Jogtár
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Támasz Alapítvány

2003. évi közhasznúsági jelentése * 

A Támasz Alapítvány közhasznú fokozatú szervezet (Fővárosi Bíróság VI. 37.628. 2000./2. végzése).

Az alapítvány képviselői 1988-tól változatlanul:

Burdza Emilné

2153 Fót, Vörösmarty tér 2.

Forgács István

1031 Budapest, Nánási út 8/1.

Karikás György

1112 Budapest, Háromszék u. 35.

Kuratóriumunk 2003-ban folyamatos segítséget - ösztöndíjat, ideiglenes lakhatást - nyújtott 44 fő nagykorúvá vált, állami gondoskodásból kikerült fiatal részére.

Megkülönböztetett támogatást kapott az a 14 fiatal, aki tanulmányainak befejezése, államvizsga letétele előtt állt.

Közülük 11 fő kapott diplomát, 3 fiatal nem tudott a szükséges követelményeknek megfelelni, legnagyobb gondot a középfokú, C típusú nyelvvizsga letétele jelentette.

25 fő folytatja tanulmányait.

Közülük 3 fő jeles, 15 fő jó, 7 fő közepes, illetve elégséges eredményt ért el.

A jeles tanulmányi eredményt elérők havi 20 000 Ft-ot,
A tanulmányi eredményt elérők havi 10 000 Ft-ot,
A közepes, illetve elégséges t. eredm. elérők havi 8 000 Ft-ot

kaptak.

Pályázatot írtunk ki a Budapest Vajdahunyad utca 16. I. emelet 4-ben lévő „lakásotthon”-i elhelyezésre.

Jelenleg 5 fő él életvitelszerűen az ideiglenes - kulturált elhelyezést biztosító - lakásban.

Támogatottainkkal - elsősorban a félállású utógondozón keresztül - élő, folyamatos kapcsolatunk van.

Tevékenységünkhöz a központi költségvetésből és a Fővárosi Közgyűléstől támogatást nem kértünk és nem kaptunk.

A Fővárosi Területi Szakszolgálat költségvetéséből - a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján - 1,5 millió forintot kaptunk.

Ebből: 828 000 Ft-ot a lakásotthonnal kapcsolatos kiadásokra,
672 000 Ft-ot ösztöndíjra

fordítottunk.

Pályázat útján az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumtól 2,48 millió forint támogatásban részesültünk. Ezt az összeget is - rendeltetésének megfelelően - ösztöndíjra fordítottuk.

2004. február 14.

Burdza Emilné s. k.
titkár

A 2002-2003-as tanévben az alábbi felsőoktatási intézményekben tanulnak ösztöndíjasaink

29 fő
(Második félév)

1 fő Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola

1 fő Apor Vilmos Katolikus Főiskola

1 fő Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola

1 fő Bp.-i Műszaki és Gazdaságtud. Egyetem Vill. Mérnöki Kar

3 fő Debreceni Egyetem Pedagógiai Főiskola

1 fő Debreceni Orvostudományi Egyetem

1 fő Dunaújvárosi Főiskola Mérnöktanár-Műszaki Inform. Szak

1 fő ELTE Bölcsészettudományi Kar

1 fő ELTE Gyógypedagógiai Főiskola

1 fő Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskola

1 fő Kecskeméti Főiskola Tanárképző

1 fő Magyar Képzőművészeti Egyetem

1 fő Miskolci Egyetem Tanárképző Főiskola

1 fő Miskolci Egyetem Jogtudományi Kar

1 fő Nyugat-Magyarországi Egyetem Tanárképző Főiskola

1 fő Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Tud. Kar

1 fő Pázmány Péter Kat. Egyetem Bölcsészettudományi Kar

2 fő Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

1 fő Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

1 fő Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Kar

1 fő Pécsi Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Kar

1 fő Pünkösdi Teológia Főiskola

1 fő Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kar

1 fő Szent István Egyetem Mezőgazdasági Főiskola

1 fő Veszprémi Egyetem Oktatásszerv. és Inf. Mérnöki Kar

1 fő Vitéz János Római Katolikus Tanárképző Főiskola

A 2003-2004-es tanévben az alábbi felsőoktatási intézményekben tanulnak ösztöndíjasaink

(Első félév)
Összesen: 25+1 fő

1 fő Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola

1 fő Apor Vilmos Katolikus Főiskola

1 fő Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

2 fő Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskola

2 fő Debreceni Egyetem Pedagógiai Főiskola

1 fő Dunaújvárosi Főiskola Mérnöktanári Kar

1 fő ELTE Bölcsészettudományi Kar

1 fő ELTE Gyógypedagógiai Főiskola

1 fő Kecskeméti Főiskola Tanárképző

1 fő Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskola

1 fő Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar

1 fő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

3 fő Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

2 fő Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

2 fő Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar

1 fő Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Kar

1 fő Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

1 fő Veszprémi Egyetem Oktatásszervező és Informatikai Mérnöki Kar

1 fő Pécsi Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Kar - halaszt

1 8 0 0 2 6 8 1 - 1 - 4 1
Statisztikai számjel vagy adószám

(KÖZ)ALAPÍTVÁNY MEGNEVEZÉSE: TÁMASZ ALAPÍTVÁNY

(KÖZ)ALAPÍTVÁNY CÍME: Budapest V., Városház u. 9-11.

ALAPÍTVÁNYOK, KÖZALAPÍTVÁNYOK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2003 ÉV

adatok E Ft-ban
Fenntartási, működési célú
Sor-
szám
A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek)
helyesbítései
Tárgyév
a b c d e
1. A. Befektetett eszközök (2.-5.) sorok 19 978 19 359
2. II. IMMATERIÁLIS JAVAK
3. III. TÁRGYI ESZKÖZÖK 19 978 19 359
4. III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
5. IV. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÉRTÉKHELYESBÍTÉSE
6. V. Forgóeszközök (7-10. sorok) 9 647 9 746
7. II. KÉSZLETEK
8. III. KÖVETELÉSEK
9. III. ÉRTÉKPAPÍROK
10. IV. PÉNZESZKÖZÖK 9 647 9 746
11. C. Aktív időbeli elhatárolások
12. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (1.+6.+11. sor) 29 625 29 105
13. D. Saját tőke (14-17. sorok) 29 625 29 105
14. II. INDULÓ TŐKE 3 770 3 770
15. III. TŐKEVÁLTOZÁS 25 855 25 335
16. - ebből tárgyévi eredmény -461 99
17. III. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK
18. E. Céltartalék
19. F. Kötelezettségek (20-21. sorok)
20. II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
21. III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
22. G. Passzív időbeli elhatárolások
23. FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
(23.-18.+19.+22. sor)
29 625 29 105

Keltezés: 2004. február 5.

____________________
A köz)alapítvány vezetője

P. H.

Budapest Főváros Önkormányzatának

Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata

Igazgatóság

JELENTÉS
A Támasz Alapítvány 2003. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről

Az alapítvány 2003. évi gazdálkodásával kapcsolatos okmányokat, számlákat, bank- és pénztárbizonylatokat áttekintve az alábbi jelentést tesszük:

Alapítványi célú bevételek:
- Antal K. támogatás 50 E Ft
- TEGYESZ 1 500 E Ft
- Sz. Cs. M (pályázat alapján) 2 480 E Ft
- APEH 1% 274 E Ft
- Lakáshaszn. díj 258 E Ft
Összesen: 4 562 E Ft
Működéssel kapcsolatos bevételek
Kamat bevétel 526 E Ft
Bevételek mindösszesen: 5 088 E Ft
- Jelentős összeg az ösztöndíj kifizetése 3 430 E Ft
- Adómentes juttatás, ajándék 135 E Ft
- Lakással kapcsolatos kiadások 692 E Ft
- Működéssel kapcs. egyéb kiadások 732 E Ft
Összesen: 4 989 E Ft

Az átutalásokat az ösztöndíjasok névsorával, illetve anyagával egyeztettük.

A záró pénzkészlet bankszámlán: 9 476 053 Ft

A bankszámla egyenleg a nyitóhoz képest 99 061 Ft-tal növekedett.

A 2002/2003-as tanévben 28 fő kapott ösztöndíjat, és 1 fő egyszeri 50 000 Ft támogatást.

2003. szeptember 1-jétől 25 fő részesült ösztöndíjban, 1 fő halasztást kért.

Sikeres záróvizsgát 3 fő tett.

A Vajdahunyad u.-i lakásban jelenleg 5 fő lakik.

Az alapítvány munkáját szabályszerűen végzi. Az alapítvány szakmai munkájáról is közvetett módon benyomásokat szereztünk, és azt magas színvonalúnak, mindenkor a fiatalok érdekében állónak értékeljük.

Budapest, 2004. március 24.

Ferencz Gáborné s. k. Gáspárné Puskás Krisztina s. k. Molnár László s. k.
pü. ell. biz. tagja pü. ell. biz. tagja pü. ell. biz. elnöke