Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

4/1995. (II. 13.) Főv. Kgy. rendelet

az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz, valamint az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés legmagasabb hatósági díjának Budapest főváros közigazgatási területén történő megállapításáról, továbbá a díjalkalmazás feltételeiről * 

Az 1993. évi CIV. törvény által módosított, az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvényben kapott felhatalmazás alapján Budapest Főváros Közgyűlése az önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű által szolgáltatott ivóvíz, és az önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról, továbbá a díjalkalmazás feltételeiről a következők szerint rendelkezik.

1. § (1) *  A szolgáltató által alkalmazható legmagasabb hatósági díjtételek Budapest főváros közigazgatási területén:

a) *  Fővárosi Vízművek Zrt.

Az ivóvíz-szolgáltatási díjat az ivóvízalapdíj és az ivóvízalapdíjon felüli ivóvíz-fogyasztási díj együttesen képezik.

- Nem lakossági ivóvízalapdíj:

- 0 m3 napi átlagfogyasztás mellett évente 0 Ft,

- 0 m3-nél nagyobb, de legfeljebb 7,5 m3 napi átlagfogyasztás mellett évente 14 880 Ft,

- 7,5 m3-nél nagyobb, de legfeljebb 15 m3 napi átlagfogyasztás mellett évente 54 360 Ft,

- 15 m3 napi átlagfogyasztás felett évente 88 680 Ft.

Ivóvíz alapdíjon felüli nem lakossági ivóvíz-fogyasztási díj: 198,90 Ft/m3

- Lakossági ivóvízalapdíj:

- amennyiben a számlán szereplő tárgyidőszaki fogyasztás nagyobb, mint „0”, az alapdíj nagysága 158,0 Ft/bekötés/hónap,

- amennyiben a számlán szereplő tárgyidőszaki fogyasztás „0”, az alapdíj nagysága az adott időszakra vonatkozóan „0”.

Ivóvízalapdíjon felüli ivóvíz-fogyasztási díj:

191,90 Ft/m3

b) *  Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.

csatornahasználati díj, a vízterhelési díjjal együtt: 333,60 Ft/m3

(2) A megállapított díj az általános forgalmi adót nem tartalmazza.

(3) *  A megállapított ivóvíz- és csatornadíj a bekötési vízmérő(k) alapján történő számlázás költségeit tartalmazza.

(4) Nem kell díjat fizetni a közműhálózaton lévő tűzcsapról a tűzoltáshoz felhasznált vízért.

1/A. § *  (1) A nem lakossági ivóvíz alapdíj a fogyasztónak a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál vezetett, a számlázás alapját képező szerződéses folyószámlájához tartozó bekötésein megállapított napi átlagfogyasztások összege alapján meghatározott és szerződéses folyószámlánként kiterhelt díjtétel.

(2) A lakossági ivóvíz alapdíj a fogyasztó bekötési vízmérőire, illetve mérővel nem rendelkező bekötések esetén a bekötésre kiterhelt díjtétel.

(3) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott nem lakossági ivóvíz alapdíjat a magánszemélyeken, társasházakon és lakásszövetkezeteken kívüli egyéb fogyasztók (az ivóvíz-szolgáltatás tekintetében a továbbiakban: nem lakossági fogyasztók) kötelesek fizetni. Nem minősül lakossági fogyasztónak az a magánszemély, aki ivóvizet üzletszerű tevékenységével összefüggésben fogyaszt. Amennyiben valamely magánszemély lakossági fogyasztóként és üzletszerű tevékenységével összefüggésben is fogyaszt ivóvizet, és ezen fogyasztások a fogyasztó által igazoltan, külön bekötési vízmérővel mért vagy külön átalánydíjas bekötésen elkülöníthetőek, a lakossági fogyasztást a nem lakossági ivóvíz alapdíj számítása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.

(4) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott lakossági ivóvíz alapdíjat a magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek (az ivóvíz-szolgáltatás tekintetében a továbbiakban együtt: lakossági fogyasztók) kötelesek fizetni.

1/B. § *  (1) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott napi átlag ivóvíz fogyasztáson a fogyasztó tárgyévet megelőző évben mért napi átlag ivóvíz fogyasztást kell érteni. Amennyiben a tárgyévet megelőző évben nem volt legalább egy leolvasási cikluson keresztül történő fogyasztás, a napi átlag ivóvíz fogyasztás alatt jelen rendelet mellékletében meghatározottak szerinti átlagfogyasztást kell érteni.

(2) Amennyiben a fogyasztó részéről a tárgyévet megelőző évben tényleges vízfogyasztásra egyáltalán nem került sor, a tárgyévben fogyasztó terhére az ivóvíz alapdíj nem számolható fel.

(3) *  A nem lakossági ivóvíz alapdíj havonta kerül kiszámlázásra oly módon, hogy havonta az 1. § (1) bekezdésében meghatározott ivóvíz alapdíj 1/12 részét számlázza ki a szolgáltató.

2. § (1) Az ivóvízdíj fizetésének alapjául szolgáló ivóvízmennyiséget vízmérővel, vízmérő hiányában a melléklet szerinti átalánnyal kell meghatározni.

(2) *  A csatornadíj alapja a mért szennyvízmennyiség, mérés hiányában a csatornaműbe bekötött ingatlanon felhasznált teljes vízmennyiség, függetlenül attól, hogy annak beszerzése honnan történt.

(3) Ha a vízhasználó saját szennyvízelvezető művel rendelkezik, a csatornadíj alapjául szolgáló vízmennyiséget a mű által elvezetett szennyvíz mennyiségével csökkenteni kell.

(4) Ha a hatósági intézkedés miatt a vállalkozó a gazdasági tevékenységéből keletkezett szennyvizet a közcsatornába nem vezetheti be, a gazdasági tevékenységhez felhasznált vízmennyiséggel csökkenteni kell a csatornadíj megállapításánál figyelembe vett mennyiséget.

(5) *  Budapest főváros közigazgatási területén lévő, közszolgáltatási szerződéssel rendelkező közfürdők fürdő- és úszómedencéi közcsatornába elvezetett túlfolyó és leürítő vizeinek a mért mennyiségére vagy mérés hiányában a szolgáltató és a fogyasztó (vízfelhasználó) által közösen meghatározott mennyiségre az egyébként fizetendő csatornahasználati díj 50%-kal csökkentendő. A díjkedvezmény az áthárított vízterhelési díjra nem vonatkozik. A csatornahasználati díjkedvezményre jogosult ezen igényét a csatornaszolgáltatónak történő bejelentése alapján a csatornaszolgáltatóval kötött közüzemi szerződésének módosítását követően érvényesítheti.

(6) *  Az elszámolás alapjául szolgáló bekötési vízmérőn mért vízhasználat - a csatornadíj megállapításánál - lakossági fogyasztás esetén fogyasztónként a locsolási kedvezménnyel csökkenthető.

(7) *  A locsolási kedvezmény mértéke lakossági fogyasztónként a kedvezményezettek körébe tartozó fogyasztók esetén az e rendelet szerint egyébként május 1. és október 31. közötti időszakban a (6) bekezdés szerint mért vízhasználat 10%-a.

(8) *  Budapest Főváros szennyvíz-agglomerációjához tartozó településekről a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-vel megkötött szennyvízátadás-átvételi szerződéssel rendelkező települési önkormányzatok, illetve a település szennyvízközműveit működtető közszolgáltatók által a fővárosi közcsatorna-hálózatba bevezetett/átadott szennyvizek mért mennyiségére az egyébként fizetendő csatornahasználati díj 40%-kal csökkentendő. Ha a szennyvízátadás-átvételi szerződéssel rendelkező települési önkormányzatok, illetve a település szennyvízközműveit működtető közszolgáltatók által a fővárosi közcsatorna-hálózatba bevezetett/átadott szennyvizek mért mennyisége az évi egymillió köbmétert meghaladja, az egyébként fizetendő csatornahasználati díj az évi egymillió köbmétert meghaladó mennyiségre 50%-kal csökkentendő. A szennyvíz-agglomerációs bevezetési díjkedvezmény az áthárított vízterhelési díjra nem vonatkozik. A csatornahálózati díjkedvezményre szennyvíz-agglomerációs bevezetés jogcímén jogosult ezen igényét a fővárosi csatornaszolgáltatónak történő bejelentése alapján a csatornaszolgáltatóval kötött szennyvízátadás-átvételi szerződésének megkötését, illetve a meglévő szerződés megfelelő tartalmú módosítását követően érvényesítheti.

2/A. § *  (1) Az illegálisan vizet vételező fogyasztó a mindenkor érvényes ivóvízdíj ötszörösének megfelelő emelt díjat köteles megfizetni az illegálisan vételezett ivóvíz-mennyiség után. E rendelet szerint illegális vízvételezésnek minősül a jogszabályoktól, vagy meglévő szerződéstől eltérő fogyasztás.

(2) Az (1) bekezdés szempontjából fogyasztónak minősül az a vízvételező is, akivel az írásbeli szolgáltatási szerződés annak ellenére nem jött létre, hogy a szolgáltató a szerződés tervezetét igazolhatóan postára adta, vagy más, igazolható módon megkísérelte részére eljuttatni, ugyanakkor a szolgáltató és a vízvételező között az ivóvíz-szolgáltatásra irányuló jogviszony bizonyíthatóan létrejött.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott összeg számításának időalapja: a legális vízfogyasztás helyreállítása és az illegális vízvételezés megállapítását megelőző legutolsó leolvasás közötti időszak.

Ha a szolgáltató bizonyítani tudja, hogy az illegális vízvételezésre ennél hosszabb időtartamban került sor, akkor a számítás időalapja ezen hosszabb időtartam, amennyiben pedig a fogyasztó bizonyítani tudja, hogy az illegális vízvételezésre ennél rövidebb időtartamban került sor, az emelt vízdíj számításának időalapja ezen rövidebb időtartam.

(4) Az emelt díj számításának mennyiségi alapja: az illegális vízvételezés megszüntetését követő legális vízfogyasztás első három hónapja alapján mért átlagfogyasztásnak az illegális vízvételezés időtartamára vonatkozó arányos része.

3. § *  Amennyiben az ellocsolt közüzemi ivóvíz nem jut a közcsatornába, a 2. § (2) bekezdés alapján mért vízhasználat megállapításakor locsolási kedvezményt kell érvényesíteni.

A főváros közigazgatási határán belül locsolási kedvezményre jogosult a víziközmű szolgáltatást igénybe vevő lakossági fogyasztó, az alábbi feltételek együttes megléte esetén:

a) Ha az ingatlan az L4, L5, L6. L6A, valamint az Ü jelű keretövezetben fekszik, vagy a helyi (kerületi) szabályozás megalkotása esetén annak építési övezeti előírása tiltja az ingatlan 50%-ot elérő beépítését; és területének legalább 50%-án biológiailag aktív zöldfelülettel rendelkezik, továbbá közüzemi víziközműből szolgáltatott ivóvizet locsolás céljára használ.

b) Ha a jogosult fogyasztó c) pontban foglalt feltételeket teljesítette, és csatornaszolgáltatás számláját az azon szereplő határidőig kiegyenlítette.

c) A kedvezmény elszámolásának további feltétele, hogy a fogyasztó a szolgáltató rendelkezésére bocsássa az alábbi adatokat:

- Név, cím, tömbszám, azonosítószám, fizetőkódszám.

- A fogyasztó nyilatkozatát a biológiailag aktív zöldfelület a) pontban foglalt hányadának meglétéről.

4. § (1) A locsolási kedvezményre vonatkozó igényt a szolgáltatónál kell bejelenteni a jogosultság fennállására vonatkozó nyilatkozattal.

(2) A jogosultságot a bejelentő a 3. § c) pontja szerinti feltételek teljesítését követő hónap 1. napjától szerzi meg. Az igény elbírálásáról a szolgáltató a feltételek teljesítését követő 30 napon belül értesíti a bejelentőt.

(3) A jogosultság egyszeri megszerzése után az ingatlanra vonatkozó kedvezmény a 3. § szerinti feltételek fennállásáig a fogyasztót folyamatosan megilleti.

(4) A jogosultság feltételeinek megszűnéséről a fogyasztó a megszűnést követő 30 napon belül köteles tájékoztatni a szolgáltatót. A feltételek megszűnésének időpontjától kezdődően a locsolási kedvezmény a fogyasztó külön értesítése nélkül is megszűnik.

5. § (1) *  A kedvezmény mértékét a díjak megállapításával együtt kell megállapítani. A kedvezményre jogosító időszak tartama 6 hónap.

(2) *  A kedvezményes locsolási időszak elszámolásánál a május 1-jétől, illetve a május 1-jét megelőző utolsó leolvasástól 6 hónapra számított időtartamot kell figyelembe venni a teljes ingatlanon a 2. § (6) bekezdése szerint mért vízhasználat után, 3 leolvasási ciklus alapulvételével megállapított vízhasználat százalékos arányában.

(3) *  A locsolási kedvezmény e rendelettel meghatározott mértéke az ingatlan bekötési vízmérőjén mért kedvezményes időszakhoz tartozó vízhasználat 10%-a.

(4) A díjkedvezményt a szolgáltató a jogosultság megszerzését követően, folyamatosan figyelembe veszi.

Amennyiben az első kedvezményezett számla nem egyezik meg a számlázási kéthavi ciklus kezdetével, az első egyhavi fogyasztást, és az ennek alapján számítható kedvezményt a szolgáltató arányosítással állapítja meg.

6. § (1) A locsolási kedvezmény alkalmazása szempontjából lakossági fogyasztó:

a) A részben vagy teljesen lakóépületként használt házasingatlan tulajdonosa, bérlője, használója - kivéve az alábbi b) pont esetét -, aki az ingatlan fővízmérője alapján a csatornadíj-fizetésre kötelezett.

b) Az a) pontban említett ingatlan biológiailag aktív területeinek tulajdonosa, bérlője, használója, amennyiben a terület öntözésére elkülönített mellékvízmérővel rendelkezik, jogosult az ingatlan fővízmérője alapján nyújtott teljes kedvezményre.

(2) Biológiailag aktív az a felület, amely építménnyel vagy szilárd burkolattal nincsen fedve, talaja nem tömörödött, biológiai produktum létrehozására képes, és legalább május 1-jétől október 31-ig kertkultúra céljára használatba veszik.

7. § A kedvezmény 1995. évi elszámolásának 1996. évre áthúzódó rendje az alábbi: az 1995. május 1-jétől október 31-ig terjedő hat hónap alapján járó 10% locsolási kedvezményt a szolgáltató az év utolsó két hónapjának, illetve 1996. év első négy hónapjának csatornadíj számlájában havi 5% kedvezménnyel veszi figyelembe.

7/A. § *  (1) A szennyvízmennyiség meghatározásánál nem vehető figyelembe a házi ivóvízvezeték hálózatra telepített mellékvízmérőn mért, elkülönített locsolási vízhasználat, ha annak telepítésére a fogyasztó költségén, a (2), (3) bekezdésben szabályozott írásbeli megállapodás, illetve szolgáltatói hozzájárulás szerint került sor, és

a) a fogyasztó és a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó, legkésőbb a telepítéshez szükséges szolgáltatói hozzájárulás megadása előtt, rendelkezik az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatóval (szolgáltatókkal) kötött, az ivóvíz-, illetve a szennyvízelvezetési szolgáltatás igénybevételéről és feltételeiről szóló, érvényes, írásos szolgáltatói (közüzemi) szerződéssel,

b) a fogyasztó és a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó (önkormányzati tulajdonú lakóépületek esetén a lakóközösség, illetve társasházak esetén a tulajdonostársak erre felhatalmazott képviselője), visszavonhatatlanul írásban nyilatkozik arról, hogy a 2. § (6)-(7) bekezdéseiben, valamint a 3-7. §-okban szabályozott locsolási kedvezményt az elkülönített locsolási vízhasználatot mérő mellékmérő felszerelésétől kezdve leszerelésig nem veszi igénybe.

(2) Az elkülönített locsolási vízhasználat mérését szolgáló mellékvízmérő telepítésekor, a szolgáltató és a fogyasztó között kötendő írásbeli megállapodás, illetve szolgáltatói hozzájárulás minimális, együttes tartalmi kellékei:

a) a fogyasztó és a fogyasztási hely pontos azonosító adatai,

b) a bekötési vízmérő fogyasztási helyének és fogyasztójának pontos azonosító adatai,

c) a közműves ivóvíz-szolgáltatást, illetve a közműves szennyvízelvezetést végző szolgáltató(k) azonosító adatai,

d) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szolgáltatási (közüzemi) szerződés(ek) szolgáltatói nyilvántartási száma(i),

e) az (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozat,

f) a fogyasztó nyilatkozata a tulajdonában, illetve egyéb jogcímen használatában lévő ingatlanon belül lévő, biológiailag aktív zöldfelület jellegéről és annak az egész ingatlanhoz viszonyított arányáról,

g) a fogyasztó nyilatkozata arról, hogy a mellékvízmérőt kizárólag az elkülönített locsolási vízhasználat mérésére alkalmazza,

h) a fogyasztó nyilatkozata arról, hogy biztosítja az 1. § (1) bekezdése szerinti szolgáltatók, vagy megbízottja(i) részére, a mellékmérőn mért vízhasználat mennyiségének és cél szerinti felhasználásának időszakos, illetve rendkívüli ellenőrzését,

i) a mellékvízmérő azonosító adatai és az induló mérőóra-állás,

j) az elkülönített locsolási vízhasználat mérésének kezdő időpontja,

k) a fogyasztó nyilatkozata arról, hogy az elkülönített locsolási vízhasználat mérését szolgáló mellékvízmérő telepítésével, ellenőrzésével, leolvasásával, számlázásával, és nyilvántartásával kapcsolatosan az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatónál felmerülő ügyviteli költségeket, a mindenkor esedékes, ivóvíz-szolgáltatási díjjal egy időben, számla ellenében megfizeti.

(3) Az elkülönített locsolási vízhasználat mérését szolgáló mellékvízmérő telepítéséhez szükséges, a szolgáltató és a fogyasztó között kötendő írásbeli megállapodás, illetve szolgáltatói hozzájárulás érvényességének minimális, együttes alaki kellékei:

a) a fogyasztó vagy képviselője saját kezű, illetve cégszerű aláírása,

b) a közműves ivóvizet szolgáltató és a közműves szennyvízelvezetést végző szolgáltató képviselőinek cégszerű aláírása,

c) a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó (önkormányzati tulajdonú lakóépületek esetén a lakóközösség, illetve társasházak esetén a tulajdonostársak erre felhatalmazott képviselője), vagy képviselője saját kezű, illetve cégszerű aláírása,

d) a vonatkozó jogszabályban meghatározott egyéb mellékletek megnevezése és csatolása,

e) a közműves ivóvizet szolgáltató és a közműves szennyvízelvezetést végző szolgáltató cégszerű aláírását nem tagadhatja meg, ha a fogyasztó az előírt feltételeknek eleget tesz. A szolgáltató az írásban benyújtott kérelemhez 15 napon belül hiánypótlásra szóló felhívást köteles csatolni, ha a fogyasztó kérelme nem teljesíthető hiányos adatközlés miatt.

(4) A (2) bekezdés szerinti megállapodást az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltató(k) 15 napos felmondási idővel, írásban felmondhatja (felmondhatják), ha

a) az időszakos vagy rendkívüli ellenőrzés során, az elkülönített locsolási vízhasználatot mérő mellékvízmérő készüléken, a locsolási vízhasználattól bizonyíthatóan eltérő vízhasználatot észlel (észlelnek),

b) szolgáltatói adatellenőrzés során bebizonyosodik, hogy a fogyasztó a megállapodásban valótlan adatot közölt vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot tett,

c) a fogyasztó második felszólításra sem biztosítja az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltató(k), vagy megbízottjai részére a mellékvízmérő készülék leolvasását,

d) a fogyasztó az 1. § (1) bekezdésében megállapodásban vállalt, illetve jogszabályban előírt, az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatóval (szolgáltatókkal) szembeni, egyéb szerződéses kötelezettségeit megszegi.

(5) *  A (2) bekezdés szerinti megállapodást az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltató(k) 30 napos felmondási idővel, írásban felmondhatja (felmondhatják), ha a fogyasztó a mindenkori szennyvíz-elvezetési és/vagy ivóvíz-szolgáltatási díj, illetve az ügyviteli díj megfizetésével 2 hónapot meghaladóan késik.

(6) A (2) bekezdés szerinti megállapodás (4) bekezdés szerinti felmondása esetén, a fogyasztó köteles megtéríteni, a felmondást megalapozó magatartásával az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatónak (szolgáltatóknak) okozott, igazolt költségét és kárát.

(7) *  A (2) bekezdés szerinti megállapodás (4) vagy (5) bekezdés szerinti felmondása esetén a fogyasztó elkülönített locsolási vízhasználat mérését szolgáló mellékvízmérő telepítésére újabb szolgáltatói hozzájárulást a felmondástól számított 2 éven belül nem kaphat.

(8) E § alkalmazásában elkülönített locsolási vízhasználatnak minősül, ha a fogyasztó a házi ivóvízvezetékből

a) a fogyasztó tulajdonában, illetve más jogcímen használatában lévő ingatlanon belül lévő, a 6. § (2) bekezdése alapján biológiailag aktív zöldfelületnek minősülő növényzet életfunkcióinak fenntartását öntözéssel biztosítja, és

b) az a) pont szerint felhasznált ivóvíz túlfolyás vagy visszaáramoltatás/visszaáramlás útján még részben sem kerül a házi szennyvízelvezető hálózaton és/vagy a szennyvízbekötő csatornán keresztül vagy bármilyen más módon a szennyvízelvezető műbe (egyesített rendszerű csatornahálózatba, vagy elválasztott rendszer esetén a szennyvízcsatornába).

(9) Az elkülönített locsolási vízhasználat mérésére szolgáló mellékvízmérő, házi ivóvízvezeték-hálózatra telepítéséhez szükséges szolgáltatói hozzájárulás igénylésének és megadásának részletes feltételeit, valamint a (2) bekezdés k) pontja szerinti ügyviteli költségek megállapításának módját, mértékét és számlázási szabályait az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltató(k), erre kialakított, egységes eljárási rendje tartalmazza.

8. § *  A fogyasztó által igényelt és az elkülönített vízhasználat mérését szolgáló mellékvízmérő teljesítésével kapcsolatos mellékszolgáltatással összefüggésben az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatóknál felmerülő ügyviteli költségek (a mellékmérő leolvasásával, számlázásával, nyilvántartásával és elszámolásával kapcsolatos költségek) az elkülönített vízhasználót terhelik. Az ügyviteli költségek megállapításának módját, mértékét és számlázási szabályait az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatók erre kialakított eljárási rendje tartalmazza.

Záró rendelkezések

9. § *  (1) Ez a rendelet 1995. március 1-jén lép hatályba, a díjtételek a hatálybalépés napjától kerülnek alkalmazásra.

(2) * 

10. § *  E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Melléklet a 4/1995. (II. 13.) Főv. Kgy. rendelethez

I. Lakó-, üdülőingatlanok vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

1. Beépített ingatlanok (telkek) l/fő/nap
1.1. udvari csappal 40
1.2. épületen belüli, de lakáson kívüli közös vízcsappal *  60
1.3. mint 1.2., de lakáson kívüli közös vízöblítéses WC-vel 75
1.4. épületen belüli, lakásokon belüli vízcsappal *  65
1.5. mint 1.4., de épületen belüli, lakáson kívüli közös vízöblítéses WC-vel 80
1.6. épületen belüli, lakásokon belüli vízcsappal és vízöblítéses WC-vel 95
1.7. épületen belüli, lakásokon belüli vízcsapokkal, vízöblítéses WC-vel, hagyományos fűtésű (fürdőhengeres) fürdőszobával
120
1.8. mint 1.7., de hagyományos fűtésű helyett egyedi, éjszakai áramfelvételes vízmelegítővel
150
1.9. mint 1.8., de központi melegvíz-ellátással, illetve nem korlátozott fűtésű egyedi vízmelegítővel
180
2. Házikert locsolás 1 l/m2/nap
Az ingatlan beépítetlen területe, de legfeljebb az ingatlanterület 50%-ának alapulvételével
3. Gépkocsimosás (tömlővel) 400 l/szg/hó
4. Állatállomány itatása számosállatonként 40 l/db/nap
5. Közkifolyókon fogyasztott víz átalánymennyisége 150 m-es körzetben lakók száma szerint 30 l/fő/nap
6. Személyi tulajdonban álló - vállalkozáson kívüli - nyaralók, üdülők, házikertek esetében az I/1-3. megállapított átalánymennyiségek alapján évente összesen öt hónapra (május-szeptember hónapokra) kell az ivóvíz- és csatornadíjat felszámítani.

II. Közegészségügyi intézmények vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

l/nap
1. Kórházak, szülőotthonok, betegágyanként 400
2. Kórházak, szülőotthonok, mosóüzemmel, betegágyanként 600
3. Szanatóriumok, betegágyanként 200
4. Szanatóriumok, mosodaüzemmel, dolgozónként további 120
5. Szakorvosi rendelőintézetek, orvosi munkahelyenként 1750
6. Körzeti orvosi rendelők, orvosi munkahelyenként 450
7. Gyógyszertárak, munkahelyenként 80
8. Szociális otthonok, férőhelyenként 210
9. Bölcsődék, férőhelyenként 135
10. Óvodák, férőhelyenként 90

III. Oktatási intézmények vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

l/nap
1. Általános és középiskolák, szakmunkásképző intézetek, tantermenként
1.1. zuhanyozó nélkül 150
1.2. zuhanyozóval 600
2. Napközi otthon, gyermekenként 50
3. Diákétterem, menza
3.1. konyha nélkül, csak ételmelegítéssel, adagonként 50
3.2. konyha étteremmel, adagonként 120
4. Diákszálló étkeztetés nélkül, bentlakónként 150

IV. Kulturális intézmények vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

1. Filmszínházak, férőhelyenként 8 l/nap
2. Színházak, férőhelyenként 18 l/nap
3. Kultúrházak
3.1. állandó üzemmel, büfével, férőhelyenként 22 l/nap
3.2. időszakos üzemmel, büfé nélkül, férőhelyenként 15 l/nap
4. Közkönyvtárak, látogatók száma szerint 10 l/fő/nap
5. Múzeum, kiállítás, látogatók száma szerint 8 l/fő/nap

V. Vendéglátás, üdültetés, elszállásolás vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

l/nap
1. Szállodák, üdülők, ágyanként
1.1. egycsillagos 60
1.2. kétcsillagos 90
1.3. háromcsillagos 210
1.4. négycsillagos 350
1.5. ötcsillagos 500
2. Kemping, férőhelyenként
2.1. egycsillagos 50
2.2. kétcsillagos 70
2.3. háromcsillagos 100
2.4. négycsillagos 200
3. Motel, férőhelyenként 150
4. Éttermek l/adag/nap
4.1. melegkonyha, étkeztetés nélkül 50
4.2. hidegkonyha, étkeztetés nélkül 12
4.3. étterem, konyha nélkül 75
4.4. étterem konyhával 90
5. Italbolt, bisztró, cukrászda, eszpresszó vendégházként 4 l/nap

VI. Sportpályák vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

1. Sportolók létszáma szerint 30 l/fő/nap
2. Locsolás 3 l/m2/nap
3. Befogadóképesség (közönség) szerint 3 l/fő/nap

VII. Egyéb vízfogyasztások figyelembe vehető átalánymennyiségei

1. Iroda, hivatal 31 l/m2/nap
2. Közterületek tisztán tartása, esetenként
2.1. burkolt közlekedési felületek locsolása 3 l/m2
2.2. a 2.1. pont alá nem tartozó utcák, parkolóhelyek locsolása 5 l/m2
2.3. zöldterületek locsolása 3 l/m2

Az ivóvíz- és csatornadíjat a nem lakossági vízhasználó tulajdonában (kezelésében) lévő üdülők, idényszállók, táborok stb. vízfogyasztása után az idény (nyitástól zárásig) időtartamára kell felszámítani.

Az I/1.1.-1.9. pont alatti vízfogyasztást az állandó bejelentett lakosok, az I/6. pont alattit pedig a férőhelyek száma szerint kell megállapítani. Az átalánymennyiségek kiszámításához szükséges adatokat az üzemeltető évenként egyszer köteles a fogyasztótól elkérni.

A csak időszakosan, valamint időszakonként változó igénybevétellel használt létesítmények figyelembe vehető átalányfogyasztását a II-III-IV., valamint a VI-VII. csoportokban a fogyasztó bevallása alapján számítható éves átlagos igénybevétel szerint kell az üzemeltetőnek meghatározni.

A fel nem sorolt - és nem mért - vízfogyasztások mennyiségét az üzemeltetőnek műszakilag megalapozott számítással kell meghatározni. Vita esetén bírósági eljárás kezdeményezhető.