A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 78. § (1a) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 21. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § E rendelet alkalmazásában foglalkoztató szervezet
a) a Belügyminisztérium,
b) * – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ kivételével – a belügyminiszter által irányított, illetve felügyelt központi államigazgatási szerv és
c) a belügyminiszter által irányított vagy felügyelt, központi államigazgatási szervnek nem minősülő költségvetési szerv.
2. § A foglalkoztató szervezettel a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) szerinti foglalkoztatási jogviszonyban (a továbbiakban: foglalkoztatási jogviszony) vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti szerződéses jogviszonyban álló vagy ilyen jogviszonyt létesíteni szándékozó személyek esetében a 3. §-ban, a 4. §-ban és az 1. mellékletben meghatározott
a) * munkakör betöltésére, feladat ellátására irányuló foglalkoztatási jogviszony, illetve
b) feladat ellátására irányuló, a Polgári Törvénykönyv szerinti szerződéses jogviszony
minősül az Nbtv. 74. § i) pont in) alpontja szerinti jogviszonynak.
3. § A foglalkoztató szervezetnél
a) a belső ellenőr és az ellenőrzési feladatokat ellátó szervezeti egységnél betöltött minden,
b) az integritás tanácsadó,
c) a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban kijelölt biztonsági megbízott,
d) a biztonsági vezető,
e) a rendszerbiztonsági felügyelő,
f) a rendszeradminisztrátor,
g) a titkos ügykezelő,
h) a rejtjelfelügyelő és a rejtjelező,
i) * az adatvédelmi tisztviselő
munkakör betöltésére, feladat ellátására irányuló foglalkoztatási jogviszony, illetve szerződéses jogviszony az Nbtv. 74. § i) pont in) alpontja szerinti jogviszonynak minősül. *
4. § A foglalkoztató szervezettel foglalkoztatási jogviszonyban vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti szerződéses jogviszonyban álló személy jogviszonya az Nbtv. 74. § i) pont in) alpontja szerinti jogviszonynak minősül
a) ha a jogviszony a foglalkoztató szervezet által meghatározott funkcionális jellegű, a foglalkoztató szervezet közhatalmi tevékenységét nem érintő feladat ellátására irányul, és a jogviszony betöltője a feladatellátásával összefüggésben jogellenes befolyással vagy leplezett támadással fokozottan fenyegetett,
b) ha a jogviszony betöltőjét külszolgálatra jelölik vagy helyezik ki.
5. § A foglalkoztató szervezetnél a nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezésére jogosult kijelöli a 4. § a) pontja és az Nbtv. 74. § i) pont io) alpontja szerinti jogviszonyt betöltők körét.
6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
7. § * (1) A belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 15/2015. (IV. 10.) BM rendelet módosításáról szóló 40/2019. (XI. 19.) BM rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépésének napján a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Karmelita Őrségi Osztályán szolgálatot teljesítő, kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel nem rendelkező rendőr nemzetbiztonsági ellenőrzésének megindítása érdekében a munkáltatói jogkör gyakorlója a biztonsági kérdőív kitöltésének megkezdhetőségéhez szükséges intézkedéseket legkésőbb a Módr. hatálybalépését követő 30 napon belül teszi meg.
(2) A Módr. hatálybalépését megelőzően nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személynek nem minősülő rendőr jogviszonya a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához szükséges időtartam alatt – a biztonsági szakvélemény elkészültének és vele való közlésének időtartamáig – érvényes szakvélemény hiányában is fenntartható, a szolgálati feladatait elláthatja.
8. § * (1) Az Országos Kórházi Főigazgatóság nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkaköreinek meghatározásával, valamint a Készenléti Rendőrség objektumvédelmi tevékenységével összefüggésben a belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló 15/2015. (IV. 10.) BM rendelet módosításáról szóló 36/2021. (X. 27.) BM rendelet (a továbbiakban: 2. Módr.) hatálybalépésekor a Készenléti Rendőrség Objektumvédelmi Főosztály I. Őrségi Osztály Külgazdasági és Külügyminisztérium Őrségi Alosztályán szolgálatot teljesítő, kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel nem rendelkező rendőr nemzetbiztonsági ellenőrzésének megindítása érdekében a munkáltatói jogkör gyakorlója a biztonsági kérdőív kitöltésének megkezdhetőségéhez szükséges intézkedéseket legkésőbb a 2. Módr. hatálybalépését követő 30 napon belül köteles megtenni.
(2) A 2. Módr. hatálybalépését megelőzően nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személynek nem minősülő rendőr jogviszonya a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához szükséges időtartam alatt – a biztonsági szakvélemény elkészültének és vele való közlésének időtartamáig – érvényes szakvélemény hiányában is fenntartható, a szolgálati feladatait elláthatja.
A) Belügyminisztérium hivatali szervezete
1. A Belügyminisztérium
1.1. * a miniszter kabinetfőnöke, a miniszteri kabinet valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.2. * a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár titkárságának valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.3. * a főosztályvezető, a főosztályvezető helyettesítésére jogosult osztályvezető
1.4. politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó
1.5. * a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdésében meghatározott védelmi igazgatási munkában részt vevő álláshely vagy munkakör
1.6. * a minősített beszerzési eljárásban döntés-előkészítő vagy döntéshozó álláshely vagy munkakör
1.7. * az önálló belügyi szervek miniszteri irányításával kapcsolatos feladatokat támogató szervezeti egység valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.8. * nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos ügyintézői, adminisztratív feladatok ellátását szolgáló álláshelye
1.9. * az anyagi és technikai feladatokat ellátó szervezeti egység haditechnikai eszközökkel kapcsolatos tevékenységet ellátó ügyintézője
1.10. * az informatikai szakterületet érintő infrastruktúra és alkalmazásmenedzsment feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője, valamint a koordinációs, műszaki felügyeletet, illetve az infrastruktúra működtetésével kapcsolatos feladatokat ellátó álláshelyei vagy munkakörei, az informatikai szakterületet érintő koordinációs feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője, az információtechnológiai és -védelmi, valamint rejtjelezési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője, az információbiztonsági felelős és az információbiztonsági szakértő
1.11. * az iratkezelési és adatvédelmi feladatokat ellátó szervezeti egység valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.12. a támogatás-koordinációs feladatokat ellátó szervezeti egység különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzéseket felügyelő ügyintézője
1.13. *
1.14. * az európai együttműködéssel kapcsolatos feladatokat ellátó szervezeti egység vezetői álláshelye vagy munkaköre
1.15. a protokoll és rendezvényszervezési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
1.16. * a jogszabály-előkészítéssel foglalkozó szervezeti egység vezetői feladatokat ellátó álláshelyei vagy munkakörei, valamint a statisztikai feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
1.17. * a NATO-EU nyilvántartó valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.18. *
1.19. * az egyedi állampolgársági ügyekkel foglalkozó vezetői álláshely vagy munkakör
1.20. * a vezető-kiválasztási eljárásban részt vevő pszichológus, tréner, vezető tréner, kiválasztási szakértő, kiválasztási asszisztens
1.21. * a tanúvédelmi feladatokkal kapcsolatos valamennyi álláshely vagy munkakör
1.22. * a Bűnügyi Nyilvántartó Hatóság valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.23. * az Operatív Szolgáltatási Osztály valamennyi álláshelye vagy munkaköre
1.24. * a nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó területen adatszolgáltatói, adategyeztetői, adatkezelői és folyamatirányítói feladatokat ellátó álláshelyek vagy munkakörök
1.25. *
1.26. * a sajtószóvivő
1.27. * szerződés, megállapodás felülvizsgálatára és ellenjegyzésére jogosultsággal rendelkező álláshelye
1.28. * közbeszerzési ügyintézői feladatok ellátását szolgáló álláshelye
1.29. * védett állománnyal kapcsolatos ügyintézői, adminisztratív feladatok ellátását szolgáló álláshelye
1.30. * ágazati kijelölt védelmi referensi feladatok ellátásában közreműködő személy álláshelye
1.31. * kormányzati döntés-előkészítő fórumok ülésein való tárca részvétellel kapcsolatos szervezési feladatokat ellátó álláshelye
B) Rendvédelmi szervek
1. * Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv
1.1. az általános munkakörök közül
1.1.1. a védelmi igazgatási feladatokat ellátó munkakör és a helyettesítésére kijelölt munkakör
1.1.2. a rejtjelfelügyelet vezetője és valamennyi munkaköre
1.1.3. az országos informatikai rendszereket, adatbázisokat felügyelő és üzemeltető munkakör
1.1.4. az ügyeletvezetők és a főügyeletesek
1.1.5. a futár
1.1.6. a bűnügyi felderítő és az értékelő-elemző feladattal foglalkozó munkakör
1.1.7. a leltározási feladatokat ellátó munkakör
1.2. az Országos Rendőr-főkapitányság munkakörei közül
1.2.1. a vezetői munkakört betöltő, valamint a helyettesítésére kijelölt munkakör
1.2.2. a beszerzési, közbeszerzési és EU pályázati eljárásban részt vevő munkakör
1.2.3. az adatvédelmi és a minősített adatok védelmével kapcsolatos feladatokat ellátó szervezeti elem valamennyi munkaköre
1.2.4. a Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Osztálya, a Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztály, a Bűnügyi Elemző-Értékelő Főosztály Bűnügyi Adatkezelési és Alkalmazás-felügyeleti Osztálya valamennyi munkaköre
1.2.5. a Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztály Dokumentációs Osztály valamennyi munkaköre, a FRONTEX nemzeti kapcsolattartási pontot működtető munkakör, az EU döntéshozatali mechanizmusában részvételre kijelölt rendőrségi szakértő, a munkavégzése során védelmi igazgatási feladatokat ellátó munkakör, az Ügyeleti Főosztály hivatásos munkakörei
1.2.6. az Ellenőrzési Szolgálat valamennyi munkaköre
1.3. a Készenléti Rendőrség munkakörei közül
1.3.1. az igazgatói, a főosztályvezetői és az azzal azonos jogállású munkakör, valamint a helyettesítésükkel megbízott vezetői munkakör
1.3.2. * a Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóságon a Személyvédelmi Főosztály, a Személybiztosítási Főosztály, a Karmelita Őrségi Osztály, a Sándor-palota Őrségi Osztály, az Objektumvédelmi Főosztály I. Őrségi Osztály, Külgazdasági és Külügyminisztérium Őrségi Alosztály, az Objektumvédelmi Főosztály III. Őrségi Osztály Információs Hivatal Őrségi Alosztály valamennyi munkaköre, valamint az Objektumvédelmi Főosztály Technikai Ellenőrző és Koordinációs Osztályának a biztonsági területtel rendelkező védett létesítményben szolgálati feladatot ellátó munkaköre
1.3.3. a Különleges Szolgálatok Igazgatóságán a Bevetési Főosztály III. Bevetést Támogató Osztály valamennyi munkaköre
1.3.4. a Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyi munkaköre
1.3.5. *
1.3.6. a beszerzési, közbeszerzési és EU pályázati eljárásban részt vevő munkakör
1.3.7. a leltározási feladatokat ellátó munkakör
1.4. a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkakörei közül
1.4.1. a Bűnügyi Igazgatóság CCTV és Készenléti Alosztálya valamennyi munkaköre
1.4.2. valamennyi vezetői munkakör és a vezetői munkakört betöltő helyettesítésére kijelölt munkakör
1.4.3. a Légiközlekedés-védelmi Osztály hivatásos szolgálati jogviszonyban betölthető szolgálati beosztásai
1.5. a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ valamennyi munkaköre
1.6. a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ munkakörei közül a vezetői munkakörök, valamint a helyettesítésükre kijelölt munkakörök
1.7. a Nemzetközi Oktatási Központ munkakörei közül
1.7.1. az igazgató és az igazgatóhelyettes
1.7.2. az ILEA Magyar Titkárság, a KERA Magyar Nemzeti Iroda, a CEPOL Magyar Nemzeti Iroda osztályvezetői
1.8. * az egyéb rendőrségi munkakörök közül
1.8.1. * a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság valamennyi vezetői munkaköre és a vezetői munkakört betöltő helyettesítésére kijelölt munkaköre
1.8.2. a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek alosztályvezetői munkaköre
1.8.3. a Budapesti Rendőr-főkapitányságon bűnügyi és rendészeti szakirányítói tevékenységet ellátó munkakör
1.8.4. a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek állományában minősített adat felülvizsgálatát végrehajtó munkakör
1.8.5. a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek állományában a bűnügyi bevetési szolgálatot ellátó munkakör
1.8.6. a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek állományában a korrupciós és gazdasági, valamint a migrációs bűncselekményi kategóriába tartozó büntetőeljárásban nyomozást végző munkakör
1.8.7. a Budapesti Rendőr-főkapitányság minősített adatok védelmével kapcsolatos feladatokat ellátó szervezeti elemének valamennyi munkaköre
1.8.8. a rendőrkapitányságokon és határrendészeti kirendeltségeken a közlekedésrendészeti, az igazgatásrendészeti osztályok vezetőinek kivételével a vezetői munkakör, a helyettesítésükkel megbízott munkakör, valamint a bűnügyi szolgálatot ellátó alosztályvezetői munkakör.
2. A büntetés-végrehajtási szervezet
2.1. a büntetés-végrehajtási szervek biztonsági vezetőjének helyettese
2.2. a biztonsági tiszt
2.3. a személyi védelemről szóló jogszabály szerint a személyi védelem és a Védelmi Program által meghatározott feladatok végrehajtásában résztvevő, illetve e tárgykörökben keletkezett adatokat kezelő személyek
2.4. * a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság szolgálatvezetője, szolgálatvezető-helyettese, főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, osztályvezetője, az országos parancsnok és helyettesei titkárságvezetője, valamint a főügyeletes
2.5. a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények vezetője, helyettese, gazdasági vezetője, osztályvezetője
2.6. a büntetés-végrehajtási szervek informatikai munkakörei, az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős munkakört betöltő személy
2.7. a honvédelmi, polgári védelmi és katasztrófavédelmi felkészítéssel és az országmozgósítás feladatainak végzésével megbízott személyek
3. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv
3.1. a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon (a továbbiakban: BM OKF) vezetői munkakört betöltő személyek, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok irányában hatósági és szakhatósági feladatokat ellátó személyek
3.2. a BM OKF titkárságvezetői
3.3. a BM OKF Nemzetközi Főosztály valamennyi munkaköre
3.4. a BM OKF-en NATO és EU referensi munkakörök
3.5. a BM OKF-en az országos informatikai rendszereket, adatbázisokat felügyelő és üzemeltető munkakörök
3.6. a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi szerveinek és területi jogállású szerveinek igazgatói, igazgató-helyettesei, főfelügyelői, ellenőrzési szolgálatvezetői
3.7. a katasztrófavédelmi kirendeltségek vezetői és felügyelői
3.8. a hivatásos tűzoltóparancsnokságok parancsnokai
3.9. a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ osztályvezetői
3.10. a BM OKF-en, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi és helyi szerveinél a nukleáris baleset-elhárítással kapcsolatos feladatokat, a létfontosságú rendszerelemek védelmével kapcsolatos feladatokat, továbbá a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos feladatokat ellátó munkakörök
3.11. * a területi védelmi bizottságok titkárai és titkár-helyettesei
3.12. a vezető főügyeletesek és főügyeletesek
3.13. a más önálló belügyi szerv térinformatikai adatait használó térinformatikus
3.14. * a BM OKF-en információbiztonsággal kapcsolatos feladatokat ellátó személyek
4. * Az idegenrendészeti szerv
4.1. a főigazgató és a főigazgató-helyettes
4.2. az igazgató és az igazgatóhelyettes
4.3. a főigazgató és főigazgató-helyettes mellett működő ügykezelő
4.4. a főosztályvezető és a főosztályvezető-helyettes
4.5. a hatósági ügyintézések lefolytatásáért felelős szervezeti elem vezetője és a helyettesítésével a munkaköri leírása szerint megbízott érdemi ügyintéző
4.6. a központi ügyeleten ügyeletes munkakört, szolgálati beosztást betöltő személy
C) * Központi hivatalok
1. Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
1.1. a főigazgató és a főigazgató-helyettes
1.2. a főigazgató és a főigazgató-helyettes mellett ügykezelői feladatokat ellátó foglalkoztatott
1.3. a főosztályvezető
1.4. az osztályvezető
1.5. a projektvezetői feladatokat ellátó álláshelyen vagy ilyen munkakörben foglalkoztatottak
1.6. a közbeszerzési és EU pályázati eljárásban részt vevő foglalkoztatottak
2. * Országos Kórházi Főigazgatóság
2.1. a Főigazgatói Hivatal vezetője
2.2. az igazgatók
2.3. a Humánerőforrás Irányítási és Nyilvántartási Főosztály vezetője
2.4. a közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
2.5. a biztonsági vezető és védelmi referensi feladat ellátását szolgáló álláshely
3. * Oktatási Hivatalnál
3.1. a minősített érettségi vizsgadokumentumok kezelését ellátó álláshely
3.2. a közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
3.3. a projektmenedzsment feladatok ellátásáért felelős vezetői álláshely
3.4. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó, valamint az elektronikus információs rendszer biztonsági, üzemeltetési és fejlesztési feladatainak ellátását szolgáló álláshely
4. * A Klebelsberg Központnál
4.1. az elnöki kabinet valamennyi álláshelye
4.2. a főosztályvezető
4.3. a kiadmányozási joggal rendelkező osztályvezető
4.4. a közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
4.5. a projektvezető álláshely
4.6. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó, valamint az elektronikus információs rendszer biztonsági, üzemeltetési és fejlesztési feladatainak ellátását szolgáló álláshely
5. * A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál
5.1. a gyorsreagálási, a humánpolitikai, az igazgatási és a járványügyi feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
5.2. a közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
5.3. a Nemzeti Biztonsági Laboratórium BSL3-as és BSL4-es kockázati csoportba sorolt területein önálló munkavégzésre jogosult személy
5.4. az Országos Sugáregészségügyi Készenléti Szolgálat feladatainak ellátását szolgáló álláshely
5.5. a biztonsági vezető, valamint az elektronikus információs rendszer biztonsági, üzemeltetési és fejlesztési feladatainak ellátását szolgáló álláshely
6. * A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél
6.1. a főosztályvezető
6.2. a közbeszerzési feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
6.3. az elektronikus információs rendszer biztonsági, üzemeltetési és fejlesztési feladatainak ellátását szolgáló álláshely
D) Központi államigazgatási szervnek nem minősülő költségvetési szervek
1. *
2. * A rendvédelmi technikumok
2.1. az igazgató
3. * Nemzeti Szakértői és Kutató Központ
3.1. a főigazgató és a főigazgató-helyettesek
3.2. a hivatalvezető, főosztályvezetők, igazgatók
3.3. az osztályvezetők, intézetvezetők
3.4. * közbeszerzési eljárás során a bíráló bizottsági feladatok ellátására kijelölt, továbbá az EU pályázati eljárásban részt vevő munkakörök
3.5. a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat ellátó ügyintézői, adminisztratív feladatokat ellátó munkakörök
3.6. elektronikus információs rendszer biztonságáért, üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős munkakörben dolgozók
3.7. * az arcképelemző tevékenységet végző munkakörök
4. * Az Országos Mentőszolgálatnál
4.1. a főigazgató
4.2. a főigazgatói titkárság vezetője
4.3. az igazgató
4.4. a főigazgató személyi titkára, vezetői asszisztense
4.5. a főosztályvezető
4.6. a regionális mentőszervezet regionális igazgatója
4.7. a közbeszerzési eljárások lebonyolítását végző szervezeti egység vezetője
4.8. a projektigazgatási feladatokat ellátó szervezeti egység vezetője
4.9. az Operatív Szervezési Osztály vezetője
4.10. a biztonságszervezési, védelmi feladatokat ellátó, valamint az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős álláshely