Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Pro Cultura Urbis Közalapítvány

2000. évi közhasznúsági jelentése * 

A Pro Cultura Urbis Közalapítvány és egyben kiemelkedően közhasznú szervezet első alkalommal 1999. októberében kötött „közszolgáltatási szerződést”.

Ezt megelőzően a Fővárosi Bíróság 1999. szeptember 27-ei keltezéssel megállapította, hogy a közalapítvány képviselet megváltozott.

Képviselők: Passuth Krisztina

Varsányi Gyula

Budapest Főváros Önkormányzatával a szerződés értelmében a Magyar Fotóriporterek Társaságával közösen egyéves időtartamra „Ezredfordulós Budapest” címmel fotográfiai ösztöndíjat hozott létre. Az Ösztöndíj ünnepélyes átadására 2000. április 17-én került sor a Néprajzi Múzeumban.

Az Ösztöndíjat Benkő Imre fotóriporter kapta.

Az Ösztöndíjról a Magyar Fotóriporterek Társasága által kijelölt zsűri döntött.

Az Ösztöndíj havi összege 80 000 forint, azaz nyolcvanezer forint volt 12 hónapon át (2000. április-2001 március).

Az utolsó átutalás megtörtént.

Az Ösztöndíjban részesült fotográfus köteles a megvalósított munkából 30 db 18x24 cm nagyítású képet a Közalapítványnak átadni 2001. május 31-éig.

A megvalósított munkából még ebben az évben kiállítás nyílik a Magyar Fotográfusok Házában.

A Pro Cultura Urbis Közalapítvány díjat hozott létre, melyet olyan intézmény(ek), személy(ek) nyert(ek) el, akik a kultúra területén kiemelkedő teljesítményt értek el, Budapest kulturális életét gazdagították, új értékeket alkottak.

A Kuratórium döntése alapján a díjat Göncz Árpádnak (író, műfordító) ítélte - a kultúrát értő, szerető és támogató évtizedes munkásságáért.

Díjat kapott Jancsó Miklós (filmrendező) a főváros életét, kultúráját különleges művészi eszközökkel ábrázoló filmrendező munkásságáért.

Pro Cultura Urbis-díjban részesült még Köves Éva (festőművész), a főváros életét, városrészeit, hangulatait egyéni látásmóddal ábrázoló festőművészi munkásságáért.

Díjat kapott továbbá a FONÓ Budai Zeneház a zene- és táncművészet hagyományait ápoló és értékeit bemutató műhely megteremtéséért.

A díjak ünnepélyes átadására 2000. október 21-én került sor a Madách Színházban. Közalapítványunk a 2000. évben a fenti tevékenységével kívánta a főváros életét, kulturális értékeinek védelmét biztosítani, támogatva új értékek létrehozását.

A Kuratórium tisztségviselői tiszteletdíjban nem részesülnek.

Budapest, 2001. május 3.

Passuth Krisztina s. k. dr. Varsányi Gyula s. k.

19667733919933101

Statisztikai számjel vagy adószám

(KÖZ)ALAPÍTVÁNY MEGNEVEZÉSE: Pro Cultura Urbis Közalapítvány

(KÖZ)ALAPÍTVÁNY CÍME: 1052 Budapest, Városház u. 9/11.

ALAPÍTVÁNYOK, KÖZALAPÍTVÁNY EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE
2000. ÉV

adatok E Ft-ban
Fenntartási, működési célú
Sor-
szám
A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek)
helyesbítései
Tárgyév
a b c d e
1. A. Befektetett eszközök (2.-5. sorok)
2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK
3. II. TÁRGYI ESZKÖZÖK
4. III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
5. IV. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÉRTÉKHELYESBÍTÉSE
6. B. Forgóeszközök (7.-10. sorok) 6009 8761
7. I. KÉSZLETEK
8. II. KÖVETELÉSEK
9. III. ÉRTÉKPAPÍROK
10. IV. PÉNZESZKÖZÖK 6009 8761
11. C. Aktív időbeli elhatárolások
12. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (1.+6.+11. sor) 6009 8761
13. D. Sajáttőke (14.-17. sorok) 6009 8761
14. I. INDULÓ TŐKE 6231 6009
15. II. TŐKEVÁLTOZÁS -222 2752
16. - ebből tárgyévi eredmény
17. III. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK
18. E. Céltartalék
19. F. Kötelezettségek (20.-21. sorok)
20. I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
21. II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
22. G. Passzív időbeli elhatárolások
23. FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (13.-18.+19.+22. sor) 6009 8761
Keltezés: Bp., 2001. április 4. ......................................................................
A (köz)alapítvány vezetője

ALAPÍTVÁNYOK, KÖZALAPÍTVÁNYOK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA
2000. ÉV

adatok E Ft-ban
Alapítási tevékenység szerinti Vállalkozási tevékenység
Sor-
szám

A tétel megnevezése

Előző év
Előző
év(ek)
helyesbí-
tései

Tárgyév

Előző év
Előző
év(ek)
helyesbí-
tései

Tárgyév
a b c d e f g h
1. A. Összes bevétel (2.-6. sorok) 2936 8131
2. 1. Alapítóktól kapott támogatások 2801 8036
3. 2. Államháztartás alrendszerétől kapott támogatások
4. 3. Pályázati úton elnyert támogatás
5. 4. Egyéb adományozóktól kapott támogatások
6. 5. Egyéb bevételek 135 95
7. B. Összes költség, ráfordítás
(8.-14. sorok)
359 5379
8. 1. Anyagjellegű ráfordítások 1 1
9. 2. Személyi jellegű ráfordítások
10. 3. Társadalombiztosítási járulék
11. 4. Értékcsökkenési leírás
12. 5. Egyéb költségek 351 1461
13. 6. Egyéb ráfordítások 7 9
14. 7. Pályázati úton nyújtott támogatások 3902
15. C. Adózás előtti eredmény 2577 2752
16. D. Adófizetési kötelezettség -
17. E. Tárgyévi eredmény
(15.-16. sor)
2577 2752
Keltezés: Bp., 2001. április 4. ......................................................................
A (köz)alapítvány vezetője