Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
Hatály: közlönyállapot (2016.II.15.)
Megnyitom a Jogtárban Megnyitom az Optijusban

 

9/2016. (II. 15.) FM rendelet

a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontban meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontban meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pont szerinti támogatás;

b) borszőlő: a gazdasági aktát vezető hegybíró nyilvántartásában szereplő, borkészítés céljára osztályba sorolt szőlő növénykultúra;

c) csemegeszőlő: borszőlőnek, kísérleti szőlőnek és szőlő szaporítóanyagnak nem minősülő, egyéb felhasználás céljából telepített szőlő növénykultúra;

d) fitoplazma fertőzés: a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó, karantén státuszú, a növényeket vagy növényi termékeket károsító szervezeteknek a Közösségbe történő behurcolása és a Közösségen belüli elterjedése elleni védekezési intézkedésekről szóló, 2000. május 8-i 2000/29/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/29/EK tanácsi irányelv) II. mellékletének, A rész, II. szakasz, (d) pont 6. alpontjában szereplő fitoplazma (Grapevine flavescence dorée phytoplasma) általi károsítás;

e) készenléti terv: a 2000/29/EK tanácsi irányelv, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény, valamint a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet 7. mellékletében foglalt előírások alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó, karantén státuszú fitoplazma felszámolására kidolgozott és az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által jóváhagyott terv;

f) kísérleti szőlő: a NÉBIH által nyilvántartásba vett, osztályba sorolást megalapozó vizsgálat elvégzése vagy a szőlőtermesztés fejlesztése céljából telepített szőlő növénykultúra;

g) mezőgazdasági csoportmentességi rendelet: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2014. június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet;

h) körülhatárolt terület: a készenléti terv szerint a fitoplazma fertőzés miatt a területileg illetékes, növényvédelmi igazgatási hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal (a továbbiakban: növényvédelmi hatóság) határozata alapján fertőzöttnek, valamint biztonsági övezetnek minősített és kijelölt termőföldterület;

i) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. § (4a) bekezdés szerinti vállalkozás;

j) növényvédőszer: a fitoplazma fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni védekezésre a tárgyévre vonatkozóan engedélyezett, a NÉBIH által működtetett növényvédőszerek adatbázisában szereplő rovarölőszer;

k) növényegészségügyi felszámolás: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 26. cikk (8) bekezdés b) pontja alapján, körülhatárolt területen a szőlőültetvényen kialakult fitoplazma fertőzés felszámolásával összefüggésben a szőlőültetvényen elvégzett, a növényvédelmi hatóság által elrendelt kötelező, a fitoplazma fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekező tevékenység;

l) növényegészségügyi megelőzés: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 26. cikk (7) bekezdés d) pontja alapján, nem körülhatárolt területen a fitoplazma fertőzés szőlőültetvényen történő kialakulásának megelőzésével összefüggésben a szőlőültetvényen elvégzett, a fitoplazma fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekező tevékenység;

m) szőlő: a borszőlő, csemegeszőlő, kísérleti szőlő vagy szőlő szaporítóanyag;

n) szőlőtermelő: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro, kis- és középvállalkozásnak minősülő, szőlő termelésével foglalkozó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, ideértve az r) pont szerinti termelői szerveződést is, aki vagy amely a tárgyévben szőlőültetvényt művel;

o) szőlőültetvény: szőlővel beültetett, szőlő művelési ágban nyilvántartott és hasznosított, továbbá védekezési időszakban növényvédőszer kijuttatásával érintett termőföldterület, amely borszőlő, illetve csemegeszőlő termelése esetén a szőlőtermelő használatában összesen legalább egy hektár nagyságú;

p) szőlő szaporítóanyag: a borszőlő vagy a csemegeszőlő ültetési anyagának termelésére szolgáló, a NÉBIH által prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag, valamint a szőlőoltvány-iskolában nevelt, szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag;

q) tárgyév: a támogatási kérelem benyújtásának naptári éve;

r) termelői szerveződés: szőlőtermelői tagsággal működő,

ra) a termelői csoportokról szóló, vagy a termelői csoportok elismeréséről szóló miniszteri rendelet szerint elismert termelői csoport;

rb) a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló miniszteri rendelet szerinti zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet;

s) védekezési időszak: a tárgyév május 1-től július 31-ig terjedő időszaka.

2. A támogatás célja, összege

2. § (1) E rendelet alapján a szőlőtermelő a védekezési időszakban a szőlőültetvényen kijuttatott növényvédőszer vételárához vissza nem térítendő támogatást (a továbbiakban: támogatás) vehet igénybe

a) növényegészségügyi megelőzés, illetve

b) növényegészségügyi felszámolás

elvégzéséhez.

(2) A támogatás mértéke a kijuttatott növényvédőszer vételárának 50%-a.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak alapul vételével a szőlőtermelő által tárgyévben igénybe vehető támogatás összege

a) a körülhatárolt területen található szőlőültetvény, valamint a NÉBIH által standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag kivételével a nem körülhatárolt területen található szőlő szaporítóanyag előállítására szolgáló szőlőültetvény vonatkozásában szőlőültetvény hektáronként legfeljebb 8000 forint;

b) a NÉBIH által prebázis, bázis vagy certifikált kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag, valamint a szőlőoltvány-iskolában nevelt, szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag előállítására szolgáló szőlőültetvény kivételével a nem körülhatárolt területen található szőlőültetvény vonatkozásában szőlőültetvény hektáronként legfeljebb 8000 forint azzal, hogy a támogatás szőlőtermelőnként nem haladhatja meg a 160 000 forintot.

(4) A (2) bekezdés alkalmazásában, ha a szőlőtermelő vagy a termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő támogatás igénylésére irányuló felhatalmazásával nem szőlőtermelőként támogatást igénylő termelői szerveződés (a továbbiakban: igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés) az általános forgalmi adóról szóló törvény (a továbbiakban: ÁFA törvény) értelmében

a) általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) levonására jogosult, akkor a nettó vételár;

b) ÁFA levonására nem jogosult, akkor a bruttó vételár

kerül figyelembe vételre.

3. A támogatás keretösszege, forrása

3. § (1) E rendelet alapján a tárgyévben nyújtható támogatás keretösszege 240 millió forint.

(2) A támogatás folyósítását az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium fejezeti kezelésű, 10032000-01220191-51200002 számú Folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzat-felhasználási keretszámláról kell teljesíteni.

4. A támogatás igénybevételének feltételei

4. § (1) A szőlőtermelő akkor jogosult a támogatás igénybevételére, ha

a) a szőlőültetvényt a tárgyévben rendeltetésszerűen műveli;

b) szőlő szaporítóanyag, illetve kísérleti szőlő termelése esetén e tevékenységére vonatkozóan szerepel a NÉBIH nyilvántartásában;

c) a készenléti tervben foglalt, szőlőgondozásra és tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségeinek a tárgyévben eleget tesz;

d) vállalja, hogy a szőlőültetvényen növényvédőszer kerül kijuttatásra;

e) a támogatás alapját képező növényvédőszer annak engedélyokiratában meghatározott technológiai előírásoknak megfelelően, a védekezési időszakon belül, az amerikai szőlőkabóca megjelenésének - NÉBIH által a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara közreműködésével működtetett előrejelző rendszer szerinti - előrejelzésére, illetve a növényvédelmi hatóság által kiadott védekezési felhívásra alapozottan kerül felhasználásra;

f) a növényegészségügyi megelőzéshez, illetve a növényegészségügyi felszámoláshoz kapcsolódó növényvédőszeres védekezésről permetezési naplót vagy külön jogszabály alapján kötelezően vezetendő Gazdálkodási Napló szerinti nyilvántartást (a továbbiakban: permetezési napló) vezet, és

g) a növényegészségügyi megelőzés támogatása vonatkozásában a 6. § szerinti kérelem (a továbbiakban: megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem) és a 7. § szerinti kérelem (a továbbiakban: támogatási kérelem), illetve a növényegészségügyi felszámolás támogatása vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ga) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt;

gb) rendelkezik a tevékenysége folytatásához szükséges valamennyi hatósági engedéllyel;

gc) eleget tett az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának, ha ilyen határozat kötelezettje volt;

gd) nem áll fenn, hogy neki felróható okból nem teljesítette a támogatási kérelem benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét;

ge) megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben szabályozott, rendezett munkaügyi kapcsolatok és átlátható szervezet általános és különös feltételeinek, és

gf) nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, kivéve a növényegészségügyi felszámolás támogatása esetét.

(2) A támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés akkor jogosult a támogatás igénylésére, ha megfelel a termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő által művelt szőlőültetvény vonatkozásában az (1) bekezdés d), e) és g) pontjában foglalt feltételeknek.

(3) A szőlőtermelőnek vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésnek a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkoznia kell arról, hogy az ÁFA törvény értelmében ÁFA levonására jogosult-e, továbbá a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem és a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni kell

a) a szőlőtermelőnek az (1) bekezdés c)-g) pontjában,

b) az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződésnek az (1) bekezdés d), e) és g) pontjában

foglalt feltételek teljesüléséről.

(4) Támogatás nem nyújtható a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1308/2013/EU rendelet) megállapított valamely tiltás vagy korlátozás megszegésével, még akkor sem, ha az ilyen tiltások és korlátozások kizárólag az 1308/2013/EU rendeletben előírt uniós támogatásokra vonatkoznak.

(5) E rendelet alapján támogatás nem nyújtható

a) exporttal kapcsolatos közvetlen tevékenység finanszírozásához;

b) importtermékekkel szemben hazai termék előnyben részesítése esetén;

c) a szőlőtermelő által szándékosan vagy gondatlanságból előidézett, növénykárosítóval való fertőzöttség esetén, vagy

d) ÁFA finanszírozására, kivéve, ha a szőlőtermelő vagy az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés ÁFA levonására nem jogosult.

(6) Azonosítható, azonos vagy részben azonos elszámolható költségek esetén a támogatás abban az esetben halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó támogatással, ha az nem vezet a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 26. cikkében vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(7) Azonosítható, különböző elszámolható költségek esetén a támogatás halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó támogatással.

(8) Ha a támogatási kérelmet az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés nyújtja be, akkor a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés részére kifizetett támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre ezen termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő jogosult.

5. § (1) A növényegészségügyi megelőzés támogatása vonatkozásában kizárólag a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem benyújtásának időpontját követően és a támogatási kérelem benyújtásának időpontját megelőzően a tárgyévben a szőlőtermelő vagy - ha a támogatási kérelmet a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés nyújtja be, akkor - az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés nevére kiállított, növényvédőszer megvásárlását igazoló és pénzügyileg rendezett számla használható fel.

(2) A növényegészségügyi felszámolás támogatása vonatkozásában kizárólag a támogatási kérelem benyújtásának időpontját megelőzően a tárgyévben a szőlőtermelő vagy - ha a támogatási kérelmet a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés nyújtja be, akkor - az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés nevére kiállított, növényvédőszer megvásárlását igazoló és pénzügyileg rendezett számla használható fel.

5. A növényegészségügyi megelőzés támogatása igénybevételére vonatkozó kérelem benyújtása

6. § (1) A növényegészségügyi megelőzés támogatása igénybevételéhez a szőlőtermelőnek az 1a. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet, a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésnek az 1b. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet tárgyév március 1. és március 31. között kell benyújtania a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH) az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon.

(2) A szőlőtermelőnek vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésnek a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelemben kell nyilatkoznia arról, hogy

a) növényegészségügyi megelőzéshez támogatást kíván igénybe venni, és

b) megismerte a 4. §-ban és az 5. § (1) bekezdésében foglalt támogatási feltételeket.

(3) A szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés a tárgyévben kizárólag egy megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelmet nyújthat be. Hiányosan benyújtott megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem esetén az MVH egyszeri alkalommal, tíz napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel a szőlőtermelőt vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződést.

(4) Az MVH a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: eljárási törvény) 39. §-a szerint jár el.

(5) Ha a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés és az érintett termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő is benyújt megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelmet, akkor ugyanazon szőlőültetvény vonatkozásában a szőlőtermelő által benyújtott megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem elutasításra kerül.

6. A támogatási kérelem benyújtása

7. § (1) A növényegészségügyi megelőzés, illetve a növényegészségügyi felszámolás támogatása igénybevételéhez a szőlőtermelőnek a 2a. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet, az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződésnek a 2b. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet a szőlő tárgyévi növényegészségügyi megelőzési, illetve növényegészségügyi felszámolási célú növényvédőszeres kezelését követően, de legkésőbb tárgyév augusztus 15-ig kell benyújtania a növényvédelmi hatósághoz az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon.

(2) Növényegészségügyi megelőzés támogatása esetén a támogatási kérelem benyújtásának feltétele az MVH által a 6. § (4) bekezdés szerint befogadott megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem benyújtása.

(3) A támogatási kérelemhez mellékelni kell

a) a 4. § (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat;

b) borszőlő termelése esetén a gazdasági aktát vezető hegybíró, csemegeszőlő termelése esetén a növényvédelmi hatóság 3. melléklet szerinti adattartalommal kiállított, az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett igazolását a szőlőültetvény adatairól, valamint annak tárgyévi, szőlőtermelő általi rendeltetésszerű műveléséről;

c) a növényvédőszer megvásárlását igazoló, a szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés nevére kiállított számla másolatát;

d) a c) pont szerinti számla pénzügyi rendezését igazoló bizonylat másolatát, amennyiben a pénzügyi rendezés a számlán nem került feltüntetésre;

e) a szőlőültetvényre vonatkozó tárgyévi permetezési napló másolatát, és

f) a szőlőtermelőnek a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésben való tagsága igazolása céljából a termelői szerveződés alapszabályának vagy egyéb, ezt igazoló dokumentumának másolatát, ha a támogatási kérelmet felhatalmazás alapján igénylő termelői szerveződés nyújtja be.

(4) A szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés a tárgyévben kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be. Ugyanazon támogatási kérelemben együttesen igényelhető a növényegészségügyi megelőzés és a növényegészségügyi felszámolás támogatása.

(5) A növényvédelmi hatóság a támogatási kérelmet nyilvántartásba veszi és a támogatási kérelem, valamint az ahhoz kapcsolódó mellékletek szakmai megalapozottságát - a készenléti tervben foglalt intézkedéseket és termelői kötelezettségeket is alapul véve - megvizsgálja, majd annak teljessége esetén azt záradékkal látja el. A záradékban fel kell tüntetni

a) a növényvédelmi hatóság állásfoglalását a támogatási kérelem, valamint az ahhoz kapcsolódó mellékletek szakmai megalapozottságáról;

b) a fitoplazma fertőzéssel való érintettség esetén a növényvédelmi hatóság körülhatárolt területről szóló határozatának ügyiratszámát és keltezését;

c) kísérleti szőlő, illetve szőlő szaporítóanyag termelése esetén a NÉBIH általi nyilvántartásba vételről szóló hatályos dokumentumban foglalt engedély- vagy nyilvántartási számot.

(6) A növényvédelmi hatóság legkésőbb tárgyév szeptember 15-ig továbbítja a támogatási kérelmet az MVH részére, amely ez utóbbi időponttól számított, az eljárási törvényben foglalt határidőn belül dönt a támogatási kérelemben foglalt jogos igényről és intézkedik a támogatási összeg szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés részére történő kifizetéséről.

(7) Ha a benyújtott támogatási kérelem növényvédelmi hatóság általi záradékkal történő ellátását megelőzően hiánypótlás szükséges, akkor a növényvédelmi hatóság a hiányosan benyújtott támogatási kérelmet továbbítja az MVH részére, jelezve a hiánypótlás szükségességét.

(8) Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén az MVH egyszeri alkalommal, tíz napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel a szőlőtermelőt vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződést. Ha az MVH részére megküldött hiánypótlás a támogatási kérelem szakmai megalapozottságának megállapítását is érinti, akkor az MVH - legfeljebb tizenöt napos válaszadási határidő kitűzésével - megküldi a támogatási kérelmet a növényvédelmi hatóság részére annak (5) bekezdés szerinti záradékolása érdekében. Ha a növényvédelmi hatóság által kiállított záradék alapján a támogatási igény nem megalapozott, akkor az MVH a támogatási kérelmet elutasítja.

(9) Ha a tárgyévre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igény meghaladja a 3. § (1) bekezdés szerinti keretösszeget, akkor a keretösszeg támogatási kérelmekben foglalt jogos igényre történő felosztása a következő sorrendben történik:

a) szőlő szaporítóanyag termelés;

b) az a) pont szerinti eset kivételével a növényegészségügyi felszámolás;

c) az a) pont szerinti eset kivételével a növényegészségügyi megelőzés.

(10) A (9) bekezdés alkalmazásában, a tárgyévben a szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés részére a (9) bekezdés c) pont szerinti, támogatási kérelmekben foglalt jogos igény alapján legfeljebb a 3. § (1) bekezdés szerinti keretösszeg és a (9) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatási célokra vonatkozó támogatási kérelmekben foglalt jogos igény különbözete erejéig nyújtható támogatás, amelynek összege a túllépés mértékével arányosan csökken.

8. § (1) Ha valamely szőlőültetvény vonatkozásában a termőhely szerint illetékes hegyközség hegybírója nem a gazdasági aktát vezető hegybíró, akkor a 7. § (3) bekezdés b) pontja szerinti igazolás elkészítéséhez a gazdasági aktát vezető hegybíró megkeresésére az érintett szőlőültetvény vonatkozásában a termőhely szerint illetékes hegybíró - gazdasági aktát vezető hegybíró részére szolgáltatott, 3. melléklet szerinti adattartalommal kiállított - igazolását is fel kell használni.

(2) Ha a 6. § (4) bekezdése szerinti befogadási nyilatkozattal érintett szőlőültetvény a támogatási kérelem növényvédelmi hatóság általi 7. § (5) bekezdése szerinti záradékolása időpontjában a fitoplazma fertőzés miatt a növényvédelmi hatóság határozata alapján körülhatárolt területen belül helyezkedik el, akkor

a) a növényvédelmi hatóság határozatának keltezése előtti időszakban elvégzett növényegészségügyi megelőzés alapján a növényegészségügyi megelőzés;

b) a növényvédelmi hatóság határozatának keltezése és a támogatási kérelem benyújtásának időpontja közötti időszakban elvégzett növényegészségügyi felszámolás alapján a növényegészségügyi felszámolás

támogatásáról szóló döntés hozható meg.

(3) Ha a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés és az érintett termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő is benyújt támogatási kérelmet, akkor ugyanazon szőlőültetvény vonatkozásában a szőlőtermelő által benyújtott támogatási kérelem elutasításra kerül.

7. Adatszolgáltatás és nyilvántartás

9. § (1) Az MVH-nak a támogatással kapcsolatos dokumentumokat a támogatásról szóló döntés meghozatalától számított tíz évig meg kell őriznie.

(2) Az MVH

a) a miniszter rendelkezésére bocsátja a tárgyév lezárását követően a benyújtott támogatási kérelmekkel, a kifizetett támogatás összegével és a növényvédőszerrel kezelt szőlőültetvénnyel kapcsolatos tárgyévi adatokat;

b) az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter felhívására az Atr. 22. §-a szerinti adatszolgáltatásra köteles és a támogatási programról az Atr. 34. § (1) bekezdése szerinti éves jelentést készít.

8. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

11. § Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2014. június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet 26. cikkének hatálya alá tartozó állami támogatást tartalmaz.

1a. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez

Megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem adattartalma
(szőlőtermelő)

1. Szőlőtermelő azonosító adatai

1.1. Név

1.2. Kapcsolattartási információk

1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

1.4. Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kis- vagy középvállalkozás)

2. Szőlőültetvény adatai

2.1. Településnév

2.2. Helyrajzi szám

2.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár)

2.4. Szőlőültetvény hasznosítása

(borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag)

3. Vissza nem térítendő támogatás becsült összege (forint)

4. Nyilatkozatok

5. Keltezés, aláírás

1b. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez

Megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem adattartalma
(a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés)

1. Termelői szerveződés adatai

1.1. Termelői szerveződés azonosító adatai

1.1.1. Név

1.1.2. Kapcsolattartási információk

1.1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

1.2. Vissza nem térítendő támogatás becsült összege (forint)

1.3. Nyilatkozatok

2. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő adatai

2.1. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő azonosító adatai:

2.1.1. Név

2.1.2. Kapcsolattartási információk

2.1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

2.1.4. Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kis- vagy középvállalkozás)

2.2. Szőlőültetvény adatai:

2.2.1. Településnév

2.2.2. Helyrajzi szám

2.2.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár)

2.2.4. Szőlőültetvény hasznosítása

(borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag)

3. Keltezés, aláírás

2a. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez

Támogatási kérelem adattartalma
(szőlőtermelő)

1. Szőlőtermelő azonosító adatai

1.1. Név

1.2. Kapcsolattartási információk

1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

1.4. Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kis- vagy középvállalkozás)

2. Növényvédőszeres védekező tevékenység jellege

2.1. Növényegészségügyi megelőzés

2.2. Növényegészségügyi felszámolás

3. Szőlőültetvény adatai

3.1. Településnév

3.2. Helyrajzi szám

3.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár)

3.4. Szőlőültetvény hasznosítása

(borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag)

4. Számlaadatok

4.1. Sorszám

4.2. Kiállítás időpontja

4.3. Számlán szereplő növényvédőszer megnevezése

4.4. Számlán szereplő növényvédőszer mennyisége (kg, l)

4.5. Számlán szereplő növényvédőszer költsége (forint)

4.6. Számlakibocsátó adatai

5. Növényvédelmi hatóság záradéka

6. Nyilatkozatok

7. Mellékletek

8. Keltezés, aláírás

2b. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez

Támogatási kérelem adattartalma
(a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés)

1. Termelői szerveződés adatai

1.1. Termelői szerveződés azonosító adatai:

1.1.1. Név

1.1.2. Kapcsolattartási információk

1.1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

1.2. Növényvédőszeres védekező tevékenység jellege:

1.2.1. Növényegészségügyi megelőzés

1.2.2. Növényegészségügyi felszámolás

1.3. Számlaadatok:

1.3.1. Sorszám

1.3.2. Kiállítás időpontja

1.3.3. Számlán szereplő növényvédőszer megnevezése

1.3.4. Számlán szereplő növényvédőszer mennyisége (kg, l)

1.3.5. Számlán szereplő növényvédőszer költsége (forint)

1.3.6. Számlakibocsátó adatai

1.4. Nyilatkozatok

2. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő adatai

2.1. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő azonosító adatai:

2.1.1. Név

2.1.2. Kapcsolattartási információk

2.1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

2.1.4. Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kis- vagy középvállalkozás)

2.2. Szőlőültetvény adatai:

2.2.1. Településnév

2.2.2. Helyrajzi szám

2.2.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár)

2.2.4. Szőlőültetvény hasznosítása

(borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag)

3. Növényvédelmi hatóság záradéka

4. Mellékletek

5. Keltezés, aláírás

3. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez

Rendeltetésszerű művelés igazolásának adattartalma borszőlő és csemegeszőlő termelése esetén

1. Kiállító adatai

2. Szőlőtermelő azonosító adatai

2.1. Név

2.2. Kapcsolattartási információk

2.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító

3. Szőlőültetvény adatai

3.1. Településnév

3.2. Helyrajzi szám

3.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár)

3.4. Szőlőültetvény hasznosítása

(borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag)

4. A 3. pontban megjelölt szőlőültetvény rendeltetésszerű művelésének igazolása

5. Keltezés, aláírás