Hatály: közlönyállapot (2016.V.18.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1247/2016. (V. 18.) Korm. határozat

az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

1. A Kormány

a) megállapítja az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretét az 1. melléklet szerint,

b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

c) hozzájárul az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program vonatkozásában tervezett eredményességi tartalék tekintetében felhívás meghirdetéséhez,

d) jóváhagyja, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének pénzügyi kerete meghaladja az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program pénzügyi keretét azzal, hogy ezen alpontban meghatározott pénzügyi keretek közötti különbözetre kötelezettség nem vállalható,

e) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, gondoskodjon arról, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program egyes prioritásai keretének 90%-át meghaladó összegre vonatkozó kötelezettség vállalására csak annak a Kormány egyedi ügyben hozott nyilvános határozatával történő jóváhagyása alapján kerüljön sor,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

f) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy ha az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program egy prioritása keretében támogatni kívánt, folyamatban lévő vagy már lefolytatott közbeszerzési eljárással – ide értve a feltételes közbeszerzést is – rendelkező projektek támogatási igénye meghaladja e prioritás pénzügyi keretének 130%-át, további közbeszerzési eljárás megindíthatóságáról az irányítása, felügyelete és szakmai irányítása alatt álló szervezet, valamint a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság projektje esetén egyedileg, projektenként külön hozzon döntést.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3. Hatályát veszti az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1844/2015. (XI. 24.) Korm. határozat.

1. melléklet az 1247/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési kerete

1. Nemzetközi (TEN-T) közúti elérhetőség javításáról szóló 1. prioritás

A B C D E
1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)
Felhívás meghirdetésének módja Felhívás meghirdetésének tervezett ideje
2. IKOP-1.1.0-15 Nemzetközi (TEN-T) közúti elérhetőség javítása 314,89 kiemelt Meghirdetve:
2015. december 4.

2. Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javításáról szóló 2. prioritás

A B C D E
1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)
Felhívás meghirdetésének módja Felhívás meghirdetésének tervezett ideje
2. IKOP-2.1.0-15 Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása 459,33 kiemelt Meghirdetve:
2015. december 4.

3. Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javításáról szóló 3. prioritás

A B C D E
1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)
Felhívás meghirdetésének módja Felhívás meghirdetésének tervezett ideje
2. IKOP-3.1.0-15 Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása a Közép-magyarországi régióban 211,07 kiemelt Meghirdetve:
2015. december 4.
3. IKOP-3.2.0-15 Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása a kevésbé fejlett régiókban 119,53 kiemelt Meghirdetve:
2015. december 4.

4. TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javításáról szóló 4. prioritás

A B C D E
1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)
Felhívás meghirdetésének módja Felhívás meghirdetésének tervezett ideje
2. IKOP-4.1.0-15 TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javítása 110,71 kiemelt Meghirdetve:
2016. március 1.

2. melléklet az 1247/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program nevesített kiemelt projektjei

A B C D E
1. Felhívás azonosító jele Projekt megnevezése Támogatást igénylő neve Projekt indikatív támogatási kerete (Mrd Ft) Szakmai elvárások
2. IKOP-1.1.0-15 M86 Csorna–Hegyfalu közötti szakasz megvalósítása –
szakaszolt projekt
NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.) 15,8
(92,33% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autópálya építése.
3. IKOP-1.1.0-15 8. sz. főút Székesfehérvár–Feketehegy elkerülő megvalósítása – szakaszolt projekt NIF Zrt. 1,73
(78,7% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos emelt sebességű főút építése.
4. IKOP-1.1.0-15 8. sz. főút Várpalota elkerülő I. ütem megvalósítása –
szakaszolt projekt
NIF Zrt. 11,22
(78,7% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos emelt sebességű főút építése.
5. IKOP-1.1.0-15 A TEN-T közúti hálózat közlekedésbiztonságának, szolgáltatási színvonalának, fenntarthatóságának javítását célzó, az üzemeltetési, fenntartási telephelyek fejlesztése – szakaszolt projekt Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
(a továbbiakban: MK NZrt.)
2,1
(becsült támogatási intenzitás: 100%)
A támogatást igénylő azon üzemmérnökségeinek fejlesztése, amelyek 2016-tól transzeurópai közlekedési hálózat (a továbbiakban: TEN-T) részét képező autópályák üzemeltetési feladatait is ellátják (Szombathely, Csorna, Szolnok).
6. IKOP-1.1.0-15 M7 Érd, Iparos úti csomópont átépítése – szakaszolt projekt NIF Zrt. 0,654 (támogatási intenzitás:
100%)
Az M7 autópálya érdi csomópontjának és a kapcsolódó utak kapacitásbővítésének kivitelezése.
7. IKOP-1.1.0-15 M0 autóút kiegészítő munkái – szakaszolt projekt NIF Zrt. 3,27
(becsült támogatási intenzitás: 100%)
M7–M0 gyorsforgalmi utak törökbálinti csomópontjának átépítése és az M0 útgyűrű déli szektor 3+200–11+650 kilométerszelvényei közötti zajárnyékoló fal kivitelezése.
8. IKOP-1.1.0-15 Tengelysúly- és össztömegmérő állomás kiépítése az M7 autópálya 192 km szelvényében lévő kétoldali pihenőhely (Zalakomáromi pihenő) – szakaszolt projekt NIF Zrt. 0,45 (támogatási intenzitás:
100%)
Kétoldali tengelysúlymérő és össztömegmérő állomások kialakítása.
9. IKOP-1.1.0-15 M4 Berettyóújfalu–Nagykereki, országhatár közötti szakasz megvalósítása NIF Zrt. 69,66
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autópálya építése.
10. IKOP-1.1.0-15 M35 (I. ütem) 4. sz. főút – 481. sz. főút közötti szakasz és a 481. sz. főút megvalósítása, valamint M35 (II. ütem)
481. sz. főút – Berettyóújfalu közötti szakasz megvalósítása
NIF Zrt. 67,5
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autópálya építése és a 481. számú főút építése.
11. IKOP-1.1.0-15 M34 Vásárosnamény–Záhony közötti szakasz előkészítése NIF Zrt. 2,67
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autóút előkészítése.
12. IKOP-1.1.0-15 M0 Déli szektor fejlesztése (I. ütem) (Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül) NIF Zrt. 27,69 (támogatási intenzitás:
100%)
Burkolatcsere, út- és műtárgy-rekonstrukció kivitelezése.
13. IKOP-1.1.0-15 Burkolat-megerősítés, valamint forgalombiztonsági és környezetvédelmi beavatkozások a gyorsforgalmi úthálózat forgalomnak leginkább kitett szakaszain MK NZrt.
10,59 (becsült támogatási intenzitás: 100%)
Burkolat-megerősítés, közlekedésbiztonsági fejlesztések a gyorsforgalmi úthálózaton.
14. IKOP-1.1.0-15 M1 autópálya, Lajta, tengelysúlymérő állomás kiépítése NIF Zrt. 4,02
(becsült támogatási intenzitás: 100%)
Irányonként egy-egy tengelysúlymérő állomás kiépítése.
15. IKOP-1.1.0-15 M6 Bóly–Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítása NIF Zrt. 48,7
(becsült támogatási intenzitás: 100%)
2x2 sávos autópálya építése villányi csomóponttal.
16. IKOP-1.1.0-15 62. sz. főút Szabadegyháza elkerülő szakasz megvalósítása NIF Zrt. 2,63
(77,39% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x1 sávos főút építése.
17. IKOP-1.1.0-15 M1 Hegyeshalom, országhatár átkelési szakasz akadálymentesítés NIF Zrt. 5,0 (támogatási intenzitás:
100%)
A határátkelőhely területén a határ akadálymentes átlépése érdekében a korábbi határellenőrzést szolgáló létesítmények megszüntetése. A projekt tervezése során meg kell oldani az autópálya folyamatos, főpályaként történő átvezetését, a pályáról való határ előtti le- és felhajtás biztosításával, valamint az egyéb területek hasznosítását, a tervezett fejlesztések figyelembevételét, az ellenőrzés lehetőségének biztosítását. A projekt megvalósítása révén a schengeni határok átjárhatóságát lassító határállomás területének rehabilitálását, ezzel párhuzamosan az átkelési sebesség jelentős növelését is el kell végezni.
18. IKOP-1.1.0-15 M30 Miskolc–Tornyosnémeti közötti szakasz megvalósítása NIF Zrt. 147,6
(90% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autópálya építése.
19. IKOP-1.1.0-15 M9 Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakasz előkészítése (M75 csomóponttal) NIF Zrt. 3,96
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autóút építésének előkészítése (tervezés).
20. IKOP-1.1.0-15 M2 Budapest–Vác közötti szakasz fejlesztése NIF Zrt. 35,55
(90% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autópályává fejleszthető autóút építése bekötőutak nélkül.
21. IKOP-1.1.0-15 8. sz. főút Várpalota elkerülő II. ütem megvalósítása NIF Zrt. 5,14
(78,7% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
A 8. számú főút Várpalotát elkerülő szakasza I. üteme keretében elkészült útszakasznak a 8. számú főút eredeti nyomvonalába történő visszakötésének megépítése külön szintű pétfürdői csomópont építésével.
22. IKOP-1.1.0-15 M0 Északi szektor, 11. sz. főút – 10. sz. főút közötti szakasz előkészítése NIF Zrt. 1,74
(becsült támogatási intenzitás: 100%)
2x2 sávos, részben alagútban vezetett autóút építésének előkészítése (tervezés).
23. IKOP-1.1.0-15 M0 Nyugati szektor, 10. sz. főút – M1 autópálya közötti szakasz előkészítése NIF Zrt. 0,683 (becsült támogatási intenzitás: 100%) 2x2 sávos, részben alagútban vezetett autóút építésének előkészítése (megvalósíthatósági tanulmány és környezeti hatástanulmány elkészítése).
24. IKOP-1.1.0-15 M30 Tornyosnémeti–Tornyosnémeti, országhatár közötti szakasz megvalósítása NIF Zrt. 4,32
(90% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autóút építése.
25. IKOP-1.1.0-15 55. sz. főút Mórahalom elkerülő és megyehatár közötti szakaszán 115 kN tengelyterhelésre történő burkolat megerősítés és a főúttal párhuzamosan kerékpárút kivitelezési munkáinak elvégzése NIF Zrt. 5,79
(75,14% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
Az 55. számú főút burkolatának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő megerősítése, és a főúttal párhuzamos kerékpárút kivitelezése.
26. IKOP-1.1.0-15 M7 autópálya és 710. sz. főút csomópontjának kialakítása, 710. sz. főúti bekötéssel NIF Zrt. 6,2
(93% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
Az M7 autópálya és a 710. számú főút csomópontjának kialakítása, valamint a 710. számú főúti bekötés megvalósítása.
27. IKOP-1.1.0-15 M86 gyorsút Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakasz előkészítése NIF Zrt. 2,00
(becsült támogatási intenzitás:100%)
2x2 sávos gyorsút előkészítése (tervezés, engedélyezés).
28. IKOP-1.1.0-15 Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya csomópont, valamint a csomópont és a 2101. j. út közötti szakasz megvalósítása NIF Zrt. 5,00
(becsült támogatási intenzitás: 100%)
Az M3 autópályán csomópont, továbbá e csomópont és a 2101. jelű összekötő út közötti útszakasz kiépítése.
29. IKOP-1.1.0-15 Építési engedélyezési eljárás nélkül megvalósítható közlekedésbiztonsági beruházások a gyorsforgalmi úthálózaton – szakaszolni tervezett projekt MK NZrt. 1,01 (támogatási intenzitás:
100%)
A közlekedésbiztonságot javító beton terelőfalak építése az M3, az M5 és az M7 autópálya egyes szakaszain.
30. IKOP-1.1.0-15 M8 autóút Körmend–Rábafüzes, országhatár szakasz 2x2 sávos előkészítése és építése NIF Zrt. 78,5 (támogatási intenzitás:
100%)
2x2 sávos autóút előkészítése és építése.
31. IKOP-2.1.0-15 Bajánsenye–Boba ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése – szakaszolt projekt NIF Zrt. 0,91 (támogatási intenzitás:
100%)
Az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer 2. szintjének megfelelő (a továbbiakban: ETCS2) biztosítóberendezés telepítése.
32. IKOP-2.1.0-15 Gyoma–Békéscsaba biztosítóberendezés korszerűsítése és Békéscsaba vasútállomás, Ferencváros–Lőkösháza ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése (III/I.b. ütem) – szakaszolt projekt NIF Zrt. 13,53 (támogatási intenzitás:
100%)
Biztosítóberendezés korszerűsítése és komplex állomásfejlesztés, a Ferencváros–
Lőkösháza vonalszakaszon ETCS2 biztosítóberendezés telepítése.
33. IKOP-2.1.0-15 GSM-R távközlési hálózat kiépítése – szakaszolt projekt NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 6,46 (támogatási intenzitás:
100%)
Európai uniós fejlesztésű rádiós kommunikációs és forgalomirányítási rendszer kiépítése 905 kilométeren.
34. IKOP-2.1.0-15 GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem előkészítés NIF Zrt. 0,5 (támogatási intenzitás:
100%)
Európai uniós fejlesztésű rádiós kommunikációs és forgalomirányítási rendszer kiépítése 1454 kilométeren, Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (a továbbiakban: CEF) révén finanszírozott projekt előkészítése.
35. IKOP-2.1.0-15 Ferencváros–Székesfehérvár ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése – szakaszolt projekt NIF Zrt. 3,6 (támogatási intenzitás:
100%)
ETCS2 biztosítóberendezés telepítése.
36. IKOP-2.1.0-15 Székesfehérvár vasútállomás korszerűsítése
– szakaszolt projekt
NIF Zrt. 11,04 (támogatási intenzitás:
100%)
Az állomás vasúti pályájának és biztosítóberendezésének korszerűsítése, valamint ETCS2 biztosítóberendezés kiépítése.
37. IKOP-2.1.0-15 GYSEV központi forgalomirányítás kiépítése –
szakaszolt projekt
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
(a továbbiakban: GYSEV Zrt.)
2,8 (támogatási intenzitás:
100%)
Központi forgalomirányító berendezés telepítése.
38. IKOP-2.1.0-15 Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítése GYSEV Zrt. 15,0 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasútvonal villamosítása, peronépítés, biztosítóberendezés-átalakítás, pályaépítés és vágányhálózati módosítások.
39. IKOP-2.1.0-15 Nagyút–Mezőkeresztes-Mezőnyárád szűk keresztmetszet kiváltás (nyíltvonal) – szakaszolt projekt MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
(a továbbiakban: MÁV Zrt.)
0,3 (támogatási intenzitás:
100%)
Az állomások közötti nyíltvonali pályaszakaszok helyreállítása a kiépítéskori 120 km/óra sebességre. Nagygépes alépítmény-megerősítés és felépítménycsere, felsővezetéki oszlopok részleges kiváltása.
40. IKOP-2.1.0-15 Állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program (Kormányablakok) – szakaszolt projekt MÁV Zrt. 6,7 (támogatási intenzitás:
100%)
Vasútállomások felvételi épületének tervezése, engedélyeztetése és korszerűsítése.
Integrált ügyfélszolgálatok tervezése és kivitelezése nagyobb forgalmú vasúti állomásépületekben.
41. IKOP-2.1.0-15 Infrastruktúra és gördülőállomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás konszolidáció – szakaszolt projekt MÁV Zrt. és MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
(a továbbiakban: MÁV-START Zrt.) konzorciuma
1,07 (támogatási intenzitás:
100%)
Szoftverfejlesztés, amivel az üzemeltetési, karbantartási, felújítási folyamatok áttekinthetőbbé és optimalizálhatóvá, a vonatkozó anyagigények, gépigények időben tervezhetőkké válnak. A cégcsoport szintjén egységes irányítási rendszer kialakítása, a lehető legnagyobb költséghatékonyság érdekében.
42. IKOP-2.1.0-15 MÁV Zrt. közlekedésbiztonsági projektjei – szakaszolt projekt MÁV Zrt. 5,11 (támogatási intenzitás:
100%)
1. A vasúti átjárók biztonságának növelése [szintbeni közút-vasút kereszteződések biztonságának növelése (Sorompó I–II. program), vonatérzékelés korszerűsítési projekt, vasúti átjáróban videómegfigyelő rendszer telepítése (V-tanú)],
2. diagnosztikai és monitoring rendszerek
[járműdiagnosztikai rendszer (hőnfutásjelző, tengelyterhelés mérő, űrszelvény vizsgáló berendezés), valamint Videós Pályafelügyeleti Rendszer (VPR)] telepítése.
43. IKOP-2.1.0-15 Érden a Szent István utcai – TEN-T vasútvonalak feletti – felüljárók építése NIF Zrt. 1,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A 30a és a 40a vasútvonal felett közúti felüljárók létesítése, és a kapcsolódó útépítés, útfelújítás elvégzése.
44. IKOP-2.1.0-15 9 db 200 férőhelyes motorvonat beszerzése a 30a-20 sz., illetve a 80 sz. vasútvonalakra MÁV-START Zrt. 16,31 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt 9 db 200 ülőhelyes, 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonat beszerzésére irányul, ETCS2 felszereltséggel.
45. IKOP-2.1.0-15 6 db 200 férőhelyes motorvonat beszerzése az 1. sz. vasútvonalra MÁV-START Zrt. 10,89 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt 6 db 200 ülőhelyes, 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonat beszerzésére irányul, ETCS2 felszereltséggel.
46. IKOP-2.1.0-15 Szűk keresztmetszet kiváltás előkészítése a MÁV hálózatán NIF Zrt. 3,0 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasútvonalak sebességkorlátozásainak megszüntetését, kiépítéskori állapot helyreállítását célzó felújítások megvalósíthatósági és engedélyezési tervek készítése.
47. IKOP-2.1.0-15 Vámosgyörk–Mezőkeresztes-Mezőnyárád szűk keresztmetszet kiváltás (állomások) NIF Zrt. 10,8 (támogatási intenzitás:
100%)
Állomási átmenő vágányok alépítményének megerősítése és felépítményének cseréje, kitérőkörzetek és peronok felújítása, akadálymentesítése.
48. IKOP-2.1.0-15 Szántód-Kőröshegy–Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítése és kiegészítő munkák elvégzése NIF Zrt. 72,41 (támogatási intenzitás:
100%)
Szántód-Kőröshegy–Balatonszentgyörgy között a pálya és a biztosítóberendezés korszerűsítése, részleges második vágány (Balatonszemes és Balatonlelle felső között) kiépítése. Lepsény és Siófok állomásokon sínkorona felett 55 cm magas peronok kiépítése, a Lepsény–Szántód-Kőröshegy vonalszakaszon kiegészítő alépítményi és magasépítményi munkák elvégzése.
49. IKOP-2.1.0-15 Sopron–Szombathely–Szentgotthárd ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése GYSEV Zrt. 10,0 (támogatási intenzitás:
100%)
ETCS2 biztosítóberendezés telepítése.
50. IKOP-2.1.0-15 Püspökladány–Ebes–Apafa vasútvonal korszerűsítése, Debrecen állomás részleges átépítése és Szajol–Debrecen–Apafa vasútvonalon ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése NIF Zrt. 127,5 (támogatási intenzitás:
100%)
Pályarekonstrukció és ETCS2 biztosítóberendezés telepítése Szajol–
Debrecen–Apafa között. Cél a 160 km/órás sebesség bevezetése. Debrecen állomás vasúti pályájának és felsővezetékének korszerűsítése, a Domino D70 típusú biztosítóberendezést átalakítása, magasépítmény nélkül, az intermodális csomóponttal összhangban.
51. IKOP-2.1.0-15 Vasúti vontatási energiaellátás fejlesztése a MÁV hálózatán NIF Zrt. 10,0 (támogatási intenzitás:
100%)
18 vontatási alállomás felújítása és bővítése, felsővezetéki rendszer felújítása a hálózat túlterhelésének és feszültségleesések csökkentése érdekében.
52. IKOP-2.1.0-15 MÁV 300–600 férőhelyes motorvonatok beszerzése MÁV-START Zrt. 82,2 (támogatási intenzitás:
100%)
30 db 300–600 ülőhelyes, 160 km/h sebességű elővárosi villamos motorvonat beszerzése ETCS2 felszereltséggel.
53. IKOP-2.1.0-15 GYSEV motorvonat beszerzés GYSEV Zrt. 18,5 (támogatási intenzitás:
100%)
10 db villamos-motorvonat beszerzése.
54. IKOP-2.1.0-15 Szombathely vasútállomás korszerűsítése GYSEV Zrt. 29,9 (támogatási intenzitás:
100%)
Komplex állomási korszerűsítés.
55. IKOP-2.1.0-15 Közlekedésbiztonság javítási program a MÁV hálózatán II. ütem – Közlekedésbiztonságot és pályakapacitást növelő technológiai fejlesztések és eszközök NIF Zrt. 18,1 (támogatási intenzitás:
100%)
Szintbeli közúti-vasúti átjárók közlekedésbiztonsági fejlesztése. Pályakapacitást növelő és vasútüzemi hatékonyságot javító vasúti eszközök, fejlesztések.
56. IKOP-2.1.0-15 Hídrekonstrukciós program I. ütem NIF Zrt. 8,1 (támogatási intenzitás:
100%)
9 híd átépítésének előkészítése és kivitelezése.
57. IKOP-2.1.0-15 Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítésének előkészítése NIF Zrt. 1,24 (támogatási intenzitás:
100%)
Tanulmányszintű vizsgálat kitekintéssel CEF kivitelezési pályázathoz: vasúti pálya és műtárgyak újjáépítésének és kapacitásbővítésének előkészítése.
58. IKOP-2.1.0-15 Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakításának előkészítése NIF Zrt. 1,7 (támogatási intenzitás:
100%)
Tanulmányszintű vizsgálat és tervezés CEF kivitelezési pályázathoz: kétvágányú, villamosított vasútvonal építés új nyomvonalon.
59. IKOP-2.1.0-15 Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése – szakaszolt projekt Észak-dunántúli Vízügyi
Igazgatóság
2,92 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt célja függőleges partfal kialakítása, partfalak mögötti területek kiépítése, közvetlen vasúti rakodás és darupálya kialakítása, kapcsolódó közúti kiszolgálás fejlesztése és közművesítés kiépítése a trimodalitás megvalósítása érdekében.
60. IKOP-2.1.0-15 MAHART Mobil Árvízvédelmi Gát MAHART-Szabadkikötő Zrt. 1,36 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt célja az árvízvédelmi védvonalon mobilgát építése a teljes kikötői infrastruktúra csepeli szabadkikötői területén, különösen a Közlekedés Operatív Programból finanszírozott fejlesztések, és a környező városrészek védelme érdekében, továbbá kapcsolódó töltésépítési és gátkorona burkolatépítési feladatok, valamint gátelemek tárolásához szükséges csarnoképület építése.
61. IKOP-2.1.0-15 Új országos közforgalmú kikötő kiépítése Mohácson Mohács Város
Önkormányzata
4,75 (támogatási intenzitás:
100%)
A Duna 1448+660–1449+000 folyamkilométer-szelvények közötti szakaszán új kikötőterület kiépítése.
62. IKOP-2.1.0-15 Bajai Közforgalmú Kikötő létesítése Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Korlátolt Felelősségű Társaság 3,66 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt célja az úthálózat és parkoló-, rakodóterületek felújítása, partfal helyreállítása, valamint a hulladékok kezelésére alkalmas terület kialakítása.
63. IKOP-2.1.0-15 Személyforgalmi kikötők támogatására vonatkozó projektcsomag MAHART – PassNave Személyhajózási Korlátolt Felelősségű Társaság 0,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A Duna, mint TEN-T útvonal személyszállítási színvonalának megőrzése és kapacitásának fejlesztése.
64. IKOP-2.1.0-15 Balatoni vasútállomások rekonstrukciója NIF Zrt. 1,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A TEN-T vasútvonalon lévő balatoni vasútállomások korszerűsítése.
65. IKOP-2.1.0-15 Püspökladány–Biharkeresztes szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás NIF Zrt. 23,8 (támogatási intenzitás:
100%)
Vasút-villamosítás és kapcsolódó pályaépítési munkák.
66. IKOP-2.1.0-15 Zalaszentiván–Nagykanizsa szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás NIF Zrt. 20,6 (támogatási intenzitás:
100%)
Vasút-villamosítás és kapcsolódó pályaépítési munkák.
67. IKOP-3.1.0-15 Budapest villamos- és trolibusz járműprojekt I. ütem (kapcsolódó kocsiszín infrastruktúrával) – szakaszolt projekt BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: BKK Zrt.) 26,75 (99,44% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg) 12 db 56 méter hosszúságú, 10 db 34 méter hosszúságú villamos beszerzése és a kapcsolódó infrastruktúra (kocsiszínek, dél-
budai akadálymentesítés) fejlesztése.
68. IKOP-3.1.0-15 Budapest–Esztergom vasútvonal kiegészítő fejlesztések –
szakaszolt projekt
NIF Zrt. 3,4 (támogatási intenzitás:
100%)
Bécsi úti külön szintű keresztezés, Angyalföld–Újpest
2. vágány kiépítése. A HÉV Aquincum megállóhelye peronjának áthelyezése, Angyalföld vasútállomás közvetlen átszállási kapcsolatainak fejlesztése új villamosmegálló létrehozásával és autóbuszmegálló áthelyezésével.
69. IKOP-3.1.0-15 Rákosrendező–Esztergom vasútvonal villamosítása, biztosítóberendezés korszerűsítése NIF Zrt. 20,3 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasútvonal jelenlegi nyomvonalának villamosítása. Angyalföld állomáson 2 db magasperon építése, új biztosítóberendezés létesítése és az állomás vágányhálózatának átépítése. Rákosrendező–Angyalföld között a kétvágányú vasúti pálya átépítése korrekciós nyomvonalon.
70. IKOP-3.1.0-15 Kelenföldi pályaudvar térségben P+R parkolók építése –
szakaszolt projekt
Budapest Főváros
Önkormányzata
1,65 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt keretében 1500 db P+R parkoló tervezését és építését végzik el a következő helyszíneken:
a) Kelenföldön, vasúti vágányok helyén,
b) Kelenföldön, az Etele téri oldalon,
c) Kelenföldön, őrmezői oldalon az autóbusz-
végállomásnál,
d) a Gyergyótölgyes úton.
71. IKOP-3.1.0-15 M4 metró, M1–M7 autópálya Kelenföldi pályaudvar térsége, nyugati kijárat, M1–M7 autópálya bevezetés módosított csomópontjának előkészítése és megvalósítása átszállási csomópont – szakaszolt projekt Budapest Főváros
Önkormányzata
1,7 (támogatási intenzitás:
100%)
A projekt célja az M1–M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszán módosított csomópont megvalósításához szükséges kiviteli tervek elkészítése és a módosított csomópont kivitelezése.
72. IKOP-3.1.0-15 M3 metró vonal infrastruktúra rekonstrukciója BKK Zrt. 137,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A budapesti M3-as metróvonal Kőbánya-Kispest és Újpest-központ állomások közötti vágányfelépítmény, alagútszerkezet, áramellátás, mozgólépcsők, távközlés, felügyeleti rendszerek és az állomások, valamint a Kőér utcai járműtelep rekonstrukciója, az állomások egy részének akadálymentesítése.
73. IKOP-3.1.0-15 Külső Bécsi úti villamosvonal
(Vörösvári út–Aranyvölgy)
Budapest Főváros
Önkormányzata vagy
100%-os tulajdonában álló szervezet
10,2 (támogatási intenzitás:
100%)
A villamosvonal meghosszabbítása a Bécsi úton a Vörösvári út és a Budapest–
Esztergom vasútvonal Aranyvölgy megállóhelye között, valamint kapcsolódó P+R, B+R parkolók és helyközi autóbusz számára megállóhely létesítése.
74. IKOP-3.1.0-15 Kelenföld intermodális központ
(Kelenföld/Őrmező)
Budapest Főváros
Önkormányzata vagy
100%-os tulajdonában álló szervezet
5,1 (támogatási intenzitás:
100%)
Kelenföld-Őrmezőn új, fedett autóbusz-terminál létesítése, ami az építménykomplexum elhagyása nélkül teszi lehetővé az átszállást az M4-es metró, valamint a fővárosi közösségi közlekedés és a helyközi autóbuszok járatai között.
75. IKOP-3.1.0-15 1-es villamos meghosszabbítása az Etele térig BKK Zrt. 8,5 (támogatási intenzitás:
100%)
Az 1-es villamos meghosszabbítása a Fehérvári úttól Budapest-Kelenföld pályaudvarig, három új megállóhely építése.
76. IKOP-3.1.0-15 A városi közlekedési eszközváltási pontokhoz kapcsolódó P+R parkolók építése Budapesten Budapest Főváros
Önkormányzata vagy
100%-os tulajdonában álló szervezet
3,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Budapesti gyorsvasúti hálózathoz csatlakozó P+R rendszerű parkolók létesítése.
77. IKOP-3.1.0-15 Érd megyei jogú város közösségi közlekedésének fejlesztése Érd Megyei Jogú Város
Önkormányzata
1,2 (támogatási intenzitás:
100%)
15 db városi autóbusz beszerzése és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések Érden.
78. IKOP-3.2.0-15 Kecskemét város közösségi közlekedés fejlesztése, átalakítása – zéró emissziós zóna megteremtése soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével
– szakaszolt projekt
Kecskemét Megyei Jogú
Város Önkormányzata
0,64
(94,35% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
25 db hibrid autóbusz beszerzése, a hozzájuk tartozó telephely, a telephelyhez vezető utak és 77 db megállóhely kivitelezése. A megállóhelyek intelligens utastájékoztatási rendszerrel való felszerelése.
79. IKOP-3.2.0-15 Kaposvár megyei jogú város közösségi közlekedésének fejlesztése keretében 25 db földgázmotor (CNG – Euro 6 szabvány) hajtású alacsonypadlós szóló, és 15 db azonos kivitelű, földgázmotor (CNG – Euro 6 szabvány) hajtású, a szóló autóbusszal azonos típuscsaládba tartozó, alacsonypadlós csuklós autóbusz szállítása, üzembe helyezése – szakaszolt projekt A KAPOS HOLDING Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Kaposvári Tömegközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma 4,06
(97,5% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
Helyi közösségi közlekedési komplex autóbusz telephely kivitelezése a 40 db sűrített földgáz (a továbbiakban: CNG) hajtású autóbusz, és Kaposvár megyei jogú város közösségi közlekedését kiszolgáló környezetbarát meghajtású autóbuszok számára.
80. IKOP-3.2.0-15 Rákosrendező–Esztergom vasútvonal villamosítása, biztosítóberendezés korszerűsítése NIF Zrt.
25,4 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasútvonal jelenlegi nyomvonalának villamosítása és új biztosítóberendezés létesítése. Esztergom állomás részleges átépítése, Esztergom állomás mellé buszpályaudvar áttelepítése, Dorog
állomáson a buszforduló kiépítése. Dorog, Leányvár, Esztergom-Kertváros és Esztergom állomásokon a biztosítóberendezés korszerűsítése.
81. IKOP-3.2.0-15 Szeged–Hódmezővásárhely vasútvonal városi-elővárosi tram-train rendszer megvalósítása NIF Zrt. 13,25 (támogatási intenzitás:
100%)
Szeged–Hódmezővásárhely közötti városi-
elővárosi tram-train rendszer kiépítése, Hódmezővásárhelyen villamos vonal kialakítása.
82. IKOP-3.2.0-15 Szeged–Hódmezővásárhely tram-train rendszer –
járműbeszerzés
MÁV-START Zrt. 10,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Szeged–Hódmezővásárhely tram-train vonalra 8 db jármű beszerzése.
83. IKOP-3.2.0-15 Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba– Gyula szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás NIF Zrt. 43,2 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasútvonal villamosítása és kapcsolódó pályaépítési munkák.
84. IKOP-3.2.0-15 Debrecen–Mátészalka pályarekonstrukció
I. üteme
NIF Zrt. 13,2 (támogatási intenzitás:
100%)
Pályarekonstrukció, szűk keresztmetszet kiváltása.
85. IKOP-3.2.0-15 Debrecen–Mátészalka pályarekonstrukció
II. üteme
NIF Zrt. 18,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Pályarekonstrukció, szűk keresztmetszet kiváltása.
86. IKOP-3.2.0-15 Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása NIF Zrt. 21,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Utazási módváltási kapcsolatok fejlesztése Debrecen vasúti pályaudvarához kapcsolódóan.
87. IKOP-3.2.0-15 A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési és forgalomirányítási rendszerek fejlesztése A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és
a Nemzeti Mobilfizetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma
10,0 (támogatási intenzitás:
100%)
A személyszállítási közszolgáltatások lebonyolításához szükséges
a) állomási, megállóhelyi vagy járműveken elhelyezendő utas-tájékoztatási rendszerek (hardver, szoftver), és a központi rendszerek,
b) forgalomirányítási rendszerek (járművek fedélzeti egységei, egyéb kiszolgáló infrastruktúrák és központi forgalomirányító rendszerek),
c) jegy- és bérletrendszerekhez szükséges állomási, megállóhelyi, járműven elhelyezendő eszközök (automaták, fedélzeti egységek, jegykiadók, validátorok stb.), illetve a kapcsolódó infrastruktúrák és központi rendszerek (hardver és szoftver) fejlesztése.
88. IKOP-3.2.0-15 Debrecen–Nyírábrány vasútvonal korszerűsítésének előkészítése NIF Zrt. 1,2 (támogatási intenzitás:
100%)
Pályarekonstrukciós projekt előkészítése.
89. IKOP-3.2.0-15 Mezőzombor–Sátoraljaújhely vasútvonal szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás NIF Zrt. 21,1 (támogatási intenzitás:
100%)
Vasútvonal villamosítása és pályafelújítás.
90. IKOP-3.2.0-15 Szeged–Makó vasúti elővárosi közlekedés fejlesztése, vegyesforgalmú Tisza-híd építése NIF Zrt. 15,5 (támogatási intenzitás:
100%)
Szeged és Újszeged vasútállomások között vasúti kapcsolat megteremtése vegyesforgalmú Tisza-híd építésével.
91. IKOP-3.2.0-15 Szombathely–Kőszeg vasútvonal korszerűsítése GYSEV Zrt. 2,4 (támogatási intenzitás:
100%)
Pályarekonstrukció, forgalmi kitérők beépítése.
92. IKOP-3.2.0-15 Fonyód–Kaposvár vasútvonal korszerűsítése NIF Zrt. 15,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Pályakorszerűsítés és elővárosi szolgáltatások fejlesztése.
93. IKOP-3.2.0-15 Balatoni vasútállomások rekonstrukciója NIF Zrt. 2,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A TEN-T-n kívüli vasútvonalon lévő balatoni vasútállomások korszerűsítése
94. IKOP-3.2.0-15 Szabadbattyán–Tapolca–Keszthely szűk keresztmetszet kiváltás, villamosítás és központi forgalomirányítás megvalósítása a Balaton körül I. ütem (Szabadbattyán –
Aszófő) előkészítése és kivitelezése és a II. ütem előkészítése
NIF Zrt. 25,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Vasútvonalak villamosítása a szükséges egyéb kiegészítő munkálatokkal, valamint központi forgalomirányítás megvalósítása a Balaton körül. Az elektromos vasúti kör és központi forgalomirányítás I. ütemének előkészítése és megvalósítása, továbbá II. ütemének megvalósításához szükséges előkészítési feladatok.
95. IKOP-3.2.0-15 Balatoni közlekedési rendszer összehangolása KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és Balaton Fejlesztési Tanács konzorciuma 1,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A közösségi közlekedés előnyben részesítését célzó közlekedési rendszer összehangolása.
96. IKOP-3.2.0-15 Nyíregyháza megyei jogú város közösségi közlekedésének fejlesztése érdekében
47 db új autóbusz (41 db CNG és 6 db elektromos meghajtású) beszerzése, és töltőállomás létesítése
Nyíregyháza Megyei Jogú
Város Önkormányzata
5,0 (támogatási intenzitás:
100%)
41 db CNG és 6 db elektromos hajtású új autóbusz beszerzése, valamint a kapcsolódó töltőállomás kivitelezése.
97. IKOP-3.2.0-15 Kaposvár megyei jogú város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása a megyeszékhely vasúti elővárosi körzetében I. ütem A KAPOS HOLDING Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a NIF Zrt. konzorciuma 10,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasúti és közúti, közösségi és egyéb közlekedési módok közötti közvetlen átszállási kapcsolatot magas szintű szolgáltatásokkal biztosító létesítmények kialakítása, P+R parkolók kiépítése.
98. IKOP-3.2.0-15 Nyíregyháza megyei jogú város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása a megyeszékhely vasúti elővárosi körzetében I. ütem NIF Zrt. 6,0 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasúti és közúti, közösségi és egyéb közlekedési módok közötti közvetlen átszállási kapcsolatot magas szintű szolgáltatásokkal biztosító létesítmények kialakítása, P+R parkolók kiépítése.
99. IKOP-3.2.0-15 Paks város közösségi közlekedés fejlesztése Paks Város Önkormányzata 1,7 (támogatási intenzitás:
100%)
10 db elektromos autóbusz beszerzése és a működtetéshez szükséges energetikai ellátó és kiszolgáló infrastruktúra kiépítése.
100. IKOP-3.2.0-15 Balatoni települések közösségi közlekedésének fejlesztése Balatonfüred Város Önkormányzatának, Siófok Város Önkormányzatának és Keszthely Város Önkormányzatának konzorciuma 2,0 (támogatási intenzitás:
100%)
Elektromos autóbuszok beszerzése Balatonfüred, Siófok és Keszthely számára.
101. IKOP-3.2.0-15 Miskolc Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása NIF Zrt. 7,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasúti és közúti, közösségi és egyéb közlekedési módok közötti közvetlen átszállási kapcsolatot magas szintű szolgáltatásokkal biztosító létesítmények kialakítása, P+R parkolók kiépítése.
102. IKOP-3.2.0-15 Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása NIF Zrt. 6,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasúti és közúti, közösségi és egyéb közlekedési módok közötti közvetlen átszállási kapcsolatot magas szintű szolgáltatásokkal biztosító létesítmények kialakítása, P+R parkolók kiépítése.
103. IKOP-3.2.0-15 Tatabánya Megyei Jogú Város– Bicske vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása NIF Zrt. 11,5 (támogatási intenzitás:
100%)
A vasúti és közúti, közösségi és egyéb közlekedési módok közötti közvetlen átszállási kapcsolatot magas szintű szolgáltatásokkal biztosító létesítmények kialakítása, P+R parkolók kiépítése.
104. IKOP-4.1.0-15 47. sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő szakasz megvalósítása NIF Zrt. 22,13
(75,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
Fejleszthető 2x1 sávos országos főút építése.
105. IKOP-4.1.0-15 83. sz. főút M1–Pápa közötti szakasz fejlesztése, települések elkerülése NIF Zrt. 79,2
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
Győr és Pápa között gyorsút kiépítése a győri bevezető szakasz főútként történő fejlesztésével, valamint a pápai repülőtéri bekötőút megvalósításával.
106. IKOP-4.1.0-15 48. sz. főút Debrecen–Nyírábrány, országhatár szakasz fejlesztése NIF Zrt. 15,66
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
A 2x1 sávos főút burkolatának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő megerősítése és az útpálya szélesítése.
107. IKOP-4.1.0-15 21. sz. főút Heves és Nógrád megyei szakaszok kapacitásbővítése NIF Zrt. 31,5 (támogatási intenzitás:
100%)
Gyorsúttá fejleszthető 2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező főút kiépítésének folytatása.
108. IKOP-4.1.0-15 R67 gyorsút M7–Balatonlelle–Kaposvár közötti szakasz kiépítése NIF Zrt. 26,2
(82,10% támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos – autóúttá fejleszthető – gyorsút építése.
109. IKOP-4.1.0-15 M25 Eger gyorsforgalmi úti bekötése (M3–Eger szakasz megvalósítása) NIF Zrt. 40,5
(90,0% becsült támogatási intenzitás szerint csökkentett összeg)
2x2 sávos autóút építése.