglalt, a 69. § (1) bekezdésében meghatározott víziutakkal kapcsolatos és a 71. §-ban foglalt állami feladatok forrását a központi költségvetés elkülönítetten biztosítja.

(2) A költségvetési forrásból finanszírozott szervezetek között a folyami információs szolgáltatások működtetésével összefüggésben végrehajtott adatközlés térítésmentes.

(3) Az adatközlés során az adatok elektronikus formátumban való rendelkezésre állása esetén az adatok elektronikus formátumban kerülnek átadásra.

73. § Nemzeti vízi utat - nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában - idegen állam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmény - a kedvtelési célú kishajó és a csónak kivételével - csak a hajózási hatóság által, díj ellenében kiadott vízi úthasználati engedéllyel veheti igénybe.

74. § (1)-(2) * 

(3) A vízi utat érintő munkavégzés közlekedési feltételeit a hajózási hatóság külön engedélyben (munkavégzési engedély) határozza meg.

(4) A parti ingatlan tulajdonosa (használója) a hajózás biztonsága és rendje érdekében köteles tűrni az illetékes hatóság által elrendelt vagy engedélyezett hajózási jel, jelzés elhelyezését, karbantartását és ellenőrzését.

(5) Az ingatlan tulajdonosát (használóját) a (4) bekezdés szerinti korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg. Ha a korlátozás következtében az ingatlan használata, az ingatlannal kapcsolatos jog vagy foglalkozás gyakorlása lehetetlenné, illetve számottevően költségessé válik, a tulajdonos az ingatlan kisajátítását kérheti.

75. § (1) A vízi útban lévő, azt keresztező, vagy azt a vízi út medrétől 50 méternél kisebb távolságban megközelítő nyomvonalas és egyéb létesítményeket annak üzemben tartója köteles a jogszabályban és az üzemeltetési engedélyben meghatározott állapotban tartani és az előírt jelekkel ellátni.

(2) *  Ha a vízi útban lévő, azt keresztező, megközelítő nyomvonalas és egyéb létesítmény műszaki jellemzői eltérnek a jogszabályban, illetőleg az engedélyben foglaltaktól, vagy az a víziközlekedés biztonságát, illetőleg a környezetet veszélyezteti, a hajózási hatóság a tulajdonost, a veszélyforrás építéssel, bontással vagy átalakítással történő felszámolására kötelezheti.

76. § A hajózási létesítmények víziközlekedéssel kapcsolatos üzemeltetési rendjét a hajózási hatóság hagyja jóvá.

77. § A hajóút jogszabályban megállapított jellemző méreteiben [70. § (1) bekezdésének d) pontja] átmenetileg, elháríthatatlanul bekövetkezett csökkenésről a vízi út fenntartójának bejelentése alapján a hajózási hatóság értesíti a hajózás résztvevőit.

78. § (1) A hajóút használatának korlátozásával járó havaria esetén, az abban részes úszólétesítmény vezetője köteles haladéktalanul megkezdeni a hajóút felszabadítását, továbbá - amennyiben szükséges - a környezetszennyezés környezetveszélyeztetés megszüntetése érdekében a szükséges kárelhárítást.

(2) *  A hajózási hatóság a felszabadításra határidőt állapíthat meg, és meghatározhatja annak módját. Szükség esetén a hajózási hatóság jogosult a hajóút felszabadításának elvégeztetésére, a károkért felelős úszólétesítmény üzemben tartójának terhére.

(3) A hajóút forgalmának korlátozásából eredő és a bekövetkezett környezeti károkért a havariáért felelős úszólétesítmény üzemben tartója felel.

A víziutak, a meder, a parton lévő létesítmények, továbbá az országos közforgalmú kikötők és az úszólétesítmények fejlesztésének megvalósítása * 

78/A. § *  (1) Fejlesztési közreműködőként a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.) mint építtető az állami tulajdonon megvalósuló fejlesztés és eszközbeszerzés esetén az állam nevében és javára jár el, tevékenysége fontos közérdekű és közcélú tevékenységnek minősül.

(2) A fejlesztési közreműködő felelős az építési munkák előkészítéséért. A fejlesztési közreműködő a fejlesztés érdekében teljeskörűen elkészítteti a szükséges műszaki terveket (így különösen az engedélyezési tervet vagy a kiviteli tervet), tanulmányokat, ügyfélként részt vesz a hatósági és egyéb igazgatási eljárásokban, saját nevére megszerzi az építési, illetve vízjogi létesítési engedélyeket, elvégzi vagy elvégezteti a munkaterület előkészítését (beleértve különösen a területszerzést, próba- vagy megelőző régészeti feltárást, közmű-kiváltást), továbbá lefolytatja a közbeszerzési eljárásokat. A fejlesztési közreműködő kivitelezési szerződéseket köt a megvalósításra, gondoskodik az építési műszaki ellenőri tevékenység ellátásáról, lebonyolítja a műszaki átadás-átvételt és közreműködik az üzemeltetési engedélyezési eljárás során.

(3) A fejlesztési közreműködő az általa felhasznált forrásokkal és létrehozott eszközökkel a fejlesztés és eszközbeszerzés pénzügyi zárását követően elszámol a forrást rendelkezésre bocsátó szervvel.

(4) Törvény eltérő rendelkezése hiányában az állam tulajdonába és ellenérték nélkül a fejlesztési közreműködő vagyonkezelésébe kerül

a) a fejlesztési közreműködő által megvásárolt vagy kisajátított terület,

b) az egyes fejlesztéssel és eszközbeszerzéssel kapcsolatban létrehozott vagy megszerzett eszköz (így különösen úszólétesítmény, víziközlekedés forgalmának irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jel, eszköz, hordalékvizsgálatot lehetővé tevő eszköz, szoftver, egyéb eszköz).

(5) Ellenérték nélkül a fejlesztési közreműködő vagyonkezelésébe kerül - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az állam tulajdonában és a fejlesztési közreműködőtől eltérő vagyonkezelő vagyonkezelésében álló és a fejlesztéshez szükséges terület, vízilétesítmény.

(6) A vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba, úszólétesítmények esetén a tulajdonjog hajólajstromba történő bejegyzéséről a fejlesztési közreműködő gondoskodik. A fejlesztési közreműködő a vagyonkezelői jog, valamint a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó hatósági határozatokat annak kézhezvételét követően haladéktalanul megküldi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) részére. A fejlesztési közreműködő vagyonkezelői jogának ingatlan-nyilvántartásba, valamint úszólétesítmények esetén a tulajdonjog hajólajstromba történő bejegyzése vagy törlése mentes az igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól.

(7) Ha a fejlesztési közreműködő jogerős építési, illetve vízjogi létesítési engedély alapján az állam tulajdonában és más vagyonkezelésében levő ingatlanon közcélú tevékenységet folytat, a vagyonkezelő az érintett ingatlanokat külön megállapodás alapján a szükséges előkészítő munkálatok, illetve az építési munkák idejére köteles térítésmentesen a fejlesztési közreműködő birtokába és használatába adni.

(8) Ha a fejlesztési közreműködő jogerős építési, illetve vízjogi létesítési engedély alapján helyi önkormányzat tulajdonát képező ingatlanon közcélú tevékenységet folytat, a fejlesztési közreműködő és az érintett helyi önkormányzat köteles az előkészítés és építés idejére, ezek céljából az ingatlan ingyenes használatára írásban megállapodást kötni a fejlesztési közreműködő megkeresésétől számított 60 napon belül.

(9) A fejlesztési közreműködő az állami tulajdonú ingatlanon megvalósított fejlesztést és eszközt az állam által kijelölt vagyonkezelő szervezet részére adja át. A vagyonkezelő és a fejlesztési közreműködő az ingyenes átadás-átvételről elszámolási megállapodást készít az átadás-átvétel fordulónapjától számított hat hónapon belül az MNV Zrt. mint tulajdonosi joggyakorló egyidejű tájékoztatása mellett annak céljából, hogy az érintett fejlesztést, eszközt az átadás-átvétel fordulónapján nyilvántartott könyv szerinti értéken a könyveiből kivezesse és a vagyonkezelő könyveiben azokat nyilvántartásba vegye. Ezen eljárások ellenérték nélkül a fejlesztési közreműködő által nyilvántartott könyv szerinti értéken adó- és illetékmentesen történnek azzal, hogy az általános forgalmi adó tekintetében az általános forgalmi adóról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alkalmazandóak.

(10) A más vagyonkezelésében álló, állami tulajdonú vagyonelemen végzett, nem a közcélú tevékenység folytatásához kapcsolódó fejlesztés és eszközbeszerzés tekintetében a fejlesztési közreműködő átadás-átvétel fordulónapjától számított egy éven belül elszámolási megállapodást készít a tulajdonosi joggyakorló egyidejű tájékoztatása mellett annak céljából, hogy az ingatlan vagyonkezelője a vagyonelemeket nyilvántartásba vegye.

(11) A helyi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanon a helyi önkormányzat érdekében megvalósított fejlesztés e törvény erejénél fogva az átadás-átvétel fordulónapján a helyi önkormányzat tulajdonába kerül a helyi önkormányzat és a fejlesztési közreműködő elszámolási kötelezettsége mellett.

(12) Az elszámolási megállapodásnak tartalmaznia kell az átadott fejlesztésnek, eszköznek a tulajdonos és vagyonkezelő eszköz-nyilvántartási rendje szerinti, az állami vagyon nyilvántartására vonatkozó jogszabályoknak, a számviteli törvénynek megfelelően szolgáltatandó adatait, az európai uniós és a költségvetési forrásokkal történő eszközönkénti elszámolást.

78/B. § *  (1) A fejlesztési közreműködő a fejlesztéssel érintett közcélú tevékenység meghatározását követően haladéktalanul köteles írásban értesíteni a fejlesztéssel érintett közmű üzemeltetőjét és tulajdonosát arról, hogy a fejlesztési tevékenység során mely közműszakasz átalakítása, áthelyezése (a továbbiakban együtt: kiváltása) vagy fejlesztése szükséges.

(2) A tulajdonos az (1) bekezdés szerinti értesítés kézhezvétele után az abban feltüntetett határidőn belül köteles a közmű kiváltását vagy -fejlesztését elvégezni vagy elvégeztetni. A fejlesztési közreműködő, a műszakilag feltétlenül szükséges mértékű, a tulajdonossal egyeztetett - 30 napnál nem rövidebb - határidőt határoz meg a közmű kiváltására vagy fejlesztésére. A tulajdonos a véleményét a fejlesztési közreműködő értesítésének kézhezvételétől számított nyolc munkanapos határidőn belül köteles közölni a fejlesztési közreműködővel. A fejlesztési közreműködő köteles a közműkiváltás vagy -fejlesztés indokolt költségét a tulajdonosnak vagy annak jogutódjának megfizetni, vagy a fejlesztési közreműködő által létrehozott közművet, a közmű műszaki átadás-átvételi eljárásának eredményes lezárását követően, e törvény erejénél fogva, ellenérték nélkül a fejlesztési közreműködő által nyilvántartott könyv szerinti értéken, adó- és illetékmentesen, a közműkiváltás, illetve -fejlesztés megvalósítása előtti tulajdonos vagy annak jogutódja tulajdonába, üzemeltetőjének üzemeltetésébe adni azzal, hogy az általános forgalmi adó tekintetében az általános forgalmi adóról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alkalmazandóak. A közmű ellenérték nélkül, adó- és illetékmentesen akkor adható át a tulajdonosnak, ha a közmű kiváltására vagy -fejlesztésére műszakilag feltétlenül szükséges mértékben került sor és a közműkiváltás vagy -fejlesztés költségei nem haladták meg a közmű szokásos piaci árát. Amennyiben a közműkiváltásra vagy -fejlesztésre a műszakilag feltétlenül szükséges mértéket meghaladóan került sor, úgy a műszakilag feltétlenül szükséges mértéket meghaladó közműkiváltással vagy -fejlesztéssel arányos költséget a tulajdonos köteles megtéríteni. A közműkiváltás vagy -fejlesztés elvégzését követő 90 napon belül a fejlesztési közreműködő és a tulajdonos kötelesek egymással tételesen elszámolni, illetve megállapodást kötni.

(3) Ha a tulajdonos neki felróható módon az (1) bekezdés szerinti értesítésben szereplő közműszakasz kiváltására vagy fejlesztésére vonatkozó közműkiváltási vagy -fejlesztési kötelezettségét késedelmesen teljesíti, vagy egyébként a közmű-kiváltást vagy -fejlesztést nem megfelelően végzi el, illetve annak elvégzését vagy elvégeztetését megtagadja, köteles az ezzel okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint megtéríteni.

(4) A közműkiváltás vagy -fejlesztés elvégzésének vagy elvégeztetésének megtagadása esetén a fejlesztési közreműködő jogosult a közmű-kiváltást vagy -fejlesztést a megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező vállalkozóval elvégeztetni, amelyet a tulajdonos tűrni köteles.

(5) A tulajdonost a - közműkiváltással vagy -fejlesztéssel összefüggésben bekövetkezett - vagyonnövekedés tekintetében illetékfizetési kötelezettség nem terheli.

HATODIK RÉSZ

KIKÖTŐ

Általános rendelkezések

79. § (1) A kikötő az üzemeltetés formájának szempontjából lehet:

a) közforgalmú, amelyet a kikötő üzemben tartója által meghirdetett feltételekkel bárki igénybe vehet,

b) saját használatú, amely az üzemben tartó vállalkozásában végzett személyszállítási tevékenység keretében utasok ki- és beszállására, illetve az üzemben tartó részére érkezett áru kirakására vagy az általa onnan továbbított áruk berakására, tárolására szolgál.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározottakon túl saját használatú az a kikötő is, amely

a) *  államigazgatási szerv, a Magyar Honvédség, rendvédelmi szerv tulajdonában, illetve használatában van, továbbá

b) *  egyesület tulajdonában, illetve használatában van, ha a kikötő csak tagsági jogviszony alapján vehető igénybe.

80. § (1) Azt a közforgalmú kikötőt, amelynek földterülete állami tulajdonban vagy az állam meghatározó többségével létrehozott vagyonkezelő társaság kezelésében van, és amely alapvető közlekedési infrastrukturális ellátottsága lehetővé teszi átrakodási, elosztási központként a vízi, vasúti és a közúti személy-, illetőleg áruforgalom összekapcsolását, országos közforgalmú kikötővé lehet nyilvánítani.

(2) *  Közforgalmú kikötőt - a miniszter és a gazdaságpolitikáért felelős miniszter együttes javaslatára - a Kormány határozatával nyilvánítja országos közforgalmú kikötővé. * 

(3) Az országos közforgalmú kikötőt az állam az általa vagy részvételével e célra alapított gazdasági társaság útján működteti, illetve az országos közforgalmú kikötő földterületét bérbeadás útján hasznosítja.

(4) Az országos közforgalmú kikötőkkel, továbbá a határkikötőkkel kapcsolatos állami feladatok forrását a költségvetés elkülönítetten biztosítja.

81. § Nemzetközi vízi úton lévő közforgalmú kikötőt bármely állam lobogója alatt közlekedő úszólétesítmény igénybe veheti.

82. § (1) Kikötőt vámúttá a Kormány nyilvánít.

(2) *  A határkikötő vám- és határkezelésre igénybe vett parti területét az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazása alapján a vámhatóság jelöli ki.

83. § (1) A saját használatú kikötő igénybevételéért díj nem szedhető.

(2) A saját használatú kikötő üzemben tartója rendkívüli időjárási, vízállási vagy jégviszonyok következtében veszélybe került úszólétesítmény kikötését nem tagadhatja meg, azonban ennek következtében felmerült többletköltségei megtérítésére igényt tarthat.

84. § A kikötő üzemben tartója a kikötő, illetőleg a kikötőben tartózkodó úszólétesítmény ellenőrzését végző államigazgatási szervek úszólétesítményeinek kikötését - a vizsgálat idejére - díjmentesen köteles biztosítani.

Kikötő létesítése, üzemben tartása és megszüntetése

85. § (1) *  Kikötő - ideértve a veszteglőhelyet is - a hajózási hatóság engedélyével létesíthető, bővíthető, tartható üzemben és szüntethető meg.

(2) A kikötők használatának részletes szabályait a kikötő üzemben tartója kikötőrendben állapítja meg. A kikötőrendet - határkikötő esetén a vámhatóság és a határőrizeti szerv egyetértésével - a hajózási hatóság hagyja jóvá.

(3) *  A közforgalmú kikötő kikötőrendjét a kikötő üzemben tartójának a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben kell hirdetnie. A kikötőrend hajóforgalmat érintő részét hajósoknak szóló hirdetményben is közzé kell tenni.

86. § (1) *  A szükségkikötőt a hajózási hatóság jelöli ki.

(2) A szükségkikötő rendeltetésre alkalmas állapotban tartásáról a vízi út fenntartója gondoskodik.

HETEDIK RÉSZ

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

87. § E törvény alkalmazásában

1. belvízi út: a kontinens határain belüli természetes és mesterséges felszíni víz;

2. belvízi, illetőleg tengeri hajó: rendeltetésének megfelelő, nyilvántartásba vett, és építése, berendezése és felszerelése alapján belvízi, illetőleg tengeri közlekedésre alkalmas vízi jármű;

3. *  csónak: a hajónak, kompnak, vízi sporteszköznek nem minősülő

a) emberi erővel hajtott, felépítménnyel nem rendelkező vízijármű, amelynek testhossza nem haladja meg a kishajóra megállapított mértéket,

b) *  szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízijármű, amelynek hossza a 7 métert, névleges vitorlafelülete a 10 m2-t nem éri el, vagy motorteljesítménye legfeljebb 7,5 kW, ide nem értve az építése, berendezése és felszerelése alapján vízen való közlekedésre nem szolgáló úszóeszközt;

4. egyéb úszólétesítmény: vízi járműnek, úszómunkagépnek vagy úszóműnek nem minősülő úszólétesítmény;

4a. *  fejlesztési közreműködő: központi költségvetési és európai uniós támogatásból az állam tulajdonában lévő víziút, meder, parton lévő létesítmény és kapcsolódó ingatlanok, továbbá az országos közforgalmú kikötők létesítését, felújítását és fejlesztését, valamint ezekkel összefüggő úszólétesítmény- és egyéb eszközbeszerzéseket és -felújításokat célzó projektjavaslatok megvalósítójaként kormányhatározatban kijelölt NIF Zrt.;

5. fordítóhely: az úszólétesítmény megfordulására alkalmas hely;

5a. *  gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet;

6. gazdasági célú hajózási tevékenység: ellenszolgáltatásért, illetőleg egyéb gazdasági tevékenység kiszolgálása során, vagy annak érdekében végzett hajózási tevékenység;

7. *  gyorsjáratú hajó: az a hajó - a kishajók kivételével - amely a 40 km/h-t meghaladó holtvízi sebességgel való közlekedésre alkalmas, és ezt a hajóbizonyítványába bejegyezték;

8. hajó: építésénél, berendezésénél és felszerelésénél fogva a vízen való közlekedésre alkalmas vízi jármű;

9. hajóosztályozás: a hajó megfelelőségének, műszaki állapotának hajóosztályozó társaság által végzett vizsgálata, ellenőrzése, tanúsítása;

10. hajóút: a vízi útnak a nagyhajók közlekedésére kijelölt és kitűzött, ennek hiányában a nagyhajók által az adott vízállásnál rendszeresen használt része, továbbá a veszteglőhely vízterülete, valamint a kikötőhöz tartozó vízterület;

11. hajózási körzet: tengeren a parttól, illetőleg a menedékkikötők között mért távolsággal meghatározott, valamint az időjárás és a hullámzás függvényében kijelölt vízterület;

12. hajózási létesítmény: a víziközlekedés biztonságát és zavartalanságát elősegítő vagy az úszólétesítmények kikötésére, veszteglésére szolgáló, a vízen, illetőleg a parton lévő hajózási célokat szolgáló létesítmény;

13. *  hajózási tevékenység: a vízen történő személyszállítás és árufuvarozás, más úszólétesítmény vízen vontatással, tolással vagy mellévett alakzatban való továbbítása, továbbá úszólétesítmény vízen történő nem kedvtelési célú működtetése;

14. hajózási zóna: belvízen az időjárás és a hullámzás függvényében meghatározott vízterület;

15. *  halászhajó: hal vagy egyéb vízi élőlény kifogásához szükséges berendezésekkel felszerelt és kereskedelmi célú halászatra használt úszólétesítmény;

16. *  határkikötő: vámúttá nyilvánított kikötő, ahol az úszólétesítmények és az azokon lévő személyek, áruk be-, illetőleg kiléptetése történik;

17. *  havaria: az úszólétesítményt ért vagy az úszólétesítmény által okozott baleset;

18. *  kedvtelési célú hajózás: vízijármű nem gazdasági célú, szabadidő eltöltését szolgáló használata;

19. *  kereskedelmi hajó: olyan hajó, amellyel gazdasági célú hajózási tevékenységet végeznek, a halászhajó kivételével;

20. *  kikötő: az úszólétesítmények kikötésére kijelölt vagy azok részére fenntartott partterület, amely alkalmas a víziközlekedéssel, személyek be- és kiszállításával, árukezeléssel, áruátrakással és elosztással, valamint az úszólétesítmények hajózásra alkalmasságának megőrzésével kapcsolatos tevékenység végzésére, és a hajózási hatóság üzemeltetési engedélyével rendelkezik;

20a. *  kikötői tevékenység: olyan víziközlekedéssel kapcsolatos tevékenység, amely során személyek ki- és beszállása, áru ki-, be- és átrakása, tárolása és kezelése történik;

21. *  kishajó: az a belvízi hajó, amelynek a hajótesten mért hossza a 20 métert nem éri el, valamint az a tengeri hajó, amelynek a hajótesten mért hossza a 24 métert nem éri el;

22. *  kitűzés: a hajóút megjelölésére szolgáló tevékenység és eszközrendszer;

23. *  kombinált forgalom: több közlekedési alágazat (pl. vízi és közúti közlekedés) igénybevételével végzett személyszállítás vagy árufuvarozás;

24. *  komp: vízen történő közútpótló átkelésre szolgáló, személyeket és közúti járműveket szállító, a hajózási hatóság által kompnak (önjáró, nem önjáró, köteles komp, továbbá a révhajó és a révcsónak) minősített vízi jármű;

25. *  konzuli tisztviselő: Magyarország diplomáciai vagy konzuli képviseletén konzuli feladatok végzésével megbízott személy;

26. *  külföldi: akit (amit) a devizajogszabályok külföldinek tekintenek;

27. *  nagyhajó: az a belvízi hajó, amelynek a hajótesten mért hossza 20 méter vagy annál nagyobb, valamint az a tengeri hajó, amelynek hajótesten mért hossza 24 méter vagy annál nagyobb;

28. *  nemzeti vízi út: az ország határain belül lévő és nemzetközi vízi úttá nem nyilvánított vízi út;

29. *  nemzetközi vízi út: nemzetközi szerződés alapján nemzetközivé nyilvánított vízi út;

30. *  önjáró úszómunkagép: helyváltoztatásra önállóan alkalmas úszómunkagép;

31. *  őrszolgálat: tengeri hajón a parancsnoki hídon, a fedélzeten, illetve a géptérben, menetben vagy kikötőben teljesített szolgálat;

32. *  révhajó, révcsónak: csak személyeket szállító komp;

33. *  révkalauz: a hajó vezetőjét a hajó vezetésében segítő, kellő helyismerettel és képesítéssel rendelkező személy;

33a. *  STCW Egyezmény: a 2012. évi XIX. törvénnyel kihirdetett, a tengerészek képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló 1978. évi nemzetközi egyezmény 2010. évi manilai módosításaival egységes szerkezetbe foglalt szövege;

34. *  személyhajó: a hajózási hatóság által 12 főnél több utas rendeltetésszerű szállítására alkalmasnak nyilvánított hajó;

35. *  szükségkikötő: az úszólétesítményeknek a vízi út használata során bekövetkezett szükséghelyzet (pl. rendkívüli vízállás, jégzajlás) miatti átmeneti tartózkodására kijelölt víz-, illetőleg partterület;

36. *  tartályhajó: a hajótestben kialakított vagy a hajón rögzített tartályokban folyékony rakomány továbbítására alkalmassá nyilvánított hajó;

36a. *  Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény: a 2013. évi IV. törvénnyel kihirdetett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 94. ülésszakán elfogadott 2006. évi Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény;

37. *  úszómunkagép: a vízi munka végzésére alkalmas úszólétesítmény, amely rendeltetésénél fogva nem végez árufuvarozást, illetőleg személyszállítást;

38. *  úszólétesítmény: víziközlekedésre, vízen való munkavégzésre és azokkal összefüggő tevékenység folytatására alkalmas úszóképes eszköz, szerkezet, berendezés;

39. *  úszómű: helyváltoztatásra nem szolgáló, önálló meghajtással nem rendelkező, vízen munkát nem végző úszólétesítmény;

40. *  üzemben tartó: az úszólétesítmény, illetve kikötő tulajdonosa, valamint aki az úszólétesítmény, illetve kikötő szerződés alapján vagy más jogcímen való üzemben tartására jogosult;

40a. *  versenyhajó: versenyszerű sporttevékenység folytatására felszerelt és használt kishajó;

41. *  veszteglőhely: úszólétesítmények rendeltetésszerű üzemeltetés közbeni, átmeneti tartózkodására kijelölt vízterület és csatlakozó partszakasz;

42. *  vízi jármű: vízen való közlekedésre, szállításra, illetve más úszólétesítmény továbbítására szolgáló - úszómunkagépnek, úszóműnek és egyéb úszólétesítménynek nem minősülő - úszólétesítmény;

43. *  víziközlekedés: vízen úszólétesítménnyel végzett helyváltoztatás. A víziközlekedési tevékenység része továbbá az úszólétesítmények kiszolgálásával kapcsolatos létesítmények (pl. kikötő) működtetése is;

44. *  vízi sporteszköz: vízen való közlekedésre alkalmas, rendeltetésszerű használata esetén úszóképes és kormányozható, kedvtelési rendeltetésű hajónak, csónaknak nem minősülő vízijármű;

45. *  vízi út: a víziközlekedés pályája, a folyók, csatornák és tavak - miniszter rendeletében vízi úttá nyilvánított - szakasza vagy része;

46. *  vízi út fenntartója: a vízi úttá nyilvánított hajózható vizek tulajdonosa, illetve kezelője;

47. *  folyami információs szolgáltatások központ: a folyami információs szolgáltatásokkal kapcsolatos adatok - informatikai és távközlési berendezések útján történő - továbbítására szolgáló, a hajózási hatóság által működtetett központ;

48. *  katonai úszólétesítmény: a Magyar Honvédség állományába tartozó, katonai célú víziközlekedésre, vízen való munkavégzésre és azokkal összefüggő tevékenység folytatására alkalmas úszóképes eszköz, szerkezet, berendezés;

49. *  biztosítás: a hatóságtól biztosítási tevékenységre engedélyt kapott biztosítóval kötelezettségvállalás alapján megkötött önrészes vagy önrész nélküli biztosítás, amely magában foglalja a kölcsönös biztosító klubok nemzetközi csoportjának tagja által kínált biztosítás-típust, továbbá más egyenértékű biztosítási formákat - ideértve az igazolt önbiztosítást is -, és a hasonló fedezeti feltételeket nyújtó pénzügyi biztosítékokat;

50. *  magyar jogszabály által kihirdetett, polgári jogi felelősségre vonatkozó nemzetközi egyezmény: az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezmény es az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezményhez elfogadott 2003. évi jegyzőkönyv, valamint az olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 1992. évi egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi IX. törvény, a Londonban, 2001. március 23-án kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 2001. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXV. törvény; a Londonban, 1996. május 3-án kelt, a veszélyes és ártalmas anyagok tengeri szállításával kapcsolatos felelősségről és kártérítésről szóló 1996. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 2008. évi XXIII. törvény;

51. *  Európai Unió baleseti biztosításra vonatkozó kötelező erejű jogi aktusa: a tengeri utasszállítók baleseti felelősségéről szóló, 2009. április 23-i 392/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet;

52. *  átadás-átvétel fordulónapja: a létrehozott, illetve megszerzett eszközök műszaki átadás-átvételének napja, vagy engedélyköteles tevékenység alapján létrehozott, illetve megszerzett eszköz esetén a használatbavételi, üzemeltetési engedély jogerőre emelkedésének napja.

NYOLCADIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

88. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány

a) *  a hajózási hatóság - beleértve a tengerészeti hatóságot is - kijelölésének, feladat- és hatáskörének, valamint eljárási rendjének, * 

b) a lajstromozás részletes szabályainak, * 

c) *  a vízi utat keresztező nyomvonalas létesítmények üzemeltetése szabályainak,

d) a vízi személyszállítás feltételeinek, * 

e) a vízi árufuvarozás feltételeinek,

f) a hajó üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosítására vonatkozó részletes szabályoknak, * 

g) a víziközlekedés egyes belvízi utakon környezetvédelmi okokból való korlátozásának, * 

h) a víziközlekedési szempontból korlátozás alá eső belvízi utakon az üzemeltetési engedélyek kiadására vonatkozó részletes feltételek * ,

i) *  a víziközlekedés védelme szabályainak, a Víziközlekedési Védelmi Bizottság összetételének, feladat- és hatáskörének, továbbá működése rendjének,

j) *  a folyami információs szolgáltatások működtetési és fejlesztési feladatainak, valamint a térítésmentes alapszolgáltatások körének, * 

k) *  a hajókról származó szennyezés és az azzal összefüggő jogkövetkezmények részletes szabályainak,

l) *  az e törvény szerinti szakértői tevékenység folytatása részletes feltételeinek, a szakértői tevékenység bejelentése és a szakértők nyilvántartása személyes adatot nem tartalmazó adattartalmának, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályoknak, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeknek, * 

m) *  a hivatásos katasztrófavédelmi szerv eljárásai során a veszélyes áruk belvízi szállításának ellenőrzésére és a bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályainak, továbbá az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összegének, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok általános szabályainak, * 

n) *  a víziközlekedés tekintetében az európai és a nemzeti kritikus infrastruktúrák azonosítás kritériumrendszerének, kritikus infrastruktúrává történő kijelölésnek, érzékeny információ védelmének, kapcsolattartás és jelentéstételi kötelezettségek rendjének, valamint európai kritikus infrastruktúra kijelölése esetén annak védelmének, a kritikus infrastruktúrákra vonatkozó előírások ellenőrzési rendjének, az előírások megsértése esetén alkalmazható jogkövetkezmények részlet szabályainak,

o) *  a hajózási bírság mértékének és kivetése szabályainak

rendeletben történő megállapítására.

(2) *  Felhatalmazást kap a miniszter

1. a hajózási tevékenység folytatása feltételeinek és engedélyezése rendjének,

2. az úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeinek, az üzemképesség vizsgálatának es tanúsításának, továbbá az úszólétesítmények felügyelete rendjének, * 

3. az úszólétesítményen a szolgálat rendjének, a személyzet szolgálattal összefüggő jogainak és kötelezettségeinek (rendtartásnak),

4. az úszólétesítmény üzemeltetésével összefüggő - a törvényben nem említett - okmányok fajtáinak, továbbá az okmányok vezetése szabályainak, * 

5. a hajós és tengerész szolgálati könyvek kiadása feltételeinek, vezetése és használata szabályainak,

6. a folyami információs szolgáltatások szakmai és működtetési szabályainak,

7. az úszólétesítmények és szállítótartályok felügyeletének,

8. a hajózásra alkalmas vagy hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek vízi úttá nyilvánításának,

9. a tengeri és a belvízi hajók köbözése szabályainak,

10. a víziközlekedés forgalmának irányítására, és a hajóút kitűzésére szolgáló jelek létesítése, üzemeltetése és megszüntetése szabályainak,

11. a kikötő - ideértve a kikötőhelyet és a veszteglőhelyet is -, továbbá a komp- és révátkelőhelyek létesítése, üzemben tartása, megszüntetése feltételeinek, továbbá használata általános rendjének,

12. a hajózással kapcsolatos egyes veszélyes tevékenységek biztonsági követelményeinek,

13. a hajózási rangjelzések használatára vonatkozó szabályoknak,

14. * 

15. a veszélyes áruk tengeri és belvízi fuvarozásának, * 

16. a víziközlekedés rendjének,

17. a havaria vizsgálata rendjének a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben,

18. a hajózási egészségi alkalmasság feltételeinek és vizsgálati rendjének az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott,

19. a hajózási képesítések megszerzése feltételeinek es rendjének, valamint a kiadandó okmányok (bizonyítványok) formai és tartalmi követelményeinek az oktatási, valamint a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó követelmények meghatározása tekintetében az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott,

20. a hajózási hatósági eljárások díjainak, valamint e díjaknak az eljáró hatóság, illetve a felügyeleti es irányítási feladatot ellátó szervezetek közötti megosztása szabályainak, továbbá a hajózási képesítő vizsgák díjainak az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott,

21. az utasnyilvántartás vezetése részletes szabályainak, * 

22. a Belvízi Hajózási Alapprogram működtetése részletes szabályainak,

23. a rajnai hajózásban való részvételi jogosultságot igazoló okmány kiadása részletes szabályainak,

24. a víziút más nyomvonalas létesítmény által történő megközelítése, keresztezése részletes szabályainak az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel, az energiapolitikáért felelős miniszterrel, a vízgazdálkodásért felelős miniszterrel, valamint az építésügyért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott,

25. az úszólétesítményeken történő elsősegélynyújtás, valamint az egyes úszólétesítményeken az orvosi szolgálat rendszeresítése szabályainak es az ezekhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításának az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott

rendeletben történő megállapítására.

(3) *  Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter a hajózással kapcsolatos rendőrhatósági tevékenység szabályainak - ideértve az eljáró hatóság feladat- és hatáskörét, továbbá a hatósági tevékenységre vonatkozó rendelkezéseket is - a miniszter egyetértésével kiadott rendeletben történő megállapítására.

(4) *  Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter a hajózás egészségügyi és közegészségügyi-járványügyi követelményeinek és hatósági felügyelete szabályainak, továbbá az eljáró hatóság feladat- és hatáskörének, a miniszterrel egyetértésben, rendeletben történő megállapítására. * 

(5) *  Felhatalmazást kap a környezetvédelemért felelős miniszter, illetve a természetvédelemért felelős miniszter a hajózás környezet- és természetvédelmi követelményeinek, valamint a hajózási létesítményekkel kapcsolatos ügyekben eljáró környezetvédelmi hatóság feladat- és hatáskörének a miniszterrel egyetértésben, rendeletben történő megállapítására.

(6) * 

(7) *  Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a hajózással kapcsolatos munkabiztonsági követelményeknek a miniszterrel és az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben történő megállapítására. * 

(8) *  Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter a Magyar Honvédség személyi állományára, úszólétesítményeire, továbbá a honvédelmi célú, mederben és parton lévő, hajózást szolgáló létesítményeire vonatkozóan e törvényben foglaltaktól eltérő szabályoknak a miniszter egyetértésével kiadott rendeletben történő megállapítására. * 

89. § (1) *  Ez a törvény - a (2)-(4) bekezdésben foglalt kivétellel - 2001. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 22. §-ának b) pontjában foglalt osztályoztatási kötelezettség a kihirdetést követő 18. hónap 1. napján lép hatályba.

(3) E törvény 22. §-ának c) pontjában foglalt osztályozási kötelezettség csak a törvény hatálybalépése után nyilvántartásba vett belvízi tartályhajóra terjed ki.

(4) E törvény 24. és 25. §-ainak hatálybalépéséről külön törvény rendelkezik.

(5) Ahol jogszabály üzemi kikötőt említ, azon e törvény hatálybalépését követően saját használatú kikötőt kell érteni.

(6) * 

(7) Úszólétesítmény nyilvántartásba vételére és üzemképességére vonatkozóan e törvény hatálybalépését megelőzően kiállított okiratok a legközelebbi időszakos üzemképességi vizsgálatig érvényesek.

(8) * 

90. § *  Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) *  a kedvtelési célú vízi járművekről és a motoros vízi sporteszközökről, valamint a 94/25/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. november 20-i 2013/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;

b) a Tanács 98/41/EK irányelve (1998. június 18.) a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartásáról, 8. és 9. cikk;

c) a Tanács 1999/63/EK irányelve (1999. június 21.) az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége az Európai Unióban (FST) között a tengerészek munkaidejének szervezésére vonatkozóan kötött megállapodásról, az egyes foglalkoztatáspolitikai és egészségügyi tárgyú jogszabályokkal együtt;

d) *  a Tanács 93/104/EK irányelve (1993. november 23.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól, az Mt.-vel együtt;

e) *  az Európai Parlament és a Tanács 2000/34/EK irányelve (2000. június 22.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 93/104/EK tanácsi irányelvnek az abból kizárt ágazatok és tevékenységek szabályozása céljából történő módosításáról, az Mt.-vel együtt;

f) *  az Európai Parlament és a Tanács 2005/44/EK irányelve (2005. szeptember 7.) a közösségi belvíziközlekedésre vonatkozó harmonizált folyami információs szolgáltatásokról, 3. cikk f) pontja, 9. cikk;

g) *  az Európai Parlament és a Tanács 2006/87/EK irányelve (2006. december 12.) a belvízi hajókra vonatkozó műszaki követelmények megállapításáról és a 82/714/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk;

h) *  a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvénnyel együtt, a tengeri szállítási ágazatban bekövetkező balesetek kivizsgálására irányadó alapelvek megállapításáról, valamint az 1999/35/EK tanácsi és a 2002/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2009. április 23-i 2009/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, az I. és II. melléklet kivételével;

i) *  az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénnyel együtt;

j) *  az Európai Parlament és a Tanács (2009. április 23.) a hajótulajdonosok tengeri biztosítási kárigényre vonatkozó biztosításáról szóló 2009/20/EK irányelve a tengeri hajók kötelező biztosításáról szóló kormányrendelettel együtt;

k) *  az Európai Parlament és a Tanács (2012. november 21.) a tengerészek képzésének minimumszintjéről szóló 2008/106/EK irányelv módosításáról szóló 2012/35/EU irányelve a hajózási képesítésekről és a hajózási egészségi alkalmasság feltételeiről és vizsgálati rendjéről szóló miniszteri rendeletekkel együtt;

l) *  a Bizottság (2013. október 11.) a belvízi hajókra vonatkozó műszaki követelmények megállapításáról szóló 2006/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II. mellékletének módosításáról szóló 2013/49/EU irányelve.

91-93. § *