Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2014.XI.22.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.

 

141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet

a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól

A Kormány a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 30. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

A súlyos fogyatékosság minősítése

1. § (1) A Fot. 23. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása során látási fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, akinek a fogyatékossága az 1. számú melléklet 1. pontjában meghatározott mértékű.

(2) A Fot. 23. § (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása során hallási fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, akinek a fogyatékossága az 1. számú melléklet 2. pontjában meghatározott mértékű.

(3) A Fot. 23. § (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása során értelmi fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, akinek a fogyatékossága az 1. számú melléklet 3. pontjában meghatározott mértékű.

(4)1 A Fot. 23. § (1) bekezdése d) pontja alkalmazása során autistának azt a személyt kell tekinteni, akinek az 1. számú melléklet 4. pontjában meghatározott fogyatékossága fennáll.

(5)2 A Fot. 23. § (1) bekezdése e) pontja alkalmazása során mozgásszervi fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, aki

a) állapota miatt a helyváltoztatáshoz az 1. számú melléklet 5. pontjában meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy

b) mozgásszervi okból állandó jelleggel ágyhoz kötött, ezért segédeszköz használatára állapota vagy állapotrosszabbodása miatt nem képes, vagy

c) az 1. számú melléklet 6. pontjában meghatározott mozgásszervi betegségben szenved és emiatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható.

(6)3 A Fot. 23. § (1) bekezdésének f) pontja szerinti halmozottan fogyatékos állapot minősítéséhez az 1. számú mellékletben meghatározott, az adott fogyatékossági típusra vonatkozó orvos-szakmai mutatókat kell értelemszerűen alkalmazni.

(7)4 A Fot. 23. § (1) bekezdésének g) pontja alkalmazása során a beszédnek hallás útján történő megértésére az a személy nem képes segédeszközzel sem, akinek hallásküszöbértéke a beszédfrekvenciákon a nyolcvan dB felett van.

(8)5 A Fot. 23. § (1) bekezdés h) pontja alkalmazása során kromoszóma-rendellenességgel élőnek azt a személyt kell tekinteni, akinek az 1. számú melléklet 7. pontjában meghatározott fogyatékossága fennáll.

2. § (1) A fogyatékossági támogatás megállapítása szempontjából a súlyos fogyatékosság akkor minősül tartósnak, ha annak időtartama előreláthatólag három évig fennáll.

(2) A Fot. 23. §-a (1) bekezdésének alkalmazásában önálló életvitelre az a személy nem képes, aki

a) a mindennapi életviteléhez, társadalmi életben való részvételéhez szükséges tevékenységeket testi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága vagy az azzal összefüggő kommunikációs képtelenség miatt még a szükség szerinti segédeszköz igénybevételével sem képes más személy közreműködése nélkül elvégezni, vagy

b) a mindennapi életvitelében értelmi fogyatékossága miatt állandó felügyeletet, irányítást igényel, mivel térben és időben tájékozódni nem tud, a lakásban nem képes egyedül élni anélkül, hogy ez önmagára vagy másokra nézve veszélyt ne jelentene, továbbá a pénz értékét nem ismeri, így a mindennapi élet szintjén önálló gazdálkodásra képtelen.

3. § Az önkiszolgálási képessége annak a személynek hiányzik, aki mások személyes segítsége nélkül nem képes

a) étkezni, vagy

b) tisztálkodni, vagy

c) öltözködni, vagy

d) illemhelyet használni, vagy

e) lakáson belül - a szükség szerinti segédeszköz igénybevétele mellett sem - közlekedni.

A fogyatékossági támogatásra való jogosultság megállapítása

4. §6 (1) A fogyatékossági támogatás iránti kérelem legkorábban abban a hónapban nyújtható be, amelyben a kérelmező a tizennyolcadik életévét betölti.

(2)7 A fogyatékossági támogatás iránti kérelmet a 2. számú melléklet szerinti adattartalmú, a Magyar Államkincstár által rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon kell előterjeszteni a Magyar Államkincstár kérelmező lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes területi szervénél (a továbbiakban: Igazgatóság) vagy a kormányablaknál.

(3)8 A fogyatékossági támogatást igénylő személy a természetes személyazonosító adatait érvényes személyazonosító igazolvány vagy a személyazonosság igazolására alkalmas más hatósági igazolvány bemutatásával, vagy az arról készült másolat csatolásával igazolja.

5. § (1)9 A támogatás iránti kérelemhez mellékelni kell a kérelmező háziorvosa, bentlakásos szociális intézményben élő kérelmező esetén az intézmény orvosa (a továbbiakban: háziorvos) által kiállított orvosi beutalót , valamint a fogyatékosságot igazoló orvosi dokumentációt (a továbbiakban együtt: orvosi dokumentáció). Az orvosi beutalóban a háziorvos

a) nyilatkozik arról, hogy a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció a súlyosan fogyatékos állapot minősítésére alkalmas-e,

b)10 véleményt ad a kérelmező önálló életvitelre való képességének és önkiszolgálási képességének minősítéséhez,

c)11 nyilatkozik arról, hogy ha a kérelmező személyes vizsgálata szükséges, a vizsgálatot a kérelmező lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy a vizsgálatot végző szervnél indokolt-e elvégezni.

(2)12 Amennyiben a kérelmező nem rendelkezik a minősítéséhez szükséges iratokkal, a súlyos fogyatékosság minősítésének előkészítése érdekében a háziorvos gondoskodik a megfelelő szakvizsgálatok elvégeztetéséről.

(3)13 Az Igazgatóság a pontatlanul vagy hiányosan kitöltött, illetve az orvosi dokumentáció nélkül benyújtott kérelem esetén a kérelmezőt tizenöt napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

5/A. §14

6. §15 (1)16 Ha a kérelmező a kérelemhez a rehabilitációs szakigazgatási szervnek, illetve jogelődjének a súlyos fogyatékosság minősítését tartalmazó, érvényes és hatályos szakhatósági állásfoglalását vagy szakvéleményét nem csatolta, az Igazgatóság a kérelmező által benyújtott orvosi dokumentáció megküldésével

a) a súlyos fogyatékosság fennállása,

b) az önkiszolgálási képesség,

c) a súlyos fogyatékosság fennállása esetén felülvizsgálatának szükségessége,

d) a felülvizsgálat szükségessége esetén annak időpontja

kérdésében - szakhatósági állásfoglalás kiadása céljából - megkeresi a rehabilitációs szakigazgatási szervet.

(2) A kérelmező a súlyos fogyatékosság minősítése céljából személyes megjelenésre kötelezhető. Ha a kérelmező a jogkövetkezményekről való tájékoztatást tartalmazó felhívás ellenére nem jelenik meg, az Igazgatóság az eljárást megszüntetheti.

7. §17

8. § (1)18

(2)19 Ha a rendelkezésre álló orvosi dokumentáció nem alkalmas a szakhatósági állásfoglalás kialakítására, a rehabilitációs szakigazgatási szerv a kérelmezőt a fogyatékosság jellegének megfelelő szakvizsgálatra utalja be, illetve vizsgálat céljából felhívhatja a rehabilitációs szakigazgatási szerv előtti személyes megjelenésre is.

(3)20 Ha a kérelmező személyes vizsgálata szükséges, a rehabilitációs szakigazgatási szerv a vizsgálatot - a háziorvos javaslatától függően - a kérelmező lakóhelyén, tartózkodási helyén (bentlakásos szociális intézményben élő kérelmező esetén az intézményben) vagy a rehabilitációs szakigazgatási szerv székhelyén, telephelyén végzi el.

(4)-(5)21

9. §22 (1) Az Igazgatóság a határozat közlésével egyidejűleg a rehabilitációs szakigazgatási szerv szakhatósági állásfoglalását is közli a kérelmezővel.

(2) A fogyatékossági támogatással kapcsolatos döntéshozatal során a kiadmányozásra jogosult aláírása és a hatóság bélyegzőlenyomata informatikai eszközzel rögzíthető.

(3) A Magyar Államkincstár a fogyatékossági támogatással kapcsolatos ügyekben azonosító adatok megadását nem igénylő elektronikus ügyfélszolgálati rendszert működtet.

9/A. §23 A 4-9. §-ban foglalt rendelkezéseket a Fot. 23/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, a fogyatékossági támogatás iránti kérelmet benyújtó, vakok személyi járadékában részesülő látási fogyatékos személy esetében a 9/B-9/E. §-okban szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.

9/B. §24 (1)25 A vakok személyi járadékában részesülő látási fogyatékos személy fogyatékossági támogatásra csak akkor szerezhet jogosultságot, ha a vakok személyi járadékára való jogosultságáról lemond.

(2)26 A Fot. 23/A. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti esetben a támogatás iránti kérelemhez a háziorvos által kiállított orvosi beutalót, valamint orvosi dokumentációt mellékelni nem kell.

(3)27 A Fot. 23/A. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a kérelemhez - a természetes személyazonosító adatok igazolására szolgáló irat másolatán túl - kizárólag a háziorvos által kiállított orvosi beutalót kell mellékelni. Az orvosi beutalóban a háziorvos

a)28 feltünteti a kérelmező látási képességének a mértékét,

b)29 véleményt ad a kérelmező önkiszolgálási képességének minősítéséhez,

c)30 nyilatkozik arról, hogy ha az önkiszolgálási képesség megállapításához a kérelmező személyes vizsgálata szükséges, a vizsgálatot a kérelmező lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy a vizsgálatot végző szervnél indokolt-e elvégezni.

9/C. §31 (1)32 Az Igazgatóság a Fot. 23/A. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti esetben a rehabilitációs szakigazgatási szerv megkeresése nélkül állapítja meg a kérelmező támogatásra való jogosultságát.

(2)33 Az Igazgatóság a Fot. 23/A. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a kérelmező által benyújtott orvosi beutaló megküldésével a kérelmező önkiszolgálási képességének minősítése kérdésében - szakhatósági állásfoglalás kiadása céljából - megkeresi a rehabilitációs szakigazgatási szervet.

9/D. §34 (1)35

(2)36 Ha a rendelkezésre álló orvosi beutaló nem alkalmas az önkiszolgálási képesség minősítésére és a kérelmező személyes vizsgálata szükséges, a rehabilitációs szakigazgatási szerv a vizsgálatot a háziorvosi beutalóban javasolt helyen végzi el.

(3)37 Az Igazgatóság a határozat közlésével egyidejűleg a rehabilitációs szakigazgatási szerv szakhatósági állásfoglalását is közli a kérelmezővel.

9/E. §38 (1)39 A Fot. 23/A. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti alacsonyabb összegű fogyatékossági támogatás a kérelmezőt a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg azzal, hogy a fogyatékossági támogatásra való jogosultság megállapításának és a vakok személyi járadéka megszüntetésének időpontja közötti időtartamra a két ellátás közötti különbözet összegét egy összegben kell kifizetni a kérelmező számára. A különbözet kiutalására a fogyatékossági támogatás folyósításának megkezdésével egyidejűleg kerül sor.

(2)40 A kérelmező önkiszolgálási képességének hiánya esetén az Igazgatóság a támogatás összegét a Fot. 23/A. § (2) bekezdés b) pontja szerinti magasabb összegre módosítja. E magasabb összeg a kérelmezőt a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg azzal, hogy a fogyatékossági támogatás alacsonyabb és magasabb mértéke közötti különbözetet egy összegben kell kifizetni a kérelmező számára. A különbözet kiutalására a fogyatékossági támogatás magasabb mértéke szerinti összeg folyósításának megkezdésével egyidejűleg kerül sor.

10. §41 (1)42 A magasabb összegű családi pótlékban részesülő személy fogyatékossági támogatásra csak akkor szerezhet jogosultságot, ha a magasabb összegű családi pótlékra való jogosultságáról lemond.

(2)43 Az Igazgatóság a kérelmező bejelentése, nyilatkozata alapján - a súlyos fogyatékosság fennállása esetén - intézkedik a magasabb összegű családi pótlék folyósításának megszüntetéséről.

(3)44 A súlyos fogyatékosság fennállása esetén a fogyatékossági támogatás a kérelmezőt a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg azzal, hogy a fogyatékossági támogatásra való jogosultság megállapításának és a magasabb összegű családi pótlék megszüntetésének időpontja közötti időtartamra a két ellátás közötti különbözet összegét egy összegben kell kifizetni a kérelmező számára. A különbözet kiutalására a fogyatékossági támogatás folyósításának megkezdésével egyidejűleg kerül sor.

11. § (1)45 A fogyatékossági támogatást

a) a Fot. 23. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben az Igazgatóság,

b)46 a Fot. 23. §-ának (2) és (5) bekezdése szerinti esetben a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság

havonta utólag, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig folyósítja.

(2)47 A megállapított fogyatékossági támogatás folyósítása

a) belföldre forintban,

b) külföldre az ellátás kifizetésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, a kifizetés helye szerinti állam hivatalos pénznemében

történik.

(3)48 A kifizetés napja alatt az (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásában a terhelés, illetve a postai utalvány feladásának napját kell érteni.

(4)49 A támogatás a kérelmezőt a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg.

(5)50

A felülvizsgálatra vonatkozó szabályok

12. § (1)51 Ha a felülvizsgálat - a nyilvántartás adatai alapján - esedékessé válik, erről az Igazgatóság értesíti a jogosultat. A vakok személyi járadékáról való lemondás következtében fogyatékossági támogatásra jogosult személy felülvizsgálatának időpontjára a vakok személyi járadékát megállapító határozatban meghatározott időpont irányadó.

(2)52 A felülvizsgálat esedékességéről szóló értesítésben az Igazgatóság - határidő megjelölésével - felhívja a jogosultat, hogy a felülvizsgálathoz szükséges orvosi dokumentációt küldje meg az Igazgatóság részére.

(3)53

13. § (1)54 Ha a felülvizsgálat szerint a súlyosan fogyatékos állapot továbbra is változatlanul fennáll, a fogyatékossági támogatást tovább kell folyósítani.

(2)55 Ha a felülvizsgálat állapotváltozást állapít meg, akkor az Igazgatóság dönt az ellátás mértékének módosításáról. Az Igazgatóság a határozat közlésével egyidejűleg a rehabilitációs szakigazgatási szerv szakhatósági állásfoglalását is közli a kérelmezővel.

(3)56 Ha a rehabilitációs szakigazgatási szerv a felülvizsgálat során a jogosult állapotában, illetve önkiszolgálási képességében a fogyatékossági támogatás mértékét befolyásoló

a) rosszabbodást állapít meg, úgy számára a magasabb ellátási összeget annak a hónapnak az első napjától kell megállapítani és folyósítani, amelyben a felülvizsgálatra sor került,

b)57 javulást állapít meg, úgy számára az alacsonyabb ellátási összeget az állapotjavulás megállapítását követő hónap első napjától kell megállapítani és folyósítani.

(4) Ha a súlyosan fogyatékos állapot már nem áll fenn, a fogyatékossági támogatást a felülvizsgálatot követő hónap első napjától kell megszüntetni.

(5)58 A fogyatékossági támogatást meg kell szüntetni abban az esetben is, ha a jogosult a 12. § (2) bekezdés szerinti értesítésben foglaltaknak nem tesz eleget, illetve felülvizsgálata céljából nem jelenik meg. Ilyen esetben az ellátást a mulasztást követő hónap első napjától kell megszüntetni.

14. § (1)59 A jogosult állapotrosszabbodásra hivatkozással - a felülvizsgálat határozatban meghatározott időpontja előtt - maga is kezdeményezheti felülvizsgálatát. Az eljárásra a támogatás megállapítására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2)60 Ha az Igazgatóság a magasabb összegű ellátás iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül azért utasítja el, mert a kérelmező állapotában a fogyatékossági támogatás mértékének megváltozását indokoló rosszabbodás nem következett be, az elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül előterjesztett újabb kérelemre a bizonyítási eljárást csak abban az esetben kell lefolytatni, ha a fogyatékosság jellege szerinti orvosi igazolás megfelelően tanúsítja, hogy a kérelmező állapota az elutasítás óta rosszabbodott. Egyéb esetben - a jogszabályváltozás esetét kivéve - a magasabb összegű ellátás iránti kérelmet el kell utasítani.

15. §61 Az Igazgatóság soron kívüli felülvizsgálatot indít, ha tudomására jut, hogy a fogyatékossági támogatásban részesülő személy a támogatást jogalap nélkül veszi igénybe. Az eljárásra a felülvizsgálat szabályait kell megfelelően alkalmazni.

Egyéb eljárási szabályok

16. § (1)62 A jogosult lakcímének a támogatást folyósító szerv illetékességét érintő megváltozása esetén az ellátás folyósítására illetékessé vált Igazgatóság hivatalból intézkedik a fogyatékossági támogatás továbbfolyósításáról.

(2)63 Ha a támogatás a tartózkodási hely szerint került megállapításra és a jogosult az ellátás folyósításának a lakóhely vagy új tartózkodási hely szerinti Igazgatósághoz történő áttételét kéri, az eljárásra az (1) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3)64 Amennyiben a jogosult három hónapot meghaladó időtartamra távozik az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államnak, illetve annak az államnak a területére, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez, az ellátást folyósító Igazgatóság - az ügyben keletkezett iratoknak a Budapesti és Pest Megyei Igazgatósághoz történő egyidejű áttételével - a támogatás folyósítását megszünteti. A Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság - a jogosultsági feltételek változatlan fennállása esetén - a fogyatékossági támogatást a magyarországi lakóhely szerinti folyósítás megszüntetését követő hónap első napjától folyósítja.

17. § (1)65 A jogosultnak a három hónapot meghaladó egybefüggő külföldi tartózkodását be kell jelentenie a támogatást folyósító Igazgatóságnak.

(2)66 A fogyatékossági támogatás szüneteltetése esetén a továbbfolyósításra az ügyfél kérelmére kerül sor. Ebben az esetben az ellátást annak a hónapnak az első napjától kell továbbfolyósítani, amelyben az ügyfél visszatér Magyarországra.

18. §67 A fogyatékossági támogatás iránti kérelem nyomtatványa térítésmentes. A nyomtatványok előállításáról, továbbá az igényelbíráló szervhez történő továbbításáról az Igazgatóság gondoskodik.

19. §68 A fogyatékossági támogatás megállapítása esetén

a) a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet szerinti utazási kedvezmény igénybevétele céljából a fogyatékossági támogatást megállapító határozat alapján,

b)69 a külön jogszabály szerinti adókedvezmény megállapításához az Igazgatóság a határozattal egyidejűleg hatósági igazolványt ad ki. A hatósági igazolvány tartalmazza a jogosult nevét, lakcímét, a kiállítás alapjául szolgáló tényt a fogyatékosság jellegének megjelölésével, a hatósági igazolvány által igazolt jogot és az igazolvány hatályát. A hatósági igazolvány a felülvizsgálat időpontjáig, de legfeljebb 5 évig hatályos.

19/A. §70 (1) A vakok személyi járadékát 2003. március 1-jétől az Igazgatóság havonta utólag, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig változatlan feltételekkel folyósítja.

(2) A járadékban részesített személy köteles a lakcímében bekövetkezett változást, illetőleg a járadék folyósításának megszüntetését előidéző okot az Igazgatóságnak 15 napon belül bejelenteni.

(3)71 A járadék folyósításának megszüntetése az Igazgatóság hatáskörébe tartozik. A határozatban fel kell tüntetni a megszüntetés időpontját.

(4) Ha a járadékban részesített vak személy nem jelenti be a körülményeiben bekövetkezett olyan változást, amely a járadék folyósításának megszüntetését idézheti elő, az Igazgatóság őt a jogtalanul felvett járadék visszafizetésére kötelezi.

(5)72

19/B. §73 A Fot.

a) 23/B. §-ának (1) bekezdésben, 23/D. §-ának (3) bekezdésében, 23/E. §-ának (1) és (7) bekezdésében, 23/F. §-ának (1) és (2) bekezdésében a kincstár alatt az Igazgatóságot;

b)74 23/B. §-ának (2) bekezdésében a kincstár alatt a Budapesti és Pest Megyei Igazgatóságot;

c)75

kell érteni.

20. § (1) Ez a rendelet 2000. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) A fogyatékossági támogatásra való jogosultság legkorábbi kezdő időpontja 2001. július 1-je.

(3)76

Az Európai Unió jogának való megfelelés77

21. §78 Ez a rendelet az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelethez79

Értelmező rendelkezések

1. Látási fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni,

a) akinek látóélessége megfelelő korrekcióval

aa) mindkét szemén 5/70,

ab) az egyik szemén 5/50, a másik szemén három méterről olvas ujjakat,

ac) az egyik szemén 5/40, a másik szemén fényérzékelés nincs, vagy a másik szeme hiányzik; rövidlátás esetén - a fenti látásélesség értékeitől függetlenül - csak az jogosult a fogyatékossági támogatásra, akinek közeli látásélessége Csapody V., vagy annál rosszabb, vagy

b) akinek látótere mindkét oldalon körkörösen húsz foknál szűkebb. A szürkehályog műtéttel való gyógyíthatósága kérdésében a megyei, fővárosi vezető szemész szakorvos állásfoglalása az irányadó. Fogyatékossági támogatásra az a személy jogosult, akinek műtéti gyógyítását a szakorvos nem tartja indokoltnak, mivel a műtéti beavatkozástól állapotjavulás nem várható.

2. Hallási fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, akinek hallásküszöbértéke a beszédfrekvenciákon nyolcvan dB felett van, és ennek következtében a hangzóbeszéd megértésére még segédeszközzel sem képes, feltéve, hogy

a) halláskárosodása 25. életévének betöltését megelőzően következett be, vagy

b) halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad. Ez a szóbeli kifejezőkészség terén megnyilvánuló olyan súlyos és végleges zavart jelent, amely a kommunikációt lehetetlenné teszi, és a kifejezésmód zavaraiban vagy a beszéd akusztikus megnyilvánulásának hiányában mutatkozik meg.

3. Értelmi fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, aki

a) önellátásra képtelen, ezért állandó ápolásra szorul, beszéde nem alakult ki vagy tagolatlan, tartalom nélküli, s mindezek következtében a mindennapi élet szintjén csak kis mértékben képezhető, és élete más személy állandó segítsége nélkül veszélybe kerülne (IQ pontja 0-19 között határozható meg olyan teszttel, amelynek átlaga száznál van. BNO szerinti besorolása: F 73.), vagy

b) a hétköznapi élet elemi cselekményei területén másokra van utalva, mivel az általános értelmi képessége az adott korosztályú népesség átlagától az első évektől kezdve számottevően elmarad, s amely miatt az önálló élet vezetése jelentősen akadályozott (IQ pontja: 20-49 között határozható meg olyan teszttel, amelynek átlaga száznál van és standard deviációja 15. BNO szerinti besorolása: F 71-F 72.).

4. IQ értékétől függetlenül autistának kell tekinteni azt a személyt, aki a fejlődés átható (pervazív) zavarában szenved, és az autonómia-tesztek alapján állapota súlyos vagy középsúlyos (BNO szerinti besorolása: F 84.0-F 84.9).

5. Mozgásszervi fogyatékosnak kell tekinteni azt a személyt, akinek a mozgásrendszer károsodása vagy funkciózavara miatt a helyváltoztatása az alább felsorolt segédeszközök állandó és szükségszerű használatát igényli:

a) végtag protézisek

aa) alsó végtag protézisek (egy végtagra)

- lábszárcsonkra,

- combcsonkra,

- csípőízületi csonkra,

- alsó végtag fejlődési rendellenességeire,

ab) felső végtag protézisek (mindkét végtagra)

- alkarcsonkra,

- felkarcsonkra,

- vállcsonkra,

ac) felső végtag protézisek (egy végtagra)

- alkarcsonkra,

- felkarcsonkra,

- vállcsonkra,

feltéve, hogy a másik felső végtag is olyan mértékben bénult, csonkolt vagy deformált, hogy az a manipulációs képességet jelentős mértékben korlátozza;

b) ortézisek

ba) alsó végtag ortézisek (mindkét végtagra)

- alsó végtag izomzatának bénulása esetén dinamikus rögzítéssel ortézisek,

- járógépek,

bb) felső végtag ortézisek (mindkét végtagra)

- felső végtag izomzatának bénulása esetén,

bc) egy alsó és egy felső végtag ortézis,

bd) egy felső végtag ortézis, feltéve, hogy a másik felső végtag is olyan mértékben bénult, csonkolt vagy deformált, hogy az a manipulációs képességet jelentős mértékben korlátozza,

be) egy végtag ortézis és gyógyászati segédeszköznek minősülő gerinc ortézis;

c) személyes mozgás nem testen viselt segédeszközei

ca)80 egy karral működtetett járóeszközök

- hónalj- és könyökmankók, abban az esetben, ha a kérelmező protézis vagy ortézis állandó használatára az állapotából következően nem képes,

- könyökmankók, abban az esetben, ha a kérelmezőnek mindkét alsó végtag bénulása, illetve azok súlyos deformitása, vagy a végtagok egymástól eltérő rövidülése miatt nehéz ortopéd cipőt kell viselnie, amennyiben a végtagok súlyos sérülése a végtag térfogat, és ezáltal az izomerő jelentős csökkenését okozza,

cb) kerekesszékek (ideértve az olyan helyváltoztatást szolgáló eszközt is, amely valamilyen életfunkciót fenntartó készülékhez kötött)

- kézi meghajtású,

- elektromos kerekesszék.

6. Mozgásszervi fogyatékosnak kell tekinteni azt a személyt is, akinek

a) mindkét felső végtagja a manipulációs képességet olyan jelentős mértékben korlátozóan bénult, csonkolt, deformált vagy torzult, amely önmagában vagy műtéti korrekcióval alkalmas lehet alapfunkciók elvégzésére, de a felső végtag protézis használata esetén e funkciók ellátására már nem lenne képes;

b) legalább két végtagra vagy egy végtagra és a törzsre kiterjedő tartós ízületi, illetve izommerevsége, bénulása, vagy csont-, illetve ízületi deformitása van, amennyiben ez az állapot a mozgást vagy az érintett testrészek használatát súlyos mértékben akadályozza;

c) túlmozgással együttjáró súlyos mozgáskoordinációs zavara a járást vagy a motoros képességeket jelentős mértékben akadályozza.

7.81 Kromoszóma-rendellenességgel élőnek kell tekinteni azt a személyt, aki az autoszómák vagy nemi kromoszómák teljes egészének vagy azok egy részletének többletével vagy hiányával született, és ebből adódóan állapota súlyos vagy középsúlyos.

2. számú melléklet a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelethez82

A fogyatékossági támogatás iránti kérelem adattartalma

1. A támogatás jogcímével, a kérelmezővel és az ellátás folyósításával kapcsolatos adatok

1.1 arra vonatkozó adat, hogy a kérelmet

1.1.1 fogyatékossági támogatás megállapítása vagy a már megállapított támogatás mértékének állapotrosszabbodás miatti módosítása, vagy

1.1.2 a vakok személyi járadékára való jogosultságról történő lemondás és az alacsonyabb mértékű fogyatékossági támogatás megállapítása, vagy

1.1.3 a vakok személyi járadékára való jogosultságról történő lemondás és a magasabb mértékű fogyatékossági támogatás megállapítása iránt nyújtják-e be;

1.2 a kérelmező

1.2.1 neve

1.2.2 születési neve

1.2.3 születési helye, ideje

1.2.4 anyja neve

1.2.5 lakcíme

1.2.6 Társadalombiztosítási Azonosító Jele

1.2.7 állampolgársága (bevándorolt, letelepedett vagy menekült jogállása);

1.3 arra vonatkozó adat, hogy a kérelmező gondnokság alatt áll-e, valamint a gondnokának neve és lakcíme;

1.4 a kérelmező bankszámlaszáma (fizetési számlaszáma), vagy - postai úton (pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján) történő folyósítás kérelmezése esetén - a folyósítási cím.

2. A jogosultság megállapításához szükséges egyéb adatok és nyilatkozatok

2.1 nyilatkozat arról, hogy a kérelmező részesül-e magasabb összegű családi pótlékban, valamint arról, hogy ha igen, akkor arról lemond;

2.2 nyilatkozat arról, hogy a kérelmező részesül-e vakok személyi járadékában, valamint arról, hogy ha igen, akkor arról lemond;

2.3 nyilatkozat a fogyatékossági támogatás folyósítását érintő változások - azok bekövetkezésétől számított 15 napon belül történő - bejelentésére előírt kötelezettségnek, valamint annak tudomásul vételéről, hogy a kötelezettség elmulasztása esetén a jogalap nélkül kifizetett összeg visszakövetelésének van helye;

2.4 az 1.1.1 alpontban, valamint az 1.1.3 alpontban foglalt jogcímen benyújtott kérelem esetén nyilatkozat a rehabilitációs szakigazgatási szervvel történő együttműködés vállalásáról.

3. Kitöltési útmutató és tájékoztatás a csatolandó dokumentumokról.

3. számú melléklet a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelethez83

4-5. számú melléklet a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelethez84



1  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 1. § (1). Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


2  Számozását módosította és megállapította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 1. § (1)-(2). Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


3  Számozását és szövegét módosította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 1. § (1), 11. § (9).


4  Számozását módosította és megállapította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 1. § (1), (3). Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


5  Beiktatta: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 4. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


6  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


7  Megállapította: 212/2011. (X. 14.) Korm. rendelet 4. §. Hatályos: 2011. X. 15-től.


8  Beiktatta: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 5. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


9  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 191. §.


10  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


11  Módosította: 213/2007. (VIII. 7.) Korm. rendelet 18. § ia), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (3).


12  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


13  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (23).


14  Hatályon kívül helyezte: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 10. § a). Hatálytalan: 2013. IV. 1-től.


15  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


16  Módosította: 332/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 11. §, 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) a)-b).


17  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


18  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


19  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) c).


20  Megállapította: 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (1). Hatályos: 2012. VII. 1-től. Lásd: 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 23. §.


21  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


22  Megállapította: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 6. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


23  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 2. §. Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


24  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Lásd még: ugyane rendelet 11. § (2)-(6).


25  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (4). A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 10. § b). Hatálytalan: 2013. IV. 1-től.


26  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


27  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §. Az első mondat szövegét megállapította: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 7. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


28  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


29  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


30  Módosította: 213/2007. (VIII. 7.) Korm. rendelet 18. § ib), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 191. §.


31  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Lásd még: ugyane rendelet 11. § (2)-(6).


32  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) d).


33  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (5). Módosította: 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) b).


34  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Lásd még: ugyane rendelet 11. § (2)-(6).


35  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


36  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) d).


37  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (6). Módosította: 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) d).


38  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 2. §. Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Lásd még: ugyane rendelet 11. § (2)-(6).


39  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


40  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (7). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


41  Megállapította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2003. III. 1-től. A folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


42  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (8). A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 10. § c). Hatálytalan: 2013. IV. 1-től.


43  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


44  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


45  Megállapította: 125/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 10. § (1). Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


46  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 113/2011. (VII. 7.) Korm. rendelet 11. §.


47  Beiktatta: 125/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 10. § (2). Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


48  Beiktatta: 125/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 10. § (2). Módosította: 314/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 12. §.


49  Módosította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 11. § (8) a), 125/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 10. § (2), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


50  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


51  Az első mondat szövegét módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c). A második mondatot beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 4. §. Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §.


52  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c). A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


53  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


54  A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


55  Megállapította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 189. § (9). Módosította: 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) d).


56  Módosította: 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 31. § (2) d).


57  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


58  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §.


59  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


60  Az első mondat szövegét módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c). A második mondat szövegét megállapította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 5. §. Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


61  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


62  Megállapította: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 8. §. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


63  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c).


64  Megállapította: 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 14. § (2). Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 113/2011. (VII. 7.) Korm. rendelet 11. §.


65  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c).


66  Az első mondat szövegét megállapította: 125/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 12. §. Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


67  Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c), 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


68  Megállapította: 126/2007. (VI. 1.) Korm. rendelet 7. §. Hatályos: 2007. VI. 4-től. Lásd még: ugyane rendelet 10. § (3)-(4).


69  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 191. §.


70  Beiktatta: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 7. §. Módosította: 89/2003. (VI. 25.) Korm. rendelet 86. § c).


71  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §.


72  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


73  Beiktatta: 321/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § (2). Hatályos: 2007. I. 1-től.


74  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §, 113/2011. (VII. 7.) Korm. rendelet 11. §.


75  Hatályon kívül helyezte: 213/2007. (VIII. 7.) Korm. rendelet 16. § (6) b). Hatálytalan: 2008. I. 1-től.


76  Hatályon kívül helyezte: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 11. § (8) b). Hatálytalan: 2003. III. 1-től.


77  Beiktatta: 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 14. § (3). Hatályos: 2007. VII. 1-től.


78  Beiktatta: 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 14. § (3). Hatályos: 2007. VII. 1-től.


79  Megállapította: 21/2003. (II. 25.) Korm. rendelet 8. §. Hatályos: 2003. III. 1-től.


80  Módosította: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 190. §.


81  Beiktatta: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 9. § (1), 3. melléklet. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


82  Megállapította: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 9. § (2), 4. melléklet. Hatályos: 2013. IV. 1-től.


83  Hatályon kívül helyezte: 95/2013. (III. 29.) Korm. rendelet 10. § d). Hatálytalan: 2013. IV. 1-től.


84  Hatályon kívül helyezte: 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 191. §. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.



A net.jogtar.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2013. Minden jog fenntartva!