Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2016.12.04.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2012. évi CLXXXV. törvény

a hulladékról * 

Az Országgyűlés a környezet és az emberi egészség védelme, a környezetterhelés mérséklése, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás, az erőforrás-felhasználás hatásainak csökkentése, hatékonyságának javítása, továbbá a hulladékképződés, illetve a képződő hulladék káros hatásainak megelőzése, mennyiségének és veszélyességének csökkentése, továbbá a használt termékek újrahasználata, a fogyasztási láncban szereplő anyagok termelési-fogyasztási körforgásban tartása, valamint a hulladék minél nagyobb arányú anyagában történő hasznosítása, és a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A törvény hatálya

1. § (1) *  A törvény hatálya kiterjed

a) a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel minden hulladékra,

b) a hulladékképződés megelőzését szolgáló tevékenységekre,

c) a hulladékgazdálkodásra és

d) a hulladékgazdálkodási létesítményekre.

(2) *  Ha a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelven kívül más uniós jogi aktust átültető vagy végrehajtó jogszabály e törvényben foglaltaktól eltérően rendelkezik, e törvény hatálya nem terjed ki

a) a szennyvízre,

b) az ásványi nyersanyagok kutatásából, kitermeléséből, feldolgozásából és tárolásából származó hulladékra,

c) az állati melléktermékekre, ideértve a belőlük származó feldolgozott termékeket, kivéve, ha azokat hulladéklerakóban történő lerakásra, égetésre, valamint biogáz- vagy komposztáló üzemben történő hasznosításra szánják, valamint

d) a nem vágás következtében elpusztult és ártalmatlanításra kerülő állatokra, ideértve a járványos állatbetegségek leküzdése érdekében leölt állatok tetemeit is.

(3) Nem terjed ki a törvény hatálya

a) *  a levegőbe kibocsátott légnemű anyagokra, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvénynek megfelelően geológiai tárolás céljából elkülönített és szállított, majd geológiai úton tárolt szén-dioxidra, vagy a szén-dioxidnak új termékekkel és eljárásokkal kapcsolatos kutatás és fejlesztés vagy tesztelés céljából történő, 100 kilótonna tervezett mennyiséget el nem érő geológiai tárolására,

b) a radioaktív hulladékra,

c) a hatástalanított robbanóanyagokra,

d) a természetes állapotában meglévő ki nem termelt földre, beleértve a ki nem termelt szennyezett talajt, valamint a földhöz tartós jelleggel rögzített építményeket, beleértve a használaton kívüli, elhagyott, romos épületeket is,

e) a szennyezetlen talajra és más, természetes állapotában meglévő olyan anyagra, amelyet építési tevékenység során termelnek ki, és azt a kitermelés helyén természetes állapotában építési tevékenységhez használják fel,

f) *  a fekáliára - ha arra a (2) bekezdés c) pontja nem terjed ki -, a szalmára, valamint a mezőgazdasági termelőtevékenység, az erdőgazdálkodás, továbbá a fafeldolgozás során képződő egyéb nem veszélyes természetes anyagra, amelyet a mezőgazdaságban, az erdészetben vagy biomasszaként energia előállítására használnak a környezetre és az emberi egészségre veszélytelen eljárással vagy módszerrel,

g) a vizek és vízi utak kezelése, árvízmentesítés, vízkárelhárítás vagy talajfeltöltés (a talaj minőségének javítása) céljából a felszíni vizekben áthelyezett üledékre, iszapra, amely az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők egyikével sem rendelkezik.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E törvény alkalmazásában

1. anyagában történő hasznosítás: bármilyen hasznosítási művelet az energetikai hasznosítás kivételével;

2. *  ártalmatlanítás: minden olyan kezelési művelet, amely nem hasznosítás; a művelet abban az esetben is ártalmatlanítás, ha az másodlagos jelleggel anyag- vagy energiakinyerést eredményez;

3. biohulladék: a biológiailag lebomló, parkokból származó vagy kerti hulladék, háztartásokban, éttermekben, étkeztetőkben és kiskereskedelmi tevékenységet folytató létesítményekben képződő élelmiszer- és konyhai hulladék, valamint az ezekhez hasonló, élelmiszer-feldolgozó üzemekben képződő hulladék;

4. biológiailag lebomló hulladék: minden szervesanyag-tartalmú hulladék, amely aerob vagy anaerob úton biológiailag lebomlik vagy lebontható, ideértve a biohulladékot is;

5. *  elkülönített gyűjtés: olyan gyűjtés, amelynek során a hulladékáramot a hulladék fajtája és jellege - adott esetben típusa - szerint elkülönítik, lehetővé téve annak egyedi módon történő kezelését;

6. *  elkülönítetten gyűjtött hulladék: olyan hulladék, amelyet fajta és jelleg - adott esetben típus - szerint a képződés helyén a vegyes hulladéktól, illetve más fajtájú, jellegű vagy típusú hulladéktól elkülönítve gyűjtenek;

7. *  előkezelés: a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítő művelet;

8. energetikai hasznosítás: hasznosítási művelet, amelynek során a hulladék energiatartalmát kinyerik, ideértve a biológiailag lebomló hulladékból történő energia-előállítást, valamint az olyan anyaggá történő feldolgozást, amelyet üzemanyagként, illetve tüzelőanyagként használnak fel;

9. életciklus-szemlélet: olyan összehasonlító megközelítési mód, amely a megelőzés, valamint a hulladékgazdálkodás során az elővigyázatosságra és a fenntarthatóságra vonatkozó általános környezetvédelmi elvekre, a műszaki megvalósíthatóságra, továbbá az erőforrások védelmére és a gazdasági életképességre vonatkozó szempontokra figyelemmel, az általános környezeti és gazdasági hasznok, költségek, valamint az emberi, egészségügyi és társadalmi hatások felmérésére irányul;

10. építési-bontási hulladék: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti építési tevékenységből származó hulladék;

11. ésszerű nyereség: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikk (5) bekezdése szerinti nyereség;

12. *  feltöltés: olyan hasznosítási művelet, amelynek során meghatározott célra alkalmas hulladék felhasználásával hulladéknak nem minősülő anyagokat helyettesítenek kitermeléssel érintett területek helyreállításakor vagy tájrendezéskor;

13. fogyasztó: aki a terméket továbbértékesítési cél nélkül a gyártótól vagy a forgalmazótól átveszi vagy megvásárolja;

14. forgalmazó: terméket viszonteladónak, illetve fogyasztónak átadó, értékesítő gazdálkodó szervezet;

15. *  gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott gazdálkodó szervezet, ide nem értve azt a költségvetési szervet, amelyet az államháztartásról szóló törvény szerint közfeladat ellátására hoztak létre;

16. gyártó: termék előállítója, továbbá - ha a terméket nem Magyarország területén állítják elő - az, aki a terméket gazdasági tevékenysége körében Magyarország területén elsőként forgalomba hozza;

17. *  gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is;

17a. *  gyűjtő: olyan gazdálkodó szervezet, amely a hulladékot a hulladékbirtokostól, illetve hulladékgazdálkodási létesítményekből összegyűjti, átveszi;

18. *  gyűjtőedény: szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtő edényzet, hulladékgyűjtő zsák, valamint az elkülönített hulladékgyűjtés céljából üzemeltetett eszköz, berendezés;

19. *  gyűjtőhely: az átvételi hely, a hulladékgyűjtő pont, a hulladékgyűjtő udvar, valamint a munkahelyi gyűjtőhely és az üzemi gyűjtőhely;

20. *  hasznosítás: bármely kezelési művelet, amelynek fő eredménye az, hogy a hulladék hasznos célt szolgál annak révén, hogy olyan más anyagok helyébe lép, amelyeket egyébként valamely konkrét funkció betöltésére használtak volna, vagy amelynek eredményeként a hulladékot oly módon készítik elő, hogy ezt a funkciót akár az üzemben, akár a szélesebb körű gazdaságban betölthesse;

21. *  háztartási hulladék: a háztartásokban képződő vegyes, elkülönítetten gyűjtött, valamint lomhulladék, ideértve a lakásokban, lakóingatlanokban, a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben, valamint a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein képződő hulladékot;

22. háztartási hulladékhoz hasonló hulladék: az a vegyes, illetve elkülönítetten gyűjtött hulladék, amely a háztartásokon kívül képződik, és jellegében, összetételében a háztartási hulladékhoz hasonló;

23. hulladék: bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles;

24. hulladékbirtokos: a hulladéktermelő, továbbá bármely jogalany, akinek vagy amelynek a hulladék a birtokában van;

25. hulladékfajta: az az anyagfajta - így különösen fa, fém, papír, üveg, kompozit, műanyag, biológiailag lebomló -, amelyből az adott hulladék képződik;

26. *  hulladékgazdálkodás: a hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése, az ilyen műveletek felügyelete, a kereskedőként, közvetítőként vagy közvetítő szervezetként végzett tevékenység, a hulladékgazdálkodási létesítmények és berendezések üzemeltetése, valamint a hulladékkezelő létesítmények utógondozása;

27. *  hulladékgazdálkodási közszolgáltatás: a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását, kezelését, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény fenntartását, üzemeltetését, vagyonkezelését és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos szintű megszervezését biztosító, kötelező jelleggel igénybe veendő szolgáltatás;

27a. *  önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat: a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 19. pontja szerinti közfeladat az önkormányzat közigazgatási területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyi szintű részletszabályainak meghatározása, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltató kiválasztása, a közszolgáltatási szerződés megkötése;

27b. *  állami hulladékgazdálkodási közfeladat: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos szintű megszervezése;

28. *  hulladékgazdálkodási létesítmény: a hulladékgazdálkodási tevékenységek végzését biztosító telephely, ingatlan, továbbá a telephelyen, ingatlanon belül vagy közterületen kialakított elkülönített terület, amely magában foglalja a hulladékgazdálkodás végzéséhez szükséges építményeket, így különösen a környezet biztonságát szolgáló építményeket, kiszolgáló helyiségeket, gyűjtőhelyeket, valamint a hulladékkezelő létesítményeket;

29. hulladékjelleg: a hulladék veszélyes vagy nem veszélyes jellemzője;

30. hulladékolaj: bármely ásványi vagy szintetikus kenőolaj vagy ipari olaj, amely az eredeti rendeltetési célra tovább nem használható, így különösen a használt motorolaj és sebességváltó-olaj, kenőolaj, turbinaolaj és hidraulikaolaj;

31. hulladékolaj regenerálása: olyan újrafeldolgozási művelet, amely által alapolajat állítanak elő a hulladékolaj finomításával, így különösen az abban található szennyezőanyagok, oxidációs termékek és adalékanyagok eltávolításával;

32. hulladéktermelő: akinek tevékenységeiből hulladék képződik (eredeti hulladéktermelő), vagy bárki, aki előkezelést, keverést vagy egyéb olyan kezelési műveletet végez, amely a hulladék jellegében vagy összetételében változást eredményez;

33. *  hulladéktípus: a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hulladékjegyzék szerinti azonosító kóddal jelölt hulladék;

34. *  ingatlanhasználó: az ingatlan birtokosa, tulajdonosa, vagyonkezelője, valamint a társasház és a lakásszövetkezet, aki (amely) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást e törvény szerinti szerződéses jogviszony keretében kötelező jelleggel igénybe veszi és akinek (amelynek) a közszolgáltató rendszeres időközönként rendelkezésére áll;

35. *  kereskedő: olyan gazdálkodó szervezet, amely a hulladékot saját vagy más nevében megvásárolja, és azt követően eladja, ideértve azt az esetet is, amikor a kereskedő nem lesz a hulladék tényleges birtokosa;

36. kezelés: hasznosítási vagy ártalmatlanítási műveletek, ideértve a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítést is;

36a. *  közszolgáltatási terület: olyan, települési közigazgatási területtel vagy területekkel egyértelműen behatárolható terület, amelyen belül az ingatlanhasználók részére az adott hulladékgazdálkodási közszolgáltatást ugyanaz a közszolgáltató végzi;

37. *  közszolgáltató: az a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerint minősített nonprofit gazdasági társaság, amely a települési önkormányzattal kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés alapján hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el;

38. *  közvetítő: olyan gazdálkodó szervezet - az egyéni vállalkozót, valamint az egyéni céget ide nem értve -, amely más nevében szervezi a hulladék hasznosítását vagy ártalmatlanítását, ideértve azt az esetet is, amikor a közvetítő nem lesz a hulladék tényleges birtokosa;

38a. *  közvetítő szervezet: olyan nonprofit gazdasági társaságként működő közvetítő - a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény szerinti, a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok gyűjtését és hasznosítását közvetítő, valamint az egyes gyűjtési és hasznosítási célok elérését szolgáló szervezetet kivéve -, amely a hulladék hasznosítását vagy ártalmatlanítását nyilvántartásba vétel alapján szervezi;

39. *  lomhulladék: az ingatlanhasználótól a közszolgáltató által a lomtalanítás során átvett olyan háztartási hulladék, amely a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladja;

40. *  megelőzés: az anyag vagy termék hulladékká válását megelőzően hozott olyan intézkedés, amely csökkenti

a) a hulladék mennyiségét, többek között a termékek újrahasználata vagy a termékek élettartamának meghosszabbítása révén,

b) a képződött hulladék környezetre és emberi egészségre gyakorolt káros hatásait, vagy

c) az anyagok és a termékek veszélyesanyag-tartalmát;

41. szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása;

42. *  tárolás: a hulladéknak a gyűjtő, a kereskedő, illetve a hulladékkezelő telephelyén történő, valamint telephelyén kívüli átvételét, összegyűjtését, majd telephelyre történő szállítását követő ideiglenes elhelyezése a további hulladékgazdálkodási tevékenységek elvégzése érdekében, kivéve a hulladékkezelő létesítményben képződött hulladék ugyanazon hulladékkezelő létesítményben történő elhelyezését, valamint a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ártalmatlanítási és hasznosítási műveletek felsorolásáról szóló miniszteri rendelet szerinti D12 ártalmatlanítási műveletet;

43. települési hulladék: a háztartási és a háztartási hulladékhoz hasonló szilárd hulladék;

44. újrafeldolgozás: olyan hasznosítási művelet, amelynek során a hulladékot termékké vagy anyaggá alakítják annak eredeti használati céljára, akár más célokra; ez magában foglalja a szerves anyagok feldolgozását, de nem tartalmazza az energetikai hasznosítást és az olyan anyaggá történő feldolgozást, amelyet feltöltési műveletek során használnak fel;

45. újrahasználat: olyan művelet, amelynek révén a hulladéknak nem minősülő terméket vagy alkatrészét újrahasználják arra a célra, amelyre eredetileg szolgált;

46. újrahasználatra előkészítés: tisztítással, javítással, valamint ellenőrzéssel végzett hasznosítási művelet, amelynek során a hulladékká vált terméket vagy alkatrészét előkészítik arra, hogy bármilyen egyéb előkezelés nélkül újrahasználható legyen;

47. vegyes hulladék: a háztartási és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak az a különböző fajtájú és összetételű hulladékot tartalmazó része, amelyet az elkülönítetten gyűjtött hulladéktól eltérő külön gyűjtőedényben gyűjtenek;

48. veszélyes hulladék: az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők legalább egyikével rendelkező hulladék;

49. veszélyes-hulladékégető mű: olyan hulladékkezelő létesítmény, amelyben a hulladékok égetésének műszaki követelményeiről, működési feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek szerint veszélyes hulladékot égetnek;

50. * 

(2) Az e törvény hatálya alá tartozó állati mellékterméket az (1) bekezdés 23. pontja szerinti fogalommeghatározással összhangban kell értelmezni.

(3) Az élelmiszer- és konyhai hulladékra vonatkozó előírásokat

a) a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet) szóló, 2009. október 21-i 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

b) a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról szóló 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról, valamint a 97/78/EK tanácsi irányelvnek az egyes minták és tételek határon történő állat-egészségügyi ellenőrzése alóli, az irányelv szerinti mentesítése tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2011. február 25-i 142/2011/EU bizottsági rendeletben, valamint

c) a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló miniszteri rendeletben

meghatározott eltérésekkel összhangban kell értelmezni.

(4) *  A kitermelt szennyezetlen talaj és más, természetes állapotában meglévő olyan anyag hulladékstátuszát, amelyet nem a kitermelés helyén használnak fel, az (1) bekezdés 23. pontja szerinti fogalommeghatározással, valamint a melléktermékre vagy a hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó rendelkezésekkel összhangban kell értelmezni.

(5) *  A közvetítő szervezetre vonatkozó speciális szabályokat kormányrendelet, illetve miniszteri rendelet határozza meg.

(6) A hulladék e törvény szerinti behozatalára, kivitelére és átszállítására a hulladékszállításról szóló, 2006. június 14-i 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet) szerinti szállítás fogalmat kell alkalmazni.

(7) *  A hulladékgazdálkodással összefüggő, e törvényben nem szabályozott fogalmak, továbbá rendelkezések tekintetében a Polgári Törvénykönyvet, a számvitelről szóló törvényt, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényt, a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényt (a továbbiakban: Kvt.) kell alkalmazni.

(8) Törvény vagy kormányrendelet az egyes hulladéktípusok és -fajták képződésének megelőzése érdekében, valamint a hulladékgazdálkodási tevékenységek vonatkozásában e törvénnyel összhangban álló további rendelkezéseket állapíthat meg.

(9) *  A közszolgáltatók minősítésének részletes szabályait a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény határozza meg.

3. Alapelvek

3. § *  (1) A hulladékot eredményező tevékenységek, valamint a hulladékgazdálkodás során - a Kvt.-vel összhangban - a következő alapelveket kell érvényesíteni:

a) az újrahasználat és az újrahasználatra előkészítés elve: a hulladékképződés megelőzése érdekében a termékek újrahasználatát, javítását, újratöltését, a hulladék újrahasználatra előkészítését, az újrahasználati és javító hálózatok kiépítését jogi, gazdasági és műszaki eszközökkel, valamint az anyag vagy tárgy beszerzésére vonatkozó kritériumok és számszerűsített célok kitűzésével kell elősegíteni;

b) a kiterjesztett gyártói felelősség elve: a gyártó felelős a termék és a technológia jellemzőinek a megelőzés és a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából történő kedvező megválasztásáért, ideértve a felhasznált alapanyagok megválasztását, a termék külső behatásokkal szembeni ellenálló képességének, élettartamának és újrahasználhatóságának, javíthatóságának, továbbá a termék előállításából és felhasználásából származó, illetve a termékből képződő hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezését; a kiterjesztett gyártói felelősség alapján a gyártó felelős továbbá a visszavitt termék visszaváltásáért, visszavételéért, a termékből származó hulladék átvételéért, gyűjtéséért, valamint a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényben meghatározott további hulladékgazdálkodási tevékenységek elvégzéséért, amelyek az e tevékenységekért vállalt pénzügyi felelősséget is magukban foglalják;

c) az önellátás elve: az Európai Unió tagállamaival együttműködésben biztosítani kell, hogy Magyarország területén a hulladék ártalmatlanítására, valamint a vegyes hulladék hasznosítására alkalmas hulladékgazdálkodási létesítmények önálló hálózata jöjjön létre és működjön, figyelembe véve a földrajzi adottságokat, valamint azt, hogy bizonyos hulladék esetében különleges hulladékgazdálkodási létesítményekre van szükség; az önellátás elve nem jelenti azt, hogy Magyarországnak a hasznosító létesítmények teljes skálájával kell rendelkeznie;

d) a közelség elve: biztosítani kell, hogy a c) pont szerinti hálózat lehetővé tegye a hulladék egyik legközelebbi, a célnak megfelelő hulladékgazdálkodási létesítményben és a leginkább alkalmas módszerek, valamint technológiák segítségével történő hasznosítását vagy ártalmatlanítását, figyelembe véve a környezeti adottságokat, a környezeti és gazdasági hatékonyságot, az elérhető legjobb technikát, valamint az adott hulladék különleges kezelési igényét; a közelség elve nem jelenti azt, hogy Magyarországnak a hasznosító létesítmények teljes skálájával kell rendelkeznie;

e) a szennyező fizet elve: a hulladéktermelő, a hulladékbirtokos vagy a hulladékká vált termék gyártója felelős a hulladék kezeléséért, a hulladékgazdálkodás költségeinek megfizetéséért;

f) a biológiailag lebomló hulladék hasznosításának elve: elő kell segíteni a biológiailag lebomló hulladék elkülönített gyűjtését és hasznosítását annak érdekében, hogy a hasznosítás után a természetes szervesanyag-körforgásba minél nagyobb tisztaságú anyag kerülhessen vissza, valamint a hulladéklerakókon lerakásra kerülő települési hulladék biológiailag lebomló tartalma csökkenjen;

g) a költséghatékony hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításának elve: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást a költséghatékony környezetvédelmi célok megválasztásával és a közszolgáltatást igénybe vevő lakosság fizetőképessége szerint fenntartható üzemeltetési költségekre figyelemmel úgy kell biztosítani, tervezni és fejleszteni, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó feladatok ellátása a legkisebb mértékben tegye szükségessé a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj és a hulladék ártalmatlanítása után fizetendő díj emelését, és az ártalmatlanítás díja ne eredményezhesse a hulladéklerakási járulék közszolgáltatóra vagy a lakosságra történő áthárítását;

h) a keresztfinanszírozás tilalmának elve: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díját úgy kell megállapítani, hogy az fedezetet nyújtson a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás indokolt költségeire és ráfordításaira, valamint a közszolgáltató e tevékenységével kapcsolatos ésszerű nyereségére; az ésszerű nyereség nem tartalmazhatja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatáson kívül eső egyéb , gazdasági tevékenységei költségeinek, ráfordításainak fedezetét.

(2) A közszolgáltató tevékenységével kapcsolatos ésszerű nyereség biztosítására vonatkozó követelmény az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott alapelvvel történő ütközése esetén az ésszerű nyereség biztosításának követelményével szemben a g) pontban meghatározott alapelvet kell érvényesíteni.

II. Fejezet

A hulladékra vonatkozó általános szabályok

4. A környezet és az emberi egészség védelme

4. § Minden tevékenységet úgy kell megtervezni és végezni, hogy az a környezetet a lehető legkisebb mértékben érintse, vagy a környezet terhelése és igénybevétele csökkenjen, ne okozzon környezetveszélyeztetést vagy környezetszennyezést, biztosítsa a hulladékképződés megelőzését, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentését, a hulladék hasznosítását, továbbá környezetkímélő ártalmatlanítását.

5. § (1) A hulladékképződés megelőzése, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése érdekében előnyben kell részesíteni:

a) az anyag- és energiatakarékos, hulladékszegény technológiák alkalmazását;

b) az anyag termelési-fogyasztási körfolyamatban tartását;

c) a legkisebb tömegű és térfogatú hulladékot, továbbá a kevesebb szennyező anyagot, illetve kisebb környezetterhelést eredményező termékek előállítását;

d) a hulladékként kockázatot jelentő anyagok kiváltását.

(2) A hulladékképződés megelőzése érdekében törekedni kell arra, hogy a technológiából származó, de a technológiai folyamatba visszavezetett gyártási maradék, anyag, valamint a már használt, de eredeti céljára ismételten felhasználható termék, illetve melléktermék a gyártásfelhasználás ciklusban maradjon. Az anyag vagy termék, illetve melléktermék a gyártásfelhasználás ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká.

6. § (1) Hulladékgazdálkodási tevékenységet az emberi egészség veszélyeztetése és a környezet károsítása nélkül úgy kell végezni, hogy az ne jelentsen kockázatot a környezeti elemekre, ne okozzon lakosságot zavaró (határértéket meghaladó) zajt vagy bűzt, és ne befolyásolja hátrányosan a tájat, valamint a védett természeti és kulturális értékeket.

(2) Aki olyan hulladékgazdálkodási tevékenységet végez, amely a tevékenység jellegéből fakadóan a környezeti elemekre, az emberi egészségre, a tájra, valamint a védett természeti és kulturális értékekre kockázatot jelent, gondoskodik arról, hogy a kockázatot a lehető legkisebbre csökkentse.

(3) A hulladékban rejlő anyag, energia hasznosítása érdekében törekedni kell a hulladék lehető legnagyobb arányú újrahasználatra előkészítésére, újrafeldolgozására, valamint a nyersanyagok hulladékkal történő helyettesítésére.

(4) A hulladékgazdálkodáshoz használt technológia, berendezés, eszköz vagy anyag alkalmazását, illetve forgalmazását jogszabály engedélyhez vagy alkalmassági vizsgálathoz, referenciához, valamint minősítéshez kötheti.

(5) *  Hulladékkal történő környezetveszélyeztetés vagy környezetkárosítás esetén a Kvt. rendelkezései szerint kell eljárni.

5. A hulladékhierarchia

7. § (1) A hulladékképződés megelőzése és a hulladékgazdálkodás során az alábbi tevékenységek elsőbbségi sorrendként történő alkalmazására kell törekedni:

a) a hulladékképződés megelőzése,

b) a hulladék újrahasználatra előkészítése,

c) a hulladék újrafeldolgozása,

d) a hulladék egyéb hasznosítása, így különösen energetikai hasznosítása, valamint

e) a hulladék ártalmatlanítása.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységek közül azt kell választani, amely az összességében legjobb környezeti eredményt biztosító megoldást hordozza magában, és elősegíti az e törvény szerinti hasznosítási és ártalmatlanítási célkitűzések megvalósítását.

(3) Az összességében legjobb környezeti eredményt biztosító megoldás érvényesülése érdekében bizonyos hulladékáramok esetében az (1) bekezdésben meghatározott tevékenység a hulladékhierarchia szerinti elsőbbségi sorrendtől eltérően is megválasztható. Ennek indokoltságát a hulladékképződés és a hulladékgazdálkodási tevékenységek által gyakorolt összhatásokat bemutató életciklus-szemléleten alapuló vizsgálati elemzéssel kell igazolni.

(4) A (3) bekezdés szerinti hulladékáramokat, valamint a vizsgálati elemzésre vonatkozó szabályokat az életciklus-szemléleten alapuló vizsgálati elemzés elvégzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet határozza meg.

6. Melléktermék

8. § Valamely anyagot vagy tárgyat, amely olyan előállítási folyamat során képződik, amelynek elsődleges célja nem az ilyen anyag vagy tárgy előállítása, a következő feltételek együttes teljesülése esetén nem hulladéknak, hanem mellékterméknek lehet tekinteni:

a) további felhasználása biztosított,

b) előállítását követően - a szokásos ipari gyakorlattól eltérő feldolgozás nélkül - közvetlenül felhasználható,

c) az előállítási folyamat szerves részeként állítják elő,

d) a környezetet és az emberi egészséget hátrányosan nem érinti, és

e) további használata jogszerű, azaz meghatározott módon történő felhasználása tekintetében az anyag vagy tárgy megfelel a termékre, a környezet- és egészségvédelemre vonatkozó összes jogszabályi előírásnak.

7. A hulladékstátusz megszűnése

9. § (1) Hasznosítási műveleten átesett anyag vagy tárgy a továbbiakban nem tekintendő hulladéknak a következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) meghatározott célra rendeltetésszerűen, általános jelleggel használják,

b) rendelkezik piaccal vagy van rá kereslet,

c) megfelel a rendeltetésére vonatkozó műszaki követelményeknek és a rá vonatkozó jogszabályi előírásoknak, szabványoknak, és

d) használata összességében nem eredményez a környezetre vagy az emberi egészségre káros hatást.

(2) Azt az anyagot vagy tárgyat, amely az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén megszűnik hulladéknak lenni, hasznosítottnak kell tekinteni, és

a) *  a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendeletben,

b) a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendeletben,

c) *  az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendeletben,

d) *  az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendeletben, és

e) a tárgykörbe tartozó további uniós jogi aktusok átültetését szolgáló vagy más hazai jogszabályban

meghatározott hasznosítási és újrafeldolgozási célok alkalmazásában is megszűnik hulladéknak lenni, amikor az ezekben a jogszabályokban előírt újrafeldolgozási, illetve hasznosítási követelmények teljesülnek.

10. § (1) A hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó feltételek teljesítéséhez szükséges egyedi, illetve részletes előírásokat - ideértve a szennyező anyagok határértékeit, továbbá az anyag vagy tárgy lehetséges káros környezeti hatásainak elkerülésére vonatkozó szabályokat - a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikke (1) bekezdésének végrehajtására kiadott uniós jogi aktus állapítja meg a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel.

(2) *  Ha egy hulladékáram vonatkozásában a hulladékstátusz megszűnésének feltételeiről uniós jogi aktus nem rendelkezik, a hulladékstátusz megszűnésének további feltételeit, valamint az ilyen feltételek teljesítéséhez szükséges részletes előírásokat kormányrendelet állapítja meg.

(3) *  A hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó feltételeknek való megfelelés igazolását jogszabályban meghatározott tanúsító szervezet végezheti.

(4) A hulladékstátusz megszűnésének igazolására alkalmas minőségbiztosítási rendszert az arra feljogosított tanúsító szervezet negyedévente ellenőrzi.

(5) *  A hasznosítási művelet útján előállított anyag vagy tárgy a hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó feltételeknek való megfelelését a termék megfelelőségének és biztonságának ellenőrzéséért felelős hatóság, illetve piacának felügyeletéért felelős hatóság ellenőrzi.

(6) *  Ha a hasznosítási művelet útján előállított anyag vagy tárgy nem felel meg a hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó feltételeknek, az (5) bekezdés szerinti hatóság tájékoztatja a gyártó telephelye szerint illetékes környezetvédelmi hatóságot.

8. * 

11. § * 

III. Fejezet

Hulladékgazdálkodási tevékenységek

9. A hulladék gyűjtése

12. § *  (1) *  A hulladéktermelő az ingatlanon képződött hulladék gyűjtését az ingatlan területén hulladékgazdálkodási engedély nélkül legfeljebb 1 évig végezheti.

(2) *  A gyűjtő - a (2a) bekezdésben és a 28. § (5) bekezdésében meghatározott kivétellel - tevékenységét gyűjtésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel végzi.

(2a) *  A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a)-h) pontja szerinti nevelési-oktatási intézmény papírhulladék gyűjtése céljából évente legfeljebb 2 alkalommal, és alkalmanként legfeljebb 5 nap időtartamban papírhulladék-gyűjtési kampányt szervezhet, amelynek során a papírhulladékot a vele jogviszonyban álló gyermektől, tanulótól gyűjtésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély nélkül, a területén kialakított átvételi helyen átveheti. Az átvett papírhulladék kezeléséről a nevelési-oktatási intézmény a 31. § (2) bekezdése szerint gondoskodik.

(3) A gyűjtő által gyűjtött hulladék előzetes válogatása, előzetes tárolása - kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben meghatározott kivétellel - összesen legfeljebb 1 évig végezhető. Ezt követően a hulladék kezeléséről haladéktalanul gondoskodni kell.

(4) A hulladékbirtokos a hulladékot a kezelésre történő elszállítás érdekében - amennyire az műszaki, környezetvédelmi és gazdasági szempontból megvalósítható - az ingatlanon, telephelyen elkülönítetten gyűjti. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot más hulladékkal vagy eltérő tulajdonságokkal rendelkező más anyagokkal összekeverni nem lehet.

(5) *  Törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet a hulladékbirtokost kötelezheti a hulladék meghatározott anyagfajta vagy hulladéktípusok szerinti elkülönített gyűjtésére, a hulladék jellegének megfelelő csomagolására és megjelölésére, továbbá arra, hogy az ilyen módon előzetesen válogatott hulladékot a gyűjtőnek, a közszolgáltatónak vagy a hulladékkezelőnek átadja.

10. A hulladék kereskedelme, közvetítése, szállítása

13. § *  (1) A kereskedő és a közvetítő a kereskedelem, illetve a közvetítés tárgyát képező hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységet nyilvántartásba vétel alapján végzi, kivéve, ha a hulladék a birtokába kerül.

(2) Ha a kereskedőnek és a közvetítőnek a kereskedelem, illetve a közvetítés tárgyát képező hulladék a birtokába kerül, tevékenységét csak kereskedelemre, illetve közvetítésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel végezheti.

(3) *  A kereskedő és a közvetítő a hulladékot - ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - csak kezelés céljából, a kezelésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetnek adhatja át, illetve közvetítheti.

(4) *  A kereskedő és a közvetítő - ha a hulladék a birtokába kerül - az átvett hulladékot a hulladékkezelőnek változatlan, vagy legfeljebb előkezelt formában adja át.

(5) Ha a kereskedőnek és a közvetítőnek a hulladék nem kerül a birtokába, a hulladék hulladékkezelőhöz történő eljuttatásáért ugyanúgy felel, mintha a hulladék a birtokába kerülne.

(6) *  A kereskedő és a közvetítő - a 39. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kizárólag a közszolgáltató nevében eljárva vásárolhatja meg, adhatja el, szállíthatja, közvetítheti, kivéve, ha kezeli is a hulladékot.

14. § *  (1) Hulladékot csak hulladékgazdálkodási engedély birtokában lehet szállítani, kivéve ha

a) a természetes személy ingatlanhasználó az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladékot hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy hulladékkezelő létesítménybe szállítja, valamint

b) a gyártó, a forgalmazó az átvételi kötelezettséggel érintett hulladékot hulladékkezelő létesítménybe szállítja,

c) *  a gazdálkodó szervezet nem üzletszerűen, alkalmilag, az elkülönítetten gyűjtött hulladékát saját járművével, másik telephelyén levő üzemi gyűjtőhelyre vagy átvételi helyre, hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, valamint hulladékkezelőhöz szállítja.

(2) A hulladék szállítója felelős a hulladék rendeltetési helyére történő biztonságos eljuttatásáért.

(3) Szállításból eredő szennyezés esetén a hulladék szállítója gondoskodik az eredeti környezeti állapot helyreállításáról, így különösen a terület szennyezésmentesítéséről és a hulladék elszállításáról.

(4) Ha a hulladék szállításáról a kereskedő és a közvetítő saját maga gondoskodik, akkor a kereskedőre és a közvetítőre a szállítóra vonatkozó szabályokat is megfelelően alkalmazni kell.

11. A hulladék hasznosítása

15. § (1) A hulladék hasznosítója azt a hasznosítási műveletet alkalmazza, amely a hasznosítandó hulladék vonatkozásában az összességében legjobb környezeti eredményt biztosítja.

(2) *  Hasznosítási művelet - ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a környezetvédelmi hatóság által kiadott hulladékgazdálkodási engedéllyel végezhető.

(3) Ha a hasznosítási művelet elvégzéséhez a hulladék más hulladékkal vagy eltérő tulajdonságokkal rendelkező más anyagokkal való összekeverése szükséges, a hulladékkezelő a hasznosítandó hulladékot csak abban az esetben keverheti össze más hulladékkal vagy eltérő tulajdonságokkal rendelkező más anyagokkal, ha az összességében legjobb környezeti eredmény másképp nem biztosítható. Ilyen művelet csak kezelésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel végezhető.

(4) *  Hulladékégető műben vagy hulladék-együttégető műben hulladékégetés vagy hulladék-együttégetés akkor engedélyezhető, ha az égetés vagy együttégetés elektromos-, illetve hőenergia termelésre irányul vagy cement-, tégla-, illetve építőipari cserép- és kerámiagyártásra. Hulladékégető műben vagy hulladék-együttégető műben égetni vagy együttégetni csak olyan hulladékot lehet, amely anyagában nem hasznosítható.

(5) *  A hasznosításra kerülő nem veszélyes hulladék a gyűjtést követően a hasznosítás megkezdéséig az előkezeléssel együtt összesen legfeljebb 1 évig tárolható.

(6) A környezetvédelmi hatóság a hulladéklerakás engedélyezésekor a 92. § (3) bekezdésre tekintettel meghatározza a települési hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakón hasznosítható építési-bontási hulladék mennyiségét.

12. A hulladék ártalmatlanítása

16. § (1) A hasznosításra nem kerülő hulladékot ártalmatlanítani kell. A hulladék ártalmatlanítója az ártalmatlanítandó hulladék vonatkozásában azt az ártalmatlanítási műveletet alkalmazza, amely az összességében legjobb környezeti eredményt biztosítja.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a hulladék ártalmatlanítása során úgy kell eljárni, hogy a hulladék okozta környezetterhelés csökkenjen, a környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatások megszűnjenek, és ezek a környezet elemeitől történő elszigeteléssel vagy a hulladék anyagi minőségének megváltoztatásával kizárásra kerüljenek.

(3) *  A hasznosítás érdekében elkülönítetten gyűjtött hulladék csak abban az esetben ártalmatlanítható, ha a hulladék - az R 12 és az R 13 műveletet ide nem értve - hasznosítási műveleten esett át.

17. § (1) Ártalmatlanítási művelet a környezetvédelmi hatóság által kiadott hulladékgazdálkodási engedély birtokában végezhető.

(2) *  Az ártalmatlanításra kerülő nem veszélyes hulladék a gyűjtést követően az ártalmatlanítás megkezdéséig az előkezeléssel együtt összesen legfeljebb 1 évig tárolható.

(3) Az ártalmatlanításra vonatkozó hulladékgazdálkodási engedélynek rendelkeznie kell az ártalmatlanító létesítmény tevékenységgel érintett területének bezárást követő rekultivációjáról, utógondozásáról és a monitoringról. A monitoring idejét és tartalmát a létesítmény várható környezeti hatásaira tekintettel kell meghatározni.

(4) Az ártalmatlanító létesítmény működésével - hulladéklerakó esetén a lerakott hulladékkal - okozott környezeti károkozás elévülési ideje a létesítmény bezárásától számított 30 év.

(5) Az ártalmatlanító létesítmény üzemeltetője a hulladék kezelésének díját a hulladék fajtája, típusa, jellege és mennyisége szerint megállapítja és közzéteszi.

18. § Hulladéklerakó létesítményhez kapcsolódó tevékenység esetében a környezetvédelmi hatóság a 92. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ártalmatlanításra vonatkozó hulladékgazdálkodási engedélyben meghatározza a hulladéklerakón a települési hulladék részeként elhelyezhető biológiailag lebomló szerves anyag mennyiségét.

13. A hulladék behozatala, kivitele és átszállítása

19. § (1) Hulladék Magyarország területére az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló kormányrendeletben előírtak szerint hozható be.

(2) *  Magyarország területére ártalmatlanításra szánt veszélyes hulladékot, valamint ártalmatlanításra szánt háztartási hulladékot és a háztartási hulladék égetéséből származó maradékanyagot behozni nem lehet.

20. § (1) A környezetvédelmi hatóság a hasznosításra, valamint az ártalmatlanításra szánt hulladék behozatalával, kivitelével, illetve átszállításával szemben az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározottak alapján kifogást emel.

(2) Az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikk (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 12. cikk d) pontjában foglaltak alapján a környezetvédelmi hatóság a hasznosításra, illetve ártalmatlanításra szánt hulladék Magyarországra történő behozatalával, kivitelével, illetve átszállításával szemben akkor emel kifogást, ha

a) a bíróság a bejelentő, a bejelentő szervezet vezetője, vezető tisztségviselője (a továbbiakban együtt: bejelentő), vagy a címzett, a címzett szervezet vezetője, vezető tisztségviselője (a továbbiakban együtt: címzett) büntetőjogi felelősségét a Büntető Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott környezetkárosítás, természetkárosítás vagy hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen megállapította, mindaddig, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült,

b) a bejelentő vagy a címzett hulladékgazdálkodási tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,

c) a bejelentő vagy a címzett a Kvt. szerinti kármentesítési kötelezettségét a teljesítésre megállapított határidő lejártáig nem teljesíti.

(3) *  A hulladék behozatalára, illetve kivitelére irányuló bejelentési kötelezettség teljesítésével egyidejűleg a magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező bejelentő, illetve címzett hatósági bizonyítvánnyal igazolja a környezetvédelmi hatóság részére azt a tényt, hogy vele szemben nem áll fenn a (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott kizáró ok, vagy kéri, hogy e tény fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a bejelentési kötelezettség teljesítése céljából a környezetvédelmi hatóság által benyújtott adatigénylés alapján továbbítsa. Az adatigénylés során a környezetvédelmi hatóság a bűnügyi nyilvántartó szervtől a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatokat kérheti.

(4) A környezetvédelmi hatóság a hulladék Magyarországra történő behozatalával, kivitelével, illetve átszállításával összefüggésben folytatott hatósági ellenőrzés keretében azt is ellenőrizheti, hogy a bejelentésre kötelezett vagy a címzett nem áll-e a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a környezetvédelmi hatóság a bűnügyi nyilvántartási rendszerből adatot kérhet. Az adatkérés kizárólag a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározottak igazolásához szükséges adatra irányulhat.

(5) A környezetvédelmi hatóság a (3) és (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a hatósági bizonyítvány időbeli hatályának lejártáig, illetve a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a hatósági ellenőrzés alapján indított eljárás jogerős befejezéséig kezeli.

21. § A környezetvédelmi hatóság a 20. §-ban foglaltakon kívül a hulladék Magyarországra történő behozatalával, kivitelével, illetve átszállításával kapcsolatban akkor is kifogást emel, ha

a) a hulladék behozatala hasznosításra szolgáló hulladékégető műbe irányul, és megállapítást nyer, hogy ez a Magyarország területén képződött hulladék ártalmatlanítását tenné szükségessé, vagy

b) a behozni kívánt hulladék a Magyarország területén képződött hulladék hulladékgazdálkodási tervekben foglaltakkal össze nem egyeztethető módon történő kezelését eredményezné.

IV. Fejezet

A hulladékgazdálkodás egyes szereplőinek kötelezettségei

14. A gyártó kötelezettségei

22. § (1) *  A gyártó törekszik arra, hogy a terméket és csomagolását - ideértve a csomagolószer előállítását is - úgy tervezze meg, alakítsa ki, továbbá olyan technológia- és termékfejlesztést hajtson végre, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználással jár, valamint elősegíti a hulladékképződés megelőzését, a termék újrahasználatát, továbbá hulladékká válását követően annak környezetkímélő kezelését.

(2) *  A gyártó a nyers- és alapanyag, termék, valamint csomagolószer közül azt igyekszik előnyben részesíteni, amelynek előállítása és felhasználása alacsonyabb anyag- és energiaigénnyel, előállítása és használata kisebb környezeti hatással, kevesebb veszélyes hulladék képződésével jár, alacsonyabb a veszélyes jelleget előidéző összetevőinek mértéke, továbbá, amely tartósabb, többször használható, és hulladékká válását követően kevésbé terheli a környezetet.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerint eljáró gyártó törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesítése esetén - az abban meghatározott módon és mértékig - kedvezmény igénybevételére jogosult.

23. § (1) *  A gyártó közérthető módon tájékoztatja a termék fogyasztóit a termék és csomagolása hulladékgazdálkodási szempontból lényeges tulajdonságairól, a termék és csomagolásának újrahasználhatóságáról, elhasználódása vagy hulladékká válása esetén annak feldolgozhatóságáról, valamint további kezelésének lehetőségeiről.

(2) *  A gyártó a terméken vagy annak csomagolásán, illetve a csomagolószeren jól látható és közérthető módon jelöli a termék és a csomagolásként felhasznált csomagolószer hulladékszegény, tartós vagy újrafelhasználható jellegét, hulladékgazdálkodási szempontból lényeges anyagösszetételét, betét- vagy letéti díjas forgalmazását.

(3) *  A fogyasztók tájékoztatására, valamint a terméken és a csomagolásra felhasznált csomagolószeren feltüntetendő információkra vonatkozóan az (1) és (2) bekezdésben előírt követelmények megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott hatóság jár el, ha a jogsértés az Fttv. értelmében vett fogyasztót érint. A hatóság az Fttv.-ben meghatározott szabályok szerint jár el.

(4) *  A gyártó az általa előállított vagy forgalomba hozott termék és a termék csomagolására felhasznált csomagolószer újrahasználatának vagy újrahasználatra előkészítésének elősegítése érdekében - ha törvény vagy kormányrendelet előírja - a termék vagy alkatrésze, valamint a csomagolásra felhasznált csomagolószer újrahasználatát biztosító hálózatot alakít ki és működtet.

24. § *  (1) A gyártó törvényben, kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben meghatározott termék vagy termékcsoport, továbbá a termék csomagolására felhasznált csomagolószer vonatkozásában

a) az általa előállított vagy forgalomba hozott termékcsoportból származó terméket, továbbá a csomagolására felhasznált csomagolószert a forgalmazótól, a fogyasztótól visszaváltja vagy visszaveszi annak újrahasználata, továbbá

b) *  az általa előállított vagy forgalomba hozott termékből, továbbá a termék csomagolására felhasznált csomagolószerből származó hulladékot a hulladékbirtokostól átveszi annak újrahasználatra előkészítése, hasznosítása, valamint ártalmatlanítása

érdekében.

(2) A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény az újrahasználatra visszavett termékdíjköteles termékre és a termék csomagolását képező termékdíjköteles csomagolószerre vonatkozó visszaváltási, visszavételi, továbbá a termékdíjköteles termékből és a csomagolására felhasznált termékdíjköteles csomagolószerekből származó - hasznosítás céljára átvett - hulladék fajtáira vonatkozó átvételi, gyűjtési és hasznosítási arányokat, és a teljesítés határidejét a műszaki és gazdasági megvalósíthatóságra, valamint az általános környezeti, egészségügyi és társadalmi hatásokra figyelemmel határozza meg.

25. § (1) *  A gyártó a terméke forgalomba hozatalát megállapodás alapján ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a forgalmazó vállaljon kötelezettséget a termék és a termék csomagolását képező csomagolószer betétdíj - tartós fogyasztási cikk esetén letéti díj - ellenében történő visszavételére a betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint.

(2) *  A gyártó azt a betét- vagy letéti díjas terméket, továbbá annak csomagolását, amely után a fogyasztó betét- vagy letéti díjat fizetett, a forgalmazótól, a fogyasztótól visszaváltja vagy visszaveszi, és a betét- vagy letéti díjat részére visszafizeti.

15. A forgalmazó kötelezettségei

26. § *  (1) A forgalmazó a gyártóval megállapodást köthet arról, hogy a forgalmazó gondoskodik

a) az általa forgalmazott termék, továbbá csomagolás fogyasztótól történő visszaváltásáról vagy visszavételéről és a gyártónak történő átadásáról, valamint

b) az általa forgalmazott termékből, továbbá csomagolásából származó hulladék hulladékbirtokostól történő átvételéről, elkülönített gyűjtéséről és hulladékkezelőnek történő átadásáról.

(2) Törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet a forgalmazót a gyártótól függetlenül is kötelezheti az általa forgalmazott termék, termékcsoportból származó termék, továbbá a termék csomagolásának fogyasztótól történő visszaváltására vagy visszavételére, valamint a termékből és csomagolásából származó hulladék hulladékbirtokostól történő átvételére, elkülönített gyűjtésére, hulladékkezelőnek történő átadására.

27. § *  A forgalmazó azt a terméket és csomagolását, amely után a fogyasztó betét- vagy letéti díjat fizetett, a fogyasztótól visszaváltja vagy visszaveszi, és részére a díjat visszafizeti.

16. A gyártóra és a forgalmazóra vonatkozó közös szabályok

28. § (1) *  A gyártó a más gyártó által előállított, a forgalmazó a más forgalmazó által forgalmazott termékből, továbbá annak csomagolásából származó hulladékot csak akkor veheti át, ha hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkezik, kivéve, ha a gyártó által előállított vagy a forgalmazó által forgalmazott termék és csomagolása a más gyártó által előállított, és a más forgalmazó által forgalmazott termékkel jellegében és funkciójában azonos.

(2) Termék forgalmazását

a) törvény vagy kormányrendelet betét- vagy letéti díj,

b) törvény termékdíj megfizetéséhez

kötheti.

(3) Törvény vagy kormányrendelet a termék fejlesztésével, forgalmazásával, használatával vagy feldolgozásával üzletszerűen foglalkozó gazdálkodó szervezetet részben vagy egészben kötelezheti a kiterjesztett gyártói felelősségre vonatkozó kötelezettségek teljesítésére.

(4) *  A gyártó, a forgalmazó a 24-27. § alapján átvett hulladékról a hulladék birtokosaként gondoskodik.

(5) *  A gyártó az általa előállított, a forgalmazó az általa forgalmazott termékcsoportba tartozó termékből, továbbá annak csomagolásából származó hulladékot a termék, illetve csomagolásának előállítása, forgalmazása helyén átveheti, és annak gyűjtését hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezheti.

(6) *  A gyártó és a forgalmazó a gyártói felelősség körébe tartozó termékcsoportba tartozó termékből, továbbá annak csomagolásából származó hulladék - a betét- vagy letéti díjas terméket, csomagolását, valamint az abból visszamaradt hulladékot ide nem értve - átvételéért ellenértéket nem kérhet.

(7) *  A 22-27. §-ban, valamint az e §-ban foglaltakat a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényben meghatározott termékdíjköteles termékből származó hulladékra vonatkozó szabályokkal összhangban kell alkalmazni.

29. § *  (1) A gyártók, a forgalmazók a 22-28. §-ban foglalt kötelezettségeik ellátása érdekében - a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényben meghatározott kivétellel - közvetítő szervezetet hozhatnak létre vagy bízhatnak meg azzal, hogy e kötelezettségeiket a közvetítő szervezet a gyártóktól, a forgalmazóktól díjfizetés ellenében, szerződésben rögzített feltételek mellett átvállalja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott közvetítő szervezet tevékenységét a környezetvédelmi hatóság általi nyilvántartásba vételét követően kezdheti meg.

(3) *  A környezetvédelmi hatóság a közvetítő szervezetekről nyilvántartást vezet, és a közvetítő szervezetek nevét, székhelyét, elérhetőségét és a nyilvántartásba vett hulladékgazdálkodási tevékenység megnevezését a honlapján közzéteszi.

30. § (1) A 24. § (1) bekezdésében, valamint a 26-27. §-ban előírt követelmények megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult, ha a jogsértés a fogyasztóvédelemről szóló törvény (a továbbiakban: Fgytv.) értelmében vett fogyasztót érint.

(2) Az (1) bekezdés, valamint a 23. § (3) bekezdés szerinti rendelkezés az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.

17. A hulladékbirtokos kötelezettségei

31. § (1) *  A hulladékbirtokos gondoskodik a hulladék kezeléséről.

(2) *  A hulladékbirtokos a hulladék kezeléséről

a) az általa üzemeltetett hulladékkezelő létesítményben vagy berendezéssel végzett előkezelő, hasznosító vagy ártalmatlanító eljárás,

b) a hulladék hulladékkezelőnek történő átadása,

c) a hulladék szállítónak történő átadása,

d) a hulladék gyűjtőnek történő átadása,

e) a hulladék közvetítőnek történő átadása,

f) a hulladék kereskedőnek történő átadása,

g) a hulladék közszolgáltatónak történő átadása - ideértve a hulladék hulladékgyűjtő ponton vagy hulladékgyűjtő udvarban történő átadásának esetét is -, vagy

h) a hulladék átvételi helyen, illetve az átvételre kötelezettnek történő átadása útján gondoskodik.

(2a) *  Ha a hulladék kezeléséről a hulladékbirtokos a (2) bekezdés b)-h) pontja szerint gondoskodik, a kezelésre vonatkozó kötelezettség akkor tekinthető teljesítettnek, ha a hulladék a gyűjtő, a kereskedő, a hulladékkezelő vagy a Koordináló szerv tulajdonába vagy a közszolgáltató tulajdonába, illetve birtokába kerül.

(3) Jogszabályban meghatározott esetekben a hulladékká vált terméket a hulladékbirtokos az átvételre kötelezettnek adja át.

(4) Ha az eredeti hulladéktermelő vagy a hulladékbirtokos a hulladékot a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítő műveletek elvégzése céljából hulladékkezelőhöz szállítja, akkor ez - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a teljes hasznosítási vagy ártalmatlanítási művelet elvégzésének felelőssége alól nem mentesíti.

(5) Ha a hulladékbirtokos a hulladékot másnak átadja - a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében történő átadás kivételével -, meg kell győződnie arról, hogy az átvevő az adott hulladék szállítására, közvetítésére, kereskedelmére, illetve kezelésére vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkezik, vagy az adott hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez szükséges nyilvántartásba vétele megtörtént.

32. § (1) *  A hulladékgazdálkodás költségeit - a szennyező fizet elvvel összhangban - az eredeti hulladéktermelő, illetve a hulladék tényleges vagy korábbi birtokosa fizeti meg. Ennek teljesítésére jogszabály (részben vagy egészben) a hulladékot eredményező termék gyártóját, forgalmazóját is kötelezheti.

(2) Akinek tevékenysége során hulladék képződik, a hulladék kezeléséről a hulladékbirtokosra vonatkozó előírásoknak megfelelően gondoskodik.

(3) * 

V. Fejezet

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra vonatkozó általános szabályok

17/A. *  Az állami hulladékgazdálkodási közfeladatra vonatkozó rendelkezések

32/A. § *  (1) Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat keretében az állam

a) meghatározza a hulladékgazdálkodás országos céljait, melyek a 73. § (1) bekezdése szerinti e törvényben megállapított céloknak minősülnek,

b) meghatározza a hulladékgazdálkodás fejlesztésének irányait,

c) *  ellátja az önkormányzatok közötti és a regionális koordinációt, amelynek keretében gondoskodik a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről, továbbá koordinálja a hasznosításra nem kerülő hulladékok ártalmatlanítását,

d) elkészíti az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervet, amely többek között meghatározza a közszolgáltatás ellátásának optimális területi lehatárolását és az adott területen minimálisan ellátandó közszolgáltatási feladatokat,

e) megállapítja, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztése megfelel-e az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervnek,

f) megállapítja, hogy a közszolgáltató tevékenysége megfelel-e az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglaltaknak, és arról véleményt állít ki (a továbbiakban: megfelelőségi vélemény),

g) *  a hulladékgazdálkodás országos szintű céljainak és fejlesztési irányainak teljesülése érdekében kialakítja az infrastrukturális erőforrások optimális használatának rendszerét,

h) *  kezeli az önkormányzatok, önkormányzati társulások által önkéntesen vagyonkezelés körében rábízott vagyont,

i) *  beszedi a közszolgáltatási díjat és kifizeti a közszolgáltatóknak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által meghatározott szolgáltatási díjat,

j) *  kezeli a közszolgáltatás keretében keletkező kintlévőségeket.

(2) Az állam az (1) bekezdés szerinti feladatainak ellátására koordináló szervezetet (a továbbiakban: Koordináló szerv) hoz létre.

(3) A Koordináló szerv az érintett közigazgatási szervezetnek javaslatot tesz a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

a) állami támogatásainak felhasználására,

b) közszolgáltatási területek szerinti lehatárolására, és

c) szabályozására.

(4) *  A helyi közszolgáltató, a települési önkormányzat, a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa, a közszolgáltató részére támogatást nyújtó szerv, valamint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) megad minden adatot és információt, ami a Koordináló szerv feladatkörének gyakorlásához szükséges. A Koordináló szerv kezelheti és részére átadhatók az e bekezdésben és a 38. § (3) bekezdésében meghatározott adatok.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott adatok közül a személyes adatokat a Koordináló szerv az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása érdekében kezelheti, nyilvántarthatja. A Koordináló szerv jogosult a számlázási, díjbeszedési, valamint a díjhátralék-kezelési feladatkörében a személyes adatok körére vonatkozó csoportos adatszolgáltatást kérni a járási hivatal illetékes szervétől. Az ennek alapján átvett személyes adatokat a Koordináló szerv az érintettnek a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége megszűnéséig, a közszolgáltatással összefüggő díjhátralék esetén annak kifizetéséig (behajtásáig) vagy törléséig kezelheti.

(6) A Koordináló szervvel kapcsolatos állami irányítási és tulajdonosi feladatokat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter látja el.

(7) A Koordináló szerv kijelöléséről, részletes feladatairól, valamint a (4) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás - személyes adatokat nem tartalmazó - tartalmáról és rendjéről e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet rendelkezik. A közszolgáltató, a települési önkormányzat, valamint a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak szerint a Koordináló szerv által megjelölt tartalommal, formában és határidőn belül eleget tesz adatszolgáltatási kötelezettségének. Ha a közszolgáltató a szolgáltatási díj meghatározásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettséget nem vagy nem megfelelően teljesíti, a Koordináló szerv a szolgáltatási díjat a megfelelő adatszolgáltatásig nem fizeti ki.

18. A települési önkormányzatra vonatkozó szabályok

33. § (1) *  A települési önkormányzat az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátását a közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján biztosítja.

(2) *  A települési önkormányzat az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására közbeszerzési eljárást folytat le, kivéve, ha a közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötése nem tartozik a Kbt. alkalmazási körébe, vagy ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötése a Kbt. szerinti kivételi körbe esik.

(3) *  A felhívásban az ajánlatkérő meghatározza, hogy a közbeszerzési eljárás során milyen, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerint osztályba sorolt gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot vagy nyújthatnak be részvételi jelentkezést. * 

34. § (1) *  A települési önkormányzat az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására a közszolgáltatóval írásbeli szerződést köt.

(2) *  A települési önkormányzat az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására csak 1 hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést köthet.

(3) *  A települési önkormányzat hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést csak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényben meghatározott minősítési engedéllyel (a továbbiakban: minősítési engedély) és a 32/A. § (1) bekezdés f) pontja szerinti megfelelőségi véleménnyel rendelkező gazdasági szereplővel köthet.

(4) *  A települési önkormányzat a (3) bekezdésben meghatározottaktól eltérően azzal a 32/A. § (1) bekezdés f) pontja szerinti megfelelőségi véleménnyel rendelkező, de minősítési engedéllyel nem rendelkező gazdasági szereplővel is köthet hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést, amelynek tagjai - az államot és a települési önkormányzatot kivéve - valamennyien rendelkeznek minősítési engedéllyel.

(5) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésnek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) *  a közszolgáltató, illetve a tagok azonosító adatait (név, cím, KÜJ- és KTJ-azonosító, statisztikai számjel),

b) a közszolgáltatási tevékenység megnevezését,

c) *  a közszolgáltatási területet,

d) a közszolgáltatási tevékenység végzésének időtartamát.

(6) * 

(7) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés a közszolgáltatóval legfeljebb 10 évre köthető meg.

(8) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítése törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető vagy korlátozható, valamint az ingatlanhasználó kérésére önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető.

(9) *  A lakosság tájékoztatása érdekében a települési önkormányzat a közszolgáltatási szerződés közzétételről a helyben szokásos módon gondoskodik.

35. § *  (1) A települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg:

a) *  az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat tartalmát, a közszolgáltatási terület határait az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglaltakkal összhangban;

b) a közszolgáltató tagjai, illetve az alvállalkozó által végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet, továbbá a tagoknak, illetve az alvállalkozónak a közszolgáltatás egészéhez viszonyított arányát, ha a közszolgáltatást a közszolgáltató több tagja, illetve alvállalkozó végzi;

c) *  az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának rendjét és módját, a közszolgáltató és az ingatlanhasználó ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemeit;

d) *  az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat igénybevételének miniszteri rendeletben nem szabályozott módját és feltételeit;

e) az ingatlanhasználót terhelő, miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési kötelezettséget, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények, továbbá az ingatlanhasználó részéről történő szüneteltetés eseteit;

f) az üdülőingatlanokra vonatkozó sajátos szabályokat;

g) * 

(2) A települési önkormányzat gondoskodik az elkülönített hulladékgyűjtési rendszer helyi feltételeinek megszervezéséről.

36. § (1) A települési önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladataik ellátása érdekében egymással társulhatnak. A társulás tartalmát és feltételeit a helyi önkormányzatok társulásaira vonatkozó jogszabályok keretei között társulási megállapodásban állapítják meg.

(2) A hulladékgazdálkodással kapcsolatos települési önkormányzati döntés meghozatala előtt a nyilvánosság véleményének megismerése érdekében közmeghallgatás tartható.

(3) A települési önkormányzat közmeghallgatást tart a települési hulladék elkülönített gyűjtésének bevezetésével kapcsolatos döntések meghozatala előtt.

37. § (1) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a települési önkormányzat a Polgári Törvénykönyvben meghatározott felmondási okokon túlmenően e törvény alapján akkor mondhatja fel, ha a közszolgáltató

a) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása során a környezet védelmére vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági döntés előírásait súlyosan megsértette, és ennek tényét a bíróság vagy a hatóság jogerősen megállapította,

b) a szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróható módon súlyosan megsértette.

(1a) *  A 2016. április 1-jét követően megkötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a települési önkormányzat legfeljebb egy hónapos felmondási idővel felmondja, ha a közszolgáltató nem rendelkezik minősítési engedéllyel vagy megfelelőségi véleménnyel.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti felmondási idő legfeljebb 6 hónap. A felmondási idő alatt a közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást változatlanul ellátja.

(3) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondása esetén a települési önkormányzat képviselő-testületének haladéktalanul intézkednie kell a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának biztosításáról.

(4) *  A települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés felmondása esetén a szerződés megszűnésétől az új hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés hatályba lépéséig a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról haladéktalanul gondoskodik.

(5) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megszűnése esetén a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos, folyamatban lévő ügyek iratait és nyilvántartásait a közszolgáltató a települési önkormányzatnak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megszűnése napján átadja.

(6) A települési önkormányzat a birtokában lévő és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos, folyamatban lévő ügyek iratait és nyilvántartásait a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés hatályba lépésének napján az új közszolgáltatónak átadja.

37/A. § *  Ha a települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátását a 33-34. §-ban foglaltak szerint nem biztosítja, vagy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás a 33-34. §-ban meghatározott eljárás eredménytelensége miatt nem biztosítható, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény szerint kell eljárni.

37/B. § *  A települési önkormányzat és az önkormányzatok társulása a tulajdonukban álló hulladékgazdálkodási létesítményeket, eszközöket, vagyonelemeket - ha nem adják át a Koordináló szervnek vagyonkezelésre - a nemzeti vagyonról szóló törvény előírásainak megfelelően kötelesek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához biztosítani, e körben az adott önkormányzattal, önkormányzati társulással közszolgáltatási szerződéssel rendelkező közszolgáltatónak üzemeltetésre átadni. A települési önkormányzat és az önkormányzatok társulása a tulajdonában álló hulladékgazdálkodási rendszerek azon fejlesztését, amely az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben szereplő az adott területre vonatkozó feladatokat, előírásokat érinti, csak a 32/A. § (1) bekezdés e) pontja szerinti nyilatkozat birtokában kezdheti meg.

19. Az ingatlanhasználóra vonatkozó szabályok * 

38. § (1) *  Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a közszolgáltató részére biztosítja, és a közszolgáltatást igénybe veszi.

(2) *  Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat fizet az e törvényben, valamint a miniszter rendeletében meghatározott feltételek szerint.

(3) *  A gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó a Koordináló szerv felhívására a közhiteles nyilvántartás szerinti nevét, székhelyének, telephelyének címét, adószámát, a természetes személy ingatlanhasználó a személyes adatai közül a családi és utónevét, lakóhelyének, tartózkodási és értesítési helyének címét megadja.

39. § (1) *  Az ingatlanhasználó az érintett ingatlan területén képződő települési hulladékot elkülönítetten gyűjti, és azt - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a közszolgáltatónak rendszeres időközönként átadja.

(2) *  A természetes személy ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladékot - kormányrendeletben, miniszteri rendeletben vagy a települési önkormányzat (Budapesten a fővárosi önkormányzat) rendeletében meghatározott feltételek szerint - hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kezelő hulladékkezelő létesítménybe szállíthatja, és ott a jogosultnak átadhatja vagy gyűjtőedényben elhelyezheti. E jogot a természetes személy ingatlanhasználó csak úgy gyakorolhatja, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Koordináló szerv részére megfizette.

(3) *  A gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladék kezeléséről a 31. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint gondoskodik.

(4) *  Ha az ingatlanhasználó a zöldhulladék komposztálásáról saját maga nem gondoskodik, a zöldhulladékot elkülönítetten gyűjti, és a közszolgáltatónak úgy adja át, hogy a zöldhulladék komposztálhatósága, illetve lebontása biztosítható legyen.

(5) *  Önkormányzati rendelet a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározottakon túl az ingatlanhasználót kötelezheti a települési hulladék további anyagfajta vagy hulladéktípus szerinti elkülönített gyűjtésére.

40. § (1) A gyűjtőedénybe helyezett települési hulladék - a 43. § (1) bekezdésében meghatározott kivétellel - a hulladéktermelő tulajdonát képezi addig, amíg az a közszolgáltató birtokába kerül.

(2) *  Lomtalanítás során közterületen csak nem veszélyes lomhulladék helyezhető el, illetve adható át a közszolgáltatónak.

(3) *  Házhoz menő lomtalanítás esetében a lomtalanításra vonatkozó közszolgáltatást az ingatlanhasználó csak a közszolgáltatóval előre egyeztetett időpontban veheti igénybe, és ilyen esetben a lomhulladék közterületen nem helyezhető el.

20. A közszolgáltatóra vonatkozó szabályok

41. § (1) *  A közszolgáltató a közszolgáltatási területen gondoskodik az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat folyamatos ellátásáról.

(2) *  A közszolgáltató gondoskodik arról, hogy a feladatkörébe tartozó hulladékgazdálkodási tevékenységeket a hulladékhierarchiára figyelemmel úgy válassza meg, hogy az e törvényben, illetve a hulladékgazdálkodási tervekben foglalt megelőzési, hasznosítási és ártalmatlanítási célkitűzések teljesülni tudjanak. A közszolgáltató a tevékenységét az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben előírtaknak megfelelően köteles ellátni, amelyet a Koordináló szerv a 32/A. § (4) és (5) bekezdése szerinti adatkezelés keretében ellenőriz, és erről megfelelőségi véleményt állít ki.

(3) *  A közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben meghatározott, továbbá a (2) bekezdés szerinti célok elérése érdekében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására - a közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén a közbeszerzésekről szóló törvény előírásainak megfelelően - alvállalkozót vehet igénybe.

(4) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység végzésére jogosult közszolgáltató külön kormányrendeletben meghatározott összegben környezetvédelmi biztosítást köt vagy céltartalékot képez, és ennek tényét a környezetvédelmi hatóságnak igazolja.

42. § (1) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében a közszolgáltató:

a) az ingatlanhasználók által a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben gyűjtött települési hulladékot az ingatlanhasználóktól összegyűjti és elszállítja - ideértve a háztartásban képződő zöldhulladék, vegyes hulladék, valamint az elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtését és elszállítását is -,

b) a lomtalanítás körébe tartozó lomhulladékot az ingatlanhasználóktól összegyűjti, illetve átveszi és elszállítja,

c) az általa üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton, hulladékgyűjtő udvaron gyűjtött vagy átvételi helyen átvett hulladékot összegyűjti és elszállítja,

d) az elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladékot összegyűjti, elszállítja és gondoskodik a hulladék kezeléséről, ha erre a települési önkormányzattal megkötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződése kiterjed,

e) gondoskodik az a)-d) pontban meghatározott hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kezeléséről,

f) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítményt üzemelteti, és

g) *  - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a hulladékgazdálkodási közszolgáltatáson túli szolgáltatás ellenértékéről - a szolgáltatás teljesítéséhez igazodóan, de legalább negyedévente - a hulladékgazdálkodási díj fizetésére kötelezett ingatlanhasználó vagy tőle a fizetési kötelezettséget jogszerűen átvállaló személy vagy önkormányzat részére számlát állít ki.

(2) *  Ha a közszolgáltató hulladékkezelő létesítménnyel, illetve a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kezelésére alkalmas berendezéssel nem rendelkezik, a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kezeléséről a hulladék hulladékkezelőnek történő átadása útján gondoskodik. Ebben az esetben a hulladékkezelőnek nem szükséges minősítési engedéllyel rendelkeznie.

(3)-(4) * 

(5) Közszolgáltató hulladékgazdálkodási közszolgáltatáson kívül egyéb hulladékgazdálkodási engedélyhez, illetve nyilvántartásba vételhez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet - a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott hulladék kezelésének kivételével - nem végezhet.

43. § (1) *  Ha a gyűjtőedényt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának biztosítása céljából közterületen helyezték el, a hulladék a gyűjtőedényben történő elhelyezéssel a Koordináló szerv tulajdonába és a közszolgáltató birtokába kerül.

(2) *  A lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a Koordináló szerv tulajdonát képezi és egyben a közszolgáltató birtokába kerül.

(3) *  Az elkülönített hulladékgyűjtési rendszert a közszolgáltató úgy alakítja ki, hogy

a) legalább a települési papír-, üveg-, műanyag, fém- és zöldhulladék elkülönített gyűjtése biztosított legyen;

b) a házhoz menő gyűjtés minél több fajtájú és jellegű települési hulladék esetében biztosított legyen;

c) a lomhulladék átvételének, összegyűjtésének és elszállításának megszervezése biztosított legyen;

d) a települési hulladék hulladékgyűjtő szigeten történő elhelyezése csak kiegészítő megoldásként, elsősorban olyan sűrűn lakott településrészeken legyen alkalmazható, ahol az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladék házhoz menő gyűjtése és elszállítása nem biztosítható;

e) a hulladékgyűjtő udvarban a lehető legtöbb típusú, fajtájú és jellegű települési hulladék átvételéről tudjon gondoskodni.

44. § *  (1) A közszolgáltató évente legalább 1 alkalommal gondoskodik a lomtalanítás megszervezéséről és a lomtalanítás során a közszolgáltatónak átadott vagy közterületre helyezett lomhulladék átvételéről, összegyűjtéséről, elszállításáról.

(2) A közszolgáltató törekszik arra, hogy az elkülönített hulladékgyűjtési rendszert több hulladékáramra kialakítsa, és azt, valamint a lomtalanítást házhoz menő gyűjtésként szervezze meg.

(3) A közszolgáltató törekszik arra, hogy a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék a képződés helyétől az elérhető leggazdaságosabb módon és legrövidebb időn belül kerüljön hasznosító vagy ártalmatlanító létesítménybe.

45. § (1) * 

(2) *  A közszolgáltató a Polgári Törvénykönyvben meghatározottakon túlmenően a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést akkor mondhatja fel, ha

a) a települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben meghatározott kötelezettségét - a közszolgáltató felszólítása ellenére - súlyosan megsérti, és ezzel a közszolgáltatónak kárt okoz, vagy akadályozza a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítését; vagy

b) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötését követően hatályba lépett jogszabály a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés tartalmi elemeit úgy változtatja meg, hogy az a közszolgáltatónak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás szerződésszerű teljesítése körébe tartozó lényeges és jogos érdekeit jelentős mértékben sérti.

(3) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megszűnése vagy megszüntetése esetén, továbbá ha a közszolgáltató nem rendelkezik minősítési engedéllyel, a közszolgáltató az új közszolgáltató kiválasztásáig, de legfeljebb 6 hónapig a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást változatlanul ellátja.

(4) *  Ha a hulladékgazdálkodási szerződést a közszolgáltató felmondja, a települési önkormányzat haladéktalanul gondoskodik az új közszolgáltató kiválasztásáról.

21. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj

46. § (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat - a vegyes hulladék mennyiségével arányosan - a költségekre, továbbá az árakra, illetve a díjra vonatkozó közgazdasági összehasonlító elemzések felhasználásával úgy kell megállapítani és szabályozni, hogy

a) a díj a költséghatékony hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra, a közszolgáltatás hatékonyságának javítására, a kapacitások hatékony igénybevételére, a közszolgáltatás minőségének folyamatos javítására, valamint a környezetterhelés csökkentésére ösztönözzön, valamint

b) az e törvény szerinti céltartalék összege, a folyamatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatás indokolt költségei, a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségei, a közszolgáltatás tartós ellátásához, fejlesztéséhez szükséges indokolt költségek, továbbá a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és monitoringjának indokolt költségei figyelembevételre kerüljenek.

(2) Az (1) bekezdés alapján meghatározott díjalapot csökkenteni kell a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához biztosított költségvetési, önkormányzati támogatással, továbbá a hulladék hasznosításából vagy hasznosítás céljára történő értékesítéséből származó bevétellel.

47. § *  (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat egyéves díjfizetési időszakra, általános forgalmi adó nélkül számított egységnyi díjtételek szerint kell meghatározni.

(2) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj egytényezős vagy kéttényezős díjként állapítható meg.

(3) A kéttényezős díj rendelkezésre állási díjból és ürítési díjból áll.

(4) Az üdülőként nyilvántartott ingatlannal rendelkező tulajdonosok esetében az éves hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj 50%-át kell megállapítani.

47/A. § *  (1) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Hivatal javaslatának figyelembevételével a miniszter rendeletben állapítja meg és a Koordináló szerv szedi be.

(2) *  A Hivatal a díjmegállapítással, díjváltozással kapcsolatos javaslatát a 88. § (3) bekezdés b) pont be) alpontjában kapott felhatalmazás alapján megalkotott rendeletben foglaltak szerint küldi meg a miniszter részére.

(3) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a miniszter a (2) bekezdés szerinti javaslat hiányában is megállapíthatja. Ebben az esetben a miniszter megkeresheti a Hivatalt, hogy 45 napon belül tegye meg javaslatát.

(4) *  A közszolgáltató, a Koordináló szerv, a települési önkormányzat és a települési önkormányzati társulás, a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa (a továbbiakban együtt: Hivatal által kötelezett) a Hivatalnak minden olyan tájékoztatást és adatot megad, amely a Hivatal hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjjal kapcsolatos díjelőkészítő és díjfelügyeleti tevékenységéhez szükséges. A Hivatal által kötelezett a Hivatal által megjelölt tartalommal, formában és határidőn belül eleget tesz tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségének. Ha a Hivatal által kötelezett e kötelezettségét a Hivatal hiánypótlási felszólítása ellenére nem teljesíti, a Hivatal bírságot szabhat ki.

(5) *  Ha a Hivatal által kötelezett a Hivatal által kiadott határozatban vagy az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben foglalt határidőn belül nem nyújt tájékoztatást vagy szolgáltat adatot, a Hivatal a tájékoztatás, adatszolgáltatás hiányában is javaslatot tehet a miniszter részére.

(6) *  A miniszter rendeletben állapítja meg a beszedett közszolgáltatási díj felosztásának elvét. A miniszter a Koordináló szerv javaslatának figyelembevételével rendeletben állapítja meg a Koordináló szerv által fizetendő szolgáltatási díjat.

(7)-(8) * 

47/B. § *  (1) *  Azon közszolgáltató tekintetében, amely működését a 47/A. § (1) bekezdése szerinti miniszteri rendelet hatálybalépését követően kezdi meg, a Hivatal által határozatban megállapított hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat szedi be a Koordináló szerv. Az ilyen közszolgáltató tekintetében a miniszteri rendeletben az adott közszolgáltatási területre vonatkozó szolgáltatási díjat kell alkalmazni.

(2) A közszolgáltató a Hivatalhoz benyújtott kérelmében részletesen és teljeskörűen alátámasztja, hogy mely körülmények és mely tényezők milyen mértékben indokolják az alkalmazandó hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj nagyságát, figyelemmel az adott településen korábban alkalmazott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra.

(3) A Hivatal által határozatban megállapított hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj legfeljebb a 47/A. § (1) bekezdése alapján kiadott - következő díjfizetési időszakra vonatkozó - miniszteri rendelet hatálybalépéséig alkalmazható.

48. § (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezések betartását a Hivatal ellenőrzi. E rendelkezések megsértése esetében a Hivatal határozattal

a) *  megtiltja a jogszabálysértő díj további alkalmazását, és kötelezi a Koordináló szervet, illetve a közszolgáltatót a jogszerű ellenérték alkalmazására,

b) *  kötelezi a Koordináló szervet, illetve a közszolgáltatót a rendelkezések megsértésével elért többletbevétel jegybanki alapkamat tárgyévi éves átlagával növelt összegének

ba) a sérelmet szenvedett fél részére történő visszatérítésére, vagy

bb) a közszolgáltató által nyújtott, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett valamennyi ingatlanhasználó részére történő visszatérítésére, ha a sérelmet szenvedett fél személye nem állapítható meg,

c) bírságot szabhat ki.

(2) A Hivatal eljárására a villamos energiáról szóló törvényben meghatározott - a Hivatal eljárására vonatkozó - általános szabályokat az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A bíróság a Hivatal határozatát nem változtathatja meg.

49. § (1) *  A Koordináló szerv a Hivatal részére a tárgyév díjfelügyeleti tevékenységéért a tárgyév június 30. napjáig felügyeleti díjat fizet.

(2) *  A felügyeleti díj éves mértéke egyenlő az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladattal érintett település lakosainak száma és 100 forint szorzatával. A település lakosainak számát a Központi Statisztikai Hivatal által, a tárgyévet megelőzően utoljára közzétett tájékoztatási adatbázis Magyarország lakónépességének továbbszámított, éves és települési bontásban megadott adatai alapján kell meghatározni.

(3) * 

(4) * 

50. § (1) A közszolgáltató beszámolási és könyvvezetési kötelezettségére, a beszámoló összeállítására, a könyvek vezetésére, valamint a nyilvánosságra hozatalra és közzétételre a számvitelről szóló törvény (a továbbiakban: Szt.) rendelkezéseit az e törvény szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó tevékenységet is végző közszolgáltató az egyes tevékenységeire olyan elkülönült nyilvántartást vezet, amely biztosítja az egyes tevékenységek átláthatóságát, valamint kizárja a keresztfinanszírozást.

(3) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó tevékenységet is végző közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás nyújtása érdekében végzett tevékenységét éves beszámolója kiegészítő mellékletében oly módon mutatja be, mintha azt önálló vállalkozás keretében végezte volna. A tevékenység elkülönült bemutatása legalább önálló mérleget és eredménykimutatást jelent.

(4) A közszolgáltató az auditált éves beszámolóját a tárgyévre készített üzleti jelentéssel és a könyvvizsgálói jelentéssel együtt az Szt. szerinti letétbe helyezéssel egyidejűleg megküldi a Hivatalnak.

(5) A közszolgáltató a Hivatal számára biztosítja, hogy a Hivatal a közszolgáltató pénzügyiszámviteli kimutatásait, valamint az azokhoz kapcsolódó bizonylatokat és információkat - ideértve az üzleti titkot is - megismerhesse, azokba betekinthessen.

51. § * 

52. § (1) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlanhasználót terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek.

(2) *  A díjhátralék keletkezését követő 30 napon belül a közszolgáltató vagy a követelés egyéb jogosultja (a továbbiakban együtt: a követelés jogosultja) felhívja az ingatlanhasználó figyelmét a díjfizetési kötelezettségének elmulasztására, és felszólítja annak teljesítésére.

(3) A felszólítás eredménytelensége esetén a díjhátralék megfizetésének esedékességét követő 45. nap elteltével a követelés jogosultja - a felszólítás megtörténtének igazolása mellett - a díjhátralék adók módjára történő behajtását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (a továbbiakban: NAV) kezdeményezi.

(4) A NAV - a kezdeményezés kézhezvételétől számított 8 napon belül - jogszabályban meghatározottak szerint intézkedik a díjhátralék, a késedelmi kamat és a felmerült költségek behajtása érdekében. A behajtott díjhátralékot, késedelmi kamatot, valamint a követelés jogosultjának ezzel kapcsolatban felmerült és behajtott költségeit a NAV 8 napon belül átutalja a követelés jogosultjának.

(5) Közös tulajdonban álló ingatlan esetében az egy háztartásban életvitelszerűen élő tulajdonosok, a közös használatban álló ingatlan esetében az életvitelszerűen élő használók, illetve birtokosok felelőssége egyetemleges.

(6) Ha az (5) bekezdés szerinti behajtás eredménytelen, ennek tényéről és okáról a NAV - a behajtás eredménytelenségét követő 8 napon belül - igazolást ad a követelés jogosultjának.

22. Ügyfélszolgálat

53. § (1) *  A közszolgáltató az ingatlanhasználó önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladattal kapcsolatos bejelentéseinek intézése, panaszainak kivizsgálása, orvoslása és az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladattal kapcsolatos általános tájékoztatásnyújtás biztosítása érdekében a székhelyén ügyfélszolgálatot működtet.

(2) *  A közszolgáltató az ügyfélszolgálat keretében az Fgytv.-ben meghatározottakon túlmenően

a) *  a minősítési engedélyt,

b) az alkalmazott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjakat,

c) a közszolgáltatási területre vonatkozó adatokat,

d) * 

e) a lomtalanítással kapcsolatos adatokat, információkat, valamint

f) az alvállalkozóra vonatkozó közérdekű adatokat - ha a közszolgáltató alvállalkozót alkalmaz -,

g) *  az általa megkötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést és annak módosítását

az ügyfélszolgálatán és a honlapján mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé teszi.

(3) *  A közszolgáltató az elkülönített hulladékgyűjtés ösztönzése érdekében a lakosságot az elkülönített hulladékgyűjtés feltételeiről a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott módon tájékoztatja.

VI. Fejezet

Az egyes hulladékfajtákra vonatkozó általános szabályok

23. A termelési hulladék

54. § *  (1) Az a gazdálkodó szervezet, amely termelési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységet végez, törekszik arra, hogy üzletpolitikáját úgy alakítsa ki és a hulladékhierarchia szerinti egyes hulladékgazdálkodási tevékenységeket úgy válassza meg, illetve olyan technológiafejlesztést hajtson végre, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználással jár.

(2) Az a gazdálkodó szervezet, amelynek tevékenysége során termelési hulladék képződik, elősegíti az e törvényben, valamint a hulladékgazdálkodási tervekben foglalt megelőzési, hasznosítási és ártalmatlanítási célok megvalósítását.

(3) A termelési hulladékot elkülönítetten kell gyűjteni.

(4) Törekedni kell arra, hogy a termelési hulladék a képződés helyétől az elérhető leggazdaságosabb módon és legrövidebb időn belül kerüljön hasznosító vagy ártalmatlanító létesítménybe.

(5) A termelési hulladékra a termelési hulladékkal, valamint az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladékhoz hasonló hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet előírásait kell alkalmazni.

24. A veszélyes hulladék

55. § (1) *  A hulladék veszélyes hulladéknak minősül, ha az a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hulladékjegyzékben veszélyes hulladékként szerepel, és megfelel a 2. § (1) bekezdés 48. pontjában foglalt fogalommeghatározásnak.

(2) *  A hulladék akkor is veszélyes hulladéknak minősül, ha az nem veszélyes hulladékként szerepel a hulladékjegyzékben, de a környezetvédelmi hatóság megállapítja, hogy rendelkezik az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők valamelyikével. Az ilyen ismeretlen összetételű és a hulladékjegyzékben közelebbről meg nem határozott típusú hulladékot a környezetvédelmi hatóság döntéséig veszélyes hulladéknak kell tekinteni.

(3) *  A hulladék nem minősül veszélyes hulladéknak, ha a hulladékjegyzékben veszélyes hulladékként szerepel, de a környezetvédelmi hatóság megállapítja, hogy nem rendelkezik az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők egyikével sem.

56. § (1) *  Veszélyes hulladékot hulladékgazdálkodási engedély nélkül más hulladékkal, illetve anyaggal összekeverni vagy hígítani nem lehet.

(2) *  Veszélyes hulladékot nem lehet hígítani vagy összekeverni annak érdekében, hogy a veszélyes anyagok eredeti koncentrációja a hulladékot veszélyes hulladékká minősítő határérték szintje alá csökkenjen.

(3) *  Ha a hulladék keverésére hulladékgazdálkodási engedély nélkül kerül sor, az összekevert hulladékot - amilyen mértékben műszaki, környezetvédelmi szempontból és az ésszerű költségráfordítás figyelembevételével megvalósítható - szét kell választani.

(4) A környezetvédelmi hatóság - a megvalósíthatóságtól függően - a hulladékbirtokost a hulladék szétválasztására kötelezi, ha a (3) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tesz eleget.

(5) A veszélyes hulladék keverése és hígítása hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezet részére akkor engedélyezhető, ha

a) a gazdálkodó szervezet által végzett tevékenység összhangban van a 6. § (1) bekezdésében foglaltakkal,

b) a keverés vagy a hígítás eredményeként a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt hatások csökkennek vagy nem növekednek, valamint

c) a keverési művelet megfelel az elérhető legjobb technikának.

57. § A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló kormányrendelet alapján rendszeres adatszolgáltatásra kötelezett gazdálkodó szervezet, amelynek tevékenysége során veszélyes hulladék képződik,

a) a veszélyes hulladék képződését eredményező termelő tevékenységéről anyagmérleget készít,

b) a veszélyes hulladék képződését, gyűjtését, átadását és átvételét, szállítását és kezelését nyilvántartja, azt bizonylattal igazolja, továbbá

c) tevékenységéről a környezetvédelmi hatóságnak adatot szolgáltat.

58. § (1) A hulladéktermelő a veszélyes hulladékot a nemzetközi egyezményekkel és a közösségi joggal összhangban, valamint a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően csomagolja és címkézi annak gyűjtése, szállítása, valamint tárolása során.

(2) A veszélyes hulladék szállítása során a hulladékot - elektronikus formában is kiállítható - nyomtatvánnyal kell ellátni, amely tartalmazza az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott adatokat.

(3) *  A hasznosításra vagy ártalmatlanításra kerülő veszélyes hulladék a gyűjtést követően a hasznosítás vagy az ártalmatlanítás megkezdéséig az előkezeléssel együtt összesen legfeljebb 1 évig tárolható.

59. § (1) A háztartásban képződő vegyes hulladékra - a (2) bekezdést ide nem értve - az 56-58. §-ban foglaltak nem vonatkoznak.

(2) *  A háztartásban képződő veszélyes hulladékot a hulladéktermelő elkülönítve, a környezet veszélyeztetését kizáró módon gyűjti, és azt a gyűjtőnek, a kereskedőnek, a hulladékkezelőnek vagy a közszolgáltatónak átadja.

(3) *  A háztartásban képződő, elkülönítetten gyűjtött veszélyes hulladék tekintetében az 56-58. §-ban foglaltak teljesítése a hulladék gyűjtőjét, szállítóját és kezelőjét terheli.

25. A hulladékolaj

60. § (1) *  A hulladékolajat elkülönítetten kell gyűjteni, amennyire műszaki szempontból megvalósítható.

(2) A hulladékolaj kezelője azt a hasznosítási vagy ártalmatlanítási műveletet alkalmazza, amely az összességében legjobb környezeti eredményt biztosítja.

(3) *  Hulladékolajat nem lehet összekeverni más tulajdonsággal rendelkező olajjal, valamint egyéb hulladékkal és anyaggal, ha az a hulladékolaj kezelésének akadályozásával jár.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben előírtakat az 56. § (5) bekezdésében, valamint az 58. §-ban meghatározott kötelezettségek betartásával kell gyakorolni.

VII. Fejezet

A hulladék jogellenes elhelyezésével, illetve elhagyásával kapcsolatos szabályok

61. § (1) Hulladéktól a 31. §-ban meghatározottakra figyelemmel, csak kijelölt vagy arra fenntartott helyen, a környezet veszélyeztetését kizáró módon lehet megválni. Nem mentesül a hulladék birtokosára, illetve tulajdonosára vonatkozó szabályok alól az, aki a birtokában, illetve tulajdonában lévő hulladéktól nem az e törvényben meghatározott kötelezettségek teljesítésével válik meg.

(2) Az ingatlanon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett vagy elhagyott hulladék 31. § szerinti elszállításának és kezelésének kötelezettsége a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli.

(3) *  Ha a hulladék tulajdonosa vagy korábbi birtokosa a (2) bekezdés szerinti kötelezettségét önként nem teljesíti, vagy nem állapítható meg a személye, illetve annak személye, aki a hulladéktól az (1) bekezdésben foglaltak megsértésével vált meg, akkor a hulladékbirtokosra vonatkozó 31. § szerinti kötelezettség azt az ingatlanhasználót terheli, akinek az ingatlanán a hulladékot elhelyezték vagy elhagyták.

(4) Ha a közterületen elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is - korábbi birtokosa vagy tulajdonosa a hulladék elszállítására és kezelésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a hulladék elszállításáról és kezeléséről a települési önkormányzat a közszolgáltatóval vagy más hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezettel kötött szerződés útján gondoskodik. Ha a hulladék elszállításáról és kezeléséről a települési önkormányzat a közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján gondoskodik, akkor ezt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemei között meg kell határozni.

(5) *  Az ingatlanhasználó, illetve a (4) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet vagy közszolgáltató mentesül a felelősség alól, ha azt, aki a hulladékot az ingatlan területén vagy közterületen elhagyta vagy jogellenesen elhelyezte, a környezetvédelmi hatóság előtt beazonosításra alkalmas módon megnevezi, és vele szemben a jogellenesség tényét bizonyítja.

(6) A környezetvédelmi hatóság a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladék elszállítására és kezelésére kötelezi azt a személyt, aki e § rendelkezéseire figyelemmel a 31. § (1) bekezdésében megállapított kötelezettségének önként nem tesz eleget.

(7) A települési önkormányzat közterület tisztán tartására vonatkozó kötelezettségének teljesítése a hulladék jogellenes elhelyezéséért, illetve elhagyásáért felelős személyt nem mentesíti a felelősség alól.

VIII. Fejezet

A hulladékgazdálkodási tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek

26. Engedély és nyilvántartásba vétel

62. § (1) *  Hulladékgazdálkodási tevékenység - e törvényben, valamint kormányrendeletben meghatározott kivétellel - a környezetvédelmi hatóság által kiadott hulladékgazdálkodási engedély vagy nyilvántartásba vétel alapján végezhető.

(2) *  Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítési engedély alapján végezhető.

(3) *  A hulladékgazdálkodási engedély, valamint a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a környezetvédelmi hatóságnál kell előterjeszteni a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló kormányrendeletben meghatározott tartalommal.

27. A hulladék besorolása, a melléktermék megfelelőségének igazolása * 

63. § (1) A hulladék termelője, vagy - ha az nem állapítható meg - a hulladék birtokosa a hulladékot típus és jelleg szerint a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint besorolja.

(2) *  Ha a hulladék termelője vagy a hulladék birtokosa besorolási kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a hulladékot a hulladék termelőjének vagy birtokosának telephelye szerint illetékes környezetvédelmi hatóság - a hulladék termelőjének vagy birtokosának költségén - besorolja, és ennek tényét jogszabály előírásainak figyelembevételével határozatban megállapítja.

(3) *  Ha a hulladék termelője vagy birtokosa besorolási kötelezettségének azért nem tesz eleget, mert az adott anyag vagy tárgy a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendelet szerinti hulladékjegyzékben nem szerepel, a hulladék termelője vagy birtokosa erről a környezetvédelmi hatóságot haladéktalanul tájékoztatja. A hulladékjegyzékben nem veszélyes hulladékként szereplő hulladékot a környezetvédelmi hatóság a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint minősíti, majd - ha a besorolás feltételei fennállnak - a hulladék termelőjének vagy birtokosának költségén gondoskodik annak besorolásáról.

(4) A hulladékjegyzékben felsorolt anyag vagy tárgy akkor minősül hulladéknak, ha megfelel a 2. § (1) bekezdésének 23. pontjában foglaltaknak.

64. § *  (1) Ha valamely gazdálkodó szervezet mellékterméket állít elő vagy tevékenysége során melléktermék képződik, és azt melléktermékként tárolja, használja fel vagy forgalmazza, akkor - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a 8. § szerinti melléktermékre vonatkozó feltételeknek való megfelelésről a környezetvédelmi hatóságnak nyilatkozik. A környezetvédelmi hatóság a megfelelés tényét igazolja.

(2) Nem kell nyilatkozni a környezetvédelmi hatóságnak a 8. § szerinti melléktermékre vonatkozó feltételeknek való megfelelésről olyan, kormányrendeletben meghatározott melléktermék esetén, amelynek megfelelőségét a 82. § (4) bekezdése szerinti hatóság ellenőrzi, és a melléktermék felhasználási módja miatt a 8. § szerinti környezetvédelmi feltételek teljesülnek.

28. Nyilvántartás vezetése és adatszolgáltatás

65. § (1) *  A hulladék termelője, kormányrendeletben meghatározott birtokosa, gyűjtője, szállítója, kereskedője, közvetítője és kezelője, valamint a közszolgáltató (a továbbiakban együtt: nyilvántartásra kötelezett) a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló kormányrendeletben meghatározott módon és tartalommal, a tevékenységével érintett hulladékról típus szerint a telephelyén nyilvántartást vezet.

(2) *  A hulladék gyűjtője, szállítója, kereskedője, közvetítője, kezelője az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban a hulladék eredetének nyomon követhetősége céljából, a természetes személytől átvett hulladék esetében

a) a természetes személyazonosító adatokat, valamint

b) a lakcímet

tarthatja nyilván.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartást a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott azonosító kódok alapján kell vezetni.

(4) *  A nyilvántartást, üzemnaplót, bizonylatot a nyilvántartás vezetésére kötelezett legalább 5 évig - veszélyes hulladék esetén 10 évig - megőrzi. Hulladéklerakó esetén a hulladéklerakási tevékenységről szóló nyilvántartás, üzemnapló nem selejtezhető.

(5) *  A nyilvántartás vezetésére kötelezett a nyilvántartás alapján a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló kormányrendelet szerint a környezetvédelmi hatóságnak adatot szolgáltat, továbbá nyilvántartását a hatóság felhívása esetén a hatóság rendelkezésére bocsátja.

(6) *  Az a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló kormányrendeletben meghatározott gazdálkodó szervezet, amely mellékterméket állít elő vagy tevékenysége során melléktermék képződik, és az előállított vagy képződött anyagot, tárgyat melléktermékként tárolja, használja fel vagy forgalmazza, a melléktermékről - kormányrendeletben meghatározott tartalommal - nyilvántartást vezet.

66. § (1) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről a közszolgáltató gondoskodik.

(2) *  A 65. § (5) bekezdése szerinti kötelezettség nem terjed ki arra a hulladékra, amelyet a hulladék birtokosa a 24-27. § szerinti - a gyártóra és a forgalmazóra vonatkozó - kötelezettség alapján üzemeltetett átvételi helyen adja át.

(3) *  A gyártóra, a forgalmazóra és a közvetítő szervezetre kormányrendelet külön nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeket állapíthat meg.

(4) A hulladék átvevője az átvett hulladékról bizonylatot ad, valamint a hulladék előző birtokosának a hulladékgazdálkodási tevékenység végzésére jogosító okiratokat, hulladékgazdálkodási engedélyt bemutatja.

(5) *  A hatóság vagy a hulladék előző birtokosának kérésére a kezelést igazoló dokumentumokat be kell mutatni.

67. § A hulladékgazdálkodással kapcsolatos egységes információs rendszert az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer önálló részeként a környezetvédelemért felelős miniszter alakítja ki és működteti.

29. Hulladéklerakási járulék

68. § (1) *  A hulladéklerakó üzemeltetője, illetve a (2) bekezdésben meghatározott ártalmatlanítási művelet végzője (a továbbiakban együtt: járulékfizetésre kötelezett) a hulladéklerakás csökkentése, valamint az e törvényben meghatározott hasznosítási arányok teljesítése érdekében hulladéklerakási járulékot fizet. A hulladéklerakási járulék adók módjára behajtandó köztartozás. A hulladéklerakási járulék nem áthárítható.

(2) *  A hulladéklerakási járulékot a 2. mellékletben meghatározott Dl, D2, D3, D4, D5 és D12 kóddal ellátott ártalmatlanítási művelet után kell befizetni az 5. mellékletben meghatározott hulladékfajta, -jelleg, illetve -típus esetében és számítási mód szerint. A hulladéklerakási járulék megfizetésének kötelezettsége az 5. mellékletben meghatározott hulladék lerakásával keletkezik.

(3) *  A járulékfizetésre kötelezett a járulékfizetési kötelezettségét annak keletkezésétől számított 15 napon belül a környezetvédelmi hatóságnak - az e célra készített formanyomtatványon - bejelenti (bejelentés).

(4) *  A hulladéklerakási járulékot a járulékfizetésre kötelezett negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig az e célra vezetett központi költségvetési fizetési számlára forintban fizeti be.

(5) A járulékfizetésre kötelezett a hulladéklerakóban elhelyezett hulladékról naprakész nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza

a) a járulékfizetés alapjára és a megfizetett járulék összegére, valamint

b) *  a hulladéklerakóban elhelyezett hulladék mennyiségére, fajtájára, jellegére és típusára

vonatkozó adatokat.

(6) *  A járulékfizetésre kötelezett a bejelentésen és a hulladéklerakási járulék befizetésén túlmenően az (5) bekezdésben meghatározott tartalommal a környezetvédelmi hatóság részére negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig adatot szolgáltat. Az adatokat igazoló dokumentumokhoz csatolja a járulék megfizetését igazoló okiratok másolatát.

(7) * 

(8) * 

69. § (1) A hulladéklerakási járulék bizonylatait a környezetvédelmi hatóság ellenőrzi.

(2) Ha a környezetvédelmi hatóság az ellenőrzése során megállapítja, hogy a járulékfizetésre kötelezett a hulladéklerakási járulékot nem vagy nem megfelelően fizette meg, a járulékfizetésre kötelezettet kötelezi

a) a megfizetendő járulék vagy

b) a nem megfelelő összegben megfizetett járulék különbözetének

kamattal növelt összegben történő megfizetésére.

(3) *  A járulékfizetésre kötelezett által megfizetett összeget - ha az összes tartozásnál kisebb - sorrendben (ezen belül nemenként a legrégebbi tartozástól kezdve) az adóbírságra, a mulasztási bírságra, azt követően a késedelmi pótlékra, végül a hulladéklerakási járulék tartozásra kell elszámolni.

(4) *  Ha a járulékfizetésre kötelezett a bejelentési, a nyilvántartási, az adatszolgáltatási, valamint a hulladéklerakási járulék- és pótlékbefizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az adózás rendjéről szóló törvényt kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol a törvény adóhatóságot említ, azon környezetvédelmi hatóságot kell érteni.

(4a) *  A környezetvédelmi hatóság megkeresésére a hulladéklerakási járulék adók módjára való behajtása érdekében az adóhatóság jár el.

(5) *  A járulékfizetésre kötelezettnek nem kell hulladéklerakási járulékot fizetni, ha

a) a környezetvédelmi hatóság által engedélyezett rekultiváció vagy kármentesítés során a rekultivációval vagy kármentesítéssel érintett hulladéklerakóból hulladékot helyeznek át egy másik hulladéklerakóba,

b) az állam vagy az Európai Unió által támogatott kármentesítés során képződő hulladékot helyeznek el hulladéklerakóban,

c) 5000 lakosegyenérték szennyezőanyag-terhelést meg nem haladó szennyvíztisztító telepen képződött települési szennyvíziszapot helyeznek el hulladéklerakóban, és a szennyvíziszapban lévő anyagok a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló kormányrendelet mellékletében meghatározott határértékeket meghaladják, és ennek következtében a szennyvíziszap mezőgazdasági célú felhasználása termőföldön nem lehetséges,

d) a hulladéklerakóban települési szennyvíziszapkomposztot helyeznek el takarórétegként, amelyből a biogázt és a növények számára hasznosítható tápanyagokat előzetesen kinyerték, majd a kinyerést követően visszamaradt szennyvíziszapot komposztálták, és a szennyvíziszapkomposztban található anyagok a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló kormányrendelet mellékletében meghatározott szennyvíziszapkomposztra vonatkozó határértékeket meghaladják, és ennek következtében a szennyvíziszapkomposzt mezőgazdasági célú felhasználása termőföldön nem lehetséges.

(6) *  A járulékfizetésre kötelezett a települési szennyvíziszap hulladéklerakóban történő lerakása után az 5. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 4. pontjában meghatározott mértékű hulladéklerakási járulék 50%-át fizeti meg, ha a szennyvíziszapból a biogázt és a növények számára hasznosítható tápanyagokat előzetesen kinyerték és a kinyerést követően visszamaradt szennyvíziszapban található anyagok a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló kormányrendelet mellékletében meghatározott szennyvíziszapra vonatkozó határértékeket meghaladják.

69/A. § *  (1) A hulladéklerakási járulékkal kapcsolatos jogsértő cselekmények megelőzése, valamint a ténylegesen lerakott hulladékmennyiség után fizetendő hulladéklerakási járulék megfizetésének biztosítása érdekében a járulékfizetésre kötelezett a hulladéklerakó területén elektronikus megfigyelő- és beléptető rendszert épít ki.

(2) A járulékfizetésre kötelezett az elektronikus megfigyelőrendszerrel a hulladék hulladéklerakóba történő beszállításáról, a hulladék tömegének hídmérlegen történő méréséről, valamint a gépjármű hulladéklerakóból történő kilépéséről elektronikus berendezéssel - hang rögzítése nélkül - mozgóképfelvételt (a továbbiakban: felvétel) készít.

(3) Az elektronikus megfigyelőrendszert úgy kell kiépíteni, hogy a felvételen a hulladéklerakó területére be- és kilépő gépjárművek raktere, szállítmánya a hulladéklerakó bejáratától a hídmérlegig tartó útszakaszon folyamatosan és teljes egészében látható legyen, és a felvétel lehetőség szerint - az érintett személy azonosítására alkalmas módon - személyes adatot ne rögzítsen.

(4) A járulékfizetésre kötelezett az elektronikus beléptető rendszerrel a hídmérlegen áthaladó gépjármű rendszámát és a Ht. 68. § (5) bekezdés b) pontja szerinti adatokat rögzíti.

69/B. § *  (1) A járulékfizetésre kötelezett a felvételt és az elektronikus beléptető rendszer által rögzített adatokat (a továbbiakban: adatok) a rögzítéstől számított 60 napig megőrzi. A megőrzési határidő elteltével - a 69/C. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel - a járulékfizetésre kötelezett a felvételt és az adatokat haladéktalanul törli.

(2) A járulékfizetésre kötelezett mindenki számára jól látható helyen és olvashatóan figyelemfelhívó jelzést és tájékoztatást helyez el

a) a hulladéklerakó területén kialakított elektronikus megfigyelő- és beléptető rendszer alkalmazásáról,

b) a felvétel rögzítésének, gyűjtésének, tárolásának céljáról,

c) az elektronikus megfigyelő- és beléptető rendszert üzemeltető személyéről,

d) a felvétel és az adatok kezelésének módjáról, valamint

e) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek az érintettek jogaira és érvényesítésük rendjére vonatkozó rendelkezéseiről.

(3) A felvétel és az adatok - megkeresés alapján vagy a hatóság által végzett helyszíni ellenőrzés alkalmával - kizárólag

a) a környezetvédelmi hatóság,

b) bűncselekmény gyanújának észlelése esetén a nyomozó hatóság, valamint

c) a bíróság

részére adhatók át.

69/C. § *  (1) A személyes adatokat tartalmazó felvétel és az adatok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben, valamint az e törvényben meghatározottak szerint rögzíthető, gyűjthető, tárolható és használható fel. A járulékfizetésre kötelezett a felvétel és az adatok rögzítése, gyűjtése, tárolása során adatkezelőnek minősül. Az adatkezelő - a 69/A. § (1) bekezdésében védett érdek biztosítása céljából - kizárólag a felvétel és az adatok rögzítését, gyűjtését, tárolását végezheti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti felhasználásnak minősül, ha a felvételt vagy az adatokat hatósági vagy bírósági eljárásban bizonyítékként felhasználják.

(3) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel vagy a rögzített adatok érintik, a felvétel vagy az adatok rögzítésétől számított 60 napon belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy a felvételt vagy az adatokat annak kezelője ne törölje.

(4) A bíróság vagy más hatóság megkeresésére, vagy a hatóság által végzett helyszíni ellenőrzés alkalmával a felvételt és az adatokat a bíróságnak vagy a hatóságnak haladéktalanul meg kell küldeni, illetve át kell adni.

(5) Ha a felvétel vagy az adatok törlésének mellőzését kérték, és a mellőzés kérésétől számított 30 napon belül a bíróság vagy más hatóság megkeresésére nem került sor, a felvételt és az adatokat haladéktalanul törölni kell, kivéve, ha a 60 napos megőrzési határidő még nem járt le.

(6) A felvételt és az adatokat csak az adatkezelő által feljogosított személy jogosult megismerni jogsértő cselekmény megelőzése vagy megszakítása érdekében. A felvételt, az adatokat, valamint az adatkezelőt, a felvétel és az adatok megismerésére egyéb okból jogosult személy nevét, a felvétel és az adatok megismerésének okát, idejét jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

30. Céltartalék és biztosítás

70. § (1) Az a kormányrendeletben meghatározott gazdálkodó szervezet, valamint az a közszolgáltató, amely hulladékkezelő létesítményt üzemeltet, a kezelésre kerülő hulladék mennyiségével arányosan, biztosítékot nyújtó céltartalékot képez.

(2) A céltartalékot - kormányrendeletben meghatározott kivétellel - a működés folyamán, az adózás előtti eredmény terhére kell képezni, és az előre látható kockázat, illetve veszteség figyelembevételével, időarányosan vagy teljesítményarányosan úgy elkülöníteni, hogy a hulladékkezelő létesítmény bezárásakor vagy a létesítményben végzett tevékenység felhagyásakor a céltartalék a létesítmény rekultivációjához és utógondozásához, valamint a hulladék kezeléséhez szükséges jövőbeni költségeket mindenkor fedezni tudja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet, illetve közszolgáltató a hulladékkezelő létesítmény rekultivációjához és utógondozásához, valamint a hulladék kezeléséhez szükséges jövőbeni költségekről az üzleti év végén becslést készít, amelyet az üzleti év végét követő év május 31-ig a környezetvédelmi hatóságnak benyújt. A becslés, valamint az ahhoz kapcsolódó valamennyi dokumentáció bemutatja, hogy a képzett céltartalék összege a hulladékkezelő létesítmény rekultivációjához és utógondozásához, valamint a hulladék kezeléséhez szükséges jövőbeni költségekhez arányos mértékben lett megállapítva és elkülönítve.

(4) A környezetvédelmi hatóság a (3) bekezdés szerinti becslést az abban foglaltak szakmai értékelésével kiegészítve a Hivatal részére minden év július 15-éig megküldi.

71. § A tevékenységével okozható, előre nem látható környezeti károk felszámolását lehetővé tevő finanszírozás biztosítása érdekében környezetvédelmi biztosítást köt az a kormányrendeletben meghatározott gazdálkodó szervezet,

a) *  amelynek tevékenysége során kormányrendeletben meghatározott mennyiségű hulladék képződik,

b) *  amely e törvény szerint hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet végez, valamint az,

c) amely az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott célból Magyarország területére hulladékot behoz, kivisz vagy átszállít.

72. § (1) A céltartalék képzésére kötelezett gazdálkodó szervezet, illetve a közszolgáltató, valamint a környezetvédelmi biztosítás kötésére kötelezett személy az üzleti év végét követő év május 31-ig a környezetvédelmi hatóságnak igazolja, hogy

a) a céltartalék rendelkezésére áll, vagy

b) a környezetvédelmi biztosítást megkötötte.

(2) *  A környezetvédelmi biztosítással, a céltartalék képzésével, valamint a gyártók biztosítékadási kötelezettségével kapcsolatos részletes szabályokat kormány- vagy miniszteri rendelet határozza meg.

IX. Fejezet

A hulladékgazdálkodás tervezése

31. *  Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv és az Országos Megelőzési Program

73. § *  (1) *  A környezetvédelmi igazgatási szerv a hulladékgazdálkodás stratégiai célkitűzéseinek, az e törvényben megállapított célok elérésének, továbbá az alapvető hulladékgazdálkodási elvek érvényesítésének érdekében elkészíti az Országos Hulladékgazdálkodási Tervet (a továbbiakban: OHT), és annak részeként az Országos Megelőzési Programot (a továbbiakban: OMP).

(2) *  Az OHT és az OMP kidolgozásakor a környezetvédelmi igazgatási szerv, a környezetvédelmi hatóság, valamint a helyi önkormányzatok - szükség esetén - együttműködnek az Európai Unió érintett tagállamaival és az Európai Bizottsággal.

(3) Az OHT-t és az OMP-t a környezetvédelemért felelős miniszter terjeszti a Kormány elé.

(4) Az OHT és az OMP elfogadásáról a Kormány határozatban dönt. * 

32. *  A területi hulladékgazdálkodási tervek és a területi megelőzési programok

74. § *  (1) *  A környezetvédelmi igazgatási szerv a hulladékgazdálkodási tervekre és a megelőzési programokra vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendeletben megjelölt területre területi hulladékgazdálkodási tervet, és annak részeként területi megelőzési programot készít.

(2) A területi hulladékgazdálkodási terveket és a területi megelőzési programokat a környezetvédelemért felelős miniszter hagyja jóvá.

33. Az OHT-re, az OMP-re, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervekre és a területi megelőzési programokra vonatkozó közös szabályok * 

75. § *  (1) Az OHT-t, az OMP-t, valamint a területi hulladékgazdálkodási terveket és a területi megelőzési programokat - a tervezési területre vonatkozó környezetvédelmi programokban, a területfejlesztési koncepciókban és programokban, a településfejlesztési koncepcióban és integrált településfejlesztési stratégiában, valamint terület- és településrendezési tervekben foglaltakkal összhangban - 7 évre kell elkészíteni.

(2) *  A környezetvédelmi igazgatási szerv az OHT, az OMP, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervek és a területi megelőzési programok készítésébe a tervezési területen működő helyi önkormányzatokat, érdek-képviseleti és környezetvédelmi civil szervezeteket, továbbá a területen illetékességgel rendelkező hatóságokat, valamint környezetvédelmi igazgatási szerveket bevonja.

(3) Az OHT, az OMP, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervek és a területi megelőzési programok kidolgozását, egyeztetését, elfogadását a hulladékgazdálkodási tervekre és a megelőzési programokra vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendelet szerint kell elvégezni.

(4) *  A környezetvédelmi igazgatási szerv az OHT-t, az OMP-t, valamint a területi hulladékgazdálkodási terveket és a területi megelőzési programokat a tervezési időszak negyedik évében felülvizsgálja, a felülvizsgálat eredményéről beszámolót készít, és azt a környezetvédelemért felelős miniszter elé terjeszti.

(5) *  A beszámolóban a környezetvédelmi igazgatási szerv bemutatja a tervezési területen képződő hulladék mennyiségére, a hulladékgazdálkodás helyzetére, a hulladékkezelő létesítmények állapotára, a kezelési kapacitásokra, a kezelés végzésére és az ezek környezeti hatásaira vonatkozó információkat, valamint ezek alapján ismerteti a tervezett intézkedések előrehaladását, az OHT és az OMP, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervek és a területi megelőzési programok esetleges módosításának szükségességét.

76. § (1) Az OHT-nek, valamint a területi hulladékgazdálkodási terveknek legalább az alábbiakat kell tartalmazniuk:

a) *  a hulladékképződés, illetve a hulladék káros hatásainak megelőzése, a gazdasági növekedés és az abból fakadó környezeti hatások megszüntetésének érdekében a tervezési területen elérendő célokat, továbbá az intézkedések és az eredmények nyomon követését, értékelését szolgáló minőségi és mennyiségi referenciaszinteket és mutatókat;

b) a tervezési területen képződő, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladék típusait, mennyiségét és eredetét;

c) *  a tervezési területről várhatóan elszállításra vagy a területre beszállításra kerülő hulladék mennyiségét;

d) a hulladékáramok jövőbeni alakulásának becslését;

e) az elérendő hulladékgazdálkodási célokat;

f) a kezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelményeket;

g) az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedéseket;

h) *  a meglévő gyűjtési rendszerek, valamint a hulladékkezelő létesítmények és üzemeltetőik bemutatását, figyelemmel a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről, a hulladékká vált gépjárművekről, az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről, az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről, a hulladékolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól, a biológiailag lebomló hulladék kezeléséről, az építési-bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól, valamint a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek részletes szabályairól szóló jogszabályban előírtakra;

i) *  az új gyűjtési rendszer bevezetésére vagy a kezelési kapacitások fejlesztésére vonatkozó igények felmérését, továbbá a tervezési időszak során bezárásra kerülő hulladékkezelő létesítményeket, valamint a hulladékkezelési infrastruktúra továbbfejlesztésének lehetőségét;

j) a jövőbeni ártalmatlanító és kiemelt jelentőségű hasznosító létesítmények területének kiválasztására és kapacitásának tervezésére vonatkozó kritériumrendszert;

k) a hulladékgazdálkodással járó különös gazdálkodási feladatok megoldásához szükséges, tervezett hulladékgazdálkodási technológiákat, módszereket, célkitűzéseket;

l) az e) pont szerinti célok megvalósítását szolgáló cselekvési programot, ennek keretében a hulladékgazdálkodás, valamint az újrahasználatra előkészítés, az újrafeldolgozás, a hasznosítás és az ártalmatlanítás racionalizálását elősegítő intézkedések meghatározását, végrehajtásuk sorrendjét és határidejét, a megvalósításhoz szükséges eszközök, eljárások, berendezések és létesítmények meghatározását, valamint ezek becsült költségeit;

m) annak értékelését, hogy a hulladékgazdálkodási tervek hogyan járulnak hozzá az e törvényben foglalt célkitűzések megvalósításához.

(2) Az OHT, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervek a tervezési terület földrajzi sajátosságaira tekintettel tartalmazhatják az alábbiakat:

a) *  a hulladékgazdálkodási feladatoknak az állam és az ingatlanhasználó közötti megosztását,

b) a hulladékgazdálkodási feladatok megoldását elősegítő gazdasági és egyéb eszközök értékelését,

c) a nyilvánosság és a fogyasztói csoportok felvilágosítását segítő, a környezeti tudatosságot fejlesztő intézkedéseket, valamint

d) a felhagyott és környezetszennyezéssel, illetve környezetkárosítással érintett hulladékártalmatlanító létesítményeket, továbbá ezek rekultivációjára, utógondozására, továbbá monitoringjára vonatkozó intézkedéseket.

(3) *  Az OHT-t, az OMP-t, valamint a területi hulladékgazdálkodási terveket és a területi megelőzési programokat a 92. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott előírással összhangban kell kidolgozni.

(4) *  A csomagolási hulladékra vonatkozó feladatokat, helyi ösztönző rendszereket és tilalmakat - az (1) bekezdés szerinti tartalommal - az OHT, valamint a hulladékgazdálkodási tervek önálló tervrészeként vagy külön tervben kell meghatározni.

(5) Az OMP-nek, valamint a területi megelőzési programnak különösen az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) önálló tervrészként a hulladékképződés megelőzésére irányuló célkitűzéseket, feladatokat, azok eredményességének, hasznosságának értékelését, továbbá a jogszabályalkotásra, illetve módosításra, valamint a gazdasági ösztönzők bevezetésére vonatkozó javaslatokat,

b) a hulladékképződés megelőzését szolgáló intézkedések és az intézkedések által elért eredmények nyomon követésére és értékelésére, továbbá a tervezett intézkedések hatékonyságának ellenőrzésére szolgáló egyedi minőségi és mennyiségi referenciaszinteket, mutatókat,

c) a 4. mellékletben foglaltakra figyelemmel azokat az általános és az egyes gazdasági ágazatokhoz kötődő jogi, gazdasági és szemléletformáló intézkedéseket, amelyekkel a tervezési időszakban elősegíthető:

ca) a fenntartható fogyasztás,

cb) a termelő technológiák fajlagos hulladékkibocsátásának és a képződő hulladék veszélyességének csökkentése, valamint az alternatív technológiák és alternatív bemeneti helyettesítő anyagok megjelenése a kevesebb és kevésbé veszélyes hulladék képződésének érdekében,

cc) *  a termékek hulladékká válásának késleltetése, veszélyesanyag-tartalmuk csökkentése - különös tekintettel a tartós, újrahasználható és újrafeldolgozható termékekre, valamint az ezek előállítását szolgáló technológiákra -, valamint

d) *  a meglévő és tervezett megelőzési intézkedések eredményeit és hatékonyságát, a hulladékképződés, valamint a veszélyes anyagok hulladékban való jelenlétének alakulását a jelentősebb hulladékáramok és a meghatározó gazdasági ágazatok vonatkozásában.

77. § *  (1) Az OHT-t, az OMP-t, valamint a területi hulladékgazdálkodási terveket és a területi megelőzési programokat a környezetvédelemért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi, és elérhetőségét folyamatosan biztosítja.

(2) A Kormány az OHT és az OMP végrehajtásának feltételeit, a környezetvédelemért felelős miniszter a területi hulladékgazdálkodási tervek és a területi megelőzési programok végrehajtásának feltételeit biztosítja.

(3) Az OHT-ben, az OMP-ben, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervekben és a területi megelőzési programokban foglaltakat a gazdaságpolitikai döntések kialakítása, továbbá a nemzetgazdaság bármely ágában megvalósuló állami tervezés és végrehajtási tevékenység, valamint a hatósági döntések meghozatala során lehetőség szerint érvényre kell juttatni.

34. * 

78. § * 

X. Fejezet

A hulladékgazdálkodással kapcsolatos egyes hatósági tevékenységek

35. Hatósági engedélyezés, nyilvántartásba vétel, ellenőrzés és felügyeleti díj * 

79. § (1) *  Hulladékgazdálkodási engedély határozott időre, de legfeljebb 5 évre adható.

(2) *  A 13. § (1) bekezdés szerinti kereskedőt, közvetítőt, valamint a közvetítő szervezetet a környezetvédelmi hatóság bejelentés alapján, határozott időre, de legfeljebb 5 évre veszi nyilvántartásba.

(3) * 

(4) *  A környezetvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási engedélyt,, valamint a nyilvántartásba vett adatokat módosíthatja vagy visszavonhatja.

(5) Hivatalból eljárva vagy kérelemre induló eljárás esetén a környezetvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási engedélyt korábbi módosításaival együtt egységes szerkezetbe foglalja. Kérelem esetén a kérelem előterjesztője igazgatási szolgáltatási díjat fizet.

(6) *  A környezetvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási engedély iránti kérelmet elutasítja, illetve a nyilvántartásba vételt megtagadja, ha a hulladékgazdálkodási tevékenység során alkalmazni tervezett művelet nem felel meg a jogszabályokban foglaltaknak, vagy az nem áll összhangban a 6. § (1) bekezdésében foglaltakkal.

(7) *  Nem adható hulladékgazdálkodási engedély, illetve minősítési engedély annak, továbbá nem vehető nyilvántartásba az, akinek vagy amelynek az önkormányzati vagy az állami adóhatósággal szemben köztartozása van.

(8) *  A hulladékgazdálkodási hatósági engedélyezési eljárásokban az ügyintézési határidő 45 nap.

(9) Az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet vagy miniszteri rendelet a (4)-(7) bekezdésben foglalt feltételekhez kapcsolódó szabályokat részletesen meghatározhatja.

(10) *  Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet 15. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott minősítés tárgyában a döntését a kérelem benyújtását követő 50 napon belül hozza meg.

80. § (1) A környezetvédelmi hatóság által kiadott hulladékgazdálkodási engedélynek legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) *  az engedélyes azonosító adatait (név, cím, KÜJ- és KTJ-azonosítók, statisztikai számjel),

b) a hulladék fajtáját, típusát és mennyiségét,

c) az engedélyezett hulladékgazdálkodási tevékenység megnevezését,

d) a hulladékgazdálkodási tevékenységgel érintett területet,

e) a bevezetendő biztonsági és elővigyázatossági intézkedésekre vonatkozó követelményeket, valamint

f) az engedély időbeli hatályát.

(2) A környezetvédelmi hatósági nyilvántartásnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) *  a nyilvántartásba vételre jogosult azonosító adatait (név, cím, KÜJ- és KTJ-azonosítók, statisztikai számjel),

b) a nyilvántartásba vett hulladékgazdálkodási tevékenység megnevezését,

c) a hulladékgazdálkodási tevékenységet végző telephelyének pontos címét, valamint

d) a hulladékgazdálkodási tevékenységgel érintett hulladék fajtáját, jellegét.

(3) *  A környezetvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkezők (1) bekezdésben, valamint a nyilvántartásba vettek (2) bekezdésben meghatározott adatairól nyilvántartást vezet.

(4) *  Az (1) bekezdés b), c), d) és f) pontja kapcsán vezetett nyilvántartás, valamint a (2) bekezdés szerinti nyilvántartás a (2) bekezdés b)-d) pontjában foglalt adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

81. § (1) *  A környezetvédelmi hatóság minősítési engedélyt csak annak a hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetnek adhat, amelyben az állam, a települési önkormányzat vagy a települési önkormányzatok társulása a szavazatok többségével tulajdoni hányada alapján közvetlenül vagy közvetve rendelkezik, és a társaság tulajdonosaként jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja.

(2)-(5) * 

82. § (1) *  A környezetvédelmi hatóság a hulladékbirtokostól, a hulladék gyűjtőjétől, szállítójától, közvetítőjétől, kereskedőjétől, kezelőjétől és a közszolgáltatótól, valamint a melléktermék gyártójától, felhasználójától, forgalmazójától tájékoztató adatot, összefoglalót, igazolást, jelentést kérhet.

(2) *  A hulladékbirtokost, a hulladék gyűjtőjét, szállítóját, közvetítőjét, kereskedőjét, kezelőjét és a közszolgáltatót a környezetvédelmi hatóság ellenőrzi. A környezetvédelmi hatóság ellenőrzése kiterjed a hulladékbirtokos által átvett, összegyűjtött és elszállított hulladék eredetére, tulajdonságára, mennyiségére, rendeltetési helyére. A környezetvédelmi hatóság képviselője a közúti közlekedés ellenőrzésére jogosult hatóság közreműködésével a hulladékszállítmányokat feltartóztathatja.

(3) *  Ha hulladékgazdálkodással kapcsolatos környezetvédelmi, közegészségügyi veszélyhelyzet, súlyos kötelezettségszegés vagy ennek lehetősége szükségessé teszi, a környezetvédelmi hatóság haladéktalanul és előzetes bejelentés nélkül helyszíni ellenőrzést is tart.

(4) *  A melléktermékként előállított, felhasznált vagy forgalmazott, illetve tárolt anyag vagy tárgy 8. §-ban meghatározott feltételeknek való megfelelését a környezetvédelmi hatóság, továbbá a termék megfelelőségének és biztonságának ellenőrzéséért felelős hatóság, illetve piacának felügyeletéért felelős hatóság ellenőrzi.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott hatóság tájékoztatja a gyártó telephelye szerint illetékes környezetvédelmi hatóságot, ha megállapítja, hogy a melléktermékként előállított, felhasznált vagy forgalmazott, illetve tárolt anyag vagy tárgy nem felel meg a 8. § szerinti feltételeknek.

82/A. § *  (1) Az a gazdálkodó szervezet, amely e törvény alapján hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet folytat - kivéve a közszolgáltatót, valamint azt az esetet, ha a tevékenység az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozik -, a tárgyév február 28-ig a környezetvédelmi hatóság részére éves felügyeleti díjat fizet. A tevékenység év közben történő megkezdése esetén a felügyeleti díj arányos részét kell megfizetni a hulladékgazdálkodási engedély jogerőre emelkedését vagy a nyilvántartásba vételt követő 30 napon belül.

(2) A felügyeleti díj a környezetvédelmi hatóság bevételét képezi, amelyet a felügyeleti tevékenységével kapcsolatos működési költségeinek fedezetére használhat fel.

(3) A felügyeleti díj mértéke

a) *  hulladékgazdálkodási engedélyhez kötött tevékenység esetén telephelyenként (a fióktelepet, valamint telephely hiányában a székhelyet is ideértve) 40 000 forint,

b) *  nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység esetén telephelyenként (a fióktelepet, valamint telephely hiányában a székhelyet is ideértve) 25 000 forint.

83. § (1) *  A Koordináló szerv által az elszámolással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban, illetve a díjhátralék esedékességét követően megtett intézkedésekre, valamint a közszolgáltató hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő értesítési, tájékoztatási, szolgáltatásnyújtási kötelezettségére vonatkozó rendelkezések természetes személy ingatlanhasználókkal, társasházakkal, illetve lakásszövetkezetekkel szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására az Fgytv.-t kell alkalmazni azzal, hogy a társasházakról szóló törvény szerinti társasházi közösség, továbbá a lakásszövetkezet az Fgytv. alkalmazásában fogyasztónak minősül.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.

(3) *  A fogyasztóvédelmi hatósági eljárásban a fogyasztónak igazolnia kell, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos és az eljárás alapjául szolgáló panaszt az érintett Koordináló szerv vagy közszolgáltató felé megtette.

35a. *  Hulladékgazdálkodási információk publikus felületen történő közzététele

83/A. § *  Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer publikus felületén - a személyes adatok kivételével - közzé kell tenni

a) a 80. § (1) és (2) bekezdésében foglalt, a hulladékgazdálkodási engedélyben vagy a nyilvántartásban szereplő adatokat - a hulladékgazdálkodási tevékenységekre vonatkozó adatokat tevékenységfajtánként és hulladéktípusonként -,

b) a képződő és a kezelt hulladékok mennyiségére vonatkozó, a hulladékkal kapcsolatos adatszolgáltatásból származó összesített adatokat területi bontásban és térképi megjelenítéssel, külön feltüntetve a települési hulladék képződésére és kezelésére vonatkozó összesített adatokat.

36. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályok megsértésének jogkövetkezményei

84. § (1) A környezetvédelmi hatóság az e törvényben, valamint más jogszabályban meghatározott előírások teljesítése érdekében a hulladékbirtokost, a hulladék tulajdonosát, illetve a környezethasználót kötelezi

a) *  a jogszabályban foglalt vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségeinek betartására, illetve a jogsértő állapot megszüntetésére, ha az abban foglalt előírásokat a hulladék birtokosa, tulajdonosa, illetve a környezethasználó megszegi, teljesülésüket elmulasztja, illetve a hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy a minősítési engedélyhez kötött tevékenységet az engedélytől, a nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet a nyilvántartástól eltérő módon gyakorolja;

b) a környezetet veszélyeztető, szennyező, illetve károsító tevékenység felfüggesztésére, abbahagyására, az eredeti állapot helyreállítására;

c) a környezet szennyezése esetében olyan intézkedés megtételére, amely a környezetszennyezést csökkenti vagy megszünteti, a környezet károsodását kizárja.

(2) *  A környezetvédelmi hatóság - az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően - felfüggeszti, korlátozza vagy megtiltja a hulladékgazdálkodási engedélyhez, minősítési engedélyhez kötött tevékenység engedélytől eltérő vagy engedély nélküli, valamint a nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység nyilvántartástól eltérő vagy nyilvántartás nélküli folytatását. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható.

(3) A környezetvédelmi hatóság azt a gazdálkodó szervezetet, amely hulladékot termékként, illetve melléktermékként használ fel, forgalmaz vagy tárol, kötelezi a hulladék melléktermékként történő felhasználásának, forgalmazásának, illetve tárolásának beszüntetésére, valamint a hulladék - a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott - hulladékjegyzék szerint történő besorolására.

85. § (1) *  A környezetvédelmi hatóság a nyilvántartásba vételhez, illetve hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy minősítési engedélyhez kötött tevékenységet nyilvántartásba vétel, illetve engedély nélkül folytató személytől, valamint attól, aki e törvény rendelkezéseitől eltérő módon hulladékot szállít, hulladékot más ingatlanán, illetve közterületen jogellenesen elhelyez vagy elhagy, a jogsértéssel érintett eszközt, dolgot, illetve a hulladék szállítására használt járművet, valamint bármely dolgot, amelyre a hatóság előtti eljárásban, mint tárgyi bizonyítási eszközre szükség lehet, a helyszínen lefoglalhatja.

(2) A környezetvédelmi hatóság a lefoglalt eszközt, dolgot, illetve járművet a helyszínről elszállítja és megőrzi. Ha az elszállítás nem lehetséges vagy aránytalanul magas költséggel járna, az eszközt, dolgot, illetve járművet a környezetvédelmi hatóság a jogsértő őrizetében hagyja a használat, valamint az elidegenítés és megterhelés jogának megtiltásával.

(3) A környezetvédelmi hatóság a lefoglalást megszünteti, ha

a) a környezetvédelmi hatóság előtti eljárásban a hatóság hulladékgazdálkodási bírságot nem szabott ki;

b) *  a környezetvédelmi hatóság előtti eljárásban az (1) bekezdésben meghatározott tényállással kapcsolatban hulladékgazdálkodási bírságot szabtak ki, és a bírságot, valamint egyéb költséget az eljárás alá vont személy a környezetvédelmi hatóságnak az előírt határidőn belül maradéktalanul megfizette, vagy arra a hatóság - elidegenítési tilalom bejegyzése mellett - részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyezett;

c) a jogsértéssel kapcsolatban indult büntetőeljárásban a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság a lefoglalásról határozatot hozott;

d) a hulladék, illetve a hulladék szállítására használt jármű tulajdonosa írásban nyilatkozik arról - és ezzel bizonyítja -, hogy a jogsértés időpontjában nem volt tudomása arról, hogy a hulladékot szállító, illetve jogszerűtlenül elhagyó vagy elhelyező személy az eszközt, dolgot vagy járművet jogsértés céljából használja fel;

e) elrendelésének oka megszűnt;

f) a hatóság az eljárást megszüntette.

(4) A lefoglalt eszköz, dolog, illetve jármű - a (3) bekezdés c) pontja szerinti eset kivételével - annak adható ki, aki a tulajdonjogát minden kétséget kizáróan igazolja, vagy annak, akitől azt a környezetvédelmi hatóság lefoglalta, feltéve, hogy a jogszerű birtoklás tényét igazolja. A kiadás feltétele, hogy a lefoglalás megszüntetéséről rendelkező döntés közlésének napját követő nap és a kiadni rendelt eszköz, dolog, illetve jármű kiadásának napja közötti időtartamra eső szállítási, illetve tárolási költséget a környezetvédelmi hatóság részére igazoltan megtérítsék.

(5) Ha a lefoglalt eszközt, dolgot, illetve járművet a lefoglalást elrendelő végzés kiadását követő 60 napon belül a (4) bekezdésben meghatározott személy a környezetvédelmi hatóságtól nem veszi át, azt a környezetvédelmi hatóság értékesítheti. Az értékesítésből befolyt ellenérték a kiadni rendelt, de át nem vett eszköz, dolog vagy jármű helyébe lép.

(6) *  Ha az (5) bekezdés szerint értékesített eszköz, dolog vagy jármű után kapott ellenértéket az annak átvételére jogosult személy a környezetvédelmi hatóság ez irányú tájékoztatását követő 5 éven belül - a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - nem veszi át, az eszköz, dolog vagy jármű értékesítéséből befolyt ellenérték az állam tulajdonába kerül.

(7) Az (5) és (6) bekezdésben meghatározott határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.

(8) A lefoglalt eszközt, dolgot, illetve járművet el kell kobozni, ha

a) *  az ügyben jogerősen a 86. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bírságot szabtak ki, és a jogerősen kiszabott bírságot, valamint egyéb költséget a jogsértő személy az előírt határidőig nem fizette meg, és arra részletfizetést vagy fizetési halasztást - a fizetési kötelezettség esedékességétől számított 8 napon belül benyújtott kérelem alapján - a környezetvédelmi hatóság a részére nem engedélyezett, valamint

b) a lefoglalást elrendelő végzés kiadását követő 60 napon belül a hulladék, illetve a hulladék szállítására használt jármű tulajdonosa nem nyilatkozik arról, hogy a jogsértés időpontjában nem volt tudomása arról, hogy a hulladékot szállító, illetve jogszerűtlenül elhagyó vagy elhelyező személy az eszközt, dolgot vagy járművet jogsértés céljából használja fel, vagy az ügy összes körülményeire tekintettel megállapítható, hogy a hulladék tulajdonosa tudomással bírhatott arról, hogy a lefoglalt eszközt, dolgot vagy járművet jogsértésre használják fel, és ennek tényéről a környezetvédelmi hatóságot nem tájékoztatta.

(9) A lefoglalt eszköz, dolog, illetve jármű értékesítéséből befolyt bevételeket a területileg illetékes környezetvédelmi hatóság számlájára kell megfizetni.

86. § (1) *  Az a természetes vagy jogi személy, egyéni vállalkozó, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki (amely) * 

a) a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabály, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus vagy hatósági határozat előírásait megsérti,

b) hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, nyilvántartásba vételhez vagy bejelentéshez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély, hozzájárulás, nyilvántartásba vétel vagy bejelentés nélkül, továbbá attól eltérően végez, vagy

c) a melléktermék előállításáról vagy képződéséről a környezetvédelmi hatóságot nem vagy nem megfelelően tájékoztatja, hulladékot termékként vagy melléktermékként használ fel, forgalmaz vagy tárol,

azt a környezetvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási bírsággal kapcsolatos részletes szabályokról szóló kormányrendelet szerint hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezi.

(2) *  A hulladékgazdálkodási bírságot a jogsértés szerint egyszerű bírságként, mérlegelési szempontok alapján megállapított bírságként vagy alapbírság és módosító tényezők szorzataként megállapított bírságként kell kiszabni.

(3) Ha a jogsértés a tevékenység vagy mulasztás súlyára, az elkövetés vagy kötelezettségszegés következményeire tekintettel annyira csekély, hogy bírság alkalmazása szükségtelen, a bírság kiszabása mellőzhető.

(4) *  Ha a hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezett a kiszabott bírság megfizetésére előírt határidő lejárta előtt az eredeti állapotot helyreállítja, illetve a jogellenes állapotot megszünteti, a környezetvédelmi hatóság - az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel - a bírságot kérelemre csökkentheti, ha a bírság célja csökkentett összeggel is elérhető.

(5) A hulladékgazdálkodási bírság

a) a visszafordíthatatlan környezetkárosítást okozó,

b) az ugyanazon jogsértés ismétlődésével vagy egyéb súlyosbító körülmény felmerülésével megvalósuló, vagy

c) a hulladékgazdálkodási tevékenységet ellenőrző környezetvédelmi hatóság szándékolt félrevezetésével, ellenőrzésének akadályozásával együtt járó

jogsértés esetén nem mérsékelhető.

(6) *  A hulladékgazdálkodási bírság megfizetése nem mentesít a büntetőjogi, továbbá a kártérítési felelősség, valamint a tevékenység korlátozására, felfüggesztésére, tiltására vagy a megfelelő védekezés kialakítására, a természetes vagy eredeti környezeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítése alól.

(7) A jogerősen kiszabott hulladékgazdálkodási bírság adók módjára behajtandó köztartozás.

XI. Fejezet

Záró rendelkezések

37. Jelentéstétel az Európai Bizottság felé

87. § (1) A hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelv 15. cikke szerinti jelentési kötelezettséget a környezetvédelemért felelős miniszter teljesíti.

(2) A környezetvédelemért felelős miniszter tájékoztatja az Európai Bizottságot a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

a) 6. cikk (4) bekezdése alapján a 10. § (2) bekezdése szerinti miniszteri rendeletről az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről szóló kormányrendelettel összhangban;

b) 7. cikk (2) és (3) bekezdésének megfelelően az 55. § (2) bekezdésében foglalt eset megvalósulásáról, és az Európai Bizottság rendelkezésére bocsát minden vonatkozó információt, bizonyítékot;

c) 11. cikk (1) bekezdésének megfelelően a 3. § a) pontjában, a 89. § (3) bekezdésében és a 95. § (2)-(5) bekezdésében foglaltak alapján hozott intézkedések teljesüléséről, továbbá a teljesülés elmaradása esetén annak okairól, valamint az azok elérésére tervezett intézkedésekről;

d) 11. cikk (5) bekezdése alapján a termékek újrahasználatával, újrahasználatra előkészítésével, valamint a hulladék újrafeldolgozásával kapcsolatos célok teljesítéséről;

e) 16. cikk (1) bekezdésének megfelelően a 3. § c) pontja, valamint a 20. és 21. § alapján tett kifogásokról;

f) 25. cikk (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő jogszabályi előírásokról;

g) 33. cikkének megfelelően a IX. fejezetben foglaltakkal összhangban az OHT-ról, a területi hulladékgazdálkodási tervekről, az OMP-ről, a területi hulladékgazdálkodási programokról, valamint ezek lényeges módosításáról;

h) 37. cikkének megfelelően az e törvényben foglaltak végrehajtásáról, ideértve a 7. cikk (2) és (3) bekezdése alapján az 55. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat.

38. Felhatalmazó rendelkezések

88. § (1) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza:

1. *  a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységét, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeit; * 

2. a termelési hulladék, valamint az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladékhoz hasonló hulladék képződésének megelőzésével, és a termelési hulladék, valamint az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladékhoz hasonló hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait;

3. *  a veszélyes hulladék képződésének megelőzésével kapcsolatos tevékenységek és a veszélyes hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek végzésének feltételeit; * 

4. a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételével, engedélyezésével kapcsolatos előírásokat, valamint az engedélyek és a nyilvántartás tartalmi követelményeit;

5. a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeket; * 

6. a hulladékgazdálkodási tervek és a megelőzési programok előkészítésének részletes szabályait, részletes tartalmi követelményeit, területi hatályát; * 

7. a hulladékgazdálkodási bírság megállapításának és kiszabásának módját, mértékét;

8. a hulladék külföldről történő behozatalát, az országból történő kivitelét és az ország területén történő átszállítását;

9. a letéti díj, valamint az újrahasználható és a nem újrahasználható termékek betétdíja megállapításának és alkalmazásának részletes szabályait, továbbá a letéti díjjal, illetve a betétdíjjal kapcsolatban a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó követelményeket;

10. a visszavételi és visszaadási lehetőség alkalmazását, a használt termékek, illetve a hulladék átvételi, gyűjtési és hasznosítási arányait és azok teljesítésének határidejét;

11. a csomagolás és a csomagolószer hulladékká válását megelőző tevékenységek, valamint a hulladékká vált csomagolással kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait;

12. *  az elektromos és elektronikus berendezés hulladékká válását megelőző tevékenységek és a hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezéssel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait, valamint az elektromos és elektronikus berendezések vissza- és átvételi díját; * 

13. az elem és akkumulátor hulladékká válását megelőző tevékenységek, valamint a hulladékká vált elemmel és akkumulátorral kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait;

14. a gépjárművek hulladékká válását megelőző tevékenységek, valamint a hulladékká vált gépjárművekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait; * 

15. *  az építési-bontási hulladék képződésének megelőzésével kapcsolatos tevékenységek, az építési-bontási törmelék újrahasználatának, valamint az építési-bontási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait;

16. a szennyvíziszapok és a szennyvíziszapkomposzt mezőgazdasági felhasználásának és a szennyvíziszapokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait;

17. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításának részletes szabályait, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj szerkezetét;

18. a közszolgáltató kiválasztásának módját és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés tartalmi követelményeit; * 

19. a céltartalék képzésére kötelezettek körét, a céltartalék formáját és mértékét, felhasználásának feltételeit, elszámolásának és nyilvántartásának szabályait, a környezetvédelmi biztosítás részletes szabályait, valamint a gyártók biztosítékadására vonatkozó részletes szabályokat; * 

20. az életciklus-szemléleten alapuló vizsgálati elemzés elvégzésének részletes szabályait;

21. a hulladékképződés megelőzését szolgáló technológia- és termékfejlesztés, a termék újrahasználata, továbbá a hulladék környezetkímélő kezelése érdekében a gyártó által igénybe vehető kedvezmények részletes szabályait;

22. a hulladéklerakási járulék megfizetésének részletes szabályait; * 

23. a közszolgáltató által teljesítendő adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat;

24. a számviteli szétválasztásra vonatkozó részletes szabályokat;

25. a Hivatal által kiszabható bírság felső határát;

26. a közterület tisztántartásával kapcsolatos hulladékgazdálkodási szabályokat;

27. *  a melléktermék státusznak való megfelelés igazolására, valamint a melléktermék tárolására és nyilvántartására vonatkozó részletes szabályokat;

28. *  a biológiailag lebomló hulladék képződésének megelőzésére vonatkozó tevékenységek, valamint a biológiailag lebomló hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait, valamint a biohulladékból előállított komposzt osztályozásának szabályait;

29. a hulladékstátusz megszűnésének megállapítására vonatkozó részletes kritériumokat, valamint a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatos tanúsítás rendjét, a tanúsításra jogosult szervezetekre vonatkozó szabályokat;

30. a hulladéklerakási járulékból befolyt összeg felhasználásának céljait és szabályait; * 

31. *  az elkülönített hulladékgyűjtésre vonatkozó részletes szabályokat; * 

32. *  az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes szabályait, valamint az üzemnapló vezetésével kapcsolatos részletes szabályokat; * 

33. *  a Koordináló szerv kijelölésének módját, részletes feladatkörét, a koordinációjával és az erőforrás-gazdálkodásával összefüggő szabályokat; * 

34. *  az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervre vonatkozó részletes szabályokat, e körben a közszolgáltatási területek lehatárolásának részletes szabályait; * 

35. *  a Koordináló szerv adatkezelésének részletes szabályait, továbbá a közszolgáltató, a települési önkormányzat, valamint a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa adatszolgáltatási kötelezettségének részletes szabályait. * 

(2) *  Felhatalmazást kap a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg:

1. a veszélyes és nem veszélyes hulladéktípusokat tartalmazó hulladékjegyzéket, és a hulladék veszélyességét eredményező tulajdonságok megállapítására vonatkozó részletes szabályokat; * 

2. *  a hulladékstátusz megszűnésének megállapítására vonatkozó részletes műszaki feltételeket;

3. a hulladéklerakás technikai követelményeit, a betelt lerakók lezárásának és utógondozásának technikai feltételeit, valamint részletes szabályait;

4. *  a hulladék termikus kezelésének technikai követelményeit és részletes szabályait; * 

5. a hulladékolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályait;

6. a poliklórozott bifenilek (PCB) és poliklórozott terfenilek (PCT), valamint az azokat tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályait;

7. a titán-dioxid-ipar hulladékai kezelésének részletes szabályait; * 

8. a hulladékgazdálkodással kapcsolatos egységes információs rendszer kialakításának részletes szabályait;

9. *  a hasznosítási műveleteket és az energetikai hasznosítás feltételeként meghatározott energiahatékonysági mutató megállapítására vonatkozó szabályokat, valamint az ártalmatlanítási műveleteket; * 

10. a hulladékgazdálkodási engedélyre és a nyilvántartásba vételre vonatkozó felügyeleti díjjal kapcsolatos részletes szabályokat. * 

(3) Felhatalmazást kap:

a) az egészségügyért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben, hogy

aa) *  a humán gyógyszer hulladékká válását megelőző tevékenységek és a gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek végzésének szabályait, valamint a gyógyszergyártók biztosítékadására és tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó részletes szabályokat,

ab) *  az egészségügyi intézményekben képződő hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek végzésének részletes szabályait,

ac) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményeket;

b) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter, hogy

ba) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra vonatkozó díjképzés átláthatóságának biztosítása érdekében a közszolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatok - különösen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos díjmegállapítás, költségek, bevételek, kiadások, beruházások, valamint az ezzel összefüggő műszaki információk - körét és a közzététel módját,

bb) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjait, a díjalkalmazási feltételeket, a díjmegfizetés rendjét,

bc) *  a Hivatal miniszter részére történő adatszolgáltatási kötelezettségének rendjére, módjára, tartalmára, formájára és időpontjára vonatkozó részletes szabályokat, * 

bd) * 

be) *  a Hivatal hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó javaslattételi kötelezettségének időpontjára, rendjére, módjára, tartalmára vonatkozó részletes szabályokat * ,

bf) *  a Koordináló szerv részére történő adatszolgáltatás tartalmát és rendjét * ,

bg) *  a díjhátralék kezelésére vonatkozó részletszabályokat,

bh) *  a szolgáltatási díjat, a díjalkalmazási feltételeket, a díjmegfizetés rendjét, a közszolgáltatási díj felosztásának elvét, * 

rendeletben állapítsa meg.

(4) Felhatalmazást kap a települési önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletben állapítsa meg:

a) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szabályait, illetve a 35. §-ban foglalt rendelkezések érvényesítéséhez szükséges szabályokat;

b) az elkülönített hulladékgyűjtésre vonatkozó részletes szabályokat;

c) a közterület tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokat;

d) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó, a (3) bekezdés b) pontjának bb) alpontja szerinti miniszteri rendeletben nem szabályozott díjalkalmazási és díjfizetési feltételeket.

39. Hatályba léptető rendelkezések

89. § (1) Ez a törvény - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - 2013. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 94. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 95. § 2015. január 1-jén lép hatályba.

40. Átmeneti rendelkezések

90. § (1) *  E törvény rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(2) *  A begyűjtési és tárolási engedélyek időbeli hatályuk lejártáig hatályosak, azt követően hatályukat vesztik. A begyűjtési és tárolási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetre a gyűjtőre, a szállítóra, a kereskedőre, a közvetítőre és a hulladékkezelőre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) A törvény hatálybalépésekor működő gazdálkodó szervezet, amely mellékterméket állít elő, vagy tevékenysége során melléktermék képződik, és az előállított vagy képződött anyagot, tárgyat melléktermékként használja fel, tárolja vagy forgalmazza, a melléktermék 8. § szerinti feltételeknek való megfeleléséről a melléktermék képződését vagy előállítását követő 6 hónapon belül tájékoztatja a környezetvédelmi hatóságot.

(4)-(5) * 

(6)-(7) * 

(8) *  Hulladékgazdálkodási közszolgáltatást 2014. július 1-jétől csak az a nonprofit gazdasági társaság végezhet, amely hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel és minősítő okirattal, vagy - a 34. § (3) bekezdésben és a (9) bekezdésben foglaltakra tekintettel - 2015. június 30-át követően kiadott minősítési engedéllyel rendelkezik, valamint a települési önkormányzattal az e törvény hatálybalépését követően és minősítési okirat birtokában hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést kötött.

(9) *  Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély 2015. június 30-át követően nem adható ki. Az e törvény alapján kiadott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély az abban meghatározott ideig, de legkésőbb 2015. december 31-ig hatályos.

(9a) *  Ha a környezetvédelmi hatóság 2015. június 30-át követően, de a (9) bekezdésben meghatározott hatályvesztést megelőzően minősítési engedélyt ad ki a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel rendelkező közszolgáltató részére, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyt a minősítési engedély kiadásával egyidejűleg visszavonja.

(10) *  Az a gazdálkodó szervezet, amely hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet végez, a 2013. évben az e tevékenység folytatása miatti éves felügyeleti díj 50%-át a környezetvédelmi hatóság részére legkésőbb 2013. augusztus 31-ig megfizeti.

(11) *  A 2. § (1) bekezdés 37. pontja szerinti közszolgáltatón kívül 2013. december 31-ig közszolgáltatónak kell tekinteni azt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást ellátó gazdálkodó szervezetet is, amely 2012. december 31-én hulladékgazdálkodási közszolgáltatást látott el, és azóta e tevékenységét folyamatosan végzi.

91. § *  (1) *  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj legmagasabb mértékét a 88. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontjában foglalt felhatalmazás alapján megalkotott rendelet hatálybalépéséig az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell megállapítani.

(2) *  A természetes személy ingatlanhasználó részére kiállított számlában meghatározott hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat) nem haladhatja meg a 2012. április 14. napján alkalmazott díj legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát.

(2a) *  A Koordináló szerv a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig köteles írásban igazolni a fogyasztóvédelmi hatóságnak a (2), (2b), (5) és az (5a) bekezdésben foglalt előírások teljesülését.

(2b) * 

(2c) *  A (2) bekezdés szempontjából alkalmazott díjnak

a) a települési önkormányzat rendeletében a természetes személy ingatlantulajdonosra megállapított teljes díj, vagy

b) ha a települési önkormányzati rendelet díjat nem állapított meg, akkor a 2012. április 14-én a közszolgáltatóval fennálló hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben a természetes személy ingatlantulajdonosokra vonatkozóan meghatározott díj összegének a díjfizetésre egyébként kötelezett lakosszámra eső értéke tekintendő.

(2d) *  Ha a szolgáltatási, illetve műszaki tartalom változása vagy a közszolgáltató döntése folytán a 2012. április 14-ét követően 2013. június 30-ig alkalmazott díj a 2012. április 14-én alkalmazott díjnál alacsonyabb, a (2) bekezdés szerinti díj számításánál ezt - több alacsonyabb alkalmazott díj esetén a legalacsonyabbat - kell a számítás alapjául venni.

(3) *  A társasházat a (2) bekezdésben meghatározott díjcsökkentés a társasházat alkotó azon albetétek vonatkozásában illeti meg, amelyeket természetes személy ingatlanhasználó használ. A társasház évente írásban tájékoztatja a Koordináló szervet a természetes személy és nem természetes személy ingatlanhasználók társasházon belüli megoszlásáról. A Koordináló szerv a tájékoztatás kézhezvételét követően kiállított, esedékes számlájában érvényesíti a természetes személy ingatlanhasználók után a társasházat e rendelkezés alapján megillető díjcsökkenést. E rendelkezés megfelelően alkalmazandó a lakásszövetkezetre is. A díjcsökkenést vita esetén a közhiteles nyilvántartásból megismerhető, természetes és nem természetes személy tulajdonosok tulajdoni hányadainak egymáshoz viszonyított aránya alapján kell elszámolni.

(4) *  A közszolgáltatást igénybe vevő társasház vagy lakásszövetkezet a társasházban, illetve lakásszövetkezetben lakó természetes személy ingatlanhasználót a (2) bekezdésben meghatározott díjtétel alapján a díjcsökkentés összegéről tájékoztatja.

(5) *  A Koordináló szerv a kibocsátott számlán szereplő fizetendő összeg vonatkozásában a számla kiküldésével köteles tájékoztatást nyújtani a természetes személy ingatlanhasználók, illetve társasházak és lakásszövetkezetek részére a (2), a (2d), a (3) és a (10) bekezdésben foglaltak teljesüléséről. A tájékoztatásnak összegszerűen tartalmaznia kell, hogy a rezsicsökkentés nélkül milyen fizetési kötelezettség terhelte volna a természetes személy ingatlanhasználókat, illetve társasházakat és lakásszövetkezeteket.

(5a) *  A Koordináló szerv a kibocsátott számlán köteles jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint a 2013. július 1-je óta eltelt időszakban. A Koordináló szerv személyében bekövetkező változás esetében a korábbi Koordináló szerv rezsicsökkentéssel kapcsolatos adatait a 37. § rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával kell biztosítani az új Koordináló szerv részére.

(5b) *  Az (5) bekezdésben foglalt rendelkezés a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.

(6) *  E § vonatkozásában a költségvetési szervre és a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti ápolást, gondozást nyújtó intézményre a természetes személy ingatlanhasználóra irányadó szabályokat kell alkalmazni.

(7) *  A nem természetes személy ingatlanhasználó részére kiállított számlában meghatározott hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért fizetendő összeg nem haladhatja meg a települési önkormányzat 2012. december 31-én hatályos rendeletében meghatározott - kedvezmények és mentességek nélküli - teljes közszolgáltatási díj legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegét.

(8) *  Ha a nem természetes személy ingatlantulajdonos vonatkozásában a települési önkormányzat 2012. december 31-én külön díjat nem alkalmazott, a (7) bekezdés esetében közszolgáltatási díjnak

a) a települési önkormányzat rendeletében általánosan megállapított, vagy

b) a természetes személy ingatlantulajdonos által - kedvezmények és mentességek nélkül - fizetett

közszolgáltatási díjat kell tekinteni.

(9) *  2013. évre vonatkozóan a közszolgáltató a felügyeleti díjat a Hivatal részére díjfelügyeleti tevékenységéért szeptember 1. napjáig fizeti meg.

(10) *  Ha a (2) vagy a (2d) bekezdés szerint megállapított díj 2013. július 1-jét követően legalább 10%-kal nem alacsonyabb a 2013. június 30-án alkalmazott díjnál, akkor a Koordináló szerv köteles azt legalább annyival csökkenteni, hogy a fizetendő díj a 2013. június 30-án alkalmazott díjnál legalább 10%-kal alacsonyabb legyen.

(11) *  A (2) és (10) bekezdés szerinti, a közszolgáltatási díj legmagasabb mértékére vonatkozó rendelkezéseket a Koordináló szervnek akkor is érvényesítenie kell, ha 2013. június 30-át követően a műszaki tartalom megváltozott, az azonban nem a természetes személy ingatlanhasználó kifejezett kérésére történt.

(12) *  Ha a közszolgáltató a (2), a (2d) és a (10) bekezdésben meghatározott díjak alapjául szolgáló gyűjtőedényhez képest eltérő űrmértékű gyűjtőedényt (a továbbiakban: új gyűjtőedény) rendszeresít vagy ajánl fel, az új gyűjtőedény vonatkozásában alkalmazható legmagasabb ürítési díjat - egytényezős közszolgáltatási díj esetén közszolgáltatási díjat - a (13)-(16) bekezdés szerint számítja ki a közszolgáltató.

(13) *  A közszolgáltató az általa ellátott egyes önkormányzatok közigazgatási területére vonatkozóan kiszámítja a (2), a (2d) és a (10) bekezdés alapján a gyűjtőedény méretenként meghatározott legmagasabb ürítési díj, valamint a gyűjtőedény térfogatának hányadosát (a továbbiakban: fajlagos ürítési díjtétel).

(14) *  Ha az új gyűjtőedény űrmértéke kisebb, mint bármely korábban alkalmazott gyűjtőedény méret, vagy ha az új gyűjtőedény űrmértékét kormányrendelet határozza meg, a közszolgáltató legmagasabb ürítési díjként legfeljebb a (13) bekezdés szerint meghatározott fajlagos ürítési díjtételek közül a legalacsonyabb díjtétel és az új gyűjtőedény űrmértékének szorzatát alkalmazhatja.

(15) *  Ha az új gyűjtőedény űrmértéke nem kisebb, mint bármely korábban alkalmazott gyűjtőedény méret, a közszolgáltató ürítési díjként legfeljebb a (13) bekezdés szerint meghatározott fajlagos ürítési díjtételek átlagértékét és az új gyűjtőedény űrmértékének szorzatát alkalmazhatja.

(16) *  Ha az új gyűjtőedény rendszeresítését követően az ingatlanhasználó által átadott települési vegyes hulladék mennyisége változatlan marad vagy csökken, és a (15) bekezdésben meghatározott számítással a részére meghatározható közszolgáltatási díj legmagasabb összege emelkedne, a közszolgáltató a továbbiakban is legfeljebb a (2), a (2d) és a (10) bekezdésben meghatározott díjat alkalmazhatja.

(17) *  A (12)-(16) bekezdésben meghatározott rendelkezések a rendelkezésre állási díj meghatározását nem érintik.

91/A. § *  (1) *  Ha a közszolgáltató az általa nyújtott közszolgáltatást közbeiktatott személy vagy szerződéses kapcsolati lánc (a továbbiakban együtt: közvetített szolgáltatás) útján juttatja el a természetes személy ingatlanhasználó, illetve jogszabály alapján vele egy díjkategóriába tartozó személy (a továbbiakban együtt: rezsicsökkentésre jogosult) részére, a Koordináló szerv legfeljebb a természetes személy ingatlanhasználóra a 91. §-ban meghatározott díjat alkalmazhatja.

(2) *  A közvetített szolgáltatásban részes közbenső szereplő az elszámolási időszakot megelőző hónap 10. napjáig a Koordináló szerv részére adatot szolgáltat, hogy az elszámolási időszakban milyen arányban oszlik meg a vele szerződéses kapcsolatban álló rezsicsökkentésre jogosult és más felhasználók között a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díja. A Koordináló szerv ezen adatszolgáltatás alapján külön-külön számlát bocsát ki a közszolgáltatást közvetítő személy részére a rezsicsökkentésre jogosult és más felhasználók hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjáról. Ha az adatszolgáltatást a közvetített szolgáltatásban részes közbenső szereplő határidőben nem teljesíti, a Koordináló szerv csak egy, a díjcsökkentést nem tartalmazó számlát bocsát ki.

(3) A 91. §-ban meghatározott mértékű díjcsökkentés a (2) bekezdés szerint előírt adatszolgáltatás elmulasztása esetén is megilleti a rezsicsökkentésre jogosultat, melynek terhét a közszolgáltatást közvetített szolgáltatásként nyújtó személy viseli.

(4) A közszolgáltatást közvetített szolgáltatásként nyújtó személy az általa kibocsátott számlában legfeljebb a 91. §-ban meghatározott díjat alkalmazhatja.

(5) A közszolgáltatást közvetített szolgáltatásként nyújtó személy a (4) bekezdés szerint kibocsátott számlán szereplő fizetendő összeg vonatkozásában, annak kiküldésével egyidejűleg, egyértelműen, írásban köteles tájékoztatást nyújtani a rezsicsökkentésre jogosult részére az e § szerinti előírt díjcsökkentésről. A tájékoztatásban külön, összegszerűen fel kell tüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét az elszámolt időszak vonatkozásában, valamint összesítve az egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCXXXI. törvény hatályba lépését követő időszakban.

(6) *  A Koordináló szerv bármikor jogosult betekinteni a (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatást megalapozó adatokba, számításokba, illetve az alkalmazott módszertanba.

(7) A (4) és az (5) bekezdésekben foglalt rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.

91/B. § *  (1) *  A Koordináló szerv legfeljebb a természetes személy ingatlanhasználóra a 91. §-ban meghatározott díjat alkalmazhatja

a) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézmény és a támogatott lakhatás, valamint

b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, gyermekotthon, lakásotthon, utógondozó otthon és javítóintézet

esetében, ha a szolgáltatás után a fenntartó a központi költségvetésről szóló törvény szerinti támogatásban részesül.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.

92. § (1) 2020. december 31-ig a háztartási, valamint a háztartásihoz hasonló hulladék részét képező papír-, fém-, műanyag- és üveghulladék újrahasználatra előkészítésének és újrafeldolgozásának együttes mértékét a képződött mennyiséghez viszonyítva tömegében országos szinten legalább 50%-ra kell növelni.

(2) A települési hulladék részeként lerakásra kerülő biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiséget - a települési hulladéklerakóban évente lerakott hulladék mért összetételét és az összetevők tömeg szerinti megoszlását alapul véve - az 1995-ben országos szinten képződött, a települési hulladék részét képező biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiséghez képest 2016. július 1-jéig 35%-ra, azaz 820 000 tonna alá kell csökkenteni.

(3) 2020. december 31-ig a nem veszélyes építési-bontási hulladék - a föld és a kő kivételével - újrahasználatra előkészítésének, újrafeldolgozásának és egyéb, anyagában történő hasznosításának - ideértve a feltöltési műveleteknél más anyagok helyettesítésére használt hulladékot - együttes mértékét a képződött mennyiséghez viszonyítva tömegében országos szinten legalább 70%-ra kell növelni.

(4) Az OMP-t első alkalommal 2013. december 12-ig kell kidolgozni, amelyben meg kell határozni a hulladékképződés megelőzése, továbbá a gazdasági növekedés és az ebből eredő hulladékképződés által okozott környezeti hatások megszüntetésének érdekében a 2020. évre elérendő célokat, valamint az intézkedések és az eredmények nyomon követését, értékelését szolgáló minőségi és mennyiségi referenciaszinteket, illetve mutatókat.

92/A. § *  Azon közszolgáltató, amely az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XLI. törvény hatálybalépéséig három hónapnál ritkábban állított ki számlát, az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XLI. törvény hatálybalépését követő két hónapon belül a díjfizetéssel nem rendezett időszak vonatkozásában számla kibocsátására köteles.

92/B. § *  Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben, amelyet első alkalommal 2016. március 31-ig kell kidolgozni, meg kell határozni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos céljait, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás fejlesztésének irányait; a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának optimális területi lehatárolását és az adott területen minimálisan ellátandó közszolgáltatási feladatokat; az infrastrukturális erőforrások optimális használatának rendszerét.

(2) *  Az önkormányzatok 2016. június 30-ig módosítják a közszolgáltatási szerződéseiket oly módon, hogy azokból törlésre kerül a közszolgáltatási díjbeszedés és a kintlévőség-kezelés, valamint rögzítésre kerül, hogy a közszolgáltató részére a Koordináló szerv a közszolgáltatási szerződésben rögzített feladataiért szolgáltatási díjat fizet.

(3) *  A 2016. április 1-jén működő közszolgáltató a 32/A. § (1) bekezdés f) pontja szerinti megfelelőségi véleményt 2016. október 1-jéig beszerzi.

(4) *  Ha a 2016. április 1-jén működő közszolgáltató megfelelőségi véleménnyel a (3) bekezdésben meghatározott határidőig nem rendelkezik, a települési önkormányzat a (3) bekezdésben meghatározott határidőt követő 30 napon belül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést 1 hónapos határidővel felmondja. A települési önkormányzat e kötelezettségét a fővárosi és megyei kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárás keretében vizsgálja.

41. Az Európai Unió jogának való megfelelés

93. § (1) Ez a törvény

a) a hulladékgazdálkodás közösségi stratégiájáról szóló, 1997. február 24-i tanácsi állásfoglalásnak;

b) a hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelvnek;

c) a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló 2000/532/EK bizottsági határozat módosításáról szóló, 2001. január 22-i 2000/119/EK bizottsági határozatnak;

d) a környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

e) a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

f) a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében rögzített célok teljesítésének igazolására szolgáló szabályok és számítási módszerek megállapításáról szóló, 2011. november 18-i bizottsági határozatnak;

g) *  a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II. mellékletének módosításáról szóló, 2015. július 10-i 2015/1127/EU bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) *  Ez a törvény

a) az 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és

b) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének felváltásáról szóló, 2014. december 18-i 1357/2014/EU bizottsági rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(3) A törvény tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló - a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított -1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8-10. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

42. Módosító rendelkezések

94. § * 

95. § (1)-(5) * 

(6) * 

(7)-(8) * 

96-107. § * 

43. * 

108. § * 

1. melléklet a 2012. évi CLXXXV. törvényhez * 

Veszélyességi jellemzők

1. HP 1 „Robbanásveszélyes”: Olyan hulladék, amely képes kémiai reakció révén gázt fejleszteni olyan hőmérsékleten és nyomáson, továbbá olyan sebességgel, hogy környezetében ezzel kárt okoz. Beleértendő a pirotechnikai hulladék, a robbanásveszélyes szervesperoxid-hulladék és a robbanásveszélyes önreaktív hulladék.

1.1. Ha a hulladék egy vagy több olyan anyagot tartalmaz, amelyet az 1. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, a hulladékot vizsgálati módszerekkel kell értékelni - amennyiben ez megfelelő és arányos - a HP 1 kategória tekintetében. Ha valamely anyag, keverék vagy árucikk jelenléte arra utal, hogy a hulladék robbanásveszélyes, azt a HP 1 kategóriának megfelelő veszélyességűnek kell minősíteni.

1.2. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai, valamint a figyelmeztető mondatok kódjai a hulladékoknak a HP 1 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

1. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai: Figyelmeztető mondatok kódjai:
instabil robbanóanyagok H 200
robbanóanyagok 1.1 H 201
robbanóanyagok 1.2 H 202
robbanóanyagok 1.3 H 203
robbanóanyagok 1.4 H 204
önreaktív anyagok A H 240
szerves peroxidok A
önreaktív anyagok B H 241
szerves peroxidok B

2. HP 2 „Oxidáló”: Olyan hulladék, amely - általában azzal, hogy oxigént biztosít - más anyag égését okozza vagy elősegíti.

2.1. Ha a hulladék egy vagy több olyan anyagot tartalmaz, amelyet a 2. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, a hulladékot vizsgálati módszerekkel kell értékelni - amennyiben ez megfelelő és arányos - a HP 2 kategória tekintetében. Ha valamely anyag jelenléte arra utal, hogy a hulladék oxidáló hatású, azt a HP 2 kategóriának megfelelő veszélyességűnek kell minősíteni.

2.2. A HP 2 veszélyességi kategóriába besorolandó hulladékokra vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai, valamint a figyelmeztető mondatok kódjai:

2. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai: Figyelmeztető mondatok kódjai:
oxidáló gázok 1 H 270
oxidáló folyadékok 1 H 271
oxidáló szilárd anyagok 1
oxidáló folyadékok 2 H 272
oxidáló folyadékok 3
oxidáló szilárd anyagok 2
oxidáló szilárd anyagok 3

3. HP 3 „Tűzveszélyes”:

a) a tűzveszélyes folyékony hulladék olyan folyékony hulladék, amelynek lobbanáspontja 60 °C alatt van, vagy olyan gázolaj, dízel és könnyű fűtőolaj hulladéka, amelynek lobbanáspontja >55 °C és <75 °C;

b) a tűzveszélyes öngyulladó folyékony és szilárd hulladék olyan szilárd vagy folyékony hulladék - akár kis mennyiségben is -, amely a levegővel való érintkezést követő öt percen belül meggyullad;

c) a tűzveszélyes szilárd hulladék olyan szilárd hulladék, amely könnyen éghető, vagy súrlódás révén tüzet okozhat, vagy elősegíti azt;

d) a tűzveszélyes gáz-halmazállapotú hulladék olyan gáz-halmazállapotú hulladék, amely levegőn 20 °C-on és 101,3 kPa szokásos nyomáson tűzveszélyes;

e) a vízzel reakcióba lépő hulladék olyan hulladék, amely vízzel érintkezve veszélyes mennyiségben bocsát ki tűzveszélyes gázokat;

f) egyéb tűzveszélyes hulladék: tűzveszélyes aeroszolok, tűzveszélyes önmelegedő hulladék, tűzveszélyes szerves peroxidok és tűzveszélyes önreaktív hulladék.

3.1. Ha a hulladék egy vagy több olyan anyagot tartalmaz, amelyet a 3. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, a hulladékot vizsgálati módszerekkel kell értékelni, amennyiben ez megfelelő és arányos. Ha valamely anyag jelenléte arra utal, hogy a hulladék tűzveszélyes, azt a HP 3 kategóriának megfelelő veszélyességűnek kell minősíteni.

3.2. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai, valamint a figyelmeztető mondatok kódjai a hulladékoknak a HP 3 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

3. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai: Figyelmeztető mondatok kódjai:
tűzveszélyes gázok 1 H 220
tűzveszélyes gázok 2 H 221
aerosol 1 H 222
aerosol 2 H 223
tűzveszélyes folyadékok 1 H 224
tűzveszélyes folyadékok 2 H 225
tűzveszélyes folyadékok 3 H 226
tűzveszélyes szilárd anyagok 1 H 228
tűzveszélyes szilárd anyagok 2
önreaktív anyagok CD H 242
önreaktív anyagok EF
szerves peroxidok CD
szerves peroxidok EF
öngyulladó folyadékok 1 H 250
öngyulladó szilárd anyagok 1
önmelegedő anyagok 1 H 251
önmelegedő anyagok 2 H 252
vízzel reakcióba lépő anyagok 1 H 260
vízzel reakcióba lépő anyagok 2 H 261
vízzel reakcióba lépő anyagok 3

4. HP 4 „Irritáló” - bőrirritáció és szemkárosodás: Olyan hulladék, amely a bőrrel vagy szemmel érintkezve bőrirritációt vagy szemkárosodást okozhat.

4.1. Ha a hulladék egy vagy több olyan anyagot tartalmaz a küszöbérték feletti koncentrációban, amelyet a 4.2-4.6. pontban megjelölt veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, a hulladékot a HP 4 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

4.2. A Skin corr. 1A (H 314), Skin irrit. 2 (H 315), Eye dam. 1 (H 318) és Eye irrit. 2 (H 319) kategóriák szempontjából történő értékelés esetében a figyelembe vett küszöbérték 1%.

4.3. Ha a Skin corr. 1A (H 314) kategóriába besorolt összes anyag koncentrációjának összege eléri vagy túllépi az 1%-ot, a hulladékot a HP 4 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

4.4. Ha a H 318 kategóriába besorolt összes anyag koncentrációjának összege eléri vagy túllépi a 10%-ot, a hulladékot a HP 4 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

4.5. Ha a H 315 vagy H 319 kategóriába besorolt összes anyag koncentrációjának összege eléri vagy túllépi a 20%-ot, a hulladékot a HP 4 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

4.6. Megjegyzendő, hogy a H 314 (Skin corr. 1A, 1B vagy 1C) kategóriába sorolt anyagokat 5%-os vagy azt meghaladó arányban tartalmazó hulladékokat a HP 8 veszélyességi kategóriába kell sorolni. A HP 4 besorolás nem alkalmazható, ha az anyag HP 8 besorolású.

5. HP 5 „Célszervi toxicitás (STOT)/aspirációs toxicitás”: Olyan hulladék, amely egyszeri vagy ismétlődő expozíciót követően célszervi toxicitást okozhat, vagy amely aspiráció következtében akut toxikus hatást okoz.

5.1. Ha a hulladék egy vagy több olyan anyagot tartalmaz, amelyet a 4. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, és egy vagy több ilyen anyag eléri vagy túllépi a 4. táblázatban megadott koncentrációs határértéket, a hulladékot a HP 5 veszélyességi kategóriába kell sorolni. Ha STOT besorolású anyagok vannak jelen a hulladékban, annak tartalmaznia kell egy olyan anyagot, amely eléri vagy túllépi a koncentrációs határértéket ahhoz, hogy a hulladékot a HP 5 veszélyességi kategóriába kelljen sorolni.

5.2. Ha a hulladék egy vagy több, az Asp. Tox. 1 kategóriába besorolt anyagot tartalmaz, és ezen anyagok összes mennyisége eléri vagy túllépi a koncentrációs határértéket, a hulladékot csak akkor kell a HP 5 veszélyességi kategóriába sorolni, ha - folyadékok esetében - a teljes kinematikus viszkozitás (40 °C-on) nem haladja meg a 20,5 mm2/s-t.

5.3. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai és a figyelmeztető mondatok kódjai, valamint a megfelelő koncentrációs határértékek a hulladékoknak a HP 5 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

4. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai Figyelmeztető mondatok kódjai Koncentrációs határértékek
STOT SE 1 H 370 1%
STOT SE 2 H 371 10%
STOT SE 3 H 335 20%
STOT RE 1 H 372 1%
STOT RE 2 H 373 10%
Asp. tox. 1 H 304 10%

6. HP 6 „Akut toxicitás”: Olyan hulladék, amely szájon át vagy bőrön át kapott dózis, illetve belélegzés folytán akut toxicitást okozhat.

6.1. Ha a hulladékban található összes olyan anyag koncentrációjának összege, amelyet az 5. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, eléri vagy túllépi az 5. táblázatban szereplő határértéket, a hulladékot a HP 6 veszélyességi kategóriába kell sorolni. Ha a hulladékban egynél több akut toxikus kategóriába sorolt anyag található, a koncentrációk összegzése csak az ugyanazon veszélyességi kategóriába tartozó anyagok esetén szükséges.

6.2. Az értékelés szempontjából a következő küszöbértékeket kell figyelembe venni:

a) az Acute tox. 1, 2 vagy 3 (H 300, H 310, H 330, H 301, H 311, H 331) kategória esetében: 0,1%,

b) az Acute tox. 4 (H 302, H 312, H 332) kategória esetében: 1%.

6.3. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai és a figyelmeztető mondatok kódjai, valamint a megfelelő koncentrációs határértékek a hulladékoknak a HP 6 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

5. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai Figyelmeztető mondatok kódjai Koncentrációs határértékek
Akut toxicitást okozó
anyagok (szájon át) 1
H 300 0,1%
Akut toxicitást okozó
anyagok (szájon át) 2
H 300 0,25%
Akut toxicitást okozó
anyagok (szájon át) 3
H 301 5%
Akut toxicitást okozó
anyagok (szájon át) 4
H 302 25%
Akut toxicitást okozó
anyagok (bőrön keresztül) 1
H310 0,25%
Akut toxicitást okozó
anyagok (bőrön keresztül) 2
H310 2,5%
Akut toxicitást okozó
anyagok (bőrön keresztül) 3
H311 15%
Akut toxicitást okozó
anyagok (bőrön keresztül) 4
H312 55%
Akut toxicitást okozó
anyagok (belélegzés útján) 1
H 330 0,1%
Akut toxicitást okozó
anyagok (belélegzés útján) 2
H 330 0,5%
Akut toxicitást okozó
anyagok (belélegzés útján) 3
H331 3,5%
Akut toxicitást okozó
anyagok (belélegzés útján) 4
H 332 22,5%

7. HP 7 „Rákkeltő (karcinogén)”: Olyan hulladék, amely rákot okoz vagy növeli annak incidenciáját.

7.1. Ha a hulladék olyan anyagot tartalmaz, amelyet a 6. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, és amelynek koncentrációja eléri vagy túllépi a 6. táblázatban szereplő koncentrációs határértékek egyikét, a hulladékot a HP 7 veszélyességi kategóriába kell sorolni. Ha egynél több rákkeltő besorolású anyag van jelen a hulladékban, annak tartalmaznia kell egy olyan anyagot, amely eléri vagy túllépi a koncentrációs határértéket ahhoz, hogy a hulladékot a HP 7 veszélyességi kategóriába kelljen sorolni.

7.2. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai és a figyelmeztető mondatok kódjai, valamint a megfelelő koncentrációs határértékek a hulladékoknak a HP 7 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

6. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai Figyelmeztető mondatok kódjai Koncentrációs határértékek
karcinogén anyagok 1A H 350 0,1%
karcinogén anyagok 1B
karcinogén anyagok 2 H351 1,0%

8. HP 8 „Maró”: Olyan hulladék, amely a bőrrel érintkezve bőrirritációt okozhat.

8.1. Ha a hulladék egy vagy több, a Skin corr. 1A, 1B vagy 1C (H 314) kategóriába besorolt anyagot tartalmaz, és ezek koncentrációjának összege eléri vagy túllépi az 5%-ot, a hulladékot a HP 8 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

8.2. A Skin corr. 1A, 1B, 1C (H 314) kategóriák szempontjából történő értékelés esetében figyelembe vett küszöbérték 1,0%.

9. HP 9 „Fertőző”: Olyan hulladék, amely életképes mikroorganizmusokat vagy azok toxinjait tartalmazza, amelyek közismerten vagy megalapozott feltételezések szerint betegséget okoznak az emberben vagy más élő szervezetekben.

9.1. A HP 9 kategóriába történő sorolás a tagállamok referenciadokumentumaiban vagy jogszabályaiban meghatározott szabályok szerint történik.

10. HP 10 „Reprodukciót (szaporodást) károsító”: Olyan hulladék, amely a felnőtt hímnemű és nőnemű egyedek szexuális működésére és termékenységére gyakorol káros hatást, valamint az utódokban fejlődési toxicitást okoz.

10.1. Ha a hulladék olyan anyagot tartalmaz, amelyet a 7. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, és amelynek koncentrációja eléri vagy túllépi a 7. táblázatban szereplő koncentrációs határértékek egyikét, a hulladékot a HP 10 veszélyességi kategóriába kell sorolni. Ha egynél több, a reprodukciót (szaporodást) károsító besorolású anyag van jelen a hulladékban, annak tartalmaznia kell egy olyan anyagot, amely eléri vagy túllépi a koncentrációs határértéket ahhoz, hogy a hulladékot a HP 10 veszélyességi kategóriába kelljen sorolni.

10.2. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai és a figyelmeztető mondatok kódjai, valamint a megfelelő koncentrációs határértékek a hulladékoknak a HP 10 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

7. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai Figyelmeztető mondatok kódjai Koncentrációs határértékek
reprodukciót károsító anyagok 1A H 360 0,3%
reprodukciót károsító anyagok 1B
reprodukciót károsító anyagok 2 H 361 3,0%

11. HP 11 „Mutagén”: Olyan hulladék, amely mutációt, vagyis a sejt genetikai anyagának végleges mennyiségi vagy szerkezeti változását okozhatja.

11.1. Ha a hulladék olyan anyagot tartalmaz, amelyet a 8. táblázatban található veszélyességi osztályok és kategóriák kódjainak és figyelmeztető mondatok kódjainak valamelyikével minősítenek, és amelynek koncentrációja eléri vagy túllépi a 8. táblázatban szereplő koncentrációs határértéket egyikét, a hulladékot a HP 11 veszélyességi kategóriába kell sorolni. Ha egynél több mutagén besorolású anyag van jelen a hulladékban, annak tartalmaznia kell egy olyan anyagot, amely eléri vagy túllépi a koncentrációs határértéket ahhoz, hogy a hulladékot a HP 11 veszélyességi kategóriába kelljen sorolni.

11.2. A hulladék-összetevőkre vonatkozó veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai és a figyelmeztető mondatok kódjai, valamint a megfelelő koncentrációs határértékek a hulladékoknak a HP 11 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

8. táblázat

Veszélyességi osztályok és kategóriák kódjai Figyelmeztető mondatok kódjai Koncentrációs határértékek
mutagén anyagok 1A H 340 0,1%
mutagén anyagok 1B
mutagén anyagok 2 H 341 1,0%

12. HP 12 „Akut mérgező gázokat fejlesztő”: Olyan hulladék, amely vízzel vagy savval érintkezve akut mérgező gázokat fejleszt (Acute tox. 1, 2 vagy 3).

12.1. Ha a hulladék az EUH029, EUH031 és EUH032 kiegészítő veszélyességi kategóriák egyikébe tartozó anyagot tartalmaz, azt a vizsgálati módszerek és útmutatások szerint a HP 12 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

13. HP 13 „Érzékenységet okozó”: Olyan hulladék, amely egy vagy több olyan anyagot tartalmaz, amelyek közismerten a bőr és a szaglószervek érzékenységét okozzák.

13.1. Ha a hulladék allergén besorolású anyagot tartalmaz, amelyhez hozzárendelték a H 317 vagy H 334 figyelmeztető mondatok egyikének kódját, és valamely anyag koncentrációja eléri vagy túllépi a 10%-os koncentrációs határértéket, a hulladékot a HP 13 veszélyességi kategóriába kell sorolni.

14. HP 14 „Környezetre veszélyes (ökotoxikus)”: Olyan hulladék, amely közvetlenül vagy közvetve veszélyt jelent vagy jelenthet egy vagy több környezeti elemre.

15. HP 15 „Olyan hulladék, amely képes a HP 1-14-ben felsorolt olyan veszélyességi tulajdonságot mutatni, amellyel az eredeti hulladék nem rendelkezik”:

Ha a hulladékra egy vagy több, a 9. táblázatban szereplő figyelmeztető mondat vagy kiegészítő figyelmeztetés vonatkozik, a hulladékot a HP 15 veszélyességi kategóriába kell sorolni, kivéve ha a hulladék olyan formában található, hogy az semmilyen körülmények között nem bocsát ki robbanásveszélyes vagy potenciálisan robbanásveszélyes tulajdonságú anyagokat.

15.1. A hulladék-összetevőkre vonatkozó figyelmeztető mondatok és kiegészítő figyelmeztetések a hulladékoknak a HP 15 veszélyességi kategóriába való besorolásához:

9. táblázat

Figyelmeztető mondatok/kiegészítő figyelmeztetések:
Tűz hatására a teljes tömeg felrobbanhat H 205
Száraz állapotban robbanásveszélyes EUH001
Robbanásveszélyes peroxidokat képezhet EUH019
Zárt térben hő hatására robbanhat EUH044

15.2. A hulladék más alkalmazható kritérium alapján is a HP 15 veszélyességi kategóriába sorolható, mint például a csurgalékvíz értékelése alapján.

16. Megjegyzés:

A HP 14 veszélyességi tulajdonságúnak minősítés a veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1967. június 27-i 67/548/EGK tanácsi irányelv VI. mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelően történik.

17. Vizsgálati módszerek:

Az alkalmazandó módszerek megtalálhatók a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet értelmében alkalmazandó vizsgálati módszerek megállapításáról szóló, 2008. május 30-i 440/2008/EK bizottsági rendeletben és az Európai Szabványügyi Bizottság (European Committee for Standardization, CEN) egyéb, kapcsolódó feljegyzéseiben vagy más, nemzetközileg elismert vizsgálati módszerekben és útmutatásokban.

2-3. melléklet a 2012. évi CLXXXV. törvényhez * 

4. melléklet a 2012. évi CLXXXV. törvényhez

A hulladékképződés megelőzését szolgáló intézkedések

A hulladékképződéssel kapcsolatos keretfeltételeket érintő intézkedések

1. Tervezési intézkedések vagy az erőforrások hatékony felhasználását előmozdító egyéb gazdasági eszközök használata.

2. A tisztább és kevesebb hulladék képződését eredményező termékek és technológiák területén végzett kutatás és fejlesztés előmozdítása, valamint az ilyen témájú kutatás és fejlesztés által elért eredmények terjesztése és használata.

3. A hulladékképződés megelőzéséhez való hozzájárulás céljából a hulladékképződés által a környezetre nehezedő nyomást leíró hatékony és jellemző mutatók kidolgozása minden szinten, a termékek közösségi szintű összehasonlításától a helyi hatóságok tevékenységén át a nemzeti intézkedésekig.

A tervezési, gyártási és forgalmazási szakaszt befolyásoló intézkedések

4. Az ökotervezés előmozdítása (a környezetvédelmi vonatkozásoknak a terméktervezésbe való módszeres beépítése a termék környezetvédelmi teljesítményének az egész életciklusra kiterjedő javítása érdekében).

5. A hulladék képződésének megelőzési technikáival kapcsolatos tájékoztatás nyújtása az elérhető legjobb technikák ipari bevezetésének megkönnyítése érdekében.

6. Az illetékes hatóságok számára szervezett képzés a hulladékképződés megelőzésére vonatkozó követelményeknek az e törvény és a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet értelmében kiadott engedélyekbe való beépítésével kapcsolatban.

7. Intézkedések az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá nem tartozó létesítményekben való hulladékképződés megelőzése érdekében. Adott esetben ezek az intézkedések lehetnek a hulladékképződés megelőzésének vizsgálatai vagy tervei.

8. Figyelemfelkeltő kampányok alkalmazása vagy a vállalkozásoknak nyújtott pénzügyi, döntéshozatali vagy egyéb támogatás. Az ilyen intézkedések nagy valószínűséggel különösen hatékonynak bizonyulnak, ha azokat a megcélzott kis- és középvállalkozásokhoz igazítják, és a már működő vállalkozási hálózatokra támaszkodnak.

9. Az önkéntes megállapodások, a fogyasztói vagy termelői bizottságok vagy az ágazati tárgyalások igénybevétele annak érdekében, hogy az érintett vállalkozások vagy ipari ágazatok meghatározzák a hulladékképződés megelőzésével kapcsolatos terveiket vagy célkitűzéseiket, illetve javíthassanak a túlzott mértékű hulladék képződését eredményező termékeken vagy csomagolásokon.

10. A megbízható környezetgazdálkodási rendszerek előmozdítása, beleértve az EMAS-t és az ISO 14001-et is.

A fogyasztási és használati szakaszt befolyásoló intézkedések

11. Gazdasági eszközök, mint például a környezetet nem terhelő termékek vásárlására való ösztönzés vagy a fogyasztók által kötelezően fizetendő díj bevezetése egy olyan adott árucikkre vagy csomagolási összetevőre, amelyhez egyébként ingyen hozzájuthatnának.

12. Figyelemfelkeltő kampányok alkalmazása és az általános közvéleményt vagy egy adott fogyasztói csoportot célzó tájékoztatás.

13. A megbízható ökocímkézés előmozdítása.

14. Az iparral kötött megállapodások az integrált termékpolitika keretében megvalósított termékbizottságokhoz hasonlóan, vagy a kiskereskedőkkel a hulladékképződés megelőzésével kapcsolatos információk és a kisebb környezeti hatású termékek rendelkezésre bocsátásáról kötött megállapodások.

15. A közbeszerzés és a vállalati beszerzés vonatkozásában a környezetvédelmi és a hulladékképződés megelőzésére vonatkozó kritériumok beépítése az ajánlati felhívásokba és a szerződésekbe az Európai Bizottság által 2004. október 29-én közzétett, a „Környezetbarát közbeszerzésről szóló kézikönyvvel” összhangban.

16. A még felhasználható eldobott termékek vagy azok összetevői újrahasználatának, illetve megjavításának előmozdítása, nevezetesen az olyan oktatási, gazdasági, logisztikai vagy egyéb intézkedések alkalmazása révén, mint például a hitelesített javító és újrahasználati központok és hálózatok támogatása vagy létesítése, különösen a sűrűn lakott régiókban.

5. melléklet a 2012. évi CLXXXV. törvényhez

A hulladéklerakási járulék mértéke

1. A hulladéklerakási járulék kiszámításakor az alábbi képletet kell alkalmazni:

HJ (Ft/negyedév) = Σ [Hi (tonna/negyedév) x Ei (Ft/tonna)]

ahol:

HJ = fizetendő hulladéklerakási járulék

H = hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék tömege

E = hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék egységára

i = hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék fajtája, jellege, típusa

2. *  A hulladék fajtánkénti egységára:

A B
1 Hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék fajtája, jellege, típusa Hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék egységára évenként (Ft/tonna)
2 települési hulladék, ideértve az előkezelt települési hulladékot is 6000 Ft
3 építési-bontási hulladék 6000 Ft
4 veszélyes hulladék 6000 Ft
5 települési szennyvíziszap 6000 Ft
6 a hulladékból előállított termék gyártása során képződött és tovább hasznosítható maradék hulladék 4000 Ft
7 a hulladékból előállított termék gyártása során képződött és tovább nem hasznosítható maradék hulladék 3000 Ft