Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2017.08.17.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Nemzeti Jogszabálytárról

A Kormány a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 30. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  E rendelet alkalmazásában időállapot: Magyarország Alaptörvénye, valamint a jogszabály (a továbbiakban együtt: jogszabály) hatálybalépésétől legkésőbb a jogszabály első időpontban történő változásáig hatályos szövege, illetve a jogszabálynak valamely időpontban történő változásától legkésőbb a jogszabály következő időpontban történő változásáig hatályos szövege.

2. § (1) Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak

a) a lekérdezés napján hatályos szövegét,

b) a lekérdezés napját megelőző valamennyi időállapotát a lekérdezés napját megelőző öt évre visszamenőleg és

c) a lekérdezés napját követő három időállapotát.

(2) Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni valamennyi,

a) a lekérdezés napján még hatályba nem lépett jogszabálynak az első három időállapotát egységes szerkezetű szöveggel;

b) a lekérdezés napját megelőző öt évben hatályban volt jogszabálynak a hatályvesztést megelőző időállapotát.

(3) Az egységes szerkezetű szöveget a jogszabály vagy a jogszabályt megváltoztató jogszabály kihirdetését követő három munkanapon belül kell közzétenni azzal, hogy a változással érintett jogszabálynál a várható módosulásra a kihirdetést követően haladéktalanul utalni kell.

3. § (1) A lekérdező kérelmére a Nemzeti Jogszabálytár - az önkormányzati rendelet kivételével - tájékoztatást ad valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak a lekérdezés napját megelőző - a kérelemben megjelölt, a 2. § szerint közzé nem tett - időállapota egységes szerkezetű szövegéről a lekérdezés napját megelőző legfeljebb 20 évre visszamenőleg.

(2) A lekérdező kérelmére a Nemzeti Jogszabálytár - az önkormányzati rendelet kivételével tájékoztatást ad valamennyi, a lekérdezés napját megelőző 20 évben hatályban volt jogszabály 2. § szerint közzé nem tett, a hatályvesztést megelőző időállapotában hatályos szövegéről.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell az (1) és (2) bekezdés szerinti jogszabály pontos megjelölését és a kérelmező elektronikus levélcímét, melyre a tájékoztatás megküldését kéri. A kérelmet elektronikus űrlap igénybe vételével, a Nemzeti Jogszabálytár honlapján keresztül kell eljuttatni a szolgáltató részére.

4. § *  (1) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni valamennyi - 2013. június 30. után kihirdetett - még hatályba nem lépett önkormányzati rendelet kihirdetett szövegét. Ha a Kúria önkormányzati tanácsa kimondja, hogy az önkormányzati rendelet vagy annak rendelkezése nem lép hatályba, az erről szóló határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét követően a döntéssel érintett jogszabálynál erre haladéktalanul utalni kell.

(2) A Nemzeti Jogszabálytárban - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, 2013. június 30. után kihirdetett és a lekérdezés napján hatályos, önkormányzati rendeletnek - ideértve a 2013. június 30. után kihirdetett önkormányzati rendelettel megváltoztatott önkormányzati rendeletet is -

a) a lekérdezés napján hatályos szövegét, és

b) a lekérdezés napját megelőző, illetve követő egy-egy időállapotát.

(3) A 2013. július 1. napját megelőzően hatályba lépett, 2013. június 30. napját követően megváltoztatott és a lekérdezés napján hatályos önkormányzati rendelet esetében a Nemzeti Jogszabálytárban a rendelet lekérdezés napján hatályos egységes szerkezetű szövegét, és a lekérdezés napját követő egy időállapotát kell közzétenni.

(4) *  A jegyző a fővárosi és megyei kormányhivatalnak, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős miniszternek és az igazságügyért felelős miniszternek a Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatója által e célra kialakított informatikai rendszeren keresztül továbbítja az önkormányzati rendeletet és annak valamennyi időállapota szerinti egységes szerkezetű szövegét.

(5) *  A jegyző az egységes szerkezetű szöveget az önkormányzati rendelet vagy az önkormányzati rendeletet megváltoztató önkormányzati rendelet kihirdetését követő öt munkanapon belül a Nemzeti Jogszabálytárban közzéteszi.

5. § (1) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni a (2) és (3) bekezdésben megjelölt valamennyi, a lekérdezés napján, vagy azt követően hatályos, minősített adatot nem tartalmazó, a Magyar Közlönyben közzétételre került közjogi szervezetszabályozó eszköz egységes szerkezetű szövegét.

(2) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni

a) a köztársasági elnök,

b) az Országgyűlés,

c) a Kormány és más testületi központi államigazgatási szerv,

d) a Kormány tagjai,

e) az Alkotmánybíróság, valamint

f) a Költségvetési Tanács

határozatát.

(3) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni

a) a köztársasági elnök,

b) a miniszterelnök,

c) a Kormány más tagja,

d) az Országos Bírósági Hivatal elnöke,

e) a legfőbb ügyész,

normatív utasítását.

6. § (1) A Nemzeti Jogszabálytárban biztosítani kell a közzétett jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszköz kibocsátójára, számára és címére, a kibocsátás évére, valamint szövegében történő többszempontú keresés lehetőségét. A Nemzeti Jogszabálytár tartalmazza a törvény kihirdetésének időpontját. A 9. § szerinti közszolgáltatási szerződésben a felek további keresési szempontokat is meghatározhatnak.

(2) A Nemzeti Jogszabálytárban biztosítani kell a közzétett jogszabály szövegében az egyes időállapotok szerinti keresés lehetőségét.

7. § (1) *  A Nemzeti Jogszabálytár szerkesztéséről és az önkormányzati rendelet kivételével a jogszabály és közjogi szervezetszabályozó eszköz közzétételről - a 9. § szerinti közszolgáltatási szerződéssel - az igazságügyért felelős miniszter gondoskodik.

(2) * 

8. § (1) *  A Nemzeti Jogszabálytár a www.njt.hu honlapon működik, és a kormany.hu kormányportálról is elérhető.

(2) A Nemzeti Jogtár honlapján önálló felületet kell biztosítani a nemzetközi szerződések egységes szerkezetű szövegének közzétételére, ha arról a nemzetközi szerződés módosítását kihirdető jogszabály rendelkezik.

8/A. § *  A Nemzeti Jogszabálytár önálló felületen (a továbbiakban: Törvényességi Felügyelet Írásbeli Kapcsolattartás Modul) biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős miniszter, a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a helyi önkormányzat közötti, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével összefüggő írásbeli kapcsolattartást.

9. § (1) A Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatója a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.

(2) *  A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Nemzeti Jogszabálytár működtetésével kapcsolatos feladatát az igazságügyért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján látja el, amelyben a felek rögzítik az elvárt szolgáltatások körét és a szolgáltatások elvárt szintjét. A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. szolgáltatási díját a ténylegesen felmerült és a teljes költség felosztás módszerével meghatározott önköltség, valamint az adott szolgáltatással közvetlenül összefüggő felhalmozási költség alapján a szolgáltatási szint alapú közszolgáltatási szerződés határozza meg.

(3) *  A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a Nemzeti Jogszabálytár Törvényességi Felügyelet Írásbeli Kapcsolattartás Moduljának vonatkozásában kizárólagosan látja el az alábbi feladatokat:

a) tervezés, bővítés, fejlesztés,

b) fenntartásra, működtetésre és üzemeltetésre (ideértve az utánkövetést is) irányuló szolgáltatások nyújtása.

10. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2) *  A 4. § és a 7. § (2) bekezdése 2013. július 1-jén lép hatályba.

11-12. § *