Hatály: közlönyállapot (2016.III.3.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1102/2016. (III. 3.) Korm. határozat

a Nemzeti Tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakításáról

A Kormány

1. a közlekedésbiztonság javítása, a közutak védelme és a tengelysúly vagy össztömeg tekintetében túlterhelt járművek közlekedésének visszaszorítása, ellenőrzésük hatékonyabbá tétele érdekében egyetért azzal, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NÚSZ Zrt.) nemzeti tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózatot (a továbbiakban: tengelysúlymérő-rendszer) valósítson meg;

2. egyetért azzal, hogy a tengelysúlymérő-rendszer a központi költségvetés terhére valósuljon meg, és

a) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a belügyminiszter bevonásával a tengelysúlymérő-rendszer megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások NÚSZ Zrt. általi lefolytatásáról és a szükséges szerződések megkötéséről gondoskodjon akként, hogy a tengelysúlymérő rendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés a rendszer éles üzemi indulását követő 6 hónapra bevezetés támogatási szolgáltatást is biztosítson,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

Határidő: a tengelysúlymérő-rendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás és szerződés vonatkozásában 2016. június 15.

a megvalósításhoz szükséges további közbeszerzési eljárások és szerződések vonatkozásában a megvalósítás ütemezése szerint

b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a tengelysúlymérő-rendszer megvalósításához szükséges forrás rendelkezésre állásáról gondoskodjon,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2016. évi költségvetés végrehajtása során, a felmerülés ütemében

c) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a tengelysúlymérő-rendszer megvalósításához szükséges forrás biztosítására vonatkozó támogatási szerződés megkötéséről a NÚSZ Zrt.-vel;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2016. május 15.

3. egyetért azzal, hogy

a) a tengelysúlymérő-rendszer támogassa a tengelysúly vagy össztömeg tekintetében a megengedetthez képest túlterhelt járművek közúti ellenőrzésre történő kiválasztását a tengelysúlymérő-rendszer keretében végzett méréssel történő előszűrés (a továbbiakban: előszűrés) formájában,

b) a tengelysúlymérő-rendszer legyen alkalmas a járművek tengelyterhelésére és össztömegére vonatkozó rendelkezések betartásának a járművek megállítását nem igénylő, automatikus méréssel történő ellenőrzésére és az előírások jelentős mértékű megszegése esetén a megállapított jogsértés automatikus, az üzemben tartó objektív felelősségén alapuló szankcionálására;

4. a 3. pont a) alpontjában foglaltak megvalósítása érdekében felhívja

a) a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy - az érintett miniszterek bevonásával - gondoskodjon a szükséges kormányrendeleti szintű szabályozás előkészítéséről és Kormány elé terjesztéséről,

b) az érintett minisztereket, hogy gondoskodjanak az a) alponttal összefüggésben szükséges miniszteri rendeletek megalkotásáról;

Felelős: az a) alpont szerinti feladat tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter

a b) alpont szerinti feladat tekintetében az érintett miniszterek

Határidő: az a) alpont esetében 2016. július 1.

a b) alpont esetében 2016. július 31.

5. a 3. pont b) alpontjában foglaltak megvalósítása érdekében felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 3. pont b) alpontja szerinti objektív felelősség bevezetésének lehetőségéről a bevezetéshez szükséges jogszabály-módosításokat - a belügyminiszter bevonásával - terjessze elő a Kormány részére;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: 2017. március 15.

6. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy - szükség esetén a jogalkotás vagy annak kezdeményezése útján - tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a projektek megvalósítása során beszerzendő eszközök az állam tulajdonába kerüljenek, azok felett az állam tulajdonosi jogait a NÚSZ Zrt., illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) a következők szerint gyakorolja:

a) az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény 2. § 17. pontjában meghatározott UD rendszerben (a továbbiakban: UD rendszer) és az elektronikus útdíjszedési és díjellenőrzési létesítményekhez létrejövő vagyonelemek, ide értve az UD rendszerben kialakításra kerülő szoftver- és hardverelemek, valamint az újonnan kialakítandó fixen telepített ellenőrző keresztmetszetek és azok eszközei feletti tulajdonosi jogokat a NÚSZ Zrt. gyakorolja,

b) a hatósági eljárásokhoz szükséges vagyonelemeket, ide értve az UD rendszer fix ellenőrző keresztmetszeteinél beépítésre kerülő súlymérő eszközöket, a hatósági informatikai rendszer szoftver- és hardverelemeit, valamint a közúti ellenőrzés végzéséhez közvetlenül kapcsolódó informatikai eszközöket a NÚSZ Zrt. az MNV Zrt. részére ingyenesen, könyv szerinti értéken adja át azzal, hogy az átvételt követően ezen eszközök az NKH vagyonkezelésébe kerülnek;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

7. egyetért azzal, hogy a NÚSZ Zrt. az előszűréshez, az objektív felelősség bevezetését követően pedig az ellenőrzéshez szükséges adatokat - így különösen a jármű azonosító adatokat, a járműről készült képi felvételeket, a tengelyterhelést, az összsúlyt, az adatfelvételezés helyét, idejét - az NKH hatósági informatikai rendszere részére integrált módon, elektronikus úton biztosítsa;

8. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjanak a 6. pont a) alpontjában meghatározott rendszerelemek fenntartásához és üzemeltetéséhez szükséges forrásoknak a Magyarország központi költségvetése Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet Útdíj rendszerek működtetése jogcímcsoportja keretében történő biztosításáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2017. évi központi költségvetés tervezésével kezdődően folyamatos

9. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 6. pont b) alpontjában meghatározott rendszerelemek fenntartásával járó költségeket az NKH éves befizetési kötelezettségének csökkentésével biztosítsa.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2017. évi központi költségvetés tervezésével kezdődően folyamatos

10. a „Nemzeti Tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása (1. prioritás)” és a „Nemzeti Tengelysúly- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása (3. prioritás)” című, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatok akciótervi nevesítéséről és támogatásának jóváhagyásáról szóló 1208/2015. (IV. 9.) Korm. határozatot visszavonja. A kormányhatározat visszavonása nem érinti a kormányhatározat által a visszavonást megelőzően keletkeztetett, megszüntetett vagy módosított jogokat és kötelezettségeket.