A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2011. évi CXXXIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról * 

A 2010 májusában hivatalba lépett nemzeti ügyek kormánya azzal szembesült, hogy az előző – Bajnai Gordon által vezetett – szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek. A költségvetési törvényben leírt főbb számok ugyanis egyáltalán nem feleltek meg a valóságnak: a 3,8%-os hiány valójában a 7%-ot is meghaladta volna. A nemzeti ügyek kormányának rendkívüli gazdasági intézkedéseket kellett meghoznia annak érdekében, hogy hazánk elkerülje az adósságválságot és a saját lábára álljon. Az első és a második gazdasági akciótervvel, a bankadó, a válságadó kivetésével, valamint költségvetési zárolásokkal, államigazgatási fizetési plafon bevezetésével sikerült stabilizálni a költségvetést és megteremteni a gazdasági növekedés feltételeit.

Az Országgyűlés az Alkotmány 19. § (3) bekezdés d) pontjában, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény végrehajtásáról, az országgyűlési képviselők 2010. évi választása kampányának költségvetési támogatásáról szóló 3/2010. (II. 18.) OGY határozat és a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 21/2010. (II. 26.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtását – a 4–7. §-okban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül –

a) 13 168 448,1 millió forint bevétellel,

b) 14 057 922,6 millió forint kiadással és

c) 889 474,5 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

3. § Az Országgyűlés a központi alrendszer mérlegét a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi alrendszer deviza- és forintadósság-állományából 2010-ben az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 1 384 548,8 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket,

b) 330 541,3 millió forint összegben fizetett vissza deviza államkötvényeket,

c) 37 607,8 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2010-ben

a) 717 004,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 102 111,4 millió forint összegben forinthiteleket vett fel külföldi hitelezőktől,

c) 18 712,3 millió forint összegben devizahitelt vett fel külföldi hitelezőktől.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2010-ben a 4. § szerinti visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján

a) 1 042 052,0 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 386 197,2 millió forint összegű deviza államkötvényt értékesített,

c) 324 448,7 millió forint összegben devizabetétet használt fel.

7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter – a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 143 450,7 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített és 142 750,2 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § (1) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2010. december 31-én 207,7 millió forint, amelyből 45,9 millió forint a kölcsön típusú, 161,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2010. évi XCVIII. törvény 15. § (1) bekezdése szerint 2009. december 31-én ilyen címen fennállt 492,3 millió forint követelés 2010. év során a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség miatt 284,6 millió forinttal csökkentette a követelésállományt.

9. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. § (8) bekezdésének felhatalmazása szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) – az állami vagyonért felelős miniszter döntése alapján – 2010. év folyamán 18 770,7 millió forint összegű tulajdonosi kölcsönt nyújtott állami tulajdonú gazdasági társaságok részére.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az MNV Zrt. 2010. évben 40 053,6 millió forint összeg ellenében 96,5% mértékű állami tulajdonrészt szerzett a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt.-ben. A tulajdonrész megszerzése érdekében az MNV Zrt. 26 000,0 millió forint összegű pénzforgalommal járó kifizetést teljesített, valamint 9389,0 millió forint összegű tulajdonosi kölcsön nyújtásból származó tőke- és kamatkövetelés, továbbá 4664,6 millió forint összegű vételár-előleg megfizetésből eredő követelés beszámításával pénzforgalommal nem járó nem pénzbeli hozzájárulást teljesített.

(3) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2010. évben 478,9 millió forint bruttó forgalmi értékű ingyenes vagyonátruházásról történt döntés, amelyből a Költségvetési Törvény 8. § (7) bekezdése szerinti ingyenes vagyonátruházás 435,0 millió forint volt.

10. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2011. december 31-éig

a) a központi költségvetés a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 2,4 millió forintot, a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 54,4 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000–01301108–00000000 „Ellátási” számlája javára térítsen meg,

b) a központi költségvetés közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 99,2 millió forintot az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) részére a 10032000–00280161–00000000 „OEP elszámolási számla” javára térítsen meg.

11. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) a 13. § c) pontjában megállapított 3687,2 millió forint összegű hiányát az Ny. Alap KESZ hitelállományából 2011. december 30-i hatállyal elengedi.

(2) Az Országgyűlés az E. Alapnak a 15. § c) pontjában megállapított 91 699,0 millió forint összegű hiányát az E. Alap KESZ hitelállományából 2011. december 30-i hatállyal elengedi.

12. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (2) bekezdés f) pontja alapján 1221,5 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000–00284770–00000000 számú technikai számla javára 2011. december 31-éig térítsen meg.

III. FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

13. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtását

a) 2 914 566,5 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 2 918 253,7 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 3687,2 millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

14. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap

a) 2010. évi működési előirányzat-maradványa 3469,7 millió forint, amelyből 748,7 millió forint a kormányhivatalokba integrált regionális nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek maradványa, 228,9 millió forint a Költségvetési Törvény 23. § (2) bekezdése alapján engedélyezett túlteljesülés maradványa,

b) 2010. évi működési kiadásai 1066,4 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

15. § Az Országgyűlés az E. Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 384 992,2 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 476 691,2 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 91 699,0 millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

16. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap

a) 2010. évi működési előirányzat-maradványa 3681,6 millió forint, amelyből az előző évi maradvány összege 15,0 millió forint,

b) 2010. évi működési kiadásai 3487,8 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

5. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

17. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény

a) 23. § (2) bekezdése alapján az évközi nyugellátás emelésével, valamint a nyugdíjak korrekciós célú emelésével összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél az engedélyezett 390,7 millió forint túlteljesülésből 2010. évben 161,8 millió forint,

b) 23. § (3) bekezdése, illetve a 28. § (1)–(2) bekezdése alapján

ba) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 207,8 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 999,7 millió forint, egyszeri segélyre 581,0 millió forint,

bb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 42,2 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 10,9 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 18,6 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 27,9 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 945,6 millió forint

felhasználása történt meg.

18. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2010. évi XCVIII. törvény 17. §-ában és 19. §-ában előírt megtérítési kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. FEJEZET

6. A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

19. § (1) Az Országgyűlés a Svájci–Magyar Együttműködési Program forrásaira vonatkozó, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 65. § (1) bekezdése alapján tett 2010. évi kötelezettségvállalást 11 983,1 millió forint összegben hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés az Új Magyarország Fejlesztési Terv, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, valamint az Európai Halászati Alapból finanszírozott halászati támogatások forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 65. § (2)–(5) bekezdései alapján tett 2010. évi kötelezettségvállalást a 12. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

20. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 13 782,6 millió forint összegben igényeltek – a Kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel – normatív hozzájárulásokat, normatív kötött felhasználású támogatásokat, a megyei önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadót, jövedelemdifferenciálódást mérséklő támogatást. A helyi önkormányzatok együttesen 12 147,6 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról, valamint a Költségvetési Törvény 44. § (4) bekezdése szerinti intézményátadás következtében 67,0 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá a Költségvetési Törvény 44. § (3) bekezdése szerinti intézményátvétel miatt ugyanezen előirányzataik 10,3 millió forinttal megnövekedtek.

(2) A normatív hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. melléklet tartalmazza.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak

a) a visszafizetési kötelezettsége 2210,2 millió forint,

b) a központi költségvetésből 5368,0 millió forint kiegészítés jár, azaz

c) az a) és b) pontban foglaltak alapján, elszámolási egyenlegként a 2010. év után 3157,8 millió forint hozzájárulás és támogatás jár

az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után a normatív hozzájárulásokból, a normatív kötött felhasználású támogatásokból megillető, valamint a megyei önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján a személyi jövedelemadó-részesedésből megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözeteinek az Áht. 64. § (7) bekezdése szerinti elszámolása alapján.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó normatív hozzájárulásokat és normatív kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. § (4) bekezdése szerint 74,0 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.

21. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások után ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei – az Áht. 64/A. § (8) bekezdésének megfelelően – az Áht. 64. § (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 672,9 millió forint,

b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1911,4 millió forint.

(2) A Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6.5. pontja szerinti 18,3 millió forint igénybevételi kamatot fizetnek azon helyi önkormányzatok, amelyeknél az év végi elszámolás során az iparűzési adóerő-képesség jövedelemkülönbség mérséklésre gyakorolt hatásával való 2010. július 31-ei elszámolás módosításra került és emiatt, vagy a Kincstár területi szervei Áht. 64/D. §-a szerinti felülvizsgálati eljárása eredményeként visszafizetési kötelezettség keletkezett.

(3) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen az Áht. 64/B. § (1) bekezdése alapján

a) a központosított előirányzatok jogcímen 351,9 millió forint,

b) a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása jogcímen 9,0 millió forint,

c) a 2010. május–júniusi rendkívüli időjárásban megsemmisült lakóingatlanok helyreállításának támogatása jogcímen 9,7 millió forint,

d) egyéb központi támogatások jogcímen 5,9 millió forint,

e) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) települési önkormányzatok támogatása jogcímen 429,9 millió forint, továbbá

f) a 2009. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 1183,7 millió forint

lemondási és visszafizetési kötelezettségük keletkezett.

(4) Az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat fizetési kötelezettség 2011. március 26. napjától keletkezett.

(5) Amennyiben a (4) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a 10032000–01031496–00000000 „Kincstár Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000–01034073–00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbeszedési” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. § (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(6) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok saját elszámolásuk alapján az (1) bekezdés b) pontja, a (3) bekezdés a) pontja, valamint a 20. § (3) bekezdés b) pontja szerinti tételek összesített egyenlegeként 6960,8 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak, amely összeg átutalásáról a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezett.

22. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 4. melléklet tartalmazza. Ehhez kapcsolódóan

a) az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását az 5. melléklet,

b) a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 6. melléklet

részletezi.

(2) A helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 7. melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok

a) címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 8. melléklet,

b) vis maior tartalék támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 9. melléklet,

c) leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 10. melléklet,

d) fejlesztési feladatai támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 11. melléklet

részletezi.

23. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 9497,1 millió forint egyszeri – a 2010. évi önkormányzati közoktatási támogatás mértékét kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2011 decemberében.

(2) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat 2174,7 millió forint egyszeri – a 2010. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatás mértékét kompenzáló – szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 19. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2011 decemberében.

(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 15. cím, 5. alcím, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának emelésével 2011. évben 96 931,8 ezer forint pótlólagos támogatásra jogosultak.

(4) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat a 2006. és 2007. évi önkormányzati közoktatási támogatás mértékét kompenzáló, a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény 10. § (1) bekezdésének, valamint a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2008. évi LXXVIII. törvény 11. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján biztosított egyszeri közoktatási kiegészítő támogatás összegén túl, azzal azonos jogcímen további 928,8 millió forint illeti meg a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2011 decemberében.

V. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

24. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban

Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 16 441,3 18 166,5
1 Működési költségvetés 460,0 968,5
1 Személyi juttatások 9 480,4 9 753,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 331,9 2 408,2
3 Dologi kiadások 3 425,5 4 070,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,2
2 Felhalmozási költségvetés 22,1
1 Intézményi beruházási kiadások 413,5 950,5
2 Felújítás 1 250,0 1 658,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,2
3 Kölcsönök 11,0 11,0
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 682,7 710,2
1 Működési költségvetés 5,0 100,5
1 Személyi juttatások 418,0 425,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 103,9 104,5
3 Dologi kiadások 153,1 255,0
2 Felhalmozási költségvetés 14,6
1 Intézményi beruházási kiadások 12,7 126,9
3 Kölcsönök 7,5
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Nemzetközi tagdíjak 22,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 22,0
4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 100,8 77,0
1 Működési költségvetés 5,4
3 Dologi kiadások 18,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 82,0 23,2
5 Az Európai Unió magyarországi képviselői váltásával kapcsolatos kiadások
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 26,7
6 Képviselőtestület váltásával kapcsolatos kiadások 3 000,0 1 486,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 939,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 490,5
3 Dologi kiadások 150,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 285,0
2 Felújítás 135,0
10 Megszűnő Költségvetési Tanács Titkársága maradványának átvezetése
1 Működési költségvetés 461,2
2 Felhalmozási költségvetés 139,7
1–4. cím összesen: 20 711,8 465,0 20 246,8 19 850,3 1 730,5 20 440,3
5 Közbeszerzések Tanácsa
1 Közbeszerzések Tanácsa 158,3 183,7
1 Működési költségvetés 1 649,6 4 115,7
1 Személyi juttatások 676,6 597,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 189,8 153,5
3 Dologi kiadások 896,8 1 703,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 33,5 58,4
2 Felújítás 11,2 2,1
3 Kölcsönök 3,4 3,4
5. cím összesen: 1 807,9 1 649,6 158,3 2 518,3 4 119,1 183,7
6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 110,0 109,9
7 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 Magyar Szocialista Párt 908,0 655,8
2 FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség 740,9 870,1
5 Kereszténydemokrata Néppárt 215,1 213,5
6 Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt –39,1 222,2
7 Lehet más a politika –21,8 123,6
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4 MIÉP – Jobbik a harmadik út 37,9 15,8
5 SzDSz – A magyar liberális párt 261,1 108,8
6 Magyar Demokrata Fórum 223,8 116,1
8 Pártalapítványok támogatása
1 Táncsics Mihály Alapítvány 545,0 402,4
2 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 465,5 538,6
3 Antall József Alapítvány 66,0 47,1
4 Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány 88,2 44,1
5 Barankovics István Alapítvány 71,2 70,3
7 Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítvány 25,0 12,5
8 Ökopolisz Alapítvány 40,2
6–8. cím összesen: 3 696,8 3 591,0
9 Az ORTT prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai 34,4
10 Magyar Rádió támogatása
1 Magyar Rádió Zrt. műsorterjesztési költségeire 6 101,0 4 620,9
2 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására 1 000,0 1 000,0
11 Magyar Televízió támogatása
1 Magyar Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire 7 803,4 7 611,8
12 Duna Televízió támogatása
1 Duna Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire 2 034,4 1 998,0
13 Média közalapítványok támogatása
1 Magyar Televízió Közalapítvány támogatása 300,0
2 Hungária Televízió Közalapítvány támogatása 2 345,5 2 345,5
14 Magyar Távirati Iroda Zrt. támogatása
1 Közszolgálati feladatokra 2 580,0 2 580,0
2 A határon túli magyar sajtó hírellátására 80,0 80,0
3 A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások időszakában történő tájékoztatási többletfeladatokra 110,0 98,0
6 Szerkesztőségi rendszer fejlesztése és elnöki stratégiai elképzelések 160,0 160,0
15 Üzemben tartási díj pótlása 24 936,7 24 936,7
9–15. cím összesen: 47 151,0 45 765,3
16 Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1 Bolgár Országos Önkormányzat 37,5 37,5
2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata 36,5 36,5
3 Országos Horvát Önkormányzat 92,4 92,4
4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 181,4 181,4
5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata 52,9 52,9
6 Országos Cigány Önkormányzat 235,3 235,3
7 Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 36,5 36,5
8 Országos Örmény Önkormányzat 36,5 36,5
9 Országos Szlovák Önkormányzat 93,2 93,2
10 Országos Szlovén Önkormányzat 41,6 41,6
11 Szerb Országos Önkormányzat 49,6 49,6
12 Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat 29,8 29,8
13 Ukrán Országos Önkormányzat 29,8 29,8
17 Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 19,2 19,2
2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 12,5 12,5
3 Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 51,5 51,5
1 Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai 2,1
4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 73,2 73,2
5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 17,2 17,2
6 Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 78,6 78,6
7 Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 14,6 14,6
8 Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 7,0 7,0
9 Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 105,8 105,8
10 Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 16,9 16,9
11 Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 32,2 32,2
12 Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 7,8 7,8
13 Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 8,0 8,0
16–17. cím összesen: 1 397,5 1 399,6
19 Költségvetési Tanács
1 Költségvetési Tanács Titkársága 900,0 900,9
1 Működési költségvetés 3,0
1 Személyi juttatások 459,0 374,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 123,0 88,6
3 Dologi kiadások 255,0 245,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 461,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 63,0 117,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 139,7
19. cím összesen: 900,0 900,0 1 426,9 3,0 900,9
20 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Működési költségvetés 10 101,0 11 295,7
1 Személyi juttatások 5 037,6 4 882,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 443,9 1 279,5
3 Dologi kiadások 2 701,6 2 329,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 479,6 821,2
2 Felhalmozási költségvetés 3,6 13,8
1 Intézményi beruházási kiadások 540,9 294,0
2 Felújítás 1,0
3 Kölcsönök 50,0 150,0 64,6 117,4
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Intézményi működési tartalék
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4 633,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 728,3
20. cím összesen: 10 254,6 10 254,6 15 032,7 11 426,9
21 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 30,0
1 Működési költségvetés 14 624,1
1 Személyi juttatások 1 626,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 430,5
3 Dologi kiadások 8 496,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 076,2
1 Intézményi beruházási kiadások 460,2
2 Felújítás 19,6
3 Kölcsönök 1,5 1,5
21. cím összesen: 11 076,2 15 701,8 30,0
Összesen: 85 919,6 12 369,2 21 305,1 100 660,3 32 981,3 21 554,9

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 1 493,1 1 830,8
1 Működési költségvetés 1,0
1 Személyi juttatások 575,7 722,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 157,8 114,9
3 Dologi kiadások 337,5 454,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 417,1 216,0
2 Felújítás 3,0 0,1
3 Kölcsönök 2,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 282,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 239,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,2
3 Dologi kiadások 42,5
3 Fejezeti tartalék 27,2 27,2 27,2
Összesen: 1 802,4 1 802,4 1 508,1 1,1 1 858,0

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alkotmánybíróság 1 330,0 1 336,0
1 Működési költségvetés 3,4
1 Személyi juttatások 863,4 788,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 234,6 208,4
3 Dologi kiadások 230,5 373,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 61,8
2 Felújítás 1,5 6,0
3 Kölcsönök 0,6 0,9
Összesen: 1 330,0 1 330,0 1 438,3 4,4 1 336,0

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlési Biztosok Hivatala 1 584,9 1 634,2
1 Működési költségvetés 6,4
1 Személyi juttatások 1 013,9 992,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 280,7 263,7
3 Dologi kiadások 259,0 306,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 31,3 19,9
3 Kölcsönök 2,4 2,4
Összesen: 1 584,9 1 584,9 1 584,9 8,8 1 634,2

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Állami Számvevőszék 6 611,2 6 631,5
1 Működési költségvetés 18,0 7,6
1 Személyi juttatások 4 459,1 4 099,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 144,3 1 081,6
3 Dologi kiadások 941,5 911,5
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 72,6 139,8
2 Felújítás 13,7 37,6
3 Kölcsönök 1,6 1,6
Összesen: 6 631,2 20,0 6 611,2 6 271,7 9,2 6 631,5

VI. BÍRÓSÁGOK


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Bíróságok 63 016,0 65 770,0
1 Működési költségvetés 5 526,6 5 982,1
1 Személyi juttatások 46 474,8 44 557,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11 376,4 11 493,7
3 Dologi kiadások 10 246,2 13 682,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0
2 Felhalmozási költségvetés 883,2
1 Intézményi beruházási kiadások 245,2 1 329,1
2 Felújítás 200,0 293,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
4 Kormányzati beruházás 1 290,1
3 Kölcsönök 61,9 62,1
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Igazságszolgáltatás beruházásai 943,6 172,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 188,2
4 Kormányzati beruházás 943,6
4 Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1 Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások 4,3 4,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,3 4,3
6 Kincstári számlavezetési díj kiadásai 0,3 0,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3 0,2
7 Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása 116,0 24,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 50,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,8
1 Intézményi beruházási kiadások 66,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,1
8 Fővárosi és Pest Megyei Bíróságon felhalmozódott ügyhátralék kezelése 735,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 423,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 114,3
3 Dologi kiadások 197,4
9 Új Magyarország Fejlesztési Terv programjai
1 Tudásalapú igazságszolgáltatás-fejlesztés – Magyarországi bírák és igazságügyi alkalmazottak képzése és integrált tudásbázis kialakítása
1 Működési költségvetés 52,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,9
2 Felhalmozási költségvetés 1,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0
16 Fejezeti tartalék 100,0 100,0
Összesen: 70 442,3 5 526,6 64 915,7 73 069,4 6 985,1 65 971,8

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Ügyészségek 28 393,0 28 602,5
1 Működési költségvetés 40,0 201,4
1 Személyi juttatások 19 179,0 19 149,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 012,0 5 029,4
3 Dologi kiadások 3 076,0 3 734,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 11,0
2 Felhalmozási költségvetés 5,0 103,0
1 Intézményi beruházási kiadások 1 121,0 1 423,4
2 Felújítás 30,0 33,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,0 15,0
3 Kölcsönök 39,0 39,0 47,5 47,5
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Nemzetközi szervezetekben való részvétellel kapcsolatos kötelezettségek 1,3 1,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,3 1,5
3 EU tagságból eredő feladatok 24,0 34,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 10,0 18,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,5 4,7
3 Dologi kiadások 12,5 11,3
4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 28,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 0,8
Összesen: 28 532,3 84,0 28 448,3 29 508,3 351,9 28 668,5

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI ÉS ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 A települési önkormányzatot megillető, a településre kimutatott személyi jövedelemadó 135 888,4 135 888,4
2 A megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedése 5 633,4 5 624,2
3 A települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklése 96 504,2 99 908,2
4 Normatív hozzájárulások
1 Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai 22 845,9 22 845,8
2 Körzeti igazgatás 7 625,7 7 625,7
3 Körjegyzőség működése 4 099,2 4 093,7
4 Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási, sport- és kulturális feladatai 5 383,6 5 383,6
5 Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 799,2 799,2
6 Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 129,9 130,7
7 A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai 4 923,5 4 923,5
8 Üdülőhelyi feladatok 4 993,3 5 021,4
9 Területi gyermekvédelmi szakszolgálat működtetése 1 211,7 1 211,7
10 Pénzbeli szociális juttatások 69 391,6 69 391,6
11 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 37 745,6 37 624,0
12 Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások 52 273,6 52 040,9
13 Közoktatási hozzájárulások 373 584,6 371 778,3
5 Központosított előirányzatok 124 073,0 126 053,7
6 A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások 11 650,0 10 741,7
7 Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 11 885,4 11 885,4
8 Normatív, kötött felhasználású támogatások
1 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz 3 470,1 3 516,0
2 Egyes szociális feladatok támogatása 113 741,4 172 782,2
3 A többcélú kistérségi társulások támogatása 29 459,2 29 747,4
4 A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 35 069,1 35 069,1
10 Címzett és céltámogatások 950,0 657,3
11 Vis maior tartalék 1 100,0 4 793,9
12 Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti – metróvonal építésének támogatása 10 000,0 6 271,4
13 Siklósi vár felújítása 100,0
14 A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása 4 614,6
15 A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása 8 480,2
16 Fővárosi közösségi közlekedés kiegészítő támogatása 10 000,0
17 Üdülőhelyi feladatok kiegészítő támogatása 999,9
18 2010. május–júniusi rendkívüli időjárásban megsemmisült lakóingatlanok helyreállításának támogatása 1 807,5
19 Fővárosi közösségi közlekedés rendkívüli támogatása 7 500,0
20 Várpalota és térsége támogatása 75,4
Összesen: 1 164 431,6 1 259 386,6

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása 8 853,1 10 639,8
1 Működési költségvetés 21,0 1 073,6
1 Személyi juttatások 6 500,3 7 248,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 635,9 1 690,0
3 Dologi kiadások 734,4 1 483,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 189,1
2 Felhalmozási költségvetés 15,0
1 Intézményi beruházási kiadások 67,4
2 Felújítás 21,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 32,6
3 Kölcsönök 3,0 3,0 5,2 51,3
2 Magyar Szabadalmi Hivatal 15,1
1 Működési költségvetés 3 459,0 3 503,8
1 Személyi juttatások 1 352,8 1 337,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 345,3 346,0
3 Dologi kiadások 1 390,2 1 774,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 172,4 94,2
2 Felhalmozási költségvetés 32,8
1 Intézményi beruházási kiadások 192,3 238,0
2 Felújítás 6,0 15,7
3 Kölcsönök 4,0 4,0
3 Egyenlő Bánásmód Hatóság 198,5 216,9
1 Működési költségvetés 3,0 99,5
1 Személyi juttatások 117,1 142,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,6 37,2
3 Dologi kiadások 51,7 136,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,7
1 Intézményi beruházási kiadások 1,1 3,6
4 Kormányzati Személyügyi, Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ 656,8 694,8
1 Működési költségvetés 100,0 590,0
1 Személyi juttatások 461,7 484,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 111,3 122,7
3 Dologi kiadások 157,8 494,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,5
2 Felhalmozási költségvetés 309,2
1 Intézményi beruházási kiadások 26,0 374,4
2 Felújítás 10,7
5 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal 17 356,4 35 889,4
1 Működési költségvetés 18 894,2 13 265,7
1 Személyi juttatások 2 688,4 2 456,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 726,4 614,2
3 Dologi kiadások 32 056,7 42 733,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 5 599,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 618,6
1 Intézményi beruházási kiadások 614,5 3 442,2
2 Felújítás 156,6 3,4
3 Kölcsönök 5,0 0,1
6 Igazságügyi szakértői és kutató intézetek 1 510,7 1 506,8
1 Működési költségvetés 850,0 1 901,9
1 Személyi juttatások 1 376,5 1 366,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 376,5 363,5
3 Dologi kiadások 507,7 1 046,6
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0 148,8
3 Kölcsönök 2,4 1,0
7 Szülőföld Alap Iroda 1,5
1 Működési költségvetés 158,4 218,5
1 Személyi juttatások 81,0 105,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,5 25,0
3 Dologi kiadások 52,9 63,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 11,6
8 Megyei Közigazgatási Hivatalok 7 166,7 7 772,9
1 Működési költségvetés 529,6 1 100,1
1 Személyi juttatások 5 190,4 5 304,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 362,4 1 362,5
3 Dologi kiadások 1 128,9 1 475,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 708,4
2 Felhalmozási költségvetés 121,7
1 Intézményi beruházási kiadások 9,9 171,5
2 Felújítás 4,7 28,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 270,9
3 Kölcsönök 9,6 9,6
9 ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet 286,9 312,2
1 Működési költségvetés 70,0 70,8
1 Személyi juttatások 220,0 220,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 60,1 59,2
3 Dologi kiadások 76,8 90,0
10 Balassi Intézet 4 290,6 4 779,1
1 Működési költségvetés 760,0 1 058,7
1 Személyi juttatások 2 354,8 2 033,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 516,6 551,0
3 Dologi kiadások 1 398,1 2 551,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 492,9 417,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 171,0 219,2
6 Kamatfizetések 0,5
2 Felhalmozási költségvetés 25,2
1 Intézményi beruházási kiadások 117,2 117,0
2 Felújítás 19,3
4 Kormányzati beruházás 11,2
11 Igazságügyi Hivatal 4 930,9 5 003,0
1 Működési költségvetés 189,2
1 Személyi juttatások 3 257,4 3 269,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 826,6 841,2
3 Dologi kiadások 819,1 1 083,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 2,6
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 24,8 5,2
3 Kölcsönök 1,7 52,8
12 Regionális képző központok 279,6 322,4
1 Működési költségvetés 4 356,0 6 263,3
1 Személyi juttatások 1 604,0 1 728,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 431,8 419,1
3 Dologi kiadások 2 599,8 4 583,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 34,6
2 Felhalmozási költségvetés 149,0 151,7
1 Intézményi beruházási kiadások 147,0 177,7
2 Felújítás 2,0 3,3
3 Kölcsönök 0,7 0,7
13 Wekerle Sándor Alapkezelő 910,3 1 898,6
1 Működési költségvetés 1 385,0 4 085,4
1 Személyi juttatások 1 017,2 1 175,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 301,8 292,0
3 Dologi kiadások 265,1 1 152,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 687,5 3 857,8
2 Felhalmozási költségvetés 0,7
1 Intézményi beruházási kiadások 23,7 39,0
15 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Központilag kezelt fejezeti feladatok 302,8 166,9
1 Működési költségvetés 302,5
1 Személyi juttatások 241,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 48,9
3 Dologi kiadások 12,2 36,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 313,8
2 Felhalmozási költségvetés 40,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,4
3 Kölcsönök 2,4 2,4
2 Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 143,5
3 Afganisztáni tartományi újjáépítési segélyprogram kiadásainak támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3
4 „Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia monitoringja és kapcsolódó feladatok támogatása 80,0 27,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 19,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,8
3 Dologi kiadások 16,5 12,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,6 50,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,9
5 Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 125,0
6 Szabályozási és monitoring feladatok támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 88,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,9
7 Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása 653,8 290,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 14,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,6
3 Dologi kiadások 636,2 352,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,6
8 Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások 395,6 40,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,9
3 Dologi kiadások 370,7 320,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,7
9 Közszolgálati és közigazgatási minőségfejlesztési feladatok
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,1
13 Kormányzati személyügyi feladatok támogatása 15,0 17,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 12,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,9
3 Dologi kiadások 88,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 84,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
14 A helyi közbiztonság javításában résztvevők támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0
16 EXPO 2010 Világkiállításon való részvétel előkészítése 2 439,0 2 144,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 70,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,1
3 Dologi kiadások 2 348,9 2 020,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,3
17 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 120,0 207,3
1 Működési költségvetés 1,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 205,3
18 Jogi segítségnyújtás 85,0 232,5
1 Működési költségvetés 8,4
3 Dologi kiadások 85,0 240,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
24 Kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása 377,7 19,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 140,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 34,0
3 Dologi kiadások 203,7 4,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,0
25 Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása 300,0 226,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,4
3 Dologi kiadások 7,3 7,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 275,3 117,6
2 Felhalmozási költségvetés 20,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 156,4
26 Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása 140,5 132,2
1 Működési költségvetés 6,2
3 Dologi kiadások 140,5 136,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 70,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 23,9
27 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 51,4 40,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 51,4 69,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9
29 Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása 1 616,3 1 403,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 850,0 2 528,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 766,3 1 057,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,4
30 Uniós projektek támogatása 24,1
33 Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások 11,1
34 ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása 8,3
35 A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegíti programok támogatása 18,4
36 Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása 254,3
37 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása 15,5
38 2011-es soros elnökséggel kapcsolatos kiadások finanszírozása 59,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,7
40 A Megyei Közigazgatási Hivatalok megszűnésével kapcsolatos feladatok
1 Működési költségvetés 672,6
2 Felhalmozási költségvetés 281,7
3 Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1 Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 69,0 69,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 69,0 61,5
2 Tom Lantos Alapítvány támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 451,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 548,1
3 Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása 370,1 370,1
1 Működési költségvetés 50,0
3 Dologi kiadások 0,3 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 369,8 419,9
10 Egyéb civil és non-profit szervezetek támogatása 158,0 63,0
1 Működési költségvetés 34,4
3 Dologi kiadások 117,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 158,0 135,4
11 Társadalmi szervezetek és segítők támogatása 18,0 11,7
1 Működési költségvetés 2,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,0 9,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
12 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 315,0 315,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 11,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 315,0 549,8
13 Civil szervezetek, kapcsolódó feladatok támogatása 161,0 120,1
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 27,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,6
3 Dologi kiadások 24,4 9,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 101,0 90,6
14 Nemzeti Civil Alapprogram 7 000,0 6 768,4
1 Működési költségvetés 165,8
3 Dologi kiadások 560,0 436,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 440,0 8 784,4
15 Rádió C 35,0 35,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 18,0
16 Rajkó Művészeti Együttes 35,0 35,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 35,0
17 100 Tagú Cigányzenekar 35,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 30,0
18 Első Roma Tájház 30,0 27,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0
19 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 36,0
4 Határon túli magyarok programjainak támogatása
1 Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása 1 203,0 1 202,5
1 Működési költségvetés 2,8
1 Személyi juttatások 34,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,0
3 Dologi kiadások 101,0 18,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 967,0 1 225,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 92,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,0
2 Kedvezménytörvény alapján járó oktatási-
nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása
3 475,3 5 308,7
1 Működési költségvetés 3,7
1 Személyi juttatások 37,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,0
3 Dologi kiadások 250,0 8,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 178,3 4 918,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 39,8
3 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása 2 207,1 2 312,6
1 Működési költségvetés 15,4
1 Személyi juttatások 26,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,0
3 Dologi kiadások 13,1 21,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 161,0 2 269,5
2 Felhalmozási költségvetés 1,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 172,3
4 A magyar–magyar kapcsolattartás és az együttműködést szolgáló intézmények erősítése 662,4 259,4
1 Működési költségvetés 39,6
3 Dologi kiadások 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 662,4 460,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 119,8
5 Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. Tőkeemelése
2 Felhalmozási költségvetés 250,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 250,0
5 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények 652,0 652,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 652,0 649,4
2 Hittanoktatás 3 008,0 3 008,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 008,0 2 990,8
3 Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése 8 212,5 8 212,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8 212,5 8 208,5
4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék 10 046,2 10 061,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10 046,2 10 061,9
5 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka 1 555,0 1 555,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 555,0 1 530,0
6 Egyházi oktatási és kulturális célú támogatás 45,0 45,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,0 44,1
7 Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások
2 Felhalmozási költségvetés 1,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 580,0
14 Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja 1 000,0 325,3
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 60,0 29,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 115,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 940,0 597,0
15 Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása 100,0 91,2
1 Működési költségvetés 2,0
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,2
3 Dologi kiadások 22,0 12,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,8 43,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,1
16 Cigányság lakáskörülményeinek javítása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0
18 Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése
1 Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása 545,0 193,7
1 Működési költségvetés 5,0
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,1
3 Dologi kiadások 134,0 16,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 394,9 547,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,3
24 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Civil szervezetek és az Anti-
diszkriminációs törvény alkalmazása
1 Működési költségvetés 113,0 24,4
3 Dologi kiadások 13,0 18,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 39,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,1
25 Roma Oktatási Alap 85,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 85,0
27 A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve 86,3 86,3
1 Működési költségvetés 86,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 172,6 86,3
30 Kincstári tranzakciós díj elszámolása 36,2 12,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 36,2 20,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,6
31 A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások lebonyolítása 10 850,0 152,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 115,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,3
3 Dologi kiadások 3 762,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 750,0 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1 190,0
32 Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása 90,0 56,6
1 Működési költségvetés 10,0
1 Személyi juttatások 26,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,1
3 Dologi kiadások 11,6 13,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,0 24,9
33 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 409,9 409,9 158,9
35 Operatív Programok keretében megvalósuló projektek
5 Elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása ÁROP-2007/122
1 Működési költségvetés 37,5
3 Dologi kiadások 37,5
7 Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban ÁROP-2008/2.2.5.
1 Működési költségvetés 84,4
3 Dologi kiadások 84,4
8 E-Közigazgatási Tudásportál ÁROP 2007/1.2.3
1 Működési költségvetés 34,9
3 Dologi kiadások 34,9
37 Országgyűlési képviselő-választás kampányának támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
1–15. cím összesen: 136 455,1 30 942,5 105 512,6 166 440,1 37 912,4 115 968,5
16 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 1 303,7 1 142,3
1 Működési költségvetés 3,0 6,7
1 Személyi juttatások 864,7 607,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 221,0 156,6
3 Dologi kiadások 221,0 450,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 6,6
16. cím összesen: 1 306,7 3,0 1 303,7 1 225,7 6,8 1 142,3
17 Központosított bevételek
1 Cégnyilvántartás bevételei 1 500,0 1 181,4
18 Szülőföld Alap támogatása
1 Adomány-kiegészítés 6,0 6,0
2 Eseti támogatás 594,0 594,0
19 Tartalékok
1 Költségvetés általános tartaléka 153 504,7
2 Céltartalékok
1 Különféle kifizetések 33 000,0
3 Stabilitási tartalék 98 600,0
20 Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése 2 500,0 4 080,1
21 Települési és területi kisebbségi önkormányzatok támogatása 1 520,0 1 561,0
17–21. cím összesen: 289 724,7 1 500,0 6 241,1 1 181,4
Összesen: 427 486,5 32 445,5 106 816,3 173 906,9 39 100,6 117 110,8

XI. MINISZTERELNÖKSÉG


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Miniszterelnökség 62,1
1 Működési költségvetés 14,0
1 Személyi juttatások 46,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,4
3 Dologi kiadások 1,0
Összesen: 57,5 14,0 62,1

XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása 7 002,2 7 935,9
1 Működési költségvetés 27,9 1 158,8
1 Személyi juttatások 4 629,4 4 847,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 081,4 1 229,5
3 Dologi kiadások 1 087,9 2 575,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 174,0 211,7
2 Felhalmozási költségvetés 6,0 271,5
1 Intézményi beruházási kiadások 63,4 810,0
2 Felújítás 10,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
4 Kormányzati beruházás 18,4
3 Kölcsönök 5,0 5,0 24,2 24,1
2 Szakigazgatási intézmények
1 Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 15 324,5 16 468,2
1 Működési költségvetés 13 558,0 22 031,7
1 Személyi juttatások 18 204,1 19 143,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 306,7 5 080,4
3 Dologi kiadások 5 371,7 11 677,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 898,6
2 Felhalmozási költségvetés 1 687,0
1 Intézményi beruházási kiadások 1 500,3
2 Felújítás 44,0
3 Kölcsönök 22,2 22,2
2 Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal 139,7 153,3
1 Működési költségvetés 76,8
1 Személyi juttatások 64,4 87,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 17,1 22,0
3 Dologi kiadások 48,4 69,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,8 2,0
3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet 799,2
1 Működési költségvetés 21 083,0 25 566,5
1 Személyi juttatások 10 614,5 11 770,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 396,7 2 936,1
3 Dologi kiadások 7 074,7 10 902,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 244,8
2 Felhalmozási költségvetés 2,9 928,0
1 Intézményi beruházási kiadások 1 262,6
2 Felújítás 20,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 92,7
3 Kölcsönök 7,6 7,6
4 Állami Ménesgazdaság 162,9 199,9
1 Működési költségvetés 116,0 169,6
1 Személyi juttatások 74,8 95,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,6 23,9
3 Dologi kiadások 190,7 235,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 7,2 5,5
1 Intézményi beruházási kiadások 6,9
2 Felújítás 2,1
5 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 9 947,5 12 101,5
1 Működési költségvetés 31,0 8 742,7
1 Személyi juttatások 4 500,6 6 704,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 195,6 1 600,9
3 Dologi kiadások 1 635,7 6 117,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 468,7 5 970,3
2 Felhalmozási költségvetés 791,4
1 Intézményi beruházási kiadások 177,9 1 226,6
2 Felújítás 0,9
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei 4 009,0 4 535,1
1 Működési költségvetés 1 503,9 4 699,3
1 Személyi juttatások 3 202,8 3 673,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 895,8 957,3
3 Dologi kiadások 1 564,4 3 941,3
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 16,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 163,9
2 Felhalmozási költségvetés 150,1 513,7
1 Intézményi beruházási kiadások 248,2
2 Felújítás 228,5
3 Kölcsönök 0,9 1,3
7 Közművelődési intézmények 498,1 550,9
1 Működési költségvetés 107,0 125,4
1 Személyi juttatások 336,5 308,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 91,4 77,4
3 Dologi kiadások 177,2 227,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 3,2
2 Felújítás 11,4
4 Kormányzati beruházás 17,0
8 Agrárkutató intézetek 1 924,3 2 346,4
1 Működési költségvetés 1 669,8 2 453,7
1 Személyi juttatások 2 188,2 1 925,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 635,5 506,3
3 Dologi kiadások 838,1 2 274,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,5
2 Felhalmozási költségvetés 67,7 330,6
1 Intézményi beruházási kiadások 353,3
2 Felújítás 160,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,1
4 Kormányzati beruházás 5,4
3 Kölcsönök 4,4 4,3
9 Agrármarketing-Centrum 171,7 938,2
1 Működési költségvetés 11,0 786,9
1 Személyi juttatások 117,6 128,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,7 33,4
3 Dologi kiadások 33,4 960,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 123,7
10 Génmegőrzési Intézmények 52,4
1 Működési költségvetés 52,8
1 Személyi juttatások 17,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,3
3 Dologi kiadások 20,0
2 Felhalmozási költségvetés 3,1
1 Intézményi beruházási kiadások 6,1
12 Országos Meteorológiai Szolgálat 744,6 835,6
1 Működési költségvetés 987,0 1 184,4
1 Személyi juttatások 781,6 833,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 231,2 210,0
3 Dologi kiadások 669,4 800,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4 20,4
2 Felhalmozási költségvetés 11,0 3,4
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0 88,7
2 Felújítás 20,0 20,0
3 Kölcsönök 3,0 3,0 2,5 2,5
13 Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság 848,0 1 000,9
1 Működési költségvetés 39,4 1 575,5
1 Személyi juttatások 360,2 552,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 92,3 142,8
3 Dologi kiadások 434,9 1 845,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 109,2
2 Felhalmozási költségvetés 8 106,0
1 Intézményi beruházási kiadások 7 034,6
2 Felújítás 20,0
4 Kormányzati beruházás 1 010,7
14 Nemzeti park igazgatóságok 2 449,6 3 192,3
1 Működési költségvetés 2 030,9 6 136,1
1 Személyi juttatások 2 336,8 2 963,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 668,6 766,4
3 Dologi kiadások 1 400,4 4 057,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 204,7
2 Felhalmozási költségvetés 2 768,5
1 Intézményi beruházási kiadások 9,1 3 364,7
2 Felújítás 65,6 99,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,4
4 Kormányzati beruházás 1,5
3 Kölcsönök 3,9 2,1
15 Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek 5 269,9 5 631,8
1 Működési költségvetés 3 833,5 4 963,1
1 Személyi juttatások 5 195,2 5 900,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 452,5 1 528,3
3 Dologi kiadások 2 217,1 2 627,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,6
2 Felhalmozási költségvetés 30,5
1 Intézményi beruházási kiadások 238,6 219,8
2 Felújítás 26,4
3 Kölcsönök 72,4 14,9
16 Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok 11 595,4 30 772,2
1 Működési költségvetés 2 423,0 5 367,5
1 Személyi juttatások 8 786,9 12 941,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 351,8 3 190,1
3 Dologi kiadások 2 756,5 16 378,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,5
2 Felhalmozási költségvetés 8 210,6
1 Intézményi beruházási kiadások 123,2 8 063,8
2 Felújítás 133,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
4 Kormányzati beruházás 776,8
3 Kölcsönök 11,4 12,3
17 Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 84,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 35,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,9
3 Dologi kiadások 2,0
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
4 Természetvédelem beruházásai
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,7
5 Regionális viziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő 50,0 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,0
4 Kormányzati beruházás 50,0
7 Vízkárelhárítás
1 Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai 500,0 110,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 274,4
4 Kormányzati beruházás 500,0
9 Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése 50,0 50,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 64,0
4 Kormányzati beruházás 50,0
13 Intézmények központi beruházásai 74,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,7
4 Kormányzati beruházás 74,9
18 Központi beruházási maradványok rendezése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 12,0
2 Felhalmozási költségvetés 36,7
19 EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai 100,0 3,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,6
4 Kormányzati beruházás 100,0
20 Ivóvíz-minőség javító program 200,0 176,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 238,1
4 Kormányzati beruházás 200,0
2 Környezetvédelmi célelőirányzatok
1 Vízkárelhárítási művek fenntartása 1 000,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 200,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 56,4
3 Dologi kiadások 743,6
2 Szigetközi térség kárainak mérséklése, környezeti monitoring működtetése 20,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 7,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,9
3 Dologi kiadások 11,1
3 Nemzetközi fizetési kötelezettségek 108,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 108,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,0
4 Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások 90,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 90,0
5 Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program 40,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 20,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 13,5
7 Kincstári számlavezetési díjak és kamat kifizetések 10,8 8,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,8 8,9
8 Víz- és környezeti kárelhárítás 260,0
1 Működési költségvetés 95,4
1 Személyi juttatások 110,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 28,4
3 Dologi kiadások 121,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 95,4
9 Természetvédelmi kártalanítás 28,8 4,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,8
10 Természetvédelmi pályázatok támogatása 574,1 141,9
1 Működési költségvetés 186,2
1 Személyi juttatások 96,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,7
3 Dologi kiadások 213,0 80,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 68,8 80,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 156,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,8
11 Hulladék-kezelési és gazdálkodási feladatok 60,0 39,5
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 17,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,9
3 Dologi kiadások 19,5 17,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,3
12 Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése 1 620,0 1 620,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 153,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 620,0 1 452,9
13 Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása 150,0 70,6
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 13,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,9
3 Dologi kiadások 51,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 48,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 82,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,6
14 Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában 200,0 159,6
1 Működési költségvetés 7,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 246,7
15 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 20,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,7 2,3
16 Az illegális hulladék-elhelyezés felszámolásának feladatai 50,0 50,0
1 Működési költségvetés 1,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 118,6
17 Vízgazdálkodási pályázatok előkészítése és támogatása 283,0 0,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 72,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,4
3 Dologi kiadások 190,2
19 A „Parlagfű-mentes Magyarországért” tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,0
26 Erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladata
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 67,2
27 Vásárhelyi terv továbbfejlesztése
2 Felhalmozási költségvetés 0,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 589,1
28 Tárca szintű kutatási feladatok
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0
29 Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 657,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 902,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9 225,8
30 Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása
1 Működési költségvetés 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 406,1
31 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Működési költségvetés 0,1
3 Dologi kiadások 0,2
32 Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmus
1 Működési költségvetés 41,7
3 Dologi kiadások 4,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 57,1
33 2007–2013 közötti nagy projektek előkészítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 61,9
35 Egyéb szervezetek feladataira 59,1
1 Működési költségvetés 4,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,3
37 Madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelő monitorozás és területkezelés előkészítése
1 Működési költségvetés 28,6
3 Dologi kiadások 48,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,8
38 Magyarországi felszíni vizek hidromorfológiai monitoringjának intézményi fejlesztése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,2
39 Környezetvédelmi- és vízügyi célelőirányzat
1 Működési költségvetés 15,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27,7
40 GEFőA Duna szennyezettségének csökkentése
1 Működési költségvetés 6,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,0
2 Felhalmozási költségvetés 124,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 132,3
3 Agrár célelőirányzatok
1 FAO intézmények finanszírozása 250,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,8
3 Dologi kiadások 150,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 46,8
2 Agrárkutatás, tanüzemek, szakképzés támogatása 400,0 82,4
1 Működési költségvetés 2,5
1 Személyi juttatások 150,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 48,0
3 Dologi kiadások 73,5 2,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,5 3,5
3 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 9,2 7,2
1 Működési költségvetés 9,7
3 Dologi kiadások 9,2 3,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9
4 Magyar–Román regionális kutató-oktató központ támogatása 64,4 9,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 64,4
8 Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása 193,2 166,8
1 Működési költségvetés 0,8
3 Dologi kiadások 20,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 193,2 260,2
9 Vízügyi feladatok támogatása 348,0 1 163,0
1 Működési költségvetés 1 087,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 348,0 1 887,2
10 Parlagfű elleni védekezés támogatása
1 Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása 350,0 86,8
1 Működési költségvetés 38,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 350,0 124,8
12 MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszere fejlesztése, működtetése 3 000,0 600,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 500,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1 500,0
13 Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 200,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,0
3 Dologi kiadások 68,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,7
15 Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok 1 051,2 315,4
1 Működési költségvetés 1 621,9
1 Személyi juttatások 342,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 74,1
3 Dologi kiadások 574,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 985,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 60,0
16 Magyar Agrárkamara állami feladatainak támogatása 64,4 56,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,4 32,2
17 Állatorvosi Kamara állami feladatainak támogatása 12,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 9,0
18 Növényorvosi Kamara állami feladatainak támogatása 6,4 6,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,4 4,8
19 Állami génmegőrzési feladatok támogatása 300,0 71,3
1 Működési költségvetés 0,6
1 Személyi juttatások 171,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 54,0
3 Dologi kiadások 75,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 73,4
20 Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 184,0 151,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 184,0 151,0
21 Kincstári szolgáltatási díjak 100,0 77,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 100,0 65,8
22 Bormarketing és minőség-ellenőrzés
1 Működési költségvetés 1 500,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 500,0
25 Nemzetközi Szervezetek tagsági díjai 240,0 21,0
1 Működési költségvetés 41,8
3 Dologi kiadások 240,0
26 Szakigazgatási hivatalok maradványának rendezése
1 Működési költségvetés 1 099,3
27 Földhivatalok maradványának rendezése
1 Működési költségvetés 1 201,0
2 Felhalmozási költségvetés 80,4
4 Egyéb uniós támogatást kiegészítő támogatások
6 Méhészeti Nemzeti Program 480,0 484,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 480,0 501,9
7 Igyál tejet program 400,0 600,0
1 Működési költségvetés 19,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 400,0 689,7
8 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása 910,0 705,7
1 Működési költségvetés 45,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 910,0 685,6
9 Egyes állatbetegségek ellenőrzése és felszámolása támogatása 500,0 850,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 700,5
10 Uniós Programok ÁFA fedezete 800,0 800,0
1 Működési költségvetés 329,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 800,0 627,3
11 Iskolagyümölcs program 260,0 560,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 260,0 524,7
12 Nemzeti Diverzifikációs Program 902,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 49,2
5 Nemzeti támogatások
1 Erdészeti feladatok
1 Működési költségvetés 4,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 541,5
2 Termőföldvédelem támogatása
2 Felhalmozási költségvetés 5,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
3 Állattenyésztési feladatok 750,0 728,9
1 Működési költségvetés 3,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 750,0 723,0
5 Vadgazdálkodás támogatása 10,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0
6 Nemzeti Erdőprogram
3 Erdőfelújítás determinációja 450,0 29,2
1 Működési költségvetés 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 450,0
4 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás determinációja 450,0 71,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 450,0 53,6
5 Fenntartható erdőgazdálkodás támogatása 400,0 890,2
1 Működési költségvetés 160,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 400,0 970,7
7 Fejlesztési típusú támogatások 350,0 110,0
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 50,0 62,6
2 Felhalmozási költségvetés 29,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 300,0 85,3
3 Kölcsönök 17,7
8 Folyó kiadások és jövedelem-támogatások 42 793,8 41 398,1
1 Működési költségvetés 1 969,6
3 Dologi kiadások 63,8 38,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 42 730,0 41 190,0
9 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás
2 Felhalmozási költségvetés 44,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 661,8
10 Nemzeti agrár kárenyhítés 2 000,0 2 000,0
1 Működési költségvetés 2 000,0 2 716,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 000,0 5 869,7
6 Állat- és növénykártalanítás 500,0 1 331,7
1 Működési költségvetés 20,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 500,0 1 219,5
7 Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások 2 000,0 992,1
1 Működési költségvetés 5 696,8
3 Dologi kiadások 2 000,0 6 580,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 115,8
8 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX)
11 Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,6
2 Felhalmozási költségvetés 7,7
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Agrár-környezeti információs és monitoring rendszer
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,6
3 Az új „Forest Focus” szabályozás bevezetése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
4 Az élelmiszerbiztonsági intézményi háttér fejlesztése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,5
5 Az elektronikus ügyintézés fejlesztése a KAP területén
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,8
6 Az állat- és növényegészségügyi határállomások kapacitásának megerősítése
1 Működési költségvetés 14,2
3 Dologi kiadások 33,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,9
7 FVM megyei földművelésügyi hivatalainak felkészítése KAP feladatokra 7,3
1 Működési költségvetés 19,2
3 Dologi kiadások 31,5
2 Felhalmozási költségvetés 88,5
1 Intézményi beruházási kiadások 202,5
11 Vidékfejlesztési és halászati programok
2 Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)
1 I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása 12 449,2 15 908,2
1 Működési költségvetés 6 753,6 9 000,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 410,0 12 626,6
2 Felhalmozási költségvetés 24 896,5 63 474,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 34 689,3 82 379,0
2 II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése 9 614,7 8 314,7
1 Működési költségvetés 30 630,2 25 521,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39 852,0 32 959,2
2 Felhalmozási költségvetés 1 305,1 10 360,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 698,0 13 287,7
3 III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése 8 811,0 4 008,7
1 Működési költségvetés 4 543,6 2 766,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6 330,7 3 670,2
2 Felhalmozási költségvetés 17 856,8 9 723,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24 880,7 13 259,4
4 IV. tengely: Leader intézkedések 1 565,0 715,0
1 Működési költségvetés 1 804,1 719,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 337,9 811,7
2 Felhalmozási költségvetés 3 428,6 221,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 459,8 279,1
5 Technikai segítségnyújtás 1 375,0 2 175,0
1 Működési költségvetés 3 712,5 5 728,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 950,0 7 746,2
2 Felhalmozási költségvetés 412,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 550,0
3 Halászati Operatív Program
1 Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely) 355,6 355,6
2 Felhalmozási költségvetés 1 066,8 1 056,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 422,4 1 411,4
2 Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely) 129,7 129,7
1 Működési költségvetés 389,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 518,8
3 Technikai segítségnyújtás (V. tengely) 24,7 24,7
1 Működési költségvetés 74,1 41,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 98,8 55,6
12 Árvízkárosultak megsegítése
1 Működési költségvetés 4,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,9
13 EU tagságból eredő feladatok 400,0 34,7
1 Működési költségvetés 159,9
1 Személyi juttatások 292,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 93,7
3 Dologi kiadások 13,4 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 59,6
14 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 340,0 340,0
15 Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
1 Működési költségvetés 475,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 423,1
2 Felhalmozási költségvetés 17,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,4
16 Sapard támogatásból megvalósuló programok
1 SAPARD intézkedések
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 107,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 43,4
1–20. cím összesen: 308 517,0 148 047,8 160 469,2 445 548,0 257 043,6 177 096,2
21 Központosított bevételek
1 Erdészeti bevételek
1 Erdőfenntartási járulék áthúzódó befizetése 50,0 25,6
2 Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság 100,0 198,5
3 Erdővédelmi járulék 50,0 258,3
2 Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek
1 Földvédelmi járulék 3 500,0 2 487,6
2 Földvédelmi és talajvédelmi bírság 50,0 46,4
4 Halgazdálkodási bevételek
1 Állami halász- és horgászjegyek díja 200,0 107,5
2 Halászatfejlesztési hozzájárulás 50,0 22,7
3 Halvédelmi bírság 10,0 50,6
5 Vadgazdálkodási bevételek
1 Állami vadászjegyek díja 585,0 824,9
2 Hatósági eljárási díj, trófea bírálat 60,0 108,9
3 Vadvédelmi hozzájárulás 0,6
4 Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás 30,0 12,2
5 Vadvédelmi bírság 25,0 53,1
7 Környezetvédelmi támogatások visszatérülése 429,0 204,6
8 Bírságok
1 Légszennyezési bírság 50,0 52,5
2 Veszélyes hulladék bírság 10,0 130,0
3 Zaj- és rezgésvédelmi bírság 10,0 19,2
4 Természetvédelmi bírság 15,0 26,5
5 Szennyvíz bírságok 0,2
9 Termékdíjak
1 Gumiabroncs termékdíjak 500,0 –114,8
2 Csomagolóeszközök termékdíja 10 200,0 7 705,9
3 Akkumulátorok termékdíja 300,0 207,9
4 Kenőolajok termékdíja 6 200,0 4 007,1
5 Reklámhordozó papírok termékdíja 2 000,0 2 101,9
6 Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja 2 000,0 4 624,0
7 Hűtőberendezések termékdíja 15,5
10 Vízkészletjárulék 12 000,0 14 443,8
Összesen: 308 517,0 186 471,8 160 469,2 445 548,0 294 664,8 177 096,2

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Honvédelmi Minisztérium
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 4 721,4 4 820,3
1 Működési költségvetés 11,3
1 Személyi juttatások 3 378,0 3 506,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 868,5 887,1
3 Dologi kiadások 435,5 505,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 39,4 49,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 9,9
2 Felújítás 1,7
2 Egyéb HM szervezetek 12 347,6 11 875,7
1 Működési költségvetés 350,0 836,3
1 Személyi juttatások 4 630,9 4 116,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 138,9 1 025,8
3 Dologi kiadások 5 530,6 5 970,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 539,9 426,9
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
1 Intézményi beruházási kiadások 857,3 1 188,9
2 Felújítás 0,8
3 Kölcsönök 94,9 95,9
3 HM Infrastrukturális Ügynökség, csapatok központi infrastrukturális ellátás kiadásai 30 107,3 37 304,0
1 Működési költségvetés 1 080,0 1 292,9
1 Személyi juttatások 1 616,8 1 205,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 267,6 182,0
3 Dologi kiadások 29 158,6 34 532,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,3 2 845,5
2 Felhalmozási költségvetés 811,8
1 Intézményi beruházási kiadások 140,0 476,8
2 Felújítás 147,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 403,3
3 Kölcsönök 578,3 621,3
4 HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség, csapatok központi logisztikai ellátás kiadásai 51 411,2 50 751,8
1 Működési költségvetés 120,0 10 996,7
1 Személyi juttatások 4 524,7 4 052,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 182,8 1 060,8
3 Dologi kiadások 36 567,9 44 965,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 77,7 8,2
2 Felhalmozási költségvetés 5 466,2
1 Intézményi beruházási kiadások 7 551,2 16 169,1
2 Felújítás 1 626,9 2 476,7
3 Kölcsönök 200,0 200,0 163,1 166,7
2 Magyar Honvédség
1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 22 662,5 21 942,0
1 Működési költségvetés 420,5 503,6
1 Személyi juttatások 15 022,8 15 325,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 755,4 3 851,0
3 Dologi kiadások 3 999,2 3 220,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 121,0 388,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 184,6 286,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 26,2
2 MH ÖHP és alárendelt szervezetei 82 569,9 79 095,4
1 Működési költségvetés 429,5 3 630,9
1 Személyi juttatások 56 455,0 54 714,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14 169,3 12 689,9
3 Dologi kiadások 11 918,5 12 667,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 327,1 615,6
2 Felhalmozási költségvetés 3,9
1 Intézményi beruházási kiadások 62,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 129,5 129,6
3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok
1 Katonai Felderítő Hivatal 9 248,2 9 249,1
1 Működési költségvetés 20,0 739,0
1 Személyi juttatások 5 255,8 4 888,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 308,2 1 217,9
3 Dologi kiadások 2 648,2 3 399,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,0 99,2
2 Felhalmozási költségvetés 4,0
1 Intézményi beruházási kiadások 38,0 25,6
3 Kölcsönök 4,5 15,6
2 Katonai Biztonsági Hivatal 2 523,8 2 436,3
1 Működési költségvetés 12,5
1 Személyi juttatások 1 780,7 1 685,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 436,9 421,7
3 Dologi kiadások 288,9 249,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,3 8,5
2 Felhalmozási költségvetés 4,6
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0 15,6
4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 3 897,6 3 736,5
1 Működési költségvetés 800,0 795,6
1 Személyi juttatások 2 831,4 2 701,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 641,8 642,5
3 Dologi kiadások 1 139,2 990,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 41,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,2 56,7
2 Felhalmozási költségvetés 63,0
1 Intézményi beruházási kiadások 73,0 119,0
5 Katonai Ügyészségek 1 220,7 1 161,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 903,0 840,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 229,7 218,1
3 Dologi kiadások 84,4 94,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,6 7,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,1
6 HM Állami Egészségügyi Központ 3 703,1 3 714,3
1 Működési költségvetés 12 717,0 16 126,3
1 Személyi juttatások 9 335,7 9 158,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 357,1 2 351,1
3 Dologi kiadások 4 682,6 9 318,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44,7 58,2
6 Kamatfizetések 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 298,9
1 Intézményi beruházási kiadások 126,9
2 Felújítás 0,3
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
5 Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok
2 Felhalmozási költségvetés 550,0 550,0
5 Lakástámogatás 550,0 324,1
6 Lakásépítés 276,8
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group) 84,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 84,6
3 Társadalmi szervek támogatása
1 Honvédszakszervezet (HOSZ) 9,4 9,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,4 9,4
2 Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) 9,0 9,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,0 9,0
3 Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) 4,7 4,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,7 4,7
4 Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ) 1,6 0,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6 0,4
5 Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) 5,5 5,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,5 5,5
6 Egyéb társadalmi szervek támogatása 58,0 57,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,0 61,2
7 Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége 5,0 5,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 5,0
8 Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége 3,8 3,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,8 3,8
9 Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) 2,0 2,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 2,0
10 Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) 2,0 2,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 2,0
11 Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
12 Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete 4,0 4,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 4,0
13 Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása 100,0 160,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 160,0
14 Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása 8,5 8,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,5 8,5
15 Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége támogatása 1,0 1,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 1,0
16 Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása 25,0 25,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 25,0
17 Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása 4,0 4,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 4,0
5 Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása 4 416,9 6 094,5
1 Működési költségvetés 59,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 416,9 5 753,3
15 Nemzetközi kártérítés
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,9
24 Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez 3 707,0 3 821,3
1 Működési költségvetés 227,5
3 Dologi kiadások 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 707,0 3 828,4
25 Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 2 728,7 2 225,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 728,7 2 923,8
32 Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz 26 201,0 26 201,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26 201,0 26 201,0
35 Egyéb uniós befizetések 468,6 338,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 468,6 329,3
36 MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása 36,1 53,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,1 53,7
37 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz 3 200,0 3 200,0
1 Működési költségvetés 453,2
3 Dologi kiadások 2,0 602,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 198,0 3 419,0
38 A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai 24,7 9,7
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 24,7 21,3
Összesen: 282 221,4 16 687,0 265 534,4 317 839,5 43 787,5 268 343,5

XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Belügyminisztérium igazgatása 5 344,1 4 979,1
1 Működési költségvetés 104,0 770,6
1 Személyi juttatások 3 158,2 2 901,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 769,9 751,9
3 Dologi kiadások 1 432,8 1 547,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,6 241,3
2 Felhalmozási költségvetés 7,8
1 Intézményi beruházási kiadások 57,6 326,4
3 Kölcsönök 6,0 6,0
2 Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 1 571,5 1 622,9
1 Működési költségvetés 33,2
1 Személyi juttatások 1 127,4 1 156,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 294,6 304,0
3 Dologi kiadások 149,5 196,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 2,4
2 Felújítás 0,8
3 Kölcsönök 0,8
4 Terrorelhárítási Központ 2 049,2
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 933,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 254,3
3 Dologi kiadások 85,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 89,6
5 Büntetés-végrehajtás 38 065,9 43 863,6
1 Működési költségvetés 2 607,6 3 467,2
1 Személyi juttatások 21 892,1 23 749,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 079,9 5 677,3
3 Dologi kiadások 13 101,9 16 850,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,7 2,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 594,7
2 Felhalmozási költségvetés 142,9
1 Intézményi beruházási kiadások 539,2 526,3
2 Felújítás 57,7 94,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,8
3 Kölcsönök 108,0 108,0 111,1 163,0
7 Rendőrség 195 149,2 211 231,6
1 Működési költségvetés 20 855,4 43 291,0
1 Személyi juttatások 144 108,0 154 238,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 37 076,0 38 810,8
3 Dologi kiadások 32 916,6 42 353,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13 754,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 462,7
1 Intézményi beruházási kiadások 1 557,6 3 356,7
2 Felújítás 346,4 1 289,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 171,1
4 Kormányzati beruházás 125,4
5 Lakástámogatás 72,2
3 Kölcsönök 774,6 800,1
8 Alkotmányvédelmi Hivatal 8 082,3 7 991,2
1 Működési költségvetés 27,4 50,3
1 Személyi juttatások 4 932,0 4 332,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 373,6 1 124,4
3 Dologi kiadások 955,5 1 162,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 793,1 793,1
2 Felhalmozási költségvetés 9,0
1 Intézményi beruházási kiadások 55,5 242,7
2 Felújítás 104,6
3 Kölcsönök 20,0 20,0 33,8 30,5
9 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 15 492,4 15 128,5
1 Működési költségvetés 147,6 1 650,8
1 Személyi juttatások 9 556,1 8 630,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 492,5 2 216,3
3 Dologi kiadások 2 197,1 2 603,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 068,4 1 068,4
2 Felhalmozási költségvetés 764,4
1 Intézményi beruházási kiadások 305,0 874,1
5 Lakástámogatás 20,9 20,9
3 Kölcsönök 23,0 23,0 50,7 51,0
10 Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ 204,6 182,1
1 Működési költségvetés 4,1
1 Személyi juttatások 89,1 75,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 25,5 19,0
3 Dologi kiadások 72,0 63,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 18,0 19,3
11 Rendőrtiszti Főiskola 1 137,7 1 293,1
1 Működési költségvetés 191,8 410,1
1 Személyi juttatások 848,6 914,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 228,0 209,5
3 Dologi kiadások 250,0 357,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,9 23,5
2 Felhalmozási költségvetés 40,3
1 Intézményi beruházási kiadások 12,3
2 Felújítás 5,2
3 Kölcsönök 1,1
12 Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 9 560,2 12 137,5
1 Működési költségvetés 385,9 1 805,7
1 Személyi juttatások 6 379,5 6 595,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 709,7 1 673,8
3 Dologi kiadások 922,0 3 728,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 694,7
2 Felhalmozási költségvetés 2 089,9
1 Intézményi beruházási kiadások 808,2 2 823,1
2 Felújítás 111,7 346,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 191,7
5 Lakástámogatás 30,0
3 Kölcsönök 62,6 62,8
13 Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 5 374,0 5 723,4
1 Működési költségvetés 104,4 277,9
1 Személyi juttatások 2 536,1 2 553,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 684,1 647,3
3 Dologi kiadások 2 127,2 1 683,0
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 28,0 32,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,0 172,4
2 Felhalmozási költségvetés 266,9
1 Intézményi beruházási kiadások 54,0 372,0
2 Felújítás 1,5
3 Kölcsönök 6,6 6,3
14 Szakértői Intézetek 1 056,8 1 359,7
1 Működési költségvetés 565,7 1 291,9
1 Személyi juttatások 633,3 1 001,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 149,7 257,5
3 Dologi kiadások 738,2 1 165,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,9
2 Felhalmozási költségvetés 54,7
1 Intézményi beruházási kiadások 101,3 57,2
3 Kölcsönök 42,5 42,5
15 Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ 545,5 713,5
1 Működési költségvetés 368,5 408,4
1 Személyi juttatások 385,7 384,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 111,8 98,1
3 Dologi kiadások 403,5 493,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 5,0 12,2
2 Felújítás 8,0 1,7
16 Központi Gazdasági Főigazgatóság
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 42,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 42,5
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
1 A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása 89,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 89,7
2 Energia-racionalizálás
3 Kölcsönök 80,0 80,0 82,7 85,4
5 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése 132,0 179,6
1 Működési költségvetés 0,7
3 Dologi kiadások 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 132,0 179,4
6 Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások 34,8 24,6
1 Működési költségvetés 4,6
1 Személyi juttatások 19,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,4
3 Dologi kiadások 1,7 6,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,3 22,2
7 Informatikai rendszerekkel összefüggő kötelezettségek 179,0 231,4
1 Működési költségvetés 38,2
3 Dologi kiadások 179,0 195,8
2 Felhalmozási költségvetés 23,9
10 Lakhatási támogatás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 185,9
11 MÁK – számlavezetési díjak 8,9 23,1
1 Működési költségvetés 1,7
3 Dologi kiadások 8,9 23,9
13 Közrendvédelmi bírság
1 Működési költségvetés 100,0 5,2
3 Dologi kiadások 1,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 10,6
14 Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához 44 686,4 44 686,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 44 686,4 45 609,0
15 Országos Baleset-megelőzési Bizottság
1 Működési költségvetés 750,0 357,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 750,0 368,7
2 Felhalmozási költségvetés 510,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 510,0
17 Schengen Alap
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 062,1
20 Nemzetközi fizetési kötelezettség 191,1 153,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 191,1 101,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7
21 Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából az IRM-re háruló fizetési kötelezettségek teljesítése 103,4 9,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 103,4 21,4
25 Közbiztonsági feladatterv támogatása 2 149,8 2 148,1
1 Működési költségvetés 42,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 149,8 1 395,3
27 Uniós projektek önrésze 300,0 165,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 300,0
3 Kölcsönök 91,5
28 Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához (Katasztrófavédelem) 1 619,0 1 619,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 619,0 1 619,0
29 Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
1 Működési költségvetés 800,0 1 005,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 800,0 791,4
2 Felhalmozási költségvetés 4 200,0 4 176,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 200,0 1 569,1
30 Hivatásos állomány életbiztosítása 36,0 36,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 36,0 15,1
3 Dologi kiadások 2,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1
31 Területrendezés 185,4 184,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 40,0 48,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 145,4 18,1
32 Építésügyi célelőirányzat
1 Működési költségvetés 600,0 464,6
3 Dologi kiadások 150,0 56,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 400,0 793,3
2 Felhalmozási költségvetés 2,6
1 Intézményi beruházási kiadások 65,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0 206,9
33 Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata 6,4 6,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,4 6,4
34 Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok 2 987,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 93,8
2 Felhalmozási költségvetés 0,2
35 Őrbottyán és térsége csatorna és szennyvízelvezetési rendszer kiépítése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 592,1
36 Egyedi önkormányzati beruházások támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 46,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,3
37 Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 9,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
39 Az NBSZ és a tagállami bűnüldöző szervek közötti együttműködés erősítése
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
2 Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása
1 Emberi jogok védelmével kapcsolatos tevékenységek támogatása 19,2 16,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,2 16,2
2 Érdekvédelmi és szociális szervezetek támogatása 216,5 268,0
1 Működési költségvetés 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 216,5 250,2
3 Országos Polgárőr Szövetség 724,6 615,6
1 Működési költségvetés 100,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 724,6 715,6
4 Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
5 Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása 120,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0
6 Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása 22,5 22,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,5 22,5
7 Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása 10,0 10,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 10,0
8 A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása 12,0 9,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 9,0
9 Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület 30,0 30,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 30,0
10 Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása 2 061,3 2 061,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 061,3 2 061,3
11 „Segítsünk az árvízkárosultakon!”
1 Működési költségvetés 1,0 2,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
12 Szakszervezetek támogatása 7,5 7,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,5
13 Duna Művész Együttesek támogatása 250,0 250,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 250,0
14 Magyar Jogász Egylet támogatása az V. Európai Jogász Fórum megrendezéséhez
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,3
3 Beruházás
4 Közbiztonsági beruházások 218,1 215,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 122,8
4 Kormányzati beruházás 218,1
5 Rendőrség lakáscélú beruházása 98,0 25,8
2 Felhalmozási költségvetés
5 Lakástámogatás 98,0
6 Lakástámogatás 30,0 0,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,6
5 Lakástámogatás 30,0
6 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
3 Küzdelem a szervezett bűnözés ellen
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,9
20 COP'2000
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 39,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 43,7
26 A BSZKI labor akkreditációra való felkészítése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 7,9
8 Egyéb közösségi programok 20,0 18,3
1 Működési költségvetés 100,0 0,3
3 Dologi kiadások 8,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,0 4,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,3
9 Szolidaritási programok
1 Európai Menekültügyi Alap 85,2 85,2
1 Működési költségvetés 254,0 182,7
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 339,2 260,2
2 Integrációs Alap 106,0 106,0
1 Működési költségvetés 315,4 282,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 421,4 410,6
3 Visszatérési Alap 63,6 63,6
1 Működési költségvetés 190,3 114,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 253,9 147,6
4 Külső Határok Alap 663,4 635,0
1 Működési költségvetés 547,1 193,9
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 746,1 196,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 276,5 1 346,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 740,9 1 912,7
5 Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek 1,8 1,8
1 Működési költségvetés 180,0 94,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 181,8 94,5
2 Felhalmozási költségvetés 47,3 7,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 47,3 7,6
10 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 361,3 361,3 10,6
Összesen: 371 388,0 34 950,9 336 437,1 424 005,5 69 506,7 365 193,0

XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása 7 176,4 7 610,8
1 Működési költségvetés 838,0 1 526,0
1 Személyi juttatások 5 721,3 5 942,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 405,7 1 513,5
3 Dologi kiadások 872,5 1 130,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,9 123,9
2 Felhalmozási költségvetés 47,8
1 Intézményi beruházási kiadások 14,0
3 Kölcsönök 38,3 38,3 6,0 6,0
2 Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 403,8 2 226,5
1 Működési költségvetés 2 295,7 3 152,8
1 Személyi juttatások 919,2 843,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 236,0 217,0
3 Dologi kiadások 1 524,9 2 841,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 187,7
2 Felhalmozási költségvetés 3,3 6,5
1 Intézményi beruházási kiadások 22,7 35,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0
3 Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 596,7 628,6
1 Működési költségvetés 5 066,7 5 328,7
1 Személyi juttatások 2 067,5 2 069,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 615,0 573,2
3 Dologi kiadások 2 848,2 3 238,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 120,0 318,6
2 Felújítás 10,0 11,8
4 Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 473,8 40 933,8
1 Működési költségvetés 2 463,9 10 956,3
1 Személyi juttatások 1 312,4 2 427,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 353,6 629,9
3 Dologi kiadások 1 244,5 4 771,2
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41 378,5
2 Felhalmozási költségvetés 41,9 1 817,5
1 Intézményi beruházási kiadások 60,9 1 815,0
2 Felújítás 8,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 238,5
6 Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 90 630,8 99 900,5
1 Működési költségvetés 425,0 822,8
1 Személyi juttatások 53 923,1 55 186,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14 015,4 14 890,1
3 Dologi kiadások 22 129,9 25 016,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,1 8 735,0
2 Felhalmozási költségvetés 25,0 51,1
1 Intézményi beruházási kiadások 555,3 3 553,6
2 Felújítás 422,0 439,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 310,0
3 Kölcsönök 50,0 50,0
7 Vám- és Pénzügyőrség 37 007,0 39 634,0
1 Működési költségvetés 2 015,7 4 783,9
1 Személyi juttatások 21 488,4 25 530,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 685,3 6 650,7
3 Dologi kiadások 8 779,1 10 599,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 644,0 4 145,5
2 Felhalmozási költségvetés 20,0 147,8
1 Intézményi beruházási kiadások 251,5 4 652,5
2 Felújítás 60,0 167,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 118,8
5 Lakástámogatás 134,4 141,9
3 Kölcsönök 85,0 85,0 108,6 108,6
8 Magyar Államkincstár 17 258,2 18 500,2
1 Működési költségvetés 5 644,1 6 805,6
1 Személyi juttatások 13 647,7 13 613,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 709,0 3 346,4
3 Dologi kiadások 5 342,7 6 180,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,2
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
1 Intézményi beruházási kiadások 139,6 3 006,6
2 Felújítás 41,5 53,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 322,8
3 Kölcsönök 21,8 94,8 78,7
10 Regionális Munkaügyi Központok 12 659,9
1 Működési költségvetés 19 722,2 25 834,6
1 Személyi juttatások 12 806,5 14 761,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 457,7 3 682,0
3 Dologi kiadások 3 458,0 5 831,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16 951,9
6 Kamatfizetések 0,3
2 Felhalmozási költségvetés 104,0 307,2
1 Intézményi beruházási kiadások 104,0 380,1
2 Felújítás 2,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 373,2
3 Kölcsönök 6,4 52,5
11 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 4 107,9 4 168,5
1 Működési költségvetés 2 886,5 2 944,1
1 Személyi juttatások 3 939,2 3 822,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 063,6 965,5
3 Dologi kiadások 1 481,6 1 613,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 291,1 74,2
2 Felhalmozási költségvetés 87,3 93,0
1 Intézményi beruházási kiadások 270,0 140,3
2 Felújítás 6,7 5,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,5
3 Kölcsönök 29,5 5,0
13 Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 135,8 167,6
1 Működési költségvetés 3 770,8 4 672,3
1 Személyi juttatások 897,0 2 160,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 242,2 577,8
3 Dologi kiadások 2 295,8 2 918,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 471,6 585,9
2 Felhalmozási költségvetés 61,9 169,8
1 Intézményi beruházási kiadások 51,6 296,3
2 Felújítás 10,0 10,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3 10,0
14 Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 3 082,5 3 227,3
1 Működési költségvetés 34,8 35,8
1 Személyi juttatások 1 797,6 2 061,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 485,3 539,6
3 Dologi kiadások 834,4 813,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,4
1 Intézményi beruházási kiadások 204,9
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
3 Röszke határátkelőhely
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,6
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Fejezeti informatikai nagyprojektek üzemeltetése 2 400,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2 400,0
4 Magyar találmányok külföldi bejelentése
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 0,3
5 Kárrendezési célelőirányzat
1 Függő kár kifizetés 410,0 545,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 410,0 541,6
2 Járadék kifizetés 2 050,0 3 263,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 050,0 3 215,6
3 Tőkésítésre kifizetés 40,0 40,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 41,5
6 Kincstári számlavezetési díj kiadásaira 13,0 10,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 13,0 6,1
7 Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez 108,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 21,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,7
3 Dologi kiadások 12,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 68,9
9 Csempészet és hamisítás elleni küzdelem
1 Működési költségvetés 614,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 614,6
10 ÁKK Zrt. osztalék befizetés
1 Működési költségvetés 41,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,0
12 Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás biztosítási díja 88,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 88,5
13 EU Duna Régió Stratégiával kapcsolatos feladatok ellátása 1,1
16 Közpolitikai feladatok ellátása 41,8 50,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 41,8 31,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,6
17 RMK maradványának átvezetése
1 Működési költségvetés 4 104,0
2 Felhalmozási költségvetés 250,3
20 Európai Uniós programok maradványának átvezetése
1 Működési költségvetés 2 340,4
2 Felhalmozási költségvetés 22,9
21 APEH maradványának átvezetése
1 Működési költségvetés 11 279,3
22 VPOP maradványának átvezetése
1 Működési költségvetés 1 992,8
33 ÁBPE Módszertani és Képzési Központ működtetése 18,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,6
3 Dologi kiadások 10,4
45 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,3
48 Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása 11 090,0 8 363,0
1 Működési költségvetés 15,5
3 Dologi kiadások 5,0 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 61,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10 835,0 4 569,8
49 Lakbértámogatás 24,0 17,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,0 24,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0
3 Vállalkozási célelőirányzatok
4 Magyar vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 34,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,7
8 Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat 1 807,0 1 807,0
1 Működési költségvetés 33,4
3 Dologi kiadások 230,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 807,0 2 361,5
11 Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 47,8
4 Lakásügy
3 Állami Támogatású Bérlakás Program
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Távhőszolgáltatás korszerűsítése és kompenzáció
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 741,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 503,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 800,0
6 Klímabarát Otthon Panel Alprogram
1 Működési költségvetés 8 299,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 399,2
6 Kutatási és technológia feladatok
2 Nemzetközi tagdíjak (NKTH) 1 630,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 630,0
4 Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása 239,5
1 Működési költségvetés 4,5
3 Dologi kiadások 239,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5
7 EU Fiskális 2013 programjában való részvétel
1 Működési költségvetés 45,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,9
8 EU Customs 2013 Programban való részvétel
1 Működési költségvetés 67,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 67,4
9 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 ÁBPE Módszertani és képzési központ
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7
2 2006/018-176.04.01 A kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésre történő kiválasztás hatékonyságának növelése 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 29,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 48,7
4 ESTRELLA programban való részvétel
1 Működési költségvetés 7,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,2
5 A TRIAS programban való részvétel
1 Működési költségvetés 4,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5
14 Társadalmi szervezetek címzett támogatása
1 Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása
1 Békéltető testületek támogatása 375,0 375,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 375,0 367,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,8
2 Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása 308,8 308,5
1 Működési költségvetés 1,3
3 Dologi kiadások 23,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 308,8 434,2
3 Európai Fogyasztói Központ Magyarország támogatása 27,0 27,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,0 27,0
2 OÉT tagszervezetek szakmai programjainak támogatása
1 Működési költségvetés 1 674,2
3 Dologi kiadások 6,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 668,2
2 Felhalmozási költségvetés 80,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0
3 ÁPB-k szakmai programjainak támogatása
1 Működési költségvetés 245,2
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,5
3 Dologi kiadások 219,7
5 Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok 100,0 100,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 54,5
30 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján 35,0 54,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 20,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 36,3
2 Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok 236,7 205,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 236,7 847,5
3 Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok 35,0 24,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 35,0 12,4
4 NATO tagságból adódó ágazati feladatok 38,5 19,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,4
3 Dologi kiadások 35,5 10,4
5 Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program
1 Működési költségvetés 698,8
3 Dologi kiadások 698,8
2 Felhalmozási költségvetés 789,4
1 Intézményi beruházási kiadások 789,4
6 Állami Foglalkoztatási Szolgálat működtetésének kiegészítése
1 Működési költségvetés 125,4
1 Személyi juttatások 54,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14,7
3 Dologi kiadások 56,1
7 Nemzetközi szervezetek tagdíjai, nemzetközi szervezetekkel való együttműködésből eredő kötelezettségek teljesítése 206,0 198,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 206,0 204,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0
8 Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtása 30,7 14,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 18,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0
3 Dologi kiadások 7,7
33 Képzéssel támogatott közmunkaprogram 12 365,6
1 Működési költségvetés 400,0
3 Dologi kiadások 496,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12 856,6
34 Európai Globalizációs Alap
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,0
40 K+F+I intézmény és szabályozási rendszerének átalakítása
1 Működési költségvetés 98,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 98,1
41 Előre nem tervezett kiadások
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,6
42 Kincstári díjak 27,2 18,5
1 Működési költségvetés 4,4
3 Dologi kiadások 27,2 16,4
45 Kegyeleti Alap
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0
46 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,0
47 Kötött segélyhitelezés 585,2 585,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 147,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 585,2
50 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 925,3 257,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 925,3
51 ÚMFT-s fejlesztések előkészítése 7,2
1–25. cím összesen: 233 006,6 49 243,1 183 763,5 354 210,1 99 463,5 258 317,2
27 Alapok támogatása
2 Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása 14,8 14,8
3 Munkaerőpiaci Alap támogatása 500,0
28 Központosított bevételek
1 Kárrendezési célelőirányzat befizetése 5,0 5,6
2 Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek 4 200,0 3 952,6
3 Közúti bírságbevételek 1 500,0 387,8
29 Egyéb lakástámogatások 147 257,0 147 402,8
30 Vállalkozások folyó támogatása
2 Egyéb vállalati támogatások
1 Termelési támogatás
2 Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása 225,0 235,7
7 Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás 5,0 49,3
3 Normatív támogatások
2 Megváltozott munkaképességűek kereset-
kiegészítése
650,0 466,2
3 Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése 5 500,0 2 338,6
31 Fogyasztói árkiegészítés 108 500,0 107 319,2
32 Egyéb költségvetési kiadások
1 Vegyes kiadások
4 Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások 1 000,0 1 261,8
5 Szanálással kapcsolatos kiadások 1,0
6 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 1 500,0 1 500,9
7 Védelmi felkészítés előirányzatai
1 Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai 550,0
2 Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása 900,0
8 Hitelszövetkezeti betétesek kártalanítása 41,2
9 Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség 5 000,0 9 473,8
10 Nettó finanszírozással kapcsolatos kiadások 1 751,8
11 Egyéb vegyes kiadások 3 900,0 3 123,7
12 1% SZJA közcélú felhasználása 10 000,0 10 700,0
19 Mehib és Eximbank behajtási jutaléka 2,5 12,0
21 Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések 10,0 9,1
25 Államadósság Kezelő Központ Zrt. közreműködési díja 3,8
33 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
3 Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség
1 Eximbank Zrt. által vállalt export-hitel garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 465,0 1 066,4
2 Eximbank Zrt. által vállalt egyéb export célú garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 465,0
4 MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség 1 500,0 3 636,2
5 Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 15 200,0 20 099,3
7 Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 1 449,0 1 357,0
10 A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség 350,0 810,2
13 Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség 500,0 329,8
14 A „fészekrakó” programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség 400,0 6 239,8
15 MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 50,0
16 Az áthidaló lakáscélú kölcsönökhöz vállalt állami kezességből eredő fizetési kötelezettség 0,4
17 Téves utalások rendezése 0,6
34 Kormányzati rendkívüli kiadások
2 Pénzbeli kárpótlás
1 Pénzbeli kárpótlás 3 149,0 3 015,2
2 Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás 1 927,0 1 889,9
3 Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei 101,0 101,0
4 Pénzügyigazgatás korszerűsítése 3 357,3
35 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
1 Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1 Magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés miatti járulékkiesés pótlására 372 380,0 310 316,7
2 Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása 197 855,8 197 855,8
3 GYES-en, GYET-en és rehabilitációs járadékon lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak 20 938,4 20 938,4
5 Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások 60,8
7 Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz 3 844,5 5 159,4
8 2010. évi kereset-kiegészítés 429,3
9 2009. december havi kereset-kiegészítés 15,8
11 Méltányossági kifizetések többletének támogatása 400,0
2 Egészségbiztosítási Alap támogatása
1 Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások 149,0
4 Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz 611 771,0 611 771,0
5 2010. évi kereset-kiegészítés 361,2
6 2009. december havi kereset-kiegészítés 11,5
36 Nemzetközi elszámolások kiadásai
1 Nemzetközi tagdíjak
4 Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához 4,1 3,6
7 Bruegel tagdíj 28,3 25,2
2 Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1 IDA alaptőke-hozzájárulás 1 020,7 789,2
2 IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása 99,1 29,3
3 Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-
Balkáni Alaphoz
34,0
4 EU Szomszédsági Beruházási Eszköz 90,6
5 Hozzájárulás az IMF Libéria-Alapjához 1 670,9 1 727,2
3 Egyéb kiadások 35,0 1,2
37 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez
1 Áfa alapú hozzájárulás 31 156,3 32 859,7
2 GNI alapú hozzájárulás 175 594,8 184 536,4
3 Brit korrekció 12 432,8 11 092,5
4 Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés 1 575,3 1 698,1
38 Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés
1 Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulás 2010. évi kölcsöntörlesztésének részleges elengedése 73,1 73,1
Összesen: 1 977 539,9 54 948,1 183 763,5 2 059 265,0 103 809,5 258 317,2

XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása 2 196,3 25 911,7
1 Működési költségvetés 287,9 1 169,7
1 Személyi juttatások 1 556,5 1 953,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 397,1 504,5
3 Dologi kiadások 452,3 842,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 64,3 281,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,0 22 639,4
3 Kölcsönök 11,0 11,0 17,6 17,6
2 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium 72,9 77,2
1 Működési költségvetés 34,0 62,5
1 Személyi juttatások 67,2 66,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 19,6 17,6
3 Dologi kiadások 52,1 56,0
2 Felhalmozási költségvetés 32,0 46,0
1 Intézményi beruházási kiadások 0,9
2 Felújítás 26,4
3 Nemzeti Hírközlési Hatóság 18,5
1 Működési költségvetés 22 125,8 22 262,4
1 Személyi juttatások 3 157,3 1 790,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 852,7 478,4
3 Dologi kiadások 16 857,9 10 154,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12 196,5
2 Felhalmozási költségvetés 5,7 4,6
1 Intézményi beruházási kiadások 1 078,3 871,8
2 Felújítás 185,3 5,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 075,1
3 Kölcsönök 6,0 6,0 3,3 4,5
4 Országos Atomenergia Hivatal 19,5 24,5
1 Működési költségvetés 2 055,6 2 102,2
1 Személyi juttatások 754,1 658,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 204,0 157,2
3 Dologi kiadások 1 085,8 1 055,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 31,2 33,3
5 Bányászati és Földtani Intézmények
1 Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 116,4 139,7
1 Működési költségvetés 1 870,6 2 264,0
1 Személyi juttatások 849,8 888,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 221,5 205,0
3 Dologi kiadások 654,3 980,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 161,4 88,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0 53,1
2 Felújítás 221,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 46,0
3 Kölcsönök 1,2 1,3
2 Magyar Állami Földtani Intézet 282,1 306,8
1 Működési költségvetés 496,7 396,4
1 Személyi juttatások 388,5 353,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 105,7 97,6
3 Dologi kiadások 284,6 207,5
2 Felhalmozási költségvetés 3,2
1 Intézményi beruházási kiadások 6,4
3 Kölcsönök 0,4 0,4 1,2 1,2
3 Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet 222,1 240,3
1 Működési költségvetés 371,7 320,0
1 Személyi juttatások 248,2 260,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 65,5 68,4
3 Dologi kiadások 270,3 227,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
2 Felhalmozási költségvetés 0,8
1 Intézményi beruházási kiadások 9,8 0,3
3 Kölcsönök 1,0 1,0
6 Magyar Energia Hivatal 3,5
1 Működési költségvetés 2 930,9 4 295,3
1 Személyi juttatások 797,1 721,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 222,0 180,6
3 Dologi kiadások 1 867,6 2 149,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,5 15,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,3
1 Intézményi beruházási kiadások 25,0 157,0
2 Felújítás 2,4
3 Kölcsönök 2,4 1,1 2,1 2,1
7 Nemzeti Közlekedési Hatóság 185,6
1 Működési költségvetés 26 247,3 29 149,8
1 Személyi juttatások 9 344,0 7 840,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 293,0 1 923,5
3 Dologi kiadások 12 169,4 16 176,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 195,1 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 15,5 270,9
1 Intézményi beruházási kiadások 1 218,9 2 030,0
2 Felújítás 45,9 50,3
3 Kölcsönök 15,0 18,5 13,5 18,3
8 Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ 6,6
1 Működési költségvetés 3 154,6 3 171,4
1 Személyi juttatások 1 040,4 926,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 282,6 251,5
3 Dologi kiadások 1 690,1 1 252,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 591,7
2 Felhalmozási költségvetés 5,2
1 Intézményi beruházási kiadások 137,5 155,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,5
3 Kölcsönök 4,0 46,0
9 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények 58,0 73,1
1 Működési költségvetés 1 280,0 1 683,9
1 Személyi juttatások 723,1 837,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 194,6 232,1
3 Dologi kiadások 410,3 647,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 107,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0 4,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0
10 Közlekedésbiztonsági Szervezet 452,7 435,6
1 Működési költségvetés 4,2
1 Személyi juttatások 303,1 252,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 81,4 64,6
3 Dologi kiadások 68,2 120,2
2 Felhalmozási költségvetés 2,4
1 Intézményi beruházási kiadások 2,4
11 PM Informatikai Szolgáltató Központ 348,6 419,0
1 Működési költségvetés 1 135,0
1 Személyi juttatások 243,7 242,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 58,1 64,4
3 Dologi kiadások 40,8 859,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,5
2 Felhalmozási költségvetés 3 836,5
1 Intézményi beruházási kiadások 6,0 3 913,3
13 Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 12 370,8 12 517,8
1 Működési költségvetés 1 713,1 3 346,4
1 Személyi juttatások 2 908,7 2 739,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 795,5 723,0
3 Dologi kiadások 8 707,0 9 594,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 729,0 1 347,9
2 Felhalmozási költségvetés 795,3
1 Intézményi beruházási kiadások 898,5 772,5
2 Felújítás 40,2 23,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 250,0
3 Kölcsönök 5,0 0,3 1,3
14 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság 665,9 607,0
1 Működési költségvetés 2 491,5
1 Személyi juttatások 400,0 1 228,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 120,0 325,1
3 Dologi kiadások 124,0 1 412,9
2 Felhalmozási költségvetés 17,2
1 Intézményi beruházási kiadások 21,9 21,9
15 Strukturális Alapok Programiroda 56,3 111,5
1 Működési költségvetés 839,4
1 Személyi juttatások 44,5 369,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,8 91,7
3 Dologi kiadások 513,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
2 Felhalmozási költségvetés 42,3
1 Intézményi beruházási kiadások 37,0
2 Felújítás 23,1
16 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
3 Kikötők fejlesztése 50,0 72,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 50,0 75,4
9 Akadálymentes közlekedés fejlesztése 20,0 20,0
2 Felhalmozási költségvetés 205,2
4 Kormányzati beruházás 20,0 194,9
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Energiafelhasználási hatékonyság javítása 108,0 108,0
1 Működési költségvetés 1,0
3 Dologi kiadások 3,0 85,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,0 109,7
6 Kamatfizetések 6,6
2 Felhalmozási költségvetés 1,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 412,3
2 A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
1 Működési költségvetés 1 320,0 1 778,1
3 Dologi kiadások 1 320,0 431,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 460,0
4 Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás 604,7 713,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 604,7 720,6
6 Belvízi hajózási alapprogram 0,5 0,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,5 0,5
8 Államigazgatás hatékonyságának növelése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 19,6
12 EU szabványok honosítása 16,6 5,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 16,6 15,6
14 Informatikai, hírközlésfejlesztési programok, szociális telefon támogatás
1 Működési költségvetés 269,6
3 Dologi kiadások 518,5
17 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 180,0 180,0
1 Működési költségvetés 686,3
3 Dologi kiadások 180,0 956,2
19 Szakképzési feladatok 75,0 75,0
1 Működési költségvetés 5,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 75,0
20 Központi fejlesztési feladatok 886,8 751,9
1 Működési költségvetés 1,5
3 Dologi kiadások 150,0 373,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 685,1 825,9
2 Felhalmozási költségvetés 150,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 51,7 15,5
21 Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése 304,5
1 Működési költségvetés 37,1
3 Dologi kiadások 0,8
2 Felhalmozási költségvetés 57,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 304,5 1 058,4
22 Puskás Tivadar Közalapítvány 146,1 146,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 146,1 205,7
23 Decentralizált területfejlesztési programok
1 Működési költségvetés 29,4
3 Dologi kiadások 182,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 742,7
2 Felhalmozási költségvetés 1,8
24 Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,3
26 „Magyarországi űrkutatás fő irányainak és programjainak kidolgozása” maradványfelhasználás
1 Működési költségvetés 36,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 36,5
27 Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása 114,3
1 Működési költségvetés 95,2
3 Dologi kiadások 10,5
28 ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelő szervezet támogatása 791,0 672,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 791,0 295,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 130,0
29 Államigazgatás hatékonyságának növelése 44,9 35,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 44,9 78,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,8
30 Nemzetközi jelentőségű, kiemelt KFI programok támogatása 60,0
1 Működési költségvetés 0,3
3 Dologi kiadások 60,0 21,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,1
31 Üzletre hangolva 40,0 28,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 40,0 10,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,2
34 Kis- és középvállalkozói célelőirányzat 1 922,8 2 017,8
1 Működési költségvetés 33,7
3 Dologi kiadások 222,8 271,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 700,0 1 874,1
2 Felhalmozási költségvetés 34,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 229,8
36 PPP programokkal kapcsolatos kiadások
1 Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához 5 564,6 23,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5 564,6
2 Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához 3 329,5 14,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3 329,5
3 Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához 465,0 0,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 465,0
4 Hozzájárulás a berlini Collegium Hungaricum bérleti díjához 122,2
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 122,2
5 Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez 8 667,1 2 327,2
1 Működési költségvetés 1 068,7
3 Dologi kiadások 8 667,1 2 320,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 068,7
6 Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése 1 529,0 1 339,0
1 Működési költségvetés 1,2
3 Dologi kiadások 1 529,0 1 038,5
37 Kiemelt ágazatok fejlesztési stratégiájának támogatása 30,0 38,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 30,0 14,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,1
38 Beruházás ösztönzési célelőirányzat 15 300,0 14 700,0
1 Működési költségvetés 198,6
2 Felhalmozási költségvetés 997,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15 300,0 7 459,4
39 Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat 350,0 248,0
1 Működési költségvetés 234,4
3 Dologi kiadások 290,0 682,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,0 933,6
2 Felhalmozási költségvetés 217,8
41 Turisztikai célelőirányzat 5 603,4 5 225,2
1 Működési költségvetés 186,7
3 Dologi kiadások 140,0 1 283,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 464,4 6 949,4
2 Felhalmozási költségvetés 1,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 304,0
3 Kölcsönök 1,0 0,7
3 Informatikai feladatok
1 Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítása 5 436,0 4 081,6
1 Működési költségvetés 2,4
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0
3 Dologi kiadások 5 311,0 3 368,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 149,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 147,8
2 Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése és kapcsolódó kiadások támogatása 8 966,5 2 966,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 8 966,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 007,6
3 Nemzetközi tagdíjak 41,7 41,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 41,7 49,2
4 Ágazati szabályozási feladatok
1 Ágazati szabályozási feladatok (Hírközlés, Közlekedés, Infrastruktúra, Energetika) 120,0 84,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 120,0 158,5
2 Postapiaci liberalizáció 70,0 55,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 70,0 90,0
5 Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése 8 300,0 8 300,0
2 Felhalmozási költségvetés 687,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8 300,0 6 095,8
2 Útpénztár 42 468,1 41 143,1
1 Működési költségvetés 45 800,0 48 105,3
3 Dologi kiadások 63 431,3 55 462,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 644,6 8 351,6
2 Felhalmozási költségvetés 394,0
1 Intézményi beruházási kiadások 900,0 576,8
2 Felújítás 11 100,0 15 161,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 192,2 3 053,9
3 Autópálya rendelkezésre állási díj 74 720,1 74 720,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 74 720,1 71 005,9
8 EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása 63,9 63,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 63,9 0,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 41,5
9 TEN-T pályázatok 3 100,0 3 100,0
1 Működési költségvetés 1 108,0 692,1
3 Dologi kiadások 1 020,0 496,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 188,0 3 190,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 37,0
10 BKSz működtetésének támogatása 1 306,3 1 153,4
1 Működési költségvetés 241,8
3 Dologi kiadások 50,0 303,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 256,3 525,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
14 A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése 470,0 455,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 50,0 161,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 420,0 476,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 140,6
15 RO-LA gördülő országút 700,0 700,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 29,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 700,0 700,0
16 Határkikötők működtetése 10,0 168,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 10,0 150,7
26 Energia Központ Nonprofit Kft. támogatása 71,6 71,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 71,6 71,6
28 Vasúti fejlesztések EIB hitelből
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 59,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,3
29 Új kerékpár utak és létesítmények
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,5
30 Kockázati céltartalék 200,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
33 Vasúthálózat fejlesztése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,7
2 Felhalmozási költségvetés 240,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 216,8
34 Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján 6,0 6,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,0
35 Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok 2,3 2,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,3
36 NATO tagságból adódó ágazati feladatok 4,1 4,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 4,1
37 Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok 137,3 180,8
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 137,3 158,9
39 Autópálya EIB hitelből
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 36,7
40 Közúti Közlekedési Elektronikus Ellenőrzési Rendszer
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 266,1
48 M60 autópálya Pécs–Szentdénes közötti szakasz előkészítési munkálatainak teljes befejezése 500,0 150,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 500,0 121,9
49 M44-es út Kecskemét–Békéscsaba közötti előkészítési munkálatainak teljes befejezése 3 000,0 500,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 000,0 346,5
6 Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok
1 Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai 350,0 350,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 350,0 165,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
2 Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai 85,0 85,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 85,0 82,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5
3 Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása 173,0 173,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 7,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 173,0 447,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,7
6 Balaton Fejlesztési Tanács támogatása 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 15,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 166,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 206,2
7 Budapest Agglomerációs Fejlesztési Tanács támogatása 5,0 5,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 8,0
8 Egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása 14,0 14,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,0 12,0
9 Területfejlesztési háttérintézményi feladatok 280,0 280,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 240,0 208,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,0
7 Kincstári díjak 77,9 71,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 77,9 88,1
8 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 787,3 787,3
9 Állami többletfeladatok
1 Működési költségvetés 2 869,6
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 012,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 195,8
10 Szénipari szerkezetátalakítási támogatás 1 900,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 900,0
11 Határon átnyúló CBC (HU 03XX)
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,4
12 Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX)
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,2
15 Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX)
1 Működési költségvetés 0,1
17 INTERREG III. HU 03XX
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3,6
20 Kormányzati informatikai szoftverek és terméktámogatás 2 966,0
1–16. cím összesen: 325 276,8 110 887,4 214 389,4 331 239,5 139 333,0 213 977,5
17 Vállalkozások folyó támogatása
1 Egyedi támogatások, ellentételezések
2 Bányabezárás 1 000,0 1 000,0
3 A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése 153 900,0 197 782,5
18 Központosított bevételek
1 Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése 120,0 78,6
3 Közúti bírságbevételek 1 300,0 534,5
4 Gépjárműadó (belföldi, külföldi) és túlsúlydíj 78,8
19 Alapok támogatása
1 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása 12 305,0 12 440,6
2 Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 20 000,0 4 000,0
20 K-600 hírrendszer működtetésére 55,0
Összesen: 512 536,8 112 307,4 214 389,4 546 462,6 140 024,9 213 977,5

XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Külügyminisztérium központi igazgatása 7 051,2 7 660,3
1 Működési költségvetés 145,0 308,3
1 Személyi juttatások 4 430,6 4 480,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 214,2 1 116,5
3 Dologi kiadások 1 485,1 1 430,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 54,3 304,3
2 Felhalmozási költségvetés 12,0
1 Intézményi beruházási kiadások 231,0
3 Kölcsönök 24,0 35,4 23,4
2 Külképviseletek igazgatása 35 706,5 38 776,5
1 Működési költségvetés 5 478,5 6 603,5
1 Személyi juttatások 21 641,7 21 988,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 645,6 5 898,3
3 Dologi kiadások 14 137,7 16 862,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,7
2 Felhalmozási költségvetés 740,0 63,5
1 Intézményi beruházási kiadások 500,0 515,9
2 Felújítás 148,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 74,6
3 Kölcsönök 112,6 112,6 40,0 132,0
3 Magyar Külügyi Intézet 143,0 141,6
1 Működési költségvetés 2,0 6,8
1 Személyi juttatások 74,5 74,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 21,3 19,0
3 Dologi kiadások 49,2 54,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,7
4 Információs Hivatal 6 657,8 6 784,7
1 Működési költségvetés 50,0 497,0
1 Személyi juttatások 3 482,8 3 091,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 940,1 622,5
3 Dologi kiadások 1 617,8 2 534,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 436,5 436,5
2 Felhalmozási költségvetés 4,6
1 Intézményi beruházási kiadások 200,6 185,3
2 Felújítás 18,4 33,2
5 Lakástámogatás 11,6 11,6
3 Kölcsönök 3,8 3,8 26,1 26,1
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 NATO Békepartnerség
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,8
6 Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1 Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások 5 673,0
1 Működési költségvetés 1,2
3 Dologi kiadások 5 553,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,6
2 Európai uniós befizetések 18,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 41,1
8 Turistakölcsönök és konzuli segítségnyújtás 3,0 1,0
1 Működési költségvetés 2,0 0,6
3 Dologi kiadások 5,0 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,6
9 Állami Protokoll
1 Államfői Protokoll kiadásai 197,2 193,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 30,0 18,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0 3,7
3 Dologi kiadások 162,2 201,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 24,5
2 Kormányfői Protokoll 197,2 549,2
1 Működési költségvetés 12,1
1 Személyi juttatások 30,0 18,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0 4,2
3 Dologi kiadások 162,2 320,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,8
12 Alapítványok támogatása
9 Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása 125,0 87,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 125,0 102,4
14 Civil szervezetek támogatása
1 Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek 7,0 4,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,0
2 A nemzetközi szervezeteket kutató és népszerűsítő nem kormányzati szervek támogatása 3,0 4,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
15 Külügyi kommunikáció 71,0 57,0
1 Működési költségvetés 0,3
3 Dologi kiadások 51,0 73,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 26,4
17 EU utazási költségtérítések 0,2 0,2
1 Működési költségvetés 363,7 510,4
3 Dologi kiadások 0,2 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 363,7 358,1
22 Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés
1 Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés 141,0 141,3
1 Működési költségvetés 2,5
3 Dologi kiadások 40,0 186,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 101,0 146,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,8
2 Afganisztáni PRT támogatása a NEFE keretében 459,0 206,2
1 Működési költségvetés 42,4
3 Dologi kiadások 175,0 0,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 124,0 149,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 160,0 20,2
4 Humanitárius segélyezés 10,0 38,1
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 2,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,7
5 Üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésével, valamint az éghajlatváltozás kezelésével kapcsolatos támogatások 280,0
30 Schengeni követelmények
2 Schengeni követelményeknek való megfelelés 125,3
1 Működési költségvetés 14,0
3 Dologi kiadások 139,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,8
2 Felhalmozási költségvetés 37,4
1 Intézményi beruházási kiadások 93,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 68,5
35 Kelet és Dél-kelet Európai kormányzati stratégia végrehajtása és a határon túli magyar kapcsolatok
1 Működési költségvetés 0,8
3 Dologi kiadások 2,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,1
36 Lakossági EU tájékoztatási feladatok
1 „Euvonal” Telefonos Tájékoztató Szolgálat
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1
2 EU projektek és programok 13,7 4,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 11,7 5,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 3,6
3 Európai Uniós Kiadványok–Európai Tükör 20,0 14,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6,0 3,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,0 1,0
3 Dologi kiadások 12,0 13,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,5
37 Magyar állampolgárok válsághelyzetből történő evakuálása 5,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5
38 Demokratikus átalakulás elősegítése
1 Működési költségvetés 0,8
3 Dologi kiadások 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,4
39 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészülés
1 Külügyminisztérium feladatai a 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészüléssel kapcsolatban 6 900,0 1 422,2
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 3 608,7 1,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 974,3
3 Dologi kiadások 2 317,0 203,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,7
2 Felhalmozási költségvetés 2 100,0
1 Intézményi beruházási kiadások 2 100,0 640,6
40 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 25,0 117,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 19,0 62,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0 16,8
3 Dologi kiadások 16,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,7
43 Külföldi magyar emlékek megőrzése 5,0 5,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,0
44 Finn–Magyar ifjúsági csereprogramok
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,4
45 Évfordulók, nemzetközi kötelezettségek, rendezvények 5,0 3,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 5,0 47,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,3
1–5. cím összesen: 66 755,4 9 009,6 57 745,8 69 015,6 8 287,9 62 310,0
7 Központosított bevételek
1 Konzuli- és vízumdíj 215,9
Összesen: 66 755,4 9 009,6 57 745,8 69 015,6 8 503,8 62 310,0

XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2 283,4 2 344,4
1 Működési költségvetés 43,2 4 266,4
1 Személyi juttatások 1 358,8 3 364,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 334,8 848,4
3 Dologi kiadások 557,2 1 363,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,6
2 Felhalmozási költségvetés 270,7
1 Intézményi beruházási kiadások 64,2 162,1
2 Felújítás 9,9
3 Kölcsönök 2,7 1,0 7,4 3,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1 Regionális Operatív Program (ROP)
1 Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése
1 Működési költségvetés 3,5
2 Felhalmozási költségvetés 6,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 564,6
2 Humánerőforrás fejlesztés regionális dimenziójának erősítése a régiókban
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 613,6
3 A turisztikai potenciál erősítése a régiókban
1 Működési költségvetés 0,8
2 Felhalmozási költségvetés 83,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 102,0
4 ROP Technikai segítségnyújtás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,2
2 Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1 Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban 221,0
1 Működési költségvetés 26,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9
2 Felhalmozási költségvetés 107,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 760,2
2 Élelmiszergazdaság modernizálása 35,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 558,8
3 Vidéki térségek fejlesztése 37,6
1 Működési költségvetés 1,1
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 745,8
2 Felhalmozási költségvetés 5,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,2
4 AVOP Technikai segítségnyújtás 24,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 324,8
3 Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1 Beruházás-ösztönzés
1 Működési költségvetés 79,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,6
2 Felhalmozási költségvetés 457,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 346,9
2 Kis- és középvállalkozások fejlesztése
1 Működési költségvetés 51,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,9
2 Felhalmozási költségvetés 266,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 255,4
3 Információs társadalom és gazdaságfejlesztés 160,5
1 Működési költségvetés 12,0
2 Felhalmozási költségvetés 46,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 219,4
4 Kutatás-fejlesztés, innováció
1 Működési költségvetés 99,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 134,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 47,2
5 GVOP Technikai segítségnyújtás 13,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 9,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,3
4 Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
1 Közlekedési infrastruktúra fejlesztése
1 Működési költségvetés 554,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,6
2 Környezetvédelem-Energetika 6,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,5
3 Környezetvédelem 187,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 181,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 182,3
4 KIOP Technikai segítségnyújtás
1 Működési költségvetés 101,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1
5 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1 Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére
1 Működési költségvetés 78,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 086,9
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,4
5 Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása
1 Működési költségvetés 506,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 325,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 808,0
10 Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése
1 Működési költségvetés 20,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 400,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 400,5
13 Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása
1 Működési költségvetés 289,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 517,2
15 HEFOP Technikai segítségnyújtás
1 Működési költségvetés 234,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 879,5
6 KTK technikai segítségnyújtás
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,6
2 Közösségi Kezdeményezések
1 INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
1 INTERREG IIIA HU–SK–UA
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 228,4
2 INTERREG IIIA HU–RO–SER
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,4
3 INTERREG IIIA SL–HU–CR
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 607,7
4 INTERREG IIIA AU–HU
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 419,7
5 INTERREG IIIB
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,6
6 INTERREG IIIC
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,2
2 EQUAL Közösségi Kezdeményezés
1 EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései
1 Működési költségvetés 123,6
3 Dologi kiadások 132,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 169,1
2 EQUAL Közösségi Kezdeményezés – Technikai Segítségnyújtás, Országos
Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 144,1
3 EQUAL Közösségi Kezdeményezés – Technikai Segítségnyújtás
1 Működési költségvetés 2,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 126,2
3 Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek
1 Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek 28 082,2
1 Működési költségvetés 352,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 104,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27 329,9
1 Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem 2000/HU/16/P/PT/002 1 658,7
2 Felhalmozási költségvetés 1,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 780,1
2 Budapest–Cegléd–Szolnok–(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001 295,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 297,4
3 Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. főutak 2001/HU/16/P/PT/006
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
4 Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. számú utak, 2002/HU/16/P/PT/008 315,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 090,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 716,7
6 Zalalövő–Zalaegerszeg–Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003 8 003,9
2 Felhalmozási költségvetés 15,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8 123,0
7 Budapest–(Cegléd–Szolnok)–Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem 2001/HU/16/P/PT/007 2,3
2 Felhalmozási költségvetés 31,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,9
8 Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013
1 Működési költségvetés 41,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 183,8
9 Budapest–Szolnok–Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis 2004/HU/16/C/PT/001 20,0
1 Működési költségvetés 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 4 794,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 911,0
10 M0 körgyűrű, Keleti szektor 2004/HU/16/C/PT/002 14 760,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 620,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17 011,7
11 Radarrendszer fejlesztése 2004/HU/16/C/PT/003
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 208,1
13 A Kohéziós Alap által finanszírozott projektek előkészítése a vasúti ágazatban 2007. és 2013. között 2005/HU/16/C/PA/001
1 Működési költségvetés 324,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 424,5
2 Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek 25 959,8
1 Működési költségvetés 561,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 179,9
2 Felhalmozási költségvetés 24 199,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 49 540,8
4 Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/007 122,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 372,1
10 Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozandó környezetvédelmi projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/012 38,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,2
11 Pécs város csatornázásának fejlesztése, sérülékeny vízbázisainak védelme 2001HU/P/PE/009 860,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 653,0
12 Sopron régió csatornázási és szennyvíztisztítási programja 45,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 136,8
13 Duna–Tisza közi regionális települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszere 2001/HU/16/P/PE/008 64,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,3
2 Felhalmozási költségvetés 151,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 440,9
14 Sajó–Bodva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/16/P/PE/010
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 51,8
16 Homokhátsági regionális települési szilárdhulladék rendszer kiépítése 2002/HU/16/P/PE/015 1 225,9
1 Működési költségvetés 6,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,4
2 Felhalmozási költségvetés 727,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 119,8
17 Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016 147,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 008,8
18 Dél-Balaton és Sió-völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018 4 340,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 560,0
20 A budapesti központi szennyvíztisztító telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszer 2004/HU/16/C/PE/001
1 Működési költségvetés 47,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 52,5
2 Felhalmozási költségvetés 7 648,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14 693,0
21 Ivóvízminőség javítása a magyarországi Észak-alföldi Régióban 2004/HU/16/C/PE/003 1 761,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 054,0
22 Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési- és kezelési projekt 2004/HU/16/C/PE/002 1 105,3
2 Felhalmozási költségvetés 63,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 254,1
23 Észak-kelet Pest megyei regionális hulladékkezelő program Közép-
Magyarországon 2002/HU/16/P/PE/014
1 308,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 488,1
24 Kecskeméti Agglomeráció szennyvízelvezetési és kezelési program 2002/HU/16/P/PE/019 1 467,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 884,5
25 Szombathely város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2002/HU/16/P/PE/021 874,0
2 Felhalmozási költségvetés 94,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 060,9
26 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer I. szakasz 2004/HU/16/C/PE/004 3 078,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 823,0
27 Észak-Balaton regionális települési szilárdhulladék-kezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/017 4 358,4
1 Működési költségvetés 6,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,7
2 Felhalmozási költségvetés 338,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 864,8
28 Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 7 454,1
1 Működési költségvetés 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3
2 Felhalmozási költségvetés 70,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8 103,2
29 Veszprém és térsége szennyvízelvezetésének és kezelésének fejlesztése (Közép-dunántúl) 2004/HU/16/C/PE/003 2 434,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 430,9
30 Üröm–Csókavár gáztisztító massza veszélyes hulladékkal szennyezett karsztos bányaüregének mentesítése 2006/HU/16/C/PE/001
1 Működési költségvetés 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 380,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 033,0
4 Új Magyarország Fejlesztési Terv
1 Gazdaságfejlesztés Operatív Program
1 K+F és innováció a versenyképességért 1 415,4 2 915,4
1 Működési költségvetés 3 015,5 8 206,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 015,5 9 623,1
2 Felhalmozási költségvetés 5 005,4 5 608,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6 420,8 6 589,0
2 A vállalkozások (kiemelten a KKV-k) komplex fejlesztései 3 971,1 11 123,1
1 Működési költségvetés 863,5 1 046,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 863,5 1 210,3
2 Felhalmozási költségvetés 21 639,5 39 236,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25 610,6 45 469,4
3 A modern üzleti környezet erősítése 539,2 883,6
1 Működési költségvetés 1 063,8 914,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 251,6 1 072,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 991,7 1 416,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 343,1 1 659,1
4 JEREMIE-típusú pénzügyi eszközök 3 116,6 616,6
1 Működési költségvetés 781,0
3 Dologi kiadások 399,4
2 Felhalmozási költségvetés 17 660,5 8 279,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20 777,1 9 740,8
5 Gazdaságfejlesztés Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 466,9 591,6
1 Működési költségvetés 2 645,4 4 834,9
3 Dologi kiadások 3 112,3 5 565,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 122,4
2 Közlekedés Operatív Program
1 Az ország és a régióközpontok nemzetközi közúti elérhetőségének javítása 8 193,9 5 648,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 30 287,1 39 391,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 38 481,0 43 506,4
2 Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi elérhetőségének javítása 8 931,6 8 671,6
1 Működési költségvetés 931,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 781,8
2 Felhalmozási költségvetés 23 974,6 45 647,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 32 906,2 40 413,1
3 Térségi elérhetőség javítása 11 478,2 385,7
1 Működési költségvetés 378,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 261,6
2 Felhalmozási költségvetés 30 809,9 38 399,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 42 288,1 35 217,1
4 Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése 3 826,1 790,2
1 Működési költségvetés 10 270,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14 096,2 9,0
2 Felhalmozási költségvetés 3 735,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 385,6
5 Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése 5 489,8
1 Működési költségvetés 1 614,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 453,6
2 Felhalmozási költségvetés 51 659,0 25 297,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 57 148,8 24 829,3
6 Közlekedés Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 355,3
1 Működési költségvetés 2 013,2 2 563,4
3 Dologi kiadások 1 992,0 2 218,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 376,5 234,7
3 Társadalmi megújulás Operatív Program
1 A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése 459,4 506,0
1 Működési költségvetés 15 918,2 28 965,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 16 376,9 29 710,9
2 Felhalmozási költségvetés 31,0 544,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 31,7 560,2
2 Alkalmazkodóképesség javítása 93,6
1 Működési költségvetés 27 931,4 19 833,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28 010,3 17 771,1
2 Felhalmozási költségvetés 100,4 550,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 115,1 494,1
3 Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek 1 930,9 3 090,9
1 Működési költségvetés 10 930,9 18 241,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12 859,9 21 199,9
2 Felhalmozási költségvetés 10,9 1 969,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,8 2 300,0
4 A felsőoktatás tartalmi és szervezetei fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében 1 145,6 3 442,1
1 Működési költségvetés 6 491,5 10 731,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 637,1 12 814,2
2 Felhalmozási költségvetés 326,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 389,8
5 Társadalmi befogadás, részvétel erősítése 1 414,0 1 243,7
1 Működési költségvetés 7 886,9 7 256,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 278,5 8 503,8
2 Felhalmozási költségvetés 126,6 390,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 149,0 456,5
6 Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés 1 119,3
1 Működési költségvetés 6 342,8 1 090,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 462,1 1 278,5
2 Felhalmozási költségvetés 49,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 58,2
8 Társadalmi megújulás Operatív Program – MPA
1 A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése – MPA
1 Működési költségvetés 2 355,2 4 359,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 355,2 4 310,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 36,9
2 Alkalmazkodóképesség javítása – MPA
1 Működési költségvetés 4 853,2 2 873,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 853,2 3 134,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 87,1
13 Társadalmi megújulás Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 394,5
1 Működési költségvetés 2 011,6 3 401,1
3 Dologi kiadások 2 257,4 4 592,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 109,2
2 Felhalmozási költségvetés 223,7 28,8
1 Intézményi beruházási kiadások 263,2 35,4
14 Társadalmi infrastruktúra Operatív Program
1 Az oktatási infrastruktúra fejlesztése 2 541,3 3 809,6
1 Működési költségvetés 15 276,2 1 473,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17 817,5 1 735,8
2 Felhalmozási költségvetés 16 368,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19 523,6
2 Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése 1 796,3 4 178,1
1 Működési költségvetés 1 050,1 2 243,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 122,8 2 468,6
2 Felhalmozási költségvetés 12 638,8 16 465,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14 362,4 18 125,3
3 A munkaerőpiaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztési 1 284,9 2 439,0
1 Működési költségvetés 67,6 1 507,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 77,7 1 804,1
2 Felhalmozási költségvetés 8 308,9 9 435,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9 583,7 11 236,9
4 Társadalmi infrastruktúra Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 235,4
1 Működési költségvetés 1 334,2 1 135,8
3 Dologi kiadások 1 441,2 1 473,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,4
19 Környezet és energia Operatív Program
1 Egészséges, tiszta települések 2 682,7 723,6
1 Működési költségvetés 15 201,9 590,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17 884,6 702,9
2 Felhalmozási költségvetés 5 605,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6 670,0
2 Vizeink jó kezelése 2 898,2 1 724,5
1 Működési költségvetés 8 612,2 1 742,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10 132,1 2 045,3
2 Felhalmozási költségvetés 7 811,0 9 156,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9 189,3 10 745,2
3 Természeti értékeink jó kezelése 151,7 151,7
1 Működési költségvetés 423,7 171,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 498,5 202,9
2 Felhalmozási költségvetés 435,7 1 052,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 512,6 1 244,3
4 Fenntartható életmód és fogyasztás 182,0 880,1
1 Működési költségvetés 759,7 1 654,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 930,3 1 932,3
2 Felhalmozási költségvetés 52,0 769,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 63,4 904,8
5 Hatékony energia-felhasználás 210,6 1 009,7
1 Működési költségvetés 0,6 64,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7 77,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 193,0 2 566,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 403,5 3 060,9
6 A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése 252,8 252,8
1 Működési költségvetés 2,3 141,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,7 162,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 430,0 2 212,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 682,4 2 539,0
7 Projekt előkészítés 761,6 63,5
1 Működési költségvetés 2 817,7 5 840,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 264,8 6 887,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 498,3 849,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 812,8 999,9
9 Környezet és energia Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 294,9
1 Működési költségvetés 1 670,5 2 327,6
3 Dologi kiadások 64,2 539,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 901,1 2 337,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,5 14,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,6 17,2
20 Államreform Operatív Program
1 Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés 124,2
1 Működési költségvetés 1 097,8 1 542,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 218,3 1 554,6
2 Felhalmozási költségvetés 33,1 232,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 36,8 263,4
2 Az emberi erőforrás minőségének javítása 92,1
1 Működési költségvetés 401,6 183,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 472,5 184,5
2 Felhalmozási költségvetés 120,1 189,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 141,3 191,8
3 A Közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztések 109,3
1 Működési költségvetés 735,0 735,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 834,8 648,9
2 Felhalmozási költségvetés 70,4 197,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 79,9 206,9
4 Államreform Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 36,3
1 Működési költségvetés 206,1 302,4
3 Dologi kiadások 242,4 457,1
21 Elektronikus közigazgatás Operatív Program
1 A közigazgatás és közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása 1 038,5 1 783,4
1 Működési költségvetés 1 583,8 2 350,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 863,0 2 728,2
2 Felhalmozási költségvetés 4 300,6 3 016,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 059,9 3 501,0
2 A közigazgatás szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató fejlesztések 238,1 168,5
1 Működési költségvetés 189,8 1 048,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 223,3 1 061,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 159,4 1 913,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 364,0 1 968,0
3 Kiemelt fejlesztések 299,6 154,6
1 Működési költségvetés 342,1 521,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 402,0 585,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 355,5 1 085,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 595,2 1 225,4
4 Elektronikus közigazgatás Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 19,1 19,1
1 Működési költségvetés 108,2 245,7
3 Dologi kiadások 127,3 460,8
22 Végrehajtás Operatív Program 1 980,0
1 Működési költségvetés 6 476,1 10 375,1
3 Dologi kiadások 3 401,5 5 259,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 914,4 6 532,0
2 Felhalmozási költségvetés 792,9 1 287,7
1 Intézményi beruházási kiadások 875,1 1 161,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 58,0 291,7
23 Nyugat-dunántúli Operatív Program
1 NYDOP Regionális gazdaságfejlesztés 168,5 168,5
1 Működési költségvetés 954,9 134,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 123,4 152,8
2 Felhalmozási költségvetés 2 303,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 611,1
2 Turizmusfejlesztés – Pannon Örökség megújítása 149,9 1 151,6
1 Működési költségvetés 307,1 111,0
1 Személyi juttatások 0,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,2
3 Dologi kiadások 4,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 274,2 143,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 003,4 3 193,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 180,8 4 131,9
3 NYDOP Városfejlesztés 98,6 1 098,6
1 Működési költségvetés 88,1 67,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 91,7 121,0
2 Felhalmozási költségvetés 2 436,3 1 708,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 531,3 3 058,0
4 NYDOP Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra 156,9 456,9
1 Működési költségvetés 206,6 233,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 221,1 273,7
2 Felhalmozási költségvetés 807,6 3 095,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 950,0 3 614,5
5 Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése 11,9 679,2
1 Működési költségvetés 112,3 450,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 112,9 468,8
2 Felhalmozási költségvetés 830,6 6 749,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 841,9 7 071,7
6 Nyugat-dunántúli Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 60,9 60,9
1 Működési költségvetés 345,4 929,9
3 Dologi kiadások 347,6 1 723,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 58,7 27,7
24 Közép-dunántúli Operatív Program
1 KDOP Regionális gazdaságfejlesztés 28,0 962,4
1 Működési költségvetés 2 137,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 518,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 095,4 483,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 123,4 2 499,6
2 KDOP Regionális turizmusfejlesztés 47,4 2 114,8
1 Működési költségvetés 790,3 4 348,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 698,0 833,7
2 Felhalmozási költségvetés 791,2 805,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 930,9 4 987,1
3 Fenntartható településfejlesztés 49,9 1 235,6
1 Működési költségvetés 76,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 169,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 855,2 581,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 905,1 1 297,2
4 Helyi és térségi környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztése 88,0 254,5
1 Működési költségvetés 144,1 1 090,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 144,1 279,4
2 Felhalmozási költségvetés 2 576,4 2 557,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 664,4 2 936,2
5 KDOP Humán infrastruktúra fejlesztése 8,1 937,8
1 Működési költségvetés 128,4 3 214,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 128,6 471,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 040,8 4 495,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 048,7 7 447,4
6 Közép-dunántúli Operatív Program –Technikai segítségnyújtás 66,7 66,7
1 Működési költségvetés 372,3 976,1
3 Dologi kiadások 425,2 1 627,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,8
2 Felhalmozási költségvetés 5,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,9
25 Dél-dunántúli Operatív Program
1 A városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése 202,7 278,1
1 Működési költségvetés 54,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 46,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 482,4 2 611,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 685,1 2 342,0
2 DDOP – A turisztikai potenciál erősítése a régióban 210,6 758,3
1 Működési költségvetés 215,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 232,0
2 Felhalmozási költségvetés 1 193,6 3 278,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 404,2 3 535,3
3 Humán közszolgáltatások fejlesztése 183,7 87,5
1 Működési költségvetés 228,0 624,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 227,9 633,1
2 Felhalmozási költségvetés 2 537,2 9 612,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 721,0 9 639,1
4 Integrált városfejlesztési akciók támogatása 24,5
1 Működési költségvetés 5,0 203,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,1 183,1
2 Felhalmozási költségvetés 2 212,0 14 357,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 236,4 13 033,2
5 Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés 241,0
1 Működési költségvetés 261,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 133,2
2 Felhalmozási költségvetés 1 724,9 5 675,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 965,9 5 526,5
6 Dél-dunántúli Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 98,9 177,6
1 Működési költségvetés 560,1 1 029,6
3 Dologi kiadások 654,1 1 770,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,9
26 Dél-alföldi Operatív Program
1 DAOP Regionális gazdaságfejlesztés 90,8 378,2
1 Működési költségvetés 6,9 247,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,4 233,6
2 Felhalmozási költségvetés 1 306,5 2 316,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 396,8 2 534,7
2 DAOP Turisztikai célú fejlesztések 160,3
1 Működési költségvetés 85,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 74,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 243,9 4 664,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 404,2 4 579,1
3 DAOP Közlekedési infrastruktúra fejlesztés 256,7
1 Működési költségvetés 18,1 91,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,5 71,0
2 Felhalmozási költségvetés 3 657,0 6 538,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 912,3 5 117,4
4 DAOP Humán infrastruktúra fejlesztése 59,4 530,9
1 Működési költségvetés 248,6 504,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 248,6 522,3
2 Felhalmozási költségvetés 3 623,8 11 115,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 683,2 11 550,7
5 Településfejlesztési akciók 28,3 455,6
1 Működési költségvetés 62,2 378,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 62,2 422,5
2 Felhalmozási költségvetés 471,3 4 078,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 499,6 4 573,3
6 Dél-alföldi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 104,9
1 Működési költségvetés 594,3 1 349,8
3 Dologi kiadások 688,0 2 087,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,2 25,8
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
27 Észak-alföldi Operatív Program
1 ÉAOP Regionális gazdaságfejlesztés 127,9 773,2
1 Működési költségvetés 64,8 244,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 72,8 237,1
2 Felhalmozási költségvetés 930,7 3 286,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 050,6 3 230,2
2 ÉAOP Turisztikai célú fejlesztések 122,0 1 302,0
1 Működési költségvetés 100,0 356,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 112,3 352,4
2 Felhalmozási költségvetés 901,4 6 887,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 011,1 6 720,4
3 Közlekedési feltételek javítása 401,1 466,1
1 Működési költségvetés 432,0 58,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 432,0 57,4
2 Felhalmozási költségvetés 3 098,6 7 548,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 499,7 7 426,1
4 ÉAOP Humán infrastruktúra fejlesztése 547,0 2 226,9
1 Működési költségvetés 790,4 825,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 790,5 838,2
2 Felhalmozási költségvetés 4 728,8 12 862,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5 275,7 13 664,2
5 Térségfejlesztés 101,1 2 081,9
1 Működési költségvetés 682,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 687,8
2 Felhalmozási költségvetés 3 549,8 5 374,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 650,9 6 490,6
6 Észak-alföldi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 145,3 10,0
1 Működési költségvetés 822,5 1 132,2
3 Dologi kiadások 938,8 2 014,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,0
28 Észak-magyarországi Operatív Program
1 A versenyképes helyi gazdaság megteremtése 210,6 464,6
1 Működési költségvetés 1 462,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 208,9
2 Felhalmozási költségvetés 1 193,6 1 513,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 404,2 3 224,6
2 A turisztikai potenciál erősítése 333,6 652,5
1 Működési költségvetés 20,6 2 701,7
1 Személyi juttatások 1,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,4
3 Dologi kiadások 15,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,5 651,8
2 Felhalmozási költségvetés 1 892,5 1 485,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 221,2 4 042,6
3 Településfejlesztés 34,8 1 382,9
1 Működési költségvetés 5 287,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 552,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 818,7 3 367,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 853,5 9 126,2
4 Humán közösségi infrastruktúra fejlesztése 146,2
1 Működési költségvetés 439,2 7 421,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 439,2 920,5
2 Felhalmozási költségvetés 3 908,0 3 826,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 054,2 10 873,4
5 Térségi közlekedés fejlesztése 505,5
2 Felhalmozási költségvetés 2 864,6 1 685,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 370,1 2 054,6
6 Észak-magyarországi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 126,7
1 Működési költségvetés 717,8 1 394,1
3 Dologi kiadások 841,1 2 405,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,4 0,6
29 Közép-magyarországi Operatív Program
1 A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozás-orientált fejlesztése 2 345,8 3 065,8
1 Működési költségvetés 4 151,1 5 335,9
3 Dologi kiadások 139,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4 151,2 5 710,9
2 Felhalmozási költségvetés 9 141,5 12 365,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11 487,2 13 190,3
2 A versenyképesség keretfeltételeinek fejlesztése 1 359,7 939,5
1 Működési költségvetés 669,7 57,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 752,5 63,2
2 Felhalmozási költségvetés 10 701,3 8 974,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11 978,2 9 679,6
3 A régió vonzerejének fejlesztése 198,8 2 516,7
1 Működési költségvetés 1 802,0 1 514,3
3 Dologi kiadások 142,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 858,7 1 702,9
2 Felhalmozási költségvetés 4 976,9 10 676,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 976,9 12 370,1
4 A humán közszolgáltatások intézményrendszerének fejlesztése 101,5 1 178,5
1 Működési költségvetés 544,3 1 776,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 544,3 1 861,9
2 Felhalmozási költségvetés 12 883,0 13 944,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12 984,5 14 590,7
5 A települési területek megújítása 510,8 873,6
1 Működési költségvetés 1 589,8 1 251,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 589,8 1 212,9
2 Felhalmozási költségvetés 6 771,9 6 656,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7 282,7 6 465,7
6 Közép-magyarországi Operatív Program – Technikai segítségnyújtás 231,3 1,3
1 Működési költségvetés 1 311,1 2 176,0
3 Dologi kiadások 1 514,7 2 741,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,7 23,6
5 Területi Együttműködés
1 Európai Területi Együttműködés
1 ETE HU–SK 294,2 2 329,5
1 Működési költségvetés 1 119,8 311,5
3 Dologi kiadások 198,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 252,2 1 249,5
2 Felhalmozási költségvetés 1 368,6 70,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 530,4 724,8
2 ETE HU–RO 391,1 526,4
1 Működési költségvetés 1 284,5 241,8
3 Dologi kiadások 165,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 460,6 464,2
2 Felhalmozási költségvetés 1 570,0 2,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 785,0 46,6
3 ETE HU–SER 61,5 77,7
1 Működési költségvetés 158,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 185,8 77,1
2 Felhalmozási költségvetés 193,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 227,2
4 ETE HU–CRO 158,0 445,4
1 Működési költségvetés 362,7 127,1
3 Dologi kiadások 22,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 433,9 293,4
2 Felhalmozási költségvetés 443,4 0,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 530,2 112,9
5 ETE SEES 114,6 177,1
1 Működési költségvetés 488,1 937,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 539,7 1 073,0
2 Felhalmozási költségvetés 596,5 10,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 659,5 19,2
6 ETE AU–HU 66,4 1 189,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,9 1 028,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 36,5 121,0
7 ETE SLO–HU 48,8 356,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,0 186,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 26,8 182,6
8 ETE CES 44,0 385,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,8 353,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,2 13,8
9 INTERREG IVC 27,2 178,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,2 157,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,3
10 ENPI HU–SK–RO–UA együttműködési program 32,0
1 Működési költségvetés 186,8 196,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 201,2 196,0
2 Felhalmozási költségvetés 228,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 245,8
2 INTERACT 2007–2013 6,0 21,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,0 22,1
6 Egyéb uniós előirányzatok
1 EU DIRECT információs egységek hálózata
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Igazgatási Partnerség 2,0
1 Működési költségvetés 85,0 33,1
3 Dologi kiadások 39,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 85,0 3,0
3 Svájci Alap támogatásából megvalósuló projektek 390,5 315,0
1 Működési költségvetés 13,9 25,2
3 Dologi kiadások 27,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 404,4 80,0
4 EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek 1 676,8 3 722,4
1 Működési költségvetés 3 579,1 3 762,5
3 Dologi kiadások 457,7 98,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 926,2 5 118,5
2 Felhalmozási költségvetés 3 877,4 2 525,5
1 Intézményi beruházási kiadások 9,7 3,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4 739,7 3 280,6
5 Uniós programokkal kapcsolatos visszafizetések 2,6
1 Működési költségvetés 0,8
7 Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok
1 EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás 490,0 448,1
1 Működési költségvetés 2,7
1 Személyi juttatások 82,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,7
3 Dologi kiadások 167,9 347,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 76,0 456,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,5
1 Intézményi beruházási kiadások 108,2 73,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,8 3,6
2 Közreműködői intézményrendszer támogatása 2 200,0 1 650,0
1 Működési költségvetés 43,3
1 Személyi juttatások 62,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 18,9
3 Dologi kiadások 1 596,8 2 619,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 521,4 580,2
3 Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása 130,0 106,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 130,0 106,9
4 KEOP derogációs projektek kamattámogatása 449,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 449,0
6 2007-től induló EU nagyberuházások és komplex programok előkészítése
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 14,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 566,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 124,6
8 Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása 4 260,2 10 106,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,0
3 Dologi kiadások 200,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3 930,2 10 106,1
9 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 70,0 49,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 70,0 1,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,5
8 Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék 1 324,2 439,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 324,2 897,9
Összesen: 698 546,1 548 268,9 150 277,2 881 738,1 716 139,4 168 357,6

XX. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti Erőforrás Minisztérium igazgatása 10 143,4 18 705,7
1 Működési költségvetés 419,6 2 378,8
1 Személyi juttatások 7 437,8 7 388,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 875,4 1 719,4
3 Dologi kiadások 1 196,5 11 796,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 17,5 217,6
2 Felhalmozási költségvetés 40,0 60,8
1 Intézményi beruházási kiadások 75,8 157,8
2 Felújítás 7,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
4 Kormányzati beruházás 3,6
3 Kölcsönök 29,0 141,2
2 Állami szociális intézetek 2 063,5 2 140,2
1 Működési költségvetés 277,3 502,1
1 Személyi juttatások 1 257,6 1 311,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 339,7 346,9
3 Dologi kiadások 681,1 934,3
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4,7 7,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0
2 Felhalmozási költségvetés 34,7
1 Intézményi beruházási kiadások 57,7 180,9
2 Felújítás 81,9
3 Egészségbiztosítási Felügyelet 437,0 381,0
1 Működési költségvetés 323,5 241,1
1 Személyi juttatások 451,5 357,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 121,4 88,1
3 Dologi kiadások 167,6 241,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 107,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 20,0 3,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,2
4 Egyéb kulturális intézmények 3 892,3 5 983,4
1 Működési költségvetés 2 812,7 5 577,5
1 Személyi juttatások 3 319,3 3 388,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 888,0 861,1
3 Dologi kiadások 2 224,8 5 047,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,1 2 176,7
2 Felhalmozási költségvetés 1 980,0 909,1
1 Intézményi beruházási kiadások 2 144,6 960,6
2 Felújítás 56,1 24,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,1 247,6
4 Kormányzati beruházás 313,8
3 Kölcsönök 1,2 1,2 2,0
5 Egyetemek, főiskolák 180 740,0 194 818,4
1 Működési költségvetés 202 472,8 245 857,7
1 Személyi juttatások 158 729,5 162 607,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 46 885,8 42 511,1
3 Dologi kiadások 138 097,3 176 567,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 31 914,3 29 496,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 493,8 3 058,4
6 Kamatfizetések 47,9
2 Felhalmozási költségvetés 24 684,6 36 503,7
1 Intézményi beruházási kiadások 22 315,4 40 066,6
2 Felújítás 8 267,1 10 984,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 194,2 1 798,5
4 Kormányzati beruházás 494,3
3 Kölcsönök 89,0 89,0 349,6 389,7
6 Egyéb oktatási intézmények 2 515,6 3 939,3
1 Működési költségvetés 3 858,6 4 349,7
1 Személyi juttatások 3 605,5 2 865,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 998,9 738,9
3 Dologi kiadások 1 757,8 4 389,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 275,7
2 Felhalmozási költségvetés 42,3 518,1
1 Intézményi beruházási kiadások 50,3 554,5
2 Felújítás 4,0 11,9
7 EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 8 125,9 8 127,8
1 Működési költségvetés 117,5 1 612,2
1 Személyi juttatások 135,5 226,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 34,7 53,4
3 Dologi kiadások 59,9 147,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8 011,9 5 447,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,4 26,9
9 Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei 3 777,7 3 857,8
1 Működési költségvetés 170,7 240,5
1 Személyi juttatások 2 230,2 2 217,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 602,0 555,3
3 Dologi kiadások 1 044,0 1 200,3
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 63,7 51,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,8
2 Felhalmozási költségvetés 72,1
1 Intézményi beruházási kiadások 8,5 174,2
2 Felújítás 32,6
10 Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei 1 636,1 5 561,8
1 Működési költségvetés 35 012,6 51 537,1
1 Személyi juttatások 12 896,0 12 850,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 442,0 3 470,8
3 Dologi kiadások 17 436,7 34 196,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,3 3 052,6
6 Kamatfizetések 1,7
2 Felhalmozási költségvetés 600,0 3 485,3
1 Intézményi beruházási kiadások 2 131,9 2 817,0
2 Felújítás 707,8 225,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 611,0 266,2
4 Kormányzati beruházás 2 009,4
3 Kölcsönök 10,0 10,4
11 Közgyűjtemények 10 500,1 11 380,0
1 Működési költségvetés 3 879,5 11 254,5
1 Személyi juttatások 7 667,2 7 705,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 118,2 2 015,4
3 Dologi kiadások 4 335,1 10 071,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 93,9 212,6
6 Kamatfizetések 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 60,4 1 092,5
1 Intézményi beruházási kiadások 210,1 905,2
2 Felújítás 14,5 411,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0 8,5
4 Kormányzati beruházás 236,2
3 Kölcsönök 12,0 12,0
12 Művészeti intézmények 5 395,1 5 495,4
1 Működési költségvetés 1 690,0 2 837,6
1 Személyi juttatások 4 840,2 4 361,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 181,5 965,4
3 Dologi kiadások 766,5 2 834,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,6 7,1
2 Felhalmozási költségvetés 5,5
1 Intézményi beruházási kiadások 294,3 74,9
2 Felújítás 7,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 27,7
4 Kormányzati beruházás 0,7
3 Kölcsönök 0,7 0,7
13 Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet 3 267,9 4 998,2
1 Működési költségvetés 1 606,0 2 943,2
1 Személyi juttatások 1 715,3 1 796,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 486,7 461,2
3 Dologi kiadások 2 671,9 3 439,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 188,5
2 Felhalmozási költségvetés 122,3
1 Intézményi beruházási kiadások 147,7
2 Felújítás 829,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 61,7
14 Országos Mentőszolgálat 526,4 1 232,8
1 Működési költségvetés 22 858,7 24 937,6
1 Személyi juttatások 15 105,4 15 439,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 983,9 4 480,9
3 Dologi kiadások 3 717,6 4 388,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 578,2 1 975,0
2 Felhalmozási költségvetés 481,4
1 Intézményi beruházási kiadások 141,4
2 Felújítás 67,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 180,0
3 Kölcsönök 15,8 40,9
15 Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet 2 859,0 2 833,8
1 Működési költségvetés 706,6 789,1
1 Személyi juttatások 2 140,2 1 802,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 577,8 441,8
3 Dologi kiadások 837,6 1 393,0
2 Felhalmozási költségvetés 400,9
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0 448,9
16 Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei 15 383,8 20 219,7
1 Működési költségvetés 4 603,1 6 867,5
1 Személyi juttatások 12 723,0 12 573,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 394,5 3 136,6
3 Dologi kiadások 3 206,5 10 472,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 296,6 1 430,6
2 Felhalmozási költségvetés 636,6
1 Intézményi beruházási kiadások 327,7 759,3
2 Felújítás 38,6 195,9
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 53,9
3 Kölcsönök 2,4
17 Országos Vérellátó Szolgálat 2 017,5 2 150,7
1 Működési költségvetés 8 725,9 10 915,0
1 Személyi juttatások 3 953,7 3 741,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 998,6 921,4
3 Dologi kiadások 5 358,1 7 821,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,6
2 Felhalmozási költségvetés 96,9
1 Intézményi beruházási kiadások 413,0 378,8
2 Felújítás 20,0 18,3
18 Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek (EÜM) 976,0 1 013,1
1 Működési költségvetés 527,0 792,2
1 Személyi juttatások 856,3 785,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 207,0 189,7
3 Dologi kiadások 178,3 508,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 210,9 1 757,5
2 Felhalmozási költségvetés 8,9
1 Intézményi beruházási kiadások 50,5 39,3
2 Felújítás 15,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0
19 Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet 715,8 881,1
1 Működési költségvetés 2,7 364,2
1 Személyi juttatások 411,8 612,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 111,1 160,4
3 Dologi kiadások 146,6 519,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,0 145,6
2 Felhalmozási költségvetés 0,2
1 Intézményi beruházási kiadások 12,1
2 Felújítás 2,1
3 Kölcsönök 0,4
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,6
3 Felsőoktatási fejlesztési program
9 Eszterházy Károly Főiskola rekonstrukció 55,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 55,0
10 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rekonstrukció
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,0
15 Nyíregyházi Főiskola tanulmányi épület rekonstrukció
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 50,6
22 Kiemelt felsőoktatási beruházások előkészítése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0
27 Károly Róbert Főiskola rekonstrukció 200,0 117,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 104,9
4 Kormányzati beruházás 200,0
30 Károly Róbert Főiskola sportcentrum beruházás
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,9
33 Felsőoktatási intézmények rekonstrukciói és eszközbeszerzések
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 120,0
4 Kulturális beruházások
1 Múzeumi rekonstrukció
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 155,8
2 Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom) 400,0 400,0
2 Felhalmozási költségvetés
4 Kormányzati beruházás 400,0 581,2
3 Kulturális tevékenységek beruházásai
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,4
4 Kormányzati beruházás 124,4
4 Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,2
5 Örökségvédelmi fejlesztések 200,0 33,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 264,7
4 Kormányzati beruházás 200,0
6 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 000,1
8 Egyéb beruházások
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,3
2 Normatív finanszírozás
1 Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata 3 645,0 3 622,0
1 Működési költségvetés 70,1
3 Dologi kiadások 325,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 645,0 3 429,7
3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás 86 991,3 95 126,9
1 Működési költségvetés 303,4
3 Dologi kiadások 58,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86 991,3 93 280,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 16,1
7 Hallgatói létszám képzési többlete (állami felsőoktatás) 200,0 200,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 120,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,4
3 Dologi kiadások 47,6 16,2
8 Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése 2 520,0 2 520,0
1 Működési költségvetés 46,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 520,0 2 537,8
10 Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) 5 600,0 5 600,0
1 Működési költségvetés 22,5
3 Dologi kiadások 184,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 600,0 5 110,6
11 Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás) 2 650,0 2 650,0
1 Működési költségvetés 94,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 650,0 2 715,8
17 Gyakorlóiskolák normatív támogatása 195,0 179,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,0
3 Dologi kiadások 68,0 14,6
3 Felsőoktatási feladatok támogatása
4 Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak 20,0 4,9
1 Működési költségvetés 2,2
1 Személyi juttatások 20,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5
26 Felsőoktatás kiegészítő támogatása 70,0 50,0
1 Működési költségvetés 101,5
1 Személyi juttatások 55,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 14,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 32,3
33 Felsőoktatási információs rendszerek működtetése EISZ-koordináció 350,0 625,6
1 Működési költségvetés 4,6
1 Személyi juttatások 47,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 290,0 307,4
34 Felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak működtetése 100,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 78,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 21,3
35 Felsőoktatási szakkollégiumok támogatása 30,0 17,9
1 Működési költségvetés 2,3
1 Személyi juttatások 20,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,4
3 Dologi kiadások 4,6
36 Pedagógus díszdiploma 40,0 6,0
1 Működési költségvetés 1,1
1 Személyi juttatások 40,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,4
44 Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatása 225,0 180,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 225,0 175,0
45 Felsőoktatási és Tudományos Tanács támogatása 50,0 50,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 37,5
46 Egyéb felsőoktatási feladatok támogatása 210,0 148,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 210,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 133,0
4 Közoktatási feladatok támogatása
9 Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata 65,0 46,8
1 Működési költségvetés 8,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 65,0 43,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,5
18 Érettségi vizsga lebonyolítása 700,0
1 Működési költségvetés 3,6
1 Személyi juttatások 300,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 81,0
3 Dologi kiadások 119,0 1,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 335,9
23 Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés 700,0 32,5
1 Működési költségvetés 13,5
1 Személyi juttatások 400,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 108,0
3 Dologi kiadások 80,0 0,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 112,0 43,9
27 Gyógypedagógiai és nemzetiségi tankönyvellátás, sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók közoktatási ellátásának támogatása 80,0 54,4
1 Működési költségvetés 11,5
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,1
3 Dologi kiadások 20,3 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,6 90,2
29 Közoktatás speciális feladatainak támogatása 260,0 101,0
1 Működési költségvetés 7,3
1 Személyi juttatások 150,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 40,5
3 Dologi kiadások 69,5 11,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 84,9
30 Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat
1 Működési költségvetés 200,0 5,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0
31 Közoktatási ellenőrzési, pályázat-lebonyolítási feladatok
1 Működési költségvetés 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 34,8
32 Országos Kisebbségi Önkormányzatok havi kereset-kiegészítése
1 Működési költségvetés 0,6
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9
33 Nemzetiségi oktatási programok 20,0 11,2
1 Működési költségvetés 2,3
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,7
3 Dologi kiadások 7,3 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,7
34 Nemzeti Tehetség Program 403,9 403,9
1 Működési költségvetés 2,4
1 Személyi juttatások 150,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 40,5
3 Dologi kiadások 213,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 240,4
35 Teljesítmény motivációs pályázati alap 500,0 6,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 393,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 107,0
36 Országos Kisebbségi Önkormányzatok 2009. december havi kereset-kiegészítése 1,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,7
37 Országos Kisebbségi Önkormányzatok 2010. évi kereset-kiegészítése 45,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,6
5 Egyéb feladatok támogatása
4 Esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatása 365,0 232,6
1 Működési költségvetés 9,0
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 238,0 158,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,3
15 „Útravaló” ösztöndíj program 1 700,0 616,4
1 Működési költségvetés 517,5
1 Személyi juttatások 200,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 54,0
3 Dologi kiadások 40,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 406,0 65,5
18 Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása 500,0 113,9
1 Működési költségvetés 0,1
1 Személyi juttatások 50,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13,5
3 Dologi kiadások 46,5 0,3
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 200,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 190,0 164,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0
19 Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások 200,0 108,7
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 12,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0 141,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
20 Maradványelszámolás 451,8
1 Működési költségvetés 0,8
3 Dologi kiadások 456,0
21 Kis létszámú szakok, kiemelkedő intézményi teljesítmény, doktori iskolák, tehetséggondozás támogatása
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 32,8
7 Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek
1 Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai 220,8 214,5
1 Működési költségvetés 6,3
3 Dologi kiadások 220,8 226,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
8 Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai
5 Kétoldalú munkatervi feladatok 50,0 42,8
1 Működési költségvetés 0,7
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,7
3 Dologi kiadások 7,3 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 69,1
6 Nemzetközi tagdíjak 180,0 23,6
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 180,0 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,2
7 EU közösségi programok 75,0 88,0
1 Működési költségvetés 3,1
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,1
3 Dologi kiadások 16,9 19,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 155,1
9 OECD és EU kötelezettségek 50,0 7,5
1 Működési költségvetés 1,3
1 Személyi juttatások 30,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 8,1
3 Dologi kiadások 11,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0
10 Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok 145,0 66,9
1 Működési költségvetés 151,1
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,0
3 Dologi kiadások 18,0 2,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 149,0
2 Felhalmozási költségvetés 6,0
9 EU tagsággal kapcsolatos feladatok
5 ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása 40,0 7,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 15,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0
3 Dologi kiadások 20,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,2
6 EU tagságból eredő szakmai együttműködések 50,0 17,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 39,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,6
3 Dologi kiadások 4,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,7
8 Európai uniós programok előfinanszírozása
1 Működési költségvetés 168,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,3
3 Kölcsönök 147,5
10 Kutatás-fejlesztés támogatása
2 Felsőoktatási kutatási program 101,7 2,0
1 Működési költségvetés 2,0
1 Személyi juttatások 61,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,6
3 Dologi kiadások 23,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,9
11 Kulturális feladatok és szervezetek támogatása
8 Világ-Nyelv Program
1 Működési költségvetés 4,6
3 Dologi kiadások 3,3
12 Reneszánsz Év programjai
1 Működési költségvetés 0,3
3 Dologi kiadások 41,7
13 Egyéb filmszakmai támogatások
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9
12 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra
2 Egyéb intézményi felújítási programok
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,4
7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra támogatása 1 350,0 299,1
1 Működési költségvetés 14,8
1 Személyi juttatások 100,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,0
3 Dologi kiadások 20,0 8,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 203,0 792,7
2 Felhalmozási költségvetés 2,3
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,8
8 PANKKK – Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért 100,0 19,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 5,0
13 Művészeti tevékenységek
4 Művészeti tevékenységek támogatása 2 487,0 2 333,3
1 Működési költségvetés 8,5
1 Személyi juttatások 500,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 135,0
3 Dologi kiadások 50,0 15,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 792,0 2 380,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 10,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,2
5 Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok 2 319,7 11,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 220,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 099,2
6 Pécsi Konferencia- és Koncertközpont 50,0 41,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 41,0
14 A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok 960,0 555,1
1 Működési költségvetés 24,8
1 Személyi juttatások 17,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,6
3 Dologi kiadások 300,0 35,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 636,6 753,3
15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
1 Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok
1 Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft. 380,0 323,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 340,0 188,2
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,0 1,8
2 Budapesti Európai Ifjúsági Központ fejlesztése 28,8
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 28,8
3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
1 Gyermek és ifjúsági célú pályázatok 100,0 68,0
1 Működési költségvetés 8,0
3 Dologi kiadások 6,0 7,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 94,0 140,3
2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok 96,1 16,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 6,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,2
3 Dologi kiadások 11,2 0,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 75,8 14,7
4 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása 220,0 132,0
1 Működési költségvetés 34,0
1 Személyi juttatások 3,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,0
3 Dologi kiadások 1,1 8,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 214,7 167,8
16 Szociális szolgáltatások
1 Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása 936,0 488,4
1 Működési költségvetés 5,0 168,8
1 Személyi juttatások 110,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 35,2
3 Dologi kiadások 176,0 45,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 439,8 863,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 180,0 478,7
2 A kisösszegű, közösségi kölcsönzés rendszerének kiépítése és működtetése 135,0 72,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 135,0 58,8
3 Módszertani intézmények és szociális gyámhivatalok támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 33,5
17 Egyes pénzbeli támogatások
1 Otthonteremtési támogatás 1 745,0 1 745,0
1 Működési költségvetés 11,4
3 Dologi kiadások 1,0 495,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 744,0 1 105,1
3 Gyermektartásdíjak megelőlegezése 1 272,6 1 329,3
1 Működési költségvetés 13,3
3 Dologi kiadások 1,0 102,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 271,6 1 487,6
5 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 1 250,0 1 339,7
1 Működési költségvetés 2,9
3 Dologi kiadások 1,0 0,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 249,0 1 942,0
6 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatás 1 600,0 1 575,5
1 Működési költségvetés 6,5
3 Dologi kiadások 1,0 11,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 599,0 1 221,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5
7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása 261,0 570,9
1 Működési költségvetés 9,5
3 Dologi kiadások 0,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 261,0 570,8
18 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása 475,0 328,8
1 Működési költségvetés 48,2
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,8
3 Dologi kiadások 3,5 85,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 308,7 346,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 50,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,0 5,0
19 Szociális célú humánszolgáltatások
1 Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása 28 185,1 31 982,3
1 Működési költségvetés 1 378,4
3 Dologi kiadások 15,0 716,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28 170,1 34 244,1
3 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése 6 000,0 11 267,8
1 Működési költségvetés 321,6
3 Dologi kiadások 10,0 978,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 990,0 11 245,1
4 Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozása 7 275,2
1 Működési költségvetés 0,7
3 Dologi kiadások 3,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7 275,2 125,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,2
5 Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása
1 Működési költségvetés 6,7
3 Dologi kiadások 11,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 120,4
20 Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok
1 Országos Fogyatékosügyi Tanács működtetése 9,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 9,0
2 A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása 40,0 4,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 8,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,6
3 Dologi kiadások 28,9 0,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,2
3 Országos Esélyegyenlőségi Hálózat működését elősegítő tevékenységek támogatása 177,8
1 Működési költségvetés 42,1
4 Krízisellátó rendszer működését elősegítő tevékenységek támogatása 33,3
1 Működési költségvetés 9,0
5 Nők és férfiak társadalmi egyenlőségét elősegítő tevékenységek támogatása 3,5
1 Működési költségvetés 7,5
6 Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása 527,5 361,0
1 Működési költségvetés 62,9
1 Személyi juttatások 22,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,2
3 Dologi kiadások 6,4 22,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 491,4 696,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,6
21 PHARE Programok
4 Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01)
1 PHARE forrás (HU-9904-01)
1 Működési költségvetés 53,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 53,7
2 Hazai társfinanszírozás (HU-9904-01)
1 Működési költségvetés 2,7
22 Egészségügyi ágazati célelőirányzatok
1 Oltóanyag beszerzés 4 026,0
1 Működési költségvetés 159,4
3 Dologi kiadások 4 026,0
2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok 823,8 3 632,4
1 Működési költségvetés 1 656,2
1 Személyi juttatások 457,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 123,5
3 Dologi kiadások 190,8 667,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,8 5 137,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 439,8
1 Intézményi beruházási kiadások 29,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1 528,3
3 Kölcsönök 120,9
3 Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások 828,2
1 Működési költségvetés 223,0
3 Dologi kiadások 828,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 288,0
5 H1N1 típusú influenza vakcina beszerzése 3 746,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 3 746,0
9 Altató-, lélegeztetőgép, monitor bérlésével összefüggő kiadások 1 364,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 1 364,0 88,7
11 Regionális ágazati feladatok támogatása 30,0 18,9
1 Működési költségvetés 16,6
1 Személyi juttatások 7,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,1
3 Dologi kiadások 4,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,8
13 Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása
1 Működési költségvetés 160,0 152,3
3 Dologi kiadások 106,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 160,0
14 Egészségmegőrzési célok és kémiai biztonság fenntartásának támogatása
1 Működési költségvetés 28,8
3 Dologi kiadások 1,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,6
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,3
15 Határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása
1 Működési költségvetés 112,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 180,0
16 Egyházi kórházak támogatása 655,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 655,1
23 Sporttevékenység támogatása
1 Utánpótlás-nevelési feladatok 1 335,0 129,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 192,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 51,8
3 Dologi kiadások 331,3 1,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 759,9 128,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4
2 Iskolai, diák és felsőoktatási sport támogatása 285,2 285,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 285,2 284,5
3 Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok 275,0 53,5
1 Működési költségvetés 1,3
1 Személyi juttatások 34,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,0
3 Dologi kiadások 144,0 60,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,7
4 Versenysport támogatása 2 248,5 2 848,1
1 Működési költségvetés 2,7
1 Személyi juttatások 130,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 35,1
3 Dologi kiadások 12,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 083,4 2 982,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,4
7 Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése 1 930,2 611,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 374,5
3 Dologi kiadások 68,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 555,7 736,2
8 Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása 3 878,5 5 178,5
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 338,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 878,5 4 931,9
9 Nemzeti Sporttanács támogatása 3,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,7
12 Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása 59,5 59,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 59,5 71,1
13 Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása 15,4 15,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,4 15,5
14 Nemzeti Sportszövetség működési támogatása 30,5 30,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,5 29,9
15 Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása 12,8 12,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,8 10,9
17 Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása 3,5 3,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 3,3
19 Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása 27,8 27,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,8 20,2
22 Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása 41,2 41,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,2 54,0
23 Szabadidősport támogatása 209,5 347,1
1 Működési költségvetés 2,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 209,5 162,6
25 Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások 20,0 15,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,4
3 Dologi kiadások 13,6 10,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,3
27 Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport-programok támogatása) 100,0
1 Működési költségvetés 8,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0
28 Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei 44,2 37,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 25,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,8
3 Dologi kiadások 8,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,4 40,1
2 Felhalmozási költségvetés 1,5
1 Intézményi beruházási kiadások 7,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 33,0
33 Magyar Paralimpiai Bizottság és tagszervezeteinek támogatása 57,3 57,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 57,3 56,5
34 Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és tagszervezeteinek támogatása 172,7 172,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 172,7 149,7
35 Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség támogatása 200,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 200,0
36 2008. évi Pekingi Olimpián és Paralimpián való részvétel támogatása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 38,6
38 Fogyatékkal élők sportjának támogatása
1 Működési költségvetés 6,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5
24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
11 Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása 190,4 111,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,7
3 Dologi kiadások 12,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 177,7 85,4
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 129,6
12 Magyar Sport Háza program 302,5 302,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 302,5 403,8
25 Felújítások központi támogatása
1 Felsőoktatási felújítási programok 100,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 100,0
3 Nemzeti kulturális intézmények felújítása 20,0
2 Felhalmozási költségvetés 0,5
2 Felújítás 20,0
4 Pécsi Tudományegyetem kihelyezett képzőhelyének felújítása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 68,0 68,0
2 Felhalmozási költségvetés
2 Felújítás 68,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 68,0
5 Egészségügyi intézmények felújítása 100,0 61,1
2 Felhalmozási költségvetés 34,0
2 Felújítás 100,0
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 65,8
6 Nem állami intézmények felújítás, beruházás 14,4 196,4
2 Felhalmozási költségvetés 1,8
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 14,4 508,6
26 Alapítványok, közalapítványok támogatása
1 Oktatási alapítványok, közalapítványok által ellátott oktatási feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása 821,1 744,1
1 Működési költségvetés 14,1
3 Dologi kiadások 1,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 821,1 780,0
2 Kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása
1 Magyar Mozgókép Közalapítvány 5 120,0 3 602,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5 120,0 3 413,0
2 Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása 3 007,9 2 509,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 159,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3 007,9 2 571,5
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 47,1
3 Oktatásért Közalapítvány támogatása 32,7 32,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 32,7 48,4
4 Nemzeti Kiválóságokért Közalapítvány 20,0 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 20,0
5 Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatása 190,0 161,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 190,0 238,4
6 Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány 250,0 193,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 193,7
7 Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány 38,2 29,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,0 28,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,2 1,6
8 Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 29,6 22,9
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 27,2 21,7
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,4 1,2
9 Hajléktalanokért Közalapítvány 327,0 277,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 252,0 110,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 75,0 20,5
10 Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány 280,0 238,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 139,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,0
11 Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 28,0 21,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,0 21,7
12 Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány 25,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,4
13 Beteg Gyermekekért Alapítvány 33,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 33,4
14 Koraszülött és Gyermek Intenzív Ellátásáért a DOTE Gyermekklinikán Alapítvány 29,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 29,1
15 Egészséges Újszülöttekért Alapítvány 25,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0
16 ISPITA Alapítvány 28,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,5
17 Péter Cerny Alapítvány 137,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 137,1
18 Segíts Élni Alapítvány 41,2
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 41,2
19 Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány 51,3
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,3
20 Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 30,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,4
21 Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért 20,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0
27 Idősügyi programok 130,0 24,5
1 Működési költségvetés 2,7
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3,0
3 Dologi kiadások 34,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 88,0 1,2
28 Közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott oktatási és kulturális feladatok támogatása 9 317,4 8 755,1
1 Működési költségvetés 308,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9 317,4 8 642,1
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,5
29 Köztestületek és egyéb társadalmi szervek támogatásai 45,0 80,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,0 95,1
30 Társadalmi szervezetek támogatása
1 Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségének támogatása 70,0 92,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,0 75,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,7
2 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása 70,0 92,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 70,0 74,3
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17,7
3 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása 105,0 105,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 105,0 64,8
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 40,2
4 Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása 97,5 119,5
1 Működési költségvetés 8,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 97,5 97,5
5 Fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatása 350,0 340,4
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 17,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 350,0 189,4
10 Magyar Vöröskereszt támogatása 173,5 203,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 173,5 203,5
11 Honvéd Együttes Művészeti Nkft. támogatása 76,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 76,5
15 Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége 15,0 15,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 15,0
16 Autisták Országos Szövetsége 40,0 40,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,0 39,9
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,1
17 Nagycsaládosok Országos Egyesülete 25,0 25,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 25,0
18 Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége 20,1 20,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,1 20,1
19 Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálatok Országos Szövetsége 7,8 7,8
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,8 7,8
20 Magyar Máltai Szeretetszolgálat 250,0 193,7
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 253,4
21 Magyar Tanya és Falugondnoki Szolgálat 20,0 19,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0
31 Civil és non-profit szervezetek támogatása
3 Egyéb civil és non-profit szervezetek 86,5 34,0
1 Működési költségvetés 0,2
3 Dologi kiadások 0,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 86,5 40,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,2
4 Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok 152,2 94,7
1 Működési költségvetés 0,4
1 Személyi juttatások 40,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,8
3 Dologi kiadások 5,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 96,4 68,0
5 Kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok
1 Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása 597,4 468,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 597,4 468,0
2 Egyéb kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek,
bizottságok támogatása 93,9 71,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,3
3 Dologi kiadások 2,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 85,6 43,9
33 Előző évek maradványa
1 Működési költségvetés 6,3
3 Dologi kiadások 14,5
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4
34 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
4 Információs technológia az általános iskolában, hazai társfinanszírozás
1 Működési költségvetés 0,8
35 Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez 20 000,0 20 000,0
1 Működési költségvetés 3 424,8
3 Dologi kiadások 24,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20 000,0 46 774,9
37 A kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése 57,6
1 Működési költségvetés 81,5
3 Dologi kiadások 95,4
39 Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása 3 000,0
1 Működési költségvetés 2 127,7
3 Dologi kiadások 3,0 233,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 997,0 772,1
40 MÁK tranzakciós díj 6,0 11,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 6,0 17,0
41 Fejezeti tartalék
2 Fejezeti általános tartalék 426,5
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 426,5
42 EU elnökség kulturális megjelenése 321,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 319,0
44 Kríziskezelő program 596,9
1 Működési költségvetés 595,8
3 Dologi kiadások 23,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2 671,3
45 EU Oktatás és Képzés munkaprogram
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0
46 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás 12 000,0
1 Működési költségvetés 1 718,1
3 Dologi kiadások 6,0 15,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11 994,0 1 517,2
47 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció 30 300,0
1 Működési költségvetés 43,6
1 Személyi juttatások 34,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 11,5
3 Dologi kiadások 137,0 1 160,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30 117,5 5 151,7
1–20. cím összesen: 851 044,0 317 927,3 533 116,7 974 198,1 435 020,8 518 061,7
21 Családi támogatások
1 Családi pótlék 364 699,0 363 930,1
2 Anyasági támogatás 5 988,0 5 729,8
3 Gyermekgondozási segély 62 047,0 65 046,7
4 Gyermeknevelési támogatás 15 878,0 13 081,5
5 Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése 1 614,0 1 763,9
6 Pénzbeli gyermekvédelmi támogatások 6 300,0 7 055,3
7 Életkezdési támogatás 5 310,0 4 858,2
22 Egyéb szociális ellátások és költségtérítések
2 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1 Rokkantsági járadék 13 076,0 13 140,9
2 Megváltozott munkaképességűek járadéka 67 949,0 63 006,1
3 Egészségkárosodási járadék 2 454,0 2 433,8
4 Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és keresetkiegészítése 7 269,0 7 464,3
5 Mezőgazdasági járadék 4 549,0 4 077,5
6 Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka 30 421,0 30 266,2
8 Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-
kiegészítések
21 341,0 18 308,1
9 Házastársi pótlék 5 088,0 4 889,4
13 Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás) 110,0 90,6
3 Különféle jogcímen adott térítések
1 Közgyógyellátás 21 000,0 19 750,0
2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás 3 900,0 3 900,0
3 Terhesség-megszakítás 1 600,0 1 600,0
4 Folyósított ellátások utáni térítés 1 550,0 1 550,0
Összesen: 1 493 187,0 317 927,3 533 116,7 1 606 140,5 435 020,8 518 061,7

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Gazdasági Versenyhivatal igazgatása 1 407,8 1 448,1
1 Működési költségvetés 869,9
1 Személyi juttatások 979,0 1 195,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 249,0 312,2
3 Dologi kiadások 176,8 513,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 236,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,6
1 Intézményi beruházási kiadások 3,0 10,4
3 Kölcsönök 1,0 1,0
Összesen: 1 407,8 1 407,8 2 268,4 873,5 1 448,1

XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Központi Statisztikai Hivatal 10 190,7 13 079,8
1 Működési költségvetés 454,1 440,4
1 Személyi juttatások 6 167,8 1 574,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 656,7 1 841,4
3 Dologi kiadások 2 584,8 2 611,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,0 32,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,3
1 Intézményi beruházási kiadások 200,0 242,1
2 Felújítás 12,5 2,6
3 Kölcsönök 28,7 28,7 38,4 38,4
4 KSH Könyvtár 180,7 222,6
1 Működési költségvetés 3,0 12,7
1 Személyi juttatások 123,0 134,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,1 32,2
3 Dologi kiadások 27,6 51,6
2 Felhalmozási költségvetés 38,4
1 Intézményi beruházási kiadások 0,5 43,0
2 Felújítás 0,5 0,5
5 KSH Népességtudományi Kutató Intézet 90,3 111,8
1 Működési költségvetés 19,6 38,5
1 Személyi juttatások 75,9 97,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 20,4 24,7
3 Dologi kiadások 13,6 26,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,0
6 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Népszámlálás 751,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 161,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 39,2
3 Dologi kiadások 550,5
4 Általános Mezőgazdasági Összeírás 2 200,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 629,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 395,9
3 Dologi kiadások 174,6
5 Nemzetközi tagdíjak 0,3
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 0,3
Összesen: 13 918,5 505,4 13 413,1 12 754,2 569,7 13 414,2

XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 MTA Titkársága
1 MTA Titkárság Igazgatása 1 219,8 1 370,9
1 Működési költségvetés 10,2 107,1
1 Személyi juttatások 878,3 932,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 223,0 257,3
3 Dologi kiadások 128,4 331,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,3 4,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 12,7
3 Kölcsönök 15,0 15,0 7,9 7,9
2 MTA Doktori Tanács Titkársága és Bolyai ösztöndíjak 4 515,1 4 144,2
1 Működési költségvetés 18,8 21,1
1 Személyi juttatások 3 940,6 3 600,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 549,5 932,4
3 Dologi kiadások 43,8 38,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
3 Akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak 2 125,4 2 265,4
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 917,3 1 850,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 206,4 470,0
3 Dologi kiadások 1,7 1,5
4 MTA Köztestületi feladatok 153,0 131,5
1 Működési költségvetés 21,5
1 Személyi juttatások 45,0 52,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,5 13,5
3 Dologi kiadások 94,8 65,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,7 2,0
2 MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 13,5 14,6
1 Működési költségvetés 2,4 0,9
1 Személyi juttatások 9,8 8,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,6 2,1
3 Dologi kiadások 2,9 5,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 0,6 0,3
3 MTA Könyvtára 505,8 558,2
1 Működési költségvetés 25,5 74,8
1 Személyi juttatások 243,8 246,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 65,3 64,4
3 Dologi kiadások 173,7 233,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,0 14,9
2 Felújítás 47,5 71,7
4 MTA Matematikai és természettudományi kutatóintézetek 7 451,9 9 334,2
1 Működési költségvetés 4 551,5 7 276,3
1 Személyi juttatások 7 028,3 7 921,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 890,5 2 098,9
3 Dologi kiadások 2 629,0 5 290,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,9 227,7
6 Kamatfizetések 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 137,6 2 927,4
1 Intézményi beruházási kiadások 346,8 3 590,0
2 Felújítás 227,5 209,0
3 Kölcsönök 46,2 43,1
5 MTA Élettudományi kutatóintézetek 4 406,1 6 105,0
1 Működési költségvetés 2 879,6 4 611,0
1 Személyi juttatások 4 103,0 4 611,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 146,3 1 193,4
3 Dologi kiadások 1 596,1 3 846,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 61,3 105,1
2 Felhalmozási költségvetés 110,1 440,0
1 Intézményi beruházási kiadások 231,8 1 812,5
2 Felújítás 257,3 270,7
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,9
3 Kölcsönök 5,9 5,9 0,5 0,5
6 MTA Társadalomtudományi kutatóintézetek 3 896,9 4 821,9
1 Működési költségvetés 677,8 1 867,1
1 Személyi juttatások 3 184,7 3 690,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 835,3 981,1
3 Dologi kiadások 344,6 1 867,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,1 111,4
2 Felhalmozási költségvetés 15,5 3,0
1 Intézményi beruházási kiadások 83,2 157,0
2 Felújítás 114,3 63,2
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,6
3 Kölcsönök 2,9 0,1
7 MTA Területi akadémiai központok 209,5 258,0
1 Működési költségvetés 62,7 91,6
1 Személyi juttatások 117,5 130,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 32,3 33,4
3 Dologi kiadások 85,9 110,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,8
2 Felhalmozási költségvetés 3,4
1 Intézményi beruházási kiadások 24,4
2 Felújítás 36,5 41,2
8 MTA Akadémiai létesítmények fenntartása és üzemeltetése 614,7 734,5
1 Működési költségvetés 299,5 314,7
1 Személyi juttatások 233,5 253,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 71,7 65,8
3 Dologi kiadások 470,5 566,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,6
2 Felhalmozási költségvetés 3,1
1 Intézményi beruházási kiadások 38,5 49,2
2 Felújítás 100,0 73,9
9 MTA Kutatásszervezési feladatok 129,0 212,2
1 Működési költségvetés 6,6
1 Személyi juttatások 92,3 124,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,2 31,6
3 Dologi kiadások 8,9 42,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 14,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 1,5 12,6
2 Felújítás 2,1 2,4
10 MTA Támogatott Kutatóhelyek 1 884,9 2 080,4
1 Működési költségvetés 15,0 275,6
1 Személyi juttatások 1 472,4 1 430,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 371,3 384,5
3 Dologi kiadások 51,0 361,1
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,3
2 Felhalmozási költségvetés 48,7
1 Intézményi beruházási kiadások 5,2 97,2
11 MTA Jóléti intézmények 275,5 369,5
1 Működési költségvetés 241,0 276,5
1 Személyi juttatások 223,1 211,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,0 55,9
3 Dologi kiadások 173,4 204,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6
2 Felhalmozási költségvetés 25,2
1 Intézményi beruházási kiadások 0,2 87,0
2 Felújítás 55,8 112,4
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,9
12 OTKA Iroda 427,7 479,4
1 Működési költségvetés 50,0 231,1
1 Személyi juttatások 261,6 283,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 65,0 67,7
3 Dologi kiadások 113,1 127,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 177,4
2 Felhalmozási költségvetés 0,1
1 Intézményi beruházási kiadások 38,0 27,1
13 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati célelőirányzatok
1 Tudós társaságok támogatása 28,5 27,4
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,5 27,4
2 Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás
1 Magyar Tudomány 18,1 18,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 18,1 18,8
2 Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása 83,4 72,7
1 Működési költségvetés 2,8
1 Személyi juttatások 10,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,7
3 Dologi kiadások 10,0 0,9
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,7 61,3
3 Központi kiadványok támogatása 30,0 29,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 5,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1,3
3 Dologi kiadások 23,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,1
3 Fiatal kutatók pályázatos támogatása 171,3 83,6
1 Működési költségvetés 25,2
1 Személyi juttatások 114,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 57,3
3 Dologi kiadások 1,6
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,5
4 MTA sajátos nemzetközi kapcsolatok 299,2 132,1
1 Működési költségvetés 1,1
1 Személyi juttatások 121,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 19,5
3 Dologi kiadások 158,5 1,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 53,2
5 Nemzetközi tagdíjak 158,0 158,0
1 Működési költségvetés 10,1
3 Dologi kiadások 158,0 172,2
6 Kutatóintézetek kutatási tematika átalakításának támogatása 487,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 195,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 51,5
3 Dologi kiadások 141,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 35,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 100,0
7 Közel-Keleti kutatások támogatása 12,0 12,0
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 12,0 12,0
8 Nagy Imre Emlékház és Nagy Imre Társaság működtetésének alapítványi támogatása 50,0 50,0
1 Működési költségvetés 16,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,0 50,0
9 Bolyai Műhely Közhasznú Alapítvány támogatása 13,1 13,1
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,1 13,1
10 Határon túli magyar tudósok támogatása 21,2 21,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,2 20,8
11 Kolozsvári Akadémiai Bizottság támogatása 10,0 9,9
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 9,9
13 Szakmai feladatok teljesítése 564,8 177,3
1 Működési költségvetés 422,4
1 Személyi juttatások 206,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 23,1
3 Dologi kiadások 311,4 14,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 702,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 13,5
14 Intézményekhez le nem bontott bevétel
1 Működési költségvetés 2 700,0
1 Személyi juttatások 1 200,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 324,0
3 Dologi kiadások 776,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 400,0
3 Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
1 Kutatási témapályázatok 5 436,0 754,8
1 Működési költségvetés 72,4
1 Személyi juttatások 2 345,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 523,4
3 Dologi kiadások 2 128,8 58,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 100,0 1 079,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 338,2
5 Központi kezelésű felújítások 65,1 12,8
2 Felhalmozási költségvetés 2,6
2 Felújítás 65,1
6 Gazdasági és Szociális Tanács működtetése 49,2 18,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 23,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,5
3 Dologi kiadások 19,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,8
7 Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása 1 061,4 1,8
1 Működési költségvetés 4,6
1 Személyi juttatások 560,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 161,4
3 Dologi kiadások 340,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,4
8 Q2 Program
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2 481,3
10 Fejezeti tartalék
1 Fejezeti általános tartalék 167,1 167,1
14 Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet 1 000,0 1 001,8
1 Működési költségvetés 513,3 1 117,2
1 Személyi juttatások 341,6 420,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 87,8 104,6
3 Dologi kiadások 1 083,9 1 651,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 74,4
2 Felhalmozási költségvetés 1 278,9
1 Intézményi beruházási kiadások 1 325,1
Összesen: 49 886,1 12 331,4 37 554,7 60 995,4 21 632,0 35 474,8

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1 Devizahitelek kamatelszámolásai
1 Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai
1 Világbanki hitelek elszámolásai 163,0 161,1
2 EBB hitelek kamatelszámolásai 10 263,3 7 275,0
3 KfW hitelek kamatelszámolásai 447,4 462,3
4 ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai 1 861,9 1 194,7
6 MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai 1 243,4 1 167,4
7 ÁAK Rt.-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai 812,5 829,2
8 EBRD hitelek kamatelszámolásai 13,1 10,5
9 IMF hitelek kamatelszámolásai 50 910,1 51 801,5
10 EB hitelek kamata 47 199,5 41 902,5
2 1999-től felvett devizahitelek kamatelszámolásai 373,1 460,5
2 Devizakötvények kamatelszámolásai
1 1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai 172 413,4 176 351,7
2 Amerikai kötvények kamata 2,0 2,1
4 M2M-tel kapcsolatos kamatok 588,7 531,1
5 Devizaszámla kamatelszámolásai 210,1
4 IMF hitelből származó betét kamata 3 722,6 2 061,9
5 EB hitelekből származó betét kamata 3,8
6 Bankoknak nyújtott devizahitel kamata 28 303,4 12 593,6
2 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1 Forinthitelek kamatelszámolásai
2 Egyéb hitelek kamatelszámolásai
18 EBB forint hitelek kamatelszámolásai 37 715,6 23 882,5
19 ET Fejlesztési Bank Hiteleinek kamatelszámolásai 2 384,2 3 726,6
2 Államkötvények kamatelszámolása
1 Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai 580 161,6 42 109,1 625 010,1 89 652,8
2 Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1 Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 1 646,9 1 108,5
2 Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 23 344,8 19 648,1
3 Rubelkövetelések megvásárlását fedező államkötvények kamatelszámolásai 359,5 359,5
4 Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai 12 779,1 12 058,9
6 ÁPV Rt. gázközművek miatti tartalékfeltöltését fedező kötvény kamata 143,2 124,1 0,3
7 Alárendelt kölcsöntőkekötvény kamatelszámolása 1 379,3 1 061,4
8 MFB Rt.-nek átadott államkötvények kamatelszámolásai 1 378,2 1 378,2
3 Kincstárjegyek kamatelszámolásai
1 Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása 157 018,7 130 730,2 783,5
2 Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása 50 707,8 36 127,8
4 Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai 34 574,9 23 295,9
5 Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése 701,8 280,7
3 Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1 Jutalékok és egyéb költségek
1 Deviza elszámolások
1 Piaci kibocsátások, hitelfelvételek, átvállalások elszámolásai 1 510,8 998,0
2 Forint elszámolások 9 062,5 7 830,4
2 Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások 990,0 228,9
3 Adósságkezelés költségei 882,0 882,0
4 Követeléskezelés költségei 2,7 0,1
4 Tőke követelések visszatérülése
1 Kormányhitelek visszatérülése 314,2 1 096,2
2 Nemzetközi pénzügyi szervezetek és külföldi pénzintézetek belföldre kihelyezett hiteleinek tőke-
visszatérülése
3 OECF hitel tőke-visszatérülése 297,0 221,9
5 Kamat kockázati tartalék 50 000,0
6 Adósságszolgálattal kapcsolatos egyéb elszámolások 0,6
Összesen: 1 215 790,3 111 402,3 1 146 301,1 131 793,8

XLII. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐ BEVÉTELEI


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Vállalkozások költségvetési befizetései
1 Társasági adó 609 300,0 323 369,9
2 Társas vállalkozások különadója –32 390,4
3 Hitelintézeti járadék 13 000,0 10 034,3
4 Pénzügyi szervezetek különadója 182 307,7
5 Cégautóadó 24 000,0 25 872,4
6 Egyszerűsített vállalkozói adó 182 600,0 181 879,5
7 Bányajáradék 47 000,0 108 878,1
8 Játékadó 63 097,9 53 398,3
9 Ökoadó
1 Energiaadó 16 400,0 16 887,2
2 Környezetterhelési díj 9 500,0 6 573,7
10 Egyéb befizetések 32 000,0 36 250,1
11 Energiaellátók jövedelemadója 20 000,0 16 987,0
12 Egyes ágazatokat terhelő különadó 151 693,4
1 Távközlési ágazati különadó 61 000,0
2 Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1 Általános forgalmi adó 2 313 900,0 2 313 582,1
2 Jövedéki adó 892 900,0 856 524,0
3 Regisztrációs adó 39 300,0 30 038,5
3 Lakosság költségvetési befizetései
1 Személyi jövedelemadó 1 881 100,0 1 767 865,0
2 Egyéb lakossági adók 5 800,0 3 020,7
3 Magánszemélyek különadója 4 300,0 6 060,1
4 Lakossági illetékek 110 000,0 83 517,9
5 Egyes vagyontárgyak adója 50 000,0
6 Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó egyes jövedelmeinek különadója 11,3
7 Háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj 0,8
4 Egyéb költségvetési bevételek
1 Vegyes bevételek
8 Egyéb vegyes bevételek 5 076,0 22 762,6
9 Kezesség-visszatérülés 1 690,0 2 371,1
10 MOL Nyrt. befizetése 35 226,6 35 226,7
11 TB nyugdíjrendszerbe visszalépők utáni befizetések 64 807,5
5 Költségvetési befizetések
1 Központi költségvetési szervek 28 981,1 57 325,0
2 Helyi önkormányzatok befizetései 9 500,0 11 627,1
3 Elkülönített állami pénzalapok befizetései
6 Munkaerőpiaci Alap 8 000,0 8 000,0
7 Egyéb uniós bevételek
2 Vámbeszedési költség megtérítése 7 200,0 8 442,3
3 Cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése 176,0 162,5
4 Uniós támogatások utólagos megtérülése
2 Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 7 597,8
3 Strukturális Alapok –21 467,5
4 Kohéziós Alap 3 451,1 429,8
5 Uniós támogatások utólagos megtérülése 4 705,5
Összesen: 6 474 498,7 6 344 352,0

XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1 Értékesítési bevételek
1 Ingatlan értékesítésből származó bevételek
1 Termőföld értékesítésből származó bevételek 10 000,0 952,4
3 Egyéb ingatlanok értékesítésből származó bevételek 24 470,0 8 063,4
2 Egyéb eszközök értékesítésből származó bevételek 3 390,0 982,5
2 Hasznosítási bevételek
1 Bérleti díjak
1 Haszonbérleti díj 4 600,0 4 977,4
3 Egyéb bérleti díj 1 126,3 685,3
2 Vagyonkezelői díj 4 511,3 3 042,2
3 Osztalékbevételek 30 610,0 31 426,9
4 Koncessziós díjak
1 Szerencsejáték koncessziós díj 1 665,7 1 340,5
2 Infrastruktúra koncessziókból származó díj 21 003,9 1 198,3
3 Egyéb bevételek 62,5 13 003,7
4 Pénzforgalommal nem járó bevételek
1 A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan megillető bevételek 689,1
2 Állami tulajdonú részesedések követelés-beszámítással történő növelésének bevétele 4 664,6
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1 Felhalmozási jellegű kiadások
1 Ingatlan vásárlás
1 Termőföld vásárlás 700,0
2 Egyéb ingatlanok vásárlása 100,0 1,0
2 Egyéb eszközök vásárlása 330,0 350,8
3 Ingatlan-beruházások 10 500,0 416,8
4 Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások 1 779,0 27 531,6
5 Volt szovjet ingatlanok környezeti kármentesítése 525,0 179,6
2 Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
1 Életjáradék termőföldért 9 000,0 9 602,8
2 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
1 Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás, javítás 1 900,0 1 883,0
2 Ingatlanok őrzése 1 000,0 834,7
3 Egyéb vagyonkezelési kiadások 2 888,3 1 985,3
4 Állami tulajdonú társaságok támogatása 5 075,0 3 170,4
3 A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan terhelő kiadások
1 Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetések 90,0
2 Kezesi felelősségből eredő kifizetések 972,4 1 201,6
3 Konszernfelelősség alapján történő kifizetések 3 591,2 4,2
4 Belterületi föld értéke alapján, alapítói jogon kifizetendő járandóság 60,0
5 Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása 13 926,9 4 565,1
6 Egyéb bírósági döntésből eredő kiadások 1 054,0 148,5
7 Egyéb szerződéses kötelezettségek 467,3 3 727,5
8 Egyéb jogszabályból eredő kiadások
1 Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása 2 500,0 2 276,1
4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1 Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja 953,0 858,6
2 Eljárási költségek, perköltségek 190,0 92,8
3 Az MNV Zrt. működésének támogatása 9 764,5 9 451,5
4 Átcserélhető kötvény kamatfizetése 3 000,0 10 290,1
5 Fejezeti tartalék 10 000,0
8 ÁFA elszámolás 1 000,0 1 561,8
9 Pénzforgalommal nem járó kiadások
1 A Magyar Államot korábbi értékesítésekhez kapcsolódóan terhelő kiadások 689,1
2 Térítésmentes vagyon-átadások kiadásai 478,9
3 Állami tulajdonú részesedések követelés-beszámítással történő növelésének 14 053,6
Összesen: 81 366,6 101 439,7 95 355,4 71 026,3

LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Aktív támogatások
1 Foglalkoztatási és képzési támogatások 43 643,2 35 605,5
2 Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása 2 355,2 4 348,3
4 TÁMOP 1.1 Munkaerőpiac szolgáltatások és támogatások 29 490,0 27 547,8
5 TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások 6 000,0 6 924,7
6 Társadalmi párbeszéd programok 1 999,4 1 979,4
7 Járulékkedvezmény megtérítés 6 000,0 6 292,3
8 Alkalmazkodóképesség EU-s társfinanszírozása 1. 1 042,1 1 042,1
2 Szakképzési és felnőttképzési támogatások
1 Szakképzési és felnőttképzési célú kifizetések 27 080,1 25 492,1
2 Alkalmazkodóképesség EU-s társfinanszírozása 2. 3 811,1 1 818,0
3 Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás 1 000,0 811,9
4 Passzív kiadások
1 Álláskeresési támogatások 142 650,0 137 148,5
4 Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás 819,0 1 036,9
5 Bérgarancia kifizetések 8 000,0 6 844,6
6 Működtetési célú kifizetések
1 Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz 389,8 389,8
2 Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz 22 091,6 22 737,5
3 Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program 1 488,2 1 488,2
4 Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete 125,4 125,4
5 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek pénzeszköz átadás 2 173,7 2 173,7
6 Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek pénzeszköz átadás 2 585,2 2 585,2
7 Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak pénzeszköz átadás 919,0 919,0
8 Tranzakciós díj 100,0 59,1
7 Költségvetési befizetés
3 Közcélú munkavégzés járuléka 8 000,0 8 000,0
9 Méltányosságból elengedett követelések technikai kiadási tételei 209,2
10 Pénzeszköz átadás szociális intézményi foglalkoztatás támogatására 2 000,0 2 000,0
11 Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatási támogatása 208,5
25 TÁMOP intézkedések bevételei 33 570,0 32 851,6
26 Egyéb bevétel
1 Területi egyéb bevétel 1 000,0 925,3
2 Központi egyéb bevétel 4 500,0 3 746,6
3 Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel 700,0 2 324,5
28 Rehabilitációs hozzájárulás 62 393,0 54 237,0
31 Szakképzési hozzájárulás 49 000,0 47 037,9
33 Bérgarancia támogatás törlesztése 1 000,0 1 137,6
34 Méltányosságból elengedett követelések technikai bevételi tételei 209,2
35 Egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék MPA-t megillető hányada 180 000,0 186 833,4
36 Költségvetési támogatás 500,0
1– 36. cím összesen: 313 763,0 332 163,0 297 787,7 329 803,1
50 A Munkaerőpiac Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Függő tételek 0,6 –232,6
2 Betétállomány változása 18 400,0 31 782,2
3 Likviditási célú hitelfelvétel 15 000,0
4 Likviditási célú hitel visszafizetése 15 000,0
Összesen: 332 163,0 332 163,0 344 570,5 344 570,5

LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Önkéntes befizetések, adományok 0,1
2 Költségvetési támogatás
1 Rendszeres támogatás 6,0 6,0
3 Eseti támogatás 594,0 594,0
3 Egyéb bevétel 1 303,6
4 Alapból nyújtott támogatás
2 Egyéb támogatások 1 434,7 2 284,7
5 Alapkezelő működési költségei 159,4 204,4
6 Egyéb kiadások 44,8
7 Szakképzési hozzájárulás Szülőföld Alapot megillető része 980,0 980,0
8 Szakképzési egyéb bevétel Szülőföld Alapot megillető része 14,0 14,0
1–8. cím összesen: 1 594,1 1 594,1 2 533,9 2 897,6
50 A Szülőföld Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
6 Betétállomány változása 363,7
Összesen: 1 594,1 1 594,1 2 897,6 2 897,6

LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló előkészítése és létesítése
2 Püspökszilágyi RHFT beruházásai 217,5 88,1
3 Bátaapáti NRHT beruházása 7 752,7 5 686,4
2 Nagy aktivitású hulladéktároló telephely kiválasztás 322,7 315,3
3 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése 5 137,8 3 853,1
4 Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1 Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése 377,8 154,2
5 Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai 3 720,8 3 720,8
6 Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása 1 026,7 1 026,7
7 Alapkezelőnek működési célra 159,0 159,0
8 Nukleáris létesítmények befizetései
1 Paksi Atomerőmű Rt. 23 127,5 23 127,5
9 Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése 6,5 5,9
10 Költségvetési támogatás 12 305,0 12 440,6
11 Egyéb bevételek 1,1 72,0
1–11. cím összesen: 18 715,0 35 440,1 15 003,6 35 646,0
50 A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Betétállomány változása 16 725,1 20 642,4
Összesen: 35 440,1 35 440,1 35 646,0 35 646,0

LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása 2 905,0 2 632,6
2 Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása 2 423,8 2 003,0
3 Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása 1 930,0 1 958,1
4 Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása 305,0 199,5
5 Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása 95,0 15,4
6 Épített örökség, építőművészet támogatása 375,0 306,5
7 Kultúrateremtő-, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása 1 165,0 660,3
8 Szakmai díjazásához való hozzájárulás 7,7
9 Nemzetközi tagdíjak 1,5 3,9
10 Működési kiadások 907,0 929,8
11 Kulturális járulék 2 052,7
12 Egyéb bevételek 115,0 395,2
14 Játékadó NKA-t megillető része 10 000,0 9 290,7
1–14. cím összesen: 10 115,0 10 115,0 8 709,1 11 738,6
50 NKA függő és átfutó tételei
1 Betétállomány változása 3 026,2
2 Függő tételek –3,3
Összesen: 10 115,0 10 115,0 11 735,3 11 735,3

LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Rendszeres befizetés 6,6 5,3
3 Költségvetési támogatás 14,8 14,8
6 Működési kiadások 21,4 13,7
7 Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése 74,2
1–7. cím összesen: 21,4 21,4 87,9 20,1
50 WMA függő és átfutó tételei
1 Betétállomány változása 67,8
Összesen: 21,4 21,4 87,9 87,9

LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Hazai innováció támogatása 32 963,0 18 344,3
2 A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása 7 279,4 2 656,3
4 A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása 436,1 554,2
5 A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása 87,0
6 Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkájának támogatása 50,0
7 Alapkezelőnek átadott pénzeszköz 2 219,0 2 219,0
8 Új fejlesztési tervekre való felkészülés, értékelés 100,0 0,4
19 Innovációs járulék 23 635,9 22 091,6
20 Költségvetési támogatás 20 000,0 4 000,0
21 Visszterhes támogatások törlesztései 10,0 227,8
22 Egyéb bevétel 50,0 1 303,5
24 Európai Együttműködő Államok Terve (PECS) programban való részvétel támogatása 561,4
1–24. cím összesen: 43 695,9 43 695,9 23 774,2 27 622,9
50 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Betétállomány változása 5 914,3
2 Függő tételek 0,2 2 065,8
Összesen: 43 695,9 43 695,9 29 688,7 29 688,7

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1 Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék 1 867 260,0 1 816 230,0
2 Biztosítotti nyugdíjjárulék
1 Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék 312 576,8 394 511,4
3 Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1 Rokkantsági nyugellátás 3 762,4 3 720,6
2 Pénztártagok visszalépése 9 674,5 11 182,2
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 1 468,0 1 356,2
5 Közteherjegy után befolyt járulék 3 294,4 3 130,5
9 Rendvédelmi szervek és a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1 Honvédelmi Minisztérium fejezettől 26 201,0 26 201,0
2 Önkormányzati Minisztérium fejezettől 1 619,1 1 619,0
3 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezettől 44 686,4 45 609,0
4 Pénzügyminisztérium fejezettől 2 639,7 2 644,0
5 Miniszterelnökség fejezettől 2 298,1 2 298,0
10 MPA általi megtérítések 6 069,7 11 651,7
11 Korkedvezmény-biztosítási járulék 10 172,5 14 094,7
12 GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az E. Alaptól átvett pénzeszközök 21 605,0 21 605,0
5 Késedelmi pótlék, bírság 12 120,0 9 791,0
6 Központi költségvetési hozzájárulások
3 GYES-ben, GYET-ben és rehabilitációs járadékban részesülők utáni központi költségvetési térítés 20 938,4 20 938,4
4 Magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés miatti járulék-kiesés pótlására költségvetési támogatás 372 380,0 310 316,7
5 Központi költségvetésben tervezett pénzeszköz-
átadás
197 855,8 197 855,8
6 Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz 3 844,5 5 159,4
7 Méltányossági kifizetések többletének fedezete 400,0
7 Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek 12 024,7 11 404,0
2 Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1 Nyugellátások
1 Öregségi nyugdíj 1 881 265,6 1 877 282,7
2 Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj 655 821,6 646 144,9
3 Hozzátartozói nyugellátás
1 Hozzátartozói főellátások 133 870,6 129 291,0
2 Hozzátartozói kiegészítő ellátások 216 987,4 216 073,8
4 Egyösszegű méltányossági kifizetések
2 Egyszeri segély 500,0 581,0
5 Rehabilitációs járadék 14 073,0 18 448,9
4 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2 Postaköltség 6 300,0 5 849,2
3 Egyéb kiadások 900,0 1 199,3
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
1 Járuléktartozás fejében átvett vagyon 5,0 10,0 0,7 3,8
1–3. cím összesen: 2 909 723,2 2 932 501,0 2 894 871,5 2 911 722,4
5 Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1 Központi hivatali szerv 4 092,6 3 820,8
1 Működési költségvetés 1 838,0 1 905,8
1 Személyi juttatások 1 691,7 1 288,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 434,1 347,7
3 Dologi kiadások 3 628,7 2 649,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,0 67,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 151,1 634,0
3 Kölcsönök 0,5 295,0
2 Igazgatási szervek 18 685,2 19 201,2
1 Működési költségvetés 62,0 642,9
1 Személyi juttatások 12 575,9 12 597,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 305,9 3 109,6
3 Dologi kiadások 2 865,4 2 583,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 50,6
2 Felhalmozási költségvetés 0,4
1 Intézményi beruházási kiadások 29,4
2 Felújítás 23,9
5. cím összesen: 24 677,8 1 900,0 22 777,8 23 382,2 2 844,1 23 022,0
Összesen: 2 934 401,0 2 934 401,0 22 777,8 2 918 253,7 2 914 566,5 23 022,0

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP


Cím-
szám

Alcím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név

Alcím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.-
csop-
név

FEJEZET

2010. évi törvényi módosított előirányzat

2010. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1 Munkáltatói egészségbiztosítási járulék 159 923,0 159 721,1
2 Biztosítotti egészségbiztosítási járulék 428 087,0 431 835,0
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
1 Egészségügyi szolgáltatási járulék 21 949,5 21 232,0
2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 120,0 228,5
4 Munkáltatói táppénz hozzájárulás 23 500,0 18 833,3
5 Közteherjegy után befolyt járulék 800,0 146,8
10 MPA általi megtérítések 2 000,0 1 472,6
4 Egészségügyi hozzájárulás
1 Tételes egészségügyi hozzájárulás 6 900,0 7 039,6
2 Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 42 200,0 34 167,4
5 Késedelmi pótlék, bírság 4 000,0 3 057,8
6 Központi költségvetési hozzájárulások
1 Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés 1 600,0 1 600,0
2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás 3 900,0 3 900,0
6 Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz 611 771,0 611 771,0
7 Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja 685,0 605,4
2 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések 4 879,4 6 176,0
3 Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek 1 500,0 1 635,7
7 Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1 Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések 8 000,0 12 671,0
2 Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek 30 500,0 38 264,7
8 Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1 EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 450,0 1 128,3
2 Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 30,0 17,2
11 Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése
1 Gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszköz támogatással kapcsolatos ellenőrzésekből eredő visszafizetések 5,0 87,5
2 Egészségügyi szolgáltatók egyéb visszafizetése 315,0 206,7
12 Egészségügyi finanszírozás váltással kapcsolatos bevételek 22 000,0
13 Egészségügyi szolgáltatók konszolidációs támogatásának bevétele 27 480,9
2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2 Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai
1 Terhességi-gyermekágyi segély 40 539,0 38 343,3
2 Táppénz
1 Táppénz 85 744,3 69 392,5
2 Gyermekápolási táppénz 4 209,5 2 763,9
3 Baleseti táppénz 6 581,3 7 264,8
3 Betegséggel kapcsolatos segélyek
1 Külföldi gyógykezelés 900,0 1 239,3
4 Egyszeri segély 450,0 450,0
4 Kártérítési járadék 1 041,4 957,6
5 Baleseti járadék 8 170,2 8 023,0
6 Gyermekgondozási díj 90 021,0 92 803,6
3 Természetbeni ellátások
1 Gyógyító-megelőző ellátás
1 Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás 77 915,9 79 272,5
2 Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek és ifjúságvédelem 17 965,2 17 965,2
3 Fogászati ellátás 22 264,4 22 644,2
4 Gondozóintézeti gondozás 2 300,0 4 556,4
5 Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás 5 780,2 5 780,2
8 Művesekezelés 22 932,2 22 932,4
9 Otthoni szakápolás 3 678,1 3 519,8
11 Működési költségelőleg 1 000,0 1,0
13 Célelőirányzatok 425,9 38 339,2
15 Mentés 22 469,0 22 469,0
17 Laboratóriumi ellátás 20 538,9 20 538,7
18 Összevont szakellátás 557 362,3 552 954,7
21 Gyógyító-megelőző ellátás céltartalék 3 000,0
2 Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása 3 800,0 3 927,6
3 Anyatej-ellátás 200,0 191,8
4 Gyógyszertámogatás
1 Gyógyszertámogatás kiadásai 300 040,0 342 213,5
2 Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás 9 834,4 9 832,5
4 Gyógyszertámogatás céltartalék 30 500,0
5 Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása 5 000,0 5 159,9
5 Gyógyászati segédeszköz támogatás
1 Kötszertámogatás 5 657,4 5 454,9
2 Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása 612,9 98,6
3 Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás 39 130,0 38 641,7
6 Utazási költségtérítés 4 200,0 4 547,2
7 Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1 EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 4 014,4 6 531,6
2 Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 350,0 183,3
3 Külföldi sürgősségi gyógykezelés 500,0 227,1
4 Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 1 330,5 1 287,0
2 Postaköltség 1 537,6 1 152,6
3 Egyéb kiadások 545,7 2 212,4
4 Orvosspecifikus vények 300,0 262,2
5 Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése 100,0
6 GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az Ny. Alapnak átadott pénzeszköz 21 605,0 21 605,0
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás 5,0 44,0 12,3 12,0
1–3. cím összesen: 1 424 551,7 1 375 158,9 1 455 752,5 1 383 290,5
5 Egészségbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1 Központi hivatali szerv 17 964,9 17 225,6
1 Működési költségvetés 412,4 1 167,5
1 Személyi juttatások 11 387,0 10 967,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 896,6 2 898,1
3 Dologi kiadások 3 364,4 2 452,8
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 225,0 159,8
2 Felhalmozási költségvetés 1,1
1 Intézményi beruházási kiadások 504,3 1 405,7
2 Felújítás 88,7
3 Kölcsönök 22,8 22,8
2 Igazgatási szervek 2 050,6 2 470,9
1 Működési költségvetés 523,7 510,0
1 Személyi juttatások 196,2 106,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 26,5 4,4
3 Dologi kiadások 2 351,6 2 749,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,1
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
1 Intézményi beruházási kiadások 31,6
2 Felújítás 50,8
5. cím összesen: 20 951,6 936,1 20 015,5 20 938,7 1 701,7 19 696,5
Összesen: 1 445 503,3 1 376 095,0 20 015,5 1 476 691,2 1 384 992,2 19 696,5
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 13 629 030,4 14 057 922,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 12 764 719,3 13 168 448,1
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: –864 311,1 –889 474,5

2. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Millió forintban

A központi alrendszer mérlege
2010. évi
törvényi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Bevétel 12 764 719,3 13 168 448,1
Központi költségvetés 8 031 193,8 8 461 161,1
Gazdálkodó szervezetek befizetései 1 124 946,9 1 125 797,6
Társasági adó 609 300,0 323 369,9
Hitelintézeti járadék 13 000,0 10 034,3
Cégautóadó 24 000,0 25 872,4
Energiaellátók jövedelemadója 20 000,0 16 987,0
Egyszerűsített vállakozói adó 182 600,0 181 879,5
Ökoadó 25 900,0 23 460,9
Bányajáradék 47 000,0 108 878,1
Játékadó 63 097,9 53 398,3
Egyéb befizetések 32 000,0 36 250,1
Egyéb központosított bevételek 47 049,0 44 056,4
Társas vállalkozások különadója –32 390,4
Pénzügyi szervezetek különadója 182 307,7
Egyes ágazatokat terhelő különadó 61 000,0 151 693,4
Fogyasztáshoz kapcsolt adók 3 246 100,0 3 200 144,6
Általános forgalmi adó 2 313 900,0 2 313 582,1
Jövedéki adó 892 900,0 856 524,0
Regisztrációs adó 39 300,0 30 038,5
Lakosság befizetései 2 051 200,0 1 860 475,8
Személyi jövedelemadó 1 881 100,0 1 767 865,0
Adóbefizetések 5 800,0 3 020,7
Illeték befizetések 110 000,0 83 517,9
Magánszemélyek különadója 4 300,0 6 060,1
Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó különadója 11,3
Egyes vagyontárgyak adója 50 000,0
Háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj 0,8
Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei 1 296 804,1 1 869 932,6
Költségvetési szervek bevételei 580 637,3 890 632,4
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei 73 695,4 165 321,9
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU támogatása 642 471,4 813 978,3
Befizetés az államháztartás alrendszereiből 46 481,1 76 952,1
Központi költségvetési szervektől származó befizetések 28 981,1 57 325,0
Elkülönített állami pénzalapok befizetése 8 000,0 8 000,0
Helyi önkormányzatok befizetése 9 500,0 11 627,1
Állami vagyonnal kapcsolatos befizetések 101 439,7 71 026,3
Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek 111 402,3 131 793,8
Egyéb bevételek 41 992,6 125 167,9
Egyéb uniós bevételek 10 827,1 –129,6
Uniós támogatások utólagos megtérülése 3 451,1 –8 734,4
Vám- és cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése 7 376,0 8 604,8
Elkülönített állami pénzalapok 423 029,5 407 728,3
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 35 440,1 35 646,0
Munkaerőpiaci Alap 332 163,0 329 803,1
Szakképzési hozzájárulás 49 000,0 47 037,9
Rehabilitációs hozzájárulás 62 393,0 54 237,0
Egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék MPA-t megillető hányada 180 000,0 186 833,4
MPA támogatása 500,0
Egyéb bevételek 40 770,0 41 194,8
Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap 21,4 20,1
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 43 695,9 27 622,9
Szülőföld Alap 1 594,1 2 897,6
Nemzeti Kulturális Alap 10 115,0 11 738,6
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 4 310 496,0 4 299 558,7
Nyugdíjbiztosítási Alap 2 934 401,0 2 914 566,5
Munkáltatói és biztosítotti járulék 2 193 273,7 2 225 644,2
Kedvezményes nyugellátások kiadásaihoz hozzájárulás 77 444,3 78 371,0
Egyéb járulékok és hozzájárulások 21 004,6 30 233,1
GYED-ben részesülők utáni átvett pénzeszköz 21 605,0 21 605,0
Késedelmi pótlék és bírság 12 120,0 9 791,0
Központi költségvetési támogatások, térítések 595 018,7 534 670,3
TB költségvetési szervek bevételei 1 900,0 2 844,1
Egyéb bevételek 12 034,7 11 407,8
Egészségbiztosítási Alap 1 376 095,0 1 384 992,2
Munkáltatói és biztosítotti járulék 588 010,0 591 556,1
Egyéb járulékok és hozzájárulások 48 369,5 41 913,2
Egészségügyi hozzájárulás 49 100,0 41 207,0
Késedelmi pótlék és bírság 4 000,0 3 057,8
Központi költségvetési támogatások, térítések 617 271,0 617 271,0
Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz 611 771,0 611 771,0
Központi költségvetési térítés 5 500,0 5 500,0
TB költségvetési szervek bevételei 936,1 1 701,7
Egyéb bevételek 68 408,4 88 285,4
Kiadás 13 629 030,4 14 057 922,6
Központi költségvetés 8 861 221,7 9 315 081,3
Egyedi és normatív támogatás 160 630,0 201 406,1
Közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása 47 151,0 45 765,3
Fogyasztói árkiegészítés 108 500,0 107 319,2
Lakásépítési támogatások 147 257,0 147 402,8
Családi támogatások, szociális juttatások 642 793,0 632 408,6
Családi támogatások 461 836,0 461 465,5
Jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások 152 907,0 144 143,1
Különféle jogcímen adott térítések 28 050,0 26 800,0
Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok 3 483 726,9 4 204 820,8
Költségvetési szervek kiadásai 1 840 324,7 2 371 737,7
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai 1 643 402,2 1 833 083,1
Az államháztartás alrendszereinek támogatása 2 404 141,1 2 424 410,9
Elkülönített állami pénzalapok támogatása 32 919,8 17 555,4
Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási alapok kiadásaihoz 1 206 789,7 1 147 468,9
Helyi önkormányzatok támogatása 1 164 431,6 1 259 386,6
Kamatkiadások 1 153 342,3 1 136 361,7
Kamat kockázati tartalék 50 000,0
Társadalmi önszerveződések támogatása 5 094,3 4 990,6
Kormányzati rendkívüli kiadások 11 034,3 9 086,2
Kezességérvényesítés 20 379,0 33 539,7
Egyéb kiadások 39 869,2 41 954,2
Tartalékok 285 104,7
Költségvetés általános tartaléka 153 504,7
Céltartalékok 33 000,0
Stabilitási tartalék 98 600,0
Adósságátvállalás 73,1 73,1
Hozzájárulás az EU költségvetéséhez 220 759,2 230 186,7
Állami vagyonnal kapcsolatos kiadások 81 366,6 95 355,4
Elkülönített állami pénzalapok 387 904,4 347 896,4
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 18 715,0 15 003,6
Munkaerőpiaci Alap 313 763,0 297 787,7
Passzív kiadások 143 469,0 138 185,4
Befizetés a központi költségvetésbe 8 000,0 8 000,0
Működési kiadások 29 872,9 30 477,9
Egyéb kiadások 132 421,1 121 124,4
Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap 21,4 87,9
Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 43 695,9 23 774,2
Szülőföld Alap 1 594,1 2 533,9
Nemzeti Kulturális Alap 10 115,0 8 709,1
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 4 379 904,3 4 394 944,9
Nyugdíjbiztosítási Alap 2 934 401,0 2 918 253,7
Nyugellátások 2 902 518,2 2 887 822,3
TB költségvetési szervek kiadásai 24 677,8 23 382,2
Egyéb kiadások 7 205,0 7 049,2
Egészségbiztosítási Alap 1 445 503,3 1 476 691,2
Táppénz 96 535,1 79 421,2
GYED 90 021,0 92 803,6
EA egyéb pénzbeli ellátásai 51 100,6 49 013,2
Gyógyító megelőző ellátás 757 632,1 790 973,3
Gyógyszertámogatás 345 374,4 357 205,9
Gyógyászati segédeszköz támogatás 45 400,3 44 195,2
EA egyéb természetbeni ellátásai 13 064,4 15 608,6
TB költségvetési szervek kiadásai 20 951,6 20 938,7
Egyéb kiadások 25 423,8 26 531,5
Egyenlegek pénzforgalmi szemléletben
Központi költségvetés –830 027,9 –853 920,2
Elkülönített állami pénzalapok 35 125,1 59 831,9
Társadalombiztosítási alapok –69 408,3 –95 386,2
Nyugdíjbiztosítási Alap 0,0 –3 687,2
Egészségbiztosítási Alap –69 408,3 –91 699,0
Központi alrendszer összesen: –864 311,1 –889 474,5

3. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Sor-
szám
Megnevezés Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Teljesítés
I. Normatív hozzájárulások
1. Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai 22 845,9 22 845,9 22 845,9
2. Körzeti igazgatás 7 625,7 7 625,7 7 625,7
3. Körjegyzőség működése 4 099,2 4 093,7 4 093,7
4. Megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási, sport- és kulturális feladatai 5 383,6 5 383,6 5 383,6
5. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 799,2 799,2 799,2
6. Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 129,9 130,6 130,6
7. A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai 4 923,5 4 923,5 4 923,5
8. Üdülőhelyi feladatok 4 993,3 5 021,4 5 021,4
9. Területi gyermekvédelmi szakszolgálat működtetése 1 211,7 1 211,7 1 211,7
10. Pénzbeli szociális juttatások 69 391,6 69 391,6 69 391,6
11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 37 745,6 37 624,1 37 624,1
12. Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti intézményi ellátások 52 273,6 52 040,8 52 040,8
13. Közoktatási hozzájárulások 373 584,6 371 778,3 371 778,3
Összesen 585 007,4 582 870,1 582 870,1
II. Normatív kötött felhasználású támogatások
1. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
1.1. Pedagógiai szakszolgálat 3 470,1 3 516,0 3 516,0
2. Egyes szociális feladatok támogatása
2.1. Egyes jövedelempótló ellátások és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása 113 381,5 99 881,5 172 423,2
2.2. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 359,9 358,9 358,9
3. A többcélú kistérségi társulások támogatása 29 459,2 29 747,5 29 747,5
4. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 35 069,1 35 069,1 35 069,1
Összesen 181 739,8 168 573,0 241 114,7

4. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
Előirányzat-módosítás
Ktgv. tv. mell. száma
Központosított előirányzat jogcíme
2010. évi
eredeti
előirány-
zat
Ország-
gyűlés
hatáskö-
rében
Kormány
hatáskör-
ben
fejezeti
hatáskör-
ben

összesen
2010. évi
módosí-
tott
előirány-
zat

2010. évi teljesítés

Előirány-
zat
marad-
vány
5./1. Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 350,0 –324,7 –324,7 1 025,3 1 024,5 0,8
5./2. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 500,0 4 500,0 3 328,6 1 171,4
5./3. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 150,0 150,0 150,0
5./4. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 85,0 85,0 85,0
5./5. Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz 1 050,0 1 050,0 1 040,4 9,6
5./6. Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása 710,0 710,0 709,8 0,2
5./7. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 1 900,0 4 400,0 884,3 5 284,3 7 184,3 7 184,3
5./8. Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 300,0 300,0 273,7 26,3
5./9. Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása 10 600,0 10 600,0 4 330,6 6 269,4
5./10. Helyi közösségi közlekedés támogatása 35 240,0 35 240,0 35 239,3 0,7
5./11. Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása 780,0 780,0 778,0 2,0
5./12. Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások 5 148,0 –700,0 –700,0 4 448,0 4 338,4 109,6
5./13. Az alapfokú művészetoktatás támogatása 460,0 460,0 460,0
5./14. Közoktatási informatikai fejlesztési feladatok támogatása 4 000,0 4 000,0 3 998,2 1,8
5./15. A bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése 4 350,0 –12,1 –12,1 4 337,9 4 305,6 32,3
5./16. Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása 2 400,0 –21,6 –21,6 2 378,4 2 345,6 32,8
5./17. Az Új Tudás-Műveltség Program keretében a pedagógusok anyagi ösztönzését szolgáló támogatások 5 240,0 700,0 700,0 5 940,0 5 119,0 821,0
5./18. Óvodáztatási támogatás 760,0 760,0 491,5 268,5
5./19. Bérpolitikai intézkedések támogatása 45 000,0 –525,9 –525,9 44 474,1 44 470,7 3,4
5./20. Belterületi belvízrendezési célok támogatása 50,0 50,0 39,4 10,6
5./21. Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása 6 341,0 6 341,0 6 341,0 6 341,0
Központosított előirányzat összesen: 124 073,0 4 400,0 6 341,0 10 741,0 134 814,0 126 053,6 8 760,4

5. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kifizetés előző évek
döntései alapján
Kifizetés 2010. évi
döntések alapján
Összes kifizetés
1 2 3 4 5=3+4
10 600,0 10 600,0 3 293,8 1 036,8 4 330,6

6. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
2010. jan. 1-én rendelkezésre áll ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI
TELJESÍTÉS (Korábbi
évek előirányzat
maradványából)
Eredeti előirányzat Évközi előirányzat
módosítás kormányzati
és fejezeti hatáskörben
Módosított előirányzat
1 2 3 4=2+3 5
7 517,3 0,0 6 341,0 6 341,0 6 341,0
Magyarázatok:
3. oszlop A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa

7. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

1. a) Az I–II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak fenntartói ösztönző részhozzájárulása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Balatonfüred Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft.) 11,7 11,7 11,7
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Jókai Színház) 304,0 304,0 304,0
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín) 80,8 80,8 80,8
Budapest Főváros V. kerület Belváros – Lipótváros Önkormányzata (Komédium Színházi és Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft.) 2,0 2,0 2,0
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (FMK és Intézményei) 47,2 47,2 47,2
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, József Attila Színház Nonprofit Kft., Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház Nonprofit Kft., Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft., Radnóti Színház, Thália Színház Nonprofit Kft., Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft., Új Színház Nonprofit Kft., Centrál Színház Színházművészeti Nonprofit Kft., Vígszínház) 1 226,2 1 226,2 1 226,2
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház, Vojtina Bábszínház) 360,7 360,7 360,7
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Nemzeti Színház, Vaskakas Bábszínház) 482,3 482,3 482,3
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 149,7 149,7 149,7
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft.) 276,4 276,4 276,4
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház, Ciróka Bábszínház) 145,9 145,9 145,9
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Nemzeti Színház, Miskolci Csodamalom Bábszínház) 306,6 306,6 306,6
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft.) 267,6 267,6 267,6
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.) 107,5 107,5 107,5
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 126,2 126,2 126,2
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Nemzeti Színház) 262,4 262,4 262,4
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház) 243,8 243,8 243,8
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház) 203,1 203,1 203,1
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tatabánya Megyei Jogú Város Jászai Mari Színház, Népház) 86,4 86,4 86,4
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 16,1 16,1 16,1
Veszprém Megyei Önkormányzat (Veszprémi Petőfi Színház) 131,7 131,7 131,7
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház és Gyermek Közművelődési Intézmény) 19,5 19,5 19,5
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház, Griff Bábszínház) 122,9 122,9 122,9
1.a) Az I–II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak fenntartói, ösztönző részhozzájárulása összesen: 4 980,7 4 980,7 4 980,7

b) Az I–II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak művészeti ösztönző részhozzájárulása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Balatonfüred Város Önkormányzata (Pannon Várszínház Színművészet-fejlesztési
Nonprofit Kft.)
100,6 100,6 100,6
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Jókai Színház) 75,6 75,6 75,6
Budaörs Város Önkormányzata (Budaörsi Játékszín) 48,1 48,1 48,1
Budapest Főváros V. kerület Belváros – Lipótváros Önkormányzata (Komédium Színházi és Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft.) 17,7 17,7 17,7
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (FMK és Intézményei) 10,3 10,3 10,3
Budapest Főváros Önkormányzata (Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, József Attila Színház Nonprofit Kft., Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház Nonprofit Kft., Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft., Radnóti Színház, Thália Színház Nonprofit Kft., Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft., Új Színház Nonprofit Kft., Centrál Színház Színházművészeti Nonprofit Kft., Vígszínház) 2 563,1 2 563,1 2 563,1
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csokonai Színház, Vojtina Bábszínház) 183,5 183,5 183,5
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Nemzeti Színház, Vaskakas Bábszínház) 163,3 163,3 163,3
Heves Megyei Önkormányzat (Gárdonyi Géza Színház) 106,5 106,5 106,5
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft.) 145,0 145,0 145,0
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (Katona József Színház, Ciróka Bábszínház) 191,4 191,4 191,4
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Nemzeti Színház, Miskolci Csodamalom Bábszínház) 291,8 291,8 291,8
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Nemzeti Színház, Bóbita Bábszínház, Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft.) 168,6 168,6 168,6
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.) 116,2 116,2 116,2
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Móricz Zsigmond Színház) 112,4 112,4 112,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Nemzeti Színház) 131,6 131,6 131,6
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Vörösmarty Színház) 151,4 151,4 151,4
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szigligeti Színház) 137,9 137,9 137,9
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tatabánya Megyei Jogú Város Jászai Mari Színház, Népház) 37,6 37,6 37,6
Vas Megyei Önkormányzat (Mesebolt Bábszínház) 27,0 27,0 27,0
Veszprém Megyei Önkormányzat (Veszprémi Petőfi Színház) 74,2 74,2 74,2
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kabóca Bábszínház és Gyermek Közművelődési Intézmény) 16,6 16,6 16,6
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hevesi Sándor Színház, Griff Bábszínház) 110,4 110,4 110,4
b) Az I–II. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak művészeti ösztönző részhozzájárulása összesen: 4 980,8 4 980,8 4 980,8

c) A III. kategóriába besorolt balett és táncegyüttesek költségvetési támogatása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Balett) 51,2 51,2 51,2
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Alba Regia Táncegyesület) 1,8 1,8 1,8
c) A III. kategóriába besorolt balett és táncegyüttesek költségvetési támogatása összesen: 53,0 53,0 53,0

d) A IV. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak költségvetési támogatása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata (Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonporofit Kft.) 111,7 111,7 111,7
Békés Megyei Önkormányzat (Békés Megyei Napsugár Bábszínház) 38,4 38,4 38,4
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) 106,2 106,2 106,2
Heves Megyei Önkormányzat (Harlekin Bábszínház) 34,4 34,4 34,4
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kövér Béla Bábszínház) 28,3 28,3 28,3
Tolna Megyei Önkormányzat (Tolna Megyei Önkormányzat és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Színháza) 46,0 46,0 46,0
d) A IV. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak költségvetési támogatása összesen: 365,0 365,0 365,0

e) Az V. kategóriába besorolt szabadtéri színházak, nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pályázati támogatása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Budapest Főváros Önkormányzata (Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.) 30,0 30,0 30,0
Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat (Karaván Művészeti Alapítvány) 8,0 8,0 8,0
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata (Pesterzsébeti Roma Kisebbségi Önkormányzat – Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány) 2,0 2,0 2,0
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.) 1,0 1,0 1,0
Egervár Község Önkormányzata (Zalai Nyári Színházak Kulturális és Művészeti Szolgáltató Kft.) 2,0 2,0 2,0
Esztergom Város Önkormányzata (Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.) 19,0 19,0 19,0
Gyula Város Önkormányzata (Gyulai Várszínház) 55,0 55,0 55,0
Hejőkeresztúri Községi Önkormányzat (Hejőkeresztúri Cigány Kisebbségi Önkormányzat – Romano Teatro Kulturális Egyesület) 1,0 1,0 1,0
Kisvárda Város Önkormányzata (Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza) 53,0 53,0 53,0
Kőszeg Város Ömkormányzata (Jurisics-Vár Művelődési Központ és Várszínház) 15,0 15,0 15,0
Lórév Község Önkormányzata (Magyarországi Szerb Színház Nonprofit Közhasznú Kft.) 31,0 31,0 31,0
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécsi Horvát Színház – Pécsi Szabadtéri Játékok) 46,0 46,0 46,0
Szarvas Város Önkormányzata (Regionális Színház Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.) 20,0 20,0 20,0
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft.) 37,0 37,0 37,0
Szentendre Város Önkormányzata (Szentendrei Új Közművelődési, Kulturális és Városmarketing Központ Nonprofit Közhasznú Kft.– Szentendrei Teátrum) 10,0 10,0 10,0
e) Az V. kategóriába besorolt szabadtéri színházak, nemzeti és etnikai kisebbségi színházak pályázati támogatása összesen: 330,0 330,0 330,0
1. Az I–V. kategóriába besorolt színházak, bábszínházak, balett és táncegyüttesek költségvetési támogatása összesen 10 709,5 10 709,5 10 709,5

2. a) Az I. kategóriába besorolt zenekarok központi költségvetési támogatása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata (MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány) 54,0 54,0 54,0
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (Távközlési Zenei Alapítvány) 40,8 40,8 40,8
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata (Budapesti Vonósok Alapítványa) 17,2 17,2 17,2
Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata (Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Közhasznú Nonprofit Kft.) 72,0 72,0 72,0
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus) 102,3 102,3 102,3
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (Győri Filharmonikus Zenekar) 115,3 115,3 115,3
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Miskolci Szimfonikus Zenekar) 146,4 146,4 146,4
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pannon Filharmonikusok-Pécs) 160,5 160,5 160,5
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szegedi Szimfonikus Zenekar) 147,7 147,7 147,7
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány, Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.) 96,7 96,7 96,7
Vác Város Önkormányzata (Váci Szimfonikus Zenekar Egyesület) 26,6 26,6 26,6
Vas Megyei Önkormányzat, Szombathely Megyei Jogú Város Örkormányzata 90,6 90,6 90,6
2. a) Az I. kategóriába besorolt zenekarok központi költségvetési támogatása összesen: 1 070,1 1 070,1 1 070,1

b) Az I. kategóriába besorolt énekkarok központi költségvetési támogatása

Millió forintban

Helyi önkormányzat (intézmény) neve
2010. évi
eredeti
előirányzat
2010. évi
módosított
előirányzat
2010. évi
teljesítés
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (Debreceni Filharmonikus Zenekar és
Kodály Kórus)
58,0 58,0 58,0
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nyíregyházi Cantemus Kórus) 23,1 23,1 23,1
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Nonprofit Kft.)
24,7 24,7 24,7
b) Az I. kategóriába besorolt énekkarok központi költségvetési támogatása összesen: 105,8 105,8 105,8
2. Az I. kategóriába besorolt zenekarok, énekkarok költségvetési támogatása összesen 1 175,9 1 175,9 1 175,9
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása összesen: 11 885,4 11 885,4 11 885,4

8. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A címzett és céltámogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI TELJESÍTÉS
Eredeti előirányzat
költségvetési törvény
szerint
Módosított előirányzat
2010. dec. 31-én
Kifizetés előző évek
döntései alapján
Kifizetés tárgyévi
döntések alapján

Összesen
1 2 3 4 5=3+4
950,0 950,0 616,0 41,3 657,3
Magyarázatok:
1. oszlop Ebből a 2010. évi új induló beruházások céltámogatási előirányzatára (költségvetési törvény 44. §-a szerint): 200,0 millió forint)
3. oszlop Ebből az előző években eldöntött céltámogatásokra folyósított összeg:
152,7 millió forint

9. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A vis maior tartalék támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK PÉNZFORGALMI
TELJESÍTÉS

Eredeti előirányzat
Évközi előirányzat módosítás
kormányzati és fejezeti
hatáskörben

Módosított előirányzat
Döntéssel lekötött
előirányzatokból
1 2 3=1+2 4
1 100,0 4 343,7 5 443,7 4 793,9
Magyarázatok:
Jelen jogcím esetében nem volt kötelezettséggel terhelt maradvány 2009. évben. Ebből adódóan a 2010. január 1-jén – előirányzaton kívül – rendelkezésre álló egyenleg 0 Ft
2. oszlop Ebből átcsoportosítás a költségvetés általános tartaléka terhére (kormányzati hatáskör): 1500,0 millió forint

10. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK

2010. jan. 1-jén
rendelkezésre áll
Eredeti előirányzat Évközi előirányzat
módosítás kormányzati
és fejezeti hatáskörben
Módosított előirányzat PÉNZFORGALMI
TELJESÍTÉS
(Előző évek
maradványából)
1 2 3 4=2+3 5
4 841,0 0,0 4 618,5 4 618,5 4 614,6
Magyarázatok:
3. oszlop A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa
5. oszlop A korábbi években igénybe vett támogatás visszafizetésével csökkentve

11. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatai támogatás előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

Millió forintban
ELŐIRÁNYZATOK
Támogatás neve A 2010. évet
megelőző
évek
döntéssel
lekötött
maradványa
Eredeti
előirányzat
Évközi
előirányzat
módosítás
kormányzati
és fejezeti
hatáskörben
Módosított
előirányzat
PÉNZFOR-
GALMI
TELJESÍTÉS
(Előző évek
maradványá-
ból)
1 2 3 4=2+3 5
A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása összesen 8 683,5 0,0 8 480,2 8 480,2 8 480,2
ebből:
Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása
(HÖF TEKI)
4 213,5 0,0 4 070,9 4 070,9 4 070,9
Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül
(HÖF CÉDE)
4 470,0 0,0 4 409,3 4 409,3 4 409,3
Magyarázatok:
3. oszlop A 2010. évet megelőző évek döntéssel lekötött maradványa

12. melléklet a 2011. évi CXXXIII. törvényhez

Az uniós programok kötelezettségvállalási keret-előirányzatai és azok teljesülése

Millió forintban

A Nemzeti Stratégiai Referenciakeret keret-előirányzatai
Többéves
keret
2010. évi
rendelkezésre
álló keret

Teljesülés 2010-ben
EU forrás EU forrás EU forrás Központi
költségvetési
forrás
Összesen
Gazdaságfejlesztés Operatív Program 469 959,2 152 945,7 59 513,7 10 517,3 70 031,1
Közlekedés Operatív Program 1 348 378,8 267 976,9 82 720,5 14 597,8 97 318,3
Társadalmi megújulás Operatív Program 672 295,1 443 698,0 127 080,6 22 426,0 149 506,6
Államreform Operatív Program 30 367,2 12 914,8 603,3 106,5 709,8
Elektronikus közigazgatás Operatív Program 72 578,3 28 969,5 2 634,1 464,8 3 098,9
Társadalmi infrastruktúra Operatív Program 447 088,8 269 761,2 144 881,7 39 306,7 184 188,4
Környezet és energia Operatív Program 916 866,5 601 311,7 158 883,4 28 038,2 186 921,6
Nyugat-dunántúli Operatív Program 87 678,1 49 852,4 39 982,9 2 400,3 42 383,2
Közép-dunántúli Operatív Program 96 028,4 58 406,0 48 458,9 3 016,3 51 475,2
Dél-dunántúli Operatív Program 133 314,7 59 797,3 47 672,3 4 308,2 51 980,5
Dél-alföldi Operatív Program 141 553,4 74 893,5 53 193,1 4 797,4 57 990,5
Észak-alföldi Operatív Program 184 348,7 117 103,5 74 595,7 4 665,6 79 261,3
Észak-magyarországi Operatív Program 170 859,9 108 872,7 71 741,1 5 541,0 77 282,1
Közép-magyarországi Operatív Program 373 816,1 156 366,6 57 385,9 –1 494,2 55 891,8
Végrehajtás Operatív Program 53 771,9 20 638,0 11 745,3 2 072,7 13 818,0
Összesen 5 198 905,0 2 423 507,7 981 092,6 140 764,6 1 121 857,2
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keret-előirányzatai 878 103,1 292 850,1 108 135,0 38 894,0 147 029,0
A Halászati Operatív Program keret-előirányzatai 7 703,3 5 374,7 578,9 192,9 771,8