Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2016.09.27.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2003. évi C. törvény

az elektronikus hírközlésről * 

Az Országgyűlés az információs társadalom elektronikus hírközlési infrastruktúrájának továbbfejlesztése, a fogyasztók megbízható, biztonságos, megfelelő minőségű és lehető legalacsonyabb díjú elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal való ellátása érdekében, az elektronikus hírközlési piacon a hatékony, az alkalmazott technológiától független verseny biztosítása, valamint az Európai Közösség jogszabályainak való megfelelés céljából az elektronikus hírközlésről a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

A TÖRVÉNY HATÁLYA, CÉLJAI ÉS ALAPELVEI

1. § (1) *  E törvény hatálya kiterjed

a) *  a Magyarország területén végzett vagy területére irányuló elektronikus hírközlési tevékenységre, valamint minden olyan tevékenységre, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik,

b) az a) pontban foglalt, vagy azzal összefüggő tevékenységet végző vagy szolgáltatást nyújtó természetes, illetőleg jogi személyre vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetre és ezek vezető tisztségviselőire,

c) a felhasználókra, a fogyasztókra és az előfizetőkre,

d) az a) pontban foglalt tevékenységet vagy szolgáltatást végző, illetve nyújtó, vagy azzal összefüggő tevékenységet végző vagy azt igénybevevő belföldi vagy külföldi természetes, illetőleg jogi személyre vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetre és ezek vezető tisztségviselőire,

e) *  a 159/B. § és a 182. § (3) bekezdés tekintetében az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatókra (a továbbiakban együtt: kereső- és gyorsítótár-szolgáltatók),

f) *  a 83/A-83/B. §, a 93/A-93/B. § és a 94-95. § tekintetében a földgáz, a villamos energia, a távhő előállításával, termelésével, szállításával, elosztásával vagy átvitelével kapcsolatos szolgáltatások, a közvilágítás, a víziközmű-szolgáltatás, valamint a vasúti, közúti, hajózási, repülőtéri, más közlekedési szolgáltatások nyújtására szolgáló fizikai infrastruktúra tulajdonosára és annak üzemeltetőjére,

g) *  a 99/A-99/C. § tekintetében az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személyre,

h) *  az elektronikus hírközlési építmény építési folyamatának résztvevőjére.

(2) *  E törvényt a jogszabályban meghatározott közfeladatok ellátásához szükséges olyan elektronikus hírközlő hálózat esetén, amely nyilvános elektronikus hírközlő hálózattól fizikailag vagy logikailag elkülönített (a továbbiakban: kormányzati célú hálózat), valamint az ilyen hálózatokkal kapcsolatos elektronikus hírközlési tevékenység tekintetében a rájuk vonatkozó külön jogszabályokban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. * 

2. § *  E törvény céljai és alapelvei:

a) *  az információs társadalom elektronikus hírközlési infrastruktúrájának fejlesztését és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, végberendezések és új technológiák elterjedését elősegítő kiszámítható, átlátható, az alkalmazott technológiától független, versenyt, azokon a területeken ahol lehetséges, az infrastruktúra alapú versenyt segítő szabályozás megteremtése;

b) a fogyasztók érdekeinek védelme az elektronikus hírközlési piac valamennyi szereplőjével fenntartott kapcsolataikban, így különösen annak biztosítása, hogy a fogyasztók

ba) *  rendelkezésére álljanak azok az elektronikus hírközlési szolgáltatások, amelyek ahhoz szükségesek, hogy - a jogosultságok függvényében - hozzájuthassanak valamennyi, az elektronikus hírközlési eszközön elérhető információhoz és terjeszthessék azokat, illetőleg a szolgáltatók által továbbított médiatartalomhoz, továbbá használhassák az általuk választott alkalmazásokat és szolgáltatásokat,

bb) az elektronikus hírközlő hálózatok, elektronikus hírközlési szolgáltatók (a továbbiakban: szolgáltatók), illetve szolgáltatások között szabadon választhassanak, és dönthessenek, hogy mely hálózatot, szolgáltatót, illetve szolgáltatást kívánják igénybe venni,

bc) más fogyasztókkal elektronikus hírközlés útján kapcsolatot létesíthessenek, függetlenül attól, hogy azon fogyasztók ugyanazon vagy más szolgáltatóval állnak szerződéses kapcsolatban,

bd) szolgáltatótól függetlenül szabadon választhassanak az általuk igénybe vett szolgáltatók, szolgáltatások között,

be) az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyilvánosan megismerhető, meghatározott és méltányos feltételek mellett, a számukra elérhető legalacsonyabb áron, a legmagasabb minőségben vehessék igénybe,

bf) a szolgáltatások jellemzőivel és igénybevételük feltételeivel kapcsolatban megbízható, átlátható és naprakész információt kapjanak,

bg) magas szintű védelmet vehessenek igénybe a szolgáltatókkal szembeni jogvitáik egyszerű és gyors rendezése érdekében;

c) a társadalom egésze érdekében meghatározott magas szintű és hatékony elektronikus hírközlési szolgáltatások egyetemes biztosítása;

d) *  az azonos földrajzi térséghez tartozó fogyasztók és meghatározott társadalmi csoportok, különösen a fogyatékos személyek az időskorú és szociális szempontból rászoruló felhasználók igényeinek fokozott figyelembevétele, különös tekintettel arra, hogy e személyek elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférését megkönnyítő végberendezéseket biztosítsanak, valamint, hogy választék, az ár és a minőség tekintetében a lehető legnagyobb előnyökhöz jussanak;

e) *  az egységesülő elektronikus hírközlési piacokon, ideértve a tartalom továbbítását is, a versenyt torzító vagy korlátozó akadályok különösen a különböző földrajzi térségekben speciálisan jellemző, illetve jelentkező akadályok felszámolása, és a hatékony verseny továbbfejlődésének elősegítése;

f) a piaci résztvevők szabadságát, jogait, kötelezettségeit, esélyegyenlőségét, érdekérvényesítési lehetőségét és új szereplők piacra lépését biztosító jogi és gazdasági környezet kialakítása, így különösen a jelentős piaci erővel rendelkezők befolyásának - a hatékony piaci verseny kialakulásához és fenntartásához szükséges mértékű - differenciált ellensúlyozása, valamint annak biztosítása, hogy a piaci résztvevők a versenytársak érdekeit tiszteletben tartva, az üzleti tisztesség követelményeinek megfelelően folytassák tevékenységüket;

g) *  az elektronikus hírközlési piac zavartalan és eredményes működésének, - valamint az elektronikus hírközlési tevékenységet végzők és a felhasználók érdekeinek védelme, továbbá a tisztességes és hatékony piaci verseny fenntartásának biztosítása, valamint a hatékony beruházás és innováció előmozdítása;

h) az egységesülő elektronikus hírközlési piacokon egyenlő elbánás elvét érvényesítő eljárások és szolgáltatások biztosítása az elektronikus hírközlési tevékenységet végző szervezetek és személyek jogszabályoknak megfelelő magatartásának felügyelete útján;

i) az elektronikus hírközléssel összefüggő adatvédelem elősegítése, illetőleg megvalósítása;

j) a környezetvédelmi követelmények érvényesítése az elektronikus hírközléssel összefüggésben;

k) a kulturális, tudományos és társadalmi értékek közvetítésének elősegítése a műsorterjesztés mint elektronikus hírközlési szolgáltatás megfelelő szabályozása útján, így különösen a közszolgálati rádió- és televízió-műsorok elérhetőségének biztosítása, valamint e szolgáltatások minőségével és folyamatos elérhetőségével kapcsolatos alapvető közszolgáltatási feladatok meghatározása;

l) a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok egységének és biztonságának fenntartása;

m) a rádiófrekvenciákkal és azonosítókkal való hatékony gazdálkodás;

n) a rádiófrekvenciák káros zavarástól mentes felhasználásának elősegítése;

o) *  az elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak Magyarország nemzetközi szerződéseivel összhangban levő szabad forgalmának biztosítása és Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése, ideértve a határokon átnyúló szolgáltatások biztosítását az elérhető legalacsonyabb áron;

p) a magyar elektronikus hírközlési piacok integrációja az Európai Közösség egységesülő elektronikus hírközlési piacaiba, különös tekintettel a transz-európai hálózatok létrehozására és fejlesztésére, valamint az összeurópai szolgáltatások együttműködési képességének, valamint a végponttól végpontig történő kapcsolatépítések ösztönzésére;

q) *  az elektronikus hírközlés állami feladatai ellátásával kapcsolatos alapvető szabályok meghatározása, különös tekintettel az elektronikus hírközlés biztonságára, veszélyeztetettségére, a különleges jogrend idejére irányuló felkészítés rendjére.

3. § * 

MÁSODIK RÉSZ

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLLAMI FELADATOK

II. Fejezet

A KORMÁNY ÉS A MINISZTER FELADATAI

A Kormány feladatai

4. § (1) A Kormány:

a) *  elfogadja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) által megalkotott stratégiák és ágazati politikák mentén a Hatóság által előkészített elektronikus hírközlés-politikát és rádióspektrum-politikát tartalmazó stratégiai dokumentumokat, amelyek meghatározzák különösen az elektronikus hírközlési tevékenységek és szolgáltatások, valamint a frekvencia- és azonosítógazdálkodás alapvető elveit és feltételeit;

b) * 

c) *  irányítja az európai uniós tagsággal összefüggő és más nemzetközi feladatok ellátását az elektronikus hírközlés és informatika területén és gondoskodik az ehhez szükséges jogalkotási feladatok megvalósításáról;

d) *  gondoskodik a fogyasztói érdekek érvényre juttatásáról, önállóan gondoskodik a fogyasztók jogszabályban meghatározott csoportjainak kivételes támogatásáról;

e)-f) * 

g) *  meghatározza az elektronikus hírközlés biztonságának alapelveit, a különleges jogrend idejére irányuló felkészítésének rendszerét, biztosítja az államigazgatásra háruló feladatok ellátásának feltételeit;

h) meghatározza az elektronikus hírközlés területén a nemzetbiztonsági érdekek érvényesítéséhez szükséges feltételeket, valamint az ezek megvalósulásának ellenőrzésére vonatkozó szabályokat;

i) *  biztosítja a lakosság riasztásának rendszerét;

j) *  ellátja az elektronikus hírközléssel összefüggő, jogszabályban meghatározott további feladatokat.

(2) *  A Kormány az elektronikus hírközlési piacot szabályozó jogszabályainak tervezetével kapcsolatban egyeztet az érdekeltekkel.

A miniszter feladatai

5. § (1) *  Az elektronikus hírközlésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) e törvény, továbbá a feladat- és hatáskörét megállapító jogszabály alapján:

a) *  biztosítja, hogy a lakosság megfelelő tájékoztatást kapjon a harmonizált közérdekű szolgáltatásokról és használatáról, különösen a kifejezetten a tagállamokban utazó személyeknek szánt kezdeményezéseken keresztül, valamint hogy a fogyatékos személyek a lehető legnagyobb mértékben hozzá tudjanak férni ezen szolgáltatásokhoz, továbbá ösztönzi a harmonizált közérdekű szolgáltatások nyújtását;

b) *  biztosítja, hogy a polgárok megfelelő tájékoztatást kapjanak a „112” egységes európai segélyhívó számról és használatáról, különösen a kifejezetten a tagállamok között utazó személyeket célzó kezdeményezéseken keresztül, továbbá hogy a fogyatékos személyek segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférése a többi végfelhasználóéval egyenértékű legyen;

c) *  a feladat- és hatáskörét érintő szakági területen széles társadalmi, iparági érdeket megjelenítő, vagy tudományos tevékenységet végző szervezetekkel kialakítandó közvetlen együttműködésre irányuló partnerségi, együttműködési megállapodásokkal gondoskodik az infokommunikációs stratégiai célkitűzések érvényre jutásáról;

d)-i) * 

j)-l) * 

m) * 

n) * 

o) * 

p) * 

q) * 

r) * 

s) * 

t) * 

u) ellátja a más jogszabályban feladat- és hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

(2) * 

(3) *  Különleges jogrend esetén, illetőleg következményei elhárítása érdekében - a Honvédelmi Tanács, a köztársasági elnök, illetve a Kormány döntése alapján - a miniszter határozattal állapítja meg az elektronikus hírközlési tevékenység átmeneti korlátozását vagy szünetelését.

6. § * 

7. § * 

8. § * 

III. Fejezet

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG FELADATAI ÉS FELÉPÍTÉSE * 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság * 

9. § * 

10. § *  (1) A Hatóság

1. szükség szerint, de legalább évente nyilatkozik a hatáskörével összefüggő, elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok megalkotásának, illetőleg módosításának szükségességéről, közreműködik a hatáskörével összefüggő jogszabályok előkészítésében;

2. nyilvános meghallgatást tart;

3. a szabályozói, szakmapolitikai, piacélénkítési és pályáztatási döntések megalapozása érdekében felméri és folyamatosan elemzi a hírközlési és az ehhez kapcsolódó informatikai piac működését;

4. a szabályozói és hírközlés-politikai döntések és elemzések módszertani megalapozása érdekében, továbbá a hírközlési ágazat felhasználóbarát információ szolgáltatásának biztosítása érdekében folyamatosan értékeli a hírközlési piac helyzetét, és erről összehasonlító elemzéseket készít;

5. az e törvényben meghatározottak szerint megállapítja az érintett píacokat, elemzi az érintett piacokon fennálló versenyt, illetve annak hatékonyságát, azonosítja az egyes érintett piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat, valamint meghatározza a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat terhelő kötelezettségeket;

6. eljár a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra vonatkozó, illetve számára és a jelentős piaci erővel nem rendelkező szolgáltatóra megállapított egyes kötelezettségek teljesítésével, és megszegésével összefüggésben;

7. hivatalból vagy kérelemre eljár a hatáskörében hozott határozatban vagy hatáskörében kötött hatósági szerződésben meghatározottak megsértése miatt, illetve szerződéskötéssel kapcsolatos jogviták esetén indított eljárásokban;

8. *  figyelemmel kíséri az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás (a továbbiakban: egyetemes szolgáltatás) ellátásának helyzetét, és intézkedik a szolgáltatás biztosítása érdekében;

9. közzéteszi a jogszabályban előírt nyilvántartásokat, adatokat, döntéseket;

10. *  a kormány politikájának megfelelően gyakorolja a rádiófrekvenciákra és azonosítókra vonatkozó állami tulajdonosi jogokat, gazdálkodást folytat a rádiófrekvenciák és azonosítók vonatkozásában, dönt a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat kiírásáról és lefolytatja a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverési és pályázati eljárásokat, és végrehajtja a frekvenciagazdálkodásra vonatkozó, a frekvenciagazdálkodó hatóságnak címzett európai uniós aktusokat;

11. koordinálja az elektronikus hírközléssel kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott honvédelmi, rendvédelmi, nemzetbiztonsági és védelmi felkészítési, valamint az ezekkel kapcsolatos adatszolgáltatási feladatok végrehajtását, működteti az informatikai és hírközlési ágazat ügyeleti szolgálatát;

12. eljár az elektronikus hírközlési szolgáltatások bejelentésével, a frekvenciagazdálkodással, az azonosítógazdálkodással, a hatályban lévő koncessziós szerződések felügyeletével, a jogszabályban előírt nyilvántartások vezetésével, a zavarelhárítással, az ingatlanhasználattal, az elektronikus hírközlési építmények engedélyezésével, az építésfelügyelettel kapcsolatos hatósági ügyekben;

13. - a 21. § (6)-(8) bekezdésben meghatározott kivételekkel - a felhasználók és előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti tevékenység keretében ellenőrzi a 6-7. pontokban nem említett az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén;

14. kormányzati célú hálózatok létesítése, összekapcsolása, fejlesztése, korszerűsítése során a kormányzati célú hálózatokról szóló jogszabály szerint egyeztet a hálózatgazdákkal;

15. ellenőrzi a miniszter által kijelölt megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységét;

16. *  ellátja az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Támogatási Kassza jogutódjaként a jogszabályban meghatározott feladatokat;

17. a felhasználók azonos színvonalú ellátása, hozzáférése és választási szabadságának biztosítása érdekében - a hálózat egységes és zavartalan működésének és fenntarthatóságának figyelembevételével - az elektronikus hírközlési szolgáltatók számára követelményeket határozhat meg;

18. *  közreműködik a Kormány elektronikus hírközléssel kapcsolatos nemzetközi tevékenységének előkészítésében, részt vesz a nemzetközi és európai uniós aktusokban meghatározott kötelezettségek végrehajtásában és végrehajtja e kötelezettségből eredő hatáskörét érintő feladatokat, ellátja Magyarország képviseletét az elektronikus hírközléssel kapcsolatos nemzetközi szervezetekben, kapcsolatot tart az Európai Bizottsággal és a Kormány határozata szerint az Európai Unió Tanácsával, más tagállami szabályozó hatóságokkal és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületével (a továbbiakban: BEREC), valamint ennek működésében részt vesz;

19. ellátja a jogszabályban meghatározott egyéb feladatokat;

20. a Kormány által 4. § szerint meghatározott politikák és programok alapján biztosítja, hogy a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek a többi felhasználó számára biztosítottal azonos szinten férhessenek hozzá elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz, különösen a nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatáshoz;

21. a szabványosításban érdekeltekkel együttműködve közreműködik az elektronikus hírközlés szabványosítási feladatainak ellátásában;

22. gondoskodik a nemzeti frekvenciafelosztás megállapításáról és szükség esetén, de legalább háromévenként történő felülvizsgálatáról, ennek során a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítése körében biztosítja az észak-atlanti szövetségi tagságot szolgáló frekvenciasávok védelmét;

23. *  a vállalt nemzetközi jogi és európai uniós aktusokban meghatározott kötelezettségeknek megfelelően gondoskodik az azonosítók összességének az egyes tevékenységek és szolgáltatások közötti felosztását, az azonosítók típusát, felépítését és terjedelmét tartalmazó Azonosítók Nemzeti Felosztási Tervének (a továbbiakban: ANFT) kiadásáról, és szükség esetén, de legalább háromévenként történő felülvizsgálatáról;

24. a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeknek megfelelően a nemzeti frekvenciafelosztás keretei között rendeletben állapítja meg az egyes polgári, nem polgári és közös célra használható frekvenciasávok felhasználására vonatkozó szabályokat, amelyeknek tartalmazniuk kell a rádiórendszerek frekvenciagazdálkodási követelményeit, a rádióberendezések frekvenciagazdálkodási követelményeit, a frekvenciaengedélyezéssel és -használattal kapcsolatos sávhasználati feltételeket, különösen a rádióinterfész követelményeket, és szükség esetén, de legalább háromévenként gondoskodik e szabályok felülvizsgálatáról;

25. a Kormány elé terjeszti és képviseli a Hatóság által előkészített elektronikus hírközlés-politikát és rádióspektrum-politikát;

26. ellátja a hatályban lévő koncessziós szerződésekkel kapcsolatos állami képviseletet, továbbá eljár a hatályban lévő koncessziós szerződések hatósági szerződéssé alakításával kapcsolatos hatósági ügyekben;

27. végzi a légi-riasztási rendszer működtetésével, fenntartásával, korszerűsítésével kapcsolatos tervezési, szervezési feladatokat;

28. *  szervezi és ellenőrzi az elektronikus hírközlő hálózat útján közzétett adat büntetőügyben elrendelt ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tétele végrehajtását, valamint a külön törvényben meghatározott hatóság által elrendelt hozzáférhetetlenné tétel végrehajtását, és ennek érdekében működteti a központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisát, valamint közreműködik a hozzáférhetetlenné tételhez szükséges technikai környezet biztosításában;

29. *  az elektronikus hírközlési szolgáltatások információbiztonságát érintő eseményekkel összefüggésben együttműködik az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvény szerinti kormányzati eseménykezelő központtal.

(2) *  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke (a továbbiakban: Elnök) ellátja az (1) bekezdés 2., 4-8., valamint 22-28. pontjaiban meghatározott hatáskörökből eredő feladatokat, ellátja az egyéb, jogszabályban kifejezetten az Elnök hatáskörébe tartozó feladatokat, elfogadja az éves piacfelügyeleti tervet, és ellenőrzi annak végrehajtását, továbbá kijelöli a honvédelmi és a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában részt vevő elektronikus hírközlési szolgáltatókat és meghatározza felkészülési feladataikat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) eljár az (1) bekezdés 1., 3., 10., valamint 12-21. pontjaiban meghatározott ügyekben, továbbá ellátja az Elnök által - a Hatóság elnökeként és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) elnökeként - e törvény, valamint a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény keretei között, illetve e törvények felhatalmazása alapján a más jogszabályok által ráruházott feladatokat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) eljár az (1) bekezdés 9. és 11. pontjaiban meghatározott ügyekben, valamint ellátja az Elnök által - a Hatóság elnökeként és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) elnökeként - e törvény, valamint a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény keretei között, illetve e törvények felhatalmazása alapján a más jogszabályok által ráruházott feladatokat.

11. § (1) *  A rádiótávközlési és rádióspektrum-politika érvényesítése érdekében a Hatóság, mint frekvenciagazdálkodó hatóság polgári és nem polgári frekvenciagazdálkodási szempontokat összehangolva műszaki tervet készít a szabályozás előkészítése érdekében:

a) a frekvenciasávok újrafelosztására, illetve átrendezésére;

b) a frekvenciák kiosztására (csatornakiosztási tervek);

c) az egyes rádióalkalmazásokra vonatkozó használati feltételekre;

d) a frekvenciahasználat feltételeire.

(2) *  A Hatóságnak a frekvenciák káros zavarástól mentes felhasználása és a nemzetközi kötelezettségek érvényesítése érdekében szükség szerint operatív nemzetközi frekvenciakoordinációt kell végezni.

(3) *  A Hivatal köteles a frekvenciahasználattal kapcsolatos nemzeti, illetve nemzetközi megállapodásokon alapuló nemzetközi rádiómegfigyelést, ellenőrzést, felderítést, zavarvizsgálati és zavarelhárítási tevékenységet végezni, amelynek során jogosult a rádióadások műszaki-forgalmi megfigyelésére és azok rögzítésére, jogszabályban meghatározott feltételek szerint.

(4) *  A hírközlés védelme, a frekvenciahasználat hatékonysága és káros zavarástól való mentessége, valamint az elektromágneses összeférhetőség (EMC) biztosítása céljából a Hivatal rádiómérő és rádió-zavarelhárító szolgálatot tart fenn.

11/A. § *  (1) Az Elnök a frekvenciasávok felhasználására vonatkozó szabályok megalkotása során a következő szempontok vizsgálatát követően ír elő egyedi engedélyezési kötelezettséget.

a) a káros zavarás elkerülése,

b) a szolgáltatás műszaki színvonalának biztosítása,

c) a hatékony spektrumhasználat biztosítása, vagy

d) a közösségi jogszabályokkal összhangban meghatározott egyéb közérdekű célok elérése.

(2) Egyedi engedélyezési kötelezettség esetén az engedélyek számának korlátozása a spektrum hatékony kihasználásának biztosítása érdekében történik.

(3) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatás céljára felhasználható frekvenciasáv esetén, amennyiben a frekvencia használatához egyedi engedély szükséges és az engedély határozott ideig hatályos, az időtartam meghatározása során az Elnök figyelembe veszi

a) az elérni kívánt célt,

b) a befektetés amortizációs idejét, valamint

c) a nyújtani kívánt szolgáltatást.

(4) A tíz vagy tíz évnél hosszabb ideig hatályos engedélyek esetén, amennyiben a frekvenciahasználati jog nem ruházható át és nem adható haszonbérbe, az Elnök az engedély hatályának ideje alatt folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy az (1) bekezdésben foglaltak alapján indokolt-e az egyedi engedélyezési kötelezettség fenntartása vagy az átruházhatóság vagy haszonbérbe adhatóság kizárása. Amennyiben indokolt, a frekvenciahasználati jog szerzésekor fennálló szabályokat az Elnök módosítja.

12. § *  A Hatóság a frekvenciagazdálkodással kapcsolatban:

a) közzéteszi a rádiófrekvencia-használatra vonatkozó rádiófrekvencia sáv felhasználási és kiosztási követelményeket és feltételeket;

b) közzéteszi a rádiófrekvencia használati jogának megszerzésére vonatkozó feltételeket, eljárási szabályokat, továbbá a díjakkal és illetékekkel kapcsolatos információkat;

c) közzéteszi a szolgáltatásnyújtási célú rádiófrekvenciák, valamint azonosítók használati jogának megadásával kapcsolatos döntéseket; valamint

d) gondoskodik az a)-c) pont alatti információk rendszeres, naprakész nyilvántartásáról és a vonatkozó adatbázis fejlesztéséről.

12/A. § *  (1) A Hatóság kapcsolatot tart az Európai Hírközlési Hivatal (a továbbiakban: ECO) Európai Bizottság által közös hozzáférési pontként kijelölt frekvenciainformációs rendszerével (a továbbiakban: EFIS) abból a célból, hogy az internet segítségével a rádióspektrum használatára vonatkozó összehasonlítható adatokat bocsásson a közvélemény rendelkezésére.

(2) A Hatóság a rádiófrekvenciás tartomány használatáról a következő adatokat köteles az EFIS-be feltölteni:

a) frekvenciasávonként:

aa) a Nemzetközi Rádiószabályzatban meghatározottaknak megfelelően a rádiószolgálati felosztást,

ab) az EFIS-ben érvényes kategóriáknak megfelelő rádióalkalmazásokat,

ac) a (3) bekezdésben meghatározott formátumnak megfelelő rádióinterfész-előírásokat,

ad) a (4) bekezdés szerint az egyedi frekvenciahasználati jogokkal kapcsolatos információkat azon elektronikus hírközlési szolgáltatások céljára igénybe vett frekvenciasávok esetében, amelyekben a frekvenciahasználati jogosultság, vagy jog átruházható, vagy amelyekben a frekvenciahasználati jogosultság megszerzése árverési vagy pályázati eljárás keretében történik;

b) annak a nemzeti kapcsolattartó pontnak az EFIS által igényelt adatait, amely képes megválaszolni a közvélemény kérdéseit az európai spektruminformációs portálon nem elérhető hazai spektruminformációk körében, valamint tájékoztatást adni a frekvenciahasználati jogok kijelölési folyamatának eljárásrendjéről és feltételeiről;

c) amennyiben rendelkezésre áll a nemzeti rádióspektrum-politikát, és a nemzeti spektrumstratégiát tartalmazó jelentést.

(3) A Hatóság a rádióinterfész-előírások feltöltése során - a vonatkozó szabvány megjelölésével vagy szöveges ismertetéssel, az esetleg szükséges megjegyzések kíséretében - a következő paramétereket köteles megadni:

a) csatornaelrendezés;

b) moduláció, elfoglalt sávszélesség;

c) duplex irány, duplex távolság;

d) adási teljesítmény, teljesítménysűrűség;

e) a csatorna-hozzáférés és a csatornafoglalás szabályai;

f) engedélyezési mód;

g) a 80. § (3) bekezdése szerinti további alapvető követelmények;

h) a frekvenciatervezés kiinduló feltételei.

(4) *  A Hatóság a (2) bekezdés a) pont ad) alpontjában meghatározott frekvenciasávokra vonatkozóan - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseivel, valamint az üzleti titokra vonatkozó jogszabályi követelményekkel összhangban - köteles megadni:

a) a frekvencia használatára jogosult személyét;

b) a frekvenciahasználati jogosultság vagy jog lejárati napját vagy ennek hiányában a jog fennállásának várható időtartamát;

c) a frekvenciahasználati jogosultság vagy jog területi hatályát legalább annak megjelölésével, hogy helyi (vagyis egy állomásra vonatkozó), regionális vagy országos jogról van-e szó;

d) azt, hogy a jogosultság, illetve a jog átruházható-e.

(5) A Hatóság a nemzeti frekvenciafelosztási és frekvenciafelhasználási információkat tartalmazó táblázatokat a szabályozás hatálybalépését követő három hónapon belül megküldi az ECO-nak az általa meghatározott elektronikus formátumban.

(6) A Hatóság a (2) bekezdésben meghatározott információkat évente legalább kétszer frissíti.

(7) Az Európai Unió rádióspektrum-politikájával összefüggő uniós jogi aktus által előírt ellenőrzési, figyelemmel kísérési, valamint az Európai Bizottság felé történő jelentési, értesítési feladatokat a Hatóság látja el. A Hatóság az Európai Bizottság felé küldendő jelentését a miniszterrel előzetesen egyezteti.

13. § (1) *  A Hatóság bejelenti az Európai Bizottságnak a szabályozott, az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről szóló külön jogszabály szerint be nem jelentett interfészeket.

(2) *  A Hatóság értesíti az Európai Bizottságot azokról az interfész típusokról, amelyeket a nyilvános elektronikus hírközlési hálózatok üzemeltetői kínálnak.

(3) *  A Hatóság értesíti az Európai Bizottságot, ha megállapította, hogy valamely berendezés megfelel a forgalomba hozatali követelményeknek, ugyanakkor

a) a hálózatban súlyos kárt vagy káros rádiófrekvenciás zavart okoz, vagy

b) károsan befolyásolja a hálózatot vagy annak működését,

és ezért felhatalmazást adott a csatlakoztatás megtagadására, a készülék összeköttetésének megszüntetésére, illetve az üzemeltetésből történő kivonására.

Az Elnök és a Hivatal * 

14. § *  A Hatóság szervezetéről, az Elnökről, Elnökhelyettesről és a Hivatalról a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvény rendelkezik.

14/A. § * 

15. § * 

16. § * 

17. § * 

17/A. § * 

18. § * 

18/A. § * 

A Hatóság alkalmazottai * 

19. § *  A Hatóság esetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerint adományozható szakmai tanácsadói és szakmai főtanácsadói címmel rendelkezők aránya együttesen a Hatóság felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői létszámának 35%-át nem haladhatja meg.

Együttműködés a Gazdasági Versenyhivatallal

20. § (1) *  A Hatóság és a versenyhatóság az elektronikus hírközlési piaci versenyt érintő kérdésekben a verseny védelmének következetes érvényre juttatása, illetve az egységes jogalkalmazás előmozdítása érdekében szorosan együttműködik, így különösen

a) az elektronikus hírközlési piac érintett piacainak meghatározásával,

b) az érintett piacokon fennálló verseny elemzésével,

c) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosításával és a rájuk vonatkozó kötelezettségek előírásával,

d) * 

kapcsolatos eljárásokban.

(2) *  A Hatóság az elektronikus hírközlési piac érintett piacainak meghatározása, az érintett piacokon fennálló verseny elemzése és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása során a versenyhatóság szakmai álláspontját kiemelten figyelembe veszi, amennyiben attól eltér, annak indokairól a versenyhatóságot tájékoztatja.

(3) *  A Hatóság és a versenyhatóság az együttműködés során köteles biztosítani, hogy eljárásaik az adatvédelemre vonatkozó jogszabályokkal összhangban legyenek, illetve az üzleti titokhoz fűződő érdekek ne sérüljenek. Ennek keretében az adatot a másik hatóságnak átadó hatóság többek között értesíti az adatszolgáltatót az adatok átadásáról, és az átvevő hatóság biztosítja, hogy az átadott adatok legalább olyan védelemben részesüljenek, mint az átadó hatóságnál.

(4) *  A Hatóság és a versenyhatóság az együttműködésük részleteit rögzítik, évente felülvizsgálják, és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszik, ideértve az együttműködés eredményeként létrehozott módszertanokat is.

Együttműködés a fogyasztóvédelmi hatósággal * 

21. § *  (1) A Hatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság az elektronikus hírközlési piaccal, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatos, fogyasztókat érintő ügyekben együttműködik.

(2) *  A Hatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság az együttműködés során köteles biztosítani a 20. § (3) bekezdésében foglaltak értelemszerű érvényesülését.

(3) A Hatóság elektronikus hírközlő berendezés, valamint nagyfrekvenciás jelet, illetve mellékhatást keltő egyéb villamos és elektronikus berendezés forgalomba hozatalának, forgalmazásának megtiltására vonatkozó határozatát közli a fogyasztóvédelmi hatósággal is.

(4) *  A Hatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság az együttműködésük részletes szabályairól - évente felülvizsgálatra kerülő - megállapodást kötnek. A megállapodást a Hatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti megállapodásban a Hatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság többek között meghatározza azt a tájékoztatási rendet, amely lehetővé teszi, hogy mindkét hatóság előtt megindított eljárásokban az e törvényben foglaltak szerint a fogyasztóvédelemre vonatkozó hatáskörök megfelelően érvényesüljenek és gyakorolhatók legyenek.

(6) *  A 10. § (1) bekezdés 13. pontjától eltérően az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az e törvényben vagy az e törvény végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság a fogyasztóvédelemről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el.

(7) *  A 10. § (1) bekezdés 13. pontjától eltérően a 129. § (2) bekezdésében, 130. § (1) bekezdés második mondatában, 130. § (2) bekezdésében, 132. § (4) bekezdésében, 134. § (14) bekezdésének második mondatában, 144. § (1) bekezdésében vagy az e törvény végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények - az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve - fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok szerint.

(8) *  Az e törvényben vagy az e törvény végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott szabályok a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

Együttműködés a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal * 

22. § *  (1) *  A Hatóság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az elektronikus hírközlési piaccal, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatos, a személyes adatok megsértését érintő ügyekben együttműködik.

(2) *  A Hatóság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az együttműködésük részletes szabályaira - évente felülvizsgálatra kerülő - megállapodást kötnek. A megállapodást a Hatóság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti megállapodásban a Hatóság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság többek között meghatározzák azokat az együttműködési feltételeket, amelyek e törvényben foglaltak szerinti adatvédelemre vonatkozó hatáskörök megfelelő érvényesülését és gyakorolhatóságát biztosítják.

Együttműködés a miniszterrel * 

22/A. § *  (1) A Hatóság és a miniszter az elektronikus hírközlési piaccal kapcsolatban, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának előmozdítása érdekében együttműködik, így különösen

a) a miniszter által irányított információs társadalommal, digitális gazdasággal, az innovációval, valamint a szélessávú infrastruktúrával összefüggő programok előkészítésével,

b) az infokommunikáció területén történő beruházásösztönzés fejlesztésével

kapcsolatban.

(2) A Hatóság a 47. § szerinti felhívása vagy határozata alapján részére piac-meghatározás és piacelemzés érdekében szolgáltatott adatokat erre irányuló kérelemre átadja a miniszternek az (1) bekezdés szerinti együttműködésből eredő feladatainak ellátása céljából, akkor is, ha azok törvény által védett titkot tartalmaznak.

(3) A Hatóság és a miniszter az együttműködés során köteles biztosítani az adatvédelemre vonatkozó jogszabályokkal való összhangot, valamint azt, hogy az üzleti titokhoz fűződő érdekek ne sérüljenek. Ennek érdekében a Hatóság értesíti az adatszolgáltatót az adatok átadásáról. A miniszter biztosítja, hogy az átadott adatok legalább olyan védelemben részesüljenek, mint a Hatóságnál.

(4) A Hatóság és a miniszter az együttműködésük, valamint ennek keretében az adatátadás és -felhasználás részletes szabályairól - évente felülvizsgálatra kerülő - megállapodást kötnek. A megállapodást a Hatóság és a miniszter a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi.

IV. Fejezet * 

A HATÓSÁG ELJÁRÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK * 

A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak alkalmazása * 

23. § *  A Hatóság a nem polgári célú frekvenciagazdálkodási hatósági eljárások kivételével a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit e törvényben foglalt eltérésekkel alkalmazza.

Eljárási alapelvek * 

24. § *  (1) A Hatóság tevékenysége során köteles érvényesíteni:

a) a törvényesség,

b) az egyenlő elbánás,

c) a tárgyilagosság,

d) az átláthatóság,

e) az arányosság,

f) a nyilvánosság,

g) a megalapozott és indokolt módon való eljárás,

h) a pártatlanság,

i) a hatékonyság

alapelveit.

(2) A Hatóság eljárása során - a jogszabályok keretei között - köteles figyelembe venni az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2002/21/EK irányelv) 19. cikkének (1) bekezdése alapján kiadott bizottsági ajánlásokat és a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a kapcsolódó iránymutatásokat. Amennyiben a Hatóság nem követi a vonatkozó ajánlást, erről - álláspontja indokainak megadásával - értesíti az Európai Bizottságot.

(3) A Hatóság a BEREC-nek a nagyobb mértékű szabályozási koordináció és koherencia előmozdítására irányuló céljait támogatja, valamint eljárása során a legnagyobb mértékben figyelembe veszi a BEREC által kiadott közös álláspontokat, véleményeket és a szabályozással kapcsolatos legjobb gyakorlatot.

Bejelentő * 

25. § *  (1) A Hatóság e törvényben meghatározott feladat- és hatáskörével kapcsolatban az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály megsértésére hivatkozással, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra vonatkozó kötelezettség megállapítására vagy felülvizsgálatára okot adó jelentős körülmény esetén bárki a Hatósághoz címzett bejelentéssel élhet, aki a bejelentés tárgyában nem minősül vagy a jogszabályok alapján nem minősülne ügyfélnek (a továbbiakban: bejelentő).

(2) A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő nevét és címét, a Hatóság eljárására okot adó körülményt, illetve azt a tevékenységet vagy magatartást, amelynek alapján az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály megsértése valószínűsíthető, valamint a bejelentést megalapozó tényeket.

(3) A Hatóság a bejelentés alapján mérlegelése szerint hivatalból eljárást indíthat. Amennyiben a Hatóság a bejelentés alapján nem indít eljárást, arról - indokolási kötelezettség nélkül - tájékoztatja a bejelentőt.

(4) A bejelentés alapján megindított hatósági eljárási jogviszonynak a bejelentő nem válik alanyává, a bejelentő a bejelentése alapján hivatalból indított hatósági eljárásban hozott hatósági döntéssel szemben jogorvoslati jogosultsággal nem rendelkezik.

(5) A bejelentő kérheti adatainak zárt kezelését.

(6) Amennyiben a bejelentés tartalma szerint kérelemnek és a bejelentő ügyfélnek minősül, abban az esetben a Hatóság e tényről és hatósági eljárás megindításával kapcsolatos jogairól külön tájékoztatja a bejelentőt.

Jogutódlás * 

26. § *  (1) A jogerős határozat alapján jogosított ügyfél helyébe jogutódja léphet.

(2) A jogerős határozattal kötelezett ügyfél helyébe - amennyiben a kötelezettség célja és jogalapja a jogutóddal szemben is fennmarad - jogutódja lép. A jogerős határozattal megállapított kötelezettség esetén - indokolt esetben a teljesítési határidő kérelmére egy alkalommal történő meghosszabbításával - a jogutód a kötelezettséget önkéntesen teljesítheti. Erről a Hatóság és a jogutód hatósági szerződésben is megállapodhat.

(3) A jogerős határozattal megállapított kötelezettség esetén az ügyfél jogutódjának minősül az a harmadik személy is, akire az eredeti (jogelőd) kötelezett ügyfél a tevékenysége végzésének feltételeit megállapodás alapján átruházza.

(4) Amennyiben a jogutódlás a hatósági eljárás során következik be és a jogutódlás jogszabályon alapul, abban az esetben a Hatóság a jogutódlás tényét végzésében megállapítja.

(5) Amennyiben a jogutódlás hatósági eljárás során következik be és a jogutódlás szerződésen alapul, akkor a Hatóság a hatósági hatáskörének gyakorlásához szükséges jogutódlás tényét végzésében megállapítja. E végzés ellen önálló fellebbezésnek helye nincs.

Titoktartás * 

27. § *  (1) A Hatósággal közszolgálati jogviszonyban, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, vagy állt személyek - a más szervezet számára jogszabályban előírt adatszolgáltatást kivéve - e jogviszony fennállása alatt, és annak megszűnését követően is kötelesek megőrizni a Hatóság tevékenységével, annak ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott személyes adatot, minősített adatot, vagy üzleti titkot, valamint minden olyan adatot, tényt vagy körülményt, amelyet a Hatóság nem köteles törvény előírásai szerint a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt személyek a feladataik ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott adatokat, tényt vagy körülményt jogosulatlanul nem tehetik közzé, nem hasznosíthatják, és nem hozhatják harmadik fél tudomására.

Elektronikus kapcsolattartás * 

28. § *  (1) *  A Hatóság e törvényben meghatározott hatásköreiben és eljárásaiban a Hatóság Elnöke rendeletében meghatározhatja azon eljárások körét, amelyben kötelező vagy kizárólagos az elektronikus kapcsolattartás.

(2) A kizárólag szolgáltatókat érintő eljárásokban elektronikus kapcsolattartás kizárólagosan írható elő.

(3) Felhasználókat és fogyasztókat érintő eljárásokban elektronikus kapcsolattartás kizárólagosan nem írható elő.

Az eljárás megindítása * 

29. § *  (1) A Hatóság a hatáskörébe tartozó ügyekben eljárását hivatalból is megindíthatja, kivéve, ha e törvény szerint az eljárás kizárólag kérelemre indítható.

(2) Amennyiben a Hatóság eljárása során az egyedi hatósági ügy tárgyán kívüli, de azzal szorosan vagy közvetetten összefüggő jogsértésről szerez tudomást, annak vonatkozásában - hatósági döntésének meghozatala előtt - eljárását hivatalból kiterjesztheti. Az eljárás hivatalbóli kiterjesztéséről az ügyfeleket a Ket. vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni kell. Az eljárás hivatalbóli kiterjesztésével az ügyintézési határidő az eljárásra irányadó ügyintézési határidővel meghosszabbodik.

(3) Az Elnök rendeletben meghatározza a Hatóság azon eljárásait, amelyekért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

A hatáskör és az illetékesség vizsgálata * 

30. § *  Hatáskör vagy illetékesség hiányában a Hatóság jogosult - a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság hatáskörének vizsgálata, illetve áttétel nélkül - a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítani vagy az eljárást megszüntetni.

Ügyintézési határidő * 

31. § *  (1) A Hatóság eljárásainak ügyintézési határideje - amennyiben e törvény eltérő szabályokat nem állapít meg - negyvenöt nap, amely indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható.

(2) *  Az érdekeltekkel történő egyeztetést igénylő eljárásokban az ügyintézési határidő kilencven nap, amely határidőbe az egyeztetés időtartama nem számít be és amely indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható.

(3) *  Az általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti eljárásban az ügyintézési határidő hatvan nap. A határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható.

(3a) *  A 83/B. § (1) bekezdése, a 90. § (7) bekezdése, a 93/A. § (8) bekezdése, a 93/B. § (6) bekezdése, a 94. § (2f) bekezdése és a 99/C. § (2) bekezdése szerinti jogvitás eljárásokban az ügyintézési határidő hatvan nap.

(4) *  § Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásokban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról.

Kérelem * 

32. § *  (1) *  Az ügyfél kérelmét a Hatóság által e célra rendszeresített nyomtatványon - elektronikus kapcsolattartás esetén elektronikus űrlapon - köteles benyújtani.

(2) Amennyiben a fogyasztó kérelmét nem űrlapon nyújtja be a Hatóság nyolc napon belül - megfelelő határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő felhívás mellett - felhívhatja a kérelem megfelelő űrlapon történő benyújtására. E felhívás nem teljesítése esetén a Hatóság az eljárást megszüntetheti, kivéve, ha az űrlap kitölthető és letölthető változata a hiánypótlás teljesítésére meghatározott határidőn belül nem volt közzétéve.

Iratok megtekintése, törvény által védett titok * 

33. § *  (1) Az ügy elintézésében résztvevő, a Hatósággal közszolgálati jogviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állók korlátozás nélkül jogosultak a törvény által védett titok megismerésére az ügy elintézéséhez szükséges mértékben, azzal, hogy minősített adat megismerésére a minősített adat védelméről szóló törvény rendelkezéseivel összhangban jogosultak.

(2) Az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevői megjelölhetik - a közérdekből nyilvános, vagy jogszabályban meghatározottak szerint egyébként törvény által védett titoknak nem minősíthető adatok, valamint a (3)-(4) bekezdésben foglaltak kivételével - törvény által védett titok, különösen az üzleti titok védelmére, egyéb méltányolható érdekre, továbbá jelentős hírközléspolitikai, vagy hírközlési piaci versennyel összefüggő szempontra hivatkozással azokat az adatokat, amelyek zárt kezelését szükségesnek tartják. Ebben az esetben az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője köteles olyan iratváltozatot is készíteni, amely az előbbiekben meghatározott adatokat nem tartalmazza.

(2a) *  Az 55. § szerinti frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére irányuló versenyeztetési eljárásban az eljárást lezáró döntés közlésének időpontjáig nem lehet betekinteni a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja szerinti értékelési szempontként megjelölt, vállalást tartalmazó iratba, továbbá ezen vállalás alátámasztásául szolgáló, a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában meghatározott olyan iratba, amelynek megismerése a versenyeztetési eljárás eredményességét, tisztaságát vagy a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában meghatározott célját veszélyeztetné.

(3) Referenciaajánlattal kapcsolatos eljárásokban nem minősül üzleti titoknak a referenciaajánlat azon része, amelyet a kötelezett szolgáltató harmadik feleknek a szerződéskötés során, elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály alapján általában rendelkezésre bocsátana.

(4) *  A 40. §-ban meghatározott érdekeltekkel történő egyeztetés során benyújtott észrevételek, valamint az Elnök 62-65. §-ok szerinti eljárásban hozott határozatában kirótt 102. § szerinti átláthatóság kötelezettség körében közzétenni rendelt adatok, információk nem minősülnek, nem minősíthetők üzleti titoknak.

(4a) *  A 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján szolgáltatott adatok közül az előfizetők és a megkötött előfizetői szerződések számával, a szolgáltatás forgalmával (percforgalom, adatmennyiség, darabszám) és elérhetőségével (lefedettségével) kapcsolatos statisztikai adatok, továbbá ezen adatok bármely további megbontás, csoportosítás szerinti részadatai nem minősíthetők üzleti titoknak.

(5) *  A hatósági ügy tárgyával kapcsolatos tevékenységeik ellátásához szükséges mértékben a zártan kezelt adatokat megismerheti továbbá - a Hatóság mérlegelése szerint - más közigazgatási hatóság vagy állami szerv is, amennyiben biztosítja, hogy az átadott adatok legalább olyan védelemben részesüljenek, mint az átadó hatóságnál.

(6) Amennyiben a jogalkalmazás megfelelő gyakorlása, vagy a jogérvényesítés, valamint az ügyfelek jogai gyakorlása érdekében indokolt, a Hatóság felhívhatja az ügyfelet és az eljárás egyéb résztvevőjét a (2) bekezdés szerinti zárt adatkezelés feloldására.

(7) *  Amennyiben az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője a (2) bekezdés szerinti minősítést nyilatkozatával nem oldja fel, a Hatóság végzésében - amennyiben a jogalkalmazás gyakorlásához vagy az ügyfelek jogérvényesítéséhez elengedhetetlenül szükséges - elrendelheti a zárt adatkezelés feloldását. E végzés ellen az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz halasztó hatályú jogorvoslattal fordulhat, a bíróság az ügyben nyolc napon belül nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

Kizárás * 

34. § *  (1) Az ügy érdemi elintézésében a Ket. kizárásra vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakon túl nem vehet részt, akinek az a) pont szerinti jogviszonya az ügyféllel, illetve az ügyfélben befolyásoló részesedéssel rendelkező vagy az ügyfél befolyásoló részesedése mellett működő vállalkozással az eljárás kezdetét megelőző egy éven belül állt fenn, illetve akinek hozzátartozója

a) az ügyféllel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban vagy tagsági viszonyban áll, illetve annak vezető tisztségviselője,

b) az ügyfélben tulajdoni részesedéssel rendelkezik,

c) olyan magánszeméllyel, jogi személlyel vagy jogi személyiség nélküli szervezettel áll munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban vagy tagsági viszonyban, illetve annak vezető tisztségviselője, vagy abban tulajdoni részesedéssel rendelkezik, amely az ügyféllel rendszeres üzleti kapcsolatban áll,

d) olyan szervezettel áll munkavégzésre irányuló jogviszonyban, amely az ügyfél felügyelő vagy alárendelt szervezete, illetve, amely az ügyfél részére valamely támogatást, vagy kizárólagos jogosítványt biztosított, ide nem értve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal vagy a Hatósággal fennálló munkavégzésre irányuló jogviszonyt.

(2) A Hivatal eljáró alkalmazottja a főigazgatónak haladéktalanul köteles bejelenteni, ha vele szemben kizárási ok áll fenn. A Hivatal eljáró alkalmazottja a bejelentés elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik. A Hivatal alkalmazottjának kizárásáról a főigazgató dönt és szükség esetén kijelöli a Hivatal eljáró alkalmazottját.

(3) A főigazgató haladéktalanul köteles bejelenteni az Elnöknek, ha vele szemben kizárási ok áll fenn. A főigazgató a bejelentés elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik. A főigazgató kizárása tárgyában az Elnök dönt. Amennyiben a főigazgatóval szemben a kizárási ok fennáll, döntésében az Elnök mérlegeli, hogy az adott ügyben a főigazgató jár el azzal, hogy döntését köteles megküldeni az Elnöknek vagy a hatáskör gyakorlására kijelöli a főigazgató-helyettesek valamelyikét.

(4) Ha az ügyfél nyilvánvalóan alaptalanul tesz kizárásra irányuló bejelentést, a kizárást megtagadó végzésben e törvény szerinti eljárási bírsággal sújtható.

(5) Az Elnökkel szemben fennálló kizárási ok esetében az Elnök által kijelölt elnökhelyettes jár el az ügy érdemi elintézésében.

A tényállás tisztázása * 

35. § *  (1) A Hatóság jogosult az elektronikus hírközlési tevékenységgel, szolgáltatással kapcsolatos - akár törvény által védett titkot vagy külön jogszabály felhatalmazása alapján minősített adatot is magában foglaló - adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni.

(2) A Hatóság az ügyfelet, az eljárás egyéb résztvevőit, valamint azok megbízottait, alkalmazottait, vagy az ügyféllel és az eljárás egyéb résztvevőivel egyéb jogviszonyban állókat adatszolgáltatásra, illetve szóban vagy írásban a hatáskörébe utalt feladatok végzéséhez szükséges adatoknak az általa meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban való szolgáltatására, továbbá egyéb felvilágosítás adására kötelezheti. Az adatszolgáltatási kötelezettségnek meg kell felelnie az arányosság követelményének.

(3) *  A Hatóság különösen indokolt esetben a tényállás tisztázása érdekében az ügyfélen és az eljárás egyéb résztvevőjén kívül más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezhet. E bekezdés szerinti végzés ellen az adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezett a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz halasztó hatályú jogorvoslattal fordulhat, a bíróság az ügyben nyolc napon belül nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

(4) *  Amennyiben a tényállás tisztázása azt szükségessé teszi, a Hatóság az ügyfelet nyilatkozattételre, valamint adatszolgáltatásra kötelezheti, e kötelezettség elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén bírság alkalmazható, az e törvény 38. §-a szerinti jogkövetkezményekre történő figyelmeztetés mellett.

(5) A Hatóság a tényállás tisztázása érdekében - megfelelő határidő tűzése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmezetés mellett - hiánypótlásra kötelezheti az ügyfelet.

(6) A Hatóság egyedi hatósági eljárásainak iratait, adatait, dokumentumait, vagy egyéb bizonyítási eszközeit - kivételesen indokolt esetben - más eljárásaiban is felhasználhatja, amennyiben az ügyfelek eljárási terheinek csökkentése vagy a megfelelő, illetve hatékony jogérvényesítés ezt szükségessé teszi.

(7) A Hatóság eljárása során a törvényben meghatározott feladatai ellátása érdekében - az intézkedéssel érintett üzletmenetének lehető legkisebb mértékű zavarása vagy akadályozása mellett - jogosult

a) az e törvény hatálya alá tartozó természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek elektronikus hírközlési tevékenységgel összefüggő telephelyére, székhelyére, kereskedelmi egységeibe, raktáraiba belépni,

b) minta és ellenminta vételére,

c) próbavásárlás végzésére,

d) az ügyfélnél szemlét tartani, bármely helyiségébe belépni, ideértve a járművek átvizsgálását és az üzleti tevékenységhez használt bármilyen területet, vagy a helyszínen más módon tájékozódni,

e) méréseket és műszaki vizsgálatokat végezni,

f) bizonyítási eszközöket lefoglalni, vagy zár alá venni.

(8) A tényállás tisztázása során a Hatóság egyebekben a Ket. tényállás tisztázására és a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályait is alkalmazhatja.

36. § *  A Hatóság a lefoglalásról vagy a zár alá vételről végzést hoz, amely ellen az ügyfél a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz jogorvoslattal fordulhat. E jogorvoslat benyújtásának a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása után, tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek helye nincs.

Ideiglenes intézkedés * 

37. § *  (1) A Hatóság a hatósági eljárás keretében az élet, az egészség, a testi épség és a környezet, a közbiztonság, a közrend védelme vagy a felhasználók széles körét érintő, különösen nagy kárral fenyegető, továbbá más szolgáltatók vagy a felhasználók gazdálkodását vagy működését súlyosan és közvetlenül fenyegető veszély elhárítása érdekében ideiglenes intézkedésként a szolgáltatás nyújtását, a vitatott hálózati vagy előfizetői szerződéses rendelkezés, illetve ár vagy díj alkalmazását, a rádiófrekvenciák és azonosítók használatát, valamint elektronikus hírközlési berendezés forgalmazását végzésben megtilthatja.

(2) Az ideiglenes intézkedést a Hatóság visszavonja, ha az elrendelés oka megszűnt, egyéb esetben az ideiglenes intézkedés hatálya az eljárás jogerős befejezéséig, legfeljebb 90 napig tart.

(3) *  A Hivatal ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, de a végzés felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közléstől számított öt napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól. A bíróság az ügyben tíz napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

Hatósági intézkedés * 

37/A. § *  (1) A rádiófrekvencia jogszerűtlen, engedély nélküli használata, illetve egyedi engedélyhez nem kötött, jogszerűtlen frekvenciahasználat esetén a Hivatal jogosult a rádiófrekvenciával kapcsolatos tevékenység folytatásához használt eszközt, berendezést hatósági intézkedésként lepecsételni és szükség esetén a Hivatal által meghatározott őrzési helyre elszállítani. E hatósági intézkedés nem minősül a Ket. szerinti közigazgatási hatósági ügynek.

(2) Ha az (1) bekezdésben foglalt rádiófrekvencia használatot a Hivatal helyszíni ellenőrzés során észleli, köteles azonnal alkalmazni az (1) bekezdésben foglalt intézkedést.

(3) A (2) bekezdésben foglalt eseten kívül a hatósági intézkedést hivatalból, a hatósági intézkedésre okot adó körülmény beálltát vagy a Hivatal számára történő tudomásra jutását követően haladéktalanul, írásban a főigazgató rendeli el. A főigazgató által meghatározott határidőn belül a Hivatal a hatósági intézkedést foganatosítja.

(4) A hatósági intézkedést a Hivatal ügyintézője végezheti.

(5) A hatósági intézkedés keretében a Hivatal mindazon eszközöket igénybe veheti, amelyek az intézkedés sikeres lefolytatásához, céljának eléréséhez szükségesek és azzal arányban állnak.

(6) A hatósági intézkedésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv tartalmazza

a) a Hatóság megnevezését, a lepecsételés helyét és idejét,

b) a rádióállomás üzemben tartójának természetes személyazonosító és lakcím adatait, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetében a cég megnevezését, székhelyét és adószámát vagy cégjegyzékszámát,

c) a jogokra és kötelezettségekre való figyelmeztetést,

d) a lepecsételt rádióberendezés típusát, gyári számát, vagy más azonosításra alkalmas megjelölését,

e) a lepecsételés indokát,

f) a lepecsételés módját,

g) a rádióengedély számát,

h) a lepecsételt rádióberendezés őrzési helyét,

i) az üzemben tartó lényeges nyilatkozatát és megállapításait, valamint

j) a lepecsételést végző köztisztviselő, illetve jegyzőkönyvvezető nevét, aláírását.

(7) Ha az eszköz, berendezés elszállításra kerül, azt úgy kell őrizni, hogy az változatlan maradjon és azonossága könnyen megállapítható legyen. A lepecsételt berendezés őrzési helyét a Hivatal határozza meg.

(8) A pecsét kizárólag a Hivatal által vagy a Hivatal írásbeli hozzájárulásával távolítható el. A pecsétet a Hivatal akkor távolítja el, ha a lepecsételés elrendelésének oka megszűnt, illetve ha a Hivatal megítélése szerint a lepecsételt eszközt, berendezést a továbbiakban jogszabálysértő módon nem használnák. A pecsét eltávolítása körében a Hivatal által különösen mérlegelendő szempontot képez az engedélyes, illetve a lepecsételt eszköz, berendezés üzemeltetőjének, tulajdonosának nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az eszközt, berendezést a továbbiakban jogszabálysértő módon nem használja.

(9) A pecsét engedély nélküli eltávolítása vagy a pecsét megkerülésével a lepecsételt eszköz, berendezés újra üzembe helyezése esetén az üzemeltetővel szemben, a pecsét engedély nélküli eltávolítása esetére más jogszabályban foglalt - az ott meghatározott hatóság, bíróság által alkalmazható - jogkövetkezmények mellett a Hatóság jogosult a 49. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazni.

(10) A Hivatal által meghatározott őrzési helyre elszállított eszközt, berendezést a pecsét eltávolítását követően nyolc napon belül ki kell adni annak, akitől azt lefoglalták.

(11) A Hivatal az elszállított eszköz, berendezés előzetes értékesítéséről dönthet, ha a Hivatal felhívásától számított tíz napon belül a lefoglalt dolog kiadása iránt senki nem jelentett be jogos igényt és az eszköz, berendezés

a) kezelése, tárolása, illetve őrzése - különösen a dolog értékére vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolására tekintettel - aránytalan és jelentős költséggel járna,

b) értéke az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolás miatt jelentősen csökkenne.

(12) A (11) bekezdésben foglalt értékesítésből befolyt ellenérték az őrzési helyre szállított eszköz, berendezés helyébe lép. Ha az eszköz, berendezés az előzetes értékesítés miatt már nem adható ki, a dolog előzetes értékesítéséből befolyt ellenértékét alapul véve, a kezeléséből, tárolásából eredő költséggel csökkentett, a megtérítés időpontjáig eltelt időre számított jegybanki alapkamattal növelt összegét kell megtéríteni. A jogosult az ezt meghaladó igényét a polgári jog szabályai szerint érvényesítheti.

(13) Ha az őrzési helyre szállított eszköz, berendezés értéktelen és arra senki sem tart igényt, a pecsét eltávolítása után azt meg kell semmisíteni. A megsemmisítés költségei az elszállított dolog tulajdonosát és az elszállítás előtti birtokosát egyetemlegesen terhelik.

(14) A jogosultnak kiadandó dolgot a vele szemben megállapított frekvenciadíj fizetési kötelezettség biztosítására vissza lehet tartani.

37/B. § *  (1) * 

(2) Ha a Hivatal megítélése szerint szükséges, a hatósági intézkedés zavartalan lefolytatásának biztosítása érdekében a rendőrség közreműködését kérheti. A Hivatal, hatósági intézkedés keretében történő közreműködés tárgyában megküldött megkeresésére a rendőrség - a megkeresésben foglalt határidőn belül - köteles biztosítani a közreműködést. A 37/A. § (2) bekezdésében foglalt esetben, súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése érdekében, valamint nemzetbiztonsági érdekből vagy fontos közrendvédelmi, közbiztonsági okból azonnali hatósági intézkedés szükséges, a rendőrség - előzetes megkeresése nélkül - a Hivatal felkérésére azonnal, a Hivatal által megjelölt helyen és ideig köteles biztosítani a közreműködést.

(3) A hatósági intézkedés jogalapjáért, hírközlési igazgatási jogszerűségéért a Hivatal felel.

(4) A hatósági intézkedés keretében történő rendőri közreműködésre és rendőri intézkedésekre a Rendőrségről szóló törvény végrehajtási eljárás lefolytatásában való közreműködésre vonatkozó szabályai alkalmazandók.

(5) Ha a hatósági intézkedésre a frekvenciahasználattal kapcsolatos nemzetbiztonsági, illetve kiemelt közrendvédelmi okok alapján kerül sor, a hatósági intézkedést a Hivatal - a rendőrség közreműködésével - a lezárt terület, épület, helyiség, magánlakás és közterületnek nem minősülő egyéb helyiség felnyitásával, az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is foganatosíthatja.

(6) A rendőrség (2) bekezdésben foglalt Hivatal általi megkereséséhez, a hatósági intézkedés keretében történő rendőri közreműködéshez, intézkedéshez, illetve a hatósági intézkedés (5) bekezdésben foglalt módon történő foganatosításához az ügyész előzetes jóváhagyása nem szükséges. Ha a hatósági intézkedés foganatosítására lezárt terület, épület, helyiség, magánlakás és közterületnek nem minősülő egyéb helyiség felnyitásával, az ott tartózkodó személyek akarata ellenére kerül sor, a hatósági intézkedés foganatosításáról készült jegyzőkönyvet a Hivatal hét napon belül megküldi az ügyésznek.

(7) A hatósági intézkedés keretében történő rendőrségi közreműködés tárgyában a Hatóság és a rendőrség együttműködési megállapodást köthet.

37/C. § *  (1) A Hivatal hatósági intézkedése ellen az intézkedéssel jogában közvetlenül érintett személy vagy szervezet - különösen az eszköz, berendezés üzemeltetője, tulajdonosa, birtokosa - jogszabálysértésre hivatkozással, az intézkedés foganatosításától számított 10 napon belül panaszt nyújthat be a főigazgatóhoz. A panasz benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő, elmulasztása ellen igazolási kérelemnek nincs helye.

(2) A főigazgató a panasz tárgyában - a panasz benyújtásától számított 30 napon belül - végzésben dönt. Ha a főigazgató végzésében megállapítja, hogy a hatósági intézkedés jogszabálysértő volt, a Hivatal az őrzési helyre elszállított eszközt, berendezést kiadja vagy a pecsétet eltávolítja.

(3) A (2) bekezdésben foglalt - panaszt elutasító - végzés felülvizsgálatát a panasz benyújtására jogosult személyek kérhetik, jogszabálysértésre hivatkozással, a végzés közlésétől számított 30 napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, harminc napon belül nemperes eljárásban határoz. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(4) Ha a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság megállapítja, hogy a végzés jogszabálysértő, a végzést hatályon kívül helyezi és a főigazgatót a panasz tárgyában új eljárás lefolytatására kötelezi. A főigazgató a megismételt eljárás és döntéshozatal során a bíróság döntése rendelkező részének és indokolásának megfelelően köteles eljárni.

Eljárási bírság * 

38. § *  (1) A Hatóság bírsággal sújthatja - ismételt jogsértés esetén sújtani köteles - az ügyfelet, az eljárás egyéb résztvevőjét, valamint a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személyt az eljárás szabályainak megsértése esetén, így különösen, ha

a) téves vagy hamis adatot közöl,

b) az ügy elbírálása szempontjából lényeges adatot elhallgat,

c) felvilágosítást nem vagy nem határidőn belül ad meg,

d) az elektronikus hírközlési tevékenységével kapcsolatos iratokba való betekintést, illetve az eljárás lefolytatását egyéb módon akadályozza, vagy

e) az eljárás során olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzódását, a valós tényállás feltárásának meghiúsítását eredményezheti.

(2) Az eljárási bírság legkisebb összege a - (3)-(4) bekezdésben foglalt eltéréssel - ötvenezer forint, legmagasabb összege a jogsértő - 49. § (11) bekezdése szerinti - nettó árbevételének 0,1%-a. Árbevételi adatok, vagy árbevétel közlésének hiányában a bírság mértéke legalább ötvenezer forint, legfeljebb tízmillió forint.

(3) Természetes személy jogsértő esetében az eljárási bírság legkisebb összege tízezer forint, legmagasabb összege egymillió forint.

(4) *  A piacelemzés, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása, valamint a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra e törvény szerint kiszabott kötelezettség tárgyában hozott hatósági döntésben (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban: döntés) kirótt referenciaajánlat-tervezet benyújtására vonatkozó kötelezettség, illetve a döntésben előírt egyéb eljárás-kezdeményezési kötelezettség és adatszolgáltatási kötelezettség, továbbá a döntésen alapuló számviteli nyilvántartások elkülönített vezetése, hálózati szolgáltatások költségszámítása és kirótt egyéb kötelezettség teljesítése körében előírt adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, illetve késedelmes vagy nem megfelelő teljesítése esetén az eljárási bírság legkisebb összege százezer forint, a bírság maximuma a jogsértő 49. § (11) bekezdése szerinti nettó árbevételének 0,5%-a. Árbevételi adatok, vagy árbevétel közlésének hiányában a bírság mértéke legalább százezer forint, legfeljebb ötvenmillió forint.

(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltakon túlmenően az eljárás akadályozása, illetve az adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Hatóság ötvenezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírsággal sújthatja - ismételt jogsértés esetén sújtani köteles - a jogsértő vezető tisztségviselőjét is.

Nyilvános meghallgatás * 

39. § *  (1) A Hatóság, amennyiben e törvény ezt előírja vagy amennyiben feladatainak ellátásához megítélése szerint egyébként szükséges és indokolt, az elektronikus hírközlést érintő jogszabályok és azok érvényesítésére vonatkozó intézkedések, vagy a jogalkalmazói gyakorlat előkészítésével, kialakításával kapcsolatos szakmai álláspontok és vélemények megismerése céljából - e törvény hatálya alá tartozók, valamint szakmai önszabályozó szervezetek, érintett civil szervezetek és mások meghívása mellett - nyilvános meghallgatást tart.

(2) A Hatóság a nyilvános meghallgatásról, annak időpontjáról, helyéről és tárgyáról szóló információkat - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - legalább harminc nappal megelőzően közzéteszi.

(3) A Hatóság a nyilvános meghallgatás tárgyával kapcsolatos előkészítő dokumentumokat - az üzleti titkok kivételével - legalább tíz nappal megelőzően közzéteszi.

(4) A Hatóság a nyilvános meghallgatás időpontját megelőző nyolc nappal internetes honlapján közzéteszi a nyilvános meghallgatással kapcsolatban elektronikus dokumentumként részére eljuttatott anyagokat.

(5) A nyilvános meghallgatásról a Hatóság összefoglalót vagy jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza az előterjesztett, illetve elhangzott észrevételeket és javaslatokat, kivéve az észrevételt vagy javaslatot tevő által üzleti titoknak minősített adatokat. Az összefoglalót a Hatóság a meghallgatás időpontját követő harminc napon belül közzéteszi.

Egyeztetés az érdekeltekkel jelentős ügyekben * 

40. § *  (1) A Hatóság

a) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és az azonosításra irányuló eljárásban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra e törvény szerint kiszabott kötelezettség tárgyában hozott hatósági döntés,

b) a jelentős piaci erővel nem rendelkező szolgáltatókra vonatkozó kötelezettségek határozatban történő előírása,

c) referenciaajánlatokkal kapcsolatos döntés,

d) * 

meghozatalát megelőzően, valamint ha megítélése szerint egyébként szükséges, hatósági hatáskörébe tartozó ügyekben egyeztetést kezdeményez az érdekeltekkel (a továbbiakban: egyeztetés). Ennek keretében hatósági döntésének meghozatala előtt legalább harminc nappal közzéteszi a döntés tervezetét, valamint az egyeztetés lefolytatásához szükséges, az adott döntéshez kapcsolódó előkészítő anyagokat.

(2) A hatósági döntés tervezetének (1) bekezdés szerinti közzétételétől számított húsz napon belül bárki írásban megküldheti a Hatóság részére a tervezett döntésre vonatkozó álláspontját, javaslatát, egyéb észrevételét (a továbbiakban: észrevétel). A beérkezett észrevételek a Hatóságot nem kötik, a Hatóság számára tájékoztató jelleggel bírnak és a hatósági döntés meghozatala során a Hatóság ezeket nem köteles figyelembe venni.

(3) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott hatósági ügyek, döntések kivételével a Hatóság hatósági döntésében az egyeztetés szükségességét, vagy amennyiben egyeztetést kezdeményez, a beérkezett észrevételek figyelembevételét vagy figyelmen kívül hagyását sem köteles indokolni.

(4) A (2) bekezdés szerint észrevételt benyújtó érdekelt az észrevétel benyújtásával nem válik az egyeztetés tárgyát képező hatósági döntéssel érintett hatósági eljárási jogviszony alanyává. Az érdekelt az észrevételei körében nem rendelkezik - a hatósági döntés észrevételek által érintett részeiben sem - jogorvoslati jogosultsággal.

Egyeztetés az érdekeltekkel frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló versenyeztetési eljárás megindítását megelőzően * 

40/A. § *  (1) A Hatóság a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) megindítását megelőzően a (2)-(7) bekezdés szerint egyeztet az érdekeltekkel.

(2) A Hatóság a kiírási dokumentáció tervezetét a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló versenyeztetési eljárás megindítását megelőzően legalább harminc nappal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel és internetes honlapján közzéteszi.

(3) A kiírási dokumentáció tervezetének (2) bekezdés szerinti közzétételétől számított húsz napon belül bárki írásban megküldheti a Hatóság részére a kiírási dokumentáció tervezetére vonatkozó álláspontját, javaslatát, egyéb észrevételét (e § alkalmazásában a továbbiakban: észrevétel). A beérkezett észrevételek a Hatóságot nem kötik, a Hatóság számára tájékoztató jelleggel bírnak és az észrevételek figyelembevételét vagy figyelmen kívül hagyását a Hatóság nem köteles indokolni.

(4) A Hatóság a kiírási dokumentáció tervezetéről konzultációt tart. A konzultációra vonatkozó felhívást a kiírási dokumentáció tervezetének közzétételével egy időben teszi közzé a Hatóság. A felhívásban a Hatóság meghatározza a konzultáció helyét, idejét, a részvétel feltételeit, különösen a részvételi regisztráció módját, a résztvevők számát.

(5) A konzultáció során a tájékoztatás elsősorban a megszerezhető frekvenciakészlet jellemzőire, használatára és a használat körülményeire, továbbá a frekvencia használatával végezhető tevékenységre, valamint az árverés és a pályázat eljárásrendjére, menetére, formájára, alapvető szabályaira vonatkozik.

(6) A konzultáción szóban feltett, illetve a konzultációra érkezett írásbeli kérdéseket a Hatóság a konzultáció időpontjától számított tíz napon belül írásban megválaszolja és - a 33. §-ban foglalt törvény által védett titok kivételével - internetes honlapján közzéteszi.

(7) A (6) bekezdés alapján a Hatóság által közzétett válaszok tájékoztató jellegűek, a kiírási dokumentációval szemben sem joghatással, sem jogi kötőerővel nem rendelkeznek az egyedi hatósági ügy és a hatósági döntések tekintetében.

Hatósági szerződés * 

41. § *  (1) E törvényben meghatározott esetekben a Hatóság, hatáskörébe tartozó ügyben az ügyféllel, az ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából előnyös rendezése érdekében - a Ket.-ben foglalt szabályok alapján, az e törvényben meghatározott eltérésekkel - hatósági szerződést köthet.

(2) A hatósági szerződésben az ügyfél olyan kötelezettségeket is vállalhat, amelyek tekintetében a Hatóság nem rendelkezik hatósági hatáskörrel, vagy amelyek teljesítésére hatósági határozattal egyébként nem lenne kötelezhető. Ez esetben a hatósági szerződésben az ügyfél aláveti magát annak, hogy amennyiben a szerződésben foglaltakat megszegi, akkor a szerződés egésze jogerős és végrehajtható hatósági határozatnak minősül.

(3) A hatósági szerződés megkötésének nem érvényességi feltétele a szerződéssel jogában, jogos érdekében érintett harmadik személyek hozzájárulása azon szerződési feltételek tekintetében, amelyek teljesítésére jogszabály alapján hatósági határozattal kötelezhető lenne a szerződő fél.

(4) Amennyiben a hatósági eljárás folyamatában az ügyfél, az ügy hatósági szerződéssel történő lezárását kezdeményezi, akkor az ügyintézési határidőbe nem számít be a hatósági szerződéskötés időtartama a szerződés megkötéséig, illetve a hatósági szerződéskötés sikertelenségének az ügyfél vagy a Hatóság általi megállapításáig.

42. § *  (1) A Hatóság hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi a hatósági szerződésben foglaltak teljesítését. Amennyiben az ellenőrzés eredményeként megállapítja a hatósági szerződésben foglaltak ügyfél általi megsértését, az ellenőrzés során feltárt tények, a szerződésszegés súlya, a hatékony jogérvényesítés, a szerződéssel érintett társadalmi, gazdasági és jogviszonyok, valamint az e törvény szerinti alapelvek és célok, továbbá a szerződés alapját képező közérdek hatékony érvényesülése szempontjából mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában a Ket. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít.

(2) *  Amennyiben a Hatóság végrehajtási eljárást indít, akkor a végrehajtást elrendelő végzés felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a végzés közlésétől számított tizenöt napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a végzés végrehajtására halasztó hatálya van. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(3) Ha a Hatóság az (1) bekezdés alkalmazásával az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazására irányuló eljárást indít, az eljárás megindításával szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs.

(4) A hatósági ellenőrzés eredményeként - az ügyfél szerződésszegése tárgyában - indított hatósági eljárásban a Hatóság e törvényben, valamint a hatósági szerződésben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

(5) A hatósági szerződés módosítása vonatkozásában a bíróság előtt indított per nem befolyásolja a hatósági szerződés végrehajtását, érvényesítését, és nem rendelkezik halasztó hatállyal a hatósági szerződés végrehajtása, érvényesítése tekintetében.

Közlés * 

43. § *  (1) A Hatóság a Ket. szerinti nyilvános közzététel szabályait az internetes honlapján történő közzététellel teljesíti. A Hatóság a közzététel időpontját köteles hitelesen tanúsítani.

(2) *  A Hatóság internetes honlapján - a személyes adatok és az eljárásban zártan kezelt adatok védelmére tekintettel - közzéteszi:

a) a 62-65. §-ok szerinti piacmeghatározás, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása tárgyában folytatott eljárásban hozott;

b) a jelentős piaci erejű szolgáltatókra e törvény szerint megállapított egyes kötelezettségek teljesítésével és megszegésével összefüggésben folytatott eljárásban hozott;

c) az 54. § szerinti piacfelügyeleti eljárásban hozott;

d) jogszabály alapján kizárólag versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) eredményeként megszerezhető frekvenciahasználati jogosultság hasznosítása tárgyában lefolytatott pályázati vagy árverési eljárásban hozott jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatát.

(3) Amennyiben jogszabály alapján hirdetményi úton történő közlésnek van helye, a hirdetményt kizárólag a Hatóság hirdetőtáblájára való kifüggesztéssel, valamint a Hatóság internetes honlapján kell közzétenni.

A Hivatal döntése elleni jogorvoslat * 

44. § *  (1) *  A Hivatal által hozott elsőfokú hatósági döntés ellen az ügyfél az Elnökhöz fellebbezhet, kivéve azon döntéseket, amelyek ellen a Ket. vagy e törvény alapján nincs helye fellebbezésnek.

(2) A Hivatal elsőfokú határozata ellen kizárólag azon - az eljárásról szabályszerűen értesített - ügyfél élhet fellebbezési kérelemmel, aki az elsőfokú eljárásban részt vett.

(3) Az Elnök által a Hivatal elsőfokú határozata elleni fellebbezés során másodfokon hozott határozat felülvizsgálatát kizárólag az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében a tanú, a hatósági tanú, a szakértő, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, az ügyfél képviselője és a hatósági közvetítő kérheti kereset indításával - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított harminc napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól.

(4) A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése a bíróságtól kérhető.

(5) *  A bírósági felülvizsgálati eljárásra a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes.

(6) *  A Hivatal a 182. § (3) bekezdés 2. pontjában foglalt felhatalmazás alapján megalkotott NMHH rendelet szerinti frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverési vagy pályázati eljárásban hozott árverés vagy pályázat eredménytelenségét, vagy eredményesség esetén az árverés vagy pályázat nyertesét vagy nyerteseit megállapító határozatával szemben a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérhető bírósági felülvizsgálat.

(7) *  A Hivatal a (6) bekezdés szerinti határozata ellen benyújtott keresetlevelet - az ügy irataival és a nyilatkozatával együtt - annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül továbbítja a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak. A bírósági felülvizsgálat iránti keresetet a bíróság, a keresetlevél bírósághoz történő - Hivatal általi - megküldésétől számított hatvan napon belül bírálja el és határozatát a kihirdetés napjáig írásba foglalja. A bíróság határozatával szemben a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül jogszabálysértésre hivatkozással fellebbezésnek van helye a Fővárosi Törvényszékhez, azzal, hogy a fellebbezés benyújtására meghatározott határidőn belül a fellebbezésnek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz meg kell érkeznie. E határidő jogvesztő, melynek elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A Fővárosi Törvényszék a fellebbezést negyvenöt napon belül bírálja el és határozatát e határidőn belül írásba foglalja. A Fővárosi Törvényszék határozatával szemben perújításnak, felülvizsgálati kérelemnek nincs helye. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Fővárosi Törvényszék soron kívül jár el.

(8) * 

Az Elnök döntése elleni jogorvoslat * 

45. § *  (1) Az Elnök elsőfokú hatósági határozata ellen nincs helye fellebbezésnek. Az Elnök elsőfokú határozatának felülvizsgálatát kizárólag az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében a tanú, a hatósági tanú, a szakértő, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, az ügyfél képviselője és a hatósági közvetítő kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított harminc napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól az Elnök elleni kereset indításával.

(2) Az Elnök elsőfokú határozatának felülvizsgálata iránti kereset alapján indult bírósági eljárásra a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó előírásait az e törvény szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése a bíróságtól kérhető.

(4) Az Elnök a keresetlevelet - az ügy irataival és nyilatkozatával együtt - annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül továbbítja a bíróságnak.

(5) Az Elnök hatósági döntései tekintetében felügyeleti eljárásnak nincs helye.

46. § *  (1) A bíróság az e törvényben szabályozott hatósági döntések bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásait soron kívül köteles lefolytatni.

(2) *  A bírósági felülvizsgálati eljárásra a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes.

(3) A bíróság az Elnök határozatát megváltoztathatja.

Adatszolgáltatás * 

47. § *  (1) A Hatóság az e törvény hatálya alá tartozó elektronikus hírközlési tevékenységet végzőt, elektronikus hírközlési szolgáltatót hatósági határozatával kötelezheti - abban az esetben is, ha az a minősített adatok kivételével törvény által védett titoknak minősül - valamennyi olyan adat szolgáltatására, amely

a) a Hatóság hatósági hatáskörébe utalt feladatainak ellátásához, továbbá

b) a Hatóság törvényben foglalt nem hatósági hatáskörébe utalt feladatainak ellátása, így különösen az Európai Unió szervei, valamint az elektronikus hírközlés nemzetközi szervezetei számára történő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése, a szabályozói, hírközléspolitikai, piacélénkítési döntések, elemzések megalapozása, továbbá az elektronikus hírközlési piac folyamatos elemzése és értékelése céljából szükséges.

(2) A Hatóság az e törvény hatálya alá tartozó elektronikus hírközlési tevékenységet végzőt, elektronikus hírközlési szolgáltatót hatósági határozatában időszakos vagy folyamatos adatszolgáltatásra is kötelezheti.

(3) A Hatóság az e törvény hatálya alá tartozó elektronikus hírközlési tevékenységet végzőt, elektronikus hírközlési szolgáltatót hatósági határozatában a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített vagy folyamatba épített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatásra kötelezheti.

(4) A piacmeghatározás és piacelemzés érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltatók adatszolgáltatásra kötelesek. A Hatóság a 62-66. § szerinti eljárásában a más eljárásában szolgáltatott adatokat is felhasználhatja, amennyiben azokat az elektronikus hírközlési szolgáltató a Hatóság kötelező döntése vagy jogszabályban előírt, a Hatóság erre irányuló külön döntése nélküli adatszolgáltatási kötelezettség alapján szolgáltatta. A Hatóság az elektronikus hírközlési szolgáltatót az általa más eljárásban szolgáltatott adatok 62-66. § szerinti eljárásban való lehetséges felhasználására előzetesen figyelmeztetni köteles.

(5) A Hivatal (1)-(3) bekezdés szerinti határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított tizenöt napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(6) Az Elnök (1)-(3) bekezdés szerinti határozatának felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított tizenöt napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(7) Az (1)-(3) bekezdésben foglalt határozatok ellen kizárólag az az ügyfél élhet jogorvoslati kérelemmel, aki a hatósági eljárásban részt vett.

(8) Amennyiben az adatszolgáltatásra kötelezett az (1)-(3) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettséget nem vagy nem megfelelően teljesíti, a Hatóság bírságot szabhat ki, amelynek mértéke - a jogsértő előző évben elért, 49. § (11) bekezdése szerinti nettó árbevételét és a jogsértés ismételtségét figyelembe véve - a jogsértő nettó árbevételének legfeljebb 0,05%-a, de legalább 100 000 Ft. Árbevételi adatok vagy az árbevétel közlésének hiányában a bírság mértéke legalább ötvenezer forint, legfeljebb százmillió forint. Ezen túlmenően az adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Hatóság ötvenezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírsággal sújthatja a jogsértő szolgáltató vezető tisztségviselőjét is.

(9) A (8) bekezdésben foglalt határozatok ellen e törvény szerinti jogorvoslatnak van helye.

(10) A bírság összegének meghatározása során a Hatóság köteles mérlegelni és egymáshoz viszonyítani az ügy összes körülményeit, a jogsértő árbevételét, az adatszolgáltatás nem teljesítésével okozott hátrányok súlyát.

(11) Az adatszolgáltatásra megfelelő teljesítési határidőt kell meghatározni.

(12) Az (1)-(3) bekezdés szerinti adatszolgáltatás során az adatszolgáltató felelős az adat tartalmának megfelelőségéért, időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért, ellenőrizhetőségéért és helyességéért.

(13) A Hatóság az (1) bekezdés b) pontja szerinti határozatában köteles az érintett adatok kezeléséről és felhasználásáról, továbbá az adatkezelés jogszabályban meghatározott céljáról az adatszolgáltatót tájékoztatni.

(14) A Hatóság e törvényben foglalt, nem hatósági hatáskörébe utalt feladatainak ellátása érdekében kibocsátott (1) bekezdés b) pontja szerinti határozatában bekért adatok alapján az adatszolgáltatóval szemben nem folytathat le általános hatósági felügyeleti vagy piacfelügyeleti eljárást, és ezeket az adatokat - a szolgáltató kifejezett nyilatkozata hiányában - nem használhatja fel tevékenységeiben, eljárásaiban és egyéb módon sem az adatszolgáltató tekintetében. Erről a Hatóság az (1) bekezdés b) pontja szerinti határozatában az adatszolgáltatót tájékoztatni köteles.

Jogkövetkezmények * 

48. § *  (1) A Hatóság az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály, valamint az általános szerződési feltételekben foglaltak megsértőjével (a továbbiakban: jogsértő) szemben jogkövetkezményt alkalmazhat a jelen alcímben meghatározottak szerint.

(2) A jogkövetkezmény alkalmazása során a Hatóság az egyenlő elbánás elvét követve a fokozatosság és az arányosság elvére tekintettel jár el; a jogsértés súlyához, illetve ismétlődéséhez igazodóan alkalmazza a fokozatosság elvét, valamint az eset összes körülményéhez és a jogkövetkezmény által elérni kívánt célhoz képest arányos jogkövetkezményt alkalmaz, figyelembe véve, hogy a kiszabott bírság alkalmas legyen a jogsértést elkövető vagy más személy további jogsértéstől való visszatartására.

49. § *  (1) A Hatóság a jogkövetkezményt, valamint annak mértékét - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértő által a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt mérlegelési szempontok alkalmazása nélkül, amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Hatóság - a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett - megfelelő határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, valamint a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti felhívás az ügy összes körülményeire tekintettel nem alkalmazható vagy nem lenne a jogsértés megszüntetésére vonatkozó kötelezettség kikényszerítésére hatékony eszköz, a Hatóság - a felhívás mellőzésére vonatkozó indokolás nélkül - a jogsértő magatartás tanúsítását megtiltja, illetve az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban foglaltak érvényesítése keretében kötelezettséget állapíthat meg, további jogkövetkezményeket alkalmazhat vagy hatósági szerződést köthet a jogsértővel.

(4) A Hatóság bírságot szabhat ki a jogsértővel szemben, melynek a felső határa

a) elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban, a szolgáltató bejelentésében vagy az általános szerződési feltételekben foglaltaktól való jogszabályba ütköző eltérés, illetve bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a jogsértő árbevételének 0,25%-a;

b) a szabálytalanul forgalomba hozott, forgalmazott elektronikus hírközlő berendezés minden darabja után a nettó beszerzési érték ötszöröse;

c) *  szabálytalan vagy jogszerűtlen, engedély nélküli rádiófrekvencia-, illetve azonosítóhasználat esetén, valamint a hatósági intézkedés keretében lepecsételt eszközről, berendezésről a pecsét engedély nélküli eltávolítása vagy a pecsét megkerülésével a lepecsételt eszköz, berendezés újra üzembe helyezése esetén a jogsértő árbevételének 1%-a;

d) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára határozatban megállapított kötelezettség teljesítésének elmulasztása, illetve késedelmes vagy nem megfelelő teljesítése esetén a jogsértő árbevételének 0,5%-a;

e) egyéb, az a)-d) pontban nem szereplő piacszabályozási ügyekben, elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály megsértése esetén a jogsértő árbevételének 0,1%-a;

f) a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal kapcsolatos - e törvényben meghatározott - kötelezettségek megsértése esetén a jogsértő szolgáltató árbevételének 0,5%-a;

g) árbevételi adatok vagy árbevétel közlésének hiányában a bírság mértéke legalább ötvenezer forint, de legfeljebb százmillió forint.

(5) Ismételt jogsértés esetén a Hatóság ötvenezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírsággal sújthatja a jogsértő szervezet vezető tisztségviselőjét a jogsértés súlyához, jellegéhez, és az egyedi ügy sajátosságaihoz mérten.

(6) Súlyos vagy ismételt ügyfél általi szerződésszegés esetében a Hatóság jogosult - a hatósági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a hatósági szerződést azonnali hatállyal felmondani.

(7) A Hatóság

a) kötelezheti a jogsértőt a határozatban foglalt közleménynek vagy a határozatnak a jogsértő internetes honlapjának nyitóoldalán vagy sajtótermékben történő közzétételére a határozatban meghatározott módon és ideig;

b) a jogsértő költségén a jogszabálysértést megállapító határozatát vagy a határozatban foglalt közleményt országos napilapban is nyilvánosságra hozhatja, különösen, ha ez súlyos érdeksérelem megelőzését, illetve csökkentését szolgálja;

c) a kötelezettségek súlyos és ismétlődő megsértése esetén 10-90 napig terjedő időtartamra felfüggesztheti az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogosultságot, illetve a rádiófrekvenciák és azonosítók használatára vonatkozó engedélyeket;

d) kiemelten súlyos és ismételt jogsértés esetén megtilthatja az elektronikus hírközlési tevékenység végzését, visszavonhatja a rádiófrekvenciák és azonosítók használatára vonatkozó engedélyeket;

e) elrendelheti a frekvenciahasználati jog kényszerértékesítését vagy haszonbérbe adását;

f) elrendelheti a piacelemzést követően kiszabott kötelezettségek tekintetében a versenyt jelentős mértékben hátráltató szolgáltatás vagy szolgáltatáscsomag nyújtásának beszüntetését vagy késleltetését;

g) *  a 2 hónapot meghaladó lejárt határidejű frekvencia-, vagy azonosítóhasználati díjtartozásról - a fizetési kötelezettséget, annak mértékét, a lejárt határidejű díjtartozás megfizetésére előírt 15 napos teljesítési póthatáridőt, továbbá az önkéntes teljesítés elmaradásának jogkövetkezményeire való figyelmeztetést is tartalmazó - fizetési felszólítást küld, amelynek eredménytelensége esetén a jogosított engedélyeit (a frekvenciakijelölést, rádióengedélyt, illetve az azonosítókijelölést) visszavonja;

h) egyéb, jogszabályban meghatározott szankciót alkalmazhat.

(8) A (4)-(7) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is megállapíthatók.

(9) A bírság ismételt jogsértés esetén ismételten is kiszabható.

(10) Ismételt jogsértésnek minősül, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály tekintetében, ugyanazon tárgykörben valósítja meg.

(11) E § alkalmazása szempontjából árbevétel alatt az eljárás résztvevőjének hírközlési tevékenységgel kapcsolatos értékesítésből származó - a határozat meghozatalának időpontjához képest - előző üzleti évi nettó árbevételét kell érteni.

50. § *  Rádiófrekvencia jogszerűtlen, engedély nélküli használata, illetve egyedi engedélyhez nem kötött jogszerűtlen frekvenciahasználat esetében a Hatóság jogosult a jogsértő tevékenység folytatásához használt vagy jogosultság nélkül használt eszközt, illetve berendezést a 37/A-37/C. §-okban foglaltak szerint lepecsételni, valamint lefoglalni.

50/A. § *  (1) A Hatóság bírságot szab ki az elektronikus hírközlési építmény építtetőjével szemben, amelynek mértéke

a) használatbavételi engedély iránti kérelem határidőre történő benyújtásának elmulasztása esetén 300 000 Ft;

b) engedélytől eltérően létesített, bontott elektronikus hírközlési építmény esetén

ba) 200 000 Ft/km, de minimum 250 000 Ft, ha a jogsértéssel érintett építményrész nyomvonalának hossza a 3 km-t nem éri el,

bb) 600 000 Ft, és ezenfelül minden megkezdett km után 150 000 Ft/km, ha a jogsértéssel érintett építményrész nyomvonalának hossza legalább 3 km, de a 10 km-t nem éri el,

bc) 1 650 000 Ft, és ezenfelül minden megkezdett km után 100 000 Ft/km, ha a jogsértéssel érintett építményrész nyomvonalának hossza legalább 10 km,

bd) antenna vagy antennatartó szerkezet esetén 750 000 Ft;

c) engedély nélkül létesített, bontott elektronikus hírközlési építmény esetén

ca) 450 000 Ft/km, de minimum 500 000 Ft, ha a jogsértéssel érintett építményrész nyomvonalának hossza a 3 km-t nem éri el,

cb) 1 350 000 Ft, és ezenfelül minden megkezdett km után 300 000 Ft/km, ha a jogsértéssel érintett építményrész nyomvonalának hossza legalább 3 km, de a 10 km-t nem éri el,

cc) 3 450 000 Ft, és ezenfelül minden megkezdett km után 200 000 Ft/km, ha a jogsértéssel érintett építményrész nyomvonalának hossza legalább 10 km,

cd) antenna vagy antennatartó szerkezet esetén 1 500 000 Ft;

d) jogutódlás bejelentését megelőzően folytatott építési vagy bontási tevékenység esetén 100 000 Ft;

e) az utólagos bejelentés határidőre történő benyújtásának elmulasztása esetén 100 000 Ft;

f) bontási kötelezettség nem teljesítése esetén 500 000 Ft.

(2) Ismételt jogsértés esetén a bírság mértéke az (1) bekezdés szerint megállapított bírságösszeg másfélszerese.

(3) Ismételt jogsértésnek minősül, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást, ugyanazon a jogalapon és elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály tekintetében, ugyanazon tárgykörben valósítja meg.

(4) Nem szabható ki bírság, ha a szabálytalan állapot kezdete vagy a jogsértés elkövetése óta öt év eltelt.

50/B. § *  (1) A Hatóság az elektronikus hírközlési építmény jogosulatlan, szakszerűtlen kivitelezése esetén az elektronikus hírközlési építmény építési folyamatának résztvevőjével szemben építésfelügyeleti bírságot szab ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bírság összege

1. építési műszaki ellenőr közreműködésének jogszabályban előírt kötelezettség megszegésével történő mellőzése esetén 10 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft;

2. nem megfelelő jogosultsággal rendelkező építési műszaki ellenőr foglalkoztatása esetén

a) az építtetővel szemben 500 000 Ft, valamint

b) az építési műszaki ellenőrrel szemben 100 000 Ft;

3. nem megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező foglalkoztatása és a foglalkoztatás elfogadása esetén, ha az építtető a foglalkoztató

a) az építtetővel szemben 250 000 Ft, valamint

b) a tervezővel szemben 100 000 Ft;

4. nem megfelelő jogosultsággal rendelkező tervező foglalkoztatása és a foglalkoztatás elfogadása esetén, ha a kivitelező a foglalkoztató

a) a kivitelezővel szemben 250 000 Ft, valamint

b) a tervezővel szemben 100 000 Ft;

5. tervezési dokumentáció nélküli kivitelezési tevékenység végzése esetén

a) az építtetővel szemben 10 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 200 000 Ft, legfeljebb 1 000 000 Ft,

b) a kivitelezővel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 200 000 Ft, legfeljebb 1 000 000 Ft, valamint

c) a felelős műszaki vezetővel szemben 100 000 Ft;

6. nem megfelelő jogosultsággal rendelkező kivitelezővel történő vállalkozási jogviszony létesítése esetén

a) az építtetővel szemben 10 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft, valamint

b) a kivitelezővel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 1 000 000 Ft;

7. felelős műszaki vezető közreműködésének jogszabályban előírt kötelezettség megszegésével történő mellőzésével végzett kivitelezési tevékenység esetén

a) az építési műszaki ellenőrrel szemben 5000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 250 000 Ft, valamint

b) a kivitelezővel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 1 000 000 Ft;

8. nem megfelelő jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezető foglalkoztatása és a foglalkoztatás elfogadása esetén

a) a kivitelezővel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 1 000 000 Ft, valamint

b) a felelős műszaki vezetővel szemben 5000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 250 000 Ft;

9. szakszerűtlen kivitelezés, így különösen a nem megfelelő teljesítményű építési termékek vagy szerkezetek felhasználása, beépítése esetén

a) a kivitelezővel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 200 000 Ft, legfeljebb 1 500 000 Ft,

b) az építési műszaki ellenőrrel szemben 5000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 250 000 Ft, valamint

c) a felelős műszaki vezetővel szemben 5000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 100 000 Ft, legfeljebb 250 000 Ft;

10. tervdokumentációtól eltérő kivitelezés esetén, kivéve, ha az eltérést olyan, a tervezés során előre nem látott körülmény teszi szükségessé, amely a már megkezdett építési munkálatok záradékkal ellátott tervdokumentáció szerinti folytatását akadályozza, és az eltérés nem érinti a szakhatóságok előírásait, az érintett ingatlan, építmény tulajdonosainak, kezelőinek a hozzájárulásában meghatározott feltételeit vagy a közreműködők építményeinek keresztezésére készített dokumentáció tartalmát, és új közreműködők, új ingatlanok bevonásával nem jár

a) a kivitelezővel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 200 000 Ft, legfeljebb 1 500 000 Ft,

b) az építési műszaki ellenőrrel szemben 5000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 50 000 Ft, legfeljebb 250 000 Ft, valamint

c) a felelős műszaki vezetővel szemben 5000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 50 000 Ft, legfeljebb 250 000 Ft;

11. az építési főnapló készenlétbe helyezésének vagy megnyitásának a hiánya esetén

a) az építtetővel szemben 250 000 Ft, valamint

b) a kivitelezővel szemben 250 000 Ft;

12. az állékonyságot, az életet vagy egészséget veszélyeztető állapot előidézése esetén

a) a kivitelezővel szemben 50 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 500 000 Ft, legfeljebb 5 000 000 Ft,

b) az építési műszaki ellenőrrel szemben 20 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 200 000 Ft, legfeljebb 800 000 Ft, valamint

c) a felelős műszaki vezetővel szemben 30 000 Ft/km vagy folyóméter, de legalább 400 000 Ft, legfeljebb 1 500 000 Ft;

13. írásbeli kivitelezési szerződés hiánya esetén

a) az építtetővel szemben 100 000 Ft, valamint

b) a kivitelezővel szemben 100 000 Ft;

14. a tervdokumentáció készítésére vonatkozó írásbeli tervezési szerződés hiánya esetén

a) az építtetővel szemben 80 000 Ft, valamint

b) a tervezővel szemben 80 000 Ft;

15. az építési napló vezetésére vonatkozó követelmények megsértése esetén

a) a kivitelezővel szemben 80 000 Ft,

b) az építési műszaki ellenőrrel szemben 80 000 Ft, valamint

c) a felelős műszaki vezetővel szemben 80 000 Ft;

16. a tervdokumentáció készítésére vonatkozó írásbeli szerződés hiánya esetén, ha a szerződés megkötése a kivitelező feladata

a) a kivitelezővel szemben 80 000 Ft, valamint

b) a tervezővel szemben 80 000 Ft.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában az elektronikus hírközlési építmény mérete alapján meghatározott bírság összege a nyomvonal hossza alapján megkezdett kilométerenként, az antenna és az antennatartó szerkezet magassága alapján megkezdett folyóméterenként számítandó.

(4) A Hatóság az építésfelügyeleti hatósági ellenőrzés eredményeként az elektronikus hírközlési építmény építési folyamatának ugyanazon résztvevőjével szemben egy elektronikus hírközlési építményhez kapcsolódóan megállapított több jogsértés miatt

a) a legmagasabb bírságot eredményező jogsértő cselekményhez kapcsolódó építésfelügyeleti bírság ötven százalékkal megemelt összege vagy

b) a megállapított jogsértések összeadott bírságösszege

közül azt szabja ki, amelynek a mértéke alacsonyabb.

(5) Ismételt jogsértés esetén a bírság mértéke a (2) bekezdés szerint megállapított bírságösszeg másfélszerese.

(6) Ismételt jogsértésnek minősül, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon a jogalapon és jogszabályi rendelkezés tekintetében, ugyanazon tárgykörben valósítja meg.

(7) Nem szabható ki bírság, ha a szabálytalan állapot kezdete vagy a jogsértés elkövetése óta öt év eltelt.

50/C. § *  Az 50/A. és 50/B. §-ban foglalt bírság kiszabása során a 48-50. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

V. Fejezet * 

A HATÓSÁG EGYES ELJÁRÁSAI * 

51. § *  A Hatóság egyes eljárásaiban a Ket. és e törvény szabályait az egyes eljárástípusok keretében meghatározott eltérésekkel alkalmazza.

Nyilvántartások vezetése * 

52. § *  (1) A Hatóság hatósági feladatainak ellátása során hatósági nyilvántartásokat vezet.

(2) A Hatóság nyilvántartást vezet különösen:

a) az elektronikus hírközlési szolgáltatókról és az általuk nyújtott szolgáltatásokról;

b) az elektronikus hírközlési tevékenység elektronikus hírközlő hálózaton történő végzéséhez vagy a szolgáltatás nyújtásához szükséges interfész bejelentésekről;

c) az egyetemes hírközlési szolgáltatók ellenőrzéséhez szükséges adatokról;

d) az elektronikus hírközlési építmények több szolgáltató által megvalósuló közös eszközhasználatáról;

e) az Elnök rendeletében meghatározott egyedi engedélyekről;

f) a Hatósághoz benyújtott referenciaajánlatokról és hálózati szerződésekről;

g) a nem azonosítható hívószámokról;

h) a nem harmonizált frekvenciahasználatú rádióalkalmazások rádióberendezéseinek belföldi forgalomba hozataláról;

i) *  az engedéllyel rendelkező, valamint a bejelentés alapján nyilvántartásba vett elektronikus hírközlési építményekről.

(3) *  A hatósági nyilvántartásokban szereplő közérdekű adatokat bárki megismerheti, kivéve, ha jogszabály vagy nemzetközi kötelezettségvállalás a hatósági nyilvántartásba való betekintést kifejezetten korlátozza.

(4) A Hatóság jogszabályban hatáskörébe utalt feladatainak körében egyéb nyilvántartásokat vezet a főigazgató által meghatározott egyéb adatokról, az adat- és minősített adatvédelemre, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

Általános hatósági felügyelet * 

53. § *  (1) *  A Hatóság kérelemre vagy hivatalból - feladat- és hatáskörének keretében - jogosult hatósági ellenőrzés vagy hatósági eljárás keretében felügyelni az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály érvényesülését, betartását, valamint az általános szerződési feltételekben foglaltak teljesítését.

(2) Amennyiben a Hatóság, hatósági döntésének ellenőrzése eredményeként megállapítja a hatósági döntés megsértését, az ügy összes körülményei, az ellenőrzés során feltárt tények, valamint a jogsértés súlya és a hatékony jogérvényesítés szempontjai alapján mérlegeli, hogy a hatósági döntés megsértése tárgyában a Ket. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít.

(3) Az általános hatósági felügyelet keretében feltárt jogsértések esetében a Hatóság az e törvényben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

53/A. § *  (1) Az általános hatósági felügyeleti eljárást megelőzheti hatósági ellenőrzés.

(2) E hatósági ellenőrzésre a Ket. hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezései irányadók azzal, hogy amennyiben az Elnök vagy a Hivatal a hatósági ellenőrzés eredményeként nem állapít meg jogszabálysértést vagy eljárás megindítására, kezdeményezésére okot adó tényt, körülményt, akkor az Elnök vagy a Hivatal - saját hatásköre keretében - e döntést az ügyiratra feljegyzi és egyéb eljárási cselekményt nem tesz.

(3) A (2) bekezdésben foglalt ügyiratra feljegyzett döntés tartalmáról az Elnök, illetve a Hivatal hivatalos levél formájában értesíti az ellenőrzés alá vont ügyfelet.

(4) A hatósági ellenőrzés eredményeként, hatósági hatásköre keretében az Elnök, illetve a Hivatal felhívhatja az ügyfelet - a jogszabály vagy a hatósági határozat megsértésének pontos megjelölésével - a jogszabály vagy a hatósági határozat megsértésének megszüntetésére és szükség esetén az eredeti állapot helyreállítására.

(5) A (4) bekezdésben foglalt felhívás ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs. A felhívást a felhívott ügyfél a felhívás nem teljesítése esetében indított hatósági eljárás eredményeként hozott érdemi hatósági határozat vagy az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslatban támadhatja meg.

Piacfelügyelet * 

54. § *  (1) Az Elnök és a Hivatal - saját hatósági hatásköre keretében - az elektronikus hírközlési piac zavartalan, eredményes működésének, az elektronikus hírközlési tevékenységet végzők, az előfizetők és a felhasználók érdekei védelmének, a tisztességes és hatékony piaci verseny fenntartásának elősegítése, valamint e törvény egyéb céljai megvalósítása érdekében hatósági felügyeleti jogkörében piacfelügyeleti tevékenységet végez.

(2) A Hatóság piacfelügyeleti tevékenysége során figyelemmel kíséri az elektronikus hírközlési piac működését, az arra vonatkozó elektronikus hírközlési szabályokban, valamint az előfizetői szerződésben foglaltak érvényesülését és arról - nem hatósági hatáskörben - elemzést, értékelést készít.

(3) * 

(4) A piacfelügyeleti eljárás hivatalból indul.

(5) A piacfelügyeleti eljárás céljaként és eredményeként az Elnök és a Hivatal saját eljárásában valamennyi ügyfélre vonatkozó, egységes, egybefoglalt hatósági döntésében

a) értékeli az eljárás tárgyát képező szolgáltatásokkal, tevékenységekkel összefüggő jogérvényesülést, amelynek keretében megállapítja a jogsértések megtörténtét, azokat egyenként és összességükben, egymásra tekintettel is értékeli, valamint meghatározza a jogkövetkezményeket,

b) meghatározza a jogsértések megelőzésével, az önkéntes jogérvényesülés előmozdításával, a piaci folyamatok zavartalan működésével kapcsolatos állami beavatkozás irányait, módszerét, fejlesztésének, esetleges átalakításának szempontjait, hírközlés-politikai következtetéseit.

(6) Az Elnök és a Hivatal piacfelügyeleti döntésében szükség szerint kötelezettségeket állapíthat meg és azok teljesítésének feltételeit is meghatározhatja.

(7) A Hatóság évente - az Elnök és a Hivatal piacfelügyeleti tevékenységét egységesen tartalmazó - beszámolót készít a piacfelügyeleti tervében foglaltak teljesítéséről, piacfelügyeleti tevékenységének eredményéről, megállapításairól, valamint a piacfelügyeleti döntések alapján felmerülő jogszabály-módosítási javaslatokról. A beszámolót a Hatóság annak - Elnök általi - elfogadásától számított tizenöt napon belül internetes honlapján közzéteszi.

(8) Az Elnök és Hivatal piacfelügyeleti terven kívül is folytathat hivatalból piacfelügyeleti tevékenységet.

(9) *  Az Elnök és a Hivatal a piacfelügyeleti feladat- és hatáskörét e törvény, valamint külön jogszabály alapján gyakorolja.

54/A. § *  (1) A piacfelügyeleti eljárást - ideértve a piacfelügyeleti terv alapján indítandó piacfelügyeleti eljárást is - megelőzheti piacfelügyeleti ellenőrzés.

(2) A piacfelügyeleti ellenőrzésre a Ket. hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezései irányadók azzal, hogy amennyiben az Elnök vagy a Hivatal a piacfelügyeleti ellenőrzés eredményeként nem állapít meg jogszabálysértést vagy eljárás megindítására, kezdeményezésére okot adó tényt, körülményt, akkor az Elnök vagy a Hivatal - saját hatásköre keretében - e döntést az ügyiratra feljegyzi és egyéb eljárási cselekményt nem tesz.

(3) A (2) bekezdésben foglalt ügyiratra feljegyzett döntés tartalmáról az Elnök, illetve a Hivatal hivatalos levél formájában értesíti az ellenőrzés alá vont ügyfelet.

(4) A piacfelügyeleti ellenőrzés eredményeként, hatósági hatásköre keretében az Elnök, illetve Hivatal felhívhatja az ügyfelet - a jogszabály vagy a hatósági határozat megsértésének pontos megjelölésével - a jogszabály vagy a hatósági határozat megsértésének megszüntetésére és szükség esetén az eredeti állapot helyreállítására.

(5) A (4) bekezdésben foglalt felhívás ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs. A felhívást a felhívott ügyfél a felhívás nem teljesítése esetében indított hatósági eljárás eredményeként hozott érdemi hatósági határozat vagy az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslatban támadhatja meg.

Felügyeleti terv * 

54/B. § *  A Hatóság az előző év tapasztalatainak figyelembevételével - az Elnök és a Hivatal felügyeleti tervét egységesen tartalmazó - a következő évben tervezett általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti eljárásairól éves felügyeleti tervet készít a tárgyévet megelőző év december 1-jéig, és azt tizenöt napon belül az internetes honlapján közzéteszi. A felügyeleti tervet az Elnök hagyja jóvá. A felügyeleti terv az első félév tapasztalatai alapján, a félév végén felülvizsgálható, és az Elnök jóváhagyásával módosítható. A módosított felügyeleti tervet a Hatóság a módosítás jóváhagyásától számított tizenöt napon belül internetes oldalán közzéteszi.

Egyedi engedélyek * 

55. § *  (1) *  Rádiófrekvenciák használati jogát - jogszabályban meghatározott esetekben - a Hatóság döntése (frekvenciakijelölés, valamint rádióengedély) alapján lehet megszerezni. Jogszabályban meghatározott esetekben frekvenciakijelölés és rádióengedély, kizárólag versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) eredményeként megszerzett frekvenciahasználati jogosultság alapján kérhető. Az árverés, illetve pályázat esetén frekvenciahasználati jogosultság tartalmáról jelen törvényben és a 182. § (3) bekezdés 2. pontjában foglalt felhatalmazás alapján megalkotott frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés vagy pályázati eljárás szabályairól szóló NMHH rendeletben, továbbá a kiírási dokumentációban meghatározott módon és eljárásrendben hatósági szerződés is köthető.

(1a) *  Amennyiben a kiírási dokumentáció szerint a Hatóság az árverési, illetve a pályázati eljárás nyertesével hatósági szerződést köt, a Hatóság az árverést, illetve a pályázati eljárást érdemben lezáró határozatában kizárólag a nyertes tárgyában dönt, és minden, az árverés, illetve a pályázati eljárás tárgyával, tartalmával, a frekvenciahasználati jogosultág megszerzésével, feltételeivel, valamint a frekvenciahasználati jogosultsággal összefüggő jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos egyéb döntés, rendelkezés, feltétel a hatósági szerződés részét képezi. A hatósági szerződés kötelező tartalmi elemeit a kiírási dokumentáció tartalmazza.

(1b) *  Amennyiben a Hatóság a 182. § (3) bekezdés 2. pontjában foglalt felhatalmazás alapján megalkotott frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés vagy pályázati eljárás szabályairól szóló NMHH rendelet szerint egyes frekvenciablokkok vagy valamennyi frekvenciablokk tekintetében egybefoglalt határozatot hoz és a kiírási dokumentáció alapján hatósági szerződést köt az árverés vagy a pályázati eljárás nyertesével, a kiírási dokumentáció határozza meg, hogy a Hatóság az egybefoglalt határozat tárgyába tartozó frekvenciablokkonként egyedileg vagy az egybefoglalt határozat tárgyába tartozó valamennyi frekvenciablokk tekintetében egységesen köt hatósági szerződést.

(1c) *  A kiírási dokumentáció az alábbi alapvető feltételekkel rendezheti a hatósági szerződéskötést:

a) Az árverési, illetve a pályázati eljárást érdemben lezáró, az árverési, illetve a pályázati eljárás nyertesét megállapító határozatnak a nyertessel történő közlését követő öt napon belül a Hatóság - a nyertessel való hatósági szerződéskötés érdekében - hivatalból hatósági eljárást indít. E hatósági eljárás ügyintézési határideje negyvenöt nap, amely nem hosszabbítható meg.

b) Amennyiben az a) pont szerinti hatósági eljárásban a nyertes nem vesz részt vagy a hatósági szerződés megkötését akadályozza - ideértve azt is, ha a nyertes résztvevő a jelentkezését visszavonja -, az a) pontban meghatározott ügyintézési határidőn túl a hatósági szerződés nem köthető meg, ez esetben a Hatóság az eljárás megindításától számított negyvenötödik napon az eljárást megszünteti. Az eljárásban igazolási kérelemnek nincs helye.

c) A hatósági szerződés az árverési, illetve a pályázati eljárást érdemben lezáró, az árverési, illetve a pályázati eljárás nyertesét megállapító határozat jogerőre emelkedéséig nem köthető meg. A határozat jogerőre emelkedésének időtartama a hatósági szerződés megkötésére irányuló hatósági eljárás a) és b) pontban meghatározott ügyintézési határidejébe nem számít bele.

d) A hatósági szerződésben meg kell határozni a szerződésszegés jogkövetkezményeit.

(1d) *  Amennyiben a 44. § (6)-(7) bekezdése szerint az árverési, illetve a pályázati eljárást érdemben lezáró, az árverési, illetve a pályázati eljárás nyertesét megállapító határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezték, a hatósági szerződés a bíróság jogerős döntéséig nem köthető meg. A bírósági felülvizsgálati eljárás időtartama a hatósági szerződés megkötésére irányuló hatósági eljárás (1c) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott ügyintézési határidejébe nem számít bele.

(2) *  A polgári célú frekvenciák használatára vonatkozó frekvenciakijelölést és rádióengedélyt, valamint versenyeztetési eljárás esetén frekvenciahasználati jogosultságot, továbbá a nem polgári célú frekvenciák használatára vonatkozó frekvenciakijelölést, illetve rádióengedélyt a Hivatal adja ki.

(2a) *  A frekvenciahasználati jogosultság versenyeztetési eljárás során (árverés, pályázat) történő megszerzéséhez a kiírási dokumentációban - a személyi (részvételi), alaki és tartalmi feltételek mellett - a tényleges verseny előmozdítása és a verseny torzulásainak elkerülése szempontjából különösen a következő feltételek, kötelezettségek köthetők ki, valamint a frekvenciahasználati jogosultság fennállása alatt különösen a következő intézkedések tehetők:

a) az elnyert frekvenciahasználati jogosultsággal kapcsolatos szolgáltatás nyújtására vagy alkalmazható technológiára vonatkozó kötelezettség, ideértve szükség szerint a lefedettséggel, szolgáltatásindítással és a minőséggel kapcsolatos kötelezettségeket is;

b) az elektronikus hírközlési szolgáltatások különböző típusaira előírt - arányos és megkülönböztetés-mentes - korlátozások, szükséges műszaki és működési feltételek, amennyiben az a káros zavarás elkerüléséhez, a lakosság egészségének védelméhez és elektromágneses sugárzással kapcsolatos - külön jogszabályban rögzített - feltételek érvényesüléséhez, a szolgáltatás műszaki minőségének biztosításához, rádiófrekvenciák megosztott használatának maximalizálásához, hatékony spektrumhasználat garantálásához, illetve egyéb - jogszabályon alapuló - közérdekű cél eléréséhez szükséges;

c) az elnyert frekvenciahasználati jogosultság maximális időtartama;

d) a frekvenciahasználati jog, jogosultság átruházására, haszonbérletére vonatkozó - jogszabályon alapuló - feltételek;

e) a frekvenciahasználati jogosultság megszerzésével kapcsolatos díjakra vonatkozó feltételek és kötelezettségek;

f) bármely olyan kötelezettségvállalás, amelyet a pályázat vagy árverés nyertese az árverési vagy pályázati eljárás során tett;

g) annak a rádióspektrumnak (pl. frekvenciasáv, frekvencia blokk, frekvenciablokkok) a mennyiségi korlátozása, amelyre valamely vállalkozás használati jogokat szerezhet;

h) az elektronikus hírközlési szolgáltatások számára kiosztott 1 GHz alatti frekvenciasáv tekintetében a használati jogok különböző feltételekhez kötése, beleértve a nagykereskedelmi hozzáférés, országos vagy regionális roaming biztosítási kötelezettségét,

i) amennyiben a piac helyzete alapján ez indokolt, valamely frekvenciasáv, frekvencia blokk, frekvenciablokkok egy részének fenntartása újonnan belépők számára;

j) egyes frekvenciasávokban újabb frekvenciahasználati jogosultság, illetőleg jog lehetővé tételének elutasítása vagy feltételekhez kötése vagy új frekvenciahasználati módok engedélyezése a használati jogok odaítéléséből, átruházásából vagy halmozásából adódó versenytorzulás elkerülése érdekében;

k) a frekvenciahasználati jogosultság, illetve jog nemzeti vagy uniós összefonódás-ellenőrzés alól mentes átruházásának megtiltása vagy feltételekhez kötése, amennyiben az ilyen átruházás a versenyt várhatóan jelentős mértékben károsítja;

l) *  a már meglévő frekvenciahasználati jogosultságok módosítása, amennyiben ez a frekvenciahasználati jogosultság bármely átruházásából vagy felhalmozásából adódó versenytorzulás korrekciójához szükséges.

(2b) *  A (2a) bekezdésben foglalt kötelezettségeket és feltételeket - a kiírási dokumentációban meghatározottak szerint - a hatóság a frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére irányuló árverési vagy pályázati eljárásban hozott, az árverés vagy pályázat nyertesét, nyerteseit megállapító határozatában állapítja meg vagy az (1) bekezdés szerinti hatósági szerződésbe foglalja.

(2c) *  A (2a) bekezdésben foglalt kötelezettségek és feltételek tekintetében a 62-65. §-ban, a 70. §-ban, 71. §-ban és a 100. §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni.

(2d) *  A Hatóság a (2a) bekezdés szerinti versenyeztetési eljárás esetén a 40/A. §-ban meghatározott módon és eljárásrendben a kiírási dokumentáció tervezetét közzéteszi, azzal kapcsolatban egyeztet az érdekelt felekkel és észrevételezési lehetőséget biztosít.

(2e) *  A (2a) bekezdés l) pontjában foglalt meglévő frekvenciahasználati jogosultságok módosítására a tényleges verseny előmozdítása és a verseny torzulásainak elkerülése céljából a már megkötött hatósági szerződések keretein belül is sor kerülhet a hatósági szerződésben foglalt feltételek, rendelkezések szerint vagy a felek közös megállapodása alapján.

(3) A frekvenciahasználati joggal kapcsolatos hatósági eljárásban a Hatóság nyílt, tárgyilagos, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes szabályok alapján határoz a frekvenciahasználati jog kiadásáról. A frekvenciahasználati joggal vagy jogosultsággal kapcsolatos hatósági eljárások részletes szabályait az Elnök rendeletben határozza meg.

(4) A frekvenciahasználati joggal kapcsolatos hatósági eljárás határideje 42 nap. Pályázat vagy árverés útján megszerezhető jogosultságok esetén az ügyintézés határideje legfeljebb nyolc hónappal meghosszabbítható.

(5) Az e törvényben szabályozott frekvenciagazdálkodási hatósági eljárás az ügy eldöntéséhez szükséges műszaki vizsgálatok és a nemzetközi koordináció befejeződéséig felfüggeszthető.

(6) A Hatóság a rádióspektrum hatékony és megfelelő használata, a káros zavarások elkerülése érdekében vagy közegészségügyi szempontok alapján a frekvenciahasználatot korlátozhatja vagy megtagadhatja.

(7) A közszolgálati médiaszolgáltatóra rótt közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges frekvenciahasználati jogosultság kiadása során a közszolgálati médiaszolgáltató kérelme elsőbbséget élvez.

(8) A Hatóságnak a frekvenciahasználatra irányuló kérelmet el kell utasítania, ha

a) a kérelem teljesítése műszaki vagy frekvenciagazdálkodási okból nem lehetséges;

b) a frekvencia használata a meglévő vagy tervezett frekvenciafelhasználásokban káros rádiófrekvenciás zavart okozna;

c) a kérelmezőnek lejárt határidejű frekvenciadíj-fizetési kötelezettsége van a Hatósággal szemben.

(9) A frekvenciahasználati jog jogosítottjának kérelmére a frekvenciahasználati jogot a hatóság visszavonja. A visszavonás egyéb feltételeit az Elnök rendeletben állapítja meg.

(10) Amennyiben a médiaszolgáltatási jogosultság műsorszolgáltatási vagy hatósági szerződésen alapul, a műsor szórására vonatkozó rádióengedély a szerződésben foglalt határozott időtartam leteltének napjával vagy a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetében a megszüntetés napjával - külön anyagi jogi visszavonásra irányuló hatósági eljárás és hatósági döntés nélkül - megszűnik.

(11) Amennyiben a médiaszolgáltatási jogosultság műsorszolgáltatási vagy hatósági szerződésen alapul, a műsor szórására vonatkozó rádióengedély a szerződés Médiatanács általi felmondása alapján történő megszűnése napjával - külön anyagi jogi visszavonásra irányuló hatósági eljárás és hatósági döntés nélkül - megszűnik.

(12) A (11) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók a felmondás tárgyában hozott hatósági határozat bírósági felülvizsgálata keretében kért végrehajtás felfüggesztése tekintetében a bíróság által meghozott elsőfokú döntésig, továbbá nem alkalmazhatók - a vonatkozó közigazgatási per jogerős lezárásáig - amennyiben a felmondás tárgyában hozott hatósági határozat végrehajtását a bíróság felfüggesztette.

(12a) *  Ha a felmondás tárgyában hozott hatósági határozat végrehajtását a bíróság felfüggesztette, a felmondás tárgyát képező médiaszolgáltatási és frekvenciahasználati jogosultság gyakorlása esetén a közigazgatási per jogerős lezárásáig is terheli a jogosultat a médiaszolgáltatási díj, illetve a frekvenciadíj megfizetésének kötelezettsége.

(12b) *  Ha a közigazgatási per folyamatában a jogosult a frekvenciadíj tekintetében 3 hónapot meghaladó késedelembe esik. a Hivatal a 49. § (7) bekezdés g) pontjában foglalt - engedély visszavonása - jogkövetkezménnyel egyidejűleg alkalmazhatja a 37/A-37/C. §-ban meghatározott hatósági intézkedést.

(13) A rádióengedély tartalmazza az engedély hatályát és a (10)-(12) bekezdések szerinti megszűnésének eseteit.

(14) A műsorszórásra felosztott frekvenciák frekvenciahasználati jogosultságával, kijelölésével és rádióengedélyével kapcsolatos részletes szabályokat a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvény, a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló Elnök által kiadott rendelet, valamint az Elnök a frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól szóló rendeletben állapítja meg.

55/A. § *  (1) Az azonosítókkal való gazdálkodás során biztosítani kell a szolgáltatások zavarmentes, egyértelmű elérhetőségét, a piaci szereplők esélyegyenlőségét, az azonosítók hatékony, a felhasználók és a szolgáltatók érdekeit érvényesítő felhasználását.

(2) *  Az ANFT-ben meghatározott azonosítók használatát (kijelölési engedély) és egyes azonosítók előzetes lekötését (lekötési engedély) a Hatóság engedélyezi.

(3) A Hatóság határozatát a szolgáltatások megvalósításának erőforrás- és időszükségletére figyelemmel hozza meg.

(4) Az azonosító használatot a Hatóság ellenőrzi. Az engedélyezési és ellenőrzési eljárás szabályait az Elnök rendeletben állapítja meg.

Zavarelhárítás * 

56. § *  (1) Elektronikus hírközlő berendezést, nagyfrekvenciás berendezést, valamint minden olyan berendezést amely működése közben nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást kelt, továbbá azokat a villamos vagy elektronikus alkatrészeket tartalmazó berendezéseket (a továbbiakban együtt: villamos vagy elektronikus berendezés), amelyek alkalmasak arra, hogy elektromágneses zavart okozzanak, vagy amelyek működésére ilyen zavar hatással lehet, úgy kell üzemben tartani, hogy az más, zavarérzékenység szempontjából egyébként megfelelő villamos vagy elektronikus berendezés működésében zavart ne okozzon.

(2) A hírközlő berendezés működésében zavart okozó berendezés üzemben tartója köteles a zavart megelőzni, a keletkezett zavart megszüntetni.

(3) A Hatóság köteles a zavart okozó villamos vagy elektronikus berendezés üzemben tartóját a zavar megszüntetésére felszólítani. Ha az üzemben tartó a zavart a műszakilag elengedhetetlenül szükséges időtartamon belül a felszólítás ellenére sem szünteti meg, a Hatóság határozattal elrendeli a berendezés zavarszűrését, áthelyezését vagy üzemidejének korlátozását, illetőleg a zavar más módon való megszüntetését.

(4) A (3) bekezdésben foglalt határozat meghozatalának akkor is helye van, ha a zavart okozó villamos vagy elektronikus berendezés zavarkibocsátás szempontjából megfelelő és használata jogszerű, kivéve, ha a zavart költség nélkül vagy csekély költséggel - a zavarérzékenység szempontjából megfelelő zavart villamos vagy elektronikus berendezés áthelyezésével vagy tartozékainak megváltoztatásával - meg lehet szüntetni.

(5) A zavar elhárításának költségei, ha a zavart okozó villamos vagy elektronikus berendezés nem megfelelő, vagy használata jogszerűtlen volt, az üzemben tartót, ha a zavart villamos vagy elektronikus berendezés zavarérzékenység szempontjából nem megfelelő, akkor annak üzemben tartóját terhelik.

Eljárás jogvitában * 

57. § *  (1) *  Az a szolgáltató vagy egyéb vállalkozás, amelynek egy másik szolgáltató elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban, az ez alapján kötött szerződésben, részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló hálózatfejlesztési pályázatban a pályázat nyertese tekintetében előírt nagykereskedelmi nyílt hozzáférési kötelezettségekre vonatkozó követelményekben, vagy ezen követelmények alapján megkötött szerződésben, továbbá e törvény szerinti hálózati szerződésben meghatározott, elektronikus hírközlést érintő jogát vagy jogos érdekét megsértette (a továbbiakban: jogvita), a Hatósághoz fordulhat.

(2) A Hatóság az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben tanácsban jár el.

(3) A Hatóság eljáró tanácsának (a továbbiakban: eljáró tanács) elnöke és két tagja van.

(4) *  Az eljáró tanács elnöke az Elnök, vagy - a Szervezeti és Működési Szabályzatban szabályozott módon - a Hatóság Elnök által kijelölt vezető beosztású alkalmazottja.

(5) Az eljáró tanács két tagját az Elnök jelöli ki a Hatóság vezető beosztású alkalmazottai közül.

(6) Az eljáró tanács eljárására vonatkozó - e törvényben nem szabályozott - rendelkezéseket a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza.

58. § *  (1) A jogvitás eljárást kezdeményező kérelemnek a Ket. kérelemre vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakon túlmenően tartalmaznia kell az 57. § (1) bekezdésben meghatározottak alapjául szolgáló tényeket, körülményeket, a kérelmező jogsérelmének alapját képező konkrét jogszabályi, és szerződésbeli rendelkezéseket, valamint jogának vagy jogos érdekének igazolását.

(2) Amennyiben a kérelmező a szerződés létrehozását, tartalmának megállapítását kéri az eljáró tanácstól, köteles szövegszerűen - egyértelműen és világosan - megjelölni a létrehozni, megállapítani kért szerződéses tartalmat.

(3) A kérelemben bizonyítási indítvány is előterjeszthető, valamint abban nyilatkozni kell arról, hogy a kérelmező kéri-e tárgyalás tartását.

(4) *  Amennyiben a jogvitás eljárás megindítása iránti kérelem nem vagy nem megfelelően tartalmazza az (1) bekezdésben foglaltakat, az eljáró tanács legfeljebb nyolc napos teljesítési határidővel hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt. Amennyiben a hiánypótlást - határidőben - a kérelmező nem vagy nem megfelelően teljesíti, az eljáró tanács a kérelmet tizenöt napon belül érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(5) *  Amennyiben a jogvitás eljárás megindítása iránti kérelem nem vagy nem megfelelően tartalmazza a (2) bekezdésben foglaltakat, abban az esetben az eljáró tanács öt napos teljesítési határidővel hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt. Amennyiben a hiánypótlást - határidőben - a kérelmező nem vagy nem megfelelően teljesíti, az eljáró tanács a szerződés létrehozása, illetve tartalmának megállapítása körében mellőzi a döntéshozatalt és az ügy tárgya, illetve a jogsértés tekintetében a rendelkezésre álló adatok alapján dönt, vagy megszünteti az eljárást.

(6) A kérelmet az eljáró tanács - amennyiben érdemi vizsgálat nélkül nem utasítja el - megküldi az ellenérdekű ügyfélnek, és legfeljebb tíznapos határidő tűzésével felhívja nyilatkozatának és bizonyítékainak előterjesztésére, valamint azok ellenérdekű ügyfél részére történő egyidejű megküldésére.

(7) *  Amennyiben az eljáró tanács az eljárás során tárgyalást tart, azon megkísérli egyezség létrehozását a felek között.

59. § *  (1) *  Az 58. § (7) bekezdése szerinti tárgyaláson a felek és egyéb érdekeltek személyesen vagy képviselőik útján jelen lehetnek, nyilatkozatot és észrevételt tehetnek, a tárgyalás befejezéséig bizonyítékaikat előterjeszthetik. A tárgyalás nem nyilvános.

(2) A tárgyalásra szabályszerűen idézettek, értesítettek távolmaradása a tárgyalás megtartását és az ügy elintézését nem gátolja. Távolmaradását azonban az idézett, értesített alapos okkal előzetesen kimentheti, ez esetben az eljáró tanács a tárgyalást elhalaszthatja.

(3) A tárgyalás elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. Az eljáró tanács azonban, ha a meg nem jelentek valamelyikének meghallgatását szükségesnek tartja, erre tekintettel - új tárgyalási határnap kitűzésével - a tárgyalást elhalaszthatja.

(4) E törvény eltérő rendelkezése hiányában a kérelemben foglaltak tény- és jogalapját a kérelmező köteles hitelt érdemlően bizonyítani.

(5) Az eljáró tanács az ellenérdekű ügyfelet adatszolgáltatásra, nyilatkozattételre kötelezheti.

(6) Az eljáró tanács a folyamatban lévő ügyben kérelemre vagy hivatalból ideiglenes intézkedéseket tehet, amennyiben megállapítható, hogy e törvény szabályainak, különösen alapelveinek megszegése miatt az ideiglenes intézkedés hiányában súlyos, másként el nem hárítható jog-, illetve érdeksérelem következik be, vagy ennek veszélye áll fenn, és az intézkedés miatti hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket.

(7) Ideiglenes intézkedésként az eljáró tanács megtilthatja a tevékenység gyakorlását, meghatározhatja a tevékenység gyakorlásának feltételeit, továbbá kötelezettséget határozhat meg.

(8) Az ideiglenes intézkedés hatálya az eljárás jogerős lezárásáig tart. Az ideiglenes intézkedést az eljáró tanács az eljárás során kérelemre vagy hivatalból módosíthatja, megszüntetheti.

(9) *  Amennyiben az eljáró tanács ideiglenes intézkedést alkalmaz, az intézkedést elrendelő végzés ellen az ügyfél a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz jogorvoslati kérelemmel fordulhat. A bíróság az ügyben tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye. A kérelem benyújtásának a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(10) Az ideiglenes intézkedés elutasítása tárgyában az eljáró tanács nem hoz külön végzést, az elutasítás indokait a jogvitás eljárást lezáró érdemi döntésben határozza meg.

60. § *  (1) Az eljáró tanács jogvitás eljárásban jogosult az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály alapján fennálló szerződéskötési kötelezettség esetén a feleknek a szerződés tartalmára vonatkozó megegyezése hiányában - 58. § (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő kérelem esetén - a szerződés létrehozására, módosítására, és a szerződés tartalmának megállapítására.

(2) Amennyiben az e törvény szerint az elektronikus hírközlési szolgáltatás ellenértékére kiterjedően is indítható jogvitás eljárás, az eljáró tanács megtilthatja az ellenérték további alkalmazását, egyidejűleg e törvény keretei között megállapíthatja a jogszerű árat és kötelezheti az elektronikus hírközlési szolgáltatót a jogszerű ár alkalmazására.

(3) A referenciaajánlattal, illetve a kötelezett szolgáltató és a jogosult szolgáltató között referenciaajánlat alapján vagy azon kívül hozzáférés, illetve összekapcsolás tárgyában kötendő szerződéssel kapcsolatos jogvitákban az eljáró tanács külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel jár el.

61. § *  (1) Amennyiben szolgáltatók között felmerült jogvitában a Hatóság mellett más tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóság is érintett, a jogvitában a Hatóság eljárása során köteles kikérni a jogvitában érintett más tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóságok véleményét.

(2) A jogvita rendezése érdekében a Hatóság köteles együttműködni a Hatóságot megkereső más tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatósággal.

(3) *  A Hatóság az egyedi jogvitás eljárásban megkereséssel fordulhat a BEREC-hez, a jogvitás ügy érdemi tartalmával kapcsolatos véleményének megismerése céljából.

(4) *  Az ügyintézési határidőbe a BEREC megkeresésétől, véleményének Hatóság általi kézhezvételéig terjedő időtartam nem számít be.

(5) *  Amennyíben a 37. § alkalmazásának van helye, a Hatóság erre irányuló végzését a BEREC megkeresésétől véleményének kézhezvételéig terjedő időtartam alatt is meghozhatja.

61/A. § *  Az eljáró tanács döntése elleni jogorvoslatra az Elnök döntése elleni jogorvoslatra vonatkozó szabályok alkalmazandók.

VI. Fejezet * 

PIACSZABÁLYOZÁSI ELJÁRÁSOK * 

Piacmeghatározás, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása * 

62. § *  (1) Az Elnök azonosítja az érintett piacokat; elemzi az érintett piacokon fennálló versenyt, valamint annak hatékonyságát, és amennyiben azokon a verseny nem hatékony,

a) azonosítja az érintett piacokon a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót, szolgáltatókat; valamint

b) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra, szolgáltatókra a XI-XIV. fejezetben foglalt kötelezettségek közül a piacelemzés alapján feltárt versenyt korlátozó akadályok által indokolt, azokkal arányos, legalább egy kötelezettséget ír elő vagy a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra korábban, az e bekezdés szerinti piacelemzés első elvégzését megelőzően jogszabályban, vagy azt követően a határozatában megállapított legalább egy kötelezettséget fenntart, illetve módosítja azt.

(2) *  Az Elnök a piacmeghatározást és a piacelemzést az Európai Bizottság harmonizált jogalkalmazásra vonatkozó határozatai és ajánlásai alapján, a versenyjog vonatkozó szabályai szerint végzi el figyelembe véve a földrajzi piacon a versenyfeltételekben, és a fogyasztók jellemzőiben megjelenő eltéréseket.

(3) A piacelemzés alapján az Elnök jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosítja azt a szolgáltatót, amelyik valamely olyan érintett piacon, amelyen a gazdasági verseny nem hatékony, egyedül vagy más szolgáltatóval közösen gazdasági erőfölényben van, azaz olyan gazdasági helyzetben van, amely lehetővé teszi, hogy a tevékenységét a versenytársaktól, a vevőktől, és végső soron a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül folytassa.

(4) A jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató azonosítása során az Elnök figyelembe veszi, hogy egy érintett piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató egy kapcsolódó vagy azzal szoros kapcsolatban lévő piacon is jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatónak minősülhet, amennyiben az adott érintett piac és a kapcsolódó piac közötti kapcsolatból eredően a szolgáltató az egyik piacon fennálló gazdasági erejét átviheti a másik piacra, és ezzel gazdasági erejét erősítheti. A kapcsolódó piacon, amennyiben indokolt, az arányosság elvét követve, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára a XI-XIV. fejezetben foglalt kötelezettségek írhatók elő, kivéve a 106. §-ban foglalt kötelezettséget.

(5) Amennyiben az Elnök a piacelemzés alapján egy, a piacelemzés megkezdésének időpontjában jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatónak minősülő szolgáltatót nem határoz meg jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként, határozatában megszünteti az ilyen szolgáltató jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként való azonosítását.

(6) *  Az Európai Bizottság határozatában megállapított, Magyarország területét is érintő, az Európai Gazdasági Térség tagállamai közötti piac esetében az Elnök a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató azonosítását az érintett, az Európai Gazdasági Térség tagállamainak elektronikus hírközlési szabályozó hatóságaival együttműködve végzi el.

63. § *  (1) Az Elnök az azonosított jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra az azon a piacon, amelyen a szolgáltató jelentős piaci erővel rendelkezik, a piacelemzés által feltárt, versenyt korlátozó akadályok által indokolt, azokkal arányos mértékű kötelezettséget vagy kötelezettségeket ír elő a XI-XIV. fejezetben meghatározott kötelezettségfajták közül, vagy hatályában fenntartja, illetve módosítja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra korábban megállapított kötelezettséget.

(2) *  Az Európai Bizottság határozatában megállapított, Magyarország területét is érintő, az Európai Gazdasági Térség tagállamai közötti piac esetében az Elnök a kötelezettségek előírását, hatályban tartását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését az Európai Gazdasági Térség érintett tagállamának elektronikus hírközlési szabályozó hatóságával együttműködve végzi el.

(3) Amennyiben valamely jelentős piaci erejű szolgáltató esetében jogutódlás következik be, a szolgáltató kérelmére az Elnök hatósági szerződés keretében rendezheti, hogy a jogutód szolgáltatót vagy szolgáltatókat a jogelőd szolgáltatókat terhelő kötelezettségek közül melyik milyen tartalommal terheli.

(4) Amennyiben az Elnök megszünteti egy szolgáltató jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként való azonosítását, határozatában az ilyen szolgáltatót a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként való azonosítására tekintettel terhelő valamennyi kötelezettség alkalmazását megszünteti.

(5) Az Elnök a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót terhelő kötelezettség módosításáról vagy megszüntetéséről rendelkező határozatában a módosításra, illetve megszüntetésre kerülő kötelezettséget a határozatban foglalt átmeneti ideig hatályban tarthatja. A kötelezettség módosítása esetén az Elnök rendelkezik a módosított kötelezettség hatályba lépése időpontjáról.

64. § *  Amennyiben az Elnök - kivételes és indokolt esetben - a XI-XIV. fejezetben meghatározottaktól eltérő, hozzáféréssel vagy összekapcsolással összefüggő, illetve funkcionális szétválasztásra vonatkozó kötelezettséget kíván előírni egy jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra, az erre vonatkozó határozattervezetét részletes indokolással előzetesen jóváhagyásra megküldi az Európai Bizottságnak. A határozattervezet megküldésétől az Európai Bizottság 71. § (5) bekezdése szerinti határozatának meghozataláig az Elnök eljárása felfüggesztésre kerül.

65. § *  (1) A piacelemzést az érintett piacokon az Elnök rendszeresen, de legalább az előző piacelemzési és kötelezettség előírásával kapcsolatos eljárás befejezését követő három éven belül ismételten elvégzi. Ez az időszak azonban legfeljebb három további évvel meghosszabbítható, amennyiben a Hatóság a javasolt meghosszabbításról szóló, indokolással ellátott értesítést küld a Bizottságnak, és ezzel kapcsolatban a Bizottság az értesítéstől számított egy hónapon belül nem emel kifogást.

(2) Az Elnök a Bizottságnak korábban be nem jelentett érintett piacok esetében a piacelemzést a Bizottság által az érintett termékpiacokról és szolgáltatási piacokról kiadott ajánlás felülvizsgálatának elfogadásától számított két éven belül folytatja le.

(3) Amennyiben valamely érintett piacon fennálló verseny megítélése szempontjából jelentős körülmény jut a Hatóság tudomására, az Elnök a piacelemzést haladéktalanul lefolytatja az adott érintett piacon vagy piacokon.

(4) Amennyiben a lefolytatott piacelemzés eredménye alapján

a) új érintett piac vagy piacok meghatározása,

b) valamely piac vagy piacok érintett piacként való meghatározásának megszüntetése,

c) jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató azonosítása vagy ilyen szolgáltatóként való azonosítás megszüntetése, vagy

d) jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra kötelezettség előírása, módosítása vagy megszüntetése

válik szükségessé, az Elnök a 40. § és a 62. § szerinti eljárásokat lefolytatva soron kívül határozatot hoz.

66. § *  (1) Ha a Hatóság a 108/A. § szerinti feltételek fennállása esetén funkcionális szétválasztásra irányuló kötelezettséget kíván előírni, határozattervezet formájában javaslatot nyújt be a Bizottsághoz, amely tartalmazza:

a) a Hatóságnak a 108/A. § (1) bekezdés szerinti megállapításait alátámasztó bizonyítékait;

b) az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy ésszerű időn belül nincs vagy nagyon kicsi az esély arra, hogy kialakuljon a hatékony és fenntartható infrastruktúraalapú verseny;

c) a Hatóságra, az érintett szolgáltatóra, különösen a szétválasztott szolgáltató által foglalkoztatott munkaerőre, az elektronikus hírközlési ágazat egészére, valamint - figyelembe véve különösen a társadalmi és területi kohézió biztosításának szükségességét - az ágazati befektetések ösztönzésére, valamint más érdekeltekre gyakorolt várható hatás, így különösen az infrastruktúraalapú versenyre gyakorolt várható hatás, és a fogyasztókkal kapcsolatos esetleges hatások elemzését;

d) azon okoknak az elemzését, amelyek igazolják, hogy ez a kötelezettség lenne az azonosított versenyproblémák, piaci kudarcok kezelését célzó eszközök végrehajtásának leghatékonyabb eszköze.

(2) A Hatóság által a Bizottsághoz benyújtott határozattervezetnek tartalmaznia kell a következőket:

a) a szétválasztás pontos jellegét és mértékét, meghatározva különösen a létrejövő önálló gazdasági egység jogállását;

b) a létrejövő önálló gazdasági egység eszközei, valamint az általa szolgáltatandó termékek vagy szolgáltatások megjelölését;

c) a létrejövő önálló gazdasági egység által foglalkoztatott munkavállalók személyzeti függetlenségét biztosító vezetési szabályokat és a kapcsolódó ösztönző rendszert;

d) a kötelezettségek teljesítését biztosító szabályokat;

e) a gazdasági tevékenység - különösen más érdekeltekkel szembeni - átláthatóságát biztosító szabályokat; és

f) a kötelezettségek teljesítését biztosító intézkedéseket, beleértve az éves jelentés közzétételét is.

(3) Az Európai Bizottság által a határozattervezetről meghozott döntést követően a Hatóság a 62-66. §-ban foglaltak szerint elvégzi az intézkedéssel érintett piacok összehangolt elemzését. Értékelése alapján a Hatóság a 62-66. § rendelkezéseivel összhangban dönt a kötelezettségek megállapításáról, fenntartásáról, módosításáról vagy visszavonásáról. Ha a funkcionális szétválasztásra kötelezett vállalkozás a Hatóság határozata alapján valamely érintett piacon jelentős piaci erővel rendelkezőnek minősül, akkor vele szemben e piac tekintetében megállapítható bármely, a XII. fejezetben meghatározott kötelezettség, és a 62-65. § alapján előírt bármely egyéb kötelezettség.

(4) Ha az egy vagy több érintett piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató előzetesen - a tervezett jogügyletet megelőzően legalább 90 nappal - tájékoztatja a Hatóságot, hogy

a) a helyi hozzáférési hálózati eszközei teljes egészét vagy jelentős részét más tulajdonában lévő, önálló jogi személyre kívánja átruházni, vagy

b) ha önálló gazdasági egységet kíván létrehozni abból a célból, hogy valamennyi kiskereskedelmi szolgáltató részére - saját kiskereskedelmi részlegét is beleértve - teljes mértékben egyenértékű hozzáférési szolgáltatásokat biztosítson, a Hatóság felméri, hogy a tervezett jogügylet hogyan befolyásolja az e törvény alapján kirótt hatályos szabályozási kötelezettségeket.

(5) Ebből a célból a Hatóság a 62-65. §-ban megállapított eljárással összhangban elvégzi a szétválással érintett piacok összehangolt elemzését.

(6) Értékelése alapján a Hatóság a 62-65. § rendelkezéseivel összhangban dönt a XII. Fejezet szerinti kötelezettségek megállapításáról, fenntartásáról, módosításáról vagy visszavonásáról.

(7) Ha a jogilag vagy működését tekintve önálló gazdasági egység a Hatóság határozata alapján valamely piacon jelentős piaci erővel rendelkezőnek minősül, akkor vele szemben e piac tekintetében megállapítható bármely, a XII. fejezetben meghatározott kötelezettség, és a 64. § alapján előírt bármely egyéb kötelezettség.

Referenciaajánlat elfogadása * 

67. § *  (1) Az Elnök határozata vagy jogszabály alapján referenciaajánlat közzétételére kötelezett szolgáltató (a 67-68. § alkalmazásában: kötelezett szolgáltató) köteles az e törvényben, az Elnök határozatában vagy a referenciaajánlatokra, a hálózati szerződésekre, valamint azok megkötésére vonatkozó részletes szabályokról szóló jogszabályban meghatározott tartalommal összeállított referenciaajánlat-tervezetét jóváhagyásra az Elnökhöz benyújtani.

(2) Az Elnökhöz benyújtott referenciaajánlat-tervezethez csatolni kell:

a) a kötelezett szolgáltató hálózatára és egyéb működési feltételeire vonatkozó, valamint minden egyéb olyan adatot és dokumentumot, amelyek az Elnök számára szükségesek annak megállapításához, hogy a referenciaajánlat-tervezetben foglaltak, így különösen az abban alkalmazott árak megfelelnek-e az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak,

b) az összekapcsolásról, hozzáférésről szóló mintaszerződést,

c) a szerződéskötés kezdeményezésére, a szükséges adatközlésre vonatkozóan a kötelezett szolgáltató által kialakított adatlapot,

d) az igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolását.

(3) A (2) bekezdés a) és d) pontja szerint csatolt adatok és dokumentumok nem képezik a referenciaajánlat részét.

(4) A referenciaajánlat-tervezet benyújtásának határidejét az Elnök állapítja meg.

(5) Amennyiben a szolgáltató számviteli szétválasztási kimutatás készítésére köteles, a referenciaajánlat-tervezetet - az Elnök eltérő rendelkezése hiányában - az Elnök által jóváhagyott számviteli szétválasztási kimutatás alapján kell elkészíteni.

67/A. § *  (1) Az Elnök a kötelezett szolgáltató által jóváhagyásra benyújtott referenciaajánlat-tervezetet megvizsgálja, hogy az megfelel-e az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban foglaltaknak.

(2) Ha az Elnök megállapítja, hogy a hozzá benyújtott referenciaajánlat-tervezet hiányos, és nem bírálható el, vagy egyébként nem felel meg az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak, vagy ahhoz nem csatolták az előírt adatokat, határozatában megállapítja a referenciaajánlat tartalmát.

(3) *  Kétség esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a referenciaajánlat-tervezetben foglaltak megfelelnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak.

(4) Az Elnök a jóváhagyás tárgyában hozott határozatot és a referenciaajánlatot a Hatóság internetes oldalán közzéteszi. Az Elnök a jóváhagyás tárgyában hozott határozatában rendelkezik a referenciaajánlat vagy annak egyes részei hatálybalépésének időpontjáról. Az Elnök által jóváhagyott referenciaajánlatot az érintett szolgáltató köteles a határozat kézhezvételét követő 5 napon belül internetes oldalán nyilvánosságra hozni.

(5) Az Elnök indokolt esetben jogosult a jóváhagyott referenciaajánlat módosítását hivatalból előírni.

67/B. § *  (1) A referenciaajánlat kérelemre történő módosításával kapcsolatos eljárásra a referenciaajánlat jóváhagyásával kapcsolatos eljárás szabályait kell alkalmazni az e § szerinti eltérésekkel.

(2) A referenciaajánlat közzétételére kötelezett szolgáltató a referenciaajánlat módosítására irányuló kérelemben köteles meghatározni a referenciaajánlat

a) módosításának indokát,

b) módosuló részeit és a módosítás tartalmát.

(3) A referenciaajánlat módosításának jóváhagyására irányuló kérelemhez csatolni kell a referenciaajánlat módosuló részeivel kapcsolatos adatokat és dokumentumokat, valamint a referenciaajánlatnak a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatát.

(4) Nem kell alkalmazni a referenciaajánlat szolgáltató általi módosítására vonatkozó szabályokat a 67/A. § (5) bekezdése szerinti eljárás során.

(5) Az eredeti referenciaajánlat alapján kötött szerződések módosítására vonatkozó eljárásokat csak a referenciaajánlat módosításának hatálybalépését követően lehet megkezdeni. A módosított referenciaajánlatban meghatározott árakat a felek a referenciaajánlat módosításának hatálybalépésétől kötelesek alkalmazni.

67/C. § *  (1) Ha az Elnök határozatában megállapítja, hogy egy korábban kötelezett szolgáltatónak minősülő szolgáltatót már nem terhel referenciaajánlat közzétételi kötelezettség, e határozat jogerőre emelkedésétől számított naptól az ilyen szolgáltató akkor sem köteles a referenciaajánlat szerinti szerződés megkötésére, ha azt egy másik szolgáltató a jogerőre emelkedést megelőzően kezdeményezte.

(2) A referenciaajánlat alapján kötött szerződéseket a kötelezett szolgáltató az (1) bekezdés szerinti napon, amennyiben az határozatlan időre jött létre, legalább 90 napos felmondási idővel felmondhatja. Amennyiben a határozott idejű szerződésből 6 hónapnál hosszabb idő van hátra, úgy ebben az esetben ugyancsak 90 napos felmondási határidővel gyakorolhatja felmondási jogát a kötelezett szolgáltató.

Számviteli szétválasztási kimutatás jóváhagyása * 

68. § *  (1) A számviteli nyilvántartások elkülönített vezetésére (a továbbiakban: számviteli szétválasztás) kötelezett szolgáltató az e törvényben, a számviteli nyilvántartások elkülönített vezetésének részletes szabályairól szóló jogszabályban, valamint az Elnök határozatában foglalt szerkezetben és tartalom szerint összeállított számviteli szétválasztási kimutatást naptári évenként a számvitelről szóló törvény szerinti éves beszámoló elfogadásától számított 30 napon belül köteles az Elnöknek jóváhagyásra benyújtani.

(2) Ha az Elnök megállapítja, hogy a hozzá benyújtott, számviteli kimutatás hiányos és nem bírálható el, vagy egyébként nem felel meg az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak, illetve ahhoz nem csatolták az előírt adatokat, a kötelezett szolgáltatót megfelelő határidő tűzésével hiánypótlásra hívja fel. A hiánypótlási felhívásban foglaltak késedelmes vagy nem megfelelő teljesítése esetén az Elnök bírságot szabhat ki.

(3) Kétség esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a benyújtott számviteli szétválasztási kimutatásban és a kapcsolódó dokumentumokban foglaltak megfelelnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak.

(4) Az Elnök jogosult a szolgáltatót a számviteli szétválasztási kimutatásban szereplő adatok alátámasztására szolgáló további adatok szolgáltatására kötelezni.

Hírközlési ágazati vizsgálat * 

69. § *  (1) Az Elnök az e törvényben foglalt rendelkezések érvényesülésének értékelése, és az e törvény szerinti hatósági hatáskörök alkalmazása szükségességének feltárása érdekében, amennyiben az ármozgások vagy más piaci körülmények arra utalnak, hogy a hírközlési piacok valamelyikén a verseny torzul vagy korlátozódik, - a piaci folyamatok megismerése és értékelése céljából - végzéssel hatósági ellenőrzési eljárást indít.

(2) Az Elnök ezen eljárása nem érinti a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényben rögzített, ágazati vizsgálat lefolytatására irányuló hatáskörét.

(3) A hatósági ellenőrzés megindításáról az Elnök hirdetmény útján értesíti az elektronikus hírközlési szolgáltatókat, amelynek a Ket. vonatkozó rendelkezéseitől eltérően az ügy tárgyát és rövid ismertetését kell tartalmaznia. A végzés indokolásában meg kell jelölni azt is, hogy mely piaci körülményekre tekintettel szükséges az ágazati vizsgálat megindítása. A végzést hirdetményi úton, a Hatóság hirdetőtáblájára való kifüggesztéssel, valamint a Hatóság internetes honlapján kell közzétenni. Az eljárást megindító végzést a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell kézbesítettnek tekintetni.

(4) Amennyiben a hatósági ellenőrzés eredményeként az Elnök megállapítja, hogy a vizsgált piaci folyamatok következtében a hírközlési piac valamelyikén a verseny torzulhat vagy korlátozódhat, és megítélése szerint ez az e törvény szerinti hatáskörök gyakorlása útján nem orvosolható, akkor kezdeményezheti a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásának megindítását.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal az Elnök (4) bekezdés szerinti kezdeményezése alapján a versenyfelügyeleti eljárás megindítását mellőzi, amennyiben azonos vizsgálati tárgyban, azonos időszakra nézve ágazati vizsgálati eljárása van folyamatban, vagy, ha azonos vizsgálati tárgyban, azonos időszakra nézve már korábban ágazati vizsgálatot folytatott le. Erről a tényről a Gazdasági Versenyhivatal a Hatóságot tájékoztatja.

(6) Amennyiben a versenyfelügyeleti eljárás kezdeményezése nem indokolt, vagy hatáskör hiányában nem lehetséges, illetve az azonosított piaci probléma a Hatóság saját hatáskörében sem orvosolható, tájékoztatja a jogalkotásra jogosult szervet.

Piaci erőre tekintet nélkül előírható kötelezettségekkel kapcsolatos eljárások * 

70. § *  (1) Az Elnök a jelentős piaci erővel nem rendelkező szolgáltatókra kizárólag a XI. fejezetben meghatározott kötelezettségeket róhatja ki.

(2) Amennyiben az eljárás hivatalból indul, az (1) bekezdés szerinti kötelezettség előírására, módosítására, hatályban tartására, hatályon kívül helyezésére a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra vonatkozó kötelezettségek megállapítására irányadó eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy érintett piac helyett a kötelezettséggel érintett hálózati elemek és kapcsolódó eszközök, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató helyett kötelezett szolgáltató kerülnek meghatározásra.

(3) Amennyiben az eljárás kérelemre indul, a jogvitás eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy az Elnök a jogvitás eljárásban résztvevő szolgáltatóval szemben jogosult hivatalból eljárást indítani annak érdekében, hogy a XI. fejezet szerinti kötelezettségek a kötelezett szolgáltatót valamennyi szolgáltatóval szemben terheljék.

Egyeztetés az Európai Bizottsággal, a BEREC-kel és a tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóságokkal * 

71. § *  (1) Az érdekeltekkel történő egyeztetés lefolytatását követően az Elnök

a) az érintett piacok meghatározására,

b) a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítására és a kötelezettségek előírására, módosítására, hatályban tartására vagy hatályon kívül helyezésére,

c) a jelentős piaci erővel nem rendelkező szolgáltató számára kötelezettség előírására vagy hatályon kívül helyezésére

vonatkozó határozatának tervezetét részletes indokolással együtt megküldi az Európai Bizottságnak, a BEREC-nek és a tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóságoknak, amennyiben a tervezett határozat a tagállamok közötti kereskedelemre hatással lehet.

(2) Amennyiben az Európai Bizottság, a BEREC vagy egy tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóság a Hatóság határozatának tervezetére annak kézhezvételétől számított 30 napon belül észrevételt tesz, a Hatóság a határozatot ezen észrevételek figyelembevételével adja ki, hozza meg. Az elfogadott észrevételekről a Hatóság tájékoztatja a Bizottságot, valamint a meghozott határozatokról tájékoztatja a Bizottságot és a BEREC-et.

(3) Amennyiben az Európai Bizottság kifogást emel az Elnök által megküldött olyan határozattervezettel szemben, amely

a) az Európai Bizottság által meghatározott piacoktól eltérő piacokat határoz meg, vagy érintett piac meghatározást alkalmaz, vagy

b) jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókénti kijelölésre vagy kijelölés megszüntetésére vonatkozik, és

c) ez a tagállamok közötti kereskedelemre hatással lehet,

mivel az véleménye szerint az egységes piac akadálya lehet, vagy annak a közösségi jognak való megfelelése erősen kétséges, az Elnök az Európai Bizottság kifogásának kézhezvételétől számított 60 napig nem közölheti határozatként a kifogással érintett határozattervezetet.

(4) Amennyiben az Európai Bizottság - a (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül - részletesen indokolt döntésében a határozattervezet visszavonására, vagy szövegszerű javaslat megtétele mellett annak módosítására kötelezi az Elnököt, az köteles az Európai Bizottság határozatában foglaltak szerint, az Európai Bizottság határozatának meghozatalától számított fél éven belül eljárni. Módosított határozattervezet esetén az Elnök a 40. § és a jelen § (1)-(2) bekezdése szerinti eljárást ismételten lefolytatja.

(5) Amennyiben az Európai Bizottság kifogást emel az Elnök által megküldött határozattervezetben foglalt, a 100-108/A. §-okkal összefüggésben álló kötelezettségek kiszabására, módosítására vagy visszavonására vonatkozóan, az Elnök a Bizottság kifogásának kézhezvételétől számított 90 napig nem közölheti határozatként a kifogással érintett határozattervezetet.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott határidőn belül az Elnök szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és a BEREC-kel a szabályozási céloknak leginkább megfelelő kötelezettségek kialakítása érdekében. Az Elnök az Európai Bizottság és a BEREC véleményének legnagyobb mértékű figyelembevétele mellett módosíthatja, visszavonhatja, vagy indokolással ellátva fenntarthatja a határozattervezetet.

(7) Az Elnök az Európai Bizottságnak az (5) bekezdésben meghatározott időszak végét követő egy hónapon belül kiadott ajánlásától vagy kifogásának visszavonásától számított egy hónapon belül - amely időszak meghosszabbítható a 40. § szerinti eljárás lefolytatása érdekében - megküldi az elfogadott végleges határozatot az Európai Bizottságnak és a BEREC-nek.

(8) Kivételesen sürgős esetekben, a verseny és a fogyasztói érdekek védelme érdekében az Elnök ideiglenes határozatot hozhat az (1) bekezdés szerinti ügyekben. Az ideiglenes határozat azonnal végrehajtható. Ebben az esetben az Elnök az ideiglenes határozatot, annak részletes indokolásával együtt haladéktalanul megküldi az Európai Bizottságnak, a BEREC-nek és a tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóságoknak. Az Elnök az ideiglenes határozat fenntartásáról a (2)-(5) bekezdés szerinti észrevételek, kifogás, illetve határozat alapján az észrevételek, illetve kifogás megérkezését követő naptól számított tizenöt napon belül határozatban dönt.

(9) Az Elnök ideiglenes határozata ellen külön jogorvoslatnak nincs helye, az ideiglenes határozat a fenntartás tárgyában hozott határozatban támadható.

VII. Fejezet

A HÍRKÖZLÉSI ÁLLANDÓ VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG

72-73. § * 

VII/A. Fejezet * 

A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács * 

73/A-73/C. § * 

HARMADIK RÉSZ

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRA, ILLETŐLEG TEVÉKENYSÉGEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

VIII. Fejezet

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK FELTÉTELEI

Jogosultság elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtására

74. § (1) *  Magyarország területén elektronikus hírközlő hálózatot üzemeltetni, valamint elektronikus hírközlő hálózaton szolgáltatást nyújtani bármely természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet az e törvényben, illetve külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén jogosult.

(2) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult arra, hogy elektronikus hírközlő hálózatot üzemeltessen, elektronikus hírközlő hálózaton elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtson, továbbá, hogy kérelmet nyújtson be a Hatósághoz rádiófrekvenciák és azonosítók használatára vonatkozó egyedi engedély, illetve elektronikus hírközlési építmények építésére vonatkozó jogosultság megszerzése érdekében.

(3) Amennyiben külön jogszabály alapján a szolgáltatás nyújtásához szükséges rádiófrekvenciák használati jogának megszerzéséhez egyedi használati engedély nem szükséges, a szolgáltatás szabadon nyújtható.

(4) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató az általa nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatások díjait az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok keretei között állapítja meg.

(5) * 

Egyes elektronikus hírközlési tevékenységek megkezdésének és végzésének sajátos feltételei

75. § * 

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás bejelentése

76. § (1) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megkezdésére irányuló szándékot, valamint a megkezdés tervezett időpontját az elektronikus hírközlési szolgáltatónak nyilvántartásba vétel céljából be kell jelentenie a Hatóságnál.

(2) A bejelentésnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a bejelentő neve (cégneve), címe (székhelye);

b) a vállalkozás cégjegyzékszáma, illetve külön jogszabályban meghatározott más hivatalos nyilvántartási vagy azonosítószáma;

c) *  a bejelentő képviselőjének, valamint a Hatósággal való kapcsolattartásra kijelölt személy neve (cégneve), címe (székhelye);

d) az elektronikus hírközlési szolgáltatás, illetve amennyiben a bejelentő elektronikus hírközlő hálózatot üzemeltet, az elektronikus hírközlő hálózat megjelölése és rövid leírása; a szolgáltatásnyújtás földrajzi területe;

e) *  a szolgáltatásnyújtás megkezdésének tervezett időpontja, amely időpont a bejelentéstől számított 180 napnál nem lehet későbbi időpont.

(3) *  A Hatóság a bejelentőt a bejelentésben közölt adatoknak megfelelően bejegyzi az elektronikus hírközlő hálózatokról és elektronikus hírközlési szolgáltatókról vezetett nyilvántartásába, és a bejelentés időpontjától számított nyolc napon belül a nyilvántartásba vétel tényét visszaigazolja, egyúttal a hírközlési szolgáltató írásos kérelmére igazolást állít ki arról, hogy a szolgáltató a 74. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenységek végzésére jogosult.

(4) *  A Hatóság a szolgáltatót a szolgáltató által a (2) bekezdés d) pontja szerint adott leírás alapján, az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások rendszerezésére vonatkozóan a Hatóság által kialakított és közzétett osztályozás szerint jegyzi be nyilvántartásába.

(5) *  A nyilvántartásba vételt a Hatóság abban az esetben tagadja meg, ha a bejelentésben foglalt adatok az elektronikus hírközlési szolgáltató vagy az általa végezni kívánt tevékenység azonosítására, illetve a nyilvántartásba vételre nem alkalmasak, és egyúttal kötelezi a szolgáltatót a bejelentés 8 napon belüli ismételt benyújtására.

(6) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles tájékoztatni a Hatóságot a szolgáltatás tényleges megkezdésének időpontjáról. A Hatóság törli a szolgáltatást a nyilvántartásból, ha annak nyújtását az elektronikus hírközlési szolgáltató a bejelentetésben megjelölt tervezett kezdési időpontig nem kezdi meg.

(6a) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató a bejelentésben közölt adatokban bekövetkezett változásokat, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megszüntetését 15 napon belül köteles bejelenteni a Hatóságnak. Ha a szolgáltató a bejelentésben közölt adatokban bekövetkezett változásokat vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megszüntetését határidőn belül nem jelenti be, a Hatóság a mulasztó elektronikus hírközlési szolgáltatóval szemben bírságot alkalmazhat.

(7) *  A Hatóság által vezetett nyilvántartás közhiteles, azt a Hatóság közzéteszi, és abba bárki betekinthet.

(8) *  A Hatóság az (1), (6) és (6a) bekezdés szerinti bejelentés egy példányát annak nyilvántartásba vételét követően haladéktalanul megküldi - az elektronikus úton tett bejelentéseket továbbítja - a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az elektronikus hírközlési szolgáltatás műszaki jellemzőivel kapcsolatosan a bejelentőtől információt kérhet, amelyet a bejelentő 30 napon belül köteles teljesíteni.

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megkezdése

77. § (1) A bejelentést követően az elektronikus hírközlési szolgáltató megkezdheti az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtását.

(2) * 

(3) Amennyiben e törvény valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megkezdését megelőzően teljesítendő további feltételeket állapít meg, a szolgáltató csak a vonatkozó feltételek teljesítését követően kezdheti meg a szolgáltatás nyújtását.

(4) A bejelentési és nyilvántartási eljárással összefüggő, a rádiófrekvenciák és azonosítók használatára vonatkozó egyedi engedélyek megadásával kapcsolatos, a szolgáltatókat általában terhelő, valamint az egyedi kötelezettségek ellenőrzésére irányuló hatósági eljárások díját az elektronikus hírközlési tevékenységet végzők külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett kötelesek megfizetni.

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megszüntetése, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltató megszűnése

78. § *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megszüntetése, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltató megszűnése vagy halála esetében a Hatóság az elektronikus hírközlési szolgáltatót törli az elektronikus hírközlő hálózatokról és szolgáltatásokról vezetett nyilvántartásából, a számára kiadott azonosító használatára vonatkozó engedélyeket visszavonja, valamint a törlés tényét közzéteszi.

78/A. § *  (1) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megszüntetéséről az elektronikus hírközlési szolgáltató - legalább hatvan nappal megelőzően - értesíti a Hatóságot, és értesítésében megjelöli a (2) bekezdés szerinti elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(2) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles intézkedni aziránt, hogy legkésőbb a szolgáltatás nyújtásának befejezésekor a szolgáltatásnyújtás földrajzi területén azonos elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó más elektronikus hírközlési szolgáltató átvegye a 159/A. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettség teljesítése céljából megőrzött adatokat.

(3) *  Ha az elektronikus hírközlési szolgáltató a (2) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud más szolgáltatóval megállapodást kötni az adatok átvételéről, a Hatóság haladéktalanul intézkedik az átvevő elektronikus hírközlési szolgáltató kijelölésére.

(4) *  Természetes személy elektronikus hírközlési szolgáltató halála esetén a Hatóság jelöli ki az átvevő elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(5) *  Ha az elektronikus hírközlési szolgáltató ellen felszámolási vagy végelszámolási eljárás indult, haladéktalanul, legkésőbb a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételének napján, illetőleg a végelszámolás cégbírósági bejelentésével egyidejűleg köteles tájékoztatni a Hatóságot e tényről. A Hatóság az eljárás időtartama alatt jogosult tájékoztatást kérni a felszámolótól, illetőleg a végelszámolótól az ügy állásáról. Amennyiben az elektronikus hírközlési szolgáltató a zárómérleg benyújtásáig nem értesíti a Hatóságot a (2) bekezdés szerinti intézkedésről, a Hatóság kijelöli az átvevő elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(6) *  A (3)-(5) bekezdés szerinti intézkedése során a Hatóság

a) elsősorban a szolgáltatásnyújtás földrajzi területén azonos elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók,

b) ennek hiányában az azonos elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók,

c) ennek hiányában a 159/A. § szerinti adatmegőrzésre kötelezett más elektronikus hírközlési szolgáltatók köréből jelöli ki a megőrzött adatok átvételére és azok 159/A. § szerinti kezelésére kötelezett elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(7) Az adatok átadásával és átvételével összefüggésben felmerült költségeket a szolgáltatás nyújtását megszüntető elektronikus hírközlési szolgáltató viseli.

(8) Az adatokat átadó elektronikus hírközlési szolgáltató az adatok átadáskori teljeskörűségéért, minőségéért és időszerűségéért, az adatokat átvevő elektronikus hírközlési szolgáltató az átvett adatok 159/A. § szerinti megőrzéséért és az adatszolgáltatási kérelmek teljesítéséért felelős.

Az elektronikus hírközlő berendezések forgalmazásának feltételei * 

79. § *  (1) *  Elektronikus hírközlő berendezés akkor forgalmazható, ha az megfelel a 80. §-ban meghatározott alapvető követelményeknek és az Elnök rendeletében meghatározott feltételeknek.

(2) *  A nem harmonizált frekvenciahasználatú rádióalkalmazások rádióberendezéseinek belföldi forgalomba hozatali szándékát az Elnök rendeletében meghatározottak szerint a gyártónak, a gyártó Európai Gazdasági Térségben letelepedett meghatalmazott képviselőjének, az importőrnek vagy a rádióberendezés belföldi forgalomba hozataláért felelős személynek be kell jelentenie a Hatóságnak.

(3) A nem polgári célú frekvenciagazdálkodás körébe tartozó rádióberendezés forgalmazásának feltételeit az e törvény felhatalmazása alapján kiadott külön jogszabály állapítja meg.

80. § (1) A hírközlő berendezések nem veszélyeztethetik a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) és meg kell felelniük az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek, továbbá eleget kell tenniük az egészségvédelmi és környezetvédelmi jogszabályokban előírt követelményeknek.

(2) *  A rádióberendezést úgy kell kialakítani, hogy az - a káros zavarás elkerülése mellett - hatékonyan használja a földfelszíni rádiótávközlésre és űrtávközlésre felosztott rádióspektrumot, illetőleg műholdas pályákat.

(3) *  Egyes, az Elnök rendeletében meghatározott osztályokba tartozó rádióberendezések, illetve elektronikus hírközlő végberendezések forgalmazására - az Európai Bizottság határozatát átültető jogszabályi rendelkezés alapján - az alábbiakban felsorolt további egy vagy több követelményt is alkalmazni kell. E követelmények szerint az adott berendezésnek alkalmasnak kell lennie: * 

a) *  elektronikus hírközlő hálózatokon keresztül más készülékekkel történő együttműködésre és megfelelő típusú interfészekhez való csatlakoztatásra az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban;

b) *  arra, hogy ne okozzon káros zavart az elektronikus hírközlő hálózatban vagy annak működésében, valamint ne használja helytelenül az elektronikus hírközlő hálózatok erőforrásait, amellyel a szolgáltatás elfogadhatatlan minőségromlását idézné elő;

c) a felhasználó és az előfizető személyes adatainak és a magánélethez fűződő jogainak védelmére;

d) a visszaélések megakadályozására;

e) a segélyszolgálatok elérésére;

f) *  a fogyatékos személyek általi használatra.

(4) *  A rádióberendezés és elektronikus hírközlő végberendezés alapvető követelményeknek való megfelelését az Elnök rendeletében meghatározottak szerint - megfelelőségértékelési eljárás alapján tett - megfelelőségi nyilatkozatban kell igazolni.

(5) *  A megfelelőségi nyilatkozat, valamint a megfelelőségértékelési eljárás során keletkezett, illetőleg előírt dokumentumok (így különösen műszaki dokumentáció, kijelölt tanúsító szerv megfelelőségi tanúsítványa) meglétét, valamint az alapvető követelményeknek való megfelelést a Hatóság ellenőrzi.

81. § Nagyfrekvenciás berendezést, valamint villamos vagy elektronikus berendezést úgy kell előállítani, hogy az általa okozott elektromágneses zavarás ne haladja meg azt a szintet, amely az elektronikus hírközlő berendezések és más villamos vagy elektronikus berendezések üzemszerű működését akadályozza.

Interfészek bejelentése

82. § (1) *  A nyilvános elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője vagy a szolgáltató köteles a Hatóságnak bejelenteni, valamint nyilvánosan hozzáférhetővé tenni a hálózaton elektronikus hírközlési tevékenység végzéséhez vagy a szolgáltatás nyújtásához használt előfizetői és hálózati interfészek jellemzőit.

(2) Az interfészt legkésőbb a szolgáltatásnyújtás megkezdésekor be kell jelenteni.

(3) Nemzeti, európai vagy nemzetközi szabványnak vagy szabványjellegű dokumentumnak megfelelő interfész esetén a bejelentésben az alkalmazott dokumentumra kell hivatkozni az esetleges opciók megadásával, egyéb esetekben a bejelentéshez csatolni kell az interfészek pontos, más jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő műszaki leírását.

(4) *  Az interfész bejelentéseket a Hatóság nyilvántartásba veszi, a nyilvántartásba bárki betekinthet.

Az elektronikus hírközlési építmények építési munkáinak engedélyezése

83. § (1) *  Az elektronikus hírközlési építmények létesítéséhez, használatbavételéhez, fennmaradásához, megszüntetéséhez, bontásához - ha jogszabály másként nem rendelkezik - hatósági engedély szükséges. Az engedélyt a Hatóság adja ki.

(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, nincs szükség hatósági engedélyre olyan elektronikus hírközlési építmény építési munkáinak végzéséhez, amelyet egy adott vállalkozás vagy személy kizárólag saját igényeinek kielégítésére használ, vagy azon zárt csoportot alkotó felhasználók belső elektronikus hírközlési forgalma bonyolódik, és az építmény nem terjed túl a vállalkozás vagy személy, illetve a zárt csoportot alkotó felhasználók saját ingatlana határán.

(3) *  A Hatóság biztosítja, hogy internetes honlapján az e § szerinti jogokkal összefüggő jogosultságokra, feltételekre, eljárásokra, díjakra és döntésekre vonatkozó minden lényeges információhoz a minden érdekelt könnyen hozzáférhessen, és ezen információkat rendszeresen felülvizsgálja.

(3a) *  A Hatóság kormányrendeletben meghatározott egyablakos információs ponton keresztül, elektronikus úton, minden érdekelt részére ingyenesen hozzáférhető teljes körű tájékoztatást nyújt a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok elemeinek kiépítéséhez szükséges építési munkákra vonatkozó engedélyek megadására alkalmazandó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban rögzített feltételekről és eljárásokról, valamint az e feltételek vagy eljárások alóli mentességekről.

(4) *  Az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos építésügyi hatóság ügyintézési határidejébe a szakhatóság eljárásának ügyintézési határideje nem számít bele.

(5) *  Az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos építésügyi hatósági eljárások szabályait az Elnök rendeletben állapítja meg.

Az építési munkák összehangolása * 

83/A. § *  (1) Bármely hálózatüzemeltető jogosult egyeztetni az elektronikus hírközlési szolgáltatóval a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózati elemek kiépítésének más építési munkákkal összehangolt megvalósítása céljából. Ennek érdekében bármelyik fél jogosult az építési munkák összehangolásának átlátható és megkülönböztetéstől mentes feltételeit tartalmazó, az Elnök rendeletében előírt feltételeknek megfelelő írásbeli ajánlattal fordulni a másik félhez.

(2) Az ajánlatban foglaltakra a megkeresett fél köteles a kézhezvételtől számított 15 napon belül érdemben nyilatkozni annak elfogadásáról vagy elutasításáról, vagy az ajánlatot tevő féllel egyeztetést kezdeményezni. A felek az egyeztetés eredményéről jegyzőkönyvet készítenek.

(3) A felek az egyeztetés lezárásának határidejét írásba foglalt közös megegyezéssel a 83/B. § (1) bekezdésétől eltérően is megállapíthatják.

(4) Az építési munkát részben vagy egészben európai uniós vagy nemzeti költségvetésből származó forrásból finanszírozó hálózatüzemeltető az (1) bekezdés szerinti ajánlatot csak akkor utasíthatja el, ha

a) az annak elfogadásával létrejövő megállapodás megkötése a hálózatüzemeltető számára az építési munka késedelme vagy más ok miatt olyan többletköltséget eredményezne az eredetileg tervezett építési munkák költségeihez képest, amelynek viselésére az ajánlatot tevő elektronikus hírközlési szolgáltató nem vállal kötelezettséget,

b) az annak elfogadásával létrejövő megállapodás teljesítése nem tenné lehetővé az összehangolt építési munkálatok hálózatüzemeltető általi ellenőrzését,

c) az a hálózatüzemeltető által tervezett építési munka megkezdéséhez szükséges hatósági engedélyezés vagy bejelentés megkezdése előtt kevesebb, mint 30 napon belül érkezik a hálózatüzemeltetőhöz, feltéve, hogy az ajánlat alapján történő egyeztetés az építési munka engedélyezését késleltetné, vagy

d) az ajánlat elfogadása jogszabályba, végrehajtható hatósági döntésbe, bírósági határozatba, vagy más elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályba ütközne.

(5) A (4) bekezdés c) pontja alapján csak akkor lehet elutasítani az ajánlatot, ha a felek a (3) bekezdés alapján rövidebb határidőben nem állapodtak meg.

(6) A hálózatüzemeltető az ajánlat (4) bekezdés szerinti elutasítását köteles az elutasítási ok megjelölésével írásban megindokolni.

(7) A Kormány rendeletében meghatározhatja azokat az építési munkákat, amelyek esetében az e §-ban foglalt rendelkezéseket vagy azok rendeletben meghatározott részét

a) az építési munkák csekély jelentőségére tekintettel vagy

b) létfontosságú rendszerelem védelme érdekében

nem kell alkalmazni.

83/B. § *  (1) A 83/A. § (1) bekezdése szerinti ajánlat elutasítása esetén, vagy ha a megállapodás az ajánlat kézhezvételétől számított 30 napon belül, vagy a 83/A. § (3) bekezdése alapján a felek által meghatározott időtartam alatt nem jön létre, bármelyik fél a Hatósághoz fordulhat a megállapodás létrehozása érdekében.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban az 57-61. § szerinti jogvitás eljárás szabályait kell alkalmazni a következő eltérésekkel:

a) a kérelemhez csatolni kell a 83/A. § (1) bekezdése szerinti ajánlatot, az annak kézhezvételét igazoló postai tértivevényt vagy más okiratot, valamint - ha rendelkezésre áll - a másik fél nyilatkozatát,

b) a Hatóságnak meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között, ennek érdekében az ajánlatot elutasító felet - 8 napos határidő tűzésével - az eljárás megindításáról szóló értesítésben a 83/A. § (4) bekezdése szerinti érdemi választ alátámasztó körülmények és erre vonatkozó bizonyítékai előterjesztésére hívja fel,

c) a hálózatüzemeltetőnek kell bizonyítania a 83/A. § (4) bekezdése szerinti valamely feltétel fennállását, valamint az építési munkák összehangolásából eredő többletköltségét.

(3) A Hatóság - a kérelem megalapozottsága esetén, az Elnök rendeletében foglalt részletes szabályok szerint - meghatározza az összehangolás érdekében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételeket, így különösen a feleket terhelő méltányos árakat, költségeket.

(4) A Hatóság a határozatát közli az összehangolt építési munkák engedélyezése és felügyelete tekintetében hatáskörrel rendelkező hatóságokkal is.

(5) Amennyiben a hálózatüzemeltető vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által benyújtott bizonyítékok alapján a Hatóság a döntését nem tudja meghozni, és a jogvita eldöntéséhez szükséges, az (1) bekezdés szerinti eljárásban az elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építmények és egyéb műtárgyak építésének engedélyezésére irányuló eljárásokban közreműködő, jogszabályban felsorolt szakhatóságok vesznek részt az ott meghatározott feltételek fennállása esetén és az ott megjelölt szakkérdésekben.

Rádiófrekvenciák és azonosítók használati joga

84. § (1) *  Jogszabályban meghatározott esetekben rádióberendezést, rádióállomást, rádiótávközlő hálózatot és rádiórendszert telepíteni frekvenciakijelölés alapján, üzemben tartani rádióengedély alapján lehet az Elnök által rendeletben meghatározott ideig.

(2) * 

(3) *  A rádiófrekvencia felhasználásának összhangban kell lennie a nemzeti frekvenciafelosztásra, valamint a sávfelhasználás szabályaira vonatkozó jogszabályokkal - kivéve a kísérleti és a 30 napnál rövidebb felhasználást, valamint a Magyarországon forgalmazott, de üzemszerűen Magyarországon nem használható berendezések kipróbálását - és a külön jogszabályban meghatározott közegészségügyi, zavarsugárzási és zavarvédelmi előírásokkal.

(4) *  Az 55. § (7) bekezdése alapján kiadott frekvenciahasználati jog gyakorlása során a közszolgálati médiaszolgáltató köteles biztosítani a közszolgálati műsorok általános elérhetőségével és minőségével kapcsolatban rárótt közszolgáltatási kötelezettségek teljesítését. Így különösen, hosszú távon köteles biztosítani a médiaszolgáltatási jogosultság meghatározott vételkörzetében a műsorszórás folytonosságát és meghatározott minőségét, a frekvenciahasználati jogot ráruházó engedélyben meghatározott részletes feltételek szerint.

(5) *  A frekvenciahasználati jogosultság és jog külön jogszabályban meghatározott esetekben és feltételekkel ruházható át.

(6) *  A polgári célú rádiófrekvencia-használati jogáért, jogosultságáért a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól, valamint a frekvenciadíjakról szóló rendelet szerinti díjat kell fizetni.

(7) A frekvenciadíjat oly módon kell megállapítani, hogy az tükrözze az erőforrások optimális felhasználásának biztosítására irányuló igényeket. A díjakat úgy kell megállapítani, hogy azok objektíven megalapozottak, átláthatók és megkülönböztetéstől mentesek, valamint az elérni kívánt cél tekintetében arányosak legyenek és a frekvenciagazdálkodási célok elérését szolgálják.

(8) *  Ha a frekvenciahasználati jog visszavonására jogszabály, különösen jogszabállyal kihirdetett nemzetközi kötelezettségvállalás módosulása következtében került sor, a jogosultat kártalanítás illeti meg a központi költségvetés terhére, amely nem terjed ki az elmaradt haszonra.

(9) *  Jogutódlás esetében a frekvenciahasználat - a jogutódlástól számított harminc napon belül - a Hatósághoz történt bejelentés alapján folytatható. A bejelentés tudomásulvételét a Hatóság megtagadhatja, ha a rádióengedély visszavonásának volna helye.

(10) *  A bejelentéshez (egyszerűsített rádióengedélyhez) kötött frekvenciák használatára vonatkozó hatósági ügyekben az elektronikus kapcsolattartás kötelező, kivéve ha az az adott eljárási cselekmény tekintetében nem értelmezhető.

(11) *  A frekvenciahasználati jogosultság, jog megszűnik a jogosított vagy engedélyes halálával, illetve jogutód nélküli megszűnésével.

85. § (1) Az Internet Protokoll és elektronikus levél címek, valamint a domain nevek nem képezik kizárólagos állami tulajdon tárgyát.

(2) *  Azonosítót használni - az (1) bekezdésen meghatározottakon kívül - csak kijelölési engedély alapján lehet. Az Elnök rendeletében meghatározott egyes azonosítók előzetesen leköthetők.

(3) Az azonosítók lekötéséért és használatáért azonosítólekötési és használati díjat, az ahhoz kapcsolódó, jogszabályban meghatározott hatósági eljárásért jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(4) *  Az azonosító-lekötési és használati díjat az Elnök rendeletben, a 84. § (7) bekezdése szerinti módon állapítja meg. * 

IX. Fejezet

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

Általános szabályok

86. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltatók a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok üzemeltetésével, valamint a hálózatok összekapcsolásával, illetve azokhoz való hozzáféréssel megvalósuló együttműködéssel összefüggésben kötelesek:

a) elektronikus hírközlő hálózatokat egymás között olyan egyeztetett műszaki feltételrendszerben működtetni, hogy azok - jogszabályban, illetőleg nemzetközi szerződésekben meghatározott esetekben - a szükséges kapcsolat létesítéséhez közvetlenül vagy megfelelő interfészek, hálózatrészek, elemek, berendezések, szolgáltatások beiktatásával egységesen működő rendszert alkothassanak. Ennek érdekében az elektronikus hírközlési tevékenységet végzőknek jóhiszeműen, az esélyegyenlőséget biztosítva kell együttműködniük, és lehetővé kell tenniük egymás számára az ehhez szükséges műszaki adatokhoz való hozzáférést;

b) együttműködni az elektronikus hírközlési építmények közös használatát elősegítő műszaki, szerződéses és gazdasági keretfeltételek kialakításában;

c) biztosítani a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok biztonságát a jogosulatlan hozzáféréssel szemben;

d) minősített időszakban külön jogszabályban meghatározott módon együttműködni más szolgáltatókkal;

e) betartani a terület- és ingatlanhasználattal kapcsolatos szabályokat;

f) betartani a környezet védelmével, az élet, a testi épség, az egészség védelmével és megóvásával, az elektromágneses sugárzással kapcsolatos jogszabályi előírásokat;

g) az együttműködés során a fogyasztók védelmére különös figyelmet fordítani.

(2) Az elektronikus hírközlési hálózat üzemeltetői jogosultak, illetve, amennyiben azt más szolgáltató igényli, kötelesek a hálózatok összekapcsolásáról jóhiszemű tárgyalásokat folytatni.

(3) A szolgáltatók a hálózati szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások alatt, illetve azokkal összefüggésben a tudomásukra jutott üzleti titkot kizárólag ezzel összefüggésben használhatják fel, és az üzleti titkot más személy, üzletág részére nem adhatják át, amennyiben az üzleti titok átadása tisztességtelen versenyelőnyt eredményezhet.

A tevékenység elkülönítése

87. § (1) A más iparágban kizárólagos vagy különleges jogok alapján tevékenységet végző elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos költségeit, ráfordításait és bevételeit könyveiben és nyilvántartásaiban elkülönítetten kimutatni oly módon, mintha ezen tevékenységeket elkülönült gazdálkodó szervezet végezte volna.

(2) Az egyetemes szolgáltató köteles az egyetemes szolgáltatásokhoz kapcsolódó bevételeit, költségeit és ráfordításait, valamint eszközeit és forrásait számviteli kimutatásaiban elkülönítetten nyilvántartani.

A hálózati szerződések köre, közös szabályai

88. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltatók az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban meghatározott feltételekkel köthetnek hálózati szerződést.

(2) A hálózati szerződéseket írásba kell foglalni, azokban a feleknek rendelkezniük kell:

a) a szerződés tárgyáról, céljáról;

b) a nyújtott szolgáltatásról, annak minőségéről és a vállalt teljesítési határidőkről;

c) a fizetendő ellenértékről;

d) a hálózatok működőképességének fenntartásáról;

e) a szolgáltatások együttműködéséről;

f) a szerződés megszűnésének eseteiről, a határozott idejű szerződés lejártának idejéről, illetve a határozatlan idejű szerződés felmondási idejéről;

g) a szolgáltatás nyújtása során az adatvédelem követelményei teljesítésének módjáról;

h) a szerződésszegés esetén alkalmazandó jogkövetkezményekről;

i) a harmadik személyeknek nyújtott szolgáltatásokért fennálló felelősség viselésének módjáról és mértékéről.

(3) *  Az elektronikus hírközlési tevékenységet végző és az általa irányított, őt irányító vagy vele közös irányítás alatt álló más szolgáltatóval e törvény hatálybalépését követően létrejött hálózati szerződést a feleknek a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül - tájékoztatás céljából - be kell nyújtaniuk a Hatósághoz.

(4) A felek - a szerződés teljesítése során - kötelesek egymást megfelelően tájékoztatni, beleértve a szerződés lényeges tartalmát érintő, 6 hónapon belül tervezett változtatásokat is.

(5) *  A hálózati szerződés semmissége, illetve a hálózati szerződés vonatkozásában fennálló felelősség tekintetében, amennyiben ezen törvény ellentétes rendelkezést nem tartalmaz, a Polgári törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6) A hálózati szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében az elektronikus hírközlési szolgáltató a felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.

(7) Az elektronikus hírközlési hálózati szerződésekből eredő igények két év alatt évülnek el.

Multiplex szolgáltatási szerződés

89. § *  (1) A multiplex technikai szolgáltató a szolgáltatást ésszerű és tisztességes feltételek mellett, az egyenlő elbánás elvének megfelelően köteles biztosítani.

(2) *  Amennyiben a felek közt a szerződés az ajánlattételtől számított harminc napon belül nem jön létre, a jogvita rendezése érdekében bármely fél az Eht. 57-61. §-a szerinti eljárást kezdeményezheti. A Hatóság a szerződés tartalmát - a piaci viszonyoknak megfelelően - megállapíthatja.

Helymegosztás, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztása * 

90. § *  (1) Az elektronikus hírközlési építmény tulajdon- vagy használati jogával rendelkező szolgáltatót a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztásának biztosítására - beleértve az ehhez szükséges fizikai helymegosztást is - szerződéskötési kötelezettség terheli, ha azt olyan szolgáltató kéri, amelynek a szolgáltatása nyújtásához környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági vagy építésügyi okok miatt megfelelő más eszközhöz való hozzáférésre nincs lehetősége.

(2) A kötelezettség kiterjed különösen az építményre, az építmény bejáratára, az építmény kábelezésére, a tartóoszlopokra, az antennákra, a tornyokra és egyéb támasztószerkezetekre, az alépítményekre, kábelcsatornákra ellenőrzőaknákra és szekrényekre. Nem vonatkozik ez a kötelezettség az ügyfélforgalom számára nyitva álló építmények e funkciót betöltő részére.

(3) A jogosult szolgáltató kérheti a vezetékek építményeken belüli vagy - amennyiben azok az építményen kívül találhatók - az első gyűjtő- vagy elosztási pontig tartó megosztását amennyiben ezen infrastruktúra megkettőzése gazdaságtalan vagy fizikailag kivitelezhetetlen lenne (a továbbiakban: közös eszközhasználat).

(4) Nem terheli szerződéskötési kötelezettség az elektronikus hírközlési építmény tulajdon-, vagy használati jogával rendelkező szolgáltatót, ha a következő körülmények bármelyike fennáll:

a) az ajánlatban foglaltak teljesítése a biztonságos, és rendeltetésszerű használatot aránytalanul akadályozza;

b) a helymegosztáshoz, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztásához és üzemeltetéséhez szükséges igazolt költségeket az ajánlattevő nem vállalja;

c) a helymegosztás, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztása más jogviszonyból eredő, méltányolható magánérdeket aránytalanul súlyosan sért;

d) a közös eszközhasználat nyújtására elektronikus hírközlési építmény, illetve elektronikus hírközlő eszközeinek szokásos működtetési módja, illetve az ehhez szükséges fizikai helymegosztás megvalósíthatatlansága miatt nem képes.

(5) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti helymegosztás, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztása érdekében az elektronikus hírközlési építményt át kell alakítani, az átalakítás költségei - az indokolt felújítást szolgáló igazolt költségek kivételével - az új használót terhelik. A helymegosztás, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztásának - adott esetben a kockázat figyelembevételével módosított - költségeit a felek érdekeltségük arányában viselik.

(6) Ha az elektronikus hírközlési építmény tulajdon- vagy használati jogával rendelkező szolgáltató a (4) bekezdés d) pontjában meghatározott mentesülési okból a szerződés megkötésére nem volna köteles, a helymegosztásra, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztására ajánlatot tevő szolgáltató kezdeményezheti az elektronikus hírközlési építmény közös használatra alkalmassá tételét. A közös használat érdekében ráfordított, adott esetben a kockázat figyelembevételével módosított, indokolt költségeik viseléséről a felek érdekeltségük arányában állapodnak meg.

(7) Ha a felek a helymegosztással, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztásával kapcsolatos ajánlatról, a költségekről, a fenntartás terheiről nem tudnak megállapodni, bármelyik fél a Hatósághoz fordulhat. A Hatóság a jogviták rendezésére irányadó eljárás szabályai szerint, a jelen §-ban foglaltaknak megfelelően állapítja meg a helymegosztásra, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztására vonatkozó szabályokat azzal, hogy a Hatóság által hozott döntésnek meg kell felelni az objektivitás, az átláthatóság, az egyenlő elbánás és arányosság követelményeinek.

(8) A Hatóság a helymegosztás, valamint a hálózati elemek és a kapcsolódó eszközök megosztása és közös eszközhasználat érdekében az elektronikus hírközlési építmény tulajdon-, vagy használati jogával rendelkező szolgáltatót az érintett létesítmények tekintetében a létesítmény jellegére, hozzáférhetőségére, földrajzi elhelyezkedésére vonatkozóan adatszolgáltatásra kötelezheti. A Hatóság által e körben szolgáltatni kért adat nem minősíthető üzleti titokká. A Hatóság az adatok beszerzése érdekében más közigazgatási szervet is megkereshet.

(9) A Hatóság biztosítja az érdekelt szolgáltató indokolt kérelmére a (8) bekezdés szerinti adatokba történő betekintést.

Egységes azonosítóhasználat

91. § (1) A szolgáltatók a hálózatok egységes azonosító rendszerben való működése érdekében kötelesek a hálózataik műszaki rendszereiben az ANFT-ben meghatározott azonosítóhasználatot megvalósítani.

(2) A szolgáltatók a hálózatok egységes azonosító rendszerben való működéséhez kötelesek az egymás érdekkörében végzett, indokolt azonosítóbővítéseket az ANFT keretén belül elfogadni, és saját eszközeikkel azok elérését diszkriminációmentesen megvalósítani.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott együttműködési kötelezettséggel kapcsolatban felmerült vitás kérdésekben a jogviták rendezésére irányadó szabályok szerint kell eljárni.

Együttműködés titkos információgyűjtés, titkos adatszerzés érdekében, illetőleg minősített időszakban és honvédelmi érdekből

92. § *  (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles együttműködni a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre külön törvényben felhatalmazott szervezetekkel. Az elektronikus hírközlési szolgáltató az elektronikus hírközlési tevékenységét olyan módon köteles folytatni, amely nem zárja ki, nem lehetetleníti el a titkos információgyűjtést, illetve a titkos adatszerzést.

(2) Amennyiben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat írásban kezdeményezi, az elektronikus hírközlési szolgáltató a külön jogszabályban meghatározott időpontig köteles megállapodni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközei és módszerei alkalmazásának feltételeiről.

(3) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles minden olyan - a 76. § (1) és (6) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá nem tartozó - tevékenységéről, szolgáltatásáról, termékéről, illetve annak változásairól közvetlenül tájékoztatni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, amely érinti, vagy rendeltetésszerű működésében befolyásolja a titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltató által biztosított vagy biztosítandó feltételeket, eszközöket, módszereket, eljárásokat.

(4) Az elektronikus hírközlési szolgáltató a szolgáltatás megkezdésével egyidejűleg az általa használt, működtetett berendezések, helyiségek és az együttműködő személyek tekintetében - külön jogszabályban meghatározottak szerint - köteles biztosítani az elektronikus hírközlő hálózatban továbbított küldemények, közlések, továbbá a szolgáltató által kezelt adatok titkos információgyűjtéssel, illetve titkos adatszerzéssel történő megismeréséhez szükséges eszközök és módszerek alkalmazási feltételeit. A szolgáltató az előzőeken túl a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kérésére, a szolgáltatás műszaki jellemzői alapján a szükséges mértékben köteles biztosítani a bevezetett szolgáltatással kapcsolatban a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközeit a kilépési pontig.

(5) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz a (4) bekezdésben meghatározott igényeknek megfelelő műszaki rendszert - így különösen alapkiépítésű monitoring alrendszert - létesíteni és ennek elérhetőségét hálózatában a kilépési pontig biztosítani a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat részére a műszaki alapkövetelményekről történő írásbeli tudomásszerzéstől számított hat hónapon belül. Az alapkiépítésű monitoring alrendszer valamennyi költségét a szolgáltató viseli.

(6) A titkos információgyűjtésre, illetve a titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek részére az elektronikus hírközlési szolgáltató egyedi kérelemre szolgáltat adatot, közvetlen elektronikus adatkapcsolat útján, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által meghatározott műszaki alapkövetelményeknek megfelelő, az elektronikus hírközlési szolgáltató által kiépített felületen. Amennyiben az elektronikus adatkapcsolat útján az igényelt adat nem hozzáférhető, az adatszolgáltatást az elektronikus hírközlési szolgáltató írásban vagy - erre vonatkozó igény esetén - elektronikus adathordozón teljesíti. Az elektronikus adatkapcsolat kiépítését nem igénylő titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek számára az adatszolgáltatást az elektronikus hírközlési szolgáltató írásban vagy elektronikus adathordozón teljesíti. Az adatszolgáltatási felület valamennyi költségét az elektronikus hírközlési szolgáltató viseli, az adatszolgáltatást az elektronikus hírközlési szolgáltató térítésmentesen teljesíti.

(7) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatónak - jogszabályban meghatározott esetekben - együtt kell működnie a kormányzati célú hálózat működtetőjével.

(8) *  Műszaki, forgalmi, katasztrófa- vagy egyéb veszély miatt keletkező üzemzavar elhárításához a szolgáltató köteles külön jogszabályban meghatározott tartalmú, folyamatosan felülvizsgált és karbantartott felkészülési, zavarelhárítási, katasztrófaelhárítási és üzletmenet-folytonossági tervekkel és a felkészülésre vonatkozó jogszabályokból következő feladatok ellátásához szükséges mértékű és összetételű tartalékokkal rendelkezni.

(9) Minősített időszak esetében alkalmazandó intézkedési terv kidolgozása és végrehajtása érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak külön jogszabályban meghatározott módon együtt kell működniük egymással, illetve az illetékes szervezetekkel.

(10) Az elektronikus hírközlési szolgáltató minősített időszak idején az intézkedési terv alapján tett intézkedések, illetve a honvédelmi érdekek érvényesítésére vonatkozó jogszabályok szerint általa nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatások tényleges költségeinek megtérítésére jogosult.

Együttműködés elektronikus adat ideiglenes és végleges hozzáférhetetlenné tételében * 

92/A. § *  (1) Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott egyszerű adatátvitelt és hozzáférést biztosító közvetítő szolgáltatást végző elektronikus hírközlési szolgáltató (a továbbiakban: hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató) a Hatóság értesítését követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül a büntetőügyben eljáró bíróság vagy a külön törvényben meghatározott hatóság által, az elektronikus hírközlő hálózat útján közzétett adathoz való hozzáférés megakadályozásával elrendelt ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tételt teljesíteni.

(2) Ha a Hatóság azt észleli, hogy a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató nem teljesíti az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét, annak haladéktalan teljesítésére hívja fel. Ha a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató a kötelezettségének a felhívás ellenére nem tesz eleget, a Hatóság ezt jelzi az elrendelő bíróságnak vagy a külön törvényben meghatározott, elrendelő hatóságnak.

(3) A bíróság a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatóval szemben a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott mértékű rendbírságot szabhat ki. A külön törvényben meghatározott hatóság a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatóval szemben a külön törvényben meghatározott mértékű bírságot szabhat ki.

(4) A hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az elrendelő bíróság vagy a külön törvényben meghatározott elrendelő hatóság megnevezésével és az elrendelő határozat számának a megjelölésével tájékoztatni a felhasználókat a tartalomhoz való hozzáférés ideiglenes vagy végleges megakadályozásának a jogalapjáról.

(5) A hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató köteles a bíróság vagy a külön törvényben meghatározott hatóság által a szolgáltatás Magyarországon történő megkezdésének időpontja előtt elrendelt elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes és végleges megakadályozását a szolgáltatás megkezdésétől a 159/C. § (1) bekezdése szerint teljesíteni.

Együttműködés a kormányzati eseménykezelő központtal * 

92/B. § *  (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles együttműködni a kormányzati eseménykezelő központtal az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényben foglalt feladatai végrehajtása érdekében.

(2) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles értesíteni a kormányzati eseménykezelő központot az általa üzemeltetett elektronikus hírközlő hálózatokat, illetve elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő biztonsági eseményről, tudomására jutott fenyegetettségről, amely az elektronikus hírközlési hálózatban vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatásban kedvezőtlen változást vagy egy előzőleg ismeretlen helyzetet idéz elő, vagy amelynek hatására az elektronikus hírközlési hálózatban vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatásban hordozott információ bizalmassága, sértetlensége, hitelessége, funkcionalitása vagy rendelkezésre állása elvész, illetve megsérül.

(3) Az elektronikus hírközlési szolgáltató a kormányzati eseménykezelő központ tájékoztatása alapján köteles értesíteni azon előfizetőjét vagy felhasználóját, amelynek elektronikus hírközlő végberendezése vagy információs rendszere a biztonsági esemény bekövetkezésében érintett vagy azt okozta, vagy az által tudomása szerint fenyegetett.

Terrorcselekmény bekövetkezése vagy annak veszélye esetén szükséges együttműködés * 

92/C. § *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató terrorcselekmény bekövetkezése vagy annak veszélye esetén biztosítani köteles - a Kormány által rendeletében meghatározott feltételek szerint - a rendészetért felelős miniszter által rendeletben meghatározott szervek által használt hívószámok tekintetében a folyamatos működést.

Űrszegmens használat

93. § Az űrszegmens-szolgáltató jogosult annak ellenőrzésére, hogy a szolgáltató űrszegmensével kapcsolatban felhasznált műholdas földi állomás megfelel-e az adott szolgáltató által használt űrszegmens-kapacitásra vonatkozóan közzétett igénybevételi feltételeknek.

A fizikai infrastruktúrával kapcsolatos átláthatóság biztosítása * 

93/A. § *  (1) A fizikai infrastruktúra 94. § (2a) bekezdése szerinti felhasználása céljából az elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult megismerni az érintett fizikai infrastruktúrára vonatkozóan legalább a földrajzi elhelyezkedést, nyomvonalat, a fizikai infrastruktúra típusát és aktuális felhasználását, valamint a hálózatüzemeltető elérhetőségeit.

(2) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az (1) bekezdés szerinti adatokhoz kormányrendeletben meghatározott feltételekkel férhet hozzá a közmű- és nyomvonal jellegű építmények egységes elektronikus nyilvántartásából (a továbbiakban: e-közmű).

(3) Ha az (1) bekezdés szerinti adat nem áll rendelkezésre az e-közműben, az elektronikus hírközlési szolgáltató írásbeli megkereséssel fordulhat a hálózatüzemeltetőhöz az adathoz való hozzáférés érdekében. A megkeresésben pontosan meg kell határozni azt a földrajzi területet, amelyre vonatkozóan az elektronikus hírközlési szolgáltató az adatszolgáltatást kéri.

(4) A hálózatüzemeltető a (3) bekezdés szerinti megkeresésnek, annak kézhezvételétől számított 60 napon belül köteles eleget tenni.

(5) Az elektronikus hírközlési szolgáltató a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítésével érintett fizikai infrastruktúra elemeit pontosan meghatározó írásbeli megkereséssel fordulhat a hálózatüzemeltető felé annak érdekében, hogy a meglévő fizikai infrastruktúrán a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat elemeinek kiépítése, valamint az összehangolt építési tevékenység lehetőségeinek vizsgálata érdekében a hálózatüzemeltető rendelkezése alatt álló ingatlanra beléphessen és ott a fizikai infrastruktúra elemeit - a hálózatüzemeltető jelenléte mellett - megvizsgálhassa (a továbbiakban: helyszíni vizsgálat).

(6) Az (5) bekezdés szerinti megkeresés esetén a hálózatüzemeltetőnek biztosítania kell, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltató a helyszíni vizsgálatot a megkeresés kézhezvételétől számított 30 napon belül lefolytathassa. A helyszíni vizsgálatot úgy kell végezni, hogy az a hálózatüzemeltető rendeltetésszerű tevékenységét lehetőleg ne akadályozza.

(7) Az elektronikus hírközlési szolgáltató a helyszíni vizsgálat esetén nem jogosult olyan adatokhoz hozzáférni, amelyek megismerhetősége a hálózatok biztonságára, integritására, nemzetbiztonságra, közegészségre és közbiztonságra, minősített adatok védelmére vagy üzleti titokra tekintettel korlátozott.

(8) Amennyiben az e §-ban foglalt jogosultság gyakorlása, kötelezettség teljesítése vitás, bármelyik fél a Hatósághoz fordulhat. A vitás kérdésben a Hatóság az 57-61. § szerinti jogvitás eljárás szabályai szerint dönt, azzal, hogy határozatában - az Elnök rendeletében foglalt részletes szabályok szerint - kötelezheti a hálózatüzemeltetőt az adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítésére, valamint a helyszíni vizsgálat lefolytatása lehetőségének biztosítására. A Hatóság határozatával előírt adatszolgáltatási kötelezettséggel érintett adat nem minősíthető üzleti titokká.

(9) A Kormány rendeletében

a) a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítésére műszakilag alkalmatlannak minősülő meglévő fizikai infrastruktúrára való tekintettel, vagy

b) létfontosságú rendszerelem védelme érdekében

mentességeket határozhat meg az e §-ban foglalt rendelkezések vagy azok egy részének alkalmazása alól.

(10) Az elektronikus hírközlési szolgáltató, valamint a hálózatüzemeltető az e § alapján tudomására jutott üzleti titkot kizárólag a 83/A. § szerinti egyeztetésekkel összefüggésben kezelheti, és az üzleti titkot harmadik személy részére abban az esetben adhatja át, ha ahhoz az üzleti titokról rendelkezni jogosult kifejezetten hozzájárult.

A tervezett építési munkák átláthatósága * 

93/B. § *  (1) A hálózatüzemeltető az építési munkák 83/A-83/B. § szerinti összehangolása érdekében megkeresésre tájékoztatja az elektronikus hírközlési szolgáltatót a folyamatban lévő vagy tervezett építési munkákról, amelyekkel kapcsolatban

a) bejelentésre vagy engedély kiadására került sor,

b) bejelentési vagy engedélyezési eljárás van folyamatban, vagy

c) a megkeresés kézhezvételét követő hat hónapban első alkalommal nyújt be engedély iránti kérelmet vagy bejelentést a hatáskörrel rendelkező hatósághoz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatásnak ki kell terjednie legalább az építési munka

a) földrajzi helyére,

b) típusára,

c) által érintett fizikai infrastruktúra elemeire,

d) megkezdésének tervezett időpontjára, várható időtartamára,

e) tekintetében nyilatkozattételre jogosult személy elérhetőségére (a nyilatkozattételre jogosult személy neve, e-mail címe és telefonszáma).

(3) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás iránti megkeresésben pontosan meg kell jelölni azt az összehangolással érintett területet, ahol az elektronikus hírközlési szolgáltató nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok elemeinek kiépítését tervezi.

(4) A hálózatüzemeltető a (3) bekezdés szerinti megkeresés teljesítését annyiban tagadhatja meg, amennyiben

a) az a hálózatok biztonságára és integritására, a nemzetbiztonságra, a közegészségre, a közbiztonságra és a minősített adatok védelmére tekintettel szükséges,

b) az (1) bekezdés szerinti információkat az e-közmű útján már hozzáférhetővé tette, aktualizálta, vagy

c) az (1) bekezdés szerinti információkat elektronikus formában már nyilvánosan hozzáférhetővé tette.

(5) A hálózatüzemeltető az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségének a megkeresés kézhezvételétől számított 14 napon belül köteles eleget tenni.

(6) Amennyiben az e §-ban foglalt jogosultság gyakorlása, kötelezettség teljesítése vitás, bármelyik fél a Hatósághoz fordulhat. A Hatóság a kérelemről az 57-61. § szerinti jogvitás eljárás szabályai szerint dönt, azzal, hogy határozatában kötelezheti - az Elnök rendeletében foglalt részletes szabályok szerint - a hálózatüzemeltetőt a tájékoztatási kötelezettsége teljesítésére.

(7) A Kormány rendeletében meghatározhatja azokat az építési munkákat, amelyek esetében az e §-ban foglalt rendelkezéseket vagy azok rendeletben meghatározott részét

a) az építési munkák csekély jelentőségére tekintettel vagy

b) létfontosságú rendszerelem védelme érdekében

nem kell alkalmazni.

X. Fejezet

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK EGYES FELTÉTELEINEK BIZTOSÍTÁSA HARMADIK SZEMÉLYEK RÉSZÉRŐL

Ingatlanhasználat, közös építményhasználat

94. § (1) A település tervezésénél, rendezésénél, utak és közművek építésénél, korszerűsítésénél, egyéb építmények és más létesítmények megvalósításánál, felújításánál - a külön jogszabályban meghatározott módon - biztosítani kell az elektronikus hírközlési építmények elhelyezésének lehetőségét.

(2) *  Az elektronikus hírközlési építményt elsősorban állami tulajdonban álló közterületen vagy meglévő elektronikus hírközlési építmények közös eszközhasználatával vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek vagy más hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúrájának felhasználásával kell elhelyezni. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításához a magyar állam tulajdonában álló ingatlanok igénybevétele vonatkozásában a tulajdonosi joggyakorló hozzájárulása nem szükséges, de az igénybevételről és annak módjáról a tulajdonosi joggyakorlót írásban értesíteni kell. Jelen rendelkezés nem mentesíti az igénybevevőt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyonkezelő vagyonkezelői hozzájárulásának kérésére vonatkozó kötelezettsége alól.

(2a) *  A hálózatüzemeltető és az elektronikus hírközlési szolgáltató együttműködnek a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítése érdekében, ennek keretében a hálózatüzemeltető köteles tűrni a fizikai infrastruktúrájának a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítéséhez szükséges elektronikus hírközlési építmény létesítéséhez történő felhasználását. Az elektronikus hírközlési építmény kiépítésének és karbantartásának költségeit az elektronikus hírközlési szolgáltató viseli.

(2b) *  A fizikai infrastruktúra (2a) bekezdés szerinti felhasználásához való hozzájárulásról szóló megállapodás megkötését az elektronikus hírközlési szolgáltatónak írásban kell kezdeményeznie a hálózatüzemeltetőnél. A megállapodásra vonatkozó ajánlatnak tartalmaznia kell

a) a létesíteni kívánt elektronikus hírközlési építmény megjelölését, annak jellemzőit, elhelyezésének helyét, módját és helyigényét,

b) a fizikai infrastruktúra igénybe venni kívánt elemeinek megjelölését,

c) az igényelt használati jog és szükség szerint a kapcsolódó szolgalmi jog pontos tartalmát,

d) az elektronikus hírközlési építményen elhelyezni kívánt elektronikus hírközlési berendezések megjelölését, műszaki jellemzőit,

e) az elektronikus hírközlési építmény létesítését követően az építmény környezetének helyreállítására vonatkozó terveket,

f) a megállapodás megkötésére irányuló, a használati jog és szükség szerint a kapcsolódó szolgalmi jog alapításáról szóló szerződéstervezetet, valamint a hálózatüzemeltető részére fizetendő ellenértéket tartalmazó egyértelmű ajánlatot, valamint

g) a (2d) és (2f) bekezdésben foglaltakra vonatkozó figyelemfelhívást.

(2c) *  A hálózatüzemeltető az ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül írásban válaszol az elektronikus hírközlési szolgáltatónak. A válasznak tartalmaznia kell többek között az ajánlattal érintett fizikai infrastruktúra átalakítás nélküli alkalmasságára vagy átalakítással alkalmassá tételére vonatkozó nyilatkozatot, az átalakítás költségére vonatkozó becslést, valamint az átalakítás kivitelezésének várható időtartamát. Az átalakítás kivitelezésének időtartama a létesítési megállapodás létrejöttének időpontjától számított 270 napot nem haladhatja meg. Az átalakítás költségére vonatkozó becslés alapjául a fizikai infrastruktúra szükséges átalakításával közvetlen összefüggésben felmerülő indokolt és arra alkalmas dokumentumokkal igazolt költségek szolgálhatnak.

(2d) *  A hálózatüzemeltető - törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában - a (2a) bekezdés szerinti hozzájárulást csak akkor tagadhatja meg, ha

a) *  a felhasználni kívánt fizikai infrastruktúra objektív műszaki okok miatt nem alkalmas arra, hogy annak felhasználásával a tervezett elektronikus hírközlési építmény a tervezett módon megvalósulhasson, azzal, hogy önmagukban az átalakítás szükségessége vagy a fizikai infrastruktúrán már nyújtott szolgáltatások nem minősülnek megtagadást megalapozó objektív műszaki oknak,

b) a létesíteni kívánt elektronikus hírközlési építmény helyigénye az annak létesítésével érintett hálózat meglévő vagy tervezett helyigényével nem egyeztethető össze,

c) a létesíteni kívánt elektronikus hírközlési építmény vagy annak létesítése sérti vagy közvetlenül és nyilvánvalóan veszélyezteti az emberi életet, egészséget vagy a vagyonbiztonságot,

d) a létesíteni kívánt elektronikus hírközlési építmény vagy annak létesítése az annak létesítésével érintett hálózat vagy más hálózatok működését, biztonságát vagy integritását akadályozza vagy veszélyezteti,

e) a létesíteni kívánt elektronikus hírközlési építmény vagy annak működése az annak létesítésével érintett hálózat útján nyújtott szolgáltatásokkal súlyos interferenciát okoz vagy e szolgáltatások nyújtását egyéb módon akadályozza vagy veszélyezteti, vagy

f) a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítéséhez szükséges elektronikus hírközlési építmény létesítéséhez az elektronikus hírközlési szolgáltató (2b) bekezdés szerinti kérelmében megjelölt fizikai infrastruktúra helyett más alkalmas infrastruktúrát vagy egyéb hozzáférési lehetőséget ajánl fel, feltéve hogy az ilyen módon felajánlott hozzáférésre tisztességes és ésszerű feltételek mellett kerülhet sor.

(2e) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató a hálózatüzemeltető ajánlatra adott válaszának beérkezésétől számított 15 napon belül írásban válaszol a hálózatüzemeltető által megadott műszaki-gazdasági feltételek elfogadásáról vagy elutasításáról.

(2f) *  Ha a hálózatüzemeltető a (2b) bekezdés szerinti ajánlatot elutasítja, vagy a megállapodás a kezdeményezés kézhezvételétől számított 45 napon belül nem jön létre, a Hatóság kérelemre a használati jogot és szükség szerint a kapcsolódó szolgalmi jogot alapító határozatával - a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítéséhez fűződő közérdekből, a szükséges mértékben - korlátozhatja a hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúra feletti használatának és a használat átengedésének jogát.

(2g) *  A (2f) bekezdés szerinti eljárásban az 57-61. §-ok szerinti eljárás szabályait kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel:

a) az eljárást a hálózatüzemeltető vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató kezdeményezheti,

b) az eljárás lefolytatására irányuló kérelemhez csatolni kell a (2b) bekezdés szerinti ajánlatot, az annak kézhezvételét igazoló postai tértivevényt vagy a kézhezvételt igazoló más okiratot, valamint - ha rendelkezésre áll - a hálózatüzemeltető nyilatkozatát, továbbá annak indokát és igazolását, hogy a nagy sebességű elektronikus hírközlési hálózat gazdaságosan kizárólag a kérelmező által tervezett módon oldható meg,

c) * 

d) a Hatóságnak meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között, ennek érdekében a hálózatüzemeltetőt - 8 napos határidő kitűzésével - az eljárás megindításáról szóló értesítésben a (2d) bekezdés a)-e) pontjai szerinti okok és erre vonatkozó indokai előterjesztésére hívja fel, valamint kötelezi a hálózatüzemeltetőt, hogy mutassa be a rendelkezése alatt álló fizikai infrastruktúra felhasználásával összefüggésben felmerülő költségét és kárát,

e) az elektronikus hírközlési szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a fizikai infrastruktúra felhasználása a nyilvános nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítéséhez szükséges,

f) amennyiben a (2d) bekezdés f) pontja szerint felajánlott más alkalmas infrastruktúrát vagy egyéb hozzáférési lehetőséget a hírközlési szolgáltató nem fogadja el, az elutasítást a hírközlési szolgáltatónak meg kell indokolnia.

(2h) *  Amennyiben a hálózatüzemeltető vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által benyújtott bizonyítékok alapján a Hatóság a döntését nem tudja meghozni, és az jogvita eldöntéséhez szükséges, a (2f) bekezdés szerinti eljárásban az elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építmények és egyéb műtárgyak építésének engedélyezésére irányuló eljárásokban közreműködő, jogszabályban felsorolt szakhatóságok vesznek részt az ott meghatározott feltételek fennállása esetén és az ott megjelölt szakkérdésekben.

(2i) *  A Hatóság a (2f) bekezdés szerinti eljárásban, a kérelem megalapozottsága esetén hozott határozatában meghatározza

a) a fizikai infrastruktúra felhasználása, a használati jog és szükség szerint a kapcsolódó szolgalmi jog tartalmát,

b) az elektronikus hírközlési építmény elhelyezésének helyét és módját,

c) amennyiben szükséges, az elektronikus hírközlési építményen elhelyezhető elektronikus hírközlési berendezések műszaki jellemzőit,

d) szükség szerint a (2d) bekezdés szerinti körülmények kialakulása megakadályozásához, valamint az elektronikus hírközlési építmény környezetének helyreállításához szükséges és elégséges feltételeket, valamint

e) annak a hozzáférési díjnak a mértékét, amelyre a hálózatüzemeltető a fizikai infrastruktúrájának használatáért jogosult, valamint amennyiben szolgalmi jog alapítására is sor kerül, a használat korlátozásáért fizetendő kártalanítás módját és mértékét. A határozat végrehajthatóságára nézve nincs halasztó hatálya a kártalanítás módjára és mértékére irányuló jogorvoslati eljárásnak.

(2j) *  A (2i) bekezdés e) pontjában foglalt hozzáférési díj mértékének megállapításánál a Hatóság figyelembe veszi a hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúrájának a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat kiépítéséhez szükséges felhasználásával összefüggésben felmerült indokolt költségeinek megtérülését, továbbá figyelembe veszi az érintett hozzáférés biztosításának a hálózatüzemeltető üzleti tervére, ezen belül beruházásainak megtérülésére gyakorolt hatását. Abban az esetben, ha a hozzáférési igény nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat fizikai infrastruktúrájához biztosított hozzáférésre vonatkozik, a Hatóság a díj megállapítása során figyelembe veszi a díjnak a hálózatüzemeltető piaci helyzetére gyakorolt hatását.

(2k) *  A (2f) bekezdés szerinti kérelem és az annak tárgyát érintő elektronikus hírközlési építmény létesítésére vonatkozó engedély iránti kérelem, valamint a 95. § (2) bekezdése szerinti kérelem egyidejűleg is előterjeszthető a Hatóságnál.

(2l) *  A (2k) bekezdésben foglalt kérelmek egyidejű előterjesztése esetén a Hatóság az elektronikus hírközlési építmény létesítésére vonatkozó engedélyezési eljárását a (2f) bekezdés szerinti kérelem tárgyában folytatott eljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti.

(3) *  Fizikai infrastruktúra (2a) bekezdés szerinti felhasználása kivételével a helyi önkormányzat tulajdonában lévő közterületen elektronikus hírközlési építmény abban az esetben helyezhető el, ha e célra állami tulajdonban lévő közterület nem áll rendelkezésre, vagy ez utóbbin műszaki okból, illetőleg jogszabály tiltó rendelkezése miatt az elhelyezés nem lehetséges. A helyi önkormányzat a létesítmény önkormányzati tulajdonú közterületen való elhelyezéséhez szükséges tulajdonosi hozzájárulás és területhasználati engedély megadását csak abban az esetben tagadhatja meg, ha a tulajdonosi hozzájárulás megadása illetve, ha a területhasználati engedély megadása jogszabályban foglalt tilalomba ütközne.

(4) *  A Hatóság biztosítja az internetes honlapján, hogy a használati jogokkal összefüggő jogosultságokra, feltételekre, eljárásokra, díjakra és döntésekre vonatkozó minden lényeges információhoz minden érdekelt könnyen hozzáférhessen, ezen információkat rendszeresen felülvizsgálja.

(5) *  A helyi önkormányzatot a tulajdonában álló közterületen található elektronikus hírközlési építményen - a 90. § megfelelő alkalmazásával - ingyenes használati jog illeti meg az olyan közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célt szolgáló eszköz, illetve az eszköz elektronikus hírközlő hálózati ellátását biztosító nem nyilvános elektronikus hírközlő hálózat elemeinek elhelyezésével összefüggésben, amelyek gazdasági célt közvetve sem szolgálnak. Az ingyenes használat joga a fővárosi közterületeken található elektronikus hírközlési építményekkel összefüggésben mind a fővárosi, mind a kerületi önkormányzatot megilleti, függetlenül attól, hogy melyik önkormányzat a közterület tulajdonosa. A használattal összefüggő műszaki feltételeket az elektronikus hírközlési építmény tulajdonosa, használója és a helyi önkormányzat közötti megállapodásban kell meghatározni. A megállapodásra az e törvény felhatalmazása alapján kiadott, az elektronikus hírközlési építmények elhelyezéséről szóló elnöki rendelet rendelkezéseit alkalmazni kell.

95. § *  (1) *  Ha a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás biztosítása érdekében az elektronikus hírközlési építmény elhelyezésére állami tulajdonban álló közterületen, meglévő elektronikus hírközlési építmények közös eszközhasználatával vagy - a 94. § (2a) bekezdése szerinti esetben - a fizikai infrastruktúra felhasználásával nincs lehetőség, az elektronikus hírközlési szolgáltató a hálózatüzemeltetőnél, a helyi önkormányzat vagy a magántulajdonban álló ingatlan tulajdonosánál (kezelőjénél, használójánál) kezdeményezi a elektronikus hírközlési építmény létesítésére irányuló megállapodás megkötését. Amennyiben ezen megállapodás 45 nap alatt nem jön létre, az elektronikus hírközlési építmény e § szerinti eljárásban elsősorban a hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúráján, illetve másodsorban helyi önkormányzat tulajdonában vagy magántulajdonban álló ingatlanon (érintett ingatlan) is elhelyezhető.

(2) *  A Hatóság a szolgáltató kérelmére szolgalmi vagy más használati jogot alapító határozatával az érintett ingatlan tulajdonosát - a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokban megtestesülő közérdekből - korlátozhatja az ingatlan használatában, ha a szolgáltató bizonyítja, hogy

a) az érintett ingatlan tulajdonosával való megállapodás érdekében minden tőle elvárhatót megtett,

b) *  az érintett hírközlési építmény elhelyezésére állami tulajdonban álló közterületen vagy meglévő elektronikus hírközlési építmények közös eszközhasználatával vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek vagy magántulajdon esetén más hálózatüzemeltető fizikai infrastruktúrájának felhasználásával, környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági, építésügyi vagy a 94. § (2d) bekezdésben meghatározott okok, illetve az elektronikus hírközlő hálózat sajátosságai miatt nincs lehetőség.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti kérelem az elektronikus hírközlési építmény létesítésére vonatkozó engedélyezési eljárásban is előterjeszthető és elbírálható.

(4) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató (2) bekezdés a) pontjának megfelelő magatartását vélelmezni kell, ha a megállapodás annak ellenére nem jött létre, hogy az érintett ingatlan tulajdonosának a kérelem előterjesztését megelőzően legalább 45 nappal a szolgalmi jog vagy más használati jog megállapodás útján történő alapítására olyan ajánlatot tett, amely tartalmazta

a) a létesíteni kívánt elektronikus hírközlési építmény megnevezését, annak jellemzőit, elhelyezésének helyét, módját és helyigényét,

b) a szolgalmi vagy más használati jog tartalmát,

c) az elektronikus hírközlési építményen elhelyezni kívánt elektronikus hírközlési berendezések megjelölését, műszaki jellemzőit,

d) az elektronikus hírközlési építmény környezetének helyreállítására vonatkozó terveket,

e) a megállapodás megkötésére irányuló, a szolgalmi jog vagy más használati jog alapításáról szóló szerződéstervezetet, valamint az érintett ingatlan tulajdonosa részére fizetendő ellenértéket tartalmazó egyértelmű ajánlatot,

f) az e) pont szerinti ellenértékre vonatkozó számításokat, valamint

g) a (2) bekezdés szerinti hatósági eljárás lehetőségére vonatkozó figyelmeztetést.

(4a) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató (2) bekezdés a) pontjának megfelelő magatartását vélelmezni kell akkor is, ha

a) igazolja, hogy a (4) bekezdés szerinti tájékoztatást és ajánlattételt postai úton megküldte, de a címzett az átvételt megtagadta,

b) igazolja, hogy a (4) bekezdés szerinti tájékoztatást és ajánlattételt postai úton megküldte, de azt a címzett nem vette át, és a kézbesítés megkísérléstől számítva tíz nap eredménytelenül telt el,

c) igazolja, hogy a (4) bekezdés szerinti tájékoztatási és ajánlattételi kötelezettségének eleget tett, de az érintett ingatlan tulajdonosa az ajánlatot kifejezetten elutasította.

(5) A hatósági határozatban meg kell határozni:

a) a korlátozás mely nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás érdekében történik,

b) szolgalmi vagy más használati jog tartalmát, így különösen az elektronikus hírközlési szolgáltató erre felhatalmazott képviselője belépési jogát az érintett ingatlan területére az elektronikus hírközlési építmény és berendezések ellenőrzése, karbantartása és a szükséges hibaelhárítás céljából,

c) az elektronikus hírközlési építmény elhelyezésének helyét és módját,

d) az elektronikus hírközlési építményen elhelyezhető elektronikus hírközlési berendezések műszaki jellemzőit, és a rá vonatkozó környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékeket,

e) *  a környezet eredeti állapotának helyreállításához szükséges és elégséges feltételeket, valamint

f) *  a korlátozásért - egy összegben vagy járadékban - fizetendő kártalanítás összegét.

96. § *  (1) *  Az állami tulajdonban álló ingatlan és a közös eszközhasználattal érintett elektronikus hírközlési építmény tulajdonosa kivételével az érintett ingatlan tulajdonosát a korlátozás mértékének megfelelő, a Ptk. szerinti kártalanítás illeti meg.

(2) *  Az elektronikus hírközlési építményt elhelyező elektronikus hírközlési szolgáltató az építési munkálatok befejeztével a környezet eredeti állapotának helyreállítására köteles.

(3) Az elektronikus hírközlési építményt az érintett ingatlanon úgy kell elhelyezni, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában a környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékeken belül - a körülmények által lehetővé tett - legkisebb mértékben zavarja, ez a létesítmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül a Ptk.-ban meghatározott szükségtelen zavarásnak.

(4) * 

97. § (1) Ha a jogszerűen létesített építmény eltávolítása vagy áthelyezése szükséges, akkor e munkálatokat annak költségére kell elvégezni, akinek érdekében ez felmerült. Jogszerűen építettnek kell tekinteni azt az építményt is, amely az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 48. §-a szerint fennmaradási engedélyt kapott.

(2) Ha az áthelyezés a meglévő építmény korszerűsítésével vagy fejlesztésével jár együtt, a költségeket az érdekeltség arányában meg kell osztani.

98. § Az elektronikus hírközlési építmény építtetője jogosult a folyóvíz, csatorna, természetes tavak és azok medrének, valamint az ország területe feletti légtérnek elektronikus hírközlési célú igénybevételére.

Az ingatlan tulajdonosának az elektronikus hírközlés védelmével összefüggő közérdekű kötelezettsége

99. § (1) Az ingatlan tulajdonosa, birtokosa köteles az elektronikus hírközlés működésének érdekében az ezt veszélyeztető fákat, bokrokat, ágakat, gyökereket eltávolítani. Az eltávolítással kapcsolatos költségek az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatót terhelik.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítésére az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatónak írásban fel kell szólítania az ingatlan tulajdonosát. Ha az írásbeli felszólítástól számított 15 napon belül a tulajdonos nem intézkedik, a szolgáltató kérésére a Hatóság határozattal kötelezheti a tulajdonost a munkálatok elvégzésére.

Az épületen belüli fizikai infrastruktúra kiépítése * 

99/A. § *  (1) Az új építésű épületeket, ideértve azok közös tulajdonban lévő elemeit is, nagy sebességű technológia fogadására kész, épületen belüli fizikai infrastruktúrával kell ellátni egészen azon hálózati végpontig, amelyen keresztül az előfizető vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén szolgáltatásokat vehet igénybe.

(2) Az új építésű több önálló rendeltetési egységet tartalmazó épületekben épület-hozzáférési pontot kell kialakítani.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a meglévő épületen végzett olyan építési munka esetén is, amely magában foglalja az épületen belüli teljes fizikai infrastruktúra vagy annak jelentős részének szerkezeti változtatásait.

(4) A Kormány rendeletében meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén az e §-ban foglalt rendelkezéseket vagy azok rendeletben meghatározott részét nem kell alkalmazni.

(5) Az e § szerinti előírások ellenőrzése nem tartozik a Hatóság építésfelügyeleti ellenőrzési hatáskörébe.

Az épületen belüli fizikai infrastruktúrához való hozzáférés biztosítása * 

99/B. § *  (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult az épület hozzáférési pontjáig elektronikus hírközlési hálózatát saját költségén kiépíteni.

(2) Ha a már meglévő épületen belüli fizikai infrastruktúrával párhuzamos fizikai infrastruktúra kiépítése objektív műszaki vagy gazdasági ok miatt nem lehetséges, az elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult arra, hogy az épületen belül már meglévő fizikai infrastruktúrához hozzáférjen, és azt egyedül vagy más szolgáltatókkal közösen használja.

(3) Ha az épületen belüli fizikai infrastruktúrával más elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult rendelkezni, a hálózati elemek és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférés megosztása, valamint a hozzáférés megtagadása esetén kezdeményezett jogvitás eljárás vonatkozásában a 90. § rendelkezései az irányadók.

(4) Ha az épületen belüli fizikai infrastruktúrával az épület tulajdonosa vagy harmadik személy jogosult rendelkezni, a tulajdonosnak vagy ezen harmadik személynek (a továbbiakban: épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személy) az épületen belüli fizikai infrastruktúra, valamint az épületen belüli hozzáférési pont egy vagy több szolgáltató általi közös használata érdekében eleget kell tennie a hozzáférésre irányuló írásbeli megkeresésnek, amely elektronikus hírközlési szolgáltatótól érkezik.

(5) A megkeresésnek az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személy tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett köteles eleget tenni. Amennyiben az épületen belüli fizikai infrastruktúrához való hozzáférés biztosítása átalakítást igényel, akkor az átalakítással közvetlen összefüggésben felmerült költségek - az indokolt felújítást szolgáló igazolt költségek kivételével - a hozzáférést igénybe vevő elektronikus hírközlési szolgáltatót terhelik. Az épületen belüli fizikai infrastruktúra használatáért az ingatlan tulajdonosát vagy harmadik személyt megillető hozzáférési díjban csak az épületen belüli fizikai infrastruktúrának a nagy sebességű elektronikus hírközlési hálózat kiépítésével összefüggésben az ingatlan tulajdonosánál vagy harmadik személynél felmerülő indokolt költségek vehetőek figyelembe.

(6) Ha az elektronikus hírközlési szolgáltató (4) bekezdés szerinti megkeresése megfelel az e törvényben meghatározott feltételeknek, az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személy köteles a megkeresésben foglaltakra a kézhezvételtől számított 15 napon belül érdemben válaszolni vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatóval érdemi egyeztetést kezdeményezni. A felek az egyeztetés eredményéről jegyzőkönyvet készítenek.

(7) Nem köteles az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személy a (4) bekezdés szerinti megkeresést elfogadni, ha a 90. § (4) bekezdés a)-c) pontjában foglalt elutasítási okok valamelyike áll fenn.

99/C. § *  (1) Ha az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személy a 99/B. § (4) bekezdése szerinti megkeresést elutasítja vagy a megállapodás a kezdeményezés kézhezvételétől számított 30 napon belül nem jön létre, kérelmével bármely fél a Hatósághoz fordulhat.

(2) A Hatóság (1) bekezdés szerinti eljárásában az 57-61. § szerinti jogvitás eljárás szabályait kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel

a) a kérelemhez csatolni kell a 99/B. § (4) bekezdése szerinti megkeresést, az annak kézhezvételét igazoló postai tértivevényt vagy más okiratot, valamint - ha rendelkezésre áll - a másik fél nyilatkozatát,

b) a Hatóságnak meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között, ennek érdekében az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személyt - 8 napos határidő tűzésével - az eljárás megindításáról szóló értesítésben a megkeresés elutasítására vonatkozó bizonyítékai előterjesztésére hívja fel,

c) amennyiben az eljárást az elektronikus hírközlési szolgáltató kezdeményezi, a kérelmezőnek kell bizonyítania, hogy az épületen belüli fizikai infrastruktúra vonatkozásában a 99/B. § (2) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike fennáll,

d) az épületen belüli fizikai infrastruktúrával rendelkezni jogosult személynek, valamint az épületen belüli fizikai infrastruktúrát használó más szolgáltatónak kell bizonyítania felmerülő költségét, valamint a 90. § (4) bekezdése szerinti valamely elutasítási ok fennállását,

e) a Hatóság a közös használat érdekében az épületen belüli fizikai infrastruktúrát használó más szolgáltatót a fizikai infrastruktúra jellegére, hozzáférhetőségére vonatkozóan adatszolgáltatásra kötelezheti, azzal, hogy az e körben szolgáltatni kért adat nem minősíthető üzleti titokká.

(3) A Hatóság - a kérelem megalapozottsága esetén, az Elnök rendeletében foglalt részletes szabályok szerint - meghatározza a közös használat körében alkalmazandó tisztességes és megkülönböztetéstől mentes feltételeket, így különösen a feleket terhelő méltányos díjakat, költségeket.

NEGYEDIK RÉSZ

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÓK KÖTELEZETTSÉGEI

XI. Fejezet

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÓK SZÁMÁRA ELŐÍRHATÓ KÖTELEZETTSÉGEK

100. § *  (1) A Hatóság a jelentős piaci erővel nem rendelkező szolgáltatókra - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - e fejezetben meghatározott kötelezettségeken kívül más kötelezettségeket nem írhat elő, és hatályában nem tarthat fenn.

(2) *  A Hatóság 2. §-ban foglaltak érdekében eljárva a hatékonyság, és a fenntartható verseny és a befektetések ösztönzése és előmozdítása, továbbá a fogyasztói előnyök érvényesítése érdekében hozzáférési vagy összekapcsolási kötelezettséget írhat elő a végfelhasználói hozzáférés felett rendelkező szolgáltató számára. Ezzel összefüggésben a Hatóság a szolgáltató számára előírhat a 104. §, a 106. § valamint a 107. § szerinti kötelezettségeket, és e törvényben meghatározott jelentős piaci erőhöz nem kötött egyéb kötelezettségeket is. Ezen kötelezettségek különösen arra irányulhatnak, hogy a végfelhasználói hozzáférést nyújtó szolgáltató

a) az előfizetői hozzáférési pontok közötti összeköttetés biztosítása érdekében kapcsolja össze hálózatát más szolgáltatóval;

b) a szolgáltatások közötti átjárhatóság érdekében indokolt esetben és a szükséges mértékben biztosítsa a szolgáltatások együttműködését.

(3) A Hatóság a határozatával előírhatja, hogy a szolgáltató a 90. § szerinti közös eszközhasználatra vonatkozó szolgáltatását valamennyi azt igénylő másik szolgáltató számára nyújtsa, amennyiben a szolgáltatás tárgyát képező eszközök megkettőzése gazdaságtalan vagy fizikailag kivitelezhetetlen.

(4) A szolgáltató köteles a Hatóság határozatában meghatározott eszközökhöz tisztességes, ésszerű és az egyenlő elbánás követelményének megfelelő feltételek mellett hozzáférést biztosítani más szolgáltatók számára a digitális rádió- és televízió-műsorok végfelhasználók általi elérése érdekében.

(5) Ha a szolgáltató a Hatóság határozatában foglaltaknak nem tesz eleget, a Hatóság hivatalból a szolgáltatót annak teljesítésére kötelezi.

101. § *  A Hatóság a 106. § szerinti kötelezettségek előírása során megállapíthat olyan mind a kötelezett, mind a jogosult szolgáltatók számára kötelező műszaki és üzemeltetési feltételeket, amelyek a hálózat egysége miatt szükségesek.

XII. Fejezet

JELENTŐS PIACI ERŐVEL RENDELKEZŐ SZOLGÁLTATÓK KÖTELEZETTSÉGEI * 

Átláthatóság

102. § (1) *  A Hatóság határozatában átlátható működést biztosító kötelezettségeket írhat elő a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára összekapcsolással, valamint hozzáféréssel kapcsolatban, és előírhatja a szolgáltató számára meghatározott információk, így különösen

a) számviteli és műszaki információk, hálózati jellemzők,

b) a szolgáltatás nyújtásának és igénybevételének feltételei, ideértve a szolgáltatások és alkalmazások használatát vagy az azokhoz történő hozzáférést korlátozó bármilyen feltételt,

c) az árak nyilvánosságra hozatalát, valamint

d) a fogyatékos végfelhasználók egyenértékű hozzáférésének biztosítása érdekében hozott intézkedésekre vonatkozó információk összehasonlítható, megfelelő és naprakész közzétételét.

(2) *  A Hatóság az egyenlő elbánás elve alapján megállapított kötelezettségekhez kapcsolódóan előírhatja a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára, hogy az e kötelezettségével érintett hálózati szerződéseit azok megkötését követő 8 napon belül nyújtsa be a Hatóság részére.

103. § (1) *  A Hatóság az átláthatóság biztosításának érdekében többek között előírhatja a határozatában foglaltaknak megfelelő bontású és részletezettségű referenciaajánlat készítését, a nyilvánosságra hozandó adatok körét és a nyilvánosságra hozatal módját.

(2) *  Amennyiben e törvény vagy a Hatóság határozata alapján a szolgáltatót a hálózati infrastruktúrához való nagykereskedelmi hozzáféréssel kapcsolatos kötelezettség terheli, a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató köteles legalább a Hatóság határozatában meghatározott tartalmú referenciaajánlatot közzétenni.

(3) *  A referenciaajánlat készítésére köteles szolgáltató (e § alkalmazásában: kötelezett szolgáltató) a Hatóság határozatában meghatározott feltételekkel közzétett referenciaajánlatához annak hatálya alatt kötve van bármely összekapcsolást, illetve hozzáférést igénylő szolgáltatóval szemben (e § alkalmazásában: jogosult szolgáltató), attól a hálózati szerződéseiben a jogosult szolgáltató beleegyezésével sem térhet el.

(4) A referenciaajánlatban foglalt szolgáltatásokat a kötelezett szolgáltató a jogosult szolgáltató részére

a) átlátható módon,

b) az egyenlő elbánás elvének,

c) az üzleti tisztesség követelményeinek megfelelően, és

d) *  a nyújtott szolgáltatásoknak a jogszabály, illetve a piacelemzést követően a Hatóság határozata szerint, a piaci igényeknek megfelelő alapvető szolgáltatásokra bontásával

köteles biztosítani.

(5) A referenciaajánlatokra vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

Egyenlő elbánás

104. § (1) *  A Hatóság határozatában összekapcsolással, illetve hozzáféréssel kapcsolatban egyenlő elbánásra vonatkozó kötelezettségeket írhat elő a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára.

(2) *  Az egyenlő elbánásra vonatkozó kötelezettségeknek elsősorban azt kell biztosítaniuk, hogy a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató

a) a lényegét tekintve azonos szolgáltatásokat nyújtó más szolgáltatók vonatkozásában lényegét tekintve azonos körülmények között lényegét tekintve azonos feltételeket alkalmaz, és

b) legalább ugyanolyan feltételekkel, legalább ugyanolyan minőségű szolgáltatásokat és információt nyújt mások számára, mint amelyeket saját szolgáltatásaira, illetve bármely általa irányított más szolgáltató szolgáltatásaira alkalmaz.

(3) *  E törvény alkalmazásában az egyenlő elbánás elvébe ütköző magatartásnak minősülhet különösen, ha a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató:

a) hálózati szolgáltatás nyújtását indokolatlanul olyan műszaki feltételekhez köti, amelyek teljesítésére csak egyetlen vagy kevés szolgáltató képes;

b) a hálózati szolgáltatás ellenértékének megállapításakor olyan árazási feltételeket - ideértve a forgalom után számított árkedvezményt - állapít meg, amelyek alkalmazásával a legkedvezőbb feltételek csak egy vagy kevés számú szolgáltató számára válnak elérhetővé;

c) az előfizetőivel kötött szerződéseiben olyan indokolatlan feltételeket alkalmaz, amelynek eredményeképpen az előfizetőnek a szolgáltatóval fennálló jogviszonyában bekövetkező változás egyben az előfizető és más elektronikus hírközlési szolgáltató között elektronikus hírközlési szolgáltatás tárgyában fennálló vagy létrejövő megállapodás teljesítését veszélyezteti;

d) az előfizetőivel kötött szerződése olyan feltételt tartalmaz, amely más elektronikus hírközlési szolgáltató szolgáltatásainak az igénybevételét kizárja;

e) *  a hálózati szolgáltatás igénybevételének feltételeit vagy minőségi jellemzőit úgy határozza meg, hogy azok nem lehetnek rosszabbak, mint az általa vagy ellenőrzése alatt álló szolgáltató által nyújtott ezen alapuló kiskereskedelmi szolgáltatás megvalósításának, igénybevételének feltételei vagy jellemzői.

Számviteli szétválasztás

105. § (1) *  A Hatóság határozatában - a 87. §-ban foglaltakon túl - számviteli szétválasztásra vonatkozó további részletes kötelezettségeket írhat elő összekapcsolással, illetve hozzáféréssel összefüggő meghatározott tevékenységekkel kapcsolatban a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára.

(2) *  A Hatóság a számviteli szétválasztással kapcsolatban előírhatja többek között a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára nagykereskedelmi árai és transzferárai átláthatóvá tételét, továbbá egyéb, az átlátható működéssel, illetve az egyenlő elbánással kapcsolatos kötelezettség ellenőrzéséhez szükséges adatok szolgáltatását.

(3) *  A Hatóság határozatában meghatározhatja a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató által a számviteli szétválasztásra alkalmazandó elveket, formát és módszereket, illetve a kimutatások tartalmát.

(4) *  A számviteli szétválasztási kimutatást a szolgáltatótól független könyvvizsgáló évente ellenőrzi a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató költségén, és az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak való megfelelőséget tanúsítja. A könyvvizsgáló tanúsítványát nyilvánosságra kell hozni.

(5) *  A Hatóság a számviteli szétválasztási kimutatásban foglalt adatokat a feladatainak ellátásához korlátozás nélkül felhasználhatja, illetve azokat a szükséges mértékig a versenyhatóság rendelkezésére bocsáthatja a szolgáltató egyidejű értesítésével.

Hozzáféréssel és összekapcsolással kapcsolatos kötelezettségek

106. § (1) *  A nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató a meghatározott hálózati elemekhez, szolgáltatásokhoz való hozzáférést és a kapcsolódó közös eszközhasználatot, erre vonatkozó gazdaságilag és műszakilag indokolt igény esetén - a Hatóság határozatában foglaltak szerint - biztosítani köteles.

(2) *  A Hatóság az (1) bekezdés szerinti kötelezettséget különösen akkor írhat elő, ha a hozzáférés megtagadása, a korábbi hozzáférés visszavonása vagy hasonló hatással járó ésszerűtlen feltételek kikötése a Hatóság mérlegelése szerint megakadályozná a hatékony piaci verseny kialakulását az előfizetői szolgáltatások terén, és ebből eredően a végfelhasználók érdekeivel ellentétes eredményre vezetne.

(3) *  A Hatóság az (1) bekezdésben foglaltak előírása során különösen arra kötelezheti a szolgáltatót, hogy

a) *  hozzáférést biztosítson a Hatóság által meghatározott hálózati elemekhez és kapcsolódó eszközökhöz, a helyhez kötött hálózat fizikai infrastruktúrájához való nagykereskedelmi hozzáférést és a bitfolyam-hozzáférést, többek között a közvetítőválasztás vagy az előfizetői vonal (helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés) viszonteladásának lehetővé tétele érdekében;

b) jóhiszemű tárgyalásokat folytasson a hozzáférést kérővel;

c) ne vonja vissza a szolgáltatásokhoz, illetve az eszközökhöz korábban biztosított hozzáférést;

d) továbbértékesítés céljából harmadik felek részére meghatározott hálózati szolgáltatásokat nyújtson, így többek között internethívás-kezdeményezés forgalmi szolgáltatást és átalánydíjas internethívás-kezdeményezés forgalmi szolgáltatást;

e) szabad hozzáférést biztosítson az olyan interfészekhez, protokollokhoz vagy egyéb kulcsfontosságú technológiákhoz, amelyek a szolgáltatások együttműködő-képessége szempontjából nélkülözhetetlenek;

f) tegye lehetővé a helymegosztást vagy a közös eszközhasználat más formáját, beleértve az elektronikus hírközlési építmények közös használatát;

g) a végpontok közötti szolgáltatások kölcsönös együttműködő-képességének felhasználók részére történő biztosításához szükséges meghatározott szolgáltatásokat nyújtson, beleértve az intelligens hálózati szolgáltatásokra szolgáló berendezésekhez való hozzáférést vagy a mobil rádiótávközlő hálózatokon történő barangolást;

h) megfelelő biztonsági és alkalmazási feltételek szerint hozzáférést biztosítson a működést támogató rendszerekhez vagy hasonló szoftverrendszerekhez, amelyek a szolgáltatások nyújtása során szükségesek a tisztességes verseny biztosításához;

i) összekapcsoljon, illetve csatlakoztasson hálózatokat vagy hálózati eszközöket;

j) *  hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségek esetén, amennyiben az a hálózat szabályos működésének biztosítása céljából szükséges, meghatározott műszaki vagy üzemeltetési feltételeknek feleljen meg;

k) *  biztosítson hozzáférést a kapcsolódó szolgáltatásokhoz, beleértve az azonosítási, helymeghatározási és a jelenléti szolgáltatásokat.

(4) *  A Hatóság a határozatában megállapítja az (1) bekezdés szerinti kötelezettségek teljesítésének részletes feltételeit, továbbá megállapíthat olyan, mind a kötelezett, mind a jogosult szolgáltatók számára kötelező műszaki és üzemeltetési feltételeket, amelyek a hálózat egysége miatt szükségesek.

(5) *  A Hatóság az (1) bekezdés szerinti kötelezettségek előírása során különösen a következő szempontokat veszi figyelembe:

a) *  az egymással versengő eszközök használatának vagy telepítésének műszaki megvalósíthatóságát és gazdasági ésszerűségét a piac fejlődési ütemétől függően, figyelembe véve az érintett összekapcsolás és hozzáférés jellegét, valamint típusát, beleértve az egyéb, az adott hozzáférési szolgáltatás alapjául szolgáló eszközökhöz való hozzáférés - például az alépítményekhez való hozzáférés - megvalósíthatóságát;

b) a hozzáférés biztosításának megvalósíthatóságát a rendelkezésre álló kapacitás függvényében;

c) *  az eszköz tulajdonosának kezdeti befektetését, figyelembe véve minden, a befektetéshez kapcsolódó állami, önkormányzati és egyéb, nem magánbefektetés kockázatait;

d) *  a verseny hosszú távú védelmének szükségességét különös figyelmet fordítva a gazdaságilag hatékony, infrastruktúraalapú versenyre;

e) az esetleges szellemi alkotásokon fennálló jogot;

f) az összeurópai szolgáltatások biztosítását;

g) *  az új és megújított infrastruktúrákban való hatékony befektetések és újítások előmozdítása érdekében a beruházó szolgáltatók, vállalkozások kockázatát, valamint amennyiben lehetséges, a beruházók és a hozzáférést igénylő felek között a beruházási kockázatok megosztását célzó különféle együttműködési formákat;

h) *  az innováció ösztönzésének szükségességét.

(6) *  Az összekapcsolási és hozzáférési szerződés részletes feltételeit, valamint az erre irányuló ajánlattal és tárgyalással kapcsolatos eljárási szabályokat a Hatóság határozza meg.

(7) *  A nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató valamely hálózati szolgáltatás vagy eszközhöz való hozzáférés nyújtását nem teheti függővé az adott hálózati szolgáltatás igénybevételéhez nem szükséges más szolgáltatás vagy eszköz igénybevételétől.

(8) *  Amennyiben a Hatóság e § rendelkezéseivel összhangban hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettségeket ír elő az elektronikus hírközlési hálózatot üzemeltető szolgáltató számára, indokolt esetben a hálózat szabályos működésének biztosítása céljából műszaki vagy üzemeltetési feltételeket állapíthat meg e szolgáltató vagy a jogosult szolgáltató terhére összhangban az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett nem kötelező szabványok vagy előírások jegyzékével, illetve az európai szabványügyi szervezetek által elfogadott szabványokkal vagy előírásokkal.

A közös eszközhasználat és helymegosztás különös szabályai

107. § (1) *  A Hatóság határozatában közös eszközhasználatra és helymegosztásra kötelezett nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató (e § alkalmazásában: kötelezett szolgáltató) - a 90. §-ban foglalt kötelezettségeken túl - köteles a jelen § szerinti adatokat a jogosult részére megadni, és a jogosult szolgáltatóval az alábbi szabályok szerint együttműködni.

(2) A helymegosztás keretében meg kell határozni különösen:

a) a kötelezett szolgáltató érintett hálózati helyeire vonatkozó információkat;

b) a helymegosztási lehetőségekre vonatkozó adatokat az előző pontban megjelölt helyeken (beleértve a fizikai, távoli és virtuális helymegosztást);

c) virtuális helymegosztás esetén a berendezésjellemzőket, illetve korlátozásokat;

d) az ingatlanba és ezen belül a berendezéseket, hálózatrészeket, központokat tartalmazó helyiségekbe, helyiségrészekbe való belépés és az ott tartózkodás rendjét;

e) a jogosult szolgáltató által használt saját vagy a kötelezett szolgáltató tulajdonában álló berendezések telepítésére, karbantartására, hibajavítására való jogosultság szabályait;

f) az alkalmazott biztonsági szabványokat;

g) az objektív műszaki okok miatt elutasított helymegosztási helyeknek a jogosult szolgáltató általi megvizsgálása feltételeit és fellebbezési szabályait;

h) az információs rendszerekhez való hozzáférés feltételeit, így különösen a kötelezett szolgáltató üzemeltetés támogató rendszereihez, információs rendszereihez és adatbázisaihoz való hozzáférés feltételeit előrendelés, ellátás, megrendelés, karbantartási és javítási igény és számlázás esetében;

i) a felek helymegosztás, illetve berendezéshasználat során szükséges együttműködésének módját és egymással szemben erre tekintettel fennálló adatvédelmi, adatszolgáltatási jogaikat, kötelezettségeiket.

(3) A helymegosztást a rendelkezésre álló lehetőségek közül a legkisebb költség elve alapján kell megvalósítani.

(4) A jogosult szolgáltató berendezései részére a kötelezett szolgáltató köteles biztosítani - a jogosult szolgáltató költségén - különösen:

a) a megfelelő áramú tápellátást;

b) a kötelezett szolgáltató hálózatához való csatlakozási lehetőséget.

(5) A jogosult szolgáltató által használt berendezésekkel kapcsolatban követelményeket kizárólag a következő célok érdekében lehet előírni:

a) az emberi élet és testi épség védelme;

b) az elektromágneses összeférhetetlenség elkerülése;

c) a kötelezett szolgáltató vonatkozó interfész specifikációjának való megfelelés biztosítása;

d) a kötelezett szolgáltató kábel hálózati jellemzőinek való megfelelés biztosítása;

e) a helymegosztás során rendelkezésre bocsátott hely méretéhez igazodó berendezéskonstrukció;

f) tűzvédelmi előírások.

(6) A hozzáféréssel, illetve összekapcsolással kapcsolatos helymegosztás részletes szabályait, így különösen az azzal kapcsolatos költségviselést külön jogszabály tartalmazza.

(7) Amennyiben a szolgáltató referenciaajánlat alkalmazására köteles, a jelen §-ban foglaltakat a referenciaajánlatában köteles feltüntetni.

Költségalapúság és a díjak ellenőrizhetősége

108. § (1) *  A Hatóság a hatékonyság és a fenntartható verseny előmozdítása, valamint a fogyasztói előnyök érvényesítése érdekében - amennyiben a piacelemzés megállapítása szerint a hatékony verseny hiánya azt eredményezheti, hogy az érintett szolgáltató indokolatlanul magas díjakat, vagy árprést alkalmazhat - a nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára egyes összekapcsolási, illetve hozzáférési szolgáltatások tekintetében

a) költségalapú díjak alkalmazására vonatkozó kötelezettséget írhat elő,

b) *  meghatározott költségszámítási és díjképzési módszer alkalmazására, illetve a díjak ellenőrizhetőségére vonatkozó kötelezettséget írhat elő, továbbá

c) a hatékony szolgáltatás költségének ellenőrzésére a szolgáltató által egyébként alkalmazottól eltérő költségszámítási módszert alkalmazhat.

(2) *  A Hatóság az (1) bekezdés szerinti határozatának meghozatala során a befektetések - különösen az újgenerációs hálózatokba történő befektetések - ösztönzése érdekében figyelembe veszi a hatékony szolgáltató befektetését, az ahhoz kapcsolódó kockázatokat, a befektetett tőke méltányos mértékű megtérülését, továbbá figyelembe veheti az összehasonlítható versenypiacokon rendelkezésre álló árakat is, és ennek során mérlegelheti az érintett nagykereskedelmi szolgáltatási piacokon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóhoz hasonló helyzetben lévő szolgáltatók által alkalmazott árakat is.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettség esetén a kötelezett szolgáltatót terheli a költségalapúság bizonyítása. A költségalapú díjak jogszerűségének megítélésekor a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben felmerült költségek fedezete csak annyiban vehető figyelembe, amennyiben az nem haladja meg a hatékony szolgáltatónak az adott szolgáltatás nyújtásához szükséges befektetései méltányos megtérülése iránti igényét és a befektetéssel vállalt kockázatát.

(4) *  Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az ellenőrzésre alkalmazott módszertan leírását a Hatóság legalább olyan részletességben köteles nyilvánosságra hozni, hogy a főbb költségcsoportok kialakítására és a költségek felosztására, valamint a felosztás időszakára vonatkozó szabályok megismerhetőek legyenek.

(5) *  A Hatóság a piacelemzésre és piacmeghatározásra irányuló vagy a kirótt kötelezettség érvényesítésére irányuló eljárásban kötelezheti a szolgáltatót a díjak megváltoztatására, illetve megállapíthatja a szolgáltató által nyújtott hálózati szolgáltatás ellenértékének a szolgáltató által alkalmazott előfizetői díjhoz viszonyított mértékét vagy a hálózati szolgáltatásra alkalmazandó díjat. A Hatóság a mérték valamint a díj megállapítása érdekében általa meghatározott költségszámítási és díjképzési módszert is alkalmazhat.

Funkcionális szétválasztás * 

108/A. § *  (1) Amennyiben a Hatóság megállapítja, hogy a valamely érintett piacon jelentős piaci erejűként azonosított szolgáltatóra kirótt 102. § - 108. § szerinti kötelezettségek alkalmazásával sem valósult meg a hatékony verseny és egyes nagykereskedelmi hozzáférési szolgáltatások piacain jelentős és tartós versenyproblémák, piaci torzulások állnak fenn, arra kötelezheti a vertikálisan integrált, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót, hogy az érintett nagykereskedelmi hozzáférési szolgáltatásával kapcsolatos tevékenységét önálló gazdasági egység keretében végezze.

(2) *  Ez az önálló gazdasági egység valamennyi szolgáltatónak - ideértve a felette legalább a Ptk. szerinti többségi befolyással rendelkező önálló gazdasági egységnek legalább többségi befolyása alatt álló más önálló gazdasági egységeit is - azonos szerződési feltételekkel - ideértve különösen az árra, a szolgáltatás színvonalára, a teljesítési határidőre vonatkozó feltételeket is - valamint azonos műszaki feltételek és eljárások alkalmazásával köteles nyújtani a hozzáférési szolgáltatásokat.

(3) A Hatóság a határozatában előírja a szétválasztás részletes szabályait, meghatározva különösen:

a) a létrejövő önálló gazdasági egység jogállását;

b) a létrejövő önálló gazdasági egység eszközeit, valamint az általa szolgáltatandó termékeket vagy szolgáltatásokat;

c) a létrejövő önálló gazdasági egység által foglalkoztatott munkavállalók személyzeti függetlenségét biztosító vezetési szabályokat és a kapcsolódó ösztönző rendszert;

d) a kötelezettségek teljesítését biztosító szabályokat;

e) *  a gazdasági tevékenység - különösen más érdekeltekkel szembeni - átláthatóságát biztosító szabályokat;

f) a kötelezettségek teljesítését biztosító intézkedéseket, beleértve az éves jelentés közzétételét is.

XIII. Fejezet

JELENTŐS PIACI ERŐVEL RENDELKEZŐ SZOLGÁLTATÓK EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI * 

Kiskereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó kötelezettségek * 

109. § (1) *  Amennyiben a Hatóság a piacelemzés alapján megállapítja, hogy egy általa meghatározott kiskereskedelmi szolgáltatási piacon a verseny nem kellően hatékony, és a 102-108. § szerinti nagykereskedelmi kötelezettségek előírásával e törvény céljai nem lennének megvalósíthatók, az adott kiskereskedelmi szolgáltatási piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra a felhasználók, előfizetők érdekeinek védelme és a hatékony verseny elősegítése érdekében határozatában megtilthatja * 

a) az indokolatlanul magas díjak alkalmazását,

b) a piacra lépést vagy a versenyt akadályozó, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló, indokolatlanul alacsony árak alkalmazását,

c) *  az egyes felhasználók, előfizetők indokolatlan megkülönböztetését, vagy

d) az indokolatlan árukapcsolás alkalmazását.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tilalomnak arányban kell állnia az általa elérni kívánt céllal.

(3) *  A Hatóság a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára határozatában előírhatja a díjakkal kapcsolatos kötelezettség teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges költségszámítási kimutatás vezetését, amelynek keretében meghatározhatja többek között az alkalmazandó elveket, formát és módszereket, illetve a kimutatások tartalmát.

(4) * 

110. § * 

Közvetítőválasztás

111. § *  (1) A helyhez kötött nyilvános elektronikus hírközlő hálózathoz történő előfizetői hozzáféréssel és használattal kapcsolatos, az Elnök által érintett piacként meghatározott piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató számára a Hatóság a közvetítőválasztással kapcsolatos kötelezettségeket írhat elő. A kötelezett szolgáltató köteles az előfizetője számára az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele során alkalmazandó közvetítőválasztásról szóló jogszabályban meghatározott módon lehetővé tenni a közvetítőválasztást a helyhez kötött hálózat valamennyi hívásviszonylatában.

(2) A jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató a közvetítőválasztással összefüggésben nyújtott hálózati szolgáltatás ellenértékét költségalapon köteles kialakítani.

(3) A szolgáltató a közvetítőválasztást az előfizetői szerződésben rögzített módon, valamint hálózati szerződéseinek megkötése vagy teljesítése során köteles biztosítani.

(4) Közvetítőválasztás esetén az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató a közvetítő szolgáltatóval történő megállapodása esetén a közvetítő szolgáltató által megállapított díjakat az előfizető részére kiszámlázhatja és beszedheti.

(5) A közvetítőválasztás biztosítására köteles szolgáltató előfizetői szerződésben nem zárhatja ki és nem korlátozhatja a közvetítőválasztást.

(6) A közvetítőválasztás megvalósításával kapcsolatban közvetítő szolgáltatónként, vagy előfizetőnként felmerülő költségeket a közvetítő szolgáltató, az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató hálózatának a közvetítőválasztás biztosítására történő alkalmassá tételéhez szükséges költségeket az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató köteles viselni.

XIV. Fejezet

A JELENTŐS PIACI ERŐVEL RENDELKEZŐ SZOLGÁLTATÓKRA VONATKOZÓ EGYÉB SZABÁLYOK

Az internetelérés elterjedését elősegítő különös szabályok

112. § *  (1) Amennyiben valamely érintett nagykereskedelmi piacon a Hatóság határozata alapján jelentős piaci erővel rendelkezőnek minősülő szolgáltató a helyi hozzáférési hálózati eszközei teljes egészét vagy jelentős részét más tulajdonában lévő, önálló jogi személyre kívánja átruházni, vagy ha önálló gazdasági egységet kíván létrehozni abból a célból, hogy valamennyi kiskereskedelmi szolgáltató részére - saját kiskereskedelmi részlegeit is beleértve - teljes mértékben egyenértékű hozzáférési termékeket biztosítson, köteles a tervezett ügylet megvalósulását legalább 90 nappal megelőzően, erről tájékoztatni a Hatóságot.

(2) A szolgáltató szintén köteles tájékoztatni a Hatóságot az (1) bekezdésben foglalt ügylet meg nem valósulásáról, valamint a szétválás folyamatának végeredményéről.

113-115. § * 

116. § * 

ÖTÖDIK RÉSZ

A FELHASZNÁLÓK MEGFELELŐ ELLÁTÁSÁNAK BIZTOSÍTÁSA ÉS EGYÉB KÖZÉRDEKŰ CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSA AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSBEN

XV. Fejezet

AZ EGYETEMES ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS

Az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás tartalma

117. § *  Az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás körébe a következő megfizethető díjú szolgáltatáselemek tartoznak:

a) *  a telefonhálózathoz a felhasználó lakóhelye, székhelye vagy telephelye szerint meghatározott helyen való olyan hozzáférés, amely lehetővé teszi helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponton keresztül belföldi és nemzetközi hívások, faxüzenetek és adatátviteli hívások kezdeményezését és fogadását, a segélyhívó szolgálatok elérését, a funkcionális internet-hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességű internet szolgáltatást, figyelembe véve az előfizetők többsége által használt, leginkább elterjedt technológiákat és a technológiai megvalósíthatóságot;

b) *  a lakosságszámhoz igazodva az Elnök által rendeletben meghatározott számú, de legalább településenként egy darab nyilvános telefonállomás működtetése, továbbá a kötelezően létesített nyilvános telefonállomások legalább 3%-a hallás-, illetőleg mozgáskorlátozottak által is használható kialakítással;

c) országos belföldi tudakozó nyújtása;

d) előfizetői névjegyzék elérhetővé tétele.

118. § (1) * 

(2) *  Az egyetemes szolgáltatót a 117. § a) pontja szerinti egyetemes szolgáltatás vonatkozásában - jogszabályban meghatározott kivételekkel - szerződéskötési kötelezettség terheli az - Elnök egyetemes szolgáltatással összefüggő szabályokról szóló rendeletében meghatározott - egyetemes szolgáltatási területén állandó lakóhellyel, székhellyel, telephellyel rendelkező felhasználónak az egyetemes szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, jogszabályban meghatározott módon bejelentett szándéka esetén, felhasználónként egy hozzáférés biztosítására.

(3) *  Jogszabályban meghatározott (alacsony jövedelmű, illetve fogyatékkal élő) előfizetők részére a központi költségvetés terhére támogatás nyújtható az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez. * 

(4) Az e törvényben, illetve külön jogszabályban meghatározott eseteken felül nem terheli a szolgáltatót szerződéskötési, illetve szolgáltatási kötelezettség, ha az igénybejelentőnek * 

a) egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő, bármely egyetemes szolgáltatóval szemben fennálló, 3 hónapot meghaladó díjtartozása van, vagy

b) korábban fennálló előfizetői szerződését jogszabályban meghatározott felmondási ok miatt az ajánlattételt megelőzően 6 hónapon belül mondták fel.

Az egyetemes szolgáltatók, az egyetemes szolgáltató kijelölése

119. § (1) *  Ha az ország teljes területén a 117. § szerinti valamely szolgáltatáselem nem érhető el, az Elnök az érintett szolgáltatáselem vagy szolgáltatáselemek vonatkozásában külön jogszabályban meghatározott eljárás keretében egyetemes szolgáltatót vagy szolgáltatókat jelöl ki azzal, hogy egy szolgáltatáselemre egy adott területen csak egy szolgáltató jelölhető ki.

(2) *  Az Elnök az egyetemes szolgáltató kijelölése során biztosítja, hogy az ország teljes területe egyetemes szolgáltatással lefedett legyen, az elektronikus hírközlési piacon folyó verseny a legkevésbé torzuljon, az egyetemes szolgáltatásnak a 117. §-ban meghatározott egyes szolgáltatáselemeit az azt leghatékonyabban nyújtani képes szolgáltató nyújtsa, valamint a kijelölési eljárás átlátható, objektív szempontok alapján álló és megkülönböztetés-mentes legyen.

(3)-(4) * 

120. § * 

Az egyetemes szolgáltatás finanszírozása

121. § *  (1) Az egyetemes szolgáltatók kérelmükre az egyetemes szolgáltatás nyújtásából keletkező nettó, kizárólag üzleti szempontok alkalmazása esetén elkerülhető és méltánytalan többlettehernek minősülő költségeik Hatóság általi megtérítésére jogosultak.

(2) Amennyiben az egyetemes szolgáltató (1) bekezdés szerinti nettó elkerülhető költségei meghaladják az egyetemes szolgáltató tárgyévi elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásából származó nettó árbevétele 1 százalékát, az e fölötti összeg tekintetében a méltánytalan többletteher megállapítható.

(3) Az egyetemes szolgáltatás éves nettó elkerülhető költségei - beleértve az egyetemes szolgáltatás nyújtásából származó közvetett előnyöket is - részletes számítási szabályait az Elnök egyetemes szolgáltatással összefüggő szabályokról szóló rendelete határozza meg.

(4) A Hatóság az egyetemes szolgáltatók nettó elkerülhető költség számítása helyességét a 118. § (2) bekezdésben meghatározott elnöki rendelet szerinti eljárásban ellenőrzi, és az ellenőrzés eredményeként hozott döntését honlapján közzéteszi.

122. § * 

Az egyetemes szolgáltatás ellenőrzése, módosítása, megszüntetése

123. § *  (1) Az egyetemes szolgáltatókat a tevékenység ellátása vonatkozásában a Hatóság folyamatosan ellenőrzi. Ennek keretében jogosult az Elnök egyetemes szolgáltatással összefüggő szabályokról szóló rendeletében foglaltaknak megfelelően a 117. § szerinti megfizethetőség ellenőrzésére is. Az egyetemes szolgáltató az ellenőrzéshez köteles a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó adatokat a Hatóságnak folyamatosan szolgáltatni. A kötelezettségek teljesítéséről készített értékelő adatok nyilvánosak.

(2) Az egyetemes szolgáltatást a szolgáltató - a 136. § (1) bekezdésének b) és c) pontjában foglalt esetek kivételével - kizárólag az Elnök egyetemes szolgáltatással összefüggő szabályokról szóló rendeletében meghatározott esetekben és az érintett felhasználók időben történő, megfelelő tájékoztatása mellett szüneteltetheti.

124. § *  A kijelölési eljárás részletes feltételeit és szabályait, a nettó elkerülhető költség és az egyetemes szolgáltatás nyújtásából származó közvetett előnyök számításának részletes szabályait, valamint az egyetemes szolgáltatásokkal kapcsolatos pénzügyi terhek megtérítésének részletes szabályait az Elnök rendeletben állapítja meg.

Az egyetemes szolgáltatók együttműködése a távirat-szolgáltatás terén

125. § (1) Belföldi távirat-szolgáltatást az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó egyetemes szolgáltató és a külön jogszabály alapján kijelölt egyetemes postai szolgáltatónak minősülő gazdasági társaság köteles nyújtani.

(2) A belföldi távirat-szolgáltatás igénybevételét az egyetemes elektronikus hírközlési és a kijelölt egyetemes postai szolgáltató kötelesek - külön jogszabályban rögzített részletes feltételek szerint - mindenki számára hozzáférhető módon biztosítani.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatók a belföldi távirat-szolgáltatás nyújtása érdekében kötelesek együttműködni, és az együttműködésről egymással szerződést kötni (távirat-szolgáltatási szerződés).

XVI. Fejezet

AZ ELŐFIZETŐK ÉRDEKEIVEL ÉS JOGAIVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

Hírközlési és Média Biztos * 

126. § * 

Előfizetői szerződés

127. § (1) *  Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a szolgáltató, az előfizető és az előfizetői szolgáltatást igénylő más felhasználók (a továbbiakban együtt: felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek, amely az általános szerződési feltételekből, valamint egyedi előfizetői szerződésből áll. A szolgáltató az előfizetői szerződést úgy köteles kialakítani, hogy az megfeleljen a közérthetőség, ellentmondás-mentesség és áttekinthetőség követelményének.

(2) *  Az előfizetői szerződésekre e törvény rendelkezéseit és e törvény felhatalmazása alapján kibocsátott előfizetői szerződésekre vonatkozó elnöki rendeletek rendelkezéseit kell alkalmazni. Az e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kibocsátott előfizetői szerződésekre vonatkozó elnöki rendeletekben nem szabályozott esetekre a Ptk. szerződésekre vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók.

(3) *  E törvényben foglaltaktól a szolgáltató az előfizetői szerződésekben és az általános szerződési feltételekben csak akkor térhet el, ha az eltérést a törvény, illetve a felhatalmazása alapján kiadott Elnök által hozott rendelet kifejezetten megengedi. Az Elnök rendeletben meghatározhatja azon előfizetői szerződésekre és az általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések körét, amelyek alkalmazása üzleti előfizetők esetében nem kötelező. Kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a szolgáltató köteles részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást adni. A tájékoztatás megtörténtét a szolgáltató köteles igazolni. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződés semmis.

(4) A felek az egyedi előfizetői szerződésben az e törvényben, illetve az általános szerződési feltételekben foglaltaktól az előfizető javára egyező akarattal eltérhetnek.

(4a) *  Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.

(4b) *  A határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 24 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a 12 hónapig tartó, valamint a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és bemutatni azok részletes feltételeit.

(5) *  Az előfizetői szerződésnek az előfizetők és felhasználók védelmével, a díjazás hitelességével, a felek jogaival és kötelezettségeivel összefüggő további feltételeit az Elnök rendeletben állapítja meg. * 

128. § (1) Az előfizető az előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez az alapvető követelményeknek megfelelő elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni.

(2) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató nem teheti függővé valamely előfizetői szolgáltatás igénybevételét az adott előfizetői szolgáltatáshoz nem nélkülözhetetlen más előfizetői szolgáltatás igénybevételétől, vagy az adott előfizetői szolgáltatáshoz nem nélkülözhetetlen más szolgáltatás vagy termék megvásárlásától vagy igénybevételétől.

(3) * 

(4) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató nem számolhat fel külön díjat a szolgáltatás nyújtásával szükségképpen együtt járó, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó, a szokásos mértéket meg nem haladó költségű szolgáltatási elem címén. Különösen nem számítható fel külön díj számla kiállításáért a számla formátumától, valamint a számla befizetéséért a befizetés módjától függetlenül. Az e bekezdésben foglalt rendelkezés nem akadálya annak, hogy a szolgáltató az előfizetőnek kedvezményeket nyújtson.

Az előfizetői szerződés létrejötte

129. § *  (1) *  A felek az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással - az e törvényben és az Elnök rendeletében meghatározott módon - köthetik meg. A nyilvános előfizetői szolgáltatást nyújtó szolgáltató az előfizetői szerződést az általános szerződési feltételei szerint köti meg.

(2) * 

(3) Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a természetes személy előfizetőnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni előfizetőként kívánja igénybe venni. Ha az előfizetői szerződést nem írásban kötik, a szolgáltató köteles biztosítani, hogy az előfizető egyszerű módon és ingyen megtehesse az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát. A nyilatkozat megtételének módját, annak határidejét egyebekben a szolgáltatói általános szerződési feltételek határozzák meg.

(4) Az előfizető az előfizetői szerződés hatálya alatt a (3) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az általános szerződési feltételekben meghatározott módon vonhatja vissza vagy módosíthatja.

(5) *  Az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződésnek tartalmaznia kell az általános szerződési feltételekben foglaltaktól való valamennyi eltérést jól látható és értelmezhető módon, figyelemfelhívó jelleggel, továbbá az Elnök rendeletében meghatározott adatokat az Elnök rendeletében meghatározott felosztásban.

(6) * 

(7) Az elektronikus hírközlési szolgáltató - a 159/A. § (1) bekezdésben meghatározott célból - a nem írásban megkötött előfizetői szerződések esetén is köteles rögzíteni az (5) bekezdés a) pontjában foglalt adatokat, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik.

(8) Az előfizetői szerződés, annak létrejötte, módosítása, megszűnése részletes szabályait az Elnök rendeletben szabályozza.

(9) *  Fogyasztó esetében semmis az egyedi előfizetői szerződés azon rendelkezése, amely szerint az előfizető az általános szerződési feltételeket átolvasta, és az abban foglaltakat tudomásul vette.

Általános szerződési feltételek

130. § *  (1) *  Az előfizetői szolgáltatásokat nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra vonatkozóan általános szerződési feltételeket köteles készíteni. Az általános szerződési feltételeket könnyen hozzáférhetővé kell tenni, a szövegben való kereshetőség biztosításával.

(2) *  A szolgáltató köteles az általános szerződési feltételeket az ügyfélszolgálatán, és internetes honlapján könnyen elérhető módon, a nyitóoldalon, tárolható, megjeleníthető és nyomtatható módon ingyenesen közzétenni. A szolgáltató általános szerződési feltételeit tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, vagy az előfizető kérésére nyomtatott formában köteles előfizetői számára rendelkezésre bocsátani.

(3) *  Az általános szerződési feltételeket - első alkalommal a 76. § (6) bekezdésében meghatározott tájékoztatási kötelezettséggel egyidejűleg, és minden módosítás esetén a módosítás hatálybalépését 30 nappal megelőzően - egységes szerkezetben az (1)-(2) bekezdés szerint kell közzétenni, valamint a Hatóságnak meg kell küldeni. Amennyiben az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, a szolgáltató a módosítás hatálybalépését követő 8 napon belül köteles a Hatóságnak megküldeni.

131. § *  (1) *  Az általános szerződési feltételeknek - az adott szolgáltatásra értelmezhetően - tartalmazniuk kell az Elnök rendeletében meghatározott adatokat az Elnök rendeletében meghatározott fejezetcímek és sorrend szerint.

(2) *  A Hatóság az általános szerződési feltételeknek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak való megfelelőségét rendszeresen vizsgálja.

(3) A szolgáltatók általános szerződési feltételeire vonatkozó részletes szabályokat az Elnök rendeletben állapítja meg.

Az előfizetői szerződés módosítása

132. § (1) Az egyedi előfizetői szerződés módosítására az előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak. Az általános szerződési feltételek lehetővé tehetik az egyedi előfizetői szerződés (2) bekezdés szerinti módosítását.

(2) *  A szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:

a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy - amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik - a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását;

b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés,

c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás,

d) a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja,

e) *  az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg.

(2a) *  A (2) bekezdés d) pontja alapján a szolgáltató az előfizetői szerződés egyoldalú módosítására az alábbi feltételekkel jogosult:

a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy

b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják.

(2b) *  A szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződést a (2) bekezdés b) illetve c) pontjára hivatkozva egyoldalúan módosítani, ha jogszabály olyan adó- vagy illetékfizetési kötelezettséget ír elő, amelynek alanya a szolgáltató.

(3) *  Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás.

(4) *  Ha a szolgáltató a (2) bekezdés szerinti esetekben jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket e törvényben foglaltak szerint, az Elnök rendeletében meghatározott tartalommal értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt.

(5) *  Amennyiben a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést, a szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.

(6) *  A szolgáltató nem köteles a (4) bekezdésben foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.

(7) Az általános szerződési feltételek módosításának a jelen §-ban foglalt keretek közötti részletes feltételeit a szolgáltató az általános szerződési feltételeiben határozza meg.

(8) *  Az előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. Szóban és írásban kötött előfizetői szerződés esetén a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Szóban kötött előfizetői szerződés esetén az előfizető kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozata, írásban kötött előfizetői szerződés esetén az előfizető kifejezett írásos nyilatkozata szükséges kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat elfogadásához. A szóban és írásban kötött előfizetői szerződés esetén az előfizető tevőleges és kifejezett elfogadó nyilatkozata hiányában a szolgáltatás további igénybevétele mint ráutaló magatartás elfogadásnak nem tekinthető, ettől érvényesen eltérni nem lehet. Amennyiben az előfizető kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot kifejezett, tevőleges magatartással nem fogadja el, a szerződés változatlan feltételekkel hatályban marad. Az előfizetői szerződések - ideértve a ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződéseket is - kétoldalú módosításának részletes szabályait az Elnök rendeletben szabályozza. A kétoldalú szerződésmódosítás további szabályait egyebekben a szolgáltató általános szerződési feltételei tartalmazzák.

(8a) *  A szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó ajánlatában közérthetően és áttekinthetően köteles rögzíteni, hogy az előfizetői szerződés módosítása esetén a szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, továbbá köteles tájékoztatni az előfizetőt a szerződésmódosítás menetéről.

(9) *  A szolgáltató az előfizető kérésére csak az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint módosíthatja az egyedi előfizetői szerződést, ha az előfizető személyében szerződés vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás következik be (átírás).

Változás a szolgáltató személyében * 

133. § *  (1) *  Amennyiben az elektronikus hírközlési szolgáltató helyébe (a továbbiakban: régi szolgáltató) - a szolgáltatónak a Ptk. szerinti átalakulása, egyesülése, illetve szétválása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (a továbbiakban: új szolgáltató) lép, az érintett előfizetők felé a régi szolgáltató e törvénynek az előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítására vagy az előfizetői szerződés szolgáltató általi felmondására vonatkozó szabályai szerint köteles eljárni.

(2) A régi szolgáltató az egyoldalú szerződésmódosítást csak abban az esetben alkalmazhatja, ha

a) a régi szolgáltató általános szerződési feltételei lehetővé teszik az előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítását és tartalmazzák a 132. § (2) bekezdésének megfelelő indokot, a szolgáltató érdekkörében felmerült, azaz belső körülményekben bekövetkezett változást;

b) a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket;

c) az új szolgáltató általános szerződési feltételei a régi szolgáltató általános szerződési feltételeihez való közelítés érdekében úgy módosulnak, hogy annak lényeges elemei nem változnak;

d) a régi szolgáltató az alanyváltozásról a 132. § (4) bekezdése szerint értesíti az érintett előfizetőket;

e) *  az új szolgáltató a módosított általános szerződési feltételeit a 130. § (3) bekezdése szerint megküldi a Hatóságnak;

f) mind a régi mind az új szolgáltató eleget tesz bejelentési kötelezettségének a 76. §-a szerint.

Az előfizetői szerződés megszűnése

134. § (1) *  Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis.

(2) *  Az előfizetői szerződés szolgáltató általi felmondásának felmondási ideje a (6)-(7), illetve a (13) bekezdésben meghatározottak kivételével nem lehet kevesebb mint 60 nap.

(3) *  A szolgáltató az előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, vagy amennyiben az előfizetői szerződésben az előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az előfizető ilyen módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a szolgáltató az előfizetőt a szerződés felmondásáról a 144. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti.

(4) Ha a felmondás indoka az előfizető szerződésszegése, és az előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a szolgáltató felmondásával. Erről a szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul értesíteni.

(5) A szolgáltató általi felmondásnak tartalmaznia kell

a) a felmondás indokát,

b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, és

c) ha a felmondás indoka az előfizető szerződésszegése, akkor az előfizető tájékoztatását a (4) bekezdésben foglaltakról.

(6) A szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az előfizetői szerződést a (3)-(5) bekezdésben meghatározott feltételek szerint 15 napos határidővel mondhatja fel, ha

a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,

b) az előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy

c) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti,

d) az előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.

(7) *  A szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Nem jogosult a szolgáltató felmondani a szerződést,

a) 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget,

b) havi előfizetési díj hiányában vagy 10 000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg a 10 000 Ft-ot, vagy

c) ha az előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a szolgáltatót, feltéve, hogy az előfizető a nem vitatott és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti.

A szolgáltató köteles az előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani.

(8) Megszűnik az előfizetővel kötött előfizetői szerződése az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatónak a más szolgáltatóval kötött - a helyi hurok teljes átengedésére vonatkozó - szerződésének hatálybalépésével egyidejűleg, amelyről a szolgáltató az előfizetőt értesíteni köteles a megszűnés előtt 15 nappal.

(9) Ha a szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval a helyi hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az előfizetőt a helyi hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról haladéktalanul értesíteni.

(10) A szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy - a 137. § feltételei szerint - korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.

(10a) *  Az előfizetői szerződés megszűnik továbbá:

a) az előfizető halálával, jogutód nélküli megszűnésével,

b) a szolgáltató halálával, jogutód nélküli megszűnésével,

c) az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződés a számhordozásra vonatkozó szabályok szerint a számhordozás megvalósulásával, amennyiben az nem módosul, vagy

d) a felek közös megegyezésével, figyelemmel a 127. § (4) bekezdésére és azzal a feltétellel, hogy a ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződést ráutaló magatartással, kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, a szóban kötött előfizetői szerződést kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, míg az írásban kötött előfizetői szerződést kifejezett írásos nyilatkozattal szüntethetik meg a felek.

(10b) *  Az előfizetői szerződés kizárólag az e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt esetekben és módon szűnhet meg, az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes rendelkezése semmis.

(11) *  Az előfizetői szerződés megszűnése egyes eseteinek e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályban nem szabályozott feltételeit a szolgáltató az általános szerződési feltételekben határozza meg.

(12) A szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és

a) a (6) vagy (7) bekezdésben foglalt feltételek teljesültek, valamint

b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

(13) *  A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.

(14) *  A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A szerződés megszűnését megelőzően a szolgáltató köteles az előfizetőt a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatni a határozott idejű szerződés megszűnésének időpontjáról. A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés szerződéses feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek. A határozott idejű szerződés felmondásának feltételeit a szolgáltató az általános szerződési feltételekben határozza meg.

(15) *  Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a szolgáltató (6)-(7), illetve (13) bekezdés szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a szolgáltató kizárólag az előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozó további feltételeket az Elnök rendeletben állapítja meg.

(16) *  Az előre fizetett díjú előfizetői mobil rádiótelefon szolgáltatások esetében a (14) és (15) bekezdés nem alkalmazható. E szolgáltatások esetében az előfizető általi egyenlegfeltöltés új határozott idejű szerződés ráutaló magatartással történő megkötésének minősül. Az előfizető általi egyenlegfeltöltéssel az előző határozott idejű szerződés megszűnik azzal, hogy az előfizető hívószáma változatlan marad.

(17) *  Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz.

A szolgáltatás szüneteltetése

135. § (1) A szolgáltató köteles az előfizetői szolgáltatást az előfizető kérésére - amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik - szüneteltetni.

(2) A szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározhatja a szünetelés kérhető leghosszabb időtartamát, amely azonban egyéni előfizető esetén nem lehet kevesebb 6 hónapnál.

(3) Ha az előfizetői szolgáltatás az előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak - az előfizetői szerződésben feltüntetett - csökkentett, indokolt és méltányos díj fizetésére lehet kötelezni.

136. § (1) Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet:

a) az előfizető a szünetelést legalább 15 nappal megelőző előzetes értesítése mellett a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - amely naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg;

b) előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis maior) esetén;

c) *  Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon.

(2) Ha a szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.

(3) Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy a szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett.

(4) *  Az előfizetői szolgáltatás szünetelésének egyéb eseteit az Elnök rendeletben állapítja meg.

A szolgáltatás korlátozása

137. § (1) *  Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (az előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az előfizető értesítésével a következő esetekben jogosult:

a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;

b) *  a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;

c) *  az előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt - de legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatónak nem adott az általános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;

d) *  az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy hívás, üzenet, illetve adatmennyiséget.

(1a) *  Az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti esetekben a szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor.

(2) A telefonszolgáltató az előfizetői szolgáltatás korlátozása esetén is köteles biztosítani

a) az előfizető hívhatóságát,

b) a segélykérő hívások továbbítását,

c) a szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét,

d) a hibabejelentőjének elérhetőségét.

(2a) *  A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint - amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe az (1) bekezdés c) pontjában szabályozott díjtartozás esetét kivéve - a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki.

(2b) *  A szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel.

(2c) *  A műsorterjesztő a szolgáltatás igénybevételének a korlátozására akkor is jogosult, ha az előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.

(3) * 

(4) *  A szolgáltató köteles újra biztosítani a szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos - díjat számolhat fel. Amennyiben az előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az előfizetői szerződést felmondja, és erről a szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a szolgáltató - az előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja.

(5) *  Amennyiben a szolgáltató az (1) bekezdés d) pontja szerint az általános szerződési feltételeiben valamely általa nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatárokat, adatmennyiségeket határoz meg, az erre vonatkozó rendelkezéseket az egyedi előfizetői szerződésben meg kell jelenítenie és azt az előfizetőnek, mint az általánostól eltérő szerződési feltételt külön nyilatkozattal el kell fogadnia. A korlátozó feltételektől az előfizető és a szolgáltató az egyedi előfizetői szerződésben egyező akarattal eltérhetnek.

(6) *  A szolgáltató köteles a korlátozó feltételeket, és az azok bekövetkezéséhez fűződő jogkövetkezményeket átlátható és ellentmondásmentes módon meghatározni.

(7) *  Amennyiben a szolgáltatás természete lehetővé teszi, a korlátozó feltételt számszerű és egyértelmű mértékben (értékhatár, adatmennyiség stb.) kell meghatározni. A pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80%-ának elérését követően a szolgáltató köteles haladéktalanul az Elnök rendeletében meghatározott formában és módon az előfizetőt erről értesíteni és figyelmeztetni a korlát túllépésének következményeire.

(8) *  A pénzügyi vagy adatforgalmi korlát túllépéséről a szolgáltató a (7) bekezdés szerint köteles értesíteni az előfizetőt és tájékoztatni a teljes körű szolgáltatás további igénybevételéhez szükséges teendőiről, feltüntetve a határértéken felüli igénybevétel költségeit.

(9) *  Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának egyéb eseteit az Elnök rendeletben állapíthatja meg.

Az előfizetői bejelentések, panaszok szolgáltató általi kezelése

138. § (1) Az előfizetői szolgáltatást nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az előfizetői és felhasználói bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására, az előfizetők és felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtetni telefonhálózaton történő eléréssel, lehetőség szerint internetes eléréssel, valamint - amennyiben az előfizetők száma az ezret meghaladja - az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben.

(2) A szolgáltató köteles az előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az előfizetői szerződésben tájékoztatni arról, hogy

a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál,

b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az előfizetőt,

c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.

(3) *  Ha az előfizető a szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést a 134. § (7) bekezdésében foglaltak szerint felmondani.

(4) Ha az előfizető a bejelentést a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a szolgáltatóhoz, és a bejelentést a szolgáltató nem utasítja el 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik.

(5) Az a szolgáltató, amelynek számlázási rendszere zártságát a miniszter által kijelölt tanúsító szervezet tanúsítja, akkor is jogosult a 134. § (7) bekezdése szerinti felmondás alkalmazására, ha az előfizető a (3) bekezdés szerinti bejelentést a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be. A díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával akkor sem hosszabbodik meg, ha a szolgáltató a bejelentést 5 napon belül nem utasítja el.

(6) Ha a szolgáltató a bejelentésnek helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül - az előfizető választása szerint - a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az előfizetőt megillető kamat mértéke legalább a szolgáltatót az előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértéke.

(7) Ha az előfizető a szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt. Ellenkező bizonyításig nem terheli számlázási rendszere zártságának vonatkozásában külön bizonyítási kötelezettség a szolgáltatót, ha számlázási rendszere zártságát a miniszter által kijelölt tanúsító szervezet tanúsítja.

(8) *  Az előfizetői panasz intézésére irányadó eljárást egyebekben a szolgáltató általános szerződési feltételei határozzák meg az Fgytv. 17/A. §-ában és 17/C. §-ában foglaltakkal összhangban.

(9) Az előfizető kérésére a szolgáltatónak az adatkezelési szabályok figyelembevételével biztosítania kell, hogy az előfizető a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse a fizetendő díj számításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.

(10) *  A szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a szolgáltató és az előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie.

Az előfizetői szolgáltatások teljesítésének minőségi követelményei

139. § *  A szolgáltató általános szerződési feltételeiben a 130-131. §-okban és az Elnök által rendeletben meghatározott módon köteles meghatározni az előfizetői szolgáltatásokra vonatkozó minőségi célértékeket. A szolgáltató köteles a minőségi célértékek teljesítésére vonatkozó információkat rendszeresen közzétenni a jogszabályban meghatározott tartalommal, formában és módon, hogy az előfizetők - beleértve a fogyatékos személyeket is - átfogó, áttekinthető, összehasonlítható, megbízható, felhasználóbarát, naprakész információhoz juthassanak.

140. § (1) *  A szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani. E szabályt a belföldi hálózatokból indított hívásokra kell alkalmazni.

(2) Az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató a műszaki szolgáltatási feltételek megléte esetén saját hálózatából díjmentesen köteles biztosítani ügyfélszolgálatának elérhetőségét.

(3) Az előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál jelentheti be, amelyet a szolgáltató az ügyfélszolgálatán keresztül vagy közvetlenül köteles elérhetővé tenni, az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerint.

(4) *  Az ügyfélszolgálat elérhetőségét biztosító telefonszolgáltatáson keresztül reklámközlemény vagy ajánlat csak abban az esetben továbbítható, ha ezt az előfizető kérte vagy ehhez a hívó fél előzetesen hozzájárul. Az ügyfélszolgálat elérhetősége e hozzájáruláshoz nem köthető.

141. § (1) *  A szolgáltató köteles a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig kell megőrizni.

(2) A szolgáltatónak a hibabejelentést az előfizető részére vissza kell igazolnia, és azt a rögzítésen túl nyilvántartásba kell vennie. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:

a) az előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját;

b) az előfizetői hívószámot vagy más azonosítót;

c) a hibajelenség leírását;

d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra);

e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét;

f) a hiba okát;

g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát);

h) *  az előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját.

(3) *  A szolgáltató a saját érdekkörébe tartozó hiba elhárítását díjfizetéshez nem kötheti, vagy egyéb, az előfizető közreműködését igénylő feltételt nem támaszthat.

Tételes számlamelléklet

142. § (1) *  Az előre fizetett díjú előfizetői szolgáltatások kivételével a szolgáltató az előfizető részére kiállított számlához csatolt mellékletben az előfizető által fizetendő díjakat külön jogszabályban meghatározott bontásban köteles feltüntetni. A hívó előfizető számára ingyenes hívások, beleértve a Hatóság által „nem azonosítható hívószámként” megjelölt hívószámokra kezdeményezett hívásokat, nem jelölhetők meg a hívó előfizető számláján és a számlamellékletben.

(2) *  A szolgáltató az előfizető kérésére a kiállított számlához köteles az (1) bekezdésben meghatározottaknál részletesebb számlamellékletet csatolni (hívásrészletező), amely magában foglalja a díj kiszámításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokat tartalmazó kimutatást. Ilyen számlamellékletet (hívásrészletező) a szolgáltató az előre fizetett díjú előfizetői szolgáltatást igénybe vevő előfizető részére is köteles kiállítani, amennyiben az előfizető azt utólagosan kéri.

(3) *  Számla kiállítására csak olyan informatikai rendszer felhasználásával kerülhet sor, amely biztosítja a díjak hibátlan kiszámítását végző rendszerelemek zártságát, és megakadályozza a számlázási rendszerhez történő jogosulatlan hozzáférést, valamint a számlázási információk észrevétlen módosítását. A számlázási rendszernek továbbá meg kell felelnie az általános információbiztonsági zártsági követelményeknek is. Ennek érdekében a szolgáltatónak adminisztratív, fizikai és logikai intézkedésekkel biztosítani kell az általános információbiztonsági zártsági követelmények teljesülését.

(4) *  A (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek való megfelelést a tanúsító szervezet által történő, a számlázási informatikai rendszerre vonatkozó tanúsítással kell igazolni. A számlázási rendszerre vonatkozó követelmények teljesülése kizárólag informatikai biztonsági funkciókat megvalósító szoftvertermékek és -rendszerek elfogadott hazai vagy nemzetközi informatikai biztonsági módszertanon alapuló tanúsítására akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvánnyal igazolható. A tanúsítvány a kiadását követő második naptári év utolsó napjáig érvényes.

(5) * 

(6) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatás díjának elszámolása alapjául szolgáló számlázási rendszer információbiztonsági megfeleltetéséről a szolgáltató az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvénynek megfelelően és módon köteles gondoskodni.

(7) *  A logikai védelmi intézkedések teljesítésének vizsgálata során a számlázási rendszer vizsgálatának a számlázó szoftveren túl a teljes, a számlázásban részt vevő rendszer technológiai vizsgálata szükséges, beleértve a számlázási folyamathoz szükséges összes releváns bemeneti adatot (pl. mérési, fogyasztási adatok) kezelő rendszerelemet. A vizsgálatnak ki kell terjednie a rendszerben alkalmazott számlázó szoftver termék konkrét beállításainak, telepítésének és üzemeltetésének ellenőrzésére is.

(8) *  Amennyiben a számlázási rendszert üzemeltető szolgáltató komplex, sokfunkciós elektronikus információs rendszerének a számlázási rendszer integráns része, a számlák kiállításához közvetlenül nem tartozó rendszerelemek nem esnek a tanúsítás hatáskörébe.

(9) *  A logikai védelmi intézkedések teljesítésének vizsgálata során a tanúsító szervezet figyelembe veheti a számlázási rendszer részét képező számlázó szoftver vagy komponenseinek meglévő terméktanúsítványait is. A logikai védelmi intézkedések számlázó szoftverre vonatkozó követelményeinek vizsgálata során a nyilvános, nemzetközi sérülékenységi adatbázissal nem rendelkező egyedi számlázó szoftverek esetén a vizsgálatnak ki kell terjednie a számlázó szoftver forráskódszintű elemzésére is.

(10) *  A tanúsító szervezetnek rendelkeznie kell:

a) informatikai biztonsági funkciókat megvalósító szoftvertermékek és -rendszerek biztonságának hazai vagy nemzetközi informatikai biztonsági módszertanon alapuló tanúsítására vonatkozó akkreditált státuszt igazoló okirattal,

b) *  informatikai biztonsági funkciókat megvalósító szoftver termékek és -rendszerek biztonságának hazai vagy nemzetközi informatikai biztonsági módszertanon alapuló tanúsítására vonatkozóan - a tanúsítvány kiállítását megelőző 5 évben - legalább 3 évig fennállt akkreditált státusszal,

c) informatikai biztonsági funkciókat megvalósító szoftvertermékek és -rendszerek biztonságának hazai vagy nemzetközi informatikai biztonsági módszertanon alapuló tanúsítására vonatkozó akkreditáció alapján végzett legalább 3 referenciával, és

d) legalább két olyan felsőfokú szakemberrel, akinek szakirányú képzettsége és két év igazolt tanúsítási gyakorlata van.

(11) *  A tanúsítandó szervezetek bizalmas információinak és a nagy tömegű személyes adatok védelme érdekében a tanúsító szervezetnek biztonsági szabályzattal, tanúsított informatikabiztonsági irányítási rendszerrel kell rendelkeznie. A tanúsító szervezetnek rendelkeznie kell a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 16. §-a alapján kiállított telephely-biztonsági tanúsítvánnyal.

(12) *  A (3)-(11) bekezdésnek nem megfelelő számlázási rendszerből

a) a havi 200 000 darabot meghaladó mennyiségű számlát kibocsátó szolgáltatók esetében 2015. február 28. után,

b) a havi 200 000 darabot meg nem haladó mennyiségű számlát kibocsátó szolgáltatók esetében 2015. június 30. után

kiállított számla érvénytelen.

Felelősség az előfizetői szerződések teljesítéséért, az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági hatáskör időbeli kerete * 

143. § *  (1) Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében az elektronikus hírközlési szolgáltató a felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.

(2) Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az (1) bekezdés szerinti esetekben a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.

(3) *  Az előfizetői szerződés megszegése esetén az elektronikus hírközlési szolgáltató az Elnök által rendeletben meghatározott esetekben, mértékben és módon kötbért köteles fizetni.

(4) Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tárgyában (kérelemmel, bejelentéssel) a Hatóság eljárása a hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kezdeményezhető.

(5) Amennyiben a kérelmező a (4) bekezdésben foglalt hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezéséről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a (4) bekezdésben foglalt határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tekintetében egy éven túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető. E határidő jogvesztő.

Az előfizetők tájékoztatása és értesítése * 

144. § *  (1) Ha jogszabály vagy a Hatóság valamely általános szerződési feltételnek vagy más tájékoztatásnak (e bekezdésben a továbbiakban: tájékoztatás) a szolgáltató ügyfélszolgálatán történő közzétételét rendeli el, ennek a szolgáltató a következők teljesítésével tesz eleget:

a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, és

b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad.

(2) A Hatóság előírhatja az elektronikus hírközlési szolgáltatók számára, hogy az előfizetőik, és felhasználóik tájékoztatása céljából a Hatóság által meghatározott módon közérdekű tájékoztatást állítsanak össze. A közérdekű tájékoztatás kiterjedhet - többek között - az alábbiakra:

a) a szerzői jogok megsértésére, más törvénybe ütköző használatra és az ártalmas tartalom terjesztésével kapcsolatos információkra,

b) a gyermekek és sérülékeny személyek védelmét lehetővé tevő könnyen használható és konfigurálható szoftverekre vagy szoftveropciók elérhetőségére, vagy

c) az elektronikus hírközlési szolgáltatások használata során a személyes biztonságot, a magánéletet és a személyes adatokat fenyegető kockázatokkal szembeni védelem céljából rendelkezésére álló eszközökre.

(2a) *  Az internethozzáférés-szolgáltatást nyújtó szolgáltató köteles a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható szoftverek vagy azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások elérhetőségére és használatára vonatkozó közérdekű tájékoztatót összeállítani, a tájékoztatót internetes honlapján közzétenni, a közzétételről és annak elérhetőségéről negyedévente - figyelemmel a (3)-(5) bekezdésre és a 149/A. §-ra is - az előfizetőt értesíteni.

(3) Ha jogszabály az előfizető értesítését írja elő és amennyiben a szolgáltató számlalevelet is küld, a szolgáltató köteles a számlalevél mellékletében értesíteni az előfizetőt.

(4) Ha jogszabály az előfizető értesítését írja elő és a szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a szolgáltató választása szerint - a 144. § (5) és (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget:

a) *  az előfizető közvetlen értesítésével, postai úton az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon,

b) elektronikus levélben az előfizető által e célra megjelölt e-mail címre;

c) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással, vagy

d) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni.

(5) *  A (4) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott értesítési módokat a szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy

a) a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette,

b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték, vagy

c) a postai levélben foglalt értesítést az előfizetőnek igazolható módon megküldték.

(6) A (4) bekezdés d) pontjában meghatározott értesítési módot a szolgáltató kizárólag e törvény 136. § (1) bekezdése és a 132. § (4) bekezdése szerinti értesítések esetén alkalmazhatja. Nem alkalmazhatja a (4) bekezdés d) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik.

(7) Az előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.

(8) A Hatóság - annak érdekében, hogy az előfizetők, és felhasználók megfelelő információkkal rendelkezzenek - előírhatja, hogy a hírközlési szolgáltatók tájékoztassák az előfizetőiket:

a) az általuk nyújtott szolgáltatásokról, különös tekintettel azon számokra, vagy szolgáltatásokra alkalmazandó díjakról, amelyre egyedi díjszabási feltételek vonatkoznak,

b) a szolgáltató által az egy hálózati összeköttetésen átmenő forgalom mérésére és alakítására létrehozott bármely eljárásról, valamint arról, hogy ezen eljárások milyen hatással lehetnek a szolgáltatás minőségére,

c) a fogyatékos előfizetőiket a számukra kifejlesztett termékekről és szolgáltatásokról,

d) *  a szolgáltatásokhoz és alkalmazásokhoz való hozzáférés, illetve azok használatának korlátozására vonatkozó feltételek bárminemű változásáról.

(9) A szolgáltatások egyes kategóriái tekintetében a Hatóság megkövetelheti, hogy a tájékoztatásra közvetlenül a hívás kapcsolása előtt kerüljön sor.

(10) *  A Hatóság - annak érdekében, hogy az előfizetők és felhasználók megfelelő információkkal rendelkezve a szolgáltatások minőségéről, az árakról és díjszabásokról, összehasonlíthassák az egyes szolgáltatásokat és a választási szabadságnak megfelelően ésszerű döntéseket hozzanak - határozatával előírhatja, hogy a hírközlési szolgáltatók összehasonlításra alkalmas módon az általuk nyújtott szolgáltatások minőségéről, elérhetőségéről, áráról, valamint az összehasonlítást lehetővé tevő, azt megkönnyítő további jellemzőiről adatokat szolgáltassanak a Hatóságnak vagy ilyen adatokat tegyenek közzé.

(11) A Hatóság a hírközlési szolgáltatók által benyújtott információk alapján összehasonlító adatokat tesz közzé, hogy lehetővé tegye a felhasználók és az előfizetők számára, interaktív útmutatók vagy hasonló műszaki megoldások, alkalmazások segítségével a független költségértékelést.

(12) *  A szolgáltató az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban foglalt, előfizetői szerződéssel kapcsolatos értesítési, tájékoztatási kötelezettségének egyértelműen és pontosan köteles eleget tenni.

144/A. § *  (1) A Hivatal 144. § (10) bekezdése szerinti határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított tizenöt napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az ügyben - szükség esetén a felek meghallgatása alapján - tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(2) Az Elnök 144. § (10) bekezdése szerinti határozatának felülvizsgálatát az ügyfél kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított tizenöt napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az ügyben - szükség esetén a felek meghallgatása alapján - tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(3) A 144. § (10) bekezdésében foglalt határozat ellen kizárólag az az ügyfél élhet jogorvoslati kérelemmel, aki a hatósági eljárásban részt vett.

(4) *  Amennyiben az adatszolgáltatásra kötelezett a 144. § (10) bekezdésében foglalt, a Hivatal vagy az Elnök határozatában megjelölt és a megadni kért adatokra vonatkozóan megfelelően részletezett adatszolgáltatási kötelezettséget nem vagy nem megfelelően teljesíti, a Hatóság bírságot szabhat ki, amelynek mértéke - a jogsértő előző évben elért 49. § (11) bekezdése szerinti nettó árbevételét és a jogsértés ismételtségét figyelembe véve - a jogsértő nettó árbevételének legfeljebb 0,05%-a, de legalább százezer forint. Árbevételi adatok vagy árbevétel közlésének hiányában a bírság mértéke legalább ötvenezer forint, legfeljebb százmillió forint. Ezen túlmenően az adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Hatóság ötvenezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírsággal sújthatja a jogsértő szolgáltató vezető tisztségviselőjét is.

(5) A (4) bekezdésben foglalt határozatok ellen e törvény szerinti jogorvoslatnak van helye.

(6) A bírság összegének meghatározása során a Hatóság köteles mérlegelni és egymáshoz viszonyítani az ügy összes körülményét, a jogsértő árbevételét, az adatszolgáltatás nem teljesítésével okozott hátrányok súlyát.

(7) Az adatszolgáltatásra megfelelő teljesítési határidőt kell meghatározni.

(8) A 144. § (10) bekezdése szerinti adatszolgáltatás során az adatszolgáltató felelős az adat tartalmának megfelelőségéért, időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért, ellenőrizhetőségéért és helyességéért.

(9) A Hatóság a hírközlési szolgáltatók által benyújtott információk alapján összehasonlító adatokat tesz közzé, hogy lehetővé tegye a felhasználók és az előfizetők számára, interaktív útmutatók vagy hasonló műszaki megoldások, alkalmazások segítségével a független költségértékelést.

Segélyhívó szám

145. § *  (1) A belföldi híváskezdeményezés szolgáltatást nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató köteles ingyenesen - nyilvános telefonállomás esetén fizetőeszköz használata nélkül - biztosítani minden végfelhasználója számára a jogszabályban meghatározott hívószámokon keresztül, ideértve a „112” egységes európai segélyhívószámot is, a segélyhívó szolgálatok, valamint segélyszolgálati állomások elérését.

(2) A segélyhívások megválaszolása céljából a telefonszolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltására, továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is köteles a segélyhívó szolgálatok és a segélyszolgálati állomások rendelkezésére bocsátani - külön jogszabályban meghatározott módon - a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.

Tudakozó szolgáltatás

146. § *  (1) Minden, az előfizetőkhöz telefonszámokat rendelő szolgáltató köteles teljesíteni minden olyan ésszerű kérést, amely a nyilvánosan elérhető tudakozószolgálatok és telefonkönyvek szolgáltatása céljából a megfelelő információk egyeztetett formában, tisztességes, tárgyilagos, költségalapú és megkülönböztetéstől mentes rendelkezésre bocsátására irányul.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a 117. § c) pontja szerinti tudakozó szolgáltató részére minden, az előfizetőkhöz telefonszámokat rendelő szolgáltató az előfizető hozzájárulásától függően - az előfizető nevét, lakcímének a szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és kapcsolási számát köteles térítésmentesen átadni. Az így átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.

(3) A telefonszolgáltató köteles biztosítani, hogy az előfizető igénybe vehessen bármely országos tudakozó szolgáltatást.

(4) A tudakozószolgálatokkal és telefonkönyvekkel, valamint a szolgáltatók ezzel kapcsolatos kötelezettségeire vonatkozó részletes szabályokat az Elnök rendeletben állapítja meg.

147. § Tudakozó szolgáltatás nyújtása lehetséges

a) terület szerint

aa) országosan, vagy

ab) meghatározott területen;

b) kapcsolási szám szerint

ba) valamennyi telefonszolgáltató kapcsolási számai, vagy

bb) egyes szolgáltatók kapcsolási számai tekintetében.

Nemföldrajzi számok elérhetősége

148. § (1) *  A telefonszolgáltató köteles lehetővé tenni, hogy az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamának végfelhasználói elérhessék a szolgáltatási területen használt nem földrajzi számokat, valamint elérhessék és használhassák a szolgáltatásokat, amennyiben ez műszakilag lehetséges és gazdaságilag nem ésszerűtlen.

(2) A nemföldrajzi számmal rendelkező előfizető meghatározott földrajzi területekről hívást kezdeményező felhasználók általi elérhetőségét kereskedelmi okokból korlátozhatja.

Az előfizetők érdekét szolgáló eszközök és szolgáltatások biztosítása * 

149. § *  (1) Az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó előírások sérelme nélkül a telefonszolgáltatást nyújtó szolgáltató köteles lehetővé tenni előfizetője számára a hálózat egészében, amennyiben ez műszakilag lehetséges, és gazdaságilag nem ésszerűtlen

a) előfizetői hozzáférési ponttól - előfizetői hozzáférési pontig történő jelzésátvitel esetében hangfrekvenciás (DTMF) jelzőhang használatát,

b) a hívószám azonosítását biztosító szolgáltatást,

c) a díjmentes szelektív hívásletiltást kimenő hívásokra, kimenő és bejövő emelt díjas szolgáltatásokra (ideértve az „SMS” és „MMS” szolgáltatásokat is) és más hasonló alkalmazásokra, valamint az egyes emelt díjas szolgáltatások előzetes tiltásának beállítását és a tiltás előfizetők kérésére történő díjmentes feloldását az Elnök által rendeletben meghatározottak szerint.

(2) Az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató köteles biztosítani előrefizetési vagy előrefizetéses rendszert, valamint a csatlakozási/bekapcsolási díjak részletekben történő megfizetését, továbbá az alternatív, kedvezményes díjjakkal kapcsolatos tanácsadást, amennyiben ilyen díjakat is alkalmaz.

(3) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató a számlák meg nem fizetése esetén arányos, az egyenlő elbánás követelményének megfelelő, és megfelelő módon közzétett intézkedéseket tehet. Ezeknek az intézkedéseknek biztosítaniuk kell, hogy az előfizető előzetesen megfelelő figyelmeztetést kapjon a szolgáltatás nemfizetéséből eredő jogkövetkezményekről.

(4) A szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon köteles biztosítani költségellenőrzés szolgáltatást, beleértve az egyéni előfizetők ingyenes figyelmeztetését is rendellenes fogyasztási szokások vagy túlzott fogyasztás észlelése esetén.

A kiskorúak védelme * 

149/A. § *  (1) Az internet-hozzáférés szolgáltatást nyújtó szolgáltató köteles valamely, a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető és használható szoftver (a továbbiakban: szűrőszoftver) internetes honlapjáról való ingyenes letölthetőségét és ezt követően annak ingyenes használhatóságát biztosítani.

(2) A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal (a továbbiakban: Kerekasztal) az internethozzáférés-szolgáltatást nyújtó szolgáltatók számára kidolgozott és közzétett ajánlásokkal segíti elő az (1) bekezdés szerinti követelményeknek megfelelő szűrőszoftverek fejlesztését vagy kiválasztását. A Kerekasztal ösztönzi a szolgáltatókat az összehangolt szűrőszoftver-politika kialakítására és elősegíti e tevékenységük körében az önszabályozó jellegű együttműködésüket.

(3) A Hatóság pályázati úton anyagi támogatást nyújthat az internet-hozzáférés szolgáltatást nyújtó szolgáltatónak az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítéséhez, ha

a) a szűrőszoftver megfelel a Kerekasztal ajánlásaiban foglalt követelményeknek,

b) a szűrőszoftver a lakossági felhasználók, egyéni előfizetők általi használat mellett alkalmas azon nyilvános könyvtárak és köznevelési intézmények általi használatra is, amelyeknek törvényben előírt kötelezettsége az általuk nyújtott közszolgáltatásokat igénybe vevő kiskorú gyermekek internet-használatához szűrőszoftvert biztosítani, és

c) az internet-hozzáférés szolgáltatást nyújtó szolgáltató vállalja, hogy a b) pontban megjelölt intézmények részére közvetlenül vagy más szolgáltató közreműködésével a szűrőszoftverhez való hozzáférést ingyenesen biztosítja.

(4) A (3) bekezdés szerinti pályázati eljárás lefolytatása az Elnök hatósági hatáskörébe tartozik. Az eljárásra az e §-ban nem szabályozott kérdésekben e törvény és a Ket. szabályait kell megfelelően alkalmazni. A pályázati eljárás részletes szabályait az Elnök rendeletben határozza meg.

(5) A (3) bekezdés szerinti támogatás tartalmáról, részletes feltételeiről a (4) bekezdésben említett NMHH rendeletben, továbbá a kiírási dokumentációban meghatározott módon és eljárásrendben hatósági szerződés is köthető.

(6) Ha a kiírási dokumentáció szerint az Elnök a pályázati eljárás nyertesével hatósági szerződést köt, az Elnök a pályázati eljárást érdemben lezáró határozatában a pályázat nyerteséről dönt, és minden, a pályázati eljárás tárgyával, tartalmával, a támogatás feltételeivel, valamint a támogatással összefüggő jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos egyéb döntés, rendelkezés, feltétel a hatósági szerződés részét képezi. A hatósági szerződés kötelező tartalmi elemeit a (4) bekezdésben említett NMHH rendelet és a kiírási dokumentáció tartalmazza.

(7) A pályázati eljárást érdemben lezáró, a pályázati eljárás nyertesét megállapító határozatnak a nyertessel történő közlését követő öt napon belül az Elnök - a nyertessel való hatósági szerződéskötés érdekében - hivatalból hatósági eljárást indít. E hatósági eljárás ügyintézési határideje negyvenöt nap, amely nem hosszabbítható meg.

(8) Ha a (7) bekezdés szerinti hatósági eljárásban a nyertes nem vesz részt vagy a hatósági szerződés megkötését akadályozza - ideértve azt is, ha a nyertes a pályázatát visszavonja -, a (7) bekezdésben meghatározott ügyintézési határidőn túl a hatósági szerződés nem köthető meg, ez esetben a Hatóság az eljárás megindításától számított negyvenötödik napon az eljárást megszünteti. Az eljárásban igazolási kérelemnek nincs helye.

(9) A hatósági szerződés a pályázati eljárást érdemben lezáró, a pályázati eljárás nyertesét megállapító határozat jogerőre emelkedéséig nem köthető meg. A határozat jogerőre emelkedésének időtartama a hatósági szerződés megkötésére irányuló hatósági eljárás (7) és (8) bekezdésben meghatározott ügyintézési határidejébe nem számít bele.

(10) A hatósági szerződésben meg kell határozni a szerződésszegés jogkövetkezményeit.

(11) Ha a pályázati eljárást érdemben lezáró, a pályázati eljárás nyertesét megállapító határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezték, a hatósági szerződés a bíróság jogerős döntéséig nem köthető meg. A bírósági felülvizsgálati eljárás időtartama a hatósági szerződés megkötésére irányuló hatósági eljárás határidejébe nem számít bele.

Számhordozhatóság biztosítása

150. § (1) Az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató köteles lehetővé tenni előfizetője számára, hogy

a) helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén, ha az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót változtat, megtarthassa földrajzi előfizetői számát,

b) nemföldrajzi számmal elérhető szolgáltatás esetén, ha az előfizető szolgáltatót változtat, megtarthassa nemföldrajzi előfizetői számát,

c) mobil rádiótelefon-szolgáltatás esetén, ha az előfizető mobil rádiótelefon szolgáltatót változtat, megtarthassa mobil előfizetői számát

(a továbbiakban: hordozott szám).

(2) *  A szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését - vagy egyes hívószámok esetében módosítását - követően a hívószámát egy másik szolgáltatóhoz viszi át (a továbbiakban: átadó szolgáltató), azzal a szolgáltatóval, amelynek bármely jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében számát egy másik szolgáltatótól hozza át (a továbbiakban: átvevő szolgáltató), köteles hálózati szerződés keretében a számhordozhatóság feltételeiről megállapodni, amennyiben az átvevő szolgáltató az átadó szolgáltatónak az ezen szerződésekre irányadó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak megfelelő ajánlatot tesz.

(3) A hordozott számokra irányuló hívás díját a ténylegesen felépülő hívás, illetve szolgáltatás díjának megfelelően kell megállapítani. A hívó fél számára biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy a hívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy a hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik, és annak tarifájáról.

(4) A hívás- és jelzésirányítás költségeit, valamint a hívás- és jelzéstovábbítás járulékos többletköltségeit a hívás-, illetve jelzésirányításáért felelős, külön jogszabályban meghatározott szolgáltató viseli.

(5) A szolgáltató által a hordozott számok tekintetében fizetendő azonosító használati díj megegyezik a nem hordozott számok használati díjával.

(6) A számhordozás igénybevételéért az átadó szolgáltató hordozásonkénti egyszeri díjat határozhat meg, amelyet az átvevő szolgáltató fizet meg az átadó szolgáltató részére. A fizetendő díj nem haladhatja meg a számhordozás teljesítésével összefüggésben felmerült indokolt költségeket. Ezen egyszeri díjat vagy annak egy részét az átvevő szolgáltató a számhordozást igénybe vevő előfizetőre átterhelheti.

(7) Az átvevő szolgáltató köteles az előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordozott előfizetői számnak az előfizetői nyilvántartásban, valamint a tudakozóban való közzétételéről gondoskodni.

(8) A számhordozhatóság biztosításának részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.

150/A. § * 

XVII. Fejezet

ADATKEZELÉSI SZABÁLYOK

Adatszolgáltatás

151-152. § * 

Adatszolgáltatás az Európai Bizottság és a tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóságok, valamint az elektronikus hírközlés nemzetközi szervezetei számára

153. § (1) *  A miniszter és a Hatóság az Európai Bizottságtól érkezett, e törvény hatálya alá tartozó adatszolgáltatási célú megkereséseknek haladéktalanul köteles eleget tenni és erről az adatszolgáltatással érintetteket tájékoztatni.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás teljesítése során a miniszter, illetőleg a Hatóság kérheti az Európai Bizottságtól, hogy a szolgáltatott adatkört más tagállam hatóságának ne adja tovább.

(3) *  Amennyiben a (2) bekezdésben foglalt kérelmet az adatszolgáltatással érintett adatszolgáltató kezdeményezi, a miniszter, illetőleg a Hatóság a kérelem előterjesztéséről az adatszolgáltatás összes körülményeinek mérlegelése alapján dönt.

(4) Ha az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettség valamely szolgáltató üzleti titokká minősített adatait érinti, az adatszolgáltatás teljesítése előtt 3 nappal az érintett adatszolgáltatót tájékoztatni kell.

(5) *  A miniszter és a Hatóság az elektronikus hírközléssel foglalkozó nemzetközi szervezetektől érkező, a hazai hírközlési szektorra vonatkozó adat- és információkéréseket egymással egyeztetve kötelesek megválaszolni.

Személyes adatok védelme

154. § (1) A szolgáltató az elektronikus hírközlési szolgáltatásra irányuló szerződés létrehozatala, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a felhasználó, illetve előfizető azonosításához szükséges és elégséges személyes adatot.

(2) A szolgáltató a díjak számlázása céljából kezelheti az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos olyan személyes adatot, amely a díj meghatározásához és a számlázáshoz szükséges és elégséges, így különösen a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatot.

(3) A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti az e § (1) és (2) bekezdésében említett azonosító és egyéb személyes adaton túl azon személyes adatot, amely a szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges.

(4) A szolgáltató csak úgy választhatja meg és minden esetben úgy üzemeltetheti az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja, hogy személyes adat kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez elengedhetetlenül szükséges.

(5) A szolgáltató a kezelt személyes adatot az adatkezelésről való tudomásszerzését követően haladéktalanul törli, ha a szolgáltatónál valamely e § (1)-(3) bekezdésében nem említett célból történő adatkezelésre került sor.

(6) Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása nem tehető függővé az igénybevevőnek valamely e § (1)-(3) bekezdésében nem említett célból történő adatkezeléshez való hozzájárulásától.

(7) *  Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott tájékoztatáson kívül a szolgáltatónak biztosítania kell, hogy a felhasználó az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból milyen személyes adatokat kezel.

155. § (1) A szolgáltató - szükség szerint más szolgáltatókkal közösen - megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága).

(2) A szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát.

(3) A szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges.

(4) *  Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű - az adatkezelés céljára is kiterjedő - tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni.

(5) *  A nyomozó hatóságok és a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint terrorizmust elhárító szerv (a továbbiakban együtt: nyomozó hatóságok), valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok a törvényben foglaltak szerint, továbbá a Hivatal - a 11. § (3) bekezdésében előírt jogkör gyakorlása során - a közléseket megfigyelhetik, lehallgathatják, tárolhatják vagy a küldeménybe, közlésbe azok megfigyelése érdekében más módokon beavatkozhatnak.

(6) *  A szolgáltató - a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 42. §-ában meghatározott adatszolgáltatás és adatbetekintés kivételével - köteles tájékoztatni az érintett nemzetbiztonsági szolgálatot a szolgálat minősített adatot képező, védett telefonszámait érintő adatszolgáltatási megkeresésekről.

(7) Az életet, a testi épséget, a vagyont veszélyeztető fenyegetés, zsarolás alapos gyanúja esetén a nyomozó hatóság külön törvényben foglaltak szerint az előfizető vagy a felhasználó írásbeli kérelmére az előfizető vagy a felhasználó használatában lévő végberendezésen folytatott beszélgetés, üzenetküldés, e-mail levelezés útján vagy más módon továbbított közlést lebonyolítók személyes adatait a kérelemben foglalt időhatáron belül megismerheti és rögzítheti.

156. § *  (1) A szolgáltató - szükség szerint más szolgáltatókkal közösen - műszaki és szervezési intézkedésekkel köteles gondoskodni a szolgáltatás biztonságának, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során kezelt előfizetői személyes adatok védelméről.

(2) Az előfizetői személyes adatok megsértését jelenti a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásával összefüggésben továbbított, tárolt, vagy más egyéb módon kezelt vagy feldolgozott személyes adatok véletlen, vagy jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen megsemmisítése, elvesztése, módosítása, jogosulatlan felfedése, nyilvánosságra hozatala, vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférés.

(3) A személyes adatok megsértésének az észlelése esetén az elektronikus hírközlési szolgáltató haladéktalanul köteles azt a Hatóságnak bejelenteni.

(4) Az elektronikus hírközlési szolgáltatók kötelesek olyan nyilvántartást vezetni a személyes adatok megsértésének eseteiről, amely tartalmazza az ilyen esetek lényeges körülményeit, hatásait, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltató által megtett korrekciós intézkedéseket is. A nyilvántartásnak minden olyan tényre és körülményre ki kell terjednie, amely alapján a Hatóság ellenőrizni képes, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltató a (5) bekezdés rendelkezéseinek megfelelt-e, vagy sem. A nyilvántartás csak az említett cél eléréséhez szükséges információkat tartalmazza.

(5) Ha a személyes adatok megsértése várhatóan hátrányosan érinti az előfizető vagy más magánszemély személyes adatait vagy magánéletét, akkor az elektronikus hírközlési szolgáltató erről az előfizetőt vagy magánszemélyt is indokolatlan késedelem nélkül köteles értesíteni. Nem kell az érintett előfizetőt vagy magánszemélyt értesíteni a személyes adataival való visszaélésről, ha az elektronikus hírközlési szolgáltató a Hatóságnak kielégítően igazolni tudja, hogy végrehajtotta a megfelelő technikai védelmi intézkedéseket, vagy, hogy ezen intézkedéseket alkalmazták a biztonság sérelmével érintett adatok tekintetében. Az ilyen technológiai védelmi intézkedéseknek értelmezhetetlenné kell tenniük az adatokat az azokhoz való hozzáféréshez engedéllyel nem rendelkező személyek számára.

(6) *  Az érintett előfizetők vagy magánszemélyek értesítésére irányuló szolgáltatói kötelezettség sérelme nélkül - amennyiben a szolgáltató még nem értesítette az előfizetőt vagy magánszemélyt a személyes adatok megsértéséről - a Hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérését követően, kötelezheti erre, miután megfontolta a biztonság megsértésének várható hátrányos hatásait.

(7) Az előfizetőnek vagy magánszemélynek szóló értesítés tartalmazza legalább a személyes adatok megsértésének jellegét és azokat az információs pontokat, ahol az előfizető további felvilágosítást kaphat, továbbá intézkedéseket javasol a személyes adatok megsértése lehetséges hátrányos hatásainak enyhítésére. A Hatósághoz intézett értesítés ezen túlmenően leírja a személyes adatok megsértésének következményeit, és az annak orvoslására az elektronikus hírközlési szolgáltató által javasolt, vagy megtett intézkedéseket.

(8) *  A Hatóság ajánlást adhat ki a jelen § szerinti bejelentési és értesítési kötelezettség teljesítésének a módjára, és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatók személyes adatok kezelésével kapcsolatos elérendő biztonsági szintre vonatkozó legjobb gyakorlatokról.

(9) A műszaki és szervezési intézkedéseknek - figyelembe véve a legjobb gyakorlatot és a meghozandó intézkedések költségeit - a szolgáltatónál, a hálózat egységességével és a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő biztonsági szintet kell nyújtaniuk.

(10) A szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát veszélyeztető, a szolgáltató által megtett műszaki és szervezési intézkedések ellenére fennmaradó, ismert kockázatokról és a védelem érdekében az előfizető által tehető intézkedésekről.

(11) Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján haladéktalanul tájékoztatja az előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az előfizetőtől. A szolgáltató által nyújtott tájékoztatás nem mentesíti a szolgáltatót a védelem érdekében teendő, a hálózat egységességével és a szolgáltatás megszokott biztonsági szintjének visszaállítása érdekében szükséges intézkedések megtétele alól.

(12) A szolgáltató a személyes adatok védelmével, a szolgáltatás nyújtása során továbbított közlések bizalmasságával, valamint a szolgáltatás biztonságával kapcsolatos, e törvényben meghatározott kötelezettségein túlmenően a személyes adatok kezelésének részletes szabályait, a szolgáltatás nyújtása során továbbított közlések és küldemények bizalmasságának védelmére vonatkozó különleges feltételeket, valamint az azonosítókijelzés és hívásátirányítás feltételeit az Elnök rendeletben állapítja meg.

(13) Amennyiben valamely értéknövelt szolgáltatás nyújtásához a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatok szükségesek, a szolgáltató köteles a felhasználót, és előfizetőt tájékoztatni ezen adatok típusáról, az adatfeldolgozás céljáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy az adatokat szükséges-e harmadik fél számára továbbítani.

(14) *  A felhasználóval, előfizetővel kapcsolatos forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatokat - a 158. §-ban foglalt adatfeldolgozás kivételével - az elektronikus hírközlési szolgáltató kizárólag a felhasználó vagy az előfizető hozzájárulása esetén dolgozhatja fel és csak olyan mértékben és időtartamig, amely szükséges az értéknövelt szolgáltatás nyújtásához.

(15) A felhasználó, és az előfizető a (14) bekezdésben foglalt hozzájárulását bármikor visszavonhatja.

(16) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából, kérelmükre köteles megállapítani és részükre továbbítani a felhasználóval és az előfizetővel kapcsolatos, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatokat.

(17) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató az adatkérésre körözési eljárás lefolytatása érdekében a körözési eljárást lefolytató szerv megkeresésére köteles megállapítani és részére továbbítani a felhasználóval és az előfizetővel kapcsolatos, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatokat.

(18) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató a (16)-(17) bekezdés szerinti helymeghatározási adatok szolgáltatását a hálózatában, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által meghatározott követelményrendszer szerint rendelkezésre álló helymeghatározási adatoknak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által előírt technikai szempontok szerinti továbbításával köteles teljesíteni.

Forgalmi és számlázási adatok

157. § *  (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az elektronikus hírközlési szolgáltatás teljesítése után - a (2) bekezdésben, valamint a 159/A. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - törli vagy anonimizálja az előfizetőkre és a felhasználókra vonatkozó személyes adatokat, amelyeket a szolgáltatás nyújtása során kezel.

(2) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetők és a felhasználók részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából a következő adatokat kezelheti:

a) *  a 129. § (5) bekezdés a) pontjában foglalt adatok;

b) az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója;

c) az előfizető címe és az állomás típusa;

d) az elszámolási időszakban elszámolható összes egység száma;

e) a hívó és a hívott előfizetői számok;

f) a hívás vagy egyéb szolgáltatás típusa, iránya, kezdő időpontja és a lefolytatott beszélgetés időtartama, illetőleg a továbbított adat terjedelme, mobil rádiótelefon szolgáltatásnál a szolgáltatást nyújtó hálózat és cella, valamint a szolgáltatás igénybevételekor használt készülék egyedi azonosítója (IMEI), IP hálózatok esetén az alkalmazott azonosítók;

g) a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma;

h) a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok;

i) tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei;

j) *  telefon szolgáltatás esetén az előfizetők és felhasználók részéről igénybe vehető egyéb, nem elektronikus hírközlési szolgáltatásra, különösen annak számlázására vonatkozó adatok;

k) az előfizetői szolgáltatás igénybevételéhez jogellenesen alkalmazott - így különösen a tulajdonosa által letiltott - előfizetői végberendezések használatára, illetve annak kísérletére vonatkozóan a szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatában keletkező adatok.

(3) A (2) bekezdés szerinti adatok a (2) bekezdésben meghatározott céllal, a keletkezésétől az előfizetői szerződésből az adattal összefüggésben eredő igények 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők.

(4) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató értéknövelt szolgáltatások nyújtása, vagy saját üzletszerzés céljából - az előfizető vagy a felhasználó kifejezett előzetes hozzájárulásával az ilyen szolgáltatások nyújtásához, illetve értékesítéséhez szükséges mértékig és ideig - feldolgozhatja a (2) bekezdés szerinti adatokat. Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles biztosítani, hogy az előfizető és a felhasználó a hozzájárulását bármikor visszavonhassa.

(5) Külön törvény ilyen előírása esetén az elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetőkre és felhasználókra vonatkozó, a külön törvény előírása szerinti személyes adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból és ideig kezelheti, az e törvény szerinti célhoz kötött adatkezeléseket a jelen törvényben a célhoz kapcsolódóan előírt kezelési határidőn belül meg kell szüntetnie.

(6) Az e törvény, illetve más törvények által lehetővé tett, illetve előírt különféle célú adatkezeléseket az elektronikus hírközlési szolgáltatónak el kell különítenie egymástól. Az elkülönítés történhet

a) kezelési cél szerint fizikailag elkülönített adatkezelési rendszerekben, amelyekben egymástól függetlenül vannak eltárolva az eltérő kezelési céllal kezelhető adatok;

b) logikailag elkülönített adatkezelési rendszerben, amelyben a különféle céllal kezelhető adatok közös rendszerben vannak eltárolva, azonban az adatokhoz való hozzáférések az adatkezelés célja szerint elkülönülnek egymástól.

(7) Az elektronikus hírközlési szolgáltató haladéktalanul, legfeljebb 30 napon belül megsemmisíteni köteles

a) a fizikailag elkülönülő adatkezelési rendszerből mindazokat az adatokat, amelyekre vonatkozóan az adott kezelési célhoz kötött kezelési határidő letelt;

b) a logikailag elkülönített adatkezelési rendszerből mindazokat az adatokat, amelyekre vonatkozóan a célhoz kötött kezelési határidők mindegyike letelt.

(8) *  A (2) bekezdés szerinti adatok közül az előfizető családi és utóneve, születési neve, lakóhelye, tartózkodási helyére vonatkozó információ, az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója, az őt hívó és az általa hívott előfizetői számok, a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma és kezdő időpontja átadható a bennfentes kereskedelem, piacbefolyásolás, engedély nélküli szolgáltatás végzése, a nettó short pozícióra vonatkozó bejelentési és közzétételi kötelezettség elmulasztása, a short ügyletkötési korlátozások ügyében, illetve vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése érdekében indított eljárás keretében a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Banknak.

(8a) *  A (2) bekezdés szerinti adatok közül átadható a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 11. §-ában vagy 21. §-ában, illetve az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. vagy 102. cikkében foglalt tilalom megsértése miatt, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény Melléklete 26. pontjának megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást folytató Gazdasági Versenyhivatalnak az előfizető családi és utóneve, születési neve, lakóhelye, tartózkodási helyére vonatkozó információ, az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója, az őt hívó és az általa hívott előfizetői számok, a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma és kezdő időpontja, valamint időtartama. A közvetlenül vagy közvetve a vételi vagy az eladási árak rögzítésére, a piac felosztására - beleértve a versenytárgyalási összejátszást is -, vagy a termelési, eladási kvóták meghatározására irányuló versenytársak közötti megállapodás vagy összehangolt magatartás miatt versenyfelügyeleti eljárást folytató Gazdasági Versenyhivatalnak a mobil rádiótelefon szolgáltatásnál a szolgáltatást nyújtó hálózat és cella, valamint a szolgáltatás igénybevételekor használt készülék egyedi azonosítója (IMEI), IP hálózatok esetén az alkalmazott azonosítók is átadhatók.

(9) A (2) bekezdés szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, a (3) bekezdésben meghatározott adatmegőrzési időn belül átadhatók:

a) azoknak, akik az elektronikus hírközlési szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik;

b) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére;

c) a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak;

d) *  ha az érintett elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, az érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelme, vagy a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető veszély elhárítása vagy megelőzése érdekében, az adatok megismerésére külön törvényben felhatalmazott szerv kérelme alapján a felhatalmazott szerv részére;

e) *  a fogyasztóvédelemről szóló törvény előírásai szerint a fogyasztóvédelmi hatóságnak.

(10) Az elektronikus hírközlési szolgáltató - az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából - kérelemre köteles átadni vagy hozzáférhetővé tenni a (2) bekezdés alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatónál rendelkezésre álló adatokat.

(11) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltató - ha az a rendelkezésére áll - a szabálysértési hatóság kérelmére a segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő igénybevétele szabálysértés elkövetőjének azonosítása céljából köteles átadni a segélyhívószámra kezdeményezett hívó telefonszám vonatkozásában

a) az előfizető családi nevére és utónevére, születési helyére és idejére, anyja születési családi és utónevére, lakcímére és értesítési címére, vagy

b) a nem természetes személy előfizető esetén annak cégnevére, székhelyére, telephelyére, képviselőjének családi nevére és utónevére

vonatkozó adatokat.

158. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltatók a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának megelőzése, illetve a 118. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a szerződéskötés megtagadásának céljából jogosultak a 157. § szerint jogszerűen kezelhető adatok köréből az előfizető azonosításához szükséges adatokat, valamint az adatátadásnak a (3) bekezdés szerinti indokáról szóló tájékoztatást másik elektronikus hírközlési szolgáltatónak átadni vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal - közös adatállományt létrehozni.

(2) *  A szolgáltató az (1) bekezdésben meghatározott célból csak a 129. § (5) bekezdés a), c), illetve f) pontjában foglalt előfizetői adatokat adhatja tovább.

(3) Az előfizető adatai a 118. § (4) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén, illetőleg abban az esetben adhatók át, illetve kerülhetnek be a közös adatállományba, ha

a) számlatartozás miatt a szolgáltató a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az előfizető számára részben vagy egészben korlátozta, vagy

b) számlatartozása miatt a szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az előfizető ellen, illetve az előfizető tartózkodási helye ismeretlen, vagy

c) az igénylő, illetve az előfizető kár okozása érdekében a szolgáltatót megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen).

(4) A szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.

(5) A közös adatállomány kezelésére, annak időtartama tekintetében a 157. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az adatok kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra használhatók fel.

(6) Amint megszűnnek az adatok jogszerű kezelésének vagy átadásának feltételei, a szolgáltató köteles haladéktalanul intézkedni az előfizető adatainak a közös adatbázisból történő törlése iránt, és értesítést küldeni a korábban értesített szolgáltatóknak és az érintett előfizetőnek a törlés tényéről.

(7) Az adatállományból adatot igényelhet

a) az elektronikus hírközlési szolgáltató kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra,

b) *  a 157. § (8)-(10) bekezdésében megjelölt szerv, illetve hatóság,

c) bármely fogyasztó annak tekintetében, hogy a nyilvántartás milyen rá vonatkozó adatot tartalmaz.

(8) A közös adatállomány létrehozása, valamint az adatkezelő és az adatfeldolgozó megbízása, valamint azok jogai és kötelezettségei tekintetében az érintetteknek írásban kell megállapodniuk.

159. § (1) Az előfizetői szerződés megkötésekor az igénylőt kifejezetten és egyértelműen tájékoztatni kell:

a) *  a 156. § (16)-(17) bekezdés, a 157. § (2) és (8)-(10) bekezdés, továbbá a 159/A. § (1) bekezdés szerinti adatkezelésekről;

b) arról, hogy a kezelt adatok mely esetekben és mely elektronikus hírközlési szolgáltatóknak adhatók át;

c) ezen adatok alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatók milyen döntéseket hozhatnak;

d) milyen jogorvoslati lehetősége van az ajánlattevőnek;

e) a közös adatállomány adatkezelőjéről és adatfeldolgozójáról, az adatkezelés és adatfeldolgozás helyéről (címéről).

(2) Az előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni kell az (1) bekezdés b)-e) pontja szerinti körülményekben bekövetkezett változásokról.

Bűnüldözési, nemzetbiztonsági és honvédelmi célú adatmegőrzési kötelezettség * 

159/A. § *  (1) Az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltatás szolgáltatója - az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából, a kérelmükre történő adatszolgáltatás érdekében - megőrzi az elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizető, illetve felhasználó általi igénybevételével kapcsolatos, az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a szolgáltató által előállított vagy kezelt alábbi adatokat:

a) *  helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizető egyedi előfizetői szerződésben rögzített személyes adatai;

b) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont hívószáma vagy egyéb, az előfizető, felhasználó egyedi azonosításához szükséges - az előfizetői szerződésben rögzített, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által egyéb módon az előfizetőhöz, felhasználóhoz rendelt - állandó műszaki-technikai azonosítók;

c) helyhez kötött telefonszolgáltatás, helyhez kötött internet hozzáférési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont létesítési címe és típusa;

d) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a kommunikációban részt vevő előfizetők, felhasználók hívószámai, egyedi műszaki-technikai azonosítói, felhasználói azonosítói, az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa, a kommunikáció dátuma, kezdő és záró időpontja;

e) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, illetve ezek kombinációja igénybevételénél alkalmazott hívásátirányítás és hívástovábbítás esetén a hívásfelépítésben részt vevő köztes előfizetői vagy felhasználói hívószámok;

f) mobil rádiótelefon szolgáltatás esetén a szolgáltatás igénybevételekor használt, a kommunikációban részt vevő felek készülékazonosítója (IMEI), valamint mobil-előfizetői azonosítója (IMSI);

g) mobil rádiótelefon szolgáltatás esetén a szolgáltatást nyújtó hálózat- és cellaazonosítója a közlés megkezdésekor, valamint az adott szolgáltatás nyújtásának időpontjában az adott cellaazonosítóhoz tartozó cella tényleges földrajzi helyének meghatározását lehetővé tevő adatok;

h) internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a d) pont szerinti adatok;

i) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa és a szolgáltatás előfizető vagy felhasználó általi igénybevételének dátuma, kezdő és záró időpontja, az igénybevételnél használt IP cím, felhasználói azonosító, hívószám;

j) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja során az előfizetők, felhasználók egyedi műszaki-technikai azonosítóinak az elektronikus hírközlési szolgáltató általi bármely átalakításának követéséhez szükséges adatok (IP cím, portszám);

k) előre fizetett anonim hívókártyás mobil rádiótelefon szolgáltatás esetében a szolgáltatás első igénybevételének dátuma és időpontja, valamint a cellaazonosító, amelyről az aktiválás megtörtént.

(2) Az (1) bekezdésben előírt adatmegőrzési és adatszolgáltatási kötelezettség a sikertelen hívások során előállított vagy kezelt (1) bekezdés szerinti adatokra is kiterjed.

(3) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az (1) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti adatokat az előfizetői szerződés megszűnését követő, a d)-k) pontjaiban meghatározott adatokat azok keletkezését követő egy évig, a (2) bekezdés szerinti adatokat azok keletkezését követő fél évig köteles megőrizni.

(4) Az (1) bekezdésben foglalt adatszolgáltatások teljesítésekor az adatkérés jogszerűségéért az ügyben eljáró, adatkérésre felhatalmazott szerv a felelős. Az elektronikus hírközlési szolgáltató az (1) bekezdés szerint tárolt adatok, továbbá az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljeskörűségéért, minőségéért és időszerűségéért felelős.

(5) *  Az (1) bekezdés alapján adatmegőrzésre kötelezett elektronikus hírközlési szolgáltató az adatmegőrzés feladatával kizárólag abban az esetben bízhat meg adatfeldolgozóként más vállalkozást, illetve a megőrzött adatokat kizárólag abban az esetben tárolhatja az Európai Gazdasági Térség más tagállamában, ha a megőrzött adatokhoz való hozzáférés tekintetében az adatfeldolgozóval kötött adatmegőrzési szerződés tartalmazza az (1)-(2) bekezdés szerinti adatkérésekre vonatkozó hazai titokvédelmi, minősítettadat-védelmi szabályoknak megfelelő biztonsági és hozzáférési követelményeket. Az elektronikus hírközlési szolgáltató a megőrzött adatokat nem tárolhatja olyan ország területén, illetve az adatmegőrzés feladatával nem bízhat meg olyan országbeli adatfeldolgozót, amely ország az Európai Gazdasági Térségnek nem tagállama.

(6) E § alkalmazásában kommunikáció valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás révén megvalósított információcsere vagy információtovábbítás véges számú felek között, amely magában foglalja a sikertelen hívásokat. E § alkalmazásában a kommunikáció nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül műsorterjesztési szolgáltatás részeként a nyilvánosságnak továbbított információt, kivéve, ha az információ az azt átvevő, azonosítható előfizetőhöz vagy felhasználóhoz kapcsolható.

(7) *  Az adatkérésre külön törvény szerint jogosult szervezetek évente statisztikát kötelesek készíteni és az Európai Bizottság részére eljuttatni. A statisztikának a következőket kell tartalmaznia:

a) azokat az eseteket, amelyekben a szolgáltató e § alapján az illetékes hatóságok számára adatot szolgáltatott,

b) e § szerinti adatok megőrzése időpontját és azon időpont között eltelt időt, amikor az illetékes hatóság az adatok továbbítását kérte,

c) azokat az esetek, amelyekben a szolgáltató az adatok iránti kérelmeket nem tudta teljesíteni.

A Hatóság közreműködése az elektronikus adat ideiglenes és végleges hozzáférhetetlenné tételében * 

159/B. § *  (1) A Hatóság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 158/D. § (5) bekezdése és 596/A. § (6) bekezdése alapján, illetve az egyéb törvényben meghatározottak alapján szervezi és ellenőrzi a büntetőügyben a bíróság által elrendelt elektronikus adat ideiglenes és végleges hozzáférhetetlenné tétele végrehajtását, továbbá a külön törvényben meghatározott hatóság által elrendelt elektronikus adat hozzáférhetetlenné tétele végrehajtását.

(2) A bíróság, illetve a külön törvényben meghatározott hatóság elektronikus úton megküldött értesítése alapján a Hatóság a bíróság elektronikus adat ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tételéről szóló rendelkezését, illetve a külön törvényben meghatározott hatóság elektronikus adat hozzáférhetetlenné tételéről szóló rendelkezését kizárólag elektronikus úton közli a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatókkal.

(3) A Hatóság az (1) bekezdésben meghatározott feladat végrehajtása érdekében működteti a központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisát (a továbbiakban: KEHTA), és a működtetés céljából feldolgozza az oda bevitt adatokat. A KEHTA adatai nem nyilvánosak, azokba

a) a bíróság által elrendelt ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tétel esetén a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság és az Országgyűlés illetékes bizottságának a tagjai,

b) a külön törvényben meghatározott hatóság által elrendelt hozzáférhetetlenné tétel esetén a külön törvényben meghatározott hatóság, a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság és az Országgyűlés illetékes bizottságának a tagjai

tekinthetnek be.

(4) A bíróság, illetve a külön törvényben meghatározott hatóság elektronikus úton megküldött értesítése alapján a Hatóság a KEHTA-ban rögzíti

a) az eljáró bíróság, a külön törvényben meghatározott hatóság megnevezését és a határozat számát,

b) az elektronikus adathoz való hozzáférés megakadályozásáról, illetve a megakadályozás megszüntetéséről szóló rendelkezést,

c) az elektronikus adat azonosítására és elérésére vonatkozó adatokat.

(5) A Hatóság a hiányosan megküldött értesítéssel kapcsolatosan az adatok pótlása érdekében a bíróságot, illetve a külön törvényben meghatározott hatóságot elektronikus úton megkeresi, továbbá jelzi a bíróságnak, illetve a külön törvényben meghatározott hatóságnak, ha a rendelkezés elektronikus hírközlési szolgáltatók általi végrehajtása a megadott adattartalommal kétséges lehet.

159/C. § *  (1) *  A hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatók és a kereső- és gyorsítótár-szolgáltatók kötelesek a KEHTA-hoz csatlakozni abból a célból, hogy a bíróság, illetve a külön törvényben meghatározott hatóság elektronikus adathoz való hozzáférés megakadályozásáról, illetve a megakadályozás megszüntetéséről rendelkező határozatainak eleget tegyenek, illetve a végrehajtást a hozzáférhetetlenné tett adatra irányuló keresés eredményeként talált vagy a tárolt változat elérhetőségének nem biztosításával elősegítsék.

(2) Mentesül a KEHTA-hoz való csatlakozási kötelezettség alól az a nyilvános internethozzáférés-szolgáltatást nyújtó szolgáltató, amely kizárólag olyan más elektronikus hírközlési szolgáltatón keresztül csatlakozik a Budapesti Adatkicserélő Központhoz (BIX) és a nemzetközi adatkicserélő központokhoz, amely szolgáltató már csatlakozott a KEHTA-hoz.

(3) *  A KEHTA és a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatók, illetve a kereső- és gyorsítótár-szolgáltatók közötti adatcsere elektronikus formában, hitelesített adatkapcsolat útján történik. A bíróság, illetve a külön törvényben meghatározott hatóság és a Hatóság közötti elektronikus kapcsolattartás a hivatali kapu útján történik.

(4) A Hatóság a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató vagy a kereső- és gyorsítótár-szolgáltató kérésére - a rendelkezésére álló technikai lehetőségekhez képest - közreműködik a határozatok végrehajtásához szükséges technikai környezet biztosításában.

(5) Ha a Hatóság az elektronikus adat ideiglenes és végleges hozzáférhetetlenné tételében a (4) bekezdés szerint közreműködik, az érintett hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatóval és a kereső- és gyorsítótár-szolgáltatóval közigazgatási szerződést köt. A közreműködés keretében a Hatóság a közigazgatási szerződésben meghatározott módon és feltételekkel hozzáférést biztosít az érintett hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltató vagy a kereső- és gyorsítótár-szolgáltató részére olyan technikai segítségnyújtó rendszerhez, amely műszaki jellemzőinél fogva alkalmas a hozzáférhetetlenné tétel megvalósítására.

(6) A Magyarország területén található adatkicserélő központok, így különösen a Budapest Internet Exchange (BIX) kötelesek közreműködni az e § szerinti intézkedések végrehajtásában.

(7) A Hatóság ajánlást adhat ki az e § szerinti hozzáférhetetlenné tételi kötelezettség teljesítésének módjára vonatkozó legjobb gyakorlatokról, illetve felhasználói segítséget nyújt a bíróság, a hozzáférést biztosító elektronikus hírközlési szolgáltatók és a kereső- és gyorsítótárszolgáltatók számára a KEHTA kezeléséhez.

Az előfizetői listák, az előfizetői névjegyzékek, címtárak

160. § (1) A szolgáltató előfizetői listában tartja nyilván az előfizető azonosításához és az általa igénybe vett szolgáltatáshoz szükséges azon adatokat, amelynek a szolgáltató általi adatkezelését e törvény vagy külön jogszabály lehetővé teszi.

(2) *  A szolgáltató valamennyi helyhez kötött telefonszolgáltatást igénybe vevő előfizetőjéről évente nyomtatott (telefonkönyv) vagy elektronikus formában előfizetői névjegyzéket köteles készíteni. Az elektronikus hírközlési szolgáltató vagy más információs szolgáltató létrehozhat címtárakat, amelyben az előfizetőkre vonatkozó adatok meghatározott csoportosításban szerepelnek.

(3) Az előfizetői névjegyzékek vagy címtárak az előfizető önkéntes és egyértelmű hozzájárulása nélkül csak annyi adatot tartalmazhatnak róla, amennyi azonosításához feltétlenül szükséges.

(4) Az előfizető számára külön költség nélkül biztosítani kell azt a jogot, hogy kérésére:

a) kimaradjon a nyomtatott vagy elektronikus névjegyzékből;

b) *  az előfizetői névjegyzékben feltüntessék, hogy személyes adatai nem használhatóak fel közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás céljára;

c) lakcímét csak részben tüntessék fel az előfizetői névjegyzékben.

(5) A 117. § d) pontja szerinti előfizetői névjegyzéket az előfizető - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - térítésmentesen veheti át.

161. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltatók az előfizetői névjegyzékben és a címtárban levő adatokat arra használhatják, hogy szolgáltatásként tájékoztatást nyújtsanak azok adataiból. A szolgáltatás nyújtása keretében nem lehet több adatot közölni, mint amennyi az előfizetői névjegyzékben és címtárban megjelenik, kivéve, ha az érintett további adatok szolgáltatásához hozzájárult.

(2) *  Technikai megoldásokkal kell biztosítani az előfizetői névjegyzékből és a címtárból történő lekérdezés biztonságát és az azzal való visszaélés megakadályozását, különösen az adatok jogosulatlan vagy indokolatlan mértékű letöltését, továbbá más tagállam felhasználóinak hívás vagy SMS útján történő közvetlen hozzáférését.

(3) Tilos az elektronikus előfizetői névjegyzékben és címtárakban levő adatok összekapcsolása más adattal vagy nyilvántartással, kivéve, ha az elektronikus hírközlési szolgáltató részére működtetési okokból szükséges.

Az adatok felhasználása közvetlen üzletszerzési vagy tájékoztatási célra

162. § (1) *  Az emberi beavatkozás nélküli, automatizált hívórendszer vagy előfizetői kapcsolat létrehozására szolgáló más automatizált eszköz az előfizető tekintetében csak akkor alkalmazható közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- és piackutatás céljára, ha ehhez az előfizető előzetesen hozzájárult.

(2) *  Tilos közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából olyan előfizetővel kapcsolatot kezdeményezni, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen kapcsolatfelvételt fogadni.

(3) *  Az előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszerzési, tájékoztatási, közvélemény- és piackutatási célú küldemény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító adatai.

(4) A beszédcélú elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók kötelesek az egyetemes szolgáltatóknak átadni - az előfizető hozzájárulásától függően - az előfizetőkre vonatkozó azon adatokat, amelyek a 117. § c) és d) pontjában foglalt szolgáltatás nyújtása érdekében szükségesek. Az így átadott előfizetői adatok ettől eltérő célra nem használhatók fel.

HATODIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Vegyes rendelkezések

163. § (1) *  Az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban és az e törvény alapján megállapított, a központi költségvetés részére, illetve a Hatóságnak fizetendő díjak, illetőleg bírságok, valamint az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Kassza részére teljesítendő befizetések adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek.

(2) Az e törvény hatálybalépésekor hatályban lévő, egyetemes szolgáltatás igénybevételére irányuló előfizetői szerződések esetén az egyetemes szolgáltató a 111. §-ban meghatározott közvetítőválasztást előválasztás vagy hívásonkénti közvetítőválasztás útján köteles biztosítani.

(3) Az e törvény hatálybalépésekor hatályban lévő, egyetemes szolgáltatás igénybevételére irányuló előfizetői szerződések esetén a meglevő előfizetők számára változatlan feltételekkel nyújthatók tovább, és az előfizetői díjakra az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy az egyetemes szolgáltató esetleges támogatási igényére az e törvény szerinti szabályok alkalmazandók.

(4) Az elektronikus hírközléssel kapcsolatos - e törvényben, illetve annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott - állami feladatok pénzügyi forrásait a költségvetésről szóló törvényben fejezeti kezelésű előirányzatként kell megállapítani.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott fejezeti kezelésű előirányzat terhére állami hozzájárulásként támogatás nyújtható a szolgáltatók számára jogszabályban előírt kötelező fejlesztésekhez.

(6) *  Az elektronikus hírközlési szolgáltatók általános szerződési feltételeiket, és az előfizetői szerződéseket - külön jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - 2011. november 1-ig kötelesek e törvény szerint módosítani. Ebben az esetben a hatályban lévő egyedi előfizetői szerződések az általános szerződési feltételek e törvény szerinti módosítása által érintett részek tekintetében a törvény erejénél fogva módosulnak, erről külön értesítést az elektronikus hírközlési szolgáltatók az előfizetőknek nem kötelesek megküldeni. Az újonnan kötött előfizetési szerződésekre 2011. november 1-ig a jelen törvény 2011. július 1. napján hatályos előfizetői szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A 137. § (7) bekezdésében foglalt értesítést és a 142. § (2) bekezdésében foglalt, az előre fizetett díjú előfizetői szolgáltatást igénybe vevő előfizető részére történő hívásrészletező kiállítását a szolgáltatók 2012. február 1-től kötelesek biztosítani.

(7) *  Az Eht. 7. § (4) bekezdése szerinti felülvizsgálatot az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CVII. törvény hatálybalépését követő két éven belül kell elvégezni.

163/A. § *  (1) *  Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály hírközlési szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, - az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével - szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, rendelkezik az Elnök és - a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében - a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) *  Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a Hatóságnak és - a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében - a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara) bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(3) *  A Hatóság és - a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében - a kamara a szakértői tevékenység végzésére jogosult, a (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

163/B. § *  (1) A hatályban lévő koncessziós szerződés tekintetében a szolgáltató köteles 2012. augusztus 31-ig kezdeményezni az Elnöknél szerződése hatósági szerződéssé történő átalakítását. E határidő elmulasztása esetén az Elnök hivatalból lefolytatja a szerződés átalakítására irányuló eljárást.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárás eredményeképpen megkötött hatósági szerződés nem tartalmazhat a szolgáltató számára kedvezőtlenebb feltételeket, mint a korábbi koncessziós szerződés, kivéve, ha a szolgáltató azokat kifejezetten elfogadta.

(3) Amennyiben az eljárás eredményeként hatósági szerződés a felek között nem jön létre, az Elnök hatósági határozatában rögzíti a szolgáltató korábbi koncessziós szerződésben foglalt frekvenciahasználati jogosultságának tartalmát. A hatósági határozat nem tartalmazhat a szolgáltató számára kedvezőtlenebb feltételeket, mint a korábbi koncessziós szerződés.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárást az Elnöknek kilencven nap alatt kell lefolytatnia.

163/C. § *  (1) A Kassza 2013. január 1-jével megszűnik, jogutódja a Hatóság.

(2) A Kassza megszűnésekor fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, valamint működéséről a számvitelről szóló törvény szerinti beszámolót és zárómérleget készít.

(3) A Kassza megszűnésekor még ki nem fizetett támogatásokat a Hatóság fizeti ki e törvénynek, valamint a 118. § (2) bekezdésben meghatározott elnöki rendeletnek az egyetemes szolgáltatás finanszírozására vonatkozó szabályai szerint. Az elektronikus hírközlési szolgáltatók által a Kassza megszűnéséig be nem fizetett hozzájárulások beszedéséről a végrehajtás szabályai szerint a Hatóság gondoskodik. A Kasszába fizetendő hozzájárulás adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.

(4) A Kassza megszűnésekor fennálló vagyona csak az egyetemes szolgáltatás nyújtásából származó, jelen törvény szerinti elkerülhető és ezért méltánytalan többlettehernek minősülő költségek megtérítésére, a piacelhagyás következtében szükséges átmeneti intézkedések miatt felmerülő rendkívüli kiadások fedezésére, a 10. § (1) bekezdés 20. pontja szerinti feladat ellátására, továbbá a Hatóság tudatos fogyasztói döntéshozatali kultúrájának fejlesztésére használható fel.

163/E. § *  E törvény rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, azzal, hogy e rendelkezések hatályba lépése előtt elkövetett jogsértésekre a jogsértés elkövetésekor hatályos anyagi jogi rendelkezések alkalmazandók.

163/F. § * 

163/G. § *  A Kerekasztal a 149/A. § (2) bekezdésében említett ajánlást első ízben 2014. május elsejéig fogadja el és teszi közzé.

Hatálybalépés

164. § (1) E törvény - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott rendelkezések kivételével - 2004. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 182. §-a a törvény kihirdetésének napján lép hatályba.

(3) E törvény 13. §-a, az 51. §, a 75. §, a 148. §, a 150. § (1) bekezdésének b) és c) pontja, valamint a 153. § a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésével egyidejűleg lép hatályba.

(4) E törvény 53. § (4) bekezdését, az 54. § (2) bekezdését, az 56. §-t és a 65. §-t a (3) bekezdés szerinti időponttól kell alkalmazni. Amennyiben e törvény szerinti egyes eljárások során e rendelkezések szerinti eljárási cselekményeket is el kell végezni, úgy ezen eljárások a (3) bekezdés szerinti időpontig felfüggesztésre kerülnek.

165. § *  E törvénynek a Módtv.-vel megállapított eljárási rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, azzal, hogy e rendelkezések hatálybalépése előtt elkövetett jogsértésekre a jogsértés elkövetésekor hatályos anyagi jogi rendelkezések alkalmazandók.

166. § * 

167. § (1) *  A Hatóság a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Hírközlési Felügyelet jogutódja.

(2) * 

(3) *  A Hatóság jogelődje nyilvántartásait átvezeti és a nyilvántartások hiányainak pótlása iránt intézkedik.

(4)-(5) * 

168-181. § * 

181/A. § *  A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa elnökének és tagjainak e törvény alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének kinevezésével egyidejűleg megszűnik a megbízatása.

181/B. § *  (1) A Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalának a munkáltatói jogok tekintetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala a jogutódja.

(2) A Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalánál foglalkoztatott kormánytisztviselők és ügykezelők jogviszonya a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény hatálybalépésével egyidejűleg közszolgálati jogviszonnyá alakul át.

181/C. § *  E törvénynek az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXXX. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, azzal, hogy e rendelkezések hatálybalépése előtt elkövetett jogsértésekre a jogsértés elkövetésekor hatályos anyagi jogi rendelkezések alkalmazandók.

181/D. § *  E törvénynek a településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CLVII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, azzal, hogy e rendelkezések hatálybalépése előtt elkövetett jogsértésekre a jogsértés elkövetésekor hatályos anyagi jogi rendelkezések alkalmazandók.

181/E. § *  E törvénynek az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló 2016. évi XLIII. törvénnyel megállapított 99/A. §-át azon új épületekre, valamint meglévő épületek felújítására, helyreállítására és korszerűsítésére kell alkalmazni, amelyek esetében

a) az engedélyhez kötött építményeknél az építési engedély iránti kérelmet 2016. december 31-ét követően terjesztették elő,

b) bejelentéshez kötött építményeknél a bejelentést először 2016. december 31-ét követően teszik meg.

Felhatalmazás

182. § *  (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendelettel állapítsa meg:

a) *  az elektronikus hírközlési szolgáltató által terrorcselekmény bekövetkezését követően vagy annak veszélye esetén kötelezően biztosítandó szolgáltatások részletszabályait;

b) *  az elektronikus hírközlés különleges jogrend idejére irányuló felkészítésének rendszerét, az államigazgatási szervek feladatait, működésük feltételeinek biztosítását;

c) az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtéssel, illetve titkos adatszerzéssel felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjét;

d) a kormányzati célú hálózatokra és az ilyen hálózatokkal kapcsolatos elektronikus hírközlési tevékenységre vonatkozó, e törvénytől eltérő szabályokat;

e) *  az e törvény szerinti egyablakos információs pontot működtető szervet, valamint az egyablakos információs pont működésére vonatkozó szabályokat;

f) *  a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózati elemek építési munkáinak összehangolási kötelezettsége alól mentesülő építési munkák körét, valamint a fizikai infrastruktúrával kapcsolatos átláthatóságra, a közműhálózatok fejlesztésének átláthatóságára, és az épületen belüli fizikai infrastruktúra kiépítésére vonatkozó rendelkezések alkalmazása alóli kivételeket.

(2) *  Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy rendeletben határozza meg azon szervek körét, amelyek által használt hívószámok tekintetében a folyamatos működést az elektronikus hírközlési szolgáltató terrorcselekmény bekövetkezése vagy annak veszélye esetén is biztosítani köteles.

(3) Felhatalmazást kap az Elnök arra, hogy rendelettel állapítsa meg: * 

1. a nemzeti frekvenciafelosztást; * 

2. a frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére kiírt árverés és pályázat szabályait, * 

3. a frekvenciasávok felhasználási szabályait; * 

4. a frekvenciakijelöléshez egyes esetekben szükséges műszaki terv elkészítésére vonatkozó jogosultság képesítési feltételeit;

5. frekvenciahasználati jogosultság, illetve jog átruházásának és haszonbérbe adásának elveit és részletes feltételeit; * 

6. az egyedi használati jog biztosításával kapcsolatos hatósági eljárás rendjét, különösen a frekvenciakijelölési és rádióengedélyezési eljárás részletes feltételeit, az egyedi használati jogok kiadására, módosítására, visszavonására, meghosszabbítására és kiadásának megtagadására vonatkozó részletes szabályokat, a frekvenciahasználati jog gyakorlásának feltételeit és a frekvenciahasználati engedélyben (frekvenciakijelölésben, rádióengedélyben illetőleg frekvenciahasználati jogosultságban) foglalható feltételek részletes szabályait, valamint a frekvenciahasználati jog érvényességének idejét a polgári célú frekvenciagazdálkodás területén; * 

7. idegen honosságú rádióengedélyek magyarországi elismerésének feltételeit; * 

8. *  a rádióberendezések és elektronikus hírközlő végberendezések megfelelőség-igazolásának és elismerésének, valamint forgalomba hozatalának, forgalmazásának, üzembe helyezésének részletes szabályait; * 

9. a rádióamatőrökre vonatkozó vizsgakövetelményeket, a vizsgáztatás rendjét és a vizsgabizonyítvány kiadásának feltételeit; * 

10. az ellenőrzés, a mérőszolgálati és a zavarelhárítási tevékenység rendjét; * 

11. *  a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás körébe tartozó rádióberendezés forgalmazásának feltételeit, e törvény 79. § (1) bekezdésében és az annak alapján alkotott rendeletben foglalt rendelkezések alkalmazásának módját, illetve az attól való eltéréseket; * 

12. a frekvenciakijelölési, rádióengedélyezési eljárás, az ellenőrzés, a mérőszolgálati és zavarelhárítási tevékenység és az adatszolgáltatás rendjét a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás területén; * 

13. a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás rendjére vonatkozó részletes szabályokat, valamint a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás körébe tartozó szervezeteket; * 

14. az ANFT-t és az azonosítókkal való gazdálkodás rendjére vonatkozó részletes szabályokat; * 

15. *  az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeit, az üzletmenet-folytonossági terv követelményeinek, kötelező tartalmi elemeinek meghatározását, valamint az emelt díjas szolgáltatások nyújtásának feltételeit; * 

16. a számhordozhatóság szabályait és a számhordozhatóság megvalósíthatósága érdekében működő központi-referencia adatbázis és a szolgáltatók együttműködésének feltételeit és eljárási szabályait, valamint az adatbázishoz való hozzáférés minőségi követelményeit; * 

17. a közvetítőválasztás szabályait; * 

18. az interfészek műszaki leírásának tartalmi követelményeit és az azokhoz való hozzáférés előírását; * 

19. a távirat-szolgáltatás ellátásának részletes szabályait;

20. *  az elektronikus hírközlési szolgáltatót, alkalmazottját, tagját, megbízottját terhelő adatvédelmi és titoktartási kötelezettséget, az adatkezelés részletes szabályait, a titokvédelemre vonatkozó különleges feltételeket, a forgalmi és számlázási adatok kezelését, az azonosítókijelzés és a hívásátirányítás feltételeit, továbbá az elektronikus hírközlési szolgáltatók hálózatbiztonsággal kapcsolatos alapvető kötelezettségeit; * 

21. a segélyhívások megválaszolása céljából a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatok segélyhívó szolgálatok műszaki feltételeit és rendelkezésére bocsátásának módját; * 

22. *  a nagyfrekvenciás villamos berendezések és a nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást keltő berendezések megfelelőségének igazolását, a megfelelőségi nyilatkozat feltételeit, a megfelelőség alapvető követelményeit, az idegen honosságú megfelelőségi tanúsítványok kölcsönös elismerésének feltételeit az iparügyekért felelős miniszter véleményezését követően;

23. *  az építésügyért és a feladatkörükbe tartozó sajátos építményfajtára vonatkozó szabályok tekintetében, az elektronikus hírközlési építmények más építményfajtákkal való megközelítését, védelmét és keresztezését, továbbá a közös eszközhasználattal és helymegosztással kapcsolatban az elektronikus hírközlési szolgáltatókat terhelő egyes bejelentési, adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségeket és feladatokat a közlekedésért, az energiapolitikáért, illetve a vízgazdálkodásért felelős miniszter véleményezését követően; * 

24. előfizetői szerződések, azok létrejötte, módosítása, megszűnése, szolgáltatások korlátozásának feltételeit, az egyedi előfizetői szerződések és a szolgáltatók általános szerződési feltételei részletes szabályait, ideértve a tudakozószolgálatokkal és telefonkönyvekkel, valamint a szolgáltatók ezzel kapcsolatos kötelezettségeire vonatkozó részletes szabályokat; * 

25. *  azon eljárások körét, amelyekben kötelező vagy kizárólagos az elektronikus kapcsolattartás, illetve az egyes eljárásokban a kapcsolattartás módját;

26. *  az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárások szabályait, valamint a település tervezésénél, rendezésénél, utak és közművek építésénél, korszerűsítésénél, egyéb építmények és más létesítmények megvalósításánál, felújításánál az elektronikus hírközlési építmények elhelyezésével kapcsolatos szabályokat; * 

27. *  az egyetemes szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos szabályokat, ennek keretében az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató kijelölésének feltételeit és a vonatkozó eljárás részletes szabályait, a nettó elkerülhető költség és az egyetemes szolgáltatás nyújtásából származó közvetett előnyök számításának részletes szabályait, az egyetemes szolgáltatásokkal kapcsolatos pénzügyi terhek megtérítésének részletes szabályait, valamint az egyetemes szolgáltatás részletes pénzügyi és műszaki feltételeit, követelményeit; * 

28. *  az e törvény szerinti hírközlési szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket;

29. *  a Hatóság igazgatási szolgáltatási díjköteles eljárásait, az igazgatási szolgáltatási díj mértékét és megfizetésének módját;

30. * 

31. *  az informatikai és hírközlési ágazat ügyeleti rendszerének létrehozására, működtetésére, hatáskörére vonatkozó szabályokat, a szolgáltatók bejelentési és kapcsolattartási kötelezettségeit; * 

32. *  a honvédelmi és a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában közreműködésre kötelezett elektronikus hírközlési szolgáltatók kijelölését és felkészülési feladataik meghatározását; * 

33. *  a 159/B. § szerinti elektronikus hírközlési szolgáltatók és a kereső- és gyorsítótárszolgáltatók KEHTA-hoz való kapcsolódásának és elektronikus kapcsolattartásának, valamint a KEHTA-hoz való kapcsolódás alóli mentesülés részletes szabályait; * 

34. * 

35. *  a 83/A. § (1) bekezdés szerinti írásbeli ajánlat kötelező tartalmi elemeit, valamint a Hatóság 83/B. § (1) bekezdése, 90. § (7) bekezdése, 93/A. § (8) bekezdése, 93/B. § (6) bekezdése, 94. § (2f) bekezdése és 99/C. § (2) bekezdése szerinti jogvitás eljárásának eljárási szabályait, a kérelem tartalmi követelményeit, a tényállás tisztázására vonatkozó szabályokat, a hatósági döntés tartalmát, a költségek megállapításának szabályait, az alkalmazandó költségszámítási vagy díjképzési módszer szabályait.

(4) *  Az Elnök (3) bekezdés szerinti jogalkotási hatáskörébe tartozó, 2011. augusztus 1. napját megelőzően kibocsátott jogszabályok az Elnök által azonos tárgykörben kibocsátott jogszabályok hatálybalépésének napjáig maradnak hatályban, e napig alkalmazhatók.

Módosuló jogszabályok

183. § * 

184. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

185. § (1) * 

(2) * 

(3) * 

186. § (1) * 

(2) Ahol e törvény hatálybalépését megelőzően kiadott jogszabály olyan meghatározást használ, amely tartalmát tekintve megfelel e törvény 188. §-a szerinti meghatározásnak, e törvény meghatározását kell érteni, így különösen ahol

a) hírközlést említ, ott - értelemszerűen - elektronikus hírközlést is,

b) távközlést említ, ott elektronikus hírközlést,

c) távközlési szolgáltatást, illetve építményt említ, ott elektronikus hírközlési szolgáltatást, illetve építményt,

d) távközlő hálózatot, berendezést, illetve végberendezést említ, ott elektronikus hírközlő hálózatot, berendezést, illetve végberendezést,

e) távbeszélő szolgáltatást, illetve hálózatot említ, ott helyhez kötött telefon szolgáltatást, illetve hálózatot

kell érteni.

(3) Ahol a törvény hatálybalépését megelőzően megkötött hálózati szerződés, illetve elektronikus hírközléssel kapcsolatos egyéb szerződés olyan meghatározást használ, amely tartalmát tekintve megfelel e törvény 188. §-a szerinti meghatározásnak, a (2) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés * 

186/A. § *  A III. Fejezet az Alaptörvény IX. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

Az Európai Unió jogának való megfelelés * 

187. § *  (1) Ez a törvény

a) a helyi hurok átengedéséről szóló, 2000. december 18-i 2887/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming), valamint a 2002/21/EK irányelv módosításáról szóló, 2007. június 27-i 717/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

c) *  az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és Hivatalának létrehozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1211/2009/EK rendelete (2009. november 25.),

d) *  short ügyletekről és a hitel-nemteljesítési csereügyletekkel kapcsolatos egyes szempontokról szóló 236/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

e) *  egy többéves rádióspektrum-politikai program létrehozásáról szóló 2012. március 14-ei 243/2012/EU parlamenti és bizottsági határozat 5. cikke

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

(2) *  Ez a törvény

a) a rádióberendezésekről és a távközlő végberendezésekről, valamint a megfelelőségük kölcsönös elismeréséről szóló, 1999. március 9-i 1999/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2. cikk a)-e) és i) pontjának, 3. és 4. cikk, 6. cikk (1) és (4) bekezdésének, 7. cikk (2) és (4) bekezdésének,

b) az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról („Hozzáférési irányelv”) szóló, 2002. március 7-i 2002/19/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelvnek,

c) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről (engedélyezési irányelv) szóló, 2002. március 7-i 2002/20/EK irányelv európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

d) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról (keretirányelv) szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK az európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

e) az egyetemes szolgáltatásról és az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról (egyetemes szolgáltatási irányelv) szóló, 2002. március 7-i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

f) a személyes adatoknak az elektronikus hírközlési ágazatban történő feldolgozásáról és magánjellegének védelméről (az adatvédelemről és az elektronikus hírközlésről szóló irányelv) szóló, 2002. július 12-i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

g) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások piacának versenyéről szóló, 2002. szeptember 16-i 2002/77/EK európai bizottsági irányelvnek,

h) a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. március 15-i 2006/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

i) a távközlési végberendezések piacain folyó versenyről szóló, 2008. július 20-i 2008/63/EK bizottsági irányelvnek,

j) az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. november 25-i 2009/136/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

k) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. november 25-i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

l) a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentésére irányuló intézkedésekről szóló, 2014. május 15-i 2014/61/EU európai parlamenti és a tanácsi irányelv 2. cikk 1-4.; 7-9. valamint 11. pontja, 3. cikk., 4. cikk, 5. cikk, 6. cikk, 7. cikk, 8.cikk és a 9. cikk (1)-(4) bekezdésének, valamint

m) a spektrumhasználatra vonatkozó információk Közösségen belüli harmonizált rendelkezésre állásáról szóló, 2007. május 16-i 2007/344/EK bizottsági határozatnak való megfelelést szolgálja.

Értelmező rendelkezések

188. § E törvény alkalmazásában:

1. *  Alapkiépítésű monitoring alrendszer: olyan, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által meghatározott műszaki alapkövetelmények szerint Magyarország területén létesített és működtetett rendszer, amely lehetővé teszi az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezet előfizetői, illetve felhasználói köréből tetszőlegesen kiválasztható, az előfizetők (felhasználók) összlétszámának legalább 0,1-0,6%-át kitevő, 150 000 előfizetői létszám alatt 0,6%, de legalább 60, 150 000-1 000 000 előfizetői létszám között 0,3%, de legalább 900, 1 000 000 előfizetői létszám felett 0,1%, de legalább 3000 (a teljes előfizetői körből egy előfizetőre számított átlagforgalom legfeljebb kétszeresével forgalmazó) előfizető vagy felhasználó kommunikációjának egyidejű ellenőrizhetőségét és azok kísérőadatainak késedelem nélküli, teljes körű, folyamatos, egyidejű kiválasztását és kiadását a kilépési pontra.

1/a. *  Azonosítás szolgáltatás: olyan kapcsolódó szolgáltatás melyet az előfizető vagy felhasználó személyére vonatkozó adatok igénybevételével nyújtanak.

1/b. *  Adatkicserélő központ: adatkicserélő szolgáltatás nyújtását lehetővé tévő osztott elektronikus hírközlő hálózat.

1/c. *  Adatkicserélő szolgáltatás: előfizetők, elektronikus hírközlési szolgáltatók, vagy információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltatók által kezdeményezett, illetve fogadott IP alapú adatforgalom továbbítását lehetővé tevő, adatkicserélő központ útján természetes vagy jogi személy adatkicserélő szolgáltató által nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatás.

2. Azonosító: az elektronikus hírközlő hálózat működéséhez, az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásához, illetőleg az elektronikus hírközlő hálózatok és szolgáltatások együttműködéséhez szükséges, az információ, illetőleg a jelzés célba juttatására szolgáló, annak címzettjét meghatározó betűkből, számokból, illetve jelekből álló karaktersorozat.

3. Azonosítógazdálkodás: azon állami tevékenységek összessége, mely - a nemzetközi előírások figyelembevételével - a hírközlő hálózatok, illetőleg az elektronikus hírközlési szolgáltatások eléréséhez szükséges azonosítók használatát az egyes szolgáltatók számára rendelkezésre bocsátja. Jelen törvény vonatkozásában a domain név, az e-mail cím és az IP (Internet Protokoll) címekkel kapcsolatos tevékenységek nem tartoznak bele az azonosítógazdálkodási tevékenységbe.

4-5. * 

5/a. *  Átviteli rendszer: a televízió vagy rádió műsorjeleknek az analóg vagy digitális műsorterjesztését szolgáló műszaki eljárások, elektronikus hírközlési és más eszközök rendszere, amely a műsorterjesztés alkalmazott átviteli közegéhez - így különösen a levegőhöz és rádiófrekvenciához, koaxiális vezetékhez, sodrott érpárú vezetékhez, üvegszálas vezetékhez - kapcsolódik.

6. Barangolás mobil rádiótávközlő hálózaton: mobil rádiótelefon hálózat üzemeltetőjének előfizetője által más mobil rádiótelefon szolgáltató vagy üzemeltető hálózatának igénybevétele oly módon, hogy az előfizető a részére előfizetői hozzáférést nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató hálózatában használt alap-, illetve a műszaki lehetőségek figyelembevételével további szolgáltatásokat és hívási módokat részben vagy egészben az igénybe vett hálózaton is használni tudja, anélkül, hogy ezen szolgáltató előfizetőjévé válna.

6/A. *  Belföldi forgalomba hozatal: Magyarországon első alkalommal történő forgalmazás.

7. Belföldi hívás: minden olyan hívás, amelyet belföldön kezdeményeznek, és belföldön végződik.

8. * 

9. Bitfolyam hozzáférés: kétirányú, adott nagysebességű digitális hálózati szolgáltatás, amelynek során aktív hálózati eszközeinek átviteli kapacitását engedi át, illetve osztja meg az arra kötelezett szolgáltató az arra jogosult szolgáltatóval.

9/a. *  E-segélyhívás: olyan, járműből az európai harmonizált segélyhívó számra érkező segélyhívás, amelyet vagy automatikusan a járműbe épített érzékelő aktiválása hatására, vagy manuálisan indítanak, és amely szabványos adatokat továbbít mobil rádiótelefon-hálózatok segítségével, és hangátviteli csatornát hoz létre a járműben tartózkodók és a segélyszolgálati állomás között.

10. Egyéni előfizető: az a természetes személy előfizető, aki úgy nyilatkozott, hogy gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.

11. *  Egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás: az e törvényben meghatározott azon elektronikus hírközlési szolgáltatások, amelyek meghatározott minőségben, Magyarország területén bárhol, minden felhasználó számára megfizethető ár ellenében igénybe vehetők.

12. *  Elektronikus hírközlési építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott sajátos építményfajták, az elektronikus hírközléshez szükséges olyan sajátos építmények, amelyek magukba foglalják a vezetékekkel és vezeték nélküli összeköttetésekkel összefüggő - burkoló, tartó, védő, jelző stb. - műtárgyakat, különösen a tartozékokat és a tartószerkezeteket, az antenna-tartószerkezeteket (tornyokat), oszlopokat, alagutakat, kábelszekrényeket, csatornákat, föld alatti és föld feletti jelzőket, védőműtárgyakat, és a nyomvonalas és nyomvonal jellegű elektronikus hírközlési építményeket.

12/a. *  Elektronikus hírközlési építmény építési folyamatának résztvevője: az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésére és folytatására hatósági határozat alapján jogosult építtető, az építésügyi hatósági eljáráshoz és az építőipari kivitelezéshez szükséges tervdokumentáció elkészítéséhez jogosultsággal rendelkező tervező, kivitelező, az építési területen végzett építési-szerelési munkát irányító felelős műszaki vezető, az építőipari kivitelezési tevékenység teljes folyamatában a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések és a tervdokumentáció betartását elősegítő és ellenőrző építési műszaki ellenőr.

13. *  Elektronikus hírközlési szolgáltatás: olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért végzett szolgáltatás, amely teljesen vagy nagyrészt jeleknek elektronikus hírközlő hálózatokon történő átviteléből, és ahol ez értelmezhető, irányításából áll, ideértve az adatkicserélő szolgáltatást, valamint a nyilvános adatkicserélő szolgáltatást is, de nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató vagy ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatásokat, valamint nem foglalja magában az információs társadalommal összefüggő, más jogszabályokban meghatározott szolgáltatásokat, amelyek nem elsősorban az elektronikus hírközlő hálózatokon történő jeltovábbításból állnak.

14. *  Elektronikus hírközlési szolgáltató: elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője, valamint elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó természetes, illetőleg jogi személy.

15. Elektronikus hírközlési tevékenység: olyan tevékenység, amely bármely értelmezhető formában előállított jel, jelzés, írás, kép, hang vagy bármely természetű egyéb közlemény elektronikus hírközlő hálózaton keresztül egy vagy több felhasználóhoz történő eljuttatását szolgálja, így különösen az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása, elektronikus hírközlő hálózat vagy berendezés üzemeltetése, végberendezések forgalmazása és a kapcsolódó szolgáltatások.

16. *  Elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály: e törvény, e törvény felhatalmazása alapján a törvény végrehajtása tárgyában kibocsátott jogszabály, elektronikus hírközlésre vonatkozó, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus, Hatóság határozata és a Hatóság által az ügyféllel kötött hatósági szerződés.

17. Elektronikus hírközlő berendezés: az elektronikus hírközlési tevékenység végzéséhez szükséges berendezés, ideértve többek között a készüléket.

18. Elektronikus hírközlő eszköz: az elektronikus hírközlő berendezések és a kapcsolódó eszközök összessége, ideértve az antennákat is.

19. *  Elektronikus hírközlő hálózat: átviteli rendszerek és - ahol ez értelmezhető - a hálózatban jelek irányítására szolgáló berendezések, továbbá más erőforrások - beleértve a nem aktív hálózati elemeket is -, amelyek jelek továbbítását teszik lehetővé meghatározott végpontok között vezetéken, rádiós, optikai vagy egyéb elektromágneses úton, beleértve a műholdas hálózatokat, a helyhez kötött és a mobil földfelszíni hálózatokat, az energiaellátó kábelrendszereket, olyan mértékben, amennyiben azt a jelek továbbítására használják, a műsorszórásra használt hálózatokat és a kábeltelevíziós hálózatokat, tekintet nélkül a továbbított információ fajtájára.

20. Elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője: nyilvános elektronikus hírközlő hálózat, illetve kapcsolódó eszközök feletti rendelkezési vagy használati jogot gyakorló természetes, illetőleg jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet.

21. Elektronikus hírközlő végberendezés: olyan termék vagy egy termék olyan része, amelynek rendeltetése az elektronikus hírközlő hálózatra való kapcsolódás közvetlenül vagy közvetve, az előfizetői hozzáférési ponton keresztül az elektronikus hírközlő hálózattal való együttműködés céljából.

22. *  Előfizető: olyan természetes vagy jogi személy, vagy más szervezet, aki vagy amely a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtójával ilyen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéses viszonyban áll.

23. *  Előfizetői hozzáférési pont: azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető, vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe.

24. Előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató: azon elektronikus hírközlési szolgáltató, amely valamely elektronikus hírközlő hálózathoz vagy annak részéhez elektronikus hírközlő végberendezés nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevétele céljából történő fizikai és logikai csatlakoztatására vonatkozóan az előfizetővel előfizetői szerződést kötött.

25. Előfizetői szolgáltatás: a nyilvánosan elérhető, e törvény értelmében hálózati szolgáltatásnak nem minősülő elektronikus hírközlési szolgáltatás.

25/A. *  Az Európai Gazdasági Térség tagállama: az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam.

25/B. *  Építési munka: olyan építési vagy közművesítési munkák, amelyek összességében vett eredménye önmagában alkalmas valamely gazdasági vagy műszaki funkció ellátására, és amely egy fizikai infrastruktúra legalább egy elemét érinti.

25/C. *  Épületen belüli fizikai infrastruktúra: a végfelhasználói helyen található fizikai infrastruktúra vagy létesítmény, ideértve a vezetékes vagy a vezeték nélküli hozzáférési hálózatok fogadására szánt, közös tulajdonban lévő elemeket is, amennyiben ezek a hozzáférési hálózatok alkalmasak előfizetői szolgáltatás nyújtására és az épület hozzáférési pontjának az elektronikus hírközlő hálózat hálózati végpontjával való összekapcsolására.

25/D. *  Épület-hozzáférési pont: az épületen belül vagy kívül elhelyezkedő, a szolgáltatók számára hozzáférhető azon fizikai pont, amely lehetővé teszi a nagy sebességű technológia fogadására kész, épületen belüli fizikai infrastruktúrához való fizikai és logikai csatlakozást.

26. *  Felhasználó: az a természetes személy, jogi személy vagy egyéb szervezet, amely használja vagy igényli az elektronikus hírközlési tevékenységeket, így különösen az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat.

27. Fizikai helymegosztás: Olyan helymegosztás, amelynek esetében a helymegosztásra jogosult berendezései az arra kötelezett szolgáltató létesítményén belül, utóbbi által rendelkezésre bocsátott meghatározott helyen kerülnek elhelyezésre.

27/a. *  Fizikai infrastruktúra: a hírközlő vezetékek, az aktív hálózati elemeket nélkülöző optikai szál, az ivóvíz-törzshálózat és az ivóvíz-bekötővezeték (azaz emberi fogyasztásra szánt víz szállítására használt hálózati elemek) kivételével a 33/a. pontban meghatározott rendeletetésű hálózathoz tartozó, különösen átviteli vagy elosztó hálózat elemek, csővezeték, védőcsövek, védőcsövek szerelvényei, alépítmény, ellenőrzőkamra, ellenőrzőakna, szekrény, építmény, antennaszerkezet, torony, tartóoszlop vagy más olyan elem, amely a hálózat más elemeinek fogadására szolgál anélkül, hogy maga is a hálózat aktív részévé válna.

28. Fogyasztó: bármilyen természetes személy, aki szakmáján, üzleti tevékenységén vagy hivatásán kívül eső célból nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatást használ vagy igényel.

29. *  Forgalmazás: a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 765/2008/EK rendelet) 2. cikk 1. pontjában meghatározott fogalom.

29/A. *  Forgalomba hozatal: a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 2. pontjában meghatározott fogalom.

30. Földrajzi szám: az ANFT-ben meghatározott olyan szám, amely földrajzi helyre utaló számrészét a számkijelölés szerinti előfizetői hozzáférési pont fizikai helyére történő irányítására használnak.

30/a. *  Frekvenciafelosztás: egy adott frekvenciasávhoz egy vagy több rádiószolgálat hozzárendelése abból a célból, hogy azok a frekvenciasávot meghatározott feltételek mellett használják.

31. Frekvenciagazdálkodás: azon állami tevékenységek összessége, melyek a rádióspektrum szabályozott nemzeti és nemzetközi felhasználását szolgálják, célja a rádióspektrum hatékony és káros zavarástól mentes felhasználása, a frekvenciák biztosítása a rádiószolgálatok keretében működő rádiótávközlési, rádiócsillagászati és egyéb nem rádiótávközlési alkalmazások számára.

31/a. *  Gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet.

32. *  Gyártó: a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 3. pontjában meghatározott személy.

33. Hálózat egysége: az elektronikus hírközlő hálózat létesítésére, működtetésére, módosítására és megszüntetésére vonatkozó műszaki követelményrendszernek való megfelelés, amely biztosítja az együttműködő hálózatok használatának és az ezekhez történő hozzáférésnek a zavartalanságát, továbbá a hálózatban tárolt adatok funkcionális változatlanságát.

33/a. *  Hálózatüzemeltető: a földgáz, a villamos energia, a távhő előállításával, termelésével, szállításával, elosztásával vagy átvitelével kapcsolatos szolgáltatások, a közvilágítás, a víziközmű-szolgáltatás, valamint a vasúti, közúti, hajózási, repülőtéri, más közlekedési szolgáltatások nyújtására szolgáló fizikai infrastruktúra tulajdonosa, illetve annak üzemeltetője, valamint a nyilvános elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője.

34. Hálózati hozzáférési pont: a hálózatnak más hálózat fizikai csatlakoztatására kijelölt olyan pontja, melyen keresztül a hozzáférési szolgáltatás megvalósul.

35. *  Hálózati szerződés: a hálózati szolgáltatások igénybevételére, azokhoz való hozzáférésre irányuló, szolgáltatók vagy szolgáltató és valamely vállalkozás közötti szerződés, ideértve a hozzáférésre és összekapcsolásra irányuló szerződést, továbbá a lineáris médiaszolgáltató és a műsorterjesztő közötti, műsorterjesztési szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződést is.

36. *  Hálózati szolgáltatás: hozzáférési és/vagy összekapcsolási szolgáltatás nyújtása más szolgáltató vagy vállalkozás számára, illetve az ezek nyújtásához szükséges kiegészítő szolgáltatások.

37. Hálózati végpont: az a fizikai és logikai csatlakozási pont vagy rádiós csatlakozási felület, amelyen keresztül a szolgáltató hozzáférést nyújt egy elektronikus hírközlő hálózathoz.

38. * 

39. *  Harmonizált frekvenciahasználatú rádióalkalmazás: olyan rádióalkalmazás, amelyre vonatkozó rádióinterfész-előírások (beleértve a frekvenciafelosztást, a csatornaelrendezési tervet és a vonatkozó frekvenciagazdálkodási jellemzőket) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes minden államban azonosak.

40. Hatékony szolgáltató: az a szolgáltató, amelynek az egy termék-, illetve szolgáltatásegységre jutó költsége nemzetközi összehasonlításban elfogadható, figyelembe véve az adott piaci körülményeket, a szolgáltatás nyújtásának technológiáját és a szolgáltató méretét.

41. *  Helyhez kötött telefonszolgáltatás: helyhez kötött előfizetői végponton keresztül igénybe vehető nyilvános telefonszolgáltatás, amely nem minősül nyilvánosan elérhető mobil rádiótelefon szolgáltatásnak.

42. Helyhez kötött telefonhálózat: helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő nyilvános telefonhálózat.

43. *  Helyi alhurok: a helyhez kötött nyilvános elektronikus hírközlő hálózatban alkalmazott helyi hurok egy olyan szakasza, amely egy előfizetői hozzáférési pontot összeköt egy koncentrációs ponttal vagy egy meghatározott köztes hozzáférési ponttal.

44. * 

45. *  Helyi hurok: a nyilvános helyhez kötött elektronikus hírközlő hálózatban valamely előfizetői hozzáférési pontot egy rendezővel vagy annak megfelelő eszközzel összekapcsoló transzparens fizikai áramkör (így különösen a sodrott rézérpáras, illetve koaxiális kábeles, illetve optikai szálas, vagy más, ezekkel egyenértékű átviteli közegen létesített kapcsolat).

46. Helyi hurok átengedése: a helyi hurok teljes átengedése és a helyi hurok részleges átengedése, amely nem vonja maga után a helyi hurok tulajdonjogának megváltozását.

47. *  Helyi hurok részleges átengedése: a kötelezett szolgáltató tulajdonában lévő helyi hurokhoz vagy helyi alhurokhoz való hozzáférés biztosítása valamely jogosult szolgáltató számára, amely lehetővé teszi a hálózati infrastruktúra egy meghatározott részének, például a frekvencia egy részének vagy ezzel egyenértékű résznek a használatát.

48. *  Helyi hurok teljes átengedése: a kötelezett szolgáltató tulajdonában lévő helyi hurokhoz vagy helyi alhurokhoz való hozzáférés biztosítása valamely jogosult számára, amely lehetővé teszi a hálózati infrastruktúra teljes kapacitásának használatát.

49. *  Helymeghatározási adat: az elektronikus hírközlő hálózatban vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás során kezelt bármely adat, amely egy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználója végberendezésének földrajzi helyzetét jelzi.

49/a. *  Helymeghatározási szolgáltatás: olyan kapcsolódó szolgáltatás, amelyet az előfizető vagy felhasználó helymeghatározási adatainak megadásával nyújtanak.

50. Helymegosztás: erre kötelezett szolgáltató által fizikai tér és műszaki feltételek biztosítása a jogosult szolgáltató részére, annak berendezései megfelelő elhelyezése és bekapcsolása céljából fizikai, távoli, illetve virtuális helymegosztás útján.

50/a. *  Hívás: nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételével megvalósított, kétirányú hangalapú kommunikációt lehetővé tevő csatlakozás.

51. Híváskezdeményezés forgalmi szolgáltatás: hálózati szolgáltatás, hívás továbbítása a hívó előfizető hozzáférési pontjáról az összekapcsolási pontig.

52. * 

53. Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás: hálózati szolgáltatás, a hívás továbbítása az összekapcsolási pontról a hívott előfizető hozzáférési pontjára.

54. * 

55. Hosszú távú, előremutató különbözeti költségek költségszámítási módszere (LRIC): az a költségszámítási módszer, amely a szolgáltatók számviteli nyilvántartásaiban szereplő tényadatokat és a szolgáltató meglévő elektronikus hírközlési struktúráját használja fel kiindulási pontként, a tárgyi eszközökre, immateriális javakra és működési költségekre, illetve ráfordításokra vonatkozó tényleges adatokat a működésében hosszú távon feltételezett változások és hatékonysági tényezők figyelembevételével átértékeli, majd ezek mennyiségtől függő részét a közvetett költségek megtérülését biztosító felár figyelembevételével költségmeghatározó tényezők és költségmennyiség függvények segítségével tevékenységekre és termékekre allokálja.

56. *  Hozzáférés: eszközök vagy szolgáltatások rendelkezésre bocsátása más elektronikus hírközlési szolgáltató vagy vállalkozás részére meghatározott feltételek mellett, kizárólagos vagy nem kizárólagos jelleggel, elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása céljából, beleértve azt is, amikor ezeket az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások vagy lineáris médiaszolgáltatás nyújtására használják. A hozzáférés kiterjed többek között a hálózati elemekhez és kapcsolódó eszközökhöz történő hozzáférésre, amely magában foglalhatja

a) a berendezések vezetékes vagy vezeték nélküli módon történő csatlakoztatását (ez tartalmazza különösen a helyi hurokhoz és a helyi hurok révén történő szolgáltatásnyújtáshoz szükséges eszközökhöz és szolgáltatásokhoz történő hozzáférést);

b) az informatikai rendszerekhez vagy adatbázisokhoz való hozzáférést előrendelés, ellátás, rendelés, karbantartás, javítási igények és számlázás céljából;

c) az összekapcsolást;

d) a bitfolyam hozzáférést;

e) a fizikai infrastruktúrához való hozzáférést, beleértve az épületeket, alépítményeket és tornyokat;

f) a megfelelő szoftverrendszerekhez való hozzáférést, beleértve a működéstámogató rendszereket, a számfordításhoz vagy ezzel egyenértékű funkciót kínáló rendszerekhez való hozzáférést;

g) a helyhez kötött és mobil rendszerekhez való hozzáférést, különösen barangolás céljából;

h) digitális televíziós szolgáltatások feltételes hozzáférési rendszereihez való hozzáférést;

i) virtuális hálózati szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

56/A. *  Importőr: a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 5. pontjában meghatározott személy.

57. Interfész: a jelen törvény alkalmazásában

a) hálózati interfész: az elektronikus hírközlő hálózat azon csatlakoztatási felülete - annak fizikai és logikai jellemzőivel együtt -, amely más elektronikus hírközlő hálózathoz való hozzáférésre vagy hálózattal való összekapcsolásra szolgál,

b) előfizetői interfész: az elektronikus hírközlő hálózat azon csatlakoztatási felülete - annak fizikai és logikai jellemzőivel együtt -, amelyen keresztül a szolgáltató a felhasználónak előfizetői hozzáférést nyújt az elektronikus hírközlő hálózathoz,

c) *  rádióinterfész: a rádióhullámoknak a rádióberendezések közötti átviteli útját meghatározó rádiós csatlakozási felület, valamint ennek műszaki jellemzői.

58. *  Internet-hozzáférés szolgáltatás: olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely során a szolgáltató IP-cím hozzárendelésével biztosítja az IP alapú adatátvitelt az előfizetői hozzáférési pont, valamint az internet legalább egy belföldi és egy nemzetközi nyilvános adatkicserélő központja között.

59. * 

60. Irányítás: a Tpvt. 23. § (2) bekezdésében így meghatározott kapcsolat.

60/a. *  Jelenlét-ellenőrző szolgáltatás: olyan kapcsolódó szolgáltatás, amelyet az előfizető vagy felhasználó meghatározott állapotára vonatkozó adatok igénybevételével nyújtanak.

61. *  Kapcsolódó eszközök: elektronikus hírközlőhálózat üzemeltetéséhez, elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásához kötődő, ahhoz igénybe vehető, arra alkalmas kapcsolódó szolgáltatások, fizikai eszközök és egyéb létesítmények vagy elemek, ideértve többek között az elektronikus hírközlési építményeket, az épületek vagy az épületek kábelbevezetését, az épületek kábelezését, az antennákat, a tornyokat és egyéb tartószerkezeteket, az alépítményeket, a kábelcsatornákat, a tartóoszlopokat, az ellenőrzőaknákat és a szekrényeket.

61/a. *  Kapcsolódó szolgáltatások: azok az elektronikus hírközlő hálózathoz, illetve elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik, illetve támogatják az adott hálózat vagy szolgáltatás útján történő szolgáltatásnyújtást, vagy erre alkalmasak, beleértve a számfordítást, és az azzal egyenértékű funkcióval rendelkező rendszereket, a feltételes hozzáférésű rendszereket és az elektronikus műsortájékoztatókat, valamint egyéb szolgáltatásokat, mint például az azonosítás szolgáltatást, a helymeghatározási és a jelenlét-ellenőrző szolgáltatást.

61/b. *  Kábelrendező: a helyi hurok értelmezésében olyan csatlakozásra megfelelő szerelvény, amelyben az érintett helyi hurok vagy helyi alhurok egyedi leválasztó eszközei találhatók.

62. *  Káros zavarás: olyan zavarás, amely veszélyezteti egy rádiónavigáció szolgálat vagy más biztonsági szolgálat működését, vagy amely egyébként komolyan károsítja, akadályozza vagy ismételten megszakítja egy - a Nemzetközi Rádiószabályzatnak, illetve az alkalmazandó európai uniós vagy nemzeti szabályozásnak megfelelően használt - rádiótávközlési szolgálat működését.

63. Készülék: a rádióberendezés és az elektronikus hírközlő végberendezés.

64. *  Kilépési pont: a titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés során az elektronikus hírközlési szolgáltató rendszeréből a monitoring alrendszerrel, alrendszerekkel kinyert közlések és kísérőadatok fizikai átadási pontja, pontjai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat felé, amelyet az elektronikus hírközlési szolgáltató a 92. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint egyeztetetten, adott földrajzi helyen és formában, az elektronikus hírközlési szolgáltató területén biztosít.

64/a. *  Kis és középvállalkozás: a kis és középvállalkozások támogatásáról szóló törvényben ekként meghatározott vállalkozások.

65. Kizárólagos jogok: egyetlen vállalkozásnak jogszabályban vagy közigazgatási határozatban biztosított olyan jog, amely alapján kizárólag az ilyen joggal rendelkező vállalkozás végezheti az adott tevékenységet egy adott földrajzi területen belül.

66. Közös eszközhasználat: az elektronikus hírközlési építmények, valamint az elektronikus hírközlő eszközök, így többek között az információs rendszerek közös használata. A helymegosztás a közös eszközhasználat különös formája.

67. *  Közvetítő szolgáltató: azon elektronikus hírközlési szolgáltató, amely az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatóval kötött hálózati szerződése vagy az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatóval kötött hálózati szerződéses jogviszonyban álló harmadik elektronikus hírközlési szolgáltatóval kötött megállapodása alapján biztosítja az előfizető választása szerinti esetekben a hívott előfizető vagy szolgáltatás elérést.

68. *  Közvetítőválasztás: az elektronikus hírközlési szolgáltató előfizetőjének az a lehetősége, hogy a hívott előfizető vagy szolgáltatás eléréséhez megválassza a közvetítő szolgáltatót, amely az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatóval összekapcsoláson keresztül nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatást nyújt.

69. *  Közzététel: e törvény által a Hatóság számára közzétenni rendelt információ hozzáférhetővé tétele a Hatóság internetes oldalain haladéktalanul. A közzététel időpontja az információ Hatóság internetes oldalain történő hozzáférhetővé tételének időpontja.

70. Különleges jogok: korlátozott számú vállalkozásnak jogszabályban vagy közigazgatási határozatban, egy adott földrajzi területen belül biztosított jogok,

a) amelyek odaítélése során a feljogosított vállalkozások kijelölése, vagy azok számának korlátozása nem objektív, arányos és hátrányos megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett történik, vagy

b) amelyek egyes vállalkozásoknak nem objektív, arányos és hátrányos megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett biztosítanak olyan jogszabályi vagy szabályozási előnyöket, amelyek jelentős mértékben befolyásolják más vállalkozások lehetőségét arra, hogy ugyanolyan elektronikus hírközlési tevékenységre vállalkozzanak, ugyanazon földrajzi területen belül, lényegében azonos feltételek mellett.

70/A. *  Meghatalmazott képviselő: a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 4. pontjában meghatározott személy.

70/b. *  MMS: Multimédiás üzenetküldés szolgáltatás.

71. Mobil rádiótelefon-hálózat: olyan földfelszíni rádiótávközlő hálózat, amely a nagy területen mozgó igénybevevők között lehetővé teszi a kétirányú telefon összeköttetésének felépítését.

72. Mobil rádiótelefon szolgáltatás: olyan nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás, amelynek során e szolgáltatás nagy térben mozgó bármely előfizetője - mobil rádiótelefon hálózat hálózati végpontján csatlakoztatott - nem helyhez kötött berendezésről indított hívással kommunikálhat egy másik hálózati végponttal, amelynek elérése az ANFT-ben meghatározott választási eljárás útján lehetséges. E szolgáltatás beszédátvitelre, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra és egyéb szolgáltatásokra (például adatátviteli szolgáltatások, rövid szöveges üzenetküldés, WAP, GPRS alapú szolgáltatások) szolgál.

73. * 

74. *  Műsorelosztás: olyan műsorterjesztés, amely során az előfizető, vagy felhasználó elektronikus hírközlő végberendezése meghatározott földrajzi helyen csatlakozik a műsorterjesztő átviteli rendszerhez.

75. *  Műsorszórás: olyan műsorterjesztés, amelynek során analóg vagy digitális médiaszolgáltatásokat a földfelszínen telepített - az elsődlegesen műholdas szolgálatra rendelt frekvenciák kivételével - rádiófrekvenciát használó, általában egyirányú adatátvitelt lehetővé tevő átviteli rendszerrel továbbítják az előfizetőhöz vagy felhasználóhoz; műsorszórásnak minősül a digitális műsorszóró hálózat (egyidejűleg több frekvenciát használó, több adóval működő hálózat) vagy műsorszóró adó (ugyanazon frekvenciát egyidejűleg, azonos módon használó egy vagy több adó) segítségével végzett műsorterjesztés is.

76. * 

77. *  Műsorterjesztés: az 5/a. pont szerinti bármely átviteli rendszerrel megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelynek során a médiaszolgáltató által előállított analóg vagy digitális műsorszolgáltatási jeleket a médiaszolgáltatótól az előfizető, vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől, és technológiától. Műsorterjesztésnek minősül különösen a műsorszórás, a műholddal végzett műsorterjesztés, a hibrid üvegszálas-koaxiális átviteli rendszeren végzett műsorterjesztés, emellett a műsor Internet Protokoll segítségével történő továbbítása valamely átviteli rendszeren, ha a szolgáltatás jellege, illetve feltételei megegyeznek a műsorterjesztéssel, illetve ez helyettesíti a más módon megvalósított műsorterjesztést. Műsorterjesztésnek minősül az olyan műsorterjesztés is, amelyhez az előfizető külön díj ellenében, vagy más elektronikus hírközlési szolgáltatás díjával csomagban értékesített díj ellenében férhet hozzá. A tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas átviteli rendszer segítségével történő jeltovábbítás nem minősül műsorterjesztésnek.

78. Nagyfrekvenciás jel: nem rádiótávközlési célra használt rádiófrekvenciás jel.

79. Nagyfrekvenciás mellékhatás: olyan nagyfrekvenciás jel, amely különféle célú berendezésekben (készülékekben, eszközökben, járművekben stb.) szikrakisülés, gázkisülés vagy félvezetős szabályozás melléktermékeként keletkezik.

80. Nagyfrekvenciás villamos berendezés: az elektromágneses energia kis térben való előállítására és hasznosítására szolgáló ipari, tudományos, orvosi, háztartási vagy hasonló célú, nem elektronikus hírközlő berendezés.

80/a. *  Nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózat: legalább 30 Mb/s adatátviteli sebességű, széles sávú hozzáférési szolgáltatások nyújtására képes elektronikus hírközlő hálózat.

80/b. *  Nagy sebességű technológia fogadására kész, épületen belüli fizikai infrastruktúra: nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok elemeinek fogadására szánt vagy ilyen hálózat működését lehetővé tevő, épületen belüli fizikai infrastruktúra.

81. Nem azonosítható hívószám: az a hívószám, amely az előfizető számára kiállított tételes számlamellékletben személyes adatok védelme érdekében nem szerepel.

82. Nemföldrajzi szám: az ANFT által meghatározott különleges számcsoportba tartozó telefon hívószám, amelyhez tartozó hozzáférés földrajzi helye csak számfordítással állapítható meg.

83. Nemzetközi hívás: olyan hívás, amelyben a hívott előfizető vagy szolgáltatás eléréséhez nemzetközi előtétet kell tárcsázni.

83/a. *  Nettó árbevétel: a szolgáltató számviteli törvény szerinti nettó árbevétele.

84. Nettó elkerülhető költség: az a költség, amelyet a hatékony szolgáltató az egyetemes szolgáltatási kötelezettség hiányában el tudna kerülni. A nettó elkerülhető költség számításakor figyelembe kell venni azokat a bevételeket és egyéb (közvetett) hasznokat, amelyeket az egyetemes szolgáltatás nyújtásának megszüntetésével a szolgáltató elveszítene.

84/a. *  Nyilvános adatkicserélő szolgáltatás: természetes vagy jogi személy nyilvános adatkicserélő szolgáltató által nyilvános adatkicserélő központ útján nyújtott olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelyet nyilvánosan hozzáférhető feltételrendszer szerint, megkülönböztetéstől mentesen vehetnek igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatók, médiaszolgáltatók és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltatók.

84/b. *  Nyilvános adatkicserélő központ: a nyilvános adatkicserélő szolgáltatás nyújtását lehetővé tévő osztott elektronikus hírközlő hálózat.

85. *  Nyilvános elektronikus hírközlő hálózat: teljesen vagy elsősorban a nyilvánosan elérhető, a hálózati végpontok közötti információátvitelt támogató elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására használt elektronikus hírközlő hálózat.

86. *  Nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás (telefonszolgáltatás): olyan, bárki számára rendelkezésre álló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely belföldi vagy nemzetközi számozási tervben szereplő hívószám vagy hívószámok segítségével közvetlenül vagy közvetve lehetővé teszi belföldi vagy belföldi és nemzetközi hívások kezdeményezését és fogadását.

87. Nyilvános telefonhálózat (telefonhálózat): olyan nyilvános elektronikus hírközlő hálózat, amelyen részben vagy egészben nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatást nyújtanak, illetve amely alkalmas hálózati végpontok között beszéd, továbbá más kommunikációra, így különösen a telefax és adatkommunikációra.

88. Nyilvános telefonállomás: a nagyközönség rendelkezésére álló távbeszélő végberendezés, amelynek használatára vonatkozóan a fizetőeszköz lehet pénzérme, hitelkártya, illetve előrefizetett kártya, beleértve a hívókódokkal használatos kártyákat.

88/a. *  Önálló gazdasági egység: olyan önálló szervezeti egység egy elektronikus hírközlési szolgáltató társaság társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény és a számvitelről szóló törvény szerinti olyan részlegének összes eszköze és kötelezettsége (ideértve a passzív időbeli elhatárolást is), amely részleg szervezeti szempontból független, a hozzá tartozó vagyonnal működni képes egységet képez.

88/b. *  Nyomvonalas és nyomvonal jellegű elektronikus hírközlési építmény: olyan elektronikus hírközlési építmény, amelyet az elektronikus hírközlési hálózat vezetékes összeköttetései és ezek burkoló, tartó, védő, jelző műtárgyai képeznek.

89. Összekapcsolás: egyazon vagy különböző elektronikus hírközlési szolgáltatók által használt elektronikus hírközlő hálózatok fizikai és logikai csatlakoztatása, annak érdekében, hogy az egyik szolgáltató felhasználói információt cserélhessenek ugyanezen vagy másik szolgáltató felhasználóival, illetve elérhessenek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokat. A szolgáltatást az összekapcsolásban részes felek vagy a hálózatukhoz hozzáféréssel rendelkező más szolgáltatók nyújthatják. Az összekapcsolás a hozzáférés sajátos fajtája, amely nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok tulajdon- vagy használati jogával rendelkező szolgáltatók között jön létre.

90. Rádióállomás: egy vagy több adó- vagy vevőberendezés vagy adó- és vevőberendezés-csoport a tartozékokkal együtt, valamely rádiótávközlési szolgálatnak vagy a rádiócsillagászati szolgálatnak egy adott helyen történő megvalósítása céljából.

91. *  Rádióberendezés: olyan termék vagy egy termék olyan alkotórésze, amely földfelszíni rádiótávközlés vagy űrtávközlés céljára szolgáló rádióspektrum felhasználásával képes rádióhullámok adása, vétele vagy adása és vétele útján távközlésre.

92. *  Rádióhullám: olyan, a térben mesterséges vezető nélkül terjedő elektromágneses hullám, amelynek frekvenciája nem nagyobb, mint 3000 GHz.

93. *  Rádióspektrum: a rádióhullámok frekvenciatartománya.

94. *  Rádiószolgálat: a Nemzetközi Rádiószabályzattal összhangban levő jogszabályban meghatározott rádiótávközlési szolgálat, továbbá a rádiócsillagászati szolgálat.

95. Rádiótávközlő hálózat: olyan elektronikus hírközlő hálózat, amelyben az információátvitel egészben, illetőleg jelentős mértékben rádiófrekvenciás jelek adásával és vételével valósul meg.

96. * 

97. *  Referenciaajánlat: a Hatóság határozata alapján a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató által kötelezően közzétett, a megajánlott hálózati szolgáltatásokat, illetőleg azok jogi, műszaki, pénzügyi feltételeit részletező ajánlat.

98. * 

99. Segélyhívás: a rendőrség, a mentőszolgálat, a tűzoltóság sürgősségi hívása rövid hívószámmal vagy az európai harmonizált segélyhívószámmal.

99/A. *  Sikertelen hívás: minden olyan telefonhívás (beleértve a beszédalapú - akár hagyományos, akár IP-alapú - telefonálást, az üzenetrögzítővel való kapcsolatot, a konferenciahívást és az adathívást) vagy kiegészítő szolgáltatás (beleértve a hívástovábbítást és hívásátirányítást), amelynél a hálózati kapcsolat sikeresen létrejött, de a hívás megválaszolatlan maradt (nem fogadott vagy elutasított hívás), illetőleg hálózatkezelői beavatkozás miatt a létrejött kapcsolat automatikusan azonnali bontásra került (foglalt, kikapcsolt vagy más okból nem elérhető állomás hívása).

99/b. *  SMS: rövid, szöveges üzenetszolgáltatás.

99/c. *  Segélyszolgálati állomás: azon területileg illetékes szervezeti egység, amely az illetékességi területéről segélyhívó számmal kezdeményezett hívás fogadásáért jogszabály rendelkezése, illetve megállapodás alapján felelős.

100. *  Transznacionális piac: az Európai Bizottság által meghatározott, az Európai Gazdasági Térség egészét vagy annak jelentős részét, de legalább két tagállamot érintő piac.

101. Távirat: a felhasználó - az elektronikus hírközlési szolgáltató és/vagy postai szolgáltató közreműködésével - feladott szöveges közleménye, amelyet a szolgáltatók kézbesítés vagy elektronikus hírközlő végberendezés közvetítésével juttatnak el a címzetthez.

102. *  Tartós adathordozó: olyan eszköz, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze.

103. *  Telepítés: rádióállomás, rádiórendszer vagy rádiótávközlő hálózat kiépítése, üzemeltetésre alkalmas állapotba hozatala rádiófrekvenciás jelek adását, illetve vételét megvalósító üzemmódban, üzemben tartás vagy kísérleti üzemeltetés nélkül.

104. * 

105. *  Titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés: az elektronikus hírközlő hálózaton és elektronikus hírközlő eszközökkel az elektronikus hírközlési tevékenység során, illetve azzal összefüggésben keletkezett, továbbított információk, adatok kiválasztása, kicsatolása, technikai eszközzel történő rögzítése és megismerése az arra külön törvényben felhatalmazott szervek által.

106. Transzferár: azon szolgáltatás egységének meghatározott módszertan szerint számított ellenértéke, amelyet egy szolgáltató egyik üzletága nyújt egy másik üzletága részére.

107. *  Űrszegmens: műholdas távközlési rendszer része, amely magában foglalja a műholdat és a műholdkövetési, távmérési és távvezérlési funkciókat, valamint a műholdak részére logisztikai támogatást nyújtó földi berendezéseket.

108. Üzletág: a szolgáltató tevékenységi körén belüli, a számviteli szeparációs kimutatásokban elkülönítetten nyilvántartandó területek, amelyek úgy működnek, mintha önállóan gazdálkodó szervezetek lennének.

108/a. *  Üzleti előfizető: az a személy vagy szervezet (ideértve az állami, közigazgatási szervet, civil szervezetet és más, jogszabályban önálló jogi személyiséggel felruházott szervezetet is), aki vagy amely szakmája, önálló foglalkozása, gazdasági, üzleti tevékenysége vagy jogszabályban meghatározott feladata körében veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást.

109. *  Üzleti titok: a Ptk. 2:47. §-a szerinti üzleti titok.

110. *  Vállalkozás: Az a természetes és a jogi személy - ideértve a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepét is - amelynek Magyarország területén tanúsított, vagy hatásaiban itt érvényesülő piaci magatartása részben vagy egészben Magyarország területén nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódik.

110/a. *  Végfelhasználó: olyan felhasználó, aki az adott hálózati hozzáférési pontot saját érdekkörében használja, és azon nem nyújt nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatást.

110/b. *  Végfelhasználói hozzáférés felett rendelkező vállalkozás: azon vállalkozás, amely a végfelhasználó valamely elektronikus hírközlő hálózathoz vagy annak részéhez történő fizikai vagy logikai csatlakoztatása felett rendelkezési jogot gyakorol.

111. *  Virtuális helymegosztás: olyan helymegosztás, amelynek során a helymegosztásra jogosult szolgáltató megbízásából a kötelezett szolgáltató birtokolja és üzemelteti a rendezőhöz kapcsolódó azon berendezéseket, amelyek a jogosult szolgáltató igényeit elégítik ki.