A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2003. évi LXXX. törvény

a jogi segítségnyújtásról * 

Annak érdekében, hogy létrejöjjön a szociálisan hátrányos helyzetben lévők számára egy olyan intézményrendszer, amelyben a támogatottak szakszerű jogi tanácsot és eljárási jogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényesítése és jogvitáik megoldása során, az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

I. Rész

A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS KERETÉBEN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK ÉS IGÉNYBEVÉTELÜK FELTÉTELEI

I. Fejezet

A PEREN KÍVÜLI TÁMOGATÁSOK

A támogatás formái

1. § (1) Az állam a jogi segítségnyújtás keretében jogi segítő e törvény szerinti igénybevételének jogát biztosítja peren kívül (a továbbiakban e Fejezetben: támogatás) a támogatott személynek (a továbbiakban: fél).

(2) *  A jogi segítő a fél számára jogi tanácsot ad vagy beadványt, egyéb iratot készít, valamint erre vonatkozó meghatalmazás alapján betekint ügyének irataiba (a továbbiakban együtt: jogi szolgáltatás), amelynek jogszabályban meghatározott mértékű munkadíját és költségeit (a továbbiakban együtt: jogi szolgáltatás díja) az állam a fél helyett a jogi segítő részére megfizeti vagy megelőlegezi.

(3) *  A jogi segítő óradíját a központi költségvetésről szóló törvényben az Országgyűlés állapítja meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb. * 

2. § (1) Ha a fél a jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján arra szerez jogosultságot, hogy helyette a jogi szolgáltatás díját az állam viseli (5. §), a jogi szolgáltatás igénybevétele a fél számára nem jár költségekkel.

(2) Ha a fél a jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján arra szerez jogosultságot, hogy helyette a jogi szolgáltatás díját az állam megelőlegezze (6. §), az előlegezett díjat a támogatás engedélyezéséről szóló határozatban megállapított határidőn belül kell az állam részére visszatérítenie. A visszatérítésre legfeljebb egyéves határidő biztosítható, e határidőn belül pedig a részletekben történő teljesítés is engedélyezhető.

A támogatás igénybevételének feltételei * 

3. § (1) A támogatás abban az esetben biztosítható a félnek, ha

a) olyan jogvitában érintett, amellyel kapcsolatban a későbbiekben per lefolytatására kerülhet sor és a fél eljárási jogainak, kötelességeinek megismeréséhez jogi tanácsadásra vagy a későbbi perbeli jognyilatkozat megtétele érdekében beadvány készítésére van szükség,

b) peren kívül is lezárható jogvitában érintett és e felet a jogvita peren kívüli lezárásának lehetőségeiről indokolt tájékoztatni vagy részére olyan iratot készíteni, amely a jogvita lezárását szolgálja,

c) jogvita lezárását szolgáló peren kívüli közvetítésben vesz részt, és a közvetítést lezáró megállapodás aláírását megelőzően szükséges részére a jogi tanácsadás,

d) *  mindennapi megélhetését közvetlenül érintő kérdésben (így különösen lakhatással, munkajoggal összefüggő kérdések, közüzemi szolgáltatások igénybevétele) szükséges a jogról való tájékoztatás, beadvány, egyéb irat készítése,

e) *  közigazgatási eljárásban vesz részt, és eljárási jogainak, kötelességeinek megismeréséhez jogi tanácsadásra vagy jognyilatkozat megtétele érdekében beadvány készítésére van szükség,

f) *  abban a kérdésben van szüksége a jogi tanácsadásra, hogy jogainak védelme érdekében mely hatóságnál, szervezetnél milyen típusú eljárást kell indítania, illetve ilyen eljárás kezdeményezése vagy az eljárás során jognyilatkozat megtétele érdekében beadványt kell készíteni,

g) *  bűncselekmény áldozata és a bűncselekménnyel okozott kár, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett jog- vagy érdeksérelem elhárításához szükséges eljárás megindításához jogi segítő szakjogászi tanácsadására vagy beadvány (kereset, kérelem, feljelentés, vádindítvány stb.) szerkesztésére van szüksége,

h) *  polgári, közigazgatási vagy büntetőügyben rendkívüli jogorvoslati kérelem előkészítéséhez kér segítséget,

i) *  átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőtt tartós lakhatásának, első lakáshoz jutásának elősegítése érdekében okiratszerkesztésre van szükség,

j) *  folyamatban lévő bírósági eljárásban vesz részt, és eljárási jogainak, kötelességeinek megismeréséhez vagy a jogvita peren kívüli lezárásához jogi tanácsadásra, okirat készítésére vagy perbeli jognyilatkozat megtétele érdekében beadvány készítésére van szüksége, feltéve, ha az eljárásban nem rendelkezik jogi képviselővel, és a pártfogó ügyvéd biztosítása nem is lenne indokolt.

(2) *  A támogatás a félnek olyan ügyben vagy üggyel kapcsolatban biztosítható, amelynek tárgyában az eljárás lefolytatására magyar bíróság vagy hatóság rendelkezik joghatósággal, továbbá olyan jogvitával kapcsolatban, amelynek tárgya Magyarországon található. Magyarországi lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel rendelkező fél ügyében támogatás akkor is biztosítható, ha az érintett polgári vagy kereskedelmi ügyben a bírósági eljárás az Európai Unió másik tagállamának (a továbbiakban: másik tagállam) bírósága előtt van folyamatban vagy ilyen bíróság rendelkezik lefolytatására joghatósággal.

(3) Az (1) bekezdés a)–h) pontjaiban foglalt esetben sem lehet támogatást nyújtani * 

a) szerződés készítésére, kivéve, ha a szerződést kötő felek közösen kérik a támogatást, és valamennyiük vonatkozásában fennállnak annak a feltételei,

b) jogi tanácsadásra a következő területeken:

1. pénzintézet által folyósított kölcsön felvételének feltételei,

2. *  olyan jogügylet tárgyában, amelyben a jognyilatkozatot csak ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett okiratba vagy közjegyzői okiratba foglaltan lehet tenni, kivéve, ha a jogügylet a fél és családja lakhatását szolgáló ingatlan elidegenítése vagy megterhelése,

c) * 

d) *  a magánszemély vállalkozási, befektetési jellegű tevékenységével kapcsolatos ügyben, kivéve

1. az (1) bekezdés g) pontja szerinti ügyeket, ha az elkövetett bűncselekmény e tevékenységgel kapcsolatos,

2. a tevékenység folytatásáért járó díj érvényesítésével összefüggő ügyeket, ha a vállalkozási jellegű jogviszonyra vonatkozó szerződés természetes személy által végzendő tevékenység folytatására vonatkozik alvállalkozó igénybevételének kizárásával, a munkavégzés helyének meghatározásával és a díj részletekben történő megfizetésével,

e) *  civil szervezet létrehozásával és működésével kapcsolatos ügyben,

f) vámügyekkel kapcsolatban.

(4) *  Bűncselekmény áldozata részére a büntetőeljárásbeli jogairól és kötelezettségeiről szóló általános tájékoztatást külön törvény szerint az áldozatsegítő szolgálat adja meg.

4. § *  (1) Támogatásban részesíthető a fél, ha

a) magyar állampolgár;

b) *  vízum kiadása, tartózkodási engedély vagy huzamos tartózkodási jogosultság megszerzése, illetve honosítás iránti üggyel kapcsolatban jogi segítségnyújtást kérő olyan személy, akinek a felmenője magyar állampolgár vagy az volt, továbbá a visszahonosításra irányuló eljárásban, valamint a menekültügyi eljárásban részt vevő személy;

c) *  nem magyar állampolgár, az államának Magyarországgal kötött nemzetközi megállapodása vagy viszonosság alapján;

d) *  a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik;

e) *  a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény (a továbbiakban: Btátv.) hatálya alá tartozik, és lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel rendelkezik Magyarország területén, az Európai Unió tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban, illetve olyan államban, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;

f) *  a Btátv. hatálya alá tartozik, azonban lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel nem rendelkezik Magyarország területén, és akivel szemben az idegenrendészeti hatóság a Btátv. 98. § (1), illetve (3) bekezdése alapján kiutasító határozatot hozott;

g) *  humanitárius célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

(2) *  A viszonosság fennállása tekintetében az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) nyilatkozata irányadó.

(3) E törvénynek az Európai Unió tagállamaira vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók Dániára.

5. § *  (1) *  A jogi szolgáltatás díját a fél helyett az állam viseli, ha a fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása), nem haladja meg a szociális vetítési alap összegét, vagyona pedig – a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével – nincs.

(2) Jövedelmi és vagyoni helyzetére tekintet nélkül rászorultnak tekintendő az a fél, aki

a) *  aktív korúak ellátására jogosult vagy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) szerinti – aktív korúak ellátására jogosult – közeli hozzátartozójával él közös háztartásban, feltéve, hogy az aktív korúak ellátására jogosult esetében a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósítása a Szoctv. 36. § (1) bekezdés a) pontja szerint nem szünetel,

b) *  közgyógyellátásban részesül vagy természetben nyújtott szociális ellátásként egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot megállapító érvényes hatósági bizonyítvánnyal rendelkezik,

c) átmeneti szállást igénybe vevő hajléktalan személy,

d) *  menekült, menedékes, menekültkénti vagy menedékeskénti, illetve hontalankénti elismerését kérő, továbbá az ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesítését kérő személy, valamint a dublini átadás végrehajtása érdekében menekültügyi őrizetbe vett külföldi, a jövedelmi és vagyoni helyzetéről tett nyilatkozata alapján a számára biztosított ellátásra és támogatásra jogosult,

e) *  vízumkiadása, tartózkodási engedély vagy huzamos tartózkodási jogosultság megszerzése, illetve honosítás iránti üggyel kapcsolatban jogi segítségnyújtást kérő olyan személy, akinek a felmenője magyar állampolgár vagy az volt, továbbá a visszahonosításra irányuló eljárásban részt vevő személy,

f) *  a családjában olyan gyermeket gondoz, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították,

g) *  a 4/2009/EK tanácsi rendelet 46. cikkében meghatározott jogosultként kér a 4/2009/EK tanácsi rendelet 56. cikke szerinti, vagy a gyermektartás és a családi tartások egyéb formáinak nemzetközi behajtásáról szóló, 2007. november 23-i hágai egyezmény (a továbbiakban: hágai tartási egyezmény) 15. cikkében meghatározott jogosultként kér a 10. cikk szerinti eljárás lefolytatásához jogi segítséget,

h) *  a 4. § (1) bekezdés f) pontjának hatálya alá tartozik.

(3) *  A jogi szolgáltatás díját az állam viseli akkor is, ha az egyedülálló és a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével vagyontalan fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap 150%-át.

6. § *  A jogi szolgáltatás díját a fél helyett az állam előlegezi, ha a fél rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a tárgyévet megelőző második év – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének 43%-át, és vagyona – a 9. §-ban foglaltak figyelembevételével – nincs.

7. § (1) *  A rendelkezésre álló jövedelem számításánál a havi jövedelembe be kell számítani a féllel egy háztartásban élő személy jövedelmét is – kivéve, ha ellenérdekű személy a féllel fennálló jogvitában vagy közigazgatási hatósági eljárásban –, és ezt az összeget kell elosztani a féllel egy háztartásban élő személyek számával.

(2) *  A rendelkezésre álló jövedelem megállapításánál a közös háztartásban élők összjövedelméből le kell vonni különösen

a) jogszabály alapján általuk fizetendő tartásdíj vagy járadék összegét,

b) lakás vásárlásához, felújításához, építéséhez pénzintézet (munkáltató) által folyósított hitel havi törlesztőrészletének az általuk fizetett összegét, ha a lakás a hitel felvételekor megfelelt a méltányolható lakásigénynek a lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott feltételeinek,

c) az általuk életvitelszerűen lakott lakás közüzemi díjainak, lakbérének és közös költségének igazolt összegét, valamint

d) a létfenntartásukat veszélyeztető egyéb kiadások igazolt összegét.

8. § (1) *  A rászorultságot akkor is meg kell állapítani, ha a fél rendelkezésre álló jövedelme a rászorultsági összeghatárt meghaladja, de a fél

a) a jogi szolgáltatás igénybevételét lehetetlenné tévő mértékben akadályoztatva van a jövedelmével való rendelkezési joga gyakorlásában,

b) számára a jogi szolgáltatás igénybevétele egyéb személyes körülményeire – így különösen fogyatékosságára, illetve a lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye államának magas megélhetési költségeire – tekintettel még ilyen összegű jövedelem mellett is lehetetlen, vagy

c) a jövedelmét a jogi szolgáltatás igénybevételétől eltérő más célra kell fordítania és ennek elmaradása a fél vagy a vele egy háztartásban élők életét, testi épségét, egészségét vagy megélhetését közvetlenül veszélyeztetné.

(2) * 

9. § (1) *  Nem lehet a rászorultságot megállapítani akkor, ha a fél rendelkezésre álló jövedelme nem haladja meg a rászorultsági összeghatárt, de a fél olyan vagyonnal rendelkezik, amelynek felhasználásával (értékesítésével, megterhelésével stb.) a jogi szolgáltatás igénybevételének költségeit fedezni tudná. E szabály alkalmazásában nem vehető figyelembe az a vagyontárgy, amelynek felhasználásával járó veszteség nem áll arányban a jogi szolgáltatás igénybevétele folytán elérhető előnyökkel.

(2) Nem lehet az (1) bekezdésben meghatározott vagyonnak tekinteni különösen

a) a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakat,

b) a fél olyan ingatlanát, amely saját és az általa eltartottak lakhatását szolgálja,

c) a mozgáskorlátozott személy gépjárművét és azt a gépjárművet, amely nélkül a fél foglalkozásának gyakorlása lehetetlenné válik, és

d) *  azokat a vagyontárgyakat, amelyek a rászorultsági összeghatárnak megfelelő mértékű jövedelem megszerzéséhez szükségesek.

9/A. § *  (1) Ha a 3. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti támogatás iránti kérelmet előterjesztő félről a külön törvény szerinti eljárásban megállapították azt, hogy bűncselekmény áldozata és jogosult az áldozatsegítési szolgáltatások igénybevételére, a rászorultság 5–9. §-ban foglalt szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a fél helyett a jogi szolgáltatás díját az állam viseli, ha a rendelkezésre álló havi nettó jövedelme nem haladja meg a tárgyévet megelőző második év – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének 86%-át.

(2) *  Ha az (1) bekezdés szerinti támogatás iránti kérelmet előterjesztő fél terrorcselekmény vagy emberkereskedelem áldozata, úgy jövedelmi helyzetére tekintet nélkül rászorulónak minősül.

A támogatás kizártsága

10. § (1) Nem lehet támogatást nyújtani, ha a szükséges támogatást az ügyben a fél korábban már megkapta, vagy ha a fél ügyében eljáró közigazgatási szerv a fél beadványának elkészítésében segítséget nyújtott.

(2) *  Nem részesíthető a fél támogatásban, ha

a) valamely korábban nyújtott támogatást (ideértve e bekezdésben a II. és III. Fejezet szerinti támogatásokat is) valótlan adatok szolgáltatása miatt megvontak tőle, a megvonás időpontjától számított 5 évig,

b) valamely, korábban részére vagy más személy részére nyújtott támogatás összegét – bár arra köteles lett volna – nem térítette vissza az államnak, vagy

c) a támogatás iránti kérelmében foglaltak ellenőrzésére irányuló vizsgálat elvégzését akadályozza,

d) *  támogatás iránti kérelme rosszhiszemű joggyakorlásra irányul, vagy a támogatással érintett eljárás a fél részéről már előre teljesen eredménytelennek látszik.

(3) *  A (2) bekezdés b) pontjában foglalt esetben a fél kivételesen részesíthető támogatásban, ha igazolja, hogy a jövedelmi és vagyoni helyzete, egyéb személyes körülményei olyan fokban romlottak meg, hogy önhibáján kívül nem képes az általa igénybe vett jogi szolgáltatás díjának visszatérítésére.

II. Fejezet * 

TÁMOGATÁS A POLGÁRI ÉS KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKBAN * 

A támogatás formája

11. § *  (1) *  Az állam a jogi segítségnyújtás keretében a törvényben meghatározott polgári peres és – a végrehajtási eljárás kivételével – nemperes eljárásokban, valamint a közigazgatási perekben, egyéb közigazgatási bírósági eljárásokban és közigazgatási nemperes eljárásokban (a továbbiakban együtt: per) a felperes, az alperes, a beavatkozó (perbehívott), az érdekelt, a kérelmező és a kérelmezett fél részére a pártfogó ügyvédi képviseletet biztosítja és annak költségét a fél helyett megelőlegezi vagy viseli.

(2) *  Az (1) bekezdéstől eltérően az állam a 4/2009/EK tanácsi rendelet és a hágai tartási egyezmény alapján a tartási kötelezettségek végrehajtása iránti eljárásban is biztosítja a fél számára a pártfogó ügyvédi képviseletet és viseli a fél helyett annak költségét.

11/A. § (1) *  A polgári perrendtartásról szóló törvény szerint költségmentességben vagy munkavállalói költségkedvezményben (a továbbiakban együtt e fejezetben: költségmentesség) részesülő fél pártfogó ügyvédjének államot terhelő díja e törvény szerint kerül megfizetésre, és a pártfogó ügyvéd díját az állam – külön jogszabályban meghatározottak szerint – megelőlegezi.

(2) Ha az állam a pártfogó ügyvédi képviseletet a 14. § a) pontja alapján biztosítja a fél számára, és a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a bíróság nem kötelezi a perben az ellenérdekű felet, a pártfogó ügyvéd díját az állam viseli. Egyebekben a pártfogó ügyvéd díjazására az (1) bekezdésben foglaltak az irányadóak.

(3) Ha a bíróság a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a perben az ellenérdekű felet kötelezte, ez a fél köteles megfizetni az államnak a megelőlegezett pártfogó ügyvédi díjat.

11/B. § (1) Ha az állam a fél számára a 15. § alapján biztosítja a pártfogó ügyvédet, a fél helyett a pártfogó ügyvéd díját megelőlegezi.

(2) Ha a bíróság nem kötelezte a perben az ellenérdekű felet a pártfogó ügyvéd díjának viselésére, a fél köteles a megelőlegezett pártfogó ügyvédi díjat az állam részére visszatéríteni.

(3) Ha a bíróság a pártfogó ügyvéd díjának viselésére a perben az ellenérdekű felet kötelezte, ez a fél köteles megfizetni az államnak a megelőlegezett pártfogó ügyvédi díjat.

A támogatás igénybevételének feltételei

12. § Támogatásban részesül az a 13. §-ban meghatározott és rászorultnak tekintendő fél,

a) aki jogban járatlansága vagy az ügy bonyolultsága folytán személyesen eljárva nem lenne képes a perben érdekeit eredményesen képviselni, eljárási jogait hatékonyan gyakorolni, vagy

b) akinek a perében a jogi képviselet kötelező,

c) *  aki tartási igény külföldi jogosultja vagy kötelezettje, és a határon átnyúló tartási ügyekben eljáró központi hatóság arról értesítette a jogi segítségnyújtó szolgálatot, hogy ügyében eljárást kell indítani vagy ilyen eljárásban a pártfogó ügyvédi képviseletét kell biztosítani.

13. § A támogatásban részesíthető

a) a 4. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő fél;

b) *  a menekültügyi eljárásban hozott határozatot bíróság előtt megtámadó személy;

c) külföldi fél olyan perben, amelyben tárgyi költségfeljegyzési jog áll fenn;

d) *  a 15. § alapján nyújtott támogatás esetében a közhasznú szervezet és a munkavállalói érdek-képviseleti szervezet az általa közérdekből, külön jogszabály felhatalmazása alapján indított perben.

14. § A támogatásra rászorultnak tekintendő

a) az 5. §-ban és a 7–9. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő fél,

b) *  a fél, ha költségmentesség illeti meg.

15. § A támogatásra – a 14. §-ban foglaltakon túlmenően – rászorultnak tekintendő

a) a 6. §-ban és a 7–9. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő fél;

b) a 9/A. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő fél, ha a külön törvény szerinti eljárásban megállapították azt, hogy bűncselekmény áldozata, jogosult az áldozatsegítési szolgáltatások igénybevételére és bűncselekménnyel okozott kár megtérítése, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett jog- vagy érdeksérelem elhárítása érdekében indít pert, kivéve ha a 14. § szerint minősül rászorultnak;

c) *  a fél, ha költségfeljegyzési jog illeti meg;

d) vagyoni helyzetétől függetlenül a 13. § d) pontjában megjelölt szervezet.

A támogatás kizártsága

16. § (1) A feltételek teljesítése esetén sem lehet a támogatást engedélyezni a következő esetekben:

a) ha az ügyben a jogi képviselet költségeit vagy a tényleges jogi képviseletet a fél más állami támogatási rendszerben biztosított támogatásként megkapta;

b) a 10. § (2) bekezdésében szabályozott esetekben, kivéve ha lehetőség van a 10. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazására;

c) *  a fél a 3. § (3) bekezdésének d)–f) pontjaiban megjelölt tárgyú perhez kér támogatást.

(2) Ha a fél rászorultsága a 14. § a) pontján vagy a 15. §-on alapul, a következő esetekben is kizárt a támogatás engedélyezése:

a) a fél pereskedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik;

b) a fél mint engedményes lép fel, és valószínűnek mutatkozik, hogy az engedményezés a támogatás igénybevételével történő perlés lehetővé tételét célozta;

c) az eljárás előzetes bizonyítás lefolytatására irányul;

d) *  a fél a támogatást közjegyző eljárásában kívánja igénybe venni.

III. Fejezet

TÁMOGATÁSOK A BÜNTETŐELJÁRÁSBAN

A támogatás formái

17. § *  (1) Az állam a büntetőeljárásban jogi segítségnyújtás keretében a 18. §-ban és a 19. §-ban foglalt feltételek fennállása esetén a következő támogatásokat nyújtja:

a) a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél, a vagyoni érdekelt és az egyéb érdekelt részére a pártfogó ügyvéd díjának és költségeinek (a továbbiakban: pártfogó ügyvédi díj) állam általi előlegezése és jogszabályban meghatározott esetben viselése,

b) a terhelt részére a kirendelt védő díjának és költségeinek állam általi előlegezése és viselése.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt támogatás tartalmát a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) határozza meg.

A támogatás igénybevételének feltételei

18. § *  A természetes személy sértett, magánvádló, pótmagánvádló, magánfél, vagyoni érdekelt, egyéb érdekelt és a terhelt részére a támogatás az e törvényben foglalt feltételek teljesítése esetén az állampolgárságra tekintet nélkül engedélyezhető.

19. § *  (1) *  A támogatásra a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél, a vagyoni érdekelt, az egyéb érdekelt és a terhelt – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor tekintendő rászorultnak, ha

a) jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján megfelel az 5. §-ban és a 7–9. §-ban foglalt feltételeknek, vagy

b) jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján megfelel a 9/A. § szerinti feltételeknek, továbbá a külön törvény szerinti eljárásban megállapították azt, hogy bűncselekmény áldozata és jogosult az áldozatsegítési szolgáltatás igénybevételére.

(2) Nem engedélyezhető a támogatás

a) a 10. § (2) bekezdésében szabályozott esetekben, kivéve ha lehetőség van a 10. § (3) bekezdésének alkalmazására, vagy

b) ha a jogi képviselet költségeit vagy a tényleges jogi képviseletet a fél más állami támogatási rendszerben biztosított támogatásként megkapta.

(3) A kiskorú sértett és magánfél a jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül jogosult a támogatásra; nem részesíthető azonban támogatásban, ha a jogi képviselet költségeit vagy a tényleges jogi képviseletet a fél más állami támogatási rendszerben biztosított támogatásként megkapta.

20. § * 

II. Rész

A TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELE, FOLYÓSÍTÁSA ÉS VISSZATÉRÍTÉSE

IV. Fejezet

KÖZÖS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

21. § *  A fél számára naptári évenként legfeljebb tíz alkalommal engedélyezhető – állam által viselt vagy előlegezett – támogatás. Ha a fél ezenfelül újabb jogi segítségnyújtási támogatás iránti kérelmet nyújt be, a támogatás csak különös méltánylást érdemlő okból engedélyezhető.

A támogatás engedélyezése iránti kérelem

22. § (1) *  A fél az e törvényben meghatározott támogatások (a továbbiakban e Fejezetben együtt: támogatás) iránti kérelmét a jogi segítségnyújtó szolgálathoz egy példányban, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével nyújtja be.

(2) *  A kérelemhez csatolni kell a támogatásra való jogosultságot igazoló okiratokat, hatósági bizonyítványt, illetve be kell mutatni a jogosultságot igazoló hatósági igazolványt.

(3) *  A határon átnyúló tartási ügyekben eljáró központi hatóság arról szóló értesítését, hogy a tartási igény külföldi jogosultja vagy kötelezettje kérelmére eljárást kell indítani vagy ilyen eljárásban a pártfogó ügyvédi képviseletét kell biztosítani, e törvény alkalmazásában a fél támogatás iránti kérelmének kell tekinteni. A fél részére szóló iratokat ilyen ügyekben a jogi segítségnyújtó szolgálat a központi hatóság részére kézbesíti.

A kérelem elbírálásának határideje

23. § *  (1) *  A (3) bekezdésben foglaltak kivételével a jogi segítségnyújtó szolgálat a kérelemről – ha a támogatás igénybevételének feltételei annak alapján megállapíthatók – a kérelem személyesen történő benyújtásakor lehetőség szerint azonnal, de legkésőbb öt napon belül, az írásban benyújtott kérelem alapján pedig tizenöt napon belül dönt.

(2) *  A támogatás engedélyezése iránti ügyben az ügy érdemében hozott döntésnek minősül:

a) a támogatás engedélyezése vagy a kérelem elutasítása,

b) a támogatás megvonása,

c) a támogatás összegének meghatározása,

d) a támogatás visszatérítésére kötelezés,

e) * 

(3) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a Btátv. 98. § (1), illetve (3) bekezdése alapján kiutasított személy véglegessé vált kiutasító határozat bíróság előtti megtámadásához szükséges jogi segítségnyújtás iránti kérelméről lehetőség szerint azonnal, de legkésőbb a kérelem beérkezését követő munkanapon dönt.

Adatváltozás bejelentése

24. § *  A fél a támogatás engedélyezése során vizsgált adatokban bekövetkezett változásokat a jogi segítségnyújtó szolgálat támogatás engedélyezése tárgyában hozott határozatának kézhezvételéig köteles a jogi segítségnyújtó szolgálatnak öt napon belül bejelenteni.

A kérelemben foglaltak valódiságának ellenőrzése

25. § (1)–(2) * 

(3) *  A támogatás igénybevétele feltételeinek vizsgálata céljából az adóhatóság az adótitokról, az erre hatáskörrel rendelkező hatóság pedig az 5. § (2) bekezdésében megjelölt támogatásokra való jogosultságról megkeresésre tájékoztatja a jogi segítségnyújtó szolgálatot.

26. § * 

A támogatás felülvizsgálata és megvonása

27. § (1) *  A felülvizsgálat során a jogi segítségnyújtó szolgálat ellenőrzi a támogatás engedélyezéséhez szükséges feltételek fennállását.

(1a) *  Ha a felülvizsgálat eredményeként az állapítható meg, hogy a támogatás feltételei nem állnak fenn, a jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatást határozattal megvonja.

(2) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatást megvonja és a támogatás összegének visszatérítésére kötelezi a felet, ha

a) a felülvizsgálat során – felhívás ellenére – nem nyilatkozik a támogatás engedélyezéséhez szükséges adatairól, vagy nem csatolja a felhívásban megjelölt igazolásokat,

b) a támogatás igénybevételének feltételei a kérelem előterjesztésekor sem álltak fenn és a fél a támogatás iránti kérelmében valótlan adatot szolgáltatott,

c) a 10. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok áll fenn.

Segítségnyújtás a támogatás igénybevételéhez, egyéb tanácsadás

28. § (1) *  A támogatásról, a támogatás engedélyezésének, felülvizsgálatának, megvonásának és visszatérítésének a feltételeiről, a jogi segítők személyéről és elérhetőségükről a jogi segítségnyújtó szolgálat a hozzá forduló ügyfelet illeték- és díjmentesen tájékoztatja, részére a támogatás engedélyezése iránti kérelemhez szükséges nyomtatványokat rendelkezésre bocsátja és kitöltésükben segítséget nyújt.

(2) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a hozzá forduló ügyfelet a jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül, illeték- és díjmentesen tájékoztatja arról, hogy a kérelmének elbírálása melyik bíróság vagy hatóság feladatkörébe tartozik, az eljárás megindítása és lefolytatása milyen költségekkel jár számára, továbbá rövid tájékoztatást ad az egyszerű megítélésű ügyekben felmerült jogi kérdésekben. A tájékoztatás megadása a jogi segítségnyújtó szolgálathoz személyesen forduló fél esetében – jegyzőkönyv és hivatalos feljegyzés készítése nélkül – szóban vagy távbeszélőn, a kérdését írásban feltevő fél esetében írásban történik. A bűncselekmény sértettje és áldozata részére a bűncselekmény elkövetése miatt indítandó vagy folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatos tájékoztatást külön törvény szerint az áldozatsegítő szolgálat adja meg.

29. § * 

30-31. § * 

32. § * 

A támogatás nyilvántartása

33. § (1) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás igénybevételéről – a támogatás iránti kérelmek elbírálása és a visszatérítési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése érdekében – nyilvántartást vezet.

(2) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat által vezetett nyilvántartás országos adatbázist alkot.

34. § A nyilvántartás a következő adatokat tartalmazza:

a) *  a fél nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét és lakóhelyét,

b) a kérelem elbírálására vonatkozó következő adatokat:

1. a határozat tartalma (engedélyezés, elutasítás),

2. a határozathozatal időpontja,

3. *  a jogorvoslati kérelem elbírálása, véglegessé válás vagy jogerőre emelkedés időpontja,

4. a megismételt eljárás adatai (1–6. pontok szerint),

5. a támogatás formája,

6. a támogatás felülvizsgálatára vonatkozó adatok.

35. § (1) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a nyilvántartásban rögzített adatokat a támogatás iránti kérelem előterjesztéstől számított 10 évig tartja nyilván és kezeli, továbbá köteles azokat megvédeni a jogosultatlan hozzáférés, nyilvánosságra hozás vagy jogszabályellenes felhasználás ellen.

(2) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a nyilvántartás adataiból megkeresésre vagy adatkérésre tájékoztatást ad a büntető-, közigazgatási vagy polgári ügyben eljáró bíróság, a büntetőügyben eljáró ügyészség vagy nyomozó hatóság, a bírósági és közigazgatási végrehajtást foganatosító hatóság részére, valamint a 43. § (3) bekezdésében foglalt esetben a jogi segítő számára.

A támogatás visszatérítése

36. § *  Ha a félnek a támogatást vissza kell térítenie, erre az a jogi segítségnyújtó szolgálat kötelezi határozattal, amelyik a támogatást engedélyezte, és a tartozását a véglegessé vált határozat alapján nyilvántartja.

37. § *  A visszatérítési kötelezettség elmulasztása esetén a jogi segítségnyújtó szolgálat – a fél kérelmére, indokolt esetben – egy alkalommal legfeljebb hat hónapra terjedő halasztást vagy részletfizetést adhat a teljesítésre, kivéve, ha a visszatérítésre a 27. § (2) bekezdésében foglaltak alapján kerül sor.

38. § (1) *  Ha a fél a 37. § alapján megállapított fizetési feltételeket sem teljesíti, a jogi segítségnyújtó szolgálat írásban felszólítja arra, hogy a hátralékot egy összegben 30 napon belül fizesse meg.

(2) *  A támogatás összegét a jogi segítségnyújtó szolgálat által kezelt, „Igazságügyi miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályok alapján teljesítendő fizetési kötelezettségek” elnevezésű előirányzat (a továbbiakban: előirányzat) javára kell megfizetni: a jogi segítségnyújtó szolgálat a előirányzat felhasználásáról negyedévente tájékoztatja a minisztert.

(3) * 

Méltányosság gyakorlása a támogatás visszatérítésével kapcsolatos eljárásban * 

38/A. § *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a félnek a visszatérítési kötelezettséget előíró határozat véglegessé válásától vagy jogerőre emelkedésétől a visszafizetési határidő lejártáig előterjesztett kérelmére a fél tartozását – a támogatás megvonása alapján keletkezett visszafizetési kötelezettséget kivéve – mérsékelheti vagy elengedheti, ha a fél rászorultsága az 5. §-ban és a 7–9. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő mértékben változott meg és a körülményeiben bekövetkezett változást a 22. §-ban foglaltaknak megfelelően igazolja.

Egyéb eljárási szabályok * 

39. § *  (1) *  Az ügyfél nyilatkozatával a hiányzó bizonyíték nem pótolható.

(2) *  Azonnali jogvédelem iránti eljárás kezdeményezésének kell tekinteni a fél kérelmét, ha abból az állapítható meg, hogy a támogatásnak a kérelem előterjesztését követő haladéktalan, de legfeljebb nyolc napon belül történő igénybevétele nélkül a fél valamely jognyilatkozat megtételére előírt határidőt elmulasztaná, vagy a támogatás haladéktalan igénybevételét az ügy természete indokolja.

(3) * 

(4) A támogatással kapcsolatos eljárásban – a támogatás visszatérítését kivéve – jogutódlásnak nincs helye.

(5) *  Az e törvény szerinti eljárások lefolytatása során – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a nem magyar nyelven kiállított okirat nem csak hiteles fordításban fogadható el, és a külföldre továbbítandó magyar nyelvű okiratról sem kell hiteles fordítást készíttetni.

(6) *  Az eljárás irataiba a 35. § (2) bekezdésében megjelölt személyek és hatóságok is betekinthetnek.

(7) *  Az előirányzat javára teljesítendő fizetési kötelezettség elmaradásából eredő követelések behajtása érdekében a jogi segítségnyújtó szolgálat által tett intézkedések során felmerült költségek, így különösen a végrehajtási költség, a regisztrációs díj és a költségtérítés, az előirányzatot terhelik. A követelés behajtása esetén mind a követelés összegét, mind a követelések behajtása érdekében tett intézkedések során felmerült költségeket az előirányzat javára kell jóváírni.

(8) * 

(9) Az e törvény szerinti eljárás kezdeményezése iránti kérelem előterjesztése illeték- és díjfizetési kötelezettséggel nem jár; az eljárásban felmerült tolmácsolási és fordítási költségek viselésére azonban köteles a fél, kivéve

a) *  a nemzetiségi szervezet nevében eljáró személy vagy a nemzetiségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személy által benyújtott kérelem tárgyában hozott döntés fordítási költségeinek viselésére, valamint, ha a hatóság nem magyar állampolgárságú, a magyar nyelvet nem ismerő személy ügyében – ideértve a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megbízásából eljáró természetes személyt is – magyarországi tartózkodásának tartama alatt hivatalból indít azonnali intézkedéssel járó eljárást vagy a természetes személy ügyfél azonnali jogvédelemért fordult a hatósághoz,

b) ha a 28. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kap tájékoztatást,

c) ha támogatásban részesül, vagy ha a támogatás iránti kérelmét nem a rászorultság hiánya miatt utasították el,

d) *  a menekültügyi eljárásban részt vevő, továbbá a 4. § (1) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott személyt,

e) *  ha e törvény kifejezetten így rendelkezik.

(10) A tolmácsolási és fordítási díj megfizetésére a támogatás visszatérítésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(11) *  Az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyekben nincs helye fellebbezésnek.

V. Fejezet

A PEREN KÍVÜLI TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

A támogatásra irányuló kérelem

40. § (1) *  A félnek a támogatásra irányuló kérelmében meg kell jelölnie a kért támogatást (jogi tanácsadás, okiratszerkesztés), de legalább annak rövid leírását, hogy milyen ügyben, kérdésben kér jogi segítséget.

(2) *  A támogatás visszatérítésére köteles félnek – e kötelezettsége fennállásáig – a lakóhelyében, tartózkodási helyében és szálláshelyében bekövetkezett változást is be kell jelentenie a 24. § szerint.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle a fél kéri – a 24. § szerinti határidőben értesíti a jogi segítségnyújtó szolgálatot.

Határozathozatal

41. § *  (1) A kérelemnek helyt adó határozat tartalmazza:

a) a kérelem alapjául szolgáló ügy, vita megjelölését,

b) a jogi szolgáltatás tárgyát, célját,

c) a támogatott jogi szolgáltatás formáját és azt, hogy az állam a jogi segítő jogi szolgáltatás nyújtására fordított idejének figyelembevételével hány óra díját téríti vagy előlegezi meg a fél helyett,

d) a jogi szolgáltatás igénybevételének határidejét,

e) a támogatás összegének állam részére történő visszatérítésére való kötelezést, ha a fél helyett az állam a jogi szolgáltatás díját csak előlegezi.

(2) *  Ha a jogi segítségnyújtó szolgálat a Btátv. 98. § (1), illetve (3) bekezdése alapján kiutasított személy véglegessé vált kiutasító határozat bíróság előtti megtámadásához szükséges jogi segítségnyújtás iránti kérelmének helyt ad, a peren kívüli támogatásról hozott határozattal egyidejűleg végzésben jogi segítőt és szükség szerint tolmácsot rendel ki, aki a kirendelés alapján a jogi szolgáltatás nyújtása során a jogi segítő és a fél között tolmácsol. A kérelemnek helyt adó határozattal szemben fellebbezésnek helye nincs.

(3) A (2) bekezdés alapján kirendelt tolmács díjazására a közigazgatási hatósági eljárásban közreműködő tolmácsok díjazásáról szóló jogszabályban foglaltakat kell alkalmazni.

A jogi szolgáltatás igénybevétele

42. § *  A fél a támogatott jogi szolgáltatás igénybevételét a támogatás engedélyezéséről szóló határozat kézhezvételétől számított három hónapon belül, a határozat jogi segítőnek történő átadása ellenében kezdheti meg.

43. § (1) *  Ha a félnek a legfeljebb négy óra időtartamban nyújtott jogi szolgáltatást haladéktalanul igénybe kell vennie, a fél a jogi szolgáltatás igénybevétele érdekében közvetlenül a jogi segítőhöz fordulhat (jogi szolgáltatás igénybevétele a támogatás utólagos engedélyezésével).

(2) A félnek a jogi szolgáltatás igénybevétele érdekében a támogatás engedélyezésére vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia, és a támogatás igénybevételének feltételeit igazoló okiratokat a jogi segítőnek át kell adnia. Ha a jogi segítő a támogatás igénybevételének feltételeit igazoló okiratok és a fél nyilatkozata alapján a feltételeket biztosítottnak látja, a fél részére a 3. §-ban meghatározott jogi szolgáltatást nyújtja.

(3) *  A jogi segítő a támogatás kizártságának megállapítása érdekében a jogi segítségnyújtó szolgálattól rövid úton tájékoztatást kérhet arról, hogy a fél az ügyben részesült-e már támogatásban, azt tőle megvonták-e, vagy a részére korábban nyújtott támogatás összegét visszatérítette-e.

(4) *  Ha a jogi szolgáltatás e §-ban foglalt módon történő igénybevételének nincs helye, vagy a jogi segítő a bemutatott okiratok és a fél előadása alapján nem látja biztosítottnak a támogatás igénybevételének feltételeit, a felet tájékoztatja arról, hogy a jogi szolgáltatást csak a jogi segítségnyújtó szolgálat támogatást engedélyező határozata alapján veheti igénybe.

44. § (1) *  Ha a jogi szolgáltatás igénybevételét a jogi segítségnyújtó szolgálat utólag támogatásként engedélyezi, az erről szóló határozatban megállapítja a jogi segítő díjának összegét is.

(2) *  A támogatás iránti kérelem elutasítása esetén is részesül a jogi segítő díjazásban – a határozatban foglalt összegben –, ha a beadvány készítésének elmaradása azzal a következménnyel járt volna, hogy a fél valamely jognyilatkozat megtételére előírt határidőt elmulasztja. Ilyen esetben a felet a jogi segítségnyújtó szolgálat határozattal kötelezi a jogi segítő részére megfizetett díj megtérítésére.

45. § *  A jogi segítő a jogi szolgáltatás nyújtását követően a támogatás igénybevétele feltételeinek utólagos vizsgálata érdekében megküldi a jogi segítségnyújtó szolgálatnak a fél által részére átadott okiratokat, amelyeket a jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás engedélyezése iránti kérelemként kezel. A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás engedélyezéséről szóló határozatát a jogi segítőnek is megküldi, aki a kérelem elutasításáról szóló határozat ellen jogorvoslattal élhet.

46. § *  Ha a támogatást engedélyező határozatban foglalt időtartam lejárt, a jogi segítő tájékoztatja a felet, hogy ezt követően csak a jogi segítségnyújtó szolgálat további időtartamot engedélyező határozata alapján járhat el a fél ügyében, vagy ha ennek feltételei fennállnak, a támogatás utólagos engedélyezésére vonatkozó szabályok szerint nyújt jogi szolgáltatást (43–45. §). További óraszámemelést a jogi segítségnyújtó szolgálat legfeljebb egy esetben, különösen a fél hiánypótlásra vagy más irat benyújtására történt felhívása esetén engedélyezhet.

47. § A támogatásról, a támogatás engedélyezésének, felülvizsgálatának, megvonásának és visszatérítésének a feltételeiről a jogi segítő a hozzá jogi szolgáltatás igénybevétele érdekében vagy tájékoztatásért forduló felet tájékoztatja, részére a támogatás engedélyezése iránti kérelemhez szükséges nyomtatványokat rendelkezésre bocsátja és kitöltésükben segítséget nyújt. E tevékenységéért a jogi segítő díjat nem számíthat fel.

47/A. § *  (1) A 41. § (2) bekezdése szerinti kérelemnek helyt adó határozatot és kirendelő végzést a jogi segítségnyújtó szolgálat haladéktalanul, elektronikus hírközlő eszköz (különösen telefon, elektronikus levél) igénybevételével kézbesíti a jogi segítőnek, illetve a tolmácsnak. Ha a harmadik országbeli állampolgár az ügyében eljárt idegenrendészeti hatóság őrizetében van, a kérelemnek helyt adó határozatot és kirendelő végzést a jogi segítségnyújtó szolgálat az idegenrendészeti hatóság útján, más esetben a jogi segítő közreműködésével kézbesíti a harmadik országbeli állampolgár részére. A kérelmet elutasító határozatot a harmadik országbeli állampolgár részére postai úton is kézbesíteni kell.

(2) A harmadik országbeli állampolgár ügyében eljárt idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár tartózkodási helyének megváltozásáról haladéktalanul, elektronikus hírközlő eszköz útján tájékoztatja a jogi segítségnyújtó szolgálatot.

(3) A jogi segítő és a tolmács a közreműködés megtagadásáról – a megtagadás okának megjelölésével – haladéktalanul, elektronikus hírközlő eszköz útján tájékoztatni köteles a jogi segítségnyújtó szolgálatot.

(4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt esetben – szükség esetén – a jogi segítségnyújtó szolgálat haladéktalanul új jogi segítőt vagy tolmácsot rendel ki, egyúttal a korábbi kirendelő végzést visszavonja.

47/B. § *  (1) *  A véglegessé vált kiutasító határozat elleni keresetlevél elkészítése érdekében a jogi segítő, illetve a tolmács a kirendelés kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 napon belül személyesen köteles felvenni a kapcsolatot a harmadik országbeli állampolgárral.

(2) *  A tolmács és a jogi segítő a kirendelő végzés kézhezvételét követően haladéktalanul kötelesek egyeztetni a keresetlevél elkészítése érdekében szükséges intézkedéseket.

(3) A tolmács távtolmácsolás útján is közreműködhet. Ha a tolmács közreműködésére az idegenrendészeti hatóság telephelyén (igazgatóság, őrzött szállás) kerül sor, a távtolmácsolás technikai feltételeit az idegenrendészeti hatóság biztosítja.

47/C. § *  (1) *  A jogi segítő a keresetlevelet a harmadik országbeli állampolgárral való személyes kapcsolatfelvételt követően köteles haladéktalanul vagy legkésőbb a következő munkanapon benyújtani a hatáskörrel rendelkező illetékes bírósághoz.

(2) *  A jogi segítő a keresetlevél benyújtásának megtörténtét a jogi segítségnyújtó szolgálat felé a keresetlevél egy érkeztetett példányának bemutatásával igazolja.

A támogatás felülvizsgálata

48. § *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás igénybevétele feltételeinek fennállását annak végleges vagy jogerős engedélyezésétől számított 1 éven belül bármikor felülvizsgálhatja.

Egyes szolgáltatások díjának fedezete és az előirányzat felhasználása * 

49. § *  (1) *  A jogi segítő részére a jogi szolgáltatás díját az előirányzat terhére kell megfizetni. Az előirányzat – a 39. § (7) bekezdésében, valamint a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – csak a díj összegének megfizetésére használható fel.

(2) *  A 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott személy ügyében a tolmácsolási és fordítási díj megfizetése iránt a jogi segítségnyújtó szolgálat az előirányzat terhére intézkedik.

(3) *  Az előirányzat terhére történő kifizetések előirányzat-módosítás nélkül teljesíthető kiadások.

49/A. § *  A jogi segítségnyújtással kapcsolatos ügyintézést támogató országosan egységes informatikai rendszerrel összefüggésben felmerülő költségeket az előirányzat terhére kell biztosítani.

A díj megfizetése a jogi segítő részére

50. § (1) *  Ha a jogi szolgáltatás igénybevétele a támogatást engedélyező határozat alapján, annak meghozatalát követően történik, a jogi szolgáltatás nyújtásáról a jogi segítő a külön jogszabályban foglalt módon értesíti a jogi segítségnyújtó szolgálatot, amely intézkedik a díj megfizetése iránt.

(2) *  Ha a jogi szolgáltatás igénybevétele a támogatás feltételeinek utólagos vizsgálata mellett történik, a jogi segítő a támogatás feltételeit igazoló okiratok megküldésével együtt a jogi szolgáltatás nyújtásáról szóló, és a kifizetéshez szükséges dokumentumokat is megküldi a jogi segítségnyújtó szolgálat részére. A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás engedélyezésével együtt, a véglegessé vált határozatban foglaltak alapján intézkedik a díj megfizetése iránt.

(3) *  A jogi segítő a jogi szolgáltatás nyújtásának befejezésétől számított 6 hónapon belül terjesztheti elő díjigényét a jogi segítségnyújtó szolgálathoz; e határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

51. § *  A jogi segítői díjak és e törvényben meghatározott egyéb költségek kifizetésére szolgáló előirányzatot a jogi segítségnyújtó szolgálat kezeli és gondoskodik a díjak kifizetéséről.

VI. Fejezet

A POLGÁRI ÉS KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKBAN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK * 

A támogatás engedélyezése iránti kérelem

52. § *  (1) Támogatásként a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését a fél a pert befejező határozatot megelőző tárgyalás berekesztéséig (nemperes eljárás befejezéséig) kérheti.

(2) *  A támogatás hatálya a támogatás engedélyezéséről szóló határozat véglegessé válásától vagy jogerőre emelkedésétől kezdve a per jogerős befejezéséig tart.

53. § *  A kérelemben a félnek – a határon átnyúló tartási ügyben a központi hatóságnak a támogatás biztosítása iránti megkeresésben – meg kell jelölnie

a) a kért támogatást,

b) a pert lefolytató bíróságot és annak a pernek a tárgyát és az ügyszámát, amelynek lefolytatásához a támogatást kéri;

ha pedig a per még nem indult meg, az ellenfél nevét, lakóhelyét (székhelyét), a jogvita tárgyát és az eljárás lefolytatására illetékes bíróságot.

54. § *  (1) A fél adatváltozás-bejelentési kötelezettsége a per jogerős befejezésig áll fenn, ezt követően pedig a támogatás visszatérítésére köteles fél a lakóhelyében, tartózkodási helyében, szálláshelyében és munkavégzésének helyében bekövetkezett változást köteles a változást követő öt napon belül bejelenteni a visszatérítési kötelezettségének fennállásáig.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle a fél kéri – az (1) bekezdés szerinti határidőben értesíti a jogi segítségnyújtó szolgálatot.

A támogatást engedélyező határozat * 

55. § *  A támogatást engedélyező határozatnak tartalmaznia kell a következőket is:

a) a perre vonatkozó adatokat (bíróság, – ha ismert – az ügyszám, felek neve, címe, a per tárgya);

b) *  azt, hogy a fél melyik rászorultsági feltétel fennállta alapján részesül támogatásban;

c) azt, hogy a fél a támogatásra mely időponttól szerzett jogosultságot.

A támogatás felülvizsgálata, módosítása és megvonása * 

56. § *  (1) A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás feltételeinek fennállását felülvizsgálja

a) a per jogerős befejezéséig – az engedélyezés időpontjához képest – kétévente,

b) a támogatás hatályának fennállása alatt bármikor, ha adat merül fel arra nézve, hogy a feltételek már az engedélyezéskor sem álltak fenn, vagy utóbb megszűntek,

c) *  a 11/B. §-ban foglaltak szerinti támogatásban részesülő fél kérelmére, ha számára a bíróság az ügyben a 11/A. § (1) bekezdés szerinti költségmentességet engedélyezett,

d) * 

(2) *  Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak esetén a jogi segítségnyújtó szolgálat a költségmentesség hatályával egyező időponttól biztosítja a fél számára a 11/A. § szerinti támogatást és a támogatás módosításáról értesíti a bíróságot, valamint a pártfogó ügyvédet.

57. § *  (1) *  Ha a támogatás megvonására azért került sor, mert az igénybevételének a feltételei a támogatás iránti kérelem előterjesztésekor sem álltak fenn és a fél a kérelmében valótlan adatot szolgáltatott, a fél a részére nyújtott támogatást köteles visszatéríteni. A jogi segítségnyújtó szolgálat kötelezi a felet, hogy a határozat véglegessé válását követő 8 napon belül végrehajtás terhe mellett térítse vissza az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díjat.

(2) Ha a jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatást azért vonja meg, mert az engedélyezés feltételei utóbb szűntek meg, vagy eredetileg sem álltak fenn, de a támogatás engedélyezése során a fél nem szolgáltatott ezzel összefüggésben valótlan adatot, a fél a megvonás időpontjától kezdve köteles az előlegezett pártfogó ügyvédi díjat megfizetni.

58. § *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás végleges vagy jogerős megvonásáról értesíti a bíróságot és a pártfogó ügyvédet.

58/A. § *  (1) *  Ha a rendkívüli perorvoslat eredményeként a bíróság a jogerős határozatot a költségek viselésére is kihatóan megváltoztatja, vagy a jogerős határozat hatályon kívül helyezését követően hozott jogerős határozatban a bíróság a költség viseléséről a hatályon kívül helyezett határozatban foglaltaktól eltérően rendelkezik, a jogi segítségnyújtó szolgálat a korábban hozott végleges díj megállapító határozatát módosítja, a visszatérítésre kötelező határozatát visszavonja és új visszatérítésre kötelező határozatot hoz.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el a jogi segítségnyújtó szolgálat akkor is, ha az eljáró bíróság a jogerős határozatot a költségek viselésére is kihatóan kijavítja vagy kiegészíti.

A támogatás nyilvántartása

59. § *  A támogatás nyilvántartása a következő adatokat is tartalmazza:

a) a bíróság megnevezése, a per ügyszáma, a felek neve és a per tárgya,

b) *  a fél helyett előlegezett pártfogó ügyvédi díj, illetve ha annak jogszabályban foglalt feltételei fennállnak, a pártfogó ügyvédi díj eljárási előlegének (a továbbiakban: eljárási előleg) összege,

c) a visszatérítésre köteles perbeli ellenfél adatai (név, anyja neve, születési időpont, lakóhely; szervezet esetében elnevezés, székhely, nyilvántartást vezető szerv, nyilvántartási szám).

Eljárás az Európai Unió tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelem előterjesztése esetén

60. § *  (1) *  Ha a Magyarországon lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel rendelkező fél másik tagállam bírósága előtt folyó polgári vagy kereskedelmi jogvitában kíván jogi segítségnyújtást igénybe venni, az erre irányuló kérelmét az Európai Tanácsnak a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról szóló 2003/8/EK irányelvének a 16. cikke szerinti nyomtatványon és a nyomtatvány szerinti mellékletek benyújtásával a jogi segítségnyújtó szolgálatnál is előterjesztheti.

(2) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat határozattal megtagadja a kérelem továbbítását, ha azt nem az (1) bekezdésben meghatározott ügyben terjesztik elő, vagy ha a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a kérelem nyilvánvalóan megalapozatlan. A határozatot indokolással kell ellátni; az ellen a támogatás iránti kérelmet elutasító határozatra vonatkozó szabályok szerint van helye jogorvoslatnak.

(3) *  Ha a jogi segítségnyújtó szolgálat nem tagadja meg a továbbítást, de a kérelmet nem a nyomtatványon terjesztették elő vagy az hiányos, a jogi segítségnyújtó szolgálat a fél rendelkezésére bocsátja a nyomtatványt, és tájékoztatja őt a kérelem hiányosságairól.

(4) *  Ha a kérelmet nem a másik tagállamnak a kérelmek fogadására megjelölt nyelvén terjesztették elő, és mellékleteit sem ezen a nyelven nyújtották be, a jogi segítségnyújtó szolgálat intézkedik azok lefordításáról, egyúttal tájékoztatja a felet a fordítási költségek viselésének szabályairól. Így kell eljárni akkor is, ha a fél a (3) bekezdésben megjelölt határidőn belül nem pótolja a kérelem hiányosságait.

(5) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a – szükség esetén lefordított – kérelmet és mellékleteit a továbbításukra szolgáló kitöltött nyomtatvánnyal együtt továbbítja a kérelemben megjelölt másik tagállamnak a kérelmek fogadására megjelölt hatóságához.

(6) Az e § szerinti eljárás illeték- és díjfizetési kötelezettséggel nem jár, de a fordítási költségeket a fél köteles visszatéríteni, ha a jogi segítségnyújtás iránti kérelmét a másik tagállam hatósága elutasította.

(7) *  A fél köteles a másik tagállam hatóságának a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában hozott jogerős határozatát a kézhezvételt követő 30 napon belül benyújtani a jogi segítségnyújtó szolgálatnak. E határidő elmulasztása esetén a fél a fordítási költségek után az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 135. §-a szerinti késedelmi pótlékot köteles fizetni.

(8) *  A fordítási költséget a jogi segítségnyújtó szolgálat az előirányzat terhére előlegezi meg; annak visszatérítése és a késedelmi pótlék megfizetése pedig az előirányzat javára történik.

A pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele * 

61. § *  (1) *  A fél – a támogatást engedélyező végleges vagy jogerős határozat jogi segítőnek történő átadása mellett – a határozatban megjelölt perben a képviseletére a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül meghatalmazást adhat a jogi segítőnek.

(2) Ha a fél képviseletét pártfogó ügyvédként jogi segítő nem vállalja, és ez – a határidőkre tekintettel – a jogainak sérelmével járhat, a fél az eljárási határidő elmulasztása esetén erre hivatkozással a perben igazolási kérelmet terjeszthet elő, a jogi segítségnyújtó szolgálat pedig részére – kérelmére – pártfogó ügyvédként jogi segítőt, ügyvédet vagy ügyvédi irodát rendelhet ki. A jogi segítségnyújtó szolgálat a kirendelésről a végzés egy kiadmányának egyidejű megküldésével, illetve amennyiben az eljáró bíróságról és a per ügyszámáról csak később szerez tudomást, a tudomásszerzést követően haladéktalanul megküldött végzéssel értesíti az eljáró bíróságot.

(3) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a határozat véglegessé válását vagy jogerőre emelkedését követően pártfogó ügyvédként jogi segítőt, kivételesen ügyvédet vagy ügyvédi irodát rendel ki

a) a fél kérelmére vagy hozzájárulásával, ha az ügy jellegére vagy a fél körülményeire tekintettel már a támogatás engedélyezésekor valószínűsíthető, hogy a fél képviselete meghatalmazás útján nem biztosítható, vagy

b) ha a támogatás nyújtására a külföldi fél határon átnyúló tartási ügyben történő jogi képviseletének biztosítása iránti központi hatósági megkeresés alapján kerül sor.

(3a) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat által pártfogó ügyvédként kirendelt jogi segítő, ügyvéd vagy ügyvédi iroda esetében a meghatalmazást a kirendelő végzés pótolja.

(4) A jogi segítő

a) a támogatás engedélyezésének, felülvizsgálatának, megvonásának, visszatérítésének a feltételeiről, szükség esetén a (2) bekezdés szerinti igazolási kérelem előterjesztésének lehetőségéről a hozzá a támogatás igénybevétele érdekében vagy tájékoztatásért forduló felet tájékoztatja,

b) a fél részére a támogatás engedélyezése iránti kérelemhez szükséges nyomtatványokat rendelkezésre bocsátja és kitöltésükben segítséget nyújt.

(5) *  A jogi segítő a (4) bekezdés szerinti tevékenységéért díjat nem számíthat fel.

(5a) *  A fél képviseletére pártfogó ügyvédként kirendelt jogi segítő, ügyvéd vagy ügyvédi iroda köteles a bíróság idézésének eleget tenni, valamint a képviselt személlyel a kapcsolatot késlekedés nélkül felvenni.

(6) A fél képviseletét pártfogó ügyvédként elvállaló jogi segítő a meghatalmazás elfogadásától számított 8 napon belül köteles értesíteni a bíróságot a meghatalmazásáról, nevéről és irodájának címéről; a jogi segítségnyújtó szolgálatot pedig az ügy elvállalásáról, a per ügyszámáról (ha azt a támogatást engedélyező határozat még nem tartalmazta), és a per tárgyában, a peres felek személyében bekövetkezett változásról.

(7) *  A fél képviseletére pártfogó ügyvédként kirendelt ügyvéd vagy ügyvédi iroda a kirendelést tartalmazó végzés kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles a jogi segítségnyújtó szolgálatot értesíteni az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 36. § (6) bekezdésében foglaltakról, ezek hiányában a bankszámlaszámáról, a per ügyszámáról (ha azt a kirendelő végzés még nem tartalmazza) és a per tárgyában, peres felek személyében bekövetkezett változásról.

(7a) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a fél képviseletére pártfogó ügyvédként kirendelt ügyvéd vagy ügyvédi iroda (7) bekezdés szerinti jelzése alapján, indokolt esetben felmentheti a pártfogó ügyvédként kirendelt ügyvédet vagy ügyvédi irodát és gondoskodik másik pártfogó ügyvéd kirendeléséről.

(8) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával kell eljárni akkor is, ha a pártfogó ügyvédi képviselet a támogatás hatályának fennállása alatt, de a támogatás megvonása nélkül szűnik meg.

A pártfogó ügyvéd díjának kifizetése és visszatérítése * 

62. § *  (1) A támogatás engedélyezésének ügyében eljárt jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvéd kérelmére

a) megállapítja a pártfogó ügyvédi díj, illetve a fél helyett az állam által kifizetendő pártfogó ügyvédi díj összegét;

b) *  ha annak jogszabályban foglalt feltételei fennállnak, a pártfogó ügyvéd részére eljárási előleget állapít meg;

c) *  ha annak jogszabályban foglalt feltételei fennállnak, a pártfogó ügyvéd részére pártfogó ügyvédi díjelőleget állapít meg;

d) *  ha a pártfogó ügyvédi díj viselésére nem az állam köteles, kötelezi a pártfogó ügyvédi díj viselésére köteles perbeli ellenfelet a díj pártfogó ügyvéd részére történő megfizetésére, levonva belőle a (4) bekezdés szerinti pártfogó ügyvédi díjelőleg összegét.

(2) Ha a fél a pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére köteles, a jogi segítségnyújtó szolgálat kötelezi az előlegezett pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére. A visszatérítésre legfeljebb egyéves határidő biztosítható, e határidőn belül pedig a részletekben történő teljesítés is engedélyezhető.

(3) *  A 11/B. §-ban foglaltak szerinti támogatásban részesülő felet kérelmére a jogi segítségnyújtó szolgálat méltányosságból mentesítheti a pártfogó ügyvédi díj vagy egy részének visszatérítésére vonatkozó kötelezettsége alól, ha igazolja, hogy a támogatást engedélyező határozat véglegessé válását vagy jogerőre emelkedését követően rászorultsága az 5. §-ban és a 7–9. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő mértékben változott meg.

(4) *  Ha a pártfogó ügyvédi díjelőleg visszatérítésére a fél perbeli ellenfele köteles, a visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje 30 nap. Kérelemre, indokolt esetben a visszatérítésre legfeljebb hat hónapos határidő biztosítható, e határidőn belül pedig a részletekben történő teljesítés is engedélyezhető.

(5) *  A pártfogó ügyvéd a díjának megállapítása iránti kérelmét a per jogerős befejezését követő 6 hónapon belül terjesztheti elő; ezt követően pedig akkor, ha igazolja, hogy a pártfogó ügyvédi díj viselését megállapító jogerős bírósági határozatot 6 hónapon belül vette kézhez. Ha a perben a fél képviseletét több pártfogó ügyvéd látta el, a korábban eljárt pártfogó ügyvéd a jogi segítségnyújtó szolgálat felhívására díjának megállapítására irányuló kérelmét a felhívás kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidővel köteles előterjeszteni.

(6) *  A díj megállapítására irányuló eljárásról a felet és perbeli ellenfelét értesíteni nem kell.

(7) *  A határozat véglegessé válását vagy jogerőre emelkedését követően a jogi segítségnyújtó szolgálat intézkedik a fél helyett az állam által kifizetendő (előlegezendő) pártfogó ügyvédi díj kifizetése iránt; a díj kifizetése az előirányzat terhére történik.

62/A. § *  (1) *  A pártfogó ügyvéd az eljárási előleg megállapítása iránti kérelmét

a) a perben az eljárást befejező elsőfokú érdemi határozat elleni fellebbezés benyújtását,

b) az eljárás félbeszakadása esetén az eljárás félbeszakadását megállapító végzés jogerőre emelkedését, vagy

c) a határon átnyúló tartási ügyekben a végrehajtás elrendelését

követő 60 napon belül terjesztheti elő, ezt követően pedig akkor, ha igazolja, hogy a fellebbezés benyújtásától, az eljárás félbeszakadását megállapító végzés jogerőre emelkedéséig vagy a végrehajtás elrendeléséről 60 napon belül szerzett tudomást. Ha a perben a fellebbezés benyújtásáig, az eljárás szünetelés folytán történő megszűnésének megállapításáig vagy a határon átnyúló tartási ügyben a végrehajtás elrendeléséig több pártfogó ügyvéd járt el, a korábban eljárt pártfogó ügyvéd a jogi segítségnyújtó szolgálat felhívására az eljárási előleg megállapítására irányuló kérelmét a felhívás kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidővel terjesztheti elő.

(1a) *  A pártfogó ügyvéd részére az eljárás során eljárási előleg csak egyszer állapítható meg.

(2) Az eljárási előleg megállapítására irányuló eljárásról a felet értesíteni nem kell.

(3) *  Az eljárási előleg megállapításáról rendelkező határozat véglegessé válását követően a jogi segítségnyújtó szolgálat intézkedik az eljárási előleg kifizetése iránt; az eljárási előleg kifizetése az előirányzat terhére történik.

(4) A jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére kötelező határozatában az eljárási előleg visszatérítéséről is rendelkezik a pártfogó ügyvédi díj visszafizetésére kötelezett fél terhére.

VII. Fejezet

A BÜNTETŐELJÁRÁSOKBAN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

A támogatás engedélyezésére és igénybevételére vonatkozó eltérő szabályok

63. § *  (1) A 17. § (1) bekezdésében meghatározott támogatás (a továbbiakban e Fejezetben együtt: támogatás) engedélyezésére és igénybevételére a VI. Fejezetben foglalt szabályokat az e Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A támogatás engedélyezése iránti kérelmet a büntetőeljárásban – ha a Be. másként nem rendelkezik – legkésőbb a bíróság ügydöntő határozatának meghozataláig lehet előterjeszteni a jogi segítségnyújtó szolgálathoz. A támogatás hatálya a kérelem előterjesztésétől a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő befejezéséig, vagy az ügyészségnek vagy a nyomozó hatóságnak a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozata meghozataláig tart, és kiterjed a perújításra, a felülvizsgálatra, az egyszerűsített felülvizsgálatra, valamint a különleges eljárásokra is.

(3) A kérelemben foglaltak ellenőrzése során a félen kívül a büntetőeljárásban részt vevő más személy meghallgatására nem kerül sor.

(4) Bíróság elé állítás esetén a jogi segítségnyújtó szolgálat az igazolásokra vonatkozó követelmények mellőzésével dönt a kérelemről, ha az ügy összes körülménye alapján a rászorultság valószínűsíthető.

(5) A támogatást engedélyező határozatnak a 41. § (1) bekezdésében foglaltakon túl tartalmaznia kell a következőket is:

a) a büntetőeljárásra vonatkozó adatokat (a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság megnevezését, a büntetőügy számát, a terhelt nevét, a bűncselekmény leírását);

b) a támogatás formáját (pártfogó ügyvédi képviselet, kirendelt védő);

c) a támogatás hatályát.

(6) A támogatást engedélyező határozatról a jogi segítségnyújtó szolgálat haladéktalanul tájékoztatja a büntetőeljárást folytató bíróságot, ügyészséget vagy nyomozó hatóságot.

(7) A fél adatváltozás-bejelentési kötelezettsége a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő befejezéséig, vagy az ügyészségnek vagy a nyomozó hatóságnak a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozata meghozataláig áll fenn, ezt követően a támogatás visszatérítésére köteles fél a lakóhelyében, tartózkodási helyében, szálláshelyében és munkavégzésének helyében bekövetkezett változást köteles öt napon belül bejelenteni a jogi segítségnyújtó szolgálatnak a visszatérítési kötelezettségének fennállásáig.

(8) A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás feltételeinek fennállását felülvizsgálja

a) a büntetőeljárás jogerős befejezéséig évente, illetve

b) a támogatás hatályának fennállása alatt bármikor, ha adat merül fel arra nézve, hogy annak feltételei már az engedélyezéskor sem álltak fenn, vagy utóbb megszűntek.

(9) A jogi segítségnyújtó szolgálat a támogatás végleges vagy jogerős megvonásáról haladéktalanul értesíti a büntetőeljárást folytató bíróságot, ügyészséget, nyomozó hatóságot és a pártfogó ügyvédet.

(10) A támogatás nyilvántartása a 34. §-ban foglaltakon túl a következő adatokat is tartalmazza:

a) a büntetőeljárást folytató bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság megnevezése, a büntetőeljárás ügyszáma, a felek neve és a bűncselekmény, amely miatt a büntetőeljárás folyik,

b) *  a fél helyett előlegezett pártfogó ügyvédi díj, illetve az eljárási előleg összege,

c) a visszatérítésre köteles terhelt adatai (név, anyja neve, születési hely és idő, lakóhely; szervezet esetében elnevezés, székhely, nyilvántartást vezető szerv, nyilvántartási szám),

d) a fél helyett előlegezett és viselt kirendelt védői díj és költség összege.

63/A. § *  (1) * 

(2) *  A pártfogó ügyvéd az eljárási előleg megállapítása iránti kérelmét a vádemelést követő 60 napon belül terjesztheti elő, ezt követően pedig akkor, ha igazolja, hogy a vádemelésről szóló tájékoztatást 60 napon belül vette kézhez. Ha a büntetőeljárásban a vádemelésig több pártfogó ügyvéd járt el, a korábban eljárt pártfogó ügyvéd a jogi segítségnyújtó szolgálat felhívására az eljárási előleg megállapítására irányuló kérelmét a felhívás kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidővel terjesztheti elő.

(3) *  Az eljárási előleg megállapítására irányuló eljárásról a támogatott felet és a terheltet értesíteni nem kell.

(4) * 

(5) *  A pártfogó ügyvéd a díjának megállapítása iránti kérelmét a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő befejezését, vagy az ügyészségnek vagy a nyomozó hatóságnak a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozata meghozatalát követő 6 hónapon belül terjesztheti elő, ezt követően pedig akkor, ha igazolja, hogy a pártfogó ügyvédi díj viseléséről szóló határozatot 6 hónapon belül vette kézhez. Ha a büntetőeljárásban több pártfogó ügyvéd járt el, a korábban eljárt pártfogó ügyvéd a jogi segítségnyújtó szolgálat felhívására a díjának megállapítására irányuló kérelmét a felhívás kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidővel terjesztheti elő.

(6) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvédi díj visszatérítésére kötelező határozatában az eljárási előleg visszatérítéséről is rendelkezik a pártfogó ügyvédi díj visszafizetésére kötelezett terhelt vagy támogatott fél terhére.

VIII. Fejezet * 

A JOGI SEGÍTŐ

A jogi segítő feladatokat ellátó személyek

64. § *  (1) *  A jogi segítő e törvény alapján peren kívüli jogi szolgáltatást nyújt, illetve pártfogó ügyvédként jár el (e Fejezetben a továbbiakban együtt: jogi szolgáltatás). A jogi segítői tevékenység végzésére a jogi segítő a szolgáltatási szerződés jogi segítségnyújtó szolgálattal történő megkötésével válik jogosulttá.

(2) *  A névjegyzék adatai nyilvánosak, azokat a jogi segítségnyújtó szolgálat a világhálón is közzéteszi.

65. § *  (1) A névjegyzék tartalmazza a jogi segítő

a) nevét (szervezet esetében képviselőjének nevét is),

b) *  irodájának, alirodájának, fiókirodájának címét, telefonszámát,

c) *  ügyvédi kamarai tagságát,

d) közreműködési kötelezettségének terjedelmét

1. szakterületét vagy szakterületeit,

2. az általa havonta ellátni vállalt ügyek számát,

e) által megjelölt azt a nyelvet, amelyen a jogi szolgáltatás nyújtását vállalja,

f) azoknak az ügyeknek a számát, amelyekben a jogi segítő ténylegesen jogi szolgáltatást nyújtott,

g) * 

h) *  szolgáltatási szerződése lejáratának időpontját.

(2) *  A jogi segítő a névjegyzékben szereplő adataiban bekövetkezett változásokról a jogi segítségnyújtó szolgálatot nyolc napon belül köteles értesíteni.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle a jogi segítő kéri – a (2) bekezdés szerinti határidőben értesíti a jogi segítségnyújtó szolgálatot.

66. § *  (1) *  A névjegyzékbe felvételre kerül a jogi segítségnyújtó szolgálattal jogi segítői feladatok ellátására szolgáltatási szerződést kezdeményező adatlapot benyújtó

a) *  jogvédelemmel foglalkozó egyesület, alapítvány, nemzetiségi önkormányzat, jogi oktatást végző egyetem (a továbbiakban e Fejezetben együtt: jogi segítő szervezet),

b) ügyvéd, ügyvédi iroda és a tevékenységét Magyarországon állandó jelleggel végző európai közösségi jogász (a továbbiakban együtt: ügyvéd),

c) * 

(2) *  Jogi segítő szervezet – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor kérheti a felvételét a névjegyzékbe, ha rendelkezik az ügyfelek fogadására alkalmas helyiséggel, és határozott idejű, a jogi segítő szolgálat nevében és megbízásából legalább a szolgáltatási szerződés időtartama alatt nyújtott jogi szolgáltatásra irányuló megbízási szerződést kötött olyan ügyvéddel, aki maga, vagy amelynek a tagja a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában meghatározott jogi segítői továbbképzést elvégezte. Ha a jogi segítségnyújtó szolgálat a jogi segítő szervezetet abból az okból törli a névjegyzékből, hogy a jogi szolgáltatást nem a vele szerződött ügyvéd útján nyújtotta, a névjegyzékből való törlést követően a jogi segítő szervezetet, annak jogutódját, illetve a törölt szervezetnek az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényben meghatározott vezető tisztségviselőjének a közreműködésével létrejött más szervezetet további három évig nem lehet ismételten felvenni a névjegyzékbe.

(3) *  Jogi oktatást végző egyetem (a továbbiakban: egyetem) akkor is kérheti felvételét a névjegyzékbe, ha nincs ügyvéd megbízottja, de jogi szakvizsgával vagy állam- és jogtudományi doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktatója által vezetett, ügyfelek fogadására alkalmas helyiséggel rendelkező szervezeti egysége folytat jogvédő tevékenységet.

(4) *  Az ügyvéd – a (4a) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor kérheti a felvételét a névjegyzékbe, ha

a) tevékenységét nem szünetelteti,

b) ügyvédi tevékenységének gyakorlását nem függesztették fel,

c) *  nem áll fegyelmi büntetés hatálya alatt, vagy az Üttv. 108. § a) és b) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés jogerős kiszabása óta legalább egy év eltelt és

d) a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában meghatározott jogi segítői továbbképzést elvégezte, vagy vállalja, hogy a névjegyzékbe történő felvételét követő egy éven belül elvégzi.

(4a) *  Az ügyvédi iroda akkor kérheti felvételét a névjegyzékbe, ha van a (4) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelő tagja.

(4b) *  A (4) bekezdés szerinti feltételeket a jogi segítségnyújtó szolgálat az ügyvédi kamara adatszolgáltatása alapján ellenőrzi.

(4c) *  A (4) bekezdés c) pontjában meghatározott – az ügyvédi kamarai nyilvántartásban nem nyilvántartott – feltételeket a jogi segítségnyújtó szolgálat megkeresésére az ügyvédi kamara igazolja.

(5) *  A jogi segítő a pénzforgalmi számlaszámát, valamint adószámát a szolgáltatási szerződés megkötése előtt köteles bejelenteni.

A szolgáltatási szerződés

67. § *  (1) A szolgáltatási szerződésben a jogi segítő kötelezettséget vállal arra, hogy – a közreműködési kötelezettségének terjedelmén belül – a hozzá e törvény alapján forduló felek részére ingyenesen jogi szolgáltatást nyújt, amelyet csak e törvényben foglalt okból jogosult megtagadni.

(2) *  A szolgáltatási szerződésben a jogi segítségnyújtó szolgálat – a miniszter – kötelezettséget vállal arra, hogy a jogi segítő által nyújtott jogi szolgáltatások díját a jogi segítő részére a jogszabályban foglalt módon megfizeti. Szolgáltatási szerződés csak a 66. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő személyekkel és szervezetekkel köthető.

(3) A szolgáltatási szerződés hároméves időtartamra köthető: módosítására akkor van lehetőség, ha a jogi segítő névjegyzékben szereplő adataiban változás következett be, vagy ha szakterületét kívánja módosítani, illetve a havonta ellátni vállalt ügyek számát emelni.

(4) *  A szolgáltatási szerződés módosítása elektronikus kapcsolattartás útján kezdeményezhető. Az elektronikus úton való kapcsolattartásra a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) *  A szolgáltatási szerződés tartama alatt elvállalt ügyekben a szerződés megszűnését követően is köteles a jogi segítő – a támogatás hatályának fennálltáig – a szolgáltatási szerződésben foglaltak szerinti jogi szolgáltatást teljesíteni, a jogi segítségnyújtó szolgálat pedig a jogi szolgáltatásért járó díjazást a szerződés szerint megfizetni.

A jogi segítő közreműködési kötelezettsége

68. § *  (1) *  Jogi segítőként a névjegyzékben szereplő ügyvéd és a jogi segítő szervezet megbízásából tevékenykedő ügyvéd olyan jogi szolgáltatások nyújtását végezheti, amely a tevékenységére vonatkozó jogszabályok alapján hatáskörébe tartozik, és e jogszabályok irányadóak a jogi szolgáltatás nyújtásáért fennálló szakmai, etikai, fegyelmi és anyagi felelősségére is.

(2) *  Pártfogó ügyvédi képviseletet a névjegyzékben szereplő ügyvéd és – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – jogi segítő szervezet láthat el. A névjegyzékben szereplő jogi segítő szervezet büntetőeljárásban akkor láthatja el a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló és a magánfél pártfogó ügyvédi képviseletét, ha megfelel a Be. 61. § (3) bekezdés e) pontja szerinti feltételeknek, egyéb személyek pártfogó ügyvédjeként büntetőeljárásban nem járhat el.

(3) Ha az egyetem a jogi segítői tevékenységének folytatására nem rendelkezik ügyvéd megbízottal, jogi segítői tevékenységére e törvény rendelkezései a következő eltérésekkel alkalmazandók:

a) csak peren kívüli segítségnyújtást végezhet,

b) *  a szakszerűtlen segítségnyújtással okozott

ba) károk megtérítéséért az egyetem tartozik polgári jogi felelősséggel, valamint

bb) a személyiségi jogi jogsértés miatt járó sérelemdíj megfizetésére az egyetem köteles a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint,

c) a jogi szolgáltatás nyújtását a szervezeti egységet vezető oktató felügyelete mellett jogi szakvizsgával vagy állam- és jogtudományi doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktató végezheti.

(4) * 

(5) * 

69. § *  (1) A jogi segítő szolgáltatási szerződésben megjelölt időtartamra vonatkozó közreműködési kötelezettsége vagy általános jellegű, vagy az általa megjelölt szakterületre, illetve az általa egy hónapra megjelölt számú ügyben történő jogi szolgáltatásra terjed ki.

(2) A jogi segítő a szakterületét a névjegyzékben a következők szerint jelölheti meg:

a) polgári és közigazgatási ügyek,

b) büntetőügyek,

c) az a) vagy b) pontban foglalt szakterületen belül egyéb szakterület (jogi segítő szervezet esetében).

(3) A büntetőügyekben történő jogi segítségnyújtásra kötelezettséget vállaló jogi segítő büntetőügyben lát el pártfogó ügyvédi képviseletet, a 3. § (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott szolgáltatást nyújtja, továbbá büntetőügyben rendkívüli jogorvoslati kérelmet készít.

(4) *  A polgári és közigazgatási ügyekben történő jogi segítségnyújtásra kötelezettséget vállaló jogi segítő polgári és közigazgatási ügyben lát el pártfogó ügyvédi képviselet és – a sértettek jogvédelme [3. § (1) bek. g) pontja], valamint büntetőügyekben rendkívüli jogorvoslati kérelmek készítése kivételével – peren kívüli szolgáltatásokat nyújt.

(5) A jogi segítő szervezet a (2) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt szakterületen belül megjelölheti, hogy milyen típusú ügyekben, illetve milyen ügyfélkör számára nyújt jogi szolgáltatásokat.

(6) *  A jogi segítő a (2) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt szakterületen belül megjelölheti, hogy milyen típusú ügyekben tett szert kiemelkedő jártasságra.

70. § *  (1) A jogi segítő – ha annak e törvényben foglalt feltételei fennállnak – a szolgáltatási szerződésben megjelölt időszakban és szakterületen köteles a fél számára jogi szolgáltatást nyújtani, kivéve, ha

a) *  a közreműködést mint ügyvéd is köteles lenne megtagadni az ügyvédi tevékenységről szóló törvény alapján, vagy a reá vonatkozó etikai szabályzat értelmében,

b) már teljesítette a közreműködési kötelezettségét a szolgáltatási szerződésben meghatározott számú ügyben, illetve a jogi szolgáltatás nyújtása nem tartozik a szolgáltatási szerződésben meghatározott szakterületébe, vagy

c) *  a fél által kért vagy a jogi segítségnyújtó szolgálat által engedélyezett okirat vagy beadvány készítése, nyilatkozat megtétele csak a szakmai szabályok megsértésével lehetséges,

d) *  a szolgáltatás nyújtását lehetetlenné teszi az, hogy – a jogi segítőn kívül álló okból – a féllel nem tud együttműködni, és a közreműködés ezen okból történő megtagadásához a jogi segítségnyújtó szolgálat előzetesen hozzájárult.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában foglalt körülményről a jogi segítő köteles a félnek részletes felvilágosítást adni, s ha ügyében a jogi segítségnyújtás más jogi szolgáltatás útján biztosítható, részére ezt a jogi szolgáltatást nyújtani.

(3) *  A jogi segítő a közreműködés megtagadásáról – a megtagadás okának megjelölésével – haladéktalanul tájékoztatja a jogi segítségnyújtó szolgálatot, és ezen okirat másolatát a fél kérelmére részére is átadja.

Törlés a névjegyzékből

71. § *  (1) *  A jogi segítségnyújtó szolgálat a jogi segítőt törli a névjegyzékből, ha a névjegyzékbe vételtől számított kilencven napon belül szolgáltatási szerződés megkötésére nem kerül sor vagy a szolgáltatási szerződés megszűnt. A szolgáltatási szerződés megszűnésére, illetve megszüntetésére e törvény és a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján kerülhet sor.

(2) *  A szerződést a jogi segítségnyújtó szolgálat felmondja, ha a jogi segítői névjegyzékbe történő bejegyzés feltételei megszűntek vagy megállapítja, hogy azok már a felvételkor sem álltak fenn. A szerződést a jogi segítségnyújtó szolgálat akkor is felmondja, ha az ügyvéd a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában meghatározott jogi segítői továbbképzés általa vagy tagja által történő elvégzését a 66. § (4) bekezdés d) pontja szerinti vállalása ellenére az egyéves határidő leteltét követő 15 napon belül nem igazolja.

(3) *  A szerződést a jogi segítségnyújtó szolgálat felmondhatja, ha

a) *  a jogi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban a jogi segítő – vagy más ügyvéd megbízottal nem rendelkező jogi segítő szervezet esetében a nevében eljáró ügyvéd – fegyelmi felelősségét vagy kártérítési kötelezettségét megállapították,

b) *  a jogi segítő a jogi szolgáltatást a 70. § (1) bekezdés b) pontja alapján legalább három alkalommal alaptalanul megtagadta,

c) *  a jogi segítségnyújtó szolgálat hivatalos tudomást szerez arról, hogy a jogi segítő szervezet a jogi szolgáltatást nem a 66. § (2) bekezdése szerint vele szerződött ügyvéd útján nyújtja, vagy

d) *  a jogi segítő tevékenységének gyakorlása jogszabály megkerülésére vagy jogszabályba ütköző célra irányul, vagy ilyen jogügyletben működik közre.

(3a) *  A (3) bekezdés a) pont szerinti azon feltételt, hogy a jogi segítő – vagy más ügyvéd megbízottal nem rendelkező jogi segítő szervezet esetében a nevében eljáró ügyvéd – fegyelmi felelősségét megállapították, a jogi segítségnyújtó szolgálat megkeresésére az ügyvédi kamara a 66. § (4c) bekezdésében meghatározottak szerint igazolja.

(3b) *  Ha a jogi segítségnyújtó szolgálat a jogi segítőt a 71. § (3) bekezdésben foglalt okból törli a névjegyzékből, a jogi segítőt a szerződés felmondásától számított további három évig nem lehet ismételten felvenni a névjegyzékbe.

(3c) *  Az a jogi segítő, akinek a szolgáltatási szerződése a 71. § (3) bekezdés szerint felmondásra került, a felmondástól számított három évig nem köthet jogi segítő szervezettel jogi szolgáltatásra irányuló megbízási szerződést.

(4) *  A jogi segítő a szerződést akkor mondhatja fel, ha a névjegyzékbe történő felvétel feltételei megszűntek, vagy ha a jogi segítői névjegyzékbe felvett ügyvéd igazolja, hogy a szolgáltatási szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése egyéb ügyvédi tevékenységének végzését lehetetlenné teszi. A jogi segítő a szerződés felmondását tartalmazó nyilatkozatát elektronikus kapcsolattartás útján nyújtja be a jogi segítségnyújtó szolgálatnak. Az elektronikus úton való kapcsolattartásra a Dáptv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

A névjegyzékbe vételi eljárás * 

71/A. § *  (1) *  A névjegyzékbe vétel a jogi segítségnyújtó szolgálatnál, a szolgáltatási szerződés megkötését kezdeményező adatlap elektronikus kapcsolattartás útján való benyújtásával kérhető. Az elektronikus úton való kapcsolattartásra a Dáptv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Ha a 66. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő kérelmező által benyújtott szolgáltatási szerződés megkötését kezdeményező adatlap valamennyi szükséges adatot tartalmazza, a jogi segítségnyújtó szolgálat annak beérkezését követő nyolc napon belül felveszi a kérelmezőt a névjegyzékbe. A jogi segítségnyújtó szolgálat a névjegyzékbe vételről a jogi segítőt a névjegyzékbe vétel időpontjának megjelölésével értesíti.

IV. Rész

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

IX. Fejezet

A TÖRVÉNY HATÁLYBALÉPÉSE ÉS VÉGREHAJTÁSA

Hatálybalépés

72. § (1) Ez a törvény – a (2)–(5) bekezdésben foglalt kivétellel – 2004. április 1-jén lép hatályba.

(2) A törvény 1. §-ának (3) bekezdése és 86. §-ának (2) bekezdése a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(3) A törvény VIII. Fejezete és 74–75. §-a 2004. január 1-jén lép hatályba.

(4) A törvény 4. §-a (1) bekezdésének d) és e) pontja, 4. §-ának (3) bekezdése, valamint 60. §-a és 87. §-ának (1) bekezdése 2004. május 1-jén lép hatályba.

(5) *  2008. január 1-jén lép hatályba a törvény II. és III., valamint – a 60. § kivételével – VI. és VII. fejezete, 76. §-a (2) bekezdésének az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 57. §-a (1) bekezdésének r) pontját beiktató rendelkezése, 77–82. §-a, 85. §-a és 86. §-ának (1) bekezdése.

Átmeneti rendelkezések

73. § (1) *  Ezt a törvényt a polgári, közigazgatási és büntetőeljárásokban akkor kell alkalmazni, ha a támogatás iránti kérelmet e törvény hatálybalépését követően nyújtották be.

(2) A 3. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti támogatás csak azon bűncselekmények esetén biztosítható, amelyeket e törvény hatálybalépését követően követtek el.

(3) *  E törvénynek a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 122. § (1) bekezdésével megállapított 38/A. §-át a hatálybalépését megelőzően jogerősen megállapított, de még meg nem fizetett tartozásokra is alkalmazni kell.

(4) *  E törvénynek az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CXVII. törvény 40. §-ával megállapított 58/A. §-át az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CXVII. törvény hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(5) *  E törvénynek a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról szóló 2013. évi XV. törvénnyel megállapított rendelkezéseit – a törvény 2–5. §-ával, 6. § (2) bekezdésével, 7. §-ával, 9–11. §-ával, 17. §-ával és 18. §-ával megállapított rendelkezéseinek kivételével – a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(6) *  E törvény 71. § (3) bekezdés c) pontja alapján a jogi segítségnyújtó szolgálat a szerződést akkor mondhatja fel, ha a jogi segítő szervezet a jogi szolgáltatást a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról szóló 2013. évi XV. törvény hatálybalépését követően nem az e törvény 66. § (2) bekezdése szerint vele szerződött ügyvéd útján nyújtja.

(7) *  E törvénynek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXX. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2018. január 1-jén és az azt követően indult perek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

(8) *  E törvénynek az egyes igazságügyi tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXII. törvénnyel megállapított 66. § (2) bekezdését a 2023. január 1-jét követően kötött szolgáltatási szerződésekre kell alkalmazni.

(9) *  E törvénynek az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XXXI. törvénnyel módosított 5. § (2) bekezdés a) pontját a 2023. július 1-jét követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(10) *  E törvénynek az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XXXI. törvénnyel megállapított 21. §-át a 2023. július 1-jét követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy a 2023. július 1-jét megelőzően engedélyezett támogatást nem kell figyelembe venni.

Felhatalmazás

74. § *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) jelölje ki a jogi segítségnyújtó szolgálatot vagy szolgálatokat és

b) állapítsa meg az e törvény szerinti támogatások engedélyezése, folyósítása és visszatérítése iránti eljárás részletes szabályait. * 

75. § *  Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendelettel állapítsa meg

a) *  az e törvény szerinti támogatások iránti kérelem benyújtására rendszeresített nyomtatványra és a támogatások igénybevételére vonatkozó részletes szabályokat, * 

b) *  az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a jogi segítő peren kívül nyújtott szolgáltatásának díját és a díj megfizetésének módját, * 

c) a jogi segítők adatait tartalmazó névjegyzék vezetésének részletes szabályait, * 

d) *  a jogi segítségnyújtó szolgálatnál foglalkoztatottak képesítési feltételeire vonatkozó szabályokat,

e) *  a szolgáltatási szerződés megkötését kezdeményező adatlapra vonatkozó részletes szabályokat.

X. Fejezet

MÓDOSULÓ JOGSZABÁLYOK

76. § * 

77. § * 

78–79. § * 

80-82. § * 

83. § * 

84. § * 

85. § * 

86. § * 

87. § * 

88. § Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályával összeegyeztethető szabályozást tartalmaz: a Tanács 2003/8/EK irányelve a határokon átnyúló jogviták tekintetében a joghoz való hozzájutás javításáról, a jogi segítségnyújtásra irányadó közös minimumszabályok megteremtése útján.

89. § *  Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való részleges megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 12. cikk (5) bekezdése;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk;

c) *  a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16-i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikk (3) és (4) bekezdése;

d) *  a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;

e) *  a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv;

f) *  a terrorizmus elleni küzdelemről, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról, valamint a 2005/671/IB tanácsi határozat módosításáról szóló, 2017. március 15-i (EU) 2017/541 európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. és 26. cikke;

g) *  a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelv;

h) *  az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikk (2) bekezdése.

90. § *  E törvény 5. § (2) bekezdés g) pontja, valamint 11. § (2) bekezdése a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-ai 4/2009/EK tanácsi rendelet 44. cikk (1) bekezdésének és 46. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezést állapít meg.