A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet

a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény (a továbbiakban: Eitv.) 22. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) A rendelet hatálya az Eitv. 3. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott szervekre (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szervek) terjed ki, kivéve azon országos vagy térségi feladatot ellátó közoktatási intézményeket, amelyek az Eitv. szerinti közzétételi kötelezettségüknek az Eitv. 3. §-ának (3) bekezdésében foglalt módon tesznek eleget.

(2) E rendelet meghatározza a közzétételi listák szerinti adatok közzétételének szerkezetére és az összefüggő tárgyú közzétett adatokat egybefoglaló tartalmi egységekre (a továbbiakban: közzétételi egység) vonatkozó előírásokat.

2. § (1) A közzétételre szolgáló honlap megnyitásakor megjelenő oldalon az adatközlő köteles elhelyezni a közzétételi listák által előírt adatokat tartalmazó jegyzékre vagy felületre (a továbbiakban: jegyzékre) mutató hivatkozást. A hivatkozást jól látható módon kell elhelyezni, „Közérdekű adatok„ elnevezéssel.

(2) Az adatközlő a jegyzéket úgy alakítja ki, hogy a jegyzék - az adott szerv vonatkozásában értelmezhetetlen egységek kivételével - az 1. melléklet szerinti tagolásban tartalmazza az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket, vagy hivatkozik azokra. Amennyiben az adatközlő más adatfelelőstől származó adatot tesz közzé, a jegyzéket adatfelelősönkénti tagolásban, az 1. mellékletben foglaltak szerint kell kialakítani.

(3) A különös és egyedi közzétételi listák szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket - azok tartalmától függően - az 1. melléklet szerinti tagolásban kell közzétenni.

(4) Ha az adatközlő a közzétételi listák szerinti adatokat az e rendeletben meghatározottaktól eltérő módon is közzéteszi, biztosítania kell az e rendelet szerinti és az eltérő módon közzétett adatok teljes egyezőségét.

(5) Ha az Eitv. 6. § (4) bekezdése szerinti esetben a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok által közzéteendő adatok köre eltér az általános közzétételi listában foglaltaktól, a (3) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

3. § (1) A közzétételi egységek részét képező, önálló közzétételi egységnek nem minősülő önálló adatállományokat olyan formátumban kell közzétenni, amely biztosítja azok széles körű olvashatóságát.

(2) Az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységek kialakítása során - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - legalább a 2. melléklet szerinti közzétételi egységeket kell létrehozni, és nem lehet a 2. melléklet szerint eltérő közzétételi egységhez sorolt adatokat azonos közzétételi egységben elhelyezni.

(3) Az adatközlő a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérhet, amennyiben

a) a 2. mellékletben meghatározott közzétételi egység a saját honlapon közzétevővel vagy az adatfelelőssel kapcsolatban nem értelmezhető, vagy

b) a 2. melléklettől való eltérést a honlap szerkezeti felépítése, vagy az alkalmazott technológia szükségessé teszi, tekintettel az egyszerű, közérthető és teljes tájékoztatás követelményére.

(4) A (3) bekezdésben foglalt eltérés esetén is biztosítani kell az adatok egységes közadatkereső rendszerben való elérhetőségét.

(5) A (2) bekezdésben és a közzétételi lista által meghatározott keretek között a közzétételi egységet előállító adatfelelős vagy - az egymás közti feladatmegosztástól függően - adatközlő az áttekinthetőség szempontját figyelembe véve maga határozza meg, hogy az egyes közzétételi egységekhez tartozó adatokat hány önálló adatállományban jeleníti meg.

(6) Nem sérti az e rendeletben foglaltakat, ha a közfeladatot ellátó szerv a közzétételi kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy az e rendelet szerint előírt közzétételi egységekben csak a külön jogszabály vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze által a honlapon egyébként közzétenni elrendelt adatokra hivatkozik, vagy az ilyen módon egyébként közzétenni elrendelt adatokat a közzétételi egységekbe foglalva, azokkal egységesen jeleníti meg.

4. § A közzétételi egységekben fel kell tüntetni:

a) a legutóbbi módosítás idejét,

b) ha a közzétételi egység korábbi állapota archív állományba került, az annak elérését biztosító hivatkozást,

c) archív állományba helyezett közzétételi egység esetén a külön jogszabályban foglaltakat.

5. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2006. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a megyei önkormányzatok és az 50 000-nél nagyobb lakónépességű városok vonatkozásában 2007. január 1-jétől, az egyéb helyi önkormányzatok, továbbá az egyéb közfeladatot ellátó szervek vonatkozásában legkésőbb 2008. július 1-jétől kell alkalmazni.

1. melléklet a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelethez

A jegyzék 2. § (2) bekezdése szerinti tagolása

1. Szervezeti, személyzeti adatok

1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

1.2. A felügyelt költségvetési szervek

1.3. Gazdálkodó szervezetek

1.4. Közalapítványok

1.5. Lapok

1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szervek

2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

3. Gazdálkodási adatok

3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések

3.2. Költségvetések, beszámolók

3.3. Működés

2. melléklet a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelethez

A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

Közzétételi egység: Elérhetőségi adatok

Adat megnevezése Megjegyzés

Hivatalos név (teljes név)

Székhely

Postacím (postafiók szerinti címe, ha van)

Telefonszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)

Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)

Központi elektronikus levélcím

A honlap URL-je

Ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme) Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.

Az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető neve Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.

Az ügyfélfogadás rendje Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.

Közzétételi egység: A szervezeti struktúra

Adat megnevezése Megjegyzés

A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) Elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz.
Az e közzétételi egység által összefoglalt közzétételi kötelezettségek teljesíthetőek a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Közzétételi egység: A szerv vezetői

Adat megnevezése Megjegyzés

A szerv vezetőjének, vezetőinek, valamint testületi szerv esetén a testületi tagok neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Az e közzétételi egység által összefoglalt közzétételi kötelezettségek teljesíthetőek a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Szervezeti egységenként felsorolásszerűen.

1.2. A felügyelt költségvetési szervek

Közzétételi egység: A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv

Adat megnevezése Megjegyzés

A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, postacím, elektronikus levélcím)

A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-je

A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje

1.3. Gazdálkodó szervezetek

Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek

Adat megnevezése Megjegyzés

Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), amelyek a közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában állnak, illetve amelyek felett közvetlen irányítással rendelkezik

A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek tevékenységi körének leírása

A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek képviselőjének neve

A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetekben a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke

1.4. Közalapítványok

Közzétételi egység: A szerv által alapított közalapítványok

Adat megnevezése Megjegyzés

Azon közalapítványok neve, amelyeket a közfeladatot ellátó szerv alapított, amelyek alapítói jogát ő gyakorolja Az alapító okiratok közvetlen elérhetőségének biztosításával.

A fentiek szerinti közalapítványok székhelye

A fentiek szerinti közalapítványok kezelő szerve tagjainak felsorolása

1.5. Lapok

Közzétételi egység: Lapok

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve

A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok szerkesztőségének és kiadójának neve és elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím)

A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok főszerkesztőjének a neve

1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv

Közzétételi egység: Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe

A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje

2. Tevékenyégre, működésre vonatkozó adatok

Közzétételi egység: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend listája A jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend hatályos és teljes szövegét tartalmazó önálló dokumentumok elérhetőségének biztosításával.
E közzétételi kötelezettség teljesíthető a Ket. 164. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Az országos illetékességű szerv, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató szövege magyar és angol nyelven A tartalomjegyzékben a dokumentum címét angol nyelven is meg kell jelölni.
E közzétételi kötelezettség teljesíthető a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

A helyi önkormányzat önként vállalt feladatainak felsorolása és részletes leírása

Közzétételi egység: A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok

Adat megnevezése Megjegyzés

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv neve A közzétételi egységen belül ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárástípusonként csoportosítva.

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv illetékességi területe

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok felsorolása Az e közzétételi egység által összefoglalt közzétételi kötelezettségek teljesíthetőek a Ket. 164. § (1) és (2) bekezdésében foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak összege

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az alapvető eljárási szabályok, ezek magyarázata, az ügyintézést segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására szolgáló postacím (postafiók szerinti cím, ha van), ügyfélfogadási vagy közönségkapcsolati cím és nyitvatartási idő

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő

Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben használt formanyomtatványok listája A formanyomtatványok letölthetőségének biztosításával. E közzétételi kötelezettség teljesíthető a Ket. 164. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Közzétételi egység: Közszolgáltatások

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése

A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások tartalmának leírása

A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások igénybevételének rendjére vonatkozó tájékoztatás Amennyiben hosszabb terjedelműek, a tájékoztatásokat önálló dokumentumban, azok, valamint az igénybevételhez használt formanyomtatványok elérhetőségének biztosításával.

A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások díjának és az abból adott kedvezmények mértéke

Közzétételi egység: A szerv nyilvántartásai

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv által az alaptevékenysége ellátásához használt saját fenntartású adatbázisok, illetve nyilvántartások jegyzéke

A közfeladatot ellátó szerv által fenntartott, az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásokról az 1992. évi LXIII. tv. 28. § (1) bekezdésében szereplő adatok

A közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái

A közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatokhoz való hozzáférés módja

A közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatokról való másolatkészítés költségei

Közzétételi egység: Nyilvános kiadványok

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címei

A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványai témájának leírása Kiadványonkénti bontásban.

A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványaihoz való hozzáférés módja Amennyiben a honlapról a kiadvány letölthető, a kiadvány elérhetőségének biztosításával.
E közzétételi kötelezettség teljesíthető a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványaiért fizetendő költségtérítés mértéke vagy az ingyenesség ténye

Közzétételi egység: Döntéshozatal, ülések

Adat megnevezése Megjegyzés

A testületi szerv döntései előkészítésének rendje

A testületi szerv döntéseiben való állampolgári közreműködés (véleményezés) módja
(erre szolgáló postai, illetve elektronikus levélcím)

A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai

A testületi szerv ülésének helye
(irányítószám, város, utca, házszám)
Több helyszín esetén ülésenkénti bontásban.

A testületi szerv megtartott üléseinek ideje
(év, hó, nap, óra megjelöléssel)
Az ülés jegyzőkönyve, illetve összefoglalója elérhetőségének biztosításával.

A testületi szerv tervezett üléseinek ideje
(év, hó, nap, óra megjelöléssel)

A testületi szerv ülései látogathatóságának rendje

A testületi szerv üléseinek napirendje Ülésenkénti bontásban.

A testületi szerv döntéseinek felsorolása Ülésenkénti bontásban; a döntések elérhetőségének biztosításával.

Közzétételi egység: A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok

Adat megnevezése Megjegyzés

A testületi szerv döntéseinek felsorolása A döntések elérhetőségének biztosításával.

A testületi szerv döntéshozatalának dátuma
(év, hó, nap megjelöléssel)
Döntésenkénti bontásban; a megfelelő ülés jegyzőkönyve, illetve összefoglalója elérhetőségének biztosításával.

A testületi szerv szavazásának nyilvános adatai Döntésenkénti bontásban.

Az Eitv. alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek felsorolása

Az Eitv. alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek tekintetében az egyeztetés állapota Koncepciónkénti, illetve jogszabálytervezetenkénti bontásban.

A helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések felsorolása Az előterjesztések elérhetőségének biztosításával.

Összefoglaló a véleményezők észrevételeiről, és az észrevételek elutasításának indokairól A nyilvánvalóan alaptalan észrevételek esetén az elutasítás indokairól nem kell összefoglalót készíteni.

Közzétételi egység: Pályázatok

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok felsorolása A pályázatok szakmai leírását, eredményeit és indokolását tartalmazó dokumentumok elérhetőségének biztosításával.
E közzétételi kötelezettség teljesíthető a KIETB 19. sz. ajánlásában foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Közzétételi egység: Közérdekű adatok igénylése

Adat megnevezése Megjegyzés

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények tekintetében illetékes szervezeti egység neve

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények tekintetében illetékes szervezeti egység elérhetősége (postacíme, földrajzi helye, telefonszáma, telefaxszáma, elektronikus levélcíme)

A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai

A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek

Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a közfeladatot ellátó szerv az egyik szerződő fél

Közzétételi egység: Közzétételi listák

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös közzétételi lista A közzétételt elrendelő jogszabály megnevezésével és elérhetővé tételével.

A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó egyedi közzétételi lista A közzétételt elrendelő jogszabály vagy egyéb aktus megnevezésével elérhetővé tételével.

3. Gazdálkodási adatok

3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések

Közzétételi egység: Vizsgálatok, ellenőrzések listája

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó - vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása

Közzétételi egység: Az Állami Számvevőszék ellenőrzései

Adat megnevezése Megjegyzés

Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításai

Közzétételi egység: Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok

Adat megnevezése Megjegyzés

A szervre vonatkozó egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai Időrendben.

Közzétételi egység: A működés eredményessége, teljesítmény

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv feladatellátásának teljesítményére, kapacitásának jellemzésére, hatékonyságának és teljesítményének mérésére szolgáló mutatók és értékük, időbeli változásuk

Közzétételi egység: Működési statisztika

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

3.2. Költségvetések, beszámolók

Közzétételi egység: Éves költségvetések

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv éves (elemi) költségvetései Évenkénti bontásban.
E közzétételi kötelezettség teljesíthető az Ámr. 22. mellékletében foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Közzétételi egység: Számviteli beszámolók

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv számviteli törvény szerinti beszámolói Beszámolónként.

Közzétételi egység: A költségvetés végrehajtása

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szervnek a költségvetés végrehajtásáról - a külön jogszabályban meghatározott módon és gyakorisággal - készített beszámolói Beszámolónként.
E közzétételi kötelezettség teljesíthető az Ámr. 22. mellékletében foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

3.3. Költségvetések, beszámolók

Közzétételi egység: A foglalkoztatottak

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszáma

A vezetők és a vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése összesített összege és átlagos mértéke

Az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve

Közzétételi egység: Támogatások

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve Az e közzétételi egység által összefoglalt közzétételi kötelezettségek teljesíthetőek az Ámr. 22. mellékletében foglalt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások célja Támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások összege Támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatási program megvalósítási helyére Támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.

Közzétételi egység: Szerződések

Adat megnevezése Megjegyzés

Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő - a külön jogszabályban meghatározott értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződő felek megnevezése, a szerződések értéke, időtartama E közzétételi kötelezettség teljesíthető az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B. §-a által előírt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Közzétételi egység: Koncessziók

Adat megnevezése Megjegyzés

A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye) E közzétételi kötelezettség teljesíthető az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B. §-a által előírt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.

Közzétételi egység: Egyéb kifizetések

Adat megnevezése Megjegyzés

A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen társadalmi szervezet támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések címzettjei E közzétételi kötelezettség teljesíthető az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B. §-a által előírt közzétételi kötelezettségekkel együttesen, vagy az ezek alapján már közzétett adatokra hivatkozással is.