A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2005. évi XXV. törvény

a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről * 

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény hatálya a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekre terjed ki.

(2) Az olyan pénzügyi ágazati szolgáltatásokra irányuló szerződések esetében, amelyek egy alapmegállapodás alapján egymást követő ügyleteket, vagy azonos jellegű, de időben elkülönülten végrehajtott műveletsort foglalnak magukba, a törvény rendelkezéseit csak az alapmegállapodásra kell alkalmazni.

(3) Más jogszabálynak a pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződés alakiságára vonatkozó előírásait e törvény rendelkezései nem érintik.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E törvény alkalmazásában:

a) alapmegállapodás: a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött olyan megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a megállapodás alapján a jövőben megkötendő ügyletek, illetve műveletsor lényeges feltételeit;

b) *  fogyasztó: az a természetes személy, akinek a részére - önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eső célból - a szolgáltatást nyújtják, továbbá, aki a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat (ajánlati felhívás) címzettje;

c) *  pénzügyi ágazati szolgáltatás: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény hatálya alá tartozó pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, a biztosítási tevékenységről szóló törvény hatálya alá tartozó biztosítási, biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói szolgáltatás, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) hatálya alá tartozó befektetési szolgáltatás, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás, és az árutőzsdei szolgáltatás, valamint az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) által meghatározott tagsági jogviszony keretében a pénztártagot megillető jogosultságok biztosítása;

d) szolgáltató: aki a c) pontban meghatározott szolgáltatást gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében nyújtja;

e) tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a fogyasztó számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését;

f) távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződés: a c) pontban meghatározott szolgáltatásokra irányuló szerződés (önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagság esetében a pénztár által elfogadott belépési nyilatkozat), amelyet szolgáltató és fogyasztó köt egymással szervezett távértékesítés keretében olyan módon, hogy a szerződés megkötése érdekében a szolgáltató kizárólag távközlő eszközt alkalmaz;

g) távközlő eszköz: bármely eszköz, amely alkalmas a felek távollétében - szerződés megkötése érdekében - szerződési nyilatkozat megtételére.

(2) Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában nem minősül szervezett távértékesítésnek egyedi szerződéseknek távközlő eszköz útján történő megkötése.

A fogyasztók tájékoztatása

3. § (1) A szolgáltató a fogyasztó szerződéskötésre irányuló jognyilatkozatát megelőzően - tekintettel a szolgáltatás és a távközlő eszköz jellegére -, kellő időben köteles a fogyasztót a (2) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni.

(2) A szolgáltató a következő adatokról köteles tájékoztatást adni:

a) a szolgáltatóra vonatkozóan:

aa) a szolgáltató cégnevéről (nevéről), székhelyéről, fő tevékenységi köréről, cégjegyzékszámáról vagy bírósági nyilvántartásba vételi számáról, a fogyasztóval való kapcsolattartás címéről,

ab) szolgáltató - a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamban székhellyel rendelkező - esetleges képviselőjének nevéről, címéről, a fogyasztóval való kapcsolattartása címéről,

ac) szükség szerint a szolgáltatótól, illetve a szolgáltatónak a szerződés megkötésében közreműködő képviselőjétől eltérő, a fogyasztóval üzleti kapcsolatban álló, a szolgáltató érdekében eljáró közreműködő nevéről, címéről, illetve a szolgáltatóval való kapcsolat jellegéről,

ad) a szolgáltató tevékenységét engedélyező vagy a szolgáltatót nyilvántartó felügyelő hatóság nevéről, székhelyéről,

ae) a szolgáltatót nyilvántartó szakmai vagy egyéb szervezetről, és a szolgáltató nyilvántartási számáról;

b) a szolgáltatásra vonatkozóan:

ba) a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről,

bb) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve - amennyiben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg - a díjkalkuláció alapjáról,

bc) az ellenszolgáltatáson kívüli, a fogyasztót terhelő egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének lehetőségéről,

bd) a szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök esetleges különleges kockázatairól, valamint arról a körülményről, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás a piac ingadozásától függ, illetve arról, hogy a múltbeli teljesítések nem jelentenek garanciát a jövőben várható teljesítésekre nézve,

be) a megadott adatok érvényességének esetleges időbeli korlátozásáról,

bf) a fizetés és a teljesítés feltételeiről,

bg) a távközlő eszköz használatának a fogyasztót terhelő esetleges többletköltségéről;

c) a szerződésre vonatkozóan:

ca) a 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jogról, illetve annak fenn nem állásáról; az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeiről, módjáról és jogkövetkezményeiről, ideértve a 8. §-ban foglaltakat; továbbá arról a címről (elektronikus levelezési címről, telefaxszámról), amelyre a fogyasztónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,

cb) a szerződés legrövidebb időtartamáról olyan esetben, amikor a szerződésben foglaltak teljesítésére folyamatosan vagy ismétlődően kerül sor,

cc) a szerződés lejárata előtti egyoldalú megszüntetésének lehetőségéről és következményeiről,

cd) a feleket a szerződés létrejöttét megelőző időszakban terhelő együttműködési és tájékoztatási kötelezettségre alkalmazandó jogról, az előzetes tájékoztatás nyelvéről,

ce) *  a szerződéskötés nyelvéről, továbbá a szerződés hatálya alatt az ügyféllel való kapcsolattartás - az ügyféllel egyetértésben megállapított - nyelvéről vagy nyelveiről, valamint

cf) *  az esetleges jogválasztásról, kizárólagos hatáskör, illetékesség kikötéséről;

d) a jogvita esetén alkalmazandó eljárásra vonatkozóan:

da) a szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumokról,

db) arról, hogy létezik-e olyan - az Országos Betétbiztosítási Alaptól és a Befektetővédelmi Alaptól eltérő - speciális garanciaalap (vagy más kártérítési lehetőség), amelyhez a fogyasztó fordulhat.

(3) A szolgáltató az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségnek egyértelműen, közérthetően és pontosan, az igénybe vett távközlő eszköznek megfelelő módon köteles eleget tenni. A szolgáltató köteles szerződéskötési szándékát egyértelművé tenni.

(4) Ha más jogszabály - a (2) bekezdés szerinti tájékoztatáson túl - a szerződés megkötése előtt további tájékoztatási kötelezettséget ír elő, a szolgáltató a további tájékoztatást is az (1) bekezdés szerint köteles a fogyasztónak megadni.

(5) A más jogszabály által előírt szerződéskötést megelőző tájékoztatás megadásával a szolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott azonos tartalmú tájékoztatási kötelezettségének is eleget tesz.

(6) *  A (2) bekezdés aa)-ad), ba)-bb), cb)-cc), ce)-cf) és da) alpontjában meghatározott tájékoztatás helyett a pénzforgalmi szolgáltatásról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 8-10. §-ában és 29-31. §-ában előírt tájékoztatást kell megadni, ha pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására kerül sor.

(7) *  A (2)-(3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás helyett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 5-7. §-a szerinti tájékoztatást kell megadni, ha fogyasztónak nyújtott hitel nyújtására kerül sor.

(8) *  A (2) és (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás helyett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (6) bekezdése szerinti tájékoztatást kell megadni, ha fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtására kerül sor.

(9) *  Amennyiben az egymást követő ügyletek, illetve az azonos jellegű elkülönült műveletek, amelyek időbeli kapcsolatban állnak egymással, az 1. § (2) bekezdésétől eltérően, alapmegállapodás nélkül ugyanazon felek között kerülnek végrehajtásra, az (1)-(8) bekezdések rendelkezéseit kizárólag az első ügyletre vagy műveletre kell alkalmazni. Ha egy évnél hosszabb ideig nem kerül sor ügylet vagy azonos jellegű művelet teljesítésére, az ezt követő ügyletet vagy műveletet új ügyletnek, illetve egy újabb műveletsor első műveletének kell tekinteni, és arra az (1)-(7) bekezdések rendelkezéseit ismét alkalmazni kell.

4. § (1) Ha a szolgáltató a fogyasztónak telefonon tesz szerződéskötésre ajánlatot vagy ajánlattételi felhívást, annak megtétele előtt legalább cégnevét (nevét), székhelyét és telefonszámát köteles közölni, valamint a fogyasztó figyelmét kifejezetten fel kell hívnia szerződéskötési szándékára.

(2) Telefonon tett szerződéskötésre vonatkozó ajánlat vagy ajánlattételi felhívás során, ha a fogyasztó ehhez kifejezetten hozzájárult, a szolgáltató a 3. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a következőkről köteles tájékoztatást adni:

a) a fogyasztóval kapcsolatban álló személy nevéről és a szolgáltatóhoz fűződő viszonyáról,

b) a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről,

c) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve - amennyiben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg - a díjkalkuláció alapjáról,

d) az ellenszolgáltatáson kívüli, a fogyasztót terhelő egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének lehetőségéről,

e) a fizetés és a teljesítés feltételeiről,

f) a 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jogról, illetve annak fenn nem állásáról; az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeiről, módjáról és jogkövetkezményeiről, ideértve a 8. §-ban foglaltakat; továbbá arról a címről (elektronikus levelezési címről, telefaxszámról), amelyre a fogyasztónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,

g) arról, hogy a fogyasztó kérése esetén további tájékoztatást kap, illetve ezen további tájékoztatás jellegéről.

(3) *  A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatás fogyasztónak nyújtott hitel nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (1) bekezdés 4-7. pontjában, 9. pontjában és 6. § (2) bekezdésében foglalt adatokat, a hitel teljes összegét és a teljes hiteldíj mutatót egy reprezentatív példával tartalmazza.

(4) *  A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tájékoztatás fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret nyújtása esetén legalább a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 6. § (1) bekezdés 4., 7. és 8. pontjában, továbbá 6. § (6) bekezdés c) pontjában foglalt adatokat tartalmazza, ha fogyasztó a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret azonnali rendelkezésre bocsátását kéri.

5. § (1) A szolgáltató köteles a fogyasztó részére a fogyasztó szerződéskötésre irányuló jognyilatkozatát megelőzően - tekintettel a szolgáltatás és a távközlő eszköz jellegére - kellő időben a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésre vonatkozó szerződési feltételeket és a 3. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakat papíron vagy más, a fogyasztó számára hozzáférhető tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.

(2) Ha a szerződés megkötése a fogyasztó kérése alapján olyan távközlő eszköz útján történt, amely az előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, a szolgáltató a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megadni.

(3) A fogyasztó kérésére a szolgáltató a szerződés fennállása alatt bármikor köteles a szerződési feltételeket papíron rendelkezésre bocsátani.

(4) A szerződés fennállása alatt a fogyasztó jogosult a távközlő eszköz fajtáját megváltoztatni, ha ez a megkötött szerződéssel és a szolgáltatás jellegével összeegyeztethető.

Elállási, illetve felmondási jog

6. § (1) A fogyasztó a szerződéstől - a (2)-(9) bekezdésekben meghatározott eltérésekkel - a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat.

(2) Önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagság esetében a pénztár által elfogadott belépési nyilatkozat tekintetében az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő a belépési nyilatkozat pénztár általi elfogadása napjától számított harminc nap.

(3) Biztosítási szerződés esetében a fogyasztó a szerződést a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja.

(4) Életbiztosítási szerződés esetében a felmondási jog gyakorlására nyitva álló határidő attól a naptól számított harminc nap, amikor a szolgáltató a fogyasztót a szerződés létrejöttéről tájékoztatja.

(5) Ha a fogyasztó a 3. § (2) és (4) bekezdései szerinti tájékoztatást az 5. § (2) bekezdése alapján a szerződéskötést követően kapja kézhez, elállási (felmondási) jogát az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően a tájékoztatás kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott határidő elteltéig gyakorolhatja.

(6) Ha a szolgáltató az 5. § (1), illetve (2) bekezdése szerinti kötelezettsége ellenére a fogyasztónak semmiféle tájékoztatást nem nyújt, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően a törvénynek megfelelő tájékoztatás kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott határidő, de legfeljebb az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól számított egyéves jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.

(7) Ha a szolgáltató az 5. § (1)-(2) bekezdései szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem megfelelő tartalommal tesz eleget, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően a törvénynek megfelelő tájékoztatás kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott határidő, de legfeljebb az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól számított három hónapos jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.

(8) Ha a szolgáltató a fogyasztót a 3. § (2) bekezdésének ca) alpontjában meghatározottakról nem tájékoztatta, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően a törvénynek megfelelő tájékoztatás kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott határidő, de legfeljebb az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól számított egyéves jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.

(9) Nem illeti meg a fogyasztót az e §-ban szabályozott elállási (felmondási) jog:

a) *  a Bszt. szerinti pénzügyi eszközök vonatkozásában;

b) az utazási és poggyászbiztosítások, illetve más hasonló rövid időtartamú biztosítások vonatkozásában, amennyiben ezek időtartama nem haladja meg az egy hónapot;

c) a szerződésnek mindkét fél általi teljes körű teljesítését követően, amennyiben ez a fogyasztó kifejezett kérése alapján történt.

(10) Az elállási (felmondási) jogot határidőben érvényesítettnek kell tekintetni, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát az (1)-(8) bekezdésekben meghatározott határidő lejárta előtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a szolgáltatónak elküldi.

7. § (1) A 6. § nem alkalmazható a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 6. §-ának (1) bekezdése, valamint az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 12. §-ának (1) bekezdése alapján felbontott fogyasztási kölcsönszerződésekre.

(2) A fogyasztó 6. § szerinti elállási (felmondási) jogának gyakorlása a szerződéshez kapcsolódó azon egyéb távollévők között kötött szerződést, illetve távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződést is felbontja (megszünteti), amely a szolgáltató által vagy egy harmadik fél és a szolgáltató előzetes megállapodása alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.

8. § (1) Az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidő lejárta előtt a szerződés teljesítése csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követően kezdhető meg.

(2) Ha a fogyasztó a 6. § szerinti elállási (felmondási) jogát gyakorolta, a szolgáltató kizárólag a szerződésnek megfelelően ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékét jogosult követelni. A fogyasztó által fizetendő összeg nem haladhatja meg a már teljesített szolgáltatásért - a szerződésben meghatározott szolgáltatás egészéhez viszonyítottan - arányosan járó összeget, és nem lehet olyan mértékű, hogy szankciónak minősüljön. A szerződés megkötésével kapcsolatos szolgáltatások ellenértéke megtéríttetésének is csak a ténylegesen teljesített egyéb, a szerződés tárgyát képező szolgáltatással arányos mértékben van helye.

(3) A szolgáltató csak abban az esetben jogosult a (2) bekezdés szerinti összeg követelésére, ha igazolja, hogy a fogyasztó részére a 3. § (2) bekezdésének ca) alpontjában előírt tájékoztatást megadta.

(4) Ha az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidő a 6. § (6)-(8) bekezdései alapján meghosszabbodott, a szolgáltató a meghosszabbítás időtartama alatt, azaz a törvénynek megfelelő tájékoztatás megadásáig teljesített szolgáltatás ellenértékét nem követelheti.

(5) Ha a szolgáltató a teljesítést az elállási (felmondási) határidő lejárta előtt a fogyasztó előzetes hozzájárulása nélkül kezdte meg, a fogyasztóval szemben a (2) bekezdésben meghatározott összeg követelésére sem jogosult.

(6) A szolgáltató köteles a fogyasztó által fizetett pénzösszeget - a (2) bekezdésben meghatározott összeg kivételével - az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríteni.

(7) A fogyasztó köteles a szolgáltató által kifizetett pénzösszeget vagy átadott dolgot az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozatának elküldését követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríteni, illetve visszaadni.

8/A. § *  A 6-8. §-ban foglaltak helyett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 21. §-ában foglaltak szerint kell eljárni, ha a fogyasztónak nyújtott hitelszerződéstől történő elállásra kerül sor.

Vegyes rendelkezések

9. § A szolgáltató nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan szolgáltatást nyújt, amelyet a fogyasztó nem rendelt meg.

10. § (1) A fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a szolgáltató távmásolót (telefaxot), illetve - emberi közreműködés nélkül működő - automata hívókészüléket használjon.

(2) Ha más jogszabály eltérően nem rendelkezik, a szolgáltató a fogyasztó kifejezett tiltakozásának hiányában használhat az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli, közvetlen kapcsolatot lehetővé tevő távközlő eszközt.

(3) Az (1)-(2) bekezdések szerinti műveletek a fogyasztóra költségeket nem róhatnak.

11. § (1) A fogyasztó az e törvényben meghatározott jogairól érvényesen nem mondhat le.

(2) A fogyasztó tájékoztatására vonatkozó szolgáltatói kötelezettség teljesítése, és a szerződés megkötésére, illetve adott esetben a teljesítésére vonatkozó fogyasztói hozzájárulás vagy kérés megtörténte tekintetében a bizonyítás a szolgáltatót terheli.

12. § *  Ha a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződés az Európai Gazdasági Térség valamelyik államával szoros kapcsolatban áll, harmadik ország jogának a felek által a szerződésre irányadó jogként való választása érvénytelen annyiban, amennyiben e harmadik ország joga az említett államnak a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető jogszabálya eltérést nem engedő rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdésben a felek által választott jog helyett az említett állam jogát kell a szerződésre alkalmazni.

Eljárás a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén * 

12/A. § *  A fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések megsértése esetén a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben meghatározott szabályok szerint jár el.

Hatálybalépés

13. § Ez a törvény 2005. július 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését követően tett ajánlattételi felhívásokra, ajánlatokra és a hatálybalépését követően megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

14-18. § * 

Az Európai Unió jogának való megfelelés

19. § *  Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Parlament és a Tanács - a 2005/29/EK irányelvvel és a 2007/64/EK irányelvvel módosított - 2002/65/EK irányelve (2002. szeptember 23.) a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról,

b) az Európai Parlament és a Tanács 2007/64/EK irányelve (2007. november 13.) a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről - 31. cikk második bekezdés.